Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadta el:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadta el:"

Átírás

1 Jegyzőkönyv Készült: augusztus 29-én Herend Város Önkormányzat Képviselőtestületének a Herendi Városháza emeleti Tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Vajai László polgármester, Dr. Pfundné Dr. Altai Elvira alpolgármester, Jánszky László, Dr. Csetényi Tünde, Wolffné Eckert Gyöngyi, Szesztay László képviselők, Dr. Jáger György jegyző, Dr. Turóczi János Főorvos, Dr. Szőke Zsolt László orvos, Csepeli Katalin helyi lakos, Hegyi Gábor helyi lakos, Papné Kolonics Krisztina jegyzőkönyvvezető. Vajai László polgármester köszöntötte a testületi ülésen megjelenteket. Külön is köszöntötte Dr. Turóczi János Főorvos Urat, valamint Dr. Szőke Zsolt Doktor Urat. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy a határozatképesség megállapítása szempontjából ideértve a polgármestert is a 7 fő települési képviselőből 6 fő jelen van, az ülés határozatképes, és azt megnyitotta. Javasolta, hogy a kiküldött meghívóban szereplő napirendet tárgyalja meg a Képviselő-testület azzal, hogy 5. napirendi pontként tárgyalja a Herend Shell kút területét érintő Helyi Építési Szabályzat módosítása, településfejlesztési döntést, valamint vegyes ügyek keretében a civil szervezetek számára adható támogatásokról hozzon döntést. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadta el: Napirend: 1. Hozzájárulás a Herendi felnőtt háziorvosi praxis működtetési jogának átruházásához 2. Dr. Turóczi János Ferenc felnőtt háziorvos közalkalmazotti jogviszonyának megszűntetése 3. Az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről szóló önkormányzati rendelet módosítása 4. A Helyi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása. 5. Herend Shell kút területét érintő Helyi Építési Szabályzat módosítás, településfejlesztési döntés Vegyes ügyek 1

2 A napirendi pontok tárgyalása előtt az SZMSZ előírása szerint Vajai László polgármester javasolta a jegyzőkönyv hitelesítőjének a Képviselő-testület tagjai közül Jánszky László képviselőt megválasztani. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal ellenszavazat nélkül Jánszky László képviselőt a jegyzőkönyv hitelesítőjének megválasztotta. Napirendi pontok tárgyalása: 1. Hozzájárulás a Herendi felnőtt háziorvosi praxis működtetési jogának átruházásához Amennyiben a praxisjog átruházása január 1. hatállyal realizálódik, úgy a Képviselőtestületnek, mint fenntartónak és munkáltatónak a felnőtt háziorvosi szolgálat december 31. napjával történő megszüntetéséről kell döntenie és az ehhez kapcsolódó határozatokat meghoznia. Dr. Szőke Zsolt megfelel a háziorvosi munkakör betöltéséhez szükséges feltételeknek. A Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, az előszerződés kiegészül egy 9. ponttal: A feladat-ellátási szerződés 5 éven belül csak rendkívüli felmondással szüntethető meg. Dr. Pfundné Dr. Altai Elvira alpolgármester Kérem kizárásomat a szavazás alól. Jánszky László képviselő Miért? Dr. Pfundné Dr. Altai Elvira alpolgármester A személyes érintettség okán. Az egészségügyben dolgozom, valamint az OEP által megbízott felülvizsgáló orvosként a Doktor Úrral is kapcsolatban kerülhetek, mint a felettese. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül Dr. Pfundné Dr. Altai Elvira alpolgármestert a döntésből kizárta. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 116/2014. (VIII.29.) Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 4. pontjában biztosított jogkörében eljárva hozzájárul a herendi felnőtt háziorvosi körzet feladatainak Dr. Szőke Zsolt László orvos által történő ellátásához. Egyidejűleg tudomásul veszi, hogy Dr. Turóci János a praxisa működtetési jogát Dr. Szőke Zsolt László részére január 1-ei hatállyal 2

3 átruházza. A házi orvosi tevékenységet Dr. Szőke Zsolt László személyesen köteles ellátni. A Képviselő-testület felhatalmazza Vajai László polgármestert a határozat mellékletét képező előszerződés aláírására. Határidő: azonnal 2. Dr. Turóczi János Ferenc felnőtt háziorvos közalkalmazotti jogviszonyának megszűntetése Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy Dr. Turóczi János Főorvos Úr közös megegyezéssel történő felmentéséhez járuljon hozzá, egyben megköszönöm áldozatos munkáját, amit az elmúlt 23 évben a herendiekért tett. Dr. Turóczi János Főorvos Néhány szót mondanék. Az elmúlt 23 év nagy idő. A háziorvosi élet egy életforma zárt közösségben. Hozzájárulunk a közösség formálásához, mely minket is formál, ahogy mi is a közösséget. Szeretném, ha a herendi lakosok tudomásul vennék, hogy január 1-től Dr. Szőke Zsolt látja el ugyanolyan feltételekkel a háziorvosi teendőket, mint én, így a folytonosság biztosítottá válik. Családjával beköltözik a szolgálati lakásba is, míg más lehetősége nem lesz Herenden belül, ami szintén fontos, hiszen helyben lesz és ez nagyon ritka. Kellő tisztelettel beszéljenek vele és támogassák őt. Őbenne egy empátiás, betegszerető, szakmájában megfelelő embert talált Herend. Sok sikert, egészséget kívánok! A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 117/2014. (VIII.29.) Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete Dr. Turóczi János felnőtt háziorvos kérelmére hozzájárul annak közalkalmazotti jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez december 31-i hatállyal, amennyiben a felnőtt háziorvosi praxis működtetési jogának átruházása realizálódik és az új egészségügyi szolgáltató, valamint az önkormányzat között a feladat ellátási szerződés január 1-ei hatállyal létrejön. Határidő: azonnal Dr. Turóczi János Főorvos és Dr. Szőke Zsolt László orvos kor elhagyták az üléstermet. 3

4 3. Az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről szóló önkormányzati rendelet módosítása A Humán Ügyek Bizottsága és Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság a rendelet-tervezetet elfogadásra A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül megalkotta a 9/2014. önkormányzati rendeletét az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről szóló 9/2013.(V.3.) önkormányzati rendelet módosításáról. Az elfogadott rendelet szövege a jegyzőkönyv melléklete. 4. A Helyi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása Előadó: Dr. Jáger György jegyző Dr. Jáger György jegyző ismertette az előterjesztést. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 118/2014. (VIII.29.) Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény 23. -ában kapott felhatalmazás alapján a Herenden működő Helyi Választási Bizottság tagjainak Glück László Antal Herend, Táncsics utca 40. Bakonyi Miklós Herend, Kossuth Lajos utca 155/A. Schermann József Herend, Dózsa György utca 11. póttagjainak: Magasházi Tihamérné Herend, Pipacs utca 21. Sepsi Ferencné Herend, Pipacs utca 12/2. sz. alatti lakosokat választja meg. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a évi XXXVI. törvény 37. (1) bekezdésében előírt esküt a megválasztott Helyi Választási Bizottság tagjaitól és póttagjaitól vegye ki és az esküt követően a megbízóleveket adja át. Felelős: Vajai László polgármester Határidő: szeptember 5. 4

5 5. Herend Shell kút területét érintő Helyi Építési Szabályzat módosítás, településfejlesztési döntés A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 119/2014. (VIII.29.) Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete: a Herend 010/66 hrsz-ú SHELL benzinkút ingatlan területének védelmi erdő (Ev jelű) övezeti besorolásának gazdasági kereskedelmi, szolgáltató (Gksz) övezetbe való átsorolását, ezzel egyidejűleg a szükséges mértékben a biológiai aktivitásérték szinten tartásának biztosítása érdekében szükséges övezeti átsorolásokat, és a tervezett kisajátítás végrehajthatóságának érdekében szükséges szabályozásokat támogatja, azt az Önkormányzat településfejlesztési elképzeléseivel egyezőnek ítéli. A településfejlesztési eszközök módosításának felmerülő költségeit a kérelmező köteles fizetni. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a testületi döntés alapján a tervezési szerződést, illetve az érintett felekkel a településrendezési szerződést megkösse, és az egyeztetési folyamatot megkezdje. Határidő: 30 nap Szesztay László képviselő kor elhagyta az üléstermet. 6. Vegyes ügyek: Civil szervezetek támogatási kérelme Vajai László polgármester A június 26-i ülésen kértem a Képviselőket, hogy javasoljanak támogatásra érdemes tevékenységeket, illetve szervezeteket, akiknek munkáját ez évben segíteni kell, illetve el kell ismerni. A mai napig egy képviselő, Wolffné Eckert Gyöngyi tett javaslatot a Herendi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület számára. Az egyesület tartja fenn a Dalkört és a Vergissmeinnicht Tánccsoportot, valamint szervezi a Christkindl Járást minden évben. A német nemzetiségi napot is megtartják két évente, idén kiegészült sváb bállal. A csoportok részt vesznek az önkormányzati rendezvényeken és több környékbeli kulturális rendezvényen. Októberben egy ausztriai vendégszereplést tervez, mely az idei év legfontosabb fellépése lesz. Polgármesterként kérem, hogy a Képviselő-testület a Herend Polgárőr Egyesület működési feltételeihez feltétlen járuljon hozzá, hiszen, direkt működést szolgáló támogatásban, ebben az évben sem részesültek. A Képviselő-testületnek az év során több alkalommal is jeleztem az 5

6 Egyesület támogatási igényét. Feladatainak ellátásához más önkormányzatokhoz hasonlóan Herend Város Önkormányzata is járuljon hozzá. A Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság a támogatási kérelmeket megtárgyalta és javasolta a határozati javaslatban foglalt Ft támogatási összeg biztosítását az egyesületek számára. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 120/2014. (VIII.29.) Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a évi költségvetése támogatások, pénzeszköz átadások előirányzata terhére a Herendi Polgárőr Egyesület és a Herendi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület részére évre Ft Ft működési célú támogatást biztosít elszámolási kötelezettséggel a támogatottal kötött megállapodás alapján. A Képviselő-testület döntése a évi költségvetés soros módosításakor beépül a költségvetési rendeletbe. Határidő: azonnal További kérdés, hozzászólás hiányában Vajai László polgármester az ülést kor bezárta. K.m.f. Vajai László polgármester Jánszky László képviselő jegyzőkönyv-hitelesítő Dr. Jáger György jegyző 6

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 386-4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. március 12-én a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. augusztus 25-én az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. június 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2017. október 9-én az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 20-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 58-62. N

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK

VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK a./ JEGYZŐKÖNYV, b./ TÁRGYSOROZATA c./ HATÁROZATA 1-5/2013.(I.30.) ÖK. sz. d./ RENDELETE 1 /2013. (II.6.) ÖK.

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 795-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

j ú n i u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-22/2014. iktatószám 22. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 875-3/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Hercegfalvi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 27-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Ajkai Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. április 23. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Kék János elnök Pózer Tamás elnökhelyettes Bón Ferenc

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 14-i. rendkívüli, nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 14-i. rendkívüli, nyílt üléséről Jegyzőkönyv Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 14-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 113/2015. (VIII.14.) Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 9-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. augusztus 29-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. ORTAHÁZA Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottságának január 31 én tartott nyílt ülésről.

JEGYZŐKÖNYV. ORTAHÁZA Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottságának január 31 én tartott nyílt ülésről. 138/3/2017 Ortaháza Község Önkormányzata Ügyrendi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV ORTAHÁZA Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottságának 2017. január 31 én tartott nyílt ülésről. Határozatok 1/2017.(1.31.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése Szám: 6-4/2013. JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok sorszáma Kódja 11 G8 12 G 2 13 G 2 14 G 2 15 G 2 JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 8-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 22/2016. (III.08.) Kt. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2018. június 20-án, Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Nagyecsed Város Önkormányzati Képviselő-testület Szociális Bizottságának üléséről (Zárt ülés)

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának november 14. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának november 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. november 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida bizottsági tag, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2016. november 4-én az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. JANUÁR 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. JANUÁR 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JANUÁR 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 1/2015. (I. 23.) önkormányzati rendelet Biharkeresztes Város Önkormányzat Szervezeti

Részletesebben

1. Előterjesztés a szociális nyári gyermekétkeztetés céljára 2013. évben benyújtott támogatás igénybevételére.

1. Előterjesztés a szociális nyári gyermekétkeztetés céljára 2013. évben benyújtott támogatás igénybevételére. ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 15-én megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 41-43. Száma: 1-56/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Előterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. március 14-én 10.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott alakuló üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén. 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 14/2013. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 09-én 16.00

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről Határozat:1-3. Rendelet: 1-4. Jegyzőkönyv Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Zalamerenye Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság június 17-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság június 17-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 8/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. június 17-én megtartott üléséről Határozatok száma: 39-46. TARTALOMJEGYZÉK 39/2015.(VI.17.) PBH.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén.

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete H egyh á thod ász, H egyh á ts ál és N ád asd Hegyháthodász: 32-9/2011. szám Hegyhátsál: 31-12/2011. szám Nádasd: 28-22/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült:

Részletesebben

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati

Részletesebben

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület november 5-én órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület november 5-én órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 23/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2013. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről Határozatok száma: 31-34. TARTALOMJEGYZÉK 31/2013.(VII.23.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 23-án

Részletesebben

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 82-13/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 9-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 9-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 9-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egeralja község képviselő-testületének október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egeralja község képviselő-testületének október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Egeralja Szám: 231-12/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-14/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30-án

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE július 19-én MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDEK

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE július 19-én MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDEK a) jegyzőkönyve, b) napirendje, c) határozatai: 176. d) rendelete: - TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2017. július 19-én MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDEK 1. Előterjesztés

Részletesebben