Polgárőr Magazin Január XVIII. évf. 1. szám. Az egymásra figyelés segíthet.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Polgárőr Magazin. 2013. Január XVIII. évf. 1. szám. Az egymásra figyelés segíthet."

Átírás

1 Polgárőr Magazin Január XVIII. évf. 1. szám Az egymásra figyelés segíthet.

2 2 Jegyzet Tisztelt Polgárőrök és leendő Polgárőrök! Az elmúlt év rendészeti területen / a bűnmegelőzés területén a polgárőrség éve volt Magyarországon. A polgárőrség kapta a legnagyobb figyelmet, hatályba lépett a polgárőrségről szóló új törvény, mely a szó szoros értelmében történelmi fordulatot hozott a szervezet életében, és működésében. Megújult a polgárőrség, a jogalkotó: a kormány és a parlament tiszta vizet öntött a pohárba, a közterületi bűnmegelőzés területén megszüntette azokat az anomáliákat, azokat az anarchikus sokszor követhetetlen állapotokat, melyeknek valamenynyien szemtanúi, illetve jó néhány esetben szenvedői kárvallottjai voltunk. A polgárőr törvény kizárólag az Országos Polgárőr Szövetséghez tartozó egyesületeket hatalmazta fel a közterületi bűnmegelőzés végzésére. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a közterületi szolgálat során a polgárőr közfeladatot ellátó személy, akit kiemelt védelem illet meg a vonatkozó törvények /a Btk i pontja alapján. A 2011-es új polgárőr törvény szabályozza, hogy az eddig is végzett tevékenységeinket, az önkéntesen ellátott szolgálatokat ne csak belső szakmai szabályzataink, illetve szokásjog alapján, hanem törvényi keretek között végezzük. Történelmi változásnak tekintem, hogy az OPSZ-t a törvény köztestületté minősítette. Így február elsejétől a polgárőrség speciális civil szervezetként működik. Az Országos Polgárőr Szövetséghez jelenleg 1900 polgárőr egyesület regisztrált - a tagság kötelező, ez azt jelenti, hogy csak az az egyesület működhet polgárőrségként, amely tagja az OPSZ-nek és (a Ptv. 4. (1) bekezdés a) pontja alapján) akkor kezdheti meg és végezheti a polgárőr tevékenységet, ha a működési területén illetékes megyei/fővárosi rendőr-főkapitánysággal együttműködési megállapodást kötött ban is fő célkitűzéseink között szerepel, hogy a polgárőr egyesületek eredményesebb és hatékonyabb, láthatóbb és aktívabb polgárőr szolgálatot szervezzenek, ill. teljesítsenek. Az eltérő társadalmi igények figyelembevételével, a közrend-, közbiztonsági helyzet kihívásainak megoldására a rendőrség szakmai irányításával együttműködő partnereinkkel közösen az alábbi kiemelt programokat tervezzük megvalósítani: A hagyományokhoz méltóan a Polgárőrség hatékony, az együttműködőkkel koordinált, előre tervezett szolgálattal továbbra is járuljon hozzá a települések kiemelten a kistelepülések, veszélyeztetett városrészek és külterületek - általános közbiztonságának és a lakosság szubjektív biztonságérzetének javításához. Folytatjuk a Tiszteletet az éveknek, biztonságot az időseknek program végrehajtását. Az elmúlt év tapasztalatait felhasználva javasoljuk, hogy minden egyesület napi feladatként tervezze az idősek és rászorultak védelmét, vegyenek részt - a helyi együttműködőkkel összehangoltan- az elesettek életminőségének megőrzésében, biztonságérzetük javításában. Újraélesztjük, illetve kiszélesítjük a rendőrség aktív támogatásával- a Szomszédok Egymásért Mozgalmat. El kívánjuk érni, hogy az állampolgárok minél nagyobb számban ismerjék fel, hogy a közbiztonság fenntartásában felelősségük van és nem csak érdekük, de kötelességük részt vállalni lakókörnyezetük biztonságának fenntartásában és embertársaik segítésében. Új, középtávú, kiemelt feladatként meghirdetjük a 100 kiemelt település polgárőri bűnmegelőzési program bevezetését. Az ország egész területét érintő programban a legveszélyeztetettebb településeken, az eddigi hazai és nemzetközi legjobb bűnmegelőzési gyakorlatok helyi alkalmazásával, széleskörű együttműködéssel, a lakosság számára érezhető eredményeket elérve javítjuk az emberek biztonságérzetét, a települések közrendjét. Természetesen számítunk polgárőreinkre a hagyományosan jelentkező (ünnepekhez, eseményekhez kötődő), kiemelt, országos és helyi polgárőr-akciókban való részvételben, valamint az együttműködő partnereink felkérésére teljesítendő szolgálatban. Idén is több kiemelt közösségi rendezvényt szervezünk mint az OPSZ Ifjúsági tábor,az Országos Polgárőr Lovas szemle,az Országos Polgárőrnap és Polgárőr Véradónap. Az Országos Polgárőr Szövetség Elnökeként szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a polgárőrök eddigi helytállását és a 2013-mas évre hasonló kitartást és eredményeket kívánjak! A társadalom és a lakóközösség iránt elhivatott tenni akaró polgárok előtt pedig változatlanul nyitva állnak az egyesületeink kapui, megadva a lehetőséget, hogy Polgárőrként egy megbecsült közösség aktív tagjaivá váljanak. Budapest, Dr. Túrós András Elnök

3 Tartalom 3 Ajánló Évértékelő, kibővített elnökségi ülés Kiemelkedően teljesített az átalakult Polgárőrség oldal 4. oldal Évértékelő, kibővített elnökségi ülés Kiemelkedően teljesített az átalakult Polgárőrség Idegenforgalmi-turisztikai évzáró Dicséret a Velencei-tó környéki polgárőröknek oldal Főkapitányok a polgárőrökről oldal Aláírták a szándéknyilatkozatot Főiskolai polgárőrség alakul Szolnokon oldal Első szóra segítettünk a mikei polgárőrön Beszélgetés Kosztka Gyulával, a Police Magyar Közbiztonsági Alapítvány igazgatójával oldal Legyen kitartásuk, buzgóságuk Beszélgetés Paskai László nyugalmazott bíborossal oldal 14. oldal Itt a SZEM 2.0! A polgárőrség felfrissíti és újraindítja azt, amiben igazán jó! Forró nyomon Zalába II. kerületi polgárőrök és rendőrök buktatták le a zalai autó tolvajokat oldal Itt a SZEM 2.0! A polgárőrség felfrissíti és újraindítja azt, amiben igazán jó! oldal Bűn- és baleset megelőzési nap Tereskén oldal Az OPSZ Lovas Tagozatának felhívása Tisztelt lovas társaim! oldal 19. oldal Mentori képzés Csongrád megyében Mentori képzés Csongrád megyében oldal Megújított együttműködés oldal A Baranya megyei Polgárőrség tanácsolja 20. oldal Munkába menet Emberéleteket mentett a polgárõr oldal Egyedülálló megállapodást írtak alá oldal Közgyűlést tartottak Nógrádmegyer polgárőrei oldal 21. oldal Egyedülálló megállapodást írtak alá Döntött az elnökség Munkaterv, költségvetés, adatkezelés, biztonsági mintaprogram oldal Megelőzni a tragédiákat! oldal Enni jó! Simon Tamás rovata oldal Polgárőr Magazin Az Országos Polgárőr Szövetség havonta megjelenő folyóirata Felelős kiadó: Dr. Túrós András az OPSZ elnöke Szerkesztőség: 1077 Budapest, Király u. 71. Telefon: , Fax: Honlap: http/ Főszerkesztő: Gaál Péter sajto@opsz.hu ISSN: Nyomda: Premier Nyomda Kft., 1117 Budapest, Budafoki út 64. Előfizethető a szerkesztőségben Látni és látszani! oldal TÁMOGATÓINK

4 4 Rólunk Évértékelő, kibővített elnökségi ülés Kiemelkedően teljesített az átalakult Polgárőrség Dr. Hatala József, országos rendőrfőkapitány, Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke és Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkátra Ünnepi évértékelő, kibővített ülést tartott december 14-én a Készenléti Rendőrség tanácstermében az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége, amelyre meghívták a Felügyelő- és az Ellenőrző Bizottság tagjait is. A tanácskozáson jelen volt Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Dr. Hatala József r. altábornagy, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Papp Károly r. vezérőrnagy, az ORFK vezetőjének általános helyettese, Dr. Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala elnökhelyettese, Dr. Tóth Tamás r. dandártábornok, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Góra Zoltán tü. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes vezetője, valamint az együttműködő szervezetek képviselői. Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke értékelve a 2012-es év polgárőr tevékenységét úgy fogalmazott: az év elején életbe lépett új Polgárőrségről szóló törvény történelmi fordulatot hozott az önkéntesek életében. A kormány és a Parlament tiszta vizet öntött a pohárba emelte ki -, megszüntette az anomáliákat, hiszen kijelentette: csak az OPSZ-hez csatlakozott polgárőr egyesületeket hatalmazza fel a bűnmegelőzés civil tevékenységére. Emellett az új törvénnyel köztestületi jogállást kapott az OPSZ, amely így speciális civil szervezetté vált. Az OPSZ elnöke ezután bejelentette: a törvény előírta átalakulás befejeződött, az egyesületek százaléka megfelelt a követelményeknek. A maradék 8 százalék bírósági bejegyzésre illetve rendőrségi együttműködésük ratifikálására vár. Az Országos Polgárőr Szövetséghez november 30-áig egyesület regisztrált, 165 egyesület tagfelvétele még folyamatban van. Az eddigi adatok szerint a polgárőrök létszáma 77 ezerre csökkent, korántsem olyan drámaian, mint azt néhányan előre vetítették. Ugyanakkor 76 új egyesület jött létre, 7800 polgárőrrel. Dr. Túrós András külön is köszönetet mondott mindazok eddigi tevékenységéért, akik valamilyen okból nem tudják folytatni önkéntes tevékenységüket. A polgárőrök munkáját értékelve az elnök kiemelte: szakmailag is kiemelkedő évet tudhat maga mögött a civil szervezet. Gondoljunk csak a kistelepülések biztonsága, az idősek védelme, a tanévkezdés során a gyermekbalesetek megelőzése érdekében tett erőfeszítéseikre, vagy az Egy iskola egy polgárőr mozgalomra. Külön is megemlítette: 2012 februárjában, a rendkívüli időjárás időszakában több mint húsz ember életét mentették meg. Polgárőreink november 30-áig 7 millió szolgálati órát teljesítettek, l.4 millió órát rendőrökkel közös szolgálatban. 300 ezer jogsértést észleltek és jeleztek, elfogásban és 2 750

5 Rólunk 5 tettenérésben voltak részesek. Az OPSZ gazdálkodásáról szólva megemlítette: 843 millió forinttal gazdálkodott a szövetség, 700 milliót állami támogatásból, 25 milliót a Magyar Posta Zrt-től, 8 milliót az Aegon Biztosítótól, 10 milliót a környezetvédelmi államtitkárságtól kaptak támogatásként. Gondot jelent, hogy 2012-ben 120 milliót kellett visszafizetniük az államnak cégautó adó formájában, s ez az összeg 2013-ban 150 millióra emelkedik. Mindezek ellenére fegyelmezett, takarékos, egyesület centrikus gazdasági évet zárt az OPSZ. Ami a lemaradást illeti, az OPSZ elnöke az új igazolványok kiadását említette, eddig ugyanis mindössze polgárőr kapta meg ezt. Dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár, Dr. Pintér Sándor belügyminiszter nevében is köszönetet mondott a polgárőrök kiemelkedő helytállásáért. Önöknek is köszönhetően Magyarországon rend és biztonság van hangoztatta a parlamenti államtitkár, aki a továbbiakban arról szólt: az átalakulás előnyére szolgált a polgárőrségnek. A 2013-as feladatokat taglalva azt emelte ki: a bűnmegelőzési tevékenység erősítése mellett a közakaratnak megfelelően a közlekedés biztonságának további javításába is hatékonyabban kell bekapcsolódnia a polgárőrségnek. Kiemelt fontosságú legyen ugyanakkor a gyermekek és időskorúak védelme emelte ki az államtitkár, aki ígéretet tett rá: megvizsgálják, van-e törvényi lehetőség arra, hogy a polgárőr szövetséget mentesítsék a cégautó adó megfizetése alól. Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. biztonsági főigazgatója köszönetet mondott a polgárőröknek 1998 óta folyamatos, hatékony együttműködésükért. Különösen fontos ez a kistelepüléseken, emelte ki ahol a postások és postai dolgozók veszélyeztetettebb helyzetben vannak. Biztonságukhoz jelentős mértékben járulnak hozzá a polgárőrök, akiknek e segítő tevékenységét négy esztendőre szóló támogatással, évente 25 millió forinttal igyekszik meghálálnia Magyar Posta mondotta a főigazgató. Az ünnepség elismerések átadásával folytatódott. Dr. Kontrát Károly Belügyminiszteri dicséretet és tárgyjutalmat adott át Kolozsi Józsefnek, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség elnökének, az OPSZ gazdasági és pénzügyi elnökhelyettesének, Somogyi Jánosnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg MPSZ elnökének és Szabó Mihálynak, a Bács-Kiskun MPSZ elnökének. Dr. Hatala József országos rendőr-főkapitányi dicséretben és tárgyjutalomban részesítette Bárdos Zoltánt, a Komárom-Esztergom MPSZ elnökét, Gangl Andrást, a Győr-Moson-Sopron MPSZ elnökét és Kovács Imrét, a Veszprém MPSZ elnökét. Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke két nagycsaládos polgárőrt részesített elnöki dicséretben és jutalomban: Varga Tibor /Kisszőlősi PE/ három kiskorú gyermek mellett polgárőr és egyben a cigány önkormányzat elnökhelyettese, akit az ünnepségre elkísért két gyermeke, a 8 éves Mirtill és a 10 éves Márk is - és Hajdú Péter /Szentgál PE/ hat kiskorú gyermek édesapja, feleségével együtt pedagógusok és polgárőrök. Az ünnepség résztvevőit ezek után Markos György, majd Nádas György humoristák szórakoztatták. Az évértékelőt követő fogadáson Dr. Hatala József mondott pohárköszöntőt. Polgárőr Barátaim! Szerencsés embernek tartom magam, mert mindig azt csinálhattam, amit igazán szeretek, s mindig azokkal dolgozhattam, azokkal valósíthattam meg elképzeléseimet, akikkel szerettem együtt lenni. Ezt bátran kijelenthetem a rendőrségi munkatársaimra, s ebbe a körbe tartozónak gondolom a 77 ezres polgárőr tagságot is! kezdte a rendőri vezető, aki a továbbiakban arról beszélt: tiszteli és becsüli azokat az embereket, akik a nehézségek ellenére hajlandók szabadidejük terhére tenni a családjukért, a közösségükért, a hazájukért. A polgárőrök ennek a tenni akarásnak a példaképei, az úttörői. Örömmel töltötte el, hogy sikerült a polgárőrség egységét megőrizni és megerősíteni. Végül bejelentette: az elmúlt években nem tudták segíteni polgárőr barátaikat járművekkel, a rendőrség által lízingelt autókat ugyanis vissza kellett adni a lízinget biztosító cégnek. Ez a helyzet változik, visszatérnek a saját gépjárművekkel való szolgálatellátáshoz. Ami azt is jelenti: lehetőség nyílik a jövő évben egyre növekvő nagyságrendben a leadásra kerülő gépkocsikból a polgárőr szervezeteknek adományozni. Az első negyedévben 25 autó kerülhet így a polgárőrökhöz, s reményei szerint 2013-ban ez a szám eléri a százas nagyságrendet! Somogyi János, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei elnök veszi át jutalmát A rendezvény végén Lőwinger Zoltán, a Polgárőr Rádió főszerkesztője köszönte meg a Rádió P. kollektívája nevében a polgárőrök és vezetőik segítségét abban, hogy működhetett a polgárőrök tevékenységét minél szélesebb körben ismertető adó. A szerkesztőség nevében tárgyjutalommal köszönte meg munkájuk támogatását Markos Györgynek, a sajtómunkáért felelős OPSZ külkapcsolati elnökhelyettesnek, Krug Gusztávnak, a Vas megyei, Kolozsi Józsefnek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, Horváth Róbertnek a Zala megyei, Csóra Györgynek, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Peszt Péternek, a Somogy megyei elnöknek. Tóth Zoltán Fotó: Sebestyén Jenő

6 6 Rólunk Idegenforgalmi-turisztikai évzáró Dicséret a Velencei-tó környéki polgárőröknek arról szólt: alig két hónapja nevezték ki a megye rendőrségének elsőszámú vezetőjévé, de ez idő alatt is meggyőződött róla: a polgárőrökre mindig lehet számítani! Mint mondta: elég egy telefon, ha eltűnt személyt kell keresni, vagy a meglévő rendőri létszámot szükséges kiegészíteni valahol, az önkéntesek azonnal érkeznek az egyenruhások kisegítésére. Persze ez viszont is így van, hiszen ha polgárőrt ér támadás mint a közelmúltban, amikor egy magáról megfeledkezett fiatalember fejelt le egy önkéntes bűnmegelőzőt ők is azonnal eljárnak, az említett fiatalemberrel szemben közfeladatot ellátó személlyel szembeni erőszak miatt indítottak eljárást. Dr. Túrós András, L. Simon László, Cseh István A Fejér megyei polgárőrök idegenforgalmi és turisztikai évzárót tartottak december 19-én Gárdonyban. A tanácskozáson áttekintették a Velencei-tó és környékének közbiztonságát polgárőr szemmel, különös tekintettel az idegenforgalmi szezon tapasztalataira. Köszöntötte a megjelenteket L. Simon László, kultúrális államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, majd bevezetésként Sági János r. alezredes, a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője értékelte a sokak által kedvelt tó és környékének helyzetét, külön is a nyári idegenforgalmi szezonra fókuszálva. Kiemelte: a Velencei-tó környékén 2012-ben kirívóan súlyos, erőszakos bűncselekmény nem történt. A bűnesetek mintegy 70 százalékát a vagyon elleni cselekmények jelentik. Ezen belül rendkívül sok a lopás, ami a statisztika számait azért is növeli, mert ha egy táskát ellopnak valakitől a strandon, azzal többféle bűncselekmény, vagy visszaélés történhet. Ha ugyanis pénz volt benne, az egy esetnek számít, ha bankkártyát is talált a tolvaj, az egy másik ügy, míg ha iratok is eltűntek, az már egy harmadik ügy alapjául szolgálhat. A kapitány kiemelte a polgárőrök áldozatkész munkáját, együttműködési készségüket, majd arról szólt, hogy a nyaralóvendégek biztonságának fokozása érdekében 2013-ban is számít a legnagyobb civil bűnmegelőző szervezet együttműködési megállapodásukban is rögzített támogatására. Ugyanakkor megemlítette azt is: fokozottan fogják ellenőrizni az ittas gépjárművezetőket, s igen sok esetben igyekeznek majd kiszűrni a gyorshajtókat a Velencei-tó környéki településeken. A polgárőr rendőr kapcsolatokat érintve Cseh István, a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség elnöke azt emelte ki: - Meglepő lett volna számomra, ha a megye rendőr főkapitánya mást mondott volna együttmunkálkodásunkról! Hosszú évek óta kiváló a kapcsolat az egyenruhásokkal, ami természetes is! Ugyanakkor ennél is fontosabbnak vélem, hogy a lakossággal így az önkormányzatokkal - is kiváló kapcsolatokat ápoljunk, hiszen végső soron ők mondanak ítéletet mindennapos munkánkról. Mi látjuk, érezzük az itt élők szubjektív biztonságérzetének javulását, amiben a polgárőrök is szerepet játszanak. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Dr. Túrós András is részt vett az évzáró tanácskozáson. Hozzászólását azzal kezdte: félig-meddig ő is velenceinek tartja magát, hiszen nyaranta hosszú időt tölt el a tó partján. Kiemelte: irritálja a sok illegális szemét lerakóhely a tó környékén, ám ennek a problémának a megoldását nem lehet csak a polgárőrökre bízni. Örömmel szólt arról: maga is érezte a lakosság megnyilatkozásaiból, hogy javult a közrend, a közbiztonság a Velencei-tónál, amiben a rendőrség mellett jelentős szerep jut a polgárőröknek is. Végül azt emelte ki: Fejér megye polgárőrei sok minden mellett élen járnak a polgárőr igazolványok cseréjében is. Az évzáró tanácskozáson részt vevő rendőri és önkormányzati vezetők közül többen is méltatták az önkéntes bűnmegelőzők fáradhatatlan munkáját, mindennapos bűnmegelőzési tevékenységét. Kiemelték: a polgárőrök ilyen áldozatkész munkája mára elengedhetetlenné vált a közrend, a közbiztonság fenntartásában. Varga Péter r. ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője

7 Rólunk 7 Fôkapitányok a polgárôrökrôl Az elmúlt év végén szanatóriumi kezelésem közben hosszabb időt tölthettem együtt két megyei rendőrfőkapitánnyal, Dakos József r. dandártábornokkal, a Baranya megyei és Soczó László r. dandártábornokkal, a Somogy megyei rendőrség első emberével. Mi sem természetesebb, kikértem véleményüket megyéjük polgárőreinek tevékenységéről. Polgárőr Magazin: - Főkapitány Urak! Milyennek ítélik megyéjükben a polgárőrséggel való kapcsolatot? Dakos József: - Baranya megyében úgy gondolom, a közrend, a közbiztonság nem rendőri szolgáltatás, hanem egy közös társadalmi termék. Ebben kiváló partner stratégiai partnerünk, a polgárőrség. Az elmúlt évek és a jövő kiemelt feladata volt és lesz a köz- és magánbiztonság szereplői képességeinek integrálása a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése érdekében. A polgárőrséggel való kapcsolatunk nem új keletű, már a megalakuláskor ott bábáskodtunk. Ugyanakkor ez kissé személyfüggő is, ami esetünkben azért meghatározó, mert a megyei polgárőr szövetség elnöke, Tóth Tibor ny. ezredes korábban rendőr volt. Ugyanakkor azért is közvetlen a kapcsolat, mert irodájuk a főkapitányság épületében van. Ez is alátámasztja, mennyire közösek az érdekeink. Soczó László: - Hasonló véleményen vagyok, mint főkapitány társam. Tolna megyében is kiemelt jelentősége van annak, hogy a közrend, a közbiztonság fenntartásában, javításában támaszkodhatunk polgárőr barátainkra. Széles Sándor személyében a megyei polgárőr szövetségnek olyan vezetője van, aki nagyon komolyan veszi feladatukat. Napi rendszerességgel tart kapcsolatot a főkapitánysági összekötővel, nem tudunk olyan kéréssel fordulni hozzájuk, amelyet ne teljesítenének szinte azonnal. Ez is alapja annak, hogy a megyében a lakosság még nyugodtabbnak, biztonságosabbnak érezze a közrendet, a közbiztonságot. PM: - Vannak-e polgárőr szempontból fehér foltok megyéjükben? D. J. : - Véleményem szerint a megye 109 polgárőr egyesülete a mintegy 3 ezer polgárőrrel csaknem teljes mértékben lefedi a megyét. Ennek megfelelően remekül kiegészítik a rendőri tevékenységet. A legtöbb településen mára stabilizálódtak a polgárőr egyesületek, megtalálták helyüket, szerepüket. Úgy látom, jól érzik magukat, együttműködésükre, segítségükre mindig számíthatunk! S. L.: - Tolnában a 109 településen 76 polgárőr egyesület működik. Bizonyára lehetnének többen is, ám mi nem erőltetjük új egyesületek megalakulását, már csak azért sem, mert a polgárőrség mindig is alulról jövő kezdeményezésen alapult. Nem vitásan jobb lenne, ha többen lennének, főként azokon a területeken, ahol még körzeti megbízott sincs. Mert e településeken megjelenésük, járőrözésük megelőző jelentőségű. PM: - A közös járőrözések mellett milyen területen várnak segítséget a polgárőröktől? D. J. : - Nekem meggyőződésem: polgárőr barátaink azok, akik mindenhol jelen vannak! Baranyában mi éppen ezért a rendőrség kilencedik szolgálati ágaként tekintünk rájuk! Emlékezzünk csak a 2012-es árvízi időszakra, amikor több, mint 400 rendőrt vezényeltek megyénkből a felső Tisza vidékére árvízvédelmi feladatokra. Ebben az időszakban például megkerülhetetlen volt segítségük, helytállásuk. S. L.: - Mi minden területen számíthatunk rájuk a jelzésadástól a tettenérésig. Van egy terület, ahol a jövőben még nagyobb segítséget várnánk tőlük. Tolna megye főútvonalain egyre nagyobb a gépjárműforgalom. Ami együtt jár a balesetveszély növekedésével. Szeretnénk, ha nem csak a baleset-megelőzésben, de a forgalom ellenőrzésében is számíthatnánk rájuk a jövőben. Akik a polgárőrök közül erre affinitással bírnak, szakembereinktől kapnának képzést a munka precíz ellátásához. PM: - Apropó, képzés. Hogyan segítik a polgárőrök képzését, továbbképzését megyéjükben? D. J. : - A Polgárőrségről szóló, februárban életbe lépett új törvénynek megfelelően a közelmúltban írtuk alá megújított együttműködési megállapodásunkat a megyei polgárőr szövetséggel. Ennek folytatásaként a kapitányságok is folyamatosan újítják meg dokumentumaikat az egyesületekkel. Ezekben a megállapodásokban kiemelt helyet kap a polgárőrök képzésének, továbbképzésének segítése is. Mondhatom úgy is: ott vagyunk minden kilométerkőnél. Így tehát nem csak szlogen, hogy elsőszámú stratégiai partnerei vagyunk a polgárőrségnek, közösen segítjük egymást minden területen. S. L.: - Ezzel kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője is kiadott egy intézkedést. Ennek megfelelően írtuk át együttműködési megállapodásunkat, s tervezzük meg a képzések, továbbképzések rendszerét. Nálunk eddig is jellemző volt, hogy a tagfelvételt megelőző alapképzést, a polgárőrré válást éppúgy segítettük, mint a polgárőrök továbbképzését. Hiszen így tudjuk aktualizálni, melyek azok az új elvárások, amelyeket megfogalmazunk önkéntes segítőinkkel szemben. PM: - Utolsó kérdésem csak Dakos tábornokhoz szól. Baranya határmegye is. Hogyan tudják segíteni a polgárőrök az idegenrendészeti tevékenységet?

8 8 Rólunk D. J. : - Baranya határszakasza hála Istennek az illegális migrációtól nem fertőzött. Napjainkban viszont átalakul a határrendészet operatív jellege. Most folyik ugyanis a határon az aknamentesítés, ami azt is jelentheti: akik eddig párhuzamosan a határvonallal elmentek Szlovénia, Olaszország irányába, az aknamező felszámolását követően ráfordulhatnak Magyarországra. Szerencsére a határ közelében élők közülük is elsősorban a polgárőrök -, azonnal jelzik az idegenek feltűnését területükön. Ily módon egyfajta szűrő-kutató munkát végeznek. Egyelőre ez a fajta migráció nálunk nem jellemző, de az elmondottakból is kitűnik: polgárőreink is felkészültek a határrendészeti tevékenység támogatására! PM: - Tábornok Urak! Köszönjük a beszélgetést! Tóth Zoltán Aláírták a szándéknyilatkozatot Főiskolai polgárőrség alakul Szolnokon Magyarország legnagyobb civil szervezete, a Polgárőrség behálózza az országot, kiépített kommunikációs rendszerrel rendelkezik. Így Jász-Nagykun-Szolnok megyében szinte minden településen működik polgárőr egyesület, néhány helyen csoportként, más településhez kapcsolódva dolgoznak az önkéntesek a biztonságosabb, élhetőbb településekért. Kolozsi József, a megyei polgárőr szövetség elnöke Ennek jegyében mint motivációt folytatva a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség kezdeményezésére Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában találkoztak november 8-án a város polgármesterével a Szolnoki Főiskola rektora, a megyei rendőr-főkapitány, az OPSZ tudományos tanácsának elnöke, a megyei polgárőr szövetség vezetője és a bűnmegelőzési és oktatási bizottság elnöke. A találkozó céljául azt jelölték meg: erősítsék a város és a megye közbiztonságát az önkéntes bűnmegelőzők körének szélesítésével. Aminek jegyében polgárőr egyesület alapítását és támogatását határozták el a Szolnoki Főiskola hallgatóinak bevonásával. A megbeszélésen szóba került: a rendőrséggel mint a polgárőrség legfontosabb stratégiai partnerével való szoros együttműködés során az elmúlt években kiderült, hogy a nyári időszakban, a turista idényben a nagy városokban és az üdülőhelyeken igénylik a nyelveket jól ismerő és beszélő civil segítséget az ide látogató külföldiek útbaigazítására, kalauzolására. Erre a legalkalmasabbak a fiatal, nyelveket beszélő főiskolások, akik szívesen végeznének a Polgárőrségen belül a rendőrséggel közös, az emberek objektív biztonságát és szubjektív biztonságérzetét növelő közterületi bűnmegelőzési tevékenységet. Nem mellesleg a megyei polgárőr szövetség bűnmegelőzési és oktatási bizottság munkájába is lehetőségük nyílna bekapcsolódni, a drog prevenciós csoport tevékenységét segíteni, előadásokat tartani, hiszen a fiatalok az általános- és középiskolás diákok velük hasonló korúaktól hitelesebbnek érzik az információkat a kábítószer-fogyasztással kapcsolatban. Ugyanakkor a hallgatók hazatérve lakókörnyezetükbe, saját településeik egyesületeinek életébe is bekapcsolódhatnak, akár az Egy iskola egy polgárőr, vagy a sokhelyütt elterjedt és sikeres SZEM mozgalom fejlesztését és szélesebb körben való kiépítését segítendő. Az újonnan létrejövő szervezet a megyei szövetség és az OPSZ tagjaként, de önálló jogi személyként működne az ide vonatkozó törvény és szabályzat figyelembe vételével. A szándéknyilatkozatot Szalay Ferenc polgármester, Prof. Dr. Besenyei Lajos, az OPSZ tudományos tanácsának elnöke, Dr. Túróczi Imre PhD, a Szolnoki Főiskola rektora, Farkas József r. ezredes, megyei főkapitány, Kolozsi József, a megyei polgárőr szövetség elnöke és Orosz Tibor, a bűnmegelőzési és oktatási bizottság elnöke látta el kézjegyével. Az előkészületi feladatok végrehajtásával a megyei polgárőr szövetség elnökségét bízták meg a jelenvoltak.

9 Rólunk 9 Első szóra segítettünk a mikei polgárőrön Beszélgetés Kosztka Gyulával, a Police Magyar Közbiztonsági Alapítvány igazgatójával igyekszünk megfelelni, és úgy gondolom, hogy ezért is tudunk. még ilyen jól működni. Évente három alkalommal, húsvétkor, tanévkezdéskor és karácsonykor mintegy 150 nagycsaládos polgárőrnek és rendőr árvának, közel 500 gyermeknek juttatunk különböző adományokat. Minden évben millió forinttal gazdálkodunk, melyből támogatásainkat az arra rászorulóknak eljuttatjuk. Mint arról a Polgárőr Magazin decemberi számában beszámoltunk: egy álom vált valóra a Somogy megyei Mikén, ahol a Police Magyar Közbiztonsági Alapítvány támogatásával mondhatni megmentették egy polgárőr vezető életét. Erről a jótettről és az alapítvány tevékenységéről beszélgettünk Kosztka Gyula igazgatóval. Igazgató Úr! Mikor és milyen céllal jött létre az alapítvány? Sokan és sok helyen beszélgettünk arról úgy két évtizeddel ezelőtt, hogyan lehetne megsegíteni a nagycsaládos rendőröket, a szolgálatteljesítés közben elhunyt kollégák özvegyeit, árván maradt gyermekeit. Végül Dr. Pintér Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság akkori vezetője és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere kezdeményezték az Alapítvány létrejöttét, amelyet 1994-ben jegyeztek be. Az Alapítvány elsődleges célja a rendőri szervek munkájának támogatásához, valamint a szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőrök árván maradt családtagjainak folyamatos támogatásához, a gazdálkodó szervezetek, intézmények állampolgári közösségek és az egyes állampolgárok mind szélesebb körének összefogásával anyagi alapok létrehozása. Hogyan sikerült eme anyagi alapokat megtölteni? Az alapítás évében több komoly cég finanszírozása jelentette anyagi alapjainkat. Az alapítvány munkája 2000-ig folyamatosan fejlődött, sok támogatót, csatlakozót vonzott tevékenységünk. Az ezredforduló után az alapítók cégei noha ma is léteznek, már nem, vagy nem olyan rendszerben működnek. Emiatt meg kellett újítani az Alapítvány kuratóriumát, melynek tagjai. Többségében a rendőrség kötelékében dolgoztak, de ma az élet más területén is sikeresen érvényesültek, így hivatástudatból továbbra is aktívan tudják segíteni az Alapítvány munkáját. Rendszeresen ülésezünk, s ezeken a tanácskozásokon döntünk a meglévő pénzösszegek felhasználásáról. Természetesen az előírásoknak megfelelően a Felügyeleti Szervek figyelemmel kísérik munkánkat, szakmai ellenőrzésekkel támogatnak bennünket. Az elmúlt közel 20 évben az ide vonatkozó rendelkezéseknek, követelményeknek mindig és mindenben Hogyan került a kedvezményezettek körébe a Polgárőrség? Dr. Túrós András ny. r. altábornagy még aktív rendőrként ott bábáskodott az Alapítvány megalapításánál. Azóta is az egyik legaktívabb tagja a kuratóriumnak. Igen sok szakmai segítséget kaptunk tőle, s amikor úgy 5-6 éve felmerült: segítsük a civil bűnmegelőzők legrászorultabb nagycsaládosait, egyhangúan álltunk a kezdeményezés mellé. Így az Országos Polgárőr Szövetség elnökségének javaslata alapján nyújtunk segítséget ugyancsak három alkalommal a többgyermekes polgárőr családoknak. Hogy ilyen komoly formában segíthetünk a polgárőr nagycsaládoknak, abban jelentős szerepe van a CBA Kereskedelmi KFT-nek, s a cég elnökének, Baldauf Lászlónak. A közelmúltban egy különleges alkalommal is segítettek egy mozgáskorlátozott polgárőrnek. Az Országos Polgárőr Szövetség elnökségének állandó meghívottjaként magam is részt vettem azon a novemberi tanácskozáson, ahol Peszt Péter, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnöke segítséget kért Fellai József gondjainak megoldásában. Elmondta: a Mikei Polgárőr Egyesület korábbi vezetője amióta elvesztette lábát, lakásának foglya. Ennek ellenére - amiben lehet -, otthonról segíti önkéntes bűnmegelőző társait. Állapota rosszabbodása miatt azonban életkedve jelentősen lecsökkent, ezért arra gondoltak: megérdemelné, hogy rokkant autóval lássák el, segítsék. Ám ez jelentős anyagi terhet rótt volna családjára. Átfutott az agyamon, hogy láttam egy, a csepeliek gyártotta elektromos triciklit amit elsősorban külföldön forgalmaznak -, s felajánlottam Alapítványunk segítségét. Felkerestem a Schwinn Csepel kerékpárok forgalmazóját, megállapodtam velük egy ilyen jármű megvásárlásában, s még Karácsony előtt bensőséges ünnepség keretében átadtuk a járművet Fellai Józsefnek. Aki mondhatni teljesen újjászületett, visszatért életkedve, azóta ezzel a járművel végzi a polgárőri tevékenységét. Gyorsan megoldást találtunk hát egy komoly problémára. Ezért is mondom: várjuk a hasonló jelzéseket, hozzák a megyei elnökök az elnökségi ülés elé a területük ilyen jellegű gondjait. Mint ebben az esetben is, ha lehetőségünk van rá, segítünk. Mert biztosak vagyunk benne: sok gond akad országszerte, amelyek egy részére megoldást találhatnánk. Jól tudom: mindez csepp a tengerben. De a sok csepp sokat érhet Tóth Zoltán Fotó: Sebestyén Jenő

10 10 Interjú Legyen kitartásuk, buzgóságuk Beszélgetés Paskai László nyugalmazott bíborossal nagyon sok karácsonyi éneke van, így sokféle hangzott el, ismétlés nélkül. Lelkipásztorként a papnövendékekkel és a hívekkel ünnepeltem együtt a karácsonyt. Miután most gyengélkedem, az idei lesz életemben az első, hogy kihagyom az éjféli misét. Pedig gondolom, számtalant celebrált is Amióta az eszemet tudom, részt vettem ezeken, s papként valóban sokat celebráltam is. A legemlékezetesebb számomra az 1944-es volt. Szegedről, mint leventét elvittek minket. Útközben sikeresen megszöktünk, s Nagyatádon, a ferenceseknél húztuk meg magunkat. Éppen karácsony volt, amikor oda ért a front, így a templom kriptájába vettük be magunkat több napig. Itt karácsonyoztunk úgy, hogy néhány elavult koporsódeszkát leporoltunk, s a házfőnök itt végezte az éjféli misét. Amikor végre elvonult a front, térhettünk haza a testvéremmel. Az egész világ megemlékezett a kereszténység legszentebb ünnepéről, Jézus születéséről. Mire ezek a sorok megjelennek, már az újév első hetein is túl vagyunk. Szerkesztőségünk és az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége személyesen Dr. Túrós András OPSZ elnök, valamint az Esztergom Városi Polgárőr Szervezet elnöke, Bodrogai Sándor karácsonyi és újévi jókívánságaival megkereste a Simor Papi Otthonban lévő rezidenciáján Paskai László ny. bíborost, nyugalmazott Esztergom-budapesti érseket. Gyengélkedése ellenére a bíboros interjút adott lapunknak. Bíboros Úr! Engedje meg, hogy először hogylétéről érdeklődjem. Hát nem vagyok valami fitt. Az elmúlt négy hónap javarészét kórházban töltöttem, négy infarktuson estem át. Egy alkalommal mentőhelikopter szállított Budapestre, de szerencsére sikerült talpra állítaniuk. Gyengélkedem, főként a frontok viselnek meg Amikor beszélgetünk, már a második gyertya ég az adventi koszorún. Az újabb idő hozadéka ez a nagyon szép figyelemfelhívás az ünnepi készülődésre. Németországból terjedt el, hogy a négy adventi vasárnapot négy gyertya szimbolizálja. Ezeket vasárnaponként gyújtják meg annak jeleként, hogy egyre közelebb van a karácsony. A pozitív értelmét abban látom, hogy az utóbbi években inkább az ajándékozás felé fordult a figyelem, az ünnep belső tartalmáról egyre többen feledkeztek meg. Ám ez figyelmeztet: valami olyan ünnepre készülünk, ami világosságot tud adni az embereknek! Bíboros Úr! Mit üzen a polgárőröknek? Kívánok minden polgárőrnek békés, boldog újesztendőt! Tudom, az önkéntes segítők számára is igen sok feladatot tartogat Legyen meg kitartásuk, buzgóságuk a közösségi szolgálatuk teljesítésére. Tóth Zoltán Fotó: Engelbert Károly Karácsony. Ez a kereszténység legszentebb ünnepe. Hogyan emlékszik vissza a korábbi ünnepekre? Sokféle formában ünnepeltem Jézus születése napját. Mint kisgyermek, a húszas évek szokásainak megfelelően vártuk a Jézuskát a karácsonyfa körül énekléssel, imádkozással. Majd megkaptuk szerény ajándékainkat többnyire társasjátékokat. Szép és máig kellemes emlékeim vannak a szécsényi novíciusként illetve a gyöngyösi teológusként töltött ünnepekről. A ferenceseknél csaknem egy órán át tartott ez, a kápolnában beszédekkel kezdtük, majd az ebédlőben énekléssel folytattuk. A Mátra vidékének

11 Forró nyomon Zalába II. kerületi polgárőrök és rendőrök buktatták le a zalai autó tolvajokat Rólunk 11 Seres Ernő r. őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságának vezetője Egy zalai kistelepülésen találták meg a budapesti Kuruclesi útról ellopott autót a budaligeti polgárőrök a II. kerületi nyomozókkal közös akcióban. A tavaly decemberi, hajnali forró nyomok néhány órán belül egy jól szervezett autó tolvaj csapathoz vezettek. A polgárőrök és a rendőrök évtizedes együttműködése és a precíz beavatkozás sok éve tartó bűncselekmény sorozatnak vetett véget. A Budapest II. kerület Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület vezetőjéhez december 17-én hajnalban érkezett a jelzés, hogy elloptak egy autót Kuruclesről, a II. kerület egyik település részéről. A riasztott polgárőr perceken belül a helyszínen volt, s igyekezett minél több információt begyűjteni a lopás körülményeiről, az eltűnt járműről. Az autó tulajdonosával, illetve a gépjármű ellopásának hírére ugyancsak azonnal reagáló kerületi rendőrséggel folyamatos kapcsolatot tartva a polgárőr a lopott jármű nyomába eredt. Lekövetve az időközben az úton felismert gépkocsit, meg sem álltak egy kis faluig, Zalaegerszegtől néhány kilométerre. Nyomozóink egy percet sem késlekedve megkezdték az ügy felderítését. Felvették a kapcsolatot a zalai megyeszékhelyen dolgozó kollégákkal, majd a településre érve polgárőrünkkel együtt kezdték meg a faluban nyoma veszett személyautó felkutatását tájékoztatott Seres Ernő r. őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságának vezetője. A település kis mérete ellenére nem volt egyszerű megtalálni az ellopott járművet, amelyet az utolsó pillanatig igyekeztek elrejteni. Mint utóbb kiderült, a községben évek óta dolgozott egy csapat, amelynek tagjai autólopással, járműbontással, valamint gépkocsi- és alkatrész értékesítéssel egyaránt foglalkoztak. Ugyanakkor a hatóságoknak mindeddig nem sikerült tetten érni a település lakói közül többeknek is jó megélhetést biztosító, főként Skoda típusú gépkocsikra szakosodott társaságot. A zalai nyomozók polgárőrünk hatékony segítségével végül egy ház mélygarázsában bukkantak a keresett, Budapestről ellopott autóra, s ládaszám foglaltak le lopott autók bontásából származó, bontott alkatrészeket. A kerületi rendőrkapitány kiemelte: a polgárőrség és a rendőrség együttműködése példaértékű volt, az akció pedig óramű pontossággal zajlott. Seres őrnagy hangsúlyozta, ismét bebizonyosodott, hogy a rendőrség a polgárőrség nélkül csak félkarú óriás. A II. kerületi polgárőrök évtizedek óta rendszeresen és magas színvonalon nyújtanak segítséget a testületnek, az önkéntes bűnmegelőzők pedig továbbra is számíthatnak a rendőrség támogatására. A helyi polgárőrök szakmai felkészültségének és az évek óta tartó kollegiális kapcsolatnak köszönhető, hogy az egyenruhások visszaszolgáltathatták az autót budapesti tulajdonosának, mielőtt azt szétbonthatták volna. A kapitány felhívta a figyelmet arra is: az új szervezeti és működési szabályzat szerint 2012 októberétől a fővárosban ismét a kerületi nyomozók vizsgálják a kapitányság területén ellopott autók ügyeit. A II. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai már az első hetekben nagy erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy visszaszorítsák az itt gyakorivá vált gépjárműlopásokat. Ennek a törekvésnek az eredménye a mostani és a közelmúltban történt több elfogás. A zalai akció során több személyt tartóztattak le, miközben egy egész bűnszervezetet számoltak fel. A Zala megyei példa is azt mutatja, hogy csak a lakosság, a polgárőrség és a rendőrség együttműködésével lehet valós eredményeket elérni emelte ki Markos György, a II. Kerület Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület elnöke. Minden elismerésem a munkatársaimé, akik saját költségükön, szabadidejükben, a rendőrség mindennapos munkáját segítve dolgoznak a polgárőrségnél. A vezető arra is emlékeztetett, hogy a polgárőr egyesületek szerves részei Budapest II. kerületének, az iskolák környékén közlekedésbiztonsági segítséget nyújtva, az önkormányzati rendezvényeken biztosítási munkát ellátva, vagy éppen a rendőrséggel összehangolt közbiztonsági akciókhoz csatlakozva egyaránt a városrész polgárainak nyugalmáért és biztonságáért dolgoznak. Mint Markos György fogalmazott: ha egy bűncselekmény nem történik meg, már nem dolgozott hiába polgárőr szervezetük! Markos György, a II. Kerület Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület elnöke Forrás: Budai Polgár, Szabó Gergely Fotók: Eisenmann József

12 12 HÍREK Hetvenedik születésnapján köszöntötték Gyenesdiáson 70. születésnapja alkalmából köszöntötték Bozsóky Ferencet, a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnökét.bensőséges ünnepséget tartottak december 17-én Gyenesdiás egyik éttermében. Itt köszöntötték hetvenedik születésnapja alkalmából Bozsóky Ferencet, a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnökét. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Dr. Túrós András megbízásából Dr. Balogh Endre, az OPSZ adminisztratív igazgatója és Kolozsi József gazdasági-pénzügyi elnökhelyettes méltatta az ünnepelt másfél évtizedes polgárőr tevékenységét, megemlítve, hogy jelentős része van abban, hogy a magyar tengeren önkéntesek is segítik a vízirendőrök mindennapos tevékenységét. Átadták az ünnepeltnek az OPSZ elnökének tárgyjutalmát, egy Astron márkájú, névre szóló zsebórát. Az ajándék átvétele után Bozsóky Ferenc meghatottan mondott köszönetet a megemlékezésért. Mint mondotta: többszörösen különleges számára ez a nap, hiszen nem csak az OPSZ elnöke, de a Honvédelmi Minisztérium, az osztrák és szlovén veterán katonák szövetsége, valamint az Országos Magyar Vadász Kamara elnöke, Semjén Zsolt is emléktárggyal köszöntötte őt születésnapján. Betörést akadályoztak meg polgárőrök Sáregresen Betörést akadályoztak meg január 4-én éjszaka a sáregresi polgárőrök. Kakukk Tibornétól, a Sáregresi Polgárőr Egyesület elnökétől tudjuk, hogy január 4-én, nem sokkal éjfél után a szolgálatos polgárőrök két ismeretlen és gyanúsan viselkedő férfire lettek figyelmesek az Erkel utcában, az egyik ház előtt. A polgárőrök odamentek hozzájuk, udvariasan érdeklődtek mi járatban arrafelé, mire az ismeretlenek választ sem adva futni kezdtek. Az egyik polgárőr utánuk eredt elfogta és visszakísérte őket a helyszínre, miközben társa felébresztette a házban alvókat. A polgárőrök a rendőrség kiérkezéséig visszatartották a két gyanús személyt. Nem hivatalos információk szerint a rossz fiúk elmondták, hogy be akartak surranni a házba, és amíg az ott lakók alszanak, értékeket akartak eltulajdonítani. A szerencsének és persze a polgárőröknek is köszönhető, hogy tervük nem valósulhatott meg. Rongálókat csíptek el a XI. kerületben Részeg fiatalok úgy gondolták: az alkohol adta erejüket és bátorságukat egy személyautón mutatják be pénteken, az esti órákban. Pechükre a lágymányosi polgárőrök eredtek a nyomukba. Mindössze húsz perc után rendőrkézre adták a lágymányosi polgárőrök azokat a részeg fiatalembereket, akik a gyanú szerint egy parkoló autót rongáltak meg január 4-én este a főváros XI. kerületében. Értesüléseink szerint, pénteken este fél 10 környékén érkezett a bejelentés a rendőrséghez, miszerint a főváros XI. kerületében levő Andor utca egyik parkolójában egy ittas fiatalokból álló társaság egyik tagja nekiesett egy Peugeot-nak és azt megrongálta. A Lágymányosi Polgárőrség azonnal a helyszínre sietett, és egy tanútól kapott személyleírás alapján elkezdték keresni az elkövetőt, illetve az ittas társaságot. A bejelentéstől számított húsz perc múlva a Fehérvári úton sikerült a rendőrökkel közösen feltartóztatni az ittas fiatalokat. A feltételezett elkövetőt akit a tanú is felismert a rendőrök előállították. Fémtolvajokat fogtak Búcsúszentlászlón Fémtolvajokat fogtak polgárőr segítséggel Búcsúszentlászlón. Az elkövetőket január 4-én a rendőrség előállította. Polgárőrök értek tetten két férfit Búcsúszentlászlón, akik egy melléképületből vashulladékot próbáltak lopni. Azonnal értesítették a zalaegerszegi rendőrséget, miközben visszatartották az elkövetőket. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatójából megtudtuk, hogy a bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol kiderült, az elkövetők hárman voltak. A férfiak a garázsajtón keresztül jutottak a helyiségbe, ahol az ott talált harminc darab öntöttvas radiátort akarták elvinni. Tettenérésükig nyolcat pakoltak be egy kisteherautóba. A zalaegerszegi rendőrök előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki a tetten ért személyeket.

13 Im Memoriam 13 Gyászoljuk Czupi Jenőt Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a Pákai Polgárőr Egyesület elnöke, Czupi Jenő életének 76. évében súlyos betegség után elhunyt. Czupi Jenő megalakulása óta, 15 éven át vezette önkéntes egyesületünket. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Búcsúzunk Tari Jánostól A Szeged-Tápéi Polgárőr Egyesület mély fájdalommal tudatja, hogy Tari János polgárőr társunk 53 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Alapítója volt 1995-ben a Tápéi Polgárőr Egyesületnek, ahol feladatait is ellátta. Nagy aktivitással és odaadással dolgozott, egyre színvonalasabban látta el feladatát a szolgálat teljesítése közben. Munkássága elismeréseként 2007-ben megkapta az Országos Polgárőr Szövetségtől Az Év Polgárőre kitüntető címet. Minden ma tevékenykedő polgárőrnek példaértékű lehet kiemelkedő önkéntes tevékenysége. Emlékét kegyelettel megőrzi a Tápéi Polgárőr Egyesület tagsága! Elhunyt Sándor Vilmos Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Sándor Vilmos, az Ágasegyházi Polgárőr Egyesület alapító tagja 77 éves korában egy tragikus, cserbenhagyásos közlekedési balesetben életét vesztette. Az utolsó pillanatig tisztességgel végezte önként vállalt feladatát. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Kókai Sándor elnök Gyászoljuk Gyuris Jánost Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy küzdelmes és munkás életútja végén, türelemmel viselt, hosszú betegség után Gyuris János polgárőr társunk december 25-én, életének 64. évében itt hagyott bennünket. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása január 11-én, 14:00 órakor, a pusztamérgesi temetőben volt. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Pusztamérgesi Polgárőr Egyesület Mindenkit feledünk csak azt nem, akit igazán szeretünk. Elmentél tőlünk viszontlátás szóval Haza hoztak bezárt sötét koporsóval. Elhunyt Gurdon Miklós A Szápári Polgárőr Egyesület mély fájdalommal tudatja, hogy az egyesület elnöke egyben alapító tagja Gurdon Miklós életének 62. évében, december 21.-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Példaértékű aktív munkája pótolhatatlan veszteséget jelent egyesületünknek és a településnek egyaránt. A polgárőr társadalom a család gyászában osztozva emlékét kegyelettel megőrzi! Búcsúzunk Csákó Bélától Megrendülten tudatjuk, hogy Csákó Béla, a Farmosi Polgárőrség alapító tagja, 2012-től volt elnöke november 14-én váratlanul elhunyt. A polgárőri munkát 1991-ben, mint egyesületünk alapító tagja kezdte. Mindezt településünk közbiztonságának javításáért. Mindig hangsúlyozta, hogy a polgárőröknek az önkéntességben és az összefogásban van az ereje, hiszen minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szabadidejükben tevékenykednek. Farmos község lakossága sokat köszönhet neki. Fáradhatatlanul óvta településünket és annak minden lakosát polgárőr társaival együtt. Elfogadta sorsát, az emberi élet korlátait, a mindenkori adott helyzetet és igyekezett kihozni belőle mindazt, ami Tőle tellett. Sem az élet nehézsége, sem betegsége nem akadályozta meg abban, hogy aktívan tevékenykedjen. Köszönjük becsülettel végzett munkáját, fáradtságát. November 19-én vettünk tőle végső búcsút, utolsó útjára kisérve. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Elhunyt Rácz Pál A Romhány Polgárőr Egyesület vezetése ezúton közli, hogy Rácz Pál, az egyesület egyik alapító tagja, életének hetvenharmadik évében elhunyt. Gyászoljuk Márkus Lászlót A Budakeszi Városi Polgárőrség elnöksége mély fájdalommal tudatja, hogy Márkus László polgárőr, 51 éves korában elhunyt. Márkus László aktív társadalmi életet élt, miközben láthatatlan betegségét mosolyogva tűrte.

14 14 Szolgálat Itt a SZEM 2.0! A polgárôrség felfrissíti és újraindítja azt, amiben igazán jó! Ezt követően Kolozsi József, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, az OPSZ gazdasági-pénzügyi elnökhelyettese beszélt a SZEM mozgalomról. Sokszor hallhatjuk: rajta legyen a szemed! Találó, fontos mondás, hiszen ha valamin rajta a szemünk akkor meglátjuk azt is, ami egyébként elkerülné a figyelmünket. Ez a lényege a polgárőrség Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) nevű programjának. Közösségben élünk, ezért fontos, hogy figyeljünk a környezetünkben élőkre. Nekünk, polgárőröknek kiemelt feladat, hogy ahol tudunk, segítsünk. Ez a mozgalom indul most újra, megújult erővel, melynek ünnepélyes kezdetét január 14-én, Törökszentmiklóson tartották meg. A rendezvényen prominens vendégek jelentek meg, többek között országos és megyei polgárőr illetve rendőri vezetők, az állami és helyi apparátust irányító politikusok és önkormányzati vezetők. És nem utolsó sorban sok érdeklődő töltötte meg a törökszentmiklósi Ipolyi Arnold Kulturális Központ nagytermét. Zámbó Péter az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke üdvözölte, a hallgatókat. Bevezetésképpen dr. Juhász Enikő polgármesteraszszony beszédében elmondta: Egy önkormányzat eladata, hogy az emberek életminőségét javítsa. Hogy az embereket munkához, megélhetéshez juttassa. A lakosság szinvonalas egészségügyi ellátását garantálja, a kulturálódás területén széles teret biztosítson mindenkinek. A felsorolásból nem szabad kifelejteni a közbiztonság és a vagyonbiztonság kérdését. Csak akkor érezhetünk egy települést otthonunknak, ha biztonságban érezzük benne magunkat. Mit tehetünk ennek érdekében? Kulcsszó az együttműködés! Együtt kell működni a társadalom különböző szereplőinek, a rendőrségnek, az önkormányzat feladata, a polgárőrségnek, és a lakosságnak is. Ezért kiváló kezdeményezés a SZEM, a Szomszédok Egymásért Mozgalom. Törökszentmiklós jó példáját mutatja ennek az összefogásnak. Tudjuk és látjuk a problémákat, érzékeljük a veszélyeket, és azt, hogy még számtalan feladat áll előttünk a jövőben. Ezért van szükség arra, hogy a feladatait ellátó rendőrség mellett, egy jól működő polgárőrség legyen. Ez a találkozó is azt szolgálja, hogy megvalósítsuk azt a célt. Elsősorban válaszokat kell keresni és találni a társadalmat fenyegető veszélyekre. Az utóbbi időben csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, de több támadás érte az idős, egyedülálló embereket. Ezért kell a civil társadalomnak összefogni. A bűnt megelőzni ott lehet, ahol az megvalósul, és azok előzhetik meg, akiket fenyeget. Az Országos Polgárőr Szövetség huszonkettő éves fennállása óta figyelmet fordít a civil bűnmegelőzésre, így kerülhetett sor a rendőrség segítségével a Szomszédok Egymásért Mozgalom elindítására is. Mi a SZEM mozgalom célja? Helyi szinten csökkenteni a bűnözést. Javítani az egymást támogató közösségi tudatot, hogy mindenki hozzájárulhasson a saját, a szomszédja és a közösségi tulajdon védelméhez. A következő felszólaló dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke volt.

15 Szolgálat 15 A közbiztonság olyan, mint az oxigén. Ha van akkor senki sem foglalkozik vele, de ha nincs, akkor az nagy gondot és problémát jelent. Milyen a közbiztonság ma Magyarországon? Én azt mondom, hogy ma Magyarországon a közbiztonság kiegyensúlyozott, és azt gondolom, ezt bátran kellene hangsúlyozni. Ez azért van, mert azok az intézkedések, amiket az elmúlt évben tapasztaltam, azok egyre inkább beértek, és egyre inkább érezhetőek. A rendőrség létszámát jelentősen megemelték, munkája sokkal jobb és hatékonyabb. Hol látunk most olyan problémákat, amire érdemes odafigyelni? Az egyik, amire nem tudunk odafigyelni, az a családon belüli erőszak, gyilkosság. A másik gyenge láncszem a közbiztonság, az idős emberekkel kapcsolatos védelem. Sok idős emberre rátámadnak az elkövetők. A rendőrségnek, a polgárőrségnek, és minden egyes embernek, szomszédnak nagyon sok tennivalója van, mert meg lehet az idős embereket védeni, csak meg kell találni a lehetőségeket. Csatlakozni kell azokhoz a programokhoz, amiket ezzel kapcsolatban a polgárőrség meghirdetett. Van hetvenhétezer polgárőre Magyarországnak, akik ingyen és ellenszolgáltatás nélkül végzik a tevékenységüket. Mások biztonságát, vagyonát védik ezek az emberek. Vannak olyan megállapítások, hogy polgárőrség nélkül Magyarországon nincs közbiztonság, nincs bűnmegelőzés. Fontos, hogy valamennyi rendészeti szerv, stratégiai partnerének tekint bennünket. A kormány is stratégiai partnernek tekinti a polgárőrséget, és a 2011-ben született, 2012 februárban hatályba lépett új törvény is ennek köszönhető. Tehát a közbiztonságot senki se csak a rendőrségtől várja. Minden lehetőséget ki kell használni, és ennek egyik tárháza a polgárőrség, és a polgárőrségen belül a Szomszédok Egymásért Mozgalom. Ezt a mozgalmat Kopácsi Sándor hozta be az országba, és ez a mozgalom a kilencvenes évek elején nagyon szép eredményeket ért el, de az elmúl évtizedben inflálódott. Most adjunk a mozgalomnak oxigént, és szervezzük újjá! Farkas József rendőr ezredes, Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrfőkapitány szerint a közbiztonság értéknövelő tényező, hiszen ott, ahol közbiztonság van, az emberek szívesen laknak, oda szívesen mennek a vállalkozások és talán több munkahely is teremtődik. A másik legfontosabb kérdés a munkahely. Rengeteg olyan ember van, aki nem talál munkát. A mi feladatunk az, hogy azokkal a jóérzésű emberekkel kart karba öltve tudjunk együtt dolgozni, akik például ma is itt vannak. Hiszen úttörő mozgalomnak lehetünk szemtanúi. Maga a SZEM mozgalom már nem úttörő, de a kezdeményezés, ami Törökszentmiklóson elindult, az mindenképpen példa értékű lehet. Gondoljunk bele, valóban hálás dolog-e egy egy körzetért felelősséget vállalni? Esetenként nem, mert plusz munkával, felelősséggel jár. Akik ezt vállalják, azok a közösségnek megbecsült emberei kell, hogy legyenek! Markos György, az OPSZ külkapcsolatokért felelős elnökhelyettese beszédét kérdéssel kezdte: Mik vagyunk mi civilek? Mit teszünk mi? Mikor mi ezt elkezdtük az ezerkilencszázhetvenes évek közepén, megtanultunk azt, hogy mindenért küzdeni kell. Hogy a másokért való tenni akarás alázatra nevel. A polgárőrség nem azért szerveződött, mert unatkoztunk, vagy mert a rendőrségnek megirigyeltük a munkáját, hanem azért, hogy tegyünk valamit és bátran merjünk sötétedés után is hazamenni. Mit tehetünk? Az egymásra való figyelés segíthet, hiszen ha reccsen az ajtó Erzsi néninél nem biztos, hogy javítják, inkább lehet, hogy betörnek. Mi annyit teszünk a kerületben ahol lakom, ha a polgárőrökkel járőrözünk, röpcédulákon szórjuk szét a csatornázási művek, gázművek, rendőrség telefonszámát. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy miként néz ki egy hivatalos igazolvány, mert nem szabad beengedni senkit a lakásba. Mi polgárőrök nem azért vállalunk felelősséget másokért, mert unatkozunk. A polgárőrség tud segíteni a nagy és kis közösségekben, vagy akár a tanyavilágban is. Ha a SZEM elindul, ha eredményesen csináljuk, akkor kevesebb ember fog áldozatul esni a bűnözésnek. A gyűlésen Kolozsi József megjelölte azokat a polgárőröket, akik mint területi felelősök összetartják a lakókörzetükben a SZEM-es aktivistákat, tartja velük a kapcsolatot, ha kell információkkal, szakmai ismeretek átadásával segíti a lakosságot. A SZEM mozgalom életképességét és sikerességét tükrözi az is, hogy már ott a helyszínen volt érdeklődő, aki a hallottak alapján úgy döntött: szeretne belépni a polgárőrségbe és aktív tagja lenni a Szomszédok Egymásért Mozgalomnak. A gyűlés második részében egy könnyed hangvételű műsorral kedveskedtek a szervezők a jelenlévőknek, melyben népdal, magyar nóta, operett dalokat hallgathattak meg. Szöveg: L. Z.- G. P.

16 16 HÍREK Fatolvajokat fogtak a Polgárőrök Három település polgárőreinek közös összefogásával fogtak el fatol vajokat január 4-én, Pilisjászfalun. Háromszéki Attilától, a Pilisjászfalui Polgárőr Egyesület elnökétől tudtuk meg, hogy péntek délután a Piliscsabai Polgárőrség járőrei értesítették a pilisjászfalui polgárőröket, mely miszerint bejelentést kaptak arról, hogy egy furgont és egy rendszám nélküli terepjárót láttak az egyik erdőben. Vélhetően fát akarnak lopni. A pilisjászfalui polgárőrök azonnal értesítették a helyi körzeti megbízott rendőrt, valamint a szomszédos Tinnyei Polgárőrséget is A rendőrség koordinálásával a pilisjászfalui és tinnyei polgárőrök két autóval indultak a helyszínre, ahol az odaérkezéskor tetten érték a fatolvajokat. Akik éppen a furgonba pakolták a fát. Az elkövetők, mikor meglátták a polgárőröket, mindkét autóval megpróbáltak elmenekülni a helyszínről. A terepjárót a pilisjászfalui polgárőröknek sikerült megállítani, míg a furgont a tinnyei polgárőrök tartoztatták fel ötszáz méterrel arrébb. A helyszínen a rendőrség négy főt fogott el és állított elő a Pilisvörösvári Rendőrőrsre. A helyszínelés során az előzetes becslés szerint mintegy kétszázezer forint értékű fát próbáltak eltulajdonítani. A rendőrség lopás bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárást az ügyben. Köszönet a polgárőröknek Az Esztergom Városi Polgárőr Egyesület november végén levelet kapott egy helyi lakostól, amelyben a Margaréta utcai lakók nevében is köszönetet mondott a polgárőröknek. Akik a levélben jelzett betörésről a rendőrség felé elfogadható és használható jelzést adtak az elkövetőkről, kocsijuk rendszámával együtt. Tisztelt Polgárőrök! Köszönetemet szeretném kifejezni az Önök munkájáért, amit az esztergomi Margaréta utca lakói érdekében tettek november 15- én a délutáni órákban, 14 és 16 óra között. Köszönetemet fejezem ki édesapám nevében is. Mint tudják, ezen a napon édesanyám búcsúztatásán vettünk részt az utca lakóival egyetemben. A történet előzménye, hogy édesanyám kórházi kezelés alatt állt, így apámmal november 13-án meglátogattuk őt. Ezt követően arra tértünk haza, hogy házunkat kirabolták. Egy kedves úr, a család barátja, Major György polgárőr segített a védelem megszervezésében a temetés idején. A biztonságra ezért volt szükség, mert tudomásom szerint még több helyre akartak az elkövetők betörni utcánkban. Miután féltettem a búcsúztatás során üresen álló ingatlanokat, az azokban lévő értékeket, bátorkodtam segítséget kérni Önöktől. A kérést természetesen a rendőrség felé is jeleztem, sűrűbb járőrözést kérve a jelzett időben utcánkban és a környéken. Tudomásom szerint a polgárőrök jelzése alapján sikerült elfogni az utazó bűnelkövetőket! URH-átjátszóval gazdagodtak a soproni polgárőrök Az országban egyedülálló vívmányt vehetett át a Hűség városában, a Károly Kilátónál január 4-én a Soproni Polgárőr Egyesület. Az ötletgazda Török László polgárőr, ügyvezető elnök, hírközlési mérnők kezdeményezésére a városban már több cég URH-láncát kivitelező és karbantartó Horváth Ferenc híradás technikus felkérésére megfelelő szponzori támogatással került átadásra a mintegy 50 km-es hatósugarú URH-átjátszó állomás és a hozzá csatlakozó készülékek üzembe helyezése. A létesítmény elkészültének fontosságát a városlakók nevében Simon István alpolgármester méltatta, s köszönte meg a kivitelezők munkáját. Jámbor László, a Tanulmányi Erdő Gazdaság Zrt. vezérigazgatója mint a berendezés helyének és a díjtalan üzemeltetésnek házigazdája örömmel szólt a példás összefogásról a cégek és a hatóságok között, amelynek eredménye az országban egyedülállóan nagy polgárőr URH területi lefedettség. Hiszen ily módon lehetőség nyílt a Sopron-Fertőd Kistérség összes polgárőr egyesülete számára, hogy megfelelő elérhetőséggel rendelkezzenek. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság engedélye alapján létesített rendszer nagy előnye, hogy az országhatár menti környék erdeiben is lehetővé teszi a kommunikációt, ami a hagyományos mobiltelefonokkal nem lehetséges. Szabó Jenő r. alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság vezetője is örömét fejezte ki a beruházás átadása kapcsán, kiemelve: a kapitányság ügyeletén elhelyezett berendezéssel azonnal, költségek nélkül elérhetők a polgárőrök, s persze a rendőrök is. Ezáltal még szorosabbá válik a kapcsolat a rendőrség és a polgárőrség között. Víg József Attila, a Soproni Polgárőr Egyesület elnöke a térség polgárőrei nevében köszönte meg a tervezésben és kivitelezésben érintettek pozitív hozzáállását, aminek köszönhetően megvalósulhatott ez az egyedülálló létesítmény. Biztosította a jelenlévőket, hogy a műszaki berendezés maximálisan szolgálja majd a lakosság bűnmegelőzési igényeit mind a közterületeken, az erdőkben, a tavaknál, mind pedig a környezetvédelmet, hiszen segítségével sokat tehetnek a természetet romboló emberi tevékenységek ellen tudtuk meg Pankotai Zsolt kommunikációs menedzsertől. Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem munkájukat, segítségüket. Ifj. Brilla István

17 HÍREK 17 Lapáttal fogadta a polgárőrök köszönését Egy zsákot cipelő fiatalemberre figyeltek fel a járőröző polgárőrök január 11-én éjszaka Sály /Borsod-Abaúj-Zemplén megye/ pincesorán. A megszólított személy agresszívan válaszolt köszöntésükre. Nem véletlenül, ugyanis később kiderült: zsákjában betörésből származó használati tárgyak voltak. A kereket oldott férfit három nappal később elfogta és őrizetbe vette a rendőrség tudtuk meg Gaskó Bertalan r. alezredestől, a megyei főkapitányság kommunikációs irodájának vezetőjétől. A szolgálatban lévő polgárőrök Sály pincesorán az ominózus éjjelen egy zsákot cipelő személyre lettek figyelmesek. Köszönés után közölték vele:, hogy a helyi polgárőr egyesület tagjai, s kérdezték a zsák tartalmáról. A fiatalember válasz helyett futásnak eredt. A polgárőrök sem voltak restek, utolérték a szökevényt, aki agresszívan szidalmazni kezdte őket, miközben egyiküket meg is rúgta. A közfeladatot ellátó polgárőr gázsprayt használva próbálta a támadást elhárítani és telefonon igyekezett a rendőrséget értesíteni. Az elkövető a telefont is kiverte a polgárőr kezéből, majd egy lapátot kapott fel, s azzal akarta a polgárőröket bántalmazni. Több alkalommal is hadonászott vele irányukba. Később eldobta a lapátot, s kereket oldott. Bár akkor megmenekült, az eset után három nappal a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bükkábrányi Rendőrőrsének járőrei elfogták és bűnügyi őrizetbe vették. Vele szemben egy lakatlan ingatlanból történt, szabálysértési értékre elkövetett betöréses lopás és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás, A rendőrség kezdeményezte az őrizetbe vett 16 éves sályi fiatalember előzetes letartóztatásának bírósági elrendelését. Gurítottak, taroltak Ha Vas megye, akkor sport! Leginkább ez jellemző önként vállalt munkájuk mellett a Vas megyei polgárőrökre. Köztudottan ebben a megyében van a legtöbb polgárőr sportrendezvény, s ez a sportszeretet végigkísérte őket az elmúlt több mint két évtizedben. Hogy mennyire igazak a fentiek, arra bizonyosság: november 24-én immáron 28. alkalommal rendezték meg a Vas Megyei Baráti Polgárőr Tekeversenyt a Sárvár melletti Sitkén. A megmérettetésre előzetesen 12 csapat nevezett, amelynek tagjai 40 golyós /20 teli, 20 tarolás/ mérkőzéseken mérték össze tudásukat. Amíg a polgárőrök jó hangulatban gurítottak, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége megtartotta soros ülését, amelyen az elmúlt időszak történéseit és a jövő feladatait vitatták meg. A verseny ideje alatt jótékonysági gyűjtést is szerveztek a fogyatékkal élő vasi gyermekek Debrecenben rendezendő úszóolimpiai részvételének támogatására. Példamutató adományozással nem kevés pénz gyűlt össze. A hat órán át tartó reggel nyolckor kezdődött, s délután 14 órakor végződött versenyen a Csákánydoroszlói Polgárőr Egyesület csapata szerezte meg a győzelmet 587 fás teljesítménnyel, megelőzve a Kőszeg PE 548 fát elért és a Rábapaty PE 522 fás teljesítményű együttesét. Különdíjat vehetett át a legjobb egyéni teliző Simon Károly /Gyöngyösfalui PE/ 119 fa -, a legjobb egyéni taroló Bartha Zoltán /Rábapaty PE/ 69 fa és a legjobb női csapat, a Magyarszombatfai PE 382 fát teljesítő együttese. A díjakat Krug Gusztáv, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke adta át az arra érdemeseknek tudtuk meg Joó Tamás,a Vas MPSZ sajtósa tudósításából. VERHETETLEN ÁRON A QBE biztosító továbbra is verhetetlen áron nyújt: 24 órás védelmet a polgár ri szolgálat idejére!!! Szolgáltatás: baleseti halál esetén: Ft baleseti maradandó egészségügyi károsodás esetén: Ft baleseti kórházi napi térítésre naponta: Ft baleseti múlékony sérülésre: Ft baleseti csonttörésre: Ft Hazánkban számos megyei Polgár r Szövetség egyesületei megkötötték már a QBE biztosítóval a biztosításukat, amely személyenként évi 3 256,- Ft díjért a polgár ri szolgálat teljes idejére érvényes. Az egyesületek 9 768,- forintért kötöttek biztosítást, amely az egyszerre szolgálatban lév három f után fizetend, akiket nem kell nevesíteni. A QBE biztosító további kedvezményes szolgáltatásokkal is - utasbiztosítás, lakásbiztosítás, vagyon- és felel sségbiztosítás - készséggel áll rendelkezésére. További információkról a kedves érdekl a nyiregyhaza@hu.qbe.com címen, vagy a 70/ telefonon, illetve a 42/ faxon tájékozódhat.

18 18 HÍREK Bűn- és baleset megelőzési nap Tereskén A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Rétsági Rendőrkapitányság a Nógrád Megyei Nemzetiségi Roma Önkormányzattal és a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetséggel együttműködve december 4.-én Tereskén rendőrségi bűn- és baleset megelőzési napot szervezett. Az esemény elsődleges célja az óvodások, az általános iskolások és az időskorúak kiemelten a roma kisebbséghez tartozók segítése volt. Emellett kiemelt figyelmet kapott a konfliktus- és előítélet-mentes viszony fenntartása a roma kisebbség és a rendőrség között, valamint az áldozattá, bűnelkövetővé illetve szenvedélybeteggé válás elkerülése érdekében bűn- és baleset megelőzési ismeretek közvetítése a lakosság minél szélesebb körének. A rendőrök az óvodában Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi bábfiguráinak segítségével tanították a kicsiket a szabályok betartásának fontosságára és a vészhelyzetek elkerülésére. Az óvodások beülhettek a rendőrautóba, megismerhették az egyenruhások felszereléseit, így a gumibotot és a bilincset is. Ezt követően az általános iskolások rendhagyó osztályfőnöki órákon a bűn- és baleset megelőzés legfontosabb tudnivalóiról hallhattak előadást. Ismereteket szerezhettek a drogprevencióról, a gyalogosokra és a kerékpárosokra vonatkozó KRESZ szabályokról. A nap délutánján az érdeklődők bűnügyi technikai bemutatón vehettek részt, ahol a bátrabbaktól még ujjlenyomatot is vettek. Ezután a jelentkezők kerékpáros ügyességi versenyen mérhették össze tudásukat, a legügyesebbek ajándékokat vehettek át. A komplex program a prevenciós ismeretek átadásán túl arra is ráirányította a figyelmet, hogy a szabadidő hasznos eltöltése például a zene, a sport, a tánc fontos szerepet játszik a drogmentes élet megvalósításában valamennyi ember számára. A rendezvényen Nógrád megyei, roma származású zenészek és táncosok is felléptek, s a borsosberényi karate csoport tagjai is bemutatót tartottak a gyerekeknek. Az egész napos program zárásaként vagyonvédelmi szakember adott tanácsokat elsősorban az idősebb korosztály számára arról, hogyan kerülhetik el, hogy csalás, betörés, vagy rablás áldozatává váljanak. A rendőrségi nap sikereként könyvelhető el, hogy a gyermekek arcára valamennyi program mosolyt csalt. Mi több, közülük többen úgy nyilatkoztak: ha felnőnek, rendőrök szeretnének lenni olvasható a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. Az OPSZ Lovas Tagozatának felhívása Tisztelt lovas társaim! Az Országos Polgárőr Szövetség ban képzést szervez azoknak a lovasoknak, akik vagy polgárőrként már aktívan járőröznek, vagy most kívánnak csatlakozni a lovas polgárőrséghez. Nagy örömünkre a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány ennek megszervezéséhez felajánlotta segítségét. Az oktatás szakmai színvonalát a Népfőiskola és az OPSZ Lovas Tagozata felkérésére olyan előadók biztosítják, mint dr. Sótonyi Péter professzor, Széchenyi-díjas orvos, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, dr. Fehér Károly, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára, a mezőgazdaság tudomány kandidátusa, a Magyar Lovas Szövetség kommunikációs igazgatója, Lezsák Levente kaszkadőr, egyetemi előadó, aki a lóval való kommunikációról beszél majd, illetve Dénes Péter lovas szakértő, az OPSZ Lovas Tagozatának elnökségi tagja, míg a polgárőr alapismeretekről Zámbó Péter, az OPSZ szakmai alelnöke tart majd tájékoztató előadást. Az oktatás tematikája az OPSZ honlapjáról letölthető, vagy kérésre megküldöm azzal, hogy szívesen fogadjuk észrevételeiteket, gyakorlati kérdéseiteket, hogy segíthessünk a mindennapok feladatainak megoldásában. Az oktatás tartalmazza a járőrtevékenységhez szükséges polgárőr alapismereti képzést is. A tanfolyam egy lovas kérdésekkel kiegészített tesztlap kitöltésével zárul majd, a résztvevők Tanúsítványt kapnak a kurzus elvégzéséről. Az oktatás helye a lakiteleki Népfőiskola. A szemeszter négy egymásra épülő blokkból áll. Ezeknek időpontjai: február 15-17, március 22-24, április és július 5-7. Az utolsó blokkban, július 6-án rendezzük meg a II. Országos Polgárőr Lovas Szemlét. A képzésekre péntek estétől lehet érkezni, ekkorra egy ismerkedési esetet szervezünk. Az előadások szombaton reggel 9 órakor kezdődnek, s vasárnap délig, a hazautazásig tartanak. A szállás és étkezés díját mind a négy alkalmat tekintve az egyszeri 5 ezer forintos regisztrációs díj tartalmazza. A polgárőr egyesületi tagoknak az OPSZ téríti a regisztrációs díjat! Kivételt képeznek azok, akik regisztrációjuk ellenére önhibájukból az oktatáson nem vesznek részt! A képzés amennyiben a 80 fős keretet a polgárőrök nem töltik fel a regisztrációs díj megfizetése mellett nyitott a pártoló tagok illetve szimpatizánsok számára is. A jelentkezéseket az opsz.lovastagozat@gmail.com címre várjuk. Bízva abban, hogy felkeltettük érdeklődéseteket, üdvözlettel: dr. Rácz Adrienn OPSZ Lovas Tagozat elnöke Elérhetőségek: OPSZ Lovas Tagozat Lakitelek. Széchenyi krt. 48., opsz.lovastagozat@gmail.com, Telefon:

19 HÍREK 19 Mentori képzés Csongrád megyében A jogszabályi változásokra tekintettel közösen szervezett mentori képzést december 19-én a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége a főkapitányság épületében. A megjelenteket Batiz István, a szövetség elnöke köszöntötte, majd az előre megküldött napirendek alapján hallgattak meg előadásokat a résztvevők. Elsőként Batiz István szólt a képzés fontosságáról, majd Szilágyi Róbert r. alezredes, a Csongrád MRFK rendészeti igazgatója a megyei polgárőrség és rendőrség közötti együttműködés helyzetéről, a rendszeres kapcsolattartás fontosságáról, az információáramlás biztosításának jelentőségéről, a közös tevékenység jelenlegi és jövőbeni lehetőségeiről, formáiról beszélt. Ezt követően Tátrai János tü. alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főelügyelője szólt a polgárőrség és a katasztrófavédelem együttműködéséről rendkívüli események, természeti csapások és egyéb katasztrófahelyzetek esetén. A rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti feladatairól, a polgárőrség jövőbeni hatékonyabb bevonásának lehetőségeiről a közrend-közbiztonsági feladatok ellátásába témakörében Skribanek Csaba r. őrnagy, a Csongrád MRFK közrendvédelmi osztályának munkatársa tartott előadást, amelyet követően kollégája, Horváth Zoltán r. őrnagy és Batiz István szóltak a polgárőr törvény egységes értelmezéséről, a módosításból adódó feladatok gyakorlati megvalósításáról. Határmegye lévén az illegális migrációból adódó aktuális polgárőr feladatokról ejtett szót előadásában Szécsényi Gábor r. százados, a Csongrád MRFK Határrendészeti Szolgálatának megbízott vezetője. A tanácskozás második felében polgárőr feladatok sokaságáról esett szó. Vas Tibor, a megyei szövetség szakmai alelnöke a polgárőr egyesületek jogszabályokból adódó adatszolgáltatási, tájékoztatási, jelentési kötelezettségeit vette górcső alá, majd Tóth Zoltánné gazdasági alelnök a társadalmi szervezetek pénzügyi-számviteli szabályairól, az egyesületek könyvelési, könyvvezetési szabályairól, a pénzügyi beszámoló elkészítéséről, az elszámolások tartalmi követelményiről beszélt. A polgárőrség aktuális kérdéseit Batiz István osztotta meg a jelenvoltakkal, végül Vízhányó Ferenc, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke szólt az önkormányzatok és a polgárőrség együttműködésének újabb lehetőségeiről. A tartalmas és gyakorlatban is hasznosítható előadások befejeztével lehetőségük volt a résztvevőknek konzultációra az egyes napirendek előadóival, s ez további segítséget adott a mentoroknak majdani oktatásaik megtartásához, hiszen ily módon magas szinten tudják majd átadni az elhangzottakat szűkebb pátriájukban oktatásaik alkalmával. Az egész napos képzés zárásaként Szilágyi Róbert r. alezredes kiemelkedőnek ítélte az előadásokat, majd Batiz István köszönte meg az előadók munkáját, a rendőrség vezetésének pedig azt, hogy helyet adtak e fontos képzésnek. Magyari Béla Megújított együttmûködés Bensőséges ünnepség keretében Együttműködési megállapodást írt alá december 20-án a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság épületében Fülöp Valter r. ezredes, megyei főkapitány és Horváth Róbert, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke. A két szervezet vezetője a Polgárőrségről szóló új törvény alapján újította meg évek óta tartó együttmunkálkodását. A rendőrség stratégiai partnerének számító polgárőrség Zala megyében 145 egyesületben mintegy 6500 önkéntessel segíti a bűnmegelőzést. A napi munka során a rendőrök nem csak közös szolgálatokat látnak el civil társaikkal, de szakmai felügyeletet is gyakorolnak a munkájuk felett. A közös munka eredményesebbé tétele érdekében mindkét szerv vezetője kiemelte a tapasztalatok rendszeres értékelésének szükségességét áll a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

20 20 HÍREK A Baranya megyei Polgárőrség tanácsolja Miként az ország több megyéjében, Baranyában is megnövekedett a téli időszakban a disznóvágásokkal kapcsolatos betörések száma. Ezért is a Baranya Megyei Polgárőr Szövetség felhívására a helyi egyesületek figyelmeztető tanácsokkal látják el a helyi lakosokat, védendő értékeiket. Íme a felhívás: Itt az év vége, az év eleje. Megérkeztek a hideg hónapok, itt van a disznóvágások és füstölések szezonja. Szomorú tapasztalat, hogy ebben az időszakban megnövekszik az előbbiekkel összefüggő bűnesetek száma. Előfordul, hogy a tolvajok az élő állatot már az ólból elviszik, de a bűnözők nagy része úgy véli, sokkal egyszerűbb és kényelmesebb a már feldolgozott terméket elvinni a füstölőkből, kamrákból. A rendőrségi szakemberek tapasztalata szerint az elkövetők nem szeretik a gondosan zárt ajtókat, ablakokat. Azok nyitásával ugyanis zajt keltenek, amivel magukra irányíthatják a figyelmet. Sokkal jobban kedvelik azokat a helyeket, ahova könnyedén bejuthatnak, mert nyitva az ajtó, nincs riasztó, vagy éppen az udvarban házőrző kutya. Épen ezért kérjük: mindig tartsa zárva az ólakat, melléképületeket, tárolókat, húsfüstölő helyiségeket. Higgye el, nem feleslegesen kidobott pénz a jó minőségű zárakkal történő ellátásuk sem! Javasoljuk, szereltessen az udvarra mozgásérzékelő lámpát, hiszen a tolvajok sötétben szeretnek dolgozni, a lámpa fénye zavarja őket, jelenlétükre figyelmeztet. Egész évben fontos a szomszédokkal való jó viszony ápolása. Télen is meg van ennek az aktualitása. Érdemes a szomszédokkal összefogni, odafigyelni egymás házára, értékeire, biztonságára. Télen is vigyázzon értékeire, védje azokat a tolvajok ellen, hiszen Ön dolgozott meg értük, Ön is élvezze munkájának gyümölcsét! A helyi polgárőr egyesület Munkába menet Emberéleteket mentett a polgárõr Szabó Jenő Szloboda György, a Dunaújváros Táborállási Polgárőr Egyesület vezetője egy nem mindennapos, bátor helytállásról tájékoztatta lapunkat, miszerint egyesületük tagja, Szabó Jenő munkába menet emberéleteket mentett példás helytállásával. A kohászváros Béke városrészéből kerékpárral indult Sándorháza felé, munkahelyére november 25-én este 6 óra tájban Szabó Jenő polgárőr. Az Újtelepen, a Kőrösi Csoma Sándor utca 20. számú házhoz érve azt észlelte, hogy a családi ház mögött óriási füsttel ég valami, az ingatlan tulajdonosa, egy idős férfi pedig segítségért kiabált. A polgárőr azonnal tudta, mi a kötelessége, leugrott kerékpárjáról, mozgósította a szomszéd lakókat, s rajtuk keresztül értesítette a tűzoltókat. Amíg a lánglovagok a helyszínre nem értek, Szabó Jenő az idős férfi keresésére indult. Ő ugyanis visszatért a már lángoló házukba. A polgárőr habozás nélkül átvetette magát a kerítésen, berohant a már füsttel telt, égő lakásba, ahol rátalált a feleségét kereső tulajdonosra. A bátor polgárőr az utcára támogatta az idős, erősen zavart házaspárt, biztonságba helyezve őket. Közben arról is érdeklődött, van-e gáz, vagy gázpalack a házban. Ezt követően a szomszédos épület ajtaját nyomta be, miután az ott lakó nem reagált a csengetésre. Miközben a szomszédot a közelben lakók kitámogatták lakásából, a polgárőr szétnézett, nincs-e abban a lakásban robbanásveszélyes gázpalack. Miután nem talált ilyet, az utcára ment, s egy időközben odaérkezett munkatársával aki ugyancsak Sándorházára igyekezett a tűzoltók megérkezéséig igyekeztek minél távolabb tartani a robbanásveszélyes épülettől az utcán összesereglett szomszédokat. Miután tájékoztatta a megérkezett tűzoltókat a helyzetről, kollégájával együtt folytatták útjukat munkahelyükre. A példás, bátor és becsületes helytállás eredménye, hogy a lakástűz emberi áldozatot nem követelt. Szabó Jenő polgárőr jelesre vizsgázott, polgárőri helytállása példaértékű, amihez az egyesület valamennyi tagja nevében gratulálok írta levelében Szloboda György elnök.

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

- B E S Z Á M O L Ó -

- B E S Z Á M O L Ó - - B E S Z Á M O L Ó - Hajdúhadházi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület A Hajdúhadház Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatás felhasználásról Tisztelt Képviselő-testület! A Hajdúhadházi Polgárőr

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE!

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! 2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2010-ben is számos intézkedést és javaslatot tett arra, hogy a polgárőr egyesületek

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz. Tel. BM: (03/32) 30-00, 30-01 Városi: (06/42) 524-601 Fax. BM: (03/32) 30-02 Városi: (06/42)

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére Ferencvárosi Önkormányzat Iktató szám: 199/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-ei ülésére Tárgy: Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány beszámolója Előterjesztő: Készítette: Előzetesen

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1 ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu Iktatószám: /2014. JÓVÁHAGYOM: DR.

Részletesebben

POLGÁRŐRSÉG dr. Túrós András OPSZ elnök január 5.

POLGÁRŐRSÉG dr. Túrós András OPSZ elnök január 5. POLGÁRŐRSÉG 2011 dr. Túrós András OPSZ elnök 2011. január 5. A Polgárőrség feladatait a mai felkészítő fórumon fogalmazzuk meg, mondjuk el. A 2010. év fantasztikus volt, a polgárőrök felülmúltak mindent!

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu Elfogadva az OPSZ Közgyűlésének 11/2014.

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér. 8. Tel.: 06-30-273-0486 Hiv. szám: 15/2012. Ö. ü. Tömör István Balatonkenese Város polgármestere Balatonkenese 8174.

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1608-2/2013. ; 1607-3/2013. 2. a.) a helyi Polgárőrség B E S Z

Részletesebben

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét,

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, Hagyományainkhoz hűen az idei évben is megrendezzük a Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, ahol a magyarországi falvak csapatain kívül, a határon túli települések versenyzői ismét

Részletesebben

Küldöttgyűlési határozatok

Küldöttgyűlési határozatok Küldöttgyűlési határozatok AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG 2015. NOVEMBER 28-I KÜLDÖTTGYŰLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATOK KGY/1/2015. SZ. HATÁROZAT (2015. 11. 28): A küldöttgyűlés megállapította, hogy az alapszabály

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

SZÖVEGES INDOKLÁS Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi költségvetéséről

SZÖVEGES INDOKLÁS Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi költségvetéséről A 2/2011. sz. elnökségi határozattal elfogadva. SZÖVEGES INDOKLÁS Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi költségvetéséről A Magyar Köztársaság Kormánya részéről döntés született, hogy a 2011. költségvetési

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: Javaslat a Budapest XVI. kerületi Közbiztonsági Alapítvány támogatására Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E H-9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 5. Telefon/Telefax: 0036-99-314-048 BM Telefon: (21)-46-40, (21)-46-41, BM Telefax: (21)-46-07 E-mail: sopronrk@gyor.police.hu

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó A MEZŐZOMBOR POLGÁRŐR EGYESÜLET ÉVI MUNKÁJÁRÓL

B E S Z Á M O L Ó A MEZŐZOMBOR POLGÁRŐR EGYESÜLET ÉVI MUNKÁJÁRÓL B E S Z Á M O L Ó A MEZŐZOMBOR POLGÁRŐR EGYESÜLET 2008. ÉVI MUNKÁJÁRÓL Készítette: Ferenczi István polgárőr vezető Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtestület! A szokásos módon és időben kerül

Részletesebben

CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra

CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 41459/2008. CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra Előterjesztő: Abdai Géza alpolgármester

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület. tevékenységéről július 1-től június 30-ig

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület. tevékenységéről július 1-től június 30-ig Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2017. július 1-től 2018. június 30-ig Szabó Tiborné egyesület elnöke A Polgári Polgárőr Egyesület bemutatása: A Polgári Polgárőr Egyesület 1993.

Részletesebben

Az egyesület teljes létszáma 30 fő, mely 22 rendes és 8 tiszteletbeli tagból áll össze. Február hónapban 2 fő felvételére került sor.

Az egyesület teljes létszáma 30 fő, mely 22 rendes és 8 tiszteletbeli tagból áll össze. Február hónapban 2 fő felvételére került sor. VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14.

POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14. POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14. A POLGÁRŐRSÉG MINŐSÉGE JÁRÁSI KOORDINÁTOROK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK 2015. 2. 16. zambop@orfk.police.hu 2 GYEREKBESZÉD

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Prevenciós program. anno 1999

Prevenciós program. anno 1999 Prevenciós program anno 1999 Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesületünk egyik fő feladatának tekinti a vízibalesetek számának csökkentését. Baleset-megelőzési előadásaink során felhívjuk a figyelmet

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

(2-3. old.) (3. old.) (4-5. old.)

(2-3. old.) (3. old.) (4-5. old.) (2-3. old.) (3. old.) (4-5. old.) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2016. szeptember havi bűnmegelőzési

Részletesebben

SZÉCSÉNY ÉS VONZÁSKÖRZETE KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 3170 Szécsény Rákóczi út 66. Számlaszám: OTP Jóváhagyom! Szécsény,

SZÉCSÉNY ÉS VONZÁSKÖRZETE KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 3170 Szécsény Rákóczi út 66. Számlaszám: OTP Jóváhagyom! Szécsény, SZÉCSÉNY ÉS VONZÁSKÖRZETE KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 3170 Szécsény Rákóczi út 66. Számlaszám: OTP 11741062-20023601 Jóváhagyom! Szécsény, 2010..... Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet sk. kuratórium

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szám:1068-1/2011/alt. OKF Országos Polgárőr Szövetség Szám: 544-2/2011 OPSZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

Részletesebben

Rákosmenti Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolója és értékelése

Rákosmenti Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolója és értékelése Rákosmenti Polgárőr Egyesület 2016. évi szakmai beszámolója és értékelése oldal 1 Tartalom Egyesületi adatok Tisztségviselők Közgyűlés, elnökségi ülések Taglétszám alakulása Felszerelés, ruházat Szolgálatellátás

Részletesebben

POLGÁRŐR TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY

POLGÁRŐR TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY POLGÁRŐR TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY 2017.kormany.hu 1 2 3 TISZTELT POLGÁRŐRÖK! Köszöntöm az elmúlt évben alapításának negyedszázados évfordulóját ünneplő polgárőr mozgalom valamennyi tagját. A Polgárőrség megalakításának

Részletesebben

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok Berzai Zsolt r. őrnagy kiemelt főreferens ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály Tel.: +36-1-443-5690 berzaizs@orfk.police.hu A gyermekek közlekedés-biztonságával

Részletesebben

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója, Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy A katasztrófavédelem terén huzamosabb ideje végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül Tűzoltó Nap alkalmából

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ május

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ május VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu Ügyszám: 14050/2017/2014/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt"

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület. 2. A szervezet székhelye:

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

ÁLLAPOT 2. SZ. MELLÉKLET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK HATÁROZATAI

ÁLLAPOT 2. SZ. MELLÉKLET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK HATÁROZATAI - 18-2. SZ. MELLÉKLET AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK HATÁROZATAI HATÁROZAT ELN/1/2009. SZ. HATÁROZAT A polgárőr igazolványok visszavonásig érvényesek, az érvényesítő címkék igénylése külön

Részletesebben

Teljes bevétel tervezete: ,-Ft

Teljes bevétel tervezete: ,-Ft BIATORBÁGYI POLGÁRŐRSÉG ÉS ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET ALAPÍTVA: 2005 2051 Biatorbágy, Széchenyi utca 2/1. 18724068-1-13 Telefon/fax: 06-23-311-113 / E-mail: police@biatv.hu/ www.biatorbagy-bunmegelozes.hu.

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. B e s z á m o l ó

TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. B e s z á m o l ó Szám: 19040-938/2012 ált. TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG :8300 Tapolca, Ady Endre utca 2., 8301 Tapolca, Pf.:125. +36/87/412-322, Fax: +36/87/412-322 e-mail: rauszi@veszprem.police.hu Jóváhagyom: Rausz István

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése

Bűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése Bűnmegelőzési tanácsok A trükkös lopások megelőzése Vannak bűnelkövetők, akik kihasználják azt, hogy az idősek jóindulatúak, segítőkészek, a figyelmüket könnyen el lehet terelni, és közülük sokan egyedül

Részletesebben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben Az elmúlt évben főigazgatói intézkedés határozta meg a polgári védelmi szervezetek gyors (12 órás) és rövid (24 órás)

Részletesebben

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM POLGÁRŐR SZOLGÁLAT FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN OPSZ programindító fórum 2014. 02. 15. ZÁMBÓ PÉTER OPSZ alelnök, zambo.peter1@chello.hu, 06309010218

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület!

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület! Ügyszám: 14050/1058/2013. ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY Cím: 7500 Nagyatád Zrínyi u.7. / Pf.:14. Tel :82/553-210 / BM: 03-23/55-11 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu T Á J É K

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat.

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. Budaörs Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályvezető Iktatási szám: Tárgy: Közös szolgálatok Tisztelt Osztályvezető Úr! Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. 2010. november

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. az Országos Polgárőr Szövetség 100x100 biztonság kiemelt bűnmegelőzési mintaprogram végrehajtásáról. 2013. augusztus 21.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. az Országos Polgárőr Szövetség 100x100 biztonság kiemelt bűnmegelőzési mintaprogram végrehajtásáról. 2013. augusztus 21. VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:2013. november 21-én Várgesztes, Községházán 19,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Menoni

Részletesebben

Biztonság Hete B a l e s e t - m e g e l ő z é s i é s

Biztonság Hete B a l e s e t - m e g e l ő z é s i é s Biztonság Hete B a l e s e t - m e g e l ő z é s i é s b i z t o s í t á s i t é m a h é t Baleset-megelőzési és biztosítási témahét Az ORFK-OBB és a MABISZ közös kezdeményezése European Road Safety Charter

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány Kuratóriumának Elnökétől

Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány Kuratóriumának Elnökétől Ügyszám: 2421-2/2014. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány Kuratóriumának Elnökétől Javaslat a Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány 2013. évi működéséről szóló beszámoló elfogadására Tisztelt

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Szám: 04030/2379-1 /2011. ált. Tisztelt Képviselő-testület! 1 Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/361-644, BM: 51-10 Fax: 66/361-644, BM: 33/51-01, 33/51-06 Email : gyula..rk@bekes.police.hu.

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a mártélyi Polgárőr, Tűz-és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület 2014. január 01.-től december 31.-e között végzett tevékenységéről.

B E S Z Á M O L Ó. a mártélyi Polgárőr, Tűz-és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület 2014. január 01.-től december 31.-e között végzett tevékenységéről. Polgárőr, Tűz- és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület Mártély 6636. Mártély, Jókai u. 8. sz. Tel/Fax: (62) 228-043 mobil: (30) 621-6296 E-mail: rozsapolgaror@citromail.hu B E S Z Á M O L Ó a mártélyi Polgárőr,

Részletesebben

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76.

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76. Beszámoló a 2008. évi tevékenységről 2008. február 17. Telefon: 06-20 /369-3913 1 Telefon: 06-20 / 369-3914 I. Szervezeti életünk Szervezeti életünkben 2007. év folyamán jelentős történt. Létszámunk kisebb

Részletesebben

Ügyszám: 14050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt" Tárgy: Beszámoló Hiv.szám: 985/2013. Ügyintéző: Baranyai Gábor r. őrgy. Tisztelt Jegyző Úr!

Ügyszám: 14050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: Nyílt Tárgy: Beszámoló Hiv.szám: 985/2013. Ügyintéző: Baranyai Gábor r. őrgy. Tisztelt Jegyző Úr! RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 880 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/71-00 / BM: 03-23/27-2 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu Ügyszám: 1050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt" Tárgy:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká

Részletesebben

Országos Rendőrfőkapitányság

Országos Rendőrfőkapitányság Országos Rendőrfőkapitányság Határrendészeti Helyzetkép 215.VII. Magyar III./ 1. Határrendészeti szakterület intézkedéseinek összetétele III./ 2. Illegális migrációhoz kapcsolódó cselekmények III./ 3.

Részletesebben

Országos Rendőrfőkapitányság

Országos Rendőrfőkapitányság Országos Rendőrfőkapitányság Határrendészeti Helyzetkép 215.VIII. Magyar III./ 1. Határrendészeti szakterület intézkedéseinek összetétele III./ 2. Illegális migrációhoz kapcsolódó cselekmények III./ 3.

Részletesebben

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Kulcskompetenciák Idegen nyelvi kompetencia Digitális kompetencia lloydchilcott.wordpress.com

Részletesebben

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22 NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) 514-500/20-52, fax: 23-22 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben

Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület. Felelős kiadó: Horváth István. Kiadási év, 2014.

Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület. Felelős kiadó: Horváth István. Kiadási év, 2014. Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület Felelős kiadó: Horváth István Kiadási év, 2014. Perkáta és a polgárőrség Perkáta története - röviden Fejér megyében, a Mezőföld keleti peremének völgyekkel

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség év első félévi tevékenységről

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség év első félévi tevékenységről BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET, PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATA 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. Tel.: 283-0549, Fax: 283-0061 www.pesterzsebet.hu PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség évi tevékenységről

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség évi tevékenységről PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B. Tel.: +36 (30) 932-9344 www.polgarorseg.eu BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség 2018. évi tevékenységről a Pesterzsébeti Polgárőrség közgyűlése

Részletesebben

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere SSLi. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Alfa Polgárőr Egyesület 2012. évi munkájáról szóló beszámolóról,

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében január 16-án. Brunner Istvánné. Sánta Mátyás. Karczagné Nagy Klára

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében január 16-án. Brunner Istvánné. Sánta Mátyás. Karczagné Nagy Klára JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében 2017. január 16-án. Jelen vannak : Horváth Sándor elnök Brunner Istvánné Sánta Mátyás Karczagné Nagy Klára Kiss Edit Laczikné

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

Beszámoló az Oktatási Munka Bizottság 2014. évi munkájáról

Beszámoló az Oktatási Munka Bizottság 2014. évi munkájáról Heves Megyei Polgárör Szervezetek Szövetsége Oktatási Munka Bizottsága Beszámoló az Oktatási Munka Bizottság 2014. évi munkájáról A Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 2013.február 23-án keltezett

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 33/1980. számú PARANCSA

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 33/1980. számú PARANCSA HK: 10-123/83. gy. BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! 10-22/33/1980. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 33/1980. számú PARANCSA a Belügyminisztérium munkájának önkéntes segítői II. országos

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 2/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 20-án a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u. 3.) megtartott

Részletesebben