Pont, ami kell! A Mezőföldi Önkéntes Pontról... II/2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pont, ami kell! A Mezőföldi Önkéntes Pontról... II/2."

Átírás

1 A Mezőföldi Önkéntes Pont hírlevele I. negyedév >> Megjelenik online kiadásban >> Kiadja: Sziront' Art Közhasznú Egyesület, Besnyő >> BEVEZETŐ GONDOLATOK Március végére 5. hónapján van túl a Mezőföldi Önkéntes Pont. A közel fél év alatt számos tapasztalatot és információt szereztünk, sok kapcsolatot építettünk ki, szóval bátran elmondhatjuk, hogy az önkéntesség társadalmi megismertetéséhez nagy mértékben hozzájárultunk. Az öt hónap alatt 80-nál több önkéntes jelentkezett szervezetünknél vagy területi koordinátorainknál, a regisztrált önkéntesek közel fele pedig már tevékenykedett is a társadalmi jó érdekében. Tapasztaltunk országos összefogást, önkéntes akciót március közepén, amikor az időjárás ejtett foglyul több ezer embert, de mikroszinten is működik az önkéntes feladatvégzés: újabb adományokat juttattunk el rászorulóknak, ruhát szállítottunk, könyvtárat pakoltunk, rendezvények megvalósítását koordináltuk. Igaz, a tavasz kicsit elkésett, így a kinti feladatok, a hó olvadásával felbukkanó szemétkupacok gyűjtése, szállítása csak most következik, azért az elmúlt három hónap sem telt tétlenül: több településen tartottunk az önkénteseknek és az önkéntest fogadó szervezeteknek felkészítéseket, egyéni tanácsadásokat, civil szervezeteket regisztráltunk, a Mezőföldi Önkéntes Pontot működtetük, workshopokat, roadshowkat tartottunk. Munkatársaink tudását folyamatosan bővítjük, fejlesztjük, társpontoktól tapasztalatokat gyűjtünk, heti rendszerességgel vitatjuk meg az elmúlt napok tapasztalatait, problémáit, sikereit és kudarcait. Egyszóval: teljesítjük azt a feladatot, amelyet az Együtt, egymásért: Mezőföldi Önkéntes Pont Besnyőn, önkéntesek Fejér megye szívében projektünkben vállaltunk. Természetesen a szakmai munka mellett a projektfeladatok is komoly energiát igényelnek: aki részt vett már EU-s pályázat megvalósításában, tudja, hogy milyen szigorú előírások alapján kell dokumentálni a tevékenységeket, beszámolókat készíteni, pénzügyi forrásokat lehívni. Úgy gondolom, hogy eddig sikerrel vettük az akadályokat, és remélem, hogy tavasszal a látványos akcióink is hozzájárulnak céljaink eléréséhez. Sólyom Balázs igazgató A Sziront Art Közhasznú Egyesület február 29-én nyújtott be támogatási kérelmet Az önkéntesség elterjesztése TÁMOP /2 kódszámú pályázati felhívásra, melyet a pályáztató támogatásra érdemesnek ítélt. A TÁMOP / számú pályázatunkat Ft-tal támogatta az Európai Unió és a Magyar Állam. Ez az összeg biztosítja, hogy Besnyőn és a térségben lévő további 7 településen, Adonyban, Beloianniszban, Ercsiben, Iváncsán, Kulcson, Pusztaszabolcson és Ráckeresztúron megismertethessük az embereket az önkéntesség fogalmával, lehetőséget biztosítsunk számukra, hogy önkéntes programokhoz csatlakozzanak és mindenféle segítséget megadunk számunkra, hogy ők is önkéntesekké váljanak. Projektünk másik pillére a fogadó szervezetek felkutatása, felkészítése, regisztrálása, és közreműködés abban, hogy a szervezetek a közérdekű önkéntességről szóló törvényben foglaltakkal összhangban hivatalos fogadó szervezetekké válhassanak. A október 31-ig tartó projektidőszakban összesen 120 önkéntes 2880 munkaórájában mutatjuk be, hogy a kistelepülési szinten is szükség van az önkéntességre. A támogatásnak köszönhetően besnyői székhellyel önkéntes pontot alakítottunk ki, mobil pontokat üzemeltetünk, roadshow-k segítségével ismertetjük meg rendezvényekhez kapcsolódva a helyben élőket tevékenységünkkel. Akcióprogramokkal pedig ki is próbálhatják magukat a regisztráltak, milyen is önkéntesnek lenni - legyen szó egészségügyi, szociális vagy oktatási területről. Egyszóval segítünk, hogy segíthessenek!

2 II/2. A Mezőföldi Önkéntes Pontról... Már közel fél éve működik Besnyőn, a TSZfaházban irodánk, ahol az önkéntességgel kapcsolatos információkról, lehetőségekről tájékoztatjuk az önkéntesség iránt nyitott önkéntesjelölteket. Milyen szolgáltatásokat vehet igényben az Önkéntes Ponton? Tájékozódhat, információt kérhet az önkéntesség fogalmáról, az önkéntes lehetőségekről, jogi szabályozásokról. Regisztrálhat országos és nemzetközi önkéntes adatbázisokba. Fogadó szervezetekről szóló tájékoztatást, információt kérhet térségi, nemzeti és nemzetközi színtéren egyaránt. Az iroda által szervezett akciónapokhoz csatlakozhat, de önálló önkéntes munkát is vállalhat az együttműködő partnereinknél. A Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával kötött megállapodás alapján ha Ön FHT-ra (foglalkoztatást helyettesítő támogatásra) jogosult, úgy az elvégzett önkéntes munka után igazolás kiállítását kérheti, amely az aktív korúak ellátásának továbbfolyósításához beszámítható. Érettségizőként, dolgozóként szüksége lehet arra, hogy önkéntes munkát vállaljon. Irodánk ebben a segítségére lesz, és a munka elvégzését követően a hatóságok, munkáltató, iskola számára megfelelő igazolást állít ki. Adatbázisaink segítségével akár nemzetközi önkéntes munkavégzésről is tudunk tájékoztatást nyújtani. Amennyiben Önnek önkéntesekre van szüksége, fogadó szervezetként regisztrálhat és áttekintheti az önkéntes munkát vállalók listáját. Fogadó szervezetként segítséget kaphat az önkéntesek fogadásához szükséges feladatokról, a Mezőföldi Önkéntes Pont felkészítését és jogi segítséget, iratmintákat biztosít ahhoz, hogy Ön hatékonyan és jogszerűen kezdhessen el önkéntesekkel együtt dolgozni. Az Önkéntes Ponton segítséget kaphat az Emberi Erőforrások Minisztériuma hatósági nyilvántartásába történő felvételhez, ezáltal a Köt. hatálya alá tartozó regisztrált szervezetként fogadhat önkéntest. Irodánk mellett 3 területi koordinátorunk segítségével akár otthonában is kérhet információt, vagy amennyiben mozgásában korlátozott, az Ön által megjelölt helyen is tájékoztatjuk! Hol található a Mezőföldi Önkéntes Pont? Irodánk Besnyőn, a Petőfi Sándor utca 3-5. szám alatt, a posta udvarában található meg. Parkolási lehetőség ingyenesen az udvarban, közvetlenül az iroda mellett. Mikor vehetik igénybe az Önkéntes Pont szolgáltatásait? A Mezőföldi Önkéntes Pont nyitva tartásának meghatározásakor figyelemmel voltunk a műszakban dolgozókra is, ezért az iroda működését az alábbiak szerint alakítottuk ki: Hétfő: 08:00 10:00 Kedd: 08:00 15:30 Szerda: 08:00 15:30 Csütörtök: 12:00 19:30 Péntek: 07:30 11:30 A besnyői irodánk mellett Boka Erika területi koordinátorunk Pusztaszabolcson kedden és csütörtökön délután az AdMINIrodában (Kiri Panzió üzletsora) is várja az érdeklődőket, ahol a besnyői irodával azonos szolgáltatásokat vehetnek igényben. Területi koordinátoraink: Adony és Kulcs: Percsi Tibor percsi.tibor@onkentespont.hu Beloiannisz, Iváncsa és Pusztaszabolcs: Boka Erika boka.erika@onkentespont.hu Ercsi és Ráckeresztúr településeken: Gere László gere.laszlo@onkentespont.hu Minden egyéb településen: Kriski Csaba iroda@onkentespont.hu Honlap: iroda@onkentespont.hu Telefon: Fax:

3 II/3. Önkéntes is színesítette a húsvéti kézműves foglalkozásokat Adonyban! Az adonyi Közösségi Kulturális Központ és Könyvtár hagyományosan húsvéti kézműves foglalkozásra hívta a gyermekeket húsvét hetében. A naponta óra között tartott foglalkozásokon a művelődési ház munkatársai ötletekkel, anyagokkal segítették a különféle húsvéttal kapcsolatos kisebb ajándékok készítését, amit természetesen elkészültük után a gyermekek haza is vihettek, megajándékozhatták vele szüleiket vagy a tesót. Az idén két alkalommal egy besnyői önkéntes, Kósáné Szászi Ilona nyugdíjas pedagógus is csatlakozott a foglalkozásokhoz, két délután maga is beült a gyermekek közé. Ica néni elmondta, hogy négy évvel ezelőtt hagyta abba a tanítást, nyugdíjazás miatt. A gyermekekkel való kapcsolata viszont azóta sem szűnt meg, és minekutána pályája kezdetén reklámgrafikusként is dolgozott, így a pedagógusi véna mellett kreativitása, rajzkészsége, kézügyessége is abba az irányba terelte, hogy a különféle alkalmakkor szervezett rendezvények, fesztiválok keretében maga köré gyűjtse a gyermekeket egy-egy kreatív játszóház keretében segítse a gyermeki alkotások megszületését. És természetesen, legalábbis számára ez magától értetődő, mindezt ingyen, önkéntes munkásként végzi, nem kér és nem fogad el tiszteletdíjat. A besnyői Mezőföldi Önkéntes Ponthoz is önként csatlakozott, ajánlotta fel munkáját, így az iroda közvetítésével kapott meghívást Adonyba is, ahonnan reményeink szerint lelkileg gazdagodva távozott. Köszönjük a segítségét! (Percsi) Önkéntes pontok, ha találkoznak... A cím nem képzavar Önkéntes pontok vezetői és munkatársai találkoztak egymással Iszkaszentgyörgyön. A Mezőföldi Önkéntes Pont látogatott el a Fejér megyei településre, ahol az ismerkedés, szakmai beszélgetés családias légkörben és vidám hangulatban zajlott. Az önkéntes pontok közös vonása a sikeres TÁMOP pályázat pénzügyi támogatása, azonban a projektek más célszegmenssel, szervezeti rendszerrel, programelemmel, összeggel valósulnak meg. Iszkaszentgyörgyön két civil szervezet, a székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány és az iszkaszentgyörgyi Természet- és Környezetvédő Egyesület konzorciumban nyerte el az uniós támogatást, és a Móri-árokban tizenegy településen toborozza az önkénteseket. A projekt célja a helyi egészségfejlesztés, ehhez önkéntesek bevonásával egészségügyi kampányokat, programokat szervez. A munkatársak megosztották egymással tapasztalataikat, s mindenki fontosnak tartotta az ilyen jellegű találkozókat. Ezt az bizonyítja, hogy áprilisban az iszkaszentgyörgyiek látogatnak Besnyőre, majd a besnyőiekkel együtt Dunaújvárosba. Hogy a pontok ott is találkozzanak (Tóth) Tájékoztató a Mezőföldi Önkéntes Pont ideiglenes ügyfélforgalmi rendjéről. A Mezőföldi Önkéntes Pont a külső helyszíneken megvalósuló akcióprogramok előkészítése és lebonyolítása miatt április április 25. között ügyeleti rendszerben tart nyitva április május 5. között az ügyfélfogadás szünetel! Az ügyelet ideje alatt kizárólag igazolást ad ki irodánk. Megértésüket köszönjük!

4 II/4. Rövid hírek a Mezőföldi Önkéntes Pontról A márciusi hó... Talán a Közép-Dunántúli Régió volt a leginkább érintett a március közepén érkezett havazással. A környező települések közül Pusztaszabolcs egy ideig közúton megközelíthetetlenné vált, de a megye több útja is járhatatlan volt. A Mezőföldi Önkéntes Pont 60 adag ételt juttatott el a székesfehérvári krízisközpontba, amelyet a megye útjain vagy más településeken ragadt személyekhez juttatak el helyi önkéntesek. Jó példa volt ez a - sokaknak túl hosszúra sikerült - hétvége az összefogás erejére: önkéntesek százai mozdultak meg, hogy segítsenek a rászorultakon. Örülünk, hogy a Mezőföldi Önkéntes Pont is hozzájárulhatott a rászorultak megsegítéséhez. Önkéntesek segítik a Szironta működését A Szironta Együttes tevékenységébe is bekapcsolódtak önkénteseink. A fellépések helyszínére történő eljutás mindig problémát okozott, ehhez kaptunk segítséget két önkéntestől, akik biztosítják a szállítást, valamint fotóés videofelvételt készítenek a helyszínen. A Mezőföldi Önkéntes Pont takarításában is önkéntesek vesznek részt. Két személy heti két alkalommal működik közre azért, hogy mindig rendezett, tiszta irodában fogadhassuk az érdeklődőket. Sorra nyílnak a megyei önkéntes Pontok A megyében az elmúlt három hónapban folyamatosan nyíltak az önkéntes pontok. Ez a térkép megmutatja, hogy jelenleg hol van működő iroda, ahova az önkénteskedni akarók fordulhatnak. Esélyegyenlőségi felkészítés a feladatellátóknak Vida Kriszta, a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium Eltérő Tantervű Tagozatának inklúziv nevelés tanára, szociálpedagógus nagy sikerű interaktív előadást tartott az Önkéntes Pontban a fogyatékos emberek társadalmi elfogadásáról. Az előadó úgy érkezett meg a terembe, mintha többféle fogyatékkal élő ember lenne, ezzel rögtön érzékeltette a számára felmerülő nehézségeket. Már ez is elgondolkodtatta a hallgatóságot, mennyi mindent figyelembe kellene venni például egy iroda kialakításában ahhoz, hogy a fogyatékos embereknek minél kevesebb problémája adódjon. A szemléletes kezdés után Kriszta prezentációval mutatta be a fogyatékkal élőket, a velük kapcsolatos pontos fogalomhasználatot, a velük való kívánatos bánásmódot. Arról is szó esett, hogyan tudnak a fogyatékos emberek bekapcsolódni az önkéntességbe. A szakember szintén elgondolkodtató büfét is hozott a résztvevőknek. Egy-egy finomságot, édességet csak az vehetett, aki megfelelt a kiírásoknak : kinek milyen a hajszíne, van-e macskája, hol lakik stb. Érdekes volt megtapasztalni, milyen érzés is a kirekesztettség, megbélyegezés. Az élmény meghatározó volt és hatott gondolkodásmódunkra. A program befejezéseként szituációs gyakorlatban vettünk részt. Párban kellett dolgozni, a pár egyik tagja volt az önkéntest fogadó, a másik pedig különféle fogyatékkal élő ember. A párbeszédben össze kellett ismerkedni, és beszélgetni kellett arról, milyen tevékenységet tud/szeretne végezni az önkéntességre jelentkező fogyatékos ember. Tanulságos feladat volt, hiszen olyanokat is átgondoltunk, megfogalmaztunk, ami máskor természetes vagy elhanyagolható részlet. Irodánk azt tervezi, hogy hasonló előadásokat tart a térség általános iskoláiban különleges osztályfőnöki óra keretében, hogy ezáltal erősödjön a fogyatékkal élők megértése, elfogadása. (Tóth)

5 II/5. Civilek és önkéntesek felkészítése Szervezetünk az ünnepek alatti pihenést követően intenzíven vetette bele magát a munkába. Január első hete máris komoly munkát adott nekünk, hiszen meg kellett szervezni a környező települések szervezeteinek és önkénteseinek személyes megszólítását. Ennek eredményeként januárban három, míg februárban kettő településen tarthattunk felkészítést. Idén Kulcson indítottuk a felkészítések sorát az újonnan épült Rekreációs Központban. Kellemes meglepetés volt, hogy mindkét részről nagy érdeklődés fogadta előadásainkat. Köszönet illeti ezért Dóka Mariannát, a Carpe Diem Alapítvány elnökét, aki programunkban fantáziát látva mozgósította a kulcsi civileket és segítőiket. A felkészítés rendben lezajlott és a tervezett időkeretet bőven túlhaladva próbáltuk helyre tenni a megjelentekben az önkéntes munka fogalmát, lényeget, az utólagos visszajelzések alapján sikerrel. A januári utolsó felkészítés Pusztaszabolcson zajlott. A Művelődési Házban megjelentek, köztük Csányi Kálmán polgármester úr, kimerítő tájékoztatást kaptak az önkéntes munka szervezeti hátteréről, az önkéntesek jogairól és kötelezettségeiről. A felkészítés során az érdeklődök részéről több kérdés is felmerült, mely megerősítette számunkra, hogy munkánk hiánypótló, sok civil szervezet nincs tisztában az önkéntesség fogalmával, lehetőségeivel, fontosságával. Január 28-án Ercsi következett a sorban. A település civil szervezetei szép számmal képviseltették magukat, valamint megtisztelt bennünket Szabó Tamás polgármester úr is. Az előadáson a hallgatóság nagy érdeklődést mutatott a hallottak iránt, melynek eredményeként többen is azonnal regisztráltatni kérték magukat a minisztériumi adatbázisba, melyek azóta is folyamatosan érkeznek szervezetünkhöz. Az eseményről rövid összeállítást, valamint Sólyom Balázs igazgató úrral riportot készített az Ercsi Web TV, mely honlapunkon megtekinthető. Februárban az első felkészítést Adonyban a Művelődési Házban tartottuk. Az itt megjelent szépszámú érdeklődő a helyi civil szervezeteket képviselte. Volt, aki mindjárt többet is. Az előadáson elhangzottak alapján többen is érdeklődést mutattak önkénteses fogadására, mely munkák egyeztetése jelenleg is zajlik. Február végén Iváncsára fogadó szervezeti tájékoztatással készültünk. A baráti hangulatú beszélgetésen azok, akik megjelentek interaktív formában választ kaphattak a civil törvénnyel és az önkéntes törvénnyel kapcsolatos kérdéseikre, a szükséges jogi háttér kialakítására, az önkéntesek foglalkoztatására vonatkozó kérdéseikre. (Kriski) Következő felkészítésünk április 30-án, kedden 17 órától lesz R Á C K E R E S Z T Ú R O N a Művelődési Házban! Várjuk az érdeklődőket!

6 II/6. Az elmúlt három hónap programjai Az első két hónap jó tapasztalataival vágtunk bele ebbe a negyedévbe. Reméltük, hogy a lelkesedés nem hagy alább és továbbra is szorgalmasan tevékenykedhetnek azok, akik segíteni akarnak. Célunk, hogy összehozzuk a kínálatot a kereslettel, azaz megismertessük egymással azokat, akik önkéntes munkát szeretnének végezni, és azokat, akik szívesen fogadnának önkéntest. A decemberi adományosztás után ismét megkeresett bennünket a helyi szervező, hogy a Katolikus Karitásszal karöltve újra adományokat osszunk a rászorulóknak. Örömmel jelentjük, hogy február elején ismét sikeresen juttattak el több tonna élelmiszert lelkes önkénteseink a besnyői rászorulóknak. A második félévet 15 zeneóvodással indítottuk. A gyerekek zenei oktatását játékos formában szintén önkéntes végzi. Öröm látni, hogy a csöppségek milyen lelkesen fogadják magukba az új tudást. Február végén egy másik karitatív tevékenység lebonyolításában is segédkeztünk, ugyanis településünkön ruhaosztás volt, ismét a nehéz körülmények között élők megsegítésére. A több tíz bála használt ruhát önkénteseink hozták el a településre, melyet ők is válogattak és osztottak. Köszönet érte! Az idei csengettyűs bál sem jöhetett volna létre az önkéntesek hathatós támogatása nélkül. Már a szórólapokat is önkéntes segítő juttatta el a címzettekhez. Az alapanyagok, díszletek, berendezési tárgyak beszerzését, felszerelését is önkéntesek végezték. A báli étkezés megszervezésében és lebonyolításában szintén számtalan önkéntesünk segített. Így elmondhatjuk, hogy az egyesületi bál ismét remek hangulatban zajlott le - reméljük mindenki megelégedésére. Pusztaszabolcson már több hónapja működik közre önkéntesünk a könyvtár leltározásában, erről egy cikket is közzéteszünk hírlevelünkben. A környező települések rendezvényein is szinte kivétel nélkül mindig megjelenik az önkéntes munka. Irodánk folyamatosan dokumentálja a megvalósuló programok önkénteseit, az általuk elvégzett tevékenységeket. Az idei évben is folytatódnak hagyományos önkéntes tevékenységeink. A Besnyői Népdalkörrel való közreműködésünk is önkéntes alapú. A besnyői iskola néptánc oktatásba is közreműködünk, önkéntesünk segíti a néptáncot oktató pedagógus munkáját. Tehetséggondozás keretében citerát is oktatnak önkénteseink. Reméljük, hogy a célcsoport is a Szironta táborát fogja erősíteni a közeljövőben. A pályázatot finanszírozó közreműködő szervezet felé tett február végi jelentés alapján több mint 600 munkaórát valósítottunk meg, regisztrált önkénteseink száma pedig a 80-at is meghaladja. Várjuk Önt is programjainkra! (Kriski)

7 II/7. Az önkéntesség, mint örömforrás Az alábbiakban rövid beszélgetést olvashatnak Tóth Zsuzsával egyik önkéntesünkkel aki számára az önkéntesség szó magától érthető, hiszen mindennapjait öleli át Besnyőn, Százhalombattán, vagy ahová éppen az élet veti Hogy is van ez, Zsuzsa? Az önkénteskedés az csak úgy van az életben. Az ember nem is emlékszik, mikor kezdődött vagy mivel. Amikor tudatosítja, akkor meg már magyarázni is tudja. De a magyarázaton kívüli alap a szemlélet, amit hoz, kap, alakít. Miben nyilvánul meg a te hétköznapjaidban az önkéntesség? Az én önkéntes tevékenységem (így vissza- vagy átgondolva) direkt nem hívom munkának családi kötődésből indult. Lányaim növendékei voltak a besnyői zeneiskolának, majd a kisebbik lányom tagja volt a Szirontának. Ezért természetes volt, hogy segítséget nyújtottam a többi családtagommal együtt szervezésben, lebonyolításban, sütésfőzésben, jövés-menésben. Aztán a személyes indíttatás megszűnt, de az aktív támogatás természetessége megmaradt. S az öröme is, hiszen az önkéntességnek mindig volt és van jól eső eredménye. Az is indoka lehet ennek az állandó tenni akarásnak, közreműködői szándéknak, hogy nem vagyok besnyői szülött, sőt nem is dolgozom itt. A szüleim, a gyerekkorom, a munkahelyem Százhalombattához, míg saját gyermekeim felnövekedése az elmúlt húsz évben Besnyőhöz köt. Így az önkénteskedésem kialakított valamiféle identitástudatot itt, s folyamatossága fent is tartja azt. (Persze ezzel ugyanígy vagyok Százhalombattán is, igyekszem ott is részvevője lenni a civil, önkéntes életnek.) Jó arra gondolni, teszek valami értékeset a közösségnek, a közösségért, s kiélhetem ezzel alkotásvágyamat, letudhatom (néha túlzott) szerepléskényszeremet. Lelkesen beszélsz arról az értékről, amit közvetítetni szeretnél. Hogyan tudnád megfogalmazni saját motivációdat, hajtóerődet az önkéntes munka során? Mi a szemléletem? A mindenki számára kötelező konstruktív életvezetés szemlélete. Ami az egyén hasznosságát, eredményességét jelenti önmaga és az őt körülvevő közösség számára. Ebbe nagyon is szervesen beletartozik az önés közösségfejlesztő önkéntes tevékenységem. Amivel fontos lehetek a családomon és a barátainkon kívül (esetleg) másoknak, adhatok valamit, amit (esetleg) csak én tudok, jobb lesz ettől (esetleg) valakinek/valakiknek, s ezek tudata nekem is segíti (persze más dolgok mellett) átvészelni a kríziseket, az élet elviselhetetlenül nehéz pillanatait. Mit hozott számodra a Együtt, egymásért: Mezőföldi Önkéntes Pont Besnyőn - Önkéntesek Fejér megye szívében projekt, amit 2012.novemberétől az Egyesület felvállalt? Besnyőn intézményesült az önkéntesség (amely megvalósításában aktívan részt veszek, hiszen a menedzsment tagja vagyok), így kicsit kevesebb feladat jut, de a lelkesedésem mindig a régi, szóval lehet rám számítani Ajánlom mindenki figyelmébe egyaránt, hogy érdeklődjön az önkéntesség iránt a Mezőföldi Önkéntes Pontnál! Mezőföldi Önkéntes Pont a facebook-on is! Lájkolja szervezetünket, lájkolja tevékenységünket! onkentespont Események, felkészítések, akciónapok, információk, rendezvények, programok és minden, ami ÖNKÉNTES! Pont, ami kell! - a Mezőföldi Önkéntes Pont hírlevele II. évfolyam 1. szám. - Megjelenik negyedévente online kiadásban A hírlevél elérhető: Kiadja: Sziront Art Közhasznú Egyesület 2456 Besnyő, Gorkij utca 9. A kiadásért személyében felel: Sólyom Balázs igazgató Szerkesztőség: Mezőföldi Önkéntes Pont 2456 Besnyő, Petőfi u Telefon: iroda@onkentespont.hu A kiadó minden jogot fenntartott Copyright Hírlevelünket a lehető legnagyobb gondossággal állítottuk össze, az esetlegesen előforduló hibákért szíves elnézésüket kérjük! Kézirat lezárva: április 5. Megjelent: április 8. Adatvédelmi azonosítószám: NAIH-57099/2012. Kérjük, hogy 2013-ban se feledkezzen meg tevékenységünk támogatásáról, adója 1%-át előre is köszönjük! Adószámunk: Bankszámlaszám:

8 II/8. A legelső... Marianna volt a legelső, aki önkéntes koordinátorként megkeresett, és felajánlotta segítségét. Nincsenek véletlenek egy-két héttel előtte tudtam meg, hogy a pusztaszabolcsi könyvtáros nagyon szeretne segítséget a leltározási és adminisztrációs munkákhoz. Gyorsan megtörtént a regisztráció és Marianna már meg is kezdte tevékenységét. - Miért jelentkeztél önkéntesnek? - Elsősorban a tapasztalatszerzés miatt. Sajnos a mai világban lehetetlen elhelyezkedni tapasztalat nélkül, de ezt munka hiányában nem lehet megszerezni. Szóval ez egy ördögi kör, pedig már mindent megpróbáltam, és rengetegféle állásra jelentkeztem, sikertelenül. Mikor a Kistérségi Kapocsban megláttam ezt a lehetőséget, egyből úgy éreztem, mintha nekem találták volna ki. A Mezőföldi Önkéntes Pont oldalán még többet olvastam róla, és nagyon megtetszett a dolog. Éreztem, hogy ez az, ami végre megváltoztathatja a dolgokat, és én is lehetőséget kapok arra, hogy bebizonyítsam, mire vagyok képes. - Hogy érzed magad a könyvtárban? - Nagyon jól! Szerencsére remekül kijövök a könyvtáros nénivel. Nagyszerűen tudunk együtt dolgozni, de van, amikor egyedül tevékenykedek. Nagyon örülök, hogy végre csinálhatok valami hasznosat. Általában napi négy órát vagyok ott, van, hogy többet, de mindig nagyon gyorsan eltelik az idő. - Mivel foglalatoskodsz ott? - Erre nehéz válaszolni, mert rengetegféle feladat van. Igazából ha nem is mindennap, de minden héten hozzáadódik valami új dolog. Pedig még a java hátravan, vagyis a nagy állományellenőrzés, amikor a könyvtár összes könyvét (hozzávetőlegesen darab) leltározni kell. Mikor már zárva van a könyvtár, a rongált, többed példány vagy kevésbé olvasott könyveket leltározzuk és tesszük el a raktárba. Pusztán ez több heti feladat. Az újonnan érkezett könyvekkel is van egy kis munka, mielőtt kikerülnek a polcokra. - Meddig szándékozol maradni? - Minél régebb óta dolgozom, annál inkább látom, hogy milyen sok munka van még. Addig mindenképpen szeretnék maradni, míg be nem fejezzük a leltározást, és a többi nagyobb lélegzetvételű feladatot. Szívesen maradok, ameddig csak kell. - Kiknek ajánlanád az önkéntes munkát? - Mindenkinek, aki hasonló cipőben jár, mint én: szeretne gyakorlatot szerezni, vagy elveszti az állását és egy időre kiesik a munka világából. Valamint aki szeretne valami újat kipróbálni, de máshogy nincs rá lehetősége. Az önkéntes program szinte akármilyen területen tud feladatot biztosítani. (Boka Erika) Ha kedvet kapott... Tervezett programok A Mezőföldi Önkéntes Pont április-május hónapban a tavaszi kötelező programok megvalósítására (települési szemétszedés, parkgondozás, füvesítés stb.) várja az önkénteseket az alábbiak szerint: Április 20. (szombat) 08:30 Szemétszedés Pusztaszabolcson - Találkozó a Műv. háznál Április 27. (szombat) 08:00 Temetőtakarítás Beloianniszban - Találkozó a temetőnél Április 27. (szombat) 10:00 Egészségügyi Központ környékének rendbetétele Ercsiben - Találkozó a központnál Április 28. (vasárnap) 08:00 Duna-part takarítás Adonyban - Találkozó a kőgátnál Május 4. (szombat) délután Majális Adonyban - roadshow és akciónap Május 5. (vasárnap) délelőtt Görög húsvét Beloianniszban - roadshow Május közepe (egyeztetés alatt) A Piac téri kisliget rendbetétele Besnyőn Május 18. (szombat) 07:00-7. CsengőFest, Besnyő Közreműködés a rendezvény megvalósításában Találkozó az iskolaudvarban Május 18. szombat (délután) Balkán nap Adonyban - kitelepülés, tájékoztatás Május 25. szombat (délután) Falunap Besnyőn - kitelepülés, tájékoztatás Május 26. vasárnap Gyermeknap Pusztaszabolcson - kitelepülés, tájékoztatás Május 30. (csütörtök) 08:00 - Besnyői Betyárkodó Közreműködés a rendezvény megvalósításában Találkozó a besnyői Faluházban Programjainkat folyamatosan szervezzük, az aktuális eseményekről honlapunkon adunk naprakész tájékoztatást. Ha programot szervez, és önkéntesre van szükséges, akkor is várjuk jelentkezését! Fontos információ! A programokon való részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, amennyiben valamelyik programunkhoz csatlakozni kíván, jelezze igényét a programot megelőzően irodánknak vagy területi koordinátorainknak! Tegyünk közösen környezetünkért, tegyünk együtt, egymásért! iroda@onkentespont.hu

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

Milyen tevékenységre vonatkozik (I.)

Milyen tevékenységre vonatkozik (I.) KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Kire vonatkozik. első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulókra ez a 2012/2013. tanévben 9. évfolyamos középiskolai tanulókat már érinti Milyen tevékenységre

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

T O L N A I C I V I L

T O L N A I C I V I L CIVIL VÉRADÁS A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága elkötelezett a civil szféra folyamatos fejlesztésében, a helyi közösségek megszervezésében, az önkéntesség,

Részletesebben

Pont, ami kell! Megérkezett a tavasz... II/2.

Pont, ami kell! Megérkezett a tavasz... II/2. A Mezőföldi Önkéntes Pont hírlevele 2013. II. negyedév >> Megjelenik online kiadásban >> Kiadja: Sziront' Art Közhasznú Egyesület, Besnyő www.onkentespont.hu >> 06 25 222 111 BEVEZETŐ GONDOLATOK Több mint

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár,

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek.   Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár, Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. www.kozossegi.ofi.hu Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár, evavallus@gmail.com Kire vonatkozik első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi

Részletesebben

2014. július 10. csütörtök

2014. július 10. csütörtök 2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA EFOP-1.3.9-17 ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy összhangban az Európai Unió és Magyarország között létrejött Partnerségi Megállapodás irányelveivel

Részletesebben

KÖSZ. A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református Kollégiumban

KÖSZ. A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református Kollégiumban Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola 5310, Kisújszállás, Széchenyi u. 4. KÖSZ A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református

Részletesebben

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 SAJTÓMAPPA Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának ösztönzése 2013. november 20. MEGHÍVÓ Projektindító sajtóbeszélgetésre Projekt

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Beszámoló az Észak-Alföldi Régió Ökoiskola Regionális Forrásközpont tevékenységéről (2015. II. félév)

Beszámoló az Észak-Alföldi Régió Ökoiskola Regionális Forrásközpont tevékenységéről (2015. II. félév) Beszámoló az i Régió tevékenységéről (2015. II. félév) Információs Nap megszervezése Szakmai információs napunkat 2015. december 3-án rendeztük meg Debrecenben, a Dózsa György Általános Iskolában (Debrecen,

Részletesebben

HÁLÓZAT. Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak

HÁLÓZAT. Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak HÁLÓZAT Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak Az Eurodesk Európa 34 országában van jelen. 33 hazai partnerszervezet: helyi és regionális civil szervezetek, közintézmények, ifjúsági irodák, közösségi

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Egy mindenkiért, mindenki egyért...

Egy mindenkiért, mindenki egyért... Egy mindenkiért, mindenki egyért... Comenius koordinátorok klubja Kezdetek Hogyan kezdődött? WINTER Template Sikeres pályázat - nagy öröm 01 KLIK létrejötte - hm Halmozódó problémák, kérdések Egyedül éreztem

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

EFOP TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE

EFOP TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE EFOP-3.3.6-17 TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy a kevésbé fejlett régiókban kidolgozásra kerüljenek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK Miről lesz szó? 2016. január 1-je után az érettségi vizsgára bocsátás feltétele 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. A 2012/2013. tanévben középfokú tanulmányaikat megkezdőket

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

A TOP SH

A TOP SH BESZÁMOLÓ A TOP-6.9.1-15-SH1-2016-00001 számú, "Társadalmi együttműködést elősegítő komplex programok az Óperint városrészen" című projektben az alábbi programokat valósította meg a HÁROFIT Közhasznú Egyesület:

Részletesebben

EFOP ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA

EFOP ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA EFOP-1.3.8-17 ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA PÁLYÁZAT CÉLJA: A fiatalok számára a középiskolai tanulmányokat követően minimum fél év, maximum egy év tapasztalatgyűjtés, önkéntességen és társadalmi szolgálaton

Részletesebben

A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton

A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton Miért lehet jó? Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Te megállnál segíteni? 1000 emberből két óra alatt mindössze 6 segítene

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet Kedves Szülők! Az alábbiakban tájékoztatót olvashatnak a 2016. január 1-je után érettségiző középiskolai diákok által kötelezően teljesítendő 50 órás közösségi szolgálattal kapcsolatban. A Köznevelési

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM (köznevelési, közérdekű iskolai közösségi szolgálat) 2012. Előzmények, célok A ÉTA szövetség, mint fogadó szervezet 2011. második félévében kezdte meg a

Részletesebben

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai

Részletesebben

Éves beszámoló 2016/2017

Éves beszámoló 2016/2017 Éves beszámoló 2016/2017 Gazdasági helyzet Az évet sikerült stabil gazdasági helyzettel nyitni, azonban néhány régi, helyenként nagyobb összegű kintlévőséget törleszteni kellett. Ezeket sikerült hónapról-hónapra

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Székesfehérvár 2014. november 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referense Az MNVH célja,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

A mi utcánk, a mi jövőnk! Európai Mobilitási Hét és I. Gödi Mobilitási Hét 2014. szeptember 16-22.

A mi utcánk, a mi jövőnk! Európai Mobilitási Hét és I. Gödi Mobilitási Hét 2014. szeptember 16-22. A mi utcánk, a mi jövőnk! Európai Mobilitási Hét és I. Gödi Mobilitási Hét 2014. szeptember 16-22. Előzménye: Európai Autómentes Nap 2000 óta szeptember 22-én Európai Mobilitási Hét: Az Európai Mobilitási

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. Tatabányai Otthon Segítünk Alapítvány 2800 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. Tatabánya, 2013. március 01. Tartalom: 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat

Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat CEWE FOTÓKÖNYV Legyen az esküvő egy örök emlék nyereményjáték 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője és adatkezelője a CEWE Magyarország Kft. (székhelye:

Részletesebben

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ajánlások az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ways to enhance active aging through volunteering WEActiveVol Erasmus+ Strategic Partnership 2016-1-PL01-KA204-026166

Részletesebben

Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. 2012-2014 Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. -Iroda - Tanácsadó tér - Térítésmentesen használható számítógépes állomások - Heti 40 órában nyitva tartó szolgáltató iroda Információs

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység

Részletesebben

Hétfő,Szerda,Péntek: 9.00-15.00-ig Kedd,Csütörtök: 12.00-18.00-ig

Hétfő,Szerda,Péntek: 9.00-15.00-ig Kedd,Csütörtök: 12.00-18.00-ig FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT FEJÉR MEGYE sorszám Címe E-mail cím FIP ügyfélfogadási rendje FIP főbb szolgáltatásainak megnevezése 1 Civil Szervezetek

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu

Részletesebben

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV.

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. Mucsi Georgina - Boros Julianna B. Erdős Márta SZAKMAI MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. - a tananyagfejlesztés gyakorlatba való átültetésének eredményei - 2012 A Szakmai módszertani készségfejlesztés

Részletesebben

Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11.

Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11. Eredmények S z ü lői elégedettségi kérdőív 2 0 1 0 / 2 0 11. A kérdőívek száma 250 213 200 150 100 93 50 0 kiadott kitöltött 2 Az Ön gyermeke 60 56 50 40 34 30 20 10 0 fiú lány nincs válasz 2 3 A kérdőív

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

e-bug egészségfejlesztési program iskolások számára

e-bug egészségfejlesztési program iskolások számára Kedves Érdeklődő! Tudod hogyan kell helyesen kezet mosni? Megfelelően használod az antibiotikumokat? Mit tudsz a mikróbákról? Ismered meg a szexuális úton terjedő betegségeket és tudod hogy lehet megelőzni

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.

Részletesebben

Időpontja: 2013. március 27-29.

Időpontja: 2013. március 27-29. AZ OSZMI szervezésében a közgyűjteményekben dolgozó múzeumpedagógusok részére múzeumpedagógia a társművészetek tükrében című szakmai továbbképzés című, az NKA által támogatott 3504/01374 azonosító számú

Részletesebben

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület a 10 évig sikeresen működő Mesterségek Bölcsője Alkotó napok elnevezésű rendezvény kapcsán jött létre 2008-ban, azokkal a segítőkkel, akik az évente egyszer megrendezésre

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

Ingyenes vállalkozói tanácsadás

Ingyenes vállalkozói tanácsadás Ingyenes vállalkozói tanácsadás A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége regionális tanácsadói 2013. szeptember 2-től a TÁMOP 2.5.3.C-13/1 projekt keretében, adózás, jog, pályázat, finanszírozás,

Részletesebben

Az egyesület képviselője: Némethné Koczka Edit elnök (sz:szeged, 1961.június 21. an: Pataki Mária) 6900 Makó, Kelemen L. 57.

Az egyesület képviselője: Némethné Koczka Edit elnök (sz:szeged, 1961.június 21. an: Pataki Mária) 6900 Makó, Kelemen L. 57. HAGYMAVIRÁG FOLTVARRÓ EGYESÜLET Alakulás, előzmények: Az egyesület tagjainak megalakulás előtt közös céljuk volt, hogy olyan közösséget hozzanak létre mely vagyon és nyereségszerzési cél nélkül a kézi

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Együttműködő partnerszervezetek

Együttműködő partnerszervezetek Együttműködő partnerszervezetek 1. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete 2. Dejtár Község Önkormányzata 3. Drégelypalánk Község Önkormányzata 4. Érsekvadkert Község Önkormányzata 5. Gondoskodás

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország!

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban zajlott a XXIV. Nagy Sportágválasztó, ahová több mint 19 000 mozogni vágyó gyermek és felnőtt

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről Iskolánk nagy lelkesedéssel csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

PÁLYÁZAT SEGÍTŐ DIÁKOK

PÁLYÁZAT SEGÍTŐ DIÁKOK PÁLYÁZAT SEGÍTŐ DIÁKOK Készítette: Kissné Széll Anikó iskolai koordinátor Iskolánkban 2013. januárjában kaptuk kézhez az Iskolai Közösségi Szolgálat megszervezéséhez a segédletet, az alapos áttanulmányozás

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com Iktatószám:../2015. FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com 3. E L Ő T E R J E S Z T É S - A Képviselő-testülethez

Részletesebben

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szakmai beszámoló 2014. 2. negyedév Esztergom Szolgálat neve: HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szolgálat székhelye: 2500 Esztergom, Aranyhegyi u 5. Telefon/fax: 06-33-415-435 Egyéb

Részletesebben

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA 2014. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi,

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9.

Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9. Augusztus 2019/2020. tanév rendjéről a 11/2019. EMMI rendelete alapján 2019. augusztus 26. hétfő 16:00 Gólyatáboros szülői értekezlet 2019. augusztus 26-29. hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9:00 15:00 szerda

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben