A regény igazi romantikus történet, melyben megjelenik a korabeli társadalom realista ábrázolása is. Cselekménye két szálon fut.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A regény igazi romantikus történet, melyben megjelenik a korabeli társadalom realista ábrázolása is. Cselekménye két szálon fut."

Átírás

1

2 Mikszáth Kálmán ( ) a XIX. század végének és a XX. század elejének egyik legnépszerűbb magyar írója. A Szent Péter esernyője 1895-ben jelent meg. Az író ezt vallotta a legkedvesebb regényének. A mű nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy Roosevelt amerikai elnök magyarországi látogatása során kérte, hogy találkozhasson a Szent Péter esernyője írójával. A regény igazi romantikus történet, melyben megjelenik a korabeli társadalom realista ábrázolása is. Cselekménye két szálon fut.

3 Az egyik történet egy szlovák falu, Glogova fiatal papjának, Bélyi Jánosnak és húgának, Veronikának a történetét mutatja be. A szegény sorban élő pap még önmagát is alig tudja fenntartani, amikor értesül róla, hogy meghalt az édesanyja, és meghozzák az árván maradt kishúgát, hogy nevelje fel. A fiatalember kétségbeesésében bemegy a templomba, hogy az Úrtól kérjen segítséget. Mialatt buzgón imádkozik, megfeledkezik a kisgyermekről, akit kint hagyott az udvaron abban a kosárban, amiben idehozták.

4 Közben elered az eső. Mikor kijön a templomból, meglepődve látja, hogy a kosár fölött egy kopott, piros esernyő van. A kis Veronikát a plébános az esernyő oltalma alatt találja.

5 A falubeliek állítják, hogy láttak egy nagyszakállú öregembert, aki a kislány fölé helyezte az esernyőt. Biztosak benne, hogy az az ember nem lehetett más, csak maga Szent Péter. Csakis Szent Péter lehet a csodatevő.

6 aki feltámasztja a halottakat is. Innentől kezdve csodás erőt tulajdonítanak az esernyőnek. Esküvőket, temetéseket tartanak alatta.

7 Most már hajlandóak pénzt is áldozni a templomra és a parókiára. Bélyi János és Veronika pedig egyszerre jómódú és köztiszteletben álló emberré válik. A lánykát a falu népe elhalmozza szeretetével.

8 A másik történet Besztercebányán kezdődik. Itt él egy Gregorics Pál nevű furcsa ember, aki egész életében azon fáradozik, hogy elnyerje az emberek elismerését, de minden próbálkozása balul sül el. A nőknél sincs szerencséje. Házvezetőnőjétől, Wibra Annától azonban születik egy törvénytelen gyermeke, Wibra György. A fiú származását titokban tartják, mert Gregorics Pál kapzsi testvérei igyekeznek bármi áron megszerezni annak hatalmas vagyonát. Wibra Gyuri igen tehetségesnek bizonyul. Messze a szülői háztól jogot tanul.

9 Időközben Gregorics Pál megbetegszik és meghal. Fiával már nem tud beszélni halála előtt. Gregorics Pál az esernyő titkát magával viszi a másvilágra.

10 Hátrahagyott végrendeletében hatalmas vagyonának csak egy töredékéről rendelkezik, a többiről nem tudni, hová tűnt. Wibra Gyuri, aki közben tehetséges, népszerű ügyvéddé vált, minden idejét az eltűnt hatalmas vagyon felkutatásának szenteli. Nyomozása során felbukkan egy ütöttkopott piros esernyő, amit Gregorics Pál állandóan magánál tartott, és féltve őrzött. Az esernyő Glogova legbecsesebb kincsévé lett.

11 Az esernyőnek állítólag üreges volt a nyele, abban csempészte Gregorics a titkos híreket még a szabadságharc idején. Semmi kétség: csak az esernyő nyelébe rejthette el a vagyont érő papírokat. Az esernyőt azonban a többi felesleges lommal együtt egy árverésen eladták. Fiatal hősünk tehát elindul megkeresni az esernyőt. Itt találkozik a regény két szála, a két fiatal: Wibra Gyuri és Bélyi Veronika személyében.

12 Veronika időközben szép ifjú hölggyé serdül. Találkozásuk Wibra Gyurival a véletlen műve. Az idő gyorsan telik, s Veronika szépséges kisasszonnyá cseperedett.

13 Egy, a bábaszéki polgármesternél elköltött közös vacsora során azonban Gyuri rájön, hogy a glogovai csodatévő ereklye nem más, mint az ő titkos külföldi számlákon elrejtett vagyonának papírjait őrző piros esernyő. Az esernyőt pedig nem annyira Szent Péter helyezte az ázó kisgyermek fölé, hanem az az öreg zsidó, aki annakidején megvásárolta. A vacsora utáni éjszaka, álmában Wibra Gyurinak megjelenik Szent Péter, és azt javasolja a fiúnak, hogy vegye feleségül Veronikát, így egyszerűen hozzájuthat az örökségéhez, hiszen az esernyő a lány hozománya.

14 Két újabb véletlen segíti közelebb célja eléréséhez: 1. Veronika kocsija tönkremegy, így felajánlja neki, hogy a sajátján hazaviszi. 2.Útközben megmenti a bajba jutott Bélyi János életét. A segítségért cserébe megkéri Veronika kezét. A pap beleegyezik a házasságba. A leánykérés. Érdek vagy szerelem?

15 Ifjú hősünket azonban Glogován hatalmas csalódás éri: az esernyő kopott fanyelét elégették, és ezüst nyelet csináltattak neki, ahogyan az egy szent ereklyéhez illik. Így aztán az örökség végképp elveszett. Mikor eredeti szándékát és csalódását a fiatal ügyvéd elmeséli atyai jóbarátjának, Veronika véletlenül tanúja lesz titkos beszélgetésüknek. Keserves csalódásában elrohan otthonról, a jegygyűrűjét pedig eldobja. Az egész falu kétségbeesetten őt keresi.

16 Közben Wibra György rádöbben, hogy igazából már nem is érdekli az örökség, mert szereti a lányt. Végül megtalálják a lányt és a gyűrűt is. Az ügyvéddé lett Wibra György megtalálja az elveszett ékszert.

17 Veronika megbocsát vőlegényének, és következő harmadik vasárnapon megtartják az esküvőt. A fiatalok végül egymásra találnak.

18 A regény izgalmas, fordulatokban gazdag meseszövése mellett rendkívül élvezetes a nyelvezete, a vidéki emberek életmódját, gondolkodásmódját bemutató ironikus stílusa is.

19 Készítették Benkéné Kovács Erzsébet Bereczné Kovács Lenke Gál Zsuzsanna Fotó: Busák Attila Ács Alexandra Darvai Zsuzsanna Farkas Orsolya Kaló Szilvia Lakatos Georgina Pap Zsófia Boza János Dobó Kristóf Juhász Dávid Liptay Bence Magyar Sándor

BRENNER KATALIN: LEGENDA ÉS VALÓSÁG. Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője című regény feldolgozása

BRENNER KATALIN: LEGENDA ÉS VALÓSÁG. Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője című regény feldolgozása BRENNER KATALIN: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője című regény feldolgozása Az óra célja: Előzetes ismeretek előhívása Tájékozódás térképen Ismeretek rendszerezése, csoportosítása

Részletesebben

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője A kisregény egy részletesen kidolgozott anekdota köré épül: miszerint a gazdag és különcködő úr a törvényes örökösök kijátszásával a vagyonát szeretett nevelt fiára

Részletesebben

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle 3. szint Március-április Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle, jelentette be kedd este a francia író lánya. Kilencvenöt éves korában Párizs környéki

Részletesebben

KÉPES MESEKINCSTÁR. roland

KÉPES MESEKINCSTÁR. roland KÉPES MESEKINCSTÁR roland 3 Tartalomjegyzék Aladdin és a csodalámpa...6 Hófehérke és a hét törpe...12 Az élet vize...22 Hamupipőke...30 A méhkirálynő...38 Pöttöm Panna...46 A palackba zárt szellem...56

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született

Részletesebben

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nógrád megye Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nevezetességei: -Tolnay Klári Emlékház -Zichy Vay-kastély -Mauks-kúria(Mikszáth-Mauks emlékszoba)

Részletesebben

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 3 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 2013 ( 2 ) Erzsébet sokat imádkozott Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe:

Részletesebben

Polgármesteri Hírek 2010. május 14.

Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Önkormányzati hírek - Pályázatok Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér A falu közösségi életében jelentős minőségi változást hoz majd, ha 2011. december végére elkészül

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

JOBB A BIZTONSÁG SZITAKÖTŐ 33 KÉPES SEGÍTSÉG A TÖRTÉNETHEZ

JOBB A BIZTONSÁG SZITAKÖTŐ 33 KÉPES SEGÍTSÉG A TÖRTÉNETHEZ JOBB A BIZTONSÁG SZITAKÖTŐ 33 KÉPES SEGÍTSÉG A TÖRTÉNETHEZ PIROSKA ÉS A FARKAS Ebben a mesében piros sapkás (néhol köpenyes) kislánynak (Piroska) kell átmennie az erdőn, hogy ételt vigyen a nagymamájának.

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

Iskolánk rövid története

Iskolánk rövid története 1887 1979 2003 1 Iskolánk rövid története Korszakok, elnevezések: Iskolánk 1887-ben Református Felekezeti Elemi Népiskola néven kezdte meg működését egy 1927/28-as iskolai statisztikai jelentés szerint.

Részletesebben

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés

Részletesebben

NATAŠA KRAMBERGER PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA

NATAŠA KRAMBERGER PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA SAMPLE TRANSLATION NATAŠA KRAMBERGER SZEDER-ÉGBOLT PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA ORIGINAL TITLE: NEBESA V ROBIDAH:

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Liliputi csodavilág Székesfehérvárott

Liliputi csodavilág Székesfehérvárott 2013 január 28. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 A múzeumok nehéz helyzetét látva örömteli fejlemény, ha egy önkormányzat

Részletesebben

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Rembrandt Harmenszoon van Rijn Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

A tanmenetek elé. Tanmenetjavaslat

A tanmenetek elé. Tanmenetjavaslat A tanmenetek elé Az Értékorientált pedagógia sorozatban elkészült válogatás a katolikus értéket, tartalmat felmutató gazdag irodalmunkból csak egy kis szeletke. Ennek ellenére az összeállított irodalmi

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

Régi dolgok, nehéz sorsok. Írta: Fülöp Tiborné

Régi dolgok, nehéz sorsok. Írta: Fülöp Tiborné Régi dolgok, nehéz sorsok Írta: Fülöp Tiborné Előszó 1933-ban születtem, egy nagyon szép kis faluban, földműves családban. Szegények voltunk. Nagyszüleim még közepesen jómódú család volt, de a nagyapám

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá?

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá? IV. Mikszáth Kálmán 1. Életrajzi adatok a) Hol és mikor született és halt meg Mikszáth Kálmán? b) Hogyan kötõdik az alábbi helyekhez? Balassagyarmat: Horpács: Mohora: Pest: Rimaszombat: Selmecbánya: Szeged:

Részletesebben

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap:  (+36-32) 9. évfolyam 1. KISS LÁSZLÓ MARCELL 2. MÁRTON ANNA 3. 4. GASPARIN ZSOMBOR BOLGÁR JÁNOS BENDE 5. ISTVÁN ISTVÁN 6. PÉK ÁBEL KRISTÓF 7. MATUCH RICHÁRD 8. ZSÉLYI KONRÁD 9. BENKE MÁTÉ 10. HATALA DÓRA 11. PISTYUR

Részletesebben

X. Futapest-Etyek Crossfutás 2010 január 24.

X. Futapest-Etyek Crossfutás 2010 január 24. X. Futapest-Etyek Crossfutás 2010 január 24. Végeredmény 5 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Venyercsán Bence 1996 1273 20:38 2. PÁPAI BENEDEK 1998 1223 23:24 3. Pavlics Ignácz 1996 1248

Részletesebben

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb -----

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb ----- SIÓAGÁRD 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület Ebből szántó gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb 2440 ha ----- Polgármesteri Hivatal: 7171 Sióagárd,

Részletesebben

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk 1. Milyen színű volt a Pál utcai fiúk zászlója? 2. Ki varrta a zászlót? 3. Mi volt a fiúk jele, ha be akartak jönni a grundra? 4. Hogy hívták a tót kutyáját? 5. Hányan voltak

Részletesebben

E gyházközségi L evél

E gyházközségi L evél E gyházközségi L evél 2012. évi 3. szám pünkösd 1 Már Krisztus mennybe költözött, Szentlélek Isten, szállj le ránk, ahonnan egykor földre jött, tedd oltároddá hű szívünk, hogy ossza Atyja kincseit, erénnyel

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 201617es tanév II félév II ÉVFOLYAM Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

Barabás Erzsébet. Titkos igazság

Barabás Erzsébet. Titkos igazság Barabás Erzsébet Titkos igazság Tudattalanság Élet és halál! Megszületni majd meghalni. Kérdés, hogy hogyan, miként és mikor vagy esetleg miért! Még meg sem születünk, már előtte kiválasztjuk az állítólagos

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

50 m lány hát 1. versenyszám

50 m lány hát 1. versenyszám 50 m lány hát 1. versenyszám 1. Bertalanics Enikı 2004 Komthermál Komárom 1:25,00 2. Csurgó Lola 2003 Komthermál Komárom 59,00 3. Ollé Tamara 2001 Esztergomi Úszó Klub 54,90 4. Rákosi Panka 2002 Esztergomi

Részletesebben

KÉK BOLYGÓ ÓVODAI PROJEKT

KÉK BOLYGÓ ÓVODAI PROJEKT KÉK BOLYGÓ ÓVODAI PROJEKT 2010. március 22. április 16. SZONEK Bükkösdi Általános Iskola és Óvoda Tagintézménye Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben c. pályázati program

Részletesebben

2002 fiú 60m síkfutás. Hely. Név Egyesület Időfutam Döntő

2002 fiú 60m síkfutás. Hely. Név Egyesület Időfutam Döntő 2002 fiú 60m síkfutás Hely. Név Egyesület Időfutam Döntő 1. Szép Attila SAC 8,6 II. i.f. 8,6 2. Lukács Gergő Váci R. 8,7 I. i.f. 9 3. Tajti Balázs SAC 9,2 II. i.f. 9,1 4. Kajtár Gergő MVSI 8,9 I. i.f.

Részletesebben

50 m lány hát 1. versenyszám

50 m lány hát 1. versenyszám 50 m lány hát 1. versenyszám 1. Szalkai-Tóth Enikı 2001 Esztergomi Úszó Klub 0:42,84 252p 2. Wild Zsófia 2001 Esztergomi Úszó Klub 0:44,08 231p 3. Dani Veronika 2001 Római SE 0:44,56 224p 4. Párkányi Réka

Részletesebben

Családfa. Reichard Salamon Jakobovics Mórné (szül. Lefkovics Katalin) Moric Jakobovič (Jakobovics Mór)

Családfa. Reichard Salamon Jakobovics Mórné (szül. Lefkovics Katalin) Moric Jakobovič (Jakobovics Mór) Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moric Jakobovič (Jakobovics Mór) 1856 1930 Jakobovics Mórné (szül. Lefkovics Katalin) 1857 1918 Reichard Salamon 1857 1939 Reichard Salamonné

Részletesebben

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

Önkormányzati hírek. Temetői urnafal megváltás

Önkormányzati hírek. Temetői urnafal megváltás KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Január Február Megjelenik kéthavonta Önkormányzati hírek Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselőtestülete a 2016. február 16-ai ülésén elfogadta a 2016. évi költségvetést,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

Jegyzőkönyv: Algyő november 22.

Jegyzőkönyv: Algyő november 22. Jegyzőkönyv: 0. november. név egyesület idő eredmény 0 m lány mell 0 0 0 Korcsoport: Tóth-Kása Sára 00 Balogh Lili 00 Karasz Luca 00 Ördögh Flóra 00 Seres Alexandra 00 Kistelek Vidács Viktória 00 Gazdag

Részletesebben

FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, március 20.

FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, március 20. FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás 10-11-12 éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, 2010. március 20. Gyermek 10 éves fiú 60 méter gátfutás 1. időelőfutam 1. Farkas Ádám 2000 Albertirsa 11,89

Részletesebben

Verseink könyve EGYEBFOG/verskony.doc

Verseink könyve EGYEBFOG/verskony.doc Verseink könyve EGYEBFOG/verskony.doc Montázs szövegek montázs metszetekkel. Széchenyi krt.-i Általános Iskola, Szolnok, 1995 (Vissza a tartalomjegyzékhez:..\tartalomjegyzék.doc - Verseink könyve ) (Vissza

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

Diákolimpia. u9 lány. Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör 2. kör 3. kör. Tempo Sport Kft 1/ :35:59

Diákolimpia. u9 lány. Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör 2. kör 3. kör. Tempo Sport Kft 1/ :35:59 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör 2. kör 3. kör u9 lány 1 24 Bali Emese SKÁID Kodály Zoltán 2 3 Kádár Eszter Hunyadi János Evangélikus Ócoda és Ált.Isk. 00:10:59 00:00:00 00:03:28 00:03:43

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Csopaki Futás beszámoló 2012. augusztus 13. Utolsó frissítés 2012. augusztus 23.

Csopaki Futás beszámoló 2012. augusztus 13. Utolsó frissítés 2012. augusztus 23. Csopaki Futás beszámoló 0. augusztus. Utolsó frissítés 0. augusztus. Remek idõ fogadta a Csopaki Futás mezõnyét a rajt részben felhõs kellemesen enyhe hõmérsékletnél indult. A két táv egyszerre indult

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Gárdonyi Géza: Egri csillagok Gárdonyi Géza: Egri csillagok 1. rész: Hol terem a magyar vitéz? 1. Hol és mikor indul a történet? 2. Kikkel ismerkedték meg a fejezetben? 3. Ki érkezik lóháton az öreg Ceceyhez? 4. Kik terveztek támadást

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V. Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)

Részletesebben

Sport XXI. program Északkelet-magyarországi régió egyéni pályaverseny május 26. vasárnap

Sport XXI. program Északkelet-magyarországi régió egyéni pályaverseny május 26. vasárnap Sport XXI. program Északkelet-magyarországi régió egyéni pályaverseny 2019. május 26. vasárnap Hely Név Egyesület Eredmény 60m síkfutás 2007 lány 1. Boldog Boróka MVSI 8,4 2. Sáry Veronika MVSI 9,6 1.

Részletesebben

név nyelv A szakkör állat étel ital

név nyelv A szakkör állat étel ital Egy bolt elıtt 4 autó parkol. Mindegyik autó más márkájú (Fiat, Opel vagy Suzuki), más típusú (3, 4 vagy 5 ajtós), más teljesítményő (60, 80 vagy 90 lóerı) és más ő (fehér, kék vagy piros). Az alábbi állítások

Részletesebben

,,Én, Werner Sándor, kvietált honvédhadnagy az Úr 1900. esztendejében Kladovka Máriát, azt a nőt, akit legszebbnek tartottam és leginkább szerettem,

,,Én, Werner Sándor, kvietált honvédhadnagy az Úr 1900. esztendejében Kladovka Máriát, azt a nőt, akit legszebbnek tartottam és leginkább szerettem, ,,Én, Werner Sándor, kvietált honvédhadnagy az Úr 1900. esztendejében Kladovka Máriát, azt a nőt, akit legszebbnek tartottam és leginkább szerettem, és aki törvénytelen, de igazi fiút szült nekem, bár

Részletesebben

LUKÁCS EVANGÉLIUMA io~- {. FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT DR. PRŐHLE KÁROLY. teológiai akadémiai tanár

LUKÁCS EVANGÉLIUMA io~- {. FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT DR. PRŐHLE KÁROLY. teológiai akadémiai tanár LUKÁCS EVANGÉLIUMA FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT 1990 - io~- {. DR. PRŐHLE KÁROLY teológiai akadémiai tanár EVANGÉLIKUS EGYETEMES SAJTÓOSZTALY Budapest, 1966 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés.,. 1. Lukács, a szerző 2.

Részletesebben

2018. február 27. kedd ig

2018. február 27. kedd ig 4 1. Felvételi Bizottság 320 terem (Bizottsági tagok: Rammer Zsolt Látkóczki Andrea Mátyás Erika) 1 Démuth Roland 2 Kluka Szabolcs 3 Nagy Dániel Norbert 4 Takács Máté Károly 5 Ágoston Dávid Roland 6 Maróti

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

Ózd, november 12. VERSENYJEGYZŐKÖNYV. U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény. Csapatértékelés (5 fő 4 eredménye számít) : - 22 pont

Ózd, november 12. VERSENYJEGYZŐKÖNYV. U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény. Csapatértékelés (5 fő 4 eredménye számít) : - 22 pont VERSENYJEGYZŐKÖNYV U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény 1. Lipták Doroti Miskolc Városi SI 2. Farkas András Miskolc Városi SI 3. Keller Zsombor Ózdi Teknőc Futó Club 4. Vida Tibor Ózdi Teknőc

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Humánerőforrás Bizottság november 23-án 7,30 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében tartott üléséről

Jegyzőkönyv. a Humánerőforrás Bizottság november 23-án 7,30 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében tartott üléséről Pápa Város Önkormányzat Humánerőforrás Bizottsága Szám: 6/1-36/2010. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: a Humánerőforrás Bizottság 2010. november 23-án 7,30 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében

Részletesebben

Hogy segíthetek? 2014

Hogy segíthetek? 2014 Hogy segíthetek? 2014 Kraus Viktor Máté, 2. osztály, Református Egyházi Alapiskola Vaján Január jan. 19-26 Ökumenikus imahét 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29

Részletesebben

ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ 50M PILLANGÓÚSZÁS

ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ 50M PILLANGÓÚSZÁS ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA 2019.04.14 FIÚ 50M PILLANGÓÚSZÁS Név Osztály Helyezés Korcsoport Felkészítő Bagi Zoltán 5.b I. 3. Fodor Ágnes ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA 2019.04.14 FIÚ 100M PILLANGÓÚSZÁS

Részletesebben

Szigor és tudás. Kubik Anna. Óidők az új időkben

Szigor és tudás. Kubik Anna. Óidők az új időkben Kubik Anna Szigor és tudás Óidők az új időkben Debrecentől messzi van szülőfalum, a Bakony-aljai Ősi. Talán nemcsak földrajzi távolságban, lelki alkatot tekintve is. Először Nyilas Misi története vezetett

Részletesebben

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa D. Sámuel 1870 1945 Anya D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) 1875 1949 Testvérek D. Piroska 1898? D. Imre 1900 1924 F. M.-né (szül. D. Ilona)

Részletesebben

NYÁRI TÁBOR- ÉS PROGRAMAJÁNLÓ GYERMEKEKNEK 2016.

NYÁRI TÁBOR- ÉS PROGRAMAJÁNLÓ GYERMEKEKNEK 2016. NYÁRI TÁBOR- ÉS PROGRAMAJÁNLÓ GYERMEKEKNEK 2016. Kedves Szülők és Gyerekek! Az előző évekhez hasonlóan idén újra összegyűjtöttük azokat az információkat, amelyek segítségével megkönnyíthetjük a választást

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 Támogató: Marcali Város Önkormányzata Oktatási és Közművelődési Bizottság 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális Központ 8700 Marcali

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

IV. "Csekklista" hogy ne felejtsetek el semmit!

IV. Csekklista hogy ne felejtsetek el semmit! 1 IV. "Csekklista" hogy ne felejtsetek el semmit! Eskető pap (diakónus) felkérve? (Ha többen vannak szerepek?) Lesz-e nászmise? Templom kiválasztva? Időpontok egyeztetve? Gyűrűk? Szentírási részek kiválasztva?

Részletesebben

Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett.

Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett. Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született. 1848-ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett. Mivel az osztrákok előtt tette le a fegyvert, kegyelemből

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Sporteredmények 2011/2012

Sporteredmények 2011/2012 Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. 2600 Vác, Dr. Csányi László körút 58.

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. 2600 Vác, Dr. Csányi László körút 58. 2016. május 8. vasárnap 19 óra Jean Genet: Cselédek Váci Dunakanyar Színház előadása Jean Genet francia író és drámaíró három csodálatos női alakot hagyott ránk megrendítően szép történetében, A cselédek

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

ez legyen a magyarság engesztelő központja.

ez legyen a magyarság engesztelő központja. Két szentéletű ember: Mindszenty bíboros és Regőczi István atya. Életük átívelte a XX. századot. Regőczi István atya úgy is közismert, mint Isten vándora. Regőczi István atya egyszerű molnárcsaládban született,

Részletesebben

Az Athenaeum Kiadó zenés estje a 86. Ünnepi Könyvhéten

Az Athenaeum Kiadó zenés estje a 86. Ünnepi Könyvhéten Az Athenaeum Kiadó zenés estje a 86. Ünnepi Könyvhéten Az est házigazdája: Karafiáth Orsolya Nyáry Krisztián, az Athenaeum Kiadó és a Magvető Kiadó igazgatója köszönti a vendégeket. Kapcsoljuk Londont

Részletesebben

Családfa. Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) Kellermann??? Bauer Sámuel?? Kellermann?-né (szül.?)??

Családfa. Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) Kellermann??? Bauer Sámuel?? Kellermann?-né (szül.?)?? Családfa Apai nagyapa Bauer Sámuel?? Apai nagyanya Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) 1857 1920 Anyai nagyapa Kellermann??? Anyai nagyanya Kellermann?-né (szül.?)?? Apa Bauer Izidor 1879 1944 Anya Bauer

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

Magyarország 20 km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2018 Békéscsaba

Magyarország 20 km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2018 Békéscsaba EREDMÉNYEK Férfi 20km gyaloglás Időfutam 09:00 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord 1 4 Helebrandt Máté 1989 NYSC 16 1:24:02 SB 2 23 Venyercsán Bence Barnabás 1996

Részletesebben

120010080019012700100005026751615065232004 ABAKUSZ GRÁNIT KFT. 120010080019012700100005026751745065232004 ABAKUSZ GRÁNIT KFT.

120010080019012700100005026751615065232004 ABAKUSZ GRÁNIT KFT. 120010080019012700100005026751745065232004 ABAKUSZ GRÁNIT KFT. Bizonylat vonalkódja Értékesítő partner neve 120010080019012700100005026751615065232004 ABAKUSZ GRÁNIT KFT. 120010080019012700100005026751745065232004 ABAKUSZ GRÁNIT KFT. 120010080019012700100005026752885065232004

Részletesebben

JUHÁSZ KATÓ ZÖLD KEZEK

JUHÁSZ KATÓ ZÖLD KEZEK JUHÁSZ KATÓ ZÖLD KEZEK ELŐSZÓ Köztudott, hogy az emberiség korábban soha nem tapasztalt mértékben használja ki a természetet és szennyezi bolygónkat. A figyelmeztető jelek ellenére a Föld lakóinak többsége

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

II. kerületi Kötélugró Diákolimpia (2018. február 28.) EREDMÉNYEK

II. kerületi Kötélugró Diákolimpia (2018. február 28.) EREDMÉNYEK II. kerületi Kötélugró Diákolimpia (2018. február 28.) EREDMÉNYEK Gyorsasági verseny: I. korcsoport lány: Tőkey Hanga Áldás 42,5 1. Kim Min Chan Áldás 41,5 2. Bajusz Boglárka Újlaki 36 3. Pálinkás Réka

Részletesebben

Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel,

Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel, Kiscsoport Hét este, hét reggel 1. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! az első nap ezzel telt el. 5. Égben madár, vízben halak, röpködjenek, pancsoljanak! ötödik nap ezzel telt el. 2. Hát

Részletesebben

Amatőr gyermek leány ( ) Amatőr gyermek fiú ( )

Amatőr gyermek leány ( ) Amatőr gyermek fiú ( ) Amatőr gyermek leány (2009-2010) Helyezés Név Rajtszám Egy./Iskola Idő 1 Hegyi Flóra 476 VEDAC 0:04:22 2 Szalai Manna 461 Tóvárosi Ált. 0:04:26 3 Zatykó Panka 486 Futóbarátok 0:05:20 4 Nagy Emese 483 VEDAC

Részletesebben

A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére

A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére A gyűrű kora A jobb keze gyűrűsujján lévő karikagyűrűt nézegette. A házassági évfordulójuk közeledett. Hányadik is? Ki kell számolnia. Ha 52-ben házasodtak és most 2011-et írunk, akkor ez az 59. Nem kerek

Részletesebben

Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv Verseny helyszíne, időpontja:miskolc Tábori László futófolyosó 0..0. Korcsoport :U Csapat neve: Eger B Kiss Domonkos 00. Kiss András 00. Horváth Kristóf 00. Jancsik Petra 00. Kiss Virág 00.0 Kormos Bence

Részletesebben