Magyar-Román uniós pályázaton indul Püspökladány és a határ túloldalán lévő Szentmárton - a cél 400 millió forint értékű útfelújítás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyar-Román uniós pályázaton indul Püspökladány és a határ túloldalán lévő Szentmárton - a cél 400 millió forint értékű útfelújítás"

Átírás

1 A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT lapja XXIII. évfolyam 1. szám január 24. Ingyenes Magyar-Román uniós pályázaton indul Püspökladány és a határ túloldalán lévő Szentmárton - a cél 400 millió forint értékű útfelújítás Az úgynevezett HU-RO pályázat óta a határmenti települések fejlesztését szolgálja. Püspökladány januárban felvette a kapcsolatot Nagyvárad önkormányzatával, és a két város több közös tervet készít a jövőben. Egyelőre azonban a hozzájuk 3 kilométerre lévő Szentmárton tanácsával ismertették meg városunk képviselőit és hivatali munkatársait annak érdekében, hogy a két település egy január végén beadandó pályázatban működjön együtt. A magyar-román pályázat célja az infrastruktúra fejlesztés informálta lapunkat Dombi Imréné polgármester-, ezen belül pedig az útfejlesztésre szeretne mindkét település koncentrálni, útfelújítás lesz a közös törekvés. A pályázat azt a célt fogalmazza meg, hogy Magyarország és Románia között javuljon a megközelíthetőség, a közlekedési utak minősége, ehhez igazodna a közös beruházás. Az előkészítő munka már megkezdődött. A ladányi önkormányzat a képviselők segítségével felmérte azokat az utcákat, ahol az utak felújításra szorulnak, majd sorrendet állítottak fel, mivel csak olyan utcákat lehet a pályázatba bevonni, melyek a román-magyar határt összekötő 42-es főúttal közvetlen vagy közvetett kapcsolatban vannak. A közös pályázat 400 millió forint lehívására ad lehetőséget. Ennek a fele érkezne Püspökladányba, az önkormányzatnak pedig 7% önerőt kellene majd biztosítani a beruházáshoz. A pályázatot január végén kell benyújtani, és a következő utcák burkolata újulhat meg, amennyiben sikerrel jár a két település: A Dózsa György utca 42-es úttól délre eső része a Nép utcáig, a Nép utca városközpont felé vezető része, Szigligeti utca, Gábor Áron utca, Kisfaludy utca a Damjanich utca 2-ig, Korona bejáró, parkoló, Jog utca szám, Damjanich utca 3., Damjanich utca 1. Honvéd utca 2-ig bevezető, parkoló, Kismester utca, Hajdú utca Kálvin utca bekötő szakaszáig. D. Sári Andrea

2 2 Püspökladányi Hírek január 24. Katasztrófavédelmi kirendeltség lett a Püspökladányi Tűzoltó-parancsnokság január 1-jétől mintegy 113 hivatásos önkormányzati tűzoltóság került állami irányítás alá. A katasztrófavédelmi szervezet részévé váltak, munkájuk azonban nem változott. Az egységes vezetéstől azt várják, hogy katasztrófahelyzetben eredményesebb legyen a kárelhárítás, és nem utolsó sorban: a gazdálkodás is hatékonyabban működjön. Az egyesítést követő években mintegy másfélszeresére kívánják növelni a hivatásos tűzoltóságok számát. A cél, hogy a tűzoltók 15 percen belül az ország bármely pontjára kiérjenek, ezért 2013 végéig 64 tűzoltóőrsöt alakítanak ki az országban. A kirendeltségekké jelölt tűzoltóságokon pedig bővülnek a feladatkörök. - Az új katasztrófa törvény értelmében bővült a feladatrendszer, jelentősen változott a megyei védelmi bizottság munkájában való közreműködés, a helyi védelmi bizottságok munkájában való közreműködés. Megjelentek az iparbiztonsági hatóságnak a feladatkörei, a polgárvédelem átalakult, önkéntes és kötelező polgárvédelmek jelentek meg, ezek teljesen új tartalommal töltötték meg a védelmi igazgatást. tájékoztatta lapunkat Kovács Ferenc, tűzoltó ezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Hajdú-Bihar megyében három katasztrófavédelmi kirendeltség jött létre: Debrecenben, Hajdúnánáson és Püspökladányban. A központokat a településszerkezet, az állomány szakmai tudása és a munkához való hozzáállása, valamint a vezető hozzáértése alapján választották ki. Lövei Csabát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Dr. Bakondi György január 1-jétől nevezte ki a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltóság parancsnokának, valamint megbízta a Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetői feladatainak ellátásával - A vonulási területe a Püspökladányi Tűzoltóságnak nem változott. Az megmaradt úgy, ahogy eddig is volt működési területként, ugyanígy a Berettyóújfalui Tűzoltóságnak is, csak a katasztrófavédelmi kirendeltségnek lett az illetékessége 33 településsel megalakítva. A lakosság felé nyújtott szolgáltatásunk nem változik. Ha változik is, remélhetőleg jó irányba. Tehát hamarabb tudunk beavatkozni, kevesebb lesz a vonulási időnk remélhetőleg ezzel az átszervezéssel. tudtuk meg Lövei Csaba alezredestől, a Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjétől. A Püspökladányi Tűzoltóságon igyekeznek megteremteni a feltételeket, hogy a katasztrófavédelmi kirendeltség megfelelő tárgyi feltételeit biztosítsák. Egyelőre felmérik az igényeket, és rövid időn belül megpróbálják pótolni a hiányosságokat. A helyi védelmi bizottságok szerepét a polgármesterek helyett ezután szakemberek veszik át. A katasztrófavédelmi rendszer egységes irányításának tehát a legfőbb célja a veszélyhelyzetek hatékonyabb elhárítása, hogy a lakosság biztonságban érezhesse magát. Például az árvízi védekezések során vagy a vörösiszap-katasztrófához hasonló váratlan eseteknél eredményesebben meg tudják szervezni a mentési munkálatokat a tűzoltók, a polgári védelem és a katasztrófavédelem szakembereivel. K.CS ben havonta fizetjük a vízdíjat A víz az élet forrása, s nem utolsó sorban alapvető napi higiéniánkat is biztosítja. A fejlettebb országokban a vezetékes ivóvíz ma már szinte minden háztartásban megtalálható, hiszen a modern világban ez alapvető emberi szükséglet. A városunkban lévő kertes ingatlanok eddig kéthavonta fizették ezt a szolgáltatást, 2012-től azonban a Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft. bevezette a havi díjfizetést. -A 2011-es évben és azt megelőzően a társasházi ingatlanoknál havi leolvasás volt, a kertes ingatlanoknál pedig kéthavi. Ez a számlában is így jelent meg. Annak érdekében, hogy a kertes házakban is biztosítani tudjuk a havi számlázást, álltunk erre a rendszerre. December végén a kertes ingatlanoknál megtörtént a leolvasás, így tudtunk átállni az új rendszerre -tájékoztatta lapunkat Varga Lajos, a Püspökladány Holding Vagyonkezelő Kft. megbízott ügyvezető igazgatója. A számlázás tehát gyakoribb lesz, a leolvasást azonban félévente végzik majd a Városüzemeltető Kft. munkatársai. A lakosság ez idő alatt vagy átalány díjat fizet vagy pedig az aktuális óraállást havonta eljuttatja az irodába, és ez alapján kapja a számlát. Ezt két módon tehetik meg. Lehetőség van arra, hogy a vuzem@enternet.hu címre, illetve a pénztárnál elhelyezett urnába minden hónapban eljuttassák az aktuális vízóraállást a lakosok, legkésőbb 20-ig. A kéthavi leolvasás nagy megpróbáltatás volt a lakosság és a Városüzemeltető Kft. dolgozói számára is, ezt pedig a dupla számla követte, aminek a kifizetése nagyobb terhet rótt a háztartásokra. A változástól azt várják a Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft munkatársai, hogy a lakosság a kisebb számlát könnyebben ki tudja egyenlíteni. Így talán a kintlévőségek is csökkenni fognak. Az adatfeldolgozók ezután kétszer annyi munkát fognak végezni, de mindenképpen szükség volt a változtatásra. -Mivel az energia és egyéb költségek magasabbak a téli hónapokban, így a vízdíjfizetési hajlandóság is rosszabb a téli időszakban decemberében egy kintlévőség kezelővel vette fel a Kft. a kapcsolatot. Nagyon komoly referenciával rendelkezik a cég, és úgy döntöttünk, hogy aláírjuk a szerződést. Elkezdték a munkát, és már látszik, hogy hatékony a tevékenységük. Bízunk benne, hogy nagyban tudják segíteni a munkánkat - tudtuk meg Varga Lajostól. A számlázás módosításával a vízszolgáltatás összege maradt a régi, viszont a szennyvízdíjat emelni kellett. Országos viszonylatban, még a 13%-os áremelés után is az alacsonyabbak közé tartozik városunk szennyvízelvezetési tarifája. Ezen felül azonban mindkét szolgáltatásnál be kellett vezetni egy minimális alapdíjat is. A vízszolgáltatás tarifája tehát áfa-val együtt 249 Ft 50 fillér köbméterenként, a havi alapdíja pedig 190 forint 50 fillér mérőhelyenként. A szennyvízdíj 187 forint 70 fillér köbméterenként és az alapdíj havonta szintén 190 forint 50 fillér mérőhelyenként. A számlázás változása azonban mégis könnyebbséget jelent a lakosságnak a szolgáltató szerint. Katona Csilla

3 Püspökladányi Hírek január település tartozik a tervek szerint a püspökladányi járáshoz Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a járási rendszer kialakításáról szóló elképzeléseit. Országosan 168 járás, Budapesten pedig hét úgynevezett körzet létrehozását tervezik. A kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz, minden magyarországi állampolgár számára elérhető közelségben és magas minőségben. A járások és járási (körzeti) kormányhivatalok a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként kezdhetik meg működésüket január 1-jével. Az Országgyűlés elé várhatóan 2012 februárjában kerül a törvényjavaslat, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó kormányrendeletet pedig várhatóan június végén fogadja el a kormány. A járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány, a közigazgatás átfogó, a közjót szolgáló átalakításának, a Jó Állam kialakításának egyik fontos állomásaként. A cél olyan modernkori járások kialakítása, melyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez. Hajdú-Bihar megye járásai a következők lesznek a tervek szerint: 1.Balmazújvárosi járás: Balmazújváros, Egyek, Hortobágy, Tiszacsege, Újszentmargita 2.Berettyóújfalui járás: Ártánd, Bakonszeg, Bedő, Berekböszörmény, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Bojt, Csökmő, Darvas, Furta, Gáborján, Hencida, Kismarja, Komádi, Körösszakál, Körösszegapáti, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Nagykereki, Szentpéterszeg, Told, Újiráz, Váncsod, Vekerd, Zsáka 3.Debreceni járás: Debrecen, Ebes, Hajdúsámson, Mikepércs 4.Hajdúböszörményi járás: Hajdúböszörmény, Hajdúdorog 5.Hajdúhadházi járás: Hajdúhadház, Téglás, Bocskaikert 6.Nyíradonyi járás: Nyíradony, Nyírmártonfalva, Nyíracsád, Fülöp, Vámospércs, Nyírábrány, Újléta, Bagamér, Álmosd 7.Hajdúszoboszlói járás: Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Kaba, Nádudvar, Nagyhegyes, Tetétlen 8.Derecskei járás: Kokad, Létavértes, Derecske, Tépe, Konyár, Esztár, Pocsaj, Sáránd, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Monostorpályi 9.Hajdúnánási járás: Folyás, Görbeháza, Hajdúnánás, Polgár, Tiszagyulaháza, Újtikos 10.Püspökladányi járás: Báránd, Bihardancsháza, Bihartorda, Biharnagybajom, Földes, Nagyrábé, Püspökladány, Sáp, Sárrétudvari, Szerep. A tíz Hajdú-Bihar megyei járás felosztása egyelőre tervezet, az összetétel még változhat értesült róla lapunk. Püspökladány nem engedte a 16%-os szemétszállítási díjemelést Január 1-jétől 5%-kal többet fizetünk a szemétszállítás díjáért. Az inflációt követő áremelés természetesen nem jó hír a lakosságnak, ám a szolgáltató információnk szerint 16%- kal tervezte megemelni a szállítás díját. Hogy végül 5% lett az emelés mértéke, az a sárréti-bihari polgármestereknek köszönhető, akik elutasították a javaslatot. A döntést megelőzően Dombi Imréné polgármester is részt vett az egyeztető megbeszélésen, ahol Püspökladány nevében elutasította a 16%-os drágulást, s javaslatot tett egy 4%-os díjemelésre, mely az inflációt és az áfa 2%-os emelését foglalja magában. Polgármester társai végül az ő javaslatát követve 5%-ban állapodtak meg. Szabó Attiláné, a püspökladányi önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke lapunknak elmondta: december végi bizottsági ülésen a pénzügyi, ügyrendi bizottság és a városfejlesztési mezőgazdasági bizottság együtt tárgyalta az előterjesztést, és tudomásul vették, hogy az elkövetkező évre a szolgáltatási díjat valamilyen mértékben muszáj lesz megemelni, hiszen az infláció mértékét, illetve az áfa növekedést kompenzálni kell, de nem tartották indokoltnak a 16%-ot, így eredményesnek mondható polgármester asszony határozott fellépése a díjemelés ellen. Dombi Imréné Berettyóújfaluban kezdeményezte a 60 literes kuka bevezetését is, de a többség a tanácsban ezt nem fogadta el, ahogy a ladányi képviselőtestület sem, mivel a 60 literes kuka bevezetésével nőne a 120 literes edény ürítési díja. Jelenleg a 120 literes gyűjtőtartály esetében 312 Ft/db/hét, a 240 literes esetében 624 Ft/db/hét, az 1100 literes hulladékgyűjtő edényzet esetében pedig 2860 Ft/db/ hét a szemétszállítás díja. A lakosság körében felmerült az igény a kéthetente történő ürítésre, de ez még nem kivitelezhető, mivel a törvény heti ürítést ír elő kötelezően. Püspökladány Város Önkormányzata jelenleg a lakásfenntartási támogatással segíti a rászorulók terheinek enyhítését. KCS. 3

4 4 Püspökladányi Hírek január 24. Felújítás folyik a város böcsődéjében Nagy a felfordulás a Honvéd utcai bölcsőde környékén. De nem a gyerekek csintalankodtak, hanem egy régóta tervezett felújítás kezdődött el január 9-én. Az Egyesített Óvodai Intézmény vezetője, Papp Lászlóné nagy örömmel számolt be a munkálatokról, melyeknek elvégzésére évek óta keresték a megoldást. A kiírt bölcsőde-felújítási pályázatoknak feltétele a csoportbővítés, erre azonban a városban nincs igény a csökkenő gyereklétszám miatt. Így aztán más megoldást kellett találni az épülettel kapcsolatban felmerült problémák orvoslására. Az épületet 1981-ben adták át, s az elmúlt több mint harminc év alatt alig volt lehetőség bármilyen jellegű javításra, így a létesítmény állapota láthatóan egyre rosszabbá vált. Az egyik fal és az oldalfal között kétujjnyi repedés keletkezett. Az intézmény kihívta a biztosítót, hogy megállapítsák ennek okát, s a szakemberek úgy ítélték meg, hogy az egyik válaszfalnak nincs alapja, a talajvíz folyamatos szivárgása napról napra rontott annak állapotán. A kárbecslés alapján a bölcsőde jogosult lett arra az forintnyi összegre, melyből elkezdhették a felújítást. -Ezt mind anyagköltségre fordítjuk - mondja Papp Lászlóné, a munkát a szülők, karbantartók és a segítő szándékú emberek közreműködésével végezzük el, akik egy emberként álltak az ügy mellé. Mostanra lebontották az alap nélküli falat, felverték a befogadórész és az öltöző burkolatát, s ha már ekkora a felfordulás, a mosdót is átalakítjuk úgy, hogy két csoportnak is megfeleljen és komfortosabbá váljon. Ezt a rekonstrukciót saját költségvetésből nem tudtuk volna kigazdálkodni. Az intézményvezető asszony egy törvényi változásról is említést tett, amely egy olyan lehetőséget teremt a bölcsődék számára, miszerint 2012 őszétől gondozási díjat vezethetnek be az önkormányzatok a bölcsődei ellátásban. - Én nem tudom, hogy itt a városunkban hogy fog dönteni a képviselő-testület mondja a témával kapcsolatban Papp Lászlóné -, de úgy gondolom, hogy ez a törvény elsősorban a nagyvárosokban lévő bölcsődéknek jelenthet megoldást, hogy egyéb finanszírozáshoz jussanak, vagy olyan településeken, ahol nem tudja biztosítani a hiányzó részt az önkormányzat. Jelenleg úgy vélem, hogy a mi családjaink nem nagyon tudnák viselni a bölcsődéztetés pluszköltségeit. A törvény szerint a családok egy főre eső jövedelmének 25 %-át nem haladhatja meg a gondozási díj. Bevezetése nem kötelező, csupán egy lehetőség. S mivel a bölcsődei ellátás az önkormányzat hatáskörébe tartozik, erről a képviselő-testület dönt majd. Jelen pillanatban a felújítási munkálatok befejezése a legfontosabb. Amíg a burkolatcsere és a csempézés zajlik, a 21 apróság a Szivárvány óvoda üres csoportszobájába költözött. S ha minden a tervek szerint alakul, még a terasz is megszépül, mire február végén elfoglalhatják újra a bölcsőde megújult helyiségeit. Győri Andrea Városüzemeltetési feladatok végzése A Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft. a fogyasztók igényeinek eleget téve január 1-jétől áttért a havi víz- és csatornadíj számlázásra. A vízóraállásokat továbbra is fogadjuk minden hónap 20-ig telefonon, -ben és személyesen. Változás történt a szeméttelep üzemeltetésében, mely a tervek szerint még idén lefedésre kerül. Hatósági előírás szerint a szeméttelep január 2-tól bezárásra került. A továbbiakban a kommunális hulladékot a jelenlegi közszolgáltatóval lehet elszállíttatni (Bihari Hulladékgazdálkodási Kft.). Sajnos azóta számos helyen dobáltak el szemetet. Kérjük a lakosság megértését és közreműködését abban, hogy az illegális lerakóhelyek száma ne növekedjen. A téli időszak egyik fontos feladata a kóbor ebek befogása decemberben 7 alkalommal történt kóbor eb befogása, az állatokat megfigyelést követően átadtunk az állatmenhely részére. Nem kevésbé fontos és aktuális feladata a téli időszaknak a közutak síktalanítása. Az eddigi enyhe telet követően január közepére megérkezett a téli csapadék, mely munkát adott a síktalanító gépeinknek, dolgozóinknak. Szakács Gabriella, ügyvezető Az elmúlt évet jó pénzügyi eredménnyel zárta a város, az esztendő utolsó havában 120 millió forintot nyert pályázatokon Püspökladány A év egész Európa és benne Magyarország számára is a pénzügyi válság jegyében indult. Gazdasági nehézségekkel küzdenek a vállalkozások, a családok és a társadalom kisebbnagyobb közösségei. A pénzügyi nehézségek pedig sok esetben munkahelyek megszűnésével, intézmények bezárásával járnak, ezért is fontos, hogy tágabb közösségünk, városunk gazdasági, pénzügyi helyzete stabil maradjon. Az elmúlt évben Püspökladány vezetése mindent megtett azért, hogy szigorú gazdálkodással és feszes költségvetéssel, hiány nélkül zárja a 2011-es évet. Ez azért is tűnt szinte lehetetlen feladatnak, mivel 132 millió forint hiánnyal indult a tavalyi esztendő - tudtuk meg Dombi Imréné polgármestertől, aki elmondta, hogy minden lehetőséget megragadtak azért, hogy forrásokhoz jusson a város. A 2011 februárjában elfogadott 132 millió forint induló hiányunkat, az ÖNHIKI egyes és kettes ütemében megkaptuk. Az induló februári hiányunk tehát a második fordulóval ki lett egyenlítve, ezért a harmadik fordulóra már be sem tudtuk adni a pályázatunkat. December utolsó napjain jelezte a kormány, hogy némi pénz maradt még az önkormányzatoknak, amit ki tudnak osztani. (folytatás a 9. oldalon)

5 Püspökladányi Hírek január Bodó Sándor országgyűlési képviselő rovata IMF-konzultáció - Fellegi Tamás a jövő héten Németországban folytatja az egyeztetéseket Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a jövő héten Németországban folytatja előzetes egyeztető körútját, ahol hétfőn és kedden tárgyalásokat folytat Mario Draghival, az Európai Központi Bank elnökével, Jens Weidmann-nal, a Német Szövetségi Bank (Bundesbank) elnökével. A megbeszéléseken részt vesz Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is. Kétnapos útja során a miniszter találkozik Wolfgang Schäuble szövetségi pénzügyminiszterrel, vezető kormányzati politikusokkal és németországi bankvezetőkkel. Ezt követően január 19-én megbeszéléseket folytat Ewald Nowotny osztrák jegybankelnökkel és Maria Fekter pénzügyminiszterrel Bécsben. A delegációvezető január 20-án Brüsszelben egyeztet Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnökével. IMF-konzultáció - Londoni elemzők: az első negyedévben meglesz a megállapodás Londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki előrejelzése szerint jó esély van arra, hogy már az idei első negyedévben megszületik a megállapodás Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között egy készenléti támogatási csomagról. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege a közép-kelet-európai térség idei kilátásairól befektetők számára összeállított, csütörtökön Londonban ismertetett átfogó prognózisában Magyarországról azt írta, hogy előzetes várakozásainak megfelelően az intenzív piaci nyomás hatására a magyar hatóságok hangneme sokkal békülékenyebbé vált, és a kormány most már kész előfeltételek nélkül tárgyalni a valutaalappal. A Morgan Stanley londoni elemzői szerint egy milliárd eurós, két évre szóló program elégséges lenne a piacok megnyugtatásához Magyarország finanszírozási igényeinek fedezhetőségével kapcsolatban. A FIDESZ reagálása Gúr Nándor sajtótájékoztatójára A munkanélküliség tekintetében elvárható lenne több szerénység és alázat a szocialisták részéről, akik nyolc éves kormányzásuk alatt 5 százalékról csaknem 12 százalékra növelték a munkanélküliek arányát. A magyar emberek 2010-ben többek között erre mondtak nemet, az új kormányzat pedig kiemelt nemzeti ügynek tekinti a munka-alapú gazdaság felépítését Magyarországon. Az európai válság közepette sem adtuk fel ezt a célunkat, az eredmények pedig biztatóak, a legfrissebb adatok szerint 42 ezerrel többen dolgoznak most, mint egy évvel ezelőtt. Kormánybiztos: a kormánytisztviselők öt százalékát érinti a leépítés A központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érinti az a létszámleépítés, amelyről a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat - közölte Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön újságírók előtt. Tájékoztatása szerint elvonják az összes betöltetlen álláshelyet et -, és az elbocsátandó dolgozókéval együtt álláshely szűnik meg. Így körülbelül ötszázalékos az a létszámcsökkentés, amely a betöltött státuszokat érinti - tette hozzá, emlékeztetve, hogy 2011 elején már volt egy hasonló arányú leépítés minisztériumi szinten. Gál András Levente elmondta: azoknak, akiknek megszűnik az állásuk, várhatóan lehetőségük lesz például állami Jelentés a Parlamentből vállalatoknál elhelyezkedni, illetve részt vehetnek a Karrier Híd Programban. Az új munkahelyen elhelyezkedőknek a minimálbér értékének kétszereséig járulékkedvezményt biztosítanak majd - közölte. Fazekas Sándor: felvásárolja az állam a zsebszerződéssel érintett földeket az Őrségben A kormány 450 millió forintot csoportosított át az Őrségi Nemzeti Parkhoz, annak érdekében, hogy felvásároljon mintegy 500 hektárnyi, feltehetően zsebszerződéssel érintett természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldet - jelentette ki csütörtökön Őriszentpéteren Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Törvény rendelkezik arról, hogy 2015 végéig a védett és védelemre tervezett természeti területeket állami tulajdonba kell venni - emlékeztetett a szaktárca vezetője. A kormányzat eltökélt abban, hogy védje és gyarapítsa az állami termőföld vagyont, és megakadályozza a vélhetően jogellenes külföldi földhasználatot, tulajdonszerzést - hangoztatta a miniszter, aki csütörtökön az Őrségi Nemzeti Parkban a Magyar Tarka Információs Nap elnevezésű szakmai rendezvényen vett részt. Kósa: március 15-én lesz a FIDESZ demonstrációja Március 15-én lesz a FIDESZ nagy rendezvénye mondta Kósa Lajos csütörtökön a hvg.hu-nak. Általában március 15-ét meg szoktuk ünnepelni, és valóban sok támogatóra számítunk fogalmazott a FIDESZ ügyvezető alelnöke. A hírportál információi szerint a kormány mellett szerveződő szimpátiatüntetés mellé nem áll oda a FIDESZ hivatalosan. Több közéleti személyiség Békemenet Magyarországért címmel hirdetett demonstrációt a kormány mellett a legnagyobb internetes közösségi oldalon jövő szombatra. A kezdeményezőkhöz csatlakozik a Civil Összefogás Fórum is. A megmozdulást Bayer Zsolt újságíró, Bencsik András főszerkesztő, Bencsik Gábor történész, Bíró Ica énekes, Pataki Attila zenész, Pozsonyi Ádám író, Schulek Ágostonné, Stefka István főszerkesztő, Szentmihályi Szabó Péter író, Szalay Károly író, Széles Gábor vállalkozó, Szőnyi Kinga műsorvezető és mások kezdeményezték. A kormány melletti szolidaritási felvonulás lesz Szegeden A kormány melletti szolidaritási felvonulást és nagygyűlést szervez három civil szervezet Szegedre; a rendezvény főszónoka Csurka István lesz - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az egyik szervező, a Magyar Megmaradás Közössége nevében Kovács László. Mint kifejtette, a nagygyűlés célja az ország függetlenségének védelme, az alkotmány és a kormány intézkedései melletti kiállás. A rendezvényt a Magyar Megmaradás Közössége, a Polgári Körök és a Gondolkodó Szegedi Magyarok Közössége szervezik a dél-alföldi város központjába. Gazdaság Rendkívüli ülésen hallgatná meg a költségvetési bizottság Matolcsyt Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága január 20-i rendkívüli ülésén hallgatná meg Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert - derül ki a bizottság meghívójából. Az Országgyűlés honlapján közzétett napirendi javaslat első pontja Matolcsy György meghallgatása Magyarország államháztartásának és a évi költségvetés helyzetének értékelése tárgyában. Nyikos László, a bizottság jobbikos elnöke az MTI kérdésére elmondta, hogy a 27 tagú testület kilenc nem kormánypárti tagja közül nyolcan kérték a rendkívüli ülés összehívását és a nemzetgazdasági miniszter meghallgatását.

6 6 Püspökladányi Hírek január 24. Végtörlesztés - Az MNB a decemberi euróeladási tenderén 390 millió eurónyi ajánlatot fogadott el A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a decemberben tartott, a végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderén összesen 390 millió eurónyi (119 milliárd forint) ajánlatot fogadott el, ebből a hónap végéig ténylegesen kifizetett összeg 336 millió euró (101 milliárd forint) volt - közölte az MNB a csütörtökön publikált statisztikai mérlegében. Az MNB október 3. óta hetente tartja a végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderét. A három hónap alatt eddig összesen 1,6 milliárd eurónyi (479 milliárd forint) ajánlatot fogadott el, a végtörlesztések alapján ténylegesen kifizetett összeg 862 millió euró (256 milliárd forint) volt. Martonyi-írás brüsszeli lapban: Magyarország minden korábbinál elkötelezettebb a demokrácia mellett Magyarország elkötelezettebb a demokrácia, a jogállamiság és az euroatlanti integráció mellett, mint korábban bármikor - szögezte le Martonyi János külügyminiszter abban az írásában, amely a European Voice című brüsszeli hetilap csütörtöki számában jelent meg. A Tárgyalás nélkül elítélve címmel megjelentetett cikkben a magyar diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy húsz évvel az irányított rendszerváltás után a régi kommunista struktúrák jelentős része csaknem érintetlen maradt, miközben néhány évvel ezelőtt az ország az összeomlás szélére került. A FIDESZ azzal az ígérettel lépett hatalomra 2010-ben, hogy a régi szerkezeteket alapjaiban átalakítja, és befejezi az áttérést a kommunizmusból a demokráciára. Ennek a munkának a megpecsételése az új alkotmány és az azt gyakorlatba ültető sarkalatos törvények, amelyek az 1949-es kommunista alkotmány ideiglenesen összeeszkábált felülvizsgálatát adták át a múltnak. Draghi: vannak jelei a gazdasági aktivitás stabilizálódásnak Jóllehet a gazdasági növekedési kilátásokat továbbra is nagy bizonytalanság és jelentős negatív kockázatok érik, vannak jelei az aktivitás stabilizálódásának, igaz, alacsony szinten - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a csütörtöki kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón. Az inflációs kilátásokkal kapcsolatosan elmondta: a fogyasztói árakra ható kockázatok továbbra is kiegyensúlyozottak. Az euróövezeti infláció még több hónapig a 2 százalékos cél felett lehet, majd csökkenni fog - tette hozzá. EU & Külpolitika Orbán Viktor külföldi újságíróknak adott tájékoztatást Magyarország kész megvitatni az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kifogásait az új alaptörvényével szemben, de érveket vár, nem pedig politikai véleményt - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön külföldi újságíróknak angolul tartott tájékoztatóján irodájában. Úgy ítélte meg, hogy a piacok sokkal derűlátóbbak Magyarországgal kapcsolatban, s az ország gazdaságának alapjai sokkal erősebbek, mint azt sokan sugallják. Az általános hozzáállásunk az, hogy nyitottak és rugalmasak vagyunk, készek vagyunk minden pontot megvitatni, de nem politikai véleményre, hanem érvekre van szükségünk. Ha az érvek az EU részéről meggyőzőek, hogy jobb azt a vonalat elfogadni és követni, akkor nincs ok arra, hogy ne úgy tegyünk. Leszögezte, Magyarország azután is a piacról akarja finanszírozni magát, hogy az IMF-fel végül aláírják a megállapodást. Biztos vagyok abban, hogy egy, az IMF-fel kötött megegyezés után meg tudunk maradni a pénzpiacon, mivel a megegyezésnek nem célja, hogy otthagyjuk a pénzpiacot - hangsúlyozta. Fontosnak nevezte a kormány és a gazdaság számára, hogy ne csak az IMF-től, hanem a piactól is világos jelzést kapjon. Amint Magyarország meg tud maradni a pénzpiacon, és biztosítja a pénzügyi hátteret az IMF-fel kötött egyezménnyel, a kormány a gazdasági növekedésre összpontosíthat - hangsúlyozta Orbán Viktor. A legjobb forgatókönyvem az, ha egy hónap elteltével a magyar gazdasággal kapcsolatban nem az lesz a fő téma, hogyan finanszírozzuk a gazdaságot, hanem az, hogy milyen sikeres lehet a növekedési terv - idézte a kormányfőt a Reuters. Csak a múltat kritizálták - utalt Orbán Viktor az Európai Bizottság szerdai, a túlzottdeficit-eljárás kapcsán tett bejelentésére, mivel a bizottság kifogásai a kormányfő szerint a 2010 és 2011-es költségvetetési hiánnyal kapcsolatosak. EP-meghallgatás Magyarország ügyében - néppárti és szocialista álláspont Az Európai Parlamentnek (EP) a magyarországi törvényalkotással kapcsolatban egyelőre nincs más tennivalója, mint hogy megvárja az Európai Bizottságnak az elemzését - hangsúlyozta a kérdésről folytatott brüsszeli vitában Frank Engel luxemburgi néppárti EPképviselő. Az EP állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó szakbizottságában (LIBE) rendezett csütörtöki meghallgatáson Engel a legnagyobb létszámú, jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú frakció képviseletében - e frakcióhoz tartozik a FIDESZ-KDNP is - felhívta a figyelmet arra: a magyar hatóságok kötelezettséget vállaltak arra, hogy szükség esetén lépni fognak a vitatott törvények ügyében. A szocialisták nevében hozzászóló Göncz Kinga magyar EP-képviselő felvetette: a különböző intézmények vonatkozásában felmerülő hasonló jellegű aggályok - így a függetlenséggel kapcsolatos aggály - alapján felmerülhet, hogy a gondok rendszerjellegűek, hogy Magyarországon átfogó támadás indult a független intézmények ellen, és hogy ez a jogi válaszon túl akár politikusabb választ is indokolhat. EP-meghallgatás Magyarország ügyében - liberális és zöld álláspont Az Európai Parlamentnek (EP) nem kell feltétlenül várnia az Európai Bizottságra, szükség esetén saját maga is léphet a magyarországi törvényalkotással kapcsolatban - vélekedett a kérdésről folytatott brüsszeli vitában Renate Weber romániai liberális EP-képviselő. Az EP állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó szakbizottságában (LIBE) rendezett csütörtöki meghallgatáson Weber úgy vélekedett: ha nehéz találni olyan konkrét uniós jogi előírást, amelyet a magyar törvények sértenek, akkor felmerülhet az a lehetőség, hogy a Lisszaboni Szerződés második cikkében felsorolt uniós alapértékek megsértésére hivatkozva lépjenek fel. A zöldpárti frakció nevében hozzászóló Rui Tavares feltette a kérdést: ha ilyen törvényeket alkotna egy EU-tagjelölt ország, vajon felvennék-e az unióba, illetve mit lehet tenni ilyen esetben egy olyan országgal, amely már EU-tag. Kelemen Hunor: normalizálódott a FIDESZ és az RMDSZ viszonya A politikus a Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó című napilap által közölt interjúban elmondta: ez az irány tartható, a viszonyunk tovább javítható. Hozzátette: a maga részéről pozitívnak minősíti az elmúlt hónapokban megtartott két találkozót a FIDESZ és az RMDSZ vezetői között. Rámutatott: nem oldottak meg minden problémát, a bizalmat erősíteni kell, ezért szükség van arra, hogy gyakran találkozzanak és beszélgessenek. EMNP: esély van arra, hogy újra magyar polgármestere legyen Nagyváradnak Rendkívül fontos a romániai magyar politikai szervezetek összefogása, mert az egyfordulós választási rendszerben jó esély van arra, hogy Nagyváradnak újra magyar polgármestere legyen mondta sajtótájékoztatóján Kristófi Kristóf, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi szervezetének elnöke. Mint mondta, a szervezet fő célja, hogy megértesse a nagyváradi magyarokkal, van jövő számukra szülővárosukban.

7 Püspökladányi Hírek január 24. Elődeink nyomában A püspökladányi zsidóság A Sárrétre viszonylag későn, a XVIII. században települtek zsidók ekkortól datálódik a püspökladányi zsidóság első írásos emléke. Ebben az időben hazánkban, így vidékünkön is kevés zsidó élt ban országosan mintegy a lélekszámuk. Szabolcs vármegyében amelyhez ebben az időben Püspökladány is tartozott mintegy 30 családról tudunk. Viszont a nagyarányú bevándorlás miatt innentől emelkedik a létszámuk annyira, hogy 1770-ben már külön is adóznak. A szakirodalmi adatok és levéltári források püspökladányi zsidókat ekkor még nem említenek, de hamarosan egyre nagyobb számban találhatjuk nyomukat az írott forrásokban. A lélekszámuk emelkedése a természetes gyarapodás, és a fokozódó mértékű bevándorlás eredménye. Szabolcs vármegyében 1781-től rabbi működik, valamint az adóügyeket intéző bíró is zsidó. A térségben letelepedő zsidónépesség asszimilálódni akart a magyar lakossághoz. A városok körül, a nemesi birtokokon, falvakban telepedtek le, terménnyel kereskedtek, és felvásárolták a paraszti háziipari készítményeket, és azzal is üzleteltek. Püspökladányban a betelepülések kezdetén a település kamarai birtok lévén izraelita nem kaphatott telket, legföljebb kocsma, bolt vagy mészárszék bérlőjeként kerülhetett a faluba. II. József 1781-ben adta ki zsidórendeletét, amely révén megkapták az iparűzés és a felsőfokú tanulás jogát. A rendelet hatályon kívül helyezett néhány középkori dogmát, így lehetővé tette a zsidó tőke beáramlását a gazdaságba. Ettől kezdve megindult a hitközségeik fejlődése is ben Püspökladányban 4463 lakosból már 29 fő volt zsidó. Annak ellenére, hogy a hajdú- és kunvárosok és más, kiváltságokkal rendelkező települések akadályozták letelepedésüket, mégis igyekeztek a nemesi birtokok közelébe kerülni, mert azok jelentették számukra a biztos megélhetést. Jó példa erre Földes, amely kisnemesi faluként 1848-ban 166 zsidó lakost tudhatott magáénak, akik közül 95 Földesen is született. Az asszimiláció a forradalom után indul meg ténylegesen. Eredményeként 1869-től már nem nemzetiségként, hanem izraelita vallásúként tüntetik föl zsidóságot. Az évi telekkönyv Püspökladányban 12 zsidó birtokost említ. Az ortodox gyülekezetnek még nem volt rabbija, így vélhetőleg házaknál tartották az istentiszteletet, melynek nyilvános tartására engedélyt 1856-ban adott a község. Ettől kezdve megindult a létszámnövekedés, és növekedett a születések száma is. A vasút megindulásával növekedett a beköltözők száma, így ben már 265 fő élt a településünkön. Az 1873-ban kirobbant gazdasági válság egy újabb lehetőséget nyitott meg előttük, mivel egyre nagyobb lett az igény az izraelita pénzkölcsönzők tőkéjére. Ezt ki is használták, amire kiváló példa, hogy az első világháború végére az 1000 holdnál nagyobb birtokok közel fele kerül a birtokukba Hajdú megyében ben 550 fő izraelita vallású élt Püspökladányban, így természetesen nőtt a szerepük a falu gazdasági életében is. Jellemző szokásuk volt, hogy a már itt élők támogatták a letelepedni szándékozókat. Gyakori volt, hogy az ideérkező egyedülálló fiatalokat szinte azonnal megházasították úgy, hogy azok gyakran nem is találkoztak az esküvő előtt egymással. A hagyományos zsidó foglalkozásoktól sokan elszakadtak, amit jól mutat az 1886-ból fennmaradt anyakönyv, amely szerint az évben 6 iparos, 2 tanító, valamint rabbi, házaló, fuvaros, vendéglős, magánzó, gazdálkodó, sőt gazdatiszt családjában született gyermek ben 45 portán laknak izraelita vallásúak, tíz évvel később 574 fő a számuk, míg újabb évtized után pedig eléri a 600-at. Ekkorra már mindenki magyarnak vallja magát és az izraelita a harmadik legfontosabb vallás lett a településen. Az első világháborúnak 87 püspökladányi zsidó áldozata volt ben leégett a zsinagóga, ezt két év múlva építették újjá ben kényszermunkán dolgoztak a vasútállomáson, majd 1942-ben tábort hoztak létre számukra, amelybe 1944-ben a földesi és tetétleni zsidó lakosok is bekerültek. Ahogy a front közeledett, a püspökladányi táborból a debreceni gettóba, majd Auschwitzba szállították őket. Közülük mindössze 185-en tértek haza. Visszatérésük után megalakították a hitközösséget, felújították a zsinagógát és a temetőt. Az 1956-os események következtében viszont mind többen hagyták el a települést, és 1960 után már nem is lakott Püspökladányban izraelita vallású. A történelmi tények alapján úgy tűnik, hogy a zsidóság letelepedése és létszámának emelkedése változást hozott a településünk életében. Mivel földet nem szerezhettek, házaltak, kereskedtek, pénzt kölcsönöztek, ami pedig fellendítette a falu gazdasági életét. Később, amikor már lehetőséget kaptak a tényleges letelepedésre, a növekvő lélekszámukban óhatatlanul megmutatkozott a vagyoni és társadalmi különbség, így a társadalom minden rétegében képviselték magukat. Részt vállaltak a település életéből, így hozzájárultak a polgárosodó, kapitalizálódó település formálásához. Rásó János Többszáz különleges madár a ladányi kiállításon 7 A Püspökladányi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesületének tagjai ismét megrendezték szokásos galambkiállításukat. A kiállításon igazán különleges madarakat láthattak a látogatok, sőt a tenyésztők is találkozhattak meglepően szép példányokkal. A karácsony utáni időpont a kiállítás szempontjából kissé szokatlan, de a szervezők azt mondják: az őszi vedlés után új toll ruhában pompázva ilyenkor legszebbek a madarak. A kiállításra ellátogatott Dr. Lóránt Szilveszter, az Országos Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület elnökségi tagja is, aki a következőképpen nyilatkozott: -Nagy örömmel jöttem el a püspökladányi kiállításra. Először vagyok itt. Gratulálok az egyesület vezetésének és minden tagjának, nagyon népes és minőségben is nagyon szép kollekciót hoztak össze. A helyi egyesület elnökétől, Katona Tibortól megtudtuk, hogy a szervezet hamarosan 50 éves lesz, mert Püspökladányban mindig voltak és szerencsére most is vannak aktív galamb és kisállattenyésztők. -Az egyesületünk 1965-ben alakult. Közel 50 éve tenyésztünk galambokat, díszbaromfikat a városunkban. Egyesületünk tagsága lényegében püspökladányi tenyésztőkből áll, de vannak kabai, biharnagybajomi és nádudvari tenyésztők is. A kiállítás látogatói több mint 400 galambot, illetve közel 50 díszbaromfit tekinthettek meg. A mostani rendezvény különlegesség az Alföldi Dudoros postagalamb volt. Ennek a fajtának a jellegzetessége a sok-sok finomszemcsés bőrdudor a madár csőrénél és szeménél. A madarakkal való foglalatosság időigényes munka, s nem a madár értéke a fontos a tenyésztőnek, hanem a tartás öröme, a madarakról való gondoskodás. A tenyésztők öröme azonban a minősítéssel teljes, ami most sem maradt el. A püspökladányi tenyésztőknél a következő eredmények születtek kiállítás győztes kategóriában: tyúktarka galambjával Rácz Imre, modén galambjával Sárándi Ferenc, magyar díszposta fajtájú madarával Katona Tibor részesült elismerésben. Ezenkívül a püspökladányi egyesület lett a csapatverseny győztese is. Rábai Sarolta

8 8 Püspökladányi Hírek január 24. TÉLI ÜNNEPEK Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. A templomokban ezen a napon szentelik a gyertyát, melynek a keresztény ember életében, ünnepekhez kötődő szokásaiban kiemelt szerepe van. Európában a gyertyaszentelés szokása a XII. század folyamán terjedt el. A szentelt gyertya Krisztust jelképezi. Az újszülött mellett a keresztelésig gyertyát égettek, de szintén a betegek, illetve a halott mellett is. Nagyobb ünnepeken, húsvétkor, karácsonykor ezt a gyertyát gyújtották meg. A gazdák úgy tartották, hogy vihar alkalmával is meg kell gyújtani, távol tartja a villámcsapást és a jégverést. Ismert időjárásjóslás kötődik ehhez a naphoz. Ha süt a nap, a medve előjőve barlangjából meglátja az árnyékát, ezért visszamegy, és még hosszú lesz a tél. Ha viszont rossz idő van, nem tart már sokáig a hideg. Városvédő szemmel Köztéri alkotások Mosztári híd lerombolása A Damjanich és Bocskai utcák kereszteződésénél található Barátság park a millecentenárium évében nyílt meg. A parkban Püspökladány testvérvárosai művészeinek munkái mellett megtalálható Sebestyén Sándor szobrászművész Mosztári híd lerombolása című alkotása is. Az ben készült, mintegy 2 méter magas talapzaton, vasból megformázott híd történelme szervesen összekapcsolódik a dél-szláv háború értelmetlen borzalmaival. Február 3. Szent Balázs püspök napja. Balázs a torokbetegségek ellen védő szent, a legenda szerint megmentett egy halszálkát nyelt fiút. Mivel Magyarországon még a XX. század első felében is - a védőoltás bevezetéséig - rettegett és sok áldozatot követelő betegség volt a diftéria, más néven torokgyík, érthető, hogy ennek a szentnek komoly kultusza alakult ki. A balázsolás alkalmával a katolikusoknál a pap a gyermek álla alá két gyertyát tesz keresztbe, és könyörgő imát mond érte. Szokásban volt az iskolás korú gyermekek balázsjárása is. Ez a Gergely-naphoz hasonló adománygyűjtő szokás, amikor a maskarába öltözött gyerekek köszöntik a háziakat, azok pedig a tanítónak adományokat küldenek (szalonnát, tojást, zsírt). Február 19. Zsuzsanna ótestamentumi nőalak napja. A gyönyörű asszonyt fürdés közben a vének meglesték, majd házasságtörés hamis vádjával illették. Zsuzsanna azonban tisztázta magát, és a véneket elítélték. Ezt a bibliai történetet adták elő az ún. Zsuzsanna-játék során dramatizált formában. Ehhez a naphoz is kötődik időjárási megfigyelés. Állítólag ekkor szólal meg a pacsirta, melynek éneke a tavasz közeledtére utal. Február 24. Mátyás napja. Azt tartják, ha hideg az idő, Mátyás feltöri a jeget, ha viszont nem talál, akkor csinál. Azaz hirtelen időjárás változást vártak ettől a naptól. Egyes vidékeken azt tartják, a Mátyás-napkor kikelő kiscsirke verekedős lesz. Mostar város nevét jellegzetes jelképéről, az Öreg hídról kapta (most - híd, stari - öreg). Eredetileg keresztény város volt, de a török időktől kezdve a lakosság elkezdett muzulmánosodni. Ma Mostar képezi a határvonalat a kereszténység és a muzulmánok között, és egyúttal nagyon törékeny módon össze is kapcsolja a két különböző kultúrát. A mostari Öreg hidat még a XIV. században Szulejmán szultán építette, hogy át tudjon kelni a serege a Neretva folyón. A több mint 400 évig épségben fennmaradt hidat 1993-ban rombolták le a dél-szláv háború idején. Az újjáépítése csak 10 évvel később kezdődhetett el. A lakosság azt szerette volna, hogy az új híd a több száz éves formáját nyerje vissza. A híd jelentette számukra a kapcsolatot a két kultúra között, ezért ragaszkodtak eredeti formájához. A helyreállítási munkálatokat magyar hídépítő mérnökök kezdték el. Ők emelték ki a Netervából a lerombolt kőtömböket, melyeket a firenzei egyetemen dolgoztak fel. A felújítási munkálatokban többnemzetiségű, mérnökökből álló szakembergárda vett részt. A munka jól haladt addig, amikor is a kőtömböket eredetileg összekötő habarcsot akarták összeállítani. Ugyanis nem sikerült olyan szilárdságú kötőanyagot kidolgozniuk, mint amilyet az eredeti hídépítők használtak. Kétévi próbálkozás után végül a török kőfaragók nyomására kipróbálták az ősi recepten alapuló habarcsot, melynek az alapelemei: citrom, kecskeszőr, csontpor és tojássárgája. Ezzel az ősi habarccsal készült el az új mostari Öreg híd. A Püspökladányban felállított szobor alkotója Sebestyén Sándor szeptember 24-én született Lónyán. Vásárosnaményban érettségizett, majd középiskolája befejeztével Németországban, Jénában tanult üvegműves szakmát. Munkája mellett a rudolfstadi képzőművészeti szabadiskolában a plasztika alapjait sajátította el. Jénából hazatérve a nyíregyházi Universil Üvegtechnikában vállalt állást. A hetvenes évek végén viszont feladva az üvegtechnikus szakmát, a budapesti állami szoboröntödében vállalt segédmunkás állást, hogy a bronzöntés és cizellálás mesterségét elsajátíthassa novemberében lett a Művészeti Alap tagja, szabadfoglalkozású szobrászművészként. Munkássága nyomán számos elismerésben részesült: 1982: Ezüstgerely II. díj; KISZ KB különdíj; Dante Biennálé különdíj; 1987: Nyíregyháza-Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep díja; 1988: Dante Biennálé III. díj; SZOT-ösztöndíj; Kassák Lajos-ösztöndíj; 1997: XI. Országos Éremművészeti Biennálé, a Rendező Bizottság díja. Számos művésztelep munkájában vett részt. Emlékérmeket készített hazai, európai és amerikai megrendelésekre. Köztéri munkáinak száma meghaladja a harmincat. Kisplasztikáival és érmeivel számos díjat nyert itthon és külföldön egyaránt. Sebestyén Sándor június 1-jén hunyt el Nyíregyházán.

9 Püspökladányi Hírek január 24. Lesz- e ebrendelet? A 13 éve változatlan, az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény módosítását tavaly novemberben fogadta el az országgyűlés, s január elsejétől lépett hatályba. A változások közül az ebrendészeti hozzájárulást, az ebadót kíséri a legnagyobb figyelem. A törvény ugyanis lehetőségként kínálja az önkormányzatok számára ennek bevezetését, rájuk bízva, hogy kívánnak -e élni ezzel. Január elsején több szigorítás is életbe lépett az állatok védelme érdekében. Tilos állat életét kioltani elfogadható ok, indok nélkül, s az állatorvos sem végezhet indokolatlan altatást. Változott a veszélyes kutyák meghatározása, tilos a kölyökkutyák láncra kötése, és nem megengedett ezután esztétika szempontok alapján csonkítani, fülét, farkát levágni az ebeknek - hogy csak néhányat említsünk. A legnagyobb érdeklődés azonban az ebrendészeti hozzájárulást vagyis az ebadót kíséri országszerte. Püspökladány város önkormányzata még nem hozott döntést az ebadóval kapcsolatban, ezt a januári testületi ülésen fogják tárgyalni. A törvény kimondja, hogy az ebadó összegét többek között a tartás célja, a tartási hely mérete, valamint a tulajdonos szociális helyzete alapján határozhatja meg az illetékes önkormányzat. Ennek maximális összege évente kutyánként legfeljebb 6000 Ft, veszélyes kutyáknál pedig Ft lehet. Ez azonban nem kötelező feladat a városvezetőknek, hanem egy alapos átgondolást igénylő lehetőség. Ha egy önkormányzat akar ezzel a lehetőséggel élni - nyilatkozta a témáról Dombi Imréné polgármester asszony -, akkor jogszabályok sora vonatkozik az önkormányzatra. Egy szakembert kell alkalmazni, aki 3 évente összeírja a településen lévő kutyák mennyiségét, fajtatisztaságát és azt, hogy veszélyesnek minősül-e vagy sem. A városvezetésnek alaposan át kell gondolnia az ebadó bevezetésének anyagi vonatkozásait és következményeit. Amikor ezt a törvényt megszavazták novemberben, itt is lehetett érezni, hogy sok kóbor kutya lett az utcákon. Azt gondolom, hogy voltak, akik a törvény elfogadása után szabadon engedték a kutyákat. A törvény az ebadó fizetése alól mentesítené a magyar kutyafajtákat, a mentő-, segítő- és szolgálati kutyákat valamint az ivartalanított, a menhelyen élő vagy onnan örökbefogadott ebeket. A többi tulajdonostól befolyt ebrendészeti hozzájárulás teljes összegét az önkormányzat köteles lenne az állatmenhelyek fenntartására, az állatvédelmi szervezetek támogatására, az ebek ivartalanítására fordítani. Ez lehetne a törvény örömteli hozadéka az Elhagyott Állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesület számára, hisz a telephelyen jelenleg is teltház van, 70 elhagyott kutyus vár gazdára. Joó Attiláné elnök szerint ennek oka az is, hogy az ebadó hírének hallatán sokan kidobták a kutyákat az utcára. Az elnökasszony az ebrendészeti hozzájárulás bevezetésének lehetőségét több szempontból is átgondolta. Úgy érzi, hogy ennek lennének jó és rossz oldalai is. A jó oldala az -mondja -, hogy aki felelős állattartónak vallja magát, az nem fogja kidobni ezután sem az állatait, hanem kifizeti az ebadót. A rossz oldala pedig az, hogy ha bevezetnék, akkor hirtelen még több felelőtlen ember válna meg a kutyájától ahelyett, hogy rááldozza azt a bizonyos összeget. A telephely nagyon szűkös anyagi keretből gazdálkodik. A legjelentősebb támogatásuk az adó egy százalékának felajánlásából származik, s ezt a jövőben is örömmel és hálával fogadják. Mint ahogy bármi mást is, amivel könnyebbé tehetik az állatok életét: tápot, konzervet, kutyatálat és kutyaházat. Az egyesület elnöke minden szabadidejét a menhelyen tölti. A kutyák ragaszkodása kárpótolja a sok munkáért. A kidobott, szeretetre éhező állatok miatt úgy érzi, az emberek nem gondolják végig kellőképpen, mikor arról döntenek, hogy kutyát fognak tartani. Pedig az ember legjobb barátja megérdemelné a felelősségteljes hozzáállást. A felelős állattartástól szerintem még nagyon messze állunk, tisztelet a kivételnek -mondja Joó Attiláné. - Nekem az a véleményem, hogy nem kötelező kutyát tartani, de aki tart, az fizesse be az ebadót vagy oltassa be, mert a kutyát az ember legjobb barátjának tekintjük. Az ebrendészeti hozzájárulás lehetősége megosztja a közvéleményt. Vannak, akik úgy érzik, örvendetes hozadéka lehet, hogy a jövőben többen választják az ivartalanítást a nem kívánatos szaporulat elkerülésére, és azok száma is növekedhet, akik chipet ültetnek a kutyusuk bőre alá, mivel ezek mentesítik a gazdát a fizetés alól. Mások inkább úgy gondolják, hogy ha fizetni kell majd a kutyákért, akkor az emberek inkább szélnek eresztik az állatokat, és nem vállalják az ebadó fizetését. Püspökladány város önkormányzata a januári testületi ülésen szavaz ebben a kérdésben. Én úgy gondolom -összegezte Dombi Imréné polgármester -, a képviselők, illetve a bizottságok mérlegelni fognak mindent, és nagyon jó döntést fognak hozni, ami a püspökladányiaknak kedvező lesz. A kutyatartás azonban bármilyen döntéstől függetlenül, elsősorban nem jogszabályok kérdése. Állatot csak annak szabad tartania, aki felelős gazdája tud lenni és maradni anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. Az ugrándozó, kedves kölyökkutya ugyanis felnőtt életében is törődésre vágyik, s élete végéig szüksége van gazdája határtalan szeretetére. S ahhoz, hogy minél kevesebb szomorú szemű állat kerülje el az otthontalanságot és a kirekesztettséget, nekünk, embereknek kell megfelelő módon gondoskodunk a magunkhoz vett állatokról. Győri Andrea 9 Az elmúlt évet jó pénzügyi eredménnyel zárta a város... Ekkor felvettük a kapcsolatot az országgyűlési képviselőnkkel, próbáltunk lobbitevékenységet folytatni a városunkért, pontosan azért, hogy tudassuk, milyen előre nem látott események történtek nálunk, Püspökladányban. Normatíva visszafizetésekre és egyéb a költségvetést terhelő eseményekre került sor, melyeket alá tudtuk támasztani, és érdemesnek találtak bennünket arra, hogy 70 millió 160 ezer forintot kapjon év végén Püspökladány Város Önkormányzata, mint hátrányos helyzetű település. Ezt az összeget be tudjuk forgatni a rövid lejáratú hiteleinkbe, folyószámla hiteleinkbe. Szeretném tudatni, hogy meg is érkezett ez a pénz Püspökladány város önkormányzata számlájára, és ezzel 70millió 160ezer forinttal nőtt az egyenlegünk. December végén más forrásból is jelentős összeghez jutott az önkormányzat, mivel nyert az a vis maior pályázat, melyet a nyári esőzések káreseményeinek elhárítására adott be a város. A szélsőséges időjárás okozta beázások miatt a Petőfi iskola tetőszerkezetét ugyan már kijavította az önkormányzat, ám a most megnyert pénzből további helyreállításokra is lehetőség nyílt. Több mint 11 millió forintot kapott az önkormányzatunk. Emellett december végén egy másik jó hír is érkezett a városba, az újtelepi szennyvízberuházás önrészét kifizeti az állam, ami azt jelenti, hogy az erre elkülönített 40 millió forintot nem kell felhasználni, más fejlesztésre tudjuk fordítani osztotta meg lapunkkal az értesülést Dombi Imréné polgármester asszony. DSA.

10 10 Püspökladányi Hírek január éves koromban lemondtam a lakodalmas zenélésről egyrészt korom miatt, másrészt társaim egy része elhunyt. Tízéves korom óta állandóan trombitáltam. Több mint 1500 lakodalomban, banketten, bálokon muzsikáltunk. Sok-sok temetésen is részt vettünk fúvószenével. Csenki tanító úr szimfonikus zenekarában trombitás voltam. Komoly, klasszikus dallamokat játszottunk. Rengeteget próbáltunk a színvonal megtartása érdekében. Valóban gazdag zenei utat tettem meg társaimmal együtt. Életem lelki részét a zene és az írás töltötte be. Azokat magnó- és videófelvételek bizonyítják. Kívánjuk, hogy az utánunk következő fiatalabb zenészek is legyenek részesei ilyen zenei élményeknek. Végül szerényen megírom, hogy életem folyamán még spicces sem voltam soha. Az egyik karmester úr azt mondta: Amennyi levegőt fújt Albert bácsi hangszerébe, valószínű, hogy nem készült még olyan légballon, melyet tízéves kora óta fel ne fújt volna. Hát ennyi volt a zenei életem. Különös esetünk haláleset miatt egy lakodalomban Bucsa községben Hogy mi minden történik némelyik lakodalomban, azt a zenészek és a vőfik tudják a legjobban. A legtöbb mulatságban különös esemény nem történik. De kevesebb számban történnek kiugró események. Egy kis magyarázat az eset előzményéhez november 25-én hajnalra meghalt 88 éves korában Kurucz Lajos nagyapám. Zenekarunk a halál előtt több hónappal, november 26-ára felvállalta Bucsán egy utcai kísérésre egy nagy lakodalmat. A halál zenekarunkból hármunkat érintette a legjobba. Kurucz Mátyás nagybáttyánkat (az ő apja halt meg), engem és Szilágyi Miklóst. Mi voltunk az unokái. Nagyapám halála miatt nehéz helyzetbe kerültünk. Pénteken délután a pékségben emiatt összegyűltünk hatan. Tanakodtunk, hogy ilyen szomorú eseményünk még nem volt... Mit tegyünk? Elmenjünk a lakodalomba holnap, szombaton vagy ne menjünk gyászunk miatt? Végül Mátyás bátyánk döntötte el, hogy mit tegyünk. Azt mondta könnyes beszédével: Mi még nem csaptunk be senkit. Ez a lakodalom is fel van vállalva, ha nem megyünk el, az ott lévő vendégsereg sosem bocsátja meg távolmaradásunkat - mondotta a nagybőgős Mátyás bátyánk. Másnap reggel Bucsáról itt voltak értünk strávkocsival. Mi megbeszéltük, a halálról nem szólunk a lakodalomban. Visszafogottan kellett zenélnünk. Nem is lett volna semmi baj, ha éjszaka mulatság idején, tánc közben egy mulató vendég nem cselekszik így Megtetszett a vendégnek a bőgős játéka. (Ami igaz, képzett bőgős volt.) A vendég mámoros állapotban elkérte a bőgőt Mátyás bátyánktól. Hogy ne legyen baj, ő odaadta. A vendég jókedvében táncolt a bőgővel is. De további kívánsága volt a vendégnek... Arra kérte Mátyás bátyánkat, hogy táncoljon ővéle egyet... Mátyás bátyámnak ezt meg kellett, hogy tagadja. Arca elváltozott, de a vendég nem tágított. Mi figyeltünk játék közben a fejleményeket... A két ember súlyosan összeszólalkozott. Mátyás bátyám azt mondta a vendégnek: Nem táncolhatok senkivel sem, értse meg, hiszem az apám halva fekszik, hétfőn temetjük A vendég azt mondta: Ha magának az apja halva feküdne, maga nem lenne itt Erre még nagyobb lett a baj. Gyorsan leállítottam a zenekarunk játékát. Csődület keletkezett. Odaszaladt a vőfi és a házigazda is. Én, hogy mentsem a kialakult nehéz helyzetet, belső zsebemből elővettem a megállapodás egyik példányát. Felmutattam magasra tartva, akkor már kénytelen voltam megmondani, bizonyítani nagyapám halálát. -Mi becsületből, emberségből jöttünk el a felvállalt lakodalomba. A nagybőgős nagybátyám ésszerű döntése értelmében mondottam Dermesztő csend lett. A sértődött vendég, miután látta az igazolópapírt, bocsánatot kért a nagybátyámtól... Köszönjük maguknak, hogy mégis eljöttek hozzánk, ennek dacára. Arra kérte a vendégeket, a zenészeket senki meg ne sértse. Azután igen sokan részvételüket fejezték ki a zenészeknek. A lakodalom békességgel reggel véget ért. Hazaszállítottak bennünket. Útközben Mátyás bátyánk azt mondta: soha nem gondolhattam, hogy ilyen idegtépő eset megtörténhet életemben. Hazaszállítás után úgy-ahogy aludtunk kicsit november 28-án, hétfőn csendben eltemettük nagyapánkat. Akkor még a háztól volt a temetés. Az utcán kikísértük a 88 éves nagyapánkat. Akkor még a gyászkocsi a halottal a templomkertben várakozott. Mi gyászolók a templomban meghallgattuk a halotti gyászbeszédet. A templomtól a temetőbe kísértük nagyapánkat. Nagyanyám, Szatmári Ágnes mellé lett temetve. Nyugodjanak békében! MEGJEGYZÉS: Ezt az esetet azért is írtam meg, mert életünk egy része volt. És hogy váratlan fordulat miatt hogyan kellett ésszerűen cselekedni. Köszönet érte a nagybőgős nagybátyánknak. Nem kívánhatjuk, hogy mások is így járjanak. Tanulság az, hogy a mulatságokban a szeszes ital hatására akadnak emberek, akik a maguk örömét másokkal is meg szeretnék osztani. Nem számolva azzal, hogy a józan emberek hogyan reagálnak viselkedésükre. Ez is bizonyság, hogy a lakodalmakban sok minden megtörténik. Most is azt vallom, mert igaz, hogy a mulatságokban a vendégek nagy többsége kulturáltan viselkedik. Jól érzi magát. Öröm látni az eggyé forrt szórakozósokat. De ugyanakkor egy mini kisebbség, néhány személy már jó előre felönt a garatra. Elveszti önuralmát. Sajnos kevés számban olyan is van néha, hogy gorombáskodik, kötekedik. Ha túljátssza szerepét, és verekszik is, a vendégek hamarosan kiteszik a szűrét, a családja meg hazaszállítja. Szerencsére mostanában olyan eset ritkán fordul elő. (Részlet B. Kiss Albert pékmester naplójából) A Ladány Televízió valamennyi munkatársa nevében tisztelettel megköszönöm azoknak a püspökladányi vállalkozóknak, cégeknek, magánszemélyeknek a nagylelkű felajánlását, akik december 31-i műsorunkhoz segítséget nyújtottak. Az általuk felajánlott ajándékok révén sikerült a hagyományos szilveszteri élő adást és telefonos játékot színessé és gazdaggá tenni. Köszönet azért, hogy minden évben segítik munkánkat! Dombi Imréné polgármester asszony, Bodó Sándor országgyűlési képviselő, Dr. Felszeghy Szabolcs képviselő, Kovács Kriszta képviselő, Kiss Zsigmond képviselő, Márkus Gábor képviselő, Petőné Papp Margit képviselő, Szabó Attiláné Csontos Erzsébet képviselő,tóth László képviselő, Dúró Ferenc képviselő, Többcélú Nevelési Oktatási és Pedagógiai Szakszolgálat, Szabó-Autó Univerzál Kft., Lati-Therm Kft., Püspökladányi Gyógyfürdő, Rally- Team Bt., Rózsaház, Ecsedi Ékszerüzlet, Irka-Firka papír-írószer bolt, Kiss Sándor Erőss Lajos úti vegyesbolt, Varga Gabriella Csomagoló és Ajándék bolt, Török Pékség, Madlen Bt. virág és ajándék bolt, Bőrdíszmű üzlet, Gazdag Jenőné Gyógyír Patika, Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Intakt-Art Kft., K&H Bank, Nagy Ildikó Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, Kistérségi Segítők Egyesülete, Karacs Ferenc Múzeum, Egyesített Óvodai Intézmény, Hektográf Nyomda, Dúróné méteráru üzlete, Sárrét Fm rádió, Karászi Judit festőművész, Lövei Sándor költő, Laczkó Szilágyi Imre festőművész, Dr. Bige Szabolcs, Lövei Katalin, Nagy Ágnes Ékszerüzlet, Kovács András Macsaj Vajda, Püspökladányi Tájékoztató Központ. Tisztelettel: D. Sári Andrea intézményvezető-főszerkesztő Püspökladányi Tájékoztató Központ

11 Püspökladányi Hírek január 24. Az Abigél írónőjéről nyílt portrékiállítás A Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium galériájában január 4-én kezdetét vette egy kiállítás. A tárlat Szabó Magda Kossuth-díjas írónő életútját bemutató portréképekből áll. A költőnő az irodalom szinte minden területén kipróbálta tehetségét, indulásakor verseskötetekkel jelentkezett, később regényeivel vált híressé. Sok képzőművészt megihletett munkássága, illetve sokan festették meg magát az írónőt is. Tette ezt Turcsányi Béla festőművész és Juha Richárd szobrászművész is. Az ők munkáit tekintheti meg a közönség. 11 A galériába kiállított képeken a művészek Szabó Magda arcait, jellegzetes mozdulatait vitték vászonra, illetve öntötték szoborformába. Ez az iskolának a 4. kiállítása ebben a tanévben. Egy ilyen tárlat megszervezése nem könnyű feladat. Rengeteg szervezés és ismeretség kell hozzá a művészvilágban - tudtuk meg Sárvári Jánostól, a galéria vezetőjétől. - Eleinte azzal kezdődik a dolog, hogy felveszem a kapcsolatot a művésszel, elutazok hozzá, megmutatom, hogyan működik a galéria, kik voltak azok a művészek, akik már szerepeltek itt. Utána megbeszéljük, hogy ő milyen kiállítást tud kölcsönadni, milyen kiállításai voltak. Amikor ez megtörtént, megegyezünk az időpontokban. A gimnáziumi kiállítások elsősorban az ott tanuló diákoknak szólnak, de természetesen az általános iskola tanulói, illetve a városlakók is megtekinthetik ezeket a tárlatokat. A középiskolában dolgozó pedagógusok szerint az iskolai oktatásnak fontos része az esztétikai nevelés. -Én azt gondolom, hogy a mi gyerekeink már évek óta részesei ennek, hiszen amióta elkészült ez a kiállítóterem, rendszeresen vannak kiállítások. Amikor itt jönnek mennek ezen a kiállítótermen keresztül, akkor találkoznak a képekkel, akaratukon kívül hat rájuk. Úgy gondolom, hogy esztétikai szempontból óriási jelentősége van és tartalmil szempontból is. Sokszoros a haszna ennek az állandó jellegű kiállítássorozatnak, amit itt mi megvalósítunk, és ebben Sárvári Jánosnak óriási szerepe van - mondta el lapunknak Forrainé Gasparik Erzsébet. A mostani kiállítás anyaga egyetlen személyről szól. A festményeken megelevenedik az írónő mint a nő, a barát és a feleség. Életében számtalan szerepet, arcot hordott a szívében s a lelkében, amit ezeken a képeken felfedezhet az, aki ellátogat a tárlatra, ami január 24-ig lesz látható. Rábai Sarolta Helytörténeti arcképcsarnok Mindszenthy Sámuel református lelkész, író Mindszenthy Sámuel 1751-ben született Püspökladányban. Édesapja Mindszenthy György református lelkész, édesanyja nekézsenyi Szabó Katalin. Tanulmányait Debrecenben, majd Svájcban végezte, ahonnan hazatérve Komáromban lett lelkész. Egyik tagja a Péczeli alapította Komáromi Tudós Társaságnak. Magyarországon a felvilágosodás később jelent meg, mint Európa nyugati felében. A felvilágosodás eszméivel elsősorban a nemesség képviselői ismerkedtek meg, mivel a polgárság még nem erősödött meg ekkorra ban Mária Terézia megalapította a bécsi magyar testőrséget, ahová a gazdagabb köznemesség fiai kerülhettek. A magyar ifjúnemesség Bécsben megismerkedtek Európa leghaladóbb gondolataival, és többen a felvilágosodás híveivé váltak, sőt gyakran írói tevékenységet folytattak. Legfőbb céljuk volt, hogy Magyarország meginduljon a fejlődés útján. Persze a végső cél, az Ausztriától való elszakadás jegyében. Az első magyar nyelvű hírlap 1780-ban jelent meg, Magyar Hírmondó címmel, melyet Rát Mátyás és Révai Miklós alapítottak. A nyelvművelés igénye hozta létre egy akadémia megalapításának gondolatát 1781-ben, melyet először Bessenyei György írt le, röpiratának címe: Egy Magyar Társaság Iránt Való Jámbor Szándék volt. Komáromban 1789-ben indult hazánk első tudományos folyóirata a Mindenes Gyűjtemény. Szerkesztője Péczeli József református lelkész munkatársaival Perlaki Dávid evangélikus és Mindszenthy Sámuel református lelkészekkel. A Mindenes Gyűjtemény, mint morális jellegű hetilap Bessenyei művelődéspolitikai elképzeléseit szándékozott megvalósítani, a maga szokatlan módján, mivel a Mindenes Gyűjtemény elsősorban a nemzeti nyelv fejlesztését, az olvasás népszerűsítését akarta szolgálni olyan társadalmi rétegek körében, amelyek korábban még nem kerültek kapcsolatba a tudományokkal. Ezek közé számítottak a kis- és középnemesek, valamint a női olvasók, akiknek megnyerésére különösen törekedtek. A hetente kétszer megjelenő lap a hazai természeti história forrásainak leírása mellett, a háztartásban, valamint a gazdaságban felhasználható hasznos tudnivalókat, találós meséket, rejtvényeket közvetített. A lap irányzata sajátos keveréke volt a jozefinista népfelvilágosításnak, a nemesi reformizmusnak és a modernebb eszméknek. A szerkesztők tudatosan fordultak az ismeretterjesztés irányába. Így vallottak: Sokan azt mondhatják, mind tudjuk mi azt, ami a Gyűjteményben van. Megengedjük: úgy, de nem tudják feleségeik, s gyermekeik, s azoknak kedvekért kellene ezt járatni. Szomorú tény, hogy ez lehetett az egyik oka annak, hogy nem élt meg sok-sok évtizedet a Gyűjtemény. Az, hogy figyelmük olyan társadalmi rétegek felé irányult, amelyek anyagi lehetőségeik miatt nem gondolhattak könyv- és folyóirat olvasásra. A népből, vagyis a kisnemesekből és a parasztokból akartak létrehozni olyan olvasótábort, amely biztos alapja lehetett volna a magyar nemzeti irodalomnak. A Mindenes Gyűjtemény a nemzeti nyelv ügyének egyik legszenvedélyesebb előharcosa volt. Publicisztikájában nyelv és nemzet sorsa szorosan összefonódott, mivel azt hirdette, hogy a nyelvvel együtt a nemzet is eltöröltetik. Ennek a publicisztikának különösen azáltal, hogy egyes cikkeit más lapok is átvették igen jelentős visszhangja volt a korban. A Mindenes Gyűjtemény Péczeli 1792-ben bekövetkezett halálával szűnt meg. Sajnálatos, mert a 18. századvégi folyóirataink sorában sajátos, de jellegzetes, enciklopédikus műfajt és színt képviselt, és megkísérelte közelebb vinni az emberekhez az irodalmat. A Mindenes Gyűjtemény segédszerkesztője, Mindszenthy Sámuel bár hamar elszakadt szülővárosától, ám munkásságával a magyar nyelv és irodalom, a magyar felvilágosodás szolgálatába állt, és hozzájárult szellemi értékink védelméhez. Mindszenthy munkái között említést érdemel a Broughtonnak a religióról való históriai lexikona, amely a különböző vallások hitrendszerét és történetét foglalja össze; valamint legfőbb műve, a Ladvocat apátúrnak historiai dictionariuma, amely az első magyar nyelvű egyetemes történeti lexikon. Mindszenthy Sámuel 1806 november 5-én hunyt el Komáromban.

12 12 Püspökladányi Hírek január 24. A Hortobágyi Nemzeti Park Természetvédelem. Gyakran használt fogalom, amelynek jelentésével talán mindenki tisztában is van. A természetvédelem természetes életközösségek, az élőlények és élőhelyeik, a természetes és természetközeli területek, valamint a természeti táj megőrzésére hivatott társadalmi tevékenység. A természet védelme iránti elkötelezettség mindannyiunk szívében megtalálható, ám a személyes jó szándék nem mindig elegendő. Ezt ismerték föl, amikor március 1-jén létrehozták Amerikában a világ első nemzeti parkját, a Yellowstone-t. És szintén ez motiválta a hazai döntéshozókat is, amikor január 1-jén létrehozták Magyarország első nemzeti parkját, a Hortobágyi Nemzeti Parkot Számunkra azért is különösen fontos ez, mert településünk határos a nemzeti park területével. Gyakran teszik fel a kérdést az avatatlan látogatók, ahogyan nézik a végeláthatatlan füves pusztát, hogy talán nincs is itt semmi, csak a horizont. Miért vett föl az UNESCO Világörökség Bizottsága 1999-ben a Világörökségi Listára? A válasz magában a tájban rejlik, elég csak egy rövidebb sétát tenni. A Hortobágy Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája, mely az emberi tevékenység révén jött létre úgy, hogy képes volt megőrizni biológiai sokféleségét. A táj valójában az itt élő pásztorközösségek által megművelt kultúrtáj, mely az ember és a természet hagyományos harmonikus együttműködésének eredményeképpen maradhatott fenn. A nemzeti parkká válás előzménye, hogy 1967-ben a Pro Natura akció keretében 22 világhírű tudós memorandumban kérte a magyar kormányt, hogy a Hortobágy egyedülálló természeti és kultúrtörténeti értékeit nemzeti park formájában őrizze meg. Ennek eredményeként 1973-ban 51 ezer hektáron létrejött Magyarország első nemzeti parkja, melynek területe ma már elérte a 82 ezer hektárt. Az ország legnagyobb összefüggő védett területe. Teljes egészében UNESCO Bioszféra Rezervátum, egyharmada pedig a Ramsari Egyezmény által védett nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. Sokan fölvetik, hogy a ma látható szikes puszta nem ugyanaz, mint ami akárcsak másfél évszázaddal ezelőtt is volt. Az emberi tevékenység teljesen megváltoztatta arculatát. Ez valóban igaz, és nehéz is elhinni, hogy e táj arculatát döntően a vizek formálták. A Hortobágy a jégkorszak végétől a XIX. század közepéig a Tisza és a Berettyó szabad árterülete volt, melyek vize gyakran öntötte el a területet termékeny hordalékával. Néhány területen a víz akár egész éven át megmaradt lápokat, fertőket, mocsárrendszereket hozva létre. Az ember jelenléte e térségben már a neolitikumból bizonyítható. A réz- és bronzkor folyamán emelt kurgánok, ezek a tájképi, régészeti, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti szempontból kiemelkedően fontos mesterséges eredetű képződmények, melyek lakódombok, sírhalmok, őrhalmok és határhalmok voltak. A középkorban a falvak kialakítása jelentette e tájon az ember legmarkánsabb tájképi beavatkozását, bár erről ma már csak néhány templomrom tanúskodik. A vidéken keresztülvezető fontos kereskedelmi útvonalak mentén épültek fel az utazókat kiszolgáló csárdák, valamint a közlekedést megkönnyítő hidak. Ezek néhány képviselője ma is látható, mint a híres Hortobágyi csárda,, vagy a Kilenclyukú-híd. Ma már a magyar puszta szimbólumaként ismeretesek az egykor az állatok itatására szolgáló gémeskutak is. A Hortobágy életében a legjelentősebb változást a Tisza szabályozása jelentette. Ezt követően a gátak közé kényszerített folyó nem öntötte el többé termékeny iszapjával a terület laposait, és nem táplálta közvetlenül a holtágakat és a mocsárvilágot sem. Ez a szikesek kiterjedéséhez vezetett. E gondon az múlt század közepén ismételt beavatkozással igyekeztek segíteni: a Hortobágyot csatornákkal hálózták be. A természetvédelem szemszögéből nézve a Hortobágy,, a nemzetközileg is kiemelt fontosságát sajátos madárvilágának köszönheti. A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának legfontosabb helyszínei. Eddig 342 madárfaj előfordulását regisztrálták itt, melyek közül több mint másfélszáz fészkel is a Nemzeti Parkban. A Magyarországon átvonuló darvak 95 %-a a Hortobágyon megpihenve repül tovább. Az eddig megfigyelt legnagyobb darulétszám hozzávetőleg 55 ezer madár volt. A daru- és vadlúdvonulás az itteni madárvilág életének egyik legszebb látványossága. A Hortobágy az élettere Közép- Európa legnagyobb kanalasgém-állományának és számos más gémfajnak, valamint igen fontos költő- és vonuló helye számos énekesmadárfajnak. Ha röviden össze akarnánk foglalni, hogy mi is a Hortobágy, azt mondhatnánk, hogy az ellentétek országa. A szikes pusztákat vadregényes vízi világ szabdalja, és az ember formálta tájat gyakran megszakítja a természet által visszahódított térség. Itt találkozik a modernkori vívmányaival tájat művelő ember és az ősi értékeivel mindig ámulatba ejtő természet. Ez a Hortobágy. Rásó János

13 Püspökladányi Hírek január 24. Barátság és vonalzó Bénivel egy padban ültünk a negyedik elemiben, a hosszú hatszemélyes padok egyikében. Mi ketten középen - Béni tőlem balra, jobbra pedig Kuli egy magas izmos fiú. Bénitől tovább balra még két gyerek foglalt helyet, de a nevükre már nem emlékszem, csak arra, hogy mindketten csendes, jó gyerekek voltak, és mindig tudták a leckét. Mint két kiskakas, mi ketten Bénivel fúrton-fúrt verekedtünk, egész álló nap bakolódtunk, bosszantottuk, piszkáltuk egymást. Hol egy játék, hol egy színes ceruza, hol csak úgy, a hecc kedvéért. De a tízórainkat mindig megosztottuk egymással. Mennyire irigyeltem a gimnazista testvéréért, aki már tudott kottát olvasni, és színes krétával tájképet rajzolni! A következő évben a tanügyi reform elsodorta a gimnáziumokat, és én soha nem tanultam meg sem kottát olvasni, sem tájképet rajzolni Egyik nap Béni nekem esett, hogy miért húztam meg a Rozika copfját. - Nem is igaz! Nem húztam meg! tiltakoztam a gyanúsítás ellen. - De igen, én jól láttam! Ott álltam az ajtó közt. - Nem igaz! kiáltottam, és már neki is rontottam. Összegabalyodva, egymást püfölve beestünk a pad alá, s ott tovább folytattuk. Ahogy egymásba felejtkezve gyapáltuk egymást, hirtelen nagy csend lett az osztályteremben. Mindjárt tudtuk, ez bajt jelent. S ez be is következett, tudni illik bejött Teréz tanító néni. Az osztály felállt, és a gyerekek kórusban, jó hangosan köszöntek: Jóóó reggelt kííívánok, tanító néniii! Mi meg csak lapultunk csendben a padlón a többiek lába előtt. De hiába, mert a tanító néni észrevett. - Ti meg ott mit kerestek? Gyertek csak ki gyorsan! Csigalassúsággal előmásztunk, s odaoldalogtunk hozzá. - Verekedtetek, mi? Majd adok én nektek verekedést! Tudtuk jól, mi következik. Esztikének az asztalosmester apukája készített egy széles, hosszú vonalzót. Jó erős fából, hogy sokáig kitartson. Ezzel kaptuk a szerintünk igazságtalan büntetéseket, bár ahogy most visszatekintek, mindig mi követtünk el valami meg nem engedett dolgot, valami hitványságot Nevek és az ő ladányi kedves viselőik Boldog névnapot Piroska! Január 18. Piroska névnap. Piroska a latin Prisca névből származik, amiből a magyarban Piriska, majd ebből Piroska lett. A Prisca eredeti jelentése: régi, ősi, tiszteletreméltó. A név hangalakjának változásában a régi magyar Piros név hatásának, illetve magának a piros szónak is szerepe lehetett. Számos alakja használatos még a magyar nyelvben: Piri, Pirike, Pircsi, Pirka, Pirkó, Piró, Pirók, Piros, Piru. Ennek ellenére nem gyakran találkozunk vele. Viselőik után kutatva jutottunk el Földesi Lajosné Piroskához, aki kérésünkre szívesen beszélt nevéhez fűződő emlékeiről. Anyai nagymamámat hívták Piroskának. Ő egyetlen lányának sem adta ezt a nevet, pedig három is volt. Én 1958-ban születtem, és második leánygyermek vagyok a családban. A lánytestvéreim a Julianna és az Ilona nevet kapták, én meg a Piroskát. Még a nagymamám is meglepődött, hogy édesanyám miért választotta ezt a nevet nekem. Fiatal koromban kezdtek a névadási szokások változni, és egyre különlegesebb neveket kerestek a szülők a gyermekeknek. Mi persze egyáltalán nem szerettük a sajátunkat, ám akkor még nem volt divat a névváltoztatás. Gondom soha nem volt a nevemmel, sem előnyét, sem hátrányát nem tapasztaltam. A családban általában 13 Például milyen jó hecc volt az osztály ablaka alatt kornyikálni! Ez úgy történt, hogy kizártak mind a kettőnket az iskola kórusából, mert csúnyán énekeltünk. Erre fel macskakórust alakítottunk a kórusból kizárt többi gyermekseregből, és a próbaterem ablaka alatt énekeltük mi is a munkás indulókat. Az énektanártól eltanult mozdulattal a fülem mellé emeltem két ujjamat a hangvilla helyett (!) -, és hosszan kitartottam az a hangot, majd beintettem a kórust, hogy azt mondja: A munka hadának a lépte dobog, vagy egy a jelszónk a béke. Persze rettenetesen falsul. Tanító nénink meghallotta, és nem maradt el a büntetés. Mint akár most is a verekedés után. - Hátra arc és bokafogás! vezényelte. Nem volt mese, meg kellett fogni a bokánkat, hogy jól kidülledjen a hátsó fertály. Jött is gyorsan a csihi-puhi. Csak úgy suhogott a vonalzó! Az igazság az, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja az egész dolognak. Hamar megkaptam a részemet, és igyekeztem vissza a helyemre. Közben odasúgtam a pad szélén ülő fiúnak: nem is fájt! Béni még ottmaradt a porondon, de olyan műsort rendezett, hogy az egész osztály hangosan kacagott. Minden egyes csapásra nagyot ugrott és éktelenül visított. Még én is kacagtam, megfeledkezve büntetésemről és sajgó hátsó felemről Évek, évtizedek teltek el ezen nevezetes esemény óta, s mit ad Isten, egy hivatal előszobájában meglátok egy ismerős alakot! Bár kövér és kopaszodó, több mint középkorú úriember benyomását keltette, de nagyon ismerősnek tűnt a vigyorgó arcképe. - Elnézést szólítottam meg -, véletlenül nem a Stark-iskolába járt elemibe? - Honnan tudja? röffentett ellenségesen. - Csak azért kérdezem, mert magam is ott jártam magyarázkodtam. - Hé! - kiáltott fel Csak nem Teréz tanító nénihez. Szóval ő volt Béni. Lelkesen emlegettük fel a vonalzót, s a hitványkodásainkat később egy fekete mellett (húsz csepp konyakkal!). Néha még ma is találkozgatunk, de inkább a testi nyavalyáink képezik beszélgetéseink tárgyát, mint Esztike asztalos papájának hírhedt vonalzója. Bige Szabolcs Csaba Pirinek vagy Pircsinek szólítottak, de ha édesanyám valamiért haragudott rám, akkor mindig azt mondta: Majd számolunk Piroska! Lehet, hogy ez is az egyik oka volt, hogy nem szerettem a nevemet. A Petőfi Általános Iskolában tanultam. Nem voltam rossz tanuló, de féltem az orosz nyelvtől, és emiatt nem a gimnáziumba, hanem a szakmunkásképzőben jelentkeztem, ahol angol-francia női szabónak tanultam. Nagyon szerettem iskolába járni, a szakmát viszont nem igazán kedveltem. Az iskola után a ruhagyárban dolgoztam ben mentem férjhez, aztán megszülettek a gyermekeink. A lányunknak nem a Piroska nevet adtuk! 1988-ban kerültem a Kálvin Téri Iskolába, ahol jelenleg mint főszakács dolgozom. Az iskolában szinte minden tanulót aki ebédelt névről ismertem, de bátran állíthatom, hogy az eltöltött huszonhárom év alatt soha egyetlen Piroska nevet nem hallottam. Ahogy visszaemlékezem a gyermekkoromra, eszembe jut, hogy amikor szóba került, hogy mennyire nem szeretem a nevemet, a bátyám gyakran incselkedett azzal, hogy majd eljön az is, amikor azt mondják nekem, hogy Csókolom Piroska néni!. Hogy haragudtam rá akkor! Hát most már elértem ezt az időt, és ezt el is kell fogadnom. Persze amikor elkezdtek így köszönni, egy darabig még mondogattam, hogy csak nyugodtan tegezzenek, de aztán rájöttem, hogy ettől én nem fogok fiatalodni, így lassan beletörődtem. Mint ahogyan elfogadtam a nevemet is. A Piroska név igazán csak a XX. században vált népszerűvé, legtöbben a 60-as években választották. Bár ritkán találkozunk a névvel, mégis a statisztikák szerint a 24. helyen áll a gyakorisági listán. Az angolok Priscilla, a spanyolok, portugálok Priscila, a németek Prisca, Priscilla alakban használják. Ismert Piroskák hazánkban: Bakos Piroska hírolvasó, szerkesztő, Molnár Piroska színésznő és Szamoránsky Piroska kézilabdázó. Kedvelt mese a Piroska és a farkas. A Piroskák védőszentje Árpád-házi Szent Piroska ( ) aki Szent László király lánya volt, később bizánci császárné lett. A Hagia Sophia székesegyházban található a mozaikképe, melyen császárnői öltözetben, szőke hajfonattal, koronával ábrázolják.

14 14 Püspökladányi Hírek január 24. SPORTHÍREK Félidőben a Szerág-G-Night vezet Lezajlott a 15 csapatos városi teremfoci-bajnokság első fele, a 8. fordulót követően a bajnoki tabellát az eddig 21 pontot gyűjtő Szerág-G-Night alakulata vezeti. Az éllovas eddig csak a második helyen álló Hajzer csapatától szenvedett vereséget, s mivel már túl van a legnagyobb rivális elleni meccsen, s mégis ötpontos az előnye, jó esélye van a végső győzelemre. A Hajzer ugyanakkor hiába verte a jelenlegi listavezetőt, túl sokat botlott menet közben, két vereség és egy döntetlen is becsúszott, így immár az ezüstérme is veszélybe került. Erre a Bulls és az FMF pályázik a leginkább. A 15 csapat közül eddig már csak egy gárda nem tudott győzelemnek örülni, az Ágyúsok. A teremfoci-bajnokság állása 1. Szerág-G-Night Hajzer Bulls Young Boys Reno Vako Petri SE Dream-Team Kis Cipó FMF Kft TŐKE Kft Szent Flórián Spártaiak Blue-Ing Arany-Ászok Stoni FC Ágyúsok megvédeni a címét. A Hajdúhadházról érkezett Hadházi Farkasok náluk is jobbak voltak, így méltán hódították el a bajnoki címet. A kezdő kategória öt helybéli csapata közül a Picike Pockot Pöckölő Pockok névre keresztelt társaság bizonyult a legjobbnak a Gigoló Italiano fantázianevű együttes előtt. A dobóversenyek közül a hárompontosat a hajdúhadházi Ilyés Imre nyerte meg. A 2Ball viadalban holtverseny született Győri Béla és Demeter Gergő között, míg az extrém shotban az ugyancsak hadházi Fedor Tamás vitte el a pálmát. Jól tanultak, jól sportoltak Ismét díjazták Debrecenben Hajdú-Bihar megye Jó tanuló jó sportoló fiataljait, akik között ezúttal is akadtak püspökladányi gyerekek. A díj elnyeréséhez legalább 4,8-es tanulmányi átlag mellett országos dobogós helyezés szükségeltetett valamilyen sportágban, no és mindezzel pályázni kellett. A ladányi díjazottak: Kiss Márton (atlétika), Tomka János (atlétika, duatlon), Tomka Joel (atlétika, duatlon), Makula Ramon (birkózás), Keserű Zsolt (grundbirkózás). Érmek a megyei diákolimpián Egy-egy ezüst- és bronzérmet nyertek diákjaink az asztalitenisz, illetve a játékos sportvetélkedő diákolimpiák megyei döntőiben. Előbbiben Pánti Zoltán nyakába került az ezüstszínű medál, aki ezzel jogot szerzett az országos döntőben való indulásra. A játékos sportvetélkedő fináléjában a Petőfi Iskola csapata végzett a harmadik helyen. A Petőfi iskola bronzérmes csapata Egyre nívósabb a kosárdzsembori Harmadik alkalommal került megrendezésre Püspökladányban a kosárdzsembori. Az egy évvel ezelőtti sportcsarnokbeli eseményt követően júliusban szabadtéren, a strand előtti parkolóban mérték össze a tudásukat a résztvevő csapatok, míg most újfent a Gellér Sándor Sportcentrum adott otthont a rendezvénynek. A Tóth Imre (Imó) által szervezett eseményen 19 csapat mintegy 100 fővel nevezett be a viadalra. Voltak itt Kisújszállásról, Debrecenből, Nádudvarról, Karcagról és Hajdúhadházról is. Ennek köszönhetően a streetball bajnokság színvonala is nívós volt. A nyári, szabadtéri bajnokságot megnyerő kisújszállási Grund csapata így nem tudta A ladányi díjazottak (Keserű Zsolt nem vett részt a díjátadáson) PASZE: sikerült a visszavágás A listavezető Hortobágy II. mögött a második helyről kezdhette meg a tavaszi szezont a PASZE a megyei I. osztályú asztalitenisz-bajnokságban. Andrásiék az idei első fellépésük alkalmával a Hajdúnánási Spartacus alakulatát látták vendégül, s végül 12-6 arányban nyertek. A két páros meccs közül egyet sikerült nyerni (Andrási-Kovács), míg az egyesek során Andrási Zoltán, Kovács József és Szabó István három-három, Tőkés Bence két győzelmet könyvelhetett el. Ezt követte az éllovas Hortobágy II. elleni újabb hazai derbi, amely a tabella alapján rangadó volt a javából. Az NB III-as vendégek megyei bajnokságban szereplő, második számú csapata az ősszel 13-5 arányú vereséget mért a mieinkre, így bőven volt törleszteni való. Már csak azért is, mivel az őszi vereség leginkább azért volt fájó, mert a 18 meccsből nyolc 3-2 arányban végződött. Nos, ez végül is sikerült. Együttesünk a párosok során egy-egy győzelemmel és vereséggel kezdett, majd az egyesekben a négy győzelmet szerző Szabó István és a három diadalig jutó Andrási Zoltán vezérletével végül óriási csatában 10-8-ra nyert. Ezzel a PASZE visszavágott az őszi vereségért, ám továbbra is a második helyen áll a tabellán, de immár csupán egyetlen pont a hátránya a hortobágyiakkal szemben. Kiütéses győzelemmel kezdték az évet Kiütéses győzelmet aratott az idei esztendő első, a bajnokság 6. játéknapján a P. MÁV sakk csapata. Együttesünk a sereghajtó Nagyrábé vendéglátójaként 8,5 1,5 arányban bizonyult jobbnak, s ezzel fel is lépett a képzeletbeli dobogó harmadik fokára még úgy is, hogy egy csapatmeccsel kevesebbet játszott riválisainál. A rábéiak ellen ifj. Egri László, Keserű Tibor, Tóth Gyula, Czigler Dezső, Egri Zsolt, Nádházi Imre, Schmidt József és Erdei Ferenc nyerte meg partiját, míg Hegedűs Sándor remizett.

15 Püspökladányi Hírek január 24.Püspökladányi Hírek Tisztelt Püspökladányi, Sárréti Polgárok! Szertettel és tisztelettel hívjuk, várjuk Önöket a február 18-án 18 órai kezdettel megrendezendő X. Polgári Bálba Helyszín: Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény (Kispetőfi), Püspökladány 15 Hirdetési melléklete január 24. GAZDA FÓRUM Január 30-án tól a Polgármesteri Hivatal nagytanácskozó termében. Várunk szeretettel minden püspökladányi gazdálkodót és mezőgazdasági vállalkozót. Téma: napi aktualitások a mezőgazdaság területén. Dombi Imréné polgármester Jegyek elővételben igényelhetők Ft-os áron Lövei Katalinnál (30/ ) és Federics Lászlónénál (20/ ). Hagyományos magyar ételek, büfé, műsor, tombola és élőzene az est kínálata. Az est fővédnökei: Dombi Imréné, Püspökladány polgármestere és Bodó Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő.

16 2. 16 Püspökladányi Hírek melléklete január Püspökladányi 24. Hírek január 24. Vállalkozói Fórum február 20-án tól a Polgármesteri Hivatal nagytanácskozó termében. Szeretettel várunk minden vállalkozót, gazdasági társaságok vezetőit. Téma: a napi aktualitások, várható pályázati lehetőségek Dombi Imréné polgármester Tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy az APEH püspökladányi ügyfélszolgálati helyén (Polgármesteri Hivatal) február 7-től újra lesz ügyintézés. Az ügyfélfogadás időpontja megváltozott: keddenként, délelőtt óra! Keserű László jegyző Értesítem választókörzetem Tisztelt Lakosságát, hogy fogadóórámat minden héten hétfőn 9-11 óra között tartom a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában. Tisztelettel: alpolgármester Kiss Zsigmond Tel.: 06-20/ Dr. Berényi Pál Bőr és nemigyógyász kozmetológus Magánrendelő: Debrecen, Szent Anna u.56. Tel.: 52/ , 06-30/ Rendelési idő: napközben 8-16 előzetes bejelentés alapján. Este érkezési sorrendben ( nem kell bejelentkezni) ORVOSI ELLÁTÁS VÁRAKOZÁS NÉLKÜL AKÁR EGY ÓRÁN BELÜL. MINŐSÉG, MEGBÍZHATÓSÁG, GARANCIA Akár 4 TV-re is kérhető! Beszerelési díj: Ft-tól 18 csatorna : Ft havidíjért, első6hónap -200Ft kedvezmény 54 csatorna : Ft havidíjért, első 6 hónap -500Ft kedvezmény 73 csatorna : Ft havidíjért, első 9 hónap -400Ft kedvezmény 2TV-re Direct+ csomag rendelése esetén szerelési díj:0ft KÜLTÉRI SZETTET INGYEN BIZTOSÍTJUK! Rendelje meg most! Hívjon a 06 30/ ; 06 70/ as számon. AUTÓBÉRLÉS! Az AUTÓ-LADÁNY Kft-nél Szgk: Ft/ naptól /több típus/ 9 szem. Kisbusz és zárt áruszállító Ft/naptól Utánfutó és trailer kölcsönzés. Tel: 30/ Püspökladány. Erdő utca 1. A Nyitnikék Óvoda gyermekeinek nevében köszönetet mondunk azoknak, akik adójuk 1%-át a PÜSPÖKLADÁNYI NYITNIKÉK ÓVODÁSOKÉRT ALAPÍTVÁNYNAK adták. Az összegből képességfejlesztő játékokat és a sószoba működtetéséhez sómadrin oldatot vásároltunk. Köszönettel vesszük további támogatásukat. Adószámunk: OL-MO SZERVIZ Téli átvizsgálás, éves szerviz Futómű beállítás, szerelt kerék és gumicsere centírozással Elektromos javítás, hibatároló lekérdezés Műszaki vizsgára felkészítés kedvező óradíjjal Műszaki vizsga Műszaki vizsgára bejelentkezés Eredetiség vizsgálat Szeretettel várjuk szervizünkben és vizsgabázisunkon. OL-MO Kft. SZERVIZ: Hajdúszoboszló, Hamvas u. 2. olmoszerviz@gmail.com Tel.: 52/ VIZSGABÁZIS: H-szoboszló, Kabai útfél 2. olmovizsga@gmail.com Tel.: 52/ GÉPKEZELŐI Emelőgép, földmunkagép, targonca tanfolyam indul NÁDUDVARON január hónapban megfelelő létszám esetén. (15 fő) Jelentkezni lehet Réz Szilárdnál a 30/ vagy a 30/ telefonszámo Használt, jó állapotban lévő F8-50S parapetes gázkonvektor eladó. Tel.: 06-30/

17 Püspökladányi Hírek melléklete január Ortopéd cipőkészítés 10 év szünet Egyedi méret után rövid határidőre után ismét megjelent a Püspökladányi Hírek január DR. TIMKÓ TAMÁS Klinikai onkológus, UH diagnoszta, szülészet-nőgyógyászat szakorvosa Debrecen, Petőfi tér 10. (vasútállomás melletti toronyház mögött) Rendelési idő: hétfőtől-csütörtökig : óráig Bejelentkezés: (06-30) Onkológiai, nőgyógyászati emlőbetegségek vizsgálata, kezelése, tanácsadás Komplex rákszűrés HPV és Chlamydia-szűrés UH vizsgálatok, UH vezérelt mintavétel Ingyenes ortopéd szakorvosi rendelés időpont egyeztetéssel: hétfő tól ig szerda:12.30-tól ig csütörtök: től ig Debrecen,Mester u. 4. Tel:52/ mobil: Dugulás elhárítás, vízszerelés 0-24 óráig Püspökladány és környékén / Kedves Szülők és Támogatók! A Bajcsy Úti Óvodásokért Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 2011-ben személyi jövedelemadójuk 1%-át alapítványunk támogatására felajánlották. Ebből az összegből vásárolt játékoknak, eszközöknek gyermekeink nagyon örültek ben személyi jövedelemadójuk 1%-át az alábbi adószámra utalhatják: A Bajcsy Úti Óvodásokért Alapítvány 4150 Püspökladány Bajcsy u. 8. Támogatásukat előre is köszönjük! A Katica Óvoda Óvodásai EZÚTON MONDUNK KÖSZÖNETET MINDAZOKNAK, AKIK JÖVEDELEMADÓJUK 1%-ÁVAL TÁMOGATTÁK ALAPÍTVÁNYNKAT. FELAJÁNLÁSAIKRA A JÖVŐBEN IS SZÁMÍTUNK! KÖSZÖNETTEL ÉS TISZTELETTEL AZ ÚJTELEPI ÓVODÁSOKÉRT ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA Ladányi Kalendárium. és ismét kapható a "Püspökladány a mi városunk" színes, 13 oldalas falinaptár is! Ára egységesen Ft. Püspökladányi Tájékoztató Központ Püspökladány, Petőfi u Ön betegnek érzi magát? Meg akar gyógyulni?? Kezdjen ÚJ ÉLETET felejtse el a régit! A megoldás: Dr. Kacsó Kornélia és a Medbiotech Diagnosztika Debrecenben! Ahol a pontos diagnózis 1 órán belül kiderül! Megelőzés és hatékony kezelés GARANCIÁVAL 1 helyen! 17-féle vizsgálat és 81-féle kezelés, melyektől gyökerestől megváltozik az élete! Hívjon bátran: APRÓHIRDETÉS Ft+Áfa 800 m2-es telek eladó a Somogyi Béla utcában. Ár: 4,5 M Ft. Tel: 70/ Tisztelt Püspökladányiak! Fogadóóráim az alábbiak szerint lesznek ez évben, minden héten kedden 8-9 óra között a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodában, valamint telefonos egyeztetés után hétköznap 9-15-ig elérhető vagyok. Tisztelettel: alpolgármester Márkus Gábor Tel.:06-30/ Szeret főzni? Megmutatná másoknak is? JELENTKEZZEN a Ladány Televízió Sárréti Fakanál címû gasztronómiai hagyományõrzõ mûsorába, készítsen el egy elfeledett, régi sárréti ételt! Az alapanyagokat intézményünk biztosítja Jelentkezni a os telefonszámon, vagy személyesen a Petõfi u. 5-7 szám alatti stúdiónkban lehet!

18 4. 18 Püspökladányi Hírek melléklete január Püspökladányi 24. Hírek január 24. Püspökladányi Önkormányzati Képviselői Fogadóórák 1.vk. Dombi Imréné január 30. hétfő 16 óra Polgármesteri Hivatal kistanácskozó terme 2.vk. Dr. Felszeghy Szabolcs február 7. kedd óra között Polgármesteri Hivatal kistanácskozó terme 3.vk. Kovács Krisztina február 1. szerda 17 óra Polgármesteri Hivatal nagytanácskozó terme 4.vk. Szabó Attiláné Csontos Erzsébet január 25. szerda óra között Polgármesteri Hivatal kistanácskozó terme 7.vk. Petőné Papp Margit január 27. péntek 17 óra Petritelepi iskola BÚTOR, SZŐNYEG, PVC, 2 KARNIS, TAPÉTA 800 m -en Püspökladány, Keleti-sor 26/3. (a 42-es főút mellett, a benzinkút mögött) Szekrénysorok Konyha- és tálalószekrények Kárpitos garnitúrák, gyermekágyak Franciaágyak, heverők, fotelek Akció Kisbútorok Étkezőasztalok, székek minden Padló és szegett szőnyegek PVC héten! Karnisok, tapéták Bio és normál matracok Hitellehetőség, Kedvezményes házhozszállítás ügyintézés Nyitva: H.-P.:9-18, Szo.:9-13 Telefon:54/ az üzletben! grosso@butoralfa.hu Szõnyegszegés PÜSPÖKLADÁNYI Hírek ISSN: Felhívás A Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft., mint a városi köztemető üzemeltetője az alábbiakról tájékoztatja a lakosságot. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének a temetőkről és temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) rendelet tartalmazza többek között a temetési hely díjait, a létesítmény igénybevételi díjakat, valamint az üzemeltető által biztosított szolgáltatások díjait. Ezen díjakról eltérni nem lehet, s mindenkire vonatkoznak. Ezen kívül az üzemeltető kizárólagos hatáskörébe tartozik a temetőn belül a következő rész-szolgáltatások teljeskörű ellátása: sírásás, hantolás, hűtés, sírhelykiadás, sírhely kitűzés, közköltségen történő temetés, sírbolt elhelyezés, elhunyt és a koszorúk sírba szállítása gyász-gépkocsival. A temetkezési szolgáltatási tevékenység költségeit a képviselőtestület nem állapíthatja meg, az szabadáras tevékenység, melyet a temetkezési szolgáltató állapít meg. Az elhunyt hozzátartozói a temetkezési szolgáltatóktól a temetéssel összefüggésben minden külön kötelezettségvállalás nélkül teljes körű díjkalkulációt igényelhetnek. A felhívásban foglaltakon túl minden más esetben az üzemeltető készséggel áll a Tisztelt Ügyfelek rendelkezésére. Keserű László Jegyző Szakács Gabriella ügyvezető Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft. Tisztelt Olvasóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy lapunk a Püspökladányi Hírek 2012-ben is informálja Önöket a városban történt aktuális eseményekről. Ebben az évben is kéthetente (havi két alkalommal) vehetik kézbe magazinunkat. Olvassanak minket, hiszen a Ladányi Hírek, Önökről-Önökhöz szól! E mellett pedig kedvezményes hirdetési lehetőséget is kínálunk! Áraink nem változtak, a tavalyi tarifával hirdethetnek lapunkban, mely a Sárrét 10 településén jelenik meg. PÜSPÖKLADÁNYI HÍREK HIRDETÉSI DÍJAI Normál tarifa: 1/1 oldal : Ft+Áfa 1/2 oldal: Ft+Áfa 1/4 oldal: Ft+Áfa 1/8 oldal: Ft+Áfa 4-et fizet, 5-öt kap az alábbi méretekben: 44 x 65 mm : Ft+Áfa Gyászhirdetés (44 x65 mm): Ft+Áfa LADÁNY TV Képújság hirdetési tarifái: Magán: Céges: Civil szerv ezet: Ft + 27% áfa/oldal/hét Ft Ft + 27% áfa/oldal/hét Ft Ft + 27% áfa/oldal/hét Ft Csomag ajánlat: 1/2 oldal (2 x megjelenés + 1 hét képújság) Ft+Áfa 1/4 oldal (2 x megjelenés + 1 hét képújság) Ft+Áfa 1/8 oldal (2 x megjelenés + 1 hét képújság) Ft+Áfa Nálunk akár, már forintért hirdethet! Hirdetésfelvétel személyesen: Püspökladány, Petőfi u ladanyihirek@fre .hu Telefonon: Laptulajdonos : Püspökladány Város Önkormányzata Főszerkesztő : D. Sári Andrea Szerkesztőség : 4150 Püspökladány, Petőfi u Tel : 54/ ladanyihirek@fre .hu Megjelenik példányban Püspökladány, Sárrétudvari, Báránd, Biharnagybajom, Földes, Kaba, Nádudvar, Szerep, Tetétlen településeken.

Tel:52/523-817. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14. Tel: 52/523-817

Tel:52/523-817. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14. Tel: 52/523-817 I. Körzetközpont: Debrecen, Kossuth u. 12-14. Központ vezető: Nagy Judit e-mail: debrecenfg@mgszh.gov.hu Tel:52/523-817 Nagy Judit 70/436-2825 Debrecen Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE. Gyorsadatok a évi könyvtári munkáról VÁROSOK. Közvetlenül (helyben) használt. Személyes (helybeni) használat összesen

HAJDÚ-BIHAR MEGYE. Gyorsadatok a évi könyvtári munkáról VÁROSOK. Közvetlenül (helyben) használt. Személyes (helybeni) használat összesen HAJDÚ-BIHAR MEGYE Gyorsadatok a 008. évi könyvtári munkáról VÁROSOK Sorszám száma gyar. n dolgozók. 406 Megyei Könyvtár Bem tér 9. 947 5 98 99 59 0 9 9 57 00 Városi Könyvtár Piac u. 68. 5 0 9 9 5 705 585

Részletesebben

Hajdú -Bihar Megye gyógyszertárainak szolgálati rendje

Hajdú -Bihar Megye gyógyszertárainak szolgálati rendje Álmosd Ártánd Bagamér Bakonszeg Balmazújváros Báránd Bedő Berekböszörmény Berettyóújfalu Bihardancsháza Biharkeresztes Biharnagybajom Bihartorda Bocskaikert Bodaszőlő Bojt Csökmő Darvas Debrecen Derecske

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG JEGYZŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ;

FÖLDES NAGYKÖZSÉG JEGYZŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; FÖLDES NAGYKÖZSÉG JEGYZŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2430-16/2012. 34. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a járási

Részletesebben

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szeptember hónapra tervezett sebességmérések

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szeptember hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye szeptember 01. vasárnap Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések 07.00-09.00 Püspökladány

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 50. szám 2017.

Részletesebben

Hajdú -Bihar Megye gyógyszertárainak szolgálati rendje

Hajdú -Bihar Megye gyógyszertárainak szolgálati rendje Álmosd Ártánd Bagamér Bakonszeg Balmazújváros Báránd Bedő Berekböszörmény Berettyóújfalu Bihardancsháza Biharkeresztes Biharnagybajom Bihartorda Bocskaikert Bodaszőlő Bojt Csökmő Darvas Debrecen Derecske

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu VERSENYBIZOTTSÁG HATÁROZATAI : H I

Részletesebben

FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI

FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52. Postacím: 1444 Budapest,

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 56. szám VERSENYBIZOTTSÁGI

Részletesebben

Debrecen, autóbusz-állomásról induló járatok. Abádszalókra: 07:25 13:50 14:25

Debrecen, autóbusz-állomásról induló járatok. Abádszalókra: 07:25 13:50 14:25 Debrecen, autóbusz-állomásról induló járatok Abádszalókra: 07:25 13:50 14:25 Álmosdra (Bánkon át): X 13:00 M 15:40 16:30 Álmosdra (Katihídon át): M 18:55 Álmosdra (Sárándon át): I 06:20 07:10 09:35 14:30

Részletesebben

FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI

FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52. Postacím: 1388 Budapest,

Részletesebben

FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI

FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52. Postacím: 1444 Budapest,

Részletesebben

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 07.00-09.00 4-es sz. főút Püspökladány - Kaba közötti 09.10-11.10 Püspökladány, Karcagi utca 11.20.-12.30 Püspökladány, Petőfi utca 13.40-15.00 4-es sz.

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 30. szám 2013.

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. március hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. március hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye március 01., vasárnap március 02., hétfő Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. március hónapra tervezett sebességmérések 06.40-08.50 Debrecen,

Részletesebben

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7. Sorszám Település KSH-és megyekód 1. Bagamér 0920011-HB Bagamér i Közművelődési 2. Balmazújváros 0902918-HB Lengyel Menyhért i Nyilvános könyvtár neve címe vezetője Kossuth u. 5. 4286 Dózsa Gy. u. 1. 4060

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. december hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. december hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye december 01., kedd Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. december hónapra tervezett sebességmérések 05.40-08.00 354-es számú főút Debrecen-Bocskaikert

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. június hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. június hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye június 01., hétfő Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. június hónapra tervezett sebességmérések 06.40-08.50 354-es számú főút Debrecen-Bocskaikert

Részletesebben

A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Berettyóújfalu régió tekintetében

A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Berettyóújfalu régió tekintetében A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Berettyóújfalu régió tekintetében Feladat általános meghatározása: Hulladék gyűjtés és hulladékkezelő létesítménybe történő szállítása és kapcsolódó feladatok

Részletesebben

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint Szelektív szigetek megoszlása 1 Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint ED71 Változat: 2 Oldal: 1/1 Készítette: Kissné Kiss Anita Jóváhagyta:

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2016. január hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2016. január hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja tervezett ideje Mérés tervezett helye január 01., péntek Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2016. január hónapra tervezett sebességmérések 05.40-08.00 Debrecen, Lóverseny utca 08.10-10.00

Részletesebben

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint

Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint Szelektív szigetek megoszlása 1 Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Szelektív szigetek megoszlása településenként járat szerint ED71 Változat: 3 Oldal: 1/1 Készítette: Kissné Kiss Anita Jóváhagyta:

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. november hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. november hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye november 01., vasárnap Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. november hónapra tervezett sebességmérések 15.10-17.10 4-es számú főút Debrecen-Hajdúszoboszló

Részletesebben

A Bihari Múzeum Évkönyve XXIII. szakmai beszámoló

A Bihari Múzeum Évkönyve XXIII. szakmai beszámoló NKA Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázati azonosító: 204188/00491 szakmai beszámoló tematikus (A Barcsay család emlékére) kötete (Berettyóújfalu, 2018) DVD-melléklettel, nyolc tanulmánnyal, 400 példányban

Részletesebben

A Debreceni Szakképzési Centrum támogatott felnőttképzési tanfolyamai

A Debreceni Szakképzési Centrum támogatott felnőttképzési tanfolyamai A Debreceni Szakképzési Centrum önerős felnőttképzési tanfolyamai Felnőttképzési engedélyszám: E-001281/2015 Képzés kódja Képzés neve Projekt Helyszín_település Engedélyszám Kezdés Befejezés Létszám Lemorzsolódás

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY NEMZETI FÖLDLPB TRTOZÓ FÖLDRÉSZLETEK NYILVÁNOS PÁLYÁZTTÁS, ILLETVE ÁRVERÉS MELLŐZÉSÉVEL TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK 2015/I. SZÁMÚ ÜTEMÉRE VONTKOZÓN mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró

Részletesebben

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont.

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont. Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány Kutyamenhely Szekszárd Postacím: 7100 Szekszárd, Kilátó utca 31. Kutyamenhely: Szekszárd, Bogyiszlói út 8. E-mail:tmallatvedo @ gmail. com Telefonszám: 06-20-9810-558

Részletesebben

Fogadó intézmények listája

Fogadó intézmények listája Fogadó intézmények listája 1. DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 2. MAGYAR VÖRÖSKERESZT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SZERVEZETE 3. DEBRECENI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG 4. ZSUZSI ERDEI VASÚT NONPROFIT

Részletesebben

január 1-től érvényes konténeres listaárak. Debrecen. törmelék föld fanyesedék. konténer mérete. hulladék

január 1-től érvényes konténeres listaárak. Debrecen. törmelék föld fanyesedék. konténer mérete. hulladék es listaárak Debrecen 3 m3 17 087 16 614 12 047 11 811 4 m3 19 764 - - - 5 m3 22 205 21 102 14 646 14 016 6 m3 25 512 24 016 16 142 14 646 7,5 m3 29 921 29 370 19 134 18 110 10 m3 36 850 36 142 24 646

Részletesebben

Nagy Zoltán (NAK - Falugazdász) Dr. Dencső Istvánné (NAV) Nagyné Budai Erika (NAV) 2015.03.03 14.00. Duróné Adamcsik Erika(NAK- Falugazdász)

Nagy Zoltán (NAK - Falugazdász) Dr. Dencső Istvánné (NAV) Nagyné Budai Erika (NAV) 2015.03.03 14.00. Duróné Adamcsik Erika(NAK- Falugazdász) Település Elaődás(ok) címe Előadó(k) Előadás időpontja Előadás helyszíne Ártánd Bagamér Közös Agárpolitika változásai,, EKÁER, őstermelői adózás Dr. Dencső Istvánné () Nagyné Budai Erika () 2015.03.03

Részletesebben

A nagyvárosi könyvtárellátás mintái. Dr. Kovács Béla Lóránt

A nagyvárosi könyvtárellátás mintái. Dr. Kovács Béla Lóránt A nagyvárosi könyvtárellátás mintái Dr. Kovács Béla Lóránt Hipotézis Előadásom abból a hipotézisből indul ki, hogy a megyei és a nagyvárosi könyvtári ellátás problémái egységes elvek alapján kezelhetőek.

Részletesebben

A Debreceni Szakképzési Centrum támogatott felnőttképzési tanfolyamai

A Debreceni Szakképzési Centrum támogatott felnőttképzési tanfolyamai A Debreceni Szakképzési Centrum önerős felnőttképzési tanfolyamai Felnőttképzési engedélyszám: E-001281/2015 Képzés kódja Képzés neve Projekt Helyszín_település Engedélyszám Kezdés Befejezés Létszám Lemorzsolódás

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

A Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet (4026 Debrecen, Bethlen utca ) alábbi kirendeltségeiben megszűnik a fent hivatkozott tevékenység:

A Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet (4026 Debrecen, Bethlen utca ) alábbi kirendeltségeiben megszűnik a fent hivatkozott tevékenység: A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10., Cg.: 01-10-041206) - hivatkozással a Bszt. 123. (1) bekezdésének e) f) pontjára közzéteszi, hogy a Főnix Takarékszövetkezet

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 2-I NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 2-I NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 2-I NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 53/2011. (V. 2.) TKt határozat a Biharkeresztes Város Önkormányzat Körjegyzőségi feladatok ellátásához

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Óra:perc formátum Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Ügyfélfogadás: 07:30-17:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-14:30

Óra:perc formátum Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Ügyfélfogadás: 07:30-17:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-14:30 1. számú melléklet: Ügyfélfogadás rendje(nyitva tartás), valamint Pénztári órák, forintban és valutában megadott Pénztári ki- és befizetési megbízások esetén (valutaforgalom csak a *-gal megjelölt fiókjaink

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 14. szám 2016.

Részletesebben

HIRDETMÉNY Debrecen, Böszörményi út 146.

HIRDETMÉNY Debrecen, Böszörményi út 146. HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti

Részletesebben

Debreczeni csendőrkerület.

Debreczeni csendőrkerület. Sk J ). IH" CZ('nl f'sendórl"'rül," Debreczeni csendőrkerület. M. kir. debreczeni csendőrkerületi parancsnokság Debreczen. a) segédtisztség Tel. 444. b) katonai ügyész Tel. 225. c) törzsgazdasági hivatal

Részletesebben

ERDŐTŰZVÉDELMI TERVE MELLÉKLETEK

ERDŐTŰZVÉDELMI TERVE MELLÉKLETEK HAJDÚ-BIHAR MEGYE ERDŐTŰZVÉDELMI TERVE MELLÉKLETEK 1 1. Jogszabályok és nyomtatványok 1.1. Az erdőtüzek megelőzésére és oltására vonatkozó jogszabályok 1.2. Nyomtatvány az Alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység

Részletesebben

HIRDETMÉNY Debrecen, Böszörményi út 146.

HIRDETMÉNY Debrecen, Böszörményi út 146. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 28/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: 29/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: A belterületi

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság júniushónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság júniushónapra tervezett sebességmérések Mérés napja tervezett ideje Mérés tervezett helye 05.40-08.50 Debrecen, Kassai út 09.00-11.00 Hajdúsámson, Árpád út 12.20-14.20 Hajdúsámson-Martinka, Debreceni utca 14.30-16.30 Debrecen, Wesselényi út

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 28-án tartott ülésének könyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya 21/2012. (XII. 29.) Hulladékszállítási díj megállapítása Az

Részletesebben

Fogadó intézmények listája

Fogadó intézmények listája Fogadó intézmények listája 1. DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 2. MAGYAR VÖRÖSKERESZT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SZERVEZETE 3. DEBRECENI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG 4. ZSUZSI ERDEI VASÚT NONPROFIT

Részletesebben

13. Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTŐL

13. Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTŐL Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTŐL Száma: 17329-11/2016. 13. Előkészítők: Maginé dr. Csirke Erzsébet aljegyző, Dr. Nagy Attila pályázatkezelési ügyintéző Az előterjesztés törvényességi ellenőrzője:

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. január 19-i ülésének jegyzőkönyve 1/2012. (I.19.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 845/2011. 28. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Támasz Családsegítő

Részletesebben

Fogadó intézmények 2019/2020. tanév

Fogadó intézmények 2019/2020. tanév Fogadó intézmények 2019/2020. tanév A 2019/2020. tanévben az alábbi intézményekben és hozzárendelt tevékenységi területeken teljesíthetik tanulóink a kötelező 50 óra közösségi szolgálatot. Ssz. Intézmény

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 11/2015. (XI. 26.) önkormányzati rendelet a települési támogatásról szóló 4/2015. (II. 26.)

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság november hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság november hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye november 01., kedd Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2016. november hónapra tervezett sebességmérések 06.40-09.00 48-as számú főút Debrecen-Vámospércs

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodásának elfogadásáról

ELŐTERJESZTÉS. a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodásának elfogadásáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. ELŐTERJESZTÉS a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodásának elfogadásáról Püspökladány Város Önkormányzata

Részletesebben

14. számú. Tófalu község Képviselőtestülete augusztus 26.-án megtartott nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

14. számú. Tófalu község Képviselőtestülete augusztus 26.-án megtartott nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v 14. számú. Tófalu község Képviselőtestülete T a r t a l o m 2014. augusztus 26.-án megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v Határozat száma Tárgya 71/2014.(VIII.26.) Helyi választási bizottság

Részletesebben

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV 1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. február 2-án 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester,

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. ÁPRILIS 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. ÁPRILIS 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. ÁPRILIS 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 5/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelet A képviselő-testület egyes hatásköreinek átruházásáról

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI : Határozat

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 2/2018. (I. 29.) NKt 3/2018. (I. 29.) NKt 4/2018. (I. 29.) NKt 5/2018. (I. 29.) NKt 6/2018.

Részletesebben

Írta: megyei.szerkeszto december 21. szerda, 15:50 - Módosítás: december 22. csütörtök, 15:48

Írta: megyei.szerkeszto december 21. szerda, 15:50 - Módosítás: december 22. csütörtök, 15:48 Nincs szünet a vérellátásban, hiszen a készletnek folyamatosan biztonságos szinten kell állnia. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének munkatársai, s önkéntesei év végén és 2017 első napjaiban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság július hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság július hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Debrecen, Szabó Kálmán utca 09.00-11.00 Debrecen, Gázvezeték utca Sáránd, Debreceni utca Debrecen, Mikepércsi út 06.50-08.20 47. számú főút Sáránd-Derecske

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u.1. Web: www.mlsz.hu / adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 22. szám 2018. november 27. FEGYELMI

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE. Petrolay Margit

HAJDÚ-BIHAR MEGYE. Petrolay Margit Az irodalom halmozzon fel tökét a gyerekben az örömből, amely egész életében biztosítja számára azt az optimizmust, ami szükséges az embernek ahhoz, hogy bízni tudjon a saját erejében és abban, hogy a

Részletesebben

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 031181 Általános Muvelodési Központ Bézi Zsuzsa Sáp Hadú-Bihar Fo u. 18-20. 4176

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 031181 Általános Muvelodési Központ Bézi Zsuzsa Sáp Hadú-Bihar Fo u. 18-20. 4176 OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 031181 Általános Muvelodési Központ Bézi Zsuzsa Sáp Hadú-Bihar Fo u. 18-20. 4176 031206 Vásárhelyi Pál Gimnázium, Általános és Szakképzo Iskola, Diákotthon

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. július 26-án megtartott rendkívüli nyílt Képviselőtestületi

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. július 26-án megtartott rendkívüli nyílt Képviselőtestületi Ikt.szám: 172.../2011. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. július 26-án megtartott rendkívüli nyílt Képviselőtestületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI H I V A T A L O S L A P 45.

Részletesebben

r v % HA)K>-flf1AR.?AW * o o a.

r v % HA)K>-flf1AR.?AW * o o a. r v % r - HA)K>-flf1AR.?AW * o o a. Osztani magad - hogy sokasodjál, Kicsikhez hajolni - hogy magasodjál Hallgatni okét, hogy tudd a világot, Róluk beszélni, ha szólsz a világhoz Váci Mihály Kedves Gyerekek!

Részletesebben

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1. Javaslat a közbeszerzési szabályzat elfogadására

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2011. december 13-án a ség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Fekete Csaba al Sipos László képviselők Nagy Gáborné

Részletesebben

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Cigány Területi Nemzetiségi Önkormányzat november 30-ai ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Cigány Területi Nemzetiségi Önkormányzat november 30-ai ülésén hozott határozataiból: K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Cigány Területi 28/2015. (XI. 30.) CTNÖ határozat A Hajdú-Bihar Megyei Cigány Területi a 2015. november 30-ai ülésén 1. napirendi pontként az Együttműködési megállapodás

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi

Részletesebben

Írta: megyei.szerkeszto augusztus 29. szerda, 08:37 - Módosítás: augusztus 29. szerda, 08:48

Írta: megyei.szerkeszto augusztus 29. szerda, 08:37 - Módosítás: augusztus 29. szerda, 08:48 Közös ügyünk szinten tartani a hazai vérkészleteket. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete nagyrendezvényekre költözik ki kérve mindazokat, akik vért adhatnak, segítsenek embertársaikon.

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága december 14-i soron kívüli ülésének. Jegyzőkönyve

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága december 14-i soron kívüli ülésének. Jegyzőkönyve Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2011. december 14-i soron kívüli ülésének Jegyzőkönyve 83/2011. (XII. 14.) számú pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat Az ivóvíz

Részletesebben

Áldozatsegítő, szociális és jogi segítségnyújtó intézmények, pénzbeli segítségnyújtási lehetőségek

Áldozatsegítő, szociális és jogi segítségnyújtó intézmények, pénzbeli segítségnyújtási lehetőségek Áldozatsegítő, szociális és jogi segítségnyújtó intézmények, pénzbeli segítségnyújtási lehetőségek Igazságügyi Minisztérium Áldozatsegítő Központ 1077 Budapest, Wesselényi utca 69. Ingyenesen hívható telefonszám:

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. július 08-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. július 08-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. J e g y z ő k ö n y v e BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. július 08-án megtartott

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M. /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

PÜSPÖKHATVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2682 PÜSPÖKHATVAN, KERTSOR U. 25. JEGYZŐKÖNYV

PÜSPÖKHATVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2682 PÜSPÖKHATVAN, KERTSOR U. 25. JEGYZŐKÖNYV PÜSPÖKHATVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2682 PÜSPÖKHATVAN, KERTSOR U. 25. JEGYZŐKÖNYV A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012.SZEPTEMBER 6.-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL TARTALMA: 11/2012./IX. 10./S Z. Ökt.

Részletesebben

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ )

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ ) FMB-7/2011. (FMB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn, 9.30 órakor a Képviselői Irodaház 128. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő

Részletesebben

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Megtörtént, amire már rég várt a város: a Debrecenben ülésező Hungarikum Bizottság meghozta döntését, és a debreceni páros hungarikum lett. Régen várt esemény

Részletesebben

Település Gyógyszertár neve Cím Telefon

Település Gyógyszertár neve Cím Telefon 2011. május 1. vasárnap 2011. május 2. hétfő 2011. május 3. kedd 2011. május 4. szerda 2011. május 5. csütörtök Bagamér Galenika Bocskai u. 3. 52/388-140 09.00-13.00 Balmazújváros Őrangyal Bocskai u. 2.

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 41. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának 16/2009. (V. 19.) sz. Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság

Püspökladány Város Önkormányzatának 16/2009. (V. 19.) sz. Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság 1 Püspökladány Város Önkormányzatának Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2009. május 19-i ülésének jegyzőkönyve 12/2009. (V. 19.) sz. Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság A bizottság elfogadja

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 46. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1136-9/2013. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. szeptember 26-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 67/2012. (IX.26.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről. Jelen vannak:boldog István polgármester Enyedi Ferencné képviselő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben