A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei"

Átírás

1 A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei A kutatás háttere A Szent István Egyetem az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjában támogatást nyert a Diplomás Pályakövető Rendszer bevezetésére és kapcsolódó kutatások, adatfelvételek elvégzésére. A program az Európai Szociális Alap támogatásával valósul meg, amelynek része az egyetemen végzett hallgatók standard kérdőíves módszerekkel való elérése. A program keretén belül az egyetem tavaszán az EvaSys rendszer felhasználásával on-line kutatást végzett a különböző karain 2008-ban és ben végzett hallgatók körében. A mintavételes kutatások pályázati követelményeit tartalmazó módszertani útmutató tartalmazza azokat a standardokat és protokollokat, amelyek mentén az adatfelvételt el kellett végezni. A kutatás során kíváncsiak voltunk arra, hogy a vizsgált időszakban végzett hallgatók hogyan ítélik meg az egyetemi oktatásuk hasznosságát, jelenleg milyen munkaerőpiaci pozícióban vannak, milyen további karrierterveik vannak valamint, hogy ezek milyen összefüggésben vannak az egyetemi időszakban nyújtott szakmai teljesítményükkel. A kérdőív elsősorban a kötelező, országosan standardizált kérdéseket tartalmazta, de kiegészítésre került specifikus, az egyetem által preferált dimenziókkal is. A kérdőívben alkalmazott ún. központi részt az Educatio Kht. állította össze, az ún. intézményi részt a Szent István Egyetem alakította ki. 231

2 2. Módszertan A Szent István Egyetem reprezentatív on-line kutatást végzett az Egyetem különböző karain, 2008-ban és ben végzett hallgatók körében április 15. és július 15. között. A kutatás során első lépésben az egyetemen 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók populációjára vonatkozó adatokat kellett tisztítani, korrigálni, az így kapott korrigált adatbázis összesen 4862 fő adatait tartalmazta, az alábbi kari bontásban. Kar Végzett hallgatók száma 2008 és 2010 Aránya (összesen 2008/2010-re) AB Alkalmazott Bölcsészeti Kar 450 9,3% AO Állatorvos-tudományi Kar 194 4,0% EF Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet GT Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 215 4,4% ,6% GK Gazdasági Kar ,2% GM Gépészmérnöki Kar 239 4,9% MK Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar ,1% PK Pedagógiai Kar 329 6,8% VK Víz- és Környezetgazdálkodási Kar 166 3,4% YM Ybl Miklós Építéstudományi Kar 453 9,3% SZIE összesen ,0 Ezt követően minden egyes hallgatót rétegekbe soroltunk az alábbi rétegképző változók mentén: kar, végzés éve, nem, képzési szint, tagozat. Ezek után rétegenként vettünk véletlen kezdőpontú szisztematikus mintát. A csökkenő minta eredményeként több mint 700 interjú készült el, ebből adatmi- 232

3 nőségi szempontokból 12 interjút az editálás során töröltünk a végső adatbázisból, így mindösszesen 701 sikeres és validált kérdőíven történt az adatelemzés. Kar Minta száma Elért hallgatók aránya AB Alkalmazott Bölcsészeti Kar 70 15,6% AO Állatorvos-tudományi Kar 27 13,9% EF Egészségtudományi és 36 16,7% Környezetegészségügyi Intézet GT Gazdaság- és ,3% Társadalomtudományi Kar GK Gazdasági Kar ,6% GM Gépészmérnöki Kar 44 18,4% MK Mezőgazdaság- és 97 10,4% Környezettudományi Kar PK Pedagógiai Kar 34 10,3% VK Víz- és Környezetgazdálkodási Kar 10 6,0% YM Ybl Miklós Építéstudományi Kar 80 17,7% SZIE összesen ,4% 233

4 A válaszmegtagadásokból fakadó kismértékű torzulásokat többszempontú matematikai súlyozás segítségével korrigáltuk. A beszámolóban közölt adatok kar, végzés éve, nem, képzési szint, finanszírozási forma és tagozat szerint reprezentálják a Szent István Egyetemen 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatókat. A kérdőívből kinyerhető empirikus adatokat az automatikus rögzítés után ellenőriztük. Az adatelemzést SPSS programmal végeztük. A mintavételi hiba jelen kutatás esetén a teljes mintára számítva maximum ± 2-4 százalék, az egyes karokra számított mintavételi hiba ettől eltérő az eltérő esetszámok miatt és az alábbiak szerint alakul. 234

5 3. Végzés körülményei A Szent István Egyetem 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatói közül legtöbben gazdaságtudományi területen szereztek diplomát, a hallgatók egyharmada végzett ilyen területen. Őket követik az agrártudománnyal kapcsolatos képzési területeken végzett hallgatók, illetve a műszaki és pedagógus diplomával rendelkezők, a volt hallgatók 29 százaléka agrártudományi, 13 százalékuk műszaki, 12 százalékuk pedagógus diplomát szerzett. A többi képzéstípusban való részvétel aránya maximum 5 százalék, a hallgatók 5-5 százaléka vett részt bölcsész és társadalomtudományi jellegű képzésben, 2 százalékuk állatorvos-tudományi illetve egészségügyi képzésben, 1-1 százalékuk szerzett nemzetvédelmi és természettudományi diplomát. A 2008-ban végzett hallgatók 70 százaléka főiskolai, 30 százaléka egyetemi diplomát szerzett, azonban a 2010-ben végzett hallgatók 46 százaléka BA vagy BSc diplomával, 8 százaléka MA vagy MSc jellegű, 24 százaléka egyetemi és 22 százaléka főiskolai diplomával rendelkezik. 235

6 A volt hallgatók nagy többsége, 60 százalékuk jó eredménnyel végezte el saját szakját, 18 százaléknak szerepel diplomájában jeles osztályzat, valamivel több mint egyötödük pedig közepes eredménnyel abszolválta felsőfokú tanulmányait. A legtöbb jeles tanulmányi átlagú diák a Víz- és Környezetgazdálkodási Karon és az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézetben volt a végzett hallgatók között, de az Alkalmazott Bölcsészeti Karon végzettek valamivel több mint egyharmada is hasonlóan kiváló eredménnyel fejezte be tanulmányait. A Pedagógiai Karon 32 százalék végzett jeles eredménnyel, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon 19 százalék, az Állatorvos-tudományi Karon és a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon szá- 236

7 zalék, a Gazdasági Karon 8 százalék, és az Ybl Miklós Építéstudományi Kar 2 százalék. Közepes eredménnyel legtöbben a Gépészmérnöki Karon, a Gazdasági Karon, az Ybl Miklós Építéstudományi Karon és a Pedagógiai Karon végeztek, ezeken a karokon az ilyen tanulmányi eredménnyel végzettek aránya 28 százalék vagy ennél magasabb volt. A nők, a nem érettségizett apával rendelkezők és az 1985 után születettek jobb eredménnyel végezték tanulmányaikat, mint a többi alcsoportba tartozó volt hallgatók. 237

8 A 2010-ben végzettek között a ban végzettekhez képest 6 százalékponttal többen voltak azok, akik jó eredménnyel rendelkező diplomát vehettek át, illetve az esti, levelező vagy távoktatásban tanuló diákok között is valamivel több ilyen hallgatót találunk a nappali tagozaton végzettekhez képest, bár körükben valamivel kisebb arányban találhatóak a jeles eredménnyel végzettek. A finanszírozási forma alapján az állami finanszírozásban tanulók között 8 százalékkal többen vannak azok, akik jeles eredménnyel végeztek. A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók közel fele úgy gondolja, hogy ugyanolyan tanulmányi eredménnyel végezték el felsőfokú tanulmányaikat, mint az ugyanazon a szakon végzett többi diák, valamivel több mint 40 százalék szerint a sajátja valamivel jobb volt, mint a többieké, és 9 százalékuk véleménye az, hogy a saját eredménye sokkal jobb volt, mint a többieké. Azoknak a diákok aránya, akik saját eredményüket rosszabbnak tartják a többi diákhoz képest, 3 százalék alatti, 2,4 százalékuk valamivel rosszabbnak, 0,1 százalékuk pedig sokkal rosszabbnak ítéli meg. Az egyes dimenziók mentén nagy különbségek nem láthatóak ennek a kérdésnek a megítélésében, a férfiak és a diplomás apával rendelkezők 238

9 körében kicsivel magasabb azok aránya, akik negatívabban ítélik meg saját eredményüket a többi szaktársukhoz képest, illetve ugyanez tapasztalható a 2008-ban végzettek, a költségtérítéses formában, és esti, levelező vagy távoktatásban résztvevők körében. 239

10 Az abszolutórium megszerzéséhez a legtöbb időre az Állatorvos-tudományi Karon végzetteknek volt szüksége, átlagosan 10,6 félév alatt jutottak el idáig, őket követik az Ybl Miklós Építéstudományi Kar és a Gépészmérnöki Kar diákjai 9,1 illetve 8,9 félévvel. Átlagban 8-8,3 félévre volt szüksége a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar és a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar hallgatóinak az abszolutórium megszerzéséhez, és 7,1-7,2 félévre az Alkalmazott Bölcsészeti Kar, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar volt diákjainak. Legkevesebb félév alatt a Gazdasági Kar és a Pedagógiai Kar hallgatói jutottak el az abszolutóriumig, átlagosan nekik 6,6 félévre volt szükségük ehhez. 240

11 A férfiak, az 1985 után születettek, a 2008-ban végzettek, az állami finanszírozásban tanulók és a nappali tagozaton végzők egy kicsivel hosszabb idő alatt jutottak el az abszolutóriumig, mint a többi alcsoportokba tartozó társaik. 241

12 Diplomájukat az abszolutórium után közvetlenül legtöbben a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar volt hallgatói közül szerezték meg, 100 százalék vehette át rögtön, ugyanezt tehette az Állatorvos-tudományi Kar diákjainak 88, az Alkalmazott Bölcsészeti Karon végzettek 86 és a Gazdasági Kar hallgatóinak 83 százaléka is. A Pedagógiai Kar hallgatóinak 81 százaléka, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karról 80 százalék, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézetből 79 százalaék tudta átvenni diplomáját rögtön az abszolutórium után, a Gépészmérnöki Kar diákjainak háromnegyede, az Ybl Miklós Építéstudományi Karon pedig 74 százaléknak. Mindez legnagyobb arányban nem sikerült a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon végzettek 42 százalékának, ők csak később tudták átvenni diplomájukat. A többi kar esetében a diplomájukat később megszerzők aránya maximum 26 százalék volt a 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók körében. 242

13 Megfigyelhető, hogy a diploma megszerzése nagyobb kihívás volt a férfiak, az érettségizett apával rendelkezők, a 1980 előtt születettek, a ban végzettek, a költségtérítéses, illetve az esti, levelező vagy távoktatási formában tanulók számára, közöttük magasabb azok aránya, akik nem tudták átvenni diplomájukat közvetlenül az abszolutórium megszerzése után, körükben százalék az ilyen tanulók aránya. 243

14 Azok közül, akik nem tudták megszerezni diplomájukat az abszolutórium után közvetlenül, 5,6 százaléknak 1-3 hónapon belül, 20,6 százaléknak 4-6 hónapon belül, 22,3 százaléknak pedig 7-12 hónap múlva sikerült mindezt megtenni. A hallgatók 16,3 százalékának ugyanezt csak több mint egy éven túl, de két éven belül sikerült teljesítenie, és 11,2 százaléknak több mint 2 évébe telt. 244

15 A késedelem legfőbb oka a nyelvvizsga hiánya volt, ez az ok leginkább a Pedagógiai Kar a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar hallgatóit sújtotta, de nagy problémaként jelentkezett az Alkalmazott Bölcsészeti Kar, a Gazdasági Kar, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet és az Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatói között is. A Víz- és Környezetgazdálkodási Karon, a Gazdasági Karon és a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon a késedelemnek további oka adminisztratív jellegű volt, illetve több karon például a Víz- és Környezetgazdálkodási Karon és a Gépészmérnöki Karon végzettek esetében magas arányban egyéb okok is ahhoz vezettek, hogy többen később vehették át diplomájukat. A diploma átvételének csúszását előidéző okok megoszlása minden alcsoportban szinte azonos mértékben volt jelen, azonban az érettségizett apákkal rendelkezők, az 1985 után születettek, és a 2010-ben végzett tanulók körében valamivel nagyobb gondot okozott a nyelvvizsga hiánya. 245

16 246

17 A hallgatók 41 százaléka már az abszolutórium megszerzésekor is dolgozott, 37 százalék lépett a munkaerőpiacra diploma nélkül úgy, hogy az abszolutóriuma már megvolt, 22 százaléknak pedig ugyan megvolt az abszolutóriuma, de nem akart munkát vállalni vagy nem tudott elhelyezkedni. Legtöbben a Pedagógiai Kar és az Alkalmazott Bölcsészeti Kar volt hallgatói közül léptek ki diploma nélkül a munkaerőpiacra csak abszolutóriummal, 78 illetve 67 százalékuk tette ezt, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet diákjainak fele, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon 42 százaléknak, a Gépészmérnöki Karon 41 százaléknak, a Vízés Környezetgazdálkodási Karon 34 százaléknak, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon végzettek egynegyedének, a Gazdasági Karról 21 százaléknak és az Ybl Miklós Építéstudományi Karon 17 százaléknak sikerült mindez. Az Állatorvos-tudományi Kar hallgatói közül egy sem lépett ki a munkaerőpiacra diploma nélkül, a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar és az Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatóinak százaléka nem helyezkedett el ilyen feltételekkel, őket követik a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar diákjainak 26 százaléka és a Gazdasági Karon végzettek 25 százaléka. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar hallgatóinak 19 százaléka, az a Gépészmérnöki Karon 18 százalék és 247

18 a Pedagógiai Karon 11 százalék nem dolgozott csak abszolutóriummal. Az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet esetében a legkisebb az ilyen diákok aránya, körükben 8 százalék azok aránya, akik nem léptek ki a munkaerőpiacra az abszolutórium megszerzése után. Az egyes alcsoportokat összehasonlítva megállapítható, hogy az között születettek több mint fele ki tudott lépni abszolutóriummal is a munkaerőpiacra, úgyszintén a nappali tagozaton tanulók 52 százaléka és az állami finanszírozásban tanulók 46 százaléka is, illetve könnyebben tették ezt a férfiak, a diplomás családi háttérrel rendelkezők, és a 2008-ban végzettek is. 248

19 A munkaerőpiaci érvényesülésben a hallgatók közel felének csak kisebb problémát jelentett illetve jelent a diploma hiánya, 30 százalékuknak nem okoz(ott) egyáltalán problémát ez, illetve 22 százalék küzd(ött) nagy problémákkal emiatt. 249

20 A diplomák között ezen kérdés mentén is láthatunk különbségeket, a gépészmérnöki diplomával rendelkezők többsége nem érzi úgy, hogy a diploma hiánya gondot okoz vagy okozott nekik a munkaerőpiaci érvényesülésben, ez inkább az egészségügyi, a pedagógiai, a mezőgazdasági, illetve a gazdasági és társadalomtudományi jellegű diplomák esetében jelent vagy jelentett nagyobb gondot. 250

21 A 2010-ben végzetteknek, a költségtérítéses finanszírozási formában és esti, levelező vagy távoktatási tagozaton tanulóknak nagyobb mértékben jelentett gondot a munka világában való érvényesülés területén a diploma hiánya, mint más formában tanuló társaiknak. A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók 53 százaléka tud arról, hogy működik öregdiák szervezet az intézményben, és ezen diákok közül majdnem minden tizedik tagja is ennek. 251

22 Leginkább ezzel az Ybl Miklós Építéstudományi Kar, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, a Gépészmérnöki Kar és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar volt hallgatói vannak tisztában, legkevésbé pedig a Pedagógiai Kar, az Alkalmazott Bölcsészeti Kar, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet és a Gazdasági Kar hallgatói. Az öregdiák szervezetnek legtöbb tagja az ezekben az években végzettek közül az Ybl Miklós Építéstudományi Kar, a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar, illetve a Gépészmérnöki Kar hallgatóiból kerül ki, senki nem tagja az Alkalmazott Bölcsészeti Kar, az Állatorvos-tudományi Kar, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet és a Pedagógiai Kar hallgatóiból. 252

23 253

24 4. Korábbi tanulmányok A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók több mint egytizede már felsőfokú végzettség birtokában kezdte meg tanulmányait a Szent István Egyetemen, 89 százaléka pedig ilyen végzettség nélkül. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar hallgatóinak 21 százaléka, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon 16 százalék, a Pedagógiai Karon 13 százalék szerzett már felsőfokú végzettséget, mielőtt ennek a diplomájának megszerzésébe kezdett. A Vízés Környezetgazdálkodási Kar hallgatóinak 11 százaléka, a Gazdasági Kar diákjainak 8 százaléka, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet és az Ybl Miklós Építéstudományi Kar tanulóinak 5-5 százaléka, illetve az Alkalmazott Bölcsészeti Karon és a Gépészmérnöki Karon 3-3 százalék kezdte meg tanulmányait már egy korábbi felsőfokú végzettség birtokában. Az Állatorvos-tudományi Kar esetében egyetlen egy diák sem volt, aki rendelkezett már más felsőfokú végzettséggel azelőtt, hogy megkezdte ezt a szakot. 254

25 Erre nagy hatással bír az apák iskolai végzettsége, minél magasabb a hallgatók apjának iskolai végzettsége, annál többen végeztek már korábban felsőfokú tanulmányokat. Az 1980 előtt és között születettek között is nagyobb arányban találunk ilyen személyeket, illetve a 2010-ben végzettek, a költségtérítéses finanszírozási formában és esti, levelező vagy távoktatási formában tanulók közül is nagyobb arányban voltak olyanok, akik a Szent István Egyetemen már második vagy többedik diplomájukat szerezték. 255

26 A hallgatók 82 százaléka korábbi diplomájukat főiskolai képzésben szerezték, 8 százalékuk felsőfokú szakképzési formában, 9 százalékuk BA vagy BSc, 1 százalék pedig egyetemi diplomával rendelkezett. 256

27 A hallgatók többsége, 71 százaléka állami finanszírozású képzésben tanult, 29 százalékuk végezte korábbi tanulmányait költségtérítéses formában. A korábbi diplomával rendelkező diákok 71 százaléka előző tanulmányaikat nappali tagozaton, 23 százalékuk levelező szakon, 6 százalékuk pedig távoktatásban folytatta. 257

28 5. További tanulmányok A Szent István Egyetemen folytatott tanulmányok alatt vagy utána a végzett hallgatók 5,2 százaléka szerzett egyéb felsőfokú végzettséget, ez főleg a Pedagógiai Kar volt hallgatói között (14 százalék), a Gépészmérnöki Kar diákjai (8 százalék) és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon végzettek (7 százalék) körében fordult elő nagyobb arányban. 258

29 Ahogy egy korábbi kérdés esetén is láthattuk, az apa iskolai végzettsége hatással van arra, hogy gyermeke szerzett-e egyéb felsőfokú végzettséget képzése közben vagy utána, illetve látható, hogy a között születettek között jellemző inkább valamivel nagyobb arányban ez a jelenség. A végzés éve szerint a 2008-ban végzettek körében magasabb ezen tanulók aránya, illetve a tagozat típusa szerint inkább a nappalis diákok körében. 259

30 Az új diplomát a hallgatók közel egyötöde főiskolai képzési formában, 17 százaléka MA/MSc képzésben, 17 százalékuk BA/BSc képzésben, 15 százalékuk felsőfokú szakképzésben, 14 százalékuk egyetemi képzésben, 13 százalékuk szakirányú továbbképzésben, és 7 százalékuk kiegészítő képzésben szerezte. A hallgatók kétharmada költségtérítéses formában szerezte újabb diplomáját, és a diákok fele levelező tagozaton, 48 százalékuk pedig nappali tagozaton. 260

31 A végzett diákok közel 89 százaléka nem vesz részt jelenleg felsőfokú képzésben, 11,5 százalékuk azonban jelenleg is folytat ilyen jellegű tanulmányokat. A jelenleg is felsőfokú képzésben résztvevők aránya a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar volt hallgatói között a legnagyobb, közülük 22 százalék vesz részt most is ilyen képzésben, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karról 18 százalék, a Gépészmérnöki Karról 15 százalék, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karról 13 százalék, az Állatorvos-tudományi Karról pedig 12 százalék. Az Ybl Miklós Építéstudományi Kar és a Gazdasági Kar volt hallgatói közül körülbelül minden tizedik folytat ilyen tanulmányokat, a Pedagógiai Kar diákjainak 7 százaléka és az Alkalmazott Bölcsészeti Karról 5 százalék. Az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet volt hallgatói között nem találunk ilyen személyt. A férfiak és nők a volt hallgatók között kicsi a különbség abban a tekintetben, hogy milyen arányban vesznek részt felsőfokú képzésben, a későbben születettek (1985 után születettek) és a későbben végzettek (2010-ben) körében többen folytatnak ilyen tanulmányokat, és az állami finanszírozási formában tanult és nappali tagozatos diákok közül is többen aktívak ezen a területen. 261

32 262

33 A jelenleg felsőfokú képzésben résztvevők több mint fele MA/MSc képzésben tanul, 15 százalékuk BA/BSc képzésben, 8 százalékuk felsőfokú szakképzésben, 9 százalékuk doktori programban, 6 százalékuk szakirányú továbbképzésben, egyéb képzési formában pedig maximum a hallgatók 4 százaléka. A tanulmányaikat 64 százalékuk állami finanszírozásos, 36 százalékuk pedig költségtérítéses formában folytatja, a diákok több mint fele pedig levelező tagozaton, 45 százalékuk nappali tagozaton. 263

34 A MA/MSc képzés főleg az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet, a Gépészmérnöki Kar és az Ybl Miklós Építéstudományi Kar volt hallgatói között népszerű, míg a doktori képzés az Állatorvos-tudományi Karon és a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon végzettek körében. 264

35 A Gépészmérnöki Kar és az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet volt hallgatói jelenleg államilag támogatott képzésben t- anulnak, az Alkalmazott Bölcsészeti Kar diákjainak 80 százaléka szintén. A költségtérítéses formában leginkább a Pedagógiai Kar és az Állatorvos-tudományi Kar volt hallgatóival találkozhatunk. 265

36 6. Egyéb tanulmányok A végzett hallgatók 49 százaléka tervezi, hogy a jövőben további MA/MSc képzésben vesz részt, 51 százalék esetében ez nincsen a tervek között. A Vízés Környezetgazdálkodási Karon végzettek kétharmada, az Ybl Miklós Építéstudományi Karról 65 százalék, a Pedagógiai Kar volt diákjainak 61 százaléka, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet tanulóinak 53 és a gépészmérnök diplomával rendelkezők 51 százaléka fontolgatja egy ilyen diploma jövőbeni megszerzését. Legkevésbé az állatorvosi diplomával rendelkező hallgatók tervezik ezt a jövőre nézve. 266

37 A nők a férfiakhoz képest 4 százalékponttal többen szeretnének egy ilyen képzésbe bekapcsolódni, és a 1980-ban vagy később született hallgatók közül is valamivel többen hajlanak ilyenre. Az apák iskolai végzettsége, a végzés éve, a finanszírozási forma és tagozat típusa szerint nagy különbségek nem tapasztalhatóak. 267

38 A végzett hallgatók saját bevallásuk szerint leginkább az angol és német nyelvet beszélik, és inkább közepes vagy az alatti szinten. Ezt a két nyelvet az orosz nyelv követi, a nyelvtudás szintje ötfokú skálán 1,3 pont. A további nyelveket illetően, mint az olasz, a francia és a spanyol a hallgatók saját nyelvtudásukat átlagosan 1,2 pontra osztályozzák. Angol nyelvtudásukat legmagasabb szintűnek az állatorvosi diplomával rendelkezők ítélik, bár ez is mindössze 3,8 pont, őket követik a gépészmérnökök, illetve a mezőgazdászok és egészségügyiek. Legrosszabbul a geoinformatikai és pedagógiai diplomások beszélnek saját bevallásuk szerint. 268

39 A német nyelvvel kapcsolatban az Állatorvos-tudományi Kar hallgatói a legbizakodóbbak, és a leggyengébbek a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar volt diákjai. A francia nyelvet inkább az állatorvosi, gazdaság- és társadalomtudományi, valamint az alkalmazott bölcsész diplomával rendelkezők beszélik, de az ő tudásszintjük is 1,5 pont alatt marad. 269

40 Az olasz nyelv használata az egészségügyi, állatorvosi, alkalmazott bölcsész, gépészmérnök és gazdasági-társadalomtudományi jellegű diplomával rendelkezők körében fordul elő intenzívebben. Az orosz nyelv használata inkább a bölcsészek, az egészségügyiek, illetve a víz- és környezetmérnökök körében jellemzőbb, bár ők is alacsony szinten beszélik. 270

41 Tanulmányaik alatt a végzettség megszerzése előtt a diákok 7 százaléka tanult hosszabb-rövidebb ideig külföldön, 93 százalékuknak nem volt ilyen tapasztalatuk. Az állatorvosok és a gépészmérnökök közül nagyobb arányban voltak kint külföldön, a többi kar esetében a külföldön tanulók aránya 9 százalék vagy az alatt marad. 271

42 A külföldi tanulmányok választására némi hatása van a családi háttérnek, illetve annak, hogy milyen képzési formában és tagozaton tanultak a diákok, mivel a magasabb iskolai végzettségű apával rendelkezők, a nappalis és állami finanszírozású rendszerben tanulók közül többen tanultak külföldön. 272

43 Akik legalább egy szemesztert tanultak külföldön, 71 százalékuk egy alkalommal volt kint, 14 százalékuk pedig kétszer, azok közül, akik kevesebb mint egy szemesztert tanultak, azok 25 százaléka egyszer fordult meg más országban, 18 százalékuk pedig két alkalommal. A külföldi tanulmányokat a hallgatók 4 százaléka saját vagy családi tőkéből finanszírozta, 5 százalékuk Tempus vagy Erasmus ösztöndíjból, egyéb külföldi pályázatból, hazai ösztöndíjból vagy pályázatból, a fogadó intézmény ösztöndíjából illetve egyéb forrásból fedezte kintlévőségének költségeit a diákok 1-1 százaléka. 273

44 Tanulmányaik alatt a végzett hallgatók több mint 80 százaléka vett részt tanulmányaik részét képező kötelező szakmai gyakorlaton, ezt főleg a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar, az Állatorvos-tudományi Kar, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet és a Pedagógiai Kar vették komolyan, legkevésbé pedig a Gépészmérnöki Kar és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar hallgatói. 274

45 A gyakorlati helyen később a diákok 28,7 százalékát alkalmazták, a Víz- és Környezetgazdálkodási Karon végzett hallgatók kétharmadának lett így munkahelye, az Alkalmazott Bölcsészeti Karon végzettek 36 százalékának, a Gépészmérnöki Kar hallgatóinak 35 százalékának, a Pedagógiai Karról 34 százaléknak, az állatorvosok és egészségügyiek egyharmadának és a többi kar diákjainak százalékának is így volt lehetősége elhelyezkedni a munkaerőpiacon. 275

46 A nők, az 1980 előtt születettek, a 2008-ban végzettek és az esti, levelező vagy távoktatásban résztvevők közül valamivel többen tudták kihasználni ezeket a lehetőségeket, mint más társaik. 276

47 A végzett hallgatók közel egyharmada már tanulmányai előtt szerzett tanulmányaihoz kapcsolódó munkatapasztalatot részfoglalkozású munkakörben vagy teljes állásban, közel kétharmaduk pedig mindezt tanulmányai közben szerezte meg. Ebben főleg az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar hallgatói jártak élen, legkevésbé pedig az Állatorvos-tudományi Kar volt hallgatói, azonban mindegyik kar esetében a diákok több mint 45 százaléka a tanulmányaik közben szerzett ilyen jellegű munkatapasztalatot. 277

48 A tanulmányokhoz nem kapcsolódó munkatapasztalat területén többen szereztek tapasztalatot tanulmányaik megkezdése előtt, a volt hallgatók 60 százaléka rendelkezett már ilyennel még a tanulmányok előtt, 62 százalékuk pedig a tanulmányok közben is szerzett ilyeneket. 278

49 A külföldi munkavállalás akár a tanulmányok előtt, akár a tanulmányok alatt a diákok kevesebb mint 8 százalékánál volt tapasztalható, főleg a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, és a Gazdaságés Társadalomtudományi Kar hallgatói körében fordult elő nagyobb arányban. 279

50 280

51 7. Átmenet a felsőoktatásból a munka világában A diákok többsége, 58 százalékuk leginkább főfoglalkozású diáknak tekintette önmagát felsőfokú képzése során, és 42 százalékuk tekintett magára úgy, hogy főfoglalkozású dolgozó, aki a munka mellett tanul is. A főfoglalkozású dolgozót azaz akik munka mellett végezték el tanulmányaikat legnagyobb arányban a Pedagógiai Kar és az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet esetében találunk, de az Alkalmazott Bölcsészeti Karon, a Gazdasági Karon, és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon végzettek százaléka is így tekintett önmagára. A Gépészmérnöki Karon 26 százalékban voltak jelen ilyen emberek, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon és az Ybl Miklós Építéstudományi Karon százalékban, a Víz- és Környezetgazdálkodási Karon 15 százalékban és az Állatorvos-tudományi Karon pedig 3 százalék volt ilyen személy. A nők között többen voltak azok, akik munka mellett végezték tanulmányaikat a Szent István Egyetemen, illetve az érettségi nélküli apával rendelkezők, az 1980 előtt születettek, a költségtérítéses finanszírozási formában és esti, levelező vagy távoktatásban tanulók között is. 281

52 282

53 Az abszolutórium megszerzésekor a tanulók 42 százaléka rendelkezett főállású munkaviszonnyal, 58 százalékuknak nem volt ilyen. 283

54 Ez főleg az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézetben, az Alkalmazott Bölcsészeti Karon, a Gazdasági Karon és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon volt inkább jellemző, kevésbé a Víz- és Környezetgazdálkodási Karon, a Gépészmérnöki Karon és a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon. 284

55 A munkához való jutás legtöbb esetben valamilyen személyes ismeretség révén sikerült a végzett diákoknak, 22 százalékuk álláshirdetésen keresztül jutott hozzá, 19 százalékuk közvetlen a munkáltatónál való jelentkezés után, 14 százaléknak korábbi munkakapcsolat révén, 6 százalékuknak korábbi gyakorlati helye volt, 5 százalék vállalkozóként vagy önfoglalkoztatóként kezdte, további 1 százaléknak pedig tanári ajánlással sikerült munkát találni. 285

56 A végzett hallgatók 57 százaléka szerint munkájukhoz a saját és a kapcsolódó szakterületeknek megfelelő tanulmányok felelnek meg legjobban, 26 százalék szerint egy egészen más szakterület, 9 százalékuk szerint csak a saját tanulmányok szakterülete, és 7 százalék szerint pedig bármilyen szakterület megfelel. Ez a munkaviszony a volt hallgatók 87 százalékának állandó jellegű és határozatlan idejű volt, 13 százalékának pedig határozott idejű. 286

57 Az abszolutórium megszerzésekor a diákok 96 százaléka főfoglalkozású dolgozónak tekintette magát, aki tanul, és mindössze 4 százalék gondolt magára úgy, mint főfoglalkozású diák. Főfoglalkozású diáknak ekkor főleg a Gépészmérnöki Kar, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet és az Alkalmazott Bölcsészeti Kar hallgatói tekintették magukat. 287

58 Főfoglalkozású diákok inkább nappali és állami finanszírozású tagozaton tanultak, és jellemző volt rájuk, hogy többen rendelkeztek közülük érettségizett apával. 288

59 Az abszolutórium megszerzése után a 2008-ban és 2010-ben végzett diákok 52 százaléka rögtön keresett munkát, 38 százalékuk nem keresett, mert már akkor is dolgozott, 6 százalékuk azért nem keresett, mert folytatta tanulmányait, illetve 4 százalék egyéb ok miatt nem keresett munkát. 289

60 Az Állatorvos-tudományi Kar hallgatóinak 83 százaléka, a Víz- és Környezetgazdálkodási Karon végzettek 69 százaléka, míg a Gépészmérnöki Kar, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar és a Pedagógiai Kar diákjai közül százalék keresett rögtön munkát, legkevésbé pedig az Alkalmazott Bölcsészeti Kar és a Gazdaságés Társadalomtudományi Kar hallgatói kerestek munkát, főleg azért, mert már volt korábbi munkahelyük. 290

61 Az abszolutórium megszerzése után a végzett diákok 30 százaléka azonnal, egy hónapon belül talált munkát, 55 százaléka kicsit hosszabb keresés után, míg 15 százalékuk még mindig nem talált megfelelő munkát maga számára. 291

62 Gyorsan el tudtak helyezkedni az állatorvosi és gépészmérnöki diplomával rendelkező hallgatók százaléka, az Ybl Miklós Építéstudományi Karról 40 százalék, a Pedagógiai Karról 35 százalék, az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet, illetve a Gazdasági Kar hallgatóinak százaléka. Az azonnali elhelyezkedésben az Alkalmazott Bölcsészeti Kar hallgatóinak volt több gondjuk, közülük csak 14 százaléknak sikerült rögtön munkát találni az abszolutórium megszerzése után. Azok között, akiknek még nem sikerült munkát találni, nagyobb arányban találunk egészségügyi, mezőgazdasági és építészeti diplomával rendelkező korábbi hallgatókat. A férfiak, a között születettek, a 2008-ban végzettek, az állami finanszírozású és nappali tagozatú képzésben résztvevők gyorsabban találtak munkát, mint a nők, a 1980 előtt születettek, a 2010-ben végzettek, költségtérítéses és esti, levelező vagy távoktatásban résztvevő volt hallgatók. 292

63 Az abszolutórium megszerzése után a diákok 31 százaléka álláshirdetésen keresztül jutott, 28 százaléka személyes ismeretség révén, 17 százalékuk közvetlen a munkáltatónál való jelentkezés után, 11 százaléknak pedig korábbi gyakorlati helyén keresztül. A volt hallgatók 4 százalékának korábbi munkakapcsolat révén, 2 százalékuknak tanára ajánlásával, további 2 százaléknak intézményi karrieriroda vagy állásbörze révén, 4 százaléknak pedig egyéb módon. Érdekes adat, hogy vállalkozóként vagy önfoglalkoztatóként senki nem kezdte a munka világát az abszolutórium megszerzése után. 293

64 A végzett hallgatók több mint fele szerint munkájukhoz a saját és a kapcsolódó szakterületeknek megfelelő tanulmányok felelnek meg legjobban, 24 százalékuk szerint csak a saját tanulmányok szakterülete, 12 százalék szerint egy egészen más szakterület, és 10 százalék szerint pedig bármilyen szakterület megfelel. 294

65 Az abszolutórium utáni munkaviszony a volt hallgatók 65 százalékának állandó jellegű és határozatlan idejű volt, 32 százalékának határozott idejű és 3 százalékának alkalmi, megbízás jellegű volt. 295

66 8. Munkaerő-piaci életút A végzettség megszerzését követően a volt hallgatók 58 százalékának egy munkahelye volt, 22 százalékuknak kettő, 7 százalékuknak három, 4 százalékuknak háromnál több, és 9 százalékuknak egyetlen egy munkahelye, munkaviszonya sem volt eddig. A munkanélküliség leginkább a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar, az Állatorvos-tudományi Kar és az Ybl Miklós Építéstudományi Kar volt hallgatóit sújtja, körükben százaléknak nem volt még munkahelye a végzést követően. Mindegyik kar esetében a többségnek egy munkahelye volt ezidáig, két munkahellyel a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon és a Gazdasági Karon végzettek rendelkeztek, az ő esetükben egynegyedüknek volt már két munkahelyük. A három vagy annál több munkahellyel rendelkezők aránya a karok esetében 7-25 százalék között mozog. A nők a férfiakhoz képest több munkahellyel rendelkeztek eddig, illetve a között születettek is. Egyéb 296

67 szempontok mint a végzés éve, finanszírozási forma, tagozat típusa érdemi hatással nincs a több munkahely szempontjából, de a munkahelylyel nem rendelkezők között több embert találunk állami finanszírozású és nappali tagozatú képzésben résztvevők közül. 297

68 A végzettség megszerzése óta a volt hallgatók 65 százaléka nem volt munkanélküli, 35 százalékukkal azonban már előfordult. Utóbbi főleg a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar és a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar volt hallgatóival fordult elő nagyobb mértékben, ebből a szempontból jobb helyzetben vannak a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar illetve az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet diákjai, bár körükben is százalék volt már munkanélküli. 298

69 A férfiak és a nők között, valamint a végzés éve szerint nincs jelentős eltérés az egyes alcsoportok között, akik a végzettség megszerzése után voltak már munkanélküliek.. A fiatalabbak, az állami finanszírozású és nappali tagozaton végzettek körében magasabb azok aránya, akik voltak már munkanélküliek, és az érettségizett apákkal rendelkezők körében gyakoribb az előfordulási arány. 299

70 A leghosszabb munkanélküliségi időszakok összességében az egészségügyi diplomával rendelkezőket sújtotta, körükben átlagosan 13,3 hónapig tartott, őket követik a pedagógiai diplomával rendelkezők 11,5 hónappal, majd az állatorvosok és a gazdasági diplomával rendelkezők 7,9-7,9 hónappal, illetve a Gazdaságés Társadalomtudományi Kar volt hallgatói 7,7 hónappal. Legkevesebbet a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar hallgatói töltöttek munka nélkül, átlagosan 3,4 hónapot. 300

71 A nők, az 1980 előtt született hallgatók, a 2008-ban végzettek, a költségtérítéses formában és esti, levelező vagy távoktatásban résztvevők több időt voltak kénytelenek munka nélkül tölteni, mint más jellemzőkkel bíró társaik. 301

72 A munkanélküli időszakok alatt az ezzel a problémával küzdő végzett hallgatók 71 százaléka regisztrált a munkaügyi központokban munkanélküliként, 29 százalékuk nem választotta ezt a lehetőséget. Inkább az egészségügyi, a víz- és környezetmérnökök, a gazdasági és a pedagógiai diplomával rendelkezők regisztráltatták magukat, az állatorvosok és a gépészmérnökök kevésbé. 302

73 A külföldi tanulmányok a hallgatók 2 százalékánál, illetve a végzés utáni külföldi munkavállalás a diákok 6 százalékánál volt tapasztalható, főleg a Gépészmérnöki Kar, a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar és a Mezőgazdaságés Környezettudományi Kar hallgatói körében fordult elő nagyobb arányban. 303

74 Ezeknek a külföldi munkáknak 32 százaléka kapcsolódott a felsőfokú végzettséghez, 24 százalékuk csak részben, további 44 százalékuk pedig egyáltalán nem. Végzettségüknek megfelelő munkahelyen főleg az állatorvosi, gazdasági és egészségügyi diplomával rendelkezők tudtak külföldön dolgozni, több kar hallgatói esetében csak nem szakmájukhoz kapcsolódó munkakörben tudtak csak dolgozni. 304

75 A férfiak, a magasabban kvalifikált családi háttérrel rendelkezők, az idősebbek tudtak inkább végzettségüknek megfelelő munkát találni külföldön. A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók 78 százaléka jelenleg alkalmazotti státuszban dolgozik, 7 százalékuk munkanélküli, 6 százalékuk GYES-en vagy GYED-en 305

76 van, 5 százalékuk nappali tagozaton tanuló diák, 1 százalékuk önálló vállalkozó, 2 százalékuk egyéb szervezeti formában vállalkozó, illetve 1 százalékuk inaktív. A volt diákok több mint 60 százaléka beosztott diplomásként dolgozik, 2 százalékuk felsővezető, 15 százalékuk középvezető, 8 százalékuk alsóvezető, 14 százalékuk pedig beosztott, nem diplomás munkakörben dolgozik. A vezetői beosztásokban dolgozók főleg az Ybl Miklós Építéstudományi Kar, a Mezőgazdaság- és Kör-nyezettudományi Kar, a Gazdaság- és 306

77 Társadalomtudományi Kar és az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet volt hallgatói közül kerültek ki, a nem diplomás munkakörben foglalkoztatottak pedig az egészségügyi és alkalmazott bölcsész diplomával rendelkező diákok közül kerül ki. Jelenlegi munkaviszonya a volt hallgatók 79 százalékának állandó jellegű és határozatlan idejű, 19 százalékának határozott idejű és 2 százalékának alkalmi, megbízás jellegű. A volt hallgatók 38 százaléka köztisztviselői, közalkalmazotti vagy kormánytisztviselői pozícióban dolgozik, 8 százaléka állami vagy önkormányzati vállalat alkalmazottja, 54 százalékuk pedig más szektorban dolgozik. 307

78 Az államigazgatásban dolgozik a pedagógiai diplomával rendelkezők kétharmada, illetve a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar, az Alkalmazott Bölcsészeti Kar és az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet volt hallgatóinak több mint fele. Állami vagy önkormányzati vállalatnál legtöbben a gépészmérnökök közül dolgoznak, más szektorban pedig szintén a gépészmérnökök, az építészeti illetve a gazdasági vagy társadalomtudományi diplomával rendelkezők. 308

79 A vezetők közül az egészségügyiek rendelkeznek a legtöbb beosztottal, de az építészeti és a mezőgazdasági diplomások is több ember munkáját koordinálják. Jelenlegi munkájában leginkább az Állatorvos-tudományi Karon és a Pedagógiai Karon végzettek használják a tanulmányaik során elsajátított tudást, legkevésbé pedig a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar hallgatói. 309

80 A hallgatók 43 százaléka teljesen állami tulajdonú szervezetnél, 51 százalékuk részben állami, részben magántulajdonú szervezetnél, 6 százalékuk pedig teljes mértékben magántulajdonban lévő szervezetnél dolgozik. A külföldi érdekeltség szerint a hallgatók 70 százaléka teljesen magyar tulajdonú, 22 százalékuk részben magyar, részben külföldi, 8 százalékuk pedig teljes mértékben külföldi tulajdonú szervezetnél dolgozik. 310

81 A végzett diákok 11 százaléka mikrovállalkozásnál, 20 százalékuk kisvállalkozásnál, 26 százalékuk középvállalatnál, 42 százalékuk pedig nagyvállalatnál dolgozik. Az átlagos nettó fizetések a gépészmérnökök körében a legmagasabb, őket követik az egészségügyi diplomával rendelkezők, illetve a gazdasági illetve társadalomtudományi, majd az építéstudományi diplomások. Legkisebb fizetéssel az alkalmazott bölcsész diplomások rendelkeznek. 311

82 A fizetések magasabbak a férfiak, a diplomás családi háttérrel rendelkezők, a korábban születettek, a költségtérítéses és esti, levelező vagy távoktatásban részt vett hallgatók körében. 312

83 Az egyes karok képviselői közül legtöbbet a Gazdasági Karon és a Gépészmérnöki Karon végzettek dolgoztak, ők az elmúlt hónapban minimum 165 órát dolgoztak. A mezőgazdászok 161 órát, az építéstudományi diplomások 159 órát, az egészségügyi és víz- illetve környezetgazdálkodási diplomások órát dolgoztak. Legkevesebbet a pedagógiai diplomások dolgoztak az előző hónapban, átlagosan 119 órát. 313

84 A diákok leginkább munkájuk szakmai, tartalmi részével és a személyi körülményeivel elégedettek, de ezen kívül kielégítőnek tartják a tárgyi körülményeket is. Legkevésbé a jövedelmi viszonyokkal és a juttatásokkal vannak megelégedve, ötfokú skálán ezt 2,5 pontra értékelték. 314

85 Az egyes karok volt hallgatói között nagy különbségek nem tapasztalhatóak a főállású munkájukkal való elégedettség kapcsán, összességében minden hallgató közepesen elégedett jelenlegi munkájával. Más demográfiai jellemzők alapján sincsenek nagy különbségek az elégedettség kapcsán. 315

86 316

87 9. Vélemény az egyetemről A volt hallgatók az egyetemen leginkább a tanárok felkészültségével és szakmai tudásukkal, segítőkészségükkel, a könyvtár felszereltségével, a tanulmányi előadók munkájával és a közösségi élettel voltak megelégedve. A SZIE 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatói legkevésbé a külföldi ösztöndíj lehetőségekkel, a gyakorlati képzés színvonalával, valamint a tantermek berendezésével, azok felszereltségével voltak megelégedve. A hallgatók véleménye szerint közepes szinten fordítottak figyelmet a tehetséges tanulók segítésére, támogatására, ezenkívül a hallgatók kívánságainak megfelelő programok szervezésére és a szociális problémákkal való foglalkozásra. Kevésnek tartották azt a figyelmet, amit a végzés utáni elhelyezkedés segítésére fordított az egyetem apparátusa. 317

88 A végzettek úgy ítélik meg, hogy a végzettségüknek, illetve a diplomájuk szerinti szakmájuknak nagyobb a társadalmi presztízsük mint az anyagi megbecsültsége. Legnagyobb társadalmi presztízse saját szakmájuknak a Gépészmérnöki Karon végzettek szerint van, őket követik az Állatorvostudományi Kar, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar és az Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatói. Saját szakmájuk társadalmi presztízsét legalacsonyabb szinten a Pedagógiai Kar és a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar volt hallgatói ítélik meg. A társadalmi presztízs és az anyagi megbecsültség között a legnagyobb különbség az Ybl Miklós Építéstudományi Kar, az Állatorvos-tudományi Kar és a Pedagógiai Kar volt hallgatói között tapasztalható. A két szempont megítélése leginkább a Gépészmérnöki Kar, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar és a Gazdasági Kar hallgatói körében hasonló, itt a legkisebb a különbség a választott szakma társadalmi presztízse és annak anyagi megbecsültsége értékelése között. 318

89 A volt hallgatók 45 százaléka szerint a választott szak hozzájuttatta azokhoz az ismeretekhez, amelyekre számított, 53 százalékuk szerint csak részben, 2 százalékuk szerint egyáltalán nem. 319

90 Ezzel kapcsolatban pozitív véleményen vannak az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézetben, a Pedagógiai Karon és az Alkalmazott Bölcsészeti Karon végzettek, negatív véleményen pedig a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar, az Állatorvos-tudományi Kar és a Gépészmérnöki Kar volt hallgatói. 320

91 Tanulmányaik alatt a diákok 18 százaléka vett részt kutatási tevékenységben, 11 százalékuk szakmai táborokban, 9 százalékuk tudományos diákköri munkában, 8 százalékuk külföldi képzésben és ösztöndíjban, 4 százalékuk pedig szakkollégiumi munkában. 321

92

4. A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók munkaerő-piaci helyzete

4. A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók munkaerő-piaci helyzete 4. A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók munkaerő-piaci helyzete 4.1 Az elemzés háttere Jelen beszámoló a b) modul eredményeit mutatja be, kari és campusok szerinti bontásban, a 2008-ban és a 2010-ben

Részletesebben

Az aktív hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei A kutatás háttere

Az aktív hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei A kutatás háttere Az aktív hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei - 2011 1. A kutatás háttere A Szent István Egyetem az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjában támogatást

Részletesebben

Diplomás pályakövetés - végzettek - intézményi online kutatás, 2019.

Diplomás pályakövetés - végzettek - intézményi online kutatás, 2019. Diplomás pályakövetés - végzettek - intézményi online kutatás, 9. Riport generálás időpontja: 9.4.8. 8:58:4.. Ön milyen szakon végzett az intézményben? Válaszok száma: 4.alkalmazott szociális gerontológia

Részletesebben

Az aktív hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei

Az aktív hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) Szakmai beszámoló a 2011. évi tavaszi felmérésről a Nyugat-magyarországi Egyetemen Az aktív hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei A kutatásra a TÁMOP

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi

Részletesebben

PE-GTK végzettek munkaerő-piaci helyzete

PE-GTK végzettek munkaerő-piaci helyzete Ad hoc jelentés PE-GTK végzettek munkaerő-piaci helyzete 2014. augusztus 7. Készítette: Gadár László Pannon Egyetem Projekt megnevezése: Zöld Energia - Felsőoktatási ágazati együttműködés a zöld gazdaság

Részletesebben

A 2007-2009 között végzett hallgatók körében végzett telefonos kutatás eredményei

A 2007-2009 között végzett hallgatók körében végzett telefonos kutatás eredményei Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) Szakmai beszámoló a 2010. évi őszi felmérésről a Szent István Egyetemen A 2007-2009 között végzett hallgatók körében végzett telefonos kutatás eredményei A kutatásra

Részletesebben

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb

Részletesebben

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK A MÓDSZERTAN Telefonos megkérdezés központilag előírt kérdőív alapján Adatfelvétel ideje: 2013. November 20014.

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer

KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer 1 KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer Jó napot kívánok! XY-al beszélek? QZ.. vagyok, a Szent István Egyetem megbízásából hívjuk fel a végzett hallgatókat, hogy érdeklődjünk, mi történt velük

Részletesebben

Készítette: Dr. Bálint Julianna, főiskolai tanár, minőségügyi megbízott. 2011. február. 20.

Készítette: Dr. Bálint Julianna, főiskolai tanár, minőségügyi megbízott. 2011. február. 20. 8-ban és 1-ben végzett hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményeinek az Ybl Miklós Építéstudományi Karra végzett feldolgozása és elemzése Készítette: Dr. Bálint Julianna, főiskolai tanár, minőségügyi

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC KREH. Válaszadók száma = 7. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC KREH. Válaszadók száma = 7. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC KREH Válaszadók száma = 7 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC EGPSZ. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC EGPSZ. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC EGPSZ Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

Szent István Egyetem. Dr. Kassai Zsuzsanna A 2015-ÖS DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEI

Szent István Egyetem. Dr. Kassai Zsuzsanna A 2015-ÖS DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEI Szent István Egyetem Dr. Kassai Zsuzsanna A 2015-ÖS DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEI Gödöllő 2017 Készült a TÁMOP- 4.1.1-08/2/KMR-2009-0013, TÁMOP- 4.1.1-08/1-2009-0019 A képzés munkaerő-relevanciájának

Részletesebben

DPR_NK_2013 NELL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 NELL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 NELL Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 5 Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer őszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem 2007-ben, 2008-ban és

Részletesebben

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 GYT B Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC NE. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC NE. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC NE Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC EGPOL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC EGPOL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC EGPOL Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 GYT B Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013 Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013 DPR intézményi online kutatások kötelező kérdésblokkja Végzettek 2013 [INTÉZMÉNYI KÉPVISELŐNEK:] KÉRJÜK, OLVASSA EL A MELLÉKELT TÁJÉKOZTATÓT! Kedves

Részletesebben

Abstract. Bevezetés. Keywords: labour market, workplace features, social prestige, income, satisfaction

Abstract. Bevezetés. Keywords: labour market, workplace features, social prestige, income, satisfaction 2. Ruff Tamás Kulcsár László Obádovics Csilla: A Szent István Egyetemen végzett hallgatók munkaerő-piaci helyzete, a diploma presztízse és jövedelmi viszonyok Abstract The study focuses on the opportunities

Részletesebben

Alapképzésben végzettek. Válaszadók száma = 151. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alapképzésben végzettek. Válaszadók száma = 151. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Alapképzésben végzettek Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban

Részletesebben

Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013

Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013 Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013 2014.04.15. Felsőoktatási együttműködés a Projekt megvalósulása: 2013.04.15-2015.04.14 Főkedvezményezett : Pannon

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

1. ECHO Innovációs Műhely Obádovics Csilla Vinogradov Szergej: tavaszi on-line felmérés

1. ECHO Innovációs Műhely Obádovics Csilla Vinogradov Szergej: tavaszi on-line felmérés 1. ECHO Innovációs Műhely Obádovics Csilla Vinogradov Szergej: 2010. tavaszi on-line felmérés Módszertan Az aktív hallgatók felmérése Vizsgálati populáció: a Szent István Egyetemen alapképzésben, mesterképzésben,

Részletesebben

A felsőoktatási kibocsátás mérése

A felsőoktatási kibocsátás mérése A felsőoktatási kibocsátás mérése Fejlesztés a minőségi oktatásért Minőség a felsőoktatásban Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2011.december 7. Veroszta Zsuzsanna PhD 2011 adatai Intézmények Intézményi

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer DPR Modulfelelős/Szakmai lektor: Prof. Dr. Kulcsár László 2

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer DPR Modulfelelős/Szakmai lektor: Prof. Dr. Kulcsár László 2 A Nyugat-magyarországi Egyetemen végzett hallgatók jelenlegi helyzete, jövőbeni tervei és az egyetemi képzés értékelése Szakmai beszámoló a 2007-2008-2009 években végzett hallgatók körében 2010. őszén

Részletesebben

GDF felmérések DPR2015_hm(Hallgatói mot.2015) () Válaszadók száma = 177. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2015_hm(Hallgatói mot.2015) () Válaszadók száma = 177. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR2015_hm(Hallgatói mot.2015) () Válaszadók száma = 177 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 25% 0% 50% 0% 25% Jobb pólus

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A természettudomány képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által készített, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG!

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! TÁMOP 4.1.3 II. HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS KÉRDŐÍVMODUL CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! A most következő kérdések az Ön felsőfokú tanulmányaival lesznek kapcsolatosak.

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentés Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész Jelenleg

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az agrártudományi terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009

Részletesebben

Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei

Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei Lakossági véleményfeltárás A pályakezdők elhelyezkedési esélyei 2014. április 14. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu A kutatás háttere és módszertana Az Enigma 2001 Kft. rendszeres társadalomtudományi

Részletesebben

A 2013-ban végzett hallgatók felmérésének eredményei

A 2013-ban végzett hallgatók felmérésének eredményei A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) felmérések tapasztalatai a Műszaki Földtudományi Karon Bevezetés A statisztikai felméréseket a Miskolci Egyetem Minőségbiztosítási Irodája végezte el 2014- ben.

Részletesebben

KVK_H. Válaszadók száma = 360. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

KVK_H. Válaszadók száma = 360. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% KVK_H Válaszadók száma = 60 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

GDF felmérések DPR2017-Hallgatói motivációs vizsgálat () Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2017-Hallgatói motivációs vizsgálat () Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR07-Hallgatói motivációs vizsgálat () Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus

Részletesebben

MÉK_DPR 2014_végzett 2009, 2011, Válaszadók száma = 14. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

MÉK_DPR 2014_végzett 2009, 2011, Válaszadók száma = 14. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0 Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 5% 5 5% 5 Hisztogram Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

EDUCATIO_DPR_vegzett_DI_2013_ÁJK. Válaszadók száma = 1. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

EDUCATIO_DPR_vegzett_DI_2013_ÁJK. Válaszadók száma = 1. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% EDUCATIO_DPR_vegzett_DI_0_ÁJK Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián

Részletesebben

Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014

Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 A projekt célkitűzései Hallgatói érdeklődés felkeltése a tudományos pálya iránt, főleg az MTMI

Részletesebben

Alapsokaság: fő. aránya: Hallgatók 10,3 20,0 100,0 80,0. francia 14,2. német. angol 91,5 5,6 20,0 100,0 80,0 58,8 20,0 80,0 100,0 TÁMOP 4.1.

Alapsokaság: fő. aránya: Hallgatók 10,3 20,0 100,0 80,0. francia 14,2. német. angol 91,5 5,6 20,0 100,0 80,0 58,8 20,0 80,0 100,0 TÁMOP 4.1. Kodolányi János Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 4.113 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 10,3,0 20,0 40,00 60,0 80,0 100,0 Esetszám: 879 Válaszadási ráta: 21,3% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Mennyit ér a PTE diploma?

Mennyit ér a PTE diploma? Mennyit ér a PTE diploma? A diplomás pályakövetés eredményei a PTE-n 2012. október 25. dr. Kuráth Gabriella marketingvezető DPR kutatás 2012. Módszertan A vizsgálat módja: online standard kérdőíves adatfelvétel.

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész 2007-ben

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2016_hallgato_MK. Válaszadók száma = 157. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2016_hallgato_MK. Válaszadók száma = 157. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 7 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

PTE_DPR_Vegz_Alap_Normal_2015. Válaszadók száma = 2013. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

PTE_DPR_Vegz_Alap_Normal_2015. Válaszadók száma = 2013. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25% Válaszadók száma = 2013 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 25% 0% 50% 0% 25% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 348. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 348. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR 0_aktív hallgatók Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

19,4% 21,1% 18,5% 26,5% 16,2% 40,0%

19,4% 21,1% 18,5% 26,5% 16,2% 40,0% Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 18.440 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 19,4% 21,1% 18,5% 8,4% 12,9% 26,5% 6 5,1% 16,2% 20 40 60 80 100

Részletesebben

ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat Válaszadók száma = 0 Minőségirányítási Iroda, ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg

Részletesebben

kpárral megyek! Kari esélyegyenl a DPR adatai alapján Domokos Tamás Székesfeh

kpárral megyek! Kari esélyegyenl a DPR adatai alapján Domokos Tamás Székesfeh Egyenlő pályák, egyenlő esélyek én n kerékp kpárral megyek! Kari esélyegyenl lyegyenlő(tlen)ség a Szent István n Egyetemen a DPR adatai alapján Domokos Tamás Székesfeh kesfehérvár, r, 2011. október 24.

Részletesebben

Zsigmond. Király fő. Alapsokaság: Hallgatók 12,6 20,0 80,0 100,0. francia 22,2. német. angol 95,5 20,0 80,0 100,0 TÁMOP 4.1.1/A.

Zsigmond. Király fő. Alapsokaság: Hallgatók 12,6 20,0 80,0 100,0. francia 22,2. német. angol 95,5 20,0 80,0 100,0 TÁMOP 4.1.1/A. Zsigmond Király Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 3.642 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 12,6,0 20,0 40,00 60,0 80,0 100,0 Esetszám: 585 Válaszadási ráta: 16, 1% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése

Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám Az iskolai közösségi szolgálat megítélése - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. június 17. Készítette:

Részletesebben

Alapsokaság: fő. Hallgatók BKF KMK 10,3% BKF HFTGK 12,1% 60,0% ,0% 100,0% 20,0% 80,0% 40,0% 24,22 63,2 97,2 23, ,2. angol.

Alapsokaság: fő. Hallgatók BKF KMK 10,3% BKF HFTGK 12,1% 60,0% ,0% 100,0% 20,0% 80,0% 40,0% 24,22 63,2 97,2 23, ,2. angol. Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 3.702 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 10,3% 12,1%,0% 20,0% Esetszám: 592 Válaszadási ráta: 16% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Hallgatók EJF M 12,8% EJF P 20,7% 16,1% Esetszám: ,30% 73,60% 84,30% 0, 00% 10,00% EJF M 4,50% EJF P 79,70% 85,20% 7,80% EJF összesen

Hallgatók EJF M 12,8% EJF P 20,7% 16,1% Esetszám: ,30% 73,60% 84,30% 0, 00% 10,00% EJF M 4,50% EJF P 79,70% 85,20% 7,80% EJF összesen Eötvös József Főiskol la Hallgatók Alapsokaság: 96 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: Esetszám: 99 Válaszadási ráta:,7%,0%,8% 0,7% 6,% 0,0% 0,0% 60,0% 80,0% 00,0% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Apor Hallgatók Vilmos Katolikus Főiskola Alapsokaság: 1209 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 15,70% 2 4 6 Esetszám: 248 Válaszadási ráta: 20,5% Hallgatók nyelvismerete Az adott

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Végzett hallgatók elemzése Készítette: Vásárhelyi Orsolya a ZMNE Karrier Iroda megbízásából 2011. augusztus 1. Alapsokaság 2008-ban 700-an,

Részletesebben

Alba Radar. 20. hullám

Alba Radar. 20. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 20. hullám Adományosztási hajlandóság a Fehérváriak körében - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. december 17. Készítette:

Részletesebben

SE ÁOK 1,6% 67,3% 10,3% SE FOK 6,0% SE GYTK 46,3% SE összesen 13,2% 20% 100% 40% 80% 60% TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre,

SE ÁOK 1,6% 67,3% 10,3% SE FOK 6,0% SE GYTK 46,3% SE összesen 13,2% 20% 100% 40% 80% 60% TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre, Semmelweis Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 10.592 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 1,6% SE EKK 67,3% 6, 10,3% 46,3% SE összesen 13,2% 2 4 6 8 10 Esetszám: 1.850 Válaszadási ráta:

Részletesebben

Alba Vélemény Radar 1. - GYORSJELENTÉS -

Alba Vélemény Radar 1. - GYORSJELENTÉS - Alba Vélemény Radar 1. Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron - GYORSJELENTÉS - Lakossági vélemények a népesedési problémákról 2010. június 21. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu

Részletesebben

Főiskola. Hallgatók 17,5 100,0 80,0 20,0. francia 17,5. német 40, 0 60,0. angol 83,88 1,7 100,0 20,0 80,0 TÁMOP 4.1.1/A.

Főiskola. Hallgatók 17,5 100,0 80,0 20,0. francia 17,5. német 40, 0 60,0. angol 83,88 1,7 100,0 20,0 80,0 TÁMOP 4.1.1/A. Wesley János Lelkészképző Hallgatók Főiskola Alapsokaság: 598 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 17,5, 2, 4, 6, 8, 1, Esetszám: 12 Válaszadási ráta: 2, 1% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

MÉK_DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 19. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

MÉK_DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 19. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% MÉK_DPR 0_aktív hallgatók Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

Eszterházy. Alapsokaság: fő. Hallgatók EKF BTK 37,60% EKF GTK 24,80% 80% EKF TTK 42,50% 28,70% EKF összes 34,30% 40% 60% 100% 80% 73,40% 94,40%

Eszterházy. Alapsokaság: fő. Hallgatók EKF BTK 37,60% EKF GTK 24,80% 80% EKF TTK 42,50% 28,70% EKF összes 34,30% 40% 60% 100% 80% 73,40% 94,40% Eszterházy Károly Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 5.324 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 37,6 24,8 42,5 28,7 34,3 6 8 Esetszám: 1.861 Válaszadási ráta: 35% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Szakirányú továbbképzésen végzettek. Válaszadók száma = 49. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

Szakirányú továbbképzésen végzettek. Válaszadók száma = 49. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25% Szakirányú továbbképzésen végzettek Válaszadók száma = 9 Sipos Norbert, Szakirányú továbbképzésen végzettek Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg

Részletesebben

Alapsokaság: fő. Hallgatók. KE ÁTK KE GTK KE MK KE PK KE összes 18,5% 22,4% 6,9% 27,7% 21,3% 40% 60% 80% 100% Esetszám: 652 5,0% 70,6% 89,9%

Alapsokaság: fő. Hallgatók. KE ÁTK KE GTK KE MK KE PK KE összes 18,5% 22,4% 6,9% 27,7% 21,3% 40% 60% 80% 100% Esetszám: 652 5,0% 70,6% 89,9% Kaposvári Egyetem Hallgatók Alapsokaság:.80 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 6,9% 8,5%,% 7,7%,% 6 8 0 Esetszám: 65 Válaszadási ráta: 8,6% Hallgatók nyelvismerete Az adott nyelvet

Részletesebben

Alapsokaság: fő. Hallgatók ZMNE KHK 38,9% ZMNE BKMK 17,7% 40,0% 80,0% ,0% 20,0% 60,0% 100,0% 36, ,9 12,3 67,3 92,1. francia.

Alapsokaság: fő. Hallgatók ZMNE KHK 38,9% ZMNE BKMK 17,7% 40,0% 80,0% ,0% 20,0% 60,0% 100,0% 36, ,9 12,3 67,3 92,1. francia. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 3.165 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: ZMNE KHK 38,9% ZMNE BKMK 17,7%,0% 20,0% 40,0% 60,0% 80,0% Esetszám: 593 Válaszadási

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. június 2. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések Hallgatói SWOT felmérés 2015-ös DPR felmérés (végzettek

Részletesebben

DPR_hallg._OEC_FOK. Válaszadók száma = 27. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

DPR_hallg._OEC_FOK. Válaszadók száma = 27. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25% DPR_hallg._OEC_FOK Válaszadók száma = 7 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2013-2015-2017-ben abszolváltak) Műszaki képzési terület 2019. június DPR: a 2013-2015-2017-ben abszolváltak (műszaki képzési terület)

Részletesebben

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK 6.1. csak annak, aki az ETR adatai alapján az mesterképzésre, doktori képzésre jár az ELTE-n és idejárt alapképzésben

Részletesebben

Alapsokaság: fő. Hallgatók. SZE ZMI SZE ESZI SZE MTK SZE GK SZE ÁJK SZE összesen 24,7% 5,9% 100,0% 27,3% 14,5% 20,0% 40,0% ,0% 80,0% 60,0%

Alapsokaság: fő. Hallgatók. SZE ZMI SZE ESZI SZE MTK SZE GK SZE ÁJK SZE összesen 24,7% 5,9% 100,0% 27,3% 14,5% 20,0% 40,0% ,0% 80,0% 60,0% Széchenyi István Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 9.172 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: SZE ZMI SZE ESZI SZE MTK SZE GK SZE ÁJK SZE összesen 5,9% 10 14,5% 13,,5% 24,7% 27,3%

Részletesebben

TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre,

TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre, Gábor Dénes Főiskol la Hallgatók Alapsokaság: 1.627 fő* *A válaszadók száma/aránya nem érte el a közlési határt. Végzettek Alapsokaság: 2008: 795 fő 2010: 382 fő A felsőoktatásban jelenleg is részt vevő

Részletesebben

ÁJK_Végzett hallgatói - BA - MA - Hagy - 3 éve. Válaszadók száma = 50. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

ÁJK_Végzett hallgatói - BA - MA - Hagy - 3 éve. Válaszadók száma = 50. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. ÁJK_Végzett hallgatói - BA - MA - Hagy - éve Válaszadók száma = 50 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus

Részletesebben

Alapsokaság: fő. Hallgatók KF GAMFK 7,0% KF KFK 13,8% KF TFK 10,8% KF összes 8,6% 60% 70% 0% 10% 40% 50% 20% 30% 10,10% 73,90% 97,30%

Alapsokaság: fő. Hallgatók KF GAMFK 7,0% KF KFK 13,8% KF TFK 10,8% KF összes 8,6% 60% 70% 0% 10% 40% 50% 20% 30% 10,10% 73,90% 97,30% Kecskeméti Főiskolaa Hallgatók Alapsokaság:.0 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 7,0%,8% 0,8% 8,6% Esetszám: 776 Válaszadási ráta:, 6% Hallgatók nyelvismerete Az adott nyelvet

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2016/17-es évben aktív hallgatók

Részletesebben

EDUCATIO_DPR_vegzett_SZT_2013_ÁJK. Válaszadók száma = 10. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

EDUCATIO_DPR_vegzett_SZT_2013_ÁJK. Válaszadók száma = 10. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% EDUCATIO_DPR_vegzett_SZT_0_ÁJK Válaszadók száma = 0 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián

Részletesebben

8,8% 9,9% 10,7% 28,0% 20,2% 18,6% 9,7% 5,5% 15,1%

8,8% 9,9% 10,7% 28,0% 20,2% 18,6% 9,7% 5,5% 15,1% Szent István Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 12.125 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 1,9% 5,, 8,8% 9,9% 10,7% 28, 20,2% 18,6% 9,7% 5,5% 15,1% 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Esetszám: 2.749

Részletesebben

Kutatási jelentés. 2014. február

Kutatási jelentés. 2014. február Kutatási jelentés A Budapesti Gazdasági Főiskola Diplomás Pályakövetési Rendszerében az aktív hallgatók között lebonyolított 2013. évi motivációs kutatás eredményei 2014. február Tartalom Vezetői összefoglaló...

Részletesebben

DPR_V_135_NIK. Válaszadók száma = 69. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_V_135_NIK. Válaszadók száma = 69. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Minőségirányítási Iroda, DPR_V NIK DPR_V NIK Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % Hisztogram % Jobb

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2009-2011-2013-ban abszolváltak) Műszaki képzési terület 2014. október DPR: a 2009-2011-2013-ban abszolváltak (műszaki képzési terület)

Részletesebben

Alba Radar. 28. hullám

Alba Radar. 28. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

Alba Radar. 14. hullám

Alba Radar. 14. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 14. hullám Lakossági vélemények a háziorvosi ügyeletről 2012. szeptember 27. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu Echo Innovációs

Részletesebben

Alba Radar. 21. hullám

Alba Radar. 21. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 21. hullám A székesfehérvári beruházások megítélése 2014. április 14. Készítette: Macher Judit macher.judit@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 DPR intézményi online kutatások kötelező kérdésblokkja Hallgatók 2011 [INTÉZMÉNYI KÉPVISELŐNEK:] KÉRJÜK, OLVASSA EL A MELLÉKELT TÁJÉKOZTATÓT! Kedves

Részletesebben

Alba Radar. 8. hullám

Alba Radar. 8. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 8. hullám Vélemények a családok életét segítő nonprofit szolgáltatásokról 2011. július 22. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu Echo

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2010-2012-2014-ben abszolváltak) Informatikai képzési terület 2015. október DPR: a 2010-2012-2014-ben abszolváltak (informatikai képzési

Részletesebben

SZIE DPR Projekt. Diplomás Pályakövetı Rendszer. Készítette: Dr. Obádovics Csilla, projekt szakmai vezetıje és Dr. Vinogradov Szergej DPR munkatárs

SZIE DPR Projekt. Diplomás Pályakövetı Rendszer. Készítette: Dr. Obádovics Csilla, projekt szakmai vezetıje és Dr. Vinogradov Szergej DPR munkatárs SZIE DPR Projekt Diplomás Pályakövetı Rendszer Készítette: Dr. Obádovics Csilla, projekt szakmai vezetıje és Dr. Vinogradov Szergej DPR munkatárs 2010. december 3. A kutatás célja A hallgatók munkaerı

Részletesebben

Alba Radar. 24. hullám

Alba Radar. 24. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 24. hullám Seuso-kiállítással kapcsolatos vélemények 2014. november 12. Készítette: Macher Judit macher.judit@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

Alba Radar. 26. hullám

Alba Radar. 26. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 26. hullám Az elmúlt év értékelése és a jövőre vonatkozó lakossági várakozások 205. január 3. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu

Részletesebben

Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12. 1. Adatfelvétel módja és ideje...

Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12. 1. Adatfelvétel módja és ideje... Szolnoki Főiskola Személyes kutatás a 2007 2009-ben végzett hallgatók körében 2011. Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12 1. Adatfelvétel módja

Részletesebben

TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre,

TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre, Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatók A hallgatói kutatás adatai nem állnak rendelkezésre. Végzettek Alapsokaság: 2008: 2.426 fő 2010: 2.740 fő A felsőoktatásban jelenleg is részt vevő aránya: BCE ÉTK BCE

Részletesebben

10,3% 23,7% 9,6% 5,5% 36,6% 6,8% 36,3% 11,70% 16,9% 30,0% 22,4% 40%

10,3% 23,7% 9,6% 5,5% 36,6% 6,8% 36,3% 11,70% 16,9% 30,0% 22,4% 40% Szegedi Tudományegyetem Hallgatók Alapsokaság: 21.666 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: SZTE FOK SZTE GYTK SZTE ZMK SZTE összess 26, 6% 10,3% 23,7% 9,6% 5,5% 36,6% 6,8% 36,3%

Részletesebben

Alba Radar. 20. hullám. Karácsonyi készülődés

Alba Radar. 20. hullám. Karácsonyi készülődés Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 20. hullám Karácsonyi készülődés 2013. december 13-15. Készítette: Turzó-Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

DPR intézményi postai kutatások kötelező kérdésblokkja Végzettek 2011

DPR intézményi postai kutatások kötelező kérdésblokkja Végzettek 2011 DPR intézményi postai kutatások kötelező kérdésblokkja Végzettek 2011 Kedves egykori hallgatónk! Intézményünk diplomás pályakövetési kutatása kapcsán kerestük meg Önt. Az alábbiakban az Ön diplomázás utáni

Részletesebben