Mátyás Újság. Új év kezdődött...

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mátyás Újság. Új év kezdődött..."

Átírás

1 Új év kezdődött január III. évfolyam 1. szám Mint tudjátok eljött az az idő is, amikor már 2012-őt írunk a naptárba. Ezzel egy új év kezdődött, az iskolai tanévünk első félévének végéhez azonban csak most fogunk elérkezni. Ugye milyen gyorsan eltelt ez a félév? Mire ez az újság a kezetekbe kerül, már lezárták a félévi jegyeiteket. Gondolom mindnyájan keményen tanultatok, különösen, ha valamilyen tantárgyból felelnetek vagy dolgozatot írnotok kellett. Bizonyára sokan még hétvégén is a könyveket bújtátok. Aki eddig is folyamatosan tanult, annak talán könnyebb dolga volt, nekik csak át kellett nézniük néhány leckét, a szerencsésebbek pedig akár pihenhettek is hétvégenként. Természetesen ezek után a nehéz hetek után sem állhatunk meg, folyamatosan tanulnunk kell év végéig. A nyolcadikosok előtt pedig még a felvételi nehézségei állnak, reméljük sikerrel veszik az akadályokat, és mindnyájukat felveszi oda, ahová szerettek volna bekerülni. De még előttünk van a farsangi bál a következő hónapban. Sok-sok izgalmas iskolai program, vetélkedő, kirándulás vár ránk a második félévben. Tanulással, játékkal és jókedvvel teli boldog új évet és második félévet kíván a szerkesztősége! Szabó Szintia Vojcsik Johanna Impresszum VKI Mátyás Király Utcai Általános Iskola diáklapja Felelős kiadó: Pappné Udvaros Éva igazgató Szerkesztők: Bertók Dorottya Rétháti Lili Vojcsik Márta Johanna E számunk szerzői: Donáczi Cseperke Molnár Kíra Szabó Szintia A tartalomból: Új év kezdődött 1 Magyar Kórusok Napja 2 Tobias Horn koncertje 3 Karácsonyi koncert 4-5 Karácsonyi vásár Misina fellépés 6 Iskolai olvasó és mesemondó verseny 7 Molnár Kíra: Kelekótya tanóra Meseországban 8

2 Hírcsokor Magyar Kórusok Napja December 16-án volt a Magyar Kórusok Napja. Ezen nap alkalmából este a Kodály Központban Pécs kórusai tartottak előadást a Pannon Filharmonikusokkal együtt. Bevezetésként Bárdos Lajos: Istené az áldás című kánonját énekeltük több pécsi kórussal közösen. Majd a Mecsek Kórust, a Bartók Béla Leánykart, a Pécsi Kamarakórust, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Leánykarát, a Schola Cantorum Sopianensist és a Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikarát hallhattuk a szünet előtt. Az est második részében felcsendült Kodály Zoltán: Felszállott a páva című zenekari műve a Pannon Filharmonikusok előadásában, majd a résztvevő kórusok közös műveket szólaltattak meg. Vezényeltek : Prof. Hon. Tillai Aurél Liszt-díjas karnagy Kertész Attila Liszt-díjas karnagy Bontovics Jánosné Rába Mária Jobbágy Valér Liszt-díjas karnagy Dr. Lakner Tamás Liszt díjas karnagy Kocsár Balázs Kunváriné Okos Ilona 2

3 Hírcsokor Tobias Horn orgonaművész hangversenye december 17-én a pécsi bazilikában lépett fel Tobias Horn német orgonaművész. Ezen a koncerten közreműködött iskolánk nagykórusa, valamint a Lickl György Kamarakórus. Az est első felében a Josef Gabriel Rheinberger és Max Reger karácsonyi orgonaművei szólaltak meg. Majd a Lickl Kamarakórus Bárdos Lajos és Szokolai Sándor karácsonyi kórusműveiből adott elő néhányat. Majd Liszt Ferenc. Krisztus oratóriumból a gyermekkari részt hallgathatta a közönség a Mátyás Gyermekkar előadásában. Az estet Alexandre Guilmant Sonate Nr. 1 d-moll műve zárta. Tobias Horn 1970-ben született. A stuttgarti zeneművészeti Főiskolán végezte tanulmányait evangélikus egyházzenei és orgonaművész szakon. Több nemzetközi és nemzeti orgonaverseny első díjas helyezettje.(tobias Horn egész Európában és nemzetközi Fesztiválokon (Nürnberg, Stassburg, Maastricht) szívesen látott vendég. Vojcsik Johanna 3

4 Karácsonyi koncert December 19-én rendezte meg iskolánk hagyományos karácsonyi koncertjét a Ferences templomban. Idén is zsúfolásig megtelt a templom az érdeklődőkkel, családtagokkal, tanárainkkal. A műsorban kórusaink, néptáncosaink, hangszeres szólistáink karácsonyi darabokat, dalokat, betlehemes játékot adtak elő. A hangverseny programja a következő volt: az első osztályosok, majd Papp Matilda karácsonyi verseket szavaltak, Kun Mirtill csellón játszott, Krachun Adrienn és Lausch Száva furulyázott, majd a Kiskórus énekelt. Ezután néptánc következett: a harmadikosok betlehemes játékot, a Napraforgó Néptánc csoport lánytáncot adott elő. Szép Eszter tolmácsolásában hallhattuk Kosztolányi Karácsony című versét. Majd ismét zene következett Kovács Lilla és Pinczés Panna Ph. E. Bach egy művét adta elő fuvolán, majd Horváth Alíz furulyázott, Birkenstock Rebeka és Krasznai Margaréta Vivaldi Magnificat Duettjét énekelte. Majd a Nagykórus és a Lickl György Kamarakórus műsora után a koncertet egy közös karácsonyi ének előadása zárta. Köszönjük a szereplőknek és felkészítő tanáraiknak a karácsonyi műsort. Vojcsik Johanna 4

5 Karácsonyi koncert 5

6 Hírcsokor Misina fellépés December 10-én a Misina Néptáncegyüttes amelyben iskolánk több tanulója is táncol előadást tartott az Orvostudományi Egyetem aulájában, egy pécsi rákbetegeket támogató alapítvány megsegítésére. Az tipegőktől a senior korosztályig mindenki bemutatott egy-egy táncot repertoárjából. Az aprók a Békakirályfi című darabot, a csikó csapat magyarbődi táncot, a seniorok moldvai koreográfiát adtak elő. Az est második részében az Eozin csillagok című táncszimfóniát tekinthették meg a nézők, végül pedig Zorán Ünnep című dalára komponált tánccal zárták a műsort. Donáczi Cseperke Karácsonyi vásár December 21-én iskolánkban idén is megrendezésre került a hagyományos karácsonyi vásár. Kicsik és nagyok árulták saját kezűleg gyártott portékáikat és finomságaikat. Mindenki izgatottan válogatott a karácsonyi áruk között, hiszen sokan az itt vásárolt dolgokkal lepték meg szeretteiket. Minden osztály kitett magáért, és tanáraink is szívesen válogattak a gyerekek által készített holmik között. Az immár hagyománnyá vált karácsonyi vásárt mindenki minden évben nagyon várja, és úgy gondolom az idén is nagy sikert aratott. Kíváncsian várjuk a jövő évi kínálatot. A hangulatos vásár után minden osztály saját termébe visszavonulva tartja osztálykarácsonyát. Ilyenkor mindenki az általa előre kihúzott osztálytársát, tanárát mert ebben az osztályfőnökök és helyetteseik is rész vesznek megajándékozza. A legkitartóbbak senkinek sem árulják el megajándékozandó nevét, mert így igazi a meglepetés. Miután mindenki megkapta az ajándékcsomagját mindenhol vidám zenehallgatás és eszem-iszom kezdődik. Nálunk a 6/b-ben különösen vidám hangulat uralkodott. Amikor az osztályfőnökök véget vetettek a mulatságnak, boldog karácsonyt kívántunk egymásnak és mindenki jó hangulatban indult haza a téli vakáció kezdetén. Rétháti Lili 6

7 Iskolai olvasó- és mesemondó verseny eredményei ISKOLAI OLVASÓVERSENY: ISKOLAI MESEMONDÓ VERSENY: 7-8. osztályosok: 1. helyezett: Bolla Virág 2. helyezett: Glávics Dominika 3. helyezett: Birkenstock Rebeka 5-6. osztályosok: 1. helyezett: Kiss Zsófia 2. helyezett: Péter Dalma 3. helyezett: Hárs Patrik Résztvevők: Gera Valentin, Krasznai Margaréta, Bogdán Klaudia, Orsós Teréz, Orosz Edina, Rajcsány Zsolt, Kovács Alexandra, Szabó Szintia, Schmidt Brúnó, Király Alexandra 7-8. osztályosok: 1. helyezett: Birkenstock Rebeka 6. osztályosok: 1. helyezett: Vojcsik Márta Johanna 5. osztályosok: 1. helyezett: Scőn Annamária 2. helyezett: Lénárd Csenge Résztvevők: Friesz Márton, Vörös-Bene Virág, Illés Panna, Rajcsány Zsolt, Szabó Noémi 7

8 Csipkefa oldal Molnár Kíra: Kelekótya tanóra Meseországban Egy csodálatos napsütötte napon Mia elment az iskolába. Nem sok kedve volt tanulni, szívesebben játszott volna az udvaron barátaival, de arra is kíváncsi volt, ma mi fog történni az iskolában. Becsengettek. Türelmesen várták a tanárt, Boriska nénit. Igazi neve Borbála volt, de mindenki így nevezte. A gyerekek tudták jól, hogy ezen az órán is valami furcsaság fog történni. Alig várták az óra vége előtti perceket, mivel akkor szokott történni a csoda. Csodának hívták, amikor egy másik világba mentek az osztály tagjai, és igazából megtörtént velük, amit láttak, de közben mégis az osztályban maradtak. Mikor a tanárnő, Boriska néni abbahagyta mondandóját, hirtelen egy nagy cső jelent meg a fejük felett. A csőben víz folyt. Azt hitték, hogy elkezdődött a csoda, de még nem volt ott az idő. Megijedtek. Ket és Mia, a két tündérlány alatt cápanagyságú kardhalak úszkáltak. Cimi, a varázsló mellett pedig vízilovak jelentek meg. Ket és Mia nagyon féltek és próbáltak kiúszni a vízilovak mellől. Ket kijutott, de a nagy állat éppen akkor ült le. Mia veszélyben volt, mert ő nem tudott kiúszni, de szerencsére Boriska néni észrevette és kihúzta a csőből, mielőtt bent ragadt volna. Mindenki időben kimenekült, és mire az órának vége lett, minden gyerek a helyére került az osztályteremben. Óra után elmesélték a többi osztálynak milyen is volt ez a kelekótya tanórájuk. 8

Mátyás Újság. Búcsúzunk a nyolcadikosoktól! Kedves Végzősök!

Mátyás Újság. Búcsúzunk a nyolcadikosoktól! Kedves Végzősök! Búcsúzunk a nyolcadikosoktól! Kedves Végzősök! Az iskola tanulói, tanárai és az iskolaújság szerkesztői nevében búcsúzunk tőletek, hiszen szeptembertől új iskolában, új osztálytársak között kezditek meg

Részletesebben

Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség).

Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség). Pécsi Advent Info Állandó programok a Pécsi Advent ideje alatt Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség). Hétfõtõl szombatig este 6 órakor szentmise a Székesegyház

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET évi programok és költségek. Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi

A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET évi programok és költségek. Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET 2015. évi programok és költségek Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi hangverseny 900.000 Ft augusztus Agóra Babits Ünnepi

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014-RE

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014-RE SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014RE 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

2018. évi DECEMBER havi programok

2018. évi DECEMBER havi programok 2018. évi DECEMBER havi programok Időpont Program, rendezvény Felelős december 3. hétfő 13 óra december 3-4-5. hétfő kedd - szerda december 3. hétfő 8 óra december 4. kedd december 4. kedd december 5.

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei december 8-9.

A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei december 8-9. A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei 2017. december 8-9. Kategória: Jazz hangszeres szólista Papp Márton (szaxofon) különdíj (előadói) Felkészítő tanár: Molnár Pál Kecskeméti M. Bodon Pál AMI

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ MEGJELENIK 2 HAVONTA I.ÉVFOLYAM 1. SZÁM. 2015.MÁJUS-JÚNIUS Tóthné Siklós Ágnes tanárnő tanszaki koncertje 2015.MÁJUS Május 5-én megrendezésre került Tóthné Siklósi Ágnes zongora tanárnő

Részletesebben

ÜTEMTERV tanév

ÜTEMTERV tanév ÜTEMTERV 2013 2014. tanév SZEPTEMBER 2. h Az első tanítási nap 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra Felső tagozat: 1-5.óra: osztályfőnöki óra Ebéd

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

Mátyás Újság. Közeledik a karácsony. Boldog karácsonyt kíván a suliújság szerkesztősége mindenkinek!!

Mátyás Újság. Közeledik a karácsony. Boldog karácsonyt kíván a suliújság szerkesztősége mindenkinek!! Közeledik a karácsony 2011. december-november II. évfolyam 8. szám Most már biztosan mind érzitek, hogy közeledik a karácsony ünnepe és az év vége is. December hatodikán már megünnepeltük első téli ünnepünket

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R 2015/2016 3. évfolyam 4. szám Merítés E ö t v ö s J ó z s e f E v a n g é l i k u s G i m n á z i u m é s E g é s z s é g ü g y i S z a k k ö z é p i s k o l a Hírlevél, 2015. december K e d v e s O l

Részletesebben

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes 1994-ben alakult. Az énekkart Nagytisztelető Lemle Zoltán Csokonai Vitéz Mihály

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Baranya megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI

2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI 2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI ÉS HONISMERETI TANULMÁNYI VERSENY A megyei fordulóban Jakab Fanni II. helyezést ért el, Szabó Miron III. helyezett lett. Az országos versenyen JAKAB FANNI

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia

Részletesebben

A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2010-es évre

A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2010-es évre A Nyíregyházi Kórus munkaterve a 2010-es évre A Nyíregyházi Kórus munkaterve a 2010-es évre A Nyíregyházi Kórus munkatervének elkészítésénél figyelembe vettük a korábbi években kialakult munkarendet. Folytatni

Részletesebben

Támogatási összeg (Ft)

Támogatási összeg (Ft) 1. Pécsi Férfikar Pécs Bartók Béla Férfikar részvétele az III. Isztambuli Nemzetközi Kórusversenyen és fesztiválon Isztambul 900 000 2. Budapesti Vonósok a Budapest XI.ker Budapesti Vonósok külföldi Olaszország/

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL NYÍREGYHÁZA DEBRECEN PÉCS SOPRON Nemzeti Kulturális Alap A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál évente ismétlõdõ esemény, amelyen a nagy

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység OM azonosítója: 033665 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység OM azonosítója: 033665 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk Sport XXI. Mezei őszi verseny U9 2007-2008 fiúk 1. Vaszkán Milán 2008 Békéscsabai Atlétikai Club 3:23 2. Karsai Patrik 2007 Békéscsabai Atlétikai Club 3:37 3. Molnár Roland 2007 KARC 3:39 4. Tóth Bence

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Hagyomány az ünnepekben

Hagyomány az ünnepekben Balázs Gáspár-Emil Beszámoló a Bel Canto Művelődési Egyesület 2010-2011 es évi tevékenységéről Hagyomány az ünnepekben A Bel Canto Művelődési Egyesület együttesei a 2010-es év során a következő tevékenységeket

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport

IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport Ssz. DÍJ NÉV TANÁR 1. DICSÉRET BORS LUCA ZENE NAGY ÉVA CECÍLIA 2. DICSÉRET DINYÉS MÁTÉ HUBAY JENŐ ZENE KAUTSKY RITA 3. DICSÉRET 4. DICSÉRET 5. DICSÉRET 6.

Részletesebben

ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ

ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2017. 01. 12. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Káposzta Bence 7.b I. 7-8. évfolyam Bütösi Lili 7.b II. 7-8. évfolyam Kocsis Ildikó

Részletesebben

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. - és élelmiszergazdaság X kulturális örökség

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. - és élelmiszergazdaság X kulturális örökség I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Balatonfüredi Városi Értéktár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:

Részletesebben

Összefoglaló az I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyről

Összefoglaló az I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyről Összefoglaló az I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. május 11. rendező intézményének neve: Kollégium szervezőjének neve, beosztása:

Részletesebben

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. ) 30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, 1928. március 4. - Budapest, 1989. február 12. ) Pászti Miklós I. Az évforduló alkalmából emlékezik a Pászti Miklós Vegyes Kórus alapító

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása

Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása Iskolánk 1995-ben jött létre azzal a céllal, hogy zenetanulási lehetőséget biztosítson azok számára, akik helyhiány vagy túlkorosság miatt nem kerülhettek be az állami

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév I. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév I. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév I. félév 1 III. évfolyam (5. félév) A III. évfolyamos hallgatók

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

A DÖNTŐBE JUTOTT TANULÓK NÉVSORA: GÉZA-TUSA MATEMATIKA LEVELEZŐ VERSENY EREDMÉNYEI A ÉVFOLYAMON:

A DÖNTŐBE JUTOTT TANULÓK NÉVSORA: GÉZA-TUSA MATEMATIKA LEVELEZŐ VERSENY EREDMÉNYEI A ÉVFOLYAMON: A DÖNTŐBE JUTOTT TANULÓK NÉVSORA: GÉZA-TUSA MATEMATIKA LEVELEZŐ VERSENY EREDMÉNYEI A 7-8.. ÉVFOLYAMON: Név Iskola I.forduló II. forduló Össz.: 1. Lőrinc Mátyás Garay János Ált. Isk. 47 48 95 2. Pilisi

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

HATODSZORRA IS SIKERÜLT I. AZ ÉV KOLLÉGIUMA CÍMÉRT LEZAJLÓ VERSENYEK EREDMÉNYEI. 9D/Ny 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP. 9D/Ny

HATODSZORRA IS SIKERÜLT I. AZ ÉV KOLLÉGIUMA CÍMÉRT LEZAJLÓ VERSENYEK EREDMÉNYEI. 9D/Ny 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP. 9D/Ny HATODSZORRA IS SIKERÜLT Az idei tanévben is harcba indultunk az Év Kollégiuma címért azzal a titkon remélt céllal, hogy talán sikerül rekordot döntenünk. Az elmúlt években zsinórban ötször már sikerült

Részletesebben

60 éve zenére dobban a szívük

60 éve zenére dobban a szívük 60 éve zenére dobban a szívük A Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskolában nagy volt a sürgés-forgás, készülődés az elmúlt hetekben. Az ének-zenei tagozat idén ünnepelte megalapításának

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében

Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében Reggeli áhítatok Szeptember-októberben minden osztály hétfőn reggel közös áhítaton vesz részt a templomban, majd tavaszig hétfőn reggel

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2018/2019. tanévre Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanára A munkatervet

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 201617es tanév II félév II ÉVFOLYAM Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória

Részletesebben

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár: Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola Időpont: hétfő, szerda 14:30-15:15 1. Adler Márton hegedű Tarcsay Beáta 2. Bolla Zsófia Zorka hegedű Tarcsay Beáta 3. Dublecz

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2019-20-as tanév őszi félév Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM ÉRINTETTEK KÖRE FELELŐS AUGUSZTUS 27. hétfő 14.00 Tanszakvezetői értekezlet k 28. kedd 14.00 Alakuló

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények Országos szintű tanulmányi ken elért eredmények tanuló verseny helyezés felkészítő tanár Traub Sándor 7.a Curie Kémia Emlékverseny 1. Varga Gábor Traub Sándor 7.a Hevesy György Országos Kémiaverseny 1.

Részletesebben

XII. REGIONÁLIS KÖZÉPISKOLAI RAJZVERSENY

XII. REGIONÁLIS KÖZÉPISKOLAI RAJZVERSENY XII. REGIONÁLIS KÖZÉPISKOLAI RAJZVERSENY 2018.május 23. MISKOLCI ZRÍNYI ILONA GIMNÁZIUM Borsod-Abaúj-Zemplén megye Heves megye Nógrád megye 9-10. évfolyam tanulmány (csendélet) I.díj POLYÁK VIOLETTA Rózsavölgyi

Részletesebben

KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD

KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD VÖLGYNAPLÓ 2010. Mindannyiotoknak köszönöm a részvételt, köszönöm, hogy partnereink voltatok a nagy játékban! Egész hagyományörzö mozgalmunk szempontjából korszakosnak tartom, hogy

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI SÁNDOR FRIGYES ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Szakmai Munkaterve. a es tanévre

A DUNAÚJVÁROSI SÁNDOR FRIGYES ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Szakmai Munkaterve. a es tanévre A DUNAÚJVÁROSI SÁNDOR FRIGYES ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Szakmai Munkaterve a 2016-2017-es tanévre Intézményünk a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Munkaterve a 2016-2017-es tanévre

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA:

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA: RENDEZVÉNYTERV A 2017/18-AS TANÉVRE FÜRST SÁNDOR UTCA 2. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: CSERHÁTI CSILLA (INTÉZMÉNYVEZETŐ-HELYETTES) RIEDERNÉ FENYVESI BERNADETT(INTÉZMÉNYVEZETŐ) FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Készítette: Jankóné Jónás Zsuzsa BEMUTATÓ A BOGÁCSI BÜKKALJA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK MUNKÁJÁRÓL 2014. NOVEMBER 2015.

Készítette: Jankóné Jónás Zsuzsa BEMUTATÓ A BOGÁCSI BÜKKALJA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK MUNKÁJÁRÓL 2014. NOVEMBER 2015. Készítette: Jankóné Jónás Zsuzsa BEMUTATÓ A BOGÁCSI BÜKKALJA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK MUNKÁJÁRÓL 2014. NOVEMBER 2015. NOVEMBER A következő programok nem valósulhattak volna meg a Szülői

Részletesebben

ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT

ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település TOLLBAMON DÁS FELADATLAP ÖSSZPON TSZÁM 1. Becsek Nagy Attila Thiesz Katalin

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben