E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület július 8-án tartandó ülésére.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület július 8-án tartandó ülésére."

Átírás

1 Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület július 8-án tartandó ülésére. Tárgy: Önkormányzati rendeletek kötelező felülvizsgálata a megváltozott jogszabályi környezetben. Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 5/2013.(VI.4.) önkormányzati rendelet ( továbbiakban: SZMSZ.) 39. (1) bekezdésének második mondata szerint: A jegyző gondoskodik az önkormányzati rendeletek kétévenkénti felülvizsgálatának előkészítéséről. A leírtak helyi szinten ismételik meg a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény ( a továbbiakban: Jat) aiban foglaltakat, melyek előírják a jogrendszer folyamatos felülvizsgálatát és ennek kötelezettje a helyi önkormányzati rendeletek tekintetében a jegyző. A felülvizsgálat két eszköze az utólagos hatásvizsgálat, illetve az ennek tapasztalataira is figyelemmel végzett dereguláció. A tartalmi és formai dereguláció segítségével biztosítható a helyi joganyag átláthatósága, mely a jogbiztonság érvényesülésének egyik alapvető sarkköve. A technikai dereguláció során az elavult, szükségtelenné vált rendeletek kerülnek ki a helyi jogrendszerből. A technikai dereguláció automatizmusának biztosításában fontos lépéseket tett a Jat, amikor január 1-i hatálybalépésével deklarálta a módosítások és hatályon kívül helyezések aktusszerűségét, és azt, hogy ezen rendelkezések végrehajtottá válásukat követő napon a törvény erejénél fogva hatályukat vesztik. A Jat-ot kiegészítve a technikai dereguláció automatizmusát továbbbővítette és meghatározott feltételekkel a teljes jogszabály hatályvesztésére is kiterjesztette az egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszűntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról szóló évi LXXVI. Törvény. Ez alapján azon 2012 augusztus 1-jén, vagy ezt követően kihirdetett jogszabályok tekintetében, melyek kizárólag végrehajtottá vált módosító és/vagy hatályon kívül helyező rendelkezést és hatályba léptető rendelkezést tartalmaznak, az utoljára végrehajtottá vált rendelkezésük végrehajtottá válását követő napon e törvény erejénél fogva áll be a hatályvesztés. Az előterjesztéshez csatolt rendelettervezetben azon, a helyi joganyagot feleslegesen gazdagító rendeletek hatályon kívül helyezésére kerül sor, melyek tekintetében fentiek szerint a törvény erejénél fogva nem állt be a hatályvesztés, vagy nem rendelkeztek saját maguk hatályvesztéséről. A Jat 22.(2) bekezdése szerint a helyi önkormányzati rendeletek esetében a jegyző gondoskodik a felülvizsgálat lefolytatásáról. Ennek megfelelően 80 alap és 70 módosító rendelet felülvizsgálatát végeztem el február 28. napjától május 31. napjáig.

2 -2- A Jat 22. (1) bekezdése szerint: - az elavult, szükségtelenné vált, - a jogrendszer egységébe nem illeszkedő, - a szabályozási cél sérelme nélkül, egyszerűsíthető, a jogszabály címzettjei számára gyorsabb, kevésbé költséges eljárásokat eredményező szabályozással felváltható, - a normatív tartalom nélküli, tartalmilag kiüresedett vagy egyébként alkalmazhatatlan, vagy - az indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű szabályozást megvalósító önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezését, illetve módosítását kell elvégezni. Az előterjesztés 1. számú melléklete a hatályos jogszabályok gyűjteményét tartalmazza a felülvizsgálat időpontjában. I Költségvetés A nyilvántartás szerint a legmagasabb számmal a tárgyévi költségvetések elfogadásáról és azok időszakonkénti módosításáról szóló rendeletek szerepelnek. Ezek a megalkotásuk időpontjában hatályos szabályok szerint meghatározták a bevételi és kiadási előirányzatokat, illetve adtak felhatalmazást az azokkal történő rendelkezésre. Valójában az éves zárszámadási rendelet tartalma miatt üresednek ki ezek a rendeletek, mivel a zárszámadásban szerepelnek a terv és tény összehasonlítások, melyekből a terv (előirányzat) az alaprendelet és módosításai alapján kerül meghatározásra. A évi zárszámadás elfogadásától már alkalmaztuk azt a gyakorlatot, hogy a zárszámadási rendelet záró rendelkezései között felsoroltuk a tárgyévre vonatkozó alaprendeletet és annak évközi módosítását és rendelkeztünk azok hatályon kívül helyezéséről. Ez javasolom most elvégezni évek vonatkozásában is. II. Lakásgazdálkodás 1.) Az első alaprendelet a lakások és helyiségek bérletéről szóló 4/1994.(III.2.) kt. számú rendelet volt, mely jelenleg 8 módosító rendelettel van hatályban. A felhatalmazást a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény ( továbbiakban: Lhtv.) adta a képviselő-testületnek. Nem vizsgáltam visszamenőleg a lakások és helyiségek számát a rendelet megalkotásának időpontjára, de az Lhtv. 79. (2) bekezdése szerint: A községi Önkormányzatnak nem kell rendeletben megállapítani az önkormányzati lakások és helyiségek bérletére, elidegenítésükre vonatkozó szabályokat, ha a tulajdonában lévő lakások száma, illetőleg helyiségek esetében a bérbeadás útján hasznosított helyiségek száma nem haladja meg a húszat. A felülvizsgálat időpontjában jelenleg hét bérleti szerződéssel rendelkezünk ( Kossuth L.u.35. két lakás, Híd- presszó, Idősek Otthona, Piaci üzlet, Sportcsarnok, Víztorony) így a rendelet fenntartása nem indokolt, mivel a későbbi évek során az Lhtv. több új szabállyal bővült és az önkormányzat nem rendelkezik szociális bérlakásokkal, így azok szabályozása is felesleges, a rendelkezések végrehajthatatlanok. Az Lhtv több rendelkező részében megnevesíti az önkormányzati lakás, helyiség használatának, bérletének stb. szabályait.

3 -3-2.) A lakáscélú önkormányzati támogatás helyi rendszeréről szóló 3/1995.(IV.5.) kt. számú önkormányzati rendelet megalkotására a lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988.(XII.26.) MT. rendelet adott felhatalmazást. A jogszabályt a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet 45. (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, így február 1-től hatálytalan. Az új jogszabály a támogatások biztosítása esetében a hitelintézetek és a Magyar Államkincstár közreműködői, bonyolítói feladatait emeli ki. A jegyzőnek töredék feladatai maradtak (pl. igazolások kiadása). A helyi rendelet elvesztette szabályozási funkcióját, így hatályon kívül helyezése megalapozott. III. Közszolgáltatások 1.) A köztisztasággal és településtisztasággal összefüggő közfeladatok ellátásáról szóló 13/1996. ktr. számú rendelet megalkotására szóló felhatalmazás az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló évi XLII. törvény volt, amit nevezhetünk a korabeli hulladékgazdálkodási jogszabálynak is. A törvény hatályon kívül helyezéséről a évi XC. törvény 18. a) pontja rendelkezett és január 1-jétől nincs hatályban. Az alaprendelet több alkalommal módosításra került, érdemi változást két módosítás tartalmazott. Hatályon kívül helyezése indokolt, mivel a szabályozási területtel kapcsolatban vannak hatályos helyi rendeleteink. 2.) A hulladékgazdálkodásról szóló 15/2004.(XII.1.) számú rendelet a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény felhatalmazása alapján került megalkotásra és egy települési hulladékgazdálkodási terv jóváhagyására vonatkozott a as időtartamra. A felhatalmazást adó jogszabályt a évi CLXXXV. törvény a hatályon kívül helyezte, hatálytalan január 1. napjától. A hulladékgazdálkodás az a terület, mely leggyorsabban változik Magyarországon, az állam szerepvállalása erősödik, a helyi szemléletet a térségi váltja fel és ennek megfelelően új tervezési szintek alakultak ki és a vonatkozó tervek már ezeknek megfelelően vannak kidolgozás alatt. A helyi rendelet már tartalmaz alkalmazható szabályokat, így hatályon kívül helyezése indokolt 3.) A szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és kezelés díjáról szóló 17/2005.(XII.21.) számú rendelet jogszabály szerkesztési hiba miatt maradt bent a rendszerben. A díj megállapítási hatáskör az árak megállapításáról szóló évi LXXXVII. törvény alapján került a Képviselő-testülethez és valójában december 31. napjáig volt hatályban, amikor is a víziközmű- szolgáltatásokról szóló évi CCIX. törvény 93. (2) bekezdése hatályon kívül helyezte a felhatalmazásra vonatkozó jogszabályi részt. A díj évente került megállapításra és gyakorlat volt, hogy az új díjat megállapító jogszabály hatályon kívül helyezi az előző évi rendelkezést. A 13/2006.(XII.29.) számú rendelet 3. -a azonban a 19/2005.(XII.21.) önkormányzati rendeletet helyezte hatályon kívül, holott ilyen számú rendelet megalkotására évben nem is került sor, így maradt hatályban e hivatkozott rendelet, melynek hatályon kívül helyezése most indokolt.

4 -4-4.) A szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és kezelés díjáról szóló 13/2008.(XII.29.) számú rendelet volt az utolsó, melyet az Önkormányzat Képviselő-testülete a 3. oldalon megjelölt ártörvény felhatalmazása alapján megalkotott. Mivel azóta újabb nem került megalkotásra, így hatályban maradt, a megállapítási jog megszűnt, így a rendelet hatályon kívül helyezése indokolt. 5.) A vízdíj megállapításáról szóló 12/2008.(XII.29.) számú rendelet élete megegyezik a 4.) pontban leírtakkal, így hatályon kívül helyezése indokolt. IV. Technikai rendeletek 1.) A gépjárműadóról szóló 7/1998.(XII.11.) kt. sz. rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 15/2003.(XII.24.) kt. sz. rendelet. A képviselő-testület a gépjárműadóról szóló önkormányzati alap- és módosító rendelet hatályon kívül helyezéséről döntött. A döntés alapját képezte, hogy a évi XLII. törvény 311. (3) bekezdése január 1-jétől hatályon kívül helyezte az adómérték megállapítására feljogosító - a gépjárműadóról szóló évi LXXXII. Törvény 1/A. (1) bekezdését. A rendelet hatályon kívül helyezése szükséges. 2.) A zajártalom elleni védekezésről szóló 4/1992.(III.25.) sz. rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2004.(X.27.)rendelet. A rendelet a zajártalomról szóló korábbi alap- és módosító rendeltet helyezte hatályon kívül, azonban ekkor még nem volt hatályban a bevezetőben említett jogszabály és nem történhetett rendelkezés a hatályon kívül helyezésére. Az alaprendelet a zaj-és rezgésvédelemről szóló 12/183.(V.12.) MT. rendelet alapján került megalkotásra, azonban azt a évi LXXXII. törvény 1. (2) bekezdése hatályon kívül helyezte és az MT rendelet január 1-től hatálytalan. 3.) A közterületek használatáról szóló 6/1999.(IX.15.) kt. számú rendelet módosításáról szóló 7/2008.(VII.16.) rendelet. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 7/2010.(VI.22.) önkormányzati rendelet 14. (1) bekezdése rendelkezett a korábbi önkormányzati alaprendelet és a módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről, azonban ez a jogszabály kimaradt Hatályon kívül helyezése indokolt. 4.) Az állatok tartásáról szóló 8/2011.(V.4.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 14/2012.(X.31.) önkormányzati rendelet. Az Országgyűlés a évi XVIII. törvénnyel módosította és kiegészítette az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló évi XLVI. törvényt október 1- én léptett hatályba az élelmiszerlánc törvény 6. (6) bekezdése, amely ekként rendelkezett: Mezőgazdaági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben nem korlátozható. A rendelkezéshez a jogalkotó indokolást nem fűzött. A hatályon kívül helyezésről szóló rendelet hatályon kívül helyezése indokolt. 5.) A tiltott kirívóan közösségellenes magatartások szabályozásáról szóló 11/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 16/2012.(XI.27.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről.

5 -5- Az Alapvető Jogok biztosa az Alkotmánybíróságnál kezdeményezte a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 51. (4) bekezdésének ez adta a felhatalmazást a korábbi önkormányzati rendelet megalkotására megsemmisítését. Az eljárást az Alkotmánybíróság II/1477/2012. számon lezárta és a hivatkozott jogszabályi helyet a Magyar Közlönyben való közzététel napjával megsemmisítette. V. Szabályzatban rendezhető tárgykör 1.) Izsák Város Polgármesteri Hivatala köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról szóló 9/2001.(12.19.) sz. rendelete. A rendelet megalkotására a felhatalmazást a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény 4. -a biztosította, amikor kimondta, hogy: Az önkormányzati képviselőtestület a juttatásokkal és támogatásokkal összefüggésben e törvény keretei között rendeletben szabályozza a szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokat, szociális és kegyeleti támogatásokat A szűkös pénzügyi keretek mellett olyan juttatások kerültek megismétlésre a rendeletben, mely a törvényben is nevesítésre került. A törvényt március 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte a évi V. törvény 59. (1) bekezdés a) pontja. Új jogszabályként a közszolgálati tisztségviselőkről szóló évi CXCIX. törvény van hatályban., melynek a tételesen meghatározza a szociális jóléti, kulturális, egészségügyi és kegyeleti juttatásokat. A hivatkozott törvény 152. (2) bekezdése szerint a juttatás mértékét, feltételeit, az elbírálás és az elszámolás rendjét, valamint a visszatérítés szabályait a hivatali szervezet vezetője állapítja meg. Ebből pedig az következik, hogy szabályzatban kell rendelkeznem a juttatásokkal kapcsolatban, így az önkormányzati rendet hatályban tartása indokolatlan, a benne foglaltak elavultak. 2.) Az államháztartási mérlegek tartalmáról szóló 17/2011.(IX.21.) önkormányzati rendelet. A felhatalmazást adó jogszabályt ( évi XXXVIII. törvény) az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 114. (2) bekezdése hatályon kívül helyezte és hatálytalan január 1-jétől. Az új jogszabály 10. (5) bekezdése szerint : A költségvetési szerv feladatai ellátásának részletes belső rendjét és módját szervezeti és működési szabályzat állapítja meg. A szervezeti egységekre vonatkozó szabályokat a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában vagy a szervezeti egységek ügyrendjében, a gazdálkodás részletes rendjét belső szabályzatban kell meghatározni. Indokolt az önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése. II. RÉSZ A rendeletek felülvizsgálata során néhány rendelettel kapcsolatban felmerült a felülvizsgálatot követő módosítás előkészítése is. Ezekre most a hatálybalépésük sorrendjében tennék javaslatot. 1.) Az iparűzési adóról. Módosult a mentességek és kedvezmények köre, melyekről az önkormányzat dönthet. A jelenleg hatályos (Az önkormányzat által nyújtható adómentesség, adókedvezmény) jogszabály ( a helyi adókról szóló évi C. törvény) 39/C. (2) és (3) bekezdése

6 -6- meghatározza a kereteket és az adóalanyok körét, melyek figyelembevételével lehet adómentességet és kedvezményt biztosítani. Több olyan jogszabály rész szerepel a helyi rendeletben (megfizetés szabályai, adóelőleg fizetése, befizetési határnapok) melyek magasabb szintű jogszabályban szerepel, valamint speciális szabályokat tartalmaz a 9., ahol az évre vonatkozó szabályok kerültek meghatározásra. 2.) A Díszpolgári cím, valamint IZSÁKÉRT emlékérem alapításáról és adományozásáról. Módosult a felhatalmazást adó jogszabály, hiszen a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdése helyébe a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pontja lép. Pontosítás szükséges az adományozás rendjére vonatkozóan ( A képviselő-testület előkészítő bizottságot jelöl ki, melynek tagjait a képviselők, a helyi pártok, egyesületek, valamint érdekképviseletek képviselői közül név szerint kéri fel. Közvélemény figyelembevétele, előkészítő bizottság rangsor szerinti alternatív javaslata, az érdemtelenség eseteinek további részletezése, stb.) Mivel a régi plakettek elfogynak és további megrendelés válik szükségessé, így adódik a lehetőség egy új plakett kigondolására. 3.) Az Önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról. A felhatalmazást adó jogszabály a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásokról és a közművelődésről évi CXL. törvény érdemben nem változott, de ezzel szemben a város közművelődésével kapcsolatos személyi és tárgyi feltételei jelentős változásokon mentek át, így konkrétabb feladat meghatározás szükséges a jogszabályi előírások ismétlésén túl. Tárgyi feltételeknél a Művelődési ház felújítására, a könyvtár eszközfejlesztési korszerűsítésére gondoltam, míg a személyi (alanyi) változásoknál a különböző kulturális csoportok (egyesületek) megjelenésére és aktív helyi kultúrát formáló tevékenységükre. A jelenleg hatályos helyi rendelet 16 éve van hatályban és döntően jogszabályi ismétléseket tartalmaz, míg a törvényi felhatalmazás a következő: A települési önkormányzat a helyi társadalom művelődési érdekeinek és kulturális szükségleteinek figyelembevételével, e törvény és a helyi lehetőségek, sajátosságok alapján rendeletben határozza meg, hogy a 76. -ban felsoroltakból mit, milyen konkrét formában, módon és mértékben lát el. 4.) A talajterhelési díjról. A konkrét felhatalmazást a rendelet megalkotására a környezetterhelési díjról szóló évi LXXXIX. törvény 21/A. (2) bekezdése és a 26. (4) bekezdése adják. A rendelet kapcsán több alkalommal kezdeményeztem módosítást, illetve a díjfizetési kötelezettség átmeneti felfüggesztését is, hiszen az a cél, hogy minél többen rákössenek a kiépített rendszerre. A talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá és a helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelvezetést, ideértve az egyedi zárt szennyvíztárolót is, alkalmaz.

7 -7- A január 1-től hatályos szövegrész szerint a 21/A. (2) bekezdése alapján a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjjal kapcsolatos megállapítási, bevallási, befizetési, ellenőrzési, adatszolgáltatási, eljárási szabályokat, valamint a díjkedvezmények és mentességek eseteit a települési önkormányzat rendeletben állapítja meg. A jelenleg hatályos rendelet tartalmazza a fizetendő köbméterenkénti díjat, amit központi jogszabály állapít meg. Az elmúlt ülésen alkottuk meg a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás helyi szabályairól szóló 6/2014.(V.28.) önkormányzati rendeletet, melynek alkalmazásával új szabályozásra váró helyzet alakult ki a talajterhelési díj megfizetésekor figyelembevételre kerülő mennyiség vonatkozásában. A hatályos rendelet konkrét évre vonatkozó szabályozásokat tartalmaz, melyek az időmúlás következtében nem aktuálisak. Tisztelt Képviselő-testület! Javasolom a rendelet-tervezet megvitatását és a rendelet megalkotását. Kérem, hogy a képviselő-testület bízzon meg a II. részben szereplő négy rendelet módosításának előkészítésével. A végrehajtási határidőt december 31. napjában szíveskedjenek megállapítani. I z s á k, június 27. (: Bagócsi Károly:) címzetes főjegyző

8 -8-1.számú melléklet Rendelet nyilvántartás Ssz. Rendelet száma Rendelet tárgya 1. 2/1991.(II.28) kt. számú Módosította: 6/1991.(XII.20.)kt. számú Az Önkormányzat évi költségvetéséről rendelet 2. 3/1991.(V.23.) kt. számú Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtása. 3. 1/1992.(II.7.) kt. számú Módosította: 5/1992.(V.13.) kt. számú, Az Önkormányzat évi bevételei és kiadásai 11/1992.(XII.2.) kt. számú, 12/1992.(XII.19.) kt. számú. 4. 3/1992.(III.25.) kt. számú Az évi költségvetés végrehajtása 5. 1/1993.(I.20.) kt. számú, Az Önkormányzat évi költségvetése Módosította: 8/1993.(VIII.11.)kt. számú 9/1193.(XII.29.) kt. számú 6. 3/1993.(III.24.) kt. számú Az évi költségvetés végrehajtása 7. 3/1994.(I.19.) kt. számú, Az önkormányzat évi Módosította: 10/1994.(VII.10.) kt. számú, 8. 4/1994.(III.2.) kt. számú Módosította: 7/1994.(IV.27.) kt. számú, 10/1995.(XII.28.) kt. számú, 5/1996. (X.2.) kt számú, 7/1996.(XI.6.) kt. számú, 10/1996.( XI.27.) kt. számú, 13/2003.(XII.24.) kt. számú, 6/2006.(VIII.10. számú, 15/2006.(XI.29.) számú, költségvetéséről A lakások és helyiségek bérletéről 9. 5/1994.(IV.6.) kt. számú Az évi költségvetés végrehajtásáról /1994.(IV.6.) kt. számú A közösségi munkavégzés helyi szabályozása 11. 1/1995.(III.1.) kt. számú Módosította: 8/1996.(XI.27.)ktr. számú, 9/2002.(XII.11.) számú, 16/2003. (XII.24.) számú, 6/2004.(IV.28.) számú, A helyi iparűzési adóról 12. 2/1995.(III.1.) kt. számú, Az önkormányzat évi Módosította: 9/1995.(X.25.) kt. számú költségvetéséről /1995.(IV.5.) kt. számú, A lakáscélú önkormányzati támogatások Módosította: 5/2002.(VIII.27.) számú, helyi rendszeréről /1995.(IV.26. kt. számú Az évi költségvetés végrehajtásáról /1996.(III.20.) ktr. számú, Az Önkormányzat évi Módosította: 4/1996.(VII.24.) ktr. számú, költségvetéséről. 12/1996.(XII.30.) ktr. számú 16. 3/1996.(III.27.) ktr. számú Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról /1996.(XII.30.) ktr. számú, A köztisztasággal és településtisztasággal összefüggő közfeladatok ellátása.

9 Ssz. Rendelet száma Rendelet tárgya 18. 3/1997.(II.19.) ktr. Módosította: Az Önkormányzat évi 6/1997.(VIII.6.) ktr. számú költségvetéséről /1997.(III.12.) ktr. számú Az évi költségvetés végrehajtásáról /1997.(VIII.6.) ktr. számú A Díszpolgári cím, valamint IZSÁKÉRT Módosította: 6/2002.(VIII.28.) számú, emlékérem alapításáról és adományozásáról 21. 1/1998.(II.25.) ktr. számú, Az Önkormányzat évi Módosította: 4/1998.(VIII.19.) ktr. számú, költségvetéséről. 10/1998.(XII.31.) számú, 22. 2/1998.(IV.8.) ktr. számú Az Önkormányzat évi 23. 1/1999.(II.10.) számú, Módosította: 5/1999.(VIII.25.) számú, 8/1999.(XII.22.) számú, 24. 1/2000.(II.9.) számú, Módosította: 4/2000.(VIII.16.) számú, 12/2000.(XII.30.) számú költségvetésének végrehajtásáról. Az Önkormányzat évi költségvetéséről. Az Önkormányzat évi költségvetéséről /2000.(IV.26.) számú Az évi költségvetés végrehajtásáról 26. 1/2001.(02.14.) számú Az Önkormányzat évi Módosította: 2/2001.(03.27.) számú, költségvetéséről. 6/2001.(09.05.) számú, 2/2002.(III.13.) számú, 27. 3/2001.(III.28.) számú A évi költségvetés végrehajtásáról 28. 9/2001.(12.19.) számú Izsák Város Polgármesteri Hivatala Módosította: 9/2001.(12.19) számú, köztisztviselőit megillető juttatásokról és 6/2005.(III.23.)számú támogatásokról /2002.(II.13.) számú, Az Önkormányzat évi Módosította: 7/2002.(IX.18.) számú, költségvetéséről /2002.(IV.24.) számú Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról /2003.(II.19.) számú, Az Önkormányzat évi Módosította: 4/2003.(II.19.) számú, költségvetéséről. 8/2003.(VIII.27.) számú, 3/2004.(III.31.) számú 32. 6/2003.( IV.16.) számú Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról /2003.(XII.24. Kt. számú A gépjárműadóról szóló 7/1998.(XI.11.) kt. számú rendelet hatályon kívül helyezéséről /2004.(II.11.) számú, Módosította: 9/2004.(IX.15.) számú, 2/2005.(II.16.) számú Az Önkormányzat évi költségvetéséről /2004.(IV.28.) számú Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról /2004.(X.27.) számú A zajártalom elleni védekezésről szóló 4/1992.(III.25.) rendelet hatályon kívül h /2004.(XII.1.) számú A hulladékgazdálkodásról /2005.(II.16.) számú, Módosította: 5/2005.(III.23.) számú, 10/2005.(IX.14.) számú,1/2006.(ii.15) Az Önkormányzat évi költségvetéséről.

10 Ssz Rendelet száma Rendelet tárgya 39. 7/2005.(V.27.) számú Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról /2005.(XII.21.) számú A szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és kezelés díjáról 41. 2/2006.(II.15.) számú, Módosította: Az Önkormányzat évi 4/2006.(IV.26.) számú, 5/2006.(VIII.30.) költségvetéséről. számú, 10/2006/2006.(IX.13.) számú, 11/2006.(XII.13.) számú, 2/2007(II.21.) 42. 3/2006.(IV.26.) számú Az Önkormányzat évi 43. 1/2007.(II.21.) számú, Módosította: 3/2007.(IV.12.) számú, 6/2007.(VI.27.) számú, 7/2007.(IX.05.) számú, 9/2007.(XI.28.) számú, 1/2008.(II.20.) számú, 3/2008.(IV.30.) számú költségvetésének végrehajtásáról. Az Önkormányzat évi költségvetéséről /2007.(IV.25.) számú Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról /2008.(II.20) számú, Módosította: Az Önkormányzat évi 5/2008.(VI04.) számú, 8/2008.(VIII.27.), költségvetéséről. 10/2008.(XI.12.) számú, 4/2009.(II.18.) számú 46. 4/2008.(IV.30.) számú Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról /2008.(VI.04.) kt. számú, Módosította: Az önkormányzat közművelődési 9/2008.(IX.17.) számú feladatainak ellátásáról /2008.(VII.16.) számú A közterületek használatáról szóló 6/1999.(IX.15.) kt,. számú rendelet mód /2008.(XII.29.) számú Vízdíj megállapításáról /2008.(XII.29.) számú A szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és kezelés díjáról /2009.(II.4.) számú A talajterhelési díjról /2009.(II.4.) számú, Módosította: 18/2012.(XII.19.) önkormányzati 53. 3/2009.(II.18.) számú, Módosította: 8/2009.(V.27.) számú, 9/2009.(IX.02.) számú, 10/2009.(XI.25) számú, 2/2010.(II.17.) számú Izsák Város Településfejlesztési Terve- Építésügyi Szabályzata Az Önkormányzat évi költségvetéséről /2009.(IV.29.) számú Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról /2010.(V.5.) rendelete Izsák Város Önkormányzatának évi zárszámadásáról és a évi pénzmaradvány jóváhagyásáról. 56 7/2010.(VI.22.) önkormányzati Módosította: 14/2013.(XII.18.) önkormányzati A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről /2011.(III.30.) önkormányzati Az egyes anyakönyvi eljárások díjáról /2011.(V.4.) önkormányzati Izsák Város Önkormányzat2010. évi zárszámadásáról és a 2011.évi pénzmaradvány jóváhagyásáról

11 Ssz Rendelet szám Rendelet hatálya 59. 9/2011.(V.4.) önkormányzati Környezetvédelmi Alap létrehozásáról /2011.(V.4.) önkormányzati A HPV elleni védőoltás támogatásáról /2011.(VI.29.) önkormányzati A háziorvosi,gyermekorvosi és fogorvosi Módosítás: 13/2012.(IX.12.) körzetek meghatározásáról. önkormányzati /2011.(XI.20.) önkormányzati Az államháztartási mérlegek tartalmáról /2012.(IV.25.) önkormányzati A évi zárszámadásról és a évi pénzmaradvány jóváhagyásáról /2012.(X.31.) önkormányzati Az állattartásról szóló 8/2011.(V.4.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről /2012.(XI.29.) önkormányzati A tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló 11/2012.(VI.27.) 66. 3/2013.(IV.10.) önkormányzati Módosította: 2/2014.(II.19.) önkormányzati önk. rendelet hatályon kívül helyezéséről. A gyermekvédelem helyi rendszeréről /2013.(VI.4.) önkormányzati Izsák Város Önkormányzat évi zárszámadásáról és a évi pénzmaradvány jóváhagyásáról /2013.(VI.4.) önkormányzati Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról /2013.(VII.12.) önkormányzati A város címeréről,pecsétjéről, zászlójáról és használatuk rendjéről /2013.(VII.12.) önkormányzati A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól 71. 8/2013.(VII.12.) önkormányzati Az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról /2013.(X.31.) önkormányzati A kiadások házipénztárból történő teljesítésének eseteiről /2013.(XI.18.) önkormányzati A tanyagondnoki szolgálatról /2013.(XII.18.) önkormányzati A filmforgatás célú közterület használatról /2013.(XII.18.) önkormányzati A szociális igazgatásról és a szociális Módosította: 3/2014.(II.19.) önk. ellátásokról /2014.(II.19.) önkormányzati Izsák Város Önkormányzat évi költségvetéséről /2014.(II.19.) önkormányzati A Város évi költségvetéséhez kapcsolódó önkormányzati rendeletek módosításáról /2014.(IV.15.) önkormányzati Izsák Város Önkormányzat évi zárszámadásáról és a évi pénzmaradvány jóváhagyásáról /2014.(V.28.) önkormányzati A helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról 80. 6/2014.(V.28.) önkormányzati A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás helyi szabályairól.

12 -12- ELŐZETES HATÁSVIZSGÁLAT 1. Várható társadalmi, gazdasági és költségvetési hatások: Az egyszerűsítéssel átláthatóbbá válik a helyi jogrendszer, mely a jogbiztonságot erősíti. Közvetlen gazdasági és költségvetési hatása nincsen. 2. Várható környezeti és egészégi következmények: Közvetlen környezeti és egészségi következmények nem várhatóak. 3. Adminisztratív terheket befolyásoló hatások: A helyi jogrendszer egyszerűsítésével a hivatali adminisztratív feladatok csökkennek. 4. A rendelet megalkotásának szükségessége, elmaradásának várható következményei: A helyi joganyag folyamatos felülvizsgálatát a Jat. Elrendeli, melynek kötelezettje a jegyző. A rendeletalkotás elmaradásával az elavult és szükségtelenné vált jogszabályok feleslegesen gazdagítják a helyi jogrendszert, amely a jogbiztonságot csökkenti. 5. A rendelet alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: Az alkalmazás személyi, szervezeti, tárgyi, pénzügyi feltételeket nem követel.

13 -13- Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete. IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014. (..) önkormányzati rendelete Egyes önkormányzati rendeletek technikai deregulációs célú hatályon kívül helyezéséről. Kihirdetve: (: Bagócsi Károly:) címzetes főjegyző

14 -14- IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK /2014. (..) önkormányzati rendelete Egyes önkormányzati rendeletek technikai deregulációs célú hatályon kívül helyezéséről Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a 32 cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el. 1. Egyes, a költségvetéssel kapcsolatos önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése Hatályát veszti Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/1991.(II.25.) kt. számú rendelet, 2. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/1991.(II.25.) kt. számú rendeletet módosító 6/1991.(XII.20.) kt. számú rendelet. 3. Az Önkormányzat évi bevételeiről és kiadásairól szóló 1/1992.(II.7.) kt. számú rendelet. 4. Az Önkormányzat évi bevételeiről és kiadásairól szóló 1/1992.(II.7.) kt. számú rendeletet módosító 5/1992.(V.13.) Kt. számú rendelet. 5. Az Önkormányzat évi bevételeiről és kiadásairól szóló 1/1992.(II.7.) kt. számú rendeletet módosító 11/1992.(XII.2.) kt. számú rendelet. 6. Az Önkormányzat évi bevételeiről és kiadásairól szóló 1/1992.(II.7.) kt. számú rendeletet módosító 12/1992.(XII.19.) kt. számú rendelet. 7. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1993.(I.20.) kt. számú rendelet. 8. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1993.(I.20.) kt. számú rendeletet módosító 8/1993.(VIII.11.) kt. számú rendelet. 9. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1993.(I.20.) kt. számú rendeletet módosító 9/1993.(XII.29.) kt. számú rendelet. 10. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/1994.(I.19.) kt. számú rendelet. 11. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/1994.(I.19.) kt. számú rendeletet módosító10/1994.(vii.10.) kt. számú rendelet. 12. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/1995.(III.1.) kt. számú rendelet.

15 Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/1995.(III.1.) kt. számú rendeletet módosító 9/1995.(X.25.) kt. számú rendelet. 14. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1996.(III.20.) ktr. számú rendelet. 15. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1996.(III.20.) ktr. számú rendeletet módosító 4/1996.(VII.24.) ktr. számú rendelet. 16. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1996.(III.20.) ktr. számú rendeletet módosító 12/1996.(XII.30.) ktr. számú rendelet. 17. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/1997.(II.19.) ktr. számú rendelet. 18. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/1997.(II.19.) ktr. számú rendeletet módosító 6/1997.(VIII.6.) ktr. számú rendelet. 19. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1998.(II.25.) ktr. számú rendelet. 20. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1998.(II.25.) ktr. számú rendeletet módosító 4/1998.(VIII.19.) ktr. számú rendelet. 21. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1998.(II.25.) ktr. számú rendeletet módosító 10/1998.(XII.31.) ktr. számú rendelet Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1999.(II.10.) számú rendelet. 23. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1999.(II.10.) számú rendeletet módosító 5/1999.(VIII.25.) számú rendelet. 24. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/1999.(II.10.) számú rendeletet módosító 8/1999.(XII.22.) számú rendelet. 25. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2000.(II.9.) számú rendelet. 26. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2000.(II.9.) számú rendeletet módosító 4/2000.(VIII.16.) számú rendelet. 27. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2000.(II.19.) számú rendeletet módosító 12/2000.(XII.30.) számú rendelet. 28. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2001.(02.14.) számú rendelet. 29. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2001.(02.14.) számú rendeletet módosító 2/2001.(03.27.) számú rendelet. 30. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2001.(02.14.) számú rendeletet módosító 6/2001.(09.05.) számú rendelet.

16 Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2001.(02.14.) számú rendeletet módosító 2/2002.( II.13.) számú rendelet. 32. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2002.(II.13.) számú rendelet. 33. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2002.(II.13.) számú rendeletet módosító 7/2002.(IX.18.) számú rendelet. 34. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2003.(II.19.) számú rendelet. 35. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2003.(II.19.) számú rendeletet módosító 4/2003.(II.19.) számú rendelet. 36. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2003.(II.19.) számú rendeletet módosító 8/2003.(VIII.27.)számú rendelet. 37. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2003.(II.19.) számú rendeletet módosító 3/2004.(III.31.) számú rendelet. 38. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2004.(II.11.) számú rendelet. 39. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2004.(II.11.) számú rendeletet módosító 9/2004.(IX.15.) számú rendelet. 40. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2004.(II.11.) számú rendeletet módosító 2/2005.(II.16.) számú rendelet. 41. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2005.(II.16.) számú rendelet. 42. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2005.(II.16.) számú rendeletet módosító 5/2005.(III.23.) számú rendelet. 43. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2005.(II.16.) számú rendeletet módosító 10/2005.(IX.14.) számú rendelet. 44. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2005.(II.16.) számú rendeletet módosító 1/2006.(II.15.) számú rendelet. 46. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2006.(II.15.) számú rendelet. 47.Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2006.(II.15.) számú rendeletet módosító 4/2006.(IV.26.) számú rendelet, 48. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2006.(II.15.) számú rendeletet módosító 5/2006.(VIII.30.) számú rendelet. 49. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2006.(II.15.) számú rendeletet módosító 10/2006.(IX.13.) számú rendelet.

17 Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2006.(II.15.) számú rendeletet módosító 11/2006.(XII.13.) számú rendelet. 51. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2006.(II.15.) számú rendeletet módosító 2/2007.(II.21.) számú rendelet. 52. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2007.(II.21.) számú rendelet. 53. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2007.(II.21.) számú rendeletet módosító 3/2007.(IV.12.) számú rendelet. 54. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2007.(II.21.) számú rendeletet módosító 6/2007.(VI.27.) számú rendelet. 55. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2007.(II.21.) számú rendeletet módosító 7/2007.(IX.5.) számú rendelet. 56. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2007.(II.21.) számú rendeletet módosító 9/2007.(XI.28.) számú rendelet. 57. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2007.(II.21.) számú rendeletet módosító 1/2008.(II.20.) számú rendelet. 58. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2007.(II.21.) számú rendeletet módosító 3/2008.(IV.30.) számú rendelet. 59. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2008.(II.20.) számú rendelet. 60. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2008.(II.20.) számú rendeletet módosító 5/2008.(VI.4.) számú rendelet. 61. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2008.(II.20.) számú rendeletet módosító 8/2008.(VIII.27.) számú rendelet. 62. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2008.(II.20.) számú rendeletet módosító 10/2008.(XI.12.) számú rendelet. 63. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2008.(II.20.) számú rendeletet módosító 4/2009.(II.18.) számú rendelet. 64. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2009.(II.18.) számú rendelet. 65. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2009.(II.18.) számú rendeletet módosító 8/2009.(V.27.) számú rendelet. 66. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2009.(II.18.) számú rendeletet módosító 9/2009.(IX.2.) számú rendelet.

18 Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2009.(II.18.) számú rendeletet módosító 10/2009.(XI.25.) számú rendelet. 68. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2009.(II.18.) számú rendeletet módosító 2/2010.(II.17. számú rendelet. Hatályát veszti 2. Egyes,a lakásgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése 1. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 4/1994.(III.2.) kt. számú rendelet A lakások és helyiségek bérletéről szóló 4/1994.(III.2.) kt. számú rendeletet módosító 7/1994.(IV.27.) kt. számú rendelet. 3. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 4/1994.(III.2.) kt. számú rendeletet módosító 10/1995.(XII.28.) kt. számú rendelet. 4. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 4/1994.(III.2.) kt. számú rendeletet módosító 5/1996.(X.2.) kt. számú rendelet. 5. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 4/1994.(III.2.) kt. számú rendeletet módosító 7/1996.(XI.6.) Kt. számú rendelet. 6. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 4/1994.(III.2.) kt. számú rendeletet módosító 10/1996.(XI.27.) kt. számú rendelet. 7. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 4/1994.(III.2.) kt. számú rendeletet módosító 13/2003.(XII.24.) kt. számú rendelet. 8. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 4/1994.(III.2.) kt. számú rendeletet módosító 6/2006.(VIII.30.) számú rendelet. 9. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 4/1994.(III.2.) kt. számú rendeletet módosító 15/2006.(XI.29.) számú rendelet. 10. A lakáscélú önkormányzati támogatások helyi rendszeréről szóló 3/1995.(IV.5.) kt. számú rendelet. 11. A lakáscélú önkormányzati támogatások helyi rendszeréről szóló 3/1995.(IV.5.) kt. számú rendeletet módosító 5/2002.(VIII.27.) számú rendelet. 3. Egyes, a közszolgáltatásokkal kapcsolatos önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése

19 Hatályát veszti: 1.A köztisztasággal és településtisztasággal összefüggő közfeladatok ellátásáról szóló 13/1996.(XII.30.) ktr. számú rendelet. 2. A hulladékgazdálkodásról szóló 15/2004.(XII.1.) számú rendelet. 3. A szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és kezelés díjáról szóló 17/2005.(XII.21.) számú rendelet. 4. A vízdíj megállapításáról szóló 12/2008.(XII.29.) számú rendelet. 5. A szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és kezelés díjáról szóló 13/2008.(XII.29.) számú rendelet. 4. Egyes technikai módosításokkal kapcsolatos önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése 4. Hatályát veszti: 1.A gépjárműadóról szóló 7/1998.(XI.11.) kt. számú rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 15/2003.(IV.16.) Kt. számú rendelet. 2. A zajártalom elleni védekezésről szóló 4/1992.(III.25.) rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 14/2004.(X.27.) számú rendelet. 3. A közterületek használatáról szóló 6/1999.(IX.15.) kt. számú rendelet módosításáról szóló 7/2008.(VII.16.) számú rendelet. 4. Az állattartásról szóló 8/2011.(V.4.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 16/2012.(X.31.) önkormányzati rendelet. 5. A tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló 11/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 16/2012.(XI.29.) önkormányzati rendelet. 5. Közszolgálattal kapcsolatos önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről. 5. Hatályát veszti az Izsák Város Polgármesteri Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról szóló 9/2001.( ) számú rendelet és a módosításáról szóló 6/2005.(III.23.) számú rendelet.

20 Zárszámadással kapcsolatos önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről 6. Hatályát veszti az államháztartási mérlegek tartalmáról szóló 17/2011.(XI.20.) önkormányzati rendelet. 6. Záró rendelkezések E rendelet július 10. napján lép hatályba és július 31. napján hatályát veszti. I z s á k, július (: Mondok József:) (: Bagócsi Károly:) polgármester címzetes főjegyző

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére. Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2016. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tárgy: Önkormányzati rendeletek kötelező felülvizsgálata a megváltozott jogszabályi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésétől szóló rendelet

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. május 5-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. május 5-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. május 5-én tartandó ülésére. Tárgy: Az iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-i ülésére 2. napirend: Göndörné Frajka Gabriella jegyző

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-i ülésére 2. napirend: Göndörné Frajka Gabriella jegyző 1 E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-i ülésére 2. napirend: Tárgy: Köztisztviselők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló rendelet

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1 egyes önkormányzati rendeletek és önkormányzati rendeleti rendelkezések technikai deregulációs hatályon

Részletesebben

Önkormányzati Rendeletek Tára

Önkormányzati Rendeletek Tára Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjra Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 29/2013.(XI.29.)

Részletesebben

4.NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-i nyilvános ülésére

4.NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-i nyilvános ülésére 4.NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének e a tiltott kirívóan

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. február 26-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. február 26-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 13-i ülésére

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 13-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 13-i ülésére Tárgy: Az állattartás szabályozásáról szóló 13/1999.(XII.15.) önkormányzati rendelet hatályon kívül

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testület 2015. február 20-i rendkívüli nyilvános ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testület 2015. február 20-i rendkívüli nyilvános ülésére E l ő t e r j e s z t é s Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testület 2015. február 20-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Vigántpetend község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 178. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 178. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 178. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. december 31-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 172. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. december 13-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Önkormányzati Rendeletek Tára

Önkormányzati Rendeletek Tára Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelete 1 a helyi iparűzési Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 28/2013.(XI.29.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 19-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 226/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. november 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Budapest Főváros IX. Kerület

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 28-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális,

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2015.(...)önkormányzatai rendelete. a talajterhelési díjról. (tervezet)

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2015.(...)önkormányzatai rendelete. a talajterhelési díjról. (tervezet) Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete /2015.(...)önkormányzatai rendelete a talajterhelési díjról (tervezet) Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete./2015.(...)önkormányzatai rendelete

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/65-7/2012. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

7. NAPIREND Ügyiratszám: 1/175/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2012. február 17-i nyilvános ülésére

7. NAPIREND Ügyiratszám: 1/175/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2012. február 17-i nyilvános ülésére 7. NAPIREND Ügyiratszám: 1/175/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. február 17-i nyilvános ülésére Tárgy: A polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető illetménykiegészítésről,

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat hatályos rendeleteinek jegyzéke

Maglód Város Önkormányzat hatályos rendeleteinek jegyzéke 1. Általános önkormányzati feladatok 3/2003.(II.14.) 19/2005.(X.24.) 7/2007.(III.28.) Maglód Város Önkormányzat hatályos rendeleteinek jegyzéke a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről

Részletesebben

igénybevételéért fizetendő térítési díjakról

igénybevételéért fizetendő térítési díjakról 1/2008.(I.31.) 2008.(I.31.) az egyes helyi közszolgáltatások kötelezõ igénybevételérõl szóló 23/2000.(XII.19.) rendelet módosítására 2/2008.(I.31.) 2008.(I.31.) a személyes gondoskodást nyújtó ellátások

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/1/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. január 27-i ülésére Tárgy: Az Eplényi Napköziotthonos Óvodában

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/ Fax.: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/ Fax.: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 133. 8500 Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. november 20-i ülésére Tárgy: Pápa

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 114. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. szeptember 18-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata 4. Napirend közterület használati díj felülvizsgálata - előterjesztés 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület

Részletesebben

Előterjesztés. Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 6-án tartandó ülésére

Előterjesztés. Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 6-án tartandó ülésére Előterjesztés Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 6-án tartandó ülésére Tárgy: Az állatok tartásáról szóló 7/2007. (VIII.22.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata

Részletesebben

14. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napjára összehívott ülésére

14. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napjára összehívott ülésére 14. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A talajterhelési díjról szóló rendelet elfogadása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő- testületének 2015. augusztus 06-i rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő- testületének 2015. augusztus 06-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf. 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MÁRCIUS 8-AI

ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MÁRCIUS 8-AI ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 8-AI RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRE IKT. SZ: 491-3/2016/D. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB II.NAPIREND Tárgy: A telekadóról szóló 15/2015.

Részletesebben

RENDELETTERVEZET. egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről

RENDELETTERVEZET. egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről Készítette: Kernné dr. Kulcsár Dóra igazgatási irodavezető Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-ai ülésére ELŐTERJESZTÉS Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-ai ülésére Tárgy: Talajterhelési díjról szóló önkormányzati rendelet Előadó: Polgármester Előkészítő: Aljegyző Előzetes

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015. (II..) önkormányzati rendelete

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015. (II..) önkormányzati rendelete 4. napirendi pont előterjesztésének melléklete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (II..) önkormányzati

Részletesebben

Vének Önkormányzata rendelet nyilvántartása

Vének Önkormányzata rendelet nyilvántartása 1994 1993 1992 1991 Évszám Rendelet Vének Önkormányzata rendelet nyilvántartása Hatályba Száma lépés A rendelet címe ideje 1/1991. (IV.01.) Az 1991. évi költségvetésről 2/1991. (VII.18.) Az 1990. évi költségvetés

Részletesebben

Javaslat. polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető

Javaslat. polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének a közszolgálati tisztviselőket

Részletesebben

PROJEKT TÁRSADALMI FENNTARTHATÓSÁGI VÁLLALÁSÁNAK TELJESÍTÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓAN DECEMBER 31.

PROJEKT TÁRSADALMI FENNTARTHATÓSÁGI VÁLLALÁSÁNAK TELJESÍTÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓAN DECEMBER 31. JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ÁROP-1.A.5-2013-2013-0014 AZONOSÍTÓSZÁMÚ LÉTAVÉRTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE CÍMŰ PROJEKT TÁRSADALMI FENNTARTHATÓSÁGI VÁLLALÁSÁNAK TELJESÍTÉSÉHEZ

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/6/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. június 27-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás Veszprém Megyei Jogú

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. május 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 117/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

Rendelet-tervezet. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete

Rendelet-tervezet. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete Rendelet-tervezet Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete A talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról szóló a 9/2009. (XI.30.) számú rendelettel módosított

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (IX.5.) önkormányzati rendelete a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról (egységes szerkezetben a 29/2016.

Részletesebben

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. Decs Nagyközség Önkormányzat évi gazdálkodásának zárszámadásáról 1

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. Decs Nagyközség Önkormányzat évi gazdálkodásának zárszámadásáról 1 DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2018.(VI.1.) önkormányzati r e n d e l e t e Decs Nagyközség Önkormányzat 2017. évi gazdálkodásának zárszámadásáról 1 Decs Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Az önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvízért, valamint az önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

Előterjesztés. Közművelődési rendelet megalkotásáról

Előterjesztés. Közművelődési rendelet megalkotásáról Előterjesztés Közművelődési rendelet megalkotásáról 1. előterjesztés száma: 36/2019 2. előterjesztést készítő személy neve: Fábián Róbert 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve: Bajtek

Részletesebben

TÁRGY: EGYES ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS HATÁLYON KÍVÜL

TÁRGY: EGYES ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS HATÁLYON KÍVÜL ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 13-AI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 0 TÁRGY: EGYES ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSÉRŐL

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! HATÁROZATI JAVASLAT

Tisztelt Bizottság! HATÁROZATI JAVASLAT Tisztelt Bizottság! A helyi önkormányzatok költségvetésének elkészítésével kapcsolatos eljárás rendjét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény szabályozza. A törvény 25. szerint, ha a költségvetési

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete által. 2015. augusztus 12-én tartandó testületi ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete által. 2015. augusztus 12-én tartandó testületi ülésére E l ő t e r j e s z t é s Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2015. augusztus 12-én tartandó testületi ülésére Tárgy: Talajterhelési díjról szóló 10/2009.(IX.15.)önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 149/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Javaslat a közszolgálati tisztviselők juttatásainak és

Részletesebben

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző. Előzetes hatásvizsgálati lap Rendelettervezet

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző. Előzetes hatásvizsgálati lap Rendelettervezet A hivatali helyiségen, valamint a hivatali munkaidőn kívül kötendő házasság esetén fizetendő díjakról, valamint a házasságkötéseknél közreműködő anyakönyvvezetőt megillető díjakról szóló 7/2011. (IV.21.)

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/954-1/2013/I. Üi.: Nagy Imréné/dr. Dobó A. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ RENDELETTERVEZET Tárgy: A talajterhelési díjról

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterület használati díj felülvizsgálata

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterület használati díj felülvizsgálata 4. Napirend a közterület használati felülvizsgálata - előterjesztés 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterület használati felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat

Részletesebben

H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2015.( ) önkormányzati rendelete. Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről.

H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2015.( ) önkormányzati rendelete. Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről. H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015.( ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről. (t e r v e z e t) H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete. /2015.(...) önkormányzati rendelete

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete. /2015.(...) önkormányzati rendelete Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete /2015.(...) önkormányzati rendelete Monostorapáti község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2014.(XII.15.) önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. december 1-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. december 1-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. december 1-én tartandó ülésére. Tárgy: Az iparűzési adóról szóló 6/2015.(V.6.) önkormányzati rendelet módosítása. Tisztelt

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám : 1-86 / 2014. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!

Részletesebben

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (VI. 01.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (VI. 01.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (VI. 01.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról Jánoshalma település Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kisbajcs Önkormányzata rendelet nyilvántartása Rendelet. A rendelet címe

Kisbajcs Önkormányzata rendelet nyilvántartása Rendelet. A rendelet címe 1 1990 1989 1988 1987 1986 1985 1983 1981 1970 Évszám Kisbajcs Önkormányzata rendelet nyilvántartása Rendelet Száma Hatályba lépés ideje A rendelet címe Hatályon kívül helyezte 1/1970. (III.6.) A bucsu-vásár

Részletesebben

3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/663/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 19-i nyilvános ülésére

3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/663/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 19-i nyilvános ülésére 3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/663/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. december 19-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Egyes bizottsági neveket tartalmazó

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2005. (III.7.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2005. (III.7.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2005. (III.7.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról (A 7/2006. (II.22.), a 44/2007. (XII.28.), a 39/2013. (IX.23.) és a 44/2016. (X.28.)

Részletesebben

Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására

Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására 1. Előterjesztő és készítette: Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Ügyszám: 5427-1/2014/M. J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Mány Község Önkormányzata hivatalának (2065 Mány, Rákóczi u. 67.) Tanácstermében, 2014. augusztus

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Az Eplényi Napköziotthonos Óvodában

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: A helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 5/2014.(V.28.) önkormányzati

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2011. (XI. 25.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2011. (XI. 25.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2011. (XI. 25.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D

Részletesebben

TÁRGY: Egyes jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésével kapcsolatos önkormányzati rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről

TÁRGY: Egyes jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésével kapcsolatos önkormányzati rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. DECEMBER 12-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 0 TÁRGY: Egyes jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésével kapcsolatos

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására 1 Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette:Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

A rendelet hatálya. Átalány megállapításának szempontjai. Kedvezmény, mentesség. A díj bevallása, befizetése

A rendelet hatálya. Átalány megállapításának szempontjai. Kedvezmény, mentesség. A díj bevallása, befizetése Püspökmolnári Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (III.21.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról Püspökmolnári Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1/e. Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése június 23. ELŐTERJESZTÉS

1/e. Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése június 23. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 23-i ülésére 1/e. napirend Tárgya: Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése Előadó: dr. Takács Béla aljegyző Melléklet:

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (III. 18.) Önkormányzati rendelete a Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 29-i ülésére Tárgy: A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 156/2015 Tárgy: Javaslat Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata 2016. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotására; határozat 2016. évi likvidhitel igénybevételéről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület október 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület október 25-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. október 25-i ülésére Tárgy: Pápa

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/137-24/2016. Sürgős minősítésű indítvány E L Ő

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális és egészségügyi juttatásairól, a szociális és kegyeleti támogatásaira

a Képviselő-testülethez a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális és egészségügyi juttatásairól, a szociális és kegyeleti támogatásaira FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 531 031 ; Fax: 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 9. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a köztisztviselők

Részletesebben

Előterjesztés az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályairól, valamint az ezzel összefüggő 3/2001. (04.10.) Ör. sz. rendelet módosításáról

Előterjesztés az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályairól, valamint az ezzel összefüggő 3/2001. (04.10.) Ör. sz. rendelet módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az önkormányzat saját

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Velem Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2014. május 21-i ülésének 4. napirendi pontjához

ELŐTERJESZTÉS. Velem Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2014. május 21-i ülésének 4. napirendi pontjához ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 21-i ülésének 4. napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! Velem Község Önkormányzat Képviselőtestületének a helyi vízgazdálkodási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Kétvölgy Községi Önkormányzat február 9.-én tartandó képviselő-testületi ülésére.

E L Ő T E R J E S Z T É S Kétvölgy Községi Önkormányzat február 9.-én tartandó képviselő-testületi ülésére. E L Ő T E R J E S Z T É S Kétvölgy Községi Önkormányzat 2016. február 9.-én tartandó képviselő-testületi ülésére. Tárgy: Javaslat Kétvölgy Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetésnek módosítására. Tisztelt

Részletesebben

Rendelet-tervezet. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete

Rendelet-tervezet. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete Rendelet-tervezet Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete a vállalkozók kommunális adójáról és a helyi iparűzési adóról szóló 2/2008. (II. l5.) számú rendelettel

Részletesebben

2. (1) Az Ör. 2. (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, a következő f) ponttal egészül ki:

2. (1) Az Ör. 2. (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, a következő f) ponttal egészül ki: Gecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(III..) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 3/2011.(I.28.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/513-525 e-mail: szoc@pr.hu

Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/513-525 e-mail: szoc@pr.hu 4. napirendi pont Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/513-525 e-mail: szoc@pr.hu Ügyiratszám: 16-48/2015. Előterjesztő: Németh Balázs polgármester Előkészítette:

Részletesebben

Önkormányzati Rendeletek Tára

Önkormányzati Rendeletek Tára Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2014. (X.02.) önkormányzati rendelete 1 a köztisztviselők Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 27/2014.(X.02.)

Részletesebben

Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 30-án tartandó képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 30-án tartandó képviselő-testületi ülésére Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 30-án tartandó képviselő-testületi ülésére napirendi pont Vép Város Önkormányzata képviselő-testületének _/2015. ( ) önkormányzati

Részletesebben

Ózd, 2015. szeptember 3. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály

Ózd, 2015. szeptember 3. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /..(..) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjjal kapcsolatos helyi szabályokról szóló 17/2010. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Ózd,

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 24/2010. (VI. 14.) önkormányzati rendelete. önkormányzati rendelet módosításáról

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 24/2010. (VI. 14.) önkormányzati rendelete. önkormányzati rendelet módosításáról 24/2010. (VI. 14.) a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/1997. (I. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 22-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 22-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület január 27-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület január 27-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére

Részletesebben

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 359. MELLÉKLET: -

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 359. MELLÉKLET: - AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 359. MELLÉKLET: - TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. ( ) önkormányzati rendelete a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők

Részletesebben

13. Ügyiratszám: 816/ április 26. napján tartandó

13. Ügyiratszám: 816/ április 26. napján tartandó Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Sorszám: 13. Ügyiratszám: 816/2012. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 26.

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Hatályát veszti

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Hatályát veszti 1. sz. melléklet Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2014. ( / ) önkormányzati rendelete Magasabb szintű jogszabályok változása, valamint a gyorsabb és hatékonyabb önkormányzati működés

Részletesebben

Ráckeve Város Önkormányzatának hatályos rendeletei január 1-jétől

Ráckeve Város Önkormányzatának hatályos rendeletei január 1-jétől Ráckeve Város Önkormányzatának hatályos rendeletei 2016. január 1-jétől M E G N E V E Z É S Az adóigazgatási feladatokat ellátó dolgozók anyagi érdekeltségéről Az önkormányzati képviselőnek, bizottsági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-157/2014. Tárgy: A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz

Részletesebben

Rendelet hatálya 1. Illetménykiegészítés, képzettségi pótlék 2.

Rendelet hatálya 1. Illetménykiegészítés, képzettségi pótlék 2. Tiszasziget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.13.) önkormányzati rendelete a közös önkormányzati hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról, támogatásokról Tiszasziget Község

Részletesebben

1997. A megalkotás kelte. 2/1997. (III. 25.) 1997. március 25. 3/1997. (III. 25.) 1997. március 25. 4/1997. (III. 25.) 1997. március 25.

1997. A megalkotás kelte. 2/1997. (III. 25.) 1997. március 25. 3/1997. (III. 25.) 1997. március 25. 4/1997. (III. 25.) 1997. március 25. 1997. lépés 1. Neszmély község Önkormányzata 1997. évi 1/1997. (I. 30.) 1997. január 30. 1997. január 30. költségvetéséről 2. Az állattartásról szóló 3/199 (III. 1.) rendelet áról 2/1997. (III. 25.) 1997.

Részletesebben

Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros ülésének 7. napirendi pontjához

Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros ülésének 7. napirendi pontjához 1 Kéthely Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r e 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. Tel.:85/539-036 Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros

Részletesebben

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2014. április havi ülésére Tárgy:

Részletesebben

~~~L) Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző. p l\ ~t\. Faragóné Széles Andrea \ JJ NY REGYHÁZA NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE

~~~L) Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző. p l\ ~t\. Faragóné Széles Andrea \ JJ NY REGYHÁZA NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE ~~~~~~~~~~ NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. Ügyiratszám: JKAB/363-2/2018 Ügyintéző: dr. Berényi Judit ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/5/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat 2014.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról

Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló

Részletesebben

deregulációs programja

deregulációs programja Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006-2007. évi deregulációs programja Sorszá m A rendelet megnevezése 1. Szentendre Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2003.

Részletesebben