Sportpszichológia. fizikai. motoros. környezet. személyiség

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sportpszichológia. fizikai. motoros. környezet. személyiség"

Átírás

1

2 Sportpszichológia fizikai motoros személyiség környezet

3 Az első ház nemcsak szilárdan megépített, hanem egészen különleges érzést közvetít. Ritkán kerül az ember kapcsolatba egy ilyen hellyel, mely a látogatót ennyire megérinti. Elég nagy ahhoz, hogy a korlátlan mozgásszabadság benyomását keltse, ugyanakkor a belső udvar meleget sugároz és nagyon kellemes hangulatot. Egy olyan ház ez, amelyet az ember nagyon a szívén visel.

4 A második ház szinte önmagáért beszél. Ez a ház igen nyugodt környéken fekszik. A madarak csicsergése az egyetlen zaj, melyet az ember séta közben hall. A ház belső berendezése, mintha egyik híres regényből származna, mely oly sokat mesél a ház jellegéről, hogy bizonyára megkérdezhetjük magunktól, hogy elengedhetünk-e magunk mellett egy ilyen ígéretes lehetőséget.

5 A harmadik ház azonnal szembeszökő festői kinézete miatt. Már az első pillantásra látható, hogy a tulajdonos figyelmet szentelt a kert és a belső udvar színeinek összhatására. A háznak nagyméretű ablakai vannak, így az ember élvezheti a csodálatos kilátást. Már szemet gyönyörködtető építészeti megoldásai miatt is, láthatóan jó vásár ez a ház.

6 Amikor úgy úsztam, hogy magam is elégedett voltam vele, valahogy eggyé váltam a vízzel, a tempómmal és mindennel... Teljesen ráhangolódtam arra, amit csináltam, és pontosan tudtam, mi fog történni ezen a versenyen, hogyan fogom végigúszni a távot. Azt is tudtam, hogy itt most mindent én irányítok. És ez tényleg így is volt. Közben azt is tudtam, hogy hol tartanak hozzám képest a többiek... Teljesen lekötött a mozgásom. Tudtam, hogy lehagytam őket, és ez mégsem érdekelt igazán. Illetve, nem igaz, hogy nem érdekelt, persze, hogy érdekelt,... csak közben azon kaptam magam, hogy azt mondogatom: Jaj, hát ez fantasztikus! És csak úsztam, és nyertem, és teljesen a kezemben volt a helyzet. Nagyon jól éreztem magam."

7 1. A helyzet által támasztott kihívások összhangban vannak a sportoló képességeivel, és ez az összhang a sportoló személyét tekintve magas valósul meg. 2. A tevékenység és a tudatosság egybeolvad, ezáltal a mozdulatot erőfeszítés nélkülinek érzékeli, és a sportoló nem tekinti magát különállónak a tevékenységtől. 3. A célok teljesen világosak: tisztán látják, hogy kinek mit kell tennie 4. Egyértelmű visszajelzést kap arról, hogy jó, amit csinált 5. Kizárólag csak az adott feladatra koncentrál. 6. Egyfajta paradox kontrollérzés jellemző, hiszen anélkül képes a kontrollra, hogy aktívan próbálná a kontrollérzést elérni. Teljesen tisztában van a teljes kontrollal, amit gyakorol, és erőfeszítések nélkül és a hibától való félelem nélkül cselekszik. 7. Az öntudatosság hiánya, miáltal tudatában van ugyan a teljesítményének, mégsem értékeli önmagát folyamatosan. 8. Az időélmény megváltozik: úgy tűnik, mintha teljesen le- vagy felgyorsulna. 9. Egy teljesen öncélú állapot, amelyben a tevékenység élvezhető, és a részvétel önmagában is jutalmazó jellegű.

8 Feladatai, alkalmazási területe és gyakorlati haszna 1. Elméleti szinten: A sportoló személyiségének és sporttevékenységének pszichológiai vizsgálata Az optimális teljesítményfokozás pszichológiai lehetőségeinek meghatározása A sportoló és környezete interakcióinak pszichológiai sajátosságait kutatja 2. Gyakorlati szempontból: Az egyes sportágak pszichológiai profiljának feltérképezése A sportolók pszichológiai alkalmasságának és beválásának megállapítása A sportoló pszichológiai felkészítése során alkalmazott eljárások elemzése A sportteljesítmény és optimális fejlesztése pszichológiai összetevőinek feltárása

9 A sportolói teljesítmény Ahogy minden emberi teljesítmény esetében, úgy a sportolói teljesítmény is egy olyan összetett tevékenység, amely számos egymással jelentősen összefüggő összetevőt tartalmaz: instrumentális kompetenciák: a sportoló specifikus fizikai és szenzomotoros készségei és képességei; környezeti ingerek és teljesítményelvárások: azokat a verseny, interperszonális, szituációs és szervezeti körülményeket, témákat és kihívásokat foglalják magukba, melyeket a sportoló megtapasztal; diszpozíciós jellemzők: olyan intraperszonális jellemzőket foglalnak magukba, mint a megküzdési stílus és a kognitív-affektív sémák, melyek olyan pszichológiai sablonok, melyek alapján a sportolók észlelik, értelmezik és reagálnak a külső és belső teljesítményingerekre és elvárásokra; a viselkedési önszabályozás olyan kognitív, affektív, fiziológiai és viselkedési folyamatokat foglal magába, melyek a cél által meghatározott viselkedés alapjai (mint a teljesítmény). (MOORE és GARDNER, 2006)

10 Módszerei 1. A teljesítmény fokozására alkalmas módszerek: az arousal szabályozó technikák az imagináció a belső beszéd a célállítások a figyelemkoncentráció növelésére irányuló eljárások 2. A relaxációs technikák: az autogén tréning a pszichotóniás edzés Jacobson-féle progresszív relaxáció mentális tréning imagináció

11 Autogén tréning Az autogén szó görög eredetű, az autos jelentése ön, a genos szóé pedig származik, tehát valami önmagunkból származik. A sportban egyre szélesebb körben alkalmazott technika, amely az egységélmény, az éntudat és testtudat egybe olvadásának átélésére, koncentráció és aktivitás növekedésére ad lehetőséget. Emellett szomatikus hatásai: izomtónus-szabályozás, izomfeszültség megszüntetése, testi ellazulás, vérnyomás csökkenése, koncentratív átkapcsolás a nyugalmi tónusra, és 2-3órás alvásnak megfelelő pihentség szint elérése.

12 Pszichotóniás edzés A sportolónak egészségi és erőnléti védelmet nyújt, feloldja szorongásait, gátlásait, megszünteti az esetleges neurovegetatív zavarokat, fokozza az önbizalmat. Mentális tréning A jó mozgássor begyakorlása, a hibás mozzanatok kijavítása, a sérülés utáni rehabilitáció meggyorsítása érdekében alkalmazott eljárás. A mozgások, mozgássorok gondolatban való, értelmi gyakorlását jelenti.

13 Az imagináció A sportmozgások és versenyhelyzetek elképzelését jelenti, aminek jelentős haszna lehet a jó eredmény elérésében. Pszichoterápiás módszerek A sportpszichológiában alkalmazott pszichoterápiás módszerek legfőbb célja a mentális zavarok pszichológiai alapú gyógyítása, stresszhelyzetek megfelelő kezelése, és az emberi kapcsolatok harmonikusabbá tétele.

14 NE EMELD A LÁBAD! Nem -mel ne kezdjünk utasítást, mert ez az agy számára azonnali gátlást jelent. A mondat második részében elhangzó elkerülendő viselkedés képi szinten jelenik meg. Ebben az esetben a Ne emeld a lábad! mondat esetén a tiltószó megállítja a mozgást, utána pedig a hibás viselkedés képe jelenik meg. TARTSD LENN A LÁBAD Mindig a kívánt irányba ható utasítást adjuk.

15 FORDÍTSD A CSUKLÓDAT LEFELÉ Kerüljük a kizárólag korlátozott kóddal történő közlést. Kidolgozott kóddal közöljünk. Adjunk ok-okozati összefüggést. AZÉRT KELL A CSUKLÓDAT LEFELÉ FORDÍTANI, HOGY A LABDA A JÁTÉKTÉREN MARADJON

16 Célkitűzés A sportpszichológiai munka Szűrővizsgálatok Exploráció, anamnézis Konzultáció Felkészítési terv összeállítása tervezése Módszerválasztás (AT, MT, kognitív technikák, pszichoterápiás módszerek, módszerkombinációk, ) Önbizalom növelő eljárások Megvalósítási paraméterek, a munka menete A folyamat monitorozása

17 Készítsünk megvalósítási tervet! Edzésnapló Csúcsteljesítmény érzése, nyomást gyakorló tényezők, edző(k), csapattársak, önbizalom, a stressz megnyilvánulásai és kezelése, tudatosság és koncentráció, tréningek (AT, MT), a gondolkodás ellenőrzése, koncentrációs képességek, képzelőerő, az arousal szint ellenőrzése, minőségi edzésidő, Teljesítmény-visszajelző lap Érzelmi skála Önértékelési lap (CSAI-2) Versenyzői önértékelő lap (MTT index)

18 Motiváljuk sportolóinkat az önértékelésre!

19 Egy 800-as futó mentális versenyterve

20 Részlet egy utánpótlás válogatott vívó pszichológiai felkészítéséből 2004 F AT/MT ó/4 R ó/3 hibajavítás FLOW versenynézés,jegyzőkönyvezés kedvenc időtöltés ó/4 AT ó/4 "majmocska" AT belső csend, tengerparti séta ó/ /2ó 2.6. versenyhelyzet elképzelése,váratlan helyzetek ellenfelek technikája,saját technika kiválasztása megállás kéz-lent,elöl; hibajavítás; opt.teljesítmény érzése 2.7. tempóbeállítás 2.8. tempóbeállítás AT energia, színnel kombinálva AT színnel való feltöltés kék-jó piros-rossz légzéssel

21 Milyenek a bajnokok? Magas szintű arousal (éberség) önszabályozás (energikus, ellazult, félelem nélküli) Magasabb önbizalom Jobb figyelemöszpontosítás Kontroll alatt, de erőltetés nélkül Sporttal kapcsolatos pozitív képzetek és gondolatok Eltökéltség és elkötelezettség Céltudatosság Gondolkodást kontrolláló stratégiák (problémafelismerő és megoldó szemlélet) Jól kidolgozott versenytervek Verseny előtti pszichés felkészültségre vonatkozó tervek Jéghegy hatás Többszörös áramlatélmény (flow) Fantasztikus bizalom a sikerben A környezeti negatív hatások kiküszöbölése

22 Sportpszichológiai felkészítő program Módszerek 1. Diagnosztikai fázis pszichológiai tesztek alkalmazása (ACSI-28, CSAI-2, Lüscher, Wartegg, TOPS, szociometria) anamnézis, interjú (18 fő) edzőkkel történő konzultáció

23 A felkészítés szakasza Hagyományosan jellemző sportpszichológiai problémák: szorongás, önbizalomhiány, kimerültség, első világverseny, szurkolói nyomás ( egy ország szurkol értünk és számít ránk ), hibás mozgássorok, mozgással kapcsolatos problémák korrekciója, a kritikus helyzetekben átélt kudarcok, célformulák hiánya, alapvető mentális készségek hiánya, szegényes kommunikációs készségek, túlaktivált állapot, tv-s meccsektől való félelem

24 A sportpszichológiai felkészítés a következőket tartalmazta (többtényezős, integrált sportpszichológiai felkészítés) autogén és mentál tréning célkitűzés önbizalomfejlesztés figyelem fókuszálás kommunikációs készségek fejlesztése csapatépítés alkalmazott eszközök: - egy motívum állat kiválasztása - üvegbúra, üvegharang - dísztribün optimális teljesítmény képe (fotóalbum)

25 3. Értékelés szakasza A felkészítés hatékonyságának értékelése a sportolók újratesztelése által. A program hatékonysága a következő faktorokban volt szignifikáns: relaxációs képesség automatikusság belső beszéd negatív gondolati minták csökkenése

26 Fiatalkori sport, dopping és táplálkozási zavarok

27 Fejlődéselméletek fejlődés, érés legfontosabb szakaszai szakaszok jellemzői és személyiségalakító hatásai éntudat Erikson modellje a pszichoszociális fejlődésről 8 életkori ciklust különít el, melyek meghatározott sorrendben követik egymást (nem lehet felcserélni őket, az epigenetikus elv szerint működnek). Az egyes ciklusokat kritikus időszaknak nevezi, mert minden állomáson át kell esnünk egy normatív krízisen: erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy az adott szinten megjelenő képességeinket megfelelően kiterjesszük és birtokba vegyük. szakasz: bizalom - bizalmatlanság (a csecsemőkor időszaka, megtanulja hogyan kell kapni és elvenni (oralitáson keresztül) és megtanítja az anyát adni. Ha egymásra hangolódnak bizalom, ha nem, akkor bizalmatlanság alakul ki) "az vagyok, amiben reménykedem, s amilyen reményt nyújtok" szakasz: autonómia - szégyen, kétely (korai gyermekkor, az analitás időszaka. Lehetővé válik az izomműködés akaratlagos irányítása, itt tudja átélni, hogy az anyától független, autonóm lény) "az vagyok, amit szabadon akarhatok" szakasz: kezdeményezés - bűntudat (óvodáskor, fallikus fázis, az Ödipusz-komplexus megjelenése, Freud szerint az lehet a konfliktus és bűntudat feloldása, ha a gyerek az azonos nemű szülővel azonosul) "az vagyok, aminek el tudom képzelni magam"

28 szakasz: teljesítmény - kisebbrendűség (iskoláskor, a teljesítményképesség időszaka, latencia periódus. A gyerek élvezi, hogy aktív, produktív és alkot, de ha ezt nem tudja átélni, kisebbrendűségi érzés alakul ki benne) "az vagyok, amit működtetni tudok" szakasz: identitás - szerepkonfúzió (serdülőkor, genitális fázis. Erikson szerint ez a legfontosabb, egyben legkritikusabb szakasz. Az identitáskrízis elnyúló időszakát moratóriumnak nevezzük. Ekkor birkózik meg a serdülő a nemi éréssel, a felnőttszerep bizonytalanságaival és itt integrálja mindazt, amiket az előző időszakokból hozott magával) szakasz: intimitás - izoláció (fiatal felnőttkor, meghaladjuk énes korszakunkat, az érett párválasztás időszaka) "azok vagyunk, amit szeretünk" szakasz: alkotóképesség - stagnálás (felnőttkor, az érett embert foglalkoztatja az utódok megteremtése, a róluk való gondoskodás, annak átélése, hogy szükség van rá. Akinek nincs meg ez a lehetősége, fokozatosan beszűkül, elsivárosodik) szakasz: integritás - kétségbeesés (öregkor, megbékélt bölcsesség átélése pozitív esetben, negatív esetben pedig a halálfélelem kétségbeesése jellemzi. Erikson a teljesség kifejezést használja, ezzel a személyiség elfogadott egységére utal) "az vagyok, ami fennmarad belőlem"

29 Az edző és szülő közti kapcsolat a fiatalkori sportban Sportháromszög: edző, sportoló, szülő Fejlődési és professzionális modellek: - Fiatalkori sport: - kívánt fizikai és pszichológiai készségek kialakítása - pedagógiai hatás Professzionális sport: termékorientáció, azaz győzelem

30 A fiatalkori sport céljai: Fizikai előnyök: sportkészségek, egészséges életmód Pszichológiai előnyök: önfegyelem, tiszteletadás, versenyzőképesség, együttműködés, tiszteletadás Szociális tevékenység Családi összetartozás érzése Szórakozás Miniatűr felnőtt Erőfeszítés jelentősége Saját érdeklődés

31 Fiatal sportolókkal folytatott kutatás (amit a fiatal sportoló szeretne elérni)- fontossági sorrendben A, jó móka, jó szórakozás B, készségfejlesztés, új készségek elsajátítása C, izgalom és borzongás D, barátokkal együtt töltött idő, új barátok szerzése E, siker vagy a győzelem

32 felcserélődő szerepek csapdája : a szülő azonosul a gyerekével valamilyen mértékben, a gyerek a szülő kiterjesztésévé válik A szülők szerepe és felelőssége 1. képesek-e osztozni a gyerekükön: bizalom az edző iránt 2. képesek-e elfogadni a gyerekük csalódottságát?: a kudarc, csalódás feldolgozása 3. képesek-e a szülők önkontrollt mutatni a gyereküknek?: követendő modell 4. képesek-e a szülők időt szánni a gyerekükre?: 5. képesek-e a szülők hagyni, hogy a gyerekük önálló döntést hozzon?:döntések és következmények felvállalása

33 Kétirányú kommunikáció Sporteseményen való viselkedés Az érdektelen szülők: olyan mértékben figyelmen kívül hagyják a csapattevékenységeket, hogy a gyerek feszültté és zavarttá válik. A túlkritizáló szülők: Ezek a szülők gyakran összeszidják és lehordják a gyereket. Soha nem elégedettek a gyerek teljesítményével. Úgy tűnik, mintha ez sokkal inkább az ő játszmájuk lenne, mintsem a gyereké.

34 3. A kispad mögül kiabáló szülők: Néhány szülő úgy tűnik, mintha bőrtüdővel vagy különösen magas és erős hangszálakkal született volna. Ők azok, akik direkt a kispad mögött foglalnak helyett, veszélybe sodorva ezzel az edző dobhártyájának épségét. Folyamatosan lármáznak, tombolnak és mindenki más hangját el akarják nyomni, még az edzőét is. 4. Az önkéntes edzők : ezek a szülők gyakran állnak a kispad mellett, és osztogatják a jó tanácsaikat. Ez nagyon zavaró lehet az edző, és a csapat számára is. 5. A túlvédelmező szülők: Ők általában a sportolók anyukái. Folyamatosan aggodalmaskodnak és figyelnek, miközben a gyerekük játszik. Gyakran fenyegetőznek azzal, hogy megtiltják a gyereknek a sportot, mert az túl veszélyes számára.

35 A droggal való visszaélés pszichológiai és szociális háttere Élvezeti drogok hátterében pszichológiai és érzelmi okok Pszichológiai okok 1.Stressz és szorongás: stresszkezelés célú drogfogyasztás -Csökkenti az állandó teljesítmény miatti nyomást és stresszt -Rövid távú megközelítés, olyan mint egy kocsi -Sportolók között ez a forma elterjedtebb -A nyomás többféle formája: tanulás, edzés, fizikai kimerítés, győzelem, többiek magas elvárásai, idői korlátok) 2. Unalom -Hétvégéken vagy csapateseményeken -Tapasztalatait szociális csoportokban éli meg 3. Személyes problémák - Reakció a sporttól független személyes problémákra, személyes háttér lehet a támogatás a fokozott stressz forrása is

36 4. Alacsony önbizalom Saját képességeikkel kapcsolatos kétségek Önbizalomerősítés Aggodalom a versenybemaradással kapcsolatban Agresszív viselkedés táplálása, testméretnövelés 5. Superman-komplexus Felette áll a drog káros hatásainak Olyan fizikai képességek, melyekkel örökre így fog kinézni 6. Maximalizmus Sosem elégedett a teljesítményével, a jó sohasem elég jó, nincs különbség reális és ideális között Elérhető kiválóság elől kitér elérhetetlen tökéletesség miatt Mentálisan menekül a saját irreálisan magas céljai elől

37 Szociális okok: 1. A kortársak nyomása és elfogadása - serdülőkor: fogékony a kortársak hatására 2. Modellek - Modelláló hatás: megfigyelt személy viselkedését utánozzuk - Média szerepe, profi sportolók drogvisszaélése 3. Szociális támogatás - Izom átmérő és erőnövekedés az edző és csapattársak elismerését váltja ki - Edzők gyakran nem adnak érzelmi és szociális támogatást, nem tud senkihez fordulni - Telj. Növelés, stresszel való megküzdés, unalomenyhítés

38 A drogfogyasztás fizikai, viselkedési, emocionális és kognitív jelei Fizikai jelek Bevérzett szemek Szürke karikák a szemek alatt Állandó izzadás Megnövekedett érzékenység az érintésre, szagokra és hangokra Krónikus fáradtság Problémák a normális testhőmérséklet fenntartásával (vagy fázik vagy melege van)

39 Viselkedéses jelek Szokatlanul titkolózó magatartás Az edzés és iskola irányába megnövekedett ellenállás Apatikus attitűd az iskola felé Gyenge iskolai teljesítmény Szociális elszigeteltség Gyakran kifut a pénzből Megbízhatatlanság Magas kockázatvállalási viselkedés Az öltözködési stílus megváltozása Új baráti kör

40 Emocionális jelek Extrém hangulati ingadozások Ingerlékenység Fokozott reaktivitás Csökkenő gyengédség Krónikus fizikai fáradtság Megnövekedett agresszió /rosszindulatúság Visszatérő depressziós epizódok

41 Kognitív jelek Csökkent mentális kapacitás Rendellenes gondolkodás Növekedett feledékenység A problémák tagadása Superman- komplexus Rövidült figyelmi szakaszok Öngyilkossági gondolatok

42 Táplálkozási zavarok

43 Általános jellemzők - Az AN és BN együttes előfordulása fiatal nők között 1-4% körüli, ma már a BN számít gyakoribb zavarnak - AN általában éves korban, a BN néhány évvel később kezdődik. - kultúrspecifikus, csak a nyugati civilizáció országaira jellemző zavarokról van szó, s ezért használták az előfordulás leírására a 3 W" megjelölést (white Western women = fehér nyugati nők). - A felső és középső társadalmi osztályokban gyakoriak, bár az utóbbi években terjednek alacsonyabb osztályokban, idősebbekben és férfiakban is. -fokozott kockázattal rendelkező csoportok: a diákok, táncosok,modellek, sportolók, a diabetes mellitusban szenvedők, a homoszexuálisok. -A két kórkép keverten is megjelenhet -Kontinuumhipotézis: obezitás- AN- BN -Először a környezetnek tűnik fel

44 Anorexia nervosa - alaptünete a súlyhiány, a súlyfóbia, a testképzavar és az amenorrhoea. A súlyfóbia az elhízástól való félelmet jelenti súlyos soványság esetén is. -testképzavar: a betegek kövérnek tartják magukat soványan is, nem tudják reálisan észlelni testüket. Mások alakját azonban jól meg tudják ítélni, a testképzavar csak a saját testre vonatkozik. -A súlyhiánynak legalább 15%-osnak kell lennie. -Az amenorrhoea bizonyos testsúlyhiány mellett szinte automatikusan jelentkezik.

45 Az AN-sok bőre száraz, lanugóval fedett, hajuk hullik, bradycardiások, vérnyomásuk alacsony, vitális funkcióik lelassultak. Osteoporosis, hormonzavarok, emésztési zavarok, obstipatio lép fel. A vitális funkciók lassulása ellenére mozgásos hiperaktivitás gyakori. A betegek személyiségére a perfekcionizmus, teljesítmény-orientáció, túlkontrolláltság, kényszeresség jellemző. Kerülik az érzelmeket, a szexualitást is. Személyiségük részben meg is változik, visszahúzódó, dacos, gyakran depressziós lesz a beteg, betegségbelátása nincs.

46 Bulimia nervosa - falásrohamok, amelyekre a kontrollvesztés érzése jellemző, továbbá testsúlycsökkentô manipulációk (önhánytatás, hashajtózás, vízhajtózás, koplalás, testedzés), - a testképzavarnak megfelelő állandó aggodalmaskodás a testsúly és alak miatt, valamint a tünetek bizonyos gyakorisága (legalább heti két falásroham). - A BN minden tápláltsági állapotban megjelenhet, általában normális testsúllyal jár. -szénhidrát-preferencia jellemzi, néha éjszaka jelentkeznek: ekkor félálomszerű állapot lehet jellemző, akár naponta többször is felléphet, többezer kalória elfogyasztásával járhat, rövid ideig tart. - fogak belső felszínén zománceróziót okoz, fogorvosok szerepe - kálium- és egyéb ionvesztés életveszélyes szívritmuszavarok vagy görcsös rosszullétek forrása lehet

47 Táplálkozási zavarok. Anorexia nervosa és bulimia nervosa Fizikai jellemzők A kívánt sportteljesítmény szempontjából kívánt súlyvesztésen kívüli jelentős súlyvesztés Gyakori és általában szélsőséges súlyingadozások Alacsony súly, hatalmas mennyiségek elfogyasztása ellenére (BN) Amenorrhea v rendszertelen menstruáció A csontok ásványianyag tartalmának csökkenése Törés erőteljesebb nyomás hatására Dehidráció (vízvesztés)

48 Hiperaktivitás Elektrolízis háztartás felborulása Brachicardia: lelassult, csökkent szívverés (percenként 50-nél kevesebb) A megszokottnál jelentősebb kimerültség, fáradtság Gastrointestinalis problémák (pl. székrekedés, hasmenés, puffadás, ebédutáni kellemetlen érzések) Hipotermia (AN): alacsony hőmérséklet Lanugo: magzati szőrzet (AN) Izomgörcsök, izomgyengeség vagy mindkettő Duzzadt nyirokcsomók

49 Pszichológiai és viselkedéses jellemzők A teljesítményhez kapcsolódó és nem kapcsolódó szorongás Az evés és evési helyzet elkerülése Kövér vagyok érzés, annak ellenére, hogy vékony A gyarapodással vagy súlytartással szembeni ellenállás A megjelenés, egészség vagy sportteljesítmény szempontjából szükségtelen diéta Kóros falásrohamok (BI, BN) Izgatottság, ha ezeket megszakítják Szokatlan súlymérési viselkedés (fokozott, visszautasítás, negatív reakció)

50 Kényszeresség és rigiditás, különösen a táplálkozás és testedzés terén Túlzott vagy kötelezőnek érzett testedzés, a kötelezőn kívül Sérülés alatti edzés, orvos tiltás ellenére Féktelenség, nyugtalanság Szociális visszahúzódás Depresszió és álmatlanság A mosdó fokozott használata (BN) Önkritika, különösen a testet, testsúlyt és a teljesítményt illetően Bizonyos anyagokkal való visszaélés Has- és /vagy vízhajtók szedése

51 Izomdiszmorfia -AN-ban észlelhető tünetek fordítottja jellemző: testépítő férfiaknál jelentkezik -igen izmos testük ellenére soványnak tartják magukat (fordított testképzavar), szégyellik vélt soványságukat. -szteroidokat használnak, szövődmények lehetnek -a kényszeres testedzés kitölti életüket, -ezt a zavart mindössze 1993-ban írták le -ma még rejtett zavar, egyre inkább előtérbe kerül. -háttérben: atlétaideál -izolálódás, rejtőzködő viselkedés megjelenhet

52 Exorexia A testsúly és az alak teljes kontrolljának a megtartása az egyre emelkedő edzés számmal, az eredetileg egészségesnek induló mozgás válik a betegség tünetévé. egyre növeli az adagokat, edzés hiányában feszült és indulatos lesz, mindent megtesz, hogy a saját tervét véghez vigye. -Rendszeres étkezési kontroll mellett egyre emelkedő edzésszám -Megjelenhetnek az anorexia jegyei is -Nem látja meg alakja változását -Testképpel kapcsolatos negatív érzések

53 -Az civilizációs betegség Ortorexia -Étkezés köré szerveződik: az ételek minősége és megfelelő elkészítése -Minőségre törekszik, rögeszmévé válhat -Kizárja az életéből az alapvető élelmiszereket -Cél: tökéletes testi egészség elérése, az egészség feletti teljes kontroll érzés elérése

54 Obezitás -gyermekkori obezitás népbetegséggé vált -Test zsírtartalmának kóros növekedése - ha a BMI 31 felett van, akkor van szükség fokozott orvosi felügyeletre %-ban valamilyen belső szervi zavar következménye %-ban pedig rossz környezeti minta és szokás, kommunikációs vagy önérvényesítési zavar következménye -Okai: -Belső, egyénen belüli tényezők -Családi tényezők: érzelemkifejezés ételen keresztül, védő funkció -Kulturális hatások

55 A motoros készségek elsajátítása

56 A motoros tanulás meghatározása belső folyamatok készlete, amelyek az edzéssel vagy a tapasztalatokkal kapcsolódnak össze állandó változásokat eredményeznek a motoros mozgási képességekben Készség és képesség különbsége a központi idegrendszer befolyásolja -> közvetlenül nem vizsgálható sportoló teljesítményének a megfigyeléséből vonhatunk le következtetéseket a teljesítményváltozások relatívan állandóak -> sportolónak ezeket a készségeket ismétlődően végre kell hajtania

57 A motoros tanulás fázisai a tanulási folyamat három fázisa : Fitts és Posner (1967) 1. A kognitív fázis 2. Az asszociatív fázis 3. Az autonóm fázis Ez a három szakaszos fejlődési folyamat számos gyakorlást és időt igényel!!!

58 1. A kognitív fázis Sportoló feladata: megérteni azt,hogy hogyan kell egy adott készséget végrehajtani Edző feladata: elmagyarázni és jellemezni ezt a készséget Eszközök: filmek, táblázatok vagy egyéb vizuális ingerek Időtartama: rövid, függ a komplexitástól Vége: amikor a sportoló képes az adott készséget a látottak alapján kivitelezni, és elkezdheti az önálló gyakorlást Sportoló szenzoros rendszeréből és az edzőtől, így nem vehet figyelembe más környezeti aspektust Domináns szenzoros rendszer: vizuális rendszer

59 2. Az asszociatív fázis Sportoló feladata: gyakorol, amíg az adott készséget nem tudja teljesen pontosan és következetesen végrehajtani - fokozatosan szabadulnak meg az idegen és helytelenül kivitelezett mozdulatoktól Edző feladata: folyamatos visszajelzés -> a készség végrehajtása kifejlettebbé válik, mint a kognitív szakasz folyamán Eszközök: domináns vizuális kontrollt felváltja a proprioceptív kontroll (pl.:a játékos a büntetőt már anélkül tudja dobni, hogy a labdát és a kezeit nézné, illetve csukott szemmel is meg tudja csinálni) Időtartama: hosszabb - néhány órától (egyszerűbb készségek elsajátítása esetén) akár több évig is (komplex készségek tökéletesítése) tarthat Vége: amikor a sportoló már teljes biztonsággal, azaz tökéletesen végre tudja hajtani az adott készséget Egyre kevésbé a fizikai oldalra, hanem pl. stratégiára Kezdők-tapasztaltak közti különbség vizuális keresési stratégia (tenisz és foci) Zárt és nyílt készségek (stabil, előrejelezhető környezet pl. szerva, bowling, íjászat; változó, előrejelezhetetlen környezet: lerohanás, vezetés)

60 3. Az autonóm fázis Sportoló feladata: csak kis mértékben gondolkodik tudatosan, vagy nagyon kevés figyelmet fordít a mozdulat végrehajtásának részleteire és más dolgokra is oda tud figyelni, mint például az ellenfelek helyzete, mozgása és stratégiája (az alapvető készségek már programozódtak ) A fázis céljai: - segítsen fenntartani az elért készségszintet - motiválja a sportolót a további fejlődésre Tudatosítás veszélye, nagyobb technikai változtatás

61 Ne felejtsük el a motoros tanulás folyamatjellegét! - hiba lenne azt gondolni, hogy a tanulás az autonóm fázisban véget ér - az idáig tartó fejlődési folyamat annyira fokozatos, hogy igazából soha nem lehet azt állítani, hogy a sportoló a legjobb teljesítményét nyújtotta - egy bizonyos készségszinten már egyre nehezebbé válik a további teljesítményjavulás, és ennek ellenére a gyakorlás mégis tovább folytatódik -> a sportoló elvesztheti a további fejlődésre irányuló motivációját -> az edző motivátori szerepe nagyon fontos, segíthet a motivációja fenntartásában : a célkitűzés és a megerősítés eszközének alkalmazásával - Az ismétlés a tudás anyja közmondás nem minden esetben mondható igaznak, mert fejlődni tovább fejlődni tanulni csak koncentráltan, állandó visszajelzések mellett lehet

62 A készségek megtanítása 1. Tömbösített versus véletlenszerű gyakorlás 2. A változó gyakorlás 3. A teljes versus részleges gyakorlás

63 1. Tömbösített versus és véletlenszerű gyakorlás A kezdő sportolóknak, még az első versenyük előtt el kell sajátítaniuk azt a rengeteg készséget, amiket az adott sportág megkövetel. A tapasztaltabb sportolóknak, viszont azért kell gyakorolniuk ezeket a készségeket, hogy fenn tudják tartani a csúcsteljesítményt. Tömbösített versus egyszerre csak egy feladatot végeznek, egy készséget tanulnak meg, és csak ennek a teljes elsajátítása után lépnek tovább a következőre. sorrendje nem meghatározott, egyénileg kialakítható Eredménye: rövidtávon mutatkozik meg Véletlenszerű gyakorlás egyszerre tanulja meg a különböző mozgásformákat és ezután ezeket együttesen gyakorolja a sorrend véletlenszerű, a sportoló soha nem hajtja végre ugyanazt a két készséget egymás után Eredménye: hosszútávon mutatkozik meg Kontextuális interferenciahatás: bonyolult tanulási környezet hatékony

64 2. A változó gyakorlás Egy adott készség elsajátítása Edző: a tanulás feltételeit folyamatosan változtatja, hiszen a versenyeken soha nincs két egyforma helyzet Sportoló: (tapasztalt,rutinos) - megtanulja kiterjeszteni, általánosítani ezt a készséget - más körülmények között is tudja alkalmazni - felfedezi a környezeti feltételek közti viszonyokat Eredménye: több sikerélmény

65 3. A teljes versus részleges gyakorlás TELJES VERSUS: egy egységként gyakorolja az adott készséget hatékony:nem túl bonyolult feladatoknál RÉSZLEGES: készség összetevőit egymástól függetlenül gyakorolja hatékony:bonyolult feladatoknál progresszív- részleges gyakorlás : készség első két részét elkülönülten gyakorolják, majd összekapcsolják őket, ezután egységként gyakorolják.

66 A feedback (=visszajelzés) típusai: intrinsic (belső) : a mozgás természetes következménye, amit a sportoló a saját szenzoros rendszerétől kap Pl.: hány bábu dőlt le a bowlingban extrinsic (külső): a mozgás nem természetes következményei Pl.:az edző, a csapattársak, a stopperóra, a bírók értékelése, a videokazetta Az edző általi visszajelzés nem fölösleges, pontos feedback után tud javítani a sportoló

67 A feedback funkciója: 1. A visszajelzés, mint motiváció feedback nagyon jelentős szerepet játszik a sportoló energetizálásában, és viselkedésének irányításában Ha a feedback azt jelzi, hogy a sportoló javul ->ez elégedettséggel tölti el a sportolót, és arra motiválja, hogy addig fokozza a jelenlegi teljesítményét, amíg nem éri el a kitűzött célt.

68 2. A visszajelzés, mint megerősítés vagy büntetés Thorndike (1927)- féle effektus- törvény alapján működik, amely egyszerűen azt mondja ki, hogy az a tevékenység, amelyet megerősítés követ valószínűbb, hogy megismétlődik, és az a tevékenység, amit büntetés követ nem valószínű, hogy megismétlődik.

Az alkalmazott sportpszichológia módszerei. Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus

Az alkalmazott sportpszichológia módszerei. Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus Az alkalmazott sportpszichológia módszerei Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus Sportpszichológiai tanácsadás - Professzionális segítő beszélgetés - Központjában a sportoló, vagy

Részletesebben

Evés- és testképzavarok

Evés- és testképzavarok Evés- és testképzavarok Babusa Bernadett Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Miért fontosak az evés zavarai? Gyakoriak: az elhízás gyakorisága 20-30% körüli, a szubklinikai zavarok (egyes

Részletesebben

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar.

A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar. Evészavarok A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar. Két legismertebb típusa: az anorexia és a bulimia

Részletesebben

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón Susánszky Éva, Szántó Zsuzsa Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Kutatási célkitűzések A fiatal felnőtt korosztályok pszichés állapotának

Részletesebben

Fejlődéselméletek. Sigmund Freud pszichoszexuális Erik Erikson pszichoszociális Jean Piaget kognitív Lawrence Kohlberg erkölcsi

Fejlődéselméletek. Sigmund Freud pszichoszexuális Erik Erikson pszichoszociális Jean Piaget kognitív Lawrence Kohlberg erkölcsi Fejlődéselméletek Sigmund Freud pszichoszexuális Erik Erikson pszichoszociális Jean Piaget kognitív Lawrence Kohlberg erkölcsi Suplicz Sándor BMF TMPK 1 S.Freud: A pszichoszexuális fejlődés A nemhez igazodás

Részletesebben

Vienna Test System Sportpszichológiai méréssel a sikerért

Vienna Test System Sportpszichológiai méréssel a sikerért Emeljük a szintet Pedagógia és pszichológia a labdarúgásban Vienna Test System Sportpszichológiai méréssel a sikerért Fózer-Selmeci Barbara sport szakpszichológus +36 20 405 72 77 barbara.selmeci@atwork.hu

Részletesebben

Psziché- lélek. Logosz- tan. Lélektan!!! A pszichológiai a lelki jelenségek, folyamatok és a viselkedés tudománya. Rövid történeti áttekintés

Psziché- lélek. Logosz- tan. Lélektan!!! A pszichológiai a lelki jelenségek, folyamatok és a viselkedés tudománya. Rövid történeti áttekintés Psziché- lélek Logosz- tan Lélektan!!! A pszichológiai a lelki jelenségek, folyamatok és a viselkedés tudománya. Rövid történeti áttekintés 1. Spekulatív pszichológia korszaka - Ókor: filozófia (Platón,

Részletesebben

Fejlodéselméletek. Sigmund. Freud pszichoszexuális Erik Erikson pszichoszociális Jean Piaget kognitív

Fejlodéselméletek. Sigmund. Freud pszichoszexuális Erik Erikson pszichoszociális Jean Piaget kognitív Fejlodéselméletek Sigmund. Freud pszichoszexuális Erik Erikson pszichoszociális Jean Piaget kognitív S.Freud: A pszichoszexuális fejlodés A nemhez igazodás és a nemi identitás fontos elemei a kultúrának,

Részletesebben

Lelkitényez ő gastrointestináli s betegségekben. Dr. Kovács Szilvia

Lelkitényez ő gastrointestináli s betegségekben. Dr. Kovács Szilvia Lelkitényez ő k gastrointestináli s betegségekben Dr. Kovács Szilvia Evészavarok lelki tényez ő i táplálkozás vagy annak megtagadása kerül a középpontba evészavar korai, orális fázisba való visszaesés

Részletesebben

Sportsérülések pszichológiája. Biró Fruzsina szakpszichológus 70/

Sportsérülések pszichológiája. Biró Fruzsina szakpszichológus 70/ Sportsérülések pszichológiája Biró Fruzsina szakpszichológus birofru@gmail.com 70/ 223-4419 1 Sérülésre hajlamosító tényezők érzelmi instabilitás, szorongás önértékelési gondok túlzott kockázatvállalás

Részletesebben

A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban

A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban Fejes Enikő Sport szakpszichológus Munka-és szervezet szakpszichológus Pszichológiai tudományok felosztása ALAPTUDOMÁNYOK Általános lélektan

Részletesebben

Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál. Dr. Járai Róbert Zánka 2006.

Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál. Dr. Járai Róbert Zánka 2006. Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál Dr. Járai Róbert Zánka 2006. lőadás vázlata Stressz fogalma Szorongás és félelem Megküzdés Önbizalom és képesség 2 tressz A szervezet egészséges

Részletesebben

Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban

Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban Jövőt mindenkinek! Kihívások és lehetőségek a köznevelési kollégiumok mindennapjaiban 2014 Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban előadó - Szőke András - krízistanácsadó szakpszichológus andrasszoke@gmail.com

Részletesebben

- sztereotípiák kezdőknek és haladóknak. a férfi? Az Y kromoszóma irányítja Nincsenek kielégítve a megfelelő

- sztereotípiák kezdőknek és haladóknak. a férfi? Az Y kromoszóma irányítja Nincsenek kielégítve a megfelelő A vezetői nem? Miért rossz vezető - sztereotípiák kezdőknek és haladóknak a nő? a férfi? Piros pontos napok vannak Az Y kromoszóma irányítja Nincsenek kielégítve a megfelelő Nem rendelkezik, megfelelő

Részletesebben

Az ADHD kezelése gyerek- és felnőttkorban. László Zsuzsa Fimota Központ 1063 Bp, Bajza u 68.

Az ADHD kezelése gyerek- és felnőttkorban. László Zsuzsa Fimota Központ 1063 Bp, Bajza u 68. Az ADHD kezelése gyerek- és felnőttkorban László Zsuzsa Fimota Központ 1063 Bp, Bajza u 68. www.fimota.hu Terápiák összehasonlítása 68% 56% 34% 25% gyógyszer gyógyszer vis.terápia köz.rutin vis.terápia

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II.

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II. MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II. Daruka Eszter egyetemi tanársegéd BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2016 ősz 2016.10.19. 1 Szociális tanuláselmélet Az emberekben az utánzásra való hajlam

Részletesebben

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében Készítette: Uicz Orsolya Lilla 2011. Erőszakos, támadó!

Részletesebben

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben

A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére

A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére Konferencia a női egészségről az emlő egészségéről 2011. szeptember 21. Novotel Budapest Centrum A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére Bánfi Ildikó

Részletesebben

Miért NE legyünk Iroman-ek? Legyen Extrém helyett ELÉG!

Miért NE legyünk Iroman-ek? Legyen Extrém helyett ELÉG! Miért NE legyünk Iroman-ek? Legyen Extrém helyett ELÉG! MET Állóképességi Konferencia Balassa Levente életegyensúly tanácsadó, pszichológus Ez egy előadás, amely... arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját

Részletesebben

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS Azok az emberek, akik részt vesznek a Grassroots tevékenységekben. Edzők, tanárok, közösségi vezetők-szervezők, stb. AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS jellemzői Szenvedélyes

Részletesebben

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON Tény, hogy a munkavállalók munkahelyi, családi és magán életi problémái nagymértékben képesek befolyásolni a munkavállaló munkahelyi teljesítményét, és ez által közvetett vagy

Részletesebben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Melyik okozhat stresszt? Bevezető A stressz olyan mint a borivás: kis mennyiségben jótékony hatása van, motivál és élénkebbé tesz. A túlzott és folyamatos

Részletesebben

UEFA B. Az edző, sportoló, szülő kapcsolat

UEFA B. Az edző, sportoló, szülő kapcsolat Az edző, sportoló, szülő kapcsolat A család (szülő)- sportoló kapcsolat A család fogalma: különnemű, legalább két generációhoz tartozó személyek csoportja, amely reprodukálja önmagát. A tagok egymáshoz

Részletesebben

Családi szocializáció és fejlődés

Családi szocializáció és fejlődés Családi szocializáció és fejlődés Miről lesz szó az órán? Ifjúkor, fiatal felnőttkor jellemzői, pályaválasztás, párkapcsolat Érett felnőttkor a korszak jellemzői, érett, egészséges személyiség, életközépi

Részletesebben

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis)

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) M2 Unit 3 Jövőbeli lehetséges krízishelyzetek előrejelzése az anamnézis és a diagnosztikai jelentések alapján A normál serdülőkori magatartás

Részletesebben

Játékok oktatása. Módszertan

Játékok oktatása. Módszertan Játékok oktatása Módszertan Képzési filozófia A képzési filozófia alapja az, hogy a labdarúgás 2, 3, esetleg 4 játékos együttműködéséből áll a pálya különböző részein. A csapat sikerét a játékosok egyéni

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és

Részletesebben

Az illegális és legális szerek okozta kockázat felismerését,viselkedési függőségek megelőzését célzó programok

Az illegális és legális szerek okozta kockázat felismerését,viselkedési függőségek megelőzését célzó programok Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Az illegális és legális szerek okozta kockázat felismerését,viselkedési

Részletesebben

Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba

Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba Mönks tehetségmodellje Kreativitás ISKOLA TÁRSAK Feladat iránti elkötelezettség Átlagon felüli képességek CSALÁD Játékossá válás GENETIKA EDZŐ KÉPZÉS CSALÁD

Részletesebben

Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett,

Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett, Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett, később már csak kizárólag az étvágy hiányát jelentette. Kialakulásának magyarázatában kezdetben vallásos elképzelések

Részletesebben

Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája. Kognitív-viselkedésterápia1

Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája. Kognitív-viselkedésterápia1 Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája DrBaji Ildikó Vadaskert Kórház Kognitív-viselkedésterápia1 Kogníciók(gondolatok, beállítottság) módosítása Viselkedés módosítás Csoport terápiás forma 1 Kognitív-viselkedés

Részletesebben

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV Kedves páciensem, kérem, válaszoljon részletesen minden kérdésre, mielőtt a tanácsadást elkezdenénk. Eljövetelének motivációja: barátok, ismerősök ajánlása önálló kezdeményezés

Részletesebben

A szocializáció folyamata

A szocializáció folyamata Szentes Erzsébet Sapientia EMTE, Tanárképző Intézet 2014 A szocializáció folyamata szociális (társas) tanulás az egyének elsajátítják a hatékony társas részvételhez szükséges készségeket, ismereteket,

Részletesebben

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly

Részletesebben

Hiperaktivitás. Hiperaktivitás. okai: 1906-óta gyanítjuk, hogy. anoxiás agyi állapot, vagy. agyvelőgyulladás /posztencefalitiszes / utáni állapot

Hiperaktivitás. Hiperaktivitás. okai: 1906-óta gyanítjuk, hogy. anoxiás agyi állapot, vagy. agyvelőgyulladás /posztencefalitiszes / utáni állapot A problémás diák Hiperaktivitás Hiperaktivitás okai: 1906-óta gyanítjuk, hogy anoxiás agyi állapot, vagy agyvelőgyulladás /posztencefalitiszes / utáni állapot Hiperaktivitás Jellemzői: nagyfokú motoros

Részletesebben

Hogyan segíthetjük a pedagógusokat a lelkierő megőrzésében? BUDAPEST, FODOR GÁBOR

Hogyan segíthetjük a pedagógusokat a lelkierő megőrzésében? BUDAPEST, FODOR GÁBOR Hogyan segíthetjük a pedagógusokat a lelkierő megőrzésében? BUDAPEST, 2016.04.14. FODOR GÁBOR Miről lesz szó? Problémafelvetés: A pedagóguspálya veszélyes üzem Tapasztalat A kiégés kockázata komolyan veendő

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Előszó 9

Tartalomjegyzék. Előszó 9 Tartalomjegyzék Előszó 9 1. Fejezet: Mi a depresszió? 17 A depresszióról alkotott kép 21 Fekete kutya 22 Sötét alagút 24 Börtön 25 Sűrű köd 25 Melankólia 26 Freud 27 Az antidepresszívumok felfedezése...

Részletesebben

Tartalom. BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16

Tartalom. BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16 Tartalom BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16 1. fejezet AZ ISKOLAFÓBIÁRÓL 19 Iskolakerülésrôl van-e szó? 19 Az iskolafóbia típusai 20 Az iskolafóbia szempontjából fontos három korcsoport 21 Szorongásos

Részletesebben

Van-e függő személyiség? Gyakorlati tanácsok szerfüggők kezeléséhez. Dr. Szemelyácz János Budapest, február 20.

Van-e függő személyiség? Gyakorlati tanácsok szerfüggők kezeléséhez. Dr. Szemelyácz János  Budapest, február 20. Van-e függő személyiség? Gyakorlati tanácsok szerfüggők kezeléséhez Dr. Szemelyácz János www.indit.hu Budapest, 2016. február 20. 1 Addiktív ciklus Pszichoaktív szer bevétele, vagy kóros viselkedési folyamat

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben 2011. január 27. Kommunikációs és csoportépítő tréning 3x6 óra Célok: - a csoporttagok beilleszkedésének csoportba és

Részletesebben

Az állatok emberekre gyakorolt jótékony hatása már az ókorban is ismeretes volt. Az egyik első, dokumentált terápiás program a IX.

Az állatok emberekre gyakorolt jótékony hatása már az ókorban is ismeretes volt. Az egyik első, dokumentált terápiás program a IX. Az állatok emberekre gyakorolt jótékony hatása már az ókorban is ismeretes volt. Az egyik első, dokumentált terápiás program a IX.sz-ban Gheel-ben zajlott, ahol sérült embereket vontak be az állatokról

Részletesebben

szakpszichológus képzés

szakpszichológus képzés K. Németh Margit szakpszichológus képzés Freud: Kis Hans Kivel is dolgozott??? Sikeres lett a megoldás??? Ma kivel is dolgozunk? Sikeres a megoldás? Anna Freud Gyereket nem lehet analízisbe venni Pedagógia

Részletesebben

Utánpótláskorú válogatott férfi jégkorongozók sportpszichológiai felkészítése

Utánpótláskorú válogatott férfi jégkorongozók sportpszichológiai felkészítése Alkalmazott Sportpszichológiai Konferencia, 2014. április 16. Budapest, TF Utánpótláskorú válogatott férfi jégkorongozók sportpszichológiai felkészítése Egy képzeletbeli modell Tóth László A (pszichés)

Részletesebben

Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer

Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer BCG1102 Szakmai identitás fejlesztése I. (Önismeret) Óraszám: 3 1. hét: foglalkozás kereteinek megbeszélése, bevezető foglalkozás 2.-13. hét: Tömbösített foglalkozások,

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

Élversenyzők pszichológiai felkészítése

Élversenyzők pszichológiai felkészítése "Felszínre hozni mind,mi benne van, Egy parancs kötvén le, szeretet (Madách) Élversenyzők pszichológiai felkészítése Szilárdi Katalin Élversenyzők pszichológiai felkészítése 1. Kapcsolatfelvétel 2. Első

Részletesebben

Betegségmagatartás. Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin

Betegségmagatartás. Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin Betegségmagatartás Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin WHO definíciója: Mi az egészség? Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság

Részletesebben

A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre. Magyari Judit

A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre. Magyari Judit A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre Magyari Judit A betegek és családtagjaik lelki alkalmazkodásában nagy szerepe van: a rákkal kapcsolatos mai társadalmi

Részletesebben

A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő

A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő A lelki egészség a WHO szerint Mentális egészség: A jóllét állapota, amelyben az egyén meg tudja valósítani képességeit, meg tud birkózni

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

Viselkedés-diagnosztika. Tanuláslélektani alapelvek

Viselkedés-diagnosztika. Tanuláslélektani alapelvek Viselkedés-diagnosztika Dr. Unoka Zsolt Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Tanuláslélektani alapelvek Klasszikus kondicionálás Instrumentális tanulás/operáns kondicionálás Modelltanulás/Obszervációs

Részletesebben

A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK

A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK Dr. Kocsis István Tamás Szegedi Úti Akadémia 2016 A KIÉGÉS Az érzések és a viselkedés, a test szintjén zajló folyamat, amely észrevétlenül jelentkezik és válik kollektívvé.

Részletesebben

Egészségfejlesztés és egészség. Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03.

Egészségfejlesztés és egészség. Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03. Egészségfejlesztés és egészség coaching Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03. Bevezetés Kulcsfogalmak Egészségfejlesztés Egészség coaching A változás szakaszai

Részletesebben

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Dr. Kollár János egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar Magatartástudományi

Részletesebben

A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28.

A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28. LÁNG, PARÁZS, HAMU A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben 2013. május 28. A kiégési tünetegyüttes (burnout szindróma) jelensége Technológiából átvett fogalom: az energiaforrás

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Ember-gép rendszerek megbízhatóságának pszichológiai vizsgálata. A Rasmussen modell.

Ember-gép rendszerek megbízhatóságának pszichológiai vizsgálata. A Rasmussen modell. Ember-gép rendszerek megbízhatóságának pszichológiai vizsgálata. A Rasmussen modell. A bonyolult rendszerek működtetésének biztonsága egyre pontosabb, naprakész gondolati, beavatkozási sémákat igényel

Részletesebben

Pszichoszomatikus betegségek. Mi a pszichoszomatikus betegség lényege?

Pszichoszomatikus betegségek. Mi a pszichoszomatikus betegség lényege? Pszichoszomatikus betegségek Pécsi Tudományegyetem Mi a pszichoszomatikus betegség lényege? Valódi organikus háttérrel rendelkező kórképek, amelyek kóreredete multifaktoriális A genetikai, immunológiai,

Részletesebben

A TOP EDZŐ PROFILJA /THE PROFILE OF THE TOP COACH/

A TOP EDZŐ PROFILJA /THE PROFILE OF THE TOP COACH/ A TOP EDZŐ PROFILJA /THE PROFILE OF THE TOP COACH/ Készült: Jacques Crevoisier előadása alapján (UEFA, Nyon, 2013) A labdarúgás környezete megváltozott Európában Új befektetők Új tulajdonosok A költségvetés

Részletesebben

Játékok oktatása. Módszertan

Játékok oktatása. Módszertan Játékok oktatása Módszertan Képzési filozófia A képzési filozófia alapja az, hogy a labdarúgás 2, 3, esetleg 4 játékos együttműködéséből áll a pálya különböző részein. A csapat sikerét a játékosok egyéni

Részletesebben

Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07.

Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07. Az agresszió fogalma, formái és fejlődése Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07. Az agresszió fogalma Másokat sértő viselkedés + ártó szándék Verbális és/vagy cselekvéses Elkülönítendő az impulzivitástól

Részletesebben

Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés?

Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés? És mit ír az újság? Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés? MOTIVÁCIÓ IRÁNY INTENZITÁS IDŐTARTAM A motiváció alapjai Cselekvéseink alapvető indítékai

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010

A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010 A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010 INGER TUDATTALAN KÉSZTETÉS EMÓCIÓ PSZICHOANALITIKUS MODELL Beck, 1974. INGER EMÓCIÓ TANULÁSELMÉLETI

Részletesebben

Biológiai perspektíva 2: Biológiai folyamatok és személyiség

Biológiai perspektíva 2: Biológiai folyamatok és személyiség Biológiai perspektíva 2: Biológiai folyamatok és személyiség Alapkérdés: milyen mechanizmusok révén gyakorolnak hatást a genetikai tényezők a személyiségre? Kiindulópont: A személyiséget biológiai működések

Részletesebben

A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet

A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A kommunikáció Osgood-Schramm körkörös kommunikációs modell Gondolatot megfogalmaz

Részletesebben

KONSTRUKTÍV KONFLIKTUSKEZELÉS ÍRÁSVIZSGÁLAT RÉSZÉRE DECEMBER 29. GRAFOKOM BT.

KONSTRUKTÍV KONFLIKTUSKEZELÉS ÍRÁSVIZSGÁLAT RÉSZÉRE DECEMBER 29. GRAFOKOM BT. mindenki azt tesz, amit akar, és a saját szemszögéből nem ítélheti el a többiek cselekvését és szempontjait. (Jean Paul Sartre) KONSTRUKTÍV KONFLIKTUSKEZELÉS ÍRÁSVIZSGÁLAT MINTA TAMARA RÉSZÉRE 2011. DECEMBER

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS SZEMINÁRIUM

KOMMUNIKÁCIÓS SZEMINÁRIUM KOMMUNIKÁCIÓS SZEMINÁRIUM OFTEX által akkreditált: A kommunikáció szerepe a szív- és érrendszeri, illetve onkológiai szűréseken való lakossági részvétel befolyásolásában és az egészséges életmódszemlélet

Részletesebben

Mintafeladatok és ezek értékelése a középszintű pszichológia érettségi írásbeli vizsgához

Mintafeladatok és ezek értékelése a középszintű pszichológia érettségi írásbeli vizsgához Mintafeladatok és ezek értékelése a középszintű pszichológia érettségi írásbeli vizsgához Fogalom meghatározása: Határozza meg az alábbi fogalmakat, ha a fogalomnak vannak alcsoportjai, akkor nevezze meg

Részletesebben

A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban

A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu Magatartástudományi Intézet Mi az elhízás? Sokféleképpen definiálják: a. Populáció átlagsúlyhoz képest: >20-40%:

Részletesebben

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Scheuring N.(1); Danis I.(2); Németh T.(3); Papp E.(1); Czinner Antal Prof.(1) Heim Pál Gyermekkórház, Budapest, Belgyógyászat (1);

Részletesebben

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció. BEMUTATÁS Képességeinek legnagyobb részét az ember sohasem realizálja, s ezek mindaddig ki sem bontakozhatnak, amíg jobban meg nem értjük természetüket.

Részletesebben

piás s kapcsolat szerepe ma-terapeuta jellemzők

piás s kapcsolat szerepe ma-terapeuta jellemzők A terápi piás s kapcsolat szerepe a kognitív v terápi piában Dr. Unoka Zsolt Ideális sémas ma-terapeuta jellemzők Rugalmasság Képes az alapvető szükségleteket terápiás keretek között biztosítani biztonságos

Részletesebben

Munkahelyi stressz és egészségügyi következményei. Stresszkezelési módszerek.

Munkahelyi stressz és egészségügyi következményei. Stresszkezelési módszerek. Munkahelyi stressz és egészségügyi következményei. Stresszkezelési módszerek. Dr. Salavecz Gyöngyvér Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet egyetemi adjunktus, pszichológus, közgazdász Leggyakoribb

Részletesebben

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program A SZERVEZETI TUDATOSSÁG KITERJESZTÉSE Olyan támogatott (díjmentes) fejlesztési programot kínálunk 30 kis- és középvállalkozás számára, amelyben most a költségek helyett a tartalmakra fókuszálhatnak! Résztvevőként

Részletesebben

AZ EDZŐ SZEREPE, PEDAGÓGIAI FUNKCIÓI

AZ EDZŐ SZEREPE, PEDAGÓGIAI FUNKCIÓI AZ EDZŐ SZEREPE, PEDAGÓGIAI FUNKCIÓI AZ EDZŐ-SPORTOLÓ INTERAKCIÓI Budainé dr. Csepela Yvette egyetemi docens, Testnevelési Egyetem Pedagógia és Módszertani Tanszék Szeretnék én is olyan példakép lenni

Részletesebben

Experience hotel service. Az élményturizmus lényegében ezt jelenti legyen élményekkel teli a pihenésed!

Experience hotel service. Az élményturizmus lényegében ezt jelenti legyen élményekkel teli a pihenésed! 1 Az élményturizmus lényegében ezt jelenti legyen élményekkel teli a pihenésed! Mi az az élményturizmus? Nyaralni, túrázni, utazni mindenki másképp szokott. Van, aki spontán indul el, van, aki alaposan

Részletesebben

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére Diagnosztikai jelentések értelmezése és elemzése egy 13-18 év közötti fiatal

Részletesebben

Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között

Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között Témakörök Feltárás Időgazdálkodás Feladatok, célok Stressz kezelés FELTÁRÁS Az egyensúly értelmezése Munka Én Család Barátok IDŐGAZDÁLKODÁS 7 Az időgazdálkodás

Részletesebben

A megismerés lehetőségei GYE RMEKKÉP ÉS EGYÉNI SA JÁTOSSÁGOK

A megismerés lehetőségei GYE RMEKKÉP ÉS EGYÉNI SA JÁTOSSÁGOK A megismerés lehetőségei GYE RMEKKÉP ÉS EGYÉNI SA JÁTOSSÁGOK CZETŐ KRISZTINA A tudományos megismerés sajátosságai Tudatos, tervezett, módszeres információgyűjtés. Célja van: pl diagnosztikus cél fejlesztő

Részletesebben

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI 5-7 éves korban ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK: A gyermekek fejlődésük során különböző szinteken mennek át. Különböző szükségletek, attitűdök és növekedési periódusok.

Részletesebben

A család társas támogatása és a lelki egyensúly. Dr. Purebl György egyetemi adjunktus, SE Magatartástudományi Intézet

A család társas támogatása és a lelki egyensúly. Dr. Purebl György egyetemi adjunktus, SE Magatartástudományi Intézet A család társas támogatása és a lelki egyensúly Dr. Purebl György egyetemi adjunktus, SE Magatartástudományi Intézet Vonatkoznak-e az alábbi állítások a XXI. század családjaira? Biztonságos kötődést és

Részletesebben

TÚL A TANÓRÁN MŰVÉSZETEK ÉS A FEJLŐDŐ, KIBONTAKOZÓ EMBER. Csépe Valéria

TÚL A TANÓRÁN MŰVÉSZETEK ÉS A FEJLŐDŐ, KIBONTAKOZÓ EMBER. Csépe Valéria TÚL A TANÓRÁN MŰVÉSZETEK ÉS A FEJLŐDŐ, KIBONTAKOZÓ EMBER Csépe Valéria csepe.valeria@ttk.mta.hu 1 TÉMÁK Szerep Hely Hatás Tanóra és azon túl 2 A MŰVÉSZETEK SZEREPE Világgazdasági Fórum- a tíz legfontosabb

Részletesebben

Szülőcsoport. Mondom és. Hallgatom a magamét..

Szülőcsoport. Mondom és. Hallgatom a magamét.. Szülőcsoport Mondom és Hallgatom a magamét.. Az elsődleges tünetek alkotják a dadogás magját hangok, szótagok, szavak gyakori ismétlődése hangok megnyújtása csendes vagy hangzó blokádok Gyerekeknél

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Orvosi pszichológia előadás 2. hét Merza Katalin merza.katalin@sph.unideb.hu Egészségmagatartás fogalma Minden olyan

Részletesebben

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Pszichoszociális elméletek Jellemzői: Pszichoanalitikus gyökerek Az Ego társas aspektusát hangsúlyozzák Pszichoszociális elméletek Csoportjai: Tárgykapcsolat-elméletek:

Részletesebben

Nehézségek a kommunikációban. Bán Ildikó 2016

Nehézségek a kommunikációban. Bán Ildikó 2016 Nehézségek a kommunikációban Bán Ildikó 2016 MILYEN A JÓ ORVOS? a beteg szemszögéből Mi teszi az orvost jó orvossá? 72% - jó személyes viszony a beteg és az orvosa között (empátia, figyelem, meghallgatja

Részletesebben

Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban

Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban Ratkóczi Éva (Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány) Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban A közeledés okai Az irányzatok identitásának megerősödése Kutatások Súlyos személyiségzavarok kihívásai

Részletesebben

Helyi tanterv a Sportpszichológia tantárgyi modul oktatásához

Helyi tanterv a Sportpszichológia tantárgyi modul oktatásához Helyi tanterv a Sportpszichológia tantárgyi modul oktatásához Gimnázium 12. évfolyam (4 évfolyamos közoktatási típusú sportiskolai labdarúgó osztály) 1. A tanterv szerzıi: Rozmán Sándor Tóthné Kulcsár

Részletesebben

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára Célok Segíteni a megváltozott munkaképességű személyeket abban, hogy hatékonyan kezeljék a munkahelyi stresszt, változásokat, negatív

Részletesebben

Internethasználat pszichés hatása

Internethasználat pszichés hatása Elméleti háttér Internethasználat pszichés hatása (1) Negatív hatás: depresszió, magány, stressz, alacsonyabb elégedettségi szint (2) Pozitív hatás:pl. online közösségbe való bevonódás alacsonyabb stressz-szint

Részletesebben

Burnout, Segítő Szindróma

Burnout, Segítő Szindróma TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Burnout, Segítő Szindróma Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő. Segítő attitűd és a jogvédő Az attitűd étékelő

Részletesebben

LE AZ EVÉSZAVAROK KÖRÜLI MÍTOSZOKKAL!

LE AZ EVÉSZAVAROK KÖRÜLI MÍTOSZOKKAL! Mivel az étkezési zavarok körül elég sok a félreértés és sztereotípia (vagyis általánosítás), ezért most ezeknek a tévhiteknek a megdöntését állítottuk célkeresztbe. Mik is azok az evészavarok? Amikor

Részletesebben

Beilleszkedési zavar Tanulási és teljesítmény zavara Viselkedészavar Magatartászavar Deviáns viselkedés

Beilleszkedési zavar Tanulási és teljesítmény zavara Viselkedészavar Magatartászavar Deviáns viselkedés A problémás s diák A problémás s diák Beilleszkedési zavar Tanulási és teljesítmény zavara Viselkedészavar Magatartászavar Deviáns viselkedés iperaktivitás Hiperaktivitás kai: 1906-óta gyanítjuk, hogy

Részletesebben

CASTANEA Egyesület. Középkorúak egészségéért

CASTANEA Egyesület. Középkorúak egészségéért CASTANEA Egyesület Középkorúak egészségéért CASTANEA 2007-ben alapított civil szervezet, melyet Vas megyei értelmiségiek alapítottak - felismerve azt a társadalmi kihívást, mely a lakónépesség egészségi

Részletesebben

Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft.

Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Pécs Kardiológia ????? Miért??? Lehet, hogy külön utakon járunk?! Együtt könnyebb?

Részletesebben