E LŐ T E R J E S Z T É S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E LŐ T E R J E S Z T É S"

Átírás

1 E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének május 21-i ülésére Tárgy: Zirc Város Közművelődési Koncepciója Előadó: Dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma: határozati javaslat Szavazás módja: egyszerű többség Az előterjesztés készítésében részt vett: Controll Zrt, Az előterjesztés előkészítésében közreműködnek: Emberi Erőforrás Bizottság Pénzügyi Ellenőrző és Gazdasági Bizottság

2 Tisztelt Képviselő-testület! Zirc Városi Önkormányzat képviselő-testülete a április 23-ai ülésén tárgyalta a Zirc Város Közművelődési Koncepciója című előterjesztést. A képviselő-testület a 80/2012.(IV.23.) határozatával utasított, hogy az Emberi Erőforrás Bizottság ülésén elhangzott javaslatokkal együtt, az esetleg később beérkező érdemi javaslatokkal kiegészítve terjesszem a következő ülésen a képviselő-testület elé Zirc Város Közművelődési Koncepcióját. A mai napig a koncepcióval kapcsolatos kiegészítő javaslat nem érkezett. Az Emberi Erőforrás Bizottság ülésén elhangzott javaslatokat a Controll Zrt. a koncepcióba beépítette és május 4-én megküldte. A megküldött koncepció részünkről is átnézésre került és ahol kellett ott a technikai jellegű javításokat elvégeztük. Kérem Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztésem megtárgyalására és a határozati javaslat elfogadására. Zirc, május 11. Dr. Árpásy Tamás jegyző Határozati javaslat: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (...) határozata Zirc Város Közművelődési Koncepciójának elfogadásáról Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Zirc Város Közművelődési Koncepcióját a jelen előterjesztés 1. számú mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja. Felelős: Ottó Péter polgármester Határidő: azonnal

3 1 ZIRC VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA Zirc, a Bakony fővárosa Zirc, április

4 2.tervszerűséggel és szívós kitartással minden téren messzire juthatunk." (Magyary Zoltán) 1. Előzmények, források, felépítés 1.1 Előzmények Zirc Város Képviselő testülete 1999 ben fogadta el a város kulturális koncepcióját. Az eltelt több mint 10 év időszerűvé tette a felülvizsgálatot, tekintettel az időközbeni gazdasági és jogszabályi, valamint helyi változásokra. A Zirc Városi Önkormányzat közművelődési feladatait a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL törvény, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény, a helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló 33/2009. önkormányzati rendelet alapján, jelen Közművelődési koncepcióban megfogalmazottak szerint végzi. 1.2 Források Jelen koncepció a hatályos jogszabályok, Zirc Város Képviselő testülete által elfogadott hosszú távú fejlesztési tervek, így a 134/2011. (VI.27.) Kt. határozattal elfogadott Civil koncepció, a 38/2002. (III.4.) Kt. határozattal elfogadott Ifjúságpolitikai koncepció, a 44/2011. (III.28.) Kt. határozattal elfogadott Gazdasági programja figyelembe vételével készült. A koncepció kialakításánál a hatályos önkormányzati törvény mellett figyelembe vettük a január 1 én hatályba lépő új rendelkezéseket is. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok között sorolja fel a kulturális szolgáltatásokat, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítását; filmszínház, előadó művészeti szervezet támogatását, a kulturális örökség helyi védelmét; a helyi közművelődési tevékenység támogatását. A koncepció felülvizsgálata során kérdőív mérte fel Zirc lakosságának a kulturális koncepcióról és a város kulturális életéről alkotott véleményét. A megadott határidőig kevés számú kérdőív érkezett, így azokból a város egészére vonatkozó megalapozott következtetés nem vonható le, de az megállapítható, hogy a válaszolók majd mindegyike által látogatott intézmény a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Zirc, valamint a STÚDIÓ KB Ifjúsági és Közösségi Ház. Továbbá többen fontosnak érzik a városban működő kulturális intézmények és a kulturális életben szerepet vállaló civil szervezetek közötti együttműködés javítását és a közösségi színterek fejlesztését, új rendezvényterem és kiszolgáló helyiségei kialakítását. A beérkezett kérdőívek alacsony számának több oka lehet, pl., hogy a lakosság a város közművelődési szolgáltatásait megfelelő színvonalúnak találta, ezért nem érezte szükségét kérdőív kitöltésének, avagy a lakosság közönyös a város által nyújtott

5 3 közművelődési/kulturális szolgáltatásokkal kapcsolatban, előfordulhat az is, hogy a kérdőív megfogalmazása nem volt egyértelmű. Arra tekintettel, hogy az önkormányzat által a szervezetfejlesztési projektben bevezetett, a művelődési ház tevékenységére vonatkozó kérdőívet jelentősen többen töltötték ki megállapítható, hogy a lakosság a város közművelődési programjainak megvalósításáról szívesen nyilatkozik, de a koncepcionális kérdésekről kevés kivétellel nem alakítottak ki saját véleményt. A évet átfogó, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Zirc tevékenységére vonatkozó kérdőíves felmérésből levonható, a koncepciót érintő következtetések az alábbiakban foglalhatók össze: az intézmény által nyújtott szolgáltatásokkal elégedettek, fejlesztési javaslatként programok tekintetében további zenei programokra, táncházra jelentkezett lakossági igény, az infrastruktúra tekintetében az intézmény technikai fejlesztését, illetve új intézmény építését javasolták, beleértve a színházi előadásokhoz megfelelő felszereltség biztosítását és egy nagyméretű rendezvényterem és több kisebb klubhelyiség létrehozását. A lakosság javaslatai a koncepcióban megjelennek. A koncepció felülvizsgálata során interjút készítettünk a város vezetésével, az önkormányzat tisztségviselőivel, az Emberi Erőforrás Bizottság tagjaival, az egyes intézményvezetőkkel. Az interjúkon elmondottakból megállapítható, hogy a város intézményvezetői a munkájuk iránt elkötelezettek, céljuk a város kulturális életének továbbfejlesztése, a kulturális szolgáltatásokat igénybevevők számának növelése, az intézmények hatékonyabbá tétele, azonban a szűkös állami és önkormányzati források miatt a lehetőségeik korlátozottak. Az önkormányzat tisztségviselői elmondták, hogy bár jelenlegi ismereteik szerint a kulturális feladatok ellátása továbbra is helyi önkormányzati feladat marad, azonban a közigazgatás, a közoktatás, stb. jogszabályi átalakítása, a járások várható kialakítása és az ezekből adódó jelenlegi bizonytalan jogi helyzet miatt a tervezés rövidtávra lehetséges, ezért a koncepció felülvizsgálatát a évi változások hatálybalépését követően indokoltnak tartják. 1.3 A koncepció felépítése A koncepcióban, az 1999 ben alkotott koncepciót alapul véve az egyes részekben feltüntetésre kerültek a változások, így a helyzetelemzés fejezetben az intézményrendszer, a kulturális élet támogatásának célkitűzései, feladatai, részben a feladatellátás változásai. A kulturális koncepció a hosszú távú feladatokat tartalmazza, az általános céloktól (melyeket a Képviselő testület már más dokumentumokban is megfogalmazott) a kulturális célkitűzésekig. A kulturális célokat a várost jellemző egy egy hívómondat alapján építettük fel. A koncepció végrehajtása az évente meghatározott feladattervek az intézmények összehangolt munkatervei alapján történik, melyek együttesen alkotják a koncepció éves intézkedési tervét. A koncepcióban a célkitűzés végrehajtásának kezdeti lépéseit is meghatároztuk javaslatok szintjén, melyeket évente a költségvetési források rendelkezésére állásának függvényében bővíteni kell az éves munkatervekben, az intézkedési tervben.

6 4 2. Alapelvek A Zirc Városi Önkormányzat közművelődési feladatainak ellátása során felelősséggel törődik történelmi múltjának, kulturális és közösségi hagyományainak aktív megőrzésével, amit a jelen értékeivel gazdagítva kíván közismerten zirci arculatként tovább örökíteni a közös Európában is a város polgárai és a látogatók számára. Az Önkormányzat célja, hogy az Önkormányzat közművelődéssel kapcsolatos feladatainak lefektetésével elősegítse az állampolgárok művelődéshez való jogának gyakorlását, biztosítsa a művelődés helyi feltételeit, lehetővé tegye a település hagyományainak ápolását, a helytörténeti és honismereti mozgalom fejlődését, elősegítse a kisebbségi kultúra értékeinek megismertetését. A fent leírt közcél eredményes megvalósulása érdekében az Önkormányzat fontosnak tartja: a) a differenciált kulturális szükségletek kielégítését az önkormányzati közművelődési színterek biztosításával, b) a település környezeti, szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárását, megismertetését a helyi művelődési szokások gondozása, gazdagítása érdekében, c) az iskolarendszeren kívüli, öntevékeny, önképző, szakképző tanfolyamok, életminőséget és életesélyt javító tanulási, felnőttoktatási lehetőségek megteremtését, d) az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismertetését, a megértés, a befogadás elősegítését, az ünnepek kultúrájának gondozását, a különböző kultúrák közötti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának segítését különös figyelemmel a város testvérvárosi és nemzetközi kapcsolatainak ápolását, fejlesztését, e) az ismeretszerző, az amatőr alkotó, művelődő közösségek, a szabadidő eltöltésére alakult civil szervezetek, ifjúsági közösségek tevékenységének támogatását különös tekintettel a kiemelkedő értékeket produkáló művészeti és szellemi alkotóközösségek, csoportok, magánszemélyek tevékenységének elismerésére, tevékenységének támogatására, f) a helyi társadalom kapcsolatrendszerének, közösségi életének, érdekérvényesítésének segítését, g) a szabadidő kulturált eltöltéséhez a feltételek biztosítását, h) egyéb művelődést segítő lehetőségek megteremtését. Az Önkormányzat céljai: a) a város szellemi és művészeti idegenforgalmi vonzerejének és a civil társadalom kulturális, önszerveződő tevékenységének erősítése, b) a város tehetséges és alkotó vagy művészeti szempontból kiemelkedő személyiségeinek, közösségeinek értékteremtő tevékenységének támogatása, c) az időskorú, illetve egészségügyi szempontból valamilyen téren korlátozott népesség közművelődési tevékenységének, közösségi életének segítése,

7 5 d) a hátrányos helyzetű rétegek kulturális hátrányainak mérséklése, e) a munkanélküliség csökkentésére felnőttképzési lehetőségek biztosítása, f) a helyi kulturális értékek védelme, a hagyományok ápolása és őrzése, g) a humán és közhasznú információs szolgáltatások, a helytörténeti, honismereti, művelődés szociológiai, művelődéstörténeti kutatások elősegítése, h) a regionális, megyei, illetve kistérségi együttműködés erősítése, i) a város nemzetközi kulturális kapcsolatainak kiszélesítése, a meglévők erősítése, j) a lakosság közművelődési igényei kielégítéséhez szükséges feltételek biztosítása, k) a nemzeti, állami, helyi ünnepek méltó megrendezése, l) a civil szervezetek közművelődési munkájának segítése, m) az idegenforgalmi lehetőségek segítése a kultúra sajátos eszközrendszerével, n) új kulturális, közművelődési kezdeményezések felkarolása, j) a mindenkori költségvetés lehetőségei szerint a közművelődési intézmények fejlesztése, racionalizálása, a civil szervezetek támogatása. Az Önkormányzat az alapelvek megvalósítása érdekében meghatározza általános célkitűzéseit, a közművelődési, közösségi, művészeti feladatot ellátó szervezetek működéséhez kapcsolódó konkrét feladatait. 3. Helyzetelemzés 3.1 A kulturális intézményrendszer Zirc festői fekvésű kisváros a Magas Bakonyban, a Zirci medencében. Magyarország legmagasabban fekvő városa (a városközponton a 400 m es szintvonal halad át). Veszprémtől 25, a Balatontól 35, Győrtől 55 km távolságra van. A település 1984 ben kapott városi jogot. A város története, amely több mint 900 évre tekint vissza, leginkább a ciszterciek apátságához fűződik. A város kulturális intézményrendszere jelentősen megváltozott az 1999 ben elfogadott koncepcióban leírtakhoz képest, melynek oka részben a fenntartás racionalizálása, részben a normatívák által biztosított állami támogatás kihasználása volt. A kistérségi közös feladatellátás a város intézményrendszerében is megjelenik, mely által a települések egymással szorosan együttműködve közös forrásból tették hatékonyabban működővé intézményeiket. Óvodai feladatellátás: Az óvodai feladatellátásban kezdődik a gyermekek és szüleik kulturális életbe való bevonása, a település értékeihez való kötődés megteremtése. Az óvodai feladatokat a kistérségben több telephellyel is rendelkező Benedek Elek Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde látja el.

8 6 Általános iskolai feladatellátás: 1999 ben két oktatási intézmény működött, jelenleg a Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Iskola látja el a feladatot a városban. Az iskolának hasonlóan az óvodához több tagintézménye is van. Az általános iskolások a közművelődési szolgáltatásokat jellemzően szervezett, iskolai keretek között veszik igénybe. A cél, hogy az általános iskolát elhagyó diákok középiskolásként, felnőttként, majd később családjukkal együtt kapcsolatban maradjanak a város kulturális életével, részt vegyenek a kulturális intézmények programjain, a közösség életében, tevékeny tagjai legyenek a civil szervezeteknek. Középfokú oktatás: A város saját középfokú oktatási intézményt nem tart fenn, de a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium továbbra is biztosítja a középfokú oktatás jelenlétét a város kulturális életében. Felsőfokú oktatási intézményként az államilag elismert Szent Bernát Hittudományi Főiskola működik Zircen. Városi Zeneiskola: A Városi Zeneiskola az eltel időszak alatt önálló intézményként megszűnt, de a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe történő beolvadásával ezen intézmény keretein belül biztosított a zeneiskolai oktatás. A korábban a zeneiskola céljára működtetett épület új kulturális funkcióját meg kell találni. Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Zirc: Könyvtár: A könyvtár több változáson ment keresztül, mely részben fizikai (megújult az épülete), részben szervezeti (a művelődési házzal és a Tourinform Irodával egy szervezetet alkot). A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Zirc életében a turisztikai desztinációs menedzsment szervezet megalakítása újabb változást jelent 2012 ban, mert az új szervezethez kerülnek a Tourinform Iroda feladatai. Művelődési Ház: A könyvtárral egyesülve látja el a közművelődési feladatokat. Megszűnt az általa működtetett Galéria, mely funkció jelenleg is hiányzik Zirc kulturális életéből. Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház: Az 1999 es koncepcióban még terv szinten szereplő múzeum átalakítás megvalósult, létrejött a népművészeti alkotóház. Az alkotóházban kialakított bakonyi népi kismesterségi műhelyek (többek között a mézeskalácssütő, a gyertyakészítő, a csuhé és kosárfonó, a kovácsműhely) alkotási lehetőséget kínálnak a látogatóknak. Bakonyi Természettudományi Múzeum: Az ország első vidéki természettudományi szakmúzeuma, a Bakony sajátos földtanát és élővilágát bemutató múzeum működő intézmény, mely ellátja a hagyományos hármas múzeumi alapfunkciókat, azaz tudományos kutatás, gyűjteményfejlesztés és az ezekre épülő közművelésismeretterjesztés.

9 7 Zirci Mezőgazdasági Gyűjtemény: Az Agrárműszaki emlékek gyűjteménye továbbra is egyedülálló kiállítás, mely gyűjti a muzeális értékű mezőgazdasági gépeket, gondoskodik azok restaurálásáról, azonban a múzeum látogatottságának növelése érdekében új stratégiát kell kidolgozni a működtetésre. Országos Széchenyi Könyvtár Reguly Antal Műemlékkönyvtár: A több mint 70 ősnyomtatványt is bemutató Műemlékkönyvtár továbbra is kedvelt kulturális létesítmény, turisztikai célpont. Arborétum: A Balaton felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett Arborétum jelenleg is tudományos, ismeretterjesztő feladatokat lát el. Kiemelt rendezvénye a Madarak és Fák napja alkalmából évente megrendezett természetvédelmi akadályverseny. A közművelődési feladatellátás az alábbi önkormányzati tulajdonú színtereken valósul meg: Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Zirc Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola STÚDIÓ KB Ifjúsági és Közösségi Ház Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde Polgármesteri Hivatal A felsoroltakból a STÚDIÓ KB Ifjúsági és Közösségi Ház jelent meg új intézményként a város kulturális életében. Főbb feladatai a korábbi városi televízió működtetése, az ifjúsági és civil kezdeményezések segítése, az ifjúsági és kulturális rendezvények szervezése, ifjúsági és civil szervezetek programjainak, szakmai munkájának segítése, a közösségi színterek működtetése. A város kulturális életében fontos szerepet töltenek be a civil szervezetek. A Zircen működő egyesületek, az alapítványok programjai teszik teljessé a kulturális palettát. Működésük az önkéntességen alapul, az önkormányzat szakmai segítséggel, helyszín biztosításával, pályázati programmal járul hozzá tevékenységükhöz. Szerepük nélkülözhetetlen a lakosság széles rétegeinek bevonásában a kulturális életbe. Az önkormányzat célja a civil szervezetekkel való kialakult együttműködés jobbítása, a tevékenységük támogatása. 3.2 Kulturális rendezvények A városban megvalósuló jelentős kulturális rendezvények az alábbiak: január A Magyar Kultúra Napja február Zirci Farsangoló március Piros Fehér Zöld Nap április Zirci Városi Vegyeskórus műsorsorozata a Bazilikában Reguly Gála május Zirc Város Napja (Zirciek Tavasza) Madarak és Fák Napja az Arborétumban Egyházzenei Kórustalálkozó a Bazilikában Városi Gyermeknap

10 tábl.folyt. június július augusztus szeptember október november december Múzeumok Éjszakája Szent Iván (Johannes) Éjszakája Szabadtéri koncertek ZIRCI BULI A CSALÁD ÉS BARÁTSÁG FESZTIVÁLJA Bakonyi Betyárnapok Országos Betyártalálkozó A Népmese napja Bányásznap Országos Könyvtári Napok Múzeumok Őszi Fesztiválja Idősek Világnapja Bakonyi Turisztikai Konferencia Múzeumok Őszi Éjszakája Adventi Hangverseny Karácsonyi Koncert a Bazilikában 8 A kistérségi kulturális rendezvényekről évente rendezvénynaptárt készít az Önkormányzat. A fenti felsorolásban nem szereplő, de a gyermekek, a családok kulturális kötődésének megerősítése szempontjából fontos rendezvények a rendszeresen szervezett, legtöbbször ünnephez kötődő játszóházak a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Zirc intézményben és a Stúdió KB Ifjúsági és Közösségi Házban. A diákok, fiatal felnőttek esetében hasonló szerepet töltenek be a Stúdió KB Ifjúsági és Közösségi Ház által szervezett bulik. A kulturális programokat kiegészítik a civil szervezetek, egyházak közművelődési rendezvényei, pl.: a Városi Nyugdíjas klub által szervezett sakk és rejtvényfejtő verseny, vagy a "Lángolj és világíts!" előadássorozat az Apátsági templomban, a Bakonyi Természettudományi Múzeum Baráti Kör rendezvényei. Fontos szerepet fog betölteni a kulturális életben a Ciszterci Apátság kialakítás alatt álló új látogató központja. A kulturális élet további részét képezik az egyéb magánkezdeményezések pl.: cégek által szervezett kulturális koncertek, előadások. E tevékenység a TDM szervezet létrehozásával, az általa megvalósítandó koordinációval változatosabbá teszik a kulturális kínálatot. A sokszínű kulturális életet az intézmények, a civil szervezetek, az egyházak kulturális tevékenysége együtt alakította ki a város lakosságának a megelégedésére és hasznára. Az Önkormányzat célja, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel segítse a kialakult jó együttműködés fenntartását, növelje a koordináció hatékonyságát, mely által a lakosság a jelenleginél nagyobb arányban vonható be a kulturális életbe.

11 4. Általános célkitűzések és feladatok 9 Az Önkormányzat célja a közművelődési kulturális, ifjúságszolgálati, művészetközvetítő, muzeális feladatok magas színvonalon történő ellátása, a közművelődés anyagi és személyi feltételeinek biztosítása. 4.1 A közművelődési intézményekkel és más szervezetekkel kapcsolatos célkitűzések és feladatok Az önkormányzat közművelődési feladatellátását döntően az általa alapított és fenntartott intézmények útján látja el. Az Önkormányzat az éves költségvetési rendeletében meghatározott támogatást biztosít az intézményei működéséhez és a közművelődési feladatainak ellátásához, gondoskodik létesítményei karbantartásáról, felújításáról, eszközei fejlesztéséről. Az önkormányzat biztosítja az intézmények szakmai és gazdálkodási önállóságát, megbízza vezetőjét. A vezetői programot és annak végrehajtását szakértőkkel szükség esetén véleményezteti. Gondoskodik a vezető anyagi erkölcsi megbecsüléséről a felelősség és a végzett munka eredményességének megfelelően, figyelemmel kíséri a foglalkoztatottak egzisztenciális viszonyainak alakulását. Lehetőséget biztosít alkalmazottai számára továbbképzéseken való részvételre. A város nem önkormányzati fenntartású intézményekkel és szervezetekkel együttműködik, a mindenkori anyagi lehetőségei függvényében támogatásban részesítheti e szervezeteket. Az Önkormányzat a kulturális szervezetek számára biztosítja: a hatósági és szakmai segítséget, programjaik közzétételét a televízióban, az Önkormányzat honlapján, a helyi pályázatokon történő részvételt, a helyi kulturális fórumokra történő meghívást, szakalkalmazottaik kiváló kultúraközvetítő, közösségfejlesztő munkájának anyagi, erkölcsi elismerését helyi kitüntetés adományozásával, munkájuk elismeréseként felterjesztésüket állami és szakmai kitüntetésre, bevonásukat a város egészét érintő kulturális döntések előkészítésébe, külön meghívásukat a velük kapcsolatos témákban az Emberi Erőforrás Bizottság és a Képviselő testület üléseire. Ösztönzi az intézményei és más közművelődést folytató szervezetek kapcsolattartását, együttműködését: a helyi oktatási intézményekkel (fenntartóiktól függetlenül) és diákönkormányzatokkal, a sport, szabadidős és turisztikai tevékenységet végző szervezetekkel, a humán szféra intézményeivel és szervezeteivel, a nemzeti, nemzetközi kiemelten a testvérvárosi közművelődési, művészeti és tudományos élettel.

12 10 Segíti a helyi orgánumok és információs létesítmények működését: a helyi televízió működési, üzemeltetési költségeinek biztosításával, információs szolgáltatás folytatásával, a városi honlapon a közművelődési intézmények, programok megjelenítésével, Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Zirc a nyilvánosság intézményeként gyűjti és rendelkezésre bocsájtja a városra vonatkozó főbb adatokat, helyi önkormányzati jegyzőkönyveket, határozatokat, rendeleteket. 5. A kulturális élet támogatásának célkitűzései, feladatai Az 1999 es koncepcióban megfogalmazott kulturális feladatok továbbra is folyamatosan megvalósítandók, azonban társadalmi és technikai változások miatt részben új értelmet nyertek. 5.1 A korosztályoknak megfelelő kulturális tevékenységek A korosztályok kulturális életbe való fokozott bevonása továbbra is az önkormányzat célja, melynek eredményét a korosztályok eltérő megszólítása segíti, de ugyanakkor törekedni kell a családokat megszólító programok bővítésére. Fontos változás, hogy a technikai fejlődés miatt az internetet használó generációk megszólítására új módszert kell kialakítani, a kulturális kínálatot az interneten, dinamikus honlapon naprakészen elérhetővé kell tenni. A közösségi életbe való bevonást a gyermekkorban új stratégiával kell megerősíteni. Ez lehet a helytörténeti oktatás megerősítése az általános iskolával együttműködve, külön helytörténeti óra a tanrendben, saját tankönyv bevezetésével, a helytörténeti emlékeknél kihelyezett óra tartásával, helytörténeti vetélkedők szervezésével (természetesen a szervezésben az új internet adta lehetőségek kihasználásával). Ilyen irányú kezdeményezések már vannak, az intézmény próbál is élni az ebből adódó lehetőségeivel. Fontos cél a 2000 es években a nagymértékű internethasználat miatt bekövetkezett elidegenedés megállítása, a kultúra közösségépítő jellegének erősítése, mely a programok széles skálájával és ismertetésével érhető el, erre használható a jelenleg szünetelő Zirc és Vidéke újság, melyet első lépésként interneten megjelenő tartalomként javasolt kiadni, és a szerkesztőséget több korosztályból, önkéntesekből bővíteni. Meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogyan lehetne a jelenleg civil kezdeményezésként létrehozott, a helyi közélet aktualitásait és helytörténeti érdekességeket ötvöző zirc.blog.hu internetes oldal működtetésének szervezeti és személyi kereteit ennek érdekében felhasználni. 5.2 A kulturális tevékenységek A korábbi koncepcióban leírtak a képzés fontossága, a közművelődési szociokulturális tevékenység végzése, a terület és településfejlesztés, a művészeti csoportok támogatása, a kiadványok megjelentetése, az információs rendszer működtetése, a színvonalas rekreáció feltételeinek megteremtése továbbra is az Önkormányzat célját képezik, de a kultúra közösségi háló szerepének megerősítésével kistérségi szinten kell megvalósítani e célokat.

13 11 Az együttműködés első eleme a Zirc Kistérség Többcélú Társulása által elfogadott Zirc Kistérség Közművelődési Stratégiája , mely a fő fejlesztési irányok meghatározásával hatékonyabbá teszi a települések közötti együttműködést. A kistérségi stratégiában megfogalmazott fő fejlesztési irányok, azaz a kulturális zártés szabadtéri közösségi színterek kialakítása, fejlesztése és tartalommal való megtöltése, a természeti és kulturális örökség tematizált bemutatása, a történelmi és hagyományőrző folklór rendezvények szervezése, az épített örökség kulturális célzatú hasznosítása, a "Nagyanyáink főzték" a bakonyi konyha ízei hagyományőrzés célok a jelen koncepcióban is megtalálhatók. Az együttműködés fontos feltétele a koordináció megvalósítása, melynek keretében biztosítani kell, hogy sem az egyes települések, sem az egyes települési intézmények ne szervezzenek programot (természetesen az azonos témájú, illetve hasonló látogatókat vonzó programok értendőek ez alatt) azonos időpontban. Koordináció hiányában a települések, az intézmények egymás látogatóit eltérítve tehetik sikertelenné a kulturális eseményeket, akár többet is egyszerre. A koordináció kistérségi és városi szinten egyaránt az új turisztikai modell, a helyi desztinációs szervezet bevonásával új alapokra helyezhető. Az Önkormányzat kultúraközvetítő tevékenységét oly módon tudja a leghatékonyabban bővíteni, ha a városban lévő szellemi tőkével" a jelenlegi jó együttműködést a továbbiakban is fenntartva még szélesebb körben vonja be a lakosságot Zirc kulturális életébe, a városfejlesztési programok előkészítésébe. Az önkormányzat célja, hogy az általában a kulturális élet részének tekintett célok (a város múltjáról szóló helytörténeti feldolgozások megszületésének kezdeményezése és anyagi támogatása, a hagyományőrző és hagyományteremtő művészeti csoportok, rendezvények segítése, a kisebbségi kultúra ápolásának, fejlesztésének támogatása) mellett ösztönözze általános, a szakműveltség és a hétköznapi kultúra fejlesztését is pl. az alábbiak szerint: elősegíti a pályakezdő fiatalok és a munkanélküliek szakmai képzését, a környezetkultúra fejlesztése és a környezeti nevelés elősegítése érdekében versenyeket hirdet, környezetvédő csoportokat, iskolai szakköröket támogat, segíti szakmai klubok és körök kialakítását és működését, szorgalmazza a mozgáskultúrát fejlesztő, az egészség megőrzést és a rehabilitációt szolgáló programok megvalósulását, segíti a helyes életmód, a kapcsolati kultúra, a konfliktuskezelés és az önismeret megerősödését eredményező szolgáltatások, események rendszeres megvalósítását. 5.3 A feladatok ellátásához szükséges intézményrendszer A kulturális intézmények a feladataik végzésére alapvetően alkalmasak, mely az intézmények által lefolytatott sikeres pályázati projekteknek (pl.: Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Zirc akadálymentesítése, vagy a szolgáltatás fejlesztési pályázatok), valamint a jó lakossági és egyesületi kapcsolatokat kiépítő intézményvezetőknek (pl.: Ifjúsági Ház infrastrukturális fejlesztése civil szervezetek által) is köszönhető, de az intézmények természetesen a lakossági igények szerint

14 12 megfelelő források rendelkezésre állása esetén bővítendők. A kérdőíves felmérésen legtöbb esetben említett lakossági igény a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Zirc infrastrukturális feltételeinek javítása (új klubhelyiségek, öltöző), új épület létrehozása, egy 200 fős rendezvényterem építése. Fontos feladat a már nem működő egykori kulturális intézmények új funkciókkal való ellátása, így a városi zeneiskola épületének zeneművészeti célokra való használata, mely megvalósulhat alkotóházként való működtetéssel (elismert művészek meghívása egy két hónapra a Bakony fővárosába, a meghívott a bérleti díj fizetése helyett egykéthetes elsősorban a helyi művészeknek, helyi diákoknak szóló zeneművészeti kurzus tartásával fizetne az alkotóház használatáért), vagy akár művészházként (hosszabb idejű, egy két éves használat biztosítása egy művésznek és családjának, a bérleti díj ez esetben a város lakossága részére koncertek tartása, illetve rendszeres közreműködés az oktatási és kulturális intézmények, civil szervezetek tevékenységében). Ezt a programot a testvérvárosi együttműködés keretében lehet a legnagyobb kulturális haszonnal működtetni. Az intézményrendszer fejlesztése mellett az Önkormányzat célja továbbá a város építészeti értékeinek megőrzése, fejlesztése saját és pályázati forrásból. E tevékenysége keretében az önkormányzat ösztönzi a magántulajdonosokat az épített környezet karbantartására, fejlesztésére a város történelmi múltjának, hangulatának megőrzése érdekében. 5.4 A kulturális kapcsolatok A kulturális élet fejlesztése érdekében a nem önkormányzati intézmények működésének színvonalát is emelni kell. Ez megvalósulhat közös projektek lebonyolításával, vagy más szervezetek projektjeinek támogatásával pl.: az Apátsági látogatóközpont bővítése. Ezt a célt szolgálja a nem önkormányzati intézmények működtetésében való partneri együttműködés, pl.: az Agrárműszaki Emlékek Múzeuma nyitva tartásának koordinálása, amely megelőzheti a turisták csalódottságát. A koordinációt segíti egy egységes kedvezményrendszer bevezetése, amely bármely zirci vagy kistérségi kulturális intézmény megtekintését követően, más intézmény megtekintését, vagy a programján való részvételt kedvezményesen biztosítaná. Új típusú kulturális kapcsolatok kialakítása segíti a közösségépítést. Be kell vonni az elsősorban nem kulturális intézményeket a közművelődésbe, oda kell vinni a kultúrát az igénybevevőkhöz, ennek keretében a rendezvények látogatására nem képes időseket, betegeket, azaz az idősek otthona és az egészségügyi intézmények lakóit fel kell keresni programokkal. E tevékenységbe be kell vonni a városban tanuló diákokat, lehetőséget teremtve az új közoktatási jogi szabályozásban, azaz a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényben érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként előírt ötven óra közösségi szolgálat elvégzésére. E programot a törvény végrehajtási rendeleteinek megjelenését követően lehet kidolgozni. Javasolt felkérni, illetve felajánlani a civil szervezeteknek a részvételt a programokban, mely egyszerre teremt bemutatkozási és tagságnövelő lehetőséget is részükre.

15 13 6. Fejlesztési irányok Az Önkormányzat a közösségi terek fejlesztésére irányuló projekteket indít, illetve vesz részt e célú projektekben a kistérség egyes településeivel, a városban működő egyházakkal, civil szervezetekkel. Az Önkormányzat a város lakói közművelődési igényeit kielégítő és mindenkori jogszabályi előírásoknak megfelelő olyan közművelődési intézményeket működtet, illetve vesz részt a működtetésében, melyek a lehető legnagyobb mértékben tudják megvalósítani a civil és a gazdasági szféra bevonását és a pályázati lehetőségek kihasználását. Ennek érdekében az Önkormányzat részt vesz a helyi turisztikai desztinációs szervezet megalakításában és az új szervezet által működteti a Tourinform Irodát. A Tourinform Iroda önálló szervezet általi működtetésével párhuzamosan megvizsgálja a meglévő intézmények működését, a hatékonyabb működés érdekében szükség esetén racionalizálja az intézményrendszerét. A TDM szervezet megalakításával, működtetésével párhuzamosan a közművelődési intézmények három lehetséges szervezeti felépítését vizsgálja meg, azaz elsősorban a meglévő szervezeti rendszer változatlan fenntartását, másodsorban a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Iroda Zirc profiltisztítását és önálló könyvtár és önálló közművelődési intézmény létrehozását, valamint harmadsorban egy intézmény létrehozását, azaz a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Házba a STÚDIÓ KB Ifjúsági és Közösségi Ház beolvasztását. Tekintettel az önkormányzatok általános forráshiányos működésére a három változat kiindulási pontja azon feltételezés, hogy a kulturális intézmények átalakítása lehetőleg ne járjon létszám és költségnövekedéssel. A feladatok ésszerű átcsoportosításával és megosztásával a jól működő kulturális központok hatékonyabbá tehetők, így növelve a minőségi kulturális igények kiszolgálását. A városban az egyéb kulturális tevékenység támogatása közművelődési megállapodásokkal, pályázatok Önkormányzat általi kiírásával, illetőleg pályázati lehetőségek Önkormányzat általi kihasználásával valósul meg. 6.1 Az intézményrendszer átalakításának alternatívái A jelenlegi intézményrendszer fenntartása Ez egy kisvárosban egy széttagolt intézményrendszert jelent kis létszámú költségvetési intézményekkel. Előnye, hogy a fennálló, már bejáratott rendszer működtetéséről már tapasztalati tudással rendelkezik az Önkormányzat és a városban közismert a feladatmegosztás módja. Hátránya ezen megoldásnak, hogy egyeztetési problémák adódnak, adódhatnak a két közművelődési intézmény között (ezért különösen fontos a programok egyeztetése), valamint a kis alkalmazotti létszám miatt a nagyobb rendezvényeknél, de esetenként a napi munkában is működési zavarok keletkeznek.

16 14 Ez már mutatkozik a STÚDIÓ KB Ifjúsági és Közösségi Ház esetében, mert a feladatellátásban gondot okoz, hogy a 3 főt foglalkoztató intézményben egy fő látja el a közművelődési feladatokat, más állandó munkatárs nincs sem a művelődési feladatok ellátására, sem a helyettesítésre, sem az egyéb, pl. takarítói feladatok ellátására, a közfoglalkoztatás pedig nem jelent garanciát az állandó és színvonalas szolgáltatásnyújtásra a változó feltételek miatt. A túlzott terhelés veszélye az, hogy a színvonalas programkínálat fenntartása, a szervezési munka elsődlegessége a működtetéshez szükséges adminisztrációs feladatok háttérbeszorulását jelentheti, ami szélsőséges esetben akár egy elnyert pályázat lefolytatását is megakadályozhatja, vagy egy már elköltött támogatás (kamatokkal terhelt) visszafizetésére is vezethet. A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Házban a közművelődési feladatokban hasonló túlterheléses probléma jelentkezhet, mert a művelődésszervezői feladatokat az intézményben egy fő programszervező látja el, végzettsége a feladatellátáshoz megfelelő, azonban a Tourinform Iroda munkatársának új feladatellátása és várható elköltözése miatt szükséges a helyettesítéséről való gondoskodás, illetve a rendezvényszervezési feladataihoz (minimum időszaki) segítség biztosítása. Az egy intézményben dolgozó könyvtárosok közreműködése a programszervezésben csak bizonyos szintig várható el, mert a könyvtár az elvárt minimumlétszámmal működik, a művelődésszervezési feladatokra a könyvtárosokból való átcsoportosítás a magas színvonalú könyvtári szolgáltatást veszélyeztetheti. A könyvtár személyi állománya jelenleg az igazgatóból, a módszertanos könyvtárosból, két feldolgozó könyvtárosból, az olvasószolgálati könyvtárosból, a művelődésszervezőből és a takarítóból áll. A könyvtári feladatellátáshoz szükséges minimum humán erőforrás az Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtári Intézetének módszertani ajánlása szerint 1000 lakosonként legalább 0,5 könyvtáros állás és minden önálló könyvtár személyzetében egy könyvtáros diplomával rendelkező munkatárs. (Az ajánlás szerint a könyvtáros alatt a teljes munkaidőre átszámított, képesítéssel vagy a nélkül könyvtári munkakörben dolgozók száma/1000 lakos fogalom értendő.) A város több mint hétezer fős lakosságát figyelembe véve ez négy fő könyvtárost jelent minimum, azonban a mozgókönyvtári szolgáltatás ellátása a kistérség településein további feladatot és humánerőforrás igényt jelent, így az 5 fős könyvtárosi létszám a színvonalas feladatellátás alapvető feltétele. A könyvtárosok a feladatellátáshoz megfelelő végzettséggel rendelkeznek. Végezetül meg kell jegyezni, hogy a fenti humánerőforrás igény biztosítását az önkormányzatok és az állam közötti feladatellátás és a költségvetési forrás megosztás várható változása jelentősen befolyásolhatja, ami bármelyik feladatnál akár a szakmai minimumigény alatti alkalmazotti létszámot is kikényszeríthet Két költségvetési intézmény működése Két költségvetési intézmény működik továbbra is, de profiltisztítással. Az egyik a közgyűjteményi feladatokat látja el, a másik az egyéb kulturális feladatokat. Előnye, hogy a könyvtár a kistérségi feladatokra, a kibővült mozgókönyvtári szolgáltatásra tud összpontosítani, a művelődési feladatok ellátása pedig egy intézménybe, egy irányítás alá kerül. Ebben az esetben a jelenlegi közművelődési

17 15 álláshelyet a könyvtártól az új közművelődési intézményhez kell átcsoportosítani. Ez a megoldás a közművelődési feladatok összehangolását biztosítja. A megoldás nagy hátránya, hogy a könyvtár és a művelődési ház egy épületben működik, ezt nem célszerű különválasztani. A könyvtár és a művelődési ház által szervezett, illetve szervezendő programok sok átfedést tartalmaznak, pl.: egy író olvasó találkozó megszervezése alapvetően könyvtári tevékenység, de pl.: a civil szervezetek munkájának segítése már mindkét intézménytípus feladata, a művelődésszervező helyet biztosít a művelődési házban, a civil szervezet tevékenységéhez pedig használja a könyvtár szolgáltatásait, beleértve a könyv és az informatikai eszköz állományt. Nem célszerű az önálló működés a tekintetben sem, hogy a könyvtári tereket közösségi célokra jól ki lehet használni, pl.: egy iskoláscsoport könyvtári látogatásának nem csak a könyvtárral való ismerkedés lehet a célja, hanem az épületben működő civil szervezetek tevékenységében való részvétel is, illetve a civil szervezetek nagyobb helyigényű rendezvényei mellett a klubhelyiségen és az előadótermen kívül a könyvtári olvasótereket is használhatják. Az önálló intézmények között a helyiséghasználatot a jelenleginél nagyobb mértékben lenne szükséges adminisztrálni, ami az érdemi kulturális programok szervezésétől venne el erőforrásokat. További hátrányt jelentene, hogy a külön intézményekben a helyettesítési feladatok, illetve a rendezvényszervezésből adódó munkaidőn túli feladatok időben és mennyiségben is aránytalanul jelentkeznek, ami a szolgáltatás színvonalát veszélyezteti A városi kulturális feladatokat egy szervezet látja el a két telephelyen A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és a STÚDIÓ KB Ifjúsági és Közösségi Ház összeolvasztásával egy szervezet láthatja el két telephelyen a városi kulturális feladatokat. Az egységes intézmény hátránya, hogy vezető által ellátandó szakmai feladatok száma megnő, ami főként az egyesítést követően okozhat működési problémákat. Ebben az esetben a telephelyen intézményegység vezető alkalmazása lehetséges, de nem szükséges. Az egyesítés után további problémát jelenthet a korábbi önálló intézményi érdekek összhangba hozása a források, a feladatok terén egyaránt. A létrejövő egységes intézmény működésének a fenti hátránnyal szemben számos előnye van. Az intézmény összehangoltabbá, hatékonyabbá teszi a feladatellátást és a szervezet mérete is megfelelő. A szakmai és gazdálkodási feladatok az önkormányzatnak is áttekinthetőbbé válnak. Továbbá a működésben is hatékonyabb lesz az együttműködés, mert könnyebbé válik a források átcsoportosítása, legyen az rendezvényszervezői feladat ellátása, vagy a takarítás megoldása. A humánerőforrás gazdálkodás tekintetében előnyös, hogy a közös intézményben a helyettesítési feladatok, illetve a rendezvényszervezésből adódó munkaidőn túli feladatok arányosabban eloszthatók a telephelyek és az alkalmazottak között, ami a sikeres működés záloga. Ez a megoldás találkozik a kulturális intézmények koordinációjának javítására vonatkozó lakossági igénnyel is.

18 16 A létrejövő intézmény három eltérő szakmai feladatot valósít meg, melyek a könyvtári szolgáltatás, a közművelődés és a helyi televízió működtetése. Azonban az új intézmény továbbra is viszonylag kis létszámú, azaz kizárólag intézményvezető alkalmazását költséghatékonyan nem teszi lehetővé, értve ezalatt azt, hogy az intézményvezetőnek feladata kell, hogy legyen az egyik szakterület konkrét igazgatása, érdemi munkavégzéssel és a másik két szakterülettel való koordinálása. A közművelődés terén a két telephely és a két közművelődési munkatárs alkalmazása továbbra is biztosítja az ifjúsági ház adott korosztályra kialakított speciális tevékenységeinek végzését, de a közös intézményben való működés számos korábbi feladatellátási, szervezési problémát megold, így segítve az intézmény magas színvonalú szakmai munkáját. Az egységes kulturális feladatokat ellátó intézmény egyeztetné a városi kulturális rendezvényeket a kulturális élet minden résztvevőjével, civil szervezetekkel, a helyi turisztikai desztinációs szervezettel stb., a koordinációt jelentősen megkönnyítené az egységes intézményi vezetés és az érdekek egyszemélyi képviselete. Az egységes intézmény keretében a kulturális koncepció intézményi szintű végrehajtásának a felelőse az intézményvezető, így elkerülhetők a külön közművelődési intézmények esetén kialakuló hatásköri, feladatköri konfliktusok, melyek a végrehajtást akadályozhatják Összegzés A kulturális intézmények működésének racionalizálásával, a feladatok ésszerű átcsoportosításával és megosztásával a kulturális intézmények hatékonyabbá tehetők, így növelve a jelentkező újabb és újabb kulturális igények minőségi kiszolgálását. Természetesen bármely modell alkalmazásával teljesül az Önkormányzat azon célja, hogy a közművelődéssel kapcsolatos feladatainak ellátásával elősegítse az állampolgárok művelődéshez való jogának gyakorlását, biztosítsa a művelődés helyi feltételeit, lehetővé tegye a település hagyományainak ápolását. Azonban a magas színvonalú kulturális tevékenységek további biztosítása érdekében a legjobban fenntartható, legköltséghatékonyabb működést biztosító intézményi struktúra a közművelődési és könyvtári feladatok egy intézmény keretein belül való ellátása, azaz a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és a STÚDIÓ KB Ifjúsági és Közösségi Ház összevonása. A fenti három alternatívától függetlenül javasolt megvizsgálni a STÚDIÓ KB Ifjúsági és Közösségi Ház és a Családsegítő szolgálat közös épülethasználatát. A jelenlegi közös használatnak vannak előnyei, pl.: az Ifjúsági házzal együttműködve, a programjaihoz illeszkedve a szolgálat játszóházat működtet, azonban a szolgálat külön épületben történő működtetése és a felszabaduló helyiségek több civil szervezetnek jelentene megfelelő működési körülményeket. A források szűkössége miatt jelenleg igényfelmérést javasolt végezni a civil szervezetek között.

19 17 7. A szervezeti kérdések a város kulturális életében 7.1 Zirc Város kulturális infrastruktúrájának fejlesztése Zirc városában hiányzik egy 200 fő befogadóképességű rendezvényterem, ahol nagyobb közösségi művészeti és közművelődési rendezvényeket lehetne rendezni, szervezni. A jelenlegi pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé a városnak, hogy egy ilyen beruházást elindítson, középtávon pályázati források bevonásával viszont megvalósítható a fejlesztés. Ezért a már korábban kialakított fejlesztési terv alapján a konkrét szakmai és műszaki tervezést javasolt elkezdeni építési engedélyezésre alkalmas terv és a tervezői költségbecslés kidolgozásával, melyek minden pályázati projekt alapját képezik. Szintén hiányzik a városban egy önálló időszakos, képzőművészeti kiállítóhely, melynek lehetséges megvalósítási módjait is végig kell gondolni. A városban Galéria funkciót betöltő jelenlegi kiállítóhelyek (könyvtár, polgármesteri hivatal, iskola) lehetőséget adnak a művészek bemutatkozására, de az önálló kiállítótér magasabb művészeti értéket képvisel. 7.2 Zirc Város kulturális intézményrendszerének átalakítása Az Önkormányzat a város lakóinak közművelődési igényeit kielégítő és mindenkori jogszabályi előírásoknak megfelelő olyan közművelődési intézményeket működtet, illetve vesz részt a működtetésében melyek a lehető legnagyobb mértékben tudják megvalósítani a civil és a gazdasági szféra bevonását és a pályázati lehetőségek kihasználását. Ennek érdekében az Önkormányzat kezdeményezte a helyi turisztikai desztinációs szervezet megalakítását és az új szervezet által kívánja működtetni a Tourinform Irodát. A Tourinform Iroda önálló szervezet általi működtetésével párhuzamosan megvizsgálandó a meglévő intézmények működése, szükség esetén racionalizálása. A helyi turisztikai desztinációs szervezet megalakításával a korábbi tourinform feladatokat ellátó személy a TDM szervezet keretében látja el a feladatait. A fentiekre a 6. részben kifejtett háromféle alternatíva fogalmazható meg. Az alternatívák közötti döntés során az önkormányzat célja annak elismerése mellett, hogy a kulturális intézményei magas színvonalú tevékenységet végeznek a kulturális feladatellátás hatékonyabbá tétele. 7.3 Zirc Város kulturális nagyrendezvényei A városnak kialakult egy kulturális nagyrendezvény rendszere. Ezek fontosak a helyi kulturális identitás erősítésében, a kulturális idegenforgalom növelésében. A nagyrendezvények közül többet civil szervezet szervez, melyekkel a hosszú távú kiszámíthatóság miatt az önkormányzatnak közművelődési megállapodást célszerű kötnie. A megállapodásban megfogalmazhatja az önkormányzat szakmai elvárásait és az általa nyújtott támogatás formáját.

20 7.4 Zirc Város kulturális intézményrendszerét érintő jogszabályi feladatok 18 A településen végzett kulturális és köznevelési feladatok egy része a kormányhivatal/a megyei intézményfenntartó központ fenntartásában van, illetőleg fenntartásába kerül. A város együttműködési megállapodás megkötését kezdeményezi arról, hogy az átvett intézmények a jövőben milyen módon vesznek részt a város kulturális életében, milyen területeken tudnak együttműködni. 7.5 Zirc Város gazdálkodó szervezeteinek részvétele a kulturális életben A város kulturális életében erősíteni kell a gazdálkodó szervezetek szerepét. A gazdálkodó szervezetek, főleg az idegenforgalmi és vendéglátóipari jellegűek részt vehetnek kulturális és közösségi rendezvények szervezésében és támogatásában is. Értve az alatt a városi rendezvények támogatását (anyagi támogatás, helyszín biztosítása), illetve a saját szervezésű rendezvényeik koordinálását a városi kulturális életbe, elkerülve az esetleges szervezési összeütközéseket. 7.6 Zirci közéleti kulturális lap A városban nincs helyi időszakos közéleti kulturális lap. A városi rangú településeken a legtöbb helyen kiadnak valamilyen időszakos kiadványt, ezért meg kellene vizsgálni ennek beindítását. A lapnak részét képezné az éves rendezvénynaptár, így kistérségi összefogással célszerű létrehozni. A közéleti kulturális lap kiadása segítené a kulturális rendezvények propagandáját és a kulturális életről való tájékozódást egyaránt. A lap terjesztése a megye és a régió más közművelődési intézményeiben, a különböző turisztikai kiállításokon erősíti a kulturális idegenforgalmat. 7.7 A kulturális idegenforgalom fejlesztése Zirc városában is történelmi és természeti értékei miatt fontos szerepet játszik a kulturális idegenforgalom, melynek fejlesztése fontos feladata az önkormányzatnak és az újonnan létrejövő turisztikai desztinációs szervezetnek. A városnak át kell gondolnia az egynapos és a három és több napos turisztikai kínálatot nyújtó rendezvényeket, kiállítóhelyeket, kulturális emlékeket. Ezek fejlesztésére egy középtávú tervet kellene készíteni. A terv készítése természetesen az újonnan létrejövő turisztikai desztinációs szervezet feladata lenne. 7.8 Zirc Város civil szervezeteinek részvétele a kulturális életben A civil szervezetek kulturális életben való tevékeny részvétele Zirc város sokszínű közművelődési életének egyik legjelentősebb tényezője. A kulturális célú civil szervezetek támogatását az önkormányzat az alábbi módon tervezi színtér biztosítása a rendezvényeikhez, kulturális csoportok működésének támogatása, civil szervezetek kulturális rendezvényeinek támogatása. A civil szervezetek támogatására az önkormányzat Alapot képez az éves költségvetésében. Az elbírálás, az odaítélés módját rendeletében határozza meg.

21 7.9 A zirci könyvtár működése 19 A zirci könyvtár a zirci kistérségi települési könyvtárak ellátó központjaként működik, és ha a jogszabályok a jövőben is lehetővé teszik, ezt a funkcióját a leendő zirci járásban ellátja A nemzetközi kulturális kapcsolatok fejlesztése Zirc és testvérvárosai közötti kulturális cserekapcsolatok továbbvitele és kiszélesítése is feladatot jelent a városnak. A közös európai kulturális értékek és a határon túli magyar kulturális értékek megismerése és saját kulturális értékeink megismertetése egyaránt fontos ebben a folyamatban Kapcsolat a helyi egyházakkal Zirc városában az egyházaknak is fontos kultúraközvetítő szerepe van. Meghatározó a város múltjában a Ciszterci apátság és annak kulturális öröksége. Az egyházakkal való együttműködés további fejlesztése is színesíti a város kulturális életét. Az e pontban felsorolt szervezeti kérdésekből adódó feladatok megjelennek a koncepció célkitűzései között. 8. A koncepció fő célkitűzései A kulturális célok a várost jellemző egy egy hívómondat köré csoportosulnak. A célokat követően kerültek megfogalmazásra a végrehajtás kezdeti lépései, beleértve egyes céloknál a már működő tevékenységeket, fennálló partnerkapcsolatokat is, pl. a 8. 4 részben a civil szervezetekkel való kapcsolattartás, mely pont a civil szervezetek Zirc kulturális életében betöltött jelentősége miatt került kiemelésre. E részben kerültek összefoglalásra a koncepcióban megfogalmazott egyes fejlesztési javaslatok is. 8.1 Zirc, a Bakony fővárosa Az önkormányzat célja Zirc kulturális és idegenforgalmi szerepének megerősítése és a város turisztikai fejlesztése a mai kor igényei szerint. Ennek érdekében tiszta profilú, helyi turisztikai desztinációs szervezetet működtet a korábbi Tourinform Iroda szakmai bázisára alapozva. A kulturális idegenforgalmi feladatokat teljes egészében az új szervezet látja el. Célja a kulturális információk széleskörű terjesztése, ennek keretében naprakész információforrások működtetése, pl. karbantartott, minden kulturális információt, programot tartalmazó honlap, illetve egyéb forrás működtetése a TDM szervezettel együttműködve. Célja az önkormányzat anyagi lehetőségei szerint a városi média fejlesztése, a helyi TV működésének folyamatos biztosítása, városi kistérségi folyóirat kiadása.

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről * 1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. Alapelvek

I. Fejezet. Általános rendelkezések. Alapelvek Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete a 16/2004.(IV.30.) és az 5/2009. (III.02.) rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege az Önkormányzat művelődési

Részletesebben

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül : AGGTELEK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2002.(IV.11.)SZ. RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉS SZABÁLYOZÁSÁRA Aggtelek Község Önkormányzatának képviselő-testülete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/1999. (VII.1.) számú. R e n d e l e t e

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/1999. (VII.1.) számú. R e n d e l e t e Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.1.) számú R e n d e l e t e A helyi közművelődésről. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális javak

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3, AZ 56/2012. (XI. 30.) 4, A 21/2015.

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Csátalja Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról 1 Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mezőberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2002. (IX.15.) rendelete a helyi közművelődésről. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2002. (IX.15.) rendelete a helyi közművelődésről. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2002. (IX.15.) rendelete a helyi közművelődésről. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Rendelet hatálya kiterjed Tápiószecső nagyközség közigazgatási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Tárgy: Javaslat a közművelődésről szóló önkormányzati rendelet elfogadására. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Tárgy: Javaslat a közművelődésről szóló önkormányzati rendelet elfogadására. Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére www.tuv.com ID 9105075801

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2015. (XI. 27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2015. (XI. 27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2015. (XI. 27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2005. május 30- i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Iroda alapító okiratának módosítása Előadó:

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Balatonfüred

Részletesebben

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete, a 16/2004.(IV.30.), az 5/2009. (III.02.), a 22/2017.(IX.29.) és a 7/2019.(III.29.) önkormányzat rendeletekkel egységes

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. április 23i ülésére Tárgy: Zirc Város Közművelődési Koncepciója Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat. 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e

Nagykálló Város Önkormányzat. 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e Nagykálló Város Önkormányzat 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról (a 2/2008. (I.22.) Önk., a 32/2009. (IX.30.)

Részletesebben

H e g y e s d község Önkormányzata. Képviselőtestületének. a helyi közművelődésről.

H e g y e s d község Önkormányzata. Képviselőtestületének. a helyi közművelődésről. H e g y e s d község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2000./III.1./ r e n d e l e t e a helyi közművelődésről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990. évi LXV.

Részletesebben

ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL

ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL 1 ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL Újhartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ( a továbbiakban: az önkormányzat) a kulturális

Részletesebben

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 7/1999. /III.24./ számú rendelete A HELYI KÖZMÜVELŐDÉSRŐL

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 7/1999. /III.24./ számú rendelete A HELYI KÖZMÜVELŐDÉSRŐL Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 7/1999. /III.24./ számú rendelete A HELYI KÖZMÜVELŐDÉSRŐL Zalakaros Város Önkormányzat Képviselőtestülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16..

Részletesebben

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város

Részletesebben

A helyi közművelődésről

A helyi közművelődésről Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 13./2009. (VI.30) számú rendelete A helyi közművelődésről Kihirdetve : 2009. június 30. Hatályos: 2009. július 15. Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 33/2017. (X. 9.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról *

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 33/2017. (X. 9.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 33/2017. (X. 9.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a

Részletesebben

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól Módosítás: a) 21/2009. (VI. 29.) ör. /2009. VII. 1- Budapest Főváros

Részletesebben

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális

Részletesebben

Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e

Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról. Teskánd Község Önkormányzat

Részletesebben

A módosításokkal egységes szerkezetben foglalva

A módosításokkal egységes szerkezetben foglalva A módosításokkal egységes szerkezetben foglalva 2016. 02. 22. Balatonboglár Város Önkormányzatának 11/ 2004. (IV. 23.)KT. számú rendelete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

I.RÉSZ Általános rendelkezések Alapelvek

I.RÉSZ Általános rendelkezések Alapelvek *7 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 17/1999.(VII.01.) önkormányzati rendelete A helyi közművelődésről *7 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról

Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Kiskunmajsa Városi

Részletesebben

18/2016. (X. 25.) sz.

18/2016. (X. 25.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a helyi közművelődésről szóló 18/2016. (X. 25.) sz. R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

KÉKKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

KÉKKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról KÉKKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 2 Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1 BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1 A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat.../2013.(..) sz. rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól

Vác Város Önkormányzat.../2013.(..) sz. rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Vác Város Önkormányzat.../2013.(..) sz. rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) Magyarország Alaptörvényének XI.

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Belváros-Lipótváros Önkormányzatának 16/2003. (V.15.) rendelete a 20/2004. (IV.19.) rendelettel és a 15/2008. (III.19.) rendelettel és a 21/2009. (VI. 02.) rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat közművelődési feladatairól *

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat közművelődési feladatairól * Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól * Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről,

Részletesebben

I. RÉSZ. Általános rendelkezések. Alapelvek

I. RÉSZ. Általános rendelkezések. Alapelvek Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 32/2000./XII.13./ sz önkormányzati rendelete a közművelődésről a 3/2009. (II.24.) sz. és a 13/2012.(III.29.) sz. rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Csurgó Város Önkormányzatának 13/2004.(III.25.) sz. rendelete A közművelődésről

Csurgó Város Önkormányzatának 13/2004.(III.25.) sz. rendelete A közművelődésről Egységes szerkezetbe foglalva:2015. július 15. Hatályos: 2015. július 16. Csurgó Város Önkormányzatának 13/2004.(III.25.) sz. rendelete A közművelődésről Csurgó Város Önkormányzatának képviselő-testülete

Részletesebben

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról 1

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról 1 DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2018.(IX.17.) önkormányzati r e n d e l e t e a helyi közművelődési feladatok ellátásáról 1 Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A L A P E L V E K I. FEJEZET A RENDELET HATÁLYA

A L A P E L V E K I. FEJEZET A RENDELET HATÁLYA Zalaszentgyörgy Község képviselőtestületének 2/2006. (II. 02.) számú rendelete Zalaszentgyörgy Község Önkormányzatának kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól Zalaszentgyörgy Község Önkormányzati

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Az intézmény neve: Petőfi Művelődési Ház Székhelye, címe: 8182 Berhida Orgona u 2. Az intézmény fenntartó szerve: Berhida Város Önkormányzata Székhelye,

Részletesebben

Debrecen város közművelődési feladatairól

Debrecen város közművelődési feladatairól DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK... /2014. (...) önkormányzati rendelete Debrecen város közművelődési feladatairól Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

KIVONAT. Bükkábrány Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: Közművelődési rendelete

KIVONAT. Bükkábrány Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: Közművelődési rendelete KIVONAT Bükkábrány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 28-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 1/2014.(II.4.) Közművelődési rendelete Bükkábrány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének

Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2002. ( VI. 17.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 Módosította: 11/2008. (XII.08.) ÖK rendelet. Hatályba lépés időpontja:

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010.(VII. 28.) KNÖT RENDELETE a közművelődésről

Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010.(VII. 28.) KNÖT RENDELETE a közművelődésről Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010.(VII. 28.) KNÖT RENDELETE a közművelődésről Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelete. A közművelődésről

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelete. A közművelődésről Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelete A közművelődésről Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda. 303/2016. (VI. 30.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Kulturális és Művészeti Központ alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei

Részletesebben

Módosító okirat. 2. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 2. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye Okirat száma: 2177/2/2015 Módosító okirat A Marcali Városi Kulturális Központ Marcali Város Önkormányzatának Képviselő testülete által 2014. április 24. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.01.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.01.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.01.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár 1.1. Rövidített névalakja: Művelődési Ház és Könyvtár 2. A költségvetési szerv székhelye: 9721 Gencsapáti, Szentegyház

Részletesebben

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Tiszatenyő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete a helyi közművelődési

Részletesebben

Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (IV.21.) önkormányzati rendelete. Edelény város közművelődési feladatairól és feltételeiről

Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (IV.21.) önkormányzati rendelete. Edelény város közművelődési feladatairól és feltételeiről Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (IV.21.) önkormányzati rendelete Edelény város közművelődési feladatairól és feltételeiről Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2011. szeptember 8-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2011. szeptember 8-i rendes ülésére 42. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 8-i rendes ülésére Tárgy: A helyi közművelődési feladatokról szóló önkormányzati

Részletesebben

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004./IV.26./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004./IV.26./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004./IV.26./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL - 2 - Tüskevár község önkormányzatának Képviselőtestülete" A kulturális javak védelméről

Részletesebben

Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.7.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.7.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.7.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Nógrádmegyer Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Almamellék Községi Önkormányzat Képviselőtestületének../2018.(V ) számú önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Almamellék Községi Önkormányzat Képviselőtestületének../2018.(V ) számú önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról 1 Almamellék Községi Önkormányzat Képviselőtestületének../2018.(V ) számú önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Almamellék Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a muzeális

Részletesebben

Alapelvek. A rendelet célja

Alapelvek. A rendelet célja Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő-testületének 1./201B. (Vll/^.^i) önkormányzati rendelete a közművelődési feladatairól Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület

Részletesebben

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közművelődésről szóló 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelet módosításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. a közművelődésről. Általános rendelkezések. A rendelet célja

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. a közművelődésről. Általános rendelkezések. A rendelet célja Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2010.(XI.26.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló

Részletesebben

LOVÁSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

LOVÁSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LOVÁSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2017. (I.27.) önkormányzati rendelet az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Lovászi Községi Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T

ELŐTERJESZTÉS H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 3241/5/2017. 5. számú előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó ELŐTERJESZTÉS a

Részletesebben

GOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KULTURÁLIS KONCEPCIÓJA

GOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KULTURÁLIS KONCEPCIÓJA GOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KULTURÁLIS KONCEPCIÓJA Jóváhagyva Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2008. (II.28.) sz. határozatával. Gomba, 2009. február 28. Lehota Vilmos sk. polgármester

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.) Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődés szabályozásáról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődés szabályozásáról Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődés szabályozásáról Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (IX.27.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (IX.27.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (IX.27.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő- testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 2177/4/2015. Ügyintéző: Németh Ildikó 6. számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS Marcali

Részletesebben

TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Tiszakécske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/2015. (XI. 26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/2015. (XI. 26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/2015. (XI. 26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 2.. (2) A 3. (1) bekezdésében meghatározott feladat ellátásának formái különösen: 4..

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 2.. (2) A 3. (1) bekezdésében meghatározott feladat ellátásának formái különösen: 4.. TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATII KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 118/2004.. ((V.. 3..)) RENDELETE A HELYII KÖZMÜVELÖDÉSSRÖL 2 Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a

Részletesebben

NyékládházaVáros Önkormányzata Képviselő-testületének

NyékládházaVáros Önkormányzata Képviselő-testületének NyékládházaVáros Önkormányzata Képviselő-testületének 11 /2004. (VII. 1.) számú rendelete a helyi közművelődésről Nyékládháza Város Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről,

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK. 8/2008./IX.01./ önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK. 8/2008./IX.01./ önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2008./IX.01./ önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII.17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII.17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII.17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Révfülöp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben