MEZŐGAZDÁLKODÁSI STRATÉGIÁK (AGRICULTURAL STRATEGIES) Ángyán József. Egyetemi jegyzet. Lektor: Menyhért Zoltán

Átírás

1 Ángyán József MEZŐGAZDÁLKODÁSI STRATÉGIÁK (AGRICULTURAL STRATEGIES) Egyetemi jegyzet Lektor: Menyhért Zoltán A Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet jegyzete a környezetgazdákodási agrármérnök (B.Sc.) alapszak és a vadgazda mérnök (M.Sc.) mesterszak számára SZENT ISTVÁN EGYETEM, MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR, KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI INTÉZET GÖDÖLLŐ, 2008

2 A szerzőről: Ángyán József (1952-) okleveles agrármérnök, mezőgazdasági kutató szakmérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, az MTA doktora, a Szent István Egyetem, Gödöllő környezettudományok területén habilitált egyetemi tanára, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének igazgatója. Főbb kutatási területei: agroökológia, környezet- és tájgazdálkodás, fenntartható mezőgazdasági, földhasználati stratégiák és rendszerek; vidékfejlesztés, természetvédelem. Elérhetőségei: angyan.jozsef@kti.szie.hu; A lektorról: Menyhért Zoltán (1933-) okleveles agrármérnök, a biológiai tudományok kandidátusa, az MTA doktora, a Szent István Egyetem, Gödöllő egyetemi tanára, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének emeritus professzora. Főbb kutatási területei: növénytermesztés, növénynemesítés, agroökológia, mezőgazdálkodási stratégiák és rendszerek, ökológiai gazdálkodás. Elérhetőségei: Menyhert.Zoltan@kti.szie.hu; / 1678 SZENT ISTVÁN EGYETEMI KIADÓ 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Felelős kiadó: Dr. Solti László rektor Kiadó vezető: Lajos Mihály igazgató ISBN

3 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés Viták és érdekütközések az agrárium és a vidék körül A mezőgazdálkodás és fejlődésének szakaszai, alapkaraktere A mezőgazdaság fogalomköre, céljai, feladatai Az európai mezőgazdaság fejlődésének szakaszai, alapkaraktere Parlagos (legelő-/erdőváltó) földművelési rendszer Ugaros földművelési rendszer (nyomásos gazdálkodás) Vetésváltó földművelési rendszer A mezőgazdaság iparosítása, iparszerű mezőgazdálkodás Az együgyű agrobiznisz : az iparszerű mezőgazdálkodás Jellemzői, törekvései Eredményei Problémái, kockázatai Környezeti problémák és kockázatok A mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek minőségromlása A vegyszer- és metabolitprobléma, humánegészségügyi kockázatok Transzgénikus haszonélőlények termesztése/tenyésztése, mint komplex kockázati tényezőegyüttes Az energetikai és társadalmi hatékonyság csökkenése A bruttó és a nettó növekedés elváló trendje Az európai többfunkciós agrikultúra : a környezet- és tájgazdálkodás Alapja és háttere: a fenntarthatóság és az ökoszociális piacgazdaság A fenntarthatóság és mezőgazdasági ismérvei Az ökoszociális piacgazdaság mint a fenntarthatóság eszköze Alapértékei és jellemzői Alapelemei és eszközei A táj- és földhasználati rendszer Az alapelv: az alkalmazkodás Az alapmodell: a földhasználati piramis A jövőkép: a teljes körű egyesített zónarendszer A megvalósítás koncepciója A földhasználati kategóriák területi lehatárolása: Magyarország földhasználati zónarendszere A magyarországi tájak földhasználati karaktere Körfolyamatokra épülő agrárökoszisztémák használata Fenntartható (értékőrző) gazdálkodási rendszerek alkalmazása Alkalmazkodás a tájhoz és a termőhelyhez Gazdálkodási, üzemi méretek Vetésszerkezet, növényfaj- és fajtaszerkezet Vetésváltás, vetésforgó Talajművelés, talajvédelem Talajerő-gazdálkodás, trágyázás Növényvédelem A környezet egyensúlyát fenntartó állattartás A növénytermesztés és az állattartás kapcsolata, összhangja Kutatás-fejlesztés, oktatás, képzés Gazdaságpolitikai környezet

4 6. A környezet- és tájgazdálkodás birtoktervezési alapjai A birtoktervezés környezeti szempontjai A táj, a birtoktípus és -szerkezet összhangja A birtoktervezés szereplői és folyamata A szereplők A tervezés folyamata és a tervtípusok A helyszín tervezése, értékelése A földhasználat tervezése Az ökológiai infrastuktúra (biotóphálózati rendszer) és az üzemi természetvédelmi terv A növényi szerkezet A talajok termőképességének becslése Az állateltartó képesség becslése A munkaerőmérleg számítása A birtok méretezése A birtok létesítményeinek tervezése Területfelhasználási, beépítési terv Szakági tervek Közgazdasági tervezés A környezet- és tájgazdálkodás megvalósításának átalakuló európai és hazai keretei Az európai agrárpolitika zsákutcája és reformtörekvései Az európai agrártámogatási rendszer zsákutcája Az agrárreform elvi háttere A változás fő szakaszai A változást jelző európai alapdokumentumok A CAP reform agrár-környezeti kisérő intézkedései (1992) A Vidéki Térségek Európai Kartája (1996) Az AGENDA 2000 (1999) A 1257/1999. számú EU tanácsi rendelet ( ) A 1698/2005. számú EU tanácsi rendelet ( ) Az átalakuló európai agrár- és vidéktámogatási rendszer A hazai előzmények, előcsatlakozási programok ( ) Magyarország SAPARD terve ( ) A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) ( ) A vidékfejlesztés magyar kerettervei ( ) Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) ( ) A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) ( ) Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) ( ) Agrár-környezetgazdálkodás: az NVT és ÚMVP alapvető intézkedési területe Ajánlott és továbbvivő szakirodalom Ajánlott szakirodalom Hivatkozott és továbbvivő szakirodalom Ellenőrző kérdések A szerző elérhetőségei

5 1. Bevezetés A mezőgazdaság mindig is több volt, mint egyszerű árutermelő ágazat. Az élelmiszerek és nyersanyagok előállításán túl egyéb feladatokat is ellátott, tájat, élővilágot, talajt, vizet, környezetet is termelt, és munkát, megélhetést adott a vidék embere és közösségei számára. Ez ma sincs másképpen. Néhány évtizedes agráriparosítási, termésmaximalizálási kitérő után ismét rá kellett jönnünk: a mezőgazdaságnak a termelési feladatok mellett környezeti és társadalmi, regionális, foglalkoztatási feladatokat is magára kell vállalnia. Ez utóbbiak olyan az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos ökoszociális szolgáltatások, amelyek helyben keletkeznek, nem importálhatók, és amelyekért a mezőgazdaságot, a gazdálkodót fizettség illeti meg. A mezőgazdasági földhasználati és gazdálkodási rendszerek alkalmazása tehát a vidéki térségek és a vidék társadalma megmaradásának kulcskérdése. Ezt azonban csak olyan fenntartható rendszerek képesek biztosítani, amelyek úgy állítanak elő jó minőségű, egészséges és biztonságos termékeket, hogy közben megőrzik az élővilágot, a tájat, s benne az embert, közösségeit, kultúráját, munkát és megélhetést biztosítva a vidéki népesség, a helyi vidéki közösségek számára. E feladatok egyidejű megoldására az iparszerű mezőgazdálkodás, a mezőgazdaság feladatai közül egyedül a tömegtermelést magára vallaló és kizárólag a tőkemegtérülést, az egydimenziós, rövid távú gazdasági hatékonyságot szem előtt tartó gazdálkodási renszer úgy tűnik nem alkalmas. Ezek a felismerések vezettek el a többfunkciós európai agrármodell megfogalmazásához, az e modell elterjesztését szolgáló közös agrár- és vidékpolitika reformjához, támogatási rendszerének kiépítéséhez és közösségi költségvetési forrásainak európai megteremtéséhez. Ennek szellemében és EU-harmonizációs feladataink megoldása sorában született meg a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program (NAKP), az ennek bevezetéséről rendelkező 2253/1999 (X.7.) számú kormányhatározat, majd a os időszakban a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) valamint az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP), melyek az NAKP-t magukba emelve megteremtették annak európai finanszírozási hátterét. A as teljes EU tervciklusban ezt a keretet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hivatott biztosítani. Ezzel a mezőgazdasági stratégiaváltás Magyarországon is elkezdődött, és az agrár-környezetgazdálkodás helyzete, megítélése gyökeresen megváltozott. Az nem lehet már csupán egy kötelező, utolsó, hatékonyságrontó fejezete a tisztességes agrárpolitikának, nem bokréta a kalapon, hanem az integrált agrár-és vidékfejlesztési politika ökoszociális pillérének meghatározó elemévé vált. Mielőtt azonban bemutatnánk a fenntartható mezőgazdálkodás, a környezet- és tájgazdálkodás magyar kereteit megteremtő programot, annak hátterét, alapelveit, törekvéseit, támogatási rendszerét és az általa felkínált lehetőségeket, vázoljuk kissé tágasabban hazai és európai hátterét, a környezetében zajló vitákat és azokat a körülményeket, amelyek kibontakozási lehetőségeit befolyásolják, majd vizsgáljuk meg a mezőgazdálkodás fogalomkörét, fejlődésének állomásait, alapkarakterét, és azt az iparszerű mezőgazdálkodást, mely jellemzőivel, eredményeivel és problémáival kiindulópontként szerepel egy új mezőgazdálkodási stratégia és rendszer, a környezet- és tájgazdálkodás megfogalmazásához. 3

6 2. Viták és érdekütközések az agrárium és a vidék körül Több féle forgatókönyv is elképzelhető az agrárium és a vidék fejlesztésében, de a lehetséges változatok az értékválasztástól függően alapvetően két fő irányba sorolhatók. Nézzük hogyan, milyen értékrenddel jellemezhető ez a két fő irány? Mi a kétféle álláspont lényege? Az 1. véleménycsokor szerint az iparszerű, nagy mesterséges energiaigényű, erősen kemizált és automatizált mezőgazdálkodás Magyarország agroökológiai potenciálja kihasználásának legmegfelelőbb rendszere. A jelentkező problémák a tulajdonosváltás miatti felaprózottságból valamint a technológiai hibákból fakadnak. Az ipari eredetű anyagok, eszközök és energia felhasználásának jelentős visszaesése komoly károkat okoz az országnak. Nem szabad szétverni a magyar mezőgazdaság korábban kialakult infrastruktúráját, vagy ahol az már bekövetkezett, ott sürgősen állami intézkedéseket kell hozni, és költségvetési támogatást kell nyújtani a rendszer helyreállításához. A végrehajtásba becsúszó hibákat kell csupán kiküszöbölni, a technológiákat és a biológiai alapokat kell csak tökéletesíteni, és növelni kell a technológiai fegyelmet. A technikai, technológiai modernizáció, a termelési hatékonyság és a piaci versenyképesség növelése nem engedi meg versenyhátrányt okozó szociális, foglalkoztatási vagy éppen környezeti szempontok figyelembe vételét. Nekünk termelnünk kell! Az egyebeket hagyjuk a zöldekre és a szociál- illetve foglalkoztatáspolitikára! Ismét a 80-as évek közepének megfelelő szintre kell a termésátlagokat és a terméktömeget felfuttatni, a termelési volument, a termékkibocsátást kell legalább 40 %-kal növelni. A demográfiai robbanás és a sokasodó világélelmezési problémák tükrében egyébként is ez az egyetlen etikailag elfogadható, egyben gazdaságilag racionális fejlesztési irány, és az európai folyamatok is erre tartanak. A 2. véleménycsokor szerint az iparszerű gazdálkodás teljesítette történelmi feladatát. Ez a gazdálkodási rendszer nem a helybelieknek ad munkát, egészséges környezetet és ehető táplálékot, hanem a helyi hagyományokkal és kulturális értékekkel szemben szinte kizárólag a beszállító iparok és az ezeket zömében megtestesítő multinacionális cégek érdekeit szolgálja. Ez a rendszer a természeti és társadalmi környezetet egyaránt veszélyezteti, energetikai és közgazdasági szempontból is irracionális, hosszú távon fenntarthatatlan, termékei rossz minőségűek, kemikáliákkal szennyezettek, táplálkozásfiziológiai értékük rossz, fogyasztásuk komoly humán-egészségügyi problémákhoz vezet, és a fizetőképes piacokon mindezek következtében alig értékesíthetők. A világélelmezési problémákat nem az eddig is intenzíven művelt régiók ipari ráfordításainak további növelésével lehet megoldani, hanem annak a helyzetnek a felszámolásával, amelyben egy svájci vagy egy amerikai állampolgár az erőforrások és a javak több mint negyvenszeresével rendelkezik, mint egy szomáliai, egy afgán vagy egy etióp. Álságos, demagóg és az igazi lobbiérdekeket elfedő tehát ilyen körülmények között az élelmezési problémákra és a demográfiai robbanásra hivatkozva követelni a nagyobb ráfordítást és a több ipari eredetű anyag- és energiafelhasználást. Vajon a keletkezett többletet az érdekelt multinacionális csoportok ellenszolgáltatás nélkül átadják a nehéz helyzetben lévő régióknak? Nyilvánvalóan nem! E problémák a rendszer logikáján belül maradó technológia-tökéletesítéssel, technikai modernizációval és ipari ráfordítás-növeléssel nem oldhatók meg. Olyan gazdálkodási stratégia-, rendszer- és szerkezetváltásra van szükség, amely a környezet érzékenységét, terhelhetőségét, termelési adottságait, valamint a mezőgazdálkodás egyéb (környezeti, regionális, foglalkoztatási, szociális, kulturális stb.) feladatait is figyelembe veszi. Ez a többfunkciós agrármodell az Európai Unióban is egyre nagyobb teret hódít meg magának, s nekünk EU-csatlakozásunkkal azokhoz az erőkhöz kell társulnunk, amelyek ezt az ökoszociális piacgazdasági elvekre épülő európai agrármodellt kívánják a Közös Agrár és Vidékpolitika centrumába helyezni. A kétféle helyzetértékelés, és az ebből következő jövőkép alapjaiban eltér egymástól. E vita láttán az embernek egyúttal az a gyanúja támad, hogy a vitatkozó felek mezőgazdálkodás alatt nem ugyanazt, sőt megkockáztathatjuk, teljesen mást értenek. E kétféle agrárstratégia élesedő vitájában időnként ugyan ismét felülkerekedni látszik a technicista, ipari beszállítói és tőkeérdekeket megtestesítő irányzat, ám a világ ma már mégsem ugyanaz, mint volt az 1960-as vagy 1970-es években. Európa pedig végképp más, s az ökoszociális piacgazdasági modell terjedésével egyre inkább mássá válik akkor is, ha ez a csata még az európai színtéren sem dőlt el véglegesen. 4

7 A probléma megértéséhez érdemes talán egy kicsit mélyebbre ásni. Nézzünk a gyökerekhez hatoló megállapítások közül kettőt. David C. Korten, aki a Tőkés társaságok világuralma című, nagy világvisszhangot kiváltott könyv szerzőjeként október 20-án előadást tartott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, többek között az alábbiakat mondta hallgatóságának: Szembe kell végre néznünk azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy a kapitalizmus kudarcai egyenesen következnek e rendszer értékorientációjából: olyan értékek és intézményelv iránt elkötelezett, amelyek a pénzt az élet fölébe helyezik. [ ] A kapitalizmus az óriási, globális méretű monopóliumokat kedveli, melyek rendelkeznek a közpénzekből nyújtott hatalmas támogatások kipréseléséhez szükséges hatalommal, továbbá képesek kibújni a közösség felé való elszámolási kötelezettség alól; az elidegenedett tulajdonosi rendszert intézményesíti, amely a tulajdonosokat messze távol tartja saját döntéseik következményeitől; az erkölcsös emberrel (homo moralis) szemben a gazdasági embert (homo oeconomicus) állítja a középpontba; ösztönzi és jutalmazza a spekulánsokat; a pénz és a tulajdon jogait a személyek jogai fölé helyezi, és igyekszik azok mozgását fölszabadítani az országhatárok korlátai alól. [ ] Ha olyan világot akarunk, amelyben virul az élet, újjá kell alkotnunk gazdaságunk rendszerét: olyan értékekre és intézményekre kell alapoznunk, amelyek tiszteletben tartják az életet, a pénz szerepét pedig a neki megfelelő területre korlátozzák, azaz a pénz az ember szolgálatában marad. György Lajos A természet romlása, a romlás természete című, 2000-ben megjelent tanulmánykötetben ezt írja. A világ egyre inkább kétpárti rendszerré válik: az egyik a globális gazdaság pártja, a másik a helyi közösségeké. [ ] Ha egy közösség életben akar maradni, akkor meg kell védenie magát a globális gazdaságtól. Minél inkább végzetszerűnek, megállíthatatlannak tartjuk és elfogadjuk a ránk erőltetett, tőlünk idegen gazdasági, termelési szokásokat, módokat, annál inkább kiszolgáltatottak leszünk, annál inkább megerősítjük gyarmati helyzetünket. Ezzel a tanulsággal szolgál például a harmadik világ helyzete, melynek tönkretételében igen nagy szerepe volt annak, hogy a táj és éghajlat jellegének megfelelő, ősi termelési módokat és eljárásokat idegen nyomásra monokultúrákkal cserélték fel, és a biológiaikulturális sokféleségük elveszítése fő oka volt elszegényedésüknek, eladósodásuknak, éhezésüknek.[ ] A lehető legnagyobb mértékig törekednünk kell tehát a tájegységek önálló termelésére, a helyi mezőgazdaság, ipar, kereskedelem fejlesztésére. Nem adhatjuk föl a földrajzi és kulturális hagyományainkból folyó termelési módunkat, terményeinket, ősi növény- és állatfajainkat és fajtáinkat, helyi feldolgozó iparunkat [ ], mint ahogy hasznos lehet függetlenségünk megőrzésében a helyi energiatermelés is. Ráadásul az ilyen fejlesztések munkaalkalmakat is teremtenek a vidéki közösségek számára. [ ] Ez utóbbi szerző által jelzett kétpártiság megjelenési formája a mezőgazdaságban az iparszerű termelés, az egydimenziós agrobiznisz illetve az ezzel szemben, ennek problémái felismerésével megfogalmazódó környezet- és tájgazdálkodás, az ökoszociális piacgazdaság és a fenntarthatóság elvein alapuló többfunkciós mezőgazdálkodás, a többdimenziós agrikultúra modellje. 5

8 3. A mezőgazdálkodás és fejlődésének szakaszai, alapkaraktere Lássuk először a mezőgazdaság értelmezési lehetőségeit, majd azt a fejlődési folyamatot, amelyen keresztül a mai állapotába jutott A mezőgazdaság fogalomköre, céljai, feladatai A mezőgazdálkodás értelmezése szoros összefüggést mutat azzal, hogy miket tartunk céljainak, feladatainak, s e célokat és feladatokat hogyan rangsoroljuk, közülük melyeket hangsúlyozzuk. Ezek időben jelentősen változtak, a hangsúlyok különböző helyekre kerültek. A mezőgazdálkodás értelmezése körüli nézeteket két egymástól alapvetően eltérő főirányba sorolhatjuk. Ezeket a legrövidebben talán a termelési típusú értelmezés, illetve a környezetgazdálkodási típusú értelmezés megjelöléssel illethetjük. A termelési típusú értelmezés a mezőgazdálkodást szigorúan csak szántóföldi, kertészeti, gyepgazdálkodási és állattenyésztési árutermelésként fogja fel, és specialitásainak túlhangsúlyozásával már az erdészetet, halászatot, vadgazdálkodást és vadászatot is külön kezeli. Figyelmét kifejezetten az árutermelő technológiákra, azok tökéletesítésére, technikai és gazdasági hatékonyságuk növelésére irányítja. Ez az értelmezés adja az iparszerű gazdálkodás egyik legfontosabb alappillérét. A mezőgazdálkodás környezetgazdálkodási értelmezése szerint azon a természetes és az ember alkotta környezetnek hosszabb távra szóló szabályozott hasznosítását, tervszerű fejlesztését és hatékony védelmét értjük, a természet ökológiai egyensúlyának fenntartásával és a társadalom igényeinek figyelembe vételével (Madas, 1985). Ez az értelmezés tehát abból indul ki, hogy a vidéki térség nem csupán a termelés színtere, hanem egyben biológiai és társadalmi élettér is, és ez olyan típusú gazdálkodást követel, amely biztosítja a környezet-, természet- és tájvédelmi-, a termelési és a fogyasztási-szolgáltatási funkciók harmóniáját, egyensúlyuk fenntartását. A sűrűn lakott és természeti értékekben még mindig gazdag Európa fejlődési tendenciáinak ismeretében ma úgy tűnik, hogy egyre inkább ez utóbbi, többfunkciós közelítés hódít teret, amely szerint a mezőgazdálkodásnak legalább három feladata van (Schuhmacher, 1974): "az embert állandó érintkezésben kell tartania az élő természettel, amelynek ő maga rendkívül sebezhető pontja és az is marad; emberarcúvá kell formálnia és meg kell nemesítenie az ember tágabb környezetét, és meg kell termelnie az élelmiszereket és egyéb anyagokat, amelyre az emberiségnek szüksége van. " Ezen általános feladatmeghatározás pontosabb körülírását, célrendszerét Harrach (1992) a következőkben foglalja össze: "értékes beltartalmú, szermaradvány-mentes termékek előállítása; a kultúrtáj ápolása és a biodiverzitás fenntartása; a talajt, vizeket, levegőt érintő környezetterhelés csökkentése, ill. elkerülése; elfogadható jövedelem biztosítása a lehető legtöbb ember számára". E teljesen újszerű, szélesebb körű értelmezést bontja ki Alfons (1994), aki a mezőgazdaság feladatait, funkcióit a következő három csoportra osztja: termelési funkciók (élelmiszer, egyéb nyersanyagok, energia); körzeti vagy tájfunkciók (a benépesítettség biztosítása, népességmegtartás, a munkaerőpiac kiegyenlítése, az ökológiai és műszaki infrastruktúra fenntartása, a turizmus alapjának biztosítása, paraszti kultúra, értékek ápolása); a földdel kapcsolatos kultúrfunkciók (tájfenntartás, a kultúrtáj ápolása, földvédelem, vízvédelem, ökológiai feladatok, levegőtisztítási feladatok). A jegyzet egy a magyarországi adottságokból kiinduló, fenntartható, környezetéhez alkalmazkodó, abba belesimuló többfunkciós mezőgazdálkodás, a környezet- és tájgazdálkodás irányelveit foglalja össze. Mielőtt azonban ennek részleteit elemeznénk, vizsgáljuk meg azt, hogy milyen fej- 6

9 lődési folyamaton keresztül jutott el a mezőgazdálkodás mai célrendszeréhez, fejlesztési prioritásaihoz Az európai mezőgazdaság fejlődésének szakaszai, alapkaraktere A mezőgazdálkodás kezdetei óta azon igyekszik, hogy a termékei iránt állandóan növekvő keresletet a földhasználat intenzitásának növelésével minél jobban kielégítse. Ez az intenzitásnövelési alapkarakter és törekvés az egymás után következő földművelési, földhasználati rendszerek kialakulásán, fejlődésén, egymást váltó folyamatán jól nyomonkövethető Parlagos (legelő-/erdőváltó) földművelési rendszer A parlagos, legelő- és/vagy erdőváltó földművelési rendszer több mint ezer évig volt a mezőgazdasági termelés uralkodó formája. Erre az időszakra általában jellemző a kis népsűrűség, a nomád, vándorló életmód és a primitív földművelő eszközök használata. A földterület egy kis részét a település közvetlen környékén művelésbe vonták, melyet néhány (4-6) évi használat után évig parlagon hagytak. Ezeken az elhagyott területeken a természeti adottságoknak megfelelően ismét az eredeti ősnövényzet alakult ki. A parlagos és a legelőváltó a sztyeppes (füves), az erdőváltó viszont az erdős övezetek jellemző rendszere volt, amelyek az összterületnek csak mintegy 5-10 %-át hasznosították. A földművelés parlagos rendszerében a szántó általában a lejtő középső harmadára korlátozódott. A vízválasztót erdő borította, a lejtő felső részén legelő volt, az alsó részén pedig a rétek terültek el. (1. ábra) 1. ábra: A művelési ágak elhelyezkedése a parlagos földművelési rendszerben Ugaros földművelési rendszer (nyomásos gazdálkodás) Amikor a szántóföldek már nagyobb arányt foglaltak el, csökkenteni kellett a parlagoltatás idejét. Így a parlagidőszakból azok a stádiumok maradtak el, amelyek a talajtermékenység helyreállítását segítették elő. A gyomosodás viszont egyre nagyobb méreteket öltött. Ezen okok következtében a termés már nem elégítette ki a szaporodó lakosság igényét, tehát fokozatosan újabb az ugaros földművelési rendszer alakult ki a parlagos rendszerből. Európában a VII. század körül jelent meg, és mintegy háromszáz év múlva, vagyis a X-XI. század körül vált általánossá. Ebben a rendszerben fokozatosan kialakultak a művelési ágak, és állandósult a szántóföldi művelés. A települések közvetlen környékén konyhakerti növényeket termesztettek, sőt gyümölcsösöket is telepítettek. A rétek és legelők főleg a szántónak kevésbé alkalmas területekre szorultak vissza. A növények a szántóterület 50-60, sőt esetenként 80 %-át foglalták el, tehát a parlagos rendszerhez viszonyítva az arányok teljesen megváltoztak. A talaj egy-két évi pihentetésének célja a gyomok irtása, a talaj szerkezeti állapotának javítása és a természetes tápanyagok feltáródásának 7

10 elősegítése volt, ugyanis a rendszer mindenekelőtt a talaj természetes tápanyagainak felhasználására épült. Jellemzője a nyomásos gazdálkodás volt. A kétnyomásos rendszerben a szántót két részre osztották: az egyik felén gabonát termesztettek, a másik felén ugaroltak (gabona-ugar). A háromnyomásos rendszerben a gabona a terület kétharmadát, az ugar pedig egyharmadát foglalta el (gabona-gabonaugar). A szántóföldeken takarmánynövényeket nem termesztettek. A takarmányszükségletet a közös használatban levő rétek és legelők fedezték. Az alapvetően saját szükségletre termelő rendszer egyensúlyát az árutermelés megjelenése bontotta meg. Kezdetben ezt újabb területek szántóföldi művelésbe vonásával oldották meg az erdők és a legelők rovására. A legelőterületek csökkenése következményeként kezdődött az ugarok legeltetése, mely az egyébként sem magas színvonalú talajművelés romlásához vezetett, s így a termésátlagok tovább csökkentek. Ebben az időben az ugaros földművelési rendszer már a népesség szaporodása valamint az ipar fejlődése miatt megnövekedett mennyiségi igényeket nem tudta kielégíteni Vetésváltó földművelési rendszer Az ugaroltatás felváltására kialakult többféle földművelési rendszer közül a legnagyobb arányban a vetésváltó földművelés terjedt el. Legelőször a XVI-XVII. században alakult ki a mai Belgium és Hollandia területén. A XVIII. század folyamán Angliában, majd Franciaországban, a XIX. században pedig Németországban vált uralkodóvá. Magyarországon a vetésváltó rendszer a XIX. század végén kezdett terjedni először a városokhoz, ipari létesítményekhez (cukorgyárak) közeli, valamint az istállózott, intenzív állattenyésztést folytató gazdaságokban. Az előzőhöz viszonyítva lényeges változást jelentett a talajhasználat, a talajtermékenység fenntartása, az új termelőeszközök és -módok kialakulása terén. A talajhasználatban bekövetkezett változásokat a következőkkel jellemezhetjük. Minden természetes takarmánytermő területet feltörtek, amely szántóföldi művelésre alkalmas volt. Természetes takarmánytermő területként csak a nagy hozamú rétek, a mély fekvésű, vízrendezetlen rétek és legelők, valamint a szikes legelők maradtak meg. A takarmánynövények termesztése a szántóföldre helyeződött át. Jelentősen bővült a szántóföldön termesztett növényfajok száma. Az ugaros rendszerre jellemző gabonaféléken kívül nemcsak a takarmány-, hanem az ipari növények aránya is jelentősen megnövekedett. Megszűnt az ugarolás. Kialakult a növényfajok évenkénti váltására alapozott növénytermesztés. A szántóföldön termesztett növényeket két csoportba sorolták: talajtermékenységet kimerítő és gazdagító csoportba. Olyan növényi sorrendet alkalmaztak, amelyben a két növénycsoport évenként váltotta egymást. A rendszert tehát a változatosabb növényi öszszetétel és ennek megfelelő vetésforgó jellemezte. Az intenzívebb és sokoldalúbb talajhasználat mellett a vetésváltó földművelési rendszer a talajtermékenység fenntartása terén is változást hozott az ugaros rendszerhez viszonyítva. Az ugarszakasz helyét elfoglaló évelő vagy egyéves pillangós takarmánynövények javították a talaj termékenységét. A fejlődő állattenyésztés lehetővé tette az istállótrágya rendszeres használatát. Az istállótrágyát általában a kapás növények alá adták, amelyek azt a legjobban meghálálták, de az istállótrágya több éves tartamhatásánál fogva a következő növények termésére is kedvező volt. Az intenzívebb állattenyésztő gazdaságokban 2-3 ha szántóra jutott egy számosállat. Ez lehetővé tette az istállótrágya négyévenkénti rendszeres használatát. A műtrágyaipar kialakulása a nyugateurópai országokban már a XX. század első évtizedeiben lehetővé tette az istállótrágya mellett a rendszeres, kiegészítő műtrágyahasználatot. A vetésváltó rendszerben, főleg pedig annak második szakaszában jelentős tényezővé vált a gépesítés fejlődése. A jobb talajművelő eszközök, a gőzeke majd a traktor megjelenése lehetővé tette a mélyebb talajművelést. Ez az igény főleg a kapás, az évelő és az ipari növények termesztésével került előtérbe. A cséplőgép megjelenése az állatokkal végzett nyomtatást és az emberi erővel végzett kézi cséplést váltotta fel. Ezt követte az aratás gépesítése, majd pedig az aratás és a cséplés egyidejű végzésére alkalmas kombájn megjelenése. Magyarországon ez a felvázolt folyamat a XIX. század es éveitől számítva mintegy év alatt ment végbe. 8

11 Ez a sokoldalú fejlődés a termésátlagok nagymértékű növekedését hozta anélkül, hogy ez a talaj termékenységének csökkenését, vagy a környezet egyensúlyának megbomlását okozta volna. A nyugateurópai országokban az őszi búza termése az ugaros rendszerben 7-8 q/ha volt a XVII. században. A vetésváltó rendszer kezdeti elterjedése idején az közötti években a búza hektáronkénti termése q-ra, majd az közötti időszakban q-ra növekedett. Magyarországon ugyanezen értékek az egymást követő időszakokban 6-7 q/ha, 8-10 q/ha majd a századfordulót követően q/ha között alakultak A mezőgazdaság iparosítása, iparszerű mezőgazdálkodás Mint láttuk, a XVIII. és XIX. század fordulóján kezdődött el az az újabb szakasz, amely a földhasználat intenzitásának leírt növelési folyamatába illeszkedik, és még ma sem fejeződött teljesen be. Alapvető kiváltó oka a felgyorsult népességnövekedés és az ebből fakadó kereslet- és árnövekedés volt. A gazdálkodás kezdetben új területek meghódításával (szűzföldek feltörése stb.) és különböző melioratív beavatkozásokkal (mocsarak lecsapolása, folyamszabályozás, stb.) igyekezett lépést tartani a népesség növekedésével. Ezek a törekvések azonban hamarosan korlátokba ütköztek még akkor is, ha a XX. század közepéig eltartott az a folyamat és törekvés, hogy az ember az érintetlen természet utolsó szigeteit művelésbe vonja. Ezt a folyamatot csak még jobban felgyorsította az az időbeli egybeesés, hogy éppen akkor kezdtek végleg kimerülni a területnövelésben rejlő termelésnövekedés lehetőségei, amikor elkezdődött az a ma is tartó, és a prognózisok szerint e századra is jelentős mértékben áthúzódó demográfiai robbanás, amelynek következtében a világ jelenlegi 6 milliárdos népessége a XXI. század végére meghaladhatja a 10 milliárd főt. Mindezek ellenére ma már mégsem azon folyik elsősorban a vita, hogy el tud-e ennyi embert tartani a Föld, hanem a különböző szakértők, gazdaság-, társadalom- és népesedéspolitikusok a népességnövekedés földrajzi eloszlását, gazdasági, szociális és ökológiai következményeit tartják aggasztónak. Azt, hogy miközben a népszaporulatnak %-a azokban a fejlődő országokban valósul meg, amelyekben ma is a Föld népességének 80 %-a él, aközben a világ népességének 1/5-ét kitevő legfejlettebb társadalmak tartják ellenőrzésük alatt a világ bruttó jövedelmének 4/5-ét, és fogyasztják el a javak valamint szolgáltatások 86 %-át. Az új út, amelytől a XX. század közepén a problémák megoldását remélték, számos tényező eredőjeként mégis vagy talán éppen ezért az iparosodás és a mesterséges energiaráfordítás növelése, a terméktömeg növelését célzó iparszerű gazdálkodás kialakulása lett. Vizsgáljuk meg részletesebben e gazdálkodási rendszer jellemzőit, eredményeit és problémáit, amelyek napjainkra e rendszer megváltoztatását sürgetik. 9

12 4. Az együgyű agrobiznisz : az iparszerű mezőgazdálkodás 4.1. Jellemzői, törekvései Az iparszerű, energiaintenzív, nagy mesterséges ipari eredetű anyag- és energiafelhasználású mezőgazdálkodási rendszerrel az ipar logikája (zárt, ember által szabályozott tér, funkcionális kapcsolatokon alapuló, kívülről vezérelt, pontosan kiszámított és kiszámítható folyamatok, stb.) mint ideál jelenik meg a mezőgazdálkodásban, az egyfajta biológiai iparrá válik. Alaptörekvése ennek megfelelően a függetlenedés, mesterséges szabályozás, a természeti erőforrások fokozatos kicserélése (helyettesítése) mesterséges erőforrásokkal. További jellemzői ezen alaplogikából, alapideálból többé-kevésbé jól levezethetők, amelyek vázlatosan az alábbiakban foglalhatók össze. A függetlenedési alapelvnek megfelelően a tér egyéb (biológiai és társadalmi élettér) szerepeinek rovására figyelmét kizárólag a termelési feladatokra irányítja, a megoldásokat, technológiai folyamatokat kizárólag azok termelékenysége, hatékonysága és gazdaságossága alapján választja ki és használja. Mi sem fejezi ki jobban ezt a szemléletmódot, mint a német mezőgazdaság klasszikusának (akit sok magyar mezőgazda még ma is szellemi atyjának ismer el), Albert Thaernek a megállapítása, aki 1810-ben! így jellemzi a mezőgazdaságot: A mezőgazdaság olyan ipar, amelynek a célja, hogy növényi és állati eredetű termékek előállításával profitot termeljen.. Ennek érdekében koncentrációra és centralizációra törekszik, a méreteket (üzem, tábla, gép) növeli, igyekszik minél nagyobb homogén területeket kialakítani, ezek révén a központi vezérlést, manipulálhatóságot, a folyamatok kézben tartását minél hatékonyabbá tenni. Alapmódszere a környezet átalakítása az elhatározott feladatok és tevékenységek igényei szerint, vagyis a teret alakítja a feladathoz, és nem a tér adottságaihoz illeszkedő tevékenységeket keres. Mindezekkel összefüggésben előbb szándékos, majd a környezet összeomlásával fokozódó mértékű kényszerű, rohamos a beszállítói ipari és tőkeérdekeknek tökéletesen megfelelő mesterséges erőforrás ráfordítás-növelés kíséri Eredményei Most vessünk arra egy pillantást, hogy melyek fogadhatók el az iparszerű gazdálkodás eredményeiként, és soroljuk fel tézisszerűen közülük is a legfontosabbakat vagy legalábbis a vitákban leggyakrabban előforduló érveket. A terméktömeg valamint a termésátlag az iparosítás fő időszakában, 1960 és 1985 között megtöbbszöröződött. A 2. ábra ezt néhány kiemelt növényfaj példáján jól szemlélteti. Magyarország ennek hatására mezőgazdasági termékekből ismét gyorsan önellátóvá vált, majd jelentős export árualapot is előállított, amely az ország fizetési mérlegének javításában is igen jelentős szerepet játszott. Miközben az abszolút termésingadozás nőtt, a relatív termésingadozás - éppen a termésátlagok rohamos növekedése következtében - jelentősen csökkent. Az időjárási anomáliákat és a termőhelyek közti különbségeket tompítani képes és ezzel a termésingadozást csökkentő, a gazdálkodás eredményének kiszámíthatóságát növelő technológiák mögött bőséges sokszor a kultúrnövény termésképzéséhez szükséges mértéket meghaladó tápanyagellátás állt, amiben kiemelt szerep jutott a könnyen oldódó N-műtrágya forrásoknak. 10

13 2. ábra: A gabonafélék termésátlagának hosszú trendje Magyarországon (Ángyán-Menyhért, 1988) Az is gyakran elhangzik, és sok igazság van benne, hogy ebben az időszakban kezdeti anyagi gyarapodás, viszonylagos anyagi jólét ( jól-lét!), szociális biztonság jellemezte a falvakat, amely a tulajdonosok bérmunkássá válásával járó rendszeres jövedelemmel is összefüggött. Feltétlenül a rendszer eredményeként könyvelheő el az is, hogy, a különböző üzemi formák (nagyüzem, kisüzem, háztáji) sajátos, számos vonatkozásban hatékony együttműködése valósult meg. Mindezen elvitathatatlan eredmények arra utalnak, hogy az iparszerű gazdálkodás adott történelmi helyzetben, a gazdaság és társadalom meghatározott fejlődésfokán akár természetes az intenzifikáció leírt folyamatába illeszkedő lépcsőfoknak is tekinthető Problémái, kockázatai Az iparszerű gazdálkodás törekvéseinek és logikájának megfelelő a környezetnek az elhatározott funkciók és tevékenységek igényei szerinti átalakításával, a természeti erőforrások kikapcsolásával járó rohamos mesterséges energiaráfordítás-növelési kényszer olyan önmagát gerjesztő folyamat, amely már a termésátlagok növekedése időszakában is káros tendenciákat indított el a környezetben, majd ezen látens folyamatok káros környezeti, gazdasági, társadalmi és regionális hatásai már a felszínen is jól látható módon megjelentek. Miközben ugyanis ez az intenzív, növekvő ráfordításokkal, energiabevitellel jellemezhető, iparszerű mezőgazdálkodás igen jelentős termelésnövekedést eredményezett, aközben egyre nagyobb számban jelentkeztek azok a problémák, amelyek kedvezőtlenül hatnak magára a termelésre, de a helyi társadalomra és az általános emberi létfeltételekre is. Ezek a negatív jelenségek többségükben az energiaintenzív földhasználat és az ezzel együtt járó növekvő közvetlen (üzemanyag) és közvetett (műtrágya, növényvédőszer, gép, stb.) energiabevitel környezetterhelő és az élőmunkát, az embert kiszorító hatásának tulajdoníthatók. Közülük számos a termelési alapokat romboló jelenségek közé sorolható, mint például a termőtalaj pusztulása (szervesanyag-tartalmának, biológiai életének csökkenése, savanyodása, vizenyősödés, láposodás, szikesedés, illetve sivatagosodás, kiszáradás, talajvízszint süllyedés, a talajszerkezet romlása, porosodás, tömörödés), a növényi és állati genetikai alapok beszűkülése, pusztulása, a biodiverzitás csökkenése, a gyomosodás, fajspektrum-beszűkülés, rezisztencia, vagy a mezőgazda- 11

14 sági területek és termékek mezőgazdasági, ipari, közlekedési és kommunális eredetű szennyeződése, a mezőgazdasági terület csökkenése az iparosítás és az urbanizáció következtében. Mások az emberi létfeltételek és a természeti környezet közvetlen veszélyeztetettségére utalnak, mint például a vadon élő növény- és állatfajok, természetes biotópok veszélyeztetettsége, élővizek, talajvíz, rétegvíz, ivóvízbázisok elszennyeződése, szermaradványok feldúsulásának, metabolitjaik nyomonkövethetetlen rekombinálódásának kiszámíthatatlan hatása az élőlényekre, köztük az emberre, az élelmiszerek beltartalmának felhígulása, táplálkozási és környezeti eredetű humán egészségkárosodás, tájképi elszegényedés, ingerszegény környezet, az ember belső (pszichikai, fizikai, biológiai) és külső (természeti, társadalmi és épített) környezetének erős eróziója, szellemi és lelki elsivárodás. Ugyanakkor számos olyan jelenség is felerősödött, amelyek a közgazdasági, piaci, társadalmi közeg megváltozására, az iparszerű gazdálkodás ellehetetlenülésére utalnak. Ilyenek például a vidéki munkanélküliség és elvándorlás felgyorsulása, a negatív externáliák (társadalmi költségek) rohamos növekedése, az energiaigényes gazdálkodás erős függősége az energetikai piactól, a véges mennyiségű kőolaj árának hosszú távú törvényszerű és exponenciális emelkedése, ezzel a petrolkémiai bázisú anyagok és energiahordozók felhasználására alapozó gazdálkodási stratégia előrelátható veszteségessé válása, ellehetetlenülése, a gyenge minőségű tömegáruk iránti fizetőképes kereslet erőteljes csökkenése a piacokon, igény a változatosabb élelmiszer-kínálat iránt, szelektívebb vásárlási szokások, a közvélemény fokozódó nyomása a biztonságosabb élelmiszerek előállítása érdekében, társadalmi előítéletek az élelmiszerek minőségének és biztonságának vonatkozásában, különösen ha azokat új technológiák (besugárzás, biotechnológia, génsebészet) segítségével állították elő, vagy a növekvő társadalmi érzékenység környezetünk iránt, a természeti erőforrások felhasználásának korlátozása, növekvő etikai és a súlyos veszélyek fokozatos felismeréséből fakadó érzékenység a GMO-kkal, a génmanipulációval, a biotechnológiával, az állatvédelemmel kapcsolatban. E negatív egymással is összefüggő jelenségek és a természeti, gazdasági, társadalmi környezet megváltozásának első figyelmeztető jelei az 1970-es évek közepétől már Magyarországon is mutatkoztak. Lássunk erre néhány kiragadott példát Környezeti problémák és kockázatok Napjainkban az ország területének 66,6 %-a a mezőgazdaságilag hasznosított terület, a termőterület pedig 86,4%-ot tesz ki, így a mezőgazdaság a környezet állapotára igen jelentős hatással van nem csupán a több mint 6 millió ha művelt területen, hanem az érintkező egyéb területeken is. A mezőgazdálkodás és a környezet szoros, de egyben kényes egyensúlyokra épülő kapcsolatára utal, hogy míg egy az ökológiai feltételekhez alkalmazkodó mezőgazdálkodás elengedhetetlen feltétele a biodiverzitás, a környezeti egyensúly fenntartásának, addig egy környezettől függetlenedő, iparos, csúcsra járó rendszer épp ellenkező hatású. A föld használatba vételével összefüggő biodiverzitás növekedésre és annak mértékére igen szemléletes példát ad a közép-európai flóra diverzitásának változási tendenciáit szemléltető 3. ábra. Az ábra alapján megállapítható, hogy a flóra diverzitása az ipari forradalom időszakára érte el Közép-Európában a maximumát. Kr.e körül a diverzitás ennek még 50 %-a sem volt. Ez a hatás arra vezethető vissza, hogy a mezőgazdaság által létrehozott antropogén agrárökoszisztémák új élőhelyeket és lehetőségeket nyitottak olyan fajok részére, amelyek az erdővel borított természeti tájakon nem találták volna meg létfeltételeiket. Az ábra egyúttal azt is jelzi, hogy az ipari forradalmat követő erőteljes intenzifikáció, a környezet túlhasználata, a terhelhetőségét aránytalanul meghaladó mesterséges energiaráfordítás, ipari inputnövelés drasztikus diverzitáscsökkenést okozott, s amit a környezet kíméletes és fokozatos használatba vétele e tekintetben 2500 év alatt felépített, azt a túlhasználat 250 éve tökéletesen lerombolta. A tendencia folytatásának beláthatatlanok a következményei. 12

15 3. ábra: A közép-európai flóra diverzitásának változása (Hüppe 1990 nyomán Harrach 1994) A mezőgazdálkodás hazánkban a század hatvanas évtizedéig csak kis mértékben okozott környezetkárosodást. Egészen a közeli múltig jelentős területeken alkalmaztak olyan hagyományos gazdálkodási módokat, amelyek változatos élőhelyi viszonyok fenntartását és fajgazdag élővilág megélhetését tették lehetővé, pl.: sekély talajú termőhelyeken a talajvédelmi funkciójú, természetközeli, fajgazdag erdőtársulásokban, amelyeket, mint véderdőket tartottak fenn ; a sík-, és dombvidéki füves pusztákon, mint extenzív használatú legelőtájakon, amelyek Közép-Európában egyedülálló tájképi értékeket és sajátos összetételű, fajgazdag életközösségeket őriztek meg (Hortobágy, Kiskunság); nagy folyóink természetközeli állapotú árterein, holtágakkal, liget- és láperdőkkel, hagyományos ártéri gazdálkodás maradványaival; domb-, és hegyvidéki, hagyományos rétgazdálkodású, szőlő- és gyümölcstermelő területeken, gyakran az ősi területhasználat és településszerkezet maradványaival (Őrség, Tokaj-Hegyalja, Szatmár-Bereg stb.); dombvidéki, hagyományos vetésforgós művelésű területeken, a mocsár és láprétek hagyományos kezelésével (Ny-Dunántúl, Beregi-sík, Nyírség). A mezőgazdaság, és különösen annak hagyományos rendszerei tehát inkább kedvező hatással vannak a biológiai sokféleségre és az ökológiai stabilitásra. Nem így a csúcsra járó, iparszerű, intenzív mezőgazdálkodás. 13

16 A biológiai sokféleség csökkenése Az iparszerű mezőgazdálkodás káros környezeti hatásai közül az egyik legfontosabb a biológiai sokféleséget veszélyeztető, csökkentő hatása. Okai többsége a termőhely adottságait, környezeti érzékenységét meghaladó földhasználati, gazdálkodási intenzitásra, annak mértéktelen növekedésére vezethető vissza. Vegyünk sorra ezek közül néhányat. Az emberi populációk létszámnövekedése és az ezzel párhuzamos, egyre intenzívebb élőhely-hasznosítás következtében az életközösségek populációi is jelentős emberi befolyás alá kerültek. A hatások egyik csoportját az jelentette, hogy az ember kiválasztott és háziasított néhány fajt. Ezeket egyre nagyobb tömegben kezdte termeszteni, illetve tenyészteni, és elterjesztette mindenütt a Földön. Egyre nagyobb területeket vont mezőgazdasági termelésbe. Ennek következtében a vadon élő fajok élettere szűkült, esetleg meg is szűnt. Egy faj eltűnésével a táplálékláncokban ráépülő fajok (ragadozók, parazitáik és parazitoidjaik) is veszélybe kerülhetnek, végül kipusztulhatnak. A nagyobb testtömegű fajok eltűnése több egyéb faj pusztulását vonja maga után. Becslések szerint egyetlen növényfaj kihalása átlagosan mintegy 30 specializált, egyéb szervezet kipusztulásához vezet. Trópusokon azonban található pl. olyan fafaj, amelyen csupán specialista bogárfajból mintegy 160 él. Becslések szerint ez azt jelenti, hogy ezen egyetlen faj kipusztulása mintegy 600 további állatfaj pusztulását vonná maga után. Az iparszerű mezőgazdasági termelésbe vont területeken élő fajok számát rendszerint nem vizsgálják, a gazdálkodás szervezésénél nem veszik figyelembe. Megelégednek a termelés szempontjából közvetlenül fontos fajok, a termesztett növények és gyomok, a tenyésztett állatok valamint ezek parazitái, a területen előforduló kártevők számbavételével. Ez mindösszesen néhány tíz faj táblánként. Ha azonban az eddig figyelembe nem vett fajokat is számba vesszük, kiderül, hogy a talajokban még növénytakaró teljes hiányában is rendkívül bonyolult faji összetételű életközösségek vannak, amelyek nagyon különböző szervezetek millióiból tevődnek össze. A monokultúrák elterjedése az egyik legfontosabb oka a fajszám csökkenésének a mezőgazdasági területeken. Ez az előzőekben leírtakból egyenesen következik. Ennek mindent homogenizáló törekvése és hatása gyökeres ellentétben van a természet sokszínűségével. A mezőgazdasági termelési technológiák a földrészek között is terjedni kezdtek, a növényés állatfajok elterjesztése a faj saját areáján kívül is lehetséges módszerré vált. Fajokat telepítettek a termés növelése, növényvédelem vagy egyéb célokból. Idegen fajok betelepítésének következtében azonban az őshonos fauna gyakran károsodott, mivel az idegen faj (fajok) létszámszabályozásának tényezői (ragadozók, paraziták, abiotikus feltételek) nem voltak jelen, és így nem szabhattak természetes gátat a betelepített faj szaporodásának. Ebben az összefüggésben utalni kell a transzgénikus szervezetek (GMO-k) mezőgazdasági felhasználásának kockázataira is. A túl nagy intenzitású legeltetés jelentősen befolyásolja a növények fajösszetételét. A legelők túlterhelése gyakran vezet a fajösszetétel változásához és ritka fajok kihalásához, esetenként a növénytakaró teljes pusztulásához. A nagytestű növényevő háziállatok válogatva fogyasztják a növényeket, gyakran éppen a ritka fajokat, tapossák a legelőt, és ezzel kiirtják a mechanikai hatásokra érzékeny növényfajokat, valamint tömörítik a talajt. Mindezek a hatások a legelők növényeinek diverzitáscsökkenéséhez vezethetnek. A mezőgazdaságban használatos peszticidek hatásairól már igen sok ismeret áll rendelkezésre. Ezeket itt még vázlatosan sem tudjuk leírni. Csupán a példa kedvéért említjük, hogy hiába fejlesztettek speciális inszekticideket, fungicideket és herbicideket, és tesztelték azokat a szokásos tesztfajokon, specificitásuk a nem célszervezetekre nézve már nem érvényesül. A szerves anyagok lebontása szempontjából fontos talajlakó ugróvillás rovarokra például a peszticidek mindegyik típusa halálos lehet, függetlenül attól, hogy inszekticidről vagy fungicidről van-e szó. Megjegyezzük, hogy a műtrágyázás is járhat hasonló hatásokkal az élővilágra, mint a növényvédőszeres beavatkozás. A modern állatorvosi kezelések szintén veszélyt jelenthetnek a növény- és állatfajokra. A paraziták ellen használt gyógyszerek maradványai és bomlástermékei az ürülékkel és a 14

17 vizelettel a talajba kerülnek, és ezek - hasonlóan a peszticidek szermaradványaihoz - számos esetben a talajállatok fajszámát csökkentik, hiszen éppen állatok irtására fejlesztették ki azokat. A talajművelési módokat egyértelműen annak érdekében fejlesztették ki, hogy a növények fajszámát csökkentsék, és csakis a termesztett faj (esetleg néhány faj) maradjon a táblán. Ennek következményeképpen jelentősen csökken a növényeket fogyasztók fajszáma is. A talajművelés hátrányos lehet a földön fészkelő madarakra, mert a fészkelési és intenzív talajművelési periódusok gyakran egybeesnek. A talajművelés következtében jelentősen megváltozik a talaj szerkezete, porozitása, ennek következtében a levegő- és vízviszonyok és talajhőmérséklet is. Mivel ezek az abiotikus tényezők befolyásolják legjobban a mikrobiális biomassza valamint a fauna minőségi és mennyiségi összetételét, a talajszerkezet romlása a fajszám csökkenéséhez vezet. Tovább növelheti a fajok pusztulását a talajművelés következtében fellépő talajerózió is. A vizes, nedves területek lecsapolása és átalakítása mezőgazdasági tevékenységek céljaira különösen nagy károkat okoz, és komoly mértékű fajszámcsökkenéshez vezet. Ezek a környezetileg érzékeny területek igen sérülékenyek. Sajátos flórájuk és faunájuk van. Különösen sok ritka mocsári növény-, hal-, kétéltű- és hüllőfaj él ilyen helyeken. Említendő a lecsapolások káros hatásai között az is, hogy a kialakított öntözőcsatornán keresztül gyakran szennyezett, pl. nitrátos víz kerül a területre, ami további káros hatással van az élővilágra. Az egyoldalú, termeléshatékonysági, méretökonómiai szempontok szélsőséges érvényesítése következtében a mezőgazdasági területeken a tartós struktúrák, a bolygatatlan élőhelyek (a biotóphálózat) rendszere és annak elemei szinte teljesen eltűntek a termelési térből mint a gazdálkodást zavaró tényezők. Az így kialakult gigantomán üzem és tábla méretek nem hagytak teret az ökológiai infrastruktúra, a biotóphálózati rendszer számára. Az iparszerű gazdálkodás földhasználati rendszere és térstruktúrája minimálisra szorítja és elszigeteli a természetes ill. természetközeli élőhelyeket. Az iparszerű gazdálkodás általános homogenizáló hatása (monokultúra, fajszegény növényszerkezet, technológia egységesítés, méretek, stb.) kiterjed a gazdálkodás intenzitási fokának környezettől függetlenül egységes növelésére is, amely a területek többségén túlhasználathoz, és ebből következően környezeti distresszhez vezet. Mindezek következtében az ország állatvilága amely ismert és ismeretlen fajból áll komoly veszélybe került. A veszélyeztetett fajok száma mintegy 400, amelyből a rovarok (272 faj) és a madarak (83 faj) száma a legnagyobb. A magasabb rendű természetes növényvilág fajszáma mintegy 3000, amelynek mintegy 25 %-a vagy már kipusztult, vagy különböző mértékben veszélyeztetett. A vázlatosan felsorolt tényezők, iparszerű gazdálkodási megoldások nem csupán önmagukban, hanem egymással kölcsönhatásban, egymást erősítve hatnak a biológiai sokféleségre. Ennek bemutatására példaképpen a gyomproblémát vehetjük, amely a három országos gyomfelvételezés adatai alapján jól nyomon követhető (1. táblázat). Ezek a évenként megismételt-, többé-kevésbé azonos területekről származó felvételezési adatok azt mutatják meg, hogy milyen gyomborítás-érték alakul ki abban az esetben, ha a felvételezés évében gyomirtást nem végzünk. Ez az érték tehát az úgynevezett gyomosodási nyomás mértékére utal, amely a 80-as évek közepére az egyre növekvő adagú gyomirtószer felhasználás ellenére is megközelítette az 50-es évek elejének értékét. Ez azt jelzi, hogy a növekvő vegyszeradagokkal a gyomosodási nyomást egyensúlyban tudtuk ugyan tartani ami persze a termelési költségek és a környezetterhelés növekedésével járt megszüntetni azonban nem sikerült. A monokultúrás gazdálkodás és a vegyszerek hatására ugyanakkor a gyomflóra fajszáma jelentősen lecsökkent, de a megmaradt fajok vegyszerrezisztenciája folyamatosan növekedett, és mivel a konkurens fajok is eltűntek, szaporodásuk szinte ellenőrizhetetlenné vált. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy míg 1950-ben például az első húsz legnagyobb borítású faj aránya az összes gyomborításon belül 49,2 % volt, addig 1970-re ez az érték 62,8 %-ra, 1987-re pedig 76 %-ra növekedett, vagyis az összes gyomborítás 76 %-át húsz faj tette ki. A fajspektrum szegényedése igen kifejezett. Külföldi adatok szerint az elmúlt 100 évben a szántóföldi kultúrák gyomfajszáma a harmadára csökkent, és ma már kevesebb mint 50 faj adja az összes gyomborí- 15

18 tás több mint 99%-át, ami a biodiverzitás általános csökkenési folyamatán belül jól mutatja a művelés alatt álló szántóterületeken e folyamat rendkívüli felgyorsulását. 1. táblázat: A III. országos gyomfelvételezés húsz legjelentősebb szántóföldi gyomfajának rangsora és borítási %-a, összehasonlítva az I. és II. felvételezés adataival (Újvárosi, 1973 és Kovács et al adatai alapján) (Ángyán - Menyhért, 1988) Gyomfaj Élet forma borítás rangsor borítás rangsor borítás rangsor (%) (%) (%) Echinocloa crus-galli T 4 0, , ,07 1. Amaranthus retroflexus T 4 0, , ,25 2. Chenopodium album T 4 1, , ,07 3. Ambrosia elatior T 4 0, , ,76 4. Convolvulus arvensis G 3 7, , ,92 5. Matricaria inodora T 4 0, , ,45 6. Setaria glauca T 4 1, , ,82 7. Cirsium arvense G 3 2, , ,76 8. Sinapis arvensis T 3 0, , ,73 9. Bilderdykia convolvulus T 4 0, , , Polygonum lapathifolium T 4 0, , , Amaranthus chlorostachys T 4 0, , , Helianthus annuus T , Galium aparine T 2 0, , , Apera spica-venti T 2 0, , , Agropyron repens G 1 0, , , Hibiscus trionum T 4 0, , , Digitaria sanguinalis T 4 0, , , Sorgum halepense G , , Papaver rhoeas T , A 20 faj összes borítása Az összes gyomborítás A 20 faj borítása az összes borítás %-ában 17,06 34,70 49,20 16,91 26,92 62,80 25,68 33,70 76,20 Az erdőket érő kedvezőtlen hatások közül a legjelentősebbek az erdőirtás, a légszennyezés (savas esők, S, N-oxidok), a talajvízszint változása, a mezőgazdasági kemikáliák helytelen és túlzott használata, természeti csapások, járványszerű vírus- és gombabetegségek, stb. Ezeken túl a legfontosabb tápelemek (N, P, K, S stb.) pozitív mérlege, vagy a legtöbb kation (Ca, Mg, Na stb.) negatív mérlege jelzik a környezetszennyezés természetszerű és természetes erdőkre gyakorolt kedvezőtlen hatását, és az iparosítás valamint a kemikáliák növekvő használatával az egész bioszférára kiterjedő környezeti kockázatait. Mindezek hatására a károsodott erdőterület aránya az összes faállománnyal borított erdőterület 10 %-ára tehető. Az intenzív erdőgazdálkodás rendszere, valamint a felsorolt károsító tényezők hatására elsősorban a gyertyán-, a bükk-, a cser- és a tölgyfaállomány csökkent, azaz a károsodás elsősorban az értékesebb faállományt sújtja. Az egyre intenzívebbé váló erdőgazdálkodás következtében egyúttal csökken a természetes és természetszerű erdők aránya, és nő a telepített, általában elegyetlen, ökológiailag kevésbé stabil erdőállomány A termőtalajok pusztulása A termőtalaj pusztulása (erózió, defláció) igen kifejezett, és jelentős területeket érint. Mértékét a 2. táblázatban összefoglalt néhány adat is jól szemlélteti. 16

19 2. táblázat: Talajpusztulás Magyarországon (Stefanovits, szerk., és Stefanovits, 1981 nyomán) Talajpusztulás 1000 ha Az összterület %-a Erózió Erős 554 6,0 Közepes 885 9,5 Gyenge 858 9,2 Összesen ,7 Defláció által erősen veszélyeztetett ,6 Összesen: ,3 Megjegyzés: Az eredeti talajszelvény szintjeinek: több mint 70 %-a lepusztult: erős erózió; %-a lepusztult: közepes erózió; kevesebb, mint 30 %-a lepusztult: gyenge erózió A vízkészletek és a vízbázisok veszélyeztetettsége A víz minőségének romlása különösen a felszín alatti vízkészletek esetében nyugtalanító mértékű. A minőség szempontjából kifogásolt ivóvízminták arányát mutatja be a 3. táblázat. 3. táblázat: Ivóvízvizsgálatok értékelése (Horváth - KSH, 1986) Kifogásolt minták aránya az összes Vizsgálati szempontok minta %-ában Ásott kutak Fúrt kutak Vízművek (talajvíz) (rétegvíz) Bakteriológiai 42,4 18,8 25,4 Kémiai összesen vas nitrát ammónium 58,9 20,0 25,3 17,0 36,9 15,9 12,5 10,6 26,4 11,3 9,0 7,6 Biológiai 26,8 10,3 17, A mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek minőségromlása Az iparszerű gazdálkodás, a mesterséges energiaráfordítás-növelés hatására a termésátlagok robbanásszerű növekedése a termékek minőségromlásával és egészségre káros szennyeződésük növekedésével járt együtt. A minőségromlásra példának termesztett búzafajtáink sütőipari minőségét vehetjük. (4. táblázat) 4. táblázat: A műtrágya-ráfordítás, a termésátlag és a termesztett búzafajták nedves sikértartalmának változása az as időszakban Magyarországon (%) (Szabó, 1990 adatai alapján) ( ös érték = 100 %) Megnevezés Műtrágya hatóanyag-felhasználás (kg/ha) ,2 409,6 512,6 Termésátlag (t/ha) ,6 178,5 218,3 Nedves sikértartalom (%) ,7 71,9 66,9 Ha összehasonlítjuk a műtrágya-ráfordítás, a termésátlag és a minőségi paraméterek közül pl. a nedves sikértartalom változását az as időszakban, az intenzifikálás legerőteljesebb időszakában, akkor jól látható, hogy miközben 15 év alatt a műtrágya-ráfordítás 5,1-szeresére növekedett, azonközben a búza termésátlaga 2,2-szeresére nőtt, a termés nedves sikértartalma viszont 1/3-al csökkent, és nem érte el a 15 évvel korábbi érték 67 %-át sem. Az 1980-as évek elején e folyamat következtében nem volt A1-es javító minőségű kenyérgabonája annak a Magyarországnak, amely a két világháború között minőségi búzát exportált Kanadába! E folyamat mögött nyilván nem csupán a műtrágya felhasználás növelése, hanem egy egyirányú nemesítési-, fajtaminősítési - és fajtaváltási program is meghúzódott. Ha az 1970 előtt minősített fajták jellemzőit 100 %-nak vesszük, akkor megállapítható, hogy az 1979 után minősített fajták ugyanezen mi- 17

20 nőségi paramétereinek értéke már csupán %-ra tehető (5. táblázat). Ez a termésnövelő, minőségrontó, iparszerű fejlődési folyamat nyilvánvalóan tarthatatlan. 5. táblázat: A különböző időszakban minősített fajták minőségi jellemzőinek alakulása az es időszak adatai alapján (Szabó, 1990) Megnevezés A fajta minősítésének időszaka < > 1979 Sikér mennyiség 32,9 30,1 28,9 % 100,0 91,5 87,8 Farinográfos min. értékszám mennyiség 64,8 62,8 60,9 % 100,0 96,9 94,0 A próbacipó térfogata cm ,0 1108,5 980,0 % 100,0 90,3 79, A vegyszer- és metabolitprobléma, humánegészségügyi kockázatok Az élelmiszerek beltartalmi romlása, táplálkozásfiziológiai értékük csökkenése, káros vegyületekkel, metabolitokkal és azok maradványaival való feldúsulása, a táplálkozási lánc általános szenynyeződése olyan káros folyamat, amely igen súlyos egészségügyi kockázatokat hordoz magában, s következményei beláthatatlanok lehetnek. Az egészségre káros táplálékláncon keresztül az emberi szervezetbe kerülő kémiai anyagok, szermaradványok (reziduumok), átalakulási termékek (metabolitok) és azok új képződményei (neokombinánsai) mennyiségének növekedése, feldúsulása kézzel foghatóan a kemizáció és iparosítás egyenes következménye. (Darvas-Székács, 2006) Ezt a zömében iparszerű gazdálkodási rendszerekből származó élelmiszerek káros maradványtartalma egyértelműen igazolja (6. táblázat), és a különböző gazdálkodási rendszerek közti különbségek e tekintetben igen meggyőzőek (7. táblázat). 6. táblázat: Növényi eredetű élelmiszerek peszticidmaradványokkal való szennyezettségének mértéke Németországban az os időszak adatai alapján (Guhl - Sante, 1990) Termékcsoport Mintaszám Maradványok Határérték felett db db % db % Gyümölcs Zöldség Gabona, gabonatermékek Kenyér- és pékárú Tésztafélék Teák, teaszerű termékek Fűszerek Hüvelyesek, olajosok, héjasok Növényi zsírok és olajok Bor, sör Összesen táblázat: Peszticidmaradványok különböző gazdálkodási rendszerből származó zöldség- és gyümölcsmintákban (Schüpach, 1986) Megnevezés Gazdálkodási rendszer Biológiai Iparszerű Mintaszám (db) Maradványmentes, % 97,1 60,9 Maradványt tartalmazó 2,9 39,1 < e.ü. határérték (%) 2,9 32,9 > e.ü. határérték (%) - 6,2 Ennek jelentőségét igazán akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy az életfolyamatokat károsító kémiai anyagok több mint 70%-a a táplálékkal kerül a szervezetbe! Az élelmiszerek kémiai 18