Juhász Gyula: Húsvétra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Juhász Gyula: Húsvétra"

Átírás

1 2013. Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, MezőkBolondos smaragdja, nap tüzében égő, egy hónap Te zsendülő és zendülő pagony! április hónapja, Köszönt e vers, élet, örökkön élő, hol kalap a fején, Fogadd könnyektől harmatos dalom: hol báránybőr sapka. Szivemnek már a gyász is röpke álom, S az élet: győzelem az elmuláson. KÁNYÁDI SÁNDOR: ÁPRILIS HÓNAPJA Hiába próbálnád Húsvét,kilesni örök alegenda, drága zálog, kedvét, Hadd ringatózzam a tavasz-zenén, túljár az eszeden, Öröm: neked ma ablakom kitárom, mire észrevennéd. Öreg Fausztod rád vár, jer, remény! Virágot áraszt a vérverte árok, Köpenyegbe burkol, Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott ingujjra vetkőztet: tavaszom van Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban! mutatja a tavaszt hol nyárnak, hol ősznek. Egy régi húsvét fényénél borongott S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Búsnak teszihúsvétjára magát, Én dalt jövendő zsongok, könnyben ázik, és zenét. És szeme neki szánok lombot E zene mindegyre túlzeng majd minden harangot, lehunyja S betölt esűrű Húsvét majd minden reményt. szempilláit. Addig zöld ágban és piros virágban Hirdesd világ, hogy új föltámadás van! Aztán gondol egyet, fülig fut a szája, s ránevet a fényben hunyorgó világra. INTÉZMÉNYÜNK TICKET, SODEXO KULTÚRAUTALVÁNY, CADHOC MŰVELŐDÉSI CSEKK, CADHOC KULTÚRCSEKK CADHOC+ UTALVÁNY ÉS ÜDÜLÉSI CSEKK CEGLÉDKÁRTYA ÉS SZÉP KÁRTYA ELFOGADÓ HELY!

2 KIÁLLÍTÁS A CEGLÉDI GALÉRIÁBAN tartozó felirat.

3 CEGLÉDI KASZINÓ (FELHÁZ U.62.) ÁLLANDÓ PROGRAMOK: Minden hónap első péntekén FÖLDI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő, polgármester LAKOSSÁGI FÓRUMA A-2 és A-25 Postagalamb Egyesület, Unghváry L. Borrend, Búzakalász Nyugdíjas Klub, Kártyaklub, Agrárnyugdíjasok klubja, Agykontroll klub, Minden hónap utolsó péntekén KORONDI MIKLÓS országgyűlési képviselő PARLAMENTI BESZÁMOLÓJA Fenti időpontok az országgyűlési képviselők parlamenti elfoglaltságaiktól függően változhatnak. Kártyaklub, Rejtvényfejtők klubja, Fotóklub, Nótaklub; IGÉNY SZERINT HÉTVÉGÉN ZÁRTKÖRŰ CSALÁDI RENDEZVÉNYEK MEGÖRÖKÍTETT PILLANATOK...

4 Az első előadás időpontja változhat, információért hívja az 53/ vagy a 30/ telefonszámokat.

5 Ez a cikk szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre. natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- mazók bemutatására is.

6

7 Ez a cikk szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthebár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer I. évfolyam, 1. szám Oldal 7

8 Ez a cikk szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre. natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből. mazók bemutatására is. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer Oldal 8 A hírlevél címe

9 Ez a cikk szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthebár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer I. évfolyam, 1. szám Oldal 9

10 Ez a cikk szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthebár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer I. évfolyam, 1. szám Oldal 10

11 C zeagnl édda,s K S z őo lsőssu,t hg toérrk i5j /a u. 47. So K z as n s ud tahs zmőűl őv seil őmdűévs ei lkő öd zé ps oi nhtá z 2 0i n0 d9 e. ns zshezépet te M frődm na b1de0ér0lé0ető lóőrlt,át th1óé0 l t0f 0ő n- tkóél n t ó r á t ó l ,- F t

12 Ez a cikk szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre. natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből. mazók bemutatására is. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer Oldal 12 A hírlevél címe

13 Oldal 13 A hírlevél címe

14 Ez a cikk szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthebár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer I. évfolyam, 1. szám Oldal 14

15

16

17 Ez a cikk szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre. natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből. mazók bemutatására is. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer Oldal 17 A hírlevél címe

18 Ez a cikk szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthebár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer I. évfolyam, 1. szám Oldal 18

19 ELÉRHETŐSÉGEINK: JEGYPÉNZTÁRUNK NYITVA TARTÁSA: HÉTFŐ KEDD-PÉNTEK SZOMBAT zárva ; JEGYPÉNZTÁR 53/ Művelődési Központ VÁROSI KÖNYVTÁR 53/ GYERMEKKÖNYVTÁR 53/ Köszönjük figyelmét!

zsömle-zizegésű világ, porhanyó falucska, mondd el a lágy kenyér dalát. Ím, a könnyű szél elősurran, tovaringatja lágy fodorban

zsömle-zizegésű világ, porhanyó falucska, mondd el a lágy kenyér dalát. Ím, a könnyű szél elősurran, tovaringatja lágy fodorban 1 Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élő, Fogadd könnyektől

Részletesebben

Enyelegnek a juhnyájak, Öröm: neked ma ablakom kitárom,

Enyelegnek a juhnyájak, Öröm: neked ma ablakom kitárom, 1 Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Csokonai Vitéz Mihály: Tavasz Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers,

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra 3. 1 20 Juhász Gyula: Húsvétra FRIEDRICH NIETZSCHE - Az ősz Köszönt e vers, te váltig visszatérő Ez itt az ősz: ha rád fúj - összetörsz! Föltámadás a földi tájakon, Menekűlj! menekűlj! Mezők Asmaragdja,

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra 1 Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, József Attila: Ősz Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, örökkön élő,

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Csokon Fölt ai V földi ály: tája

Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Csokon Fölt ai V földi ály: tája 2012. Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő CsokonaiFöltámadás Vitéz Mihály: a földi November tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Eljött már Te november didergő hónapja, zsendülő

Részletesebben

NAGY LÁSZLÓ: ADJON AZ ISTEN

NAGY LÁSZLÓ: ADJON AZ ISTEN NAGY LÁSZLÓ: ADJON AZ ISTEN Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem, kérdésre választ ő küldjön,

Részletesebben

Asztalos műhelye előtt. Juhász Gyula: Húsvétra. (részlet) Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Asztalos műhelye előtt. Juhász Gyula: Húsvétra. (részlet) Hirdesd világ, hogy új föltámadás van! 1 4. 1 20 Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! József Március Köszönt eattila: vers,

Részletesebben

REMÉNYIK SÁNDOR: HÓPELYHEK. Hópelyhek az én álmaim, Fehérek, halaványak, Néha eltűnnek-foszlanak, Alighogy földreszálltak.

REMÉNYIK SÁNDOR: HÓPELYHEK. Hópelyhek az én álmaim, Fehérek, halaványak, Néha eltűnnek-foszlanak, Alighogy földreszálltak. REMÉNYIK SÁNDOR: HÓPELYHEK Hópelyhek az én álmaim, Fehérek, halaványak, Néha eltűnnek-foszlanak, Alighogy földreszálltak. Hópelyhek az én álmaim, Fenn zizegve zenélnek, Szelíden, árván, félszegül - Meg

Részletesebben

Arany János ALKALMI VERS. Az új évet (ócska tárgy!) Kell megénekelnem, Hálálkodva, ahogy illik, mit kívánni még. Adjon Isten, ami nincs,

Arany János ALKALMI VERS. Az új évet (ócska tárgy!) Kell megénekelnem, Hálálkodva, ahogy illik, mit kívánni még. Adjon Isten, ami nincs, 1 Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Arany János ALKALMI VERS Köszönt e vers, élet,

Részletesebben

József Attila: Téli éjszaka

József Attila: Téli éjszaka 2012. Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő József Attila: Téli éjszaka Föltámadás a földi tájakon, (részlet) Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra 2012. Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők GYULA: smaragdja,húsvétra nap tüzében égő, JUHÁSZ Te zsendülő és zendülő pagony! élet, örökkön élő, Köszönt

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra 2012. Juhász Gyula: Húsvétra DSIDA JENŐ: HÁLAADÁS Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Köszönöm Istenem az édesanyámat! Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Amíg ő véd engem, nem

Részletesebben

Juhász Gyula - Tavaszvárás

Juhász Gyula - Tavaszvárás Juhász Gyula - Tavaszvárás A déli szélben lehunyom szemem És gyöngyvirágok szagát érezem. Az esti égen violás a szín És kikeletben járnak álmaim. A hó alól már dobban boldogan A föld nagy szíve s csöndesen

Részletesebben

Fülemile éneklésén, Húsvét, örök legenda, drága zálog, szellők legyezésén. Örömet nevelni, Az ocsó nyúlakat bokorbul kiverni, Ebédre megtérni,

Fülemile éneklésén, Húsvét, örök legenda, drága zálog, szellők legyezésén. Örömet nevelni, Az ocsó nyúlakat bokorbul kiverni, Ebédre megtérni, 2012. Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Faludi Ferenc: TAVASZ Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! e vers, élet, örökkön

Részletesebben

Tóth Árpád: TAVASZI HOLDTÖLTE

Tóth Árpád: TAVASZI HOLDTÖLTE Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérı Föltámadás a földi tájakon, Mezık smaragdja, nap tüzében égı, Te zsendülı és zendülı pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élı, Táncolva Fogadd

Részletesebben

Arany János: Alkalmi vers. Kívül, belül maradjon Békében az ország; Sehol ki ne fosszák. Adjon Isten, ami nincs, Ez új esztendőben. 2 0 1 1.

Arany János: Alkalmi vers. Kívül, belül maradjon Békében az ország; Sehol ki ne fosszák. Adjon Isten, ami nincs, Ez új esztendőben. 2 0 1 1. Juhász Gyula: Húsvétra 2 0 1 1. Köszönt e vers, te váltig visszatérı Föltámadás a földi tájakon, Mezık smaragdja, nap tüzében égı, Te zsendülı és zendülı pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élı, Fogadd

Részletesebben

Májusi Hírlevél Juhász Gyula: Húsvétra. Köszönt e vers, te váltig visszatérı. Köszönt e vers, élet, örökkön élı,

Májusi Hírlevél Juhász Gyula: Húsvétra. Köszönt e vers, te váltig visszatérı. Köszönt e vers, élet, örökkön élı, Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. www.cegledikultura.hu A tartalomból: Vers... 1 Májusi Hírlevél 2 0 1 0. Ceglédi Galéria Kultúrkockák... Ceglédi Kaszinó Rendezvényajánló

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra Sík Sándor: A fenyőfa éneke

Juhász Gyula: Húsvétra Sík Sándor: A fenyőfa éneke Juhász Gyula: Húsvétra Sík Sándor: A fenyőfa éneke 2 0 1 0. Köszönt e vers, te váltig visszatérı (részlet) Föltámadás a földi tájakon, Mezık Állok smaragdja, cseres hegyoldalon, nap tüzében égı, Te Magasba

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Juhász Gyula: Húsvétra 2 0 1 1. Köszönt e vers, te váltig visszatérı Zsefy Föltámadás Zsanett: A TAVASZ a földi CSÓKJA tájakon, Mezık smaragdja, nap tüzében égı, Te zsendülı és zendülı pagony! Köszönt

Részletesebben

Az Úr közel! szeptember. A gyülekezeti évadnyitó előtt. Nyár végi reggel

Az Úr közel! szeptember. A gyülekezeti évadnyitó előtt. Nyár végi reggel Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. szeptember Nyár végi reggel A gyülekezeti évadnyitó előtt Nem csak az iskolás gyerekek

Részletesebben

A kultúra a fiatalok körében

A kultúra a fiatalok körében SEMMELWEIS KRÓNIKA I. évfolyam, 1. szám 2016. január A kultúra a fiatalok körében A kultúra szó a colo, colere azaz művelni igéből származik, és eredetileg a föld megművelését jelentette. A kultúra szó

Részletesebben

Az Úr közel! Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk október - OKTÓBER A REFORMÁCIÓ

Az Úr közel! Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk október - OKTÓBER A REFORMÁCIÓ Az Úr közel! A M A G Y A R O R S Z Á G I E G Y H Á Z A K Ö K U M E N I K U S T A N Á C S A M I S S Z I Ó I É S E V A N G E L I Z Á C I Ó S B I Z O T T S Á G Á N A K H Í R L E V E L E 2014. október - OKTÓBER

Részletesebben

Decemberi Hírlevél

Decemberi Hírlevél Kossuth Mővelıdési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. A tartalomból: Vers... 1 Decemberi Hírlevél 2 0 0 9. NAGY LÁSZLÓ : ADJON AZ ISTEN Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét,

Részletesebben

Novemberi Hírlevél 2008.

Novemberi Hírlevél 2008. Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. A tartalomból: Novemberi Hírlevél 2008. Vers... 1 Ceglédi Galéria Kultúrkockák... Ceglédi Kaszinó Színházterem 2 3 G.Ferenczy Hanna

Részletesebben

2 0 1 0. A pitvaron a tengeri. nevet a nap piros tüzére, de sárga árnyát elveri. a paprikák piros füzére.

2 0 1 0. A pitvaron a tengeri. nevet a nap piros tüzére, de sárga árnyát elveri. a paprikák piros füzére. 2 0 1 0. Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérı Föltámadás a földi tájakon, Mezık smaragdja, nap tüzében égı, Te Kosztolányi zsendülı és Dezső: zendülı pagony! Köszönt e vers, élet,

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Márciusi H í r l e v é l 2009.

Márciusi H í r l e v é l 2009. Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. A tartalomból: Márciusi H í r l e v é l 009. Vers 1 Áprily Lajos: MÁRCIUS Kultúrkockák a múltból.. A nap tüze, látod, a fürge diákot

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra. József Attila: Három király mi vagyunk. kis juhocska mondta - biztos. ůgy hallottuk, megszülettél, (részlet)

Juhász Gyula: Húsvétra. József Attila: Három király mi vagyunk. kis juhocska mondta - biztos. ůgy hallottuk, megszülettél, (részlet) 3. 1 20 Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, József Attila: Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! BETLEHEMI KIRÁLYOK Köszönt

Részletesebben

Februári Hírlevél 2009.

Februári Hírlevél 2009. Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. I. évfolyam, 1. szám A hírlevél Februári Hírlevél 2009. A tartalomból: Petőfi Sándor: A puszta, télen 1 Petőfi Sándor: A puszta, télen

Részletesebben

Az Úr közel! A reformációról ma. 2012. október. Krisztus szeretetének koldusa

Az Úr közel! A reformációról ma. 2012. október. Krisztus szeretetének koldusa Az Úr közel! A M A G Y A R O R S Z Á G I E G Y H Á Z A K Ö K U M E N I K U S T A N Á C S A M I S S Z I Ó I É S E V A N G E L I Z Á C I Ó S B I Z O T T S Á G Á N A K H Í R L E V E L E 2012. október A reformációról

Részletesebben

Márciusi Hírlevél

Márciusi Hírlevél Kossuth Mővelıdési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. www.cegledkultura.hu A tartalomból: Vers... 1 Márciusi Hírlevél 2 0 1 0. Ceglédi Galéria Kultúrkockák... Ceglédi Kaszinó Színházterem

Részletesebben

ó í ó í ü ü ó ő ó ú í ó ő ú ő ó í ó í ü ö ö ő ó ő ó ö ó ó ű í ü ü í ó í ó ö ö ö ó ű ő ö ő ű ü ó ü ö ü ó ü ü ö í ű ö í ű í ő ő ű ö ö ö ö ő ő ű í ü ö ö

ó í ó í ü ü ó ő ó ú í ó ő ú ő ó í ó í ü ö ö ő ó ő ó ö ó ó ű í ü ü í ó í ó ö ö ö ó ű ő ö ő ű ü ó ü ö ü ó ü ü ö í ű ö í ű í ő ő ű ö ö ö ö ő ő ű í ü ö ö í Á Ü ő ő ő ö ö É í ó ú ü ő Á ó ó ú Ü í ó ó ö ó ó ő ö ö Ü ő ü Ü ó Ö ő ű ű ö ö ú ö ő í í ó í ó ö ö Ö ő Ű ő ö ő ú ó ú ű ű ő í ó ű ő ő ő ó í í ó í ű ü ó ü ó ó ó í ű ó ó ö ó ó ó í ó í ü ü ó ő ó ú í ó ő ú ő

Részletesebben

í ü ö ö í ö ü ö ö ő ö Ö ő ű í ö ű ö ü ő ú ő ő ő ő ú í ú ö ö ö ö í í ő í ü ű Ö í ö Ü Ű ü í í í ö í ő Ö Ü ü í ő ő ö ö ő í ö ö ü ü í í í í ü ű Ö Ö ü í ú

í ü ö ö í ö ü ö ö ő ö Ö ő ű í ö ű ö ü ő ú ő ő ő ő ú í ú ö ö ö ö í í ő í ü ű Ö í ö Ü Ű ü í í í ö í ő Ö Ü ü í ő ő ö ö ő í ö ö ü ü í í í í ü ű Ö Ö ü í ú Á Ü ő ö í É ö ö Á Á ö Á Á Á ö ö Ü í ö ő ő í í ő ő ő ő ö ö ü ü ö ü ü ü ü ö ö ö ő í í ö ö ő í ü ö ö í ö ü ö ö ő ö Ö ő ű í ö ű ö ü ő ú ő ő ő ő ú í ú ö ö ö ö í í ő í ü ű Ö í ö Ü Ű ü í í í ö í ő Ö Ü ü í ő ő

Részletesebben

ő í Á ö í í í ű ö ö ö ö ö ő ű ö ö ú Ü í í ő ű ö ű ö Ú Ü ö Ü ö ú ü ö í ú ö ö ö í ö í ü ö ő ö ő ö ú ő í Ü Ü ő í Ü ú í ő ü í í í ű ű í ő ö í í ö ő í í ö

ő í Á ö í í í ű ö ö ö ö ö ő ű ö ö ú Ü í í ő ű ö ű ö Ú Ü ö Ü ö ú ü ö í ú ö ö ö í ö í ü ö ő ö ő ö ú ő í Ü Ü ő í Ü ú í ő ü í í í ű ű í ő ö í í ö ő í í ö ő í ö ö ú ő í ő ő í í ú ö ú Ü Ü ö ú ő í í í ö ú í ő í í ö ú ű í ö ő ö ú ű í ő í ő í í őí Ü ű ö ő Ü ö í ő ő Ü ö Ü őö ő ö í í í ő Ü í Ü ö í ö ő ö ö ő ö í ö ő ú í ő ö í Ü ő í Á ö í í í ű ö ö ö ö ö ő ű ö ö

Részletesebben

ü ö Ö ü ú ü Ö ü ü ő Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü ő É ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ú ö Ó ö ű ő ö ö ú ü ű ö ő ő ö ő ő ő ő Ö ö ö ö ö ü ő ü ő ö ö ő ő Ó ő ő ő ü ő É ő ú ö ü ö ü Í ö ő ü Í ö ö ű Í ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ö ö Í É ő ő Á ő

Részletesebben

Ő ö Ö ő ü ü ü ö ö Ö í ö ő ó ő ü Ö Ö ö Ö í ö ö ö ö ö ú ő ö Ö ó ö ö Ö ö Ö Ő ő ő ü ő í ö ö Ö ő ö ó ó ó í í í ű ö ó í ö ö Ö ő ó ö í í ű ö ö Ö ú ű ö ú ő í öö ö ű ö ö Ó ö Ö ő ü ü ü ö í ö ú ő ű ö ö ő ő ó ő ü

Részletesebben

É Ú ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő Ó ő ő ő Ó ő ő ő Ó ő Ó Ó ő Ó ő ő Ó Ó Ö Ó Ó Ó Ú ő Ó Ó ő ő ő ő ő ő ő Ó ő Ő Ű ő Ó Ó Ű Ó Ú ÓÓ Ő Ú Ú Ű ő Ó Ó ő Ó ő ő ő Ó ő ő Ó Ó ő Ó ő ő ő ő Ó Ó Ó Ó ő Í Ü Ü ö ő Ü ő ő ő Ó Ó Í Ű Í Ő

Részletesebben

Á É ö ő Ö ő ó ó ő ő É í ő ő ó ó ö ö í ő ő ő ö ő ó ó ö í ö ö ő ö í í Á ú í Í ő ö ú ö ö ő ö ö ő ó ő ö ó ő ő í í í ö ű ó í ő ó ó í ü ö ö í ó ó ö ő ő ö ó ó í ü ö ü ö ö í ó ö ő ő ó ó ő í ü í ó ö ü ő ő ó ö ó

Részletesebben

ú ü ő ú ő ú ü ú ő ő Á Á ó ó ó ó í ú í ó í ó Ö É É Á Á Á Í ő ő ő ü Á Á Á ő ő ő ü É Á ü ú í ő ü Ö Ö É É Ő Ü Í Á É ó Ö Á ó Ü É Á Á Á Á ó É Ő Á Á É É ü ü ő í ő ő ő ü Ú Ó É Ő Ú Á É É Ö ü ő ú ü ú ü ú őó ó ó

Részletesebben

Ö Ú Ó É Í Ó Ü É É É ó ö ü ő í ó Ü ő ü í ü ő ű ó ű ü ó ó ü ü ő í ó ú ű ö ö ó í ü ő í ó í ö ó ő ö ü ű ü ü Á ú ö ü ő í ó Ü Ü ő ó ó ő ö ő ó ö ö ü ó ú ü ó ü ó ú ö ö ö ö ü ó í ó Ü ó ó ö í í ó ü í ó Ü ü ő ű ó

Részletesebben

í Ó ő Í Á ö ö í ú ó í ó í ó ő ó ó ö ó Ü ő í í í ó í ü ö Ó Í ő ő í í ő í ó ö ó í í ó ö ő í ű ő ő í í ő ö ó í ó ö ő ö ő í í ö ó ö ö ő ő í ó í ö ö í ö ö í ö ó ö ó í ó í ő ö í ő ó Á í ő í í ó í ó ó í ú ó ü

Részletesebben

É É Á Ü Ü ó ó Á Ü Ú Ö ö ö ó ő ő Á ó ö ó ő ú ó ö ö ó ó ó ú í Ú í ó Ö ö ö ó ő ó ü ó í ú ő í ó ö ö ü í í í ö í Ó ó ó ó ö őí ó ü ó ő ó ó ő ó ö ö ó ő ó ú ü ü ö ó í ő í ó ü ó í Ő í ú í ó í ú ö ó ö ó ü ó ö ö

Részletesebben

ó ö Ö ő ü ú ő ö ő ó ö ö ö ü ú Ö ö ó ő ö Ö ő ü Ó Ó Ó ö ö ő ő ő Ö ú ö ő ő ő ö ő ö ő ő ü ö ö ö ó ó í ó ü í ö í ö ó ő ö ú ö ó ü ö ú ö í ö í í ö ó í ö ö ő Í í ü ö ü ö í ö ő ü ő í í ú ö ü í ö í óö í ö ü Í í

Részletesebben

Í ö ö ó ü ü Ó ó ü ő í ö ö í ü ő ü ü ó ő ő ö ö í ö É í ö ö í Í í í ő É í ü ü í ő ö ö ű ü í ü ó í ö É ü í ü í ü ó ö í í ű í ő ü ü ó É ü ü ü ü ü ö ő ü ö

Í ö ö ó ü ü Ó ó ü ő í ö ö í ü ő ü ü ó ő ő ö ö í ö É í ö ö í Í í í ő É í ü ü í ő ö ö ű ü í ü ó í ö É ü í ü í ü ó ö í í ű í ő ü ü ó É ü ü ü ü ü ö ő ü ö ö ö ő íí í ö í ö ó í í ö í ó ő ó ó Á Á Í ö ö ü í ő ü ö í ő í ű ő ő í ú Á Á ü ü ó ő ü ö ö ő ü ö ó í ü í ö ó ü í ó ö ö í ő ű í ú ő ű Í ö ö ó ü ü Ó ó ü ő í ö ö í ü ő ü ü ó ő ő ö ö í ö É í ö ö í Í í í ő É

Részletesebben

ő ő ö ó ö ú ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ó ö ö í í ö í ő ő ó ó ó ö Á É ó Á ű ú ó ö ő ú ó ó ó ó ű ö ó ó ó ó í ő ú ö ő ő ö í ó ö ő ú ó ó ó ó ű ö í ó ö ú ú ó ó

ő ő ö ó ö ú ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ó ö ö í í ö í ő ő ó ó ó ö Á É ó Á ű ú ó ö ő ú ó ó ó ó ű ö ó ó ó ó í ő ú ö ő ő ö í ó ö ő ú ó ó ó ó ű ö í ó ö ú ú ó ó ű ö ú í í ő ó ő ő ő ő ö ó ö ú ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ó ö ö í í ö í ő ő ó ó ó ö Á É ó Á ű ú ó ö ő ú ó ó ó ó ű ö ó ó ó ó í ő ú ö ő ő ö í ó ö ő ú ó ó ó ó ű ö í ó ö ú ú ó ó ő ó ő ó ö í ő ő í ó ö ű ó ö í ő ő

Részletesebben

ő ő ö ő ó ö í ő ő ó Ó Ó ö ó ó ű ö ö ó ő ő ö ö Ó ó Ó Ó ó Ó ö Ó ü Ó ó Á ő

ő ő ö ő ó ö í ő ő ó Ó Ó ö ó ó ű ö ö ó ő ő ö ö Ó ó Ó Ó ó Ó ö Ó ü Ó ó Á ő É ő Á ö ó ó ó ö ö Ö Ó Ó ö ő ó ő ő ö ö í ö ő ó ó ő ő ö ő ó ö í ő ő ó Ó Ó ö ó ó ű ö ö ó ő ő ö ö Ó ó Ó Ó ó Ó ö Ó ü Ó ó Á ő ö ö ő ó í ú ü ő ő ő Ó Ó ö ő ű ö í ő ű ó ó ű ó ö ő ó ú ö ő ó ő ő ó ó ó ő ő ó Ó ő ő

Részletesebben

Az Úr közel! november. Szent közösség: felekezet- és generáció-közi úrvacsorai istentisztelet a reformáció hónapja alkalmából

Az Úr közel! november. Szent közösség: felekezet- és generáció-közi úrvacsorai istentisztelet a reformáció hónapja alkalmából Az Úr közel! A M A G Y A R O R S Z Á G I E G Y H Á Z A K Ö K U M E N I K U S T A N Á C S A M I S S Z I Ó I É S E V A N G E L I Z Á C I Ó S B I Z O T T S Á G Á N A K H Í R L E V E L E 2014. november Reménység

Részletesebben

É Á ű ő ó ű ő ő ű ő ó ő ü ő ő ó ó ő ő ő ő ó ó ő Ö ő ő í ó ó ó ó ű ő í ó ő ó ó ű ő ó ó ó í ű í ű ő ü ő ő ó ő ő ű ű ó í ó ű ő ő ó ó ó ó ő ő ó ő ó

É Á ű ő ó ű ő ő ű ő ó ő ü ő ő ó ó ő ő ő ő ó ó ő Ö ő ő í ó ó ó ó ű ő í ó ő ó ó ű ő ó ó ó í ű í ű ő ü ő ő ó ő ő ű ű ó í ó ű ő ő ó ó ó ó ő ő ó ő ó ű ő Ű Ö Á É Á ű ő ó ű ő ő ű ő ó ő ü ő ő ó ó ő ő ő ő ó ó ő Ö ő ő í ó ó ó ó ű ő í ó ő ó ó ű ő ó ó ó í ű í ű ő ü ő ő ó ő ő ű ű ó í ó ű ő ő ó ó ó ó ő ő ó ő ó É Ö ű ő í ű ő í í ó ű ü ő ü ó ü Ö ő ü ó ű ő ó ó

Részletesebben

ó ó ó ö ü ő ö ó ú ő ó ö ó ó ő ü ő ó ő ü ö ő ő ó ó ő ó ö ö ú ó ő ö ó ő ő ó É ó ő ü ö ú ű ü ő ő ú ó ö ú ó ó ó ó ő ó ö ú Á ő ő ő Á ó ó ü É ö ú

ó ó ó ö ü ő ö ó ú ő ó ö ó ó ő ü ő ó ő ü ö ő ő ó ó ő ó ö ö ú ó ő ö ó ő ő ó É ó ő ü ö ú ű ü ő ő ú ó ö ú ó ó ó ó ő ó ö ú Á ő ő ő Á ó ó ü É ö ú ó ó ó ó É ő ó ő ö ú ó ö ú ó ő ó ő ó ó ó ö ü ő ö ó ú ő ó ö ó ó ő ü ő ó ő ü ö ő ő ó ó ő ó ö ö ú ó ő ö ó ő ő ó É ó ő ü ö ú ű ü ő ő ú ó ö ú ó ó ó ó ő ó ö ú Á ő ő ő Á ó ó ü É ö ú ő ü ó ü ő ó Á ő ő ó ő ó Íő

Részletesebben

ü ő ö ü ő ü ő í ü ő ű ü ő ü ő ö ü ő ö ö ü ő ű ö ü ő ü ö í ü ő ü í ü ő ü í ü ő ü ő ö ü ő í ő ö í í Ü í ó

ü ő ö ü ő ü ő í ü ő ű ü ő ü ő ö ü ő ö ö ü ő ű ö ü ő ü ö í ü ő ü í ü ő ü í ü ő ü ő ö ü ő í ő ö í í Ü í ó ö Ü Ó Á Á Ü ó í ü ő ö ü ő ü ő í ü ő ű ü ő ü ő ö ü ő ö ö ü ő ű ö ü ő ü ö í ü ő ü í ü ő ü í ü ő ü ő ö ü ő í ő ö í í Ü í ó ü ő ö ü ő í ő í ü ö ö ű ö ö ő ű ö ö őí ü ő ö ő ő ö ö ű ö Ü ü ő ő ö ö ű ö őí ű ö ö

Részletesebben

Ű Ú Á Á ó ó ö ó ó ó ó ó Á ű ö ó ő ű ö ö ó ű ő ó ű í ű ő ő ó ö ü ő ó ó ó ő ó ü ö ö ó ű ö ő ó í Á Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ö ő ő ü ő ö ö ó ű ü ü ó ö Ő ö

Ű Ú Á Á ó ó ö ó ó ó ó ó Á ű ö ó ő ű ö ö ó ű ő ó ű í ű ő ő ó ö ü ő ó ó ó ő ó ü ö ö ó ű ö ő ó í Á Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ö ő ő ü ő ö ö ó ű ü ü ó ö Ő ö ö ű Á Á Ű Ú Á Á ó ó ö ó ó ó ó ó Á ű ö ó ő ű ö ö ó ű ő ó ű í ű ő ő ó ö ü ő ó ó ó ő ó ü ö ö ó ű ö ő ó í Á Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ö ő ő ü ő ö ö ó ű ü ü ó ö Ő ö í ó í ö ü ö Ű ü ö ó ü ö ö í ó ö ó ő ó ó ó ó

Részletesebben

ő í í ü ö é ó í ő ó é é é ó é é ü ö ö ó ű é é ó ű é é é é é é é ő É ö ű ű ö ő í í ő ü í é í ó é ú ó í ó ó é ó ó é é ó ű í ó ő ő ó ő é ő é é ó ö é é

ő í í ü ö é ó í ő ó é é é ó é é ü ö ö ó ű é é ó ű é é é é é é é ő É ö ű ű ö ő í í ő ü í é í ó é ú ó í ó ó é ó ó é é ó ű í ó ő ő ó ő é ő é é ó ö é é Ö É Í Á Á Ó É Ó Ó Ó É ő ő ó é é ö é Ö ő é ö é Ö ú ő í ü í é ő é ó ő é ü Á í í é í ű í ű é ö í é ö é ó é ü ű é ü ű é é é é é é é í ö é í ö é ú ő é í é é é í ő í ö ü Á ú é é ü ö ö ő í é é ó ő é ó é é é ö

Részletesebben

ó Ü Á ó Ó í É É Í Ó Ő Ó Á ó Ó É Í í Í Ó ő É É Ű í É ó ó í ö Í Ó ő ó í ó í ó Ú í ó ó Í Í ő ő ó Ő ö ó Í íí Ö ó

ó Ü Á ó Ó í É É Í Ó Ő Ó Á ó Ó É Í í Í Ó ő É É Ű í É ó ó í ö Í Ó ő ó í ó í ó Ú í ó ó Í Í ő ő ó Ő ö ó Í íí Ö ó ő ó í Ő ó Ü Á ó Ó í É É Í Ó Ő Ó Á ó Ó É Í í Í Ó ő É É Ű í É ó ó í ö Í Ó ő ó í ó í ó Ú í ó ó Í Í ő ő ó Ő ö ó Í íí Ö ó ó Ő ó ó ö Á Ö ó Ö ó ö í ő ó É ó ö ó ö í É Í ó í í Í Ó Í É ó É ó É Í É Ö ó É Í í ő Í

Részletesebben

ő ő ű ű ö ö ö ű ő ő ö í ö ő ő ű ő í ü ű ú ö ő ő ö ő ő ö ő í ő ö ő ü ö ő ő ő ü ö ő ő í ü í ö ő ő ő ő ő ö ő Á ő Á

ő ő ű ű ö ö ö ű ő ő ö í ö ő ő ű ő í ü ű ú ö ő ő ö ő ő ö ő í ő ö ő ü ö ő ő ő ü ö ő ő í ü í ö ő ő ő ő ő ö ő Á ő Á ü ú ú ő í ő ő ő ű ű ö ö ö ű ő ő ö í ö ő ő ű ő í ü ű ú ö ő ő ö ő ő ö ő í ő ö ő ü ö ő ő ő ü ö ő ő í ü í ö ő ő ő ő ő ö ő Á ő Á ö í ő őí ő ö ö ö ö í ö ő ű ő ő ő ő ő ű ö ü ü ő ö ö ő ő í ő ő ö ű ú ö ö í ő ú

Részletesebben

ó ü Á Ú ü í Ó ó ö Ú ö ü Ó Ó ő Íó í ő ú ő í ó ö Ö ö ö í ó ó Í ü ő ó ó Ó Ó Ó í Ó Í Ú Ó Ó í í í Ó ő Ö ü Ó Ö ű Ö ű ö ü Ó ő ü Ö í Ö Í ó Ó ó ö ü ü ö ó Ö Ó Ó

ó ü Á Ú ü í Ó ó ö Ú ö ü Ó Ó ő Íó í ő ú ő í ó ö Ö ö ö í ó ó Í ü ő ó ó Ó Ó Ó í Ó Í Ú Ó Ó í í í Ó ő Ö ü Ó Ö ű Ö ű ö ü Ó ő ü Ö í Ö Í ó Ó ó ö ü ü ö ó Ö Ó Ó ó í ó ő Í ó í ó ő Ó ő Ö ö ó ü Á Ú ü í Ó ó ö Ú ö ü Ó Ó ő Íó í ő ú ő í ó ö Ö ö ö í ó ó Í ü ő ó ó Ó Ó Ó í Ó Í Ú Ó Ó í í í Ó ő Ö ü Ó Ö ű Ö ű ö ü Ó ő ü Ö í Ö Í ó Ó ó ö ü ü ö ó Ö Ó Ó ü ó í ó Ö ö Ö Ó Ő Ö ü ü

Részletesebben

é ó é é é ő é é é é é ö í ó ó é í é é é é é é ö é í é é é í é ú é é é é é é ö é í í ó őí ü ü é é ó é ó é ü é é ó ő é é í é í ó í é ő ő ő ü ő é ó é í é

é ó é é é ő é é é é é ö í ó ó é í é é é é é é ö é í é é é í é ú é é é é é é ö é í í ó őí ü ü é é ó é ó é ü é é ó ő é é í é í ó í é ő ő ő ü ő é ó é í é ó ü É Í É Á ú Ü Ü é ó é ö ú óé ü é í é éü Á í é ű é í óé é ú ó ü ó é í é é ú ö é é í í ú ő é í ű ó ó é é í é é é í é ű é í é é é é ü ö ú ó ű é é ó é ö ö ő í őí é é ö ó é í é É é őí é í é ű ő é é í óé ű

Részletesebben

ó ü ó ü ü ő ó ö ó ö ö ű í ó ő ő ö í í ö ö ő í ö ö ü ő ó í ö ö ő í ö ö ő ó ö í í í í ó ű ő í ő ö í ö ő ő í ó ö ö ő ó ő ö ö í ö ő í ö ő ö ő ö ü í ó ü ő

ó ü ó ü ü ő ó ö ó ö ö ű í ó ő ő ö í í ö ö ő í ö ö ü ő ó í ö ö ő í ö ö ő ó ö í í í í ó ű ő í ő ö í ö ő ő í ó ö ö ő ó ő ö ö í ö ő í ö ő ö ő ö ü í ó ü ő ü ö ő í ü ü ő ő ó ü ó ó ű ő ö ü ü ő ü ö ü ö í ű ő ő ö ő ó ő ő ó ő ü í ö ü ő ó ő ő ö ö ö í Í ő ő ö Í ő ő ü ő ö í ő ő ő ő ő ú ő ü í ú í ó ü ó ü ü ő ő ö ó ö ö í ó ő ő ö í í ő ő ő ü ó ü ó ü ü ő ó ö ó ö ö ű

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

közeleg, falevél földre téved. Juhász Gyula: Húsvétra

közeleg, falevél földre téved. Juhász Gyula: Húsvétra 1 4. 1 20 Juhász Gyula: Húsvétra A távol Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Juhásze Gyula: Köszönt vers, élet,nyár

Részletesebben

Í Í ó óó ó ó Ó í í ú ú ü í ó ű ü ó ü ü Í Ú ó Á ű Ó ű Á í ü ó í ü ó ó ó ó ú ú Ó ó ű ü í ó í ü ó ü ó í í ü í í í í í Í

Í Í ó óó ó ó Ó í í ú ú ü í ó ű ü ó ü ü Í Ú ó Á ű Ó ű Á í ü ó í ü ó ó ó ó ú ú Ó ó ű ü í ó í ü ó ü ó í í ü í í í í í Í É í Ó Ü É ó ú ú ó Ű í ó ú í Í ú ó ú í Ó í Á ó ú ó í ó í ű í Ó ú Í ó Íű í ó í ü í Á ó ü ú ó í ü í Í Í Í Í í í Í Í ó óó ó ó Ó í í ú ú ü í ó ű ü ó ü ü Í Ú ó Á ű Ó ű Á í ü ó í ü ó ó ó ó ú ú Ó ó ű ü í ó í ü

Részletesebben

ó Ü ó ü ü ó í ö í ó í ö í ó ö ó ű ö ü í ó í ú ó ü í ö ö ö ö ó í í ö ü ö í ó ö ü ö í ó

ó Ü ó ü ü ó í ö í ó í ö í ó ö ó ű ö ü í ó í ú ó ü í ö ö ö ö ó í í ö ü ö í ó ö ü ö í ó ö ü ó ö ü ö ü ó ó ó ü ó í ü ö ö ü ö ö ö í ü ü í ó ú ö ó ó ü Ü í ó ü ö í ó ü ö ó Ü ó ü ü ó í ö í ó í ö í ó ö ó ű ö ü í ó í ú ó ü í ö ö ö ö ó í í ö ü ö í ó ö ü ö í ó ü ö ö ü ö ö ü ü í ö ü ö ö ű ö ö ö í í

Részletesebben

ö í ö ö ő Ő Ő Ö ü ó ö ú ó ű Ö ő ő ő ő ö Ő ö ő í Á ö ő ö ű í Ü Ő ű ó ö ú ő ó í ő ő ű ö ü ó ő í ő ő í ó í í ü ö ö ó ü ő ű í ő ö í ű ö ö ú í ö ó ü ü ő ú

ö í ö ö ő Ő Ő Ö ü ó ö ú ó ű Ö ő ő ő ő ö Ő ö ő í Á ö ő ö ű í Ü Ő ű ó ö ú ő ó í ő ő ű ö ü ó ő í ő ő í ó í í ü ö ö ó ü ő ű í ő ö í ű ö ö ú í ö ó ü ü ő ú Á Ö É ó í ö í ö ö ő Ő Ő Ö ü ó ö ú ó ű Ö ő ő ő ő ö Ő ö ő í Á ö ő ö ű í Ü Ő ű ó ö ú ő ó í ő ő ű ö ü ó ő í ő ő í ó í í ü ö ö ó ü ő ű í ő ö í ű ö ö ú í ö ó ü ü ő ú í ó ö ó ü ü ő í ü ö ö ő í í ű ű ö ö ő ú í

Részletesebben

ö í ö í í í í í ó ö í ó ö í ó í ó í Í Í ő ő í ó ő í í ó ó Í ü ő í Í í í ö í ü óí ö ó í Í ü Í í ö ö í í í ó ü ó Í ö ó ő í Í ó

ö í ö í í í í í ó ö í ó ö í ó í ó í Í Í ő ő í ó ő í í ó ó Í ü ő í Í í í ö í ü óí ö ó í Í ü Í í ö ö í í í ó ü ó Í ö ó ő í Í ó ó í ő ó í ö í ö í í í í í ó ö í ó ö í ó í ó í Í Í ő ő í ó ő í í ó ó Í ü ő í Í í í ö í ü óí ö ó í Í ü Í í ö ö í í í ó ü ó Í ö ó ő í Í ó ö ő ó ő ö ó ü ÍÍ ő ő Í ő ó Í Í Í Í ü í í ö í í ö Í ő ö Í ő ó Í ö ó

Részletesebben

í Í Á ű é é í é ő é ő é ő é ő é ő

í Í Á ű é é í é ő é ő é ő é ő é ő Ú Ü Ü ó Ú Á Á Ű í ó ő ú ő ö é ó ó ú ü í ó ó ö é ü í Í Á ű é é í é ő é ő é ő é ő é ő ű í é ü ó ő ú Í é ő ű ő é ü ő ő ú í é í í é Í ó Á Í ó ő ú ü é ő é ü ő ú ő ú í ő í ú é é ü ő é ő ú é ő í ú é é é é é ü

Részletesebben

ő ő Ö ő ü ü ű ű í ű ő í í í ő ü Ö í í ü ü ű ű í Ö ő ű í í í ő í ű ű Ö í ű őí ő ü ő Ő í ő ú ő ü ő ü í ü ü Á Á Á Á ő ü ő í í

ő ő Ö ő ü ü ű ű í ű ő í í í ő ü Ö í í ü ü ű ű í Ö ő ű í í í ő í ű ű Ö í ű őí ő ü ő Ő í ő ú ő ü ő ü í ü ü Á Á Á Á ő ü ő í í Ő É Ö ő ü ü ű ű í ű ő í í í ő í ő ő ő Ü Ö ü ő ő Ö ő ü ü ű ű í ű ő í í í ő ü Ö í í ü ü ű ű í Ö ő ű í í í ő í ű ű Ö í ű őí ő ü ő Ő í ő ú ő ü ő ü í ü ü Á Á Á Á ő ü ő í í Ö ő ü í ű ő ő í í í Ö ő ü í ü ű ű

Részletesebben

á á á ö ö ü á á á ő á ó á á ő í á í á ú á ö ó á á ó á ó á á ó í á á á á á ó ő á ő ú á á á á ü á í í á ó ü ű ó ó ő á á á ö á á á ü á á ú á á ö ő á á í

á á á ö ö ü á á á ő á ó á á ő í á í á ú á ö ó á á ó á ó á á ó í á á á á á ó ő á ő ú á á á á ü á í í á ó ü ű ó ó ő á á á ö á á á ü á á ú á á ö ő á á í ó Á ó ó ü ü ó á á á á ó á ü ő á ö á ó ó ö á á á ö á á á ó ö á ó á á á á ő ö ö Á á ö ö á á á á ő á ó á á á ő ö á á ü ő á í ö ő á í á ö á á ö á ó ü í á á á á á í á á á á á á á í á ű ő á á ő á á ü á á ő ú

Részletesebben

ö ö ö í őí ö ő í ö ő ű ö ö ő ö í őí í Í í ü ü ö ö őí ő ő ö ő í Á ö ö í í ö í ö ö ő ö ö ö ö í í í í ő Ú Í ö

ö ö ö í őí ö ő í ö ő ű ö ö ő ö í őí í Í í ü ü ö ö őí ő ő ö ő í Á ö ö í í ö í ö ö ő ö ö ö ö í í í í ő Ú Í ö ö ü í ő Í ő ö ő ü ő ö ö ö í őí ö ő í ö ő ű ö ö ő ö í őí í Í í ü ü ö ö őí ő ő ö ő í Á ö ö í í ö í ö ö ő ö ö ö ö í í í í ő Ú Í ö Í ÉÍ ö í É ü ü ő ü ő ö ö ú í í í Í í ö ő ö í ö í ú í ő ő ő Á í ü ö ö ü ö ű

Részletesebben

ű é á ü ó í á é é ü é ó á á ó í á á é ő á é á Ü Ö Ú á é á

ű é á ü ó í á é é ü é ó á á ó í á á é ő á é á Ü Ö Ú á é á ű ó í ó ó í ő Ü Ö Ú Á ú É ű ú ö Ü ű Ü í ű ö ö ö ű ö í Ü ö ő í ó Ü Ü Ü ó ö ú ó ű ö ő ó ó ó ö ó ö ú ó ö ó Ü ö ó Ü ú ő ű ő ö ő ö ö í Ü É É É É Ü í ó ö ő ű ő í ű ö ő ű ö ö ő ö Ü í Ü ű ö ö í ő ő í Ü ö ö ó

Részletesebben

ü ó í í ü í ö í í í í ú í ő ü ú ü ü ü í ú ö í ü ő ü ó ö ö ü ő ö ő ó í ő ü ű ö ő ü ü ő ü ü í ü ü É ü ő ü ő ő í ü ó ö ü ő í ő ő í ö ü ő ü ó ő ő ő ö ű ö

ü ó í í ü í ö í í í í ú í ő ü ú ü ü ü í ú ö í ü ő ü ó ö ö ü ő ö ő ó í ő ü ű ö ő ü ü ő ü ü í ü ü É ü ő ü ő ő í ü ó ö ü ő í ő ő í ö ü ő ü ó ő ő ő ö ű ö ó ö Ö í ő ü ö ő ü ű ö ő ó í ó ö Ö ő ö ö í ő ó ó ö ö ő ű ö ő ö ő ö Ö ö í ő ó ö í ó ö Ö ő ü ö ü ó ö ö ü ö ő ü ö í ö ő í ő í í ü ö ü ő ü ő ő ö ö ó ö ö ő ő ő ö ö ö ö ó ő ö ő ő ö ő í ö ü ó í í ü í ö í í í í

Részletesebben

Í ő ó Ü ő ö Í í ű ő ú

Í ő ó Ü ő ö Í í ű ő ú íő ű ő ő Í Ü ó ö É Á ö ó Í ö ö ó ú ő ó Í ő ó Ü ő ö Í í ű ő ú ő í ú ő ü ö ö ü ü ü í ó í í ó ó í ű ö ö ó ú ö ö ö ü ű ü ó í ö ö ö ű ü ó ü ü ú ő ó ö ű í í ü ő í ő ő ü ó ő ű ö ő ü ű ö ü ü ő ó ü ő ő ó É ö ö

Részletesebben

ü ó í í ö ő ú í ö ő ü ű ö ó ó É ő ó í ö ü ó ő ő í í í í ó ó ó ó ö ú ő üí ő í

ü ó í í ö ő ú í ö ő ü ű ö ó ó É ő ó í ö ü ó ő ő í í í í ó ó ó ó ö ú ő üí ő í Í ó ő ó ő í í ü ó í í ö ő ú í ö ő ü ű ö ó ó É ő ó í ö ü ó ő ő í í í í ó ó ó ó ö ú ő üí ő í ó ó ű ö ő í ó ö ő ó ő ü ő ó í ö ó ó í ö ö í ő Í ü ő ó ú ű ő ü ő ó ö ö í ó í ó ő í í ó í ü ő ő ö ő ó ó ó í ű ö

Részletesebben

VECSÉSZ HALMI TELEPI ÁLTALÁNOS ISKOLA

VECSÉSZ HALMI TELEPI ÁLTALÁNOS ISKOLA HALMI TELEPI ÁLTALÁNOS ISKOLA VECSÉSZ 2009 MÁJUS A TARTALOMBÓL: Május 20-án, Gyermeknap alkalmából, az alsó tagozatos színjátszó csoport bemutatta a Csillagszemű juhász című mesejátékot a Tündérkert óvodában.

Részletesebben

ö ú ö Ö ü ü ü ö Ö ú ü ü ü í í ó ó ö ö ü ö ü ó ó ó ö ó í í í ö í ö ö ö ö í ö ü ö ö í í í ö í ö í í í í ó í í í ö ö ö í í ö í í í í í í í í ó ó í í í ö

ö ú ö Ö ü ü ü ö Ö ú ü ü ü í í ó ó ö ö ü ö ü ó ó ó ö ó í í í ö í ö ö ö ö í ö ü ö ö í í í ö í ö í í í í ó í í í ö ö ö í í ö í í í í í í í í ó ó í í í ö ö Ö ü ü í í ü í ü ö ú ö Ö ü ü ü ö Ö ú ü ü ü í í ó ó ö ö ü ö ü ó ó ó ö ó í í í ö í ö ö ö ö í ö ü ö ö í í í ö í ö í í í í ó í í í ö ö ö í í ö í í í í í í í í ó ó í í í ö ú íö ó ö í í ö í í ű í ó ö ü í í

Részletesebben

ű ö í ő í ü ö ü ü ó ő ú í ö ö Ü ö ő ó ó ö ő ü í í ó ő ó í ó ű ó í í ö ő ő ő ö ű ű ó í ó ő í ő ó í ó í ő í í Í í ö

ű ö í ő í ü ö ü ü ó ő ú í ö ö Ü ö ő ó ó ö ő ü í í ó ő ó í ó ű ó í í ö ő ő ő ö ű ű ó í ó ő í ő ó í ó í ő í í Í í ö í í ó ó ü ű ö ű ö í ő í ü ö ü ü ó ő ú í ö ö Ü ö ő ó ó ö ő ü í í ó ő ó í ó ű ó í í ö ő ő ő ö ű ű ó í ó ő í ő ó í ó í ő í í Í í ö ő í í ó ü í ó ő í í ö ó ő í ű ő ű í ó í ű ú ó í ö ő ó ű ő ú í í í ó ö ö ü

Részletesebben

ö Ö Ü ü ú ö ö í ő ő ö Ö ő Ü Ü ú Ö ö ő

ö Ö Ü ü ú ö ö í ő ő ö Ö ő Ü Ü ú Ö ö ő É ö É ö Á É Ő Ü ő ö í Üü ö Ö Ü ü ú ö ö í ő ő ö Ö ő Ü Ü ú Ö ö ő Ő Ö ü Ö Ö ő ü í í ö ö ö í ö ő Ö í ö ö Ü ő ö Ü í Á ű ö Ü ö Ú ö ű ő ü Ü ö ő ő ü í í Ü ö ö ö ü ö í í í ő ü ö Í í Ü Í í í ö Ö í í ü ú Í ő Í ö

Részletesebben

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú Fábiáni 2014. augusztus - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Sajtóközlemények Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda életéből Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

ö ö ő Í Í Í í í ö Í ö ü ö Í ö É Á Ú É Á Á ő ö í Í ö ő ő í ő í ö ő ő í í Í ö ú í ö ö ú ö ő Í ő í ú í ő í ü ő í í ü í ő ö ö í ő ú í ú í í É ő ő í ö ő í

ö ö ő Í Í Í í í ö Í ö ü ö Í ö É Á Ú É Á Á ő ö í Í ö ő ő í ő í ö ő ő í í Í ö ú í ö ö ú ö ő Í ő í ú í ő í ü ő í í ü í ő ö ö í ő ú í ú í í É ő ő í ö ő í ő í ö ö ő Í Í Í í í ö Í ö ü ö Í ö É Á Ú É Á Á ő ö í Í ö ő ő í ő í ö ő ő í í Í ö ú í ö ö ú ö ő Í ő í ú í ő í ü ő í í ü í ő ö ö í ő ú í ú í í É ő ő í ö ő í í í Í Í ú ö ő Ö ö í Í ö ő ö ő Í Ú ö ü ö íí ü Í

Részletesebben

í ő ü ü ü ö ö ő ö ő ű ő ü ö ö ő íí Á í ő ö ö í í ő ő ö ú ű ő

í ő ü ü ü ö ö ő ö ő ű ő ü ö ö ő íí Á í ő ö ö í í ő ő ö ú ű ő í Í í í ú í öű ő ő ő í ő ő ő í ű Í Í í í ő ű ö ö ő ő ü í ű ö Í ö ö ő ö ö í ö ö ö í ő ö ő ö ü ö Í íí í ő ő ü í ő íí ö ő ű ő ű ű ő í őí í ő í ő ü ü ü ö ö ő ö ő ű ő ü ö ö ő íí Á í ő ö ö í í ő ő ö ú ű ő Í

Részletesebben

í ó ö é é í ó ó é í í ó ö ü ő ö ö é ő é í é é í é ő í ü é é é Í é ő í ó í é ő é í ü í ő ő é ú í ó é é ö é ö é é é é ú í ó é í ü í é ú ú ö ö é é ú í ő

í ó ö é é í ó ó é í í ó ö ü ő ö ö é ő é í é é í é ő í ü é é é Í é ő í ó í é ő é í ü í ő ő é ú í ó é é ö é ö é é é é ú í ó é í ü í é ú ú ö ö é é ú í ő í ó Ö Á Á É í ó ü é ó é é ű í Ó é ű ó ü é é ú Ö é í é ű Ő ó ö é é é é í é ö ő í é í ó í é ő ő Ö é ő ó í é ű Á é ü ö í é ü ö ö ő í ű ö ő ű é é é é é é ó é é é ó ó í ó ö é é í ó ó é í í ó ö ü ő ö ö é ő é

Részletesebben

ú ő í ö ő ő í ő ö ö í í ő ó ó í ó ó ő ő ü ü ü ó ű ő ö ő ő ö ő ő ő ó ő í ő ő í ó ó ú ű ö ö ő ő ő ó ö ő ő í ó ó ú ű ó í ó ő ő ó ő ű ő ö ö ó ő ö ö ó í í

ú ő í ö ő ő í ő ö ö í í ő ó ó í ó ó ő ő ü ü ü ó ű ő ö ő ő ö ő ő ő ó ő í ő ő í ó ó ú ű ö ö ő ő ő ó ö ő ő í ó ó ú ű ó í ó ő ő ó ő ű ő ö ö ó ő ö ö ó í í Á Á Ű ő ó Á ö ó ó ü ő ö ű ű ő í ö ő ő ö í ű ó ű í ő ő ő í ő ű ű ő ó ö ö í í ö í í ö ő ő ó ú ő í ö ő ő í ő ö ö í í ő ó ó í ó ó ő ő ü ü ü ó ű ő ö ő ő ö ő ő ő ó ő í ő ő í ó ó ú ű ö ö ő ő ő ó ö ő ő í ó ó ú

Részletesebben

ű Ö ö ü Ö ö ú ú Ö ü ö ú ü ö ü ö ö ö ü ü ü ö ö ű ü ö ö ü ö ö ü

ű Ö ö ü Ö ö ú ú Ö ü ö ú ü ö ü ö ö ö ü ü ü ö ö ű ü ö ö ü ö ö ü ö ő ö ö Ó ő ü ü ű ö ö ü ö ö ö ö ö Ö ö ő ő ő ő ö ö Ö ő ü ö ú ő ő ő ú ü ő ő ű ő ú ö ü Ó ő ö ő ő ű Ö ö ü Ö ö ú ú Ö ü ö ú ü ö ü ö ö ö ü ü ü ö ö ű ü ö ö ü ö ö ü ö Ó ő ü ű ű ő ö ő ő ő ő ő ő ű ő Á Ö ö ü Ó ü Ó

Részletesebben

Ó É Ö ő ü ü Ö ő ü ó í ó ő í ő ó ü ő ő í ő Ü Ö ő ü ü Ö ő ü ó í ó ő ü Ö ő ü ő ü ó ó ó Á ő ő ő Ö ó í í ü Ö ő Ö Ö ű ő ü ó ü í ó ő Ö Ö í Ö ő í ó í ő í ó ü Ö Ö í íő ő ő ő Ó Ó ó í ü ő Ö ó í ő ő ü ő ő ó í ó

Részletesebben

ö ő Ö ó ő ő ő É ő ü ő í ő ó ö ö ó í ö ő É íé í ő ő ó ő ű ő ü ő ü ő ő í ő ó ő ű ó ü ö ő É í ő ő ű ő ó ü É í ő ó í ó ő ő ö ö ő ő ő ő ó Ö ú í ú í ó ö í í ó ő ű ö ű ő ü í ő í í ó í ő ó ü ü ő ó í ő í ő ö ü

Részletesebben

ő é ü Ó Ó ö é Ó Ó ú Ó ö é é í é ü í é ü í ö éí íé é é é é í ő í é é é é ő ö ö é é ü ú ö é í é ü ú ő é í é é é é é é ő é é é é é é é ő é é é é Ó Ó é ü

ő é ü Ó Ó ö é Ó Ó ú Ó ö é é í é ü í é ü í ö éí íé é é é é í ő í é é é é ő ö ö é é ü ú ö é í é ü ú ő é í é é é é é é ő é é é é é é é ő é é é é Ó Ó é ü é ú Ö Ó é ú é é ú ö é é ő é é é ő ü é é é ö é é ő é ő é é é é é ű í ö é í é é é é é ö ö é ú Ó ő Ó ő í ü ő ü é é ü í ő é é ő ő é é é í ő í é é é é ő ü é é é é ö ő é ő Ó ő ö é ő ő ő í é ő é é Ó ö é ő ő é

Részletesebben

É í ő í ó ó Á ú ö É ő É É Ö ó ö ü ö ó ó ó ó ö ő ü ó Á É Á É Á í ő ö ó í ö ö ő ő ö ő É í ó ó ő í ő ő ő ő ö ő ő ü ö ö ő ó ö ö ő í ö ő ö ő ö É É ő É ő í

É í ő í ó ó Á ú ö É ő É É Ö ó ö ü ö ó ó ó ó ö ő ü ó Á É Á É Á í ő ö ó í ö ö ő ő ö ő É í ó ó ő í ő ő ő ő ö ő ő ü ö ö ő ó ö ö ő í ö ő ö ő ö É É ő É ő í ú ö ű ö ő ö ő ú É ő ú ö ű ö ő ö í ó ó É í ő í ó ó Á ú ö É ő É É Ö ó ö ü ö ó ó ó ó ö ő ü ó Á É Á É Á í ő ö ó í ö ö ő ő ö ő É í ó ó ő í ő ő ő ő ö ő ő ü ö ö ő ó ö ö ő í ö ő ö ő ö É É ő É ő í ő ő ő ó ő ő ő

Részletesebben

ö ő ö ő ü ű ó ó ő ó ó ó ó ó ó ó í ó ő ó ő ő ő

ö ő ö ő ü ű ó ó ő ó ó ó ó ó ó ó í ó ő ó ő ő ő ó ü ő ő ó ú Á É É Ú í ö ő ö ő ö ő ü ű ó ó ő ó ó ó ó ó ó ó í ó ő ó ő ő ő ú ó ó ű ö ő ó ö ő í ú í ú ő í ő ü ő ó í ö ó ó ö ö í ő ü ő ó í ü ő ó ü ő ó ő ü ő ó í ő ü ő ó ő ü ő ó ő ó ó ó ú ö ő í ú ó ő ó ő ó ő

Részletesebben

ü í ő Ó í Í ö ő ö í í í ű ö ú í í ö ő Í ö ö í í ő ő ö ő ö ü í ö í ő ö Ö É Ú É í É í ö ő Í í ő í í í ú í ü í ő ü ú ő ő Í ö í í ö ő ü í í ú í ü ö ü ö í

ü í ő Ó í Í ö ő ö í í í ű ö ú í í ö ő Í ö ö í í ő ő ö ő ö ü í ö í ő ö Ö É Ú É í É í ö ő Í í ő í í í ú í ü í ő ü ú ő ő Í ö í í ö ő ü í í ú í ü ö ü ö í É Í É Ö É ö ü ő ő ü ő ű É í íí ő ö Í í ö ő ú ő ö ü ő Í í í ö ő ö Í ő ö ő ü ő ö ő í ü ö ü ő í ő ü ö íí ü ü í í ő ú ő í í í ő ú ő Í ü íí ö í í ü í íí í ő ő ő í ö ú í ű Í ü í ü ő í ö ő ő ö Í ö ú ő ő í ő ö

Részletesebben

ó í ö ö ű í ú ó í ö ö ó ö ö ö ö ü ö ő ő ö ö ű ö ö ó í ü ű í ú í ű ó ö ö ö ü ő ú ó ó ő ő ő ó ö ű ö ö Ö ö ű ö ó ó í ö ö ő ó ó ü ű í ö ü ő ü ő ö ö ó ö ó

ó í ö ö ű í ú ó í ö ö ó ö ö ö ö ü ö ő ő ö ö ű ö ö ó í ü ű í ú í ű ó ö ö ö ü ő ú ó ó ő ő ő ó ö ű ö ö Ö ö ű ö ó ó í ö ö ő ó ó ü ű í ö ü ő ü ő ö ö ó ö ó ó ö ó í É ó í Á É Á ó í ó í ü ü Ü É ó í ö ö ű í ú ó í ö ö ó ö ö ö ö ü ö ő ő ö ö ű ö ö ó í ü ű í ú í ű ó ö ö ö ü ő ú ó ó ő ő ő ó ö ű ö ö Ö ö ű ö ó ó í ö ö ő ó ó ü ű í ö ü ő ü ő ö ö ó ö ó ó ü ö ö ö ö ü ó

Részletesebben

Í ú Á Á ú Ó Í ö ú ö ú Ü Í Í

Í ú Á Á ú Ó Í ö ú ö ú Ü Í Í Í É É Á É É Á ö Í Í ö Í ö Á Ó ö ö ö ö ű ű Í ö ú ö Á Á Á ú Ü Á Í Í ú Á Á ú Ó Í ö ú ö ú Ü Í Í Ú Á Ó Ó ö ú ö Á ö ö Á Ő ú ö Í ö Í ö ö ö ú ö Ü ö Í Ó ö ű ú ű ö Í ö ö ö Í ö ö ű Í ö ö ö Ó Ó ö Í ö ö Í Í Í ö ö ö

Részletesebben

ő ó ó ó ő Í ü ö ú ó ó ö ő ű ű ü ó ó ó ü ü É Á É Ü ó ű ö ó ö ó ü ö ö ó ö ó ú ö ő ó Ó Ó ü ü ó ő ü ő ö ö ö ó Ü ő ó ó ú ű ó ú ü ü ó ó Í ó ó Á ü ó ü ö Í ö

ő ó ó ó ő Í ü ö ú ó ó ö ő ű ű ü ó ó ó ü ü É Á É Ü ó ű ö ó ö ó ü ö ö ó ö ó ú ö ő ó Ó Ó ü ü ó ő ü ő ö ö ö ó Ü ő ó ó ú ű ó ú ü ü ó ó Í ó ó Á ü ó ü ö Í ö ó É ü Ú ó ő ú Í ü Á ó ÜÜ ó É Ö Ü Ü ö Í ö ö Ú Ú Ü Í ö ó ú Í ó ü Í Ü ó ö É ö ő ö Í ó ú É ó Ó É ó ú ú ú ó ó ó ó ú ü ö ő ü ó ö ó ó ü Ü ó É ü ó ü ö ő ó ü ó ö ó ő ó ó ó ő Í ü ö ú ó ó ö ő ű ű ü ó ó ó ü ü É Á

Részletesebben

ó ő ü ú ú ó ó ü ú ú ő ő ó ó ü ó ú ü ő ó ü Ü ó ó ó ó ő ó ó ő ó ő ó ó ó ő ő ó ó ő ó ú ó ó ó Ú ő ó ő ó ő ó ő ő ó ő ő ó ó ő ő

ó ő ü ú ú ó ó ü ú ú ő ő ó ó ü ó ú ü ő ó ü Ü ó ó ó ó ő ó ó ő ó ő ó ó ó ő ő ó ó ő ó ú ó ó ó Ú ő ó ő ó ő ó ő ő ó ő ő ó ó ő ő ü ó ó ó ü Ő Ü ü Ü óú Ü ő ó ó Ú Ú ó ó Ú ú ő ó ő Ü ó ó ó ó ő Á ó ó ő Á ó ü ő ü ő ő ű ó ő ó ú ó ó Ú ő ű ő ó ő ő ü ő ü ó ő ü ú ú ó ó ü ú ú ő ő ó ó ü ó ú ü ő ó ü Ü ó ó ó ó ő ó ó ő ó ő ó ó ó ő ő ó ó ő ó ú ó

Részletesebben

ó ő ő ó ü ó ő ő ő ő ő ő ő

ó ő ő ó ü ó ő ő ő ő ő ő ő Ö ő ő ő Ö ü ü Í ő ó Ű ő ó ű ű ű Í ü ü ü ó Á ó ó ü ó ú ü ó ő ő ó ü ó ő ő ő ő ő ő ő Á Ö ő ő ü ő ú ó ú ü ő ü ő ó Í ú ő ő ű Á ü ü ó ő ő őí ő ő ő ó ó ő ő ó ő ő ó ó ó É ó ű ő ó ő ó ű Í ó ó ő ü ő ó ó Í ő ó ő

Részletesebben

ó ó ö ö í ü í í ő ó Á ó Ó í ö ő ő í í ö Á ű ó ű í ő Í í ű ű ő ő ö ö í í í Ú Ü ö í ó ó ó ű í ő ű ö ő ö Ó ő ó í ú í Ó ú ö í Ó ű ü ű Ü í ü Ü Ó ű ő ó ű í Ü ő ő Ó Ö ö ö ő ő ű ő ü ű ű ó ő ö ő ö Ó í ó ű ő ű Ó

Részletesebben

ö ö ü ö ó ó ő ó ö ö ö ő ö ű ő ő ó Á ö ö ó ó ö ó ó ő ű ó ö őö ö ő ó ó ö ö ö ó ó ó ö ö ö ó ö ó ő ő ő ö ó ö ó ó ö ö ó ó ő ö ö ó ó ü ű ő ó ő ó ű ö ö ű ö ü ö ö ö ó ű ü ö ö ö ó ó ö ó ó ő ő ő ö ö ő ü ö ö ö ö

Részletesebben

Í Á ő í ő ő í ő ó ó í Ó ő ó ó í Ó Ő ó ó í ő Ó

Í Á ő í ő ő í ő ó ó í Ó ő ó ó í Ó Ő ó ó í ő Ó É Á Á Á É Ú Á Í Á ő í ő ő í ő ó ó í Ó ő ó ó í Ó Ő ó ó í ő Ó ő ó í í ó ó ú ö ó ö ó í í í Ó ó ü í ő ó í í Ó ő Ó ó ó ó ó ő ó Í í í ő í ő Ó í ő Ó í í Ó Ó í ó Ó ő Ó ó ó Í í ó ő í í í Ó í Ó í Ó ó ó í ő Í Í í

Részletesebben

ő í ő Í í Ó í Ó í Ü í í í í í í ú í í Ü Ü Í Í í Ü Ú í í í í Í Ü Ő í í í í Ü ö Ó í í Ö í Ü í Ü Ö í Ö Ö í í Ó Ó Í í í Ő Ó í Ő Ú Ú Ö Ú Ö í Ő Í Ü í Ő í Í Ó Ó ő Ó Ó Í í Ü Ó Ó Ó Ó í ő í Ó Ó í Ö Ö í Ó Ó Ö í Ó

Részletesebben

Á É Í É ó ű ű ü ű ó ü ő ü ű ő í ő ő

Á É Í É ó ű ű ü ű ó ü ő ü ű ő í ő ő ú Á ú Á ó Ö Á É Í É ó ű ű ü ű ó ü ő ü ű ő í ő ő Ú ú ó ó ü ú í í ű ó ü ó ő ú ó ű ü ő ű ű ó ű ü ő ó í ó ü ű ő ó ó ó ó ó ő ü ü ő í ó í ó í ő í ó í ó ü ó ű ő ó ó ó ó í ó ú í ó í í ó í ó ó ű ó ú í ó í ő í ó

Részletesebben

ő ü ó ő ö ű í ő ü ö ö ü ü í ó ő űő ó ü Á ő ü í ű ö ó ü ű ö ő ő ö í ő ó í ű ö í ú ó ó ü ő ő ó ő ö ő ő ö ö ő ó ö ó ő ö ó í ö ő í ő í ő ő ó í Á ö í ö ó ü ö ő ó í ö ő ö ö ő ü ö ö ö ö ő ö ö őí í í ő ó í ü ü

Részletesebben

ú ő ő í ó ú ó ü ő í ó ő ő ú í ú ő ó ő ő í í ó í ó ó őí í í ó í ő ü ő ó ó ó ő ő ó ó í í ú ő ő ü ó ő í í ő í ő ü ú ő í í í ő í Í ó ú í í ő í ő ő í ú í í ü ú ő ő ú ó ő ü ű ű ő ü ő ő ó ű í ű í í ő ő ő ő í

Részletesebben

ú ü É É Á Ó Á ú ő í ü ő í í í ú ő í í í ü ü ü ü ő ü ő ü ő ő ü Á ú Ó ő í í ő ő ő ő ő ő í ü ü í

ú ü É É Á Ó Á ú ő í ü ő í í í ú ő í í í ü ü ü ü ő ü ő ü ő ő ü Á ú Ó ő í í ő ő ő ő ő ő í ü ü í ü ú ú ő í ő ő ü ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ú í ő ü É ő í í í í ú í ú ő í í í ú í í ő í í Á ú ő ő í í ü ő ő ő ő í ú ü É É Á Ó Á ú ő í ü ő í í í ú ő í í í ü ü ü ü ő ü ő ü ő ő ü Á ú Ó ő í í ő ő ő ő ő ő í ü ü í Ö

Részletesebben