Kistájaink közlekedésföldrajzi szempontú tipizálásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kistájaink közlekedésföldrajzi szempontú tipizálásáról"

Átírás

1 Kistájaink közlekedésföldrajzi szempontú tipizálásáról Tiner Tibor 1. Bevezetés 2004-ben OTKA kutatás keretében kezdődött meg a Magyarország kistájainak katasztere (Marosi Somogyi szerk. 1990) nevet viselő természetföldrajzi szakkiadvány tartalmának felfrissítése Dövényi Z. témavezető irányításával. A tekintélyes terjedelmű kötetek átdolgozása, kiegészítése azért vált szükségessé, mert az immár másfél évtizede megjelentett tájföldrajzi alapműben szereplő természetföldrajzi ismeretanyag jelentős része mára elavult, így nem ad hiteles képet természetföldrajzi kistájaink jelenlegi állapotáról, emiatt nem képes kellően elősegíteni az egyes kistájakat érintő fejlesztések tájföldrajzi megalapozottságát. A meglévő anyagok átdolgozás mellett a három éves kutatási program keretében lehetőség nyílt a 230 kistáj jellemzésének társadalom- és gazdaságföldrajzi részekkel való kibővítésére is, amely a földrajztudomány sokat emlegetett szintetizáló szerepének érvényesítését célozta e nagyszabású munka keretében. Az egyes kistájak gazdaság-, ill. társadalomföldrajzi sajátosságait bemutató fejezetek között fontos helyet foglalnak el az egyes kistájak közlekedésföldrajzi alapjellemzőit tartalmazó anyagrészek. Ezek a következő közlekedési paramétereiről adnak információkat: a kistáj közlekedési hálózati helyzete; a közutak és a vasútvonalak elhelyezkedése, o hossza és hierarchiája; o arányuk kistájon belül a nagytáj átlagértékéhez képest; a közút- és vasúthálózati végpontok száma és helyzete, a vasútállomással rendelkező települések aránya az összes településhez képest; fajlagos közút-, vasút- és személygépkocsi ellátottsági mutatók; a hajózható vízi utak és a kikötők közlekedési jellemzői, a kompforgalom sajátosságai, a belföldi repülőterek jellemzői, nemzetközi közúti és vasúti határátkelőhelyek, továbbá a jelentős közlekedési műtárgyak (hidak, alagutak stb.) sajátosságai. A fenti mutatócsoportok értékelő elemzése alapján lehetőség nyílik a kistájak közlekedési földrajzi szempontú tipizálására, amely a korábbinál hatékonyabban segítheti elő a makro- és mikroregionális léptékű közlekedésfejlesztési programoknak a táji adottságokhoz való igazítását. 2. A tipizálás előzményei Különböző méretű, közigazgatási, ill. statisztikai alapon elkülönített területi egységek (ország, régió, megye, kistérség) közlekedési földrajzi sajátosságainak bemutatásával, az adott terület közlekedési hálózati viszonyainak tér- és időbeli alakulásával, az ezeket alakító okok feltárásával, értékelő elemzésével az elmúlt évtizedekben több hazai geográfus is foglalkozott (Simon 1984, Szörényiné Kukorelli 1985, 1988, Korompai 1987, Erdősi 1985a,b, 1998, 2001, 2003).

2 Olyan munkák is szép számmal készültek, amelyek a közlekedési helyzet és a kommunikációs kapcsolatok terület- és településfejlesztő hatásaival foglalkoztak egy adott régió komplex fejlődési folyamatának értékelése során (Beluszky 1981, Frisnyák szerk. 1984, 1998, Erdősi 1999, 2001, Kormány 2000) Nem történt viszont mindeddig olyan törekvés, amely arra irányult volna, hogy egy természetföldrajzi kritériumrendszer alapján kidolgozott tájbeosztás eredményeként kialakított területi egységeken ( természetföldrajzi mikrorégiókon ) belül megvizsgálja a fentiekben említett közlekedési paraméterek táji sajátosságait. E paraméterek egy része természetesen kvantitatív jellegű (pl. vasútsűrűség, fajlagos személygépkocsi-ellátottság), amely bármely alapon kialakított területi egységekre (pl. megyékre, statisztikai kistérségekre) is kiszámítható. Sokkal izgalmasabb feladatnak tűnik azonban az, ha természetföldrajzi kistájakra vonatkozóan próbálunk különböző közlekedéshálózati típusokat meghatározni. Az alábbiakban erre teszünk kísérletet. Ha Magyarország közlekedési hálózatának térképét a vele megegyező méretű természetföldrajzi tájbeosztás-térképre illesztjük, akkor mind a 230 kistájra vonatkozóan külön-külön kirajzolódik egy sajátos, csak az adott kistájra jellemző közlekedési hálózatrész, hálózatdarab. (Ez a tematikus térkép 2006 tavaszára készült el az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Kartográfiai Osztályán Keresztesi Z. szerkesztésében.) A kapott alakzatok kistájanként nagy heterogenitást mutatnak, viszont mindegyikük rendelkezik olyan, más kistájakra egyaránt jellemző tulajdonsággal, amely alapján különféle csoportokba sorolhatók, azaz tipizálhatók. Jelen tanulmányban a tipizálás szempontjait tehát az egyes kistájakra adódó közlekedési hálózati jellemzők alapján választjuk ki. Megjegyzendő, hogy ezek a szempontok eléggé eltérőek más (pl. közigazgatási, idegenforgalmi, oktatási, egészségügyi stb.) egységeket alapul vevő közlekedési földrajzi típusalkotáshoz képest (ahol pl. a legalsó területi szinteken sincsenek közlekedési hálózat nélküli, ill. közlekedési központ nélküli területi egységek). 3. Tipizálási szempontok Az egyes kistájak közlekedéshálózati sajátosságainak részletes tanulmányozása alapján a következő szempontok lettek kiválasztva el a tipizálás elvégezhetősége érdekében. a) A hálózat léte vagy nemléte. Ennek alapján beszélhetünk közlekedési hálózattal rendelkező, ill. ilyen hálózat nélküli kistájról. Hálózat nélkülinek tekinthető a kistáj abban az esetben, ha nem vezet át rajta állami közút, vasút, víziút, további nincs a területén repülőtér. (A magánutak erdőgazdasági, mezőgazdasági, bányához vezető szervízutak, valamint a turistautak, a kerékpárutak, az erdei vasutak stb. értelemszerűen nem tartoznak a közút-, ill. vasúthálózathoz, vagyis ezek léte nem befolyásolja a hálózatnélküliség létét.) b) Ágazati szempontból egy kistájon belül a közlekedési hálózat lehet homogén (egyetlen ágazat képviselteti magát, pl. csak közúthálózat van) vagy heterogén (több ágazat közút, vasút, víziút is jelen van a kistáj területén). c) Összekötöttség szempontjából egy kistáj közlekedési hálózata lehet egységes (a területén belül fekvő települések mindegyike elérhető a belső közlekedési hálózat útvonalain át) vagy szegmentált (a kistáj települései egymással csak a térségen kívül fekvő hálózatrészeken keresztül képesek kapcsolatot teremteni). d) Gerinchálózati helyzet szempontjából a kistájak közlekedési tengellyel (főúttal és/vagy vasúti törzshálózati vonallal, ill. regionális vasútvonallal) nem rendelkező kistájakra, továbbá egy, ill. több forgalmi tengellyel rendelkező típusokra, valamint forgalmi csomóponti

3 helyzetű kistájakra oszthatók. Ez a kritérium közúti, vasúti és vízi közlekedés szempontjából külön-külön is figyelembe vehető. e) A közlekedési tengely (ill. tengelyek) kistájon belüli helyzete szempontjából beszélhetünk szimmetrikus és aszimmetrikus hálózatról. Ebből következően egy kistájon belül létezhet magterületi tengely (ekkor gyakran szimmetrikus jellegű a hálózat), belső tengely, ill. peremen futó tengely (utóbbi esetekben aszimmetrikus jellegű a hálózat). f) A közlekedési tengelyek egymáshoz viszonyított helyzete alapján a több közlekedési tengellyel rendelkező kistájak további altípusokra oszthatók (pl. párhuzamos, sugaras, elágazó, keresztező, körutas közlekedési tengelyekkel bíró kistájak). Ugyancsak fontos szempont a forgalmi csomópont helyzete aszerint, hogy az a kistájon belül vagy kívül helyezkedik el. A forgalmi tengelyek fenti szerkezeti jellemzői alapján más fontos megállapítások is tehetők a kistáj közlekedési hálózatára vonatkozóan. Néhány példa: 1. Bármiféle közlekedési tengely hiánya, ill. csak viszonylag rövid szakaszokkal való jelenléte a kistájon belül azt jelzi, hogy a terület közlekedési hálózati helyzete periférikus (forgalmi árnyékhelyzetű). 2. Döntően a kistáj peremén futó közlekedési tengely(ek) a belső területek közlekedési félárnyék-helyzetére utalnak. Ugyanezt tükrözi a hálózati végpontok magas száma, ill. aránya. 3. Az egy (vagy több) hálózati pontban összefutó fővonalak az adott kistájat forgalmi csomóponti (vagy többszörösen csomóponti) helyzetűvé teszik. 4. Ha a kistájat több egymással párhuzamos, egymáshoz közeli vonalvezetésű forgalmi tengely szeli át, a kistájat fokozottan arteriális helyzetűnek tekinthetjük. 4. Példák az egyes tiszta típusok előfordulására Közlekedéshálózati szempontból tiszta típusnak tekinthető az a kistáj, ahol maradéktalanul érvényesül a fenti tipizálási kritériumok valamelyike. Ebből kiindulva nyilvánvaló, hogy 230 kistájunk több mint 70%-a közlekedéshálózati helyzete szempontjából ún. vegyes típusba tartozik, vagyis egyértelműen nem sorolható be egyetlen tiszta típusba sem. Ugyanakkor a különböző tipizálási szempontok figyelembe vételével számos minősítő jegyük megállapítható, s ez alkalmas az adott kistáj közlekedési jellemzőinek bemutatására. A tiszta típusokra viszonylag ritka előfordulásuk miatt érdemes konkrét példákat is felhozni, azaz néhányat név szerint is említeni. 4.1 Hálózat nélküli kistájak A hazai kistáj-állományt közlekedéshálózati szempontból elemezve megállapítható, hogy csupán néhány olyan hegyvidéki kistájunk (pl. a Központi-Gerecse a Dunántúliközéphegységben, a Központi-Börzsöny az Észak-magyarországi-középhegységben) van, amelyik ennek a kritériumnak teljességgel megfelel. (1. ábra, A, B). Nagyrészt hálózat nélküli kistájnak tekinthető még a Fertő-medence is a Kisalföld hazai részének északi peremén, a Visegrádi-hegység, a Magas-Mátra, továbbá ilyen az Alsóhegy az Aggtelek Rudabányai-hegyvidéken belül. Valamennyi többi kistájunk rendelkezik különböző méretű közlekedési hálózattal

4 (A) (B) 1. ábra. Példák közlekedési hálózat nélküli kistájakra: a Központi-Gerecse (5.3.12) (A) és a Központi-Börzsöny (6.2.11) (B) 4.2 Homogén közlekedési hálózattal rendelkező kistájak Kárpát-medence belső területét kitöltő országunk viszonylag magas településsűrűségi (30,7 település/1000 km 2 ), közútsűrűségi (33,1 km/1000 km 2 ), és vasútsűrűségi (82,6 km/1000 km 2 ) értékei, valamint a jelenlévő víziutak által érintett közel 30 kistáj miatt olyan kistájunkból, ahol csupán egyetlen közlekedési ágazat hálózata van jelen, szintén kevés van az országban. Ezek többnyire országhatár menti, továbbá hegy- vagy síkvidéki vasúthiányos területen helyezkednek el. Annak oka, hogy igen kevés kistájunk közlekedési hálózatában van jelen a vízi közlekedés, a hajózható víziutak (Duna, Tisza, Körösök, Maros, Bodrog, ill. a Balaton) korlátozott mértékű hazai jelenléte. Homogén közlekedési hálózatból viszonylag kevés van alföldjeinken (pl. a Kisalföldön csak egy, a vasút nélküli Szigetköz) (2. ábra). Az Alföldön e körbe tartozik az Illancs és a Rétköz, valamint leszámítva a kistáj peremén vezető víziutakat a Bodrogköz, a Beregi-sík és a Mohácsi-sziget. A Nyugat-magyarországi-peremvidéken belül ilyen a Soproni- és a Kőszegi-hegység, a Fertőmelléki-dombság, a Felső-Őrség, a Vasi-Hegyhát, valamint a Dunántúli-dombságon a Baranyai-Hegyhát és a Mecsek (3. ábra). A hajózható folyóktól távoli, a síkvidéki területekhez képest ritka vasúthálózattal rendelkező hegyvidékeinken lényegesen több a csak közúthálózattal rendelkező kistáj, mint az Alföldeken vagy a dombságok területén. Hozájuk tartozik a Dunántúli-középhegység több medencéje (a Veszprém Nagyvázsonyi-, a Gánti- és a Zámolyi-medence, valamint a Bakonyi kismedencék), továbbá a Keszthelyi-fennsík, a Tátika-csoport, a teljes Balaton-felvidék, a Vértes-fennsík, a Keleti-Gerecse és a Keleti- Bakony, de az Etyeki-dombság és a Budaihegyek is.

5 Az Észak-magyarországi-középhegység nagytáj területén valamivel kevesebb van belőlük, mint a Dunántúli-középhegységben, de számuk itt is megközelíti az egy tucatot. Közéjük tarozik a Nézsa Csővári-dombság, a Központi-Cserhát, a Cserhátalja, az Ecskendidombság, a Karancs, a Központi-Zemplén, valamint a Keleti- és a Nyugati-Cserehát dombvidéke. 2. ábra. A Szigetköz (2.1.11) nagy része homogén közlekedési hálózatú 3. ábra. A vasúthálózat nélküli Mecsek (4.4.11) a Dunántúli-dombságon

6 4.3 Szegmentált, több elkülönült hálózatrészből álló kistájak E közlekedési hálózati típusba tartozó rendelkező kistájból sincs sok. Többségük folyóvölgyekben helyezkedik el, pl. az Alföldön ilyen a Sió-völgy és Sárvíz-völgye (4. ábra), a Kisalföld területén a Marcal-völgy, a Nyugat-magyarországi-peremvidéken a Rába-völgy, a Pinka-sík és a Principális-völgy. Folyami ártereken is több fekszik belőlük (pl. ilyen a Hevesiés a Borsodi-ártér az Alföldön). 5. ábra. A különálló hálózatdarabokból álló Vasi-Hegyhát (3.1.32) 4. ábra. A szegmentált közlekedési hálózatú Sárvízvölgy (1.4.24) Ugyancsak több, egymástól független hálózatdarabból állnak a hosszan elnyúló hátságok közlekedési hálózatai. Pl. ilyen a Hajdúhát és a Löszös-Nyírség az Alföldön, a Marcali-hát a Dunántúli-dombságon, valamint a Zalaapáti-hát és a Vasi-Hegyhát a Nyugatmagyarországi-peremvidéken (5. ábra). Szintén ehhez a közlekedési hálózati típushoz tartozik hegyvidéki-dombsági területeink számos kistája Pl a Vas-hegy és Kőszeg-hegyalja a Nyugat-magyarországiperemvidéken; a Mecsek és a Villányi-hegység, valamint a Geresdi-dombság a Dunántúlidombság területén. Ugyancsak szegmentált közlekedési hálózata van a Dunántúli-dombság nagytájhoz tartozó Kis-Balaton-medencének.

7 A Dunántúli-középhegység területén e kategóriába tartozik többek között a Pápai- Bakonyalja, valamint e típusba kerültek a Pilisi-kismedencék, az Észak-magyarországiközéphegységen belül pedig ide sorolandó pl. a Börzsönyi-peremhegység vagy a Központi- Zemplén. Itt jegyzendő meg, hogy több olyan kistájunk is van, amely egyidejűleg felel meg a homogenitás és a szegmentáltság kritériumának (pl. a Keszthelyi-fennsík, a Balaton-felvidék, a Vasi-Hegyhát, a Vértes-peremvidék, a Keleti-Bakony stb.). 4.4 Közlekedési tengely nélküli kistájak Mivel kistájaink többségét valamilyen forgalmi tengely (autópálya, főút, regionális vasútvonal) is átszeli, ill. érinti, emiatt szintén csak kisszámú az e kategóriába tartozó területi egységek száma. Több mint 120 kistájunkban található hosszabb-rövidebb vasútvonal szakasz, a vasúthiányos kistájak többsége hegyvidéki területeken található. A közlekedési tengely nélküli kistájak alacsony száma a viszonylag magas főútsűrűségi (78,7 km/1000 km 2 ) és vasútsűrűségi (82,6 km/1000 km 2 ) értékekre vezethetők vissza. Az ilyen kategóriába tartozó kistájaink nagy része szintén az ország peremterületein, országhatár menti térségekben található. Főként ott, ahová csak kevés főút vezet, ritka a vasúthálózat (e kistájak gyakran vasúti szárnyvonalak végállomásai), vagy a kistáj fekvésére a vízfolyások általi közrezártság a jellemző. (E kistájak közé tartozik többek között a Bodrogköz, a Kis-Sárrét, a Mohácsi-sziget, a Fekete-víz síkja, vagy a Rétköz az Alföldön) (6. ábra). 6. ábra. Az Alföld közlekedési tengely nélküli kistája, a Rétköz (1.6.14) Hegy- és dombvidéki területeinken is számos kistájnak nincs főútja, ill. regionális vasútja (pl. ilyen a Nyugat-magyarországi-peremvidéken a Vasi-Hegyhát és a Zalavári-hát, a Dunántúli-középhegységben a Devecseri-Bakonyalja, az Észak-magyarországiközéphegységben a Visegrádi-hegység, a Központi-Cserhát, a Cserhátalja, a Karancs, a Nézsa-Csővári-dombság, a Keleti-Cserehát stb.) (7. ábra).

8 7. ábra. A vasút és főút nélküli Keleti-Cserehát (6.8.53) Ennél a kategóriánál kell megjegyezni, hogy több olyan kistájunk is van, amely egyidejűleg három kritériumnak (homogenitás, szegmentáltság, tengelynélküliség) is megfelel. Ilyen a Dunántúli-középhegységben a Kab-hegy Agártető-csoport, az Északmagyarországi-középhegységben a Börzsönyi-kismedencék és a Központi-Cserhát. 4.5 Egy közlekedési tengelyű kistájak A közlekedési tengely e típusnál lehet főút vagy vasútvonal. Hat nagytájunk közül öt területén (a Kisalföld a kivétel) van olyan kistáj, ahol tiszta formában fordul elő ez a típus. Az Alföldön ilyen térségnek számít pl. a Kalocsai-Sárköz, a Marosszög vagy a Dél- Mezőföld, a Nyugat-magyarországi-peremvidéken belül többek között a Göcsej és a Felső-Zalavölgy (8. ábra), a Dunántúli-dombságon pl. a Tolna-Hegyhát, Nyugat-Külső-Somogy és a Szekszárdidombság (9. ábra), a Dunántúli-középhegység területén pl. a Lovasberényi-hát,

9 az Észak-magyarországi-középhegységben a Tétényi-dombság, a Litke Etesidombság és a Magas-Mátra. 8. ábra. A Felső-Zala-völgy (3.4.11) egy forgalmi tengelyű (vasút) kistáj 9. ábra. A Szekszárdi-dombságnak (4.4.23) egyetlen forgalmi tengelye (főút) van 4.6 Több közlekedési tengelyű kistájak A közlekedési tengelyeket e típusnál legalább két (vagy ennél) több főút és/vagy vasútvonal, néhány kistájnál víziút (pl. Duna, Tisza) képviseli. Az ilyen közlekedési hálózatú kistáj típus valamennyi nagytájunkon előfordul tiszta formában. E típuson fordulnak elő a fentiekben már említett különböző altípusok is. Az Alföldön ilyen térség pl. a Bugaci-homokhát (keresztező altípus), vagy a Kiskunsági löszöshát (párhuzamos altípus) (10. ábra).

10 A Kisalföldön a Mosoni-sík (párhuzamos altípus), vagy az Igmánd Kisbéri-medence (körutas altípus), a Nyugat-magyarországi-peremvidéken belül többek között a Gyöngyösi-sík (csomóponti altípus), a Dunántúli-dombságon pl. a Dél-Zselic (elágazó altípus) és Dél-Külső-Somogy (párhuzamos altípus), a Dunántúli-középhegység területén pl. a Pilisvörösvári-árok (párhuzamos altípus), az Észak-magyarországi-középhegységben pl. a folyók völgyei (Galga-, Bódva-, Zagyva- Sajó-, Hernád-völgy) (11. ábra). 10. ábra. A Kiskunsági-löszösháton (1.2.16) több, egymással párhuzamos közlekedési tengely fut (a kistáj fokozottan arteriális és kétszeresen is csomóponti helyzetű) 11. ábra. A Hernád-völgy (6.8.61) kedvező természeti feltételeket nyújt több közlekedési tengely egymáshoz közeli vezetésére 4.7 Vegyes közlekedési hálózati típusú kistájak Ezt a kistáj-típust a heterogén hálózatú, több közlekedési tengelyű kistájak népes csoportja alkotja, amelyek valamennyi nagytájunk területén előfordulnak. Rájuk a vasúti és közúti közlekedési tengelyek változatos alakzatú elhelyezkedése jellemző. A legváltozatosabb alakzatok többnyire a nagyobb területű kistájak esetében jelentkeznek, ahol egy kistájon belül egyidejűleg többféle altípus is előfordul (pl. ilyen a Közép-Mezőföld vagy a Pilis Alpárihomokhát) (12. ábra). Különösen gyakori e típus előfordulása a Budapest egyes részeit és a hazai nagyvárosokat magukba foglaló kistájak esetében (belső és külső csomópont-orientált sugaras altípusok), valamint a nemzetközi, ill. országos jelentőségű forgalmi folyosók (pl. a Pestihordalékkúp-síkság vagy a Mosoni-sík) esetében.

11 12. ábra. A viszonylag nagy kiterjedésű Közép-Mezőföld (1.4.21) vegyes típusú közlekedési hálózattal rendelkező kistáj 5. Záró megjegyzések A fenti, közlekedési szempontú kistáj-tipizálás természetesen csak egy kísérlet, amelynek során csupán az első lépések megtétele történt meg. 230 kistájunk közlekedési sajátosságainak további tüzetes tanulmányozása viszont lehetőséget nyújt a módszer finomítására, árnyaltabbá tételére. Ily módon pl. lehetséges több közlekedési tengelyű kistájaink esetében altípusba sorolásokra is a tanulmány harmadik alfejezetének f) pontjában felsorolt kritériumok alapján. (Erre most terjedelmi korlátok miatt nem került sor.) Végül fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a hazai közlekedési hálózat egyes elemeiben esetlegesen bekövetkező változtatások (hálózatbővítések, ill. -szűkítések) komoly mértékben módosíthatják egyes kistájak közlekedési hálózati helyzetét, és ennek következményeként közlekedéshálózati típusát is. Egyetlen példa: Ha sor kerülne a gazdasági kormányzat legújabban hangoztatott vasúthálózat-csökkentő programjának teljes körű végrehajtására (28 vasúti mellékvonalszakasz megszűntetésére, s ennek révén összességében 942 km-nyi hálózathosszcsökkenésre), az komoly következményekkel járna számos kistájunk közlekedési hálózatára.

12 Ebben az esetben ugyanis homogén típusú közlekedési hálózatúvá válna az Alföldön a Kalocsai-Sárköz és a Dráva-sík; a Nyugat-magyarországi-peremvidéken a Hetés, és a Göcsej; az Öreg-Bakony és a Pápai-Bakonyalja a Dunántúli-középhegység területén. A legtöbb vasút nélküli kistáj a tervezett vonalmegszüntetések eredményeként az Észak-magyarországi-középhegységen belül jönne létre. Többek között ilyen kategóriába kerülne a Mátralába, a Parád Recski-medence, a Tarna-völgy, az Upponyi-hegység, a Putnoki-dombság és a Szerencsköz. Ellenkező hatása van (ill. lesz a jövőben is) a kistájak közlekedési hálózatára az autópálya-, ill. autóút építéseknek, amelyek az egymással párhuzamos forgalmi tengelyek számának növelése révén fokozottan arteriális helyzetűvé tesznek a jövőben több kistájunkat (pl. az Alföld északi részén az épülő M3-as autópálya szakaszai). A megvalósultak között kell említeni a Dunamenti-síkságon az M2-es megépülésével pl. a Vác Pesti-Dunavölgyet, vagy a Duna-Tisza-közi síkvidéken az M5-ös továbbépítése révén a Kiskunságilöszöshát kistájat. Irodalom Beluszky P Két hátrányos helyzetű térség az Alföldön: a Közép-Tiszavidék és a Berettyó Körösvidék. Alföldi Tanulmányok 5. pp Erdősi F. 1985a. A kommunikáció-földrajzi kutatások 40 éve Magyarországon. In: Vuics T. (szerk.): A magyar gazdaságföldrajz 40 éve. JPTE Földrajzi Intézete, Pécs, pp Erdősi F. 1985b. Közlekedés és vonzáskörzetek. In: Faragó L. Hrubi L. szerk: A vonzáskörzetek gazdasági és közigazgatási kérdései. MTA RKK DTI, Pécs, pp Erdősi F Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közlekedése és távközlése. In: Frisnyák S. szerk.: Szabolcs- Szatmár-Bereg megye monográfiája I. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzata, Nyíregyháza, pp Erdősi F A vidék közlekedési ellátottságának problémái. A Falu pp Erdősi F Magyarország fejlődése és a regionális fejlődés. Közlekedéstudományi Egyesület, Vasúti Tagozat, Logisztikai Szakosztály, konf. kiadv., Bp. pp Erdősi, F Transport in South Transdanubia. In: Hajdu, Z. Pálné Kovács, I. eds.: Portrait of South Transdanubia. A Region in Transition. CRS HAS, Pécs, pp Frisnyák S. szerk Budapest és a megyék földrajza. Tankönyvkiadó, Bp. 396 p. Frisnyák S. szerk Szabolcs-Szatmár-Bereg megye monográfiája I. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzata, Nyíregyháza, 486 p. Kormány Gy A Rétköz földrajza. Nyíregyházi Főiskola, Földrajzi Tanszék Nyíregyháza, 196 p. Korompai G Az Alföld víziútjai. Alföldi Tanulmányok 11. MTA RKK ATI, Békéscsaba, pp Marosi S. Somogyi S. szerk Magyarország kistájainak katasztere I-II. MTA FKI Bp. 980 p. Simon, I Geographical transport districts of a rural area based on transport connections. In. Enyedi, Gy. Pécsi, M. eds.: Geographical Essays in Hungary. GRI HAS Bp., pp Szörényiné Kukorelli I Közlekedésföldrajzi vonzáskörzetek meghatározása és elemzése Észak- Dunántúlon. Földr. Ért pp Szörényiné Kukorelli I Közlekedés és kommunikáció. In: Rechnitzer J. szerk.: a Rábaköz térszerkezete. MTA RKK Észak-dunántúli Osztály, Győr, pp

Nyugat-Magyarországi-peremvidék

Nyugat-Magyarországi-peremvidék Nyugat-Magyarországi-peremvidék Alpokalja Soproni-hegység Magas-bérc (558m) Fertőmelléki-dombság Kőszegi-hegység Írottkő (882m) Kőszeghegyalja Vas-hegy (415m) Őrség Vasi-Hegyhát Ezüst-hegy (375m) Sopron-Vasi-síkság

Részletesebben

Magyarországi florisztikai adatok földrajzi azonosításának decimális jelölésmódja

Magyarországi florisztikai adatok földrajzi azonosításának decimális jelölésmódja Magyarországi florisztikai adatok földrajzi azonosításának decimális jelölésmódja 1. ÉSZAKI-KÖZÉPHEGYSÉG /ÉK/ 1.1. Zemplén 1.1.1. Zemplén-hegység (Központi-Zemplén, Abaúji-Hegyalja, Hegyközi-dombság, Vitányi-rög)

Részletesebben

V I T A. Arccal a Volán felé?

V I T A. Arccal a Volán felé? V I T A Földrajzi Értesítő 2007. LVI. évf. 1 2. füzet, pp. 125 130. Arccal a Volán felé? Vasúti mellékvonalak megszüntetésének közlekedésföldrajzi következményei Tiner Tibor 1 A téma időszerűsége A helyközi

Részletesebben

Magyarország tájtípusai és tájai. Bevezetés

Magyarország tájtípusai és tájai. Bevezetés Magyarország tájtípusai és tájai Bevezetés A földrajzi táj fogalma A táj a földfelszín egy konkrét részlete, amely szerkezete és működése alapján egy egységet alkot, és ez jól látható módon is elkülöníthetővé

Részletesebben

A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája

A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája TINER TIBOR MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Magyarország északi és nyugati határszakaszai Osztrák magyar államhatár

Részletesebben

Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest

Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Felépítés 1) Melyek Magyarország főbb térszerkezeti jellemzői? 2) Melyik

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Munkahelyek: 2004-től tanársegéd, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Munkahelyek: 2004-től tanársegéd, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék Név: Szabó Szabolcs Születési hely: Gyula Születési idő: 1979. február 11. Végzettségek: Általános Iskola: Középiskola: Egyetem: Doktori Iskola: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1986-1993, 4. sz. (Bay Zoltán) Általános

Részletesebben

Publikációs jegyzék Szakfolyóiratokban megjelent publikációk: Tanulmánykötetben megjelent írások:

Publikációs jegyzék Szakfolyóiratokban megjelent publikációk: Tanulmánykötetben megjelent írások: Publikációs jegyzék Szakfolyóiratokban megjelent publikációk: Szabó Sz. (2004): A közlekedési eredetű konfliktusok csoportosítása, és előfordulása Magyarországon. Comitatus önkormányzati szemle. 2004.

Részletesebben

Tantárgyi követelmény

Tantárgyi követelmény Tantárgyi követelmény FDB 1403 Történeti földrajz II. (elmélet, a tárgy kollokviummal zárul) Elsajátítandó tananyag: A hazai történeti geográfia eredményei és feladatai. A Kárpát-medencében élő társadalmak

Részletesebben

Víztest kód. Duna-Tisza közi hátság - Duna-vízgyőjtı déli rész. Duna-Tisza közi hátság - Tisza-vízgyőjtı déli rész

Víztest kód. Duna-Tisza közi hátság - Duna-vízgyőjtı déli rész. Duna-Tisza közi hátság - Tisza-vízgyőjtı déli rész Víztest Duna-Tisza köze Nyírség Alföldi hordalékkúpok Dunántúli dombvidék és Dunántúli Középhegység peremvidék Dunántúl Ny-i rész p.1.14.1 p.1.15.1 p.2.10.1 p.2.11.1 p.2.16.1 p.2.3.1 p.2.4.1 p.2.6.1 p.2.8.1

Részletesebben

LEADER HACS-ok illetékességi területei

LEADER HACS-ok illetékességi területei A Z E M V A T Á R S F I N A N S Z Í R O Z Á S Ú I N T É Z K E D É S E K I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K 33/2013 S Z Á M Ú ( I V. 11.)K Ö Z L E M É N Y E A 30/2012. ( I I I. 24.) VM R E N D E L E

Részletesebben

A mi jövőnk, a mi választásunk EU 6. Környezetvédelmi Program (2001-2010) A vidék szerepe a hazai fenntarthatóságban - a Nemzeti Vidékstratégia

A mi jövőnk, a mi választásunk EU 6. Környezetvédelmi Program (2001-2010) A vidék szerepe a hazai fenntarthatóságban - a Nemzeti Vidékstratégia A vidék szerepe a hazai fenntarthatóságban - a Nemzeti Vidékstratégia Dr. Gergely Erzsébet Főosztályvezető-helyettes Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály A NAUTILUS Klaszter programja a fenntartható

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI KISTÁJAK FÖLDMINŐSÉGE A D-e-METER SZÁNTÓ MINŐSÍTÉSI ELJÁRÁS SZERINT

MAGYARORSZÁGI KISTÁJAK FÖLDMINŐSÉGE A D-e-METER SZÁNTÓ MINŐSÍTÉSI ELJÁRÁS SZERINT Tájökológiai Lapok 12 (1): 183 195. (2014) 183 MAGYARORSZÁGI KISTÁJAK FÖLDMINŐSÉGE A D-e-METER SZÁNTÓ MINŐSÍTÉSI ELJÁRÁS SZERINT TÓTH Gergely 1, RAJKAI Kálmán 2, BÓDIS Katalin 1, MÁTÉ Ferenc 3 1 Európai

Részletesebben

HVK fejlesztési forrás. Összes HVK forrás. 8Palóc A Bakonyért Helyi Közösség

HVK fejlesztési forrás. Összes HVK forrás. 8Palóc A Bakonyért Helyi Közösség 1. Melléklet: A helyi közösségek számára rendelkezésre álló ok (összes ) Megjegyzés: 1. Az alábbi táblázatban szereplő összegek Euro-ban értendők. 2. A táblázatban szereplő összegek tartalmazzák a helyi

Részletesebben

A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN

A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN MRTT XIV. Vándorgyűlés szept.15-16. A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN Kovács Csaba József doktorandusz e-mail: b.kovacs.csaba@gmail.com

Részletesebben

A Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedései Irányító Hatóságának 14/2012 (III/22.) közleménye

A Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedései Irányító Hatóságának 14/2012 (III/22.) közleménye A Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedései Irányító Hatóságának 14/2012 (III/22.) közleménye A LEADER Helyi Akciócsoportok 2007-ben allokált forrásairól, illetve a III. és a IV. tengely

Részletesebben

MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1

MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1 MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1 FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018

Részletesebben

HALADÁS A NYOLCAS MENTÉN (A RÁBA VÖLGYÉTŐL A KÖRÖSÖK VIDÉKÉIG)

HALADÁS A NYOLCAS MENTÉN (A RÁBA VÖLGYÉTŐL A KÖRÖSÖK VIDÉKÉIG) HALADÁS A NYOLCAS MENTÉN (A RÁBA VÖLGYÉTŐL A KÖRÖSÖK VIDÉKÉIG) Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet Javasolt M8-M4 TINA útvonal nemzetközi konferencia Budapest, 2001. május

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Tantárgyi Program és követelmény 2015/2016-os tanév I. félév

Tantárgyi Program és követelmény 2015/2016-os tanév I. félév Tantárgyi Program és követelmény 2015/2016-os tanév I. félév Tantárgy megnevezése: TURIZMUS FÖLDRAJZ (Mo.) Kontaktórák száma: 2+0 Vizsgajelleg: kollokvium A tantárgy kreditértéke: 3 Tantárgy kódja: A tantárgy

Részletesebben

A települések általános kérdései. Dr. Kozma Gábor

A települések általános kérdései. Dr. Kozma Gábor A települések általános kérdései Dr. Kozma Gábor A., A településekkel kapcsolatos alapfogalmak I. A település 1. Definíció: a., Mendöl T.: a település egy embercsoport lakó- és munkahelyének térbeli egysége

Részletesebben

Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék,

Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, ALFÖLD Fekvése 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, É-mo-i hgvidék hegylábi felszínek) Szerkezeti határok: katlansüllyedék

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/2011. (III.18.) közleménye

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/2011. (III.18.) közleménye Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/2011. (III.18.) közleménye A LEADER Helyi Akciócsoportok Helyi Vidékfejlesztési Stratégiáinak 2011. évi felülvizsgálatával összefüggő ÚMVP Irányító Hatósága általi LEADER

Részletesebben

Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány. KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf.

Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány. KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf. Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf. Az elérhetőség értelmezése Többféle, általában egykomponensű definíció

Részletesebben

Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, Kocsis Károly

Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, Kocsis Károly Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, 2014.03.18. Kocsis Károly Tóth József életpályájának tagolása legfontosabb munkahelyei szerint

Részletesebben

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS 1. Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2003. évi XXVI. Tv.) Tolna M. területrendezési terve (VÁTI) Tolna

Részletesebben

Infrastruktúra fejlesztés és regionális fejlődés

Infrastruktúra fejlesztés és regionális fejlődés Infrastruktúra fejlesztés és regionális fejlődés Az infrastruktúra fogalmi megközelítés Eredet és jelentés: latin -- alapszerkezet, alépítmény Tartalma: Hálózatok, objektumok, létesítmények, berendezések,

Részletesebben

Infrastruktúra fejlesztés és regionális fejlődés. Szent István Egyetem, Gödöllő, 2009.

Infrastruktúra fejlesztés és regionális fejlődés. Szent István Egyetem, Gödöllő, 2009. Infrastruktúra fejlesztés és regionális fejlődés Szent István Egyetem, Gödöllő, 2009. Az infrastruktúra fogalmi megközelítés Eredet és jelentés: latin -- alapszerkezet, alépítmény Tartalma: Hálózatok,

Részletesebben

MAGYAR KÖZÚT - HÍDÜGYEK

MAGYAR KÖZÚT - HÍDÜGYEK MAGYAR KÖZÚT - HÍDÜGYEK Hidász Napok Magyar Közút Nonprofit Zrt. Sopron, 2012. szeptember 18-19. Közúti hidak felújítása, korszerűsítése Hazai forrás hiánya 2012. évben (tervezések, célzott hídfelújítások

Részletesebben

ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT

ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY 2017. 11. 10. VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT Hajdu Csaba okleveles településtervező, városrendezési referens PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK

AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK Felsőoktatási kihívások Alkalmazkodás stratégiai partnerségben 12. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia

Részletesebben

A Duna Stratégia közlekedési

A Duna Stratégia közlekedési Dr. Pál Ernő A Duna Stratégia közlekedési vonatkozásai Közlekedéstudományi Konferencia Széchenyi Egyetem, Győr 2011 március 24-25 Tartalom Bevezetés Kiemelt témakörök A Duna, mint vízi út jelentősége Európában

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Közlekedésföldrajz. Összeállította: Sallai András

Közlekedésföldrajz. Összeállította: Sallai András Közlekedésföldrajz Összeállította: Sallai András 1. Ausztria (1995) 2. Belgium (1957) 3. Bulgária (2007) 4. Ciprus (2004) 5. Csehország (2004) 6. Dánia (1973) 7. Egyesült Királyság (1973) 8. Észtország

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2012. július - kivonat - Készítette a VITUKI Nonprofit Közhasznú Kft. Hidrológiai Intézet Hidrológiai koordinációs és állapotértékelési Osztály és az

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. február - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza

Részletesebben

Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja

Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja Szűcs Mihály főosztályvezető-helyettes Belügyminisztérium Előadásvázlat MMK tanulmány Mi a Duna Régió Stratégia? Magyarország DRS szerepe,

Részletesebben

A.D.U. Építész Iroda Kft

A.D.U. Építész Iroda Kft A.D.U. Építész Iroda Kft TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV M30 MISKOLC MJV 2016. szeptember M30 GYORSFORGALMI ÚT MISKOLC TORNYOSNÉMETI KÖZÖTTI SZAKASZÁNAK MISKOLC VÁROS ÉRINTETT TERÜLETEIRE PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSRE

Részletesebben

VITUKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI KUTATÓ INTÉZET KHT.

VITUKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI KUTATÓ INTÉZET KHT. VITUKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI KUTATÓ INTÉZET KHT. A Víz Keretirányelv keretében a felszín alatti víztestek határvízi szintű egyeztetéséhez szükséges alapanyagok előkészítése és az egyeztetések

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁJFÖLDRAJZA

MAGYARORSZÁG TÁJFÖLDRAJZA MAGYARORSZÁG TÁJFÖLDRAJZA Halasi-Kovácsné Benkhard Borbála Egyetemi tanársegéd Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék Tematika 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 szeptember 27. október 4. október

Részletesebben

Dr. Lányi Péter. Jövőbeni fejlesztési trendek a közúti kapcsolatrendszerben. III. Hídműhely szimpózium március 12. Előadó:

Dr. Lányi Péter. Jövőbeni fejlesztési trendek a közúti kapcsolatrendszerben. III. Hídműhely szimpózium március 12. Előadó: Jövőbeni fejlesztési trendek a közúti kapcsolatrendszerben III. Hídműhely szimpózium 2007. március 12. Előadó: Dr. Lányi Péter Hálózati Infrastruktúra Főosztály főosztályvezető-helyettes 1 Elkövetkező

Részletesebben

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban Kövesdi Szilárd vezérigazgató GYSEV Zrt. 2012.11.08. Kőrös Norbert vezérigazgató GYSEV CARGO Zrt. 1. GYSEV általános bemutatása

Részletesebben

A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS HATÁSAINAK FOKOZOTTAN KITETT MEZŐGAZDASÁGI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN

A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS HATÁSAINAK FOKOZOTTAN KITETT MEZŐGAZDASÁGI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁK KONFERENCIÁJA 2012. augusztus 30-31. ELTE, Budapest A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS HATÁSAINAK FOKOZOTTAN KITETT MEZŐGAZDASÁGI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN Martin Gizella PhD hallgató

Részletesebben

4.1. Balaton-medence

4.1. Balaton-medence Dunántúli-dombvidék 4.1. Balaton-medence 4.1.11. Kis-Balaton-medence 4.1.12. Nagyberek 4.1.13. Somogyi parti sík 4.1.14. Balaton 4.1.15. Balatoni-Riviéra 4.1.16. Tapolcai-medence 4.1.17. Keszthelyi-Riviéra

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV

MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV 2. DOMASZÉK KÖZSÉG MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV - 2 - TARTALOMJEGYZÉK KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Közlekedési Felügyelet levele 2002. 03.

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS, ÖSSZEHANGOLÁS, KÖLCSÖNHATÁSOK

TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS, ÖSSZEHANGOLÁS, KÖLCSÖNHATÁSOK Balatonföldvár, 2012. február 1. Úttervezés mesteriskola 1 TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS, ÖSSZEHANGOLÁS, KÖLCSÖNHATÁSOK Előadó: Kovácsházy Frigyes vezérigazgató helyettes, UVATERV Zrt.

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi

Részletesebben

A MAGYAR KÖZÚTHÁLÓZAT MINŐSÉGI TENDENCIÁI HESZ GÁBOR FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI IGAZGATÓ

A MAGYAR KÖZÚTHÁLÓZAT MINŐSÉGI TENDENCIÁI HESZ GÁBOR FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI IGAZGATÓ A MAGYAR KÖZÚTHÁLÓZAT MINŐSÉGI TENDENCIÁI HESZ GÁBOR FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI IGAZGATÓ MAGYARORSZÁG KÖZÚTHÁLÓZATA Gyorsforgalmi hálózat: Autópálya: 1173,3 km Autóút: 300,4 km Egyéb (csomóponti ág): 462,9

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Miért építünk autópályákat?

Miért építünk autópályákat? Miért építünk autópályákat? Uniós források magyar történetek Konferencia a Széchenyi István Szakkollégium szervezésében, 2008. november 19. Németh Nándor, MTA KTI 2003. évi CXXVIII. törvény pán-európai

Részletesebben

Az Ország Szerkezeti Tervének vonatkozó részlete

Az Ország Szerkezeti Tervének vonatkozó részlete 1.2. TERVELŐZMÉNYEK, A MAGASABB RENDŰ TERVEKKEL VALÓ ÖSSZHANG Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos övezeteket, területfelhasználási kategóriákat

Részletesebben

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények I.4.2. KÖZLEKEDÉS 3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK 3.0.1 Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2008. VÁTI) Bács-Kiskun M. területrendezési

Részletesebben

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek 1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási

Részletesebben

I. Magyar Közlekedési Konferencia. MEGTERVEZZÜK, MEGÉPÍTJÜK! Nagy Róbert vezérigazgató Eger, október 18.

I. Magyar Közlekedési Konferencia. MEGTERVEZZÜK, MEGÉPÍTJÜK! Nagy Róbert vezérigazgató Eger, október 18. I. Magyar Közlekedési Konferencia MEGTERVEZZÜK, MEGÉPÍTJÜK! Nagy Róbert vezérigazgató Eger, 2017. október 18. 2016-BAN ÁTADOTT PROJEKTEK 2016-BAN ÁTADOTT VASÚTFEJLESZTÉSI PROJEKTEK Békéscsaba pályaépítési

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az

Részletesebben

Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata

Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ MUNKARÉSZ A településrendezési tervek készítése során figyelembe kell venni a magasabb szintű területrendezési tervek szabályozásait.

Részletesebben

Hazánk idegenforgalma

Hazánk idegenforgalma Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.

Részletesebben

Tartalom. Ember, növény, állat. Elõszó / 15. Flóra, fauna, vegetáció a Kárpát-medencében. Történet, elterjedés, egyediség / 19.

Tartalom. Ember, növény, állat. Elõszó / 15. Flóra, fauna, vegetáció a Kárpát-medencében. Történet, elterjedés, egyediség / 19. Tartalom Ember, növény, állat. Elõszó / 15 Flóra, fauna, vegetáció a Kárpát-medencében. Történet, elterjedés, egyediség / 19 Bevezetés / 19 Vegetációnk története az utolsó jégkorszaktól / 23 Magyarország

Részletesebben

A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban

A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban Mezei Cecília tudományos munkatárs, osztályvezető MTA KRTK RKI DTO Regionális tudomány és területi kohézió c. konferencia

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. július Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2012. június - kivonat - Készítette a VITUKI Nonprofit Közhasznú Kft. Hidrológiai Intézet Hidrológiai koordinációs és állapotértékelési Osztály és az

Részletesebben

Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány

Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány A tájegység földrajzi jellemzői Északon: a Zala-folyó és a Balaton Nyugaton: az Alpokalja Keleten: a Sió és a Duna Délen : az országhatár határolja Területe: 11

Részletesebben

Műhely 117. A Cserehát déli részének közlekedése

Műhely 117. A Cserehát déli részének közlekedése Műhely 117 Jéger Gábor Bevezetés A Cserehát déli részének közlekedése A vizsgált terület a Hernád és a Bódva folyók között elterülő Cserehát déli dombvonulatait fedi le. Ez a terület egybe esik a szikszói

Részletesebben

11636 MAGYAR KÖZLÖNY évi 50. szám

11636 MAGYAR KÖZLÖNY évi 50. szám 11636 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 50. szám A vidékfejlesztési miniszter 37/2011. (V. 12.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK

Részletesebben

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt.

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK I. TELEPÜLÉSRENDEZÉS 1. Vizsgálat 1.1. Elhelyezkedés Söréd község Fejér megye észak-nyugati határához közel, Székesfehérvártól 16 km-re helyezkedik el. A települést DNy ÉK-i irányban

Részletesebben

BEOSZTÁSA SA ÉS RENDSZERE

BEOSZTÁSA SA ÉS RENDSZERE A TÁJ T BEOSZTÁSA SA ÉS RENDSZERE Tudomány nyágak szerinti beosztás eltérések!!! Természetf szetföldrajz Növényföldrajz Talajtan Vízrajz Meteorológia Agroökol kológia Erdőgazd gazdálkodás Általános területi

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. június 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. június 18-i ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám:02/182-6/2015. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Közép-Európa oly közel és mégis oly távol

Közép-Európa oly közel és mégis oly távol Közép-Európa oly közel és mégis oly távol Balatonföldvár, 2013. május 14. Szilágyiné Bátorfi Edit V4 és KEK nemzeti koordinátor főosztályvezető-helyettes Külügyminisztérium Tartalom I. A régió meghatározása,

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

zat az letrendezési Tervben

zat az letrendezési Tervben Közlekedés-hálózat zat az Országos Területrendez letrendezési Tervben Dr. Tompai Géza fıosztályvezetı Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Területrendezési és Településügyi Fısztály 2007. május

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. augusztus Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

HajózásVilág konferencia

HajózásVilág konferencia HajózásVilág konferencia Vasúti és folyami árufuvarozás: együttműködési lehetőség vagy konkurenciaharc? Vernes András ügyvezető igazgató Budapest, 2017. 03. 30. 1 Fejlesztéspolitikai célkitűzések Cél:

Részletesebben

Az elérhetőség szerepe a térszerkezet statisztikai vizsgálatában

Az elérhetőség szerepe a térszerkezet statisztikai vizsgálatában Az elérhetőség szerepe a térszerkezet statisztikai vizsgálatában Tóth Géza Földi sokaságok, égi tünemények A statisztika a tudományok világában 2017. október 18. Vázlat Az elérhetőség fogalma Elérhetőség

Részletesebben

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON AKTUALITÁSOK Balatonföldvár, 2012. május 15-17. A közlekedés helyzete és az állami költségvetés Dr. Kovács Árpád Elnök Költségvetési Tanács Múltidézés A rendszerváltozás

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi

Részletesebben

A földrajzi tájak bemutatása

A földrajzi tájak bemutatása A földrajzi tájak bemutatása A tájcsoportok jellemzésének szempontjai: A tájak földrajzi elhelyezkedése A tájak geológiája, kőzetei, felszíni formái, makro- és mezoklimatikus viszonyai, hidrológiai viszonyai,

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* TANULMÁNYOK DR. ENYEDI GYÖRGY A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* A magyar területfejlesztési politikának egyik sarkalatos célja az ország különböző területein élő népesség életkörülményeinek

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV Az 58/2015. (IV. 28.) Kt. határozat 2. sz. e BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV LEÍRÁSÁT MÓDOSÍTÓ DOKUMENTUM 1. A hatályos településszerkezeti leírás 5. fejezet (5) bekezdés e) pontja

Részletesebben

Dr. Keleti Imre: Tervezés alatt álló alagutak az országos közúthálózaton és alagútépítési gondolatok a vasúthálózaton

Dr. Keleti Imre: Tervezés alatt álló alagutak az országos közúthálózaton és alagútépítési gondolatok a vasúthálózaton Magyar Alagútépítő Egyesület és a Magyar Építésügyi Technológiai Platform F Ö L D A L A T T I É P Í T É S 2010.09.13. Dr. Keleti Imre: Tervezés alatt álló alagutak az országos közúthálózaton és alagútépítési

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. május - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza

Részletesebben

KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia március 18.

KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia március 18. PIACKUTATÁS A MAGYAR TELEPÜLÉSEKRŐL, A TELEPÜLÉSEK VERSENYKÉPESSÉGÉRŐL KICSIT MÁSKÉNT KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia 2014. március 18. KUTATANDÓ PROBLÉMA (2004/05

Részletesebben

2. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület 20 000 000. 3. 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület 35 000 000

2. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület 20 000 000. 3. 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület 35 000 000 7. melléklet a 104/2013. (XI. 14.) VM rendelethez A LEADER HACS-ok illetékességi területére vonatkozó igényelhet legmagasabb támogatási támogatási összeg A B C 1. LEADER HACS neve A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai

A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai Tóth Péter, főosztályvezető-helyettes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonföldvár, 2012.

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. ÁPRILIS 22-EI ÜLÉSÉRE. dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. ÁPRILIS 22-EI ÜLÉSÉRE. dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. ÁPRILIS 22-EI ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 520 /2009. MELLÉKLETEK: 3 TÁRGY: Tájékoztató az M6-M60-as gyorsforgalmi út fejlesztésének állásáról

Részletesebben

Közösségi közlekedési vizsgálatok a vidéki térségekben

Közösségi közlekedési vizsgálatok a vidéki térségekben Közösségi közlekedési vizsgálatok a vidéki térségekben A közlekedési eredetű kirekesztés a vidéki térségekben Lieszkovszky József Pál, PhD-hallgató MRTT XV. Vándorgyűlés Mosonmagyaróvár, 2017.10.19-20.

Részletesebben

Donka Attila Gila Csaba

Donka Attila Gila Csaba 2013/IV. pp. 9-32. ISSN: 2062-1655 Donka Attila Gila Csaba Magyarország változatos adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy az aktív turizmus célterülete 1. Bevezetés a fogalom 1 Knop, Jandala Cs. MiChalKó

Részletesebben

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai

Részletesebben

Magyarország nagytájai

Magyarország nagytájai Magyarország nagytájai Az Alföld a legnagyobb nagytájunk, túlnyomó része tökéletes síkság, amit a gazdasági művelés által a leginkább átalakított az ember. A löszön kialakult mezőségi talajon gabonatermesztés,

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. július kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben