Diana Palmer. Az ausztrál férfi

Átírás

1 Diana Palmer Az ausztrál férfi Priscilla a Honolului Egyetemen szerzett diplomával tér vissza szüleihez Ausztráliába. Boldogan toppan be családjához, de érzelmei korántsem ily egyértelműek az őt váró John Sterlinggel kapcsolatban. Nem is csoda, hiszen a tizenhat éves lány első nagy szerelmét és egyben csalódását is jelentette a férfi. A gyorsan virágba borult, ígéretes szerelem jegyében kérte meg Priscilla kezét, s az örömmámorban úszó menyasszony már az esküvői ruhát is beszerezte, amikor hideg zuhanyként zúdult rá a férfi közleménye: úgy látja, nem hozzá való a serdülő lány. Priscillát szinte megbénította ez a csapás, s a boldogság helyett megkeseredést hozó fordulatot nem tudta feledni. John most egészen más, magabiztos, előkelő büszkeséget sugárzó hölgyet lát viszont, aki azonban csak kívülről határozott, mert a lelke mélyén újra feltör az elfojtott vulkán...

2 Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Enterprises II. B. V. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői kitalált személyek. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal való hasonlóság a merő véletlen műve. Diana Palmer, 1985 Harlequin Magyarország Kft., 2002 Eredeti címe: The Australian (Silhouette Books) Magyarra fordította: Petővári Réka Diana Palmer 1984 Harlequin Magyarország Kft., 2002 Eredeti címe: Heart of Ice (Silhouette Books) Magyarra fordította: Petővári Réka Kép: Majoros Árpád ISSN X ISBN Az Arany Júlia a Harlequin Magyarország Kft. időszaki kiadványa. Felelős kiadó: Stephen Miles, dr. Robin Houcken Főszerkesztő: Dr. Téglásy Imre Műszaki vezető: Dr. Téglásy Imre Hirdetésszervezés: /1395 Terjesztési ügyek: /1410 Szerkesztőség: 1122 Budapest XII., Városmajor u. 32/C. I/6. Levélcím: 1535 Budapest, Pf.: 762. Távbeszélő: Távmásoló: Elektronikus posta: harleq@matavnet.hu A Harlequin Magyarország Kft. szerelmesregény-sorozatai: JÚLIA ROMANA SZÍVHANG BIANCA TIFFANY Terjeszti a HÍRKER RT., az NH RT., a regionális részvénytársaságok, valamint egyéb terjesztő szervek. Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken és rejtvénypályázatainkon részt vevők adatai (név, lakcím) kiadónk nyilvántartásába kerülnek. Részvételükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a fenti adatok felhasználásával későbbiekben akcióinkra, kiadványainkra felhívjuk szíves figyelmüket. Szedés: Harlequin Magyarország Kft. Készült: a Szilády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató

3 1. FEJEZET A brisbane-i repülőtér forgalmas volt, ahogy erre Priscilla Johnson számított is. Még diáklányként hagyta el Ausztráliát, ám a diákévek mára véget értek. A diploma megszerzéséhez szomorú dolgok párosultak: a honolului barátok elhidegültek, Margaret néni házát pedig el kellett hagynia, amely öt évig volt az otthona. A jövő tanítónői állást tartogatott számára Providence-ben, egy kisvárosban Brisbane-től északnyugatra, Queensland Nagy-Víz választó-hegységének esőerdőin túl. Várakozva pillantott körül szüleit keresve, és elmosolyodott, amikor eszébe jutott, mennyire örültek a tervének, hogy Ausztráliában tanítson. Kockázatos döntés volt. Ha Ronald George nem jött volna ide maga is tanítani, ha nem unszolta volna Priscillát... Izgatottságában egyik lábáról a másikra állt. Szőke haja rövid fürtökben göndörödött hamvas bőrű, ovális arca és nagy zöld szemei körül. Ezek a szemek nyugalmat és magabiztosságot árasztottak, és talán egy csöppnyi pajkosságot, még most is, hogy a huszonnegyedik születésnapja közeledett. Az illemtanóráknak köszönhetően, ahová Margaret néni járatta, mozgása könnyed és kecses volt. Fehér vászonkosztümjében és pasztellkék blúzában, amelyekhez sötétkék kiegészítőket viselt, nagyon különbözött attól a tizenéves lánytól, aki oly vonakodva hagyta el Ausztráliát öt évvel ezelőtt, hogy Hawaiira menjen egyetemre. Priscilla kissé megborzongott. Itt, Ausztráliában szeptember végén tavasz volt, nem ősz, mint Hawaiin. Ez kissé felborította az érzékeit, végül is csak két évet töltött Queenslandben, mielőtt elkezdte az egyetemet. Szülei azután hagyták el szülőföldjüket, Alabamát, hogy édesapja, Ádám Johnson megpályázott és el is nyert egy providence-i tanítói állást. Úgy érezte, szívesen tanítana egy kis vidéki iskolában, ahová a gyerekek nagyrészt a környező terület nagy marha- és birkatelepeíről járnak. Renée, Priscilla anyja szintén lelkesedett a költözés gondolatáért. Egyiküknek sem voltak már közeli családtagjai, így másokra nem kellett gondolniuk. Mindhármójukban benne volt a kalandvágy, így aztán felpakoltak, és Ausztráliába költöztek. És eddig egyikőjük sem bánta meg. Kivéve talán Priscillát. Azon tűnődött, milyen érzés lesz újra látni őt. Mert mindenképpen találkozni fognak. Providence és a környező vidék ritkán lakott volt, és előbb-utóbb mindenki összefutott a kisvárosban, bevásárlás közben, templomba menet, vagy összejöveteleken. Aggódva vonta össze vékony szemöldökét. Öt év elmúlt! Mostanra egész más nő lett belőle. Ráadásul Ronald is hamarosan megérkezik, így lesz, aki elterelje a gondolatait Jonathan Sterlingről. John. Nem lehet elfelejteni. Zöld szemei megkeményedtek, és olyan erősen szorította a tárcáját és a táskája fülét, hogy ujjai elfehéredtek. Az emlék nem halványult el. A fájdalom sem. Fáradt volt. Hosszú volt a repülőút, és annak ellenére, hogy csomagjai nagy részét már előreküldte, és most csak egy kis táska volt nála, jó lett volna, ha végre feltűnnek a szülei. Szeretett volna végre kis házukban lenni, a Sterling Run néven ismert hatalmas marha- és birkatelep mellett. Szemei gyorsan végigpásztázták a tömött csarnokot, és mielőtt tekintete átsiklott volna a főbejáraton, megakadt egy széles vállú férfin, aki egy fejjel az utazók tömege fölé magasodott. A szíve a torkában dobogott, és remegni kezdett. Talán tévedett! De nem, sűrű, egyenes, kissé kócos haja világosbarna volt, kifakult szőke tincsekkel tarkítva. Egy régi tweed-zakót viselt bő, szürke nadrággal és bakanccsal, de még így is vonzotta a női szemeket, ahogy átverekedte magát a tömegen.

4 Homlokát ráncolta, ahogy sápadtkék szeme a tömeget kutatta. Gödrös álla erősen kiugrott, szája szigorú vonalat rajzolt. Erős, csontos arcán Priscilla új ráncokat fedezett fel. Szemeivel úgy tapogatta végig a férfi alakját, miként a sziklafalon kapaszkodót kereső kéz. A férfi még nem ismerte fel őt. Persze hogy nem, emlékeztette magát. Hosszú lábú, esetlen tizenévesként ment el innen, derékig érő szőke hajjal, idomtalan ruhákban. Most sokkal előkelőbb volt, egy műveli nő magabiztos tartásával, elegáns, egyedi tervezésű ruhában. Nem, gondolta keserűen, nem fogja felismerni. Felemelte a táskáját és könnyed léptekkel elindult felé. A férfi halvány elismeréssel pillantott rá, mielőtt fürkésző szemét újra a tömeg felé fordította. Addig nem is nézett rá újra, míg Priscilla pont előtte meg nem állt. Ekkor azonban összehúzott szemöldöke alatt a felismerés fénye lobbant fel világos szemében. Priss? kérdezte bizonytalanul. Tekintete elárulta döbbenetét, ahogy végigmérte Priscilla formás testét. Igen, én vagyok mondta a lány hűvösen mosolyogva. Hogy vagy, John? Nem kapott választ. A férfi talán még merevebb lett, ahogy felismerte a Priscillában végbement változást. A szüleimre várok folytatta. Nem láttad őket? Én jöttem érted helyettük mondta a férfi ridegen, az oly jól ismert ausztrál hanghordozásban. Ahogy Priscilla fölé tornyosult, nagy volt, erős és vonzó. Kihúzott egy cigarettát a zsebéből, és rágyújtott, miközben Priscilla csodálkozó tekintetét figyelte. Valamilyen ebéden kellett részt venniük Providence-ben. Priscilla megrezdült. Csak remélte, hogy nem a szülei rendezték így a dolgot, valamiféle segítő szándékkal. Ó! Csak ennyit tudott kinyögni. Nem kell ennyire kimutatnod mondta John száraz nevetéssel. Biztosíthatlak, hogy én sem örülök jobban a társaságodnak, mint te az enyémnek. De nem utasíthattam vissza, mikor megkértek. Egyébként is be kellett jönnöm ma a városba. Ha gondolod, elférek a csomagtartóban is vágott vissza Priscilla jeges mosollyal. A férfi nem is méltatta válaszra. Felkapta a táskáját, megfordult, és elindult a bejárat felé, nem törődve azzal, hogy Priscilla egyáltalán követi-e. Szinte futnia kellett, hogy lépést tartson vele. Látom, még mindig szeretsz a helyzet ura lenni vetette oda neki. Semmit sem változtál! A férfi nem fordult felé, még csak nem is lassított. Csak az arca keményedéit meg. Te viszont igen felelte. Oldalra pillantott, a szeme mérgesen csillogott. Meg sem ismertelek. Volt olyan idő, amikor egy hasonló megjegyzés teljesen összetörte volna Prisst. De a keserű évek önfegyelemre szorították. Megtanulta elrejteni az érzéseit, így csak hanyagul elmosolyodott. Végül is öt év telt el, John emlékeztette, és az ajkába harapott, nehogy megkérdezze, tetszik-e a változás a férfinak. Ez a kosztüm biztosan egy vagyonba került jegyezte meg John. Priscilla csak nevetett ezen. Ez valóban így van! Csak nem egy rongyos utcagyereket vártál, John? Tekintete a férfi ruhájára tévedt. Hát nem furcsa? Az emlékeimben valahogy gondozottabb voltál. John szeme fenyegetően elsötétült. Dolgozó ember vagyok. Priscilla felhúzta az orrát. Igen, emlékszem mondta. Birkák, marhák és por. Volt idő, amikor ez nem zavart téged emlékeztette a férfi, és hirtelen kifordult a repülőtérről. Priscilla még soha nem hallotta ilyen sértő hangon beszélni. Igen, volt olyan idő, amikor nem zavarta volna, ha tetőtől talpig poros, vagy éppen gyapjúdarabkák lepik, gondolta a lány. Egy pillanatra behunyta a szemét. A fájdalom, a

5 szégyen és a bánat hulláma söpört rajta végig, térde elgyengült. De erősnek kellett lennie. Nem szabad csak a kezdetre gondolnia, a végét sem szabad elfelejteni! John felemelte a fejét, a tekintete komor volt. Ez majd megteszi, mondta magában, a fájó végjáték felidézése megteszi majd a kellő hatást. Hogy van az egyetemista srác? kérdezte, ahogy kinyitotta régi típusú fehér Fordja ajtaját, és betessékelte Priscillát. Ronald George-ra gondolsz? John megkerülte az autót, és maga is beült, hosszú, izmos lábait kinyújtóztatta a műszerfal alatt, ahogy beindította a kocsit. Igen, Ronald George-ra válaszolta, utálattal ejtve ki a nevet. Hétfőn érkezik felelte Priss, hideg megelégedéssel mérve a csapást. A férfi szeme összeszűkült. Micsoda? Apával és velem fog tanítani Providence-ben mondta. Már nagyon várja, hogy megismerje a vidéki életet. De miért éppen itt? Miért ne? kérdezte pimaszul, és a férfira mosolygott. Ronald és én különleges kapcsolatban állunk. Ami igaz is volt. A legjobb barátok voltak. A férfi szeme végigsiklott rajta, aztán visszafordult, hogy kiügyeskedje az autót a repülőtér parkolójából, közben mély, száraz nevetést hallatott. Nem vagyok igazán meglepve. Már akkor érett voltál egy kapcsolatra, mikor elhagytad Ausztráliát. Priss elpirult, és kinézett az ablakon. Nem szeretett arra emlékezni, honnan is tudja ezt olyan jól a férfi. Hogy van édesanyád? váltott témát. Köszönöm, nagyon jól válaszolta egy perc szünet után John. Elnyomta leégett cigarettáját, és egy újabbra gyújtott, ahogy áthajtottak Brisbane-en. Azt mondja, szereti Kaliforniát. Kaliforniát? Hát már nem veled lakik? Tudtam, hogy van egy nővére Kaliforniában, de... Most a nővérével lakik. John nem mutatott hajlandóságot a további csevegésre, így Priscilla a tájat bámulta, hogy elfoglalja magát. Brisbane olyan idegennek tűnt, mint a legelső napon, mikor idejött a szüleivel Alabamából. Felsóhajtott, s a magas pálmákra, az arany akácfákra és a lángfákra mosolygott, amelyek a szubtrópusi növények fölé magasodtak. Utóbbiak Hawaiira emlékeztették. Brisbane-nek majdnem egymillió lakosa volt, kertekkel és parkokkal, múzeumokkal és galériákkal. A közeli Aranyparttal és a Nagy-koraligáttal turisták állandó csapatait vonzotta. Priss annak idején gyakran kívánta, bárcsak lenne ideje bejárni a városba. Nagyon szerette volna látni Early Lane-t, amely afféle skanzen volt ott lehetett megtekinteni az őslakosok eredeti kunyhóját, vagyis egy gunyhót. John Sterlingnek két bennszülött munkása is volt, Big Bennek és Little Bennek hívták őket, mivel apa és fiú voltak. Big Ben egyszer napokig sikertelenül próbálta megtanítani Prisst bumerángot dobni. Ezen most kicsit sajnálkozva mosolyodott el. Egy másik hely, amelyet mindig is meg akart nézni, a New Farm Park volt. Ez a Brisbane folyó mellett feküdt, a várostól keletre. Tízezernyi rózsabokor virágzott ott vadul szeptembertől novemberig, lélegzetelállító illatfelhőbe burkolózva, pompázatos színekkel. Ha most a szüleivel lett volna, megkérte volna Őket, kerüljenek arra. De Johnt nem kérhette meg. Már Brisbane-ből kifelé tartottak, Priscilla pedig, hátradőlve az ülésen, a változó vidéket figyelte. A városon kívül a Nagy-Vízválasztó-hegység trópusi esőerdői húzódtak. Csodás orchideákat pillantott meg, lóripapagájok, arapapagájok csapatát, és egyéb forró égövi madarakat, ahogy fáról fára szálltak. Pitonok is laktak a szinte már bűnösen szép vidéken, ahogy jó néhány egyéb mérgeskígyó is. Prisst kirázta a hideg, mikor az első telepesekre gondolt, akiknek először az aljnövényzetet kellett kiirtaniuk, hogy létrehozzák az első nagy

6 birka- és marhatelepeket. Ehhez szívós emberek kellettek. Olyanok, mint John nagyapja, aki megalapította a Sterling Runt. John csontos, széles arcának kemény vonásaira pillantott, és szeme akaratlanul is vastag, finom rajzolatú száján időzött, mielőtt tekintetét újra az ablakra tudta kényszeríteni. Az a kemény, ügyes száj tanította meg neki mindazt, amit csak tudott a csókolózásról... Nyugtalanul mocorgott az ülésen, miközben az autó áthaladt a vonulatot átszelő szakadék felett, és újra ereszkedni kezdtek. A távolban hullámzó mezők nyújtózkodtak, egészen az állam nyugati részén fekvő, isten háta mögötti területig, amelyet Channel Countrynak hívtak. Priss emlékezett, hogy Johnnak él ott egy unokatestvére. Brisbane-től délnyugatra feküdt a Darling Downs, Queensland leggazdagabb mezőgazdasági területe. Ausztrália legnagyobb marhatelepei közül néhány mégis északnyugaton volt, és itt terült el Providence is, egy folyó mellett, amely a kisváros három birka- és marhatelepének vízellátását biztosította. Ezek közül volt az egyik a Sterling Run. Priss meg akarta kérdezni Johntól, miért ezzel a Forddal jár. Eszébe jutott, hogy amikor ő elhagyta Ausztráliát, még egy ezüst Mercedesé volt. Azzal járt a városba, a telepen pedig egy Land Rovert használt. A másik furcsa dolog az öltözéke volt. John mindig öltönyt vett, ha a városba készült, mégpedig leginkább drágát. Keserűen nevetett magában. Valószínűleg nem akarta azzal vesztegetni az idejét, hogy őmiatta kiöltözzön. Behunyta a szemét. Ha Janié Weeksről lett volna szó, kétségkívül kicsípte volna magát. Azon tűnődött, mi történhetett a csábos Janie-vel, és hogy John miért nem vette el feleségül. Priss tudta, hogy az anyja értesítette volna, ha ez megtörténik. Kapcsold be a rádiót, ha akarod vetette oda John röviden. Nem, köszönöm válaszolt a lány. Nem zavar a csend és a nyugalom. Hétfő után talán soha többé nem lesz alkalmam megtapasztalni. John a cigarettafüst felhőjén keresztül nézett rá vizslató, kék szemmel. Hogyhogy már a nyár előtt visszajöttél? kíváncsiskodott. Az új félév nem kezdődik el a szünidő előtt. Az iskola egyik alkalmazottját meg kellett műteni. Én helyettesítem a vakációig felelt Priss. Ronald is helyettesítő tanárként fog dolgozni, aztán jövő évtől mindketten teljes állásban leszünk. John nem válaszolt. Megközelíthetetlennek tűnt. Priss a végbement változáson tűnődött. Az a John Sterling, akit ő ismert, közvetlen, jó humorú férfi volt, csillogó szemmel és mindig mosolyra készen. Mennyire más most! Apa mondott valamit Randyről, hogy most a telepen van, Latrice-szel együtt motyogta Priss, John bátyját hozva szóba. Velük vannak az ikrek is? Igen, Gerry és Bobby érkezett a válasz. Tanítani fogod őket. Az jó. John oldalra nézett, és röviden felnevetett. Még nem találkoztál velük mondta sejtelmesen. Mi lett Randy saját telepével Új-Dél-Walesben? folytatta Priss. Az az ő dolga válaszolta hanyagul John. Priss elvörösödött. A férfi az értésére adta: törődjön a saját dolgával. Megalázó volt ez a számára. És úgy általában: John egész viselkedését utálta. Elnézést válaszolta hidegen, nem fogom mindenbe beleütni az orromat. Miért jöttél vissza? kérdezte a férfi, és a hangjában volt valami, ami megdermesztette Prisst. Miért nem teszed te is azt, amire épp most utasítottál engem, és foglalkozol a magad dolgával? vágott vissza. A férfi feléje fordult, és csillogó szemmel nézett rá.

7 Soha nem fogsz beilleszkedni ide mondta, pillantásával alátámasztva szavait. Túl nagyvárosias lettél. Ez a te véleményed válaszolt Priss, némi gúnnyal a hangjában. Őszinte leszek, John. A véleményed egy fikarcnyit sem számít már nekem. Ezzel én is így vagyok vágott vissza a férfi. Ha háború, legyen háború, gondolta. Ezúttal ő is fel van fegyverezve. Beletúrt rövid hajába. Vajon szárazság lesz az idén? váltott témát. Nem. Elegendő csapadékot jósolnak az esős évszakra. Az utóbbi két év szerencsés volt a számunkra. Ezt jó tudni. Igen, voltak nehezebb időszakok is... Vigyázz! Hirtelen egy kenguru ugrott az autó útjába, és most annak utasaira bámult, egy apró kölyökkel az erszényében. John csak centiméterekre állt meg tőle, és nagyot káromkodott, a kenguru pedig egyszerűen pislogott egyet, aztán átugrott az út másik oldalára. Már el is feledkeztem a kengurukról nevetett Priss. Örült, hogy be volt kapcsolva a biztonsági öve. Elég rossz gyalogosok, Majdnem sikerült a másvilágra segíteni válaszolta John fanyar mosoly kíséretében. Minden rendben? kérdezte egyértelműen kelletlenül. Persze. Újra elindultak, Priss pedig lustán elnyújtózott, anélkül hogy észrevette volna, a férfi szúrós, kék szeme mélyén fura kifejezéssel követi a mozdulatait. Úgy tűnt, John teljesen elégedett, ahogy ott ül és cigarettázik, Priss pedig nem törte meg a csendet. Saját higgadtságán tűnődött. Jó néhány évvel ezelőtt egyedül utazni egy kocsiban Johnnal legalább olyan érzés lett volna, mint a nyertes lovat megülni a Melbourne kupán. Most annyira ellazult, hogy az izgalomnak csak egy halvány sugara érintette karcsú testét. És talán ez is elmúlik majd idővel. Végül megérkeztek Providence-be. A kis település szinte semmit sem változott épületek kis oázisa a hullámzó füves területek között. Mögöttük a távolban a Nagy-Víz választóhegység homályos vonulatai, előttük pedig a végtelen. John letért a betonozott foútról egy kavicsos ösvényre, amely a Sterling Run mellett vezetett Priss szüleinek otthona felé. Priss igyekezett másfelé nézni, de nem tudott ellenállni, tekintetét vonzotta a nagy, elterülő ház, a széles tornác, a gyarmati stílusú szerkezet. Az utat leanderek és lángfák szegélyezték, valamin eukaliptuszok, amelyeket itt mindenki egyszerűen gumifáknak nevezett. A földet patakmedrek szabdalták fel. A legtöbbjük kiszáradt az esős évszakot megelőző kilenc hónapban, de aztán, amikor karácsony táján megindult az esőzés, előfordult, hogy napokig nem lehetett elhagyni a házat, amíg el nem állt. Egyszer neki és a szüleinek Sterlingéknél kellett megszállniuk, különben elmosta volna őket a víz, kis házuk pedig súlyos kárt szenvedett a víztől. Olyan a ház, mintha frissen lenne kifestve jegyezte meg Priss, a fénylő fehér felületet látva. Így is történt válaszolta kurtán a férfi. Priss szerette a hosszú tornácokat, ahol egy tavasszal John anyjával üldögélt, és nézte, ahogy az emberek a hosszú úton nyíráshoz terelik a birkákat. Ez is hamarosan elkövetkezik, emlékezett vissza, a fürdetéssel és az állatorvosi vizsgálattal együtt, és a marhák számbavételével, amelyek John hatalmas birkanyájait egészítették ki. A ház és az eukaliptuszliget mögött voltak az elkerített legelők, ahol a nagy merinói juhok legeltek. Épp most vihették el őket, gondolta, a legelők ugyanis érintetlennek tűntek. Priss észrevette, hogy megváltozott a kerítés. Milyen kevés a drót jegyezte meg összehúzott szemöldökkel.

8 Elektromos kerítés mondta John. Ez az egyik újításunk. Olcsóbb, mint a szögesdrót vagy a fakerítés. És ha éppen nincs áram? Vannak generátoraink felelte a férfi Prissre pillantva. És férfiak vadászpuskákkal... tette hozzá régi, száraz humorát megcsillantva. Ám Priss nem mosolygott. Elmúltak már azok az idők, mikor még nevetni tudott John humorán. Csak bólintott. Hamarosan odaértek a szülei házához, amely elhagyatott volt, Adam és Renée ugyanis láthatólag még nem jöttek haza. Sötétedésig visszaérnek állapította meg John. Priss bólintott, és az aranyos kis házikót nézte, magas ormával és keskeny, hosszú elülső tornácával, az ablakokon a zöld zsalugáterrel. A lány már a látványt is szerette, amit a ház a fehér cölöpkerítéssel és a körülötte tornyosuló gumifákkal nyújtott. Mögötte egy sávnyi legelő húzódott, aztán újabb gumifaliget következett, melyben egy patak bujkálva csörgedezett, mint egy varázslatos kis nyílás. Priss itt szerette elnézni a koalákat, amint eukaliptuszleveleket esznek, és lóripapagájokra vagy más trópusi madarakra várni, hogy egy pillanatra leszálljanak röptükből.. Semmit sem változott jegyezte meg lágy hangon. John kiszállt, és a táskáját kivette a csomagtartóból. Priss követte a tornácra, és ahogy felnézett, zöld szemében felvillant az e házban kettesben töltött utolsó alkalom emléke. John lassan megkereste a tekintetét. Nagyon régen volt mondta halkan. Igen helyeselt Priss, és az arca elborult. De nem felejtettem el. Sohasem fogom elfelejteni. Vagy megbocsátani tette hozzá hidegen. John zsebre vágta a kezét, félelmetesen a lány fölé tornyosult, úgy nézett le rá. Nem mondta egy perc elteltével. A hangja mély volt és lassú. Ezt aligha várhatnám el, ugye? Ami történt, megtörtént. Minket már akkor is egy egész világ választott el. Priss térdei meginogtak, de sikerült megtartania magát. Köszönöm, hogy hazahoztál mondta udvariasan. Nem mondom, hogy szívesen válaszolt a férfi. Bárcsak sohasem jöttél volna vissza. Megfordult, Priss pedig vadul dobogó szívvel nézett utána. Szeretett volna felkapni valamit, és a férfihez vágni! De csak állt ott, dühösen bámulva utána, és még csak eszébe sem jutott egy valamire való visszavágás búcsúzóul. Állt a tornácon, és nézte, ahogy John megfordul az autóval és elhajt, porfelhőt hagyva maga után. Aztán megfordult, és elolvasta az üdvözlő üzenetet az ajtón, mielőtt lenyomta a kilincset, és belépett. Csak egy perc kellett, hogy újra otthon érezze magát a kényelmes bútorok között, a meleget sugárzó házban. Mintha még frissen sült almás pite illatát is érezte volna. Hálószobája változatlan volt, szemei tehetetlenül időztek az ágyon. Bárcsak el tudná felejteni! Gyorsan átöltözött, farmert és sárga pulóvert vett fel. Ezek is részei voltak a teljes, új ruhatárnak, amelyet Margaret nénitől kapott ajándékba, diplomájának megszerzése alkalmából. Aztán eltökélten, hogy elűzi a kísérteteket, a ház mögötti elhagyatott, füves legelőn keresztül lesétált a fakerítésig, amely apja földjét választotta el Johnétól. Hosszat sóhajtva dőlt neki a régi, szürke fakerítésnek. Látta magát tizenéves lányként azokban a régmúlt napokban, amikor állandóan itt ólálkodott, azt remélve, hogy megpillantja John Sterlinget. Milyen gondtalan volt! Telve szerelemmel és reménnyel a jövőbeni boldogságról! A boldogságról, ami sohasem jött el.

9 2. FEJEZET Egy tavaszi napon történt, hogy Priss átsietett az üres legelőn a kerítés felé, amely apja apró birtokát választotta el John Sterling hatalmas marhatelepétől. Izgalmában kipirult, ahogy futott, ezüstszőke, hosszú haja körüllebegte finom vonásait, zöld szeme csillogott. John! kiáltotta. John, megkaptam! A magas, szőke férfi megfordította fekete lovát, és egy pillanatig bosszankodva húzta össze a szemöldökét, ahogy meglátta a hanyatt-homlok rohanó Priscillát. Hiszen mezítláb volt, az isten szerelmére, olyan fehér, ujjatlan ruhában, amelyben minden fiatalembert felcsigázott volna. Nézz a lábad elé, te lány! kiáltott vissza nyújtott, jellegzetes kiejtéssel. Ám a lány csak nevetgélve futott tovább, tökéletes balettmozdulattal huppanva a kopott fehér fakerítésre. Kecses kezében levelet lobogtatott. Csak menjenek tovább, emberek, én majd utolérem magukat szólt oda John az alkalmazottainak, akik elégedetten szemlélték, amint a lány felé lovagolt. Priss már két éve szakadatlan csodálattal figyelte a férfit, s tudta, hogy ő tisztában van az iránta érzett lelkesedésével, és bizonyos mértékig elfogadja azt. Micsoda marcona férfi! ábrándozott. Nagy, és széles vállú, és a keze majdnem kétszer akkora, mint az övé. Igazán megnyerőén mutatott vászoningében és kordbársony nadrágjában. Pedig akár csúnyának is lehetett volna mondani hatalmas orra, bozontos szemöldöke miatt, amely vastag szemhéjat keretezett, s alóla szinte átlátszó zafírként csillogott szeme. Arccsontja magas volt, szája széles és érzéki, gödrös álla makacs. A haja sem volt igazán szőke, inkább világosbarna, világító szőke tincsekkel. Hasonló színű volt a szemöldöke és a mellkasát, izmos alkarját fedő dús szőrzet is. De annak ellenére, hogy nem volt éppen finom a külseje, illett Prisshez. Legalább is ő ezt kívánta, ezredszer is, hogy hozzá való legyen. Huszonnyolc évesen még agglegény volt, de szerették a nők. Könnyed, vidám volt a modora, a legtöbb ember számára megnyerő, annak ellenére, hogy ijesztő is tudott lenni, ha kihozták a sodrából. Megint mezítláb vetette oda, Priss csinos kis lábfejére meredve, amely a kerítésen nyugodott. Mit tegyek most veled? Lenne néhány ötletem motyogta a lány huncut mosollyal. A férfi nem válaszolt, csak meggyújtott egy cigarettát, és alkarját a nyeregkápán nyugtatta. Ingének ujja fel volt tűrve, Priss szeme akaratlanul is nagy, izmos kezére tapadt, ahogy a kantárt és a cigarettát tartotta. A nyereg tüntetőn megnyikordult, ahogy a férfi előrébb ült, hogy kalapja széles karimája alól szemügyre vegye őt. Na, mi újság, kislány? kérdezte. Megkaptam az ösztöndíjat felelte Priss büszkén, csillogó szemmel. Az jó. Anyu nagyon büszke folytatta a lány. Apu pedig különösen örül, hiszen ő is tanár. Tanítónő leszek! A férfi Prisst vizsgálta. Minden esélye megvan arra, hogy tanítónő legyen, gondolta, és lágyan elmosolyodott. Göndörödő hosszú hajával, amely ezüstös felhőt formált finom vonásai köré, olyan volt, mint egy látomás. Nem lesz hiány udvarlókban. Ez a gondolat zavarta, mosolya eltűnt. Még csak gyerek volt. Tizennyolc éves. Szeme lassan végigfutott a lány karcsú testén, tökéletes mellének feszes domborulatán ruhája vékony anyaga mögött, továbbsiklott vékony derekára, karcsú csípőjére és hosszú, mutatós lábára, egészen apró csupasz lábfejéig. Priss is a másikat nézte, enyhén izgatottan a férfi pillantásától. Nem emlékezett, hogy bármikor korábban így nézett volna rá: úgy, mint egy nőre, nem pedig mint egy szórakoztató, pimasz kölyökre.

10 Megmozdult, a levelet még mindig a kezében szorongatva. Hiányozni fogok, ha már nem leszek itt? kérdezte, félig tréfásan. Persze, mint egy púp a hátamra vette a lapot a férfi. Ki fog a telefonhoz rángatni egy elles kellős közepén, csak hogy megkérdezze, ráérek-e? Vagy a tavamban úszkálni, miután éppen halakat telepítettem bele? Vagy lerohanni az erdőbe, amikor épp egy kis magányra vágyom? Priss lesütötte a szemét. Tényleg csak púp voltam a hátadon adta meg magát vonakodva. Hátracsapta a haját. Sajnálom. Azért ne légy ilyen szomorú. Hiányozni fogsz tette hozzá John lassan, lágy hangon. Priss sóhajtott, és a szemébe nézett. Te is hiányozni fogsz nekem hangzott a vallomás. Szemei sokatmondóan csillogtak, többet elárulva, mint Priss gondolta volna. Hawaii olyan messze van. Te döntöttél így emlékeztette a férfi. Priss összerázkódott. Nagyon megtetszett a táj, amikor Margaret nénivel meglátogattuk az egyetemet. És az, hogy van a közelben egy nénikém, megkönnyíti a dolgokat, anyu meg apu ugyanis nem örülne, ha kollégiumban kellene laknom. Mégis, bárcsak inkább Brisbane mellett döntöttem volna! Végül is amerikai vagy juttatta eszébe a férfi. Talán könnyebben megtalálod a helyed Honoluluban. De már két éve Ausztráliában élek válaszolta Priss. Most már ez az otthonom. John az ajkához emelte a cigarettát. Fiatal vagy még, Priss. Fiatalabb, mint hiszed. Rövid idő alatt olyan sok minden megváltozhat. Priss felkapta a fejét. Te is azt hiszed, hogy csak egy kölyök vagyok. Nos, uram, gyorsan növök, jobb lesz, ha ezt észben tartja! Nagy bajban lesz, ha majd végleg hazajövök! John felhúzta bozontos szemöldökét, látszólag szórakoztatta a dolog. Tényleg? Addigra mindent megtanulok arról, mit is jelent nőnek lenni vágta oda Priss önelégülten. És ellopom a szíved, nem állíthat majd meg az a sziklafal, amely mögött most őrződ! Örömmel fogadom a próbálkozást vigyorgott John a lányra. Frankó lesz! Priss felsóhajtott. Tessék, már megint csak viccelődik rajta. Hát nem látja, hogy összetöri a szívét? Azt hiszem, jobb, ha megyek sóhajtotta. Segítenem kell anyunak az ebédnél. Felnézett a férfira, remélve a reménytelent, hogy talán maga mögé ülteti a lovon. Az lenne a mennyország, ha közel simulhatna hatalmas testéhez, erezhetné melegét és erejét. Eddig oly ritkán került csak közel hozzá, és minden alkalom féltett emlékként élt benne. Most már nem marad sok idő emlékeket gyűjteni. A szíve vadul kezdett verni. Talán most... Nézz a lábad elé! mondta John a föld felé bólintva. És óvakodj a tekergőktől! Priss összevonta a szemöldökét, aztán eszébe jutott, mire is gondol a másik. A kígyóktól! vágta ki. Te banánzabáló! John hátrahajtotta szőke fejét, és szívből, mélyen felkacagott. Igen, valóban queenslandi vagyok, ez igaz! Na, elég ennyi belőled, kislány, nekem dolgom van, ha te rá is érsz! Igenis, nagyságos uram! hajbókolt Priss, és leugrott a kerítésről, hogy egy nagyot pukedlizzon. Szeme villant egyet, ahogy John vágott egy pofát. Úgy tűnik, túl magas lóra ültem, de most alaposan megmondtad a magadét! Jegyzem a pontokat! figyelmeztette John. Milyen izgalmas vágott vissza Priss élesen. John magában nevetett, és megfordította lovát. Nézz a lábad elé! figyelmeztette újra, hangjában érezhető játékossággal. Aztán megérintette kalapja karimáját, és ellovagolt, mint

11 akinek semmi gondja a világon. Priss addig nézte, amíg el nem tűnt a gumifák mögött, és vágyódva sóhajtott egyet. Hát, végül is van még egy hete, mielőtt elindul Hawaiira. Bárcsak megcsókolná! Belepirult a gondolatba, és alsó ajkába harapott, ahogy az érzés hatalmába kerítette. John soha nem ért még hozzá, kivéve, amikor néha megfogta a kezét, hogy a veszélyes helyeken átsegítse. És egyszer, csak egyetlenegyszer, zuhogó esőben ölbe kapta őt, és mint egy gyereket vitte át a hatalmas sártócsán. Priss úgy kapaszkodott a férfiba, mintha bele akarna fulladni erejének érzékiségébe. Hasonló eset híján leginkább az emlékeiből élt. Egy fényképe is volt a férfiról, amit úgy kunyerált el az anyjától, azzal az ürüggyel, hogy majd arról festi meg John arcképét. A mű sosem készült el, de Priss tárcájába rejtve őrizte a fotót, és ábrándokat szőtt köré. Világfájdalommal az arcán ugrott le a kerítésről, és lassan nekiindult, hogy visszasétáljon a legelőn keresztül. Talán megharapja egy kígyó, John pedig a halálos ágya mellett fog keserű könnyeket ejteni érte. Megrázta magát. Valószínűbb, hogy inkább megdicsérné a kígyót, és megszelídítené. Lustán visszabandukolt a házhoz, és lassan felment a lépcsőn a hűvös elülső verandára, ahol mindig szívesen üldögélt abban reménykedve, hogy John esetleg arra lovagol. A távolban terültek el a lágyan ringó legelők, ahol John Hereford marhái és merinói juhai legelésztek békésen. Szívére szomorúság ült, ahogy ráébredt, hamarosan nagyon távol lesz ettől a kedves, ismerős tájtól. Egyetem. Több év egyetem Hawaiin John Sterlingtől látó- és hallótávolságon kívül. Akit ez még csak nem is érdekelt. Egy csöppet sem. Renée Johnson felpillantott, ahogy a lánya belépett a házba. Halványan elmosolyodott, ahogy ezüstös fejével újra a hímzés felé hajolt. A negyvenes évei végén járt, de előkelő, finom vonásai még mindig hajdani szépségéről árulkodtak. Szia, drágám! Már vissza is jöttél? csipkelődött. Johnnak sok a dolga sóhajtotta Priss. Gyászos mosollyal huppant bele egy székbe. Tudod, örül, hogy elmegyek. Nem hiszem, hogy ez valóban így van mondta Renée hanyagul. A barátság túléli a távollétet! Barátság. Priss sírni tudott volna. Majd belehalt a John iránt érzett szerelmébe! Apunak már itthon kellene lennie, nem? kérdezte. Meg kellett állnia Providence-ben, hogy elhozza az új öltönyét Brisbane-ből hazafelé emlékeztette Renée a lányát. Brisbane pedig nincs éppen közel. És mindezt egy diákért, akit alig ismer jegyezte meg Priss. Csak mert ki kellett jutnia valahogy a repülőtérre. Apának aranyból van a szíve, nem? De igen bólintott az anyja. Tudod, pont ezért mentem hozzá. Priss felugrott, és fel-alá kezdett járkálni a szobában. Azon tűnődöm, vajon helyesen döntöttem-e. Hawaii olyan messze van... De ott van az egyik legjobb egyetem emlékeztette anyja. És a nénikéd is örülni fog, hogy a közelében leszel. Tudod, hogy ő apád kedvenc testvére. Hát persze. Priss kibámult az ablakon, és a távoli, fehér felhőként mozgó juhnyájat figyelte. Johnnak marhái is voltak, de leginkább a nagy merinói juhok érdekelték. Priss szerette nézni, ahogy legelőről legelőre terelik őket. Szerette a fürge és ügyes juhászkutyákat is. De mindenekfelett Johnt szerette. John! Terítsd meg légy szíves az asztalt, kicsim szólt Renée. Rögtön tálalom a vacsorát.

12 3. FEJEZET Adam Johnson vacsora közben érdeklődve méregette a lányát. Priscilla nem szokott turkálni az ételben. Nem vagy éhes, kicsim? kérdezte tőle. Priss szomorú mosollyal emelte fel a fejét. Egyszerűen csak máris honvágyam van hangzott a vallomás. Honvágyad? Ne butáskodj, Hawaii nincs olyan messze kuncogott. És hazajöhetsz ünnepnapokon meg a vakációra. Priss a krumpliba szúrta villáját, és a tányérjába bámult. Tudom. Adam Renée felé fordult, aki csak a fejét rázta. Csak hát... szóval, szerinted Johnnak tényleg hiányozni fogok? Priss az apjára nézett, és nagy szemeket meresztett rá. Az csak nevetett, félreértve a helyzetet. Hát, kedvesem, ebben nem vagyok biztos kuncogott, miközben a vacsorára összpontosított. Eléggé ki tudod őt készíteni. Priss sírva ugrott fel az asztaltól, és a szobája felé rohant. Anyja éles pillantást vetett Adamre. Te marha! porolt vele. Hogy tehetted ezt vele? Nem látod, hogy teljesen belebolondult Johnba? A férfi felhúzta a szemöldökét. Johnba? De hát uramisten, az a férfi tíz évvel idősebb nála! És Priss még csak gyerek! Tizennyolc éves emlékeztette. Egyáltalán nem gyerek már. John akkor is messze túl tapasztalt hozzá mondta Adam szigorúan. Ne érts félre, nagyra tartom őt, de Frissnek magakorabeli fiúkra van szüksége. És tudod, milyen fáradhatatlanul üldözi azt a fiatalembert, Renée. Azon csodálkozom, hogy ő ezt tűri. Te is láthatod, hogy nem érdeklik az olyan kölykök, mint Priss. Igen, igazad van. De olyan fiatal még, drágám mondta René megenyhülve. Nem emlékszel, mi hogyan éreztünk az ő korában? Adam sötét szemei ellágyultak. Dehogynem mondta végül, és nagyot sóhajtott. És mindenki azt hajtogatta, túl fiatalok vagyunk még... Szegény Priss. Elfelejti majd bizakodott Renée. Ha majd vele egyidős fiúk veszik körül, elfelejti Johnt. Priss dermedten állt az előszobában. Minden szót hallott, s ezek úgy érték, mint egy hidegzuhany. Ő valóban üldözné Johnt? És ő tisztában lenne azzal, mennyire bele van bolondulva? Lángolt az arca. A hűvös falnak támasztotta a hátát, szinte remegett. Hát persze, hogy tisztában volt vele! Tíz évvel idősebb nála, említette az apja. John nem kezdene egy olyan gyerekkel, mint amilyen ő. A helyzet sokkal rosszabb volt, mint gondolta volna. Behunyta a szemét. És a legszörnyűbb az egészben, hogy ő maga nem vette észre, mennyire nyilvánvalóak az érzései. De ez nem egyszerűen bolondulás, mert hogy szerelmes volt Johnba! Megfordult, és a szobájába ment, halkan csukva be maga mögött az ajtót. Magányosabbnak érezte magát, mint valaha életében. Szegény John. És önmagát is sajnálta. Apja azt mondta, John túl tapasztalt ahhoz, hogy egy tizenévessel kezdjen, és nyilván igaza is van. Ha John bármit is érzett volna iránta, azt nem tudta volna elrejteni, azt Priss is észrevette volna. Azt mondják, tévedhetetlenül megérzi az ember, ha eljön a nagy szerelem. Az ágyára roskadt, és lassan előhúzta a gyűrött képet, amelyet a tárcájában őrzött. Hosszan nézte a durva arcot, a sűrű, szőkésbarna szemöldököt, az érzéki szájat, a gödröcskét az állón, és a pasztellkék szemet. Nem, nem fog neki hiányozni, gondolta kétségbeesve.

13 Hát akkor nem tudod, mit veszítesz John Sterling mondta a fényképnek. Pár év múlva veszedelmes leszek, és bánni fogod, hogy nem kellettem neked. Majd én megmutatom! Indulatában a szemétkosárba dobta a képet, és az ablakhoz ugrott, mérgesen meredve a nagy gurnifára. Arcát a kezére fektette, és felsóhajtott. Előkelő ruhát fogok viselni, a hajam pedig tökéletes lesz, előkelő leszek és higgadt. És minden férfi velem akar majd táncolni, és John is meg fog őrülni értem, de én csak elmegyek mellette, észre sem fogom venni. Elmosolyodott, ahogy elképzelte a jelenetet. Micsoda tökéletes bosszú lenne! De aztán ráébredt, milyen elviselhetetlennek tűnik a gondolat, hogy évekig John nélkül éljen. És honnan venné a pénzt a szép ruhára, a cicomára? És ha John megnősül, amíg ő távol van? Hányinger jött rá. Sötét ábrázattal vette ki a képet a kosárból, és óvatosan visszacsúsztatta a tárcájába. Az a baj, hogy túl sok ideje van gondolkozni. így inkább a konyhába ment, és elkezdte leszedni az asztalt, hogy anyjának segítsen, megpróbálva nem odafigyelni az érdeklődő pillantásokra, amelyekkel a szülei illették. Mit szólnátok, ha szombaton mindannyian bemennénk Providence-be együtt ebédelni? kérdezte erőltetett mosollyal. Tudjátok, hétfőn már indulok Hawaiira. Apja megkönnyebbült sóhajt hallatott. Ez nagyon jó ötlet! Meg is beszéltük! Én is nagyon örülök, kicsim mosolygott Renée is. Most segítek a mosogatással, aztán elüldögélünk a verandán egy kicsit, jó? Rendben jött a vidám válasz. Talán, ha úgy tesz, mint aki boldog, az felvidítja egy kicsit, gondolta. Segít tompítani a fájdalmát. Miért, istenem, miért kellett neki pont egy olyan férfiba beleszeretnie, mint John Sterling, és ráadásul ilyen fiatalon? Szellemként fog lebegni minden kapcsolata felett, amit más férfiakkal folytatna. Tudta, az ő szerelmes szemében senki nem fogja túlszárnyalni, de még csak utol sem érni Johnt. A következő pár napban kerülte a férfit. Nem hívta fel éjjel, hogy haszontalan kérdéseket tegyen fel, nem sétált a legelő kerítésének mentén azt remélve, hogy megpillantja őt, s nem talált ürügyet, hogy átbiciklizzen apja földjéről Johnéra, vagy hogy meghívassa magát ebédre John anyjával, Diane-nel. Magába fordult, és a szülei el voltak ragadtatva, hogy a lányuk hirtelen így felnőtt. Nem tudhatták, majd belehal abba, hogy nem láthatja Johnt, vagy ha arra gondol, milyen hatalmas távolság fogja tőle elválasztani. Ám szándékosan próbálta a férfit kirekeszteni az életéből, hogy az elválás ne legyen olyan fájdalmas. Az órák és a napok vánszorogtak, de végül is eljött a hétfő, és Friss összecsomagolt, felkészülve a hosszú útra Brisbane-ig, ahol majd felszáll a hawaii repülőre. Ez volt élete legborzasztóbb délelőttje. Még csak el sem köszönsz John Sterlingtől? kérdezte Renée. Komoly arcáról szeretet sugárzott. Priss kicsit megdermedt, de mosolygott, mikor az anyjára nézett. Úgy gondoltam, talán jobb, ha nem mondta. Miért? Friss összerezzent. Összehajtogatott blúzaira tévedt a tekintete. Ügyesen bepakolta őket az utazótáskájába. Nem hiszem, hogy el tudnám viselni, ahogy ugrál örömében válaszolta ideges nevetéssel. Renée odalépett a lányához, és átkarolta a vállát. Dehogy ugrálna. John nem tenne ilyet veled. Oda van érted, Priss, s ezt te is tudod. Igen, de ez nem elég mondta összeszorított fogakkal, miközben a sírás környékezte. Anyjára emelte meggyötört tekintetét. Szeretem őt súgta neki. Renée átölelte. Igen, tudom. Annyira sajnálom, drágám suttogta, és úgy ringatta Prisst, ahogy évekkel ezelőtt tette, mikor még kicsi volt, és fájt valamije. Annyira sajnálom. Priss újra átölelte az anyját, és halványan elmosolyodott. Nagyszerű anya vagy, mondtam már? kérdezte, letörölve könnyeit. Már jól vagyok.

14 Te pedig nagyszerű lány vagy felelte Renée mosolyogva. Hagylak tovább csomagolni. Apád és én bemegyünk Providence-be egy kis időre. Az autóval van valami gond. Rendben. Vigyázzatok magatokra! Vigyázunk. Renée homlokon csókolta a lányát Idővel majd könnyebb lesz, ha ez vigasztal tette hozzá gyengéden. Aztán elment, és Friss kétségbeesetten bámulta a bőröndöt, s gyűlölte magát az okot is, amiért ott állt. Befejezte a ruhák bepakolását, aztán a konyhába ment, hogy megnézze, nem hagyott-e valamit a szárítóban. Egy csipkebugyit talált, és éppen kivette, mikor hallotta, hogy egy autó közeledik. Biztos, hogy nem a szülei azok, gondolta, hisz alig tíz perce mentek el. A hátsó ajtóhoz lépett, kinyitotta, és szétnézett. A szíve majd kiugrott a helyéből, amikor meglátta, amint John Sterling kiszáll Land Roverjéből. Khakiszínű nadrágot viselt rövid ujjú barna inggel, és kalapja széles karimája alatt még a szokásosnál is erőteljesebbnek tűnt. Priss vállára omló kiengedett hajával, csinos kék kötényruhájában és fehér papucscipőiben hirtelen védtelennek érezte magát. Ahogy a férfi a lépcsőhöz ért, felemelte a fejét, és csak állt ott, Frissre bámulva. Kerültél mostanában mondta minden bevezetés nélkül. Priss elmerülve forgatta a bugyit a kezében, és a csipke finom mintáját tanulmányozta. Ez igaz. Erőltetett vigyorral pillantott fel. Örülsz? Délutánra már nem leszek itt. John egy pillanatig habozott, mielőtt feljött a lépcsőn. Jólesne valami hideg ital, megkínálsz? kérdezte, kalapját levéve. Átkozott meleg van. Azt hiszem, van egy kis jeges tea a hűtőben felelte a lány. A szárítóra dobta a bugyit, és töltött neki egy pohárral. John elvette, túlságosan is közel lépve hozzá. Komoran nézett, mintha gondolkozna valamin. Ivott egy kortyot a teából, miközben Priss szeme izmos, szőrös alkarjára tapadt. Olyan vonzó volt a férfi, és egy szerencsés nő majd megkaparintja magának, mielőtt ő felnőne hozzá! Nyomorultabbul érezte magát, mint valaha. Megfogadta, hogy nem fog sírni, még akkor sem, ha John átjön, hogy elbúcsúzzon. De most már nagyon kevés idő van hátra, és a férfi bármelyik pillanatban elrohanhat. Egyébként is lehet, hogy csak az apjához jött. Apuhoz jöttél? kérdezte Priss, kést forgatva saját szívében. Hozzád jöttem javította ki John kurtán. Hogy elbúcsúzzam. Te nem is gondoltál rá? Priss megvonta a vállát, a férfi poros csizmáit bámulva. Én... én nem szeretem a búcsúzást sikerült kinyögnie remegő hangon. A gondolatba, hogy hónapokig nem fogja látni a férfit, majd belepusztult, és ez csak rontott a dolgokon. El sem tudta képzelni, hogyan fog élni a világban nélküle. Mi ez? kérdezte John lágy hangon. Nagy kezével, amelyet lehűtött a pohár, megfogta Priss karját, és maga felé fordította a lányt, kényszerítve, hogy ránézzen. Priss telt ajkai remegtek, akárhogy is harcolt ellene, és hatalmas smaragdzöld szemei elhomályosultak a könnyektől. Ezüstös szőke haj göndörödött ovális arca körül, amely kipirult az izgalomtól. Ez a kép egy hosszú percig lekötötte a férfi figyelmét. Szeme ruhája felső gombjaira vándorolt, és úgy tanulmányozta Priss testét, mintha csak most vette volna észre, hogy egyáltalán van neki. Kezével lassan simogatta a lány karját, vad, remegő érzelmeket korbácsolva fel benne. Máris honvágyad van? kérdezte halkan. Priss nagy lélegzetet vett, és megpróbált Johnra mosolyogni, de a férfi alakja összemosódott a szeme előtt.

15 Homályosan látta barna haját a szőke tincsekkel, az őt érdeklődve figyelő égszínkék szemet és a megviselt arcot, amelyet oly nagyon szeretett. Sokáig tartott, míg tekintete elérte a férfiét John úgy tornyosult felé, mint egy napbarnított óriás. Olyan nagy vagy suttogta a lány. Egy ilyen kis vakarcsnak, mint te, talán annak tűnök egyezett bele kedvesen a férfi, de a szeme nem nevetett. Sötéten, nyugodtan, furcsán figyelte a lányt. Priss izgett-mozgott kezének érzéki érintésétől. Be kellene fejeznem a csomagolást motyogta. John ujja erősen szorította a lány kezét. Aztán kérges tenyerébe fogta Priss arcát, aki a pillantásától teljesen elgyengült. Ne vágj ilyen gyászos képet, kedves suttogta felé hajolva, várni fogok rád. A lánynak ez fájt a legjobban. John csak szórakozott, játszott vele, mert tudta, hogyan érez iránta, és most a kedvében akart járni. Behunyta a szemét. John... próbált ellenkezni. A férfi ajkait a homlokához nyomta, amitől Priss sikítani tudott volna. John semmiképp sem akart fájdalmat okozni... Szeretnél egy csókot, kicsi lány? súgta hirtelen, váratlanul, mire Priss szíve majd kiugrott a helyéből. Kinyitotta a szemét, amelyből sértett büszkeség és sóvárgás sugárzott, az orrlyukai kitágultak. Ugye szeretnél? kérdezte újra a férfi halkan. Az arca komoly volt, elszánt, és ettől Priss idősebbnek érezte magát. Fölé hajolt, hogy érezze a lány forró leheletét szétnyílt ajkain. Priss teste megfeszült, szinte követelte, hogy a férfi hozzásimuljon, száját felé emelte. Hirtelen minden álma megvalósulni látszott, a férfi tekintete megvadította szívét. Testét tapogatózva, félénken nyomta a férfiéhoz. Tetszett neki melegségtől sugárzó ereje, az erős, megfeszült izmok, ahogy mellei enyhén a férfihez nyomódtak. A friss levegő illatát érezte rajta, meg kölniét és dohányét, és megfordult vele a világ. Még csak egyszer csókoltak meg súgta idegesen, tágra nyílt szemekkel. Játszottunk... üvegeztünk. De annak a fiúnak a szája nedves volt, és nem volt jó érzés. A férfi ujjai elpirult arcát simogatták, és úgy érezték, csak ők ketten vannak a világon. Ne reszkess, kicsim mondta John halkan. Én szívesen adok egy búcsúcsókot, ha te is akarod. Ha akarom... suttogta reszketve. Szemét elfutották a könnyek. Hát nem tudod, hogy az izzó parázson is átgyalogolnék, hogy hozzád jussak? John szemei megvillantak. Nem is tudod, mi az valójában mondta élesen. Egyetlen csók egy ügyetlen fiútól... De te nem csak egy fiú vagy emlékeztette Priss remegő hangon. Nem, nem vagyok az. John lassan a lány felé hajolt, tekintetét a szemébe fúrta. Milyen feszes kis test súgta, és kemény ajkai halvány mosolyra nyíltak, ahogy Priss ajkát súrolta. Miért nem engeded el magad, és támaszkodsz rám? Priss megpróbálta, de reszketett az izgalomtól, és az eddig ismeretlen érzésektől. Nem tudom nyögte, ahogy a férfi ajka lágyan, kitartóan simogatta az övét. John ujjai a lány nyakára fonódtak, fejét a vállára fektette. Én is szomjazom rá suttogta érdesen. Szeme csillogott, ahogy a lány tekintetét kereste. Ne hagyd, hogy megijesszelek. Bízz bennem! Annyira szeretnélek megcsókolni nyögte ki remegő hangon Priss, vágyakozásában megfeledkezve a büszkeségéről. Igen felelte John, és szétnyitotta ajkait. Igen, érzem mennyire. Priss, teljesen megbolondítasz... A férfi hangja lassú, mély nyögésbe ment át, ahogy megcsókolta a lányt,

16 az első alkalommal gyengéden, csábítóan, engedve, hogy Priss érezze az ajkait, mielőtt megmutatta neki, hogy ennél többre vágyik. Lélegzete remegett, ahogy Priss ajkát harapdálta, aki behunyva tartotta a szemeit, azt remélve, hogy ha ez álom volt, akkor meghal, mielőtt felébred. Süketítő csend vette őket körül, és a lány úgy érezte, lángra lobbantották ébredező érzései. Kezével hirtelen a férfi izmos felkarjába markolt, és teste még inkább megfeszült, ahogy a férfi szája birtokba vette az övét. Azt remélte, John nem fogja az utolsó néhány együtt töltött percet gyengédségre vesztegetni. A férfi felemelte a fejét, szája várakozott Priss szája felett. Lehelete a lány nedves ajkaira tapadt. Tudom még növelni a vágyadat mondta érdes hangon. Hogy egészen elemésszen. Prisst a férfi szemei megijesztették egy kicsit, de túlságosan magával ragadta a pillanat ahhoz, hogy törődjön ezzel. Még szorosabban átölelte a másik feszes, kemény testét, és lábujjhegyre állt. Jaj, John, csókolj vadul! kérte, a férfira csimpaszkodva. Csókolj vadul és lassan, és tégy úgy, mintha kívánnál! Tegyek úgy! fojtotta bele a szót John. Szája újra lecsapott. Erezte, ahogy a lány fiatal testét egyre inkább fűti az izgalom, érezte a lágy ajkak első, halványan ébredező válaszát, ahogy elfogadják őt. Mohón kinyitotta a száját, és a lányéba harapott, nem azért, hogy megijessze, hanem mert többre volt szüksége zárt ajkai remegő bizonytalanságánál. Egy perc után úgy tűnt, Frissnek tetszik a férfi nyelvének finom próbálkozása. Akaratlanul is elernyedtek ajkai, és félénken kezdtek szétnyílni. Igen követelte határozottabban. Igen, pont ezt akarom. Nyisd ki lassan a szádat, hadd ízleljem meg a nyelvemmel... Vadítóan szenvedélyes volt. Priss látott már férfiakat és nőket így csókolózni filmeken, nyitott szájjal, összepréselt testtel, de soha nem tudta, milyen vadító dolog is ez. Felnyögött John követelődző ajkai alatt, mert az érzés teljesen elragadta, hatására szinte újjászületett. Félsz? kérdezte a férfi halkan. Priss tágra nyitotta homályos, elmerült szemét. Nem nyögte. Jaj, dehogy, tőled nem... tőled soha suttogta reszketve. Bármit teszel is velem! Nem tudod, mi is az, amit tehetnék veled! figyelmeztette fenyegetően a férfi. Egy hosszú percig tanulmányozta Priss arcát, aztán keze végigsimított a hátán, közelebb vonva reszkető mellkasához. Egyik keze kettőjük közé csúszott, és végigsimított Priss csípőjétől lágy mellének alsó vonaláig. A lány újra összerázkódott, és ujjait Johnba mélyesztette. Tartsd magad nyögte John lágyan, és a lány arcát figyelte, ahogy ujjai a mellét tapogatták, és látta, ahogy szemei elkerekednek az élvezettől. Priss vad, édes hangot hallatott, és John mellkasába fúrta arcát, a férfiba kapaszkodott. Szükségem van erre mondta John remegve. Istenem segíts, nem tudok ellenállni. Priss érezte, hogy a férfi ajkai az övét keresik, és kissé elfordította fejét, hogy meg is találják. Tartsd nyitva a szemed mormolta John, ahogy megcsókolta a lányt, hevesen, keményen, miközben a szemébe bámult. Közben a keze is mozgott, és látta, ahogy Priss pupillája kitágul, szembogara elfeketedik, ahogy lágy mellét nagy tenyerébe zárja, és érezte, amint közben a mellbimbója megkeményedik. Priss felnyögött. Teste akaratlanul is mozogni kezdett, a férfihoz dörzsölődve, és szinte könyörgött az érintéséért, miközben a testi vágy egészen elöntötte. John felemelte a fejét. Ez a szenvedély suttogta. Ne szégyelld! Én is pont annyira kívánlak, mint te engem. Semmiképpen nem akarok bajt okozni neked. Ahogy beszélt, előrehajolt, és felemelte Prisst, szemében izzott vágy. Hol vannak a szüleid? kérdezte lágyan, ahogy a hálószobába vitte a lányt.

17 A... a városba mentek, az autót... az autót kell megjavíttatni Priss hangja annyira reszketett, hogy alig tudott beszélni. John nyögte. Csitt! súgta a férfi. Ajkaival lecsukott szemhéját simogatta. Kifejezetten gyengéd leszek. Épp csak megkóstollak. Én még soha... kezdte a lány. Tudom. A nyitott bőrönd mellé, az ágyra fektette Prisst, és melléje csúszott. Szájával lágyan, szeretettel érintette az arcát, minden elpirult négyzetcentiméterét végigsimította, a száját izgatta. Priss érezte a férfi ruhája mögé csúsztatott ujjait puha húsán, és kinyitotta a szemét, mert amire most a szerelme tanította, olyan gyönyörű volt, hogy egész életében így akart emlékezni a férfira. Még ha csak sajnálatot érzett iránta, akkor is ennek a néhány percnek az emléke fogja éltetni hátralevő életében. Hozzád fogok érni mondta John gyengéden. Itt súgta, ahogy melle domborulatát végigsimította csipkés melltartója mentén. Meg itt. Keze a csipke alá csúszott, a kemény, lüktető mellbimbóra, amely a férfi iránt érzett égető vágyról árulkodott. Ó nyögte Priss magánkívül, a férfi kezébe kapaszkodva. Eddig ismeretlen érzések, igaz? kérdezte John azzal az átható tudattal, hogy más férfi még nem ért a lányhoz. Én is új érzésekkel ismerkedem, Priss. Te szűz vagy, és számomra most olyan minden, mintha nekem az első alkalom lenne. Elbátortalanít ez a tudat. Priss a férfi szemébe nézett. Annyira... kívántalak hangzott a meggyötört vallomás. John szemei mosolyogtak. Valóban? És most, hogy megkaptál? Priss ajkai szétnyíltak. Nem tudom, mit tegyek mondta egyszerűen. Akarod, hogy én mutassam meg neked? John hangja sötét és bársonyosan csábító volt. Mosolygott, ahogy keze rábukkant a gombokra, és kínzó lassúsággal látott neki, hogy lefejtse a ruhát a lányról. Igen súgta Priss. De... Bátorsága elszállt, ahogy John az utolsó gombbal is végzett, és rádöbbent, mit enged meg most a férfinak. John megrázta a fejét. Nem, nem akarom, hogy ezt egy fiú tegye meg az egyetemről, csupán kíváncsiságból. Hadd legyek én az első! Priss teste reszketett, ám elviselhetetlenül vágyott a férfira, a pillantására. Csak az övére. Soha más férfiéra nem. John keze újra megmozdult, és kikapcsolta Priss melltartóját. Volt egy pillanat, amikor a lány majdnem eltolta magától a férfit, ám az ura volt ennek az ösztönös visszahúzódásnak. Magához vonta az arcát, arra kényszerítve, hogy behunyja a szemét, míg ő a derekáig lefejtette róla a ruhát. Priss érezte bőrén a hűs levegőt, és a meleg, érdes kezet meztelen hátán, és a szíve majd kiugrott a helyéről. És most... lihegte a férfi, nyitott száját a lány homlokához nyomva...most hadd nézzelek meg. Feküdj le, Priscilla, hogy láthassam, amit még nem mutattál meg más férfinak. Lélegzetét visszafojtva, gyengéden az ágytakaróra fektette a lányt, és szemét lassan legeltette annak rózsaszín mellein és kemény, hegyes mellbimbóin. Priss elpirult. Ám a szégyen első néhány gyötrő másodperce után kezdte magát elengedni, és élvezni a férfi átható, elismerő pillantásait. Teste megtelt vágyakozással, lassú, érzéki mozdulatokat tett a matracon, csípőjét akaratán kívül a férfi felé emelte. Akarod, hogy megérintselek? kérdezte John, ahogy a szemébe nézett. Priss egész teste bizsergett, torkán akadt a lélegzete, ahogy meghallotta John hangjának mély, izzó csengését. A férfi tapasztaltsága még nyilvánvalóbbá tette Priss ártatlanságát.

18 John felült, és egyik kezével végigsimította Priss lapos hasát, csípőjéhez simuló ruhája felületét. Lassan, finoman, miközben a lány szemébe nézett, megérintette mellei kemény csúcsait, és figyelte, ahogy a lány megborzong. A melled olyan, mint a méz mondta. Mindenestül mézédes vagy. Olyan édes, hogy megrészegülök tőled. Előrehajolt, és a lány meztelenségét csodálta. Szeretnélek a számba venni lihegte. Megengeded? Priss tehetetlenül nyöszörgött, testét újra csábítóan kidomborította. Priss súgta a férfi, miközben kezét lassan a lány alá csúsztatta. Gyere ide, Priss. Szétnyílt ajkaihoz emelte a lány testét. Priss megmerevedett, és gyönyör sikolyát hallatta, ahogy a férfi a szájával becézte, és az éles: gázott, halk kiáltás rögtön felizgatta Johnt. Valósággal habzsolta a testét, és közelebb hatolva érezte, hogyan válaszol Priss, és fürdött válaszainak hevességében. A lány magánkívül turkált a férfi hajában, akit a vad kis sikolyok teljesen lázba hozták, és még soha nem érzett szenvedélytől reszketett. Ó, istenem! súgta csodálattal, hiszen a lány oly édesen áratlan volt, annyira bízott benne. Teljes felhatalmazást kapott tőle, hogy azt tegyen selymes, fiatal testével, amit csak akar, és szinte megőrjítette ez a lehetőség. Szája most lefelé mozgott a lány testén, egész a derekáig, a csípőjéig, lapos hasáig, ahogy lejjebb tolta a ruháját, hogy mohó ajkai érezhessék meztelenségét. Finom szappaníze volt, és legszívesebben teljes egészében felhabzsolta volna... Akarsz engem most? suttogta élesen. Szája felfelé siklott testén, lágy mellein át az arcáig, és tenyerébe zárta keblét, miközben ajkai lehetetlenné tettek bármiféle ellenállást a lány részéről. Meg akarsz engem érinteni úgy, ahogy én érintelek meg téged, hogy semmi se legyen köztünk, csak levegő? Igen, nagyon akarom... lihegte kiszáradt ajkakkal Priss, odaadóan, reszketve a gyönyörtől. Én is akarom mondta John kissé bizonytalanul. Elvesztettem a fejem miattad. Feküdj nyugodtan, kicsim. Hadd érintselek meg, hadd tegyelek magamévá. Arcát a lányéhoz dörgölte. Szájával szeretgette, becézgette. Priss borzongott gyengédségétől, és John tudta, most már nem állna ellen, ha teljesen levetkőztetné és magáévá tenné. De miközben ezen tudat öröme töltötte el, a következmények is eszébe jutottak. Priss szűz volt. Az első alkalmat ő talán nem fogja annyira élvezni, mint a férfi. Ő maga jobban fel volt izgatva, mint valaha is életében túlságosan is ahhoz, hogy elég türelmes legyen a lányhoz. És ami a legrosszabb, Priss nem védekezett. Teherbe is eshet. Ez a lehetőség hirtelen észhez térítette. Hiszen ez lány még szinte gyermek! Elhúzta száját lágy hasától, és sikerült meggyötört testével felülnie, élesen lihegve, kezével izzadt hajába túrva. Priss maga is hevesen lélegzett, teste vadul rázkódott. Hangos mormogással vonta karjaiba a lányt, és ringatni kezdte izzadt testét. Ölelj át szorosan, kedves! súgta a fülébe, érezte melle hevületét az ingén keresztül. Priss háta olyan volt, mintha selymet tapintott volna. Ölelj át! Majd elmúlik. Csak tarts erősen! Priss a férfiba kapaszkodott, kissé zavarba jött felindultsága miatt, és vad csalódottságot érzett. Vágyódott valami után, amit nem kapott meg, bár maga sem tudta, mi is az valójában. Jaj, istenem suttogta szinte önkívületben. Most már tudod... mondta a férfi gyengéden. Priss körmeivel a férfi vállába markolt, arcát a nyakához nyomta, kissé remegett, ahogy a szívverése lelassult és légzése újra egyenletessé vált. Nem akartad abbahagyni... először. Akkor most miért? Ezt nem is kérdezte, inkább kijelentette. John nagy kezével lassan simogatta haját. Teherbe ejthettelek volna. A gyönyör hullámai söpörtek végig Prissen. Az nagyon jó érzés lehet, teherben lenni az ő gyerekével. Egyáltalán nem volt ijesztő lehetőség. De ez szegényes módja lett volna annak, hogy megszerezze magának Johnt. Csak egy alattomos fogás. Felsóhajtott.

19 És én hagytam volna. John lágyan nevetett. Igen, tudom. Édes, drága kicsi szüzem. A lány vállába harapott, elég erősen, az pedig beleborzongott a váratlan érintésbe, és felnevetett. A férfi visszaejtette a párnákra a lányt, leült, és birtokló, csillogó, kék szemmel nézte félmeztelenségét. Soha senkit nem kívántam még ennyire mondta fojtott hangon. Teljesen tűzbe hoztál. Még most is érzem. Egyenes beszéd volt, és kicsit zavarba ejtő akár csak Priss féktele viselkedése. John mintha észrevette volna, hogy Priss elbizonytalanodó Kedvesen mosolygott a lányra, mikor felült és rendezgetni kezdte a ruháját. Ne szégyelld magad mondta gyengéden. Rajtunk kívül senki nem fogja megtudni, mi is történt ma itt. Hosszú ujjaival végigsimított; a lány száját. Én nem fogom elmondani, ha te sem. Ez volt az a John, akit annyira szeretett! Szemtelen és pajkos. Priss a férfira mosolygott, amaz meg vissza rá, és előrehajolva lágyan, szerelmesen megcsókolta, miközben újra lehúzta a ruháját. Ennél szebbet soha életemben nem fogok látni mormogta a fogai között, a lány rózsaszín bőrét bámulva ott, ahol az előbb csókolgatta és kóstolgatta. Kemény arcán valóságos áhítat tükröződött. Priss vadul elpirult, John pedig előrehajolt, és lecsókolta a félénkséget a szeméről, az ajkairól. Arcából kisimította csatakos haját, és úgy nézett rá, mintha napfelkelte lenne, amelyet az emlékezetébe akar vésni. Most már hozzám tartozol mondta halkan. Őrizd meg a tested a számomra, ne add oda másnak. Én várni fogok rád. A testem már rég a tiéd mondta Priss elcsukló hangon, a másik tekintetét keresve. John, én... A férfi a lány szájára tette a kezét. Ne mondd ki! Keze helyét a szája vette át, és olyan hozzáértően csókolta meg, hogy Priss felnyögött a gyönyörtől, s szemeit elfutotta a könny, amikor John felemelte a fejét. Nagyon fiatal vagy mondta neki úgy, mintha ez zavarná őt. Rengeteg időnk van még, Rengeteg? Mikor még ma elutazom? Kicsim súgta John a lányt bámulva, ha nem utaznál el ma, estére bizonyára az ágyamban találnád magad. Azzal felállt, lustán kinyújtózott, és elnézően figyelte, ahogy Priss megpróbálta elrendezni ruháját. Szemében a birtoklás fénye csillogott, és a csendes büszkeségé, de Priss ezt nem láthatta. Látod, ez történik, ha kerülsz engem mondta, ahogy Priss felállt, és lesimította kócos haját. A kétségbeesés a végsőkig hajszolhat egy férfit. Priss halványan mosolygott. Szóval ez történt? John elkapta a csípőjét, és magához húzta. Szerinted mi történt? Priss a férfi ingét nézte, s azon gondolkodott, hogy nézhet ki nélküle, távolról látta úgy, amikor az embereivel kerítést épített, vagy új lyukat fúrt a cölöpöknek. Most már késő jegyezte meg John, és mély hangjából elégedettség csengett ki. Ha azt akartad, hogy táncba vigyelek, addig kellett volna használnod a helyzetet, amíg együtt feküdtünk az ágyon. A lány elpirult, a férfi nevetett. Hamar elszaladnak a hónapok mondta könnyedén, egy utolsó, gondtalan csókot adva a lánynak. Majd írj! Hát lehet? kérdezte lélegzet-visszafojtva. Persze. És válaszolni is fogsz? John egyik lábáról a másikra állt. Nem éppen az erősségem a levélírás, édes vallotta be. Majd megkérem anyámat, hogy írjon helyettem.

20 Frissnek fájtak ezek a szavak. Nyilván nem szerelmes levelek lesznek ez nyilvánvaló. Talán mindazt, ami az imént közöttük történt, John csak búcsúajándéknak szánta, gyengéd istenhozzádnak. Kárpótlásul azokért az alkalmakért, amikor nem foglalkozott vele, most odavetett néhány szem morzsát. Egész teste elgyengült, de túl büszke volt ahhoz, hogy kimutassa. Hogy felejthette el azt, amit az apja mondott neki arról, hogy John örül, hogy megszabadul tőle, hogy túl öreg ahhoz, hogy érdekelje Priss? Húsvétkor találkozunk szólalt meg a férfi. Akkor hazajössz, ugye? Persze mondta mereven Priss. Viszlát, John. A férfi ujjával finoman végigsimította a lány arcát, és hosszan, forrón a szemébe nézett, de nem ért hozzá többet. Viszlát, Priss. Minden jót. Neked is. És ezzel elment, csupán néhány vad perc emlékét hagyva hátra. Talán kedvesebb lett volna ez az egész, ha ettől megkíméli. A mennyországból újra lehuppanni a földre fájdalmas volt. Az ablakhoz lépett, és nézte, ahogy a kocsi távolodik. A kapuból még integetett, és Priss tudta, John érzi magán figyelő tekintetét. Tudta, hogyan érez most. Mindez csak kárpótlás volt, vigaszdíj. Adjunk a lánynak egy pár csókot, hogy egy kicsit beleborzongjon. Visszament a bőröndjéhez, és csak bámulta, visszatartva előtörő könnyeit. Hát neki ugyan nem kellenek John odavetett morzsái, köszöni szépen. Elutazik, és elfelejti őt. Teljesen kitörli az emlékeiből. Naná, hogy kitörli. Leült az ágyra, és szomorún lógatta az orrát. Az ágytakarón még mindig érezte John erős kölnijének illatát. Sok időbe telt, míg rávette magát, hogy felálljon, és befejezze a csomagolást. Órákkal később elköszönt a szüleitől Brisbane-ben, és felszállt a Hawaii-szigetekre tartó gépre. Annak ellenére, hogy megígérte magának, nem teszi, tekintete akaratlanul is a repülőteret vizslatta, hátha megpillantja Johnt. De a férfi nem volt ott. Miért is lenne? Ő már elbúcsúzott. Priss hátradőlt az ülésen, és behunyta a szemét. Hosszú nap állt előtte.