VÉRTES Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VÉRTES Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Vértes soron következő, nyílt társulási ülésén én. Az ülés helye: Bicske, Kossuth tér 14/B kistérségi iroda tárgyalóterme Jelen vannak: Alcsútdoboz polgármestere Oláh Gyárfás Bicske polgármestere Tessely Zoltán Csabdi polgármestere Dr. Tankó Károly Csákvár polgármestere Katonáné Dr. Venguszt Beatrix Etyek polgármestere Garaguly Tibor Felcsút alpolgármestere Mészáros László Gánt polgármestere Spergelné Rádl Ibolya Mány polgármestere Ugron Zoltán Óbarok polgármestere Borbíró Mihály Szár polgármestere Moharos Péter Újbarok polgármestere Schnobl Ferenc Vál polgármestere Bechtold Tamás Vértesacsa polgármestere Kovács Zoltán Vértesboglár polgármestere Sztányi István Tanácskozási joggal megjelentek a csatolt jelenléti ív szerint. Tessely Zoltán: Köszönti a megjelenteket. A napirendek tárgyalása, és a Széchenyi Programiroda bemutatkozása előtt, szeretne a Bicskei rendőrkapitány úr 10 percben tájékoztatót tartani a polgármesterek számára. Most még nem fontos a határozatképesség, így az ülés megkezdése előtt átadja a szót a kapitány úrnak. dr. Balázs Sándor: Köszöni a lehetőséget a tájékoztatásra, megpróbálja a lényeget röviden ismertetni. Tervei szerint az elkövetkező két hétben már minden településre eljut a kistérségben, 1

2 hiszen mindenképpen egyeztetni szeretne az önkormányzatokkal. A kapitányság akciózás gyakorlatát át kell beszélni, egyezteti. Szorosabb együttműködést szeretne az önkormányzatokkal kiépíteni. Az akciózó rendőrök bejelentkeznek a hivatalban, egyeztetnek a polgármesterrel, legalább hetente egy napot minden településen járőrözhessenek, ebben segítséget kér. Jó lenne, ha a járőrözés tényleg járőrözés lenne, tehát 50%-ban gyalogosan kell azt megtenni, tartani a kontaktust az állampolgárokkal. Nem a közlekedési ügyeket helyezik ezentúl előtérbe,- persze nem hagyják azt sem figyelmen kívül-,hanem a bűnmegelőzés és a közrend irányába megy el a gyakorlat. Szeretne a közeljövőben - lehetőleg még az idén- ünnepélyes keretek között a polgármesterekkel és a polgárőrszervezetekkel egy együttműködési megállapodást aláírni, a hatályos törvények figyelembevételével. A szabálysértési őrizeteknek a lehetőségével továbbra is szeretnének élni, hiszen az ősz beköszöntével várhatóan megnő a termény és falopások száma. Továbbra is kéri a jelzéseket. Utasítások szerint előtérbe kell helyezni a differenciált rendőri intézkedést a bírságolások esetében. A körzeti megbízottak szerepéről annyit szeretne mondani, hogy az lenne a fontos, hogy tényleg ott legyenek a településen, máshová áthelyezni csak a legvégső esetben kelljen őket. Köszöni a lehetőséget, amennyiben kérdés van, telefonon keressék. Tessely Zoltán: Köszöni a hasznos információkat. A kapitány úr távozik. Tessely Zoltán: Köszönti a Széchenyi Programiroda munkatársait, 30 percet biztosít a bemutatkozásra. Mórocza-Tavas Eszter: A regionális igazgató röviden bemutatkozik, majd ismerteti az iroda célkiűzéseit, az új hálózat prioritásait, szervezet-és kapcsolatrendszerét. Tájékoztat a tanácsadói tevékenységekről és a perspektívákról. Végül bemutatja a Fejér megyei tanácsadó kollegákat, felsorolva ki milyen területen dolgozik. Az iroda munkatársai egyenként bemutatkoznak, majd szakterületükön a jelenlegi és várható pályázatokat ismertetik projektoros diavetítés segítségével. Elérhetőségeikről a polgármestereket tájékoztatják. Tessely Zoltán: Megköszöni a bemutatkozásokat és az előadást. Öt perc szünetet rendel el. A programiroda munkatársai távoznak a teremből. 2

3 Tessely Zoltán: A Társulási Tanács elnöke a társulási ülést megnyitja, köszönti a meghívott intézményvezetőket, a jelenlevő tagokat, valamint a munkaszervezet vezetőjét és a pénzügyi vezetőt. Megállapítja, hogy a társulási ülés az SZMSZ-ben foglaltak szerint került összehívásra, a 17 tagból 14-en vannak jelen, az ülés határozatképes. Távol van Bodmér polgármestere Balogh István, Tabajd alpolgármestere Bárányos Csaba és Mohácsi Györgyné Kajászó polgármestere. Jegyzőkönyv-hitelesítőknek Katonáné dr. Venguszt Beatrix-et Csákvár polgármesterét és Spergelné Rádl Ibolyát Gánt polgármesterét javasolja. A napirendek tárgyalására vonatkozóan - a meghívóban szereplő napirendi pontok szerint- a következő javaslatot teszi: A társulási ülés napirendje 1. Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés közötti eseményekről Előterjesztő: Társulási Tanács elnöke 2. Szakmai beszámoló a József Nádor Általános Iskola 2010/2011-es tanítási évről Előterjesztő: munkaszervezet vezető 3. Sürgősségi indítvány a VÉRTES TKÖT irodahelyiségeinek felújítására Előterjesztő: munkaszervezet vezető Tárgyalta: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság I. féléves pénzügyi beszámoló Előterjesztő: pénzügyi vezető Tárgyalta: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság évi költségvetés módosítása Előterjesztő: pénzügyi vezető Tárgyalta: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 6. Kistérségi Belső Ellenőrzési Kézikönyv aktualizálása Előterjesztő: munkaszervezet vezető 7. Megállapodás a Vértes állami támogatásának átadására (Családsegítő és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás és Bicskei Gondozási Központ és Városi Idősek Klubja) Előterjesztő: munkaszervezet vezető évi belső ellenőrzések utóellenőrzése Előterjesztő: munkaszervezet vezető 3

4 9. Falugondnoki szolgálat szakmai beszámolója Előterjesztő: munkaszervezet vezető 10. Falugondnoki szolgálat feladat ellátásának módosítása Előadó: PÜB elnöke 11. Pedagógiai szakszolgálat feladat-ellátási megállapodás felülvizsgálata Előterjesztő: munkaszervezet vezető 12. Intézkedési terv jóváhagyása József Nádor Általános Iskola tekintetében Előterjesztő: munkaszervezet vezető 13. Jelentés a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: munkaszervezet vezető 14. Bicske Város Önkormányzat buszöböl építésének támogatása Előterjesztő: munkaszervezet vezető Tárgyalta: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 15. Egyebek: Tájékoztatás tartozásokról Hóhér, vigyázz c. film megvásárlásáról 1. napirend: Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés közötti eseményekről Tessely Zoltán: Az ülés előtt kiosztásra került a polgármesterek számára írásban, felsorolva a legfontosabb tevékenységek. Hozzászólás, kérdés nincs, az elnök szavazásra teszi fel a napirendi pontot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 71/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Társulási tanács elnökének beszámolója a két ülés közötti eseményekről 4

5 A Vértes TKÖT társulási tanácsa elfogadja a két ülés közötti elnöki beszámolót. Felelős: társulás elnöke 2. napirend: Szakmai beszámoló a József Nádor Általános Iskola 2010/2011-es tanítási évről Tessely Zoltán: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: A Társulás számára minden tanév végén beszámolót kell készítenie az intézményvezetőnek, ezt az igazgató az előző ülésre még nem tudta a tanács elé hozni, mert a tanévzáró értekezlet nem zajlott le. Szakmai anyag, nem kíván hozzászólni. Ha kérdés van igazgató asszony bizonyára válaszol. Tessely Zoltán: Van e szóbeli kiegészítenivalója az intézményvezetőnek? Pallagh Jánosné: Nincs. Tessely Zoltán: Javasolja, hogy az érintett települések polgármesterei (Alcsútdoboz és Csabdi) mondják el véleményüket, kérdéseiket a beszámolóval kapcsolatban. Oláh Gyárfás: Van véleménye és kérdése is. A beszámolóban nem találja a múlt tanévben elvégzett kompetencia-mérés eredményeit, értékelését, a jövőre tekintve pedig az eredmények javítására vonatkozó javaslatokat. A szakmai munkába nem szól bele. A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban hiányolja azokat a megállapításokat, javaslatokat, programokat, amelyek a működés hatékonyságát támasztanák alá. Így ezek nélkül nem tudja elfogadni a beszámolót. dr. Tankó Károly: Csabdi tekintetében kedvező tendencia mutatkozik, az I. évfolyamra beiratkozott gyermekek száma nőtt, ez a fenntarthatóság miatt számukra nagyon fontos. Esetükben az épület tulajdonosa az önkormányzat, ezért a nyár folyamán a szülőkkel, közmunkásokkal igyekeztek a belső karbantartási munkákat elvégezni, az épület állagát megóvni, így az oktatáshoz jobb körülményeket biztosítani. Az együttműködés az önkormányzat és az iskola között megfelelő, részéről elfogadhatónak tartja a beszámolót. Több hozzászólás, kérdés nincs. Tessely Zoltán: Az a javaslata - az elhangzottakat figyelembe véve-, hogy az alcsútdobozi polgármester úr kérdéseire meghatározott határidőig adjon választ az intézmény vezetője, így 5

6 ezzel kiegészítve a beszámoló elfogadható. Megkéri a munkaszervezet vezetőjét, fogalmazza meg a határozati javaslatot ennek megfelelően. Toók Gabriella: A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy a József Nádor Általános Iskola 2010/2011-es tanítási évre vonatkozó pedagógiai szakmai beszámolóját elfogadja azzal a kitétellel, hogy a kompetencia vizsgálat adatait, az ezzel kapcsolatos szakmai döntéseket, valamint a gazdaságosságra utaló elemzést az intézmény vezetőjének pótolnia kell, melyre 15 nap áll a rendelkezésére. Az elnök szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 72/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Szakmai beszámoló a József Nádor Általános Iskola 2010/2011-es tanítási évről A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy a József Nádor Általános Iskola 2010/2011-es tanítási évre vonatkozó pedagógiai szakmai beszámolóját elfogadja azzal a kitétellel, hogy az intézmény vezetője 15 napon belül egészítse ki a beszámolót: a 2010/2011-es tanévben végzett kompetencia mérések eredményeivel, kiértékelésével, az elkészült szakmai döntéseket tartalmazó intézkedési tervvel, a hatékony működésre vonatkozó gazdasági program intézkedési tervével., illetve 15 nap Felelős: társulás elnöke, intézményvezető 3. napirend: Sürgősségi indítvány a VÉRTES TKÖT irodahelyiségeinek felújítására Tessely Zoltán: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: A témával kapcsolatos sürgősségi indítvány, -melyet az ülés anyagával együtt mindenki megkapott- a júniusi ülés előtti órákban érkezett a társulás elnöke részére, amit aztán 6

7 nem tárgyalt napirendi pontként a társulási tanács, hiszen nem volt semmiféle műszaki szakmai vélemény birtokában. Tessely Zoltán: Az akkori ülésen már jelezte, hogy tud a felvetett problémáról és a műszaki vizsgálat elvégzése folyamatban van. Mivel azóta ezek a felmérések elkészültek, ezért az illetékes szakembert meghívta a munkaszervezet az ülésre, így megkéri a hatósági irodavezető urat, mondja el, milyen eredményre jutottak. Kovács Lajos Attila: Az épületben elvégezték a vizsgálatokat, először szemrevételezték kívülről és belülről a vizesedés okozta vakolatleválásokat. Három napon keresztül nyomás alatt tartották a fűtésrendszert, mivel a padló alatt is futnak fűtéscsövek, de ebben semmiféle meghibásodást nem találtak. Ezután egy hétvégén keresztül a hideg-melegvíz rendszer vizsgálata történt meg, itt már voltak kis hibára utaló jelek, de ennek a mértéke nem indokolja az ilyen nagyságú felázást. Nagy valószínűséggel komplexhiba okozza a vizesedést, ami a földből és a gépészti rendszerből együtt származhat. Szükség van a külső és a belső meghibásodott fal leverésére, majd lélegző vakolat felhelyezésére, ezt körülbelül egy évig kell fennhagyni, ami idő alatt a vizesedés ki tud száradni. Javítani szükséges a titkárság, a konyha, a tárgyaló falszakaszait, a gépészeti meghibásodásokat. Ezeket még az idei évben, október 15-éig meg lehet valósítani, bekerülési költsége 500eFt körüli összegből megvalósítható. Tessely Zoltán: A napirenddel kapcsolatban a vitát megnyitja. Katonáné dr. Venguszt Beatrix: A PÜB hétfői ülésén tárgyalta a napirendet, és határozati javaslatot hozott, bár még nem voltak az elhangzott műszaki ismeretek birtokában, de nagyjából ezekre a problémákra gondoltak. Mivel itt egy bérleti konstrukcióról van szó- Bicske Város Önkormányzata a tulajdonos, a karbantartásért ő felel, a Társulás a bérlő,- ezért a következő határozati javaslatot terjeszti elő: - A Bérbeadó a törvénynek megfelelően tegyen eleget karbantartási-kármegelőzési kötelezettségének és a munkálatokat október 31-ig végezze el annak érdekében, hogy a Bérlőt terhelő felújítási munka elkezdődhessen. - A Bérbevevő azaz a VÉRTES Társulási Tanácsa gondoskodjon a helyiségek karbantartásáról és felújításáról a következők szerint: 1. Kérjen be a munkaszervezet 3 ajánlatot zárt borítékban- a munkálat kivitelezésére. 2. Készítse elő a kivitelezésre a megbízási szerződés tervezetet és azt egyeztesse le a 7

8 kivitelezést végzőkkel. Egyelőre ennyi elég a határozathoz, hiszen a pontos összeget úgyis csak az árajánlatok felbontása után tud a Társulás. Ennek pontos ismeretében aztán a legközelebbi társulási ülésen már konkrét összeget lehet elfogadtatnia tanáccsal, addig nincs szükség keret-összegről dönteni. Tessely Zoltán: Az a véleménye, hogy ez egy korrekt javaslat, támogatható. Garaguly Tibor: Érdemes lenne tudni, hogy van-e vagyonbiztosítás az épületre, mert akkor a meghibásodást jelezni kellene a biztosító felé. Lehet, hogy a helyreállítási költségek egy részét fedezné a biztosító. Tessely Zoltán: Az etyeki polgármester úr javaslatával kiegészítve a PÜB határozati javaslatát szavazásra teszi fel. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 73/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Sürgősségi indítvány a VÉRTES TKÖT irodahelyiségeinek felújítására A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy elfogadja a Pénzügyi-és Költségvetési Bizottság által a tárgyban hozott határozatát, mely szerint: - A Bérbeadó a törvénynek megfelelően tegyen eleget karbantartási-kármegelőzési kötelezettségének és a munkálatokat október 31-ig végezze el annak érdekében, hogy a Bérlőt terhelő felújítási munka elkezdődhessen. - A Bérbevevő azaz a VÉRTES Társulási Tanácsa gondoskodjon a helyiségek karbantartásáról és felújításáról a következők szerint: 1. Kérjen be a munkaszervezet 3 ajánlatot zárt borítékban- a munkálat kivitelezésére. 2. Készítse elő a kivitelezésre a megbízási szerződés tervezetet és azt egyeztesse le a kivitelezést végzőkkel. 8

9 3. Amennyiben az ingatlan rendelkezik vagyonbiztosítással, akkor a káresemény a fentiekkel párhuzamosan kerüljön a Bérbeadó által a biztosító felé bejelentésre. Felelős: munkaszervezet vezető, PÜB A napirend tárgyalásához meghívott vendég távozik az ülésről. 4. napirend: I. féléves pénzügyi beszámoló Tessely Zoltán: Átadja a szót a pénzügyi vezetőnek. Hopka Rita: Az előterjesztés összegzésében a lényeges dolgokat kiemelte. A szöveges tájékoztató részletesen tartalmazza a tudnivalókat, de ha kérdés van szívesen válaszol. Katonáné dr. Venguszt Beatrix: A napirendet a PÜB hétfői ülésén megtárgyalta, és két egyhangú szavazattal a tanácsnak elfogadásra javasolja. Hozzászólás kérdés nincs, az elnök a határozati javaslatot szavazásra teszi fel. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 74/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: A Vértes TKÖT I. félévi beszámolója A VÉRTES társulási tanácsa a I. félévi költségvetési beszámolóját az alábbiak szerint elfogadja. 1. Bevételek eredeti előirányzata: eft módosított előirányzat: eft I. félévi teljesítés: eft 2. Kiadások eredeti előirányzata: eft módosított előirányzat: eft I. félévi teljesítés: eft 3. Előző évi pénzmaradvány eredeti: eft módosított előirányzat: eft I. félévi felhasználás: 0 eft 4. Záró pénzkészlet június 30.-án: eft 9

10 A szöveges tájékoztató és a 1-13.sz. melléklet a határozat mellékletét képezik. Felelős: Társulási Tanács Elnöke 5. napirend: évi költségvetés módosítása Tessely Zoltán: Átadja a szót a pénzügyi vezetőnek. Hopka Rita: Az előterjesztés összefoglalás része a lényeges kérdéseket, az indoklás az előirányzat módosításának részletes lebontását tartalmazza. Fontosnak tartja kiemelni a mozgókönyvtár szakfeladatnak a beindítását. Júliusban van lehetőség év közben a normatíva pótigénylés benyújtására, viszont erről a MÁK visszajelzése csak szeptember végére várható, tehát a kiadásokat a tartalék-keret terhére tervezte be. Természetesen a következő költségvetés módosításakor ez korrigálásra kerül, hiszen addigra megérkezik a pótigény visszaigazolása, így a bevételi oldal is rendeződik. Ha kérdés van szívesen válaszol. Katonáné dr. Venguszt Beatrix: A napirendet a PÜB hétfői ülésén megtárgyalta, és két egyhangú szavazattal a tanácsnak azt elfogadásra javasolja. Hozzászólás, kérdés nincs, az elnök a határozati javaslatot szavazásra teszi fel. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen Tárgy: évi költségvetés módosítása 75/2011. (IX. 21.) számú határozat A VÉRTES társulási tanácsa a évi költségvetés módosítását az 1. (1/1-1/8) sz. és a 2. számú melléklet szerint elfogadja. Felelős: Társulási Tanács elnöke 10

11 6. napirend: Kistérségi Belső Ellenőrzési Kézikönyv aktualizálása Tessely Zoltán: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: Az előterjesztésben hivatkozik a jogszabályváltozásra, amiért szükséges a Kistérségi Belső Ellenőrzési Kézikönyv aktualizálása. Felhívja a figyelmet, hogy a belső ellenőrök segítségül a feladatban résztvevő önkormányzatoknak készítettek egy segédanyagot a települési szintű, évente aktualizálandó kockázatbecsléshez. Az így összeállított települési szintű kockázatelemzési összesítő alapján 2011 októberében a jegyzők javaslatot tudnak tenni a évi belső ellenőrzési terv összeállításához. Hozzászólás, kérdés nincs, az elnök a határozati javaslatot szavazásra teszi fel. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 76/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Kistérségi Belső Ellenőrzési Kézikönyv aktualizálása A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy az aktualizált Kistérségi Belső Ellenőrzési Kézikönyvet a mellékleteivel együtt elfogadja. Felelős: Társulás Elnöke 7. napirend: Megállapodás a Vértes állami támogatásának átadására (Családsegítő és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás és Bicskei Gondozási Központ és Városi Idősek Klubja) Tessely Zoltán: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: Bicske Város Önkormányzata kérte az előterjesztésben szereplő változások miatt a megállapodás módosítását. 11

12 Hozzászólás, kérdés nincs, az elnök a határozati javaslatot szavazásra teszi fel. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 77/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Megállapodás a Vértes állami támogatásának átadására (Bicske Városi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat és Bicskei Gondozási Központ és Városi Idősek Klubja) A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy 1. Elfogadja a Bicske Város Önkormányzat 211/2011. (VII.14.) számú Képviselő-testületi határozatában foglaltakat a szociális alapszolgáltatás és gyermekjóléti alapellátás jogcímeken lehívott állami támogatások átadásáról elkészített megállapodás módosításával kapcsolatban: - 1. pontban a III/2.9. pont törlése; pontból a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. tv. Sztv. 57. (1) bekezdés b) pontjára hivatkozás törlése; - a teljes 6.1. pont törlése. 2. Egyben felhatalmazza az elnököt a módosult megállapodás aláírására. 8. napirend: évi belső ellenőrzések utóellenőrzése Tessely Zoltán: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: Az előterjesztés részletesen tartalmazza a napirenddel kapcsolatos információkat, a döntéshez szükséges információkat. A tagoknak kell döntenie a határozati javaslatról. Tessely Zoltán: Más ellenőrzéseket is lehet választani, nem csak a három ajánlatot kell elfogadni. Oláh Gyárfás: Nagyon örül a harmadik pontban javasolt utóellenőrzésnek. dr. Tankó Károly: Miért létrehozandó kistérségi iskolát említ az első pont? Hopka Rita: Abban az évben jött létre a kistérségi iskola, amikor a vizsgálat zajlott. 12

13 Több hozzászólás, javaslat vagy kérdés nincs, az elnök a határozati javaslatot szavazásra teszi fel. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 78/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: évi belső ellenőrzések utóellenőrzése A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy az alábbi utóellenőrzéseket kéri elvégezni a évi belső ellenőrzési megállapodás kiegészítés keretében: 1. Tantárgyfelosztás és szakos ellátottság a létrehozandó kistérségi iskola tekintetében 2. Bicskei Kistérség Egységes Pedagógiai Szakszolgálatánál a gyógytestnevelés feladatellátás előkészítésének és megszervezésének rendszerellenőrzése 3. A József Nádor Általános Iskola működésének hatékonysági ellenőrzése Felelős: Társulás Elnöke 9. napirend: Falugondnoki szolgálat szakmai beszámolója Tessely Zoltán: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: Hozzáfűznivalója a beszámolóhoz nincs, ha van kérdés szívesen válaszol. Kérdés, hozzászólás nincs, az elnök szavazásra teszi fel a beszámoló elfogadását. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 79/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Falugondnoki szolgálat szakmai beszámolója 13

14 A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy tudomásul veszi és elfogadja a falugondnoki szolgálat szeptember június időszak szakmai beszámolóját. Felelős: Társulás Elnöke 10. napirend: Falugondnoki szolgálat feladat ellátásának módosítása Tessely Zoltán: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: A Társulás júniusi ülésén úgy határozott, a PÜB hatáskörébe utalja, hogy dolgozzon ki alternatívákat az elszámolásra, a múltra való tekintettel és a jövőre nézve is. A hatályos szerződés miatt az eddig eltelt időszak elszámolásán már nem lehet változtatni. Az új elszámolási fajta kidolgozásra került. Az érintett települések Képviselő-testületei a befizetés szükségességével egyetértettek. Csak a fontos feladatokat kérték megtartani. A két település abban egyezett meg, hogy negyedévente összesen ezer Ft-ot tudnak erre a feladatellátásra fizetni együttesen. Katonáné dr. Venguszt Beatrix: A PÜB természetesen ezt a napirendet is tárgyalta ülésén, két egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: A VÉRTES Pénzügyi-és Költségvetési Bizottsága úgy dönt, hogy a falugondnoki szolgálat feladatellátása október 1-jétől az alábbiak szerint módosul: - ellátandó 2 feladat: nagybevásárlásra és piaci napokra vonatkozó szállítás; - feladatellátás heti 2 munkanapon (szerdán és pénteken); - a negyedéves hozzájárulás kalkulált összege a 2 településre nézve ezer Forint; - a év I-II. negyedévet érintő elszámolások alapján Újbarok község esetében hozzájárul a megállapított Ft tartozás 3 havi egyenlő részletben történő kifizetéshez; - másrészt kéri, hogy mindkét község (Újbarok és Bodmér) december 31-ig rendezze tartozását. 14

15 A három havi egyenlő részletben történő kifizetési lehetőséget Újbarok község levélben kérte a társulási tanácstól. Tessely Zoltán: A PÜB elnöke által javasolt határozatot szavazásra teszi fel. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 80/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Falugondnoki szolgálat feladat ellátásának módosítása A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy a falugondnoki szolgálat feladatellátása október 1-jétől az alábbiak szerint módosul: - ellátandó 2 feladat: nagybevásárlásra és piaci napokra vonatkozó szállítás; - feladatellátás heti 2 munkanapon (szerdán és pénteken); - a negyedéves hozzájárulás kalkulált összege a 2 településre nézve ezer Forint; - a év I-II. negyedévet érintő elszámolások alapján Újbarok község esetében hozzájárul a megállapított Ft tartozás 3 havi egyenlő részletben történő kifizetéshez; - másrészt kéri, hogy mindkét község (Újbarok és Bodmér) december 31-ig rendezze tartozását. Felelős: Társulás Elnöke 11. napirend: Pedagógiai szakszolgálat feladat-ellátási megállapodás felülvizsgálata Tessely Zoltán: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: Törvényváltozás és a társulási tanács határozata miatt szükséges a megállapodást felülvizsgálni, aktualizálni. Fontos, hogy a megállapodás módosításának érvénybelépéséhez minden abban részvevő település képviselő-testületének minősített többségű jóváhagyó határozata szükséges. 15

16 Hozzászólások, kérdések: Ugron Zoltán: Mány településen szükség lenne szurdopedagógusra, egy gyermek ellátásához. Nem tudja ez megoldható lenne-e a pedagógiai szakszolgálat keretein belül? Toók Gabriella: Sajnos nincs ilyen végzettségű szakember. Az előző intézményvezetőnek volt ilyen végzettsége. Kérése nem érinti a megállapodás felülvizsgálatát. Tessely Zoltán: Megkéri a munkaszervezetet, hogy a polgármester úr kérdésére hivatalos választ küldjön levélben -az intézményvezetővel egyeztetve-, melyben feltárja a probléma megoldását és az intézkedési tervet is tartalmazza. Az elnök a határozati javaslatot szavazásra teszi fel. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 81/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Pedagógiai szakszolgálat feladat-ellátási megállapodás felülvizsgálata 1. A VÉRTES társulási tanácsa a Pedagógiai Szakszolgálati feladatok ellátásáról szóló megállapodást az alábbi tartalommal módosítja és jóváhagyja: - A feladat-ellátásban részt vevő települések képviseletét ellátó személyek adatainak frissítése. - Óbarok Község Önkormányzat felvétele a szerződő felek közé. - Tabajd és Kajászó önkormányzatok törlése a résztvevők közül. - I. fejezet Megállapodás résztvevői 3. pont Bicskei Kistérség Pedagógiai Szakszolgálata szövegrész helyett Bicskei Kistérség Egységes Pedagógia Szakszolgálata szövegrész kerül. - II. fejezet 1. Megállapodás tartalma és a 2. Feladatellátás tartalma alfejezetekben a 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet szövegrész helyett a 4/2010. (I.19.) OKM rendelet szövegrész kerül. - II. fejezet 2. Feladatellátás tartalma alfejezet az alábbi szövegrésszel egészül ki: A Vértes TKÖT, mint intézményfenntartó kijelenti, hogy tudomással bír arról, hogy a logopédiai ellátást heti 1 alkalommal, a gyógytestnevelést legalább heti 2 alkalommal kell az általa fenntartott intézmény útján biztosítania,. A feladat-ellátásban részt vevők intézményei az egyéb tanóra-beosztáshoz közvetlenül kapcsolódó időpontokban biztosítják a 16

17 foglalkozások helyszíneit. A szolgáltatást igénybe vevő intézmény az ellátó intézmény felé 3 nappal korábban jelzi, amennyiben a megtartandó óra időpontjának átszervezése szükséges. - III. fejezet 1. Személyi feltételek alfejezetben a 6 fő szövegrész helyébe a 12 fő szövegrész kerül. - III. fejezet 3. Feladatellátás finanszírozása a költségek viselése, megosztása alfejezetben a lakosság szövegrész helyébe az ellátottak szövegrész kerül. - III. fejezet 5. Pénzügyi hozzájárulás teljesítése alfejezet második mondata: A évi pénzügyi hozzájárulás augusztus december 31. közötti feladatellátásra jutó időarányos részét január 31-ig teljesítik. szöveg törlésre kerül. - III. fejezet 6. Elszámolás alfejezet második mondata az alábbi szövegrésszel egészül ki: kivéve, ha a többletkiadás pályázaton nyert támogatás terhére valósul meg, és nem befolyásolja az önkormányzatok pénzügyi hozzájárulásának mértékét. - IV. fejezet kiegészül a 2. A feladatellátáshoz történő csatlakozás alfejezettel, s a jelenlegi 2-4 pontok számozása 4-5 pontokra változik: 2. A feladatellátáshoz történő csatlakozás: A csatlakozni kívánó tagi önkormányzat jelen megállapodás szabályai és feltételei betartásával csatlakozhat, melyre vonatkozó határozatát a tárgyévet megelőző szeptember 30. napjáig kell meghozni és a Társulási Tanács részére megküldeni. A határozatnak tartalmaznia kell azt a nyilatkozatot is, hogy a csatlakozó tagi önkormányzat a jelen szerződés rendelkezéseit megismerte és azt magára nézve kötelezőnek fogadja el. A csatlakozás elfogadásáról a Társulási Tanács dönt. A csatlakozás kizárólag az év első hónapjának első napjára szóló hatállyal történhet. - A megállapodás 3. számú mellékletét képező fajlagos költségmutató táblázatban a számításnál figyelembe vehető tételek közül törlésre kerül az EHO (1950.-Ft), hajtó- és kenőanyag, értékcsökkenési leírás, kötelező biztosítás, CASCO, autópályadíj. Az egyéb költségek kategória új tétele a rehabilitációs járulék. 2. Felkéri a résztvevő önkormányzatok polgármestereit, hogy a megállapodás módosítást jóváhagyásra terjesszék elő képviselő-testületeik soron következő ülésére. 3. Felkéri a Munkaszervezet vezetőjét, hogy a résztvevő települések képviselő-testületeinek jóváhagyását követően a módosításokkal egységes szerkezetben készítse el a megállapodást. 4. Felhatalmazza a Társulási Tanács elnökét és elnökhelyettesét a megállapodás aláírására. Határidő: 1.) pont azonnal 2.) pont október ) pont november

18 Felelős: Társulási Tanács elnöke Munkaszervezet vezető 12. napirend: Intézkedési terv jóváhagyása József Nádor Általános Iskola tekintetében Tessely Zoltán: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: A Társulás a József Nádor Általános Iskolában komplex közoktatási szakmai ellenőrzést végeztetett Alcsútdoboz és Csabdi települések kérésére. Ezzel kapcsolatban az intézkedési terv elkészült. A határozati javaslatban láthatják. Ennek bizonyos része (1. pont) azóta már meg is valósult. A többi feladat a meghatározott ütemben teljesülni fog. Oláh Gyárfás: A tanulmányban olyan megállapítások vannak, melyek értelmezéséhez segítséget kér. A fűtési számlák állítólag azért olyan magasak, mert dupla ÁFÁ-s számlák készültek. Kéri a munkaszervezet pénzügyi osztályát, hogy ennek nézzen utána, mert ez erős vád. Tehát a fűtés számlázással kapcsolatban foglaljon állást a munkaszervezet, amennyiben alaptalan a feltételezés, akkor is kér tájékoztatást. Az elnök, az elhangzott kéréssel kiegészítve szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 82/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Intézkedési terv jóváhagyása József Nádor Általános Iskola tekintetében A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy a József Nádor Általános Iskolájával kapcsolatban intézkedési tervét az alábbiak szerint fogadja el. Előírt intézkedés Intézkedés felelőse Végrehajtás határideje 1. Szakszerű éves munkaterv készítése. igazgató szeptember 30. Intézményi Minőségirányítási 2. Program alapján belső ellenőrzések és önellenőrzések elvégzése. igazgató március 31. Német nyelv tanításának kimenő 3. rendszerben történő megszüntetésének kidolgozza 2012/2013-as tanévtől. igazgató szeptember 1. 18

19 4. Belső ellenőrzések lefolytatása. 5. Az alcsútdobozi székhely intézménynél a Sportcsarnok használatával kapcsolatos díjfizetések felülvizsgálata, pénzügyi állásfoglalás készítése. munkaszervezet vezetője munkaszervezet (pénzügy) vezetője, igazgató január október 31. Felelős: Társulás Elnöke 13. napirend: Jelentés a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról Tessely Zoltán: Az eddigi gyakorlattól eltérően egy új oszloppal egészült ki a tájékoztatás, a könnyebb érthetőség érdekében. Ez pedig a határozat végrehajtásának határideje. Újdonság még a táblázat végén található tájékoztató anyag a még nem lejárt határidejű határozatok jelen állapotáról. Mindkét változtatás a tisztánlátást segíti. Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: Nincs kiegészítenivalója, ha kérdés van, szívesen válaszol. Hozzászólás, kérdés nincs, az elnök szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 14 igen 83/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A Vértes társulási tanácsa a I. félév lejárt határidejű határozatok teljesítéséről szóló jelentést elfogadja. Felelős: társulás elnöke 19

20 14. napirend: Bicske Város Önkormányzat buszöböl építésének támogatása Tessely Zoltán: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: Az előterjesztés előzmények fejezete tartalmazza röviden a lényeges tudnivalókat. A PÜB hétfői ülésén tárgyalta a napirendi pontot, a beküldött szolgáltatók nyilatkozatainak tartalmát. A tanácsnak kell döntenie arról, hogy ezeket elfogadja-e. Katonáné dr. Venguszt Beatrix: A PÜB szó szerint ismerteti az elfogadott határozatot. A bizottság véleménye szerint a nyilatkozatok nem felelnek meg formai szempontból a feltételeknek. Eredetileg arról volt szó, hogy minden induló járat álljon meg az újonnan kiépítésre kerülő buszmegállókban. Ezzel ellentétben az egyik szolgáltató azt írja, hogy csak bizonyos járatoknál biztosítja a megállást. Különbséget tesz helyközi és távolsági járatai között. Vannak még tisztázatlan kérdések. Tessely Zoltán: A környező települések polgármestereit is megkeresték a lakók, főleg az idős, beteg emberek azzal a kéréssel, hogy létesüljön megálló a Kossuth téren a hivatal, a szakrendelő, a posta a gyógyszertárak stb. könnyebb elérése érdekében. Nekik fontosabb ez a probléma, mint Bicske Városnak, mégis felkarolta ezt a kezdeményezést a város. A határozat két feltételt szabott, az 1. rész a forgalomtechnikai megoldás, a 2. pedig a járatok érkeztetése a megállókba. Részletesebben: 1. kérdés szerinte megoldódott, hiszen a járatok meg tudják közelíteni a megállókat, a megfordulás a körforgalomnál megoldható, a kiállási időben a parkolás pedig a tűzoltóság udvarában biztosított lesz. A 2. feltétel a VOLÁN társaságok nyilatkozata: járatszervezés tekintetében a buszok érintik a megállót. Ezzel a kitétellel nem az ellehetetlenítés volt a cél. A szolgáltató részéről a Váli völgy településeinek nincs ígérete arra vonatkozóan, hogy a megállókat érintik a járatok. Jó lenne, ha a már megépült buszmegállóhoz rendelné utólag a VOLÁN a járatait, ezt el lehetne érni akár aláírásgyűjtéssel is. A következő a javaslata, a tanács állapítsa meg azt, hogy a határozatban leírtak teljesültek, a tervezett buszmegállók megközelíthetők, a szolgáltatók nyilatkozataikban pozitívan nyilatkoznak. Katonáné dr. Venguszt Beatrix: Kiegészítést javasol, abban a tekintetben, hogy az érintett VOLÁN társaságok vezetőit hívja meg a tanács a következő ülésére. Ugron Zoltán: A Társulás tavaszi ülésén, amit a Kakas Óvoda emeleti tárgyalójában tartott a tanács, az összes VOLÁN társaság képviselője jelen volt. Akkor valamennyien ígéretet tettek 20

21 arra vonatkozóan, hogy amennyiben megépülnek a megállók, egyeztetések után lehetővé teszik a menetrendbe építését a megállóknak. dr. Tankó Károly: Ugyanezt szerette volna mondani, ő is így emlékszik. Egyébként jelenleg is megállnak a gimnázium előtt szabálytalanul- a Csabdiról jövő járatok. Ez nagyon balesetveszélyes. Borbíró Mihály: Úgy emlékszik annak idején ugyan ő fogalmazta meg a vitatott határozatot, de a PÜB-nek problémája van az értelmezéssel. A forgalomtechnikai rész rendben van. De a VOLÁN társaságok nyilatkozata már nem megfelelő. A Vál-völgyi településeknél egyáltalán nem látja biztosítottnak, hogy majd betérnek a Kossuth téri megállókba. A Vértes Volán úgy nyilatkozott, hogy a távolsági járatait nem hozza be. Pedig az eredeti cél az volt, hogy minden járat útba ejtse a Kossuth teret. Nincs a buszmegállók megépítése ellen, de nem tartja elégségesnek a nyilatkozatokat. Tessely Zoltán: A helyközi járat Óbarkot nem érinti. Természetesen az lenne az ideális, ha minden VOLÁN társaság, minden járata megállna a megállókban. Oláh Gyárfás: Sajnos a PÜB hétfői ülésén más elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni. Ő is beszélt az autóbuszvezetőkkel, és azt mondták, ha kérik ők is megállnak az idős embereknek a templom környékén, pedig ezzel az állásukat veszélyeztetik. Nem is kellene, hogy ilyen nyilatkozatot hozzanak a VOLÁN társaságok. Rendelési idő alatt az autóbuszvezetők egyébként is megállnak az idősek kérésére a szakorvosi rendelő közelében. Mány polgármestere 15 órakor távozik az ülésről. Tessely Zoltán: Kéri, hogy a határozati javaslat 1. pontjában foglaltakat fogadja el a tanács, erről szavazzanak. Időközben az ülést telefonálás céljából Óbarok polgármestere elhagyta. A Vértes társulási tanácsa 12 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 84/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Bicske Város Önkormányzata buszöböl építésének támogatása I. 21

22 A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy a 135/2010. (VII.30.) számú határozat alapján beszerzett, a Bicskéről induló és Bicskére érkező kistérségi járatokat üzemeltető Volán társaságok nyilatkozatait a határozatban foglalt feltételekkel összhangban lévőnek nyilvánítja. Felelős: társulás elnöke, munkaszervezet vezető Tessely Zoltán: Kéri, hogy a határozati javaslat 2. pontját, a mellékelt támogatási szerződést, az aktualizált időpontokkal kiegészítve fogadják el. A Vértes társulási tanácsa 11 igen 1 tartózkodott 85/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Bicske Város Önkormányzata buszöböl építésének támogatása II. A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy az előterjesztés mellékletét képező támogatási szerződés tervezetet (időpontok aktualizálásával) a melléklet szerint elfogadja. Felelős: társulás elnöke, munkaszervezet vezető Időközben Óbarok polgármestere az ülésre visszajött. Tessely Zoltán: Javasolja, hogy a határozati javaslat 3. pontját változatlan tartalommal fogadja el a tanács. A Vértes társulási tanácsa 12 igen 1 tartózkodott 86/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Bicske Város Önkormányzata buszöböl építésének támogatása III. 22

23 A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy Felhatalmazza a Tanács a Társulás elnökhelyettesét a Bicske Város Önkormányzatával kötendő támogatási szerződés aláírására. Felelős: társulás elnöke, munkaszervezet vezető Tessely Zoltán: Javasolja, hogy a határozati javaslat 4. pontját változatlan tartalommal fogadja el a tanács. A Vértes társulási tanácsa 12 igen 1 tartózkodott 87/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Bicske Város Önkormányzata buszöböl építésének támogatása IV. A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy Felkéri a Munkaszervezet vezetőjét, hogy a támogatási szerződés aláírása után 8 napon belül gondoskodjon a támogatási szerződésnek megfelelően - a 135/2010. (VII.30.) sz. határozatban meghatározott keret összeg pénzeszköz átadásról. Felelős: társulás elnöke, munkaszervezet vezető Garaguly Tibor: Szeretné, ha Etyek tekintetében körüljárná a problémát a társulás, mivel új szolgáltató közlekedteti a járatokat Budapest-Zsámbék-Etyek-Bicske vonalon. A járatszámokat mindenképpen szükséges egyeztetni. Katonáné dr. Venguszt Beatrix: Szerinte a forgalmi igazgatókat kell meghívni az egyeztetésre, mivel a menetrendekkel kapcsolatban a VOLÁN társaságoknak van kompetenciájuk tárgyalni. A kiküldésre kerülő levélben jelölni kellene térképen az elképzeléseket fordulás, parkolás tekintetében. Tessely Zoltán: Az elhangzottak figyelembevételével és kiegészítésével szavazásra teszi fel a javaslatot. 23

24 A Vértes társulási tanácsa 12 igen 1 tartózkodott 88/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: Bicske Város Önkormányzata buszöböl építésének támogatása V. A VÉRTES társulási tanácsa úgy dönt, hogy: a Társulás soron következő ülésére meg kell hívni a szolgáltató VOLÁN társaságok képviselőit, esetlegesen az alvállalkozókat is (pl. Etyek-új szolgáltató), hogy tisztázásra kerüljenek a felmerülő problémák (határidők, menetrend, buszforduló lehetősége, várakozó hely a kiállási idő alatt, helyközi, távolsági járatok stb.). szükséges meghatározni azokat a tevékenységeket, melynek eredményeképpen elérhető, hogy minél több járat megálljon a megépülő buszmegállókban. Felelős: társulás elnöke, munkaszervezet vezető 15. napirend: Egyebek: Tájékoztatás tartozásokról Tessely Zoltán: Átadja a szót a pénzügyi vezetőnek. Hopka Rita: A Társulási ülés anyagának kiküldése óta Felcsút és Etyek települések rendezték tagdíjtartozásukat. Vál község polgármesterét megkéri, hogy (ugyan telefonon egyeztettek) levélben hivatalosan kérje a társulástól, hogy tartozása a normatíva átutalásakor beszámításra kerüljön. A falugondnoki szolgálattal kapcsolatos tartozásokról annyit, hogy Újbarok kérte a 3 havi részletfizetési kedvezményt, az előzőekben elhangzottak szerint ezt a társulási tanács elfogadta. Bodmér község Önkormányzata határozatot hozott arról, hogy fizetni fog. A tájékoztatást mindenki tudomásul vette, több hozzászólás nincs. Hóhér, vigyázz c. film megvásárlásáról Tessely Zoltán: Az ülés előtt kiosztásra került a polgármesterek részére egy ismertető anyag a portréfilmről, melyet a Közép-európai Média Intézet Kft. jutatott el Bicske Város 24

25 polgármesteréhez. A film DVD kópiáját 45eFt+ ÁFA áron lehet megvásárolni, és október 17. és 23. között korlátlan számú nyilvános vetítést tesz lehetővé. Javasolja, hogy a Társulás a tartalék-keret terhére éljen ezzel a lehetőséggel, és vásároljon 1 példányt a kópiából. Így az említett időszakban korlátlan számú vetítésre van lehetőség a kistérség 17 településén. Katonáné dr. Venguszt Beatrix: Vállalja, hogy összeírja a települések vetítési igényeit az említett időszakra vonatkozóan. Az elnök szavazásra teszi fel az elhangzott ajánlatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 13 igen 89/2011. (IX. 21.) számú határozat Tárgy: DVD kópia vásárlása A Vértes társulási tanácsa úgy dönt, hogy a Középeurópai Médiaintézet Kft. (2066 Balassagyarmat, Móricz Zsigmond u.1.) forgalmazásában lévő Hóhér, vigyázz! c. dokumentumfilm DVD kópiáját 1 példányban Ft + ÁFA (bruttó Ft) kölcsön díjért a Társulás részére megvásárolja. A vetítések október 17. és 23. közötti időpontokban lehetségesek a kistérség településein. A társulási tanács felhatalmazza az elnököt a szolgáltatóval történő szerződés aláírására. Felelős: társulás elnöke kmf. Tessely Zoltán sk. társulási tanács elnöke Katonáné Dr. Venguszt Beatrix sk. jegyzőkönyv hitelesítő Spergelné Rádl Ibolya sk. jegyzőkönyv hitelesítő 25

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Ikt. szám: J e g y z ő k ö n y v a Csákvári Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. április 14-én megtartott nyilvános üléséről Határozatok: 13/2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: az Önkormányzat Polgármesteri irodája Alcsútdoboz,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén 113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

(hangszalagos rögzítéssel)

(hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Jelen vannak: Sárbogárd Város Önkormányzat testületének, Hantos Község Önkormányzat testületének és Nagylók Község Önkormányzat testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről J E G Y ZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2016. március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza: 10-14/2016.(III.22.) számú PÜB határozatokat J E G Y ZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 9/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 9-én a bezi Községházban megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 29-ÉN TARTOTT

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 29-ÉN TARTOTT Alap község Önkormányzata Alsószentiván Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. 7012 Alsószentiván, Béke u. 56/a. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu 25/224-501 alsosz@vnet.hu JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 29-i rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 29-i rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 29-i rendkívüli üléséről Helye: Közösségi ház, 2473. Vál, Vajda János u. 16. Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Tabajd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 27-i ülésére 6. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/2/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. február 26. napján 15.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére 6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2015. évi Munkaterv és jogalkotási program elfogadása A tárgykört

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15. napján de. 8.30 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére

napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 30-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2016. évi Munkaterv és jogalkotási program

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Tankó Károly polgármester

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Tankó Károly polgármester Jegyzőkönyv Készült: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én 17.00 órakor kezdődő, rendkívüli nyilvános ülésén, a Körjegyzőség Csabdi Kirendeltségének Hivatal hivatalos helyiségében,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

Községi Önkormányzat Kóspallag

Községi Önkormányzat Kóspallag Községi Önkormányzat Kóspallag J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóspallag Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 3-án (szerda) 12.00 órakor kezdődő RENDKÍVÜLI testületi üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2017. november 8. 8.30

Részletesebben

Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi 1. sz. jegyzőkönyve. a február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről.

Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi 1. sz. jegyzőkönyve. a február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről. Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi 1. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült a Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2015. február 23-án tartott nyilvános képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2015. február 23-án tartott nyilvános képviselő-testületi üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V a SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2015. február 23-án tartott nyilvános képviselő-testületi üléséről Tartalmazza a : 10/2015.(II.23.)

Részletesebben

Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről

Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről Mátrai Önkormányzati Társulás Elnöke, 3145 Mátraterenye Kossuth út 178. Társult települési önkormányzat polgármestere Szám: /2015/I. Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről Készült: a

Részletesebben

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácsterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:81-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

N A P I R E N D : K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 5/2012. számú

N A P I R E N D : K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 5/2012. számú K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 5/2012. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bercel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 8-án tartott együttes üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 13-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-én megtartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének április 9-én 15 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének április 9-én 15 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. április 9-én 15 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma Tárgy 54/2008.(04.09.) Szociális Ellátó- és Gyermekjóléti Intézményt

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/ Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. augusztus 22. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2016. május 25-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. november 25 -én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Enying Mikrokörzeti Szociális és Gyermekjóléti Intézményi Társulás szeptember 11-én tartott rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Enying Mikrokörzeti Szociális és Gyermekjóléti Intézményi Társulás szeptember 11-én tartott rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Társulás 2014. szeptember 11-én tartott rendes nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal, polgármesteri iroda 8130 Enying, Kossuth u. 26. Berta József, Mezőszentgyörgy polgármestere

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

2 Szavazásra teszi fel a meghívóban szereplő napirendi pont elfogadását. Sárbogárd város testület 10 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadt

2 Szavazásra teszi fel a meghívóban szereplő napirendi pont elfogadását. Sárbogárd város testület 10 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadt J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. március 27-i együttes üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. június 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v

Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v Iktatószám: II/1-15/2016. Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v mely készült 2016. október 26-án 18:00 órakor az önkormányzati

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 29. napjára összehívott soros nyílt ülésére

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 29. napjára összehívott soros nyílt ülésére 5. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 29. napjára összehívott soros nyílt ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Kapcsolat Központ

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés) Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 10 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Zöldág János alpolgármester Borsik Imre képviselő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 18-án megtartott soron következő testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-17/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. szeptember 7-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester Nagy Károly alpolgármester Bartha Gusztáv

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének december 4. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének december 4. napján tartandó ülésére Szám: 2-237/2015. ELŐTERJESZTÉS Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének 2015. december 4. napján tartandó ülésére Előterjesztés tárgya: Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Dr.Szabó Tímea jegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs, Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető.

Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Dr.Szabó Tímea jegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs, Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető. Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp és Térsége Óvodai Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács 2014. augusztus 28-án (csütörtökön) 16.30 órai kezdettel tartott üléséről. Jelen vannak: Kondor Géza társulás

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 17-én órakor tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 17-én órakor tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 17-én 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG J E GY Z Ő K Ö N Y V Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 345/2012. (XII.27.) határozat Csákvári

Részletesebben

1./ Beszámoló a Hegyaljai Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról Előadó: Gánóczi Istvánné mb.intézményvezető

1./ Beszámoló a Hegyaljai Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról Előadó: Gánóczi Istvánné mb.intézményvezető Jegyzőkönyv Készült: 2009.május 26-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Csatlós Csaba képviselő Fercsák András képviselő

Részletesebben

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 1. Választás eredményének ismertetése 2. Polgármester esküje 3. Polgármester tiszteletdíjának,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 19.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 19.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 162-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 19.00 órai kezdettel

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 6/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelet Az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról B4 Határozatok:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g

Részletesebben