Pál apostol levelei. A damaszkuszi úton.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pál apostol levelei. A damaszkuszi úton. http://hu.wikipedia.org/wiki/damaszkusz"

Átírás

1 Pál apostol levelei A damaszkuszi úton Damaszkusz (arabul Dimask, teljes nevén Dimask as-sám, röviden Dimask vagy Sám, törökül Şam) Szíria fővárosa és legnépesebb városa. Feltehetőleg a világ legrégebb óta folyamatosan lakott városa. Lakosságát 4,5 millió főre becsülik. A város maga az ország 14 kormányzóságainak egyike, továbbá Ríf Dimask kormányzóság székhelye. A Damaszkuszi Kormányzóságot a belügyminiszter által kinevezett kormányzó vezeti. A város az Antilibanon hegység lábainál húzódó kiterjedt oázisban fekszik. Éghajlat Damaszkuszban mediterrán éghajlat uralkodik. Az évi átlaghőmérséklet 16,7 C. Júniusban a középhőmérséklet 25 C, decemberben 6,5 C. A csapadék mennyisége áprilisban 12 és 46 mm között mozog. Május és szeptember között egyáltalán nem vagy csak alig esik az eső. Ókor Ásatások tanúsága szerint a település már i. e körül lakott volt; hosszú ideig azonban nem volt jelentős. Az i. e. 2. évezred folyamán jelentős kereskedelmi központtá vált. Az i. e. 14. században hol Egyiptom, hol Mitanni felügyelete alatt állt, végül a hettitabefolyás állandósult. Damaszkuszt először Halap kormányzója, majd Karkemis alkirálya igazgatta. A hettita állam i. e. 12. századi bukása után az újhettita királyságok terjesztették ki rá hatalmukat, majd A 2-1. évezred fordulója környékétől kezdve (arameus vándorlás időszaka) fontos új állam központja, az Arám Damaszkoszé, más néven Dimask, vagy Sóba Aramú (Dimašq, Ṣôba Aramû). Asszíria déli és nyugati terjeszkedésének idején a dél-szíriai régió ellenállási gócát képezte, a védelmi koalíció (Hamát mellett) legerősebb tagja. A karkari csata idején i. e. 853-ban 1200 harci szekeret, 1200 lovas harcost és gyalogost tudott kiállítani az asszír források szerint. Ez jelentős haderő. Az önálló Damaszkusznak végül Asszíria vetett véget. Ismert preasszír uralkodói: Birjavaza, i. e. 14. század Rezón (a Bibliából) Heszjon (a Bibliából) I. Barhadad, i. e körül Hadad-Ezrá (vagy Hadad-Ezer, Adad-Idri, II. Barhadad, IM-idri, Bar Adad) i. e Hazaél, i. e (796?) III. Barhadad, i. e Hadianu, i. e Rezin, i. e A várost Kr. e. 38-ban szerezték meg a rómaiak. Az 1. században a város püspöki székhely lett rövid ideig. I. Theodosius a 4. században egy bazilikát emeltetett Keresztelő Jánostiszteletére. Középkor 636-ban a muszlim arabok meghódították a várost, és Damaszkusz a szíriai térség székhelye lett, melynek a Bizánci Birodalom elleni hadakozás volt a fő feladata. I. Muávija kalifa( ), aki korábban szíriai helytartó volt, a várost tette meg az Arab

2 Birodalom fővárosává 661-ben. I. al-valíd kalifa 705-ben a Szent János-bazilikát megvásárolta a keresztényektől és bizánci építészek segítségével átalakíttatta, létrehozva a híres Omajjádmecsetet. Az omajjád kalifadinasztia kiirtásával 750-ben Bagdad lett a birodalom fővárosa, Damaszkusz visszaesett a tartományi székhely rangjára. A későbbiekben Damaszkusz a délszíriai vidék központja maradt (beleértve a mai Libanon jelentős részét is), függetlenül attól, hogy milyen uralom alatt állt. Az Abbászidák hatalmának megrendülését követően Damaszkusz többnyire egyiptomi központú birodalmak részét képezte. 877-től 905-ig az egyiptomi Túlúnidák uralták, 931- től969-ig (rövid kihagyással) az Ihsídidák birodalmának részét képezte, akiktől az őket megbuktató Fátimidák kezére került ( ). Az utolsó évekre a válságba süllyedt Fátimidák fennhatósága csak névleges volt, végül egy Atsziz ibn Auk nevű török hadvezér szerezte meg a várost ( ), aki az újra megerősödő egyiptomiak ellen anagyszeldzsuk Szultánságtól kért segítséget. Tutus ibn Alp Arszlán, Maliksáh nagyszeldzsuk szultán fivére, aki korábban Észak-Szíriát is meghódította, bevonult a városba és megölette Atszizt. Tutus fivére halálakor keletre vonult, hogy magának követelje a nagyszultáni címet, és a harcok során elesett; Dél-Szíriát Dukák nevű fiára hagyta ( ), aki mellett a Tugtakín nevű hadvezér gyakorolta a tényleges hatalmat. Dukák halálát követően Tugtakín rövid úton magának szerezte meg a hatalmat, megalapítva a Búridákdinasztiáját. A keresztesekkel aktív, gyakran szövetségi viszonyt ápoló damaszkuszi emírséget 1154-ben a dinamikusan terjeszkedő aleppói fejedelem, a zangida Núr ad-dín Mahmúd olvasztotta birodalmába. Itteni uralmának állít emléket a síremlékének otthont adó madrasza, orvostörténeti múzeumként működő kórház illetve egy fürdő. A ma látható városfalak és védművek jelentős részét is ő építtette fel vagy át. Núr ad-dín halála után, 1174-ben rövidesen hajdani hadvezére, az Egyiptomot megszerző, ajjúbida Szaladin birtokába került. Szaladin uralkodása nagy részében Damaszkuszból irányította Felső-Mezopotámiától Egyiptomig húzódó birodalmát, 1193-as halálát követően pedig családjának különböző tagjai uralták Damaszkuszt szultáni címmel ban ahülegü vezette mongolok Szíria többi részével együtt elfoglalták a várost, felszámolva az ajjúbida uralmat, de még abban az évben vereséget szenvedtek az Egyiptombanberendezkedő mamlúkoktól, és kiürítették a térséget, ami így újra egyiptomi fennhatóság alá került. Damaszkusz 1516-ig a Mamlúk Birodalom része maradt, amikor is oszmán hódítók vonultak be a városba. Francia légitámadás október 18.-án Új- és modern kor[ Damaszkusz az elkövetkező négyszáz évben az Oszmán Birodalmon belül is tartományi központ maradt között az önállósodni vágyó egyiptomi alkirály, Muhammad Ali pasa fennhatósága alá került ban a libanoni válság kapcsán III. Napóleonfrancia

3 csapatai szállták meg a várost rövid időre ban brit csapatok vonultak be a városba, véget vetve az oszmán uralomnak. Tartva a nyugati gyarmatosítóktól, 1920-ban Damaszkuszban egy arab egységállam királyává kiáltották ki Fejszált, a világháború jeles arab hadvezérét, ám a nagyhatalmak a franciáknak juttatták a térséget, ők pedig rövid úton megszállták Szíriát óta a függetlenszíria fővárosa. Vallás Az Omajád-mecset udvara A lakosság 75%-a szunnita muszlim, 6%-a alavita, 4%-a egyéb síita, csekély zsidó kisebbséggel. A lakosság 15%-a keresztény (szír katolikus, görög katolikus, római katolikus, örmény ortodox stb.) Múzeumok[A nemzeti múzeumot 1919-ben alapították a régészek és a történészek. A múzeumban 4000 éves leleteket láthatunk. Damaszkuszi múzeum Katonai múzeum művészetek múzeuma Látnivalók[Az óváros, melyet az UNESCO 1979-ben védetté nyilvánított. Omajjád-mecset Közlekedés[ Bővebben: Damaszkuszi nemzetközi repülőtér Damaszkusz rendelkezik nemzetközi repülőtérrel, mely Szíria legnagyobb és legforgalmasabb repülőtere, a várostól 25 km-re délkeletre helyezkedik el. Hivatalosan az 1970-es években nyílt meg. Az utasforgalom folyamatosan nő ben becslések szerint 3,2 millió utas fordult meg itt. Képzés A Nemzetközi Egyetem kampusza A damaszkuszi egyetemen jelenleg en tanulnak. Az egyetem 1958-ig Szíria egyetlen egyeteme volt, mígnem megalapították azaleppói egyetemet.

4 Testvértelepülések Buenos Aires, Argentína Dubaj, Egyesült Arab Emírségek Jereván, Örményország Isztambul, Törökország São Paulo, Brazília Damaszkuszi út A bibliai történet A bibliai elbeszélések szerint úgy kétezer évvel ezelőtt egy Saul nevű ifjú, gyűlölettől lihegve Jeruzsálemből Damaszkuszba tartott, hogy fogságba vesse a kivégzett Jézus követőit, akik hittek Jézus Krisztus feltámadásában. Minden másképpen történt, mint ahogy elképzelte. Az úton megjelent neki Jézus, s megkérdezte tőle: Saul, Saul miért üldözöl engem? Saul összeomlott, tehetetlenné vált, megvakult, s magába fordult, majd egy bizonyos idő elteltével tanítvánnyá akart lenni. Azonban hosszú időbe telt, míg a keresztények elhitték a megtérését. Hiteles változásának egyetlen feltétele volt: mindent bevallani. Igen, Saul voltam, de Pál lettem vallotta. Csak így válhatott apostollá, majd vértanúvá. A damaszkuszi út jelentése Legalább egyszer mindenkinek végig kell menni a lelki változás útján. Keresztény szempontból azonban még többet jelent: mindenkinek megadatik a szükséges kegyelem, hogy végigmehet rajta ez a megtérés. De sok Pállá váló (azaz megváltozó) a legfontosabb mozzanatot hagyja ki: azt, hogy mindent be kell vallani: szembenézni, vállalni, újrakezdeni. Nem eltussolni, hanem radikálisan újrakezdeni. A Szentírás keresztény értelmezésben tehát nem azt mondja, tanítja, hogy aki egyszer rossz volt, az mindvégig rossz is marad. Sőt: Ezékiel könyvében már benne van, hogy Isten aszerint ítéli meg az egyes embert, hogy az milyenné válik. A Saulus: jelentése: nagy, a Paulus-é: kicsi.

5 Lásd még: a bűnbánat szentsége. zy00178/esterhazy00178.html Eszterházy Péter: Csúcsforgalom van a damaszkuszi úton Üres a damaszkuszi út: A szeretet himnusza Saját út Testvéreim! Törekedjetek értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek. Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek. Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet. (1Kor 12,30 13,13)

6 Valaki átírta: Karácsonyi szeretethimnusz (Az 1Kor 13 karácsonyi változata) Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező. Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő. Ha a szegénykonyhában segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket zengek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem. Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg, miről is szól a karácsony. A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje. A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát. A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is. A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van. A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni. A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni. A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak. De a szeretet ajándéka megmarad. Ismeretlen szerző Feladat: Írjuk át mi is! Tandori Dezső - A DAMASZKUSZI ÚT Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy. Feladat: Kiegészíteni a mondatot a hiányzó mondatrészekkel!

7

Betegek és önkéntes beteglátogatók lapja ADVENT

Betegek és önkéntes beteglátogatók lapja ADVENT V. évf. 2. szám, 2017. Advent Jelenlét Betegek és önkéntes beteglátogatók lapja ADVENT Rembrandt: József álma 1 Bevezető Gondolat Elrejtve, DE Isten jelenlétében Aki a Fölséges segítségében lakik a Menny

Részletesebben

Királyerdői Harangszó

Királyerdői Harangszó Királyerdői Harangszó A Csepel-Királyerdői Református Egyházközség lapja, megjelenik évente 5 alkalommal VI. évf. 5. szám - 2015 Karácsony -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

I. évfolyam 2. szám 2014. december Karácsonyi örömünk elé

I. évfolyam 2. szám 2014. december Karácsonyi örömünk elé I. évfolyam 2. szám 2014. december Karácsonyi örömünk elé Karácsonykor az ember úgy érzi magát, mint Petőfi János vitéze Tündérországban. Messze földre kerül szebbnél-szebb tájakra, örömtől és boldogságtól

Részletesebben

Ismerd fel, ó keresztény, nagy méltóságodat!

Ismerd fel, ó keresztény, nagy méltóságodat! Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ ıáltala lett, de a világ nem ismerte fel ıt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. (Jn 1,9-11)

Részletesebben

ÁLDÁS BÉKESSÉG. Mielıtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielıtt a világra jöttél, megszenteltelek. Jeremiás 1,5

ÁLDÁS BÉKESSÉG. Mielıtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielıtt a világra jöttél, megszenteltelek. Jeremiás 1,5 ÁLDÁS BÉKESSÉG AZ ANGLIAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ LAPJA 2015. ÁDVENT Mielıtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielıtt a világra jöttél, megszenteltelek. Jeremiás 1,5 LELKÉSZI ÜZENET 26

Részletesebben

A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA

A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA KÜRTÖLŐ A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA 2017. december XVI. évfolyam 2. szám * Ünnepi kiadvány * Kedves Gyerekek! Fogadjátok sok szeretettel diáklapunk megjelenő ünnepi számát! Közeledik a karácsony,

Részletesebben

Feldmár András Most vagy soha FELDMAR_MOSTVAGYSOHA_5.indd 1 3/7/14 1:16 PM

Feldmár András Most vagy soha FELDMAR_MOSTVAGYSOHA_5.indd 1 3/7/14 1:16 PM Feldmár András Most vagy soha A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel közelít

Részletesebben

Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, metszet. Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, metszet.

Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, metszet. Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, metszet. Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, 2.4.3. A Kaukázus-vidék középkori építészete Chronologia Grúzia i.e. 500 k.:

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok

Részletesebben

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A

Részletesebben

KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL

KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL emlekek.qxd 7/29/2019 2:55 PM Page 1 KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ 1.-3. SZÁZADBÓL KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL Szent Pál apostol TARJÁNYI BÉLA. Tarjányi Béla Keresztény emlékek az első három századból

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Történelem érettségi adattár

Történelem érettségi adattár Történelem érettségi adattár www.diakkapu.hu 2008. augusztus 26. A középkor Tartalom Bevezetı...2 Érettségi témakörök...2 Fogalmak...2 Személyek...4 Kronológia...5 Topográfia...5 Térképek...7 Bevezetı

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

Máté evangéliuma 1-4,11

Máté evangéliuma 1-4,11 Máté evangéliuma 1-4,11 Máté evangéliuma - Bevezetéstani ismeretek Felépítéséről három fő elmélet van: az események földrajzi helye alapján a krisztológiai váz alapján a beszédgyűjteményekre épülő váz:

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz

A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz KARD ÉS TOLL 2006/3 A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz Oszti Judit A konfliktusok kezelése, a háború, az erõszak társadalmi megítélése eltérõ a különbözõ

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

Az Ószövetségi történelem kronológiája

Az Ószövetségi történelem kronológiája Az Ószövetségi történelem kronológiája Cél 2. Az óra célja az, hogy az Ószövetség által elmondott történetek időpontját - lehetőség szerint - a legpontosabban tudjuk meghatározni. A vizsgált korszak időbeli

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Indiai titkaim 32 Két világ határán

Indiai titkaim 32 Két világ határán 2011 május 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Indiai értékelve titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Mérték Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Még 1/5 2/5 3/5 4/5

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok

A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok Hittan 275 Kiadja: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Utah, Salt Lake City Méltányoljuk a könyvvel kapcsolatos megjegyzéseidet és javaslataidat.

Részletesebben

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1 A képlékeny félhold A szíriai háború és polgárháború szilánkjai a menekült- és migránsválság képében bizony elérték Európát, ezáltal Magyarországot is; nem beszélve arról, hogy 6000-7000fő európai országok

Részletesebben

AZ ISZLÁM ÁLLAM. Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu

AZ ISZLÁM ÁLLAM. Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu AZ ISZLÁM ÁLLAM Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu Az iszlám állam 2003-2011 iraki háború Ellenállás 2003-tól különböző csoportok/milíciák Paul Bremer Baásztalanítás programja Szunnita és

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig SZAMOSI LÓRÁNT Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig A. Az oszmán állam kialakulása, az első hódítások Ha manapság a török szót meghalljuk mindenkinek a mai Török Köztársaság lakossága

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Királyhelmeci Szövétnek

Királyhelmeci Szövétnek Királyhelmeci Szövétnek Reformáció A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2005/3 A reformáció hónapjában sokaknak eszébe jut a felekezeti hovatartozásuk. Büszkén vallják, hogy

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

NEM a fa alatt dől el a karácsony!

NEM a fa alatt dől el a karácsony! A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2011/4 NEM a fa alatt dől el a karácsony! Egy magyarországi nagy áruházlánc azzal a mottóval próbálja megnyerni vásárlóit, hogy "a fa

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

Múlt Jelen Jövő Reformáció

Múlt Jelen Jövő Reformáció Alapige: Fil 3,7-11 Bibliaolvasás: Gal 2, 15-21 Múlt Jelen Jövő Reformáció Múlt, jelen és jövő tárul fel az igében. Benne van az, ami volt, ami van, s ami lesz, amiből tanulni lehet, amit megélni kell,

Részletesebben

288. Arvisura - Az Avarok kettős birodalma Mikó-Halics rovása 769-805 között

288. Arvisura - Az Avarok kettős birodalma Mikó-Halics rovása 769-805 között 288. Arvisura - Az Avarok kettős birodalma Mikó-Halics rovása 769-805 között Amikor (Kr.u.453-ban) Atilla meghalt és a hunok a Jász síkságról visszavonultak, a hun birodalom keleti részébe, csak Deédes

Részletesebben

Visegrád. Esztergom. KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI

Visegrád. Esztergom. KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI Visegrád Esztergom KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI 0 A Dunakanyar legszebb városai Duna folyó Esztergom Visegrád Szentendre Vác Budapest Duna folyó 1 ESZTERGOM VISEGRÁD A Duna

Részletesebben

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

BIBLIAI SZABADEGYETEM

BIBLIAI SZABADEGYETEM BIBLIAI SZABADEGYETEM AMI A SZEMNEK LÁTHATATLAN Dániel könyve 8. fejezete Tények és képek a Biblia világából Birodalmak Dániel könyvében 2. fejezet 7. fejezet 8-9. fejezet 11. fejezet Babilónia / arany

Részletesebben

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége. Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

KAPCSOLATAINK. Istennel és a házastársunkkal. Mózes Áron és Zsuzsi,

KAPCSOLATAINK. Istennel és a házastársunkkal. Mózes Áron és Zsuzsi, KAPCSOLATAINK Istennel és a házastársunkkal 1 Kapcsolat Az életünk megosztása egymással Kölcsönösség Megosztás A kapcsolat 2 A Biblia központi kérdése: Isten és ember kapcsolatai 1Mózes 2,15-17 1Mózes

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

hadzs (ar.) zarándoklás Mekkába, a muzulmánok szent helyére a Kábához, v. Medinába, Mohamed sírjához

hadzs (ar.) zarándoklás Mekkába, a muzulmánok szent helyére a Kábához, v. Medinába, Mohamed sírjához H hadzs (ar.) zarándoklás Mekkába, a muzulmánok szent helyére a Kábához, v. Medinába, Mohamed sírjához hadzsi (ar.) Mekkába v. Medinába zarándokló vagy ilyen zarándokutat megtett muzulmán háfiz (ar.) az

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

Slovenská komisia Dejepisnej olympiády

Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Okresné kolo Dejepisnej olympiády pre ZŠ a 8-ročné gymnáziá 6. ročník, školský rok 2013/14 Testové úlohy pre kategóriu E (7. ročník ZŠ a 2. ročník OG) Megjegyzés:

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére Bibliaismeret Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére A tantárgy órakerete: Évfolyam Hetek száma Heti órakeret Évi órakeret 9. 36 1 36 10. 36 1 36 11. 36 1 36 12. 32 1

Részletesebben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

Mi történt ezerötszáz év múlva? Megfeledkezett Izrael a szabadulás ünnepéről?

Mi történt ezerötszáz év múlva? Megfeledkezett Izrael a szabadulás ünnepéről? 2. HÚSVÉTI ÜNNEPÉLY gyermekek számára ISTEN BÁRÁNYA Az ünnepély szereplői: Beszélő, fiúk, lányok csapatban és egyenként. Húsvét van. Jézus Krisztus halálának emléke arra késztet minden keresztényt, hogy

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

IZRAEL. A bevándorlók országa

IZRAEL. A bevándorlók országa IZRAEL A bevándorlók országa Fekvés A Földközi-tenger partján az arab világ afrikai és ázsiai része közé ékelődő kis ország kiterjedése kevesebb, mint 22 ezer km 2. Palesztin autonóm területe 5997 km

Részletesebben

Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók. Játék Szabályok

Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók. Játék Szabályok A KOCKA EL VAN VETVE? Történelmi társasjáték 11-12 éveseknek Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók Játék Szabályok Ez egy együttműködő

Részletesebben

Salamon, a bölcs király

Salamon, a bölcs király A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

ÉGHAJLAT. Északi oldal

ÉGHAJLAT. Északi oldal ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Dániel, a fogoly

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Dániel, a fogoly A Biblia gyermekeknek bemutatja Dániel, a fogoly Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Szeretet: erosz, filosz, agapé

Szeretet: erosz, filosz, agapé Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2007. 12. 02. Lekció: Rm 13,11-14 Textus: 1Kor 12,31-13,13 Szeretet: erosz, filosz, agapé De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül

Részletesebben

MS-4115 borito_2011.qxd 2011.11.10. 17:14 Page 1 9 7 8 9 6 3 6 9 7 5 3 2 6 MS-4115U

MS-4115 borito_2011.qxd 2011.11.10. 17:14 Page 1 9 7 8 9 6 3 6 9 7 5 3 2 6 MS-4115U 9 7896 36 975326 MS-4115U Tartalomjegyzék Az emberiség szétrajzása és a legfontosabb õsemberlelõhelyek... 2 A földmûvelés és az állattartás kezdetei... 3 Európa az õskorban... 3 A Kárpát-medence

Részletesebben

Időszakok: Kr. e. XI. sz., Kr. e. X. sz., Kr. e. VIII. sz., Kr. e. II. sz., Kr. u. II. sz., Kr. u. VI. sz.

Időszakok: Kr. e. XI. sz., Kr. e. X. sz., Kr. e. VIII. sz., Kr. e. II. sz., Kr. u. II. sz., Kr. u. VI. sz. 1.) A feladat az ókori Róma történelmére vonatkozik. Válassza ki a következő felsorolásból a megfelelő évszázadot, és írja a térképvázlatok betűjele mellé! Ezután nevezzen meg három olyan provinciát, amely

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs Javítókulcs 1. a) Hamis b) Igaz c) Hamis 1 d) Hamis e) Hamis f) Igaz g)igaz h)hamis i)igaz j)igaz 10 pont 2. a) a horvátok aláhúzása, ők déli szlávok /a másik kettő nyugati szláv b) a consul aláhúzása,

Részletesebben

Indiai titkaim 30 török földön

Indiai titkaim 30 török földön 2011 április 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Amikor készültünk Indiába, hamar megtudtuk, hogy Románia és Bulgária kivételével minden országba, melyen keresztül

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe

Részletesebben

Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.

Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet. Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

Tévtanítások, tévhitek

Tévtanítások, tévhitek Tévtanítások, tévhitek Engedd be/ imádkozd a szívedbe Jézust és üdvözülsz ajtód előtt állok és zörgetek (Jel. 3:20) kiforgatására alapozzák. Az idézet langyos keresztényekhez (megváltottakhoz), nem pedig

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

Tételsor a IX. osztályos diákok számára

Tételsor a IX. osztályos diákok számára Tételsor a IX. osztályos diákok számára 1. Ábrahám meghívása és Kánaánba való utazása 2. A királyok hadjárata és Ábrahám találkozása Melkizedekkel 3. A szövetség megerősítése Ábrahámmal 4. Az Ábrahámmal

Részletesebben

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet 7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi

Részletesebben

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE Bibliaismeret Hit Gyülekezete emelt szint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben