VAMAV KFT ÉVNYÍTÓ RENDEZVÉNY 2014.ÉV Budapest, január 23. A debreceni 2-es villamosprojekt megvalósításának üzemeltetői tapasztalatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VAMAV KFT ÉVNYÍTÓ RENDEZVÉNY 2014.ÉV Budapest, 2014. január 23. A debreceni 2-es villamosprojekt megvalósításának üzemeltetői tapasztalatai"

Átírás

1 Ez a kép most nem jeleníthető meg. VAMAV KFT ÉVNYÍTÓ RENDEZVÉNY 2014.ÉV Budapest, január 23. A debreceni 2-es villamosprojekt megvalósításának Előadó: Pongor Csaba DKV Zrt. műszaki igazgatója

2 1. Az előadás összeállításának szempontjai: Az értékelés üzemeltetői szemszögből készült és személyes, szubjektív véleményeket is tartalmaz. A nagyprojekt két projektből áll, most csak infrastruktúra kivitelezésről beszélünk. Az egyes szakaszokról csak néhány, fontosabb szempontot emelek ki, a részletes elemzés mélyebb vizsgálatokat igényel.

3 2. Megvalósíthatósági tanulmány, a projekt részleteinek összeállítása: Az RMT összeállításakor még nem állt fel a PME (Projekt Megvalósítási Egység) és nem volt életben a Mérnök szerződése. A diszpozíciók, illetve a projektelemek összeállítása hiányos volt, a projekt során többször változott, illetve változtatni kellett. (Hunyadi utcai autóbuszsáv; Mester utcai parkoló átépítése; Petőfi téri végállomási koncepció intermodális csomópont kérdése; Debrecen Plaza előtti aluljáró megvalósítása; a villamos javítócsarnok és a tárolóhely összeépítése, festőműhely kérdései; karbantartó gépek beszerzése; stb.)

4 3. Tervezések folyamatai: a.) Engedélyes tervek: ConstReál Kft. - Diszpozíciók meghatározása nem volt teljes körű. - Tervezők a budapestieknek nem volt helyismeretük, a debrecenieknek pedig ilyen típusú projektekben szerzett tapasztalatuk. - Pályázati forrás felhasználása időzavarba kerültünk. - DKV Zrt. részéről tanácsadó szakértő bevonása a munkába (keretszerződés). - Az engedélyes tervekhez képest jelentősen megváltozott a kiviteli tervek tartalma.

5 b.) Kiviteli szintű tendertervek,közbeszerzési eljárás: EUROUT Kft. a Mérnökszervezet bekapcsolódott a projekt munkájába. FŐMTERV Zrt. váltás történt a terveket készítő csapatban. A kiviteli tervek készítése nyertes ajánlattevő, a kiviteli szerződésben rögzítésre került a FIDIC sárgakönyv szerinti folyamatszabályozás. Műszaki követelményrendszer minőségi javulás a diszpozíciók meghatározásában. Megrendelő, mérnök, tervező, szakértő korrekt, megfelelő munkakapcsolat alakult ki. ConstReál Kft. FŐMTERV Zrt. jogi- és pénzügyi viták alakultak ki (tervek tulajdon joga dwg fájlok és geodéziai adatok átadása; külön megállapodásban kellett rendezni.

6 c.) Kiviteli tervek, FŐMTERV Zrt.: FŐMTERV Zrt. az ATK Konzorcium alvállalkozója lett. A Kivitelező megszűrte a Megrendelő műszaki követelményeit, nehézkessé vált a diszpozíciók egyeztetése. A Vállalkozónak állandóan olcsósítási javaslatai voltak. A szerződés módosításakor újabb jogi- és pénzügyi viták alakultak ki. Irreális tervkészítési határidő vállalása sok konfliktus forrásává vált. Tervellenőr intézménye több projektnél nem került alkalmazásra, nagyban lassította a folyamatokat. Tervek nyilvántartásai, tervmódosítások nyomon követése sok problémával megvalósított feladat; nem az aktuális verziók használatából adódó problémák. Együttműködés a kiviteli tervek során szakmai viták, konstruktív munka, jó emberi kapcsolatok.

7 4. Kivitelezés: A debreceni 2-es villamosprojekt megvalósításának ATK Konzorcium részfolyamatokra történő szétbontás elve: a részfolyamatok megvalósítását külön-külön versenyeztették. - Volt olyan vállalkozás, aki 3 nap után levonult az építési területről. - Egy részfolyamatot akár több alvállalkozó is végzett, különböző helyszíneken. - Referencia nélküli alvállalkozók bevonása a kivitelezésbe (ideiglenes végállomás kialakítása, földkábel fektetések). Konzorciumi tagok közötti szinte napi szintű jogi-; pénzügyi- és szakmai viták. Szerződésmódosítás, ATK Konzorcium Kft. a szakmában ismert, Megrendelő elvárásainak is megfelelő alvállalkozók bevonása; megfelelő referenciákkal rendelkező vállalkozások (VIV, SIEMENS, MAUMIK, BAUVIV, DUNAGÉP, stb.). Helyi Debrecenhez szorosan kötődő cég vette át a vezető szerepet a kivitelezésben. Tulajdonosok közötti jogi-; pénzügyi- és szakmai viták szintén vannak, viszont átrendeződtek a szerepek.

8 Amikkel többet kellett (kell) foglalkoznunk: - Organizáció: telephelyi működés, menetrendszerinti villamos- és trolibusz forgalom, CAF jelenléte, ütemezett (vagy nem ütemezett) egymásra épülő kivitelezés. - Vontatási földkábelek fektetése: közmű alagút, Mikszáth Kámán utcai áramátalakító 1-es vonalra történő rátáplálása, több alvállalkozó, hiányzó kábelek,félbehagyott munkát másnak kellett folytatnia, elvermert földkábelek,körforgalom építés, telephelyen a munkaterület többszöri korlátozása, CAF járműszállítások- Ispotály utca. - Villamosremíz mennyezet: alkalmazandó rendszer kiválasztása, tetőszerkezet megerősítése a felsővezetékrendszer felfüggesztése érdekében.

9 - Blaháné utcai áramátalakító: a távvezérelhetőségének a másik két áramátalakítóval egyenértékű szinten történő megvalósítása. - Közös szakaszon a megmaradó felsővezetéktartó oszlopok statikai megerősítése. - Villamospálya megépítése: az építési módról történő vita; a végleges pályaszerkezetekben történő megállapodás; a füves pálya pályaszerkezetének eldöntése, automatikus öntözőrendszer megvalósítása; a füves pálya hossza; az úsztatott pályaszerkezetek esetén a zaj- és rezgéscsillapító gumilemez típusa; edzett fejű sínek alkalmazásának feltételei; a villamospálya építését végző kivitelezőkben történő megállapodás (min. 5 vállalkozás dolgozott a pálya megvalósításán); CAF által okozott pályahibák javítása. - CAF által szállított technológia berendezések telepítése és üzembehelyezése hibát követtünk el, hogy a berendezések szállítása a járműtenderben lett kiírva, míg ezek telepítései és üzembehelyezésük pedig az infratenderben.

10 5. Összegzés, tanúságok: Diszpozíciók, projektelemek meghatározása Az utólagos igények megfogalmazása és megvalósítása minden szinten problémák forrása. Miért nem látta előre a Megrendelő? A projektet megvalósító megrendelői intézményeket időben fel kell állítani. (PME, Mérnökszervezet, Tanácsadók)

11 Közbeszerzési eljárás - A mérnöki költségvetéstől lényegesen alacsonyabb vállalási ár előrevetítette a projekt pénzügyi nehézségeit. - Nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni a megfelelő referenciák megkövetelésére és azoknak bírálati szempontként való alkalmazására. - FIDIC, vagy nem FIDIC; sárga, vagy piros FIDIC szerinti eljárásrend vagy a magyar jogszabályi keretek között megkötött vállalkozási szerződés a Ptk. irányelvei, keretei alapján? Minden fajta követelés kezelése bürokratikusan és lassan valósul meg a projekt során. A claim-menedzsment nem megfelelően működik, aránytalanul nagy teher hárul a mérnökszervezetre. - Mindenképpen kell kötbérterhes részhatáridőket, a hozzájuk rendelt műszaki tartalommal együtt kitűzni. - Akár konzorcium, akár jogi személyiségű vállalkozás a kivitelező az együttműködésüket szabályzó szerződést, vagy okiratot valós, teljes terjedelmében csatolni kell a vállalkozási szerződéshez.

12 Tervezés folyamata - A háromlépcsős tervezés engedélyes; kiviteli szintű tender; kiviteli tervek bonyolult, sok egyeztetést igénylő, drága folyamatot eredményeztek. - A két tervezői csoport által készített tervekről ConstReál, FŐMTERV jogi- és pénzügyi viták alakultak ki, többlet költség keletkezett. - A tervellenőr tevékenysége bonyolította a tervezési munkát, célszerű lett volna ezt a folyamatot elhagyni. - A FŐMTERV az ATK Konzorcium alvállalkozója volt, amely szakmai vitákat eredményezett a tervezésnél, illetve további jogi problémák keletkeztek a vállalkozási szerződés módosítása során. - A tervezési folyamat megtervezése és a tervek nyilvántartásai több esetben generáltak problémát. Az egész folyamat túl bürokratikus lett.

13 Kivitelezés A debreceni 2-es villamosprojekt megvalósításának - Az ATK Konzorcium által alkalmazott részfolyamatokra való bontás és ezeknek a folyamatoknak a versenyeztetése nem hozta meg a várt eredményt. Megfelelő szakmai tapasztalatok referenciák nélkül nem lehet ilyen szintű projektben megfelelő kivitelezést végrehajtani. A szakmában elismert, megfelelő referenciákkal rendelkező társaságokat kell alkalmazni. - Jogi, szakmai, pénzügyi szempontokból is sok problémát jelentettek előbb a konzorciumi tagok, most pedig a tulajdonosok között kialakult viták. - Az alvállalkozók vállalási díjának nem megfelelő időben történő kifizetése, a kifizetendő összegek korlátozási, illetve a szerződéses árról történő utólagos tárgyalások nagyban befolyásolták az eredeti vállalkozási szerződés nem teljesítését. Előrelépést az engedményezés intézményének bevezetése jelentett.

14 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Debrecen városi villamosvasút új 2-es vonalának kiépítése. VII. Városi Villamos Vasúti Pálya Nap április 17.

Debrecen városi villamosvasút új 2-es vonalának kiépítése. VII. Városi Villamos Vasúti Pálya Nap április 17. VII. Városi Villamos Vasúti Pálya Nap 2014. április 17. Előadó: Pongor Csaba DKV Zrt. műszaki igazgatója Előzmények A Közlekedési Operatív Program keretén belül megjelent felhívásra a Debrecen Megyei Jogú

Részletesebben

V. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP DEBRECEN

V. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP DEBRECEN V. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP DEBRECEN A közelmúlt és közeljövő debreceni pályás fejlesztései Előadó: Pongor Csaba műszaki igazgató DKV Zrt. A közbeszerzési eljárás nyertese: ATK DEBRECEN KONZORCIUM

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK FEJLESZTÉSE 2004. ÉS 2013. ÉV KÖZÖTT

DEBRECEN VÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK FEJLESZTÉSE 2004. ÉS 2013. ÉV KÖZÖTT DEBRECEN VÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK FEJLESZTÉSE 2004. ÉS 2013. ÉV KÖZÖTT A DKV Debreceni Közlekedési Zrt., mint a debreceni közösségi közlekedés meghatározó szolgáltatója jogelődjeit is figyelembe

Részletesebben

ÉPÍTŐIPARI PROJEKTMENEDZSMENT. Állami és magánberuházásokban

ÉPÍTŐIPARI PROJEKTMENEDZSMENT. Állami és magánberuházásokban ÉPÍTŐIPARI PROJEKTMENEDZSMENT Állami és magánberuházásokban PROJEKT FELÉPÍTÉSE Ötlet (előkészítés) Tervezés Optimalizálás (előkészítés) Pályáztatás Optimalizálás (előkészítés) Vállalkoztatás Használat

Részletesebben

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK TERVEZÉSÉNEK TAPASZTALATAI Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC TÁRSASÁGUNK A FŐMTERV ZRT. Az ország egyik legnagyobb infrastruktúra tervezője 60 éve aktív

Részletesebben

A budapesti 1-es villamos: 35 év után teljes lehet a vonal?

A budapesti 1-es villamos: 35 év után teljes lehet a vonal? A budapesti 1-es villamos: 35 év után teljes lehet a vonal? Szilágyi Tibor Budapesti Közlekedési Központ Projektmenedzsment Tervezés és járművek szakterületi vezető Nemzeti Közlekedési Napok 2016. október

Részletesebben

PROJEKTMENEDZSMENT. Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt.

PROJEKTMENEDZSMENT. Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt. PROJEKTMENEDZSMENT Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt. CÉGCSOPORT FELÉPÍTÉSE, FŐBB TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK LOGISZTIKAI ÉS IPARI INGATLANOK KIVITELEZÉSE IRODAHÁZAK, KÖZINTÉZMÉNYEK ÉS SZÁLLODÁK KIVITELEZÉSE

Részletesebben

A Miskolci városi villamosvasút fejlesztése című nagyprojekt

A Miskolci városi villamosvasút fejlesztése című nagyprojekt A Miskolci városi villamosvasút fejlesztése című nagyprojekt KözOP -5.2.0-07-2008-0003 www.zoldnyil.hu 2010. 03. 18-19. Amit a Projektről tudni érdemes Új Magyarország Fejlesztési tervben kiemelt nagyprojekt

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI KÉRDÉSEK DEBRECENBEN. vezérigazgató

KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI KÉRDÉSEK DEBRECENBEN. vezérigazgató KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI KÉRDÉSEK DEBRECENBEN Balatonföldvár, 2013. 05. 16. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató Előadás témakörei 1.Történeti áttekintés, a DKV Zrt főbb tevékenységei, egy kis finanszírozás

Részletesebben

16. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

16. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 16. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

HU-Szeged: Műszaki ellenőrzési szolgáltatások 2013/S Tájékoztató az eljárás eredményéről. Szolgáltatásmegrendelés

HU-Szeged: Műszaki ellenőrzési szolgáltatások 2013/S Tájékoztató az eljárás eredményéről. Szolgáltatásmegrendelés 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:200342-2013:text:hu:html HU-Szeged: Műszaki ellenőrzési szolgáltatások 2013/S 117-200342 Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

INTERMODÁLIS DEBERCENBEN

INTERMODÁLIS DEBERCENBEN XII. Regionális közlekedés aktuális kérdései című konferencia INTERMODÁLIS DEBERCENBEN E L KEZDŐDNEK A MUNKÁLATOK Debrecen 2017. március 22. ELŐKÉSZÍTŐ PROJEKT Intermodális Közösségi Közlekedési Központ

Részletesebben

X. Városi villamos vasúti pálya nap. Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében

X. Városi villamos vasúti pálya nap. Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében X. Városi villamos vasúti pálya nap Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében FŐMTERV Zrt. 2017. március 30. Szeged 1 TARTALOM A Szeged Hódmezővásárhely tram-train fejlesztés

Részletesebben

II. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

II. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY 7623. Pécs, Szabadság út 39. Együtt a vasúti erősáramú szakma céljainak megvalósításáért. (www.vasero.hu) II. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia Pécs, 2013. október

Részletesebben

ÍGY BERUHÁZUNK MI. avagy hogyan jut el egy felmerülő igény a megvalósulásig a BKV útvesztőiben. Buzinkay Tamás. KTE konferencia, 2018.

ÍGY BERUHÁZUNK MI. avagy hogyan jut el egy felmerülő igény a megvalósulásig a BKV útvesztőiben. Buzinkay Tamás. KTE konferencia, 2018. ÍGY BERUHÁZUNK MI avagy hogyan jut el egy felmerülő igény a megvalósulásig a BKV útvesztőiben Buzinkay Tamás KTE konferencia, 2018. Balatonfenyves Mit is rejt a cím? Nem a műszaki érdekességek bemutatása

Részletesebben

VÁLLALKOZÓI KÖVETELÉSEK, VÁLTOZTATÁSOK ESETTANULMÁNYOK. RÉV ANDRÁS rev@eurout.hu EUROUT Kft. www.eurout.hu

VÁLLALKOZÓI KÖVETELÉSEK, VÁLTOZTATÁSOK ESETTANULMÁNYOK. RÉV ANDRÁS rev@eurout.hu EUROUT Kft. www.eurout.hu VÁLLALKOZÓI KÖVETELÉSEK, VÁLTOZTATÁSOK ESETTANULMÁNYOK RÉV ANDRÁS rev@eurout.hu EUROUT Kft. www.eurout.hu 1 1. Feladat: Tények: Az útépítési Szerződés egyösszegű áras típusú, az építési terv készítése

Részletesebben

A Független Mérnök tevékenysége az M6-M60-as autópályán. Műtárgyak:

A Független Mérnök tevékenysége az M6-M60-as autópályán. Műtárgyak: A Független Mérnök tevékenysége az M6-M60-as autópályán Műtárgyak: A műtárgyak főbb műszaki jellemzői M6 141+300 192+200 54 db híd, ebből: 6 db völgyhíd (melyek összes hossza 2865 m!!) + egy Sió-híd (hossza:

Részletesebben

A Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása

A Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása A Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása 2018. május 30. Patak Norbert projektiroda-vezető, NIF Zrt A fejlesztés előélete A Kormány a 1844/2015. (XI.24.) Korm. határozatával megállapította

Részletesebben

MIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN?

MIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN? MIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN? Nyul Zoltán Stratégia és Innováció igazgató BKK Zrt. Budapest, 2018. november 14. MEGVALÓSULT UNIÓS TÁMOGATÁSÚ PROJEKTEK 2007-2013 2014-2020 Szél Kálmán tér

Részletesebben

A közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény alapján

A közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény alapján A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény alapján 2 3 4 5 ...10...11...16...17...17...18...18...22...24...24...26...28...29...31 18. Hivatalos közbeszerzési tanácsadó...32 19. Összeférhetetlenség...33

Részletesebben

Tervezői felelősségbiztosítás Kiegészítő biztosítási feltételek

Tervezői felelősségbiztosítás Kiegészítő biztosítási feltételek Tervezői felelősségbiztosítás Kiegészítő biztosítási feltételek A jelen kiegészítő biztosítási feltételek azokat a rendelkezéseket tartalmazzák, amelyeket az Allianz Hungária Zrt. Cg. 01-10-041356, székhely:

Részletesebben

Közreműködő szervezeti tapasztalatok a szennyvízkezelési- és elvezetési, valamint az ivóvízminőségjavítási

Közreműködő szervezeti tapasztalatok a szennyvízkezelési- és elvezetési, valamint az ivóvízminőségjavítási Közreműködő szervezeti tapasztalatok a szennyvízkezelési- és elvezetési, valamint az ivóvízminőségjavítási projektek megvalósulása kapcsán Dr. Kiss András osztályvezető NKEK Nonprofit Kft. VHKA Divízió,

Részletesebben

Szerződések teljesítése a mai Kbt. és az új Kbt. szerint

Szerződések teljesítése a mai Kbt. és az új Kbt. szerint Szerződések teljesítése a mai Kbt. és az új Kbt. szerint Dr. Fekete András Építési beruházások jelentősége, specialitása a többi szektorhoz képest Szerződéses rendszerek a mai és az új Kbt. szerint Teljesítés

Részletesebben

30 MB. Kálmán Miklós MMK HIT KAMARAI FELKÉSZÜLÉS AZ INFOKOMMUNIKÁCIÓS SZEKTOR KÖZÖTTI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSÉRE

30 MB. Kálmán Miklós MMK HIT KAMARAI FELKÉSZÜLÉS AZ INFOKOMMUNIKÁCIÓS SZEKTOR KÖZÖTTI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSÉRE 30 MB Kálmán Miklós MMK HIT KAMARAI FELKÉSZÜLÉS AZ INFOKOMMUNIKÁCIÓS SZEKTOR 2014-2020 KÖZÖTTI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSÉRE 2015.03.17. MMK-HIT Szakmai Nap PROJEKT LÉTREHOZÁSA MIT MIKORRA Nyomvonalas új

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Műszaki Előírások 3. KÖTET

Műszaki Előírások 3. KÖTET A Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem c. projekt Európai Uniós társfinanszírozás ú projekt részeként Alacsonypadlós villamos beszerzéséhez kapcsolódó infrastruktúra megvalósításához

Részletesebben

KEOP-1.3.0/ azonosítószámú Gyula-Elek Ivóvízminőség-javító Program FIDIC Sárga könyv alapján

KEOP-1.3.0/ azonosítószámú Gyula-Elek Ivóvízminőség-javító Program FIDIC Sárga könyv alapján 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Gyula-Elek

Részletesebben

Azbesztcement anyagú ivóvíz fővezetékek cseréje B.-A.-Z. megye kistérségi településein a GW-Borsodvíz Kft szolgáltatási területén

Azbesztcement anyagú ivóvíz fővezetékek cseréje B.-A.-Z. megye kistérségi településein a GW-Borsodvíz Kft szolgáltatási területén Azbesztcement anyagú ivóvíz fővezetékek cseréje B.-A.-Z. megye kistérségi településein a GW-Borsodvíz Kft szolgáltatási területén II. Napirendi pont - 2012. év legfontosabb eseményei Mérnök közbeszerzési

Részletesebben

BuBi A FŐVÁROSI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS ÚJ SZEREPLŐJE 2011 02-18 EPOMM PLUS KKKR WORKSHOP, ARANYTÍZ KULTÚRHÁZ

BuBi A FŐVÁROSI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS ÚJ SZEREPLŐJE 2011 02-18 EPOMM PLUS KKKR WORKSHOP, ARANYTÍZ KULTÚRHÁZ BuBi A FŐVÁROSI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS ÚJ SZEREPLŐJE 2011 02-18 EPOMM PLUS KKKR WORKSHOP, ARANYTÍZ KULTÚRHÁZ MI A BUBI? BUDAPESTI KERÉKPÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI RENDSZER EU FINANSZÍROZÁS, KÖZSZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.

Részletesebben

irányítószám: 7621 Telefon: +36 72514802

irányítószám: 7621 Telefon: +36 72514802 1 4. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása

Részletesebben

Mátyás Király Általános Iskola energetikai felújítása 2. sz. szerződés módosítás

Mátyás Király Általános Iskola energetikai felújítása 2. sz. szerződés módosítás Mátyás Király Általános Iskola energetikai felújítása 2. sz. szerződés módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/230 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T -ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T -ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.491/11/2014. A Közbeszerzési

Részletesebben

Megkezdődik a Főpályaudvar építése

Megkezdődik a Főpályaudvar építése Nemzeti Közlekedési Napok 2016 Megkezdődik a Főpályaudvar építése Dr. Barcsa Lajos alpolgármester Előkészítő projekt Intermodális Közösségi Közlekedési Központ létrehozása Debrecenben nevű, KÖZOP-5.5.0-09-11-2012-0002

Részletesebben

8. számú főúti fejlesztések. Veszprém, november 25

8. számú főúti fejlesztések. Veszprém, november 25 8. számú főúti fejlesztések Veszprém, 2010. november 25 8. sz. főút fejlesztése A 8. sz. főút fejlesztéseinek főbb szakaszai: - - - Székesfehérvár Veszprém: 15 km új nyomvonalon 2x2 forgalmi sávú út építése,

Részletesebben

Építés- szerelési biztosítások november 07. Dr. Tóth Krisztina

Építés- szerelési biztosítások november 07. Dr. Tóth Krisztina Építés- szerelési biztosítások 2018. november 07. Dr. Tóth Krisztina Kinek van kockázata és felelőssége egy építési beruházás során BERUHÁZÓ BERUHÁZÁS LEBONYOLÍTÓ FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐ FŐVÁLLALKOZÓ KIVITELEZŐ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 11-i rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 11-i rendkívüli nyílt üléséről 1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 11-i rendkívüli nyílt üléséről 98/2015.(VI.11.) ÖK Végső döntéshozatal a Határ utca útépítési

Részletesebben

VII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP

VII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP VII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP Elek István: A közelmúlt és közeljövő szegedi pályás fejlesztései Közelmúlt 2008-2014(?) Szeged elektromos közösségi közlekedés fejlesztése nagyprojekt CCI 2008HU161PR014

Részletesebben

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23.

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Állandó és ideiglenes sebességkorlátozások alakulása A pályafelügyeleti

Részletesebben

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5. Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása 2015. november 5. 1 8. sz. főút és az M8-M9 gyorsforgalmi úti szakaszok 1.) M8 autópálya Országhatár Körmend Kelet közötti szakasz

Részletesebben

Hídfenntartás tervezése rész. Gyomai Hármas-Körös közúti híd felújítása

Hídfenntartás tervezése rész. Gyomai Hármas-Körös közúti híd felújítása Megrendelő: Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hídfenntartás tervezése 2016 5. rész Gyomai Hármas-Körös közúti híd felújítása Előadó: Baranovszky Ádám Mérnök Zrt. Az előadás tartalma: Projekt rövid bemutatása

Részletesebben

BIM RENDSZER KIALAKÍTÁSA A KORMÁNYABLAK PROJEKT LEBONYOLÍTÁSÁBAN

BIM RENDSZER KIALAKÍTÁSA A KORMÁNYABLAK PROJEKT LEBONYOLÍTÁSÁBAN BEMUTATKOZÁS DUBECZ GYÖRGY BIM manager BIM Consulting Services Kft. ügyvezető A FELADAT MEGHATÁROZÁSA 40/2012 (XII. 21.) KIM utasítása a kormányablakok fizikai kialakításával összefüggő feladatokról 4.

Részletesebben

RÁCKEVEI (SOROKSÁRI) DUNA- ÁG ÉS MELLÉKÁGAI KOTRÁSA, MŰTÁRGYÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ Tassi többfunkciójú vízleeresztő műtárgy

RÁCKEVEI (SOROKSÁRI) DUNA- ÁG ÉS MELLÉKÁGAI KOTRÁSA, MŰTÁRGYÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ Tassi többfunkciójú vízleeresztő műtárgy RÁCKEVEI (SOROKSÁRI) DUNA- ÁG ÉS MELLÉKÁGAI KOTRÁSA, MŰTÁRGYÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ Tassi többfunkciójú vízleeresztő műtárgy PAPP GERGELY PROJEKTFELELŐS SC TASS 2017 KONZORCIUM 2019.03.25. TASSI TÖBBFUNKCIÓJÚ

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/4

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/4 korrigendum 5 - A Nagyműtárgyak fejlesztése és rekonstrukciója című, KEHOP-1.4.0-15-2015-00002 azonosítószámú projektben a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint kivitelezési és tervezési feladatok ellátása.

Részletesebben

A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai. Harkány, 2017, november 10.

A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai. Harkány, 2017, november 10. A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai Harkány, 2017, november 10. Péley Dániel Okleveles közlekedésmérnök Projektvezető V3 projektiroda peley.daniel@nif.hu A Budapest-

Részletesebben

(KÖZOP-5.5.0-09-2010-0025)

(KÖZOP-5.5.0-09-2010-0025) Budapest 1-es villamos vonalának felújítása és meghosszabbítása a Kerepesi út és a Fehérvári út között (KÖZOP-5.5.0-09-2010-0025) vállalkozási szerződés keretén belül Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/82

Részletesebben

Sió Kapos Ivóvízminőség-javító projekt (KEOP-1.3.0/09-11-2011-0035)

Sió Kapos Ivóvízminőség-javító projekt (KEOP-1.3.0/09-11-2011-0035) Sió Kapos Ivóvízminőség-javító projekt (KEOP-1.3.0/09-11-2011-0035) KEOP-1.3.0/09-11-2011-0035 Sajtó-nyilvános, ünnepélyes projektnyitó rendezvény Helyszín: Simontornya Város Polgármesteri Hivatal díszterme

Részletesebben

Tájékoztató szerződés 1. sz. módosításáról - Abda - Közvil

Tájékoztató szerződés 1. sz. módosításáról - Abda - Közvil Tájékoztató szerződés 1. sz. módosításáról - Abda - Közvil Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/95 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás

Részletesebben

Előkészítési indikátorok

Előkészítési indikátorok Projekt indikátorok KÖZOP-5.2.0-07-2008-0001 1/6 Előkészítési indikátorok Kód Megnevezés Egység Rövid tartalom Támogatási melléklete szerinti Eddig benyújtott PSJ szerinti Tárgyidőszakban Összesen Mennyiség

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 8-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 8-i rendkívüli ülésére 1. számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. december 8-i rendkívüli ülésére Zárt ülés javasolt Egyszerű többség Tárgy: Döntés az Együtt, egymással, gyermekeinkért,

Részletesebben

Előadó: Tárnai Ferenc Budapest,

Előadó: Tárnai Ferenc Budapest, Villamos hálózatok organizációja, munka előkészítés, veszélyforrások, megelőző intézkedések, munkaterület átadás-átvétel, műszaki átadás-átvétel, dokumentáció, műszaki ellenőrzés Előadó: Tárnai Ferenc

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa: minta)/ké/2013.07.01 KÉ

Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa: minta)/ké/2013.07.01 KÉ A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai vezető állású, valamint ügyfélkapcsolati feladatokat ellátó, 161 fő munkavállalójának készség-, intelligencia- és személyiség elemzése Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

FIDIC Sárga Könyv szerinti (fő)vállalkozási szerződés a Pilisvörösvár városi szennyvíztisztító telep fejlesztésének tervezése és kivitelezése eredmény

FIDIC Sárga Könyv szerinti (fő)vállalkozási szerződés a Pilisvörösvár városi szennyvíztisztító telep fejlesztésének tervezése és kivitelezése eredmény FIDIC Sárga Könyv szerinti (fő)vállalkozási szerződés a Pilisvörösvár városi szennyvíztisztító telep fejlesztésének tervezése és kivitelezése eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/95 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

A DKV Zrt. szerepe a debreceni közlekedésben ( jelen- jövő- mobilitás)

A DKV Zrt. szerepe a debreceni közlekedésben ( jelen- jövő- mobilitás) A DKV Zrt. szerepe a debreceni közlekedésben ( jelen- jövő- mobilitás) XI. Regionális közlekedés aktuális kérdései KTE konferencia. Debrecen, 2016.04.26-28. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató Tartalom:

Részletesebben

A jelen és a jövő pályázati feltételei

A jelen és a jövő pályázati feltételei A jelen és a jövő pályázati feltételei A jelen és a jövő pályázati feltételei A Magyar Szennyvíztechnikai Szövetség Megvalósított csatornázási és szennyvíztisztítási beruházások értékelése című, XII. Országos

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról

Tájékoztató a szerződés módosításáról Tájékoztató a szerződés módosításáról - KKMO1 Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/140 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

A FELÜGYELŐMÉRNÖK SZEREPE, FELADATA A KÖZOP PROJEKTEK ELLENŐRZÉSÉBEN GERGELY KRISZTINA

A FELÜGYELŐMÉRNÖK SZEREPE, FELADATA A KÖZOP PROJEKTEK ELLENŐRZÉSÉBEN GERGELY KRISZTINA A FELÜGYELŐMÉRNÖK SZEREPE, FELADATA A KÖZOP PROJEKTEK ELLENŐRZÉSÉBEN GERGELY KRISZTINA osztályvezető Közlekedési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság Projektvégrehajtási Főosztály A Felügyelőmérnök

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. július 22-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. július 22-i rendkívüli ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. július 22-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Szennyvízhálózatának fejlesztése című pályázathoz kapcsolódó tervezői közbeszerzés

Részletesebben

DUNA-MENTI TURISTA KÖZPONTOK ÉS UTAK BŐS/GABČIKOVO ÉS DUNAREMETE KÖZÖTT A PROJEKT TAPASZTALATAI. Bozzay Balázs, projektmenedzser

DUNA-MENTI TURISTA KÖZPONTOK ÉS UTAK BŐS/GABČIKOVO ÉS DUNAREMETE KÖZÖTT A PROJEKT TAPASZTALATAI. Bozzay Balázs, projektmenedzser DUNA-MENTI TURISTA KÖZPONTOK ÉS UTAK ÖSSZEKÖTÉSE KOMPJÁRATTAL BŐS/GABČIKOVO ÉS DUNAREMETE KÖZÖTT A PROJEKT TAPASZTALATAI Bozzay Balázs, projektmenedzser BFH Európa Projektfejlesztő és Tanácsadó Kft. bozzayb@bfh.hu,

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Budapest, 2012. november 14. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV Vasúti

Részletesebben

1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS. közbeszerzési eljárásban a évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján

1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS. közbeszerzési eljárásban a évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján 1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban a 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján Ajánlatkérő: Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány u. 1/D.) Közbeszerzési eljárás

Részletesebben

Dévaványa útépítés sz. módosítás

Dévaványa útépítés sz. módosítás Dévaványa útépítés 2016-1. sz. módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/118 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY 8600 Siófok, Kandó Kálmán utca 20. Együtt a vasúti erősáramú szakma céljainak megvalósításáért. (www.vasero.hu) III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia Harkány, 2015.

Részletesebben

HU-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások 2010/S 181-276764 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Szolgáltatás

HU-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások 2010/S 181-276764 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Szolgáltatás 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:276764-2010:text:hu:html HU-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások 2010/S 181-276764 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES

Részletesebben

Seregélyesi Iparterület fejlesztése című projekt projektelemeinek műszaki előkészítő és tervdokumentációs szakértői feladatok ellátása

Seregélyesi Iparterület fejlesztése című projekt projektelemeinek műszaki előkészítő és tervdokumentációs szakértői feladatok ellátása Seregélyesi Iparterület fejlesztése című projekt projektelemeinek műszaki előkészítő és tervdokumentációs szakértői feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/31 Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

SZÍVMŰTÉT, AVAGY ALÁLLOMÁS ÁTÉPÍTÉS AZ ALÁLLOMÁS MINIMÁLIS ZAVARTATÁSA MELLETT

SZÍVMŰTÉT, AVAGY ALÁLLOMÁS ÁTÉPÍTÉS AZ ALÁLLOMÁS MINIMÁLIS ZAVARTATÁSA MELLETT MEE 59. Vándorgyűlés, Budapest, 2012. szeptember 6. SZÍVMŰTÉT, AVAGY ALÁLLOMÁS ÁTÉPÍTÉS AZ ALÁLLOMÁS MINIMÁLIS ZAVARTATÁSA MELLETT NYÍREGYHÁZA SIMAI ÚT 132/22 kv-os ALÁLLOMÁS ÁTÉPÍTÉSE 132 kv-on KÉTGYŰJTŐSÍNESRE

Részletesebben

1. Projekt alapítás. Projekt ötlet, rövid név és összeg egy listán 2. Forrás biztosítása

1. Projekt alapítás. Projekt ötlet, rövid név és összeg egy listán 2. Forrás biztosítása 1. Projekt alapítás Projekt ötlet, rövid név és összeg egy listán 2. Forrás biztosítása Operatív Program (ÉFK); CEF döntés; egyedi kormánydöntés alapján Támogatási Szerződés megkötése 3~6 hónap NIF által

Részletesebben

A MÉRNÖK SZEREPE AZ M0 ÉSZAKI DUNA-HÍD MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

A MÉRNÖK SZEREPE AZ M0 ÉSZAKI DUNA-HÍD MEGVALÓSÍTÁSÁBAN A MÉRNÖK SZEREPE AZ M0 ÉSZAKI DUNA-HÍD MEGVALÓSÍTÁSÁBAN AZ M0 KÖRGYŰRŰ ÉSZAKI SZAKASZÁNAK LEBONYOLÍTÓI M0 Beruházási Főmérnökség 2007. október ELŐKÉSZÍTÉS IDŐSZAKA: Általában tendertervek, jelen esetben

Részletesebben

A Mérnök tevékenységének elvégzése a kivitelezési munkák megkezdhetősége érdekében a V azonosítószámú projektben - 2. sz. szerződésmódosítás

A Mérnök tevékenységének elvégzése a kivitelezési munkák megkezdhetősége érdekében a V azonosítószámú projektben - 2. sz. szerződésmódosítás A Mérnök tevékenységének elvégzése a kivitelezési munkák megkezdhetősége érdekében a V030.13 azonosítószámú projektben - 2. sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/133 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

I. Magyar Közlekedési Konferencia

I. Magyar Közlekedési Konferencia Mintacím szerkesztése I. Magyar Közlekedési Konferencia VÁLTOZÁS KEZELÉS ÉS A MONITORING Varga Barbara Koordinációs főmérnök 2017. október 19. Varga Barbara Koordinációs főmérnök Telefonszám: +36-20-504-6705

Részletesebben

A magyarországi CEF projektek

A magyarországi CEF projektek A magyarországi CEF projektek Thoroczkay Zsolt főosztályvezető Közlekedési Infrastruktúra Főosztály 2014. január 22. Nemzeti Közlekedési Stratégia projektjei Vasúti Közúti A CEF projektek területei Vasúti

Részletesebben

A projektvezetési eszköz implementációja hazai építő-, szerelőipari vállalkozásoknál

A projektvezetési eszköz implementációja hazai építő-, szerelőipari vállalkozásoknál A projektvezetési eszköz implementációja hazai építő-, szerelőipari vállalkozásoknál Előadó: Ulicsák Béla műszaki igazgató BRIT TECH Üzleti Tanácsadó Kft. Napirend 1. Az építő-, szerelőipar érdekcsoportjai

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁSOK SZABÁLYOZÁSÁNAK AKTUALITÁSAI ÉS KAPCSOLÓDÓ JOGÉRTELMEZÉSI KÉRDÉSEK

AZ ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁSOK SZABÁLYOZÁSÁNAK AKTUALITÁSAI ÉS KAPCSOLÓDÓ JOGÉRTELMEZÉSI KÉRDÉSEK AZ ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁSOK SZABÁLYOZÁSÁNAK AKTUALITÁSAI ÉS KAPCSOLÓDÓ JOGÉRTELMEZÉSI KÉRDÉSEK Dr. Lukács Tibor Főtitkár Közbeszerzési Hatóság Szabályozási háttér A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII.

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/232. A Kbt szerinti saját beszerzési szabályok szerinti eljárás. Beszerzés tárgya:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/232. A Kbt szerinti saját beszerzési szabályok szerinti eljárás. Beszerzés tárgya: Tervezési szerződés Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása c. projekthez kapcsolódó Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány és Költség-haszon elemzés (RMT és CBA) felülvizsgálat tárgyában

Részletesebben

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE,

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, PÁL LÁSZLÓ PÁLYAMŰKÖDTETÉSI ÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI ÁLTALÁNOS VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, ÁTALAKULÁS 1 A VASÚTI SZEKTOR MAGYARORSZÁGON ÁLLAMI SZERVEZETEK

Részletesebben

2014. március 17-i rendkívüli ülésére

2014. március 17-i rendkívüli ülésére 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város a Képviselő-testületének 214. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: TÁMOP-3.1.3-1/2/21-15 azonosító számú, Együtt a jövődért című pályázattal

Részletesebben

Nyíregyháza - Tokaj közötti hiányzó kerékpárút szakaszok megvalósításához szükséges mérnöki feladatok ellátása

Nyíregyháza - Tokaj közötti hiányzó kerékpárút szakaszok megvalósításához szükséges mérnöki feladatok ellátása Nyíregyháza - Tokaj közötti hiányzó kerékpárút szakaszok megvalósításához szükséges mérnöki feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/138 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény

Részletesebben

HU-Nagykanizsa: Mérnöki szolgáltatások 2010/S 222-340094 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás

HU-Nagykanizsa: Mérnöki szolgáltatások 2010/S 222-340094 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás 1/15 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:340094-2010:text:hu:html HU-Nagykanizsa: Mérnöki szolgáltatások 2010/S 222-340094 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás

Részletesebben

Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged 2013. január 23.

Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged 2013. január 23. Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt Szeged 2013. január 23. A közösségi villamos közlekedés története 1/3 A kezdetek 1897. július 10-én indult az első villamos, a forgalmat 9 darab motor és 4 darab pótkocsival

Részletesebben

Telefon: Telefax: PAKS ÉS KÖRNYÉKE HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Paks, Dózsa Gy. út

Telefon: Telefax: PAKS ÉS KÖRNYÉKE HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Paks, Dózsa Gy. út PAKS ÉS KÖRNYÉKE HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Paks, Dózsa Gy. út 55-61. Telefon: 500-512 Telefax: 500-562 E-mail: heva@paks.hu Szám: I/16289-5/2011. Ügyintéző: Hoffmanné Tárgy: KÉ- 27771/2011.

Részletesebben

I. Magyar Közlekedési Konferencia

I. Magyar Közlekedési Konferencia I. Magyar Közlekedési Konferencia INFRASTRUKTÚRA BERUHÁZÁSOK FINANSZÍROZÁSÁNAK ELTÉRÉSEI A JELENTŐSEBB FORRÁSOK TÜKRÉBEN Macher András osztályvezető-helyettes 2017. október 19. Források típusai, volumenei

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Projekt megnevezése, száma: KEHOP-1.3.1-15-2015-00002 Ajánlatkérő: ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Közbeszerzési eljárás címe: RÁCKEVEI (SOROKSÁRI-) DUNA-ÁG (RSD) ÉS MELLÉKÁGAI

Részletesebben

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről A fővárosi közlekedéspolitika célja a fővárosi közösségi

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI JELENTÉS

SZEPTEMBER HAVI JELENTÉS HÉB HUNGÁRIA ÉPÍTŐ ÉS BEFEKTETÉSI KFT. 1095 BUDAPEST, IPAR U. 7. B ÉP. VII. EM. 2. JÁNOSHALMA-MÉLYKÚT IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ PROJEKT KEOP-1.3.0/09-11-2011-008 SZEPTEMBER HAVI JELENTÉS Kedvezményezett: Jánoshalma

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Debrecen

Részletesebben

Centrál Színház Színházművészeti Nonprofit Kft. Egyszerű tárgyalásos eljárás a közbeszerzésekről szóló A választott eljárás típusa:

Centrál Színház Színházművészeti Nonprofit Kft. Egyszerű tárgyalásos eljárás a közbeszerzésekről szóló A választott eljárás típusa: E L Ő T E R J E S Z T É S K Ö Z B E S Z E R Z É S I E L J Á R Á S R A B E N Y Ú J T O T T A J Á N L A T O K É R T É K E L É S É R Ő L E L J Á R Á S M E G N E V E Z É S E, B E S Z E R Z É S T Á R G Y A

Részletesebben

Tájékoztató. Ózd Város Önkormányzata évben lebonyolított közbeszerzési eljárásairól

Tájékoztató. Ózd Város Önkormányzata évben lebonyolított közbeszerzési eljárásairól Tájékoztató Ózd Város Önkormányzata 2015. évben lebonyolított közbeszerzési eljárásairól Előterjesztő:Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési Osztály Ózd, 2016. április 28. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Miskolc városi villamosvasút fejlesztése. Összeállította: Építési, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Főosztály. Egyeztetve: Főosztály

Miskolc városi villamosvasút fejlesztése. Összeállította: Építési, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Főosztály. Egyeztetve: Főosztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE VB.:81.421 /2008. Melléklet: - Pályázati adatlap, - Megvalósíthatósági tanulmány, - Környezeti hatásösszefoglaló, - Támogatási kérelem, - Konzorciumi megáll. pályázatra

Részletesebben

Szerződésmódosításról szóló tájékoztató hirdetmény

Szerződésmódosításról szóló tájékoztató hirdetmény Szerződésmódosításról szóló tájékoztató hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/94 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

I. Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladékkezelési. Önkormányzati Társulás 2015. évi tevékenységéről

I. Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladékkezelési. Önkormányzati Társulás 2015. évi tevékenységéről B E S Z Á M O L Ó az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás 2015. évi tevékenységéről A Társulás 2015. évi tevékenységét az alábbi fő feladatok köré

Részletesebben

Nagykőrös Városban Cifrakert és Svájci ház funkcióbővítő rehabilitációja

Nagykőrös Városban Cifrakert és Svájci ház funkcióbővítő rehabilitációja Nagykőrös Városban Cifrakert és Svájci ház funkcióbővítő rehabilitációja Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/136 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA

AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA Szakmai nap és konzultáció közbeszerzők részére 2015. október 21. AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA Dr. Hubai Ágnes Hatályos Kbt. Új Kbt. 56. (1) bek. a) pont 62. (1)

Részletesebben

Villamosítás után a gördülőállomány fejlesztésének időszaka a GYSEV Zrt.-nél. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

Villamosítás után a gördülőállomány fejlesztésének időszaka a GYSEV Zrt.-nél. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Villamosítás után a gördülőállomány fejlesztésének időszaka a GYSEV Zrt.-nél Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás témái Villamosítás a GYSEV Zrt-nél Jelentős gördülőállomány fejlesztések

Részletesebben

Környezet és Energia Operatív Program. Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek továbbfejlesztése. tárgyú pályázat ÖSSZEFOGLALÓ

Környezet és Energia Operatív Program. Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek továbbfejlesztése. tárgyú pályázat ÖSSZEFOGLALÓ Környezet és Energia Operatív Program Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek továbbfejlesztése tárgyú pályázat ÖSSZEFOGLALÓ KEOP-1.1.1/B/10-11 2011. május Pályázati kiírás címe Pályázati konstrukció

Részletesebben

Bükkaljai Kőkultura - Cserépfalu építés - 4. Szerződés módosítás

Bükkaljai Kőkultura - Cserépfalu építés - 4. Szerződés módosítás Bükkaljai Kőkultura - Cserépfalu építés - 4. Szerződés módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/124 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény típusa: tájékoztató a szerződés

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem TIOP /2F/ kódszámú projekt keretében a 410 ágyas klinika épület komplex átépítése

Szegedi Tudományegyetem TIOP /2F/ kódszámú projekt keretében a 410 ágyas klinika épület komplex átépítése Szegedi Tudományegyetem TIOP-2.2.7-07/2F/2-2009-0008 kódszámú projekt keretében a 410 ágyas klinika épület komplex átépítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/81 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottságának 2005. március 31-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottságának 2005. március 31-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottságának 2005. március 31-i ülésére Tárgy: Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra XII. Határok nélküli partnerség Fülek, 2018. október 4. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető ITM Közúti Infrastruktúra

Részletesebben