Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola"

Átírás

1 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Javítóvizsga követelmények Tánctörténet tantárgyból 2013 Készítette: Nagy László

2 A vizsga menete: A javítóvizsga írásbeli és szóbeli részből áll. A két vizsgarész teljesítésével együttesen 100 pont érhető el. Az írásbeli vizsga a felsorolt témakörökből áll össze. A szóbeli vizsga egy meghatározott tétel kifejtését takarja.

3 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Rajz és vizuális kultúra javítóvizsga 13. évfolyam Írásbeli vizsga: elérhető pontszám: 50 pont Időtartam: 45 perc Feladatlap: kifejtős kérdések, szövegalkotás. Témakörök: I. félév tananyaga A táncművészet kezdeteitől 1. Ősművészet és a tánc 2. Az ókor táncművészete 3. A középkori Európa táncművészete 4. Az európai színpadi táncművészet kifejlődése 5. Udvari balett 6. Jean Georges Noverre, Salvatore Vigano 7. A romantikus balett 8. A nyugati romantikus balett hanyatlása 9. A romantikus balettművészet "másodvirágzása" Oroszországban 10. Marius Petipa 11. A modern tánc kezdetei a XX. Század elején 12. Az új színpadi tánc kezdetei Európában 13. A balett XX. Századi útja Gyagilev nyomdokain II. félév tananyaga alapján: 1. Új színpadi táncműfajok Amerikában, Szalon és versenytáncok 2. A táncművészet útja a II. világháború után 3. Az európai balett művészet a II. világháború után 4. Kortárs színpadi táncművészet 5. Magyarországi színpadi táncművészet története 6. Operaházi balett története a II. világháborúig 7. Mozdulatművészet a két világháború között 8. Operaházi balett a két világháború között, Operaház a II. világháború után 9. Pécsi balett 10. Győri balett 11. Kortárs táncművészet Magyarországon 12. Szegedi Kortárs Balett 13. Budapesti Táncszínház

4 14. A független kortárs táncalkotás és oktatás Magyarországon Szóbeli vizsga: Időtartam: 45 perc 1. A kihúzott tánctörténeti korszak elemzése elérhető pontszám: 50 pont Értékelés: Maximálisan elérhető pont: 100 pont Minimális pontszám: 0-29%: elégtelen 30-69%: elégséges %: közepes Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Osztályozóvizsga követelmények Tánctörténet tantárgyból

5 2013 Készítette: Nagy László A vizsga menete: A osztályozóvizsga írásbeli és szóbeli részből áll. A két vizsgarész teljesítésével együttesen 100 pont érhető el. Az írásbeli vizsga a felsorolt témakörökből áll össze. A szóbeli vizsga egy meghatározott tétel kifejtését takarja.

6 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Rajz és vizuális kultúra osztályozóvizsga 13. évfolyam Írásbeli vizsga: elérhető pontszám: 50 pont Időtartam: 45 perc Feladatlap: kifejtős kérdések, szövegalkotás. Témakörök: I. félév tananyaga A táncművészet kezdeteitől 14. Ősművészet és a tánc 15. Az ókor táncművészete 16. A középkori Európa táncművészete 17. Az európai színpadi táncművészet kifejlődése 18. Udvari balett 19. Jean Georges Noverre, Salvatore Vigano

7 20. A romantikus balett 21. A nyugati romantikus balett hanyatlása 22. A romantikus balettművészet "másodvirágzása" Oroszországban 23. Marius Petipa 24. A modern tánc kezdetei a XX. Század elején 25. Az új színpadi tánc kezdetei Európában 26. A balett XX. Századi útja Gyagilev nyomdokain II. félév tananyaga alapján: 15. Új színpadi táncműfajok Amerikában, Szalon és versenytáncok 16. A táncművészet útja a II. világháború után 17. Az európai balett művészet a II. világháború után 18. Kortárs színpadi táncművészet 19. Magyarországi színpadi táncművészet története 20. Operaházi balett története a II. világháborúig 21. Mozdulatművészet a két világháború között 22. Operaházi balett a két világháború között, Operaház a II. világháború után 23. Pécsi balett 24. Győri balett 25. Kortárs táncművészet Magyarországon 26. Szegedi Kortárs Balett 27. Budapesti Táncszínház 28. A független kortárs táncalkotás és oktatás Magyarországon Szóbeli vizsga: Időtartam: 45 perc 2. A kihúzott tánctörténeti korszak elemzése elérhető pontszám: 50 pont Értékelés: Maximálisan elérhető pont: 100 pont Minimális pontszám: 0-24 pont: elégtelen pont: elégséges pont: közepes pont: jó pont: jeles

8 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola KERETTANTERV Tánctörténet tantárgyból 2013 Készítette: Nagy László

9 Tánctörténet A tánctörténet tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát. A tánctörténet a mozgást a művészetek oldaláról ismerteti meg a tanulóval. A tantárgy a különböző táncok nyújtotta látvány mélyebb tartalmának, jelentésének, esztétikai üzenetének megértéséhez járul hozzá. Lehetővé teszi a gyermekek számára a különböző stílustörténeti korszakokban kialakult táncstílusok közötti eligazodást. Személyes alkotói utak bejárására bátorít. Fejleszti a kifejező-, közlő, és konstruáló képességeiket. A táncművészeti nevelés értékközvetítő, értékteremtő, egyben személyiségformáló szerepet tölt be, támogatva a kultúra értékeit becsülő magatartás formálását. A tánctörténet célja azon ismeretek átadás, amelyek egy-egy neves koreográfus és táncos életútjának és a tánc világában betöltött helyének és szerepének fontosságát mutatják be. A tánctörténet tantárgy oktatása feladatának tekinti a nagy korszakok áttekintését a különböző stílusok lényeges ismérveinek és a fejlődés folyamatának bemutatásával, a történelmi és eszmei háttér figyelembe vételével az őskortól napjainkig. A jelentősebb táncműfajok, kiemelten a színpadi tán, a balett és a modern táncok mellett különös figyelmet kell fordítanunk a magyarországi példákra, mert számunkra más nációk, nemzetek kultúrája a miénkkel összevetve értelmezhető egészként. A műveltségterület magában foglalja a vizuális jelenségek (smink és jelmez), a közlések köznapi formáit is, például a tömegkommunikáció vizuális megjelenéseit (a sztárság, avagy a sajtó és a hírnév viszonya), az új, elektronikus médiumokhoz kapcsolódó jelenségeket és az épített környezetet (díszletet) is. A tantárgy célja a gyermekek általános műveltségének fejlesztésén túl a stílusismeretek átadása is. A tantárgy hatékony tanítása meghatározó ismeretszerzési és feldolgozási eszközt biztosít a többi műveltségi terület oktatásához, és hatással van azok fejlesztési lehetőségeire is. Fontos, hogy a tantárgy járuljon hozzá saját tánckultúránk történetének megismeréséhez, a tanulók kommunikációs készségeinek fejlődéséhez, a más népek kultúrája iránti érdeklődés felkeltéséhez, a tantárgyhoz tartozó terminológiák használatához, igényes képi és hanganyag megismeréséhez, a táncművészet iránti érdeklődéshez, az arra fogékony közízlés fejlesztéséhez A tantárgy járuljon hozzá saját tánckultúránk történetének megismeréséhez, a magyarságtudat erősítéséhez, a tanulók kommunikációs készségeinek fejlődéséhez, a más népek kultúrája iránti érdeklődés felkeltéséhez, a tantárgyhoz tartozó terminológiák használatához, igényes képi és hanganyag megismeréséhez, a táncművészet iránti érdeklődéshez, az arra fogékony közízlés fejlesztéséhez Fejlesztési feladatok a 13. évfolyamon: 1. Megismerő és befogadóképesség

10 1.1. Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása 1.2. Ismeretszerzés, tanulás 1.3. Kommunikációs képességek 2. Kreativitás 2.1. Alkotóképesség 2.2. Problémamegoldó képesség 3. Önismeret, önértékelés, önszabályozás 1. Megismerő- és befogadóképesség 1.1. Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása Táncelőadások, tánctípusok megtekintése és megjelenítése. A tánctechnikák kipróbálása, a technikák nyújtotta lehetőségek számbavétele Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás Párhuzamok keresése az irodalom, a zene, a dráma, a film és a vizuális művészetek egyes alkotásai között. Összehasonlító előadások (pl.: különböző kultúrák azonos tánc-tevékenységéhez kapcsolódó tárgyainak összehasonlítása). Összehasonlító műelemzés. A tánctípusok csoportosítása, műfaji besorolása. A legkiemelkedőbb koreográfiák, táncművészek és táncpedagógusok jellemző kifejezőeszközének elemzése. Tájékozódás több Európán kívüli kultúra táncművészetéről Kommunikációs képességek Az elsajátított ismeretek összekapcsolása, önálló módon való feldolgozása és prezentálása. 2. Kreativitás

11 2.1. Alkotóképesség A gyűjtőmunka során szerzett adatok átültetése a gyakorlati táncéletbe Problémamegoldó képesség Munkafolyamatok ésszerű, gazdaságos sorrendjének kialakítása. A problémamegoldás folyamatának dokumentálása. A folyamat elemzése, értékelése. 3. Önismeret, önértékelés, önszabályozás A táncalkotások és korstílusok elemzése során a saját vélemény árnyalt megfogalmazása. A személyes preferenciák elemzése, tudatos vállalása. KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK 1. Vizuális nyelv és technikák A tánctechnikák és koreográfiák legfontosabb jegyeinek felismerése. 2. Kifejezés, képzőművészet Alkotótevékenység Élmények, elvont gondolatok, érzelmek, hangulatok kifejezése. Művészeti (zenei, irodalmi) élmények asszociációkra épülő vizuális feldolgozása. Befogadó tevékenység A képzőművészet és más művészeti ágak kapcsolatának értelmezése.

12 A táncművészet stíluskorszakait reprezentáló legfontosabb művészeti alkotások, alkotók felismerése, jelentőségének megértése Műfajnak, témának megfelelő műelemző módszerek alkalmazása. Eltérő kultúrák legfontosabb tánctechnikai jellemzőinek összehasonlítása. A legjelentősebb a tánctörténethez szorosan kötődő - művészettörténeti stíluskorszakok és - irányzatok legfontosabb jellemzőinek összegző ismerete: őskor, ókor, középkor, reneszánsz, barokk, klasszicizmus, romantika, realizmus, avantgárd irányzatok, absztrakt irányzatok, modernizmus és posztmodern, intermediális művészet, fotóművészet, Európán kívüli kultúrák. Esztétikai minőségek megalapozott értékelése. Több egy hazai előadás, illetve legalább egy kortárs táncalkotás látogatása, profiljának és létrehozóinak elemző ismerete. A tantárgy járuljon hozzá saját tánckultúránk történetének megismeréséhez, a magyarságtudat erősítéséhez, a tanulók kommunikációs készségeinek fejlődéséhez, a más népek kultúrája iránti érdeklődés felkeltéséhez, a tantárgyhoz tartozó terminológiák használatához, igényes képi és hanganyag megismeréséhez, a táncművészet iránti érdeklődéshez, az arra fogékony közízlés fejlesztéséhez Továbbképző évfolyamok 9. évfolyam Fejlesztési feladatok Az egyetemes tánctörténet kronológiai rendjén keresztül a történelmi összefüggések felismertetése A tánctörténet szempontjából kiemelkedő események, alkotók megismertetése és meghatározó műveik elemzése során komplex látásmód kialakítása és fejlesztése A stílusérzék, logikus gondolkodás valamint a táncműfajok iránti érzékenység, a nonverbális kifejezések, a képzelőerő és mozgásmemória fejlesztése. A kulturált szórakozás igényének kialakítása, a saját tapasztalatszerzés ösztönzése. A táncműfajok iránti nyitottság és befogadóképesség fejlesztése

13 Tananyag A mozgás fogalma: életfunkciós mozgások, közhasználatú táncok, művészi mozgás, a művészi mozgás nyelvezete Az őskor táncélete: ábrázoló táncok, szertartás táncok Az ókor táncéletének bemutatás 2 3 kultúra (egyiptomi, indiai, japán, görög) alapján A középkor társadalmának, táncéletének bemutatása A reneszánsz kialakulása Európában, hatása a művészetek fejlődésére, a reneszánsz táncmesterek, a balett gyökerei A barokk kor általános jellemzői és az udvari balett kialakulása Noverre és a cselekményes balett A romantika alapelvei, a kor jelentős prímabalerinái (Marie Taglioni, Fanny Elssler) koreográfusai, (Jules Perrot, Filippo Taglioni) kiemelkedő művek Követelmények A tanuló ismerje az egyetemes tánctörténet során a művészeti ág fejlődésében jelentős szerepet betöltött eseményeket, helyszíneket, műveket A tanuló legyen képes néhány mondatban önállóan kifejezni magát egy adott témakörben illetve önálló gondolatok megfogalmazására egy tánc koreográfia kapcsán 10. évfolyam Fejlesztési feladatok Az egyetemes tánctörténet kronológiai rendjén keresztül a történelmi összefüggések felismertetése. A tánctörténet szempontjából kiemelkedő események, alkotók megismertetése és meghatározó műveik elemzése során komplex látásmód kialakítása és fejlesztése A stílusérzék, logikus gondolkodás valamint a táncműfajok iránti érzékenység, a nonverbális kifejezések, a képzelőerő és mozgásmemória fejlesztése. A kulturált szórakozás igényének kialakítása, a saját tapasztalatszerzés ösztönzése. A táncműfajok iránti nyitottság és befogadóképesség fejlesztése Tananyag

14 Az orosz táncélet kialakulása és a romantika továbbélése Kelet Európában Marius Petipa munkássága Jelentős orosz művészegyüttesek: Gyagilev balett Az amerikai moderntánc kialakulása és hatása az európai tánckultúrára Lábán Rudolf újításai a német expresszionizmus művészetében A magyar mozdulatművészet kialakulása, jelentős képviselők munkássága Jelentős táncműhelyek (Szeged, Pécs, Győr) munkássága, alkotóik, jelentősebb műveik Követelmények A tanuló ismerje a XX. századi magyar táncművészet jeles képviselőit, meghatározó műveiket, a színpadi táncművészet fontos fordulópontjait, a magyar táncélet legfontosabb eseményeit, az országos rendezvényeket, egyesületeket, szakmai szervezeteket, oktatási intézményeket A tanuló legyen képes néhány mondatban önállóan kifejezni magát egy adott témakörben, gondolatainak megfogalmazására egy táncmű, koreográfia kapcsán, a tánctörténet fordulópontjainak megnevezésére, a tánc műfajainak elkülönítésére, a terminológia helyes használatára A vizsga tartalma A vizsga anyaga a helyi tanterv alapján a szaktanár által összeállított tánctörténet témakörökből áll Az írásbeli vizsga feladatlapja különböző tartalmú, a tanultak felidézését, alkalmazását, értelmezését valamint a problémamegoldást ill. értelmező választ igénylő feladatokat tartalmaz A szóbeli vizsgán a tanulók egy tétel kihúzása után önállóan számolnak be tudásukról Választható témakörök: Az őskor táncművészete A középkor jellemző táncformái A reneszánsz és barokk kor táncélete A romantika A reformkor táncélete A XX. század táncélete Amatőr és hivatásos együttesek Magyarországon A táncos szakma jelentősebb szervezetei, oktatási intézményei, országos rendezvényei

15 A tananyag feldolgozásához szükséges kötelező (minimális) taneszköz Laptop, DVD lejátszó Projektor Archív felvételek Diasorozat (történelmi korok szerint, archív felvételeket tartalmazó sorozat) Tánctörténeti kötetek, kiadványok, újságok Tánctörténethez kapcsolódó zenei anyagok Tánctörténet heti és éves óraterve 13. évfolyam A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 13. évfolyam 3 óra 108 óra 13. évfolyam Javasolt órabeosztás Tematikai egység címe Órakeret Ősművészet és a tánc A tánc eredete 2 óra Az ókor táncművészete A középkori Európa táncművészete Az egyiptomi, indiai, kínai, japán, görög táncművészet Misztériumjátékok 3 óra

16 3 óra Az európai színpadi táncművészet kifejlődése Udvari balett Jean Georges Noverre, Salvatore Vigano A romantikus balett A nyugati romantikus balett hanyatlása A romantikus balettművészet "másodvirágzása" Oroszországban Domenico Ferrara A balettművészet fejlődése a XVII. században. Az udvari balett műfaji fejlődése Noverre esztétikája, Noverre követői, Vigano esztétikája Filippo Taglioni, Maria Taglioni, A SZILFID, Jules Perrot, Carlotta Grisi GISELE, Fanny Elssler, Carlo Blais Szórakoztató ipar táncélete A, A kialakulástól a romantikáig, B, A romantikus balett Oroszországban Marius Petipa Csipkerózsika, A hattyúk tava Filmvetítés A hattyúk tava A modern tánc kezdetei a XX. Század elején Az új színpadi tánc kezdetei Európában A balett XX. Századi útja Gyagilev nyomdokain Új színpadi táncműfajok Amerikában Amerika: Isadora Duncan, Denishawn, Humphrey, Weidman, Limón, Graham Delsarte, J.-Dalcroze, Laban, Wigman, Jooss (expresszionizmus) Franciaország, Anglia A musical, jazz tánc, sztepp, szalontáncok, versenytáncok Szalon és versenytáncok Tánctípusok bemutatása A táncművészet útja a II. világháború után Amerika: Cunningham, Taylor, posztmodernek, Nikolais, Joffrey, Tetley, Ailey

17 Az európai balett művészet a II. világháború után I. Az európai balett művészet a II. világháború után II. Az európai balett művészet a II. világháború után III. Kortárs színpadi táncművészet Magyarországi színpadi táncművészet története Operaházi balett története a II. világháborúig Mozdulatművészet a két világháború között Operaházi balett a két világháború között, Operaház a II. világháború után Nagy-Britannia-Kenneth MacMillan, Franciaország, Maurice Béjart Németország: Cranco, Bausch (Tanztheater), Neumeier, Forsythe Hollandia:van Manen, van Dantzig, Kylian, Svédország: Cullberg, Ek; Spanyolország: Gades 80-as évektől napjainkig, Franciaország, Hollandia, Belgium, Nagy-Britannia, USA XVII. Századtól az Operaházig Nicolas Guerra Dr. Dienes Valéria, Madzsar Alice, Szentpál Olga Harangozó Gyula, Seregi László, Operaház ma Pécsi balett Eck Imre Győri balett Markó Iván, Gombár Judit Kortárs táncművészet Magyarországon Jellemzői, a néptánc, mint forrás, Közép-Európa Táncszínház Szegedi Kortárs Balett Imre Zoltán, Bozsik Yvette Budapesti Táncszínház Frenák Pál A független kortárs táncalkotás és oktatás Magyarországon Összefoglalásra Angelus Iván és Berger Gyula gyakorlásra, ismétlésre szánt órakeret 12 óra

18 Az éves óraszám 108 Felhasznált források: A tanári munka során összegyűjtött és alkalmazott technikákból és tanmenetből adódó korábbi tapasztalatok

Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II.

Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet kortárstánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag...

Részletesebben

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények...

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Kortárs-, modern táncos Táncos

Kortárs-, modern táncos Táncos A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának

VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának VIZUÁLIS KULTÚRA Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra 1.1. Vizuális nyelv 1.1.1. A vizuális nyelv alapelemei - Vonal - Sík- és térforma - Tónus, szín -

Részletesebben

Klasszikus balett-táncos Táncos

Klasszikus balett-táncos Táncos A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés ÉNEK-ZENE osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 45 p. 10 p. aránya az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2) javító vizsga írásbeli

Részletesebben

TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 90 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Vizsgacsoportonként

Részletesebben

TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc

Részletesebben

Színházi táncos Táncos

Színházi táncos Táncos A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szakközépiskolai Párhuzamos Szakképzés Helyi tanterve

Szakközépiskolai Párhuzamos Szakképzés Helyi tanterve Ikt.sz: 1/c. számú melléklet Békés Megyei Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium /Gyula Szent István

Részletesebben

Általános szabályok A szóbeli vizsgarész a tételsorból húzott egy tétel kifejtéséből áll.

Általános szabályok A szóbeli vizsgarész a tételsorból húzott egy tétel kifejtéséből áll. Általános szabályok A szóbeli vizsgarész a tételsorból húzott egy tétel kifejtéséből áll. A szóbeli tételsor tartalmi és formai jellemzői A szóbeli tételsor 20-25 tételből áll, a tételek 20-25%-át évente

Részletesebben

A vizuális kultúra új tantervi szabályozás legfontosabb jellemzői. Pallag Andrea Győr szeptember 29.

A vizuális kultúra új tantervi szabályozás legfontosabb jellemzői. Pallag Andrea Győr szeptember 29. A vizuális kultúra új tantervi szabályozás legfontosabb jellemzői Pallag Andrea Győr 2012. szeptember 29. Háromszintű tartalmi szabályozás NAT kerettantervek helyi tanterv Az oktatásirányítás szabályozási

Részletesebben

TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A táncos ismeretek ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgy részletes

Részletesebben

Rajz és vizuális kultúra. Négy évfolyamos gimnázium

Rajz és vizuális kultúra. Négy évfolyamos gimnázium Rajz és vizuális kultúra Négy évfolyamos gimnázium 9. évfolyam Tárgyak, vizuálisan érzékelhető jelenségek ábrázolása, valamint elképzelt dolgok, elvont gondolatok, érzések kifejezése különböző vizuális

Részletesebben

MŰVÉSZETEK VIZUÁLIS KULTÚRA 11-12.évfolyam

MŰVÉSZETEK VIZUÁLIS KULTÚRA 11-12.évfolyam MŰVÉSZETEK VIZUÁLIS KULTÚRA 11-12.évfolyam Készült az 55/2012. (XII.21.) számú EMMI rendelet kerettanterve alapján. Vizuális kultúrából az alkotótevékenység gyakorlása ebben a szakaszban is fontos szerepet

Részletesebben

A tételhez használható segédeszközök: a fényképek, melyek a vizsgakérdésnél találhatók.

A tételhez használható segédeszközök: a fényképek, melyek a vizsgakérdésnél találhatók. A vizsgafeladat ismertetése: A tánc kialakulásának története, fejlődése, a színpadi táncművészet és a balettművészet kialakulási körülményei, fejlődése. A tánc stíluskorszakai, legfőbb jellemzői, a táncművészet

Részletesebben

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA Követelmény: a helyi tantervben a 7-12. évfolyam számára rögzített követelmények. A vizsga részei: A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli vizsgarészből.

Részletesebben

A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint CD lejátszó

Részletesebben

Művészetek 12. évfolyam - 32 óra

Művészetek 12. évfolyam - 32 óra Művészetek 12. évfolyam - 32 óra Kifejezés, képzőművészet Érzelmek, hangulatok kifejezése 4 óra Az alkotó tevékenységekben a síkbeli, térbeli kifejezőeszközök, a térábrázolási konvenciók, a színtani ismeretek

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,

Részletesebben

MŰVÉSZETTÖRTÉNET II. A VIZSGA LEÍRÁSA

MŰVÉSZETTÖRTÉNET II. A VIZSGA LEÍRÁSA MŰVÉSZETTÖRTÉNET II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra

Részletesebben

Vizuális kultúra, művészet

Vizuális kultúra, művészet Vizuális kultúra, művészet osztályozó vizsga írásbeli beadandó alkotások időtartam 20perc aránya az értékelésnél 50% 50% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2)

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Tanulói feladatok értékelése

Tanulói feladatok értékelése Tanulói feladatok értékelése FELADATLEÍRÁS: TÉMA: A Méhkirálynő című mese feldolgozása 2. d osztály ALTÉMA:Készítsünk árnybábokat! FELADAT: Meseszereplők megjelenítése árnybábokkal A FELADAT CÉLJA: Formakarakterek

Részletesebben

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Tankönyv: Apáczai Kiadó Rajz és vizuális kultúra Minimum követelmények 1. évfolyam Képzelőerő, belső képalkotás fejlődése. Az életkornak megfelelő, felismerhető ábrázolás

Részletesebben

Néptáncos Táncos

Néptáncos Táncos A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

Művészetek 11. évfolyam - 36 óra

Művészetek 11. évfolyam - 36 óra Művészetek 11. évfolyam - 36 óra Kifejezés, képzőművészet Érzelmek, hangulatok kifejezése 5 óra Az alkotó tevékenységekben a síkbeli, térbeli kifejezőeszközök, a térábrázolási konvenciók, a színtani ismeretek

Részletesebben

ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE

ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE 1 ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE AZ ALAPFOKÚ ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE OKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja keretében folyó elektroakusztikus zenei nevelés

Részletesebben

Tömbösített tanmenet 5.o

Tömbösített tanmenet 5.o Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális

Részletesebben

Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola

Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola Társadalomismeret tantárgyi követelmények 1/9. évfolyam, szakközépiskola A tanulók munkájának és előmenetelének értékelése folyamatos. A tantárgyból félévente legalább 3 érdemjeggyel kell rendelkezni ahhoz,

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Vizuális kommunikáció: alapkompetencia és

Vizuális kommunikáció: alapkompetencia és Vizuális kommunikáció: alapkompetencia és k é p e s s é g r e n d s z e r Sándor Zsuzsa M TA S z a k m ó d s z e r t a n i K u t a t á s i P á l y á z a t Vizuális Mesterpedagógus Műhely Budapest, 2015.

Részletesebben

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

Csoportos tan.gyakorlat köt. Csoportos tan.gyakorlat köt.

Csoportos tan.gyakorlat köt. Csoportos tan.gyakorlat köt. 2014.szept-től tánctanár (klasszikus balett szakirány) tánctanár (modern szakirány) 4 féléves, esti tagozat 4 féléves, esti tagozat Általános szakmai szakirányfelelős: Bérczes Mária szakirányfelelős: Szigeti

Részletesebben

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga

Részletesebben

Érettségi követelmények Táncos ismeretek

Érettségi követelmények Táncos ismeretek MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Érettségi követelmények Táncos ismeretek OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM

Részletesebben

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások 2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak

Részletesebben

Öltözködéskultúra Technikusi osztályok

Öltözködéskultúra Technikusi osztályok OV Öltözködéskultúra Technikusi osztályok 10. évfolyam /10. a, 11. e osztályok/ heti 1 óra A vizsgára vonatkozó szabályok: A vizsga típusa: szóbeli - A tanuló több kérdésből álló feladatlapot kap adott

Részletesebben

Felvételi tájékoztatója

Felvételi tájékoztatója A DIENES LÁSZLÓ GÖRÖGKATOLIKUS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. Felvételi tájékoztatója a 2017/2018. tanévre Pályaválasztási felelősök: Varga Tamásné

Részletesebben

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos

Részletesebben

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Tánctörténet TÁNCTÖRTÉNET

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Tánctörténet TÁNCTÖRTÉNET Az őskor tánckultúrája és ennek 20-21. 4 Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma Tánctörténet TÁNCTÖRTÉNET 11-12. évfolyam A középiskolai tánctörténet tanítás a mi gimnáziumunk speciális

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra)

Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra) Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra) Célok és feladatok A gyermekek közösséggé formálása, egymás elfogadás, társak egyenrangú veselkedése, tolerancia. Olyan drámajátékok bevezetése

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Elemezze egy szabadon

Részletesebben

Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és

Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és Vizuális kultúra 1. évfolyam, első félév : A közvetlen környezet megfigyelése és 1.évfolyam, év vége : A közvetlen környezet megfigyelése és Alkotótevékenység és látványok, műalkotások szemlélése során

Részletesebben

Érettségi előkészítő 11-12. évfolyam

Érettségi előkészítő 11-12. évfolyam Érettségi előkészítő 11-12. évfolyam A vizuális nevelés legfőbb ja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez és megítéléséhez,

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014 Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben Kaposi József 2014 A közoktatás keretei között folyó színházi nevelés Általános és középiskola Dráma és tánc 1-6. évfolyam Dráma és tánc 7-12. évfolyam Dráma érettségi

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

Fakultációs tanterv. a magyar nyelv és irodalom tantárgyhoz

Fakultációs tanterv. a magyar nyelv és irodalom tantárgyhoz Fakultációs tanterv a magyar nyelv és irodalom tantárgyhoz 4 / 5 /6 évfolyamos gimnázium, fakultációs csoportok Éves óraszámok évfolyamonként: 11. 72 óra 12. 60 óra 1. Célok és feladatok A magyar nyelv

Részletesebben

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az

Részletesebben

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek

Részletesebben

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Modul címe: Szent Iván éj

Modul címe: Szent Iván éj TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból. 9. évfolyam

Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból. 9. évfolyam Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból 9. évfolyam 4-5 mű éneklése tiszta intonációval a következő kategóriák mindegyikéből: gregorián, reneszánsz, barokk, bécsi klasszikus Magyar népzene és történeti

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM Borhegyi Péter

TÖRTÉNELEM Borhegyi Péter A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 9-10. Borhegyi Péter Tankönyvi szerzők: Dr. Németh György (az

Részletesebben

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek 1. sz. melléklet Óratervek 1. Gimnázium reál-orientáció Történelem 2 1,5 3 3 Emberismeret és etika 1 1. idegen nyelv 3* 2,5* 3* 3* 2. idegen nyelv 2,5* 2* 3* 3* Matematika 3 3 3 3 * Informatika 1,5* 1*

Részletesebben

1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: , Tel./fax: , Honlap: lky.h u. Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat

1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: , Tel./fax: , Honlap:  lky.h u. Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: 313-0030, Tel./fax: 31 3-3182, Honlap: www.je lky.h u Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat Művészettörténet tantárgyból 54-211-02 Divat- és stílustervező képzés 54-211-08

Részletesebben

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozó vizsga, különbözeti vizsga, pótló vizsga, javítóvizsga. 2. Osztályozó vizsgát

Részletesebben

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz Az Ének-zenei Tanszék DOLGOZATI TÉMAKÖREI A DOLGOZAT TÉMÁJA Asztalos Bence 1. Koncert-pedagógia, közönségnevelés óvodás kortól 2. Kreativitás és vállalkozókészség fejlesztése az ének-zene oktatásban. 3.

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A vizsgaszabályzat hatálya A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata Jelen vizsgaszabályzat az intézmény által szervezett tanulmányok alatti vizsgákra, azaz: osztályozóvizsgákra, különbözeti vizsgákra,

Részletesebben

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 9. sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés ideje: 2017. szeptember

Részletesebben

MŰVÉSZETEK HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA 12. ÉVFOLYAM

MŰVÉSZETEK HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA 12. ÉVFOLYAM MŰVÉSZETEK HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA 12. ÉVFOLYAM A szabályozás szerint a gimnázium 9 10. évfolyamán kötelező tantárgy a vizuális kultúra, míg 11 12. évfolyamon a művészetek műveltségterület tantárgyai

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

1. A NAT 2012 képességterületei; a szaktárgyi pedagógiai folyamat tervezése. 2. Zenei nevelési irányzatok.

1. A NAT 2012 képességterületei; a szaktárgyi pedagógiai folyamat tervezése. 2. Zenei nevelési irányzatok. 1. A NAT 2012 képességterületei; a szaktárgyi pedagógiai folyamat tervezése. 2. Zenei nevelési irányzatok. Turmezeyné Heller Erika HOSSZÚ TÁVÚ CÉLOK (NAT, MŰVÉSZETEK, 2012.) az ízlés, a képzelőerő, az

Részletesebben

Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium. Helyi tanterv. Vizuális Kultúra évfolyam Művészetek- Vizuális Kultúra évfolyam. 36 óra/év 1 óra/hét

Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium. Helyi tanterv. Vizuális Kultúra évfolyam Művészetek- Vizuális Kultúra évfolyam. 36 óra/év 1 óra/hét Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium Helyi tanterv Vizuális Kultúra 9. 10. évfolyam Művészetek- Vizuális Kultúra 11. 12. évfolyam 36 óra/év 1 óra/hét 9 10. évfolyam Ebben az iskolaszakaszban csakúgy, mint

Részletesebben

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban

HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend

Részletesebben

HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE

HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE Tanulásmódszertan helyi tanterv alapjai A NAT 110/2012. rendelete alapján, valamint az Oktatáskutató

Részletesebben

Budapesti POK - Őszi Pedagógiai Napok,

Budapesti POK - Őszi Pedagógiai Napok, Budapesti POK - Őszi Pedagógiai Napok, 2016. 10. 15. Előadás/Óravázlat Készítette: Dr. Géczi-Laskai Judit Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola, ELTE-TÓK Vizuális nevelés Tanszék laskai.judit@chello.hu

Részletesebben

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rend. 165. (4) A könyvtárostanár a nevelő-oktató tevékenységét könyvtárpedagógiai program alapján

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM TANULÁSMÓDSZERTAN HELYI TANTERV

PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM TANULÁSMÓDSZERTAN HELYI TANTERV SZÉCHENYI ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Hajdúböszörmény PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM... MOLNÁR MAGDOLNA ILONA

Részletesebben

SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint CD lejátszó

Részletesebben

ANGLISZTIKA. Oldal 1

ANGLISZTIKA. Oldal 1 KÓD TÍPUS TANTÁRGY NEVE KORÁBBI TANTÁRGY NEVE (EKVIVALENS TÁRGY) KREDIT KÖVETELMÉNY JELLEG (EA/SZEM/GYAK) FELELŐS TANSZÉK félév1 TT160 törzs A társadalomtudomány alapjai (filozófiai, társadalmi ismeretek)

Részletesebben

Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola. Arany János Általános Iskolája

Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola. Arany János Általános Iskolája FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT 2018.04.23 04.27. Beszámoló A témahét résztvevője: Iskolánk valamennyi tanulója. 130 fő tanuló 8 osztályból és 8 fő pedagógus valósította meg a témahét programjait. Időtartama:

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti

Részletesebben

A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák

A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest

Részletesebben

MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete

MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete A DRÁMAPEDAGÓGIA FOGALMA a dráma és a színház eszközeit sajátos módon használja a nevelésben határozott cél szolgál tudatosan kialakított helyzetek

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA. Írásbeli vizsga

KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA. Írásbeli vizsga KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc Feladatsor Egy problémaközpontú tétel kifejtése I. Egyszerű, rövid választ igénylő feladatok megoldása II. Szöveges (kifejtendő) feladatok

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy

Részletesebben

II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA

II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandók

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása.

A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása. A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása. A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket

Részletesebben