KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE(29/2010)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE(29/2010)"

Átírás

1 EURÓPAI PARLAMENT Jogi Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE(29/2010) Tárgy: A Holland Királyság Képviselőházának indoklással ellátott véleménye a harmadik országbeli állampolgárok idényjellegű munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2010) C7-0180/ /0210(COD)) A szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló 2. sz. jegyzőkönyv 6. cikke szerint a jogalkotási aktus tervezetének továbbításától számított nyolc héten belül bármely nemzeti parlament indokolt véleményt küldhet az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság elnökének, amelyben ismerteti azokat az okokat, amelyek alapján az adott tervezetet nem tartja összeegyeztethetőnek a szubszidiaritás elvével. Az Európai Parlament eljárási szabályzata szerint a Jogi Bizottság felelős a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartásáért. Tájékoztatásul mellékeljük a Holland Királyság Képviselőházának indokolással ellátott véleményét a fenti javaslatról. CM\ doc PE v01-00 Egyesülve a sokféleségben

2 PE v /5 CM\ doc

3 Jerzy Buzek úrnak az Európai Parlament elnökének 60, Rue Wiertz B-1047 Brüsszel Belgium kelt: október 14. tárgy: A harmadik országbeli állampolgárok idényjellegű munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló irányelvre irányuló javaslat (COM(2010) 379) vizsgálata a szubszidiaritás szempontjából azonosító: Tisztelt Buzek úr! A Holland Parlament Alsó- és Felsőháza (Eerste en de Tweede Kamer der Staten- Generaal) az előírt eljárásnak megfelelően a szubszidiaritás és az arányosság elvének szempontjából megvizsgálta a fent említett javaslatot. Ezzel eleget tettünk az EU-Szerződés 5. cikkében és a Lisszaboni Szerződésnek a szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló 2, jegyzőkönyvében foglaltaknak. E levélben a Holland Parlament két kamarájának álláspontjáról tájékoztatjuk. Egyben azonos tartalmú levelet küldtünk az Európai Bizottságnak, a Tanácsnak és a holland kormánynak is. A két kamara megítélése szerint az Európai Bizottság nem támasztotta alá kellőképpen, hogy a javaslat megfelel a szubszidiaritás és az arányosság elvének. Következésképpen a két kamara sincs meggyőződve arról, hogy a javaslat megfelelően figyelembe veszi ezeket az elveket. A Holland Parlament két kamarája nem osztja az Európai Bizottság véleményét, CM\ doc 3/5 PE v01-00

4 amely szerint az idénymunkások iránti igény megközelítőleg azonos mértékű valamennyi tagállamban. A megadott adatok nem egyértelműek, és tagállamonként, illetve régiónként változóak. Emellett azt is tekintetbe kell venni, hogy a potenciális munkaerő-állománytól függően a tagállamok munkaerő-piaci viszonyai is jelentős mértékben különböznek egymástól. Az Európai Bizottság nem igazolta kellőképpen, hogy a tagállamok és régiók közötti különbségek az eltérő szabályozás következményei lennének, ezért szükségtelenné válik a bemutatott szabályok bevezetése. A Holland Parlament két háza úgy véli, hogy az EU-n belül az idénymunkások illegális és az engedélyezett időn túli tartózkodásából ( overstay ) eredő problémákat ésszerűbb lenne a nemzeti végrehajtó és felügyeleti szervek kapacitásának növelésével (illetve jobb együttműködésével), mintsem a szabályozás javasolt részleges harmonizációjával orvosolni. A Holland Parlament kamarái osztják az Európai Bizottságnak azt az elképzelését, amely szerint véget kell vetni a harmadik országokból érkező idénymunkások kizsákmányolásának és nem megfelelő munkafeltételek melletti foglalkoztatásának. Véleményük szerint azonban a nemzeti szociális-gazdasági alapjogok, valamint az európai és nemzetközi megállapodások (például az ILO) már megfelelő mértékben szavatolják az európai területen tartózkodó személyek jogait. A kizsákmányolás elleni eredményesebb, határokon átívelő küzdelem például a felügyeleti és nyomozati szervek jobb együttműködésével érhető el. Elképzelhető lenne az is, hogy ennek érdekében az európai csoportosulások saját nyomozati hatásköröket kapnának, és nem függnének teljes mértékben a különböző tagállamok együttműködésétől. A Holland Parlament kamarái szerint a javaslat semmilyen hozzáadott értéket nem képvisel a származási országokkal az idénymunkával kapcsolatban megkötendő közös megállapodások vonatkozásában. A javaslatból egyébként nem derül ki egyértelműen, hogy az Európai Bizottság megítélése szerint milyen formát kell öltenie a származási országokkal folytatandó például az illegális migráció ellen irányuló együttműködésnek. Az irányelvtervezet 10. cikkében megfogalmazott javaslat a jövőben nem tenné lehetővé az idénymunkások három hónapnál rövidebb tartózkodása esetén a külön munkavállalási engedély megkövetelését. Ezzel a nemzeti felügyeleti szerveket fontos, az illegális foglalkoztatás és a kizsákmányolás ellen felhasználható eszközöktől fosztják meg. A Holland Parlament kamaráinak megítélése szerint ezért a javaslattal nem növelik az illegális munka elleni küzdelem hatékonyságát, így a javaslat nem felel meg a szubszidiaritás kritériumának. A Holland Parlament kamarái úgy vélik, hogy az idénymunka javasolt maximális 6 hónapos időtartama túl hosszú ahhoz, hogy még idénymunkáról lehessen beszélni. Ezenfelül ebben az esetben az érintettek igényt támaszthatnának a nemzeti társadalombiztosítási rendszerekkel szemben. A messzebb mutató javaslat miatt így aggályok merülnek fel az arányossággal kapcsolatban. E kifogások ellenére a Holland Parlament kamarái belátják azt, hogy az PE v /5 CM\ doc

5 elöregedés munkaerőpiacra gyakorolt hatásai az elkövetkező években érinteni fogják az Európai Uniót. E téren az uniós szintű intézkedések is segítséget jelenthetnek, például az eljárások áttekinthetővé és átláthatóvá tétele révén. Tisztelettel: Drs. P. René H. M. van der Linden a Holland Parlament Felsőházának elnöke Gerdi A. Verbeet a Holland Parlament Alsóházának elnöke Azonos tartalmú levelet kapott az Európai Bizottság alelnöke, az Európai Unió Tanácsának elnöke, valamint a holland kormány is. CM\ doc 5/5 PE v01-00

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 27.5.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE (43/2011) Tárgy: Az Ír Köztársaság képviselőházának (Dáil Éireann) indokolással ellátott véleménye a közös konszolidált

Részletesebben

Harmadik országból érkező idénymunkások

Harmadik országból érkező idénymunkások Harmadik országból érkező idénymunkások Szerkesztői bevezető Jelen tanulmánykötet szerkesztési elvei között szerepelt, hogy a Magyarországot és az Európai Uniót érintő migráció kapcsán a lehető legtöbb

Részletesebben

2. sz. MUNKADOKUMENTUM

2. sz. MUNKADOKUMENTUM EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 4.4.2011 2. sz. MUNKADOKUMENTUM a harmadik országbeli állampolgárok idényjellegű munkavállalás céljából való belépésének és

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság PROGRAMTERVEZET MEGHALLGATÁS

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság PROGRAMTERVEZET MEGHALLGATÁS EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE_(2011)0420_1 PROGRAMTERVEZET MEGHALLGATÁS LEGÁLIS MIGRÁCIÓ LISSZABON UTÁN: IDÉNYMUNKÁSOK ÉS VÁLLALATON BELÜLI ÁTHELYEZÉSEK

Részletesebben

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013 EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 21.5.2013 2012/0268(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti, a jogellenesen tartózkodó személyek

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 2016/0279(COD) 23.11.2016 ***I JELENTÉSTERVEZET egyes, szerzői jog és szomszédos jogok védelme alá tartozó művek és más tartalmak hozzáférhető formátumú példányainak

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 009-04 Petíciós Bizottság 0.7.04 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Ferran Rosa Gaspar spanyol állampolgár által benyújtott 0098/0. sz. petíció a szabad mozgásról Európában és az ösztöndíj-feltételekről

Részletesebben

* JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0447(NLE) 4.11.2014

* JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0447(NLE) 4.11.2014 EURÓPAI PARLAMENT 2014 2019 Jogi Bizottság 4.11.2014 2011/0447(NLE) * JELENTÉSTERVEZET az Oroszországi Föderációnak a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980.

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.20. COM(2014) 181 final 2014/0101 (CNS) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Franciaország tengeren túli megyéiben kivetett octroi de mer egyedi adóról szóló 2004/162/EK határozatnak

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság 21.6.2012 2012/0049(COD) ***I JELENTÉSTERVEZET az irodai berendezésekre vonatkozó európai uniós energiahatékonysági címkézési programról

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET Európai Parlament 2014-2019 Gazdasági és Monetáris Bizottság 2016/0110(COD) 7.7.2016 ***I JELENTÉSTERVEZET a pénzügyi beszámolás és az audit területén meghatározott tevékenységeket támogató, a 2014 2020

Részletesebben

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2016/0130(COD) a Jogi Bizottság részéről

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2016/0130(COD) a Jogi Bizottság részéről Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 2016/0130(COD) 10.11.2016 VÉLEMÉNYTERVEZET a Jogi Bizottság részéről a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság részére a munkájuk során rákkeltő anyagokkal és

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 818 final 2016/0411 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 27.5.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Mark Walker brit állampolgár által benyújtott 0436/2012. sz. petíció a határon átnyúló jogi képviselet biztosításáról

Részletesebben

Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI))

Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI)) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 27.2.2013 2012/2322(INI) JELENTÉSTERVEZET az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI)) Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.6. COM(2016) 653 final 2016/0319 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól

Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól 1796 der Beilagen XXIV. GP - Staatsvertrag - 24 Protokoll in ungarischer Sprachfassung (Normativer Teil) 1 von 10 A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAI KÉPVISELŐINEK KONFERENCIÁJA Brüsszel, 2012. május 14. (OR. en) CIG

Részletesebben

A SZUBSZIDIARITÁS ELVE

A SZUBSZIDIARITÁS ELVE A SZUBSZIDIARITÁS ELVE Az Unió nem kizárólagos hatáskörei vonatkozásában a szubszidiaritás Európai Unióról szóló szerződésben foglalt elve meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az Unió rendelkezik

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.30. COM(2016) 434 final 2016/0198 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK - BA )

AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK - BA ) 1 AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK - BA ) Tételek: 1. Az Európai Közösségek és az Unió jogának alapvonalai. A magyar csatlakozás 2. Az Európai Unió szervezete: Bizottság, Európai Parlament,

Részletesebben

***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA

***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 2006/0008(COD) 26.1.2009 ***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 16.12.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Elena Clara Popescu román állampolgár által a gyógyszerészek romániai kollégiuma nevében benyújtott 0695/2011.

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.14. COM(2015) 430 final 2015/0193 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Palaui Köztársaság közötti, a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok alóli

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 31.1.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Harry Nduka nigériai állampolgár által benyújtott 0256/2011. számú petíció az Egyesült Királyságban való maradásának

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 29.9.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Marianne van Eck holland állampolgár által benyújtott 0564/2012. számú petíció egy holland gyermek nevelőszülői

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.1. COM(2016) 354 final 2016/0163 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv 193. cikkétől eltérő

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 27.6.2012 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: A H.K., német állampolgár által benyújtott 0334/2009. számú petíció a Spanyolországban gyógyszerekre és orvosokra

Részletesebben

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról. Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.7.13. COM(2010) 379 végleges 2010/0210 (COD) C7-0180/10 Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a harmadik országbeli állampolgárok idényjellegű munkavállalás

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.26. COM(2014) 382 final 2014/0202 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 604/2013/EU rendeletnek a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó családtaggal,

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.2.26. COM(2014) 106 final 2014/0054 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az EU Kína vám-együttműködési vegyes bizottságban az Európai Unió engedélyezett gazdálkodói programja

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2004 Petíciós Bizottság 2009 5.05.2008 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: José Camacho portugál állampolgár által a Federatie van de Portuguese Gemeenschap in Nederland egyesület nevében

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Európai Parlament 2014-2019 Petíciós Bizottság 27.1.2016 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Thierry Paquet belga állampolgár által benyújtott 1759/2013. számú petíció az önkéntes tűzoltók belgiumi helyzetéről

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.11.29. COM(2016) 745 final 2016/0368 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1101/89/EGK rendelet, a 2888/2000/EK rendelet és a 685/2001/EK rendelet

Részletesebben

ELFOGADOTT SZÖVEGEK. Egyesülve a sokféleségben. 2011. május 10. keddi ülés II. rész EURÓPAI PARLAMENT 2011-2012

ELFOGADOTT SZÖVEGEK. Egyesülve a sokféleségben. 2011. május 10. keddi ülés II. rész EURÓPAI PARLAMENT 2011-2012 EURÓPAI PARLAMENT 2011-2012 ELFOGADOTT SZÖVEGEK 2011. május 10. keddi ülés II. rész P7_TA-PROV(2011)05-10 IDEIGLENES VÁLTOZAT PE 464.204 Egyesülve a sokféleségben TARTALOM A PARLAMENT ÁLTAL ELFOGADOTT

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.17. COM(2013) 633 final 2013/0312 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az Egyesült Királyságnak a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.12. COM(2014) 351 final 2014/0179 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az EFTA Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás II. mellékletének módosításáról

Részletesebben

Plenárisülés-dokumentum

Plenárisülés-dokumentum EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 24.3.2014 A7-0242/2014 JELENTÉS az Európai Unió 2012-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésrıl, III. szakasz

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.29. COM(2015) 231 final 2015/0118 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv 287. cikkétől eltérő

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 8.10.2010 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: A Tim Gerber, német állampolgár által benyújtott 0656/2007. sz. petíció az Oroszországgal megkötött, a vízumok

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.10. COM(2016) 384 final 2016/0181 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.)

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.11.25. C(2014) 9048 final A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) a Bizottság főigazgatói, valamint a szervezetek vagy önfoglalkoztató személyek közötti megbeszélésekről

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.11.28. COM(2014) 714 final 2014/0338 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET Európai Parlament 2014-2019 Gazdasági és Monetáris Bizottság 2016/0355(COD) 16.11.2016 ***I JELENTÉSTERVEZET a lakossági befektetési csomagtermékekkel, illetve biztosítási alapú befektetési termékekkel

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.1.10. COM(2017) 2 final 2017/0006 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA Franciaországnak a Svájccal a Bâle-Mulhouse repülőtér tekintetében a 2006/112/EK irányelv

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Gazdasági és Monetáris Bizottság 26/2005. SZ. KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. A Szlovák Nemzeti Tanács (Národná Rada) válaszai

EURÓPAI PARLAMENT. Gazdasági és Monetáris Bizottság 26/2005. SZ. KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. A Szlovák Nemzeti Tanács (Národná Rada) válaszai EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Gazdasági és Monetáris Bizottság 2009 26/2005. SZ. KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: A Szlovák Nemzeti Tanács (Národná Rada) válaszai Mellékelve a tagok megtalálhatják

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 20. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 20. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 20. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0248 (NLE) 11844/16 TRANS 327 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a Veszélyes

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 16.12.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Klaus Träger német állampolgár által benyújtott 0171/2012. számú petíció az Olaszországban az olaszokra és

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Fejlesztési Bizottság 2014/0059(COD) 7.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Fejlesztési Bizottság részéről a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére a konfliktusok által érintett és

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 20. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 20. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 20. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2015/0306 (COD) 12140/16 CODEC 1246 FRONT 341 MIGR 157 COMIX 590 PE 92 TÁJÉKOZTATÓ Küldi: Címzett: Tárgy: a

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 28.11.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Kroum Kroumov bolgár állampolgár által benyújtott, 16 aláírást tartalmazó 0824/2008. számú petíció a bulgáriai

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.12.21. COM(2011) 909 végleges 2011/0444 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Seychelle-szigeteknek a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: 1-8. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2015/2020(BUD) 16.2.2015. Jelentéstervezet Victor Negrescu. PE549.278v01-00

MÓDOSÍTÁS: 1-8. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2015/2020(BUD) 16.2.2015. Jelentéstervezet Victor Negrescu. PE549.278v01-00 EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Bizottság 16.2.2015 2015/2020(BUD) MÓDOSÍTÁS: 1-8 Jelentéstervezet Victor Negrescu (PE546.788v01-00) az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak az Európai

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.1. COM(2016) 437 final 2016/0200 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES)

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.2.2. COM(2016) 50 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz A közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak Cselekvési terv a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 29.09.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Maria Elena Solís Yánez spanyol állampolgár által benyújtott 0359/2012. számú petíció Fuerteventurában és

Részletesebben

A8-0277/14 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0277/14 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 25.1.2017 A8-0277/14 Módosítás 14 Bernd Lange a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság nevében Jelentés A8-0277/2016 Marielle de Sarnez Az EU Kolumbia/Peru kereskedelmi megállapodásban foglalt kétoldalú védzáradék

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 06.01.2005 COM(2004) 854 végleges Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388/EGK hatodik

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: 34-40. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0038(COD) 27.10.2011. Jelentéstervezet Kurt Lechner (PE473.716v01-00)

MÓDOSÍTÁS: 34-40. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0038(COD) 27.10.2011. Jelentéstervezet Kurt Lechner (PE473.716v01-00) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 27.10.2011 2011/0038(COD) MÓDOSÍTÁS: 34-40 Jelentéstervezet Kurt Lechner (PE473.716v01-00) a 89/666/EGK, a 2005/56/EK és a 2009/101/EK irányelvnek a központi

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 25.3.2010 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Jan Bubela, német állampolgár által benyújtott 0284/2008. számú petíció a tervezett prágai körgyűrűről Hana

Részletesebben

MUNKADOKUMENTUM. HU Egyesülve a sokféleségben HU 11.11.2011

MUNKADOKUMENTUM. HU Egyesülve a sokféleségben HU 11.11.2011 EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 11.11.2011 MUNKADOKUMENTUM a bejegyzett élettársi közösségek vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, valamint a határozatok

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS A NEMZETI PARLAMENTEKNEK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS A NEMZETI PARLAMENTEKNEK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.20. COM(2016) 505 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS A NEMZETI PARLAMENTEKNEK a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv módosításáról

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.11. COM(2016) 208 final 2016/0111 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 18.7.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Riccarda Nissen és Angelika Dahlin, német állampolgárok által a Netzwerk Rafael e.v. és a Terre des Femmes

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, február 28. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, február 28. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 28. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0049 (NLE) 6795/17 UD 55 CORDROGUE 31 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. február 28. Címzett: Biz.

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság IDEIGLENES 2006/2105(INI) 19.7.2006 JELENTÉSTERVEZET A fogyatékkal élık helyzete a kibıvült Európai Unióban: az Európai Akcióterv 2006-2007

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 28.6.2013 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Dieter Werthenbach holland állampolgár által benyújtott 1385/2012. számú petíció német rokkantsági nyugdíjának

Részletesebben

Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről

Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2011/0413(COD) 8.5.2012 VÉLEMÉNYTERVEZET a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről a Külügyi Bizottság részére a Stabilitási Eszköz létrehozásáról

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: 1-9. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0440(COD) 8.11.2012. Véleménytervezet (PE...)

MÓDOSÍTÁS: 1-9. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0440(COD) 8.11.2012. Véleménytervezet (PE...) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Alkotmányügyi Bizottság 8.11.2012 2011/0440(COD) MÓDOSÍTÁS: 1-9 Véleménytervezet (PE...) Az Európai Parlament és a Tanács rendelete a demográfiára vonatkozó európai statisztikákról

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2013.10.18.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2013.10.18.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.10.18. C(2013) 6837 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2013.10.18.) a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének az

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 30. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 30. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 30. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2012/0236 (COD) 11309/1/16 REV 1 PECHE 279 CODEC 1072 PARLNAT 264 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy:

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS 2-23. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0399(COD) 30.8.2012. Véleménytervezet Kyriakos Mavronikolas (PE492.561v01-00)

MÓDOSÍTÁS 2-23. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0399(COD) 30.8.2012. Véleménytervezet Kyriakos Mavronikolas (PE492.561v01-00) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 30.8.2012 2011/0399(COD) MÓDOSÍTÁS 2-23 Véleménytervezet Kyriakos Mavronikolas (PE492.561v01-00) a Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogram (2014

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.8. COM(2016) 188 final 2016/0103 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Marshall-szigeteki Köztársaság közötti, a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 27.5.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: D.G. német állampolgár által benyújtott 0194/2013. számú petíció a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi

Részletesebben

A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA 98. PLENÁRIS ÜLÉSE RÉSZLETES NAPIRENDTERVEZET

A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA 98. PLENÁRIS ÜLÉSE RÉSZLETES NAPIRENDTERVEZET Brüsszel, 2012. november 16. A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA 98. PLENÁRIS ÜLÉSE RÉSZLETES NAPIRENDTERVEZET 2012. NOVEMBER 29., CSÜTÖRTÖK, 15 ÓRÁTÓL 21 ÓRÁIG és 2012. NOVEMBER 30., PÉNTEK, 9 ÓRÁTÓL 13 ÓRÁIG EURÓPAI

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 10. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 10. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2012/0102 (CNS) 8741/16 FISC 70 ECOFIN 378 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS IRÁNYELVE a 2006/112/EK

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, január 12. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, január 12. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. január 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0006 (NLE) 5208/17 FISC 7 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. január 10. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy:

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.2. COM(2014) 611 final ANNEX 1 MELLÉKLET Tervezet AZ EGYRÉSZRŐL AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS TAGÁLLAMAI, MÁSRÉSZRŐL A SVÁJCI ÁLLAMKÖZÖSSÉG KÖZÖTTI, A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSÁRÓL

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET Európai Parlament 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 2016/0125(COD) 18.7.2016 ***I JELENTÉSTERVEZET a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 9. (OR. en) 16651/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0375 (NLE) PECHE 553

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 9. (OR. en) 16651/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0375 (NLE) PECHE 553 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. december 9. (OR. en) 16651/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0375 (NLE) PECHE 553 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA az Európai

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.9.26. COM(2014) 594 final 2014/0276 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a kiváló minőségű marhahúsra, a sertéshúsra, baromfihúsra, búzára és kétszeresre,

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.18. COM(2016) 69 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről Türkmenisztán közötti

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére

Kulturális és Oktatási Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére Európai Parlament 2014-2019 Kulturális és Oktatási Bizottság 2015/0278(COD) 10.5.2016 VÉLEMÉNYTERVEZET a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére a

Részletesebben

Az élettársak és a házaspárok vagyonjogi rendszereivel kapcsolatos rendeletekre irányuló javaslatok

Az élettársak és a házaspárok vagyonjogi rendszereivel kapcsolatos rendeletekre irányuló javaslatok BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA C TEMATIKUS FŐOSZTÁLY: ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ÉS ALKOTMÁNYOS ÜGYEK JOGI ÜGYEK Az élettársak és a házaspárok vagyonjogi rendszereivel kapcsolatos rendeletekre irányuló javaslatok

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.24. COM(2015) 303 final 2015/0134 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a vízumok egységes formátumának meghatározásáról szóló, 1995. május 29-i 1683/95/EK

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 27.10.2010 2010/0067(CNS) VÉLEMÉNYTERVEZET az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről a Jogi Bizottság részére

Részletesebben

JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0320/

JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0320/ Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0320/2016 10.11.2016 JELENTÉS nem jogalkotási állásfoglalási indítvánnyal az Európai Unió és a Norvég Királyság közötti, a Dánia, Norvégia és Svédország

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.1.19. COM(2017) 23 final 2017/0010 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a HP 14 veszélyességi tulajdonság

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.22. COM(2016) 407 final 2016/0189 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió nevében az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás XIX. mellékletének (Fogyasztóvédelem)

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 10. (OR. en) az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 10. (OR. en) az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0181 (NLE) 10133/16 AGRI 325 AGRIFIN 66 AGRIORG 49 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. június 10. Címzett:

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 9. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 9. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. október 9. (OR. en) 12978/17 OJ CRP1 34 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: Az ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGÁNAK (I. rész) 2644. ülése Időpont: 2017. október 11. Kezdési idő:

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/2132(INI) Véleménytervezet Vicente Miguel Garcés Ramón. PE500.

MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/2132(INI) Véleménytervezet Vicente Miguel Garcés Ramón. PE500. EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 28.11.2012 2012/2132(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-21 Vicente Miguel Garcés Ramón (PE500.516v01-00) az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai

Részletesebben

Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság

Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság 2011/0059(CNS) 2.4.2012 MÓDOSÍTÁS: 24-37 Véleménytervezet Marina Yannakoudakis (PE478.403v01-00) a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.21. COM(2015) 517 final 2015/0242 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Németországnak, illetve Ausztriának a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló

Részletesebben

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság 19.9.2012 2011/0389(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről a Jogi Bizottság részére az éves és összevont

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 18.12.2012 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Eduardo José Rodríguez Trujillo spanyol állampolgár által P. Nikiforos Diamandouros európai ombudsman közvetítésével

Részletesebben

A kkv-k az új uniós közbeszerzési irányelvekben. Dr. Boros Anita - főosztályvezető Közbeszerzési Hatóság

A kkv-k az új uniós közbeszerzési irányelvekben. Dr. Boros Anita - főosztályvezető Közbeszerzési Hatóság A kkv-k az új uniós közbeszerzési irányelvekben Dr. Boros Anita - főosztályvezető Közbeszerzési Hatóság I. A kkv-k megítélése az EU-ban 2000 Kisvállalkozások Európai Chartája világszínvonalú kkv-környezet

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 16.3.2012 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Jill Bell, ír állampolgár által az Ír Bioboltok Szövetsége (Irish Association of Health Stores) nevében benyújtott,

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat. a Tanács határozata

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat. a Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.31. COM(2016) 319 final ANNEX 1 MELLÉKLETEK a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata az Európai Unió nevében az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás IX. mellékletének

Részletesebben

2014.3.28. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 94/375

2014.3.28. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 94/375 2014.3.28. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 94/375 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2014/36/EU IRÁNYELVE (2014. február 26.) a harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való munkavállalás céljából

Részletesebben