PÉLDATÁR. a tájékoztatási tevékenység során a közszférát érintő kérdésekből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÉLDATÁR. a tájékoztatási tevékenység során a közszférát érintő kérdésekből"

Átírás

1 PÉLDATÁR a tájékoztatási tevékenység során a közszférát érintő kérdésekből 1.) A kérdező a munkahelyi étkezés munkáltató általi kötelezővé tételének jogszabályszerűsége felől érdeklődött. A költségvetési szerveknél és egyes más intézményeknél folyó munkahelyi étkeztetésről és az intézeti élelmezés nyersanyagnormáiról szóló 4/1985. (I. 19.) PM rendelet még meghatározta a munkahelyi étkeztetést kötelezően igénybevevők körét, de ezt a jogszabályt november 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte az egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 126/1995. (X. 18.) Korm. rendelet. A kérdéssel foglalkozott az Alkotmánybíróság is. A 19/2000. (VI. 16.) AB határozatában megsemmisítette egy községi önkormányzat azon rendeletének rendelkezését, amely bizonyos munkakörökben kötelezővé tette a munkahelyi étkezést. A jelenleg hatályos jogszabályi előírások sem teszik lehetővé, hogy a munkáltató kötelezővé tegye a munkahelyi étkezést bizonyos munkakörökben. Az étkezés ellenértékének fizetésből való levonása pedig a munkabér védelmére vonatkozó előírásokat sértheti, melynek ellenőrzésére a munkaügyi hatóság hatásköre a munkaügyi ellenőrzésről szóló évi LXXV. törvény 3. (1) bekezdés g) pontja alapján kiterjed. 2.) A kérdező az iránt érdeklődött, hogy jár-e neki dajkaként az óvónőket megillető, a nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlék. A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 16. (8) bekezdése kimondja, hogy a nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlékra az a pedagógus jogosult, aki olyan köznevelési intézményben dolgozik, amely a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló kormányrendelettel kiadott jegyzékben a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott települések között szereplő községben található. A R. 32. (6) bekezdése előírja, hogy a nehéz körülmények között végzett munka utáni pótlékra a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörökben foglalkoztatott közalkalmazott is jogosult a 16. (8) bekezdésében meghatározott feltételek szerint. A dajka munkakör a R. 2. számú melléklete szerint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közé tartozik.

2 2 3.) A kérdező dajka munkakörben tevékenykedik, az őt szabályszerűen megillető illetményről érdeklődött. A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (Kjt.) köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet (R.) 2. számú melléklete szerint a dajka munkakör A, B, C, vagy D fizetési osztályba sorolható. A közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozatához tartozó illetmény garantált összegét, és a növekvő számú fizetési fokozatokhoz tartozó - az első fizetési fokozat garantált illetményére épülő - legkisebb szorzószámokat a év vonatkozásában Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CCXXX. törvény 7. melléklete tartalmazza. A Kjt. 66. (9) bekezdése szerint a közalkalmazottat garantált illetményként legalább a) a kötelező legkisebb munkabérnek, b) középfokú vagy magasabb iskolai végzettséget, illetve középfokú vagy magasabb szakképzettséget igénylő munkakör betöltése esetén a garantált bérminimumnak megfelelő összeg illeti meg. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 483/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdése szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén január 1-jétől havibér alkalmazása esetén forint, hetibér alkalmazása esetén forint, napibér alkalmazása esetén 4670 forint, órabér alkalmazása esetén 584 forint. Ezen (2) bekezdése szerint az (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérően a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén január 1-jétől havibér alkalmazása esetén forint, hetibér alkalmazása esetén forint, napibér alkalmazása esetén 5430 forint, órabér alkalmazása esetén 679 forint. A költségvetési törvény 7. melléklete szerint, a D fizetési osztály legutolsó, 14. fizetési fokozata által meghatározott garantált illetmény ( , Ft) nem éri el a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimumát ( , Ft). Így, a jogszabálynak megfelelő magasabb összeg jár, valamennyi, a Kjt. 66. (9) bekezdése által érintett közalkalmazottnak a besorolásától függetlenül. A R. közvetlen előírást is tartalmaz a dajka munkakörben tevékenykedők illetményével kapcsolatban: A 32. (3) bekezdése szerint az e -ban foglaltakat a 2. mellékletben felsorolt valamennyi munkakörben alkalmazni kell. Ha a közalkalmazott a B D fizetési osztályba került besorolásra, illetménye nem lehet kevesebb a garantált bérminimum összegénél. A dajka munkakör a R. 2. számú mellékletében felsorolt munkakörök között szerepel. Az A fizetési osztályba sorolt, dajka munkakörű közalkalmazott a minimálbérre jogosult. 4.) A kérdező a közalkalmazott létszámcsökkentés miatti felmentésével kapcsolatosan érdeklődött.

3 3 A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. (1) bekezdése szerint a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt - a 30/A-30/D. -ban és a 32. -ban foglalt korlátozással - felmentéssel akkor szüntetheti meg, ha a) megszűnt a munkáltatónak az a tevékenysége, amelyben a közalkalmazottat foglalkoztatták; b) az Országgyűlés, a Kormány, a költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője, a központi költségvetési szerv vezetője vagy az önkormányzati képviselő-testület döntése alapján a munkáltatónál létszámcsökkentést, illetve átszervezést kell végrehajtani, és emiatt a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség; c) a közalkalmazott munkaköri feladatainak ellátására tartósan alkalmatlanná vált vagy munkáját nem végzi megfelelően; d) a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül [Mt (1) bekezdés g) pont]. Ezen (2) bekezdése szerint a munkáltató a felmentést köteles megindokolni. Az indokolásból a felmentés okának világosan ki kell tűnnie, és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a felmentés indoka valós és okszerű. A Kjt-hez fűzött kommentár szerint a felmentés indokának a fentiek értelmében valósnak és okszerűnek kell lennie. Mivel egyoldalú munkáltatói intézkedésről van szó, ezért a döntést indokolni is szükséges. Az indokoltságra, valamint az okszerűségre vonatkozó követelményt kielégíti, ha a felmentés jogcíme létszámcsökkentés és az erről szóló döntés közzétételét követően kerül sor a közlésére. 5.) A kérdező a megbízási jogviszonyban töltött idő közalkalmazotti besorolásnál történő figyelembevételéről érdeklődött. A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 87/A. -ára figyelemmel a megbízási jogviszony keretében végzett tevékenység időtartama nem vehető figyelembe a közalkalmazott fizetési fokozatának megállapításánál. 6.) A kérdező köztisztviselőként dolgozik, a munkaszüneti napi munkavégzés ellentételezése felől érdeklődött. A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 98. -a szerint (mely a 226. (1) bekezdésére figyelemmel a köztisztviselőkre is irányadó): (1) A kormánytisztviselőt rendkívüli munkaidő teljesítése esetén annak időtartamával azonos mértékű szabadidő illeti meg. (2) Az (1) bekezdéstől eltérően a kormánytisztviselőnek a) a heti pihenőnapon teljesített rendkívüli munkaidő ellenértékeként a munkaidő időtartama kétszeresének, b) a munkaszüneti napon teljesített rendkívüli munkaidő ellenértékeként a munkaidő időtartama háromszorosának megfelelő mértékű szabadidő jár. (3) A kormánytisztviselőt a napi munkaidőn túl teljesített ügyeletért, készenlétért legfeljebb annak időtartamával megegyező mértékű szabadidő illeti meg. Ha az ügyeletre, készenlétre

4 4 a kormánytisztviselő heti pihenőnapján, illetve munkaszüneti napon kerül sor, részére a (2) bekezdés szerinti szabadidő jár. (4) A rendszeresen rendkívüli munkaidőt teljesítő kormánytisztviselő számára legfeljebb évi huszonöt munkanap szabadidő-átalány állapítható meg. (5) A vezetői munkakörben lévő kormánytisztviselő részére akkor jár a rendkívüli munkaidőért szabadidő, illetve szabadidő-átalány, ha ezt a közszolgálati szabályzat megállapítja. (6) Munkaszüneti napon rendes munkaidőben történő munkavégzésre kötelezett kormánytisztviselőt a teljesített munkavégzés időtartama kétszeresének megfelelő mértékű szabadidő illeti meg. (7) A szabadidőt a rendkívüli munkaidő, illetve a (6) bekezdés szerinti munkaidő teljesítését követően legkésőbb harminc napon belül kell kiadni, ha ez nem lehetséges, meg kell váltani. A megváltás mértéke a kormánytisztviselő kifizetéskori illetményének a szabadidőre járó arányos összege. A fentiekre figyelemmel a munkaszüneti napon történt munkavégzést elsősorban szabadidővel kell ellentételezni, ha ez nem lehetséges, csak akkor kell megváltani. 7.) A kérdés arra irányult, hogy a jubileumi jutalmat kérnie kell-e közalkalmazottnak, vagy a munkáltatónak hivatalból kell intézkednie a kifizetés felől. A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 78. (1) bekezdése szerint a huszonöt, harminc, illetve negyvenévi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jubileumi jutalom jár. A jubileumi jutalom jogi jellegét tekintve eltér a jogszabályokban megállapított más jutalmaktól. Míg a jutalmak megadása általános szabályként a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozó kérdésnek számít, addig, ha a közalkalmazott a jubileumi jutalomra jogosító feltételeket megszerzi, részére a munkáltatónak kötelező a jutalom kifizetése. Mindez tehát azt jelenti, hogy a közalkalmazottnak a jubileumi jutalom alanyi jogon jár, így a munkáltató - akár csak az illetményt - külön közalkalmazotti kérelem nélkül, az esedékesség időpontjában köteles kifizetni. Ha ez elmarad, a közalkalmazott, a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvénynek (a továbbiakban: Mt.) a közalkalmazotti jogviszonyra is alkalmazandó szabályai szerint bíróság előtt érvényesítheti a kifizetésre vonatkozó igényét {Mt (1) bekezdés}. Munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti közigazgatási és munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez, vagy végzett. Az Mt a szerint: (1) A munkajogi igény három év alatt évül el. (2) A bűncselekménnyel okozott a) kár megtérítésére vagy

5 5 b) személyiségi jogsértéssel összefüggő sérelemdíj megfizetésére irányuló igény öt év; ha a büntethetőség elévülési ideje ennél hosszabb, ennek megfelelő idő alatt évül el. (3) Az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni. (4) Az elévülésre egyebekben a polgári jogi szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a munkavállaló igényének érvényesítésével kapcsolatos elévülési időt a felek nem rövidíthetik le. A fentiekben kifejtetteknek megfelelően, miután a jubileumi jutalom alanyi jogon jár, a közalkalmazottnak nem kell figyelnie, hogy az mikor lesz esedékes, azonban ezt mégis célszerű megtennie, miután a kifizetésére vonatkozó igény elévülhet. 8.) A kérdés arra irányult, hogy a felsőoktatásban óraadót lehet-e megbízási jogviszonyban foglalkoztatni. A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény (Felsőokt. tv.) részletesen tartalmazza az oktatókra, tudományos kutatókra, tanári munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó szabályokat. A törvény 25. (3) bekezdése szerint megbízási jogviszony keretében az oktatói feladat akkor látható el, ha a tevékenység jellege ezt megengedi, továbbá a végzett munkára fordított idő nem haladja meg a teljes munkaidő hatvan százalékát (a továbbiakban: óraadó oktató). Az óraadó oktató alkalmazásánál a 24. (5) és e (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazni kell. Megbízási jogviszony létesíthető továbbá az eseti, nem rendszeres oktatói feladatokra. A felsőoktatási intézmény a vele közalkalmazotti, illetve munkaviszonyban álló személlyel a munkakörébe nem tartozó oktatói feladatok ellátására megbízási jogviszonyt létesíthet. A fentiekre figyelemmel, a Felsőokt. tv. nem zárja ki, hogy óraadó tanár megbízási jogviszony keretében végezze a tevékenységét, ha ennek a feltételei fennállnak. 9.) A kérdező szociális intézményben dolgozik takarítóként. Kérdése arra irányult, hogy jár-e neki a szociális területen foglalkoztatottak bérpótléka. A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet a 19/2014. (II.3.) Korm. rendelettel módosításra került. A módosítás következtében a végrehajtási rendelet kiegészült egy 15/A. -sal, melynek értelmében a közalkalmazottat a besorolása alapján ágazati pótlék illeti meg, melynek mértékét az 5. számú melléklet tartalmazza. A jogszabály szövege nem tesz különbséget szakmai és technikai dolgozók között. Összeállította: dr. Vass László

Tervezett munkaügyi ellenőrzések 2017-benfókuszban a munkaviszony megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek

Tervezett munkaügyi ellenőrzések 2017-benfókuszban a munkaviszony megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek Tervezett munkaügyi ellenőrzések 2017-benfókuszban a munkaviszony megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek Munkaügyi tájékoztató CSMKIK 2017. február 24. Szeged 2015. 8.

Részletesebben

Jogszabályi változások január 1-jei hatállyal

Jogszabályi változások január 1-jei hatállyal Jogszabályi változások 2016. január 1-jei hatállyal 2015. évi CCVI. törvény az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról 1. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása. Dr. Tánczos Rita

Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása. Dr. Tánczos Rita Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása Dr. Tánczos Rita Kinevezési feltétel állampolgárság Áttv Kttv.: magyar állampolgárság Kjt.: Magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás

Részletesebben

Bérek, bérpótlékok 2017-ben

Bérek, bérpótlékok 2017-ben 2017.01.01. Bérek, bérpótlékok 2017-ben a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban Az összefoglaló a 2017. január 1-én hatályos jogszabályi rendelkezések alapján készült. MINIMÁLBÉR, BÉRMINIMUM

Részletesebben

Bérek, bérpótlékok 2017-ben

Bérek, bérpótlékok 2017-ben 2017.02.20. Bérek, bérpótlékok 2017-ben a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban Módosított összefoglaló a 2017. február 17-től hatályos jogszabályi rendelkezések alapján. MINIMÁLBÉR, BÉRMINIMUM

Részletesebben

Tegnap Mt., ma Kjt. És holnap?

Tegnap Mt., ma Kjt. És holnap? Tegnap Mt., ma Kjt. És holnap? A gazdasági társaságok költségvetési intézménnyé alakulásának munkaügyi aspektusai dr. Illés Márta illes.marta@spaheviz.hu Az átalakulás jogszabályi háttere 2013. évi XXV.

Részletesebben

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /242 mellék

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /242 mellék Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/242 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzati alkalmazottak

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére. Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére. Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések

Részletesebben

Elöljáróban: A Törvényjavaslattal megállapított Hszt.362/E. (1):

Elöljáróban: A Törvényjavaslattal megállapított Hszt.362/E. (1): Elöljáróban: A Törvényjavaslattal megállapított Hszt.362/E. (1): A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó

Részletesebben

Minimálbér és garantált bérminimum

Minimálbér és garantált bérminimum Minimálbér és garantált bérminimum Magyar Közlöny 2016. évi 204. száma 430/2016. (XII. 15.) Kormányrendelet Minimálbér: 138 000 Ft A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Az előterjesztés a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.)

Részletesebben

Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek

Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek Magyar joganyagok - 1997. évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 19921. oldal 1997. évi LVI. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról 1 1.

Részletesebben

1/2017. (I. 10.) számú kancellári utasítás

1/2017. (I. 10.) számú kancellári utasítás 1/2017. (I. 10.) számú kancellári utasítás az oktatói, kutatói munkát segítő és egyéb munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottak 2017. évi béremeléséről Budapest, 2017 (Hatályos: 2017. január 10. napjától)

Részletesebben

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató kiadványa gépipari vállalkozások számára

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató kiadványa gépipari vállalkozások számára A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 Minimálbér kifizetés, kiküldetés, behívásos munkavégzés szabályosan A Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Részletesebben

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium EGYSZERŰBBEN, DE SZABÁLYOSAN! a munkaügyi hatósági ellenőrzések tapasztalatai az építőiparban, különös tekintettel az egyszerűsített foglalkoztatásra Előadó:

Részletesebben

A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról

A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében foglalt feladatkörében

Részletesebben

TÖRVÉNY SZERINT KÖTELEZŐ ÉS ADHATÓ ALAPBÉREK A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN ÉVBEN MINDEN FENNTARTÓ RÉSZÉRE

TÖRVÉNY SZERINT KÖTELEZŐ ÉS ADHATÓ ALAPBÉREK A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN ÉVBEN MINDEN FENNTARTÓ RÉSZÉRE TÖRVÉNY SZERINT KÖTELEZŐ ÉS ADHATÓ ALAPBÉREK A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN 2017. ÉVBEN MINDEN FENNTARTÓ RÉSZÉRE Készítette: Paffériné Kovácshegyi Nóra Mód-Szer-Tár Kft. PEDAGÓGUS BÉRTÁBLA VÁLASZTÁSA PEDAGÓGUS

Részletesebben

2006, évi.... törvény a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról 1. (1) A köztisztviselők jogállásáról szóló

2006, évi.... törvény a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról 1. (1) A köztisztviselők jogállásáról szóló országgyű S Hfvafiala A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA Irományszám : 1 lsec É : 1006 JúN 2 3 T/366. számú törvényjavaslat a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról Előadó

Részletesebben

Felelősen, egészségesen, biztonságosan. Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér 7. munka@lab.hu www.munka.hu www.ujszechenyiterv.gov.

Felelősen, egészségesen, biztonságosan. Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér 7. munka@lab.hu www.munka.hu www.ujszechenyiterv.gov. Felelősen, egészségesen, biztonságosan A foglalkoztatásra vonatkozó legfontosabb szabályok és a munkáltatók által elkövetett leggyakoribb jogsértések Előadó: Dr. Járai József Krisztián osztályvezető Munkaügyi

Részletesebben

A PEDAGÓGUSOK MUNKAIDEJÉNEK BEOSZTÁSA

A PEDAGÓGUSOK MUNKAIDEJÉNEK BEOSZTÁSA A PEDAGÓGUSOK MUNKAIDEJÉNEK BEOSZTÁSA 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 17. (1) Nevelési-oktatási intézményben a pedagógus számára a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részében 1.

Részletesebben

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és végrehajtási rendelete 2007. nyári módosításai

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és végrehajtási rendelete 2007. nyári módosításai A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és végrehajtási rendelete 2007. nyári módosításai Dr. Madarász Hedvig évi XXXIII. törvény módosítása Az Országgyűlés 2007. június 25-ei ülésnapján fogadta

Részletesebben

Bevezető rendelkezések 1.

Bevezető rendelkezések 1. Murakeresztúr Község önkormányzati Képviselőtestületének 12/2004.(V. 21.) számú rendelete a köztisztviselők munkavégzésének szabályairól, valamint az egyéb juttatásokról Murakeresztúr Község Önkormányzati

Részletesebben

Város Jegyzője ELŐTERJESZTÉS

Város Jegyzője ELŐTERJESZTÉS Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/242 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS A köztisztviselők

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi

Részletesebben

Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/1995.(I.30.) számú önkormányzati rendelete

Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/1995.(I.30.) számú önkormányzati rendelete Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/1995.(I..) számú önkormányzati rendelete a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény végrehajtásáról. Orfű Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

számfejtett ágazati pótlékhoz A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás.

számfejtett ágazati pótlékhoz A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás. Gyakran ismétlődő kérdések a nem állami szociális fenntartók ágazati pótlék támogatásával kapcsolatban 1. Kérdés: A támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló kormányrendelet

Részletesebben

Bérpótlékok: A munkavállalót a Munka Törvénykönyve alapján megillető bérpótlékok:

Bérpótlékok: A munkavállalót a Munka Törvénykönyve alapján megillető bérpótlékok: Mennyi bérpótlék jár? - Bérpótlékok 2011-2012: éjszakai pótlék, műszakpótlék, ügyeleti pótlék, készenléti díj, vasárnapi és munkaszüneti napi munkavégzés pótléka. Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy

Részletesebben

Magyar joganyagok - 350/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - az egyházi és nem állami sz 2. oldal (3) Az egyházi és nem állami szociális fenntartó a részé

Magyar joganyagok - 350/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - az egyházi és nem állami sz 2. oldal (3) Az egyházi és nem állami szociális fenntartó a részé Magyar joganyagok - 350/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - az egyházi és nem állami sz 1. oldal 350/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet az egyházi és nem állami szociális fenntartóknál dolgozók részére a 2018.

Részletesebben

HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK. CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév

HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK. CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév Háztartás - család A háztartás azoknak a személyeknek az összessége, akik

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 13-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 13-ai ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. december 13-ai ülésére Iktató szám: 222/2018. Tárgy: Javaslat a közszolgálati tisztviselők juttatásainak

Részletesebben

Magyar joganyagok - 351/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 2. oldal (3)1 3. (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kiv

Magyar joganyagok - 351/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 2. oldal (3)1 3. (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kiv Magyar joganyagok - 351/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 1. oldal 351/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,

Részletesebben

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék Az ÓBUDAI EGYETEMEN OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK és TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. * 1417 Budapest, Pf.: 11. Központi telefon: 322-8452, 322-8453, 322-8454, 322-8455, 322-8456 Elnök, alelnökök tel/fax: 322-2249

Részletesebben

Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya)

Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya) Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya) Előadó: Dr. Bicskei Ildikó A munkaviszony megszűnése I. A munkaviszony megszűnik:

Részletesebben

Igaz-hamis, felelet-választós tesztsor IV. forduló

Igaz-hamis, felelet-választós tesztsor IV. forduló Igaz-hamis, felelet-választós tesztsor IV. forduló 2015.10.27. Előadó: Sümegi Nóra Jogszabályi háttér: A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) XII. fejezet A munka díjazása (136 152.

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Gyermekvilág Óvoda igazgatói állásának betöltésére

Részletesebben

A Kormány. /2017. (.) Korm. rendelete

A Kormány. /2017. (.) Korm. rendelete A Kormány /2017. (.) Korm. rendelete a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-ai ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. február 16-ai ülésére Iktató szám: 33/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: I.) A közszolgálati tisztviselők

Részletesebben

Dr. Papp Anett, munkaügyi szakjogász. Munkajog: kérdések-válaszok 1. Kérdés

Dr. Papp Anett, munkaügyi szakjogász. Munkajog: kérdések-válaszok 1. Kérdés Dr. Papp Anett, munkaügyi szakjogász Munkajog: kérdések-válaszok 1 Jelenleg beosztott óvónőként dolgozom, de hamarosan óvodavezetői feladataim lesznek. Egy két csoportos óvodában dolgozunk hárman, (a kolléganőnek

Részletesebben

MIRE FIGYELJÜNK A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSEKOR?

MIRE FIGYELJÜNK A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSEKOR? MIRE FIGYELJÜNK A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSEKOR? Az új Munka Törvénykönyve a munkaviszony megszüntetésének rendszerét némiképp átalakította. A munkaviszony megszüntetésére a jövőben az alábbi módokon kerülhet

Részletesebben

Segítségnyújtás. d) az Európai Iskolákban pedagógus-munkakörben munkaviszonyban,

Segítségnyújtás. d) az Európai Iskolákban pedagógus-munkakörben munkaviszonyban, Aranyosiné Borsodi Éva Közokt.szakértő 06 30 847 33 73 Segítségnyújtás Felmerült kérdések? Az egy-két évet határozott idővel, vagy kinevezéssel foglalkoztatott pedagógusok esetében mi a jogszabályi háttér,hogyan

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Tel/Fax: 59/ , ELŐTERJESZTÉS

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Tel/Fax: 59/ ,  ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló 23/2001.(X.25.) Önkorm. rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A közszolgálati

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről (Egységes szerkezetben

Részletesebben

Bérek, bérpótlékok 2018-ban

Bérek, bérpótlékok 2018-ban 2018.01.06. Bérek, bérpótlékok 2018-ban a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban. Meleg Sándor MINIMÁLBÉR, BÉRMINIMUM A minimálbér és a garantált bérminimum tárgyában 2016. november 22-én

Részletesebben

Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben!

Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben! Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben! Többen jelezték, hogy véleményük szerint nem megfelelő a fizetési osztályba sorolásuk. Az alábbi cikk közérthetően magyarázza

Részletesebben

Munkajogi aktualitások 2015. Előadó: dr. Kártyás Gábor gabor.kartyas@opussimplex.com

Munkajogi aktualitások 2015. Előadó: dr. Kártyás Gábor gabor.kartyas@opussimplex.com Munkajogi aktualitások 2015 Előadó: dr. Kártyás Gábor gabor.kartyas@opussimplex.com 1 1 Egyenlőtlen munkaidő-beosztás, munkaidőkeret 2 2 A munkaidő beosztása - Annak meghatározása, a mv mikor teljesíti

Részletesebben

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA TARTALOMJEGYZÉK ELSŐ RÉSZ 13 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET (1. 13. ) 13 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A törvény célja 13 2. A törvény hatálya

Részletesebben

A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék

A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék 2. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék A BMF OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK ÉS TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN

Részletesebben

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4.1 1 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése Az egyik legradikálisabb munkajogi változás a munkaviszony megszűnését, illetve megszüntetését érinti. Az

Részletesebben

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi

Részletesebben

A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke ( )

A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke ( ) A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke (2012 2016) Lezárva: 2016. szeptember A A foglalkoztatást meghatározó jogszabályok A 1 A nemzeti köznevelési

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka

Részletesebben

Magyar joganyagok évi LIX. törvény - az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és 2. oldal (7) Az igényérvényesítés időpontjától függetlenül öreg

Magyar joganyagok évi LIX. törvény - az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és 2. oldal (7) Az igényérvényesítés időpontjától függetlenül öreg Magyar joganyagok - 1996. évi LIX. törvény - az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és 1. oldal 1996. évi LIX. törvény az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 2/2018. (II. 1.) Korm. rendelet az egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók, valamint a szociális ágazatban egészségügyi munkakörben dolgozók béremelésével összefüggésben egyes kormányrendeletek

Részletesebben

Frissítve: október :05 Netjogtár Hatály: 2015.IX.9. - Magyar joganyagok /2012. (XII. 29.) Korm. határozat - a közszférában alkalma 1

Frissítve: október :05 Netjogtár Hatály: 2015.IX.9. - Magyar joganyagok /2012. (XII. 29.) Korm. határozat - a közszférában alkalma 1 Magyar joganyagok - 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat - a közszférában alkalma 1. oldal 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről 1. A Kormány 1.1.

Részletesebben

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás Készítette: Görgei Zsolt Vállalkozások besorolása 2 3 4 Adókedvezmények a szociális hozzájárulási adóból A megváltozott

Részletesebben

A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke ( )

A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke ( ) A Munkaügy a közoktatásban című kézikönyv összes eddig megjelent köteteinek tartalomjegyzéke (2012 2017) Lezárva: 2017. szeptember A A foglalkoztatást meghatározó jogszabályok A 1 A nemzeti köznevelési

Részletesebben

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt évi takarítási óradíj

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt évi takarítási óradíj A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt 2017. évi takarítási óradíj A 2017. évi takarítási óradíj költségelemei % Betanított takarító alkalmazottként, heti 5 munkanap, állandó 1 műszak

Részletesebben

Közalkalmazotti bérek 2011-ben

Közalkalmazotti bérek 2011-ben Közalkalmazotti bértábla 2011 - Az új közalkalmazotti bértábla 2011-től megtalálható a b erkalkulator.net oldalán. A köztisztviselői illetményalap és a közalkalmazotti bértábla 2011-ben is a 2008. januári

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó a s z a k m a i g y a k o r l a t i i d ő s z á m í t á s á h o z 6. szakmai gyakorlatnak kell elfogadni össze kell számítani

T á j é k o z t a t ó a s z a k m a i g y a k o r l a t i i d ő s z á m í t á s á h o z 6. szakmai gyakorlatnak kell elfogadni össze kell számítani . számú melléklet T á j é k o z t a t ó a s z a k m a i g y a k o r l a t i i d ő s z á m í t á s á h o z A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 992. évi XXXIII.

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Általános magatartási követelmények Az adott helyzetben általában elvárható magatartás ÚJ! Jóhiszeműség és tisztesség

Részletesebben

MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSE

MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSE MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSE A munkaviszony megszüntetésére az alábbi módokon kerülhet sor: Közös megegyezés A munkáltató és a munkavállaló a munkaviszonyt közös megegyezéssel bármikor megszüntetheti. A

Részletesebben

Zsámbék Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2005. (I.31.) Ö.K. számú RENDELETE *

Zsámbék Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2005. (I.31.) Ö.K. számú RENDELETE * Zsámbék Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2005. (I.31.) Ö.K. számú RENDELETE * A Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői jogviszonyával összefüggő juttatásokról és támogatásokról Zsámbék

Részletesebben

T/12490/27. számú EGYSÉGES JAVASLAT. a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvényjavaslat zárószavazásához

T/12490/27. számú EGYSÉGES JAVASLAT. a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvényjavaslat zárószavazásához MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/12490/27. számú EGYSÉGES JAVASLAT a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvényjavaslat zárószavazásához Előadó: Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

A munkaviszony megszűnése és megszüntetése

A munkaviszony megszűnése és megszüntetése A munkaviszony megszűnése és megszüntetése (63-85. ) A munkaviszony megszűnése A törvény a munkaviszony megszűnése alatt azokat az eseteket szabályozza, amelyeknél a munkaviszony automatikusan, a felek

Részletesebben

Készítette: Dr. Mészáros Enikő Frissítve: 2013. március 21.

Készítette: Dr. Mészáros Enikő Frissítve: 2013. március 21. Pest Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége Készítette: Dr. Mészáros Enikő Frissítve: 2013. március 21. Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat bankszámla-hozzájárulással kapcsolatos döntések meghozatalára E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat bankszámla-hozzájárulással kapcsolatos döntések meghozatalára E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 228. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat bankszámla-hozzájárulással kapcsolatos döntések meghozatalára E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. augusztus 30., péntek Tartalomjegyzék 2013. évi CXXXVII. törvény A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról 66434 326/2013.

Részletesebben

A munkabér elszámolása a munkaidőkeretet alkalmazó munkáltatók vonatkozásában

A munkabér elszámolása a munkaidőkeretet alkalmazó munkáltatók vonatkozásában Fórum Média Kiadó Kft. 1139 Budapest, Váci út 91. Tel.: +36 1 273 2090 Fax: +36 1 468 2917 E-mail: forum-media@forum-media.hu A munkabér elszámolása a munkaidőkeretet alkalmazó munkáltatók vonatkozásában

Részletesebben

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyoknál a járulékfizetési kötelezettség megállapításához. Minimálbér 30% 30-ad rész

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyoknál a járulékfizetési kötelezettség megállapításához. Minimálbér 30% 30-ad rész Minimálbér és a garantált bérminimum 2012: ennyi a járulékfizetés összege. A kormány elfogadta a minimálbér és a garantált bérminimum összegét. A NAV összefoglalójából kiderül, hogy mennyivel változott

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM GYAKORNOKI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM GYAKORNOKI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM A Miskolc, 2015 Szabályzat érvényességi ideje: határozatlan 7.15. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM A A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 38/2015. SZ. HATÁROZATA. Készült 8 példányban.

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó a s z a k m a i g y a k o r l a t i i d ő s z á m í t á s á h o z 6. szakmai gyakorlatnak kell elfogadni össze kell számítani

T á j é k o z t a t ó a s z a k m a i g y a k o r l a t i i d ő s z á m í t á s á h o z 6. szakmai gyakorlatnak kell elfogadni össze kell számítani T á j é k o z t a t ó a s z a k m a i g y a k o r l a t i i d ő s z á m í t á s á h o z A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/3633/5. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 17:59 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: TBTIZFUQ0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

I. Fejezet Bevezető rendelkezések 1..

I. Fejezet Bevezető rendelkezések 1.. Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzatának 7/1995. (IV. 19.) Ök. rendelete Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzatának

Részletesebben

A Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Tájékoztatója. Gyakran Ismételt Kérdések a kiegészítő pótlékról

A Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Tájékoztatója. Gyakran Ismételt Kérdések a kiegészítő pótlékról A Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Tájékoztatója Gyakran Ismételt Kérdések a kiegészítő pótlékról A Kormány, kiemelt figyelemmel a szociális ágazatban dolgozó szakemberek

Részletesebben

Közalkalmazotti Szabályzat

Közalkalmazotti Szabályzat Közalkalmazotti Szabályzat Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Várpalota, Dankó u. 16/V. 2016. Vázlat 1. A szabályzat hatálya 3.

Részletesebben

Pedagógusbér a 2016/2017.tanévben

Pedagógusbér a 2016/2017.tanévben Pedagógusbér a 2016/2017.tanévben a jelenlegi, (2016.05.06.) még hatályos jogszabályok alapján - VÁLTOZÁS VÁRHATÓ(differenciálás)!!! 326/2013.Korm.rendelet 38. (3) 2016. szeptember 1. és 2017. augusztus

Részletesebben

I. Fejezet Bevezető rendelkezés A RENDELET HATÁLYA

I. Fejezet Bevezető rendelkezés A RENDELET HATÁLYA Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2003. (X. 29.) rendelete Kerepes Nagyközség Polgármesteri Hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről egységes szerkezetben

Részletesebben

2007. évi. törvény a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjéről

2007. évi. törvény a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjéről 2007. évi. törvény a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjéről 1. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 193/V. -ának (5) (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CLXXXVII. törvény - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2. oldal 124/B. (1) E fejezet hatálya az Országgyűlés Hivatala

Magyar joganyagok évi CLXXXVII. törvény - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2. oldal 124/B. (1) E fejezet hatálya az Országgyűlés Hivatala Magyar joganyagok - 2017. évi CLXXXVII. törvény - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 1. oldal 2017. évi CLXXXVII. törvény a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és az Országgyűlésről

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZÉSI SZABÁLYZAT 2015

TOVÁBBKÉPZÉSI SZABÁLYZAT 2015 NYITNIKÉK NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZUHOGY OM azonosító:201762 TOVÁBBKÉPZÉSI SZABÁLYZAT 2015 Készítette: Fórisné Nagy Márta óvodavezető Elfogadta: és jóváhagyta: Fenntartó Önkormányzat Véleményezte:és elfogadta:

Részletesebben

EGVE régióülés 2013. március 07.(csütörtök) 10:00. Petz Aladár Kórház Győr

EGVE régióülés 2013. március 07.(csütörtök) 10:00. Petz Aladár Kórház Győr EGVE régióülés 2013. március 07.(csütörtök) 10:00. Petz Aladár Kórház Győr Házigazda köszöntője, az Intézmény bemutatása Előadó: Dr. Tamás László János főigazgató 10:00-10:15 A Munka Törvénykönyv változásai,

Részletesebben

Szabályos foglalkoztatás és a leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok a szállítmányozó és raktározási tevékenységet végző kis- és

Szabályos foglalkoztatás és a leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok a szállítmányozó és raktározási tevékenységet végző kis- és Szabályos foglalkoztatás és a leggyakoribb munkaügyi szabálytalanságok a szállítmányozó és raktározási tevékenységet végző kis- és középvállalkozásoknál Előadó: dr. Járai József Krisztián osztályvezető

Részletesebben

Az Egyetemi Tanács 53/2004/2005. sz. határozata az egyetem évi költségvetése végrehajtásához szükséges takarékossági és hatékonysági

Az Egyetemi Tanács 53/2004/2005. sz. határozata az egyetem évi költségvetése végrehajtásához szükséges takarékossági és hatékonysági Az Egyetemi Tanács 53/2004/2005. sz. határozata az egyetem 2005. évi költségvetése végrehajtásához szükséges takarékossági és hatékonysági intézkedésekről A 2005. évi, mintegy 500 millió forint többletkiadás

Részletesebben

Bérek, bérpótlékok 2018-ban

Bérek, bérpótlékok 2018-ban 2018.02.24. Bérek, bérpótlékok 2018-ban a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban Meleg Sándor MINIMÁLBÉR, BÉRMINIMUM A minimálbér és a garantált bérminimum tárgyában 2016. november 22-én

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Kormányrendeletek

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Kormányrendeletek M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 118. szám 11983 III. Kormányrendeletek A Kormány 238/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelete az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz

Részletesebben

A SZABADSÁGRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

A SZABADSÁGRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK A SZABADSÁGRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Dr. Ember Alex Ügyvéd, munkaügyi szakjogász Habilitált egyetemi adjunktus, PhD Tanszékvezető helyettes, SZTE A SZABADSÁG FOGALMA, FAJTÁI A szabadság fogalma: A munkavállalót

Részletesebben

Munkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu

Munkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu Munkajogi ismeretek 2014. 1 A munkajogi szabályok rendszere Alaptörvény Törvények 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

KaPI intézményvezetői értekezlet Gazdasági feladatok Oláh Gáborné

KaPI intézményvezetői értekezlet Gazdasági feladatok Oláh Gáborné KaPI intézményvezetői értekezlet Gazdasági feladatok 2017.02.10. Oláh Gáborné 2016. évi állami támogatások elszámolási határideje MÁK felé 2017. március 31. Óvodai átlagbér alapú támogatás elszámolása

Részletesebben

Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének évi konferenciája - előadás

Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének évi konferenciája - előadás Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének 2016. évi konferenciája - előadás dr. Schulcz Máté 2016. október 6. Előadás témakörei: Munkaidő beosztás kérdései - munkaidő keret, pihenőidő és rendkívüli munkaidő

Részletesebben

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések 89036 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 222. szám 29. E rendelet 15. (7) bekezdésétől eltérően a közigazgatási szerv 2014-ben a 2014. január 1-jei állapotnak megfelelően köteles adatot szolgáltatni legkésőbb

Részletesebben

Pánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2001./XI.1. / számú rendelete. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól támogatásairól

Pánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2001./XI.1. / számú rendelete. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól támogatásairól Pánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2001./XI.1. / számú rendelete A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól támogatásairól A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII.

Részletesebben

Készült: :58

Készült: :58 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,

Részletesebben

1. Napirend ELŐTERJESZTÉS óvodavezetői állásra érkezett pályázatok elbírálása, óvodavezetői megbízás

1. Napirend ELŐTERJESZTÉS óvodavezetői állásra érkezett pályázatok elbírálása, óvodavezetői megbízás 1. Napirend óvodavezetői megbízás 1. Napirend ELŐTERJESZTÉS óvodavezetői állásra érkezett pályázatok elbírálása, óvodavezetői megbízás Tisztelet Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata képviselő-testületének

Részletesebben

Tartalom és módosított rendeletek:

Tartalom és módosított rendeletek: 238/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól hatályos: 2016.08.18-2016.12.31

Részletesebben

Óvodai nevelő munkát érintő jogszabályok gyűjteménye

Óvodai nevelő munkát érintő jogszabályok gyűjteménye Óvodai nevelő munkát érintő jogszabályok gyűjteménye 2016.08.02-án MÓDOSÍTOTT Összeállította: Aranyosiné Borsodi Éva kistérségi tanügy-igazgatási szakértő http://aranyoskozszolg.ininet.hu segedanyag.aranyosine@gmail.com

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REKTORI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA AZ ÖTÉR JUTTATÁS ELŐLEGE KIFIZETÉSÉNEK RÉSZLETSZABÁLYAIRÓL

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REKTORI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA AZ ÖTÉR JUTTATÁS ELŐLEGE KIFIZETÉSÉNEK RÉSZLETSZABÁLYAIRÓL A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REKTORI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA AZ ÖTÉR JUTTATÁS ELŐLEGE KIFIZETÉSÉNEK RÉSZLETSZABÁLYAIRÓL BUDAPEST 2016. Bevezetés A Budapesti Gazdasági Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Rektori

Részletesebben

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. KOLLOKVIUMI MINIMUMKÉRDÉSEK 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV II. félév 1. A munkajogi felelősség rendszere (előadásvázlat 1.) 2. A felróhatóság fogalma és szerepe a munkajogban

Részletesebben

Iromány száma: T/4142. Benyújtás dátuma: :41. Parlex azonosító: 124F7DNC0001

Iromány száma: T/4142. Benyújtás dátuma: :41. Parlex azonosító: 124F7DNC0001 Iromány száma: T/4142. Benyújtás dátuma: 2019-01-11 09:41 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 124F7DNC0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben