ELSŐ ORSZÁGOS IPARSZÖVETSÉGI NYUGDÍJPÉNZTÁR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELSŐ ORSZÁGOS IPARSZÖVETSÉGI NYUGDÍJPÉNZTÁR"

Átírás

1 1 ELSŐ ORSZÁGOS IPARSZÖVETSÉGI NYUGDÍJPÉNZTÁR Székhely: Budapest Thököly út Az Első Országos Iparszövetségi Nyugdíjpénztár KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE a évről Az Első Országos Iparszövetségi Nyugdíjpénztár május. 6-án alakult elsősorban az Iparszövetséghez tartozó munkáltatok munkavállalóinak önkéntes kiegészítő nyugdíja öngondoskodása feltételeinek és a munkáltatóik ezt támogató hozzájárulása céljából. A PSZÁF jogelődjeként a Pénztárfelügyelet a tevékenységi engedélyt E/21/3/ 94. számon április 11-én adta meg. A Pest Megyei Bíróság pedig, a pénztárt 3PK-60256/1995 számon jegyezte be, január 31-én. A Pénztár évben (és évre vonatkozóan) is elkészítette az éves pénztári beszámolót a többször módosított vonatkozó évi XCVI. törvény, valamint az Önkéntes Nyugdíjpénztárak Beszámoló- készítési és Könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 223/2000 (XII. 19.) Korm. rendelet figyelembevételével, továbbá a Számviteli törvényben megfogalmazott alapelveknek megfelelően és azok betartásával. A Mérlegben kimutatott eszközök és források értékelése az előírásoknak megfelelően szabályszerűen megtörtént. Az induláskor, a pénztár taglétszáma 1994-ben 47 fő volt, 1995-ben a tevékenységi engedély kiadásáig új tagok felvételére nem került sor. Ezt követően folyamatos tagszervezéssel 1998 év végéig a létszám közel 1500 főre nőtt. Hozzájárulást fizető munkáltatók megszűnése, valamint két jelentős taglétszámot adó vállalkozás munkavállalóinak 2000 évben történő más pénztárba való átlépése miatt, mintegy 400 fős csökkenést, követően a pénztár taglétszáma fő között mozgott. A 2003 év második negyedévében (jellemzően április hónaptól) a Győr-Sopron-Moson megyei Iparszövetségi Nyugdíjpénztár megszűnésekor az onnan átlépéssel jött új pénztártagokkal a létszám ismét növekedett. Az átlépők pótolták a szolgáltatást igénybevevő és tagsági viszonyát e miatt megszüntető természetes évi csökkenést is. Az ezen évek alatt tagsági viszonyukat megszüntető tagok, valamint a és a évi megnövekedett szolgáltatást igénybevevő és egyéb (10 év tagsági viszony utáni kilépők) létszámcsökkenés eredményeként a évi záró létszám 593 főre változott. A tagdíjat nem fizetők száma-a 10 év VÁRAKOZÁSI IDŐ kötelezettsége mellett és munkahely elvesztések miatt évben is az év eleji összlétszám mintegy 50%-nak megfelelő közel 300 fős nagyságrendű volt. A 2009 év eleji 632 fős létszámhoz képest érdembeli elmozdulás a tervezett szolgáltatást igénybe vevők 27 fő mellett 7 fő más pénztárba átlépő és az év során a 10 év után tagsági viszony megszüntetését kérő 10 fő jellemzően továbbra is a munkahelyüket és munkáltatói hozzájárulásukat elvesztők közül kérők magas száma, összesen 44 személy döntése okozta.

2 Emiatt következett be, 5 fő új belépő mellett a létszám 593 főre történő csökkenése, ami közel fele nagyságrendű volt az előző éves (75 fő) változáshoz viszonyítva. Taglétszám alakulása korévenként: Tagsági viszony évközi megszűnése Korév Év Új Év Kilépés Elhalálozás Nyugdíjbavonulás megszűnés Egyéb elején belépő végén

3 Összesen: Pénztárunk a nyugdíjkorhatárt elért, illetve rokkant nyugdíjat megszerzett tagoknak egyösszegű szolgáltatás kifizetését évről évre növekvő összegben nyújtotta 1998 óta (1998: eft; 1999: eft; 2000: eft;2001: eft.). A évi eft összeghez képest a évi szolgáltatás több mint 40%-al nőtt, azaz eft-ot tett ki. A pénztár céljának megfelelően a évi egyösszegű szolgáltatás az előző év kétszeresét is meghaladta, a kedvezményezetti kifizetéssel együtt eft volt. Ehhez képest 2005 évben eft-os kifizetés mintegy 40 %-al volt alacsonyabb, mint az előző évben. Ez a tendencia 2006 évben nem folytatódott, ugyanis bár a szolgáltatásra kifizetett összeg eft nagyságrendjével az előző évhez viszonyítva alig változott, addig az egyéb címen történt eft-os kifizetéssel összesen eft volt, évben is közel azonos eft, illetve eft évben egyösszegű szolgáltatásra eft-ot, átlépőknek eft-ot, illetve egyéb címen eft-ot, összesen eft fizetett ki a Pénztár, közel az előző éviek-kel azonos összegben. Nyugdíj Szolgáltatásban részesültek korévenkénti bontásban Korév Szolgáltatás Év Év Új Lejárt Elhalálozás Egyéb megnevezés elején végén Mindösszesen Egyösszegű. Nyugdíj Szolgáltatás 50 igen

4 4 55 igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen A szolgáltatások folyósításához kapcsolódó dologi kiadások változatlanul csak egyösszegű kifizetésekhez (nyugdíjszolgáltatásra, hozamra, tagsági viszony megszüntetésre) kapcsolódtak a banki jutalékok, közreműködői díjak, számlavezetési és átutalások költségei (bankköltség 195 eft) és postaköltségek 243 eft (2009 évben jelentősen tovább emelkedtek) címén jelentkeztek (több mint 400 ezer forint) közte, az igénybevevő részére való eljuttatás és értesítés, levelezés APEH utalás továbbutalása, következményeként. A várakozási idő figyelembevételével megállapított kifizetés igénybevételre jogosult, vagy 1 éven belül jogosulttá váló pénztártagok létszáma 443 fő és az egyéni számlájuk összesített tárgyév végi egyenlege eft. A Pénztár évi gazdálkodását, a pénzügyi terve teljesülését, érdemben eltérítő körülményként nem akadályozta, hogy a munkáltatói hozzájárulás kismértékben, tovább csökkent, de jelentős mértékben csökkent a HOZAM kifizetés, és a tagsági viszonyát megszüntetők részére történő kifizetés is. Az éven belüli ütemezéshez képest a bevételek kivéve a munkáltatói hozzájárulást rendre a terv körül teljesültek, amit az APEH által utalt eft is segített, a kiadások sem mutatnak jelentősebb eltérést. Az egyenleg tervhez viszonyított kisebb csökkenése a nem tervezett átlépők miatti magas kifizetés ellenére a tervezetthez képest a jelentősen többlet hozamnak köszönhető. A tagsági viszony megszüntetések miatti nem tervezett többlet kifizetéseket is, kompenzálta a befektetések többlet eredménye. Az előző (2008.) évi értékhez képest, a évi értékelési különbözet pozitív változásának, is volt egyenleget javító, eredményt befolyásoló hatása. Az alaptagdíj mértéke a megalakulás-kori 300 Ft-os összeghez képest egyszeri 500 Ft-ra való emelést követően több év óta változatlan. Így 2009-ben is 1000 Ft/hó mértékű volt. A tagdíjak tartalékok közötti megoszlásának aránya évben a korábbi jogszabályi változásnak megfelelően Ft.-ig azonos volt, azaz: Fedezeti tartalék: 93.5% Működési tartalék: 6.0% Likviditási tartalék: 0.5%,

5 Míg Ft felett, a fedezeti tartalékra 94%, működési tartalékra 6 % került jóváírásra és a likviditásira nem került semmi. A fedezeti és likviditási céltartalékok alakulása tekintetében megállapítható, hogy mind az éves mind a közép- és hosszú távú pénzügyi terv vonatkozásában a korábbi egy két év jelentősebb (2005. évi csak részben 50 %-os növekedésben teljesült) eltérését nem számítva, a 2009 évben is tervelképzeléshez viszonyítva jobb volt. A fedezeti tartalék a es évben a tervben prognosztizálthoz képest csak közel fele összeggel csökkent, az előre tervezett várható szolgáltatási kifizetéseknek köszönhetően kivéve a nem tervezett átlépőket a tervnek megfelelően alakultak, de a befektetések többletbevétele a mindkét (fedezeti, likviditási) tartalékon egyaránt hozzájárult a jobb eredményhez. Fedezeti céltartalék, ezer forint I. Egyéni számlákon Nyitó állomány Tárgyévben egyéni számlákon jóváírt szolgáltatási célú bevételek (+) Egyéni számlákat megillető hozambevételek (+) Egyéni számlákat megillető értékelési különbözet (+/-) Szolgáltatások fedezetére átcsoportosítás szolgáltatási tartalékba (-) Tagoknak, kedvezményezetteknek visszatérítés (-) Más pénztárba átlépő tag követelésének átadása (-) Egyéni számlákat terhelő befektetésekkel kapcsolatos ráfordítások (-) Egyéb változás (+/-) Egyéni számlák záróállománya II. Szolgáltatási tartalékon Nyitó állomány 0 0 Egyéni számláról tárgyévben átcsoportosított szolgáltatások fedezete (+) Tagoknak, kedvezményezetteknek nyújtott pénztári szolgáltatások (-) Szolgáltatási tartalék záró állománya Likviditási tartalékok, ezer forint I. Likviditási portfolió értékelési különbözetére Nyitó állomány 0 0 Záró állomány 0 0 II. Azonosítatlan befizetések befektetési hozamára Nyitó állomány 0 0 Záró állomány 0 0 III. Egyéb likviditási célokra Nyitó állomány Tárgyévben egyéb likviditási célokra képzett tartalék (+) Egyéb likviditási célokra képzett tartalékba átcsoportosítás egyéni számláról (+) Egyéb likviditási célokra képzett tartalékból átcsoportosítás működési célra (-) Egyéb likviditási célokra képzett tartalék felhasználás egyéb célokra (-) Egyéb likviditási célokra képzett tartalék záró állománya A pénztárnál azonosítatlan függő befizetés nincs, átcsoportosítás és határidős ügylet, pedig nem volt, így arra vonatkozóan kimutatható változások, tevékenységek sincsenek.

6 2009. évben is szükség volt elhalt pénztártagunk kedvezményezettjének (1 fő) történő kifizetésre, amelynek értéke eft. volt, átlépő miatti (7 fő) kifizetés eft volt, a 10 év várakozási idő után kifizetésből a hozam eft-ot tett ki, míg a tagsági viszonyt megszüntetőknek kifizetett összege pedig, eft volt. A befektetett pénzügyi eszközök (100 %-ban államilag garantált Magyar forintalapú értékpapírokban) évi eft -os értékelési különbözete 2008-ben eft és 2009-ben eft értéket mutat. A évinél kevesebb a meg nem fizetett tagdíjak miatti tartalékképzés, amely évben eft volt. A pénztár működési és kiegészítő vállalkozási tevékenységének 2008 évi 12 eft negatív mérleg szerinti eredménye után 2009-ben 163 eft pozitív eredményű volt. Ezen a címen befolyt bevételek között eft a tagdíjból, 0 eft adományból, 93 eft a tagok egyéb befizetéseiből, valamint 334 eft. egyéb bevételből származott. A saját tőke befektetési tevékenységének bevétele eft is a működési tevékenységet segítette. Működési tartalék igénybevételére és felhasználásra nem került sor a 2009-es beszámolási évben. A pénztár több mint 16 millió Ft-os tartaléktőkéje és annak évenkénti befektetési eredménye ez évben is jelentősen hozzájárult, hogy a szokásos működési tevékenység negatív értékéhez képest a mérleg szerinti eredmény pozitív értéket mutat. 6 A pénzmozgás jogcímeit tükröző Cash-flow ezer forint Működés és kiegészítő vállalkozási tevékenység mérleg szerinti eredménye (+/-) Tárgyi eszközök (beruházások és beruházásra, felújításra adott előlegek kivételével) nettó értékében bekövetkezett állományváltozás (+/-) Befektetett pénzügyi eszközök (hosszú lejáratú bankbetétek kivételével) állomány változása (+/-) Tartaléktőke állomány változása (+/-) Követelésállomány változása (+/-) Forgóeszközök között kimutatott értékpapírok állományváltozása (+/-) Meg nem fizetett tagdíjak tartalék állományának változása (+/-) Tagokkal szembeni kötelezttségek állomány változása (+/-) Szállítói kötelezettség állomány változása (+/-) Egyéb rövid lejáratú kötelezettség állomány változása (+/-) Aktív időbeli elhatárolások állomány változása (+/-) Passzív időbeli elhatárolások állomány változása (+/-) 2-2 Fedezeti céltartalékképzés (+) Likviditási céltartalékba átcsoportosítás fedezeti tartalékból (-) Más pénztárba átlépő pénztártagok átvitt tagi követelése (-) Tagoknak, kedvezményezetteknek visszatérítés fedezeti céltartalékból (-) Egyéb fedezeti céltartalék állományváltozás (+/-) Likviditási céltartalékképzés (+) Likviditási céltartalékba átcsoportosítás fedezeti céltartalékból (+) Likviditási céltartalék átcsoportosítás tartaléktőkébe (-) Egyéb likviditási céltartalék állományváltozás (+/-) Pénzeszköz változás Készpénz állomány változása (forint- és valutapénztár) Számlapénz (pénztári elszámolási számla, éven belüli lejáratú forint és deviza betétszámlák, egyéb elkülönített betétszámlák) állomány változása

7 A felhalmozási időszak jelentős bevételét a korábbi években a munkáltatói kötelezettség vállalások, munkáltatói hozzájárulások jelentették 2003-ban először részaránya 50 % alá csökkent a pénztártagok javára. A 2004 és 2005 évben, mintegy 7-7 %-os évben is tovább csökkent. A munkáltatói befizetések évi részaránya, 30%-ról 28-%-ra változott, a kismértékű csökkenés a munkáltatói tagdíj átvállalásból ered, a változatlanul 180 eft nagyságú adomány összeg mellett. Megállapítható, hogy az év során a munkáltatói kötelezettség vállalások a megállapodásokban illetve a gazdasági nehézségek miatt 2009 évre is bejelentett, hozzájárulás fizetési felfüggesztésekben foglaltaknak megfelelően alakultak. A pénztár évben is külső a szolgáltató útján adminisztratív alkalmazott nélkül végezte a feladatát. Az igénybe vett szolgáltatásra a kifizetett díj eft-ot tett ki, míg a személyi jellegű kifizetése a Pénztárnak a vagyonkezelői szakértői tevékenységre volt, 378 eft-os összeggel. Így a foglalkoztatás korábban 2007 évben bekövetkezett változtatásának megfelelően alakult, a feladat ellátás miatti kifizetések a években, azaz a változtatás veszteségcsökkentő érdemi kihatása (a jóváhagyott pénzügyi tervekben már számításba vetteknek megfelelően) mindkét így a ik pénzügyi évre is érvényesült. A pénztár főkönyvi könyvelése, nyilvántartása külső vállalkozás közreműködése útján úgy valósul meg, hogy a szolgáltató a pénztár technikai eszközeivel, szoftverével látja el a feladatot, közte az adatrögzítési munkát is a Pénztár irodájában a helyszínen oda kihelyezett munkavégzés formájában. A tisztségviselők részére években már a küldöttközgyűlési döntésnek megfelelően nem volt elszámolt járandóság, azaz kifizetés. Küldöttközgyűlési határozatnak megfelelően utoljára ilyen kifizetés tisztségviselőknek 2007 májusában volt. A évben a Likviditási tartalékból nem került a működési kiadások forrásául a Működési Tartalékba átcsoportosításra, mint ahogy évben utoljára 650 eft-os összeg küldöttközgyűlési döntés alapján került oda. A pénztár eddigi működése alatt 2002 évig a tisztségviselők ingyen végezték feladatukat, ezt követően öt évig volt szerény elismerése a munkájuknak, de években már ismét ingyen végezték a feladatukat. Az Igazgató Tanács 5 fős, míg az Ellenőrző Bizottság pedig 3 fős. Legutoljára is 2009-ben ennyi került újraválasztásra, azaz az induláskori 7 illetve 5 fő helyett az időközben módosított Alapszabály szerint alacsonyabb létszám biztosítja a működésüket. A PSZÁF felé az erkölcsi bizonyítványok, adatváltozások és az új tagok az előírt nyomtatványon időben bejelentésre kerültek. 7

8 8 CÉLTARTALÉKOK ÉVI ALAKULÁSA Megnevezés: Fedezeti Müködési Likviditási Pénztár összesen Nyitó Meg nem fizetett tagdíj tart Céltartalékok állománya nyitó össz Növekedés Kiadás /csökkenés/ Évközi változás Záró Meg nem fizetett tagdíj tart Céltartalékok állománya összesen: Kötelezettségek ALAPOK, TARTALÉKOK alakulása 1999 óta FEDEZETI Nyitó áll Bevétel Kiadás Záró áll MŰKÖDÉSI Nyitó áll Bevétel Kiadás Záró áll LIKVIDITÁSI Nyitó áll Bevétel Kiadás Záró áll HOZAM RÁTA alakulása: FEDEZETI Tartalékra % 19,43 6,86 13,1 1,46 13,7 8,7 7,89 7,22 7,85 15,61 PÉNZTÁR Összesen % 15,03 12,43 13,7 2,34 13,39 8,12 6,43 7,07 6,4 13, negyedéves hozamrátái: Megnevezés I.n.év II.n.év III.n.év IV.n.év ÉVES átlag Összehasonlító 9,03% +11,7 % +9,65% +0,09% 12,14% MAX Fedezeti Tartalék. +3,9% +2,4% +5,6% +2,7% 15,61 % Pénztári összes Tartalék. Pénztár által kezelt vagyon -0,04% +5,45% +6,1% +1,9 % 13,58% 100% 100% 100% 100% 100%

9 9 Látható, hogy a Pénztár az I. és a IV negyedévben jobb, míg az II. III negyedévben, pedig a kisebb teljesítményt ért el, mint az adott időszak referencia hozama. Az éves hozam szempontjából látható, hogy a tagok számára meghatározó fedezeti tartalék jóval magasabb, de az egész pénztár szempontjából meghatározó összes befektetésre vonatkozó (összes tartalékra) elért éves nettó átlaghozam is magasabb, mint az állampapírok éves MAX referencia index (hozam) értéke. A év I.-IV. negyedévi hozam a pénztár tekintetében összességében az elmúlt évben is más pénztárakhoz viszonyítva igen kedvezően alakult. A Pénztár befektetései az év során továbbra is a teljes egészében garantált államkötvényekben illetve diszkont-kincstárjegyekben voltak. Éves szinten az állampapírokra vonatkozó MAX index 12,14 %-os értékéhez mint a 100 %-os állampapírokra jellemző éves referencia értékhez, képest a pénztárunknak sikerült ennél nagyobb 13,58 %-os, illetve a fedezeti tartalékon még magasabb 15,6 %-os értéket teljesíteni. Az elmúlt tíz naptári év ( ) átlagos hozamrátája: 9,90 % A * naptári éveket magában foglaló időszak átlagos referenciahozama (a referencia hozam tőkepiaci indexe(ke)n alapul): 6,92% Az elmúlt tíz évre ( ) vonatkozó Pénztári vagyonnövekedési mutató: 9,66 % BEFEKTETETT eszközök könyvszerinti, nyilvántartási értéken: Rövidlejáratú (forgóeszköz) Hosszúlejáratú (bef. eszköz) BEFEKTETETT eszközök PIACI értéken: Rövidlejárati (forgóeszköz) Hosszúlejárati (bef. eszköz) ÉRTÉKELÉSI KÜLÖNBÖZET: Év: eft A pénztár teljes vagyonát maga kezeli befektetési szakértő közreműködésének igénybevételével a küldöttközgyűlés által elfogadott befektetés politikának megfelelően. A maximális biztonságot jelentő konzervatív befektetés politika mellett a pénztár teljes vagyona magyar állampapírban került 2009 évben is lekötésre.

10 10 BEFEKTETÉS MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY MEGNEVEZÉS LEKÖTÉS LEJÁRAT NÉVÉRTÉK VÉTELÁR FŐKÖNYV DB PIACI É MÁK 2010B B Fedezeti 2010B C C C Fedezeti 2010C MÁK 2010D D Fedezeti 2010D MÁK 2011C C Fedezeti 2011C MÁK 2013D D Fedezeti 2013D A A Fedezeti 2015A B Működési 2012B C Likviditási 2012C Végösszeg DISZKONT KINCSTÁRJEGY MEGNEVEZÉS LEKÖTÉS LEJÁRAT NÉVÉRTÉK VÉTELÁR FŐKÖNYV DB PIACI É DK Fedezeti DK Fedezeti ÖSSZESEN: MAK+ DK ÖSSZESEN: Befektetési szla: Likviditási Folyó szla: Likviditási Házi pénztár: Likviditási ÖSSZESEN: Európai Gazdasági Térség=EU tag.o.össz.=magyarország=huf EBBŐL: Fedezeti portfólió Működési portfólió Likviditási portfólió Összesen:

11 11 Az előző évekhez hasonlóan változatlan formában a pénztár befektetés politikáját megerősítette a küldöttközgyűlés. Az állampapírok évi gyenge. (negatív hozam) teljesítménye után -a PÉNZTÁR előbb 2004 évre majd 2005, 2006, 2007, 2008, 2009 évre (2009 decemberében 2010 évre is) jóváhagyta annak alkalmazását. Így csak a portfolió összetételében, azaz legfeljebb az éven túli és az éven belüli lejárat szerinti állampapírok százalékos arányában következhet be változás a mindenkori lejárat ismételt befektetése mellett a jövőben is, a megengedett legfeljebb, legalább, értékek szerinti %- os intervallumokon belül. Az infláció 2010 évre várható további szerény csökkenése, a fenntartott befektetés politika mellett, az elérhető hozamok arányos %-os módosulásával kell a pénztárnak, pénztártagoknak 2010 évben is számolni, amit a küldöttközgyűlés döntésekor decemberben mérlegelt és elfogadott. A 2010-es év eddig eltelt időszakában a Pénztár tevékenységét befolyásoló tényezőként jelentkezett az igen alacsony befektetetési hozamok (MNB bankkamat csökkenésével szinkronban) várható elmaradása, a bevételre gyakorolt hatása. Továbbá a növekvő postai költségek, fiókbérlet és az elektronikus aláírási kötelezettség ismételt újbóli szolgáltatás biztosításának megkötési költsége, melyek a működési kiadásokat mintegy 100 eft-al (2009 évi 3,3 %-a) nem tervezett módon növelve csak a tartalék terhére lesz rendezhető. Budapest, Szabó István Ig. Tan. Elnöke

ELSŐ ORSZÁGOS IPARSZÖVETSÉGI NYUGDÍJPÉNZTÁR

ELSŐ ORSZÁGOS IPARSZÖVETSÉGI NYUGDÍJPÉNZTÁR 1 ELSŐ ORSZÁGOS IPARSZÖVETSÉGI NYUGDÍJPÉNZTÁR Székhely: Budapest 1146. Thököly út 58-60. Az Első Országos Iparszövetségi Nyugdíjpénztár KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE a 2005.-ös évről Az Első Országos Iparszövetségi

Részletesebben

73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Nagyságrend: ezer forint

73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Nagyságrend: ezer forint Táblakód: 73OA 73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Előző évi beszámoló Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Tárgyévi felülvizsgált Sors zám 1 2 3 4 5 6 7 001 73OA01 Tagok által

Részletesebben

OME Tagi kölcsön OME1224

OME Tagi kölcsön OME1224 73OME MÉRLEG-Eszközök Előző évi beszámoló záró Megállapított Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Megállapított Tárgyévi felülvizsgált adatai eltérések (+, -) beszámoló záró adatai záró adatai eltérések

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 18 825 028 0 18 825 028 21 129 682 0 21 129 682 002 73OME11 A) Befektetett

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) beszámoló záró eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 14 427 94 14 427 940 18 825 028 0 18 825 028 002 73OME11

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 21 129 682 0 21 129 682 22 623 759 0 22 623 759 002 73OME11 A) Befektetett eszközök

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök Sorszám PSZÁF kód 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, - ) záró záró eltérések (+, - ) záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 149 644 815 0 149 644 815 163 549 667 0 163

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 22 623 759 0 22 623 759 24 490 244 0 24 490 244 002 73OME11 A) Befektetett

Részletesebben

73MME Mérleg - Eszközök

73MME Mérleg - Eszközök 73MME Mérleg - Eszközök záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73MME1 Eszközök (akítvák) összesen 8 762 752 0 8 762 752 2 743 575 0 2 743 575 002 73MME11 Befektetett eszközök 2 568 322 0 2 568 322 3 231

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök Nagyságrend: ezer forint

73OME MÉRLEG-Eszközök Nagyságrend: ezer forint Sorszám PSZÁF kód eltérések (+, - ) eltérések (+, - ) c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 4,698,228 0 4,698,228 5,676,154 0 5,676,154 002 73OME11 A) Befektetett eszközök 3,321 0 3,321

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 163 549 667 0 163 549 667 182 816 373 0 182 816 373 002 73OME11 A) Befektetett

Részletesebben

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2011. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2012. május 26. 1 (1) A TEMPO Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 1 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 0 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 0 1

Részletesebben

73OME/1. Megállapított

73OME/1. Megállapított Sorszám PSZÁF kód (+, -) (+, -) c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 13 343 863 0 13 343 863 13 364 315 0 13 364 315 002 73OME11 A) Befektetett eszközök 6 158 87 6 158 870 6 588 439 0 6

Részletesebben

OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár. 2005. december 31-i éves beszámolójához

OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár. 2005. december 31-i éves beszámolójához 1 Kiegészítő melléklet OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2005. december 31-i éves beszámolójához Az OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2005. évi Mérlege az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak beszámoló

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 6 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 6 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 7 0 3 1

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 5 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 5 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 5 0 3 2

Részletesebben

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2014. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2015. május 30. 1 (1) A TEMPO Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 4 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 4 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2

Részletesebben

73OEA Fedezeti céltartalék Nagyságrend: ezer forint Előző év Tárgyév Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés

73OEA Fedezeti céltartalék Nagyságrend: ezer forint Előző év Tárgyév Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés Táblakód: 73OEA 73OEA Fedezeti céltartalék Nagyságrend: ezer forint Előző év Tárgyév Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 c d z 001 73OEA1 I. Egyéni számlákon E 002 73OEA101 Nyitó állomány 7 049 315

Részletesebben

Adatszolgáltató neve: VIT NYUGDÍJPÉNZTÁR. - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

Adatszolgáltató neve: VIT NYUGDÍJPÉNZTÁR. - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Táblakód: 73M Vonatkozási idő :2007.01.01 2007.12.31. PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 7 0 1 0 1 tól (év / hónap / nap) 2 0 0

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 7 1 1 -tól (év / hónap / nap) 2 7 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 8 4 2 8 (év

Részletesebben

Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár Hirdetménye

Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár Hirdetménye Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár Hirdetménye Székhely: Budapest, XIII., Lehel utca 10/a 1540 Budapest Igazgatótanács Elnöke: Kövesdi Ferencné Ellenőrző Bizottság Elnöke: dr. Morvay Miklós Tagjai: Kállay

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 1 2 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 2 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2014. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2015. május 30. 1 (1) A TRADÍCIÓ kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

Adatszolgáltató neve: Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára. - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár)

Adatszolgáltató neve: Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára. - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Táblakód: 73M Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára 18067879 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idı : 2 0 0 8 0 1 0 1 -tól (év

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 8 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 8 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2

Részletesebben

- ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes nyugdíjpénztár)

- ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes nyugdíjpénztár) 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 3 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 3 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma:

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök Időszak: 2015.01.01.-2015.12.31. Allianz Hungária Nyugdíjpénztár (18080966) Sorszám Sorkód Megnevezés Előző évi 73OME MÉRLEG-Eszközök Megállapított eltérések (+, -) Előző évi felülvizsgált Tárgyévi Megállapított

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2011. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2012. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár évi Éves beszámolója

Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár évi Éves beszámolója Mérleg - Eszközök Eszközök (akítvák) összesen 9 112 702 9 321 848 Befektetett eszközök 5 633 784 3 169 541 I. Immateriális javak 32 128 1. Vagyoni értékű jogok 0 0 2. Szellemi termékek 32 128 3. Immateriális

Részletesebben

Bónusz Önsegélyező Pénztár

Bónusz Önsegélyező Pénztár Bónusz Önsegélyező Pénztár Kiegészítő melléklet 2007. év 1025-Budapest, Nagybányai út 92. 1. Általános kiegészítések A Pénztár működési formája: kiegészítő önsegélyező pénztár Alapítás időpontja: 2001.

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2015. 1 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2014. 1 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

A TEVÉKENYSÉGET LEZÁRÓ MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A TEVÉKENYSÉGET LEZÁRÓ MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A TEVÉKENYSÉGET LEZÁRÓ MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2017.06.30. 1 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2013. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2015. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2016. május 23. 1 (1) A TEMPO Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2010. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a Bizalom Nyugdíjpénztár évi éves beszámolójához

Kiegészítő melléklet a Bizalom Nyugdíjpénztár évi éves beszámolójához Kiegészítő melléklet a Bizalom Nyugdíjpénztár 2005. évi éves beszámolójához Budapest, 2006. április 28. Török László IT elnök BEVEZETŐ Az 1994-ben alapított nyugdíjpénztárunk kiteljesedő kihívás elé nézett

Részletesebben

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2017. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2018. május 30. 1 (1) A TEMPO Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

MÉRLEG ESZKÖZÖK. ezer forintban Tárgyévi felülvizsgált beszámoló. PSZÁF sorkód

MÉRLEG ESZKÖZÖK. ezer forintban Tárgyévi felülvizsgált beszámoló. PSZÁF sorkód 73K - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ (2005. ÉV) PSZÁF sorkód MÉRLEG ESZKÖZÖK Előző évi beszámoló záró adatai Allianz Hungária Nyugdíjpénztár 18080966-2-41 Előző évi felülvizsgált beszámoló záró adatai Tárgyévi

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2016. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2017. május 29. 1 (1) A TRADÍCIÓ kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜZLETI JELENTÉS ÉV

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜZLETI JELENTÉS ÉV TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜZLETI JELENTÉS 2015. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS... 3 2. A TAGLÉTSZÁM ALAKULÁSA... 3 3. AZ ALAPOK ALAKULÁSA... 3 4. A

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Mentő Önkéntes Nyugdíjpénztár

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Mentő Önkéntes Nyugdíjpénztár 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár Vonatkozási idő : 2 0 0 7 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap 2 0 0 7 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap Kitöltés dátuma: 2 0 0 8 0 5 2 8 (év / hónap / nap Bizonylat

Részletesebben

73MME Mérleg - Eszközök

73MME Mérleg - Eszközök 73MME Mérleg - Eszközök záró záró záró záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73MME1 Eszközök (akítvák) összesen 27 236 331-27 236 331 32 274 336-32 274 336 002 73MME11 Befektetett eszközök 22 931 404-22

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 6 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 6 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 7 0 4 2

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 6 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 6 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2

Részletesebben

73OME Mérleg Eszközök Nagyságrend: ezer forint

73OME Mérleg Eszközök Nagyságrend: ezer forint Richter Gedeon Rt. mellett működőnyugdíjpénztár 73OME Mérleg Eszközök Nagyságrend: ezer forint Sorszám (+, -) (+, -) záró 001 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 9 321 848 0 9 321 848 10 064 953 0 10 064 953 002

Részletesebben

'73O- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár)

'73O- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE '73O- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 9 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 9 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 0 1 5 2

Részletesebben

f6n09300 (2550x3300x2 tiff)

f6n09300 (2550x3300x2 tiff) f6n09300 (2550x3300x2 tiff) 73K - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ (2004. ÉV) PSZÁF sorkód MÉRLEG ESZKÖZÖK Előző évi beszámoló záró adatai Allianz Hungária Nyugdíjpénztár 18080966-2-41 Előző évi felülvizsgált

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet 1 Kiegészítő melléklet a Balzsam Egészségpénztár i éves beszámolójához A pénztár 2001. május 5-én alakult, tevékenységét az ország egész területén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyével

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

73MME Mérleg - Eszközök

73MME Mérleg - Eszközök Táblakód: 73MME záró 73MME Mérleg - Eszközök záró záró záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73MME1 Eszközök (akítvák) összesen 24 635 478-24 635 478 22 311 009-22 311 009 002 73MME11 Befektetett eszközök

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök Sorszám Sorkód Megnevezés 73OME MÉRLEG-Eszközök c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 10 179 214 0 10 179 214 11 041 882 0 11 041 882 E 002 73OME11 A) Befektetett eszközök 5 810 0 5 810

Részletesebben

OFFICIUM Országos Nyugdíjpénztár 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes út 12 3/323 18794872 Mérleg 2014 évről Eszközök

OFFICIUM Országos Nyugdíjpénztár 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes út 12 3/323 18794872 Mérleg 2014 évről Eszközök OFFICIUM Országos Nyugdíjpénztár 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes út 12 3/323 18794872 Mérleg 2014 évről Eszközök Megnevezés ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN A) Befektetett I. Immateriális javak 1. Vagyoni

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a Bizalom Nyugdíjpénztár évi éves beszámolójához

Kiegészítő melléklet a Bizalom Nyugdíjpénztár évi éves beszámolójához Kiegészítő melléklet a Bizalom Nyugdíjpénztár 2006. évi éves beszámolójához Budapest, 2007. április 24. Török László IT elnök BEVEZETŐ Az 1994-ben alapított nyugdíjpénztárunk a 2005. év után 2006-ban is

Részletesebben

Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Egészségpénztára

Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Egészségpénztára Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Egészségpénztára KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2004. ÉVI ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ 1. Általános kiegészítések A pénztár működési formája: kiegészítő egészségpénztár. Alapítás

Részletesebben

CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR

CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR 2700 Cegléd, Bede 575. Mérleg 2017. december 31. Cegléd, 2018. május 29. Dr. Vargáné Barna Judit IT elnök 73OME MÉRLEG-Eszközök c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK)

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! 73E PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes kölcsönös egészség pénztár) Vonatkozási idő : 2 4 1 1 -tól (év / hónap / nap) 2 4 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma:

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes nyugdíjpénztári ágazat Üzleti jelentés a 2012. évről

Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes nyugdíjpénztári ágazat Üzleti jelentés a 2012. évről Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes nyugdíjpénztári ágazat Üzleti jelentés a 2012. évről I. Pénztár szervezete és kapcsolatai Változások az Igazgatótanácsban és Ellenőrző Bizottságban Az Igazgatótanács

Részletesebben

"B" Terv-tény (OTP Egészségpénztár) év

B Terv-tény (OTP Egészségpénztár) év Á L L A M I P É N Z T Á R F E L Ü G Y E L E T Adószám 18105564-1-41 Pénztár megnevezése OTP Országos Egészségpénztár Pénztár címe, telefonszáma 1051 Budapest, Mérleg u. 4. /429 3245/ "B" -tény (OTP Egészségpénztár).

Részletesebben

73K - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

73K - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Üzleti jelentés A 2009-es évben az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár a tagjainak számában és vagyonban is jelentősen fejlődött. A pénztárunk önkéntes ágához félévkor a MALÉV nyugdíjpénztár csatlakozott beolvadással,

Részletesebben

Az OTP Magánnyugdíjpénztár évi tevékenységét lezáró éves beszámolója

Az OTP Magánnyugdíjpénztár évi tevékenységét lezáró éves beszámolója 73M PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE Az OTP Magánnyugdíjpénztár 2012. évi tevékenységét lezáró éves ja Vonatkozási idő : 2 0 1 2 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 2 1 2 3 1 -ig (év / hónap /

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Éves beszámolójának felülvizsgálatáról

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Éves beszámolójának felülvizsgálatáról DR FÁBIÁN ÉS TÁRSA Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft 2040 Budaörs, Szabadság u. 286. Kamarai nyilvántartási szám: 000120 FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS az ARTISJUS Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2005. Éves

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök Sorszám PSZÁF kód Megnevezés eltérések (+, - ) eltérések (+, - ) c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 165,036 0 165,036 115,758 0 115,758 002 73OME11 A) Befektetett eszközök 105,04 105,040

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2005. évi ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2005. évi ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ MEZŐ NYUGDIJPÉNZTÁR PÉCS KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2005. évi ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ Annak érdekében, hogy a MEZŐ Nyugdíjpénztár tevékenységéről, az alapszabályban és pénzügyi tervben meghatározott feladatok

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A Cseppkő Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Nyugdíjpénztár évi beszámolójához.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A Cseppkő Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Nyugdíjpénztár évi beszámolójához. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A Cseppkő Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2009. évi beszámolójához. 1. Mérlegtételek értékelése Befektetett eszközök A Pénztár befektetett pénzügyi eszközeinek értékelése

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök Nagyságrend: ezer forint

73OME MÉRLEG-Eszközök Nagyságrend: ezer forint Sorszám PSZÁF kód Megnevezés Megállapíto tt eltérések (+, -) záró Megállapít ott eltérések (+, -) záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 9 726 383 0 9 726 383 8 872 567

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 208. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 209. május 24. () A TRADÍCIÓ Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére

Részletesebben

ig (év / hónap / nap) Bizonylat jellege. E (E,M) Kitöltés dátuma: (év / hónap / nap)

ig (év / hónap / nap) Bizonylat jellege. E (E,M) Kitöltés dátuma: (év / hónap / nap) 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 7 0 1 0 1 tól (év / hónap / nap) 2 0 0 7 1 2 3 1 ig (év / hónap / nap) Bizonylat jellege E (E,M)

Részletesebben

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés év

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés év DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés 2016. év Általános rész A Pénztár az Önkéntes, Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szólótörvény hatálya alá tartozó egészségpénztár. A Pénztár

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Ü Z L E T I J E L E N T É S 2015. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS... 3 2. A TAGLÉTSZÁM ALAKULÁSA... 3 3. AZ ALAPOK ALAKULÁSA... 3 4.

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Végelszámolás, beolvadás, összeolvadás esetén benyújtott éves beszámoló. Pannónia Nyugdíjpénztár

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Végelszámolás, beolvadás, összeolvadás esetén benyújtott éves beszámoló. Pannónia Nyugdíjpénztár 73K PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE Vonatkozási idő : 2 0 1 3 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 3 0 6 3 0 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 0 1 3 0 7 3 0 (év / hónap / nap) Bizonylat

Részletesebben

- EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

- EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 73K PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Vonatkozási idő : 2 6 1 1 -tól (év / hónap / nap) 2 6 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 7 4 1 8 (év / hónap / nap)

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2005.évi éves pénztári beszámolóhoz

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2005.évi éves pénztári beszámolóhoz Jószív Temetkezési Segélyt Biztosító Önsegélyező Pénztár 9024 Győr, Szauter u. 12. Email: joszivp@axelero.hu Adószám: 18529777-1-08 Pénztárfelügy.nyilv.szám: E/97/95 Bírósági nyilv.végzés szám: Pk.NyP.4/1995

Részletesebben

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés 2013 Általános rész A Pénztár az Önkéntes, Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szólótörvény hatálya alá tartozó egészségpénztár. A Pénztár alakulásának

Részletesebben

TEMPO Önkéntes Nyugdíjpénztár

TEMPO Önkéntes Nyugdíjpénztár TEMPO Önkéntes Nyugdíjpénztár TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜZLETI JELENTÉS 2014. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS... 3 2. A TEMPO NYUGDÍJPÉNZTÁR BEVÉTELEINEK

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A Cseppkő Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Nyugdíjpénztár évi beszámolójához.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A Cseppkő Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Nyugdíjpénztár évi beszámolójához. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A Cseppkő Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. évi beszámolójához. 1. Mérlegtételek értékelése Befektetett eszközök A Pénztár befektetett pénzügyi eszközeinek értékelése

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2009. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 6 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 6 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére május 10.

ELŐTERJESZTÉS. a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére május 10. ELŐTERJESZTÉS a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére 2017. május 10. M E G H Í V Ó A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár 2017. május 10-én (szerdán) 10 00 órakor tartandó

Részletesebben

SZISZTÉMA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

SZISZTÉMA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET SZISZTÉMA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2005. ÉVI ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ, MELY EGYBEN A TEVÉKENYSÉGET ZÁRÓ BESZÁMOLÓ 1. Általános kiegészítések A SZISZTÉMA ÖNKÉNTES

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök Időszak: 2013.01.01.-2013.12.31. Allianz Hungária Nyugdíjpénztár (18080966) Sorszám PSZÁF kód Megnevezés Előző évi Megállapított eltérések (+, -) Előző évi felülvizsgált Tárgyévi Megállapított eltérések

Részletesebben

Praxis Önkéntes Nyugdíjpénztár. 2014. évi üzleti év. Éves beszámoló

Praxis Önkéntes Nyugdíjpénztár. 2014. évi üzleti év. Éves beszámoló Praxis Önkéntes Nyugdíjpénztár 2014. évi üzleti év Éves beszámoló Kiegészítő melléklete 1 I. A nyugdíjpénztár bemutatása A nyugdíjpénztár alapismérvei NÉV: Praxis Önkéntes Nyugdíjpénztár SZÉKHELYE: 1126

Részletesebben

CÉLTARTALÉK KÉPZÉSI SZABÁLYZAT. CIB Nyugdíjpénztár

CÉLTARTALÉK KÉPZÉSI SZABÁLYZAT. CIB Nyugdíjpénztár CÉLTARTALÉK KÉPZÉSI SZABÁLYZAT CIB Nyugdíjpénztár 2011 Bevezetés Jelen céltartalék képzési szabályzat célja, hogy szabályozza a CIB Önkéntes és Kölcsönönös Nyugdíjpénztár esetében a céltartalékképzésre

Részletesebben

A nyugdíjpénztár tevékenységét az Állami Pénztár Felügyelet E/307/97. számú határozatával 1997. november hónapban engedélyezte.

A nyugdíjpénztár tevékenységét az Állami Pénztár Felügyelet E/307/97. számú határozatával 1997. november hónapban engedélyezte. Kiegészítés A Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Fehér Arany Nyugdíjpénztára 2005. évi éves beszámolójáról készített független könyvvizsgálói jelentéshez Veszprém, 2006. április 5. 1.) A megbízás tárgya Társaságunk

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idı : 2 0 1 1 0 7 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 1 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2

Részletesebben

A évi biztosításmatematikai jelentés

A évi biztosításmatematikai jelentés A 2014. évi biztosításmatematikai jelentés A Pénztár tagdíjfizetőinek száma 2014. év elején 82.207 fő volt. Ehhez érkezett 870 új belépő, míg a tagsági viszony - kilépés, elhalálozás, nyugdíjba vonulás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére május 11.

ELŐTERJESZTÉS. a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére május 11. ELŐTERJESZTÉS a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére 2016. május 11. M E G H Í V Ó A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár 2016. május 11-én (szerdán) 10 00 órakor tartandó

Részletesebben

- ÉVES BESZÁMOLÓ (Magánnyugdíjpénztár)

- ÉVES BESZÁMOLÓ (Magánnyugdíjpénztár) 73M PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES BESZÁMOLÓ (Magánnyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 6 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 6 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 0

Részletesebben

Bongrain Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi üzleti év. Éves beszámoló

Bongrain Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi üzleti év. Éves beszámoló Bongrain Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár 2017. évi üzleti év Éves beszámoló Kiegészítő melléklete I. A nyugdíjpénztár bemutatása A nyugdíjpénztár alapismérvei NÉV: Bongrain Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár

Részletesebben

Bizalom Nyugdíjpénztár

Bizalom Nyugdíjpénztár KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ Bizalom Nyugdíjpénztár 2009. 1 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

TEVÉKENYSÉGET LEZÁRÓ BESZÁMOLÓ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

TEVÉKENYSÉGET LEZÁRÓ BESZÁMOLÓ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O TEVÉKENYSÉGET LEZÁRÓ BESZÁMOLÓ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR Vonatkozási idő : 2 0 1 3 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 3 0 6 3 0 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a Bizalom Nyugdíjpénztár évi éves beszámolójához

Kiegészítő melléklet a Bizalom Nyugdíjpénztár évi éves beszámolójához Kiegészítő melléklet a Bizalom Nyugdíjpénztár 2007. évi éves beszámolójához Budapest, 2008. április 28. Török László IT elnök BEVEZETŐ Az 1994-ben alapított nyugdíjpénztárunk számára 2004 végétől komoly

Részletesebben

TARTALOM. Budapest, 2011. június 27. Ára: 6890 Ft 8. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI

TARTALOM. Budapest, 2011. június 27. Ára: 6890 Ft 8. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI Budapest, 2011. június 27. Ára: 6890 Ft 8. szám TARTALOM A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény

Részletesebben

73OME. MÉRLEG-Eszközök. Előző évi beszámoló záró adatai

73OME. MÉRLEG-Eszközök. Előző évi beszámoló záró adatai Sorsz ám Sorkód Megnevezés 73OME MÉRLEG-Eszközök Megáll apított eltérés ek (+, -) felülvizsgál t Nagyságrend: ezer forint Megál lapíto tt eltéré sek (+, -) felülvizsg ált beszámol ó záró 1 2 3 4 5 6 c

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár évi Üzleti jelentése A Bizalom Nyugdíjpénztár 2006. évi Üzleti jelentése Budapest, 2007. április 24. Török László IT elnök 1. A 2006. év legfontosabb eseményei: A pénztár taglétszáma az előző, több éves időszak dinamikus növekedését

Részletesebben

Bongrain Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi üzleti év. Éves beszámoló

Bongrain Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi üzleti év. Éves beszámoló Bongrain Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár 2015. évi üzleti év Éves beszámoló Kiegészítő melléklete I. A nyugdíjpénztár bemutatása A nyugdíjpénztár alapismérvei NÉV: Bongrain Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár

Részletesebben