Kockázatok felmérése az egészségügyi ellátás során. Dr. Kárpáti Edit (GYEMSZI)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kockázatok felmérése az egészségügyi ellátás során. Dr. Kárpáti Edit (GYEMSZI)"

Átírás

1 Kockázatok felmérése az egészségügyi ellátás során. Dr. Kárpáti Edit (GYEMSZI) Az utóbbi években egyre többet beszélünk az egészségügyi ellátás kapcsán szakmai konferenciákon, médiában BETEGBIZTONSÁG-ról, ellátással összefüggő KOCKÁZATOK-ról. Tesszük ezt azóta, mióta a civil és egészségügyi társadalmat egyaránt sokkoló kutatások világszerte igazolják, hogy elfogadhatatlanul nagy számban szenvednek károsodást a betegek pusztán amiatt, hogy eü. ellátást vettek igénybe és ez az ellátás minden szintjére igaz, miközben ezek szinte mindig megelőzhető hibák. Pontos statisztikát mondani igen nehéz, mert az elkerülhető károsodást eredményező helyzetek nagyon gyakran feltáratlanok, többnyire leginkább elkerülhetetlenként interpretálják őket.. Természetes emberi reakció, hogy a hibáinkat szégyelljük. Épp ezért annak ellenére, hogy bár mindenki ismeri "tévedni emberi dolog" szlogen igazságtartalmát, éppoly igaz a folytatása is, vagyis hogy BEISMERNI EMBERFELETTI! Ezért az is mindennapos, hogy általában igyekszünk kisebbíteni vagy akár el is titkolni a hibánkat. Azonban ezzel nemcsak az a baj, és hogy ez nem túl etikus hozzáállás, hanem főként az, hogy emiatt elesünk attól a lehetőségtől, hogy kijavítsuk és a következő hasonlótól megóvjuk elsősorban a beteget, de magunkat és kollégáinkat is hiszen okos ember a mások hibájából tanul. És természetesen nem szabad megfeledkezni az elkerülhető szövődmények egészségügyi és társadalmi kiadásokról, amit egy kórházi fertőzés miatt elhúzódó lábadozás vagy egy elkeveredett lelet miatt későn elvégzett vakbélműtétből kialakult szepszis jelent. 1

2 Az egészségügy minden szereplőjének érdekében áll tehát, hogy másképpen viszonyuljunk a hibáinkhoz és gyengeségeinkhez. Ehhez olyan szűkebb és tágabb támogató környezetet kell teremtenünk, amely nem csupán a büntetés igényével lép fel, hanem a valódi okok felkutatását helyezi a középpontba, mégpedig hangsúlyozottan a megelőzés érdekében. Nem lehet elégszer elmondani, hogy a hibák a legritkább esetben "önálló produktumok": irodalmi adatok szerint az egyéni hiba még a jól szervezett egészségügyi rendszerekben is több mint 95%-ban a rendszer gyengeségeinek eredménye. Azt, hogy hogyan vezetnek a rejtett rendszerhibák egyéni hibákhoz, legjobban az ún "svájci sajt" modell szemlélteti. A károsodást okozó hibák jellegzetessége, hogy sok apró megelőző jelet figyelmen kívül hagyunk, vagy igyekszünk elhessegetni magunktól a gondokat. Így sok esetben nem is tudatosulnak azok a többnyire egymás után sorozatban fennálló gyengeségek, melyek az ementáli sajt lyukaihoz hasonlóan az egyéni és nullára soha nem csökkenthető - egyéni hibázás lehetőségét megteremtik és egyszer csak óriási hibaként kerülnek elénk. (ld. még: narancssárga kábel teszt, WHO, 2005) De míg pl. a légiközlekedésben mindent megtesznek a hibák okainak feltárására és lépésről-lépésre keresik nemcsak a kiváltó okokat, hanem szisztematikusan elemeznek minden egyéb hozzájáruló tényezőt is, addig az egészségügyben szélesebb körben csak az utóbbi pár évben jelent meg a betegbiztonság sajnos sok helyen egyelőre csak mint beszédtéma. Ilyenkor ezek az ellátók ma már többnyire gyorsan elkezdik ugyan sorolni, hogy az esések, decubitusok, tűszúrásos balesetek stb. megelőzése tartozik ide, de mégis érdemes kicsit mélyebben elemezni a témát, hogy átérezzük, mennyire mélyen átszövi a mindennapi munkánkat és hogy hogyan célszerű előre gondolkodni. 2

3 A betegbiztonság valódi tartalmát vizsgálva a fogalom mögött az ellátással összefüggő kockázatok kezelését kell érteni. De mit is jelent a kockázat valójában? Ismernünk és értenünk kell a veszély, veszélyforrás, az adott körülmények és a valószínűség közötti kapcsolatot ahhoz, hogy megfelelő megelőzési stratégiát dolgozhassunk ki. Mit értünk megfelelőn? Azt a specifikus módszert, mely a kockázat= valószínűség x veszély(es helyzet) képlet bármelyik elemét befolyásolni képes. Nem ördöngösség ez hiszen minden nap csináljuk, csak nem feltétlenül tudunk róla. (Waterlow/Norton/Braden/Knoll skála, early warning scores, stb.) Az újdonság az a törekvés, hogy mindezt tudatosan, következetesen és a szervezet napi működésének minden fázisában, azaz átfogóan tegyük No de nem túlzás ez egy kicsit? kérdezik sokan ilyenkor. Józan ésszel belátható, hogy minél nagyobb a forráshiány, az infrastruktúra elmaradottsága, a szakszemélyzet túrterhelése, annál többször fordulnak elő veszélyes helyzetek, vagyis növekszik valamely káros esemény bekövetkezésének valószínűsége, és annál súlyosabbak lehetnek a károsodások (pl. ha nincs pénz az igazán hatásos antibiotikumra). Tehát éppen ilyen helyzetekben nő meg a szerepe a tudatos és átfogó kockázatkezelésnek. nem fogadható el az az érvelés, hogy majd akkor fog egy kórház odafigyelni a betegbiztonságra, ha majd adnak rá pénzt hiszen: Nil nocere! Nagyon fontos, hogy a szervezet működése közben érvényesüljenek azok a védőmechanizmusok, melyek a specifikusan képesek megakadályozni, hogy elkövessük a hibáinkat. A pontos dokumentáció és hatékony kommunikáció szerepe mindenki előtt ismerős. De valószínűleg már többen felkapják a fejüket, amikor a betegellátás biztonságát veszélyeztető tényezők között a párhuzamos tevékenységek, a 3

4 műszakbeosztás szervezettsége vagy az új dolgozó bevezetése kerül szóba. Az intézmény menedzsmentjének felső és középszinten egyaránt feladata, hogy ezekre működési körülményekre a betegbiztonságot veszélyeztető kockázatok szempontjából is tekintsen. Ugyancsak feladatuk, az ellátás során előforduló olyan eseményekre, amelyek félrecsúsztak ugyan, de nem lett belőlük igazi baj (még nem érték el a beteget = majdnem hibák, nearmiss) tudatosan és szisztematikusan keressék a helyi rendszerszintű megoldásokat. A majdnem hibák nagyon veszélyesek lehetnek: ugyanis éppen azért, mivel nem lett belőlük nagyobb baj, kézi vezérléssel oldjuk meg őket, így elszalasztjuk a lehetőséget, hogy rendszerszintű megoldást keressünk rájuk. Például, amikor a napi gyógyszerelésnél még időben észrevesszük, hogy Mari néni gyógyszeres dobozába véletlenül Juliska néni tablettái kerültek, hajlamosak vagyunk megkönnyebbülni, és örülni annak, hogy időben észrevettük, de nem jut eszünkbe utánamenni, hogy vajon hogyan téveszthettük el. Pedig lehet, hogy az van a háttérben, hogy a gyógyszerdobozok feltöltésekor használt helységben túl magasan van az a pult, ahol a dobozok feltöltését végzik, és nem lehet rendesen rájuk látni. A nemzetközi irodalomban incidensként jelölik az ilyen eseményeket. A valóban biztonságos betegellátáshoz elengedhetetlen a megfelelő vezetői szemlélet melynek révén kialakítható az a bizalmi munkahelyi hangulat, amikor a dolgozók szabadon elmondhatják, ha hibáztak, és a problémákra közösen és aktívan keresik a megoldást. A szakmai tevékenységek során is érdemes ezt a proaktív, vagyis ok-okozati kapcsolatot előre figyelembe vevő szemléletet követni nagyon gyakran apró dolgokról van szó. Nézzünk egy tipikus esetet: 4

5 Idős Parkinsonos beteg gyógyszerbeállítás céljából bekerül a kórházba: az ismeretlen környezetben a szokottnál is kevesebbet mozog; szükségletei kielégítéséhez segítségre szorul. Az ápolási terv ápolási diagnózisaiban megjelennek ugyan a kockázatok, de ezek többnyire csak a BETEG kockázatait veszik figyelembe, az adott ápolási helyzetét és a helyi körülmények kockázatait nem. Az ismert szokványos kockázati tényezők mellett olyanokkal is célszerű számolni, mint a kórterem távolsága a fürdőszobától, a nővérszobától, szakdolgozói létszám vagyis a nővér mennyi idő alatt tud reagálni a beteg hívására. Hány és milyen állapotú betegtársai vannak, akik esetleg apró segítséget tudnak neki nyújtani, mint pl. a nővérhívó megnyomása, éjjeli szekrény elérése stb. Az idős betegek biztonságérzetét nagyon elősegíti, ha körbevezetjük az osztályon és egy minimális helyismeretre szert tud tenni bár látszólag ez időés emberigényes tevékenység, mégis, ezáltal ápolóként a későbbiekben nagyon sok munkától (és bosszúságtól) meg tudjuk óvni magunkat, megalázó helyzettől pedig a beteget. HA a példában említett betegünk keveset eszik, iszik, fennáll a kiszáradás veszélye. Az etetéshez adott segítség mellett emiatt a folyadékegyensúly regisztrálásának (folyadéklap) indítása indokolt ez vajon mindenütt ápolási kompetencia? Mint láttuk, azzal együtt, hogy természetesen vannak "tisztán" ápolási kockázatok, egyre inkább elmondható, hogy ahogyan növekszik a modern egészségügyben a team-munka részaránya, a kockázatoknak egyre nagyobb arányban van kapcsolata az ápolással: gyakran, még ha alapjában orvosi jellegű is a kockázat, az ápoló, vagy asszisztens legtöbbször részese a végrehajtásnak, dokumentálásnak. És éppen, mivel team-munkáról van szó, a kölcsönös egymásrautaltság kölcsönös, és egyre fokozottabb és egyre szorosabb kooperációt is jelent. Igen hasznos, ha sikerül úgy alakítani a helyi szokásokat 5

6 ide értve a munkarendet, a dokumentációs rendet, stb. hogy orvos és szakdolgozó egymás, a beteg állapotváltozásaival kapcsolatos észlelései eljussanak a másikhoz, és mindenki a saját teendőit azok figyelembe vételével alakítsa. Pl. ha a frissen operált beteg a kapott fájdalomcsillapító miatt sokat hány, a folyadékegyensúlyra vonatkozó ápolói bejegyzések az orvos tudomására jussanak és képes legyen időben felismerni egy kialakulóban lévő veseelégtelenséget. Ha orvos és ápoló munkája között nincs kellő kapcsolat, hiába dolgozott mindkettő! Számolatlanul lehetne sorolni hasonló helyzeteket és könnyen úgy érezhetjük, a problémák elborítanak és ez igaz is... Épp ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a minőségügy ne a munkánk mellett külön, valahol messze, a kórház egyik sötét sarkában mások által, többnyire csak papírok gyártásában kimerülő tevékenységként jelenjen meg, hanem az itt vázolt szemlélet napi tevékenységünk integráns jellemzője legyen. Úgy gondolom, a kockázatokra fókuszáló tudatos és szisztematikus aprómunka hatékony eszköz a betegek és saját magunk védelmében. Mivel ez a szemlélet még viszonylag új, ne felejtsünk el mindvégig nyitott szemmel-szívvel állni hozzá és befogadó módon gondolkodni. 6

Kockázatszeml. zatszemlélet let. Dr. Kárpáti Edit GYEMSZI Operatív Minőségközpont DEMINXIV. 2014.05.23

Kockázatszeml. zatszemlélet let. Dr. Kárpáti Edit GYEMSZI Operatív Minőségközpont DEMINXIV. 2014.05.23 Kockázatszeml zatszemlélet let az egészs szségügyi gyi ellátásban Dr. Kárpáti Edit GYEMSZI Operatív Minőségközpont DEMINXIV. 2014.05.23 Bemutatkozás Dr. Kárpáti Edit karpati.edit@gyemszi.hu 20 315 3883

Részletesebben

NEM KÍVÁNATOS ESEMÉNYEK MEGELŐZÉSE és KEZELÉSE. a minőségi ellátás mérföldköve. Dr. Kárpáti Edit 2013.04.04.

NEM KÍVÁNATOS ESEMÉNYEK MEGELŐZÉSE és KEZELÉSE. a minőségi ellátás mérföldköve. Dr. Kárpáti Edit 2013.04.04. NEM KÍVÁNATOS ESEMÉNYEK MEGELŐZÉSE és KEZELÉSE a minőségi ellátás mérföldköve Dr. Kárpáti Edit 2013.04.04. AZ ORVOSLÁS SZOLGÁLAT, KÜLDETÉS, PROFESSZIÓ Mindenki arra törekszik, hogy a beteget a lehető legjobban

Részletesebben

lépünk vagy Hibáinkból lépcsőt csinálunk

lépünk vagy Hibáinkból lépcsőt csinálunk Más kárán tanul az okos vagy Hibáinkból lépcsőt csinálunk magunknak, ha éppen hibáinkra lépünk dr. Belicza Éva VI. BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM http://hsmtc.hu/kutatas/neves/betegbiztonsagi-forum 2009. december

Részletesebben

Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége. Dr. Kárpáti Edit

Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége. Dr. Kárpáti Edit Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége Dr. Kárpáti Edit Csapatunk azért dolgozik, hogy az egészségügyi ellátásban résztvevő szereplők (szolgáltatói szervezetek

Részletesebben

A betegbiztonság ára. dr. Belicza Éva IX. BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM június 3.

A betegbiztonság ára. dr. Belicza Éva IX. BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM június 3. A betegbiztonság ára dr. Belicza Éva IX. BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM http://hsmtc.hu/kutatas/neves/betegbiztonsagi-forum 2010. június 3. Miért foglalkozzunk vele? Példa: egy kórház elemzése szerint egy eszköz

Részletesebben

Kockázatkezelés az egészségügyben

Kockázatkezelés az egészségügyben Kockázatkezelés az egészségügyben Varga Tünde Emese XVI. Ker. KESZ/Int.vez. főnővér MBM hallgató 2018.02.15. Előadás célja 1. Kockázattal kapcsolatos fogalmak bemutatása 2. Releváns jogszabályok ismertetése

Részletesebben

Kitaposatlan úton - az akkreditáció felé

Kitaposatlan úton - az akkreditáció felé Jogszabályi környezet DEMIN XV. Kitaposatlan úton - az akkreditáció felé Dr. Antal Gabriella (Magyar Kórházszövetség) Az egészségügyi szolgáltatók akkreditációja és tanúsítása392 124. 393 (1) Az egészségügyi

Részletesebben

A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata

A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata Mottó: A legnagyobb kockázat nem vállalni kockázatot A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata DEMIIN XVI. Katonai Zsolt 1 Ez a gép teljesen biztonságos míg meg nem nyomod ezt a gombot 2 A kockázatelemzés

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

A NEVES jelentő és tanuló rendszer. Dr. Lám Judit

A NEVES jelentő és tanuló rendszer. Dr. Lám Judit A NEVES jelentő és tanuló rendszer Dr. Lám Judit Az aktualitás A BELSŐ MINŐSÉGÜGYI RENDSZER 1997. évi CLIV. tv.... a betegbiztonsággal összefüggő kockázatok, a nemkívánatos események áttekintését, elemzését,

Részletesebben

Kitaposatlan úton az akkreditáció felé

Kitaposatlan úton az akkreditáció felé Kitaposatlan úton az akkreditáció felé DEMIN Konferencia 2015. Május 27-29. Dr. Antal Gabriella főigazgató Tüdőgyógyintézet Törökbálint A MKSZ elnökségének tagja Előzmények ISO 9001 - MIR MEES ESzCsM szakmai

Részletesebben

Készítette: Kárpáti Edit, 2011. november

Készítette: Kárpáti Edit, 2011. november 5.1 CÉL 5 INTÉZMÉNYI ELLÁTÁSI TERV A BETEGBIZTONSÁG JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN (CLINICAL CARE PATHWAYS) Készítette: Kárpáti Edit, 2011. november A betegellátás biztonságának javítása az információk megbízható

Részletesebben

A WHO betegbiztonsági irányelv hazai adaptációja: NEVES (nem-várt események)

A WHO betegbiztonsági irányelv hazai adaptációja: NEVES (nem-várt események) A WHO betegbiztonsági irányelv hazai adaptációja: NEVES (nem-várt események) dr. Belicza Éva, SE EMK dr. Kullmann Lajos, MKSZ 2008. április 3. MKSZ XX. kongresszusa, Debrecen WHO irányelvek tervezete a

Részletesebben

A BETEGBIZTONSÁG FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI. 40. Betegbiztonsági Fórum június 8.

A BETEGBIZTONSÁG FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI. 40. Betegbiztonsági Fórum június 8. A BETEGBIZTONSÁG FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI 40. Betegbiztonsági Fórum 2017. június 8. A TÉMAKÖR SZAKMAI HÁTTERE az egészségügyi ellátás veszélyes tevékenység az előforduló beteg károsodások nemkívánatos események

Részletesebben

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló (52 723 01)

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló (52 723 01) Érettségi utáni képzések nappali képzés 1. Gyakorló ápoló 2. Egészségügyi asszisztens A szakképesítés alapadatai Gyakorló ápoló (52 723 01) A szakképesítés azonosító száma: 52 723 01 A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Vérfelhasználás. 12. NEVES Betegbiztonsági g Fórum február 3.

Vérfelhasználás. 12. NEVES Betegbiztonsági g Fórum február 3. Vérfelhasználás betegbiztonsági vonatkozásai 12. NEVES Betegbiztonsági g Fórum 2011. február 3. Bevezető NEVES: nem kívánatos események anonim jelentési rendszere CÉL: Alapvető okok, hozzájáruló tényezők

Részletesebben

Témavázlat. betegbiztonság. nemkívánatos események jelentősége okok megelőzés lehetőségei és feltételei

Témavázlat. betegbiztonság. nemkívánatos események jelentősége okok megelőzés lehetőségei és feltételei 1 Betegbiztonság Témavázlat betegbiztonság nemkívánatos események jelentősége okok megelőzés lehetőségei és feltételei 2 Nil nocere! Ne árts! Ne okozz akaratlanul bántalmat! Betegbiztonság? Betegbiztonság

Részletesebben

dr. Belicza Éva minőségügyi programok szakmai vezetője dr. Török Krisztina főigazgató Mihalicza Péter főosztályvezető

dr. Belicza Éva minőségügyi programok szakmai vezetője dr. Török Krisztina főigazgató Mihalicza Péter főosztályvezető A Nemzeti Egészségügyi Minőségfejlesztési és Betegbiztonsági Stratégia (MIBES 2011) koncepciója és a megvalósítás feladatai a GYEMSZI Minőségügyi Főosztályán dr. Belicza Éva minőségügyi programok szakmai

Részletesebben

Az ápolási folyamat. Gál Lászlóné - Perger Csaba diáinak felhasználásával

Az ápolási folyamat. Gál Lászlóné - Perger Csaba diáinak felhasználásával Az ápolási folyamat Gál Lászlóné - Perger Csaba diáinak felhasználásával Ápolási folyamat fogalma A humanisztikus ellátás olyan rendszeres módszere, mely költséghatékony módon összpontosít a kívánt eredmények

Részletesebben

Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata

Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata GINOP-5.3.4-16-2016-00031 Legfőbb érték az ember- munkavédelem a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése,

Részletesebben

MINŐSÉG AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN - aktuális teendőink. Dr. Kárpáti Edit Operatív Minőség-Központ / GYEMSZI 2013.05.31.

MINŐSÉG AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN - aktuális teendőink. Dr. Kárpáti Edit Operatív Minőség-Központ / GYEMSZI 2013.05.31. MINŐSÉG AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN - aktuális teendőink Dr. Kárpáti Edit Operatív Minőség-Központ / GYEMSZI 2013.05.31. CÉLUNK: BETEGKÖZPONTÚ EGÉSZSÉGÜGY ahol az ellátó személyzet is egészséges marad 2./25 MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS:

Részletesebben

Jó ez nekem? az akkreditációs standardokkal szerzett első tapasztalatok. XXIX. Betegbiztonsági Fórum június 12.

Jó ez nekem? az akkreditációs standardokkal szerzett első tapasztalatok. XXIX. Betegbiztonsági Fórum június 12. Jó ez nekem? az akkreditációs standardokkal szerzett első tapasztalatok XXIX. Betegbiztonsági Fórum 2014. június 12. Az egészségügyi szolgáltatók akkreditációja az adott ellátási formára specifikus standardok

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2484-06 Sürgősségi ellátás szervezése követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2484-06 Sürgősségi ellátás szervezése követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Az intézetbe érkező külföldi ápoló tanulóknak mutassa be a sürgősségi betegellátás magyarországi rendszerét, ismertesse a progresszív ellátás elméletét! Az ismertetés során az alábbi szempontokra

Részletesebben

Az akkreditációs rendszer kialakításának helyzete TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001

Az akkreditációs rendszer kialakításának helyzete TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Az akkreditációs rendszer kialakításának helyzete TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Dr. Belicza Éva szakmai vezető / GYEMSZI egyetemi docens / SE EMK DEMIN, 2013. május 31. Miért? Mit? Ki? Hogyan? Mikor? Miből?

Részletesebben

BELLA standardok bevezetésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok a Zala Megyei Kórházban intézeti koordinátori szemmel.

BELLA standardok bevezetésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok a Zala Megyei Kórházban intézeti koordinátori szemmel. BELLA standardok bevezetésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok a Zala Megyei Kórházban intézeti koordinátori szemmel. Bognárné Laposa Ilona (Zala Megyei Kórház) Intézetünk sikerrel pályázott a GYEMSZI

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Légzőszervi szakápoló szakképesítés Légzőszervi szakápolás modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Légzőszervi szakápoló szakképesítés Légzőszervi szakápolás modul. 1. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

MŰSZAKOK KÖZÖTTI BETEGÁTADÁS PROTOKOLL KIDOLGOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE A BIR-BIK KRÓNIKUS OSZTÁLYÁN ARAPOVICSNÉ DR. KIS KRISZTINA MBM16

MŰSZAKOK KÖZÖTTI BETEGÁTADÁS PROTOKOLL KIDOLGOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE A BIR-BIK KRÓNIKUS OSZTÁLYÁN ARAPOVICSNÉ DR. KIS KRISZTINA MBM16 MŰSZAKOK KÖZÖTTI BETEGÁTADÁS PROTOKOLL KIDOLGOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE A BIR-BIK KRÓNIKUS OSZTÁLYÁN ARAPOVICSNÉ DR. KIS KRISZTINA MBM16 Mit csináljunk? - ötletbörze Betegbiztonság? Csapatjáték Vezetői elkötelezettség

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 2330-06 Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. február 03.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 2330-06 Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. február 03. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

2367-06 Vizsgálatok-terápiás eljárások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2367-06 Vizsgálatok-terápiás eljárások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Betegének vércukorszint ellenőrzést rendeltek el. Tájékoztassa a beteget a vércukorteszt elvégzéséről! - a vércukorszint mérésének módja, menete - az ápolásetika fontossága az eljárásban tájékozott

Részletesebben

SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK

SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK Szociális alapismeretek középszint 1221 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos

Részletesebben

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint

Részletesebben

Probléma Menedzsment és a mérhetőség. Suba Péter, Service Delivery Consultant

Probléma Menedzsment és a mérhetőség. Suba Péter, Service Delivery Consultant Probléma Menedzsment és a mérhetőség Suba Péter, Service Delivery Consultant Bemutatkozás Getronics - Informatikai outsourcing világcég - 27000 alkalmazott - Számos világcég informatikai infrastruktúrájának

Részletesebben

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? Hogyan növelhető az iskola megtartó ereje? Mit tehetünk a tanulói lemorzsolódás ellen? Mit tehet a család? Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? FPF konferencia 2018.02.24

Részletesebben

A magyar kórházi ellátás minőségüggyel kapcsolatos tevékenységeinek érettségi szintje a 2013-as felmérés alapján

A magyar kórházi ellátás minőségüggyel kapcsolatos tevékenységeinek érettségi szintje a 2013-as felmérés alapján A magyar kórházi ellátás minőségüggyel kapcsolatos tevékenységeinek érettségi szintje a 2013-as felmérés alapján Dombrádi Viktor, Dr. Gődény Sándor, Dr. Margitai Barnabás, Gáll Tibor) (Debreceni Egyetem,

Részletesebben

VI. A Szívsebészeti Osztály műtéti eredményei

VI. A Szívsebészeti Osztály műtéti eredményei VI. A Szívsebészeti Osztály műtéti eredményei Dr. Székely László Nehéz évet tudunk most is a hátunk mögött. Beteganyagunk egyre súlyosabb, egyre nehezebben operálható, betegebb és idősebb. Egyrészt ezek

Részletesebben

Boros Erzsébet dr Csépleő Viktória VI. Betegbiztonsági Fórum

Boros Erzsébet dr Csépleő Viktória VI. Betegbiztonsági Fórum Boros Erzsébet dr Csépleő Viktória e.boros@rehabint.hu VI. Betegbiztonsági Fórum 2009.12.03. ADATGYŰJTÉS SZINTJEI KÓRHÁZI OSZTÁLY INTÉZMÉNY SZAKMA ORSZÁGOS ADATGYŰJTÉS ESZKÖZEI KÉRDŐÍVEK ADATLAPOK SZISZTEMATIKUS

Részletesebben

32. NEVES Betegbiztonsági Fórum

32. NEVES Betegbiztonsági Fórum 32. NEVES Betegbiztonsági Fórum Best of BELLA II. - Az akkreditációs program betegbiztonságot támogató legjobb gyakorlatai: A szakmai protokollok szerinti tevékenység lehetőségei és korlátai 2015. december

Részletesebben

A kockázatértékelés során gyakran elkövetett hibák. Európai kampány a kockázatértékelésről

A kockázatértékelés során gyakran elkövetett hibák. Európai kampány a kockázatértékelésről A kockázatértékelés során gyakran elkövetett hibák Európai kampány a kockázatértékelésről Megelőzés jogi háttér A jogszabály szerint az EU-ban a munkáltatók kötelesek megakadályozni, hogy a munkavállalókat

Részletesebben

Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai

Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai Kerek Judit EMEGY Alcím mintájának szerkesztése www.emegy.hu Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület Célunk: Elősegíteni, hogy a dolgozók

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat szeptember 07.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat szeptember 07. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Kovács Tünde A minősítő beosztása: mb. főosztályvezető

Részletesebben

Biológiai biztonság: Veszély: - közvetlen - közvetett

Biológiai biztonság: Veszély: - közvetlen - közvetett Biológiai biztonság Biológiai biztonság: Minden biológiai anyag potenciálisan kórokozó és szennyező; a biológiai biztonság ezen biológiai anyagok hatásaira (toxikus hatások, fertőzések) koncentrál és célja

Részletesebben

ETC KÉPZÉS MÁSKÉNT? Vass Péter. Semmelweis Egyetem AITK Sürgősségi OxiológiaiTanszéki csoport

ETC KÉPZÉS MÁSKÉNT? Vass Péter. Semmelweis Egyetem AITK Sürgősségi OxiológiaiTanszéki csoport ETC KÉPZÉS MÁSKÉNT? Vass Péter Semmelweis Egyetem AITK Sürgősségi OxiológiaiTanszéki csoport A baleseti halálozás 90 % az első hét napban történik. Az első néhány órában bekövetkező elhalálozások azonban

Részletesebben

A gyógyult betegek reintegrációját mennyiben tudják segíteni a korszerűmédia eszközök, különös tekintettel a betegjogokra

A gyógyult betegek reintegrációját mennyiben tudják segíteni a korszerűmédia eszközök, különös tekintettel a betegjogokra Magyar Rákellenes Liga X. Betegjogi konferencia A gyógyult rákbetegek reintegrációja A gyógyult betegek reintegrációját mennyiben tudják segíteni a korszerűmédia eszközök, különös tekintettel a betegjogokra

Részletesebben

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 2013 Pedagógiai program Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 1 Tartalom Köszöntő...4 Küldetésünk...5 1. Az intézmény nevelési programja...7 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM AZ ENYHÉN ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁT ELLÁTÓ SPECIÁLIS SZAKISKOLA KÖTELEZŐ 9/E ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMÁNAK HELYI TANTERVE Célok és

Részletesebben

FELVONÓK BIZTONSÁGOS ÉS MEGBÍZHATÓ ÜZEMELTETÉSE. Darabos Zoltán DEKRA-Expert Kft. műszaki vezető Kármegelőzési és Biztonságtechnikai Üzletág

FELVONÓK BIZTONSÁGOS ÉS MEGBÍZHATÓ ÜZEMELTETÉSE. Darabos Zoltán DEKRA-Expert Kft. műszaki vezető Kármegelőzési és Biztonságtechnikai Üzletág FELVONÓK BIZTONSÁGOS ÉS MEGBÍZHATÓ ÜZEMELTETÉSE. Darabos Zoltán DEKRA-Expert Kft. műszaki vezető Kármegelőzési és Biztonságtechnikai Üzletág LÉTÉSZ szakmai nap: 2018. 05. 09. Slide 1 Az előadás célja és

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat október 09.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat október 09. Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA Egészségfejlesztési program 2013.

PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA Egészségfejlesztési program 2013. PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA Egészségfejlesztési program 2013. 1 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 4 1.1 Helyzetkép... 4 1.1.1 A magyar lakosság életkilátásai... 4 1.1.2 Ami a számok mögött van...

Részletesebben

Clinical Care Pathways dr. Kárpáti Edit Clinical Care Pathways???

Clinical Care Pathways dr. Kárpáti Edit Clinical Care Pathways??? dr. Kárpáti Edit 2011.10.06.??? 1 Lásd még: treatment pathways critical pathways care paths integrated care pathways care maps case management plans National Library of Medicine 1996 : critical pathway...az

Részletesebben

Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány

Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány Az Alapítvány célja, hogy a gyermekreumatológiai kórképekben szenvedő beteg gyermekek a gyógyításuk során a legmagasabb színvonalú ellátásban részesülhessenek. Mottónk

Részletesebben

ÁPOLÁSÜGYI STRATÉGIA KERETRENDSZERE. Bagosi Gabriella

ÁPOLÁSÜGYI STRATÉGIA KERETRENDSZERE. Bagosi Gabriella ÁPOLÁSÜGYI STRATÉGIA KERETRENDSZERE HIT, HIVATÁS,HŰSÉG Bagosi Gabriella országos vezető ápoló MEDICINA 2000 XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

Részletesebben

Interneten. MinőségDoktorok.hu - fejlessze vállalkozása minőségszemléletét az Interneten az Internettel! 2008-03-11 Dr.

Interneten. MinőségDoktorok.hu - fejlessze vállalkozása minőségszemléletét az Interneten az Internettel! 2008-03-11 Dr. Minőségszeml gszemlélet let fejlesztése se az Interneten MinőségDoktorok.hu - fejlessze vállalkozása minőségszemléletét az Interneten az Internettel! 2008-03-11 Dr. Horváth Zsolt Tartalmi áttekintés Okok

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

EASYWAY ESG2: európai léptékű hálózati forgalmi menedzsment és ko-modalitás munkacsoport. ITS Hungary Egyesület Szakmai programja 2011.07.11.

EASYWAY ESG2: európai léptékű hálózati forgalmi menedzsment és ko-modalitás munkacsoport. ITS Hungary Egyesület Szakmai programja 2011.07.11. EASYWAY ESG2: európai léptékű hálózati forgalmi menedzsment és ko-modalitás munkacsoport Nagy Ádám forgalomszabályozási mérnök ITS Hungary Egyesület Szakmai programja 2011.07.11. Általános információk

Részletesebben

Pedagógiai Program 2013

Pedagógiai Program 2013 Pedagógiai Program 2013 Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hatályos: 2013. szeptember 1-től, 2018. augusztus 31-ig 1 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

AZ ISO 9001:2015 LEHETŐSÉGEI AZ IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSÉRE. XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia 2015. Szeptember 17.

AZ ISO 9001:2015 LEHETŐSÉGEI AZ IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSÉRE. XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia 2015. Szeptember 17. AZ ISO 9001:2015 LEHETŐSÉGEI AZ IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSÉRE 2015. Szeptember 17. SGS BEMUTATÁSA Alapítás: 1878 Központ: Genf, Svájc Tevékenység: Ellenőrzés, vizsgálat és tanúsítás Szervezet: 80.000

Részletesebben

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE ONLINE MARKETINGRŐL 20 PERCBEN Lehetséges ez? Elérhető célok: Nyitottá, gátlásmentessé válni a téma iránt Feltérképezni a személyes

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes

Részletesebben

Milyen szervezeti egység(ek)ben (osztályokon) végzik az alább ismertetett jógyakorlatot? Az Ortopédiai Osztályon és a kapcsolódó műtőkben.

Milyen szervezeti egység(ek)ben (osztályokon) végzik az alább ismertetett jógyakorlatot? Az Ortopédiai Osztályon és a kapcsolódó műtőkben. JÓGYAKORLAT SABLON MINTA ÁLTALÁNOS ADATOK: Jógyakorlat megnevezése: A tervezett csípőprotézis műtétekhez kapcsolódó antibiotikum profilaxis folyamata Azon helyszín(ek), ahol a jógyakorlat jelenleg és ténylegesen

Részletesebben

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése, alakítása.

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Pszichiátriai szakápoló szakképesítés Pszichiátriai szakápolás modul. 1. vizsgafeladat

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Pszichiátriai szakápoló szakképesítés Pszichiátriai szakápolás modul. 1. vizsgafeladat Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő

Részletesebben

2015. BALESETI MOZGÁSSÉRÜLTEK REHABILITÁCIÓS OSZTÁLYA ÁPOLÓI MUNKAREND DR. VÉN ILDIKÓ OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS BERECZKI CSABÁNÉ OSZTÁLYOS FŐÁPOLÓ

2015. BALESETI MOZGÁSSÉRÜLTEK REHABILITÁCIÓS OSZTÁLYA ÁPOLÓI MUNKAREND DR. VÉN ILDIKÓ OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS BERECZKI CSABÁNÉ OSZTÁLYOS FŐÁPOLÓ 2015. ORSZÁGOS ORVOSI REHABILITÁCIÓS INTÉZET BALESETI MOZGÁSSÉRÜLTEK REHABILITÁCIÓS OSZTÁLYA ÁPOLÓI MUNKAREND DR. VÉN ILDIKÓ OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS BERECZKI CSABÁNÉ OSZTÁLYOS FŐÁPOLÓ Baleseti Sérültek Mozgásszervi

Részletesebben

Hazai minőségügyi, betegbiztonsági programok, tapasztalatok az egészségügyben

Hazai minőségügyi, betegbiztonsági programok, tapasztalatok az egészségügyben Hazai minőségügyi, betegbiztonsági programok, tapasztalatok az egészségügyben Betegbiztonsági problémák kezelési lehetőségei veszélyforrások, kockázatok felmérése és lehetőség szerinti mérséklésük szabályozók

Részletesebben

2015. SZEPTIKUS ÉS TBC-S MOZGÁSSZERVI REHABILITÁCIÓS OSZTÁLY ÁPOLÓI MUNKAREND DR. FARKAS PÉTER OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS

2015. SZEPTIKUS ÉS TBC-S MOZGÁSSZERVI REHABILITÁCIÓS OSZTÁLY ÁPOLÓI MUNKAREND DR. FARKAS PÉTER OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS 2015. ORSZÁGOS ORVOSI REHABILITÁCIÓS INTÉZET SZEPTIKUS ÉS TBC-S MOZGÁSSZERVI REHABILITÁCIÓS OSZTÁLY ÁPOLÓI MUNKAREND DR. FARKAS PÉTER OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS LEJTÉNYI GÁBORNÉ OSZTÁLYOS FŐÁPOLÓ Szeptikus

Részletesebben

JÓGYAKORLATOK GYŰJTÉSE, KIALAKÍTÁSA, AZ EFOP PROJEKT KERETÉN BELÜL. 40. Betegbiztonsági Fórum június 8.

JÓGYAKORLATOK GYŰJTÉSE, KIALAKÍTÁSA, AZ EFOP PROJEKT KERETÉN BELÜL. 40. Betegbiztonsági Fórum június 8. JÓGYAKORLATOK GYŰJTÉSE, KIALAKÍTÁSA, AZ EFOP 1.8.0. PROJEKT KERETÉN BELÜL 40. Betegbiztonsági Fórum 2017. június 8. A JÓGYAKORLATOK GYŰJTÉSÉNEK CÉLJA A hazai intézmények közötti tudásmegosztás elősegítése,

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat november 9.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat november 9. Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Oki kutatások lehetőségei (RCA root cause analysis) példa: esések

Oki kutatások lehetőségei (RCA root cause analysis) példa: esések Oki kutatások lehetőségei (RCA root cause analysis) példa: esések Oki kutatások típusai súlyos kimenetelű nemkívánatos esemény azonnali, eset szintű kivizsgálást igényel NEKED ajánlás (16. Fórum) általánosan

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló, Gyakorló ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. április 10.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló, Gyakorló ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. április 10. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Ápoló szakképesítés. 2330-06 Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. szeptember 12.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Ápoló szakképesítés. 2330-06 Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. szeptember 12. Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló, Gyakorló ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. október 09.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló, Gyakorló ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. október 09. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból

Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból A vizsga formája: Írásbeli vizsga. A vizsga időtartama: 60 perc A vizsga leírása: A vizsgázó feladatlapot

Részletesebben

Erkölcstan. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Erkölcstan. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013. Erkölcstan tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

"Panta rhei" Ápolói beavatkozások változása a diagnosztika, terápiák változásának tükrében

Panta rhei Ápolói beavatkozások változása a diagnosztika, terápiák változásának tükrében "Panta rhei" Ápolói beavatkozások változása a diagnosztika, terápiák változásának tükrében Decubitus prevenció határon innen és túl Jelige: Infermiera Non scienza ma I amore ha cambiato il mondo Giuseppe

Részletesebben

T A R T A L O M III. NEVELÉSI PROGRAM

T A R T A L O M III. NEVELÉSI PROGRAM T A R T A L O M I. Az iskola adatai, jogállása 6 II. Helyzetelemzés 7 1. Társadalmi környezet 7 2. Tárgyi feltételek 7 3. A humán erőforrás 8 III. NEVELÉSI PROGRAM 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka

Részletesebben

EOQ MNB QMHC eü. specifikus tanfolyam ( 4x2 nap) (2016.október-november) EOQ QMHC tanfolyam

EOQ MNB QMHC eü. specifikus tanfolyam ( 4x2 nap) (2016.október-november) EOQ QMHC tanfolyam EOQ QMHC tanfolyam Minőségi vezetők az alapismereteket egyetemi / felsőfokú végzettség során szerzik meg és emellett legalább négy éves teljes munkaidős munkahelyi tapasztalata szükséges, melyből legalább

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápolási asszisztens, Fogtechnikus, Mentőápoló, Betegkísérő szakképesítés Higiéné, munkavédelem modul

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápolási asszisztens, Fogtechnikus, Mentőápoló, Betegkísérő szakképesítés Higiéné, munkavédelem modul Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához

korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához Munkavédelemkockázat értékelés korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához Készítette: Almássy Erika minőségügyi szakmérnök, felsőfokú munkavédelmi szakember +36-20-9606845 erikaalmassy@gmail.com 2016.10.19.

Részletesebben

Betegbiztonsági folyamatfejlesztés

Betegbiztonsági folyamatfejlesztés Betegbiztonsági folyamatfejlesztés Erdő Attila Budapest, 2018. október 16. Asseco Central Europe Magyarország Zrt. GlobeNet üzletág Betegbiztonság A projekt célja A páciensek regisztrálását követő azonosítási

Részletesebben

Hogyan feleljünk meg a rehabilitációs program dokumentációs kihívásainak? Dr. Simoncsics Eszter, Szász Katalin, Dr. FáyVeronika

Hogyan feleljünk meg a rehabilitációs program dokumentációs kihívásainak? Dr. Simoncsics Eszter, Szász Katalin, Dr. FáyVeronika Hogyan feleljünk meg a rehabilitációs program dokumentációs kihívásainak? Dr. Simoncsics Eszter, Szász Katalin, Dr. FáyVeronika Miért dokumentálunk? Törvényi kötelezettség Szakmai követelmény Minőségbiztosítás

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyakorló ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. október 10.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyakorló ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. október 10. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

Módszerek és példák a kockázatszemléletű gyakorlatra az ISO 9001:2015 szabvány szellemében

Módszerek és példák a kockázatszemléletű gyakorlatra az ISO 9001:2015 szabvány szellemében Módszerek és példák a kockázatszemléletű gyakorlatra az ISO 9001:2015 szabvány szellemében ISOFÓRUM TAVASZ II. szakmai rendezvény 2016. 06. 02-03. Dr. Horváth Zsolt (INFOBIZ Kft.) Kezeljem a kockázatokat?

Részletesebben

BELLA STANDARDOK KAPCSOLÓDÁSA EGYÜTTMŰKÖDÉS A NEW CODE KFT-VEL AZ ÓZDI ALMÁSI BALOGH PÁL KÓRHÁZBAN. 2015. október 15. Rolof Orsolya.

BELLA STANDARDOK KAPCSOLÓDÁSA EGYÜTTMŰKÖDÉS A NEW CODE KFT-VEL AZ ÓZDI ALMÁSI BALOGH PÁL KÓRHÁZBAN. 2015. október 15. Rolof Orsolya. BELLA STANDARDOK KAPCSOLÓDÁSA EGYÜTTMŰKÖDÉS A NEW CODE KFT-VEL AZ ÓZDI ALMÁSI BALOGH PÁL KÓRHÁZBAN 2015. október 15. Rolof Orsolya ápolási igazgató ÓZD VÁROS B.-A.-Z. megye Népesség 34 ezer fő Vaskohászat

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Geriátriai szakápoló szakképesítés. 2361-06 Geriátriai szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 09.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Geriátriai szakápoló szakképesítés. 2361-06 Geriátriai szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 09. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I.

KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I. KOVÁCS BÉLA, MATEmATIkA I. 1 I. HALmAZOk 1. JELÖLÉSEk A halmaz fogalmát tulajdonságait gyakran használjuk a matematikában. A halmazt nem definiáljuk, ezt alapfogalomnak tekintjük. Ez nem szokatlan, hiszen

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat január 11.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat január 11. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat október 04.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat október 04. Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Dr. Páva Hanna A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Fizika

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Fizika TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA,ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT FIZIKA HELYI TANTERV 7 8. évfolyam SZEGHALOM 2009 CÉLOK ÉS FELADATOK Az általános iskolai fizikatanítás

Részletesebben

Az akkreditáció és a klinikai audit kapcsolata a tanúsítható minőségirányítási rendszerekkel

Az akkreditáció és a klinikai audit kapcsolata a tanúsítható minőségirányítási rendszerekkel TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Egységes külső felülvizsgálati rendszer kialakítása a járó- és fekvőbeteg szakellátásban, valamint a gyógyszertári ellátásban Az akkreditáció és a klinikai audit kapcsolata

Részletesebben

IDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B

IDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B IDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B (Ebből a tantárgycsoportból két tanár összegezte a véleményét, az egyikük angolt, a másikuk spanyolt tanít.) SPANYOL A szerzők

Részletesebben

Tapasztalatok diagnosztikai ellátásban. Dr. Vida Zoltán

Tapasztalatok diagnosztikai ellátásban. Dr. Vida Zoltán Tapasztalatok diagnosztikai ellátásban Dr. Vida Zoltán A helyszín - budapesti, önálló járóbeteg ellátó intézmény radiológiai szakrendelése - területi ellátási kötelezettség kb. 25.000 lakos - két műszakos

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Hospice szakápoló szakképesítés. 3153-10 Hospice szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. július 15.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Hospice szakápoló szakképesítés. 3153-10 Hospice szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. július 15. Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

A saját tanulási stílus felmérése a Kolb-féle tanulási ciklus alapján

A saját tanulási stílus felmérése a Kolb-féle tanulási ciklus alapján A saját tanulási stílus felmérése a Kolb-féle tanulási ciklus alapján Az LSI leírja, hogyan tanul ön, hogyan dolgozza fel az elméleteket és az életében adódó mindennapi helyzeteket. Tudjuk, hogy mindenki

Részletesebben

STRUKTURÁLT BETEGOKTATÁS BEVEZETÉSE ÉS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE DIABETOLÓGIAI OSZTÁLYON

STRUKTURÁLT BETEGOKTATÁS BEVEZETÉSE ÉS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE DIABETOLÓGIAI OSZTÁLYON STRUKTURÁLT BETEGOKTATÁS BEVEZETÉSE ÉS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE DIABETOLÓGIAI OSZTÁLYON DR. TURBUCZ PIROSKA NEVES BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM 2015 A SZERVEZETI EGYSÉG BEMUTATÁSA PEST MEGYEI FLÓR FERENC KÓRHÁZ I.BELGYÓGYÁSZAT

Részletesebben

Betegbiztonsági gyakorlatok megosztása WP4

Betegbiztonsági gyakorlatok megosztása WP4 Betegbiztonsági gyakorlatok megosztása WP4 Betegbiztonsági gyakorlatok típusai Egy betegbiztonsági gyakorlat lehet gyakorlat, viselkedési forma, tevékenység, folyamat vagy struktúra mely közvetlenül vagy

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 2330-06 Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2011. augusztus 10.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 2330-06 Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2011. augusztus 10. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Kovács Tünde A minősítő beosztása: mb. főosztályvezető

Részletesebben

Körzeti közösségi szakápoló szakképesítés

Körzeti közösségi szakápoló szakképesítés Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Betegjogi képviselő képzés - 2014.03.07.

Betegjogi képviselő képzés - 2014.03.07. Betegjogi képviselő képzés - 2014.03.07. Minőségügy, minőségszemlélet ellátási hibák, okok vizsgálata, kommunikáció (NEKED), Minőségjavítás lehetőségei - szakmai szakmai irányelvek és helyi protokollok

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Onkológiai szakápoló szakképesítés. 3155-10 Onkológiai szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. szeptember 11.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Onkológiai szakápoló szakképesítés. 3155-10 Onkológiai szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. szeptember 11. Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben