Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Gasztronómia és turizmus Somogy megyében.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013. Gasztronómia és turizmus Somogy megyében."

Átírás

1 Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Gasztronómia és turizmus Somogy megyében Esettanulmány

2 Gasztronómia és turizmus Somogy megyében A gasztroturizmus szakirodalmi háttere A gasztroturizmus elsősorban a különböző gasztronómiai termékek és szolgáltatások köré szervezett utazásokat, rendezvényeket jelenti. Mivel a szakemberek magát a gasztronómiát a kultúra részeként értelmezik, így a gasztroturizmus is a kulturális turizmus egyik válfaja. A fogalmi meghatározások közül érdemes kiemelni Hall és Mitchell (2003) megfogalmazását, mely szerint a turizmus ezen ágában a látogatók elsődleges motivációja a különböző kézműves gasztronómiai kistermelők, vagy gasztrofesztiválok, esetleg éttermek és különleges területek meglátogatása, ahol olyan ételeket is megkóstolhatnak, melyek az adott régióra, annak konyhatechnológiájára jellemzőek. Egyszerűbb megfogalmazásban tehát a gasztronómiai turizmus olyan utakat foglal magába, ahol az utazó legfőbb motivációja a meglátogatott desztináció helyi ételeivel és italaival való megismerkedés. Bár a gasztronómiai célú utazások története régebbre nyúlik vissza, igazi fellendülése a 20. században kezdődött, s egyértelműen kijelenthető, hogy napjainkban éli virágkorát. Elsősorban a rendezvényekben megmutatkozva pedig a turizmus kapcsán is kiemelten kell foglalkoznunk a kérdéssel (Pongrácz Juhászová, 2011). A Magyar Turizmus Zrt. is fontosnak tartja a különböző fesztiválok, rendezvények kérdését, melyek kapcsán a gasztronómiai vonatkozású események fejlődése is megmutatkozik. Egy 2010-es kutatásból többek közt azt is megtudhatjuk, hogy a legtöbb fesztivállátogató a Balatoni régiót részesíti előnyben; ugyanakkor a kutatásból az is kiderül, hogy a fesztivállátogatók közül legtöbben a gasztronómiai rendezvényeket preferálják (30,8%), amely típus ezzel megelőzi a manapság oly trendinek tartott könnyűzenei fesztiválokat is (18,6%). A gasztronómiai rendezvényeket számos rendező elv mentén csoportosíthatjuk: 1. Rendezvény célja szerint: Hagyományokra épülő rendezvények: e rendezvények célja a különböző régiók és népcsoportok hagyományos ételkészítési, táplálkozási szokásainak ápolása és felelevenítése. Kulinaritást előtérbe helyező rendezvények: e rendezvények célja a különleges gasztronómiai élmény nyújtása. Szakmai jellegű rendezvények: pl. szakácsolimpiák, gasztronómiai versenyek (Mészáros és Voleszár (2004)) 2. Témakörök szerint: magyaros ételekhez kapcsoló jeles napokhoz kapcsoló népi, tájjellegű gasztronómiához kapcsoló a magyarság múltjához kapcsoló 2

3 gasztronómiai szakmai jelleghez kapcsoló (Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, 2008). A Programturizmus.hu internetes portál adati alapján 2012-ben a 10 legnépszerűbb esemény közé 7 gasztronómiai jellegű rendezvény is bekerült: 2. Balatonboglári Szüreti Fesztivál 3. Balatonfüredi Borhetek 6. Csokoládé Fesztivál Édes Napok 7. Velemi Gesztenyeünnep 8. Őrségi Tökfesztivál 9. Zsindelyes Pálinka Fesztivál 10. Eperfesztivál Tahitótfalu A portál elkészítette a 10 legnépszerűbb étel- és italfesztivál listáját is, melyek 2012-ben a következők voltak: TOP 10 ételfesztivál Csokoládé Fesztivál Édes Napok Velemi Gesztenyeünnep Őrségi Tökfesztivál Eperfesztivál Tahitótfalu Rácalmási Tökfesztivál Vecsési Káposztafesztivál Bajai Halfőző Fesztivál Tiszafüredi Halas Napok Medvehagyma Fesztivál Orfű Székesfehérvári Lecsófesztivál TOP 10 italfesztivál Balatonboglári Szüreti Fesztivál Balatonfüredi Borhetek Zsindelyes Pálinka Fesztivál Miskolci Sörfesztivál Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napok Balatonalmádi Borfesztivál Márton napi Pálinkafesztivál Siófok Badacsonyi Borhetek Villányi Vörösborfesztivál Gyulai Pálinkafesztivál Egy-egy gasztronómiai rendezvény nem csak a látogatók szórakoztatása miatt fontos, hanem az ott élő kultúra képviselői számára is, hiszen jó lehetőséget kínál a helyi vendéglátósoknak arra, hogy bemutassák saját specialitásaikat és vendégszeretetüket, továbbá ezáltal akár saját bevételeiket is növeljék. Egy jó kezdeményezés Különleges asztali örömök A különböző rendezvények, rendezvényhelyszínek és települések, egyesületek összefogására jó példát jelentett Somogy megyében a Különleges asztali örömök Somogyban nevű gasztronómiai rendezvénysorozat. A kezdeményezés 1999-ben indult, s elsődleges célja volt, 3

4 hogy összefogja somogyi kistelepüléseket, azok gasztronómiai hagyományait. A programsorozat továbbá vízióként tűzte ki a helyi ételkülönlegességek és a helyi életforma népszerűsítését. A programsorozat azért is tűnt jó kezdeményezésnek, mert nem csak a látogatók, hanem az aktív résztvevők (szakácsok és háziasszonyok) számára is érdekessé tették az eseményeket azáltal, hogy különböző versenyeket szerveztek számukra, így ők is érdekeltek lettek a rendezvény sikerében és hosszú távú fenntartásában. A programokat nem koncentrálták egy-egy település köré, hanem elszórtan, más-más falvak szervezték meg a különböző programokat, ezáltal pedig minden résztvevő település részesülhetett a rendezvény másodlagos hozadékából is. Az események március végétől október közepéig kerültek megszervezésre, ügyelve arra, hogy megfelelő időjárási körülményeket tudjanak teremteni a sok esetben szabadtéri rendezvény számára. Érdekesség, hogy a rendezvénysorozatot a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság 2004-ben Az év turisztikai rendezvénye díjjal tüntette ki. A programsorozat sikerét igazolja, hogy annak megrendezése során összesen 39 településen kerültek lebonyolításra különböző rendezvények, a legletérőbb témákban. A megszervezésre került rendezvények listáját és azok témáját a mellékletben elhelyezett táblázat foglalja össze. A programsorozat azonban 13 év után megszakadt, s 2012-től nem került megszervezésre a Különleges asztali örömök. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az egyes önkormányzatok feladatkörei (és ezáltal anyagi terhei is) megváltoztak, s a rendezvényre sajnos már nem maradt kellő erőforrás. Egy kutatás tapasztalatai Egy 2013 nyarán végzett felmérés a Somogy megyei gasztronómiai rendezvények látogatóinak legfontosabb tulajdonságait és motivációit igyekezett feltárni annak érdekében, hogy a jövőbeli rendezvények szervezése és marketingkommunikációja még sikeresebb és hatékonyabb legyen. A felmérés tanulságai szerint: Somogy megyében a gasztronómiai rendezvények népszerűbbek a nők körében, a férfiak kisebb számban látogatják ezen eseményeket, illetve ha tehetik, más típusú nyaralást választanak. Ha gasztronómiai rendezvények kerülnek szóba, a nők elsősorban a szárnyas húsból készült ételeket preferálják (a megkérdezettek 24%-a választotta ezt a lehetőséget), míg a férfiak elsősorban a vadhúsos menüre (a válaszadók 23%-a) voksolnak, s leginkább ilyen típusú rendezvényen szeretnek részt venni. Mind a nők, mind a férfiak esetén elmondható, hogy a bor témájú gasztronómiai rendezvények kiemelt helyet foglalnak el a preferencia rangsorban, ugyanis mindkét nem képviselői szívesen látogatják ezen eseményeket a megkérdezettek közül közel 30%. 4

5 A Somogy megyei gasztronómiai rendezvények sorában kiemelkedik a Balatonlellei Borhét, a Nagyszakácsi Királyi Szakácsok Viadala, a Mesztegnyői Rétes fesztivál és a Kaposvári Mézfesztivál, ugyanis e rendezvényekről hallottak a legtöbben a megkérdezettek közül (több mint 58%-uk) A részvétel tekintetében elmondható, hogy a megkérdezettek közül a legtöbben a következő somogyi rendezvényeken vettek már rész életükben: Balatonlellei Borhét (38%), Kaposvári Mézfesztivál (29%), Balatonboglári Szüreti Fesztivál (22%). A gasztronómiai rendezvényre látogatók jelentős részének (közel 70%) elsődleges motivációja egybeesik a rendezvény céljával, vagyis a legtöbben magáért az étel/ital megkóstolásáért látogatnak el egy ilyen eseményre. Jelentős motiváló erő még a különböző fellépők, előadók megtekintése is, ezt a válaszadók közel egynegyede említette. A meglátogatott rendezvényen a legtöbben a különböző vendéglátóhelyeket, büféket, standokat keresik fel (30-35%), de fontos szerephez jutnak a fagylalt és más édességárusok is, őket a látogatók 15-17%-a keresi fel egy-egy rendezvény alkalmával. Az információszerzés terén a saját tapasztalat dominál, a válaszadók közel harmada azért látogat el egy gasztronómiai rendezvényre, mert a korábbi években is részt vett már rajta, megtetszett neki, s így 2013-ban már tudatosan kereste a rendezvény időpontját. A második legjelentősebb információforrásnak a rokonok, barátok, ismerősök ajánlása bizonyult, ezt az opciót a válaszadók 25%-a jelölte meg. Végül az átlagos költés tekintetében a következő eredmények születtek a felmérés kapcsán: a válaszadók mintegy kétharmada Ft között költ egy gasztronómiai rendezvény alkalmával, mely összeget elsősorban a különböző vendéglátóhelyeken költik el; továbbá 21% válaszolta azt, hogy Ft közötti költés jellemző a fogyasztására egy-egy rendezvényen. Következtetések, javaslatok Mivel a turisztikai iparágban ma már a gasztronómia is kiemelkedő szerepet kap, továbbá mivel a fesztivál jellegű események fénykorát éljük, nem meglepő, hogy a kettő ötvözetére, vagyis a gasztro témájú fesztiválokra is megnőtt a kereslet az utóbbi években. A helyi hagyományok ápolása, melybe a különböző ételkészítési hagyományok és szokások is beletartoznak, kiemelten fontos prioritás valamennyi Európai Unió által támogatott programban is, így e terület jelentősége e szempontból is elvitathatatlan. Számos hazai és néhány határon átnyúló pályázati kiírás is keresi azokat a szolgáltatókat, pályázókat, akik e hagyományokat továbbörökítve igyekeznek fenntartani és széles körnek bemutatni a vidéki élet szépségeit és annak élő kultúráját. Következtetések, javaslatok a rendezvények finanszírozása kapcsán Fontos azt is kiemelnünk, hogy ez az Uniós támogatás nem csak elméletben, de a gyakorlatban is képes támogatni egy-egy rendezvény megvalósítását, hiszen jelentős támogatás hívható le e tevékenységekre. 5

6 Ahogy a fenti esetben is láthattuk, Uniós forrás nélkül, csupán települések összefogásával is szép eredményeket lehet elérni a gasztroturizmusban. Az olyan programsorozatok, melyek több település együttműködésével, vándor-jelleggel jönnek létre, a látogatók szemében is kedveltek, mivel időről időre más és más kistelepülést ismerhetnek meg annak sajátos kultúrájával és hagyományaival együtt. Az érintett települések számára ez azon túl, hogy hírnevet hoz, látogatókat vonz, növeli a vendégéjszakák számát a szálláshelyeken, ami által a különböző adóbevételek is növekedhetnek. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a rendezvényszervezés költségei is megoszthatók az egyes települések között. Finanszírozási kérdéseket feszegetve érdemes megemlíteni, hogy az ismertetett kutatás tapasztalatai szerint a látogatók jellemzően keveset költenek (többség Ft alatt) a meglátogatott rendezvényen, mely nem szerencsés. A látogatók költési hajlandóságának növelése elengedhetetlen lenne a rendezvény finanszírozása és fenntarthatósága kapcsán. A költési hajlandóság növelhető további szolgáltatók bevonásával, nyereményjátékok alkalmazásával is. Amennyiben sikerül szponzorációból, vagy egyéb felajánlásokból támogatni a rendezvényt, mindenképp érdemes élni a lehetőséggel. Következtetések, javaslatok a rendezvények szervezése kapcsán Ahogy a Különleges asztali örömök programsorozat 13 évig tartó sikere is bizonyítja, az együttműködés mindig kifizetődő a rendezvények kapcsán. Így van ez a szervezési kérdések esetén is. A bemutatott kérdőíves vizsgálat tapasztalatai szerint azonban van még néhány tényező, melyre érdemes külön figyelmet fordítani a rendezvények szervezésekor. A gasztronómiai rendezvények esetén szükséges az étel- és italkínáló standok, valamint a különböző vendéglátó egységek széles körének biztosítása. A látogatók többsége ezért megy el egy rendezvényre, az étel-, italfogyasztás a fő motivációja, illetve erre is költ a legtöbbet. Mivel ezen szolgáltatás iránt mutatkozik a legnagyobb kereslet, meg kell teremteni a megfelelően széles kínálatot is. Fontosnak tartom azt is megemlíteni, hogy a célcsoportnak, a rendezvény korosztályának megfelelő fellépők, előadók, énekesek meghívása jelentősen emelheti a látogatók számát, mely a finanszírozási kérdéskörben említett hasznokhoz is hozzájárulhat. Következtetések, javaslatok a rendezvények marketingtevékenysége kapcsán Nem csak az általunk vizsgált térségben és rendezvényekre igaz, hogy a fogyasztói elégedettség nagy kincs, s olyan tényező, melyre a rendezvények kapcsán is nagy figyelmet kell szentelni. Ha a fogyasztó (esetünkben a rendezvényre látogató) elégedett azzal, amit kapott, jól érezte magát, akkor egyrészt visszatérő vendégként számíthatunk rá, továbbá pozitív élményeit megosztja rokonaival, barátaival és ismerőseivel, ezzel is terjesztve a rendezvény jó hírét. A szájról szájra terjedő marketing jelentőségét a mai, IT- és közösségi média-orientált világban sem szabad lebecsülnünk. Mindemellett fontosnak tartanánk a rendezvények online felületen való megjelenését is, mivel a vizsgált térség rendezvényeinek többségéről csupán a települési honlapokon találunk előzetesen információt, illetve a helyi lapokban írnak azokról utólagosan. Ezen a tendencián változtatni kell. Kérdés: Milyen további ötletei, fejlesztési javaslatai lennének a Somogy megyei gasztroturizmus fellendítése érdekében? 6

7 Felhasznált irodalom jegyzéke Hunyadi Zs. (2004): A fesztiválok közönsége, helye, szerepe a kulturális fogyasztásban, Magyar Művelődési Intézet: Találkozások a kultúrával 2, Budapest, 2004., p Magyar Turizmus Zrt. (2010.): Turizmus Bulletin XIV. évfolyam 3. szám, A magyar lakosság fesztivállátogatási szokásai Június 12. Mészáros T. Voleszár, Z. (2004): Villásreggelitől a gálavacsoráig, Gasztro-könyvek sorozat, Voleszár Zoltán Kiadó. Pongrácz M. Juhászová B. (2011): Gasztroturizmus prezi Július 10. Programturizmus.hu/a: Fesztiválnaptár, fesztiválok júl. 20. Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (2010): 2013: Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (I. ütem), Tájgazdálkodási Kézikönyvsorozat, A vidéki turizmus a5.pdf, jún

8 Melléklet A rendezvénysorozat fennállása alatt megrendezésre került események Helyszín A rendezvény neve Ádánd Böllérnapok Babócsa Babparádé Balatonboglár Balatonboglári halászléfőző verseny Balatonboglár-Szőlőskislak Somogy Bora Választás Balatonboglár-Szőlőskislak Töklámpás Fesztivál-Tökéletes tökételek sütő-főző versenye Balatonendréd Vadétkek sütő- és főzőversenye Barcs Drávamenti kulturális és gasztronómiai találkozó Bőszénfa Zselici tüzes lecsófőző kavalkád Buzsák Pünkösdi Napok Csokonyavisonta Kalácskarnevál Csurgó Csusza Fesztivál Csurgónagymarton Kukorikú-Kukoris Fesztivál Ecseny Nemzetiségek Főzőversenye Gadány Kukoricás ételek fesztiválja Háromfa Halételek sütő- és főzőversenye Kadarkút Nyársonsült húsfalatkák parádéja Kadarkút Gesztenyés Nap Kaposvár Kaposvári Grillparti Lengyeltóti Diófesztivál Magyaratád Pálinkafesztivál Mernye Krumplisfesztivál Mernye Somogyi Betyáros Ételek Főzőversenye Mesztegnyő Rétesfesztivál Miklósi Szárnyas ételek sütő- és főzőversenye Nagyatád Palacsintakirály választás Nagybajom Kenyér és Langalló Fesztivál Nagyszakácsi Somogy, Tolna, Baranya megyék önkormányzatainak turisztikai találkozója (kezdetben Turizmusbarát Polgármesterek Napja néven futott) Nagyszakácsi Királyi Szakácsok Viadala Nemesdéd Gyümölcsfesztivál Nemesvid Csülökparádé Nikla Berzsenyi Mézesnapok Patalom Rizsfesztivál Segesd Prószaparádé Siófok Balatoni nemzetközi tojásfesztivál Siójut Bográcsfesztivál Som Sütifesztivál Somogyvámos Vegetáriánus ételek fesztiválja Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta Megyei vadásznap és vadászati gasztrofesztivál Szenna Hurkafesztivál Szólád Löszpincesori bor- és Balatoni Lovas Fesztivál (kezdetben Pincesori Bográcsparti néven futott) Szőlősgyörök Honfoglalás kori ételek sütő- és főzőversenye Tarany Buncek fesztivál és káposztás étkek főzőversenye Vörs Tűzoltók Tárcsán-sütő Találkozója Zamárdi Patkó Bandi Betyárverseny Zamárdi Prézli-parádé 8

Gasztronómia Hagyományőrzés - Turizmus

Gasztronómia Hagyományőrzés - Turizmus Gasztronómia Hagyományőrzés - Turizmus A Különleges asztali örömök Somogyban rendezvénysorozat megyénk számos gasztronómiai eseményét foglalja egyedülállóan sokszínű csokorba. 2011-ben májustól november

Részletesebben

Balatonfenyves Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Balatonfenyves Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Somogy Megye Önkormányzati Hivatalai által vezetett és közzétett hatósági nyilvántartásainak elérhetőségei Andocsi Közös Önkormányzati Hivatal www.andocs.hu/ Vendégeinknek/ Működő üzletek nyilvántartása

Részletesebben

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Szalay-Zala Andrea a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének titkára Tel: 30/530-1642 E-mail: fatoszfotitkar@gmail.com. Kutatás, felmérés

Részletesebben

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs

Részletesebben

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett szállító pontszáma

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett szállító pontszáma Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület helyen végzett szállító helyen végzett szállító pontszáma helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje

Részletesebben

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba DR SZALÓK CSILLA TDM Konferencia I 2015. december 3-4. I Gyula A falusi turizmus helyzete Falusi szálláshelyek

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Móricz Béla községtörténeti gyűjtemény. XV-XX. század XV.29.

Somogy Megyei Levéltár. Móricz Béla községtörténeti gyűjtemény. XV-XX. század XV.29. Somogy Megyei Levéltár Móricz Béla községtörténeti gyűjtemény XV-XX. század XV.29. 5 kisdoboz, Raktári egységek száma Terjedelem Terjedelem ifm. Iratok: 0,63 ifm. Összesen: 0,63 ifm. Raktári hely: Központi

Részletesebben

Somogy

Somogy Engedélyezési terv beadásának tervezett Kivitelezés megkezdés Kivitelezés befejezés Járás Település Nyertes pályázó Közintézményi IH Üzleti IH Lakossági IH határideje tervezett határideje tervezett határideje

Részletesebben

A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN

A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN Sulyok Judit (vezető kutató, Magyar Turizmus Zrt. / doktorjelölt, SZE Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola) Turizmus

Részletesebben

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában Rosta Sándor Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság Balatonfüred, 2007. szeptember 26. Kulturális rendezvény, mint turisztikai termék Kiemelkedı

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI LEVÉLTÁR. Somogy vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak gyűjteménye

SOMOGY MEGYEI LEVÉLTÁR. Somogy vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak gyűjteménye SOMOGY MEGYEI LEVÉLTÁR Somogy vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak gyűjteménye 1724-1895 IV. 429. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm kisdoboz 226 nagydoboz 24,01 csomó Iratok:

Részletesebben

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Varga-Dani Barbara Regionális marketing igazgató Országos TDM Konferencia

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A 2014/2015. évi Somogy megyei autóbusz menetrendhez

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A 2014/2015. évi Somogy megyei autóbusz menetrendhez 00/2015 MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A 2014/2015. évi Somogy megyei autóbusz menetrendhez Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. december 14-tıl vasárnap kezdıdıen az alábbi menetrend-módosításokat

Részletesebben

Gasztrokutatás. 2013. november 29.

Gasztrokutatás. 2013. november 29. Gasztrokutatás 2013. november 29. 2 Magyarország legnagyobb gasztrofesztivál-kutatása 3 4 gasztrofesztiválon, 4000 embert kérdeztünk meg azért, hogy kiderüljön kik is az igazi fesztiválozók 4 A kutatás

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért!

Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért! Sió-Kanál Fesztivál A Balaton Régió és a Siócsatorna fenntartható és versenyképes turizmusáért! A Balaton Turisztikai Régió, a Siócsatorna településeinek kulturális bemutatkozási lehetősége, turisztikai

Részletesebben

1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt?

1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt? Honismereti vetélkedő V. forduló 1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt? a. Siófok b. Balatonszárszó c. Balatonszemes 2. Hol volt 2010-ben a Csík Ferenc

Részletesebben

HAZAI TDM SZERVEZETEK ÜGYFÉLKEZELÉSE KUTATÁSI ELEMZÉS

HAZAI TDM SZERVEZETEK ÜGYFÉLKEZELÉSE KUTATÁSI ELEMZÉS HAZAI TDM SZERVEZETEK ÜGYFÉLKEZELÉSE KUTATÁSI ELEMZÉS 2011. június Minden jog fenntartva. A tanulmány eredményeinek és megállapításainak felhasználása csak a forrás pontos megjelölésével lehetséges. MÓDSZERTAN

Részletesebben

Négy napra megy nyaralni a magyar

Négy napra megy nyaralni a magyar Négy napra megy nyaralni a magyar Még mindig a magyar tenger a legnépszerűbb belföldi úti cél ez derült ki a Szállásvadász.hu friss turisztikai felméréséből, amelyben több mint 18 ezer hazai utazót kérdeztek

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET

Részletesebben

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra

Részletesebben

A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI

A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI Balaton számokban I. A Balaton Régió szálláshely forgalmának alakulása 1998 és 2004 között vendégéjszakák száma 1998. 2004. változás% Kereskedelmi szálláshelyek:

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben

A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben Turizmus Akadémia, Sopron Glázer Tamás vezérigazgató-helyettes 2015. szeptember 9. Trendek és tendenciák

Részletesebben

A magyar-horvát testvértelepülési kapcsolatok alakulása a határ mentén

A magyar-horvát testvértelepülési kapcsolatok alakulása a határ mentén A magyar-horvát testvértelepülési kapcsolatok alakulása a határ mentén D R. K E L L E R K R I S Z T I N A P A N N O N E G Y E T E M N A G Y K A N I Z S A I K A M P U S Z D R. K R I S T I N A S V R Ž N

Részletesebben

GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS

GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS XIV. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA GYULA 2015. DECEMBER 3-4. GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Előadó: Komoróczki Aliz Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető TDM menedzser Köszöntő 2015. december 3. A DESZTINÁCIÓ

Részletesebben

Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése

Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése 2013. június 7. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály

Részletesebben

A turisztikai és kulturális szektor kapcsolódási pontjai és marketinglehetőségei

A turisztikai és kulturális szektor kapcsolódási pontjai és marketinglehetőségei A turisztikai és kulturális szektor kapcsolódási pontjai és marketinglehetőségei Kincses Márk marketing stratégiai titkár Magyar Turizmus Zrt. Budapest, Corvinus Egyetem 2011. május 24. Kitekintés 2010,

Részletesebben

Helyi termékek és szolgáltatások a turizmusban - Helyi termék mintaprogram a Dél-Dunántúlon

Helyi termékek és szolgáltatások a turizmusban - Helyi termék mintaprogram a Dél-Dunántúlon Helyi termékek és szolgáltatások a turizmusban - Helyi termék mintaprogram a Dél-Dunántúlon Nemes Nikoletta regionális marketing menedzser Magyar Turizmus Zrt. Orfű, 2015. november 15. Helyi termék mintaprogram

Részletesebben

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely Országos Tourinform Találkozó Horváth Gergely Magyar Turizmus Zrt. Budapest, VAM Design Center, 2011. május 11. Szakmai találkozó és párbeszéd 143 Tourinform Fenntartók, önkormányzatok TDM-ek Magyar Turizmus

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT BARANYA MEGYE

FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT BARANYA MEGYE FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT BARANYA MEGYE sorszám Címe Telefon, Fax E-mail cím, Honlap FIP ügyfélfogadási rendje FIP főbb szolgáltatásainak megnevezése

Részletesebben

A BORÁSZAT, MINT TURISZTIKAI LEHETŐSÉG A RÉGIÓ SZÁMÁRA. Győrffy Zoltán bormarketing szakértő VinOliva pr & communication

A BORÁSZAT, MINT TURISZTIKAI LEHETŐSÉG A RÉGIÓ SZÁMÁRA. Győrffy Zoltán bormarketing szakértő VinOliva pr & communication A BORÁSZAT, MINT TURISZTIKAI LEHETŐSÉG A RÉGIÓ SZÁMÁRA Győrffy Zoltán bormarketing szakértő VinOliva pr & communication BOR, TURIZMUS, VÁLLALKOZÁS BOR, TURIZMUS, VÁLLALKOZÁS BOR A bor helyzete ma a világban

Részletesebben

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY 1. PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ a.) Térségi összefogás résztvevőinek bemutatása (pályázó és partnerei): Szervezet neve Szervezet célkitűzése, tevékenységei, konkrét eredményei (pályázat

Részletesebben

Balatoni Turizmus Szakmai Nap

Balatoni Turizmus Szakmai Nap Balatoni Turizmus Szakmai Nap A BATUKI előzményei A Turizmus Tanszék kutatásai Dr Raffay Ágnes Turizmus Intézeti Tanszék 1996 óta működik a Pannon (Veszprémi) Egyetemen Turizmus Intézeti Tanszék Oktatás

Részletesebben

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG hirdet a Kulturális és tudományos keretből elnyerhető támogatásra. A felosztható keretösszeg: 3 millió Ft. 1. A 2012. évben megvalósítandó ünnepi rendezvényekre, eseményekre, kiemelten az irodalmi, történelmi,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a 2014. május 1. és 2014. szeptember 15. közötti tisztségviselői tevékenységről

TÁJÉKOZTATÓ a 2014. május 1. és 2014. szeptember 15. közötti tisztségviselői tevékenységről SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: gelencser.attila@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/57-4/2014. TÁJÉKOZTATÓ a 2014. május 1. és 2014. szeptember

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

A TDM Szervezetek szerepe a Közép- dunántúli Régió turizmusában

A TDM Szervezetek szerepe a Közép- dunántúli Régió turizmusában A TDM Szervezetek szerepe a Közép- dunántúli Régió turizmusában A Magyar Regionális Tudományi Társaság XII. Vándorgyűlése Veszprém, 2014. 11. 27-28. A turizmus, mint helyi fejlesztés eszköze szekció Vargáné

Részletesebben

A célcsoport számokban

A célcsoport számokban I"úsági turizmus I"úsági turizmus Az i&úsági turizmus magában foglalja a 16 29 éves korosztály egy évnél rövidebb ideig tartó, önálló utazásait, amit részben vagy teljes egészben más kultúrák megismerésének

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken. Zalai Borút Egyesület

Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken. Zalai Borút Egyesület Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken Mi a borút? A borút definíciója: olyan összetett turisztikai termék, mely sajátos egyedi kínálattal rendelkezik, szervezett

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben?

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben? 4. forduló Kedves Gyerekek! Ebben a fordulóban megyénk közelmúltjából kaptok kérdéseket, melyeket Dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár helytörténeti kutatója állított össze. Böngésszetek az interneten, illetve

Részletesebben

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre (A 100 hektárnál nagyobb et kezelők listája) 255 Igali Erdészet Igal. 6252 Alsóbogát 6,00 73,50 6069 Andocs 105,80 186,70 6114 Edde 31,70 32,10 6095 Fiad 85,40 104,70 6042 Gamás 182,70 469,50 6097 Igal

Részletesebben

Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január

Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január KutatóCentrum 102 Budapest, Margit krt. /b Tel.:+ (1) 09. Fax: + (1) 09. A felmérésről Ha tíz évvel ezelőtt valakit megkérdeztünk volna,

Részletesebben

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt.

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A főbb küldőterületek előrejelzései, piaci várakozások 2006. Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A nemzetközi turizmus középtávú tendenciái 2005-ben minden korábbinál szívesebben

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

A balatoni TDM modell - kutatási eredmények

A balatoni TDM modell - kutatási eredmények A balatoni TDM modell - kutatási eredmények Szakály Szabolcs Heller Farkas Fıiskola MATUR 2007 január A Települési szintő TDM szerv A települési TDM szerv tagjai Az adott település vállalkozói, önkormányzata,

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra Kérdőív értékelés Az adatfelmérést a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár olvasói töltötték ki 0- ben. Önkéntesen ember töltötte ki a kérdőívet teljes anonimitás mellett. A kérdőív célcsoportja

Részletesebben

E-Shopping Report 2011 Internetes vásárlási trendek Magyarországon

E-Shopping Report 2011 Internetes vásárlási trendek Magyarországon Internetes vásárlási trendek Magyarországon Kutatási ismertető 2011. augusztus KutatóCentrum 1024 Budapest, Margit krt. 5/b Tel.:+36 (1) 373 09 36. Fax: +36 (1) 373 09 54. Eredmények, 2011 Az elmúlt egy

Részletesebben

A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015.

A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. 2012. június 30. A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumának alapvető küldetése,

Részletesebben

Pannon Helyi Termék Klaszter:

Pannon Helyi Termék Klaszter: Pannon Helyi Termék Klaszter: örökségvédelem és vidéki gazdaságfejlesztés a Nyugat-Dunántúlon Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia: Konferencia a helyi termékekről Hévíz, 2011. február 10.

Részletesebben

Pannon Helyi Termék Klaszter:

Pannon Helyi Termék Klaszter: Pannon Helyi Termék Klaszter: örökségvédelem és vidéki gazdaságfejlesztés a Nyugat-Dunántúlon Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia: Konferencia a helyi termékekről Budapest, 2010. december

Részletesebben

Egy még vonzóbb Budapestért

Egy még vonzóbb Budapestért Egy még vonzóbb Budapestért Dudás Krisztina marketingigazgató Magyar Turizmus Zrt. 2011. május 4. Kedvező piaci trendek A trendek nekünk dolgoznak Növekvő népszerűségnek örvendenek Rövid utazások Közeli

Részletesebben

BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM. Regionális és Kistérségi szintő együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban

BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM. Regionális és Kistérségi szintő együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM Regionális és Kistérségi szintő együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban Szedmákné Lukács Zsófia Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. Siófok, 2007. november

Részletesebben

Mentális térképek elméletben és gyakorlatban

Mentális térképek elméletben és gyakorlatban Gál Veronika Mentális térképek elméletben és gyakorlatban A mentális térkép fogalma és a módszer alkalmazási területei A társadalomföldrajz egyik irányzata, a behaviorista geográfia már évtizedekkel ezelőtt

Részletesebben

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban Pénzes Erzsébet Turizmus Tanszék Pannon Egyetem, Veszprém Magyar Nemzeti Parkok Hete szakmai nap, 2013. június 7. Hortobágy

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT HIRDETŐK SZÁMÁRA. www.szepsegbroker.hu

MÉDIAAJÁNLAT HIRDETŐK SZÁMÁRA. www.szepsegbroker.hu MÉDIAAJÁNLAT HIRDETŐK SZÁMÁRA www.szepsegbroker.hu Érvényes: 2010. december 31-ig Dr. Szabó Judit Anna Gyógyszerész Szépség Bróker Mobil: 06 30 985 6602 E-mail: szabo.judit@szepsegrboker.hu Koncepció A

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. FEBRUÁR 21-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. FEBRUÁR 21-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. FEBRUÁR 21-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 418/2008. MELLÉKLETEK: 2 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat delegált tagjának beszámolója a Dél-Dunántúli

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

MotoGP 2009 Magyarország

MotoGP 2009 Magyarország Budapest, 2008. július 23. MotoGP 2009 Magyarország Dr. Róna Iván vezérigazgató Magyar Turizmus Zrt. Tartalom I. A MotoGP, mint kiemelt világesemény bemutatása II. A MotoGP 2009. magyarországi futamának

Részletesebben

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés 2005 MISKOLCZI BORBARÁTOK TÁRSASÁGA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 3527 Miskolc, Besenyõi u. 8. www.miskolciborbaratok.hu 2 Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás központi költségvetési

Részletesebben

Időskori turizmus trendjei és célcsoport elvárások

Időskori turizmus trendjei és célcsoport elvárások Időskori turizmus trendjei és célcsoport elvárások Dr. BALOGH Zoltán Nemzetközi Ügyek Csoport vezetője Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Civil együttműködési hálózat kialakítása

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE

3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE AZ ELŐZŐ MEGVALÓSÍTÁSI IDŐSZAKBAN KÉSZÜLT PROJEKTLISTA 3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE Készítette: Keserű Valéria AZ ELŐZŐ MEGVALÓSÍTÁSI IDŐSZAKBAN KÉSZÜLT PROJEKTLISTA 3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata A siker útj tján 2012.04.26. Vállalkoz llalkozónők k Képvisel pviselőinek inek Hálózata MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt SEED Kisvállalkozás-fejlesztési

Részletesebben

A régió EURES hálózata

A régió EURES hálózata EURES tanácsadók (Dél-Dunántúl) A régió EURES hálózata Farkas Zsolt Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Tamási Kirendeltsége 7090 Tamási, Szabadság u. 15. Tel.:06-74/570-280 Fax:06-74/473-350 e-mail:

Részletesebben

A TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT RENDSZERÉNEK ISMERTETÉSE

A TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT RENDSZERÉNEK ISMERTETÉSE A TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT RENDSZERÉNEK ISMERTETÉSE TDM - Vázlat Fogalom meghatározás TDM szükségessége, jellemzői Jelenlegi szervezeti rendszer TDM rendszer felépítése Feladatai Finanszírozása

Részletesebben

TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014.

TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014. TURISZTIKAI EGYESÜLET AI 2014. Gyenesdiási Turisztikai Egyesület H-8315 Gyenesdiás, Hunyadi u. 2. Tel.: +36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu Tisztelt Partnerünk! Gyenesdiás mára

Részletesebben

Balatonfüredi Turisztikai Egyesület

Balatonfüredi Turisztikai Egyesület Balatonfüredi Turisztikai Egyesület Bevezetés Egyesület megalakulása: 2006.február 22. Alapító tagok száma: 37 Jelenlegi tagok száma: 91 Tagok: Balatonfüredi turisztikai vállalkozások, azok a kompetens

Részletesebben

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések szeptember 01. (kedd)

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések szeptember 01. (kedd) Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések szeptember 01. (kedd) 00.00-22.00 Kaposvári Egyetem előtti fix telepítési helyen 06.45-08.00 Bárdudvarnok belterület,

Részletesebben

A tételek nappali és levelező tagozaton

A tételek nappali és levelező tagozaton ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK Turizmus-vendéglátás BA alapszak 2013/2014. tanév I. félév A tételek 1. A turizmus fogalmi meghatározása és fejlődéstörténete. A turizmus legfontosabb világtendenciái, Európa turizmusának

Részletesebben

A régió EURES hálózata

A régió EURES hálózata EURES tanácsadók (Dél-Dunántúl) A régió EURES hálózata Farkas Zsolt Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tamási Kirendeltsége 7090 Tamási, Szabadság u. 15. Tel.:06-74/570-280 Fax:06-74/473-350 e-mail: farkaszso@lab.hu

Részletesebben

Tájékoztató a hazai turisztikai intézményrendszerről és a Magyar TDM Szövetség tevékenységéről

Tájékoztató a hazai turisztikai intézményrendszerről és a Magyar TDM Szövetség tevékenységéről Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület Közgyűlés Tájékoztató a hazai turisztikai intézményrendszerről és a Magyar TDM Szövetség tevékenységéről Szalóki Jenő Magyar TDM Szövetség Veresegyház,

Részletesebben

Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó Építményadó Építményadó Magánszemélyek Vállalkozók Tartózkodási Szállásdíj utáni

Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó Építményadó Építményadó Magánszemélyek Vállalkozók Tartózkodási Szállásdíj utáni Somogy megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Alsóbogát 600,- Ft/m2 3.000,- Ft/év 2% 2 Andocs 12.000,- Ft/év 1.800,- Ft/fő 2% 1.200,- Ft/nap 1.500,- Ft/év állandó lakos

Részletesebben

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43.

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43. Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület PROJEKTBESZÁMOLÓ Célterület azonosító: 1 004 447 Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Rendezvények lebonyolításához szükséges mobil

Részletesebben

Beszámoló. Vidékünk a Jövőnk Szövetség LEADER HACS

Beszámoló. Vidékünk a Jövőnk Szövetség LEADER HACS Vidékünk a Jövőnk Szövetség LEADER HACS Ügyfél neve: Török Lovastanya Lovas Klub Ügyfél címe: 8849 Szenta, Török Lovastanya (Hrsz: 022/4) Ügyfél telefonszáma: 06303623416 MVH regisztrációs szám: 1004381550

Részletesebben

Dr. Letenyei Róbert jegyző

Dr. Letenyei Róbert jegyző 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 215. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a lakosság Művelődési Házzal szemben elvárt igényeiről

Részletesebben

1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás)

1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás) 5. forduló 1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás) A. Berlin B. Helsinki C. Melbourne 2. Hogy hívják a Kaposszentjakabon évek óta rendszeresen

Részletesebben

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015.

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. Kulturális Fesztiválok Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. A Kulturális Fesztiválok Kollégiumának alapvető küldetése, hogy a hazai rendezvénykínálatot a magyar nemzeti kultúra szerves

Részletesebben

A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból

A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból Készítette: Némediné Dr. Kollár Kitti, adjunktus Gödöllő, 2014.

Részletesebben

SZAKMAI SEGÉDLET TURISZTIKAI PARTNEREINKNEK ÖRÖKSÉGTURIZMUS, MINT TURISZTIKAI TERMÉK

SZAKMAI SEGÉDLET TURISZTIKAI PARTNEREINKNEK ÖRÖKSÉGTURIZMUS, MINT TURISZTIKAI TERMÉK SZAKMAI SEGÉDLET TURISZTIKAI PARTNEREINKNEK ÖRÖKSÉGTURIZMUS, MINT TURISZTIKAI TERMÉK Az élő hagyományok megismerése egyre fontosabb utazási motivációvá válik napjainkban. Napjaink utazói a passzív megfigyelés

Részletesebben

Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében

Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében 2014. április 16. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály Rekord vendégéjszaka-szám

Részletesebben

Bakonyi Erika Somogy megye településein 1998-2006. között történt tűzoltó-beavatkozások statisztikai elemzése. Bevezetés

Bakonyi Erika Somogy megye településein 1998-2006. között történt tűzoltó-beavatkozások statisztikai elemzése. Bevezetés 1 Bakonyi Erika Somogy megye településein 1998-2006. között történt tűzoltó-beavatkozások statisztikai elemzése A tűzeset és műszaki mentés beavatkozások szakszerű és hatékony végzése mellett kiemelten

Részletesebben

Bevezetett helyi adók Somogy megye 2008. január 1-jei állapot

Bevezetett helyi adók Somogy megye 2008. január 1-jei állapot Bevezetett helyi adók Somogy megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó nem Telekadó kommunális adója kommunális adója idı utáni idegenforgalmi utáni

Részletesebben

TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek világnapja Konferencia, termékbemutató és vásár FVM 2009.december 10.

TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek világnapja Konferencia, termékbemutató és vásár FVM 2009.december 10. Bemutatkozik A Magyar Gulyás Gasztro Turisztikai Egyesület A Szolnoki Gulyásfesztivál Szervezője Slow Food Tisza-mente Akció csoport Alapító tagja 2009 TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek

Részletesebben

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008.

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. A közmunka programok megvalósítására a DDRMK hagyományosan nagy hangsúlyt fektet. 2007-ben a régióban több, mint két milliárd forintot tett ki a közmunkaprogramok

Részletesebben

1. A 2013.január 23-i kaposvári városnapon melyik volt híres polgármester kapta az Örökségünk Somogyország kincse címet?

1. A 2013.január 23-i kaposvári városnapon melyik volt híres polgármester kapta az Örökségünk Somogyország kincse címet? 5. forduló 1. A 2013.január 23-i kaposvári városnapon melyik volt híres polgármester kapta az Örökségünk Somogyország kincse címet? a. Németh Ignác b. Németh István c. Vétek (Kaposváry )György 2. Morzsák

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. NOVEMBER 20-I ÜLÉSÉRE. Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. NOVEMBER 20-I ÜLÉSÉRE. Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. NOVEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1520/2009. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat delegált tagjának beszámolója a Dél-

Részletesebben

Vidék Minősége közösségi és turisztikai kártya kialakítása

Vidék Minősége közösségi és turisztikai kártya kialakítása Vidék Minősége közösségi és turisztikai kártya kialakítása Több, mint turizmus I Mehr, als Tourismus nemzetközi tanácskozás I Internationale Konferenz 2015. február 12. Hegykő, Tornácos Panzió Kártyarendszerek

Részletesebben

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban Budapest, 2014. március 17. A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2013-ban 2013-ban a magyar

Részletesebben

2012. szeptember 13. napján tartandó. Rádpusztai idegenforgalmi centrum fejlesztéséhez benyújtandó támogatáshoz kapcsolódó együttmőködési megállapodás

2012. szeptember 13. napján tartandó. Rádpusztai idegenforgalmi centrum fejlesztéséhez benyújtandó támogatáshoz kapcsolódó együttmőködési megállapodás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 3499/2012. Sorszám: 6. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. szeptember 13.

Részletesebben

ünnepélyes avatása és megnyitására

ünnepélyes avatása és megnyitására Sajtóanyag sajtóanyag a Kistermelők Háza ünnepélyes avatása és megnyitására SZENTLŐRINC KIÁLLÍTÁSI CENTRUM 2015. április 16. 11 00 2 KISTERMELŐK HÁZA Az ötlet Egy speciális piac és közösségi tér létrehozása

Részletesebben

Intézmény elérhetőségei (telefon, e- mail cím) 85/329-232, gyejo.mesztegnyo@gmail.com, ko.orsolya@gmail.com

Intézmény elérhetőségei (telefon, e- mail cím) 85/329-232, gyejo.mesztegnyo@gmail.com, ko.orsolya@gmail.com Intézmény/szolgáltató neve Ellátási terület Intézmény címe Mesztegnyői Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Intézményvezető: Kovács Orsolya Mesztegnyő, Gadány, Hosszúvíz, Nikla, Csömend, Tapsony 8716.

Részletesebben

3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából 2012. január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban?

3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából 2012. január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban? 4. forduló TOTÓ 1. Hányadik évfordulóját ünnepelte a marcali kórház 2011-ben? a. 50 b. 100 c. 150 2. Milyen címmel rendezett kiállítást a Csiky Gergely Színház 2011 őszén? a. Száz év színház b. 75 év színház

Részletesebben