1.) A DDOP-3.1.2/2F

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1.) A DDOP-3.1.2/2F"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselőtestületének december 10. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Városháza tanácskozóterme Sásd, Rákóczi u. 41. Székely Szilárd polgármester, Rabb Győzőné alpolgármester, Pál Csaba, Dr. Jusztinger János, Hausmann Mária, Galambosné Wágner Éva, Keresztes Richárd, Jusztinger Krisztina, Kiskároly János, Szijártó Csaba és Skoda Dénes képviselők, Dr. Kajdon Béla jegyző, Nagy Lajos László pénzügyi irodavezető, Bódog Tamás műszaki ügyintéző és Tollár Mónika jegyzőkönyvvezető. Igazoltan távol: Dr. Földi-Deutsch Eszter képviselő. Igazolatlan távollét nem volt. Székely Szilárd polgármester köszöntötte a képviselőtestület tagjait és a megjelent vendégeket. Megállapította, hogy a 12 fő képviselőtestületi tagból 11 fő megjelent, így az ülés határozatképes és azt megnyitotta. Javasolta, hogy a meghívóban közölt napirendi pont mellett az alábbi napirendi pontot tárgyalják meg: - Pannon TISZK társulási megállapodás és alapító okirat módosítását. Megkérdezte van-e valakinek más napirendi javaslata? Miután más napirendi javaslat nem volt, a képviselőtestület az alábbi napirendi pontok megtárgyalása mellett döntött: 1.) A DDOP-3.1.2/2F jelű Sásd mikro térségi integrált közoktatási- és művelődési intézmény létrehozása, fejlesztése című pályázattal kapcsolatos beruházásra meghirdetett közbeszerzési eljárás eredményhirdetése 2./ Pannon TISZK társulási megállapodás és alapító okirat módosítása N a p i r e n d t á r g y a l á s a : 1.) A DDOP-3.1.2/2F jelű Sásd mikro térségi integrált közoktatási- és művelődési intézmény létrehozása, fejlesztése című pályázattal kapcsolatos beruházásra meghirdetett közbeszerzési eljárás eredményhirdetése Írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.

2 2 Székely Szilárd polgármester köszöntötte Dr. Szilovics Csaba közbeszerzési szakértő urat, megadta részére a szót. Dr. Szilovics Csaba közbeszerzési szakértő tájékoztatta a megjelenteket, hogy nyílt eljárást folytattak, amire 3 db ajánlat érkezett. Az önkormányzat időben az eljárás megkezdésekor a Bíráló Bizottságot felállította, a Bíráló Bizottság megfogalmazta az álláspontját. Úgy tudja, hogy a döntés formátumban is megszületett. Ennek a szerepe és jelentősége, hogy a Kbt. Szerint a döntéshozó szervnek a Bíráló Bizottság csak javaslatot tehet. Tehát a testület döntésén múlik, hogy az eddigi eredményeket, amit majd ismertetni fog, elfogadják-e vagy pedig más eljárást választanak. A hirdetmény megfogalmazásakor még elég bizonytalan volt a pénzügyi, jogi környezet, egy tény, hogy a közbeszerzés rendben lezajlott, eredményhirdetésre eddig még nem került sor, ezt előzi meg a testület döntése. 3 érvényes ajánlat érkezett annak idején, ez a három pedig a következő: Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt., a STRABAG, illetve a Gropius Zrt tett ajánlatot. A ZÁÉV ajánlata ,-Ft volt, a STRABAG-é 719 mft, míg a Gropius Zrt-é 620 mft. Ezek nettó számok, tehát ehhez még az áfát hozzá kell tenni. Örül annak, hogy van egy 620 mft-os ajánlat, mert az anyagi kereteiket kb. ez az ami tükrözi. Igazából a jogszabály azt mondja ki, hogy indokoltatni kellett, hogy miért volt ekkor különbség a három ajánlat között. A Gropius Zrt. ezt megindokolta arra hivatkozva adták ezt az árat, hogy 30 km-es körön belül logisztikailag ellátottak, sok szakember, anyag van a térségben, tehát nekik ez a 620 mft-os ár bőven megéri. Úgy gondolja, hogy ez az ár, jó ár, ezt az önkormányzat számára el kell fogadni, ezt a támogatásból finanszírozni lehet. Ha minden jól alakul, akkor jövő szeptemberben a felújított, kibővített iskolában megkezdődhet a tanítás, illetve a tornaterem és egyéb csatolt részek is megújulhatnak. Van egy jogorvoslati lehetőség még, az eredményhirdetés után lehet még jogorvoslati kezdeményezéssel élni, ez azt jelenti, ha holnap kihirdetik az eredményt, a ZÁÉV vagy a STRABAG megtámadhatja még az önkormányzat döntését. Szerződéskötésre még nem kerülhet sor, a 8 napot ki kell várni. Gyakorlatilag 10 nap múlva lehet szerződést kötni, ha addig nem érkezik be jogorvoslati kérelem, akkor lehet azzal számolni, hogy szeptemberben iskolanyitás lesz. Dr. Kajdon Béla jegyző elmondta, hogy a döntéstervezetet kiosztották, amit a szakértő állított össze, erről kell majd szavaznia a testületnek. Nagy Lajos László pénzügyi irodavezető elmondta, hogy a DDRFÜ szerződésben 15 napot kell kivárni. Skoda Dénes képviselő megkérdezte, hogy a megkötendő szerződést aláírás előtt a testület még áttanulmányozhatja? Székely Szilárd polgármester a kérdésre válaszolva elmondta, hogy igen. Dr. Szilovics Csaba közbeszerzési szakértő elmondta, hogy a szerződés nyilvános, bármikor megtekinthető. Székely Szilárd polgármester javasolta a képviselőtestületnek, hogy a Bíráló Bizottság javaslatát fogadja el.

3 3 Megkérdezte van-e valakinek más kérdése, hozzászólása, javaslata a javaslattal kapcsolatban? Más kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el, kérte szavazzanak. Sásd Város Önkormányzat Képviselőtestülete 11 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: Sásd Város Képviselőtestületének 160/2009. (XII.10.) KTH. számú határozata Sásd Város Önkormányzat Képviselőtestülete a DDOP-3.1.2/2F jelű Sásd mikro térségi integrált közoktatási- és művelődési intézmény létrehozása, fejlesztése című pályázattal kapcsolatos beruházásra meghirdetett közbeszerzés során nyílt eljárást folytatott le, melyre 3 db ajánlat érkezett. 3 db érvényes ajánlatot a Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt., a STRABAG, illetve a Gropius Zrt. tette. A Bíráló Bizottság az ajánlattételi felhívásban megfogalmazott szempontok alapján a Gropius Zrt-t nyilvánította a legkedvezőbbnek, akinek az ajánlata 620 mft-ról szólt. Mindezeket figyelembe véve a Képviselőtestület elfogadja a Bíráló Bizottság javaslatát. Képviselőtestület felhatalmazza a polgármestert, hogy a nyertes kivitelezővel a vállalkozói szerződést aláírja Határidő: január 4. Felelős : Székely Szilárd polgármester Dr. Kajdon Béla jegyző elmondta, megkezdődött a támogatási szerződés előkészítése. 15 napon belül kell az összes mellékletet becsatolni, ezek nyilatkozatok, illetve a finanszírozási ütemterv. Ez a szerződés megkötésre fog kerülni. Ez a beruházás jövőre fog megvalósulni, két előleg van, az egyik az utófinanszírozott rész, a másik pedig az előfinanszírozott, ami a vállalkozót érinti. Ami a vállalkozót érinti, ott gyakorlatilag az önkormányzatnak nincs köze, csak a számlát fogadják be és küldik tovább, a vállalkozó közvetlenül kapja meg az államtól az előfinanszírozás esetén a pénzt. Viszont 40 % előleget ő is kapni fog a nettó összegre, ami 620 mft jelen esetben, ehhez 3 mft-ot hozzá kell tenni, mert a költségvetésükbe 617 mft áll. Az utófinanszírozott rész jelenthet majd problémát, ez az áfa kérdése két szempontból is. Egyrészt, azért mondta az előfinanszírozást a vállalkozóknál, mert ez csak nettó összeg, ennek a 25 %-a is jelentős összeg, több mint 155 mft, ami még erre rárakódik, ebből a fordított áfát az önkormányzatnak kell befizetnie a cég helyett. Székely Szilárd polgármester elmondta, hogy az önkormányzat befizeti az áfát, az állam pedig a vállalkozót kifizeti.

4 4 Dr. Kajdon Béla jegyző elmondta, hogy az előleg 35 %, erre van nekik a 240 mft-tal szemben készpénzben itt lesz a számlán mft, ezzel gazdálkodnak. Mindig lesz olyan gond, hogy 2-3 hónapig kint lesz durván mft, erre az önkormányzatnak támogatást megelőlegező hiteleket kell felvennie, mert e nélkül nem tudják finanszírozni a dolgokat. A másik gond az áfánál, hogy 20 %-ot ismertek el az áfánál és nem 25 %-ot. Valamilyen oknál fogva nem automatikusan 25 %-ra egészítették ki a támogatási összeget, hanem azt mondták, hogy 20 % és az 5 % különbségre majd amikor elfogy az önkormányzatnak a támogatási keretük, akkor szerződésmódosítást kell kezdeményezni és majd utólag megkapják az 5 %-ot egyösszegben. Ez az 5 % 40 mft és ha lezárul a projekt, attól számítva fogják megkapni utólag 3-4 hónap múlva az összeget. Skoda Dénes képviselő ha jól látja, akkor 793 mft-ot nyertek, 620 mft-ért vállalták a munkát, ennek a 25 % áfája 155 mft, akkor ez összesen 775 mft, 18 mft különbség van. Megkérdezte, akkor miért mondják, hogy nem lesz elég az áfára a pénz? Nagy Lajos László pénzügyi irodavezető elmondta, hogy 20 % áfával szerepel a nagy összeg a támogatásban. Ennek a 20 % áfája 124 mft, ezenkívül van még egyéb eft, ami nem építési beruházás jellegű költség, így áll össze a bruttó 834 mft. A nem építési rész az a eft. Dr. Kajdon Béla jegyző elmondta, hogy az előkészítésre elmegy 20 mft, előtanulmány 2 mft, szakértők 15 mft, a közbeszerzési szakértő eft, lesz majd a műszaki ellenőr 3 mft. Ezt az önkormányzat fizeti, ez az utófinanszírozott részbe tartozik. Székely Szilárd polgármester elmondta, hogy összesen 834 mft a pályázatuk bruttó főösszege az eredetileg benyújtott 20 %-os áfával. Ehhez nyertek 793 mft-ot. Bruttó 740 mftra tették bele az építési költségeket, a többi egyéb költségek voltak, melyek a pályázat előkészítési költségei, a pályázat menedzsment díja, egyéb vásárlási költségek, szakértői díjak, van benne eszközbeszerzés 33 mft-ért az intézményeik részére. Az 5 %-os áfát az állam megtéríti az önkormányzatnak, ezt belefoglalták a költségvetési törvénybe, ezt utófinanszírozásként téríti majd meg. Hausmann Mária képviselő megkérdezte, mikor kezdődik el az építkezés? Székely Szilárd polgármester elmondta, hogy az előbb szakértő úr azt mondta, hogy 15 napig nem köthetnek szerződést. Ugyanakkor benne van, hogy a Váti Kht-val 15 napon belül szerződést kell kötni, elvileg utána köthetnek szerződést a kivitelezővel. Dr. Kajdon Béla jegyző elmondta, kb. úgy kell kalkulálni, hogy 15 nap az, amíg várják, hogy beadják a különböző kiegészítő anyagokat, többek között a finanszírozási tervet is, ami az egyik legkomolyabb. Véleménye szerint január végén lesz talán szerződéskötés. A közbeszerzési kiírás feltételesen lett meghirdetve, igazából addig nem lehet hatályba léptetni a kiviteli szerződést, amíg a támogatási szerződés nem kerül aláírásra, mert az a garancia a kivitelezőnél is, hogy itt rendben van. Másrészt a finanszírozási ütemtervüket nekik ezzel el kell fogadniuk, ami pedig a vállalkozási szerződés melléklete lesz, ez a kettő kapcsolódik egymáshoz. Ennek következtében elmondható, hogy a legjobb eset az, hogy februárban már elkezdődhetnek a munkák.

5 5 Dr. Földi-Deutsch Eszter képviselő megérkezett a testületi ülésre. 2./ Pannon TISZK társulási megállapodás és alapító okirat módosítása Írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. Dr. Kajdon Béla jegyző a kiadott anyagban a vastag betűs részek a módosítások, a módosítás a 3. oldalon van, mely szerint kik azok akik most csatlakoztak. A 6. oldalon is vannak módosítások, a komlóiak a tanácsban nem vesznek részt, szavazati joguk sem lesz. Az ő érdekeiket nem sérti, hogy alapvetően többen vannak a társulásban. Ezért lenne szükséges a társulás megállapodást egységes szerkezetbe foglalva, elfogadni. A másik anyag ehhez szorosan kapcsolódik, ez az alapító okirat módosítására vonatkozik. Az alapító okirat gyakorlatilag leképezi a társulási megállapodás módosításait. Pál Csaba képviselő elmondta, hogy a tegnapi nap folyamán volt a társulási megállapodás. Véleménye szerint pályázni sokkal sikeresebben tud a csapat így, ez Sásdot csak kedvezően érinti. Székely Szilárd polgármester javasolta a képviselőtestületnek, hogy az írásban kiadott, jegyzőkönyv mellékleteként csatolt Pannon Szakképzés Szervezési Társulás egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodását fogadja el. Egyúttal hatalmazza fel a polgármestert a társulás megállapodás aláírására. Megkérdezte van-e valakinek más kérdése, hozzászólása, javaslata a javaslattal kapcsolatban? Más kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el, kérte szavazzanak. Sásd Város Önkormányzat Képviselőtestülete 12 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: Sásd Város Képviselőtestületének 161/2009. (XII.10.) KTH. számú határozata Sásd Város Önkormányzat Képviselőtestülete a PANNON Szakképzés Szervezési Társulás társulási megállapodásának módosítása és egységes szerkezetbe foglalása tárgyában a Pécs M.J.Város Polgármesteri Hivatalánál /2009./6 ügyszámon nyilvántartott és a határozat mellékleteként csatolt társulási megállapodást az új tagok csatlakozásáról változtatás nélkül elfogadja. Képviselőtestület felhatalmazza polgármesterét, hogy a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodást aláírja. Határidő: december 17. Felelős: Székely Szilárd polgármester

6 6 Székely Szilárd polgármester javasolta a képviselőtestületnek, hogy az írásban kiadott, jegyzőkönyv mellékleteként csatolt Pannon Szakképzés Szervezési Társulás alapító okirat módosítását fogadja el. Egyúttal hatalmazza fel a polgármestert az alapító okirat aláírására. Megkérdezte van-e valakinek más kérdése, hozzászólása, javaslata a javaslattal kapcsolatban? Más kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el, kérte szavazzanak. Sásd Város Önkormányzat Képviselőtestülete 12 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: Sásd Város Képviselőtestületének 162/2009. (XII.10.) KTH. számú határozata Sásd Város Önkormányzat Képviselőtestülete a határozat mellékleteként csatolt PANNON Szakképzés Szervezési Társulás alapító okiratot módosító okiratát változtatás nélkül jóváhagyja. Képviselőtestület felhatalmazza polgármesterét, hogy a társulás alapító okiratot módosító okiratát aláírja. Határidő: december 17. Felelős: Székely Szilárd polgármester Miután kérdés, javaslat nem hangzott el, Székely Szilárd polgármester mindenkinek megköszönte a megjelenést, a képviselőtestületi ülést bezárta. Kmft. Székely Szilárd polgármester Dr. Kajdon Béla jegyző

Sásdi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterme 7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32.

Sásdi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterme 7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32. 1 J e g y z ő k ö n y v Készült Sásd Város Képviselőtestületének 2013. augusztus 27. napján tartott rendkívüli testületi üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Igazoltan távol: Sásdi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

Testületi ülés helye: Sásd Város Polgármesteri Hivatal Díszterme 7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32.

Testületi ülés helye: Sásd Város Polgármesteri Hivatal Díszterme 7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32. J e g y zőkönyv Folytatólagosan felvéve 2011. december 14. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Sásd Város Polgármesteri Hivatal Díszterme 7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32. Jelen vannak:

Részletesebben

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.)

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.:12.497-2/2010. 23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 241/2010. (XI.17.sz.

Részletesebben

Papp Magdolna polgármester, Gábor Gyula alpolgármester, Szabó Lajosné, Katona Józsefné, Herke Pál és Szilágyiné Balog Szilvia képviselők.

Papp Magdolna polgármester, Gábor Gyula alpolgármester, Szabó Lajosné, Katona Józsefné, Herke Pál és Szilágyiné Balog Szilvia képviselők. J e g y z ő k ö n y v : Készült Sásd Város, Felsőegerszeg, Meződ. Oroszló, Palé, Varga, Vázsnok Községek Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. december 17. napján megtartott együttes üléséről. Az ülés

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. szeptember 10. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről.

J e g y z ő k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. szeptember 10. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről. J e g y z ő k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. szeptember 10. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Városháza tanácskozóterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Sásd Város Polgármeseri Hivatal tanácskozóterme Sásd, Rákóczi u. 41.

Sásd Város Polgármeseri Hivatal tanácskozóterme Sásd, Rákóczi u. 41. J e g y z ı k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselıtestületének 2009. július 29. napján tartott rendkívüli testületi ülésérıl. Ülés helye: Sásd Város Polgármeseri Hivatal tanácskozóterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. 32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (103-104/2012.) TÁRGYSOROZAT 1) Épületenergetikai fejlesztések

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-16/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. FEBRUÁR 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. FEBRUÁR 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. FEBRUÁR 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 8/2014. (II. 12.) sz. ÁKt. határozat 9/2014. (II. 12.) sz. ÁKt. határozat a Szivárvány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó). Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Varsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 26-án (hétfő) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZEPTEMBER 20-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZEPTEMBER 20-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 20-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 174/2013. (IX. 20.) BVKt 175/2013. (IX. 20.) BVKt 176/2013. (IX. 20.)

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel./Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel./Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 412/30/2013. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel./Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. június 19-én 16,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám: 459-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 71-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 8-án, 14 00 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének T Á R G Y S O R O Z A T

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének T Á R G Y S O R O Z A T ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 44-45. Száma: 1-64/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Előterjesztés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. augusztus 19. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről.

J e g y z ő k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. augusztus 19. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről. J e g y z ő k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. augusztus 19. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. május 26-án (csütörtök) 13.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről Állandó

Részletesebben

2.) A pedagógiai, módszertani reformokat támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése címő TIOP 1.1.1. pályázat elkészítésére szerzıdéskötés

2.) A pedagógiai, módszertani reformokat támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése címő TIOP 1.1.1. pályázat elkészítésére szerzıdéskötés 1 J e g y z ı k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselıtestületének 2007. november 22. napján megtartott rendkívüli ülésérıl. Az ülés helye: Jelen vannak: Városháza tanácskozóterme Sásd,

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv 3/2013. Napirend 1.) Ágasegyháza Község Önkormányzat évi közbeszerzési terve Előadó: Polgármester. I.

Jegyzőkönyv 3/2013. Napirend 1.) Ágasegyháza Község Önkormányzat évi közbeszerzési terve Előadó: Polgármester. I. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 3/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

113/2007. (VII.19.) KTH.

113/2007. (VII.19.) KTH. J e g y z ı k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselıtestületének 2007. augusztus 29. napján megtartott rendkívüli ülésérıl. Az ülés helye: Jelen vannak: Városháza tanácskozóterme Sásd, Rákóczi

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 14-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

Székely Szilárd polgármester javasolta, hogy a testületi ülésen a meghívóban közölteken kívül még az alábbi napirendi pontokat tárgyaljanak meg:

Székely Szilárd polgármester javasolta, hogy a testületi ülésen a meghívóban közölteken kívül még az alábbi napirendi pontokat tárgyaljanak meg: J e g y z ő k ö n y v : Folytatólagosan felvéve Sásd Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. március 02.napján megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Városháza Díszterem 7370.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Sásdi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterme 7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32.

Sásdi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterme 7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32. 1 J e g y z ő k ö n y v Készült Sásd Város Képviselőtestületének 2013. október 14. napján tartott rendkívüli testületi üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Sásdi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. január 14-én a Városháza emeleti kistermében 8 45 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 45-7/2018. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 106, 107, 108, 109/2018. (IV. 12.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 13. Száma: 1-9/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Előterjesztés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV N A P I R E N D

JEGYZŐKÖNYV N A P I R E N D Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-11/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. augusztus 2-án,

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 85-86 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Nyírparasznya

Részletesebben

1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat.

1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagybörzsöny Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 11-én megtartott rendkívüli üléséről. t á r g y a l t n a p i r e n d e k : o k : h a t á r o z a t 1./ Szob-Nagybörzsöny

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-4/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 795-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagybajom Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. május 7-én 17.30 órai kezdettel Nagybajom Város Önkormányzat Dísztermében (7561 Nagybajom, Fő u. 40.) megtartott rendkívüli

Részletesebben

f e b r u á r 4 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

f e b r u á r 4 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 30-án 8,00 órakor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 30-án 8,00 órakor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Ügyiratszám: 23-43/2009. Jegyzőkönyv Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. június 30-án 8,00 órakor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld Jelen vannak:

Részletesebben

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE 10/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚLIUS 02-ÁN MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 52/2014. (VII. 02.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető,

JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető, JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. szeptember 09-én de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 17- án ( pénteken ) 15.30 --órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

7/2012. számú április 5-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E /2012. (IV.05.sz. Kth.)

7/2012. számú április 5-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E /2012. (IV.05.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 3168-2/2012. 7/2012. számú 2012. április 5-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 49-50/2012. (IV.05.sz. Kth.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y VI./2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselő- testületének 2016. június 7-én megtartott rendkívüli üléséről. I. N A P I R E N D 1./ Döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 2-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 2-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Iktatószám: 139-18/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben