Balázs Imre József: Tavaszi tündérek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Balázs Imre József: Tavaszi tündérek"

Átírás

1 A Farkasréti Általános Iskola diáklapja január-február-március Balázs Imre József: Tavaszi tündérek Tavasszal tündérek szállják meg az erdőt, ággal csiklandoznak minden kicsi felhőt. A felhők kuncognak, cseppeket hullatnak, májusi esőkkel mindent meglocsolnak. Fogócskát játszanak tündérek s szél-lányok, messzire látszik pördülő szoknyájuk. Kismarton Zsuzsanna rajza

2 2 téli hangulatban Iskolaújság Sítábori napló 2012 Mint minden évben, idén is beköszöntött a tél, és ha tél, akkor hó, hideg és sítábor! Február elején a lelkes, lejtőkön csúszni vágyók társasága útnak indult, és egy hetet töltött el Ausztriában, Murauban. Erről a hét napról minden résztvevő naplót vezetett, lejegyezve a legfontosabb eseményeket, érzéseket, gondolatokat. Ezekből az írásokból idézünk most fel néhány sort. Farkas Dominika rajza február 6. hétfő Az első sínap! Hurrá!!! Korán kellett kelni a reggelihez, ami az éjszakázás miatt nem ment valami könnyen. A sícipő nehezen jött fel a lábamra, de hatalmas kínok árán sikerült a begyömöszölés. A buborékokkal feljutottunk a hegyre, és hosszas bemelegítés után elindultunk síelni február 7. kedd Korán keltünk, ettünk, beszálltunk a buszba és a szokásos blablabla A sípályán sajnos ma sem felejtették el a bemelegítést, és van egy érzésem, hogy egyik nap sem fogják. Ebédidőben Virággal ettünk egy sült krumplit, a Domiék meg egy gőzgombócot. Délután kikunyiztuk Imola nénitől és Teddytől (Imola néni férje), hogy hadd legyek a lányokkal. És megengedték!!! Teddyvel voltunk, szabad síelés volt, király! Délután lementünk Bertával végig a FEKETÉN is! Jeges volt, de jó. Hazaérkezés után zuhany, vacsi Aztán kosaraztunk a tesiteremben, ami elképesztően jó volt. Este még tabuztunk, ami rettenetesen mókás volt, persze a LÁNYOK nyertek!! És természetesen ma sem hagytuk ki az esti óriási bulit Szeretek itt lenni február 8. szerda Reggel: a szokásos zűrzavar Délelőtt: sí természetesen király volt Ebéd: Bertával gőzgombóc. Fincsi. Délután: szabadsízés Teddyvel, otthon uszoda nem voltam, utálok úszni Éjszaka: túl hamar elaludtam Egész nap: 5/5 (bocsi a szűkszavúságért) Nagyon, nagyon köszönök mindent, mindenkinek. Nagyon tetszett! Köszönöm, Imola néni, Teddy és Áki bá Purkarthofer Alma 7.a február 10. péntek Utolsó síelős nap!!! Holnap megyünk haza! Jaj, ne! Ma csak a korongos és a csákányos pályán mentünk. Aztán eredményhirdetés következett, a mi szobánkból hárma n is dobogósok lettek: Márti, Alma, Berta. Késő délután beültünk a melegedőbe, mert szétfagytak az ujjaink, annyira hideg volt. Este 8-kor volt még egy táborzáró gyűlés, karaoke. A farsangon ötödikek lettünk mint ovis brigád február 11. szombat Az utazás sokkal rövidebb volt, mint idefelé. Reggel még fotózgattam a falut, aztán elindultunk. Amikor megérkeztünk, már ott várt rám a családom. Annyira jó volt újra látni a többieket! De akár rögtön visszamentem volna sítáborozni! Nagyon köszönöm Áki bának, Imola néninek és Teddynek ezt a csodálatos élményt! Szuper volt! Jövőre is jövök! Farkas Dominika 7.a Purkarthofer Alma rajza (7. a)

3 2012. január-február-március költő óriások 3 Petőfi és Arany barátsága A mai napon volt a víz világnapja. Ez alkalommal eljött hozzánk Erdély György előadóművész, aki mesélt nekünk (a vízzel egyáltalán nem kapcsolatos) barátságról. Nem, nem, félreértés ne essék, nem általánosságban, hanem példaképül kiemelve két költőóriásunkat: Petőfi Sándort és Arany Jánost. Sok barátság létezik, de az az igazi, amikor a másikban vakon megbízol, előtte nincsenek titkaid. Ez csak egy kis bevezetés volt, mert most kezdődik a történet, amit az előadóművész varázsolt elénk Felderengett előttünk egy kicsi, sötét szoba képe, ahol nem más, mint Petőfi körmölt lázasan. Egyszer csak felpattant, és járkálni kezdett. Kinézett a helyiség koszos ablakán, és összekoccant a foga. Mostanában lagymatag a tél, de akkoriban igazi zord tél uralkodott. Óriási széllökések, hóvihar, mínuszok. A szobában pedig nem volt se fűtés, se világítás. Petőfi nagyon szegény volt, a bért alig tudta fizetni, enni pedig ritkán futotta. Tudta, hogy vagy itt pusztul el, vagy megpróbál tenni valamit. Nos, könnyű kitalálni, hogy költőnk melyiket választotta. Egyetlen, vékony kabátkája volt, és hogy ne fázzon annyira, sok-sok versét a kabátja alá tette. ( A papír jól szigetel.) 1844 telén tehát elindult Debrecenből, és Pest felé vette az irányt. A Nemzeti Kör nevű klubba ment, mert tudta, hogy ott megtalálja Vörösmartyt. Mikor elérkezett a keresett helyre, valóban ott találta a neves költőt jó pár társával együtt, mint például Vahot Imrével. A meleg helyiségbe érve kabátját kinyitotta, és verseit - amik szerteszét szálltak, - összeszedte, és az illendő köszönés után a kérdőn néző társaság felé nyújtotta. Sok írását szétkapkodták, és belemerültek az olvasásba. Egy kis idő múlva Vörösmarty felnézett az olvasásból: - Figyelemre méltó munkái vannak, fiam. Fölállt, és társai felé fordult: Ennek a költőnek meg kell adni a lehetőséget, miszerint verseit kötetbe foglaljuk, és állandó állást adunk a Pesti Divatlapnál. Azt ajánlom, kezdjük meg a pénzgyűjtést. Alig félóra kellett, amíg a körbejáró kalapban elegendő pénz gyűlt. Vahot még szállást is ajánlott Petőfinek, aki meghatódva indult új otthona felé. A költő innentől kezdve mindennap írt legalább egy verset. Mindenki szerette költeményeiben a nyíltságot, őszinteséget. Egyik nyáron nem vándorolt szokása szerint, hanem otthon maradt, úgy járkált a szobában mint egy oroszlán, pipázott, de meglett az eredmény. Négy nap alatt megírta a János vitézt, de nem az eredetit, hanem csak addig, amíg Jancsi el nem nyeri a francia királylány kezét. Azon nyomban szaladt a Nemzeti Körbe, és mutatta Vörösmartynak a szerzeményét. A költő el volt ragadtatva, és kérte Petőfit, írja tovább, mert úgy érzi, így egyáltalán nincs vége a műnek. Barátja hallgatott rá, és újabb két nap múlva befejezte az írást. A Pesti Divatlapban természetesen megjelent a mű, és óriási lelkesedést váltott ki. A Kisfaludy Társaság a János vitéz sikerén felbuzdulva pályázatot hirdetett történelmi témájú elbeszélő költemény írására. A díj: tíz darab körmöci arany ( körülbelül százholdnyi földet lehetett venni rajta házzal). Petőfi nem nevezett be, csak várta a fejleményeket. Amikor meghallotta, hogy megvan a nyertes, és olyan jó a vers, hogy megduplázták a díjat, azonnal a helyszínhez rohant, és követelte a mű azonnali elolvasását. A költőnek annyira tetszett az írás, hogy amint hazaért lakásába, tollat ragadott, és azon nyomban levelet írt, (ott helyben lekörmölt) verssel mellékelve február 4 én elküldte a postát Arany Jánosnak. Kemény tél volt, autók nem voltak. Ezért csoda hát, hogy február 10-én megérkezett a válasz szintén verssel mellékelve. Ugyanolyan hangnemben íródott levélke volt mint társáé, és mivel Petőfi mindent tudni akart Aranyról, a költő akkori körülményeiről írt. Kiderült belőle, hogy Arany nős, gyermeke van már, pillanatnyilag jegyzői állásban dolgozik, és soraiból csak úgy sütött a szerénység. Petőfi második levelében már sokkal közvetlenebbül írt, sőt elkezdett tegeződni, hiszen úgy érezte, igazi barátra talált. Nem tévedett. Nagyon jó hatással voltak egymásra. Sokan Aranyt igazi atyaként emlegették, merthogy kissé visszatartotta, lecsitította Petőfit. Az utóbbit örök kamaszként hívták egymás között az emberek, de Petőfi föloldotta barátja feszültségeit. Mikor Arany nem tudott írni, vagy a posta keveredett el, ifjú költőnk szó szerint toporzékolt dühében. A szabadságharc kitörésének évében Petőfi nem volt olyan sikeres, mint eddig. Igaz, megházasodott (Szendrey Júlia), de megbukott a választásokon, egész évben csak tizenöt verset tudott írni (normálisan évente kétszázat költött!), ráadásul csalódott Vahotban, aki azt állította, hogy ő faragott költőt belőle. Valójában ezt csak az irigység mondatta vele. Utolsó, Aranyhoz címezett levelében egy csalódott, megtört, nem a régi Petőfi mutatkozott meg. Egy héttel később örökre eltűnt Segesvárnál. Arany összetört, majd nem sokkal később lányát, Juliskát is elvesztette. Két költőnk barátsága csak két és fél évig tarthatott, de olyan ragaszkodás, ami kettejük közt volt, máig is kevés van. Czifrik Eszter Lilla 7. a

4 4 feleltetés Iskolaújság Beszélgetés Juhász Györggyel, Gyuri bácsival Gyakran látjuk őt a folyosókon, természetesen elsősorban az uszoda közelében, jön-megy, mély hangját visszhangozzák a falak. A minap megtudtuk. hogy Juhász György, a farkasrétisek Gyuri bácsija fújhat Londonban. A sportszeretők biztosan tudják, mit jelent a mondat, de a többiek kedvéért érthetőbben fogalmazunk: a ben megrendezendő londoni Olimpián Juhász György lesz az egyik bíró a vízilabda-mérkőzéseken. Tyűha, ez bizony csodálatos dolog! Mit is tudunk Gyuri bácsiról, akinek füttyszavát lesik majd az Olimpián? Jön-megy a folyosón, hogy nem fázik a papucsos lába??? és itt elakadtunk. Bizony nem sokat tudunk róla, ezért elhatároztuk, hogy megkérjük őt, meséljen egy kicsit magáról, életéről, arról, hogy milyen út vezetett idáig. Mivel édesapám is vízilabdás volt, már gyerekkoromban megismerkedtem az uszodák világával. Négyéves voltam, amikor megtanultam úszni. Apám a legkeményebb mester gondjaira bízott, akinek keze között rendesen elsajátítottam a vízben levés minden fortélyát. Az általános iskola felső tagozatát ebben az iskolában jártam végig, diákként ezekben a padokban ültem, ezeket a lépcsőket koptattam. Azokban az időkben még felváltva, délelőtt és délután jártunk iskolába. Akkor a Központi Sportiskolában vízilabdáztam, és bizony nagyon sűrű időbeosztás szerint éltem: ha délelőtt volt tanítás, akkor a délutánokat töltöttem a KSI-ben, és persze fordítva. Edzés és tanulás, és ez így ment minden nap, éveken át. A Központi Sportiskolában 18 éves korukig foglalkoznak a gyerekekkel, így, amikor elértem ezt a kort, átmentem a Honvédba, itt játszottam sokáig, főállású sportoló voltam. Mivel mindig szerettem rajzolni, ezért szakmát szereztem ezen a területen: elvégeztem a grafikus szakot, és bár szeretek és tudok rajzolni, soha nem tevékenykedtem ezen a téren. Közben felvételiztem a Testnevelési Főiskolára, ahova fel is vettek. Megint dolgos, szigorú rend szerinti élet következett: délelőtt tanulás, délután edzés, naponta kétszer. Sportolás és tanulás, mindkettő magas szinten. Választani kellett, mert a kettő együtt nem ment. Elvégeztem a főiskolát, edző akartam lenni. Közben játszottam, hobby szinten. A főiskola elvégzése után egy olyan vállalathoz kerültem, ahol uszoda üzemelt. Ezt vezettem 14 éven keresztül, gyerekeket edzettem. Amikor itt, a Farkasréten megnyílt az uszoda, akkor jöttem ide. Közben a Testnevelési Egyetemen tanultam négy évig, és amikor megszereztem a diplomát, akkor vettem át az uszoda vezetését itt, a Farkasréten. Hogy mivel jár ez a munka, hogyan telnek egy uszodavezető napjai? A tanítás nagyon fontos része a munkámnak, de idetartozik a beosztott társak munkájának megszervezése, ellenőrzése, a takarítás szervezése, az uszoda üzemeltetése, a Gyuri bácsi rajza bevételek és kiadások számontartása, gondoskodás a vegyszerekről, és még lehetne sorolni. A mi iskolánk uszodájába 910 gyerek jár, ovisok, alsósok, tőlünk és más iskolákból. Több olyan csoport van, amelyben mozgássérült kisgyerekek vagy képességfejlesztésre szorulók vannak. Velük speciális módon kell foglalkozni, személyre szabottan kell tervezni. Két, angol nyelvű óvodával is kapcsolatom van, velük angolul úszunk. Két nagyfiam van, ők nem a vizet választották. A nagyobbik Máltán dolgozik, mellette egy ottani egyetemen kezdi a tanulmányait, a kisebbik német anyanyelvű gimnáziumot végzett, szállodában szeretne dolgozni. Az biztos, hogy minden percem a munkában töltöm, hétvégeken is itt vagyok, meccseket vezetek. A magyar Vízilabda Szövetség dönti el, hogy ki milyen meccset vezet. Számtalan mérkőzésen bíróskodtam, egyre többször kértek meg erre a feladatra, nemzetközi szinten is. A magyar szövetség figyelemmel kíséri a bírók munkáját, a színvonalat, ahogy tevékenykednek, rangsorolnak, és aki a legjobb a magyarországi szinten, az bekerül a nemzetközi listára. Kétfajta lista van: a LEN, az ezen szereplők európai meccseket vezethetnek. A másik lista a FINA, akinek a neve idekerül, az a világ bármely részére kerül-

5 2012. január-február-március feleltetés 5 het mérkőzést vezetni. A szabályok nagyon szigorúak: a szükséges vizsgákat kétévente meg kell újítani, nehéz itt helytállni, szigorúak az elvárások. A vizsga akár négy napon keresztül is tarthat, ebből két napon keresztül az elméleti tudásról kell meggyőzni a vizsgabizottságot, természetesen van gyakorlati rész is. Az utolsó nap egy 53 kérdésből álló tesztet kell kitölteni, ezen minimum 90 %-ot el kell érni. A nemzetközi szintű bíráskodáshoz kell ez a szűrő, hogy a legjobbak kerülhessenek ki a versengésből. A szabályok időről időre módosulhatnak, mindent figyelemmel kell kísérni, hogy az ember a legjobban tájékozott legyen. Itthon öt éven keresztül voltam a Játékvezetői Bizottság elnöke. Fontos szerep jut neki: ő dönti el, hogy milyen eseményre kit javasol bíróként. Természetesen ehhez jól kell ismerni a sporttársakat, a munkájukat óta nemzetközi versenyeket is vezetek, számtalan helyen megfordultam a világban. Minden pillanatot lehetetlen megemlíteni, de néhányat kiemelnék: 2003-ban Barcelonában a világbajnoki döntőt vezettem ember előtt, a kosárlabda stadionban, egy mobilmedencében bonyolították le a mérkőzést. Argentína, ahol a 21 év alattiak junior világbajnokságán döntőt vezethettem, Kalifornia 2008-ban, ahol ugyancsak a döntőn fújhattam, aztán Japán, Ausztrália, Új- Zéland, Kína Szoros kapcsolatban állok a nemzetközi szövetséggel, gyakran hívnak bíráskodni. Sajnos egyre kevesebb a csapat, így egyre kevesebb bíró kell, ezért a legjobbakat igyekeznek megtalálni. Ha az ember világeseményeken vezet egy vízilabda-mérkőzést, akkor egy úgynevezett delegátus figyeli a munkáját. Ez nem más, mint régi, híres játékosokból összeállt kétfős csoport, akik figyelik a bíró minden mozdulatát, pontoznak, értékelik a teljesítményét januárjában voltunk Tokióban az Ázsia-bajnokságon, amely egyben olimpiai selejtező is volt. Ez a torna Kazahsztán győzelmével ért véget, így ez az ország a 12 csapatos olimpiai torna nyolcadik résztvevője. A versenyen sokat kellett vezetni, volt, hogy egy nap két mérkőzést is. Felelősségteljes feladatot kaptunk, figyeltünk arra, hogy már a meccs elején szigorúan kézben tartsuk a dolgokat. Alkalmaztunk két új szabályt, amit bevezettek. Az egyik a színészkedésért járó sárga lap, ezt először a csapatnak mutatjuk fel, aztán az újabb színészi alakításért az adott játékos cserés, végleges kiállítást kap. A másik az időhúzás. amikor a játékos nem akarja megjátszani a labdát. Ebben az esetben el kell venni a csapattól a labdát októberében kaptam egy hivatalos levelet, melyben olvashattam, hogy a 30. Olimpiai Játékokon jelöltek bírónak, így Londonban mint magyar játékvezető, én fújhatom meg a sípomat egy-egy vízilabda-mérkőzésen. A levélben egyébként mindenről tájékoztattak: pontosan mikor és hova kell menni, melyik géppel megyek Hogy milyen meccset vezetek majd, az ott alakul ki, minden nap, minden mérkőzésen figyelik az embert. Ahogy csökken a versenyben lévő csapatok száma, egyre kevesebb bíró kell, az mehet tovább, aki a legkevesebb hibát követi el, aki a legjobban kézben tartja a meccset. Fontos tájékoztatni a meccs előtt a játékosokat mindenről, megvizsgálni a körmüket, nem nagy-e, megnézni, nincs-e bekenve a testük olajjal. Ha egy meccsen a csapatok összeverekednek, vagy bármi ilyesmi történik, azért a bírót teszik felelőssé, ezért nagyon fontos, hogy a bíró keménykezű legyen, és vívja ki a tiszteletet a csapatoktól. Ha egy megható, emlékezetes pillanatot kell kiemelnem, talán azt mesélném el,amikor Argentínában döntőt vezettem, és a mérkőzés után egy magyar bácsi odajött hozzám, és egy jelvényt ajándékozott nekem. Ezen két zászló látható: egy magyar és egy argentin lobogó. Ma is őrzöm ezt az ereklyét. Nagyon sokat utaztam életemben, de én olyan vagyok, hogy már a reptéren honvágyam van, ahogy távolodok Magyarországtól, az összetartozás érzése egyre erősebb bennem. Szeretek itthon dolgozni és élni, és bár számtalan helyre hívtak dolgozni külföldre, mindig nemet mondtam. Számomra a magyar Himnusz a legszebb zene a világon, nem tudom meghatódás, erős érzelmek nélkül végighallgatni. Szabadidőm? Az nem sok van. Álmokat szövök: a csecsemőúszást, vagyis a 2-4 éves korosztálynak szervezett úszásoktatás csínját-bínját szeretném megtanulni, ezzel a korosztállyal nem foglalkoztam még. Közben olaszul tanulok. Hogy mit üzenek a gyerekeknek? Hogy mindig legyen célod! Én is e szerint az elv szerint élek. Mindig tudom, mit akarok elérni, és ezért keményen dolgozom, mindent megteszek azért, hogy a kitűzött célomat elérjem. Lehetetlen nincs, csak tehetetlen. Mindent meg lehet valósítani, csak akarni kell! Hogy lesznek nehézségek? Persze. De soha ne add fel! Köszönjük a beszélgetést! És üzenjük Gyuri bácsinak, hogy sokan fogunk a képernyők előtt ülni az Olimpia idején, különös tekintettel a vízilabda-mérkőzésekre, és büszkén hallgatjuk a sípszót, amely a mi Gyuri bácsink sípjából hangzik majd fel. Sikeres szereplést és csupa ötös osztályzatokat kívánunk.

6 6 eszes játékok Iskolaújság Kosztolányi Dezső A játék. Az különös. Gömbölyű és gyönyörű, csodaszép és csodajó, nyitható és csukható, gomb és gömb és gyöngy, gyűrű. Bűvös kulcs és gyertya lángja, színes árnyék, ördöglámpa. Játszom ennen-életemmel, búvócskázom minden árnnyal, a padlással, a szobákkal, a fénnyel, mely tovaszárnyal, a tükörrel fényt hajítok, a homoknak, a bokornak, s a nap - óriás aranypénz - hirtelen ölembe roskad. Játszom két színes szememmel, a két kedves, pici kézzel, játszom játszó önmagammal, a kisgyermek is játékszer. Játszom én és táncolok, látszom én, mint sok dolog. Látszom fénybe és tükörbe, játszom egyre, körbe-körbe. Játszom én és néha este fölkelek, s játszom, hogy akik alusznak, gyerekek. A híres filozófus, Platón szerint többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt. A magyar nyelv értelmező szótára szerint a játék szónak több mint harminc jelentésváltozata van. Ha eljátszunk a szóval, magunk is összegyűjthetünk néhányat ezekből, hiszen millió csodát rejt a szó. Labdajáték, szerepjáték, hangszeren való játék, népi játékok, szójáték, nyelvi játék, a hullámok játéka, a fény játéka, kártyajáték, a képzelet játéka, társasjáték És ez különírva is elgondolkodtató. Társas játék. Bizony. Hiszen akkor jó, ha együtt játszunk. Örömöt szerez, szórakoztat, megmozgatja az agytekervényeket, társaságot kovácsol, embert épít. Hiszen annyi minden kell a jó játékhoz: türelem, becsület, ügyesség, kitartás, figyelem, önfegyelem, a játékszabályok tiszteletben tartása. Nem könnyű. Rossz veszíteni, nehéz szépen nyerni. Ezt is meg kell tanulni. Hiszen egész életünket végigkíséri a játék. Mert játszik gyerek és felnőtt egyaránt. És ez így van jól. Most nézzünk két híres játékot, a sakkot és a Rubik-kockát! Összegyűjtöttünk néhány információt velük kapcsolatban, érdekesek, olvasd el! A sakk valószínűleg indiai eredetű játék. Egy történet szerint az indiai uralkodónak, a rádzsának annyira megtetszett az új játék, hogy feltalálója bármit kérhetett tőle. Ő csak némi búzát kért úgy, hogy a sakktábla első mezejére egy szem, a másodikra kettő, a harmadikra négy kerüljön, és így tovább, vagyis a következőre mindig kétszer annyi, mint az előzőre. Kiderült azonban, hogy a 64 mezőből álló tábla miatt ez annyi búza lenne, amennyi nemhogy az uralkodónak nem volt, de a Föld egész gabonatermését meghaladta. A sakk igen hosszú múlttal rendelkezik. 500 körül megjelenik Indiában az első, sakkra emlékeztető játék ban megjelenik Európában az első sakk-könyv ben megrendezik az első nemzetközi sakkversenyt. Ma már nem ritkák a számítógépes sakkprogramok, amelyek komoly kihívást jelentenek a sakk nagymestereinek is ban az egyik ilyen program legyőzte az akkori világbajnokot, Garri Kaszparovot is. A gépek nem játéktudásban győzik le az embert, hanem gyorsaságban: egy másodperc alatt a lehetséges lépések millióit képesek mérlegelni. Ki ne látott volna már parkokban, közterületeken felállított sakkjátékot, amelyet körülülnek az emberek, és remekül szórakoznak, miközben komoly sakkjátszmákat játszanak le? A 18. században a magyar Kempelen Farkas zseniális szerkezetet alkotott, a sakkautomatát. Egy török öltözetű bábu sakkozott az éppen aktuális ellenféllel, s általában le is győzte. Még Napóleon, a francia császár is játszott vele. Az uralkodó megpróbált szabálytalanul lépni, mire a török visszatette a helyére a figurát. A második hasonló lépésére pedig egyszerűen lesöpörte a tábláról az összes bábut. Ez nagyon tetszett Napóleonnak. Persze mindenki számára gyanús volt az 1,5 m széles, 95 cm magas és 90 cm mély szerkezet. Kempelen a láda ajtaját nyitogatva győzte meg a nézőket arról, hogy a belsejében csak fogaskerekek dolgoznak. Az ügyesen megszerkesztett gépezetben azonban valóban egy apró termetű sakkozó rejtőzött el. A tábla alján mágneses gombok segítették, hogy a lépéseket belülről is követni tudja. A gép igen bonyolult mechanikai megoldással tette lehetővé számára, hogy a török karjával tegye meg a lépéseket, sőt, tükrök segítségével arra is volt megoldás, hogy ő is láthassa a válaszlépéseket. A gépezet, amely korának egyik legbonyolultabb mechanikai szerkezete volt, 1854-ben egy múzeumi tűzben teljesen elégett. A Rubik-kocka Ez a furmányos játék magyar találmány, a népszerű logikai csoda kitalálójáról, Rubik Ernőről kapta a nevét. A feltaláló eredetileg matematikai szemléltetőeszköznek szánta a kockát. Piacra kerülése után azonban hatalmas népszerűségre tett szert ban csak Magyarországon közel egymillió darab kelt el belőle, a követ- Rubik Ernő és a találmánya

7 2012. január-február-március eszes játékok 7 kező években pedig több országban az év játékává választották. Sikere ma is töretlen, világszerte versenyeket is rendeznek, vajon ki tudja kirakni az azonos színű oldalakat a leggyorsabban? A világcsúcs jelenleg kevesebb, mint 7 másodperc. Ha van otthon Rubik-kockád, pörgesd meg az oldalait, hátha sikerül megdöntened ezt a rekordot! Jeles íróink, költőink közül is sokan tartják fontosnak a játékot. József Attila így vall erről: Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől, és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon Karinthy Frigyes gyakran tréfálta meg írótársait. Játékai beugratások voltak, a megtréfált pedig értette a tréfát, gyakran vissza is vágott. Történt egyszer, hogy Kosztolányi Dezső autogramkérő gyerekeket bérelt fel, akik megrohanták Karinthyt, majd mikor az aláírásokból látták, kiről van szó, így szóltak: Elnézést, azt hittük, Ön Kosztolányi. Karinthy tovább folytatta a játékot, az ő bérencei egymás után több autogramot is kértek Kosztolányitól, megjegyezvén, hogy azért kell nekik több példány, mert ötven Kosztolányit tudnak elcserélni egy Karinthyért. A két barát egymás nevével is eljátszott: Itt pocsék a koszt, ó lány, ide zsörtölődni jár csak az ember. Önt egy égi kar inti, frigye sikerülni fog. Karinthy Frigyes kedvelt játéka volt az eszperente nyelv volt. Parányi gondolkodás nélkül, valóságos bűvész módjára, akár egy óra hosszat is képes volt így beszélni. A mozit kapásból mondta így: Rengeteg fekete terem, melybe emberek sereglenek egybe, rendben elhelyezkednek, egy leplen jeleneteket pergetnek le, melyeket szembe vennem kellemes, esetleg kellemetlen. Egyszer nekiszegezték a következő mondatot: Micsodára micsoda mit csinál a micsoda? Abban a pillanatban rávágta: Talpra, magyar, hí a haza. Kívánunk mindenkinek sok-sok játékot, bármilyen fajtát, mindegy, hogy labdával, dobókockával, ütővel, avagy a magyar nyelvvel játssza, egy a lényeg: nyújtson felhőtlen örömöt a játékban résztvevőknek, testet, lelket építő játék legyen, és tartson soká, nagyon soká, töltse be az egész életet. Fivérek A 4. b osztály februárban érdekes program részese lehetett. A Marczibányi téren működő Kerekasztal Színház Nevelési Központ vendégei voltak egy egész délelőttön át. Ez a társulat 1992 óta működik Magyarországon, és születése óta folyamatosan azért küzd, hogy minél több gyereknek lehessen olyan színházi élménye, amely nemcsak nézőként szólítja meg őt, hanem közös gondolkodásra, játékra is invitálja egyben. A színdarabok, történetek olyan kérdéseket járnak körül, melyek a mai társadalmi valóság problematikáját dolgozzák fel, és ehhez a célcsoport életkorának megfelelő nézőpontot, módszereket, eszközöket kínálnak. A Fivérek c. előadás osztályosoknak készült, a foglalkozás az identitás kérdését járja körül. A darabban összesen négy színész szerepel na meg persze időnként a vendég gyerekek (a mi esetünkben a 4. b osztály). A történet elején megismerjük Petit, aki egy nap fura vasabronccsal érkezik haza az iskolából. A szokásos hétköznapi kisebb-nagyobb családi viták hevében a fiú egyszer csak a Hunyadiak trónviszályoktól sújtott korában találja magát, kezében a koronával Ahhoz, hogy teljesíthesse küldetését, előbb meg kell találnia önmagát. Álom és valóság, képzelet és a szokásos hétköznapok keverednek végig az úton, mely végére érve remélhetőleg Peti számára is kiderül: ki is ő valójában. Az előadás során többször áll le a cselekmény ilyenkor egy-egy szereplő egy-egy csoport gyerekkel elindul, és külön kuckóban tovább gondolja a történet lehetséges folytatását. Ilyen módon minden alkalommal más és más kérdés merül fel, attól függően, hogy a gyerektársaság milyen irányba viszi tovább a cselekményt (pl.: mi lehetett apa sms-ében? Szerintetek Peti anyukája hogyan fog reagálni a történtekre? Peti barátnője a fiú mellé áll, vagy inkább szembefordul vele?). A műhelymunka után a színészek visszaállnak a díszletbe, és folytatódhat a következő fejezet olykor a jelenlévő gyerekek bevonásával. Nagyon izgalmas volt a kulisszák mögé látni, és megnézni például azt, hogy Lipták Ildikó színész vezetésével az egyik csoport miként képzelte el Mátyás és Beatrix első találkozását. A gyerekeknek állóképet kellett készíteniük, ami azt jelentette, hogy - öltözék és díszlet hiányában - testtartással, mimikával, a szereplők egymáshoz való helyzetével kellett kifejezniük az adott témát. Azt is izgalmas volt hallani, hogy mi lehetett Peti titkos naplójában: hogyan látta ő édesapját, mi járt a fejében tudván, hogy apa ismét nem jön haza a külföldi kiküldetésből, mit gondolhatott édesanyjáról, aki otthon tartotta a frontot, fivéréről, aki ugyan idősebb és sikeresebb volt (legalábbis Peti számára annak tűnt), mégis legjobb igyekezetével azon volt, hogy Petinek nyugalmat biztosíthasson, segítséget adjon. A háromórás foglalkozásba még az is belefér, hogy a végén színészek és gyerekek együtt értékeljék a történetet, a szereplők viselkedését. Úgy tűnt, az osztály tanulói még a villamoson is az előadás hatása alatt voltak: komoly eszmecsere folyt arról, hogy kerültek-e már olyan helyzetbe személy szerint, mint amikor Peti kiabál anyukájával ( én sose mernék így beszélni az anyukámmal, és sajnos az a veszekedés nagyon is ismerős volt ), vagy amikor egyszerűen bezárja és eltorlaszolja ajtaját, és nem engedi be édesanyját. Mindent összevetve azt hiszem, szerencsések vagyunk, hogy ennek a rendhagyó előadásnak részesei lehettünk biztosan sokáig fogunk emlékezni rá! Az előadás a 2009-es 5. Gyermekszínházi Szemlén diplomát kapott. Várnai Zsuzsa

8 8 olvasókuckó Iskolaújság Fekete István: A vadgalamb Csak az elmúlt gyermekéveknek voltak olyan ragyogó napjai, mint az a vasárnap. Éjjel esett az eső, a szőlőlugas levelein ezer vízcsepp szikrázott, és a harangszó is olyan üdén hintázott a levegőben, mintha harmatban mosakodott volna. Harmadik harangszó után már mindenki a helyén ült a templomban, a mise lassan csordogált a prédikáció felé, a maga ragyogó vasárnapi útján. - Ne tegyétek azt másoknak, amit nem akartok, hogy nektek tegyenek - hangzott az intés a szószékről, és én ezen a nagyon öreg bölcsességen hosszan elgondolkoztam. Még otthon is eszembe jutott, amikor a szomszéd kutyáját oldalba dobtam. Nekem se esne jól, ha egy akkora kő csattanna a bordáimon, bár nem tudtam, hogy az állatokra is vonatkozik ez a példabeszéd. A falon kalitka lógott s benne egy vadgalamb. Nem gerle, és nem örvös galamb, hanem igazi vadgalamb, melyik nagy fák odvában költ és úgy búg, mint az orgona. Igen, tegnap még búgott, de mára mintha elfelejtette volna a dalt, ami a madarak imádsága. A búgás egy nagy bükkfáról hallatszott, de aztán elhallgatott és Berta Jancsi azt mondta: - Most bement a likba, ami a fán van, ha akarnám, meg is foghatnám. Jancsinak nagy tisztelője voltam, mert hétországra szóló csibész volt és mellettem, mint "rossz szellem" működött, de azért erre azt mondtam, hogy nem hiszem. - Nem lehet azt a fát megmászni... - Neem? Mit adsz, ha megfogom a madarat? - Bicskát. Halas bicskát, de csak búcsúkor. Jancsi egy kicsit latolgatta a búcsú távolságát és a bicska valószínűségét, aztán mászni kezdett. Magam is jó famászó voltam abban az időben, de Jancsi barátom művész volt, aki úgy ment felfelé a fa síkos törzsén, mint a mezei poloska. - Úgyis kirepül - gondoltam-, de a galamb nem repült ki. Talán fiai voltak, talán azt hitte, nem lehet benyúlni? Nem tudom. Reszkettem a madárért, hogy az enyém legyen és nagyot dobbant a szívem, amikor Jancsi benyúlt az odúba. - Megvan! A galamb rémülten vergődött, aztán eltűnt barátom öblös ingében. - A bicskának legyen karikája is, hogy madzagra kössem - egészítette ki Jancsi a megkötött üzletet. - Itt a madarad. Boldog voltam. Kalitkába tettem, vizet adtam neki, és búzát is, és mi tagadás, a templomban is csak rá gondoltam. Örömöm aztán egyre csökkent, és most csak néztem a kalitkában gubbasztó galambot, és szerettem volna, ha megszólal. De nem szólalt meg. Csak ült a kalitka rácsán túl, és valami irtózatos messzeségbe nézett. Addig néztem, míg elaludtam. És álmomban búgni kezdett, és előttem megjelent a táj, amit elvettem tőle. Az erdő, amely néma lett nélküle, a szikla, amely felett átszállt, a patak, ahová inni járt, a ködös messzeség, ahová elrepült, a párás magasság, ahonnét mindent látott. Panaszos siránkozása szinte fojtogatott. A kalitka rácsa, mintha megvastagodott volna, és elzárta előlem a világot. Nem mehettem játszani, nem mehettem a mezőre, nem mehettem apámhoz, anyámhoz. Vergődtem a rács mögött, és nem tudtam, miért. - Miért? - kiáltottam. - Miért? Ekkor valaki megrázta a vállam. - Rosszat álmodol, hogy úgy nyögsz? - Igen - suttogtam, de álmomat hiába kérdezték. - Elfelejtettem... Másnap azonban hajnalban keltem, amikor még aludt a ház - csak a fecskék csiviteltek áhítattal nézve a kelő napot. Odamentem a kalickához és kinyitottam ajtaját. - Eredj madár! Néztem utána, míg csak láttam és a szívemben boldog, nagy sóhajtások születtek. Azóta vele repülök minden szabad madárral, azóta az én házamban nem volt rab madár és azóta: nem teszem mással azt, amit nem akarom, hogy velem tegyenek, mert emlékeim távoli, árnyékos erdejében ilyenkor szomorúan búgni kezd a vadgalamb.

9 2012. január-február-március ez+az 9 Ébredés (minden mennyiségben) Kinyitottam a szemem. Először kissé elmosódottan láttam, de aztán világos lett. Egy óriásit nyújtóztam, majd megdörzsöltem az újra lecsukódott szemhéjamat. Végül utoljára, egy hatalmasat ásítottam és felültem. Komótosan a papucsomba bújtam, majd nyikorgó-nyekergő tagjaimat igyekeztem a lehető legjobban megmozgatni, miközben a kredenchez csoszogtam. Ugyanis a gyomrom korgott, tehát éhes voltam. Kitártam a szekrény ajtaját, majd csodálkozva benéztem a kamrába. Törni kezdtem a fejemet: Hogy fogyott el a tartalék élelmiszerem? Oh, hát persze. Már megint az a buta vekker az oka. Álmom közepén csörögni kezdett, majd mikor fölébredtem abbahagyta. Kicaplattam a barlangom elé, majd örömmel nyugtáztam, hogy szép az idő. Egyszer csak egy félelmetes árnyat vettem észre a hátam mögött. Akárhová léptem, követett. Nem vagyok ijedős, de befutottam a sötét barlangomba. Szerencsére a szörnyeteg nem követett,de a nagy ijedelemre megettem az összes élelmiszeremet. Na, most már ezen nem lehet segíteni, hacsak úgy nem, hogy veszek egy új ébresztőórát. Ezen most nem agyalok tovább, hanem inkább kimegyek az irtás menti közérthez és bevásárolok. Ahogy kiléptem a friss levegőre, rögtön megélénkültem. Nem úgy a természet! Álmosan integetett nekem, mintha ezt mondaná: De jó, hogy újra látlak, medve cimbora, nem hoznál nekem egy kávét? De, hozok- gondoltam-, nekem is kell. Örömmel mozgattam meg a tagjaimat, és mosolyogva néztem körül. Itt-ott még hókupacok takarták a füvet, de már fehér sipkás hóvirágokat is észrevettem a fűből kikandikálni. A fákon, bokrokon apró zöld hajtások, rügyek csücsültek és bátortalanul tekintgettek szét a világban. Végre elérkeztem a bolthoz, és némi hezitálás után vettem egy csupor mézet, kávét, és egy mélyhűtött pizzát. ( XXL méret, extra sajtos, hús nélküli, sok zöldséggel) ( Igen, tudom, hogy fura, de nem szeretem a húst.) Szatyromat lóbálva, fütyörészve értem a barlangom elé. A szomszédos fenyőn régi barátomat vettem észre, Kajlát, a mókust, amint éppen álmosan a szemét dörzsölgeti. - Kajla, öreg cimborám, hát felébredtél? Hogy aludtál? - Höhhh? rázta meg a fejét a mókus, majd elmosolyodott. Te vagy az, Bakancs? De jó, hogy látlak, rég találkoztunk. Sajnos, idén télen többször felébredtem, így mostanra minden élelmem elfogyott dörmögte kómásan. - Igen, én is így jártam bólogattam megértően, majd vidoran meglóbáltam a szatyrot. Most voltam a közértben, és vettem ezt-azt. Lejöhetnél besegíteni megenni a pizzát! Kajla szeméből rögtön eltűnt az álmosság, és egy Mindjárt jövök! felkiáltással beugrott az odújába. Én mosolyogva besétáltam a barlangomba, és betettem a sütőbe az oly áhított ételt. Mire kisült, Kajla is beugrált, egy frissen szedett hóvirág csokorral. Borzasztóan megörültem neki, és rögtön vázába raktam. Melléje helyeztem a pizzát. Festői kép. Leültünk az asztalhoz, és beszélgetni kezdtünk. - Tudod - kezdtem két harapás között, nem jó ez a téli álom egy okból. Kötelező kihagynom a síszünetet. - Miért nem mész nyáron? kérdezte a barátom. - Hmm Erre nem is gondoltam, de jó ötletnek tűnik. Igen, ez lesz a megoldás! lelkesedtem, és neki láttam tervezgetni. Nagyon melegen fel kell öltöznöm, sífelszerelést is kell kölcsönözni. Végre meglátogatom a rokonaimat az Északi-sarkon! Azzal nekiláttunk tervezgetni. Nem érdekelt már minket az éledező természet, sem a kertészkedés, de még a málnabokor lelőhelyek elmondása sem. Csak lázasan tervezgettünk, csámcsogtunk, nyammogtunk az illatos pizzaszeleteken. Most ne haragudj, de abbahagyom, mert megyünk Kajlával az utazási irodába! De ne szomorkodj, majd küldök neked képeslapot az Északi-sarkról. Czifrik Eszter Lilla 7/A

10 10 évforduló Iskolaújság Műveltségi vetélkedő Liszt Ferenc jegyében A tanév műveltségi vetélkedőjének központi témája a világhírű magyar zongorista és zeneszerző, Liszt Ferenc volt. A csapatok által teljesítendő feladatok közé egy rímfaragó próba elé is állítottam a versenyző diákokat. Megadott szavak segítségével verset kellett írni. Ezek közül választottam ki a legjobban sikerülteket. Pintér István Az árvízi zeneszerző Tudjátok ti, mi is történt? Mikor árvíz uralta Budát, S Pest utcája, s minden háza Térdig a vízben állt? 1838 van Nincs, ki mostan segíthet? Huszonnégyezer aranyforint Az, mi itten elkellhet. Összefog a magyar nép, Árvízkárosultnak ad még, Ám mindez ide nem elég! Bécsből is jött erre válasz: 1838, a pesti árvíz éve. A kár számbavéve: aranyforint, az emberek szerint. Az árvízkárosultak gyorsan menekültek, mert a hullámok nagyon elvetemültek. Eközben Bécsben egy híres zongorista hangversenyen szerzett pénzét a magyaroknak hozta. Ez a jótékony ember név szerint Liszt Ferenc, a magyarok körében kedvelt ember. (5. a) Liszt Ferenc, ki segített Hosszú utat meg is járva Hangversenyt mit rendezett S most örül az, ki megjárta. A nagyvonalú összetartás És a meleg szeretet Felszárította bizony mind Az összes árvizeket! (8. a ) Liszt Ferenc kézirata 1838 Megremegett minden polc. Árvíz sújtotta Pest. Menekült ember, nyest. De Liszt Bécsben hangversenyt tartott, keresett rajta aranyforintot az árvízkárosultak javára, kiket elöntött a hála. Ezért Ferencet mélyen tiszteljük, kétszázadik születésnapját is megünnepeljük. (5. b) Az 1838-as szörnyű árvíz után, Pesten és Budán, árvízkárosultak százai sírnak. Elvesztek vágyaik. De van egy zeneszerző, kinek adománya megmentő. Liszt Ferenc volt az, ki aranyforintot ad. A bécsi hangversenyen összegyűltek több ezren, kiknek felajánlása megmentő volt az ország számára. S nemcsak Liszt segít, hanem Wesselényi is, ki a vízbe esetteknek hajót visz. ( ) Ők voltak a legnagyobb magyarok, kiknek szíve az országért dobogott, s emlékük örökre élni fog a világban, de mi mindig tudni fogjuk, hogy itt éltek hazánkban. (7. a)

11 2012. január-február-március Magyar Kultúra Napja 11 Hogyan működik egy együttes? A magyar kultúra napjának alkalmából a Misztrál együttes adott koncertet. Külön az alsósoknak, külön a felsősöknek. A koncerten énekeltek népdalt, megzenésített verset, néha egy kicsit rap-es, néha meg rockos volt. Nagyon sokfajta hangszert láttam, és egyikről nem tudtam megállapítani, hogy furulya vagy fuvola. Ezért a koncert után odamentem, hogy megnézzem, mi az. Egy basszus furulya volt. Ahogy ott bóklásztam, odajött hozzám az osztálytársam anyukája (Várnai Zsuzsa), és ezt mondta: - Figyelj, te most egy interjút fogsz készíteni a zenekar tagjaival. Öt perced van rá, hogy felkészülj. Hát, egy kicsit megdöbbentem. Aztán összekaptam magam, és egy hirtelenjében kölcsönzött papírral és tollal odaléptem a zenészekhez. Bemutatkoztam, és elkezdtem kérdezgetni: - Mikor alakult meg az együttes? Török Máté: 1997-ben. Az elején hárman összeálltunk, én, Mika meg Tamás. Énekes együttesnek indult, de aztán beállt hozzánk Sanyi, a hangmérnök, Mihály, Gábor (ütőhangszer). Aztán szép lassan jöttek a hangszerek is. - Mit gondoltak az iskolánkról? Pusztai Gábor: Nagyon jó volt a hangulat, mindenki nyitott volt. Az alsósok nyitottabbak, közreműködőbbek voltak, mint a felsősök. A nagyobbak figyelmét nehezebb fenntartani, mint a kisebbekét, de ez mindenhol így van. A lényeg, hogy mindig pozitívak legyünk! - Láttam, hogy sokat bohóckodott fordultam most Heinzinger Miklóshoz (Mika) (főleg fúvós hangszerek, bőgő is) Azért csinálta, hogy nevessen mindenki, vagy csak úgy hozta kedve? - Nem, azért tettem, hogy sokan mosolyogjanak. Az a jó, ha az emberek nevetnek, mert az gyógyít. - Hol szeretnek zenélni leginkább? Hoppál Mihály: A kicsi, szegény falvakban, ott óriási szeretettel fogadnak minket. Főleg Borsod-Abaúj- Zemplénben vannak ilyen helyek. De tulajdonképpen mindenhol, ahol a közönség örömmel fogad. - Hogyan írják meg a zenéket? Török Máté: Mindenki maga választja ki a verset, amire zenét ír. Aztán összeülünk, meghallgatjuk egymást, és a végén összekomponáljuk a dallamot. - Szoktak fellépni fesztiválokon? Tóbisz Tinelli Tamás: Igen, Nagymaroson, július közepén. Itt öt színpad van, és kb. kétezer ember. A fesztivál három napig szokott tartani általában, és főként népzenéket adnak elő az előadók. - Nyilván nem csak egy zenész, hanem egy hangmérnök is hibázik. Volt már olyan, hogy a közönség észrevette? érdeklődtem Csóka Sándortól, a hangmérnöktől. - Igen, mi is számtalanszor csinálunk rosszul valamit. Olyan még szerencsére nem volt, hogy az emberek fölfigyeltek volna rá. - A zenék fölvevésében ön is részt szokott venni? - Igen, természetesen. Még páran segítenek nekem. Az albumokat általában a MACs KFT adja ki, de már a Gryllus kiadótól is jelent meg CD. Eddig kilenc albumunk van. - Húha, az jó sok. Köszönök szépen mindent! köszöntem el. Most ennyit tudtunk meg a Misztrál együttesről, de aki többre kíváncsi, az látogasson el a www-.misztral.hu weboldalra. Czifrik Eszter Lilla 7. a Török Máté: cselló, mandolin, gitár, koboz, ének Heinzinger Miklós: főként fúvós hangszerek, nagybőgő, ének Tóbisz Tinelli Tamás: gitár, nagybőgő, ének Hoppál Mihály: nagybőgő, hegedű, gitár Pusztai Gábor: ütős hangszerek Csóka Sándor: hangmérnök

12 12 alsósok oldala Iskolaújság A különös csomag Márta néni egy hatalmas dobozt hozott be március 5-én az osztályba. Csak annyit mondott, hogy meglepetés. Nagyon tanakodtunk, hogy mi lehet benne. Aztán kinyitotta a titokzatos dobozt, és kiderült, hogy édességet tartalmazott: süteményeket, csokikat, cukrokat. A krefiti.hu -tól kaptuk. Hogy mi is ez a Krefiti? Egy internetes újság. Ide küldtünk be a pályázatra meséket, verseket, fotókat. A szépirodalom című résznél olvasható a sok gyönyörű, megható gondolat. Ezenkívül az osztálytársaim többen ingyenes órákat nyertek egy mozgás stúdióba, pl. Túri Csenge a Doromboló beigli című meséjével zumba táncórákat nyert, van, aki pedig gerinctornára járhat, mert nagyon jó verset írt. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg ezt a weboldalt és pályázzon! Kenyeres Réka 3. a Hol dalol a kismadár? Hol dalol a kismadár? Erre vagy arra, vígan ám! Hol dalol, hol dalol? Nem találom sehol. Hol, mégis merre? Talán itt, vagy emerre? Hol? Az ágon vagy a fán? Megkeresem, az biztos ám! Hol van az a kis jószág? Merre menjek és hová? Tavasz Vége van a télnek, a cinegék énekelnek. A fák nőnek, leveleik ébredeznek. Vajon hol, merre bujkál? Megvan! A levelek közt turkál! Ivits Petra 3. a Zöld a fa, hát végre zöld, potyogni fog a sok gyümölcs! Már nincsen sár az utakon, büszkén járhatunk az utcákon. Közeleg lassan a nyár, napozás és hajókázás. Balázs Márton 3. a A balatoni bob Én a hosszú hétvégén vasárnap Balatonalmádiban voltam. Megnéztük a maratont, és elmentünk a balatoni bobhoz. Ott volt kalandpark, mászófal, bob és egy olyan hintaszerű valami, ami átforgat, és közben az ülést is forgatta össze-vissza. Először nem mertem egyedül menni a bobon, mert nagyon régen mentem utoljára. Felfelé minden normális volt, aztán jött egy egyenes, majd egy enyhe kanyar. A kanyar után egy kis bukkanó és egy alagút. Az alagút után egy éles kanyar, aztán egyenes, kanyar, és az utolsó nagyon éles kanyarban egy kamera volt, ami lefényképezi az embert. Nagyjából 6-7 menetet mentünk. Nekem nagyon tetszett, és boldogan ajánlom mindenkink! Ez a nap élmény volt, és bármikor visszamennék. Zsuppán Kata 4. c

13 2012. január-február-március alsósok oldala 13 Ki ne ismerné a mesét, melyben a hasznavehetetlen, öreg nagyapónak utat mutat a családja. Pokrócot terítenek a vállára, aztán kikísérik a kapun. Tanulságos mese. A történet elolvasása után sokat meséltek a gyerekek a nagyszüleikről. Szép gondolatok. Az én nagyszüleim Az én drága Kati mamám és az én kedves, jószívű Géza papám nagyon messze, Budakeszin élnek. Nagypapám galambokat tenyészt, bizony sok szép kis tollas állatot. Én is nagyon szeretem etetni a kis jószágokat.. Azért szeretem őket, mert mindig jókedvűek és viccesek. Anyukám szülei ezek a mosolygós nagyszülők. Nagypapám egy kis piros autóval jár értem az iskolába Ott Budakeszin az udvaron van egy hinta, amit a Géza papa készített, azon lök minket a testvéremmel, közben a Kati mama gyümölcstálat készít. Nyáron lesétálunk a Kacsa utcába megnézni a kedvenc kiskutyámat, a fekete színű farkcsóváló Brútuszt (Ivits Petra) Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert még élnek a nagyszüleim Ha szükség van rá, elvisznek haza az iskolából, elhoznak cselgáncsra, uszodába vagy éppen cserkészgyűlésre. Ha beteg vagyok, ápolnak, ha valami bajom van, vígasztalnak. A kedvemért gyakran finomakat főznek, sütnek. A nyarat is velük töltöm. Kicsit engedékenyebbek, mint a szüleim (Bognár Csanád) A nagyszüleimmel gyakran tanulok. Amikor iskolai szünet van, akkor néha náluk vagyok. Időnként piacra elmegyünk, ott mindig vesznek nekünk valami finomat.a nagypapám testnevelő tanár volt, ezért néha megkérem, hogy tartson nekem egy kis edzést. (Kenyeres Réka) A nagypapám minden reggel korán ébred, felsétál a temetőbe, mert a nagymamámnak ott van a sírja. Utána elmegy vásárolni, aztán megebédel, és csendespihenő következik aztán estefelé keres magának egy filmet a tévében (Szendrei Szonja) A nagyszüleim olyan kedvesek! Egyfolytában játszanak velünk és sportolnak. A nagypapa reggel és délben nyújt, szobabicajozik, utcai kerékpáron is szokott közlekedni, ezenkívül fut és úszik. Nagyon sokat segítenek (Pataki Csenge) Sajnos mind a kettő nagymamám messze lakik tőlem, de ha találkozunk, annál jobban örülünk egymásnak Remélem még sok időt tudok velük együtt eltölteni (Koltai Domonkos) Nagyon jó, hogy vannak nagyszüleim, ők nagyon sokat segítenek a családnak Szombatonként náluk ebédelünk, és általában ott töltjük a délutánt. Ha elutazunk, ők ellenőrzik a lakásunkat, mivel a közelben laknak. Azért szeretem őket, mert kedvesek, sokat foglalkoznak velünk (Tóth Márton) Édesapám anyukáját Editnek hívják, ő az én nagymamám. Nagyon kedves, aranyos, jó, hogy ő van nekünk! Bár lehetne nyugdíjas, ő még mindig dolgozik. Minden reggel korán kel, és siet a munkahelyére (Angyal-Tóth Ábel) Az apukám anyukájában azt szeretem nagyon, hogy mindig sütivel vár, amikor hozzájuk megyek. Viszont a nagypapámban azt, hogy olyan jóízűen nevet, mosolyog Kiemelem, hogy az anyukám édesapja jól vadászik. A nagyszüleimet nagyon szeretem, és ez így is fog maradni örökké. (Túri Csenge) A győri mamám a Györkös. Hogy miért szeretem? Azért, mert a haja és a hangja egyformán szép, na és ha nem lenne, mégis milyen lenne a világ nélküle? Unalmas, bosszantó. Ki mondana vicceket, ha nem érzem jól magam, és ki nevettetne meg, ha éppen a szülinapomon nem érzem jól magam? Ki sütne nekem finom fánkot? Sajnos a férjét nem láttam soha, biztosan szerettem volna, hiszen ki ne szeretné Őket??? A másik mamám.sajnos ő már eltávozott, de én mindig örömmel emlékezem rá. Nagyon okos volt, nagyjából 9 nyelven tudott beszélni. Amikor átmentem hozzá ebédelni, akkor az apukámmal az asztalnál mindig más nyelven beszéltek, és számomra ez nagyon szórakoztató volt. Azt kívánom, hogy velem legyen újra! (Hőnich Manuéla)

14 Zsiráf 14 alsósok oldala Iskolaújság Állatkerti séta Hosszú nyakú kedves állat, nincsen benne soha bánat. Szénát eszik és sok levelet, zoo csemegét is eleget. Elefánt Emma, az elefánt barátot kapott, cserébe jó kis meglepetést adott: ormányát a vízbe merítette a közönséget jól lefröcskölte. Majom Medve Ó de morcos az a medve, vajon miért rossz a kedve? Téli álmát megzavarta a természet, üres gyomra megkívánta a mézet! Oroszlán Az állatok királya kiengedi hangját, vicsorogva mutatja meg fogsorát. Méltósággal kiáll a magas sziklára, majd hirtelen ráugrik egy birkára. Zebra Fekete-fehér csíkos a teste, könnyen észrevenni este! Szereti a patás társaságot, a jóízű beszélgetést, vidámságot. Papagáj Gyuri, a papagáj folyton hadar, és mindent alaposan összezavar. A gazdája nyelvét utánozza, csőrét sebesen mozgatja! Bolondozik tizenhárom kis majomgyerek, nincsen náluk zajosabb állatsereg. Fürgén másznak, lógnak az ágakon, ki-be ugrálnak az ablakokon. Púpos teve A tevének híresen okos az esze, pletykás, örökmozgó a nyelve. Hátán hordja hatalmas púpjait, lustálkodással tölti napjait. Szeressük és védjük az állatokat, hiszen elűzik minden bánatunkat! Angyal-Tóth Ábel Elnour A. Jasmine Hőnich Manuéla Koltai Domonkos Lovas Boglárka Pataky Csenge Sárkány Vince Tóth Márton Túri Csenge 3.a osztályos tanulók Egér Elemér, az egér egyedül él. Egész életében a macskától fél. Kis gombóc, mégis gyorsan szalad, minden sajtba beleharap. Kígyó Karcsú, fényes és hosszú a teste, vadászatra indul minden este. Magas fára tekeredik, onnét zsákmányra leselkedik. Fóka Fóka Flóra orrán pöttyös labda, ha megunja, a halakat falja. Vígan lubickol a medencében, ki tudja, mi jár az eszében.

15 2012. január-február-március alsósok oldala 15 Jön a tavasz Tavasz Vége van a télnek madarak fütyörésznek. Rügyeznek már a fák, fütyörésznek a madárkák. Virágoznak a rétek, a birka boldogan béget. Elfújta a szél a telet, gyorsan közeledik a meleg. Hamarosan jön a nyár, de sok gyerek várja már! A réten virágok nyílnak, a gyerekek kidobóznak. Már nem kell takarítani a havat, az állatok is várják már a nyarat. Rügyeznek a fák, rájuk sok madár száll. Nem kell kabátban járni, hanem csak egy pulcsiban sétálni. Izsák Botond 3.a Szabó Vince 3. a Régen Még csak első osztályos voltam, szépeket rajzolt a tollam. Csak akkor tanultam írni, Ezért elkezdtem sírni. Délután leckét készítettem, majd kockákból várat építettem. Jöttek értem!-mondtam, és nagyon boldog voltam. Egy-kettőre otthon lettem és a vacsorámat megettem. Nagyon lemerültem, hát gyorsan lefeküdtem. Másnap is várt az iskola, apukám szívesen vitt oda. Lovas Boglárka Szépíró verseny Kedves Olvasóim! Köszönöm, hogy az én írásomat is olvassátok. A Szépíró versenyről fogok beszámolni Nektek. A múlt hónap elején tudtuk meg, hogy a kerületi általános iskolák tanulóinak szépíró versenyt rendeznek. Elsősorban meg szeretném köszöni Sára néninek, hogy kiválasztott a versenyzők közé. Amikor kiválasztottak minket, másolnunk kellett egy karácsonyi verset. Aztán a verset, amit másoltunk elküldték a Szent Imre Gimnáziumba. Pár hét múlva minden résztvevőt meghívtak a díjkiosztó ünnepségre. Amikor társaimmal elmentünk a díjkiosztóra nagyon izgultam. Hosszúnak tűnő várakozás után kezdődött el a díjkiosztó. Én nem értem el helyezést, de az osztályomból két gyerek is kapott különdíjat, Murphy Aoife és Szentpéteri Hanna. Nagyon büszke vagyok a társaim sikerére és a Farkasréti Általános Iskolára. A versenyen való részvételért mindenki kapott egy oklevelet így én is. Köszönöm, hogy szántatok rám pár percet. Pozsonyi Anna 4. a

16 16 észcsavargatók, elmepörgetők Iskolaújság TESTES SZAVAK A pontok helyébe írj testrészneveket úgy, hogy a megadott betűkkel, szótöredékekkel összeolvasva, értelmes szavakat kapj! Íme két példa:...szol nya... Gondold végig (akár papírra is vetheted) testrészeinket, s kis töprengés után rájössz, hogy az első szótöredékünkbe a haj szó illik (= hajszol), a másodikba pedig a fog szavunk (= nyafog). Most pedig munkára fel! 1. k...ol 6....laló ke 2....lél 7....ény 12. k...ló 3. r...sz 8....zon 13. be...ő 4. mu us 14. ke...et 5. nya...ol élyes tan Segítségül megadjuk tíz beépítendő testrész nevét (természetesen nem a kívánt sorrendben), a hiányzó ötöt remélhetően te is megleled. Íme: nyelv, arc, vese, szem, lép, epe, agy, száj, fül, láb. Találd ki, melyik szóra gondoltunk! Értelmet nem hordozó három betűm elé varázsolj egyet, s máris értelmet nyerek! Cs-vel sok állat együtt, B-vel csont, H-val pusztító csapat.... Magamban bejárat vagyok, S-sel kezdve nyomtatok, H-val vadakat kergetek, Találd ki, ki lehetek!.. Névbújtatás A következő szavakban egy-egy keresztnév bújik meg. Keresd meg őket! BELEKEZD SZITAKÖTŐ APÁLY SZIRÉNA AKTAMÁSOLAT KELLEMESEN HARCSABAJUSZ TOLVAJKULCS DOLGAVÉGEZETLEN ÖRÖKKÉVALÓSÁG Vidám pillanatok Egy lovag szörnyű állapotban tér meg a csatából. Páncélja behorpadva, lova sántít, s a lovag több sebből vérezve féloldalt lóg a nyeregben. A vár ura eléje siet és kérdi: - Mi történt, dicső lovag? A lovag kiegyenesedik a nyeregben: - Uram, becsülettel küzdöttem szolgálatodban, és nagy nehézségek árán visszaűztem az ellenséget nyugatra. - Hova kergetted őket? Nyugaton nem is voltak ellenségeim! kiált fel a nemes úr. Alsós oldalakat szerkeszti: Sáringer Márta Tördelőszerkesztő: Rozmán Sándor Főszerkesztő: Schődl Gabriella Iskolánk honlapja: A lovag borús tekintetet vet urára: - Hát akkor most már vannak.

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

GAUDIOHÍREK. 2013. január,2. évfolyam 1.szám

GAUDIOHÍREK. 2013. január,2. évfolyam 1.szám GAUDIOHÍREK 2013. január,2. évfolyam 1.szám 1 Tartalomjegyzék Bevezető 3.o. Vízkereszt.. 4.o. Legyen minden nap a magyar kultúra napja!...5.o. Mit szeretnél elérni 2013-ban?...6.o. Tanárinterjú 7-8.o.

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A vendégek érkezését megelőző készülődés része, hogy

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: A kötőszók Előhang (prelúdium): DE Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: Vera csak 2 éves, de már 100-ig tud számolni. Ez az étterem kitűnő,

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

szöveges feladatok (2. osztály) 1. Marika vett 8 kacsát, 7 lovat, 9 tyúkot és 3 szamarat a vásárban. Hány állatott vett összesen?

szöveges feladatok (2. osztály) 1. Marika vett 8 kacsát, 7 lovat, 9 tyúkot és 3 szamarat a vásárban. Hány állatott vett összesen? 1. Marika vett 8 kacsát, 7 lovat, 9 tyúkot és 3 szamarat a vásárban. Hány állatott vett összesen? 2. Péter vett 3 dm gatyagumit, de nem volt elég, ezért vissza ment a boltba és vett még 21 cm-t. Hány cm-t

Részletesebben

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Írta: Bagdi Bella, Petőné Honvári Jolán Szerkesztette: Feledi Eszter Illusztráció: Tarjányi

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

Szerző: Horváth-Lukács Judit

Szerző: Horváth-Lukács Judit Örömteli családi ünnepségre készülünk! Bendegúz, legidősebb unokám, 6. születésnapja lesz a vasárnap. A szülinapi torta kapcsán jutottak eszembe a következő gondolatok. Kedves Olvasóm! Hadd meséljek el

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak Tizenegyedik lecke A piacon Jó napot kívánok! Mennyibe kerül ez a paradicsom? Üdvözlöm, uram! Nagyon olcsó. Csak háromszáznegyven forint. Az olcsó? Hm. Lecsónak lesz? Mert akkor van itt százhetven forintos

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16.

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16. 1 KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16. Alsó tagozat Meghirdetjük idei pályázatainkat, melyekre várjuk alkotásaitokat. Felhívjuk figyelmeteket, hogy a pályázatok piszkozatát az iskolában, Nektek kell megírnotok! Később,

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett Harmadik lecke - Hol a koffer? -A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. -Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő. Zokni,

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 7

MagyarOK 1.: munkalapok 7 1. Dénes napirendje 6.30 6.35 Fél hétkor Dénes felkel. Hat óra harmincöt perckor már a fürdőszobában van. (Hideg vízzel zuhanyozik.) 7.00 Hét órakor Dénes kimegy a konyhába, és leül reggelizni. / Hét órakor

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu Pejkó Gergő felvétele BEKÖSZÖNTŐ Kedves Olvasók! Jól van dolga mostanság Lilla rajongóinak, és bőven van dolga a rajongói lap(ok)

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1. Feladat Életrajz Beck Andrea 1977-ben született.. Diplomát szerzett kommunikációs, majd területen. Első könyve, A Titoktündér

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu 2008. november A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja VIII. évf. 11 szám Kalendárium - A Rákellenes Világnap Zöld mozaik - Az uhu Mese - Hová tűnt a sün? Egészség-ábécé - A láb és a lábbelik

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12.

Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12. Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12. 4:30 Fire! - üvölti Hans-Peter Geerdes (ki az?), nincs mese, menni kell. Lassan megy az öltözés, kínlódás minden ruhadarabot felvenni mondjuk jó idő van,

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Erskine Angelika: Lélekmadár

Erskine Angelika: Lélekmadár A vers- és prózaíró pályázat díjazott alkotói a 2011-12-es tanévben: Erskine Angelika 1.a Ring Dóra 1.b Robotka Ádám 2.b Both Noémi 3.a Miletics Maya 4.b Bonecz Bendegúz 5.b Bodóczy Iliáná 8.b Török Anna

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve?

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve? Gulyás Eszter iskolánk hatosztályos képzésben tanuló végzős, speciális matematika tagozatos diákja. Számos országos matematikai verseny előkelő helyezettje, az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

HÉTFŐI REPÜLÉS A PÚPOS SZÖRNYETEG

HÉTFŐI REPÜLÉS A PÚPOS SZÖRNYETEG HÉTFŐI REPÜLÉS A PÚPOS SZÖRNYETEG Sötétben minden más. Az egy más világ. Gyuszi fekszik a sötétben. A kályhánál valami furcsa domborodik. Valami púpos szörnyeteg, ugrásra készen. Gyuszi feljebb húzza a

Részletesebben

2. OSZTÁLY/3 (2012 2013)

2. OSZTÁLY/3 (2012 2013) Név, osztály:... Visszaküldési határidô: 2013. március 11. 2. OSZTÁLY/3 (2012 2013) A világ összes kincse Ebben a feladatsorban Bátky András: A világ összes kincse című könyvéhez kapcsolódóan találtok

Részletesebben

Tandori Dezső. Réváldozat. Forrás-mű. Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám!

Tandori Dezső. Réváldozat. Forrás-mű. Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám! Tandori Dezső Réváldozat Forrás-mű Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám! Eldönthetetlen címváltozatok Utazás Karinthy koponyája körül (75 éve halt meg) 2 félteke Aspergernek Féltekék Hamletnek

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

Könyvek Tusája 4. forduló

Könyvek Tusája 4. forduló Könyvek Tusája 4. forduló Gyerek kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben