Szülők írták az iskoláról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szülők írták az iskoláról"

Átírás

1 Szülők írták az iskoláról Büszke vagyok rá, hogy gyermekem széchenyis diák lett 4 évvel ezelőtt nagy dilemma előtt álltunk, hogy melyik iskolát válasszuk gyermekünk számára. Fontosnak tartottam, hogy az iskola oktatási formáján belül rendelkezésre álljanak azok a plusz dolgok, amelyek máshol csak magánúton elérhetőek. Német kéttannyelvű osztályba írattuk gyermekünket, mert itt adott volt kisiskolás kortól az idegen nyelv intenzív tanulásának lehetősége. Ma már tudom, ez az iskola-választás a legjobb döntés volt. Annyira játékosan, a gyerekek terhelhetőségének lehetőségeit mindig szem előtt tartva haladtak, hogy észre sem vettük, mikor történt meg a váltás, mikor lettek óvodásból iskolások. A nyelvtanulás mellett nem érzem, hogy kevesebb idő, energia jutna a fő tantárgyakra, szilárd alapokat kapnak gyermekeink a magyar nyelv és számok világából. A néptánc és társastánc tanulásának eredménye minden iskolai rendezvényen büszkeséggel tölt el bennünket. Mindezek mellett úszni járnak, különféle sportolási lehetőségek közül választhatnak. Amióta egyházi iskolává váltunk, még inkább előtérbe kerültek az olyan értékek, mint a hit, szeretet, becsület, egymásra-figyelés. Nagyon büszke vagyok rá, hogy gyermekem széchenyis diák lett. Demeterné Hamza Henrietta

2 Szülőként mindenki a legjobbat szeretné gyermekének Szülőként mindenki a legjobbat szeretné gyermekének, egy olyan iskolát, ahol gyermekünk minden területen megfelelő alapokat kap, ahol kitűnő lehetőségek nyílnak a tehetségfejlesztésre, és ahol mindezek megvalósításáért nagy szakértelemmel rendelkező pedagóguskar dolgozik. Ma a XXI. században az is nyilvánvaló, hogy az idegen nyelv tanítását kisgyerekkorban kell elkezdeni, eleinte játékos módszerekkel. 3 évvel ezelőtt nem is volt kérdéses, hogy a kéttannyelvű tagozatot választjuk Zsófia lányomnak. Az a tény, hogy 2011-ben katolikus fenntartásba került az iskola, még jobban megerősített döntésemben, hiszen a vallásos lelkülettel csak még többet kapnak gyermekeink. A vallásos neveltetés, a szilárd erkölcs képviselete társulva a német nyelv tanításával elég okot szolgáltatott ahhoz, hogy szeptemberben Balázs is a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskolában kezdje az általános iskolát. Fodorné Nyíregyházi Edit

3 Egy élet a kezedben Vannak alma materek, melyek sajátos, különleges varázslattal rendelkeznek. Számomra ezt jelenti a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola. Olyan oktatási intézmény, amely kincstára a tudásnak, valamint a gyermekek személyiség- és lelki formálását is fontos feladatának tekinti. Nagyon jól ismerem az iskola életét. A lányom csodálatos nyolc évet töltött a falai között, mindig szeretettel emlékezik nevelődésének színhelyére. Itt vált kisiskolásból érett, a világra értő szemmel tekintő, önállóan gondolkodó, kiforrott jellemmé. A Széchenyiben élte meg a versenyek izgalmait, a sikerek örömét, a kudarcok keserűségét, a közösség összetartó erejét, a társas viselkedés szabályait. Egyértelmű volt, hogy az iskola Andris fiamnak is megfelelő szellemi műhelyévé válhat: a színvonalas alapképzés mellett a kéttannyelvű osztályban a németet is gyakorolhatja. Az évek során nem csalódtam: játékosan, sok-sok ismétléssel gazdagszik ismeretköre a különböző szakterületeken. Minden nap egy újabb rejtély, izgalom a tudományok országában, ahol a dolgozatírás, a felelés sem idegességet jelent, hanem kihívást, tudáspróbát. Mindez a tanítók munkájának köszönhető. Rendkívüli, odaadó, lelkiismeretes oktatásukat a kiemelkedő országos és megyei helyezések bizonyítják. Igazi pedagógusok, hiszen a lelki gyógyírt is mindig megtalálják egy egy megsebzett szívű kisgyermek számára. Kedvességük, biztató szavaik, tekintetük nyugalmat, erőt,

4 kitartást sugárzóak, a tanulásban azonban kellően szigorúak és következetesek. Én úgy érzem: minden kicsihez ismerik a tudás, az értelem kibontásának kulcsát, a nevelés lehetőségeit. Velünk, szülőkkel is harmonikus a kapcsolatuk: megbeszélhetjük a kisiskolás kor gondjait, a napi teendőket. Én a legféltettebb kincseimet, a gyermekeimet bíztam az intézmény pedagógusaira, s jól döntöttem. Már 11 éve fejet hajtok felelősségteljes hivatástudatuk előtt, mert tetteikben érzem a motivációt: Egy élet a kezedben (Dorothy Law Holte). Földvári Andrásné

5 Szép emlékek kezdtek derengeni Mikor első gyermekem iskolába készült, más szülőkhöz hasonlóan mi is elkezdtük felkeresni az iskolákat. Így jutottunk el a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskolához, ahol valamikor én is tanultam. Mikor először beléptünk az azóta átépített, megszépült és új nevet viselő iskolába, szép emlékek kezdtek derengeni. A nyitott foglalkozásokon kedves, ismerős arcok tűntek fel, akik a régi nyugodt, gyermekközpontú stílusban, de a kor szakmai követelményeinek megfelelő szakmaisággal tették dolgukat. A bizonyíték az a sok kikerült gyerek, felnőtt, akik a tanulás és az élet alapjait ezen padokban sajátították el. Az azóta megismert tanító nénik és tanító bácsik is, mint jó kőműves a ház alapját, úgy alapozzák meg gyermekeink tudását, melyre később tornyokat, tanulmányokat lehet építeni. Bár ez a magas szintű, odaadó oktatói és nevelő munka igazán csak utólag igazolódik be, az a sok tanulmányiés sportvetélkedőkön jó eredményeket elérő tanuló, a jó osztályközösségek és a kialakult szülő-tanító kapcsolatok, már most bizonyítják, hogy jól választottunk.

6 Azóta a harmadik gyerekünk is lassan felsős lesz. Bár tudjuk, hogy ott is jó kezekbe fog kerülni, mégis sajnáljuk, hogy búcsúznunk kell a tanító néniktől, akik odaadó türelemmel és szeretettel kedveltették meg gyermekeinkkel az iskolát. Nyíri Zsolt Református vallású szülőként, vallási felekezettől függetlenül nagyon jó dolognak és fontosnak tartjuk a napi közös imádságokat Az iskolaválasztás nem egyszerű dolog. Elgondolkodtatja a szülőt, hogy a lakóhelyéhez közelebbi iskolát, vagy a mások által tanácsolt iskolát válassza. A nehezebb feladat az első gyermek iskolájának kiválasztása volt. Őt a német nemzetiségi osztályba írattuk, féltve őt a kéttannyelvű tagozat követelményeitől. Ma már tudom, hogy hiábavaló volt a félelmünk, hisz a második gyermekünket a kéttannyelvű osztályba írattuk. Mindkét gyerek egyformán játékosan tanulja a nyelvet, pozitív élményekkel tér haza az iskolából. Az iskola által nyújtott foglalkozások (pl. úszás, tánc, tömegsport) több lehetőséget biztosítanak gyerekeink számára, hogy minél több területen kipróbálhassák magukat, fejleszthessék tehetségüket. Református vallású szülőként, vallási felekezettől függetlenül is nagyon jó dolognak és fontosnak tartjuk a napi közös imádságokat (tanítás előtti, tanítás utáni, étkezés előtt, illetve utáni). Számunkra megnyugtató, hogy a vallási neveltetése heti két órában megvalósul az iskola keretein belül. A pedagógusok, nevelők pozitív példát mutatnak gyerekeinknek, gyerekközpontúak, közvetlenek, segítőkészek. Szinte családias légkörben, szeretettel körülvéve telnek mindennapjaink. Gyerekeink nevében is köszönjük az iskolának a lehetőséget, és pedagógusainak az odaadó munkáját. Vargáné Lőke Katalin

7 Az elmúlt éveket tekintve a jó választás mindinkább beigazolódni látszik 2009-ben az iskolaválasztás, mint minden szülő számára, komoly problémát jelentett. Az általános iskolák információk tömkelegét áramoltatták, azért, hogy a döntés megfontolt és célirányos legyen. Végül a választás a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskolára esett, hiszen a tapasztalat és az iskolában bekövetkező változások összessége bizonyult a legszimpatikusabbnak. Fontos szempont volt, hogy a gyermek olyan oktatásban részesüljön, ami megfelel a mai elvárásoknak, ugyanakkor a légkör, ahol a napjai nagy részét tölti, oldott és biztonságos legyen, és emellett még lehetőséget is biztosít számára akár a felzárkózásra, vagy éppen a plusz tevékenységek lehetőség szerinti kiaknázására. Természetesen nagyon meghatározó egy leendő elsős diák számára a tanító nénivel való első találkozás is, amely a nyíltnapok alkalmával történik meg először. Továbbá ezen esemény kapcsán kaphatott egy kis betekintést az iskola életébe, a nyelvtanulás szépségeibe, a napirendbe. Az iskola által nyújtott plusz lehetőségek (német, angol, néptánc, úszás, foci stb.), amelyek javarészt beépülnek a napi oktatás keretébe, ugyancsak a pozitívumok mellett szóltak. Az elmúlt éveket tekintve a jó választás mindinkább beigazolódni látszik, hiszen a katolikus egyházhoz való csatlakozással kicsit a régi idők elfelejtett szokásai (úgy, mint pl. a felnőttekhez és társainkhoz való tisztelet) újra természetessé válni látszik. Elégedettségemet mi sem mutathatná jobban, minthogy 6 éves gyermekemet is jövőre ebbe az iskolába fogom íratni. Zámbóné Lukács Mária

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Minőségirányítási Csoportjának igényfelmérése az első évfolyamban, a 2013-2014-es tanévben

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Minőségirányítási Csoportjának igényfelmérése az első évfolyamban, a 2013-2014-es tanévben Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Minőségirányítási Csoportjának igényfelmérése az első évfolyamban, a 2013-2014-es tanévben Bevezetés Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola minőségpolitikájának

Részletesebben

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. Iskolánkról néhány szóban Tisztelt Szülők! A gyermekek iskolába kerülése fontos állomás életükben, a Szülők számára pedig

Részletesebben

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁR)

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁR) AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2011. JANUÁR) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde Budapest 2011. január 1 Az óvoda iskola átmenet tapasztalatai 2010/2011. Elégedettségi mérést az

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Rohály János igazgató 1 Bevezető gondolatok Iskolánk az elmúlt években nagy küzdelmeken, nagy formálódáson esett

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge 9/A 1. Milyen elvárásai vannak iskolánkkal kapcsolatban? Kérjük, állítson fel fontossági sorrendet az 1-5 skála felhasználásával. Vigyázzon arra, hogy az 1. és 2. helyre maximum két területet jelölhet!

Részletesebben

JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL

JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL I. Bendegúz bemutatása Ki is ez a Bendegúz? Egy kisfiúbáb, mesebeli figura, akinek a segítségével, közreműködésével megvalósítható a jó gyakorlat, az óvodai hittanfoglalkozás

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-

Részletesebben

A minőségirányítási csoport beszámolója. 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében

A minőségirányítási csoport beszámolója. 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében A minőségirányítási csoport beszámolója 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében Minőségirányítási tevékenységünk egyik jelentős szempontja az iskola partnereinek elégedettségmérése.

Részletesebben

SVÁBHEGYI JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA és NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA

SVÁBHEGYI JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA és NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA SVÁBHEGYI JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA és NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA Tájékoztató 2018/2019-es tanév Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola 1125. Budapest, Diana

Részletesebben

A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI

A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, 2017. november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI 1 3500 fő OKM jelentésben szereplő - református intézményben tanulók - létszáma

Részletesebben

JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről

JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről 2009/2010 TARTALOMJEGYZÉK SZÜLŐK... 3 1. A kérdőívek kiosztásának és kitöltésének sikeressége...

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba

Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba Mönks tehetségmodellje Kreativitás ISKOLA TÁRSAK Feladat iránti elkötelezettség Átlagon felüli képességek CSALÁD Játékossá válás GENETIKA EDZŐ KÉPZÉS CSALÁD

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Információk az iskoláról 8 osztályos általános iskola 8 osztály ~190 tanuló 16 pedagógus Az épület akadálymentesítve Célunk hogy, a hozzánk érkező gyerekek megtanulják,

Részletesebben

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését.

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését. Óvodánkról: Az Egyetértés Utcai Óvoda 1976.novemberében nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt 4 csoporttal 100 férőhellyel. Azóta óvodánk Kecskemét egyik legszebb kertvárosában a Petőfivárosban 225 kisgyermek

Részletesebben

Tehetséggondozás, személyiségfejlesztés. Nyugodt légkör, barátságos környezet. programok Népi hagyományok megismerése

Tehetséggondozás, személyiségfejlesztés. Nyugodt légkör, barátságos környezet. programok Népi hagyományok megismerése Mottó: Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. /Berzsenyi Dániel/ Az iskolaválasztás a családok számára fontos, felelősségteljes döntés, amely meghatározza a gyermek további fejlődését. E fontos

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ÉS NÉMET NEMZETISÉGI ISKOLA. Tájékoztató 2009/2010-es tanév

JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ÉS NÉMET NEMZETISÉGI ISKOLA. Tájékoztató 2009/2010-es tanév JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ÉS NÉMET NEMZETISÉGI ISKOLA Tájékoztató 2009/2010-es tanév JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ÉS NÉMET NEMZETISÉGI ISKOLA Kedves Szülők! 1125 Budapest, Diana u. 4. Igazgató: Hellnerné Nádor Ildikó

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

Szül zü ők ő Az A e l e ég é e g d e e d t e tts t ég é g r an a g n s g or o a

Szül zü ők ő Az A e l e ég é e g d e e d t e tts t ég é g r an a g n s g or o a Partnerelégedettség- mérés összefoglaló Szülők Az elégedettség rangsora Szülői kérdőívek visszaküldése 1. 10/14 71% 2. 10/12 83% 3. 9/11 82% 4. 11/12 92% 5. 9/15 60% 6. 14/15 93% 7. 14/15 93% 8. 10/14

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

JÓKAI MÓR NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Tájékoztató 2017/2018-as tanév

JÓKAI MÓR NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Tájékoztató 2017/2018-as tanév JÓKAI MÓR NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA Tájékoztató 2017/2018-as tanév JÓKAI MÓR NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA Kedves Szülők! 1125. Budapest, Diana u. 4. Igazgató: Hellnerné Nádor Ildikó 06-1-395-81-67

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest IX. Kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

Iskolánk közel 700 tanuló közössége

Iskolánk közel 700 tanuló közössége Iskolánk közel 700 tanuló közössége 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program, 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás, 3 összevont csoportban sajátos nevelési igényű tanulók tanterve szerinti

Részletesebben

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Gyulaffy László Általános Iskola 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Vízi u. 24 OM azonosító: 037040 Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Készítette: Fodorné Szöllősi

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanév A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,

Részletesebben

JÓKAI MÓR NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Tájékoztató 2015/2016-os tanév

JÓKAI MÓR NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Tájékoztató 2015/2016-os tanév JÓKAI MÓR NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA Tájékoztató 2015/2016-os tanév JÓKAI MÓR NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA Kedves Szülők! 1125. Budapest, Diana u. 4. Igazgató: Hellnerné Nádor Ildikó 06-1-395-81-67

Részletesebben

Képesség kibontakoztató program. Alsó-felső tagozatos átmenetet támogató csoport munkaterve

Képesség kibontakoztató program. Alsó-felső tagozatos átmenetet támogató csoport munkaterve Képesség kibontakoztató program Alsó-felső tagozatos átmenetet támogató csoport munkaterve 2009-2010 Alsó-felső tagozatos átmenetet támogató munkacsoport munkájáról Iskolánkban kiemelt figyelemmel kísérjük

Részletesebben

SZÜLŐI KÉRDŐÍV. nagyon rossz c)a pedagógusok törődése gyermekemmel d) Gyermekem tanulmányi munkájának értékelése

SZÜLŐI KÉRDŐÍV. nagyon rossz c)a pedagógusok törődése gyermekemmel d) Gyermekem tanulmányi munkájának értékelése SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2011. március 3. Az alábbiak közül mit tart a nevelés - oktatás legfontosabb feladatának? Karikázza be az ön által legfontosabbnak tartott 4 válasz betűjelét! A + F = Ö a) az alapműveltség

Részletesebben

Oktatási kínálatunkról

Oktatási kínálatunkról Oktatási kínálatunkról Az általános iskolák honlapjaira elsõsorban ismerõsök (jelenlegi és volt diákok, szülõk) ugranak be" néhány futó pillanatra, hogy körülkémleljenek, történt-e valami érdemleges utolsó

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann különkiadás A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann Szeretettel várjuk a szülőket tájékoztató szülői értekezletre 2016. jan. 27 - én, szerdán 18 órakor,,

Részletesebben

Tehetséggondozás felsős fokon! A Fiatal Tehetség Program bemutatása. Constantinovits Milán MCC FIT Program

Tehetséggondozás felsős fokon! A Fiatal Tehetség Program bemutatása. Constantinovits Milán MCC FIT Program A Fiatal Tehetség Program bemutatása Constantinovits Milán MCC FIT Program Fiatal Tehetség Program - Miről lesz ma szó? az MCC és a FIT Program bemutatása a FIT-tehetségmodell: kiválasztás, teljesítményértékelés

Részletesebben

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYHEZ IGAZODÓ DIFFERENCIÁLÁS LEHETŐSÉGEI AZ ISKOLAI OKTATÁSBAN,

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe.

Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe. Az iskolaválasztás a családok számára fontos, felelősségteljes döntés, amely meghatározza a gyermek további fejlődését. E fontos döntésben szeretnénk Önöknek segíteni! Elsődleges feladatunknak tekintjük

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA AVKF KUTATÁS 1. A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER AVKF Aktív Hallgatók 2011 tavasz KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN A ZSKF TKK-VAL

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2

Részletesebben

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója 2015-ben a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiba az ELTE Tanítóés Óvóképző Karát 15 hallgató képviselte, akik által

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük hamarosan betölti a bűvös életkort, iskolás lesz. Önök is, gyermekük is örömteli várakozással, izgalommal, s talán némi szorongással néznek a jövendő és az első tanévnyitó elébe.

Részletesebben

Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TARTALOM A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓI... 2 MEGKÜLÖNBÖZTETŐ

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ

PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ BÚZAVIRÁG TAGÓVODA Kaposvár 2009 107 1. AZ ÓVODA ADATAI: Az

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája Gyakran ismételt kérdések a beiratással kapcsolatban

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája Gyakran ismételt kérdések a beiratással kapcsolatban SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája Gyakran ismételt kérdések a beiratással kapcsolatban 2019. Január Tartalomjegyzék I. Általános tudnivalók 3

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT, MAJER ANNA, VERÉB SZILVIA,

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola

Részletesebben

Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Forrás Keresztény Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3416 Tard, Béke tér 3. Tel: 0670 492-8471 forrassuli@gmail.com www.forrassuli.hu Facebook.com/FORRAS.O.K 84 db kérdőívből

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

TANULÁS MAGATARTÁSKULTÚRA ÉLETVEZETÉS

TANULÁS MAGATARTÁSKULTÚRA ÉLETVEZETÉS TANULÁS MAGATARTÁSKULTÚRA ÉLETVEZETÉS Tapasztalatok tanoda-programok működéséről Előadó: Dr. Szakácsné Foki Katalin, elnök Iskolakultúráért Esélyteremtésért Egyesület Győr Iskolakultúráért-Esélyteremtésért

Részletesebben

A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA

A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA JÓ GYAKORLAT A BERETTYÓÚJFALUI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN MOTTÓNK: Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben,

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

A Szikszai György Református Általános Iskola 2015/2016-os tanévben végzett munkájának értékelése

A Szikszai György Református Általános Iskola 2015/2016-os tanévben végzett munkájának értékelése Melléklet a 2016. június 26-i jegyzőkönyvhöz: A Szikszai György Református Általános Iskola 2015/2016-os tanévben végzett munkájának értékelése (Az intézmény fenntartói értékelése, különös tekintettel

Részletesebben

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, 2014. október 1. Dr. Balogh László Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke laszlo.balogh@arts.unideb.hu További információk: - www.mateh.hu

Részletesebben

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BUDAPEST XXIII. KERÜLETI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA GYÖNGYHALÁSZOK - TEHETSÉGPONT Cím: 1237 Budapest, Soroksár-Újtelep Nyír u. 22. Tel.: 283-13-82 E-mail: fiai@feketei-bpny.sulinet.hu

Részletesebben

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im A TÁMOP 4.1.2-08/1/B pályázat 13. "Módszertani sztenderdek kidolgozása a pedagógusjelöltek pályaalkalmasságára és a képzés eredményességére irányuló kutatásokhoz" című alprojekt 2.3 A SZTENDERDEK 0-5.

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

megteremtése Mezőberény és mikrotérségének nevelési - oktatási intézményeiben

megteremtése Mezőberény és mikrotérségének nevelési - oktatási intézményeiben TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0001 Kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Mezőberény és mikrotérségének nevelési - oktatási intézményeiben Készítette: Dr. Kanyóné Dr. Molnár Regina A kutatás céljai

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

TI és ÉN = MI. Társas Ismeretek és Érzelmi Nevelés Mindannyiunkért. Kísérleti program kisiskolásoknak SZEMERE BERTALAN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

TI és ÉN = MI. Társas Ismeretek és Érzelmi Nevelés Mindannyiunkért. Kísérleti program kisiskolásoknak SZEMERE BERTALAN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TI és ÉN = MI Társas Ismeretek és Érzelmi Nevelés Mindannyiunkért Kísérleti program kisiskolásoknak 1 SZEMERE BERTALAN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM SZOCIÁLIS KOMPETENCIA A szabálykövetés, a saját magunkkal

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Nagy Tamásné óvodavezető Nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda Nagykálló Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy

Részletesebben

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17. PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2012. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk a 2012/13-as tanévben is, hogy minél

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Cím: 7630 Pécs, Zsolnay V. u. 90. Tel. : 72/532-879 Email: szieberth.gyarvaros@gmail.com Web: http://www.gyarvarosi-pecs.hu/ Igazgató:

Részletesebben

MEGISMERÉS ÁLLÓKÉPESSÉG VALÓSÁG PEDAGÓGIAI PROGRAM

MEGISMERÉS ÁLLÓKÉPESSÉG VALÓSÁG PEDAGÓGIAI PROGRAM MEGISMERÉS ÁLLÓKÉPESSÉG VALÓSÁG PEDAGÓGIAI PROGRAM KŐBÁNYAI MOCORGÓ ÓVODA 1101. Budapest, Kőbányai út 30. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető 1 II. Gyermekkép, óvodakép 4 II. 1 Gyermekkép 4 II. 2 Óvodakép 5 II.2.1.

Részletesebben

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29. MOTIVÁCIÓ A BEN avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, 2017. november 29. HITVALLÁS Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.

Részletesebben

Mitől jó egy iskola? Setényi János 2015

Mitől jó egy iskola? Setényi János 2015 Mitől jó egy iskola? Setényi János setenyi@expanzio.hu 2015 Mi az hogy eredményes iskola? - Az iskola kimenete (output) megfelel a törvényi és szakmai elvárásoknak; - Az iskola pedagógiai hozzáadott értéke

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV a 2017/2018. tanévre. A rendezvény Hunyadi Mátyás Iskola aula Tanévnyitó ünnepély. SZEPTEMBER Éltes Mátyás Iskola

RENDEZVÉNYTERV a 2017/2018. tanévre. A rendezvény Hunyadi Mátyás Iskola aula Tanévnyitó ünnepély. SZEPTEMBER Éltes Mátyás Iskola 1. 2017. AUGUSZTUS 29. 9.00 Nevelőtestületi 2. 2017. AUGUSZTUS 31. 16.00 Tanévnyitó ünnepély SZEPTEMBER 01. 8.00 3. 2017. OKTÓBER 03. Állatok Világnapja 4. 2017. OKTÓBER 06. 8.00 Aradi vértanúk helyettes

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő

Részletesebben