Szerk.: Vizkievicz András

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szerk.: Vizkievicz András"

Átírás

1 Többsejtű állatok Szerk.: Vizkievicz András Az első többsejtű állatok megkövült maradványai kb. 600 millió évesek. A törzsfejlődés folyamatának rekonstruálásához Ernst Haeckel a XX. század elején megfogalmazott biogenetikai alaptörvénye nyújt segítséget, mi szerint, az állatok embrionális fejlődésük során megismétlik az evolúció fontosabb lépéseit. Mivel ma az embrionális fejlődés kezdeti stádiumait jól ismerjük, így ezekből visszakövetkeztethetünk a törzsfejlődés folyamatára. Az embrionális fejlődés a megtermékenyítéssel létrejött zigótával veszi kezdetét. A zigóta kialakulása után röviddel sokszoros osztódásba kezd, minek eredményeképpen egy külsőben szederre emlékeztető sejthalmaz jön létre. A képződmény neve formájára utalva szedercsíra, a fejlődés első állomását szedercsíra stádiumnak nevezzük. Ezek után a szedercsíra belső sejtjei felszívódnak, így egy belül üreges képződmény a hólyagcsíra alakul ki. A fejlődés második állapotát hólyagcsíra stádiumnak nevezzük. A következőkben a hólyagcsíra egy ponton betűrődik, aminek eredményeképpen egy kehelyre emlékeztető szerkezet a bélcsíra jön létre, s ezt bélcsíra állapotnak nevezzük. A bélcsíra fala kétrétegű, a külső sejtréteget külső csíralemeznek vagy ektodermának, a belső réteget belső csíralemeznek vagy endodermának nevezzük. A két sejtréteg nem simul össze, így köztük üreg található, melyet őstestüregnek nevezünk. A bélcsíra nyílását ősszájnak, üregét ősbélüregnek nevezzük. A később megjelenő középső csíralemezzel, a mezodermával együtt a három csíralemez megjelenése igen fontos lépés, mivel belőlük különböző szövetek, szervek alakulnak ki. Azokat az állatokat, melyeknél a szájnyílás az embrionális ősszájból alakul ki, ősszájú állatoknak nevezzük. Ide tartoznak: lapos-, fonal-, gyűrűsférgek, ízeltlábúak, puhatestűek. A fentiek ismeretében, a biogenetikai alaptörvény értelmében az állati (heterotróf eukarióta) egysejtűek először laza sejttársulást (szedercsíra), majd gömbszerű telepeket hoztak létre (hólyagcsíra). Majd ezt követően, ez a belül üreges, szabadon úszó képződmény megtapadt a tenger fenéken, s csúszó életmódra tért át. Mivel táplálékát az aljzatról szerezte be, teste egy ponton betűrődött, s így kialakult a szájnyílás, mely egy primitív bélüregbe vezetett (bélcsíra). 1

2 A többsejtű állatokat a következők szerint csoportosítjuk tovább: ÁLSZÖVETESEK alországa Szivacsok törzse SUGARAS SZIMMETRIÁJÚAK tagozata Csalánozók törzse TÖBBSEJTŰ ÁLLATOK országa SZÖVETESEK alországa Ős-testüregesek KÉTOLDALI SZIMMETRIÁJÚAK tagozata Valódi testüregesek Laposférgek Puhatestűek törzse törzse Gyűrűsférgek törzse Fonálférgek törzse Ízeltlábúak törzse Hármas testüregűek Újszájúak: Tüskésbőrűek törzse Gerinchúrosok törzse Előgerinchúrosok altörzse Fejgerinchúrosok altörzse Gerincesek altörzse Álszövetes állatok alországa Az ide tartozó élőlények közös sajátsága, hogy valódi szöveteik nincsenek, a sejtek még nagymértékben megőrizték önállóságukat, átalakuló képességüket, kevéssé specializáltak. Testük felépítésében résztvevő különböző sejtrétegeket az előbbiek figyelembe vételével csupán álszövetnek tekintjük. Az alországba csak egyetlen törzs, a szivacsok törzse tartozik. A szivacsok törzse A ma élő szivacsok testének felépítése nagymértékben hasonló, így a törzset példaállat kiválasztása nélkül egységesen jellemezzük. Előfordulás A szivacsok nagyrészt tengeriek, ritkán édesvíziek (2 százalék). Elsősorban a sekélyebb part menti vizeket kedvelik (10-15 m), de ismertek 6000 méteren élő fajok is. A szivacsok mindig valamilyen felülethez tapadnak, ami lehet az aljzat, de lehet akármilyen mesterséges építmény is. Szerveződés Eukarióta, többsejtű, álszövetes, főleg telepes állatok. (Mint egyedek igen ritkán fordulnak elő). Méret A szivacsok egyedei kicsik, ugyanakkor telepeik elérhetik a méteres nagyságrendet is. Alak, felépítésük külső jellemzői Az egyedek alakja leginkább egy kehelyhez hasonlítható, a belőlük felépülő telepek viszont változatos alakúak. 2

3 Az egyedek felépítése Az állatot kívülről a vékony testfal határolja, amely egy üreget, az ún. űrbelet veszi körül. A testfalon rengeteg apró és egy nagyobb nyílás található, melyeken keresztül az űrbél közlekedik a külvilággal. A kisebb nyílásokat bevezető nyílásoknak (pórusok) nevezzük, mivel a víz ezeken keresztül jut be az űrbélbe, a nagyobb nyílást kivezető nyílásnak nevezzük, mivel a beáramlott víz ezen keresztül távozik onnan. A szivacsok testfala 3 rétegből épül fel. A külső rétegben lapos fedősejtek találhatók, melyek feladata az állat elhatárolása a környezettől, a védelmem. A belső réteg az űrbelet határolja, s az egysejtűeknél már megismert galléros ostoros sejtek építik fel. A galléros ostoros sejtek, o egyrészt ostoruk csapkodásával vízáramot keltve biztosítják, hogy az űrbél és a környezet között cserélődjön a víz, o másrészt az állaton átszűrődő vízből felveszik a táplálékot, és megkezdik annak emésztését. A középső réteg egy kocsonyás lemez, melyben többféle, különböző működéseket végző sejttípus található. A vándorsejtek állábas mozgásra képesek, a galléros ostoros sejtek által felvett táplálék emésztését, szállítását végzik. A váztűképző sejtek a szivacstest szilárdságát adó vázelemeket állítják elő. A váztűk anyaga szerint a szivacsok 3 csoportját lehet megkülönböztetni. A kovaszivacsokban a vázelemek anyaga szilícium-dioxid, azaz kova, a mészszivacsokban kalcium-karbonát, azaz mész, s a szivacsok harmadik csoportjában, a szaruszivacsokban egy jódtartalmú fehérje a spongin található meg. A fenti vázelemek igen változatos felépítésűek (szimmetriájúak), s egymáshoz kapcsolódva egy bonyolult vázrendszert képezve biztosítják a szivacstest alakállandóságát. Az ún. őssejtek megőrizték átalakuló képességüket, bármilyen sejtté képesek fejlődni, a szivacsok nagymértékű regenerációjáért, és ivartalan szaporodásáért ezek felelősek. Végül, a középső rétegben helyezkednek el az ivaros szaporodásért felelős ivarsejtek, és a környezet bizonyos ingereit felvevő idegsejtek (mechanikai, fényingerekre a kivezető nyílás átmérőjét képesek változtatni). 3

4 Az egyes életműködések Táplálkozás A szivacs táplálékát elsősorban egysejtűek, baktériumok, esetleg szerves törmelék képezi, melyeket a testén átszűrődő tengervízből a galléros-ostoros sejtek vesznek fel. A táplálék beleragad a sejteket borító nyálkarétegbe, majd bekebelezve megkezdődik az emésztés. Az emésztésnek ezt a formáját, amikor a folyamat teljesen a sejteken belül megy végbe, sejten belüli emésztésnek nevezzük. A félig megemésztet tápanyagot a vándorsejtek veszik át, melyek befejezik az emésztést és biztosítják az anyagszállítást. Légzés A szivacsoknak külön légzőszervük nincs, a szükséges oxigént a testüket átmosó vízből veszik fel. Keringés, anyagszállítás Keringési rendszerük nincs, e feladatot a vándorsejtek végzik el. Kiválasztás Kiválasztó szervük nincs, a salakanyagok eltávolítását a vándorsejtek és a galléros-ostoros sejtek látják el. Mozgás A szivacsok sem helyzet-, sem helyváltoztató mozgásra nem képesek. Szaporodás A szivacsok mind ivartalanul mind ivarosan képesek szaporodni. Ivartalan szaporodásuk lehet bimbózás, mikor a test valamelyik pontján az ott levő őssejtekből kiindulva egy új szivacssarj keletkezik, a folyamat telepképződéshez vezet. Az ivaros szaporodás során az őssejtekből ivarsejtek keletkeznek melyek egyesülésével új egyed jön létre. A szivacsok lehetnek váltivarúak vagy hímnősek. A hímivarsejtek nagy mennyiségben keletkeznek, elhagyják az állat testét és a vízárammal egy petesejtet tartalmazó egyed testének belsejébe kerülnek, ahol megtörténik a megtermékenyítés. A zigóta osztódásba kezd, majd egy hólyagszerű ún. csillós lárva keletkezik, amely elhagyja az anyaállatot, néhány napig sodródik, aztán megtapadva, nyílásokat kialakítva új szivacs egyed jön létre. Fejlődésük közvetett. Származás A belső sejtréteget tekintve igen valószínű, hogy a szivacsok az ősi galléros-ostoros sejtektől származnak. Első képviselőik kb. kb millió éve jelentek meg. A szivacsok nem 4

5 fejlődtek tovább, így a fejlettebb állatok evolúciójában nem játszottak szerepet, kialakulásuk zsákutcának tekinthető. Jelentőség Nagy jelentőségük van a természetes vizek tisztulási folyamataiban, mivel, mint láttuk a körülöttük levő vizet folyamatosan átszűrik, kivonva belőle a különböző mikroorganizmusokat, bomló szerves anyagot. A szaruszivacsok porát magas jód tartalmuk miatt régen az ételhez keverték, s ezzel bizonyos betegségeket pl. strúmát gyógyítottak. Egyes szaruszivacsokat már az ókortól tisztálkodásra használták. Rendszerük Ma a tudomány kb szivacsfajt ismer. Rendszerezésük a váztűk anyaga és szimmetriája alapján történik. Tavi szivacs 5

ÁLLATOK R.: ANIMALIA

ÁLLATOK R.: ANIMALIA ÁLLATOK R.: ANIMALIA Többsejtű állatok országa Regnum Animalia (Metazoa) heterotróf soksejtűek diploidok, haploid stádium a gamétákra korlátozódik laza sejttársulás álszövetes szövetes kb. 600 millió éve

Részletesebben

TÖBBSEJTŰ ÁLLATOK országa SZÖVETESEK alországa SUGARAS SZIMMETRIÁJÚAK tagozata Csalánozók törzse Ős-testüregesek altagozata. A laposférgek törzse

TÖBBSEJTŰ ÁLLATOK országa SZÖVETESEK alországa SUGARAS SZIMMETRIÁJÚAK tagozata Csalánozók törzse Ős-testüregesek altagozata. A laposférgek törzse A laposférgek Szerkesztette: Vizkievicz András ÁLSZÖVETESEK alországa Szivacsok TÖBBSEJTŰ ÁLLATOK országa SZÖVETESEK alországa SUGARAS SZIMMETRIÁJÚAK tagozata Csalánozók Ős-testüregesek altagozata Laposférgek

Részletesebben

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Óraszám Cím 1. Áttekintés Megjegyzés 2. Az élet természete rendezettség, szerveződés szintek 3. Az élet természete anyagcsere, szaporodás,

Részletesebben

TÖBBSEJTŰ ÁLLATOK országa SZÖVETESEK alországa SUGARAS SZIMMETRIÁJÚAK tagozata Csalánozók törzse Ős-testüregesek altagozata. A laposférgek törzse

TÖBBSEJTŰ ÁLLATOK országa SZÖVETESEK alországa SUGARAS SZIMMETRIÁJÚAK tagozata Csalánozók törzse Ős-testüregesek altagozata. A laposférgek törzse A laposférgek Szerkesztette: Vizkievicz András ÁLSZÖVETESEK alországa Szivacsok TÖBBSEJTŰ ÁLLATOK országa SZÖVETESEK alországa SUGARAS SZIMMETRIÁJÚAK tagozata Csalánozók Ős-testüregesek altagozata Laposférgek

Részletesebben

11. évfolyam esti, levelező

11. évfolyam esti, levelező 11. évfolyam esti, levelező I. AZ EMBER ÉLETMŰKÖDÉSEI II. ÖNSZABÁLYOZÁS, ÖNREPRODUKCIÓ 1. A szabályozás információelméleti vonatkozásai és a sejtszintű folyamatok (szabályozás és vezérlés, az idegsejt

Részletesebben

Az egysejtű eukarióták teste egyetlen sejtből áll, és az az összes működést elvégzi, amely az élet fenntartásához, valamint megújításához, a

Az egysejtű eukarióták teste egyetlen sejtből áll, és az az összes működést elvégzi, amely az élet fenntartásához, valamint megújításához, a Az egysejtű eukarióták teste egyetlen sejtből áll, és az az összes működést elvégzi, amely az élet fenntartásához, valamint megújításához, a szaporodáshoz szükséges. A sejtplazmától hártyával elhatárolt

Részletesebben

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM I. félév Az élőlények rendszerezése A vírusok Az egysejtűek Baktériumok Az eukariota egysejtűek A gombák A zuzmók

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Témakörök Biológia Osztályozó vizsgákhoz 2012/2013 9. Természettudományos Osztálya-kémia tagozat A növények életműködései Légzés és kiválasztás Gázcserenylások működése Növényi párologtatás vizsgálata

Részletesebben

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei 1. Forró éghajlati övezet: növényzeti övei, az övek éghajlata, talaja esőerdő, trópusi lombhullató erdőszerkezete, szavanna, sivatagok jellemzése

Részletesebben

Szaporodás formák. Szaporodás és fejlődés az élővilágban... 12/4/2014. Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai:

Szaporodás formák. Szaporodás és fejlődés az élővilágban... 12/4/2014. Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai: Szaporodás és fejlődés az élővilágban... Szaporodás formák Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai: Osztódással Bimbózással (hidra) Vegetatív szaporodás Partenogenézis (parthenosszűz, genézis-nemzés)

Részletesebben

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához A gimnáziumi biológia tankönyvek átdolgozott kiadása, felépítésében a kerettanterv előírásait követi. Ennek megfelelően: a 10. osztályos tankönyvben Az élővilág

Részletesebben

TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013

TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013 MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013 Készítette: ZÁRDAI-CSINTALAN ANITA 1. óra Év eleji ismétlés 2. óra Az élőlények rendszerezése 3. óra A vírusok A prokarióta és eukarióta

Részletesebben

BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály február 20.

BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály február 20. BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály 2016. február 20. Kód Elérhető pontszám: 100 Elért pontszám: I. feladat. Fogalomkeresés (10 pont) a. :olyan egyedek összessége, amelyek felépítése, életműködése, élettérigénye

Részletesebben

A vizet és az ásványi anyagokat egész testfelületükön keresztül veszik fel, melyet a szárukban található kezdetleges vízszállító sejtek továbbítanak.

A vizet és az ásványi anyagokat egész testfelületükön keresztül veszik fel, melyet a szárukban található kezdetleges vízszállító sejtek továbbítanak. Mohák (törzse) Szerkesztette: Vizkievicz András A mohák már szárazföldi növények, ugyanakkor szaporodásuk még vízhez kötött. Kb. 360 millió (szilur) évvel ezelőtt jelentek meg, a tengerek árapály zónájában

Részletesebben

BIOLÓGIA TANMENET. X. évfolyam 2013/2014

BIOLÓGIA TANMENET. X. évfolyam 2013/2014 MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM BIOLÓGIA TANMENET X. évfolyam 2013/2014 A 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet és az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet alapján készítette Zárdai-Csintalan Anita 1. óra Év eleji

Részletesebben

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből.

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből. Minimum követelmények biológiából Szakkközépiskola és a rendes esti gimnázium számára 10. Évfolyam I. félév Mendel I, II törvényei Domináns-recesszív öröklődés Kodomináns öröklődés Intermedier öröklődés

Részletesebben

Az állatok világa Szerk.: Vizkievicz András

Az állatok világa Szerk.: Vizkievicz András Az állatok világa Szerk.: Vizkievicz András Az ide tartozó élőlényeket alapvetően anyagcseréjük és helyváltoztató képességük különbözteti meg a többi élőlény csoporttól. Az állatok heterotróf életmódot

Részletesebben

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM Célok Tanulói teljesítmények növelése Tanulási motiváció kialakítása tevékenység, megfigyelés,

Részletesebben

Gyűrűsférgek törzse. Példaállat a földigiliszta. Élőhely. Laza, nedves, humuszos talajokban. Testfelépítés

Gyűrűsférgek törzse. Példaállat a földigiliszta. Élőhely. Laza, nedves, humuszos talajokban. Testfelépítés Gyűrűsférgek törzse Szerkesztette: Vizkievicz András A gyűrűsférgek eukarióta, többsejtű, szövetes, valódi testüreges, valódi szelvényezett, mindhárm csíralemezzel rendelkező, ősszájú, kétldali szimmetriájú

Részletesebben

Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya. Általános jellemzés

Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya. Általános jellemzés Puhatestűek törzse Szerk.: Vizkievicz András Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya Általános jellemzés Szerveződés:

Részletesebben

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a Tantárgy neve Biológiai alapismeretek Tantárgyi kód BIB 1101 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Összóraszám (elm.+gyak.) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelő neve

Részletesebben

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam TÉMAKÖR TARTALOM Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése A forró övezet élővilága A mérsékelt övezet élővilága

Részletesebben

BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam

BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam 10. évfolyam TÉMAKÖRÖK TARTALMAK Az élőlények testfelépítésének és életműködéseinek változatossága A vírusok, a prokarióták és az eukarióta egysejtűek

Részletesebben

Aszpirin. Bőr (köztakaró) Gerincesek kültakarója (nem kell!!!) Ízeltlábúak kültakarója. Ízeltlábúak kültakarója. Szervtan.

Aszpirin. Bőr (köztakaró) Gerincesek kültakarója (nem kell!!!) Ízeltlábúak kültakarója. Ízeltlábúak kültakarója. Szervtan. Aszpirin Szervtan Animális szervek Vegetatív szervek Bőr (köztakaró) Határfelület Védőréteg Külső hatások (fizikai, kémiai, biológiai) Kutikula (kitin, szklerotin) Színezet Érzékszervek helye Elszarusodó

Részletesebben

Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához

Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése Az életközösségek jellemzői, az ökológiai környezet, az élő és

Részletesebben

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016)

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) 1 Biológia tantárgyból mindhárom évfolyamon (10.-11.-12.) írásbeli és szóbeli vizsga van. A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli

Részletesebben

Nagy Erika. Biológiából Ötös. 7. osztályosoknak. www.biologia.ws

Nagy Erika. Biológiából Ötös. 7. osztályosoknak. www.biologia.ws Nagy Erika Biológiából Ötös 7. osztályosoknak www.biologia.ws 1 Készítette: Nagy Erika 2009 Társszerző: Kasszán Zsuzsanna MINDEN JOG FENNTARTVA! Jelen kiadványt vagy annak részeit tilos bármilyen eljárással

Részletesebben

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó Szóbeli tételek I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó baktériumokat és a védőoltásokat! 2. Jellemezd

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET B

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET B MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET B BIOLÓGIA 10. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítették: Oláh Zsuzsa Matula Ilona A kiadvány KHF/4572-11/2008. engedélyszámon 2008.12.17. időponttól tankönyvi engedélyt kapott

Részletesebben

12. évfolyam esti, levelező

12. évfolyam esti, levelező 12. évfolyam esti, levelező I. ÖKOLÓGIA EGYED FELETTI SZERVEZŐDÉSI SZINTEK 1. A populációk jellemzése, növekedése 2. A populációk környezete, tűrőképesség 3. Az élettelen környezeti tényezők: fény hőmérséklet,

Részletesebben

Témazáró dolgozat. A növények országa.

Témazáró dolgozat. A növények országa. Témazáró dolgozat. A növények országa. 1.feladat. Mit jelentenek az alábbi fogalmak? fotoszintézis, telepes növények kétivarú virág egylaki növény egyszikű növény 2.feladat. Jellemezze a vörösmoszatok

Részletesebben

7. évfolyam. Továbbhaladás feltételei:

7. évfolyam. Továbbhaladás feltételei: 7. évfolyam I. Az élőlények változatossága Csapadékhoz igazodó élet a forró éghajlati övben Az élővilág alkalmazkodása a négy évszakhoz, a mérsékelt övezet és a magashegységek környezeti jellemzői és élővilága.

Részletesebben

Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10.

Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10. Tanmenet Iskola neve: IV. Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV: Béla út 131. Tantárgy: Biológia Tanár neve: Tóth László Csoport életkor (év): 14 Tankönyv Nagyné Horváth Emília: Biológia

Részletesebben

család (família); rend (ordo); osztály (classis); törzs (phylum)

család (família); rend (ordo); osztály (classis); törzs (phylum) GERINCTELENEK Hány állatfaj él a Földön? Arisztotelész: 454 állatfaj Jelenleg ismert, leírt fajok száma 1millió, de ez nem végleges! Többsejtű állatok több mint 600 millió éve lakják a Földet - kihalt

Részletesebben

BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001

BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001 BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001 BIOLÓGIA 9. évfolyam Heti óraszám:1 Évi óraszám: 37 óra Célok és feladatok Szakközépiskolában a biológiatanítás célja az elméleti ismeretátadás, a gyakorlati készségfejlesztés

Részletesebben

BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001

BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001 BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001 BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció Heti óraszám: 2 Évi óraszám: 66 Célok és feladatok Szakközépiskolában a biológiatanítás célja az elméleti ismeretátadás,

Részletesebben

Ostoros egysejtűek Páncélos ostorosok (barázdás moszatok) Zöldmoszatok (lehetnek helyváltoztató mozgásra képtelenek is) Ostorosmoszatok Ős-ostorosok

Ostoros egysejtűek Páncélos ostorosok (barázdás moszatok) Zöldmoszatok (lehetnek helyváltoztató mozgásra képtelenek is) Ostorosmoszatok Ős-ostorosok Ostoros egysejtűek Páncélos ostorosok (barázdás moszatok) Zöldmoszatok (lehetnek helyváltoztató mozgásra képtelenek is) Ostorosmoszatok Ős-ostorosok Galléros-ostorosok Állábas egysejtűek Hálózatos állábúak

Részletesebben

TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ

TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ Figyelem! Aki valamelyik tételéből elégtelenre felel, annak a teljes vizsgája elégtelennek minősül, vagyis mindkét témakörből újra kell vizsgáznia. A. Tételek. Az élővilág

Részletesebben

BIOLÓGIA ea. Állattan

BIOLÓGIA ea. Állattan BIOLÓGIA ea. Állattan Testüreg kialakulása 1. A testfal= külső csíralemez (ektoderma), a tápcsatorna= belső csíralemez (entoderma) között található testüreg: elsődleges vagy áltestüreg (lapos és fonálférgek,

Részletesebben

2013/2014.tanév TANMENET. a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához.

2013/2014.tanév TANMENET. a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához. 2013/2014.tanév TANMENET a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához. Összeállította: Ellenőrizte: Jóváhagyta:..... munkaközösség vezető igazgató Sopron, 2013. szeptember 01. Heti 1

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (osztódószövet, bőrszövet)

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (osztódószövet, bőrszövet) TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (osztódószövet, bőrszövet) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az élőlények rendszere az alábbi kis táblázatban

Részletesebben

TestLine - Életjelenségek, mikrovilág Minta feladatsor

TestLine - Életjelenségek, mikrovilág Minta feladatsor Mivel kebelezi be táplálékát az óriás amőba? (1 helyes válasz) 1. 1:14 Normál sejtszáj ostor csilló csalánfonal álláb Mely állítások igazak az ostorosmoszatokra? (4 jó válasz) 2. 1:31 Normál Ősi típusaiktók

Részletesebben

2. forduló megoldások

2. forduló megoldások BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld

Részletesebben

BIOLÓGIA. A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! I. A sejt felépítése és működése

BIOLÓGIA. A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! I. A sejt felépítése és működése BIOLÓGIA Kedves felvételizők! A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! Jó tanulást és eredményes vizsgát kívánunk: a BI biológia tanárai Témakörök I.

Részletesebben

Az omnipotens kutatónak, Dr. Apáti Ágotának ajánlva, egy hálás ex-őssejtje

Az omnipotens kutatónak, Dr. Apáti Ágotának ajánlva, egy hálás ex-őssejtje 1 Az omnipotens kutatónak, Dr. Apáti Ágotának ajánlva, egy hálás ex-őssejtje Írta és rajzolta: Hargitai Zsófia Ágota Munkában részt vett: Dr. Sarkadi Balázs, Dr. Apáti Ágota A szerkesztésben való segítségért

Részletesebben

9-12. OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat

9-12. OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat 9-1 OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre építve a tanulókkal

Részletesebben

Gombák. 100 000-300 000 faj. Heterotróf, kilotróf Szaprofita, parazita

Gombák. 100 000-300 000 faj. Heterotróf, kilotróf Szaprofita, parazita Gombák Gombák Klorofill nélküli, heterotróf táplálkozású, spórás, fonalas, egy vagy többsejtű, valódi sejtmaggal rendelkező, ivarosan és ivartalanul is szaporodó telepes szervezetek. 100 000-300 000 faj.

Részletesebben

Az emésztő szervrendszer. Apparatus digestorius

Az emésztő szervrendszer. Apparatus digestorius Az emésztő szervrendszer Apparatus digestorius Táplálkozás A táplálék felvétele. A táplálék tartalmaz: Ballasztanyagokat: nem vagy kis mértékben emészthetők, a bélcsatorna mozgásában van szerepük Tápanyagokat:

Részletesebben

Állati egyedfejlődés szakaszai:

Állati egyedfejlődés szakaszai: Embriológia Állati egyedfejlődés szakaszai: ivarsejtek fejlődése (proontogenezis) embrionális (foetális) fejlődés: megtermékenyüléstől a születésig posztembrionális szakasz: születéstől a kifejlett állapotig

Részletesebben

A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÓSZERVEI

A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÓSZERVEI A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÓSZERVEI A NÖVÉNYEK KÉTSZAKASZOS EGYEDFEJLŐDÉSE NEMZEDÉKVÁLTAKOZÁS - ÁLTALÁNOS NÖVÉNYI TULAJDONSÁG - NEM GENETIKAI ÉRTELEMBEN VETT NEMZEDÉKEK VÁLTAKOZÁSA - IVAROS ÉS IVARTALAN SZAKASZ

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 2. (szállítószövet, alapszövetek)

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 2. (szállítószövet, alapszövetek) TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 2. (szállítószövet, alapszövetek) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az élőlények rendszere az alábbi kis

Részletesebben

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Vizek parányi élőlényeinek megismerése Iszaplakó kagyló megfigyelése Ízeltlábúak a vízben és a vízparton Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: vízminta (patak, tó,

Részletesebben

Rendszertan. biol_7_rendszertan.notebook. April 23, 2013. Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28. ápr. 23 12:51. ápr.

Rendszertan. biol_7_rendszertan.notebook. April 23, 2013. Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28. ápr. 23 12:51. ápr. Rendszertan Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28 1 A rendszerezés alapegysége: A csoport B halmaz C faj D törzs E osztály F ország ápr. 23 12:51 2 A faj jellemzői: A A faj egyedei

Részletesebben

B I O L Ó G I A. PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. de. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt!

B I O L Ó G I A. PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. de. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt! B I O L Ó G I A PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. de. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Kérjük, olvassa el a bevezetőt! A javítási útmutatóhoz rendelkezésre áll a feladatsor. Egyes feladatoknál

Részletesebben

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 1+4 ÉVFOLYAMOS TAGOZAT 10. ÉVFOLYAM Időkeret: Évi óraszám: 72 Heti óraszám: 2 óra Javasolt óraterv Összes óra Gyakorlati óra Összefoglaló óra Ellenőrző óra Alapfogalmak, vírusok, 9

Részletesebben

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam TÉMAKÖR TARTALOM Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése A forró övezet élővilága A mérsékelt övezet élővilága

Részletesebben

Az ember szaporodása

Az ember szaporodása Az ember szaporodása Az ember szaporodásának általános jellemzése Ivaros szaporodás Ivarsejtekkel történik Ivarszervek (genitáliák) elsődleges nemi jellegek Belső ivarszervek Külső ivarszervek Váltivarúság

Részletesebben

Biológia verseny 8. osztály

Biológia verseny 8. osztály Biológia verseny 8. osztály 2016.02.. I. feladat. Fogalomkeresés (10 pont) Összpontszám: 100 pont a. A faj :olyan egyedek összessége, amelyek felépítése, életműködése, élettérigénye hasonló, amelyek a

Részletesebben

A centriólum és a sejtek mozgási organellumai

A centriólum és a sejtek mozgási organellumai A centriólum A centriólum és a sejtek mozgási organellumai Egysejtű eukarióta sejtekben,soksejtű állatok sejtjeiben 9x3-triplet A,B és C tubulus alegységek hengerpalástszerű helyezkedéssel Hossza 0,3mm

Részletesebben

A vízi ökoszisztémák

A vízi ökoszisztémák A vízi ökoszisztémák Az ökoszisztéma Az ökoszisztéma, vagy más néven ökológiai rendszer olyan strukturális és funkcionális rendszer, amelyben a növények, mint szerves anyag termelők, az állatok mint fogyasztók,

Részletesebben

Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint)

Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Szövettan I. Állati szövetek típusai Hám- és mirigyszövet Kötő- és támasztószövet Izomszövet Idegszövet Sejtközötti állomány nincs Sejtközötti állomány van Laphám (utóvese, érfal) köbhám csillós hám speciális

Részletesebben

BEVEZETÉS AZ ÁLLATTANBA

BEVEZETÉS AZ ÁLLATTANBA BEVEZETÉS AZ ÁLLATTANBA Szerkesztette: dr. Molnár Kinga dr. Csörgő Tibor dr. Farkas János Kis Viktor dr. Molnár Kinga dr. Sass Miklós Szatmári Zsuzsanna dr. Török Júlia Katalin BEVEZETÉS AZ ÁLLATTANBA:

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Szakközépiskola Tesztlapok Biológia - egészségtan tantárgy 10. évfolyam Készítette: Perinecz Anasztázia Név: Osztály: 1. témakör: Láthatatlan élővilág.

Részletesebben

6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat

6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat 6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A hat évfolyamos gimnáziumokban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 1 6. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre

Részletesebben

Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa Csomópontok:

Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa Csomópontok: Végtelen változatosság-a rendszerezés szükségessége Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa a legfontosabb rendszertani kategóriák az élővilág

Részletesebben

Rendszertan. Élő szervezetek: diverzitás. 13 milliárd faj ismert

Rendszertan. Élő szervezetek: diverzitás. 13 milliárd faj ismert Rendszertan Hogyan rendszerezzük az élő szervezeteket? 1 13 milliárd faj ismert Élő szervezetek: diverzitás Ez csupán 5%-a a Földön valaha élt élő szervezeteknek!!!!! Új fajok még ma is kerülnek elő 2

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Biológia. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.07.1.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Biológia. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.07.1. 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Biológia készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.07.1. alapján 10-12. évfolyam 2 A biológia tantárgy tanításának céljai

Részletesebben

BIOLÓGIA GIMNÁZIUM. 10 12. évfolyam

BIOLÓGIA GIMNÁZIUM. 10 12. évfolyam BIOLÓGIA GIMNÁZIUM 10 12. évfolyam Célok és feladatok A gimnáziumi biológiatanítás célja, hogy az általános iskolában megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre építve a tanulókkal megismertesse

Részletesebben

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés)

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 5. óra Élőlényismeret I. Az alsóbbrendű szervezetek (fito- és zooplankton szervezetek), növényi és állati szervezetek Makroelemek Tápanyagok Mikroelemek

Részletesebben

2. Gyakorlat Álszövetes állatok tagozata (Subregnum Parazoa) Szivacsok törzse (Phylum Porifera)

2. Gyakorlat Álszövetes állatok tagozata (Subregnum Parazoa) Szivacsok törzse (Phylum Porifera) 2. Gyakorlat Álszövetes állatok tagozata (Subregnum Parazoa) Szivacsok törzse (Phylum Porifera) Az álszövetes állatok nem rendelkeznek valódi csíralevelekkel, és sejtjeik még nem szerveződnek szövetekbe.

Részletesebben

Fejlődéstan (biogenetika) Sály Péter Saly.Peter@mkk.szie.hu

Fejlődéstan (biogenetika) Sály Péter Saly.Peter@mkk.szie.hu Fejlődéstan (biogenetika) Sály Péter Saly.Peter@mkk.szie.hu Bevezetés Fejlődés: mennyiségi és minőségi változások folytonos sorozata. A biológiai fejlődés két nagy vetülete: egyedfejlődés (ontogenezis)

Részletesebben

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN Időkeret: Évi óraszám: 72 Heti óraszám: 2 óra BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN NYOLCÉVFOLYAMOS TAGOZAT 7. ÉVFOLYAM A tematikai egységek áttekintő táblázata Tematikai egység címe A forró éghajlati övezet élővilága

Részletesebben

A kötőszövet formái: recés kötőszövet, zsírszövet, lazarostos kötőszövet, tömöttrostos kötőszövet.

A kötőszövet formái: recés kötőszövet, zsírszövet, lazarostos kötőszövet, tömöttrostos kötőszövet. 1 Kötőszövetek Szerkesztette: Vizkievicz András Ebbe az alapszövetbe igen különböző feladatot végző szöveteket sorolunk, amelyek elláthatnak mechanikai, anyagcsere, hőszabályozás, védelmi és regenerációs

Részletesebben

3. A Keringés Szervrendszere

3. A Keringés Szervrendszere 3. A Keringés Szervrendszere A szervezet minden részét, szervét vérerek hálózzák be. Az erekben folyó vér biztosítja a sejtek tápanyaggal és oxigénnel (O 2 ) való ellátását, illetve salakanyagok és a szén-dioxid

Részletesebben

http://www.geneticliteracyproject.org Nagy Krisztina Semmelweis Egyetem, Orálbiológiai Tanszék

http://www.geneticliteracyproject.org Nagy Krisztina Semmelweis Egyetem, Orálbiológiai Tanszék ŐSSEJTEK http://www.geneticliteracyproject.org 2015. május 6. Nagy Krisztina Semmelweis Egyetem, Orálbiológiai Tanszék Az őssejt definíciója korlátlan önmegújító képesség differenciált utódsejtek létrehozása

Részletesebben

Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára. B változat. Célok, fejlesztési követelmények

Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára. B változat. Célok, fejlesztési követelmények Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára B változat Célok, fejlesztési követelmények A biológia tudományának szinte minden részterülete redukált formában ugyan, de része a tantárgynak

Részletesebben

Bryozoa & Brachiopoda Mohaállatok & pörgekarúak

Bryozoa & Brachiopoda Mohaállatok & pörgekarúak Őslénytan 8 Bryozoa & Brachiopoda Mohaállatok & pörgekarúak II. földtudományi BSc Kázmér Miklós Őslénytani Tanszék Déli tömb 0.211. szoba /8627 mkazmer@gmail.com http://kazmer.web.elte.hu 1 Tanmenet IX.

Részletesebben

Tartalom A LÁTHATATLAN ÉLÕVILÁG

Tartalom A LÁTHATATLAN ÉLÕVILÁG 6 TARTALOM Tartalom A LÁTHATATLAN ÉLÕVILÁG Élõ és élettelen... 10 Az élõvilág áttekintése... 14 A vírusok... 17 A baktériumok... 20 Az egysejtû eukarióták... 23 Gyakorlati óra... 26 A gombák... 30 Gyakorlati

Részletesebben

BIOLÓGIA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

BIOLÓGIA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május BIOLÓGIA EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 1. A csontok fölépítése (10 pont) 1. A csont össztömege csökkent. C 2. A csont szervetlen sótartalma csökkent. A 3. A csont

Részletesebben

Eszközismertető Fontos feladat: - a mikroszkóp helyes használatának megismertetése, ill. átismétlése - a digitális mérleg használatának bemutatása

Eszközismertető Fontos feladat: - a mikroszkóp helyes használatának megismertetése, ill. átismétlése - a digitális mérleg használatának bemutatása A kísérlet megnevezése, célkitűzései: A mohanövény teleptestének és szervkezdeményeinek vizsgálata, összehasonlítása A spóratartó és a spórák megfigyelése, metszetkészítés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok:

Részletesebben

Szövettípusok a növény és állatvilágban

Szövettípusok a növény és állatvilágban Szövettípusok a növény és állatvilágban Hogyan növekednek és fejlődnek a növények, állatok? Milyen állandósult szövetek alkotják? Többsejtűség Óriás gomba: Armillaria ostoyae, Oregon, 8.9 km 2 Óriás vízi

Részletesebben

Biológia-egészségtan Négy évfolyamos gimnázium

Biológia-egészségtan Négy évfolyamos gimnázium Évfolyam Biológia-egészségtan Négy évfolyamos gimnázium 10. kötelező 10. választ -ható 11. 12. Heti óraszám 2 2 2 2 Éves óraszám 72 72 72 62 Érettségi felkészítés heti óraszáma 2 2 Érettségi felkészítés

Részletesebben

A biológia tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve

A biológia tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium A biológia tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004. (V. 20.) OM rendelettel kiadott kerettanterv

Részletesebben

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település:

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település: Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére Csapat neve:... Csapattagok neve:...... Iskola: Település: 2. forduló 1. Nevezzétek el a képeken látható szöveteket és oldjátok meg a feladatokat,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. A sejt

Tartalomjegyzék. A sejt Tartalomjegyzék A sejt A prokarióta sejt... 2 Az eukarióta sejt... 4 A protoplazmatikus alkotóelemek... 4 Nem protoplazmatikus alkotóelemek... 10 Nukleinsavak... 11 A dezoxiribonukleinsav... 12 A ribonukleinsav...

Részletesebben

ÁLLATSZERVEZETTANI GYAKORLATOK

ÁLLATSZERVEZETTANI GYAKORLATOK TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 ORSZÁGOS KOORDINÁCIÓVAL A PEDGÓGUSKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁÉRT ÁLLATSZERVEZETTANI GYAKORLATOK Szerkesztette: Dr. Lippai Mónika Dr. Csikós György Csizmadia Tamás Dr. Csörgő Tibor

Részletesebben

BIOLÓGIA 7-8. évfolyam. A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 7. évfolyam 2 óra 72 óra 8. évfolyam 1,5 óra 54 óra. 7.

BIOLÓGIA 7-8. évfolyam. A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 7. évfolyam 2 óra 72 óra 8. évfolyam 1,5 óra 54 óra. 7. BIOLÓGIA 7-8. évfolyam Heti és éves óraterv: A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 7. évfolyam 2 óra 72 óra 8. évfolyam 1,5 óra 54 óra 7. évfolyam A tematikai egységek áttekintő táblázata Tematikai

Részletesebben

SZÉNHIDRÁTOK. Biológiai szempontból legjelentősebb a hat szénatomos szőlőcukor (glükóz) és gyümölcscukor(fruktóz),

SZÉNHIDRÁTOK. Biológiai szempontból legjelentősebb a hat szénatomos szőlőcukor (glükóz) és gyümölcscukor(fruktóz), SZÉNHIDRÁTOK A szénhidrátok döntő többségének felépítésében három elem, a C, a H és az O atomjai vesznek részt. Az egyszerű szénhidrátok (monoszacharidok) részecskéi egyetlen cukormolekulából állnak. Az

Részletesebben

Bámulatos felvételek az emberi testről.

Bámulatos felvételek az emberi testről. Bámulatos felvételek az emberi testről. Elektronmikroszkóp segítségével hihetetlen részletek mutathatóak ki 1-5 nanométerig terjedő tartományban. 2014.09.15. 1 Vörös vérsejtek Itt úgy néznek ki, mintha

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 16. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 16. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA Összeállította: Dr. Fűköh Levente Egykorú rajz Buckland Vilmos őséletbúvárról, aki gyűjtőútra indul. (XIX. század eleje.) Tasnádi-Kubacska A. 1942. http://mek.oszk.hu

Részletesebben

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 6 KRISTÁLYTAN VI. A KRIsTÁLYOs ANYAG belső RENDEZETTsÉGE 1. A KRIsTÁLYOs ÁLLAPOT A szilárd ANYAG jellemzője Az ásványok néhány kivételtől eltekintve kristályos

Részletesebben

Biológia. 7-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Biológia. 7-8. évfolyam. tantárgy 2013. Biológia tantárgy 7-8. évfolyam 2013. ALAPGONDOLATOK, RENDEZŐELVEK A biológia a természetismeret 5-6. évfolyamán elsajátított ismeretekre, készségekre, képességekre épül. Annak céljaival, feladataival

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az állati szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (hámszövet, kötő-és támasztószövet)

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az állati szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (hámszövet, kötő-és támasztószövet) TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az állati szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (hámszövet, kötő-és támasztószövet) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az élőlények rendszere az alábbi

Részletesebben

PALEONTOLÓGIA. - jegyzet -

PALEONTOLÓGIA. - jegyzet - 1 PALEONTOLÓGIA - jegyzet - 2 3 Az állatvilág rendszere Az egysejtű állatokat a telepes növényekkel együtt a Protistákhoz sorolják. Az egysejtűek (Protozoa) és a többsejtűek (Metazoa) között elég nagy

Részletesebben

B I O L Ó G I A. ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK május 18. du. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt!

B I O L Ó G I A. ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK május 18. du. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt! B I O L Ó G I A ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004. május 18. du. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Kérjük, olvassa el a bevezetőt! A javítási útmutatóhoz rendelkezésre áll a feladatsor. Egyes feladatoknál a

Részletesebben

A hidrotermális kürtők élővilága. Szekeres Péter Biológia MSc, 2014

A hidrotermális kürtők élővilága. Szekeres Péter Biológia MSc, 2014 A hidrotermális kürtők élővilága Szekeres Péter Biológia MSc, 2014 Hidrotermális kürtők Rések az óceáni aljzaton Geotermálisan hevített víz kitörés Egymástól távolodó lemezek szegélyén Létezésük a Föld

Részletesebben

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia (ÁT)VÁLTOZÁS Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia Feladat kiosztása Lapozd át a Szitakötő tavaszi számát, és keresd ki azokat a cikkeket amelyek változással, illetve átváltozással

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Biológia, egészségtan A nevelőtestület

Részletesebben

Rendszerezés, evolúció

Rendszerezés, evolúció Redszerezés, evolúció 8. Egyéi vállakozásból részvéytársaság Az egyszerű eukarióták 8.1. Egyszerű eukarióták sokfélesége Miért előyös az örökítőayagot öálló membráal védei? 8.2. A sejt belső membráredszeréek

Részletesebben