Thomas Meyer. Az emberi tudat és tisztánlátás fejlődése

Átírás

1 Thomas Meyer Az emberi tudat és tisztánlátás fejlődése A Tao-impulzus múltja, jelene és jövője D. N. Dunlop emlékére ELŐSZÓ A 2. KIADÁSHOZ

2 Sok éve már, hogy e kis Tao-könyv első kiadása elfogyott a könyvesboltok polcairól. Számtalan helyről, a legkülönfélébb módon érkeztek hozzám a jelzések, melyek egy újabb kiadás megjelenését sürgették. Lényegében változatlan tartalommal kerül az olvasók kezébe ez az összeállítás, az első kiadáshoz képest mindössze néhány jelentéktelen helyesbítést és kiegészítést eszközöltem rajta. A Tao és a jövő technológiája című fejezettel összefüggésben szeretném figyelmükbe ajánlani az alábbi, jelen művel egy időben megjelenő könyvet: Ein Leben für den Geist Ehrenfried Pfeiffer ( ) (harmadik kiadás), mely többek között Pfeiffer ez idáig kiadatlan önéletrajzát is tartalmazza. Ehrenfried Pfeiffer azon kevesek közé tartozott, akiket Rudolf Steiner beavatott a jövő éteri technológiájába. A Der Europäer című havilapban a Keely-technika és a Strader-motor témakörében (1. évf. 6. sz. és 7. évf. 5. sz.) olvashatnak néhány írást. Tekintettel az olajért folytatott egyre pusztítóbb háborúkra, a közeljövő szempontjából különös jelentőségű egy olyan éteri energia felismerése és használata, amely pótolja ezt a fosszilis erőforrást - amint ez például a Strader-technika célja is volt; nem utolsó sorban azért, hogy egy ilyen jövőbeni energiaforrás mint a holnap világgazdasága számára egyre fontosabbá váló alap ne kerülhessen minden további nélkül egy viszonylag kis hatalmi csoport birtokába. Külön köszönettel tartozom egy magát megnevezni nem kívánó személynek, aki lehetővé tette könyvem újbóli megjelenését. Thomas Meyer Bázel, március 18. ELŐSZÓ AZ 1. KIADÁSHOZ D. N. Dunlop 1935 májusában bekövetkezett halála után Ita Wegman a következő szavakkal foglalta össze benyomását, melyet az elhunyt arca tett rá: Ez az arc maga volt a kinyilatkoztatás. 2

3 Mintha fejéből a TAO szó csendült volna fel, majd egy kép merült fel bennem: egy olyan ember arcát láttam, aki a Nagy Szellem kinyilatkoztatásait figyeli. Egy olyan lény benyomását keltette, aki eggyé vált mindazzal, ami a természet mögött rejtőzik. Két okból áll éppen ez az idézet könyvem előszavának elején. Egyrészről azt tapasztaltam, hogy Dunlop lényének és törekvésének megértése szempontjából kulcsfontosságúak Ita Wegman meglátásai, másrészről ezek a gondolatok adták meg e kis könyv alaphangját. A Dunlop életművön való munkám után a Tao motívum bizonyos tekintetben mintegy önállósulni és tágulni kezdett, ezért úgy gondoltam, hogy egy előadássorozat keretében kísérlem meg elmélyíteni a szimbólummal kapcsolatos ismereteket. Egyúttal indíttatást éreztem arra, hogy a Tao-könyvvel kapcsolatos munkám során egyre több figyelmet szenteljek az antropozófiai mozgalmon belül viszonylag kevéssé ismert beavatott individualitásnak, Skythianosnak is. Az emberiség ezen vezetőjéről Rudolf Steiner csupán néhány - ámde nyomatékos - kijelentést tett, melyek minden bizonnyal sokkal többet rejtenek magukban, mint amennyi elsőre megmutatkozik belőlük. Könyvem kidolgozásakor három alapvető forrásból merítettem: Rudolf Steiner Tao-ra vonatkozó utalásaiból, szellemi történelemkutatásának központi eredményeiből, valamint A szabadság filozófiája című könyvéből. Tekintettel arra, hogy egy olyan témáról van szó, amellyel antropozófiai körökben mindezidáig nemigen foglalkoztak jóllehet egyre növekvő mértékben látnak napvilágot a legkülönfélébb Tao publikációk, szándékosan idézem gyakran Rudolf Steiner szavait. Ezzel nem csupán a Rudolf Steiner műveiben kevéssé jártas olvasót szeretném rögtön a mélyvízbe dobni, hanem azt is be kívánom mutatni, hogy Steiner Tao-val kapcsolatos fejtegetései hasonlóan számos, látszólag perifériális kérdéskörhöz nem képeznek egy rendszerbe zárható egészet. Ennek oka bizonyára nem csupán a szellemi kutató időhiányában keresendő, akinek nem volt lehetősége arra, hogy minden oldalról kidolgozza a témát; jó adag pedagógiai szándék bújik meg mögötte: Rudolf Steiner egyes kijelentéseinek hiányossága, látszólagos ellentmondása arra ösztönözheti az olvasót, hogy önállóan, egészséges emberi értelmére támaszkodva megkeresse a kijelentések közötti kapcsolatot. Írásom is ezt a célt szolgálja, szeretném egy átfogó fénybe állítani Rudolf Steiner Tao-ra vonatkozó kijelentéseit, amely az olvasó számára rávilágíthat bizonyos belső összefüggésekre. A fényforrás ezúttal az emberi tudatfejlődés antropozófiai szemlélete, mely szerint az emberi tudatfejlődés, nagy vonalakban, három fázisra osztható. A régi, álomszerű tisztánlátás fázisára mellyel az atlantiszi ember még ösztönös képességként rendelkezett -, ezt a teljesen tudatos gondolatképzés korszaka követi, miközben napjainkban már egy teljesen új tisztánlátás hajnalhasadásánál állunk. Ennek a tisztánlátásnak azonban minden tekintetben a tudatfejlődés második fázisának eredményein kell nyugodnia. Leírásom be szeretné mutatni, miként fedezhető fel a Tao -ban egy mindhárom fázist átfogó, és azokat kölcsönös viszonyukban rendező elv. Célom elérése érdekében bátorkodtam levonni Rudolf Steiner kijelentéseiből néhány következtetést, például Goethe Taoizmus -ával kapcsolatban, valamint a Taoizmus időszerű megjelenési formáját illetően, melyet Rudolf Steiner A szabadság filozófiája című könyvében ábrázolt. Végül láthatóvá kívánom tenni azt a harcteret, amelyen napjaink Tao körüli összeütközései folynak, tekintettel arra, hogy ez esetben sokkal többről van szó, mint néhány irodalmi, avagy kultúrtörténeti érdeklődő külsődleges, világnézeti csatározásáról: az emberiség központi ügye forog kockán! A Tao ugyanis a legbensőségesebb módon kapcsolódik az ember mint önálló szellemi lény eredetéhez, jelentéséhez és fejlődésének céljához. Bázel, március 4. BEVEZETÉS A TAO egyszerre jelenti a lélek mélyen elrejtett magját 3

4 és magasrendű jövőjét. (Rudolf Steiner) Minden létezőre igaz a megállapítás: vagy ember volt, vagy ember, vagy ember lesz. 1 Az okkultizmus magvas kijelentése megsejtetheti velünk egyúttal a Tao impulzus horderejét is, mivel esetében a legátfogóbb fejlődésimpulzusról beszélhetünk. Egykor, a régi Atlantiszon élő emberiség számára a Tao hangja csendült fel minden létezőből. Az Atlantisz utáni korszakokban ez a hang fokozatosan elhalkult, majd teljesen elnémult, a jövőben azonban ismét hallhatóvá válik, mégpedig magán az emberen keresztül fog felcsendülni. Mit jelent ez a rejtélyes Tao-hang? Milyen érzéseket kelt? Van-e esetleg valami feladatunk vele kapcsolatban? Elégedjünk meg egyelőre azzal a megállapítással, mely szerint utórezgéseit a német Tau (harmat) szó hordozza. Véletlenszerű hangzó azonosság? Nem! Komoly jelentésbeli összefüggéssel van dolgunk, melyet a későbbiekben még kifejtünk. Ha leírást szeretnénk készíteni a Tao-t kezdetben átélő emberek környezetéről, tudatállapotáról, vagy lelki élményeiről, igen sok nehézségbe ütköznénk, mivel a ma élő emberiség környezetét, tudatállapotát nemigen lehet összehasonlítani az atlantiszi korszak jellemzőivel, így nehéz azokat a mai fogalmainkkal megragadni. Mégis létezik egy pont, ahol az egykori Tao átélés formája és a modern ember megélése találkozik. Vegyük most először szemügyre a mai ember tudatállapotát. Hogyan éli meg nappali tudatunk a világot? Rudolf Steiner a következőképpen jellemzi a modern ember tudatállapotát A szabadság filozófiája című könyvének 2. fejezetében: Önálló lényként állunk szemben a világgal. A világegyetemet az Én és a világ ellentéteként éljük meg. Leírásában a tárgyi tudat kifejezést használja, mivel a tudatos Én úgy tapasztalja, hogy szemben áll a tárgyak (nem pusztán anyagi, külsődleges értelemben vett) világával. Korunk embere a világgal való kapcsolata folytán ily módon két féle tudatossággal élhet: egy objektív, azaz az őt körülvevő objektumokra irányuló tudatossággal, valamint egy szubjektív tudatossággal, avagy én-tudattal. Úgy is mondhatjuk, hogy egyrészről tárgyi, másrészről öntudattal rendelkezünk. Ez az alapellentmondás uralkodik a modern tudatállapoton belül, fő jellemzőjét adva ezáltal a fejlődés mai fokán álló emberiségnek. A megélés kettőssége azonban a fentiek ellenére sem terjed ki az egész emberi lényre. A mélyebben fekvő érzés - amely egy fokkal tompább, mint a nappali tudat ugyanis másképpen tudja. A szabadság filozófiája előbb említett fejezetében a következőt olvashatjuk: Ezzel együtt is megmaradt bennünk az az érzés, hogy a világhoz tartozunk, hogy létezik egy kapocs, amely összeköt vele, és hogy nem a világegyetemen kívül, hanem azon belül élő lények vagyunk. Az előbbiekben jellemzett egységérzés megteremti bennünk az ellentét áthidalására irányuló törekvést, melyet a vallás, a művészet és a tudomány területén nyilvánítunk ki. A tudományok területén ez az egységre törekvés elsősorban a megismerésre való szüntelen törekvésben fejeződik ki. A megismerő tevékenység által válik a modern tudat gondolkodó tudattá. A gondolkodás segítségével a világ jelenségeire vonatkozó ideákat és fogalmakat jelenítünk meg, ez tehát nem kevesebbet jelent, minthogy a mindenkori világtartalmat a gondolataink tartalmává tesszük. Azt, hogy a modern gondolkodó és megismerő tudat mennyiben képes ezáltal ismét helyreállítani az Én és a világ közötti kapcsolatot, a 13. fejezetben fogjuk közelebbről bemutatni. Kortársaink tehát ebből az Én-világ tudati kettősségből nyerik minden vallási, művészeti és tudományos tevékenységük legfőbb hajtóerejét. Atlantiszi elődeink lelki átélésének alapját ezzel szemben a kevésbé tudatos egységérzésben kell keressük. Irányítsuk most figyelmünket arra a korszakra, amikor az Én és a világ még nem alkottak olyan éles ellentétet, mint ahogyan ez a mai ember ébertudatának szintjén tapasztalható. AZ ATLANTISZI EMBER TAO-ÉLMÉNYE Amikor az atlantida a Nagy Szellemről beszélt, egyetlen szóval fejezte ki: TAO. 23 (Rudolf Steiner) 4

5 Mit tudunk ma erről a körülbelül tizenkétezer éve elsüllyedt kontinensről? Milyen volt akkori világunk? Mi jellemezte az ember lelki életét? 3 Az egykori Atlantisz a mai Afrika és Nyugat-Európa partjai között terült el, romjait az Atlanti óceán hullámai borítják. Földünk atmoszférája akkoriban sokkal sűrűbb volt a mainál, a víz halmazállapota viszont ritkább. Sűrű ködbe burkolt, eső áztatta földre léptünk, mondhatnánk jelképesen, hiszen egyetlen kemény kő sem gurulhatott lábunk elé ezekben a kora-atlantiszi időkben. Az emberi csontváz nem csigolyákból állt még, hanem képlékeny, porcos szubsztanciából, mivel fizikai testünk ekkor még csupán a kialakulás fázisában volt, az atlantiszi korszak közepe után kezdte csak el felvenni mai, szilárdabb formáját. A vágyak, morális tulajdonságok ekkor még közvetlen formaképző erővel rendelkeztek. Az alacsony rendű lelki tulajdonságok a hozzájuk kapcsolódó testrészeken hatalmas, torz kinövésekhez vezettek, a magasabb rendű tulajdonságok ezzel szemben az egész test finomodását eredményezték. Niflheim -ról beszél az Edda (német eredetmonda), az atlantiszi ködtájra emlékezvén. Az atlantida ugyanis állandó sűrű ködben érzékelte a környezetét. Mindeközben elkezdődött külső érzékszerveinek lassú kialakulása. Szemeivel eleinte elmosódó körvonalakat látott csupán. Fokozatosan kristályosodott ez az érzékszerve a jelenlegi állapotáig. Nem beszélhetünk még a tudat által éles kontúrok között érzékelt tárgyakról, más szavakkal: atlantiszi őseink nem rendelkeztek a mai értelemben vett tárgyi tudattal. Az emberi tudat ugyanis csak hosszú korszakokon át tartó fejlődés révén érte el mai állapotát. Milyen jellemzést adhatnánk az atlantiszi ember tudatáról? Az atlantida tisztánlátó képtudattal rendelkezett. Ez a tisztánlátó jelleg azt jelenti, hogy őseink még közvetlenül érzékelték az érzékfeletti lényeket és folyamatokat. Egy 1905-ös előadása 4 során Rudolf Steiner a következőképpen írja le az atlantiszi tudatot: Teljesen kialakult tárgyi tudatával a modern ember arra törekszik, hogy lehetőleg pontos gondolatokban és fogalmakban fejezze ki a környező világ jelenségeit. Ember őse ezzel szemben élettel teli, szimbolikus képi formákat alkotott. Figyelemre méltó momentum, hogy az atlantida képi ábrázolását az élettel telítettség jellemezte. Ez abból adódott, hogy az étertest illetve annak fejrésze - az atlantiszi időszak viszonylag késői periódusában ereszkedett csak bele teljesen a fizikai testbe. Az életerők, valamint az emlékezet hordozójaként ez a lénytag a mainál sokkal szorosabb kapcsolatban állt az asztráltesttel, a tudat hordozójával. A tudati folyamatok ebből kifolyólag összehasonlíthatatlanul élőbbek voltak mint ma - a szó legszorosabb értelmében véve! -, és sokkal jobban megőrizte őket az emlékezet. Egészen az atlantiszi technika speciális formájáig megmutatkozott ez az étertest és asztráltest közötti szoros kapcsolat: az élettel telített képi tudat képes volt a saját szolgálatába állítani a növények és az állatok életerejét. Rudolf Steiner a föld felett alacsonyan lebegő járművekről beszél, melyeket ezen a módon hoztak működésbe. Nézzük tovább a nevezett tudatállapot jellemzését: Hogyha Önök ma találkoznak egy emberrel, megpróbálnak fogalmat alkotni arról, hogy jó, vagy rossz, értelmes, vagy ostoba emberrel van-e dolguk. Megkísérelnek valamilyen fogalmat alkotni róla, amelyet azonban, a lehető legszárazabb formában, csupán az illető személy külső megnyilvánulásaira alapoznak. Az atlantidánál egészen más volt a helyzet. Az ő tudatában kép merült fel, nem pedig egy értelem alkotta fogalom. Hogyha egy rosszindulatú emberrel találkozott, egy homályos, sötét kép merült fel benne. Az észlelet azonban nem vált fogalommá. Ez a kép mindazonáltal irányította őt, meghatározta a viselkedését. Hogyha egy sugárzó, szép kép került eléje - melyet álomszerűen élt át a lelkében -, akkor tudta, hogy bizalommal fordulhat az illető lényhez. A tompa, fekete, vörös, vagy barna színben megjelenő kép ezzel szemben félelemmel töltötte el. Nem csupán fizikai környezetének tárgyairól és atlantiszi embertársairól tudósított azonban ez az élettel telített képi tudat: az atlantida képtudatát egy hatalmas isteni lény állandó jelenléte hatotta át. Az atlantiszi képi tudat ezen második aspektusa vezethet el bennünket a régi Tao-élmény titkához. Az atlantida ugyanis úgy érezte, mintha ez a képek által érzékelt istenség a saját lényén belül munkálkodna. Ez az istenség a szél fúvásában szólt hozzá, vagy az erdő susogásában, de őt érzékelte a lelkében megjelenő képekben is, amelyek arra késztették, hogy az emberiség magasrendű jövője felé fordítsa a tekintetét. Ezt az istenséget nevezte Tao-nak. 5

6 AZ ÉN A TAO SZÜLÖTTJE Nem az értelem által megdolgozott fogalomként, hanem - Rudolf Steinert idézve sugallatként, inspirációként jelent meg tehát az atlantiszi képi tudat számára az egyes érzéki, illetve érzékfeletti lények valósága. Őseink ezáltal a valóságot mintegy a Tao sugallataként élték át. Mit nevezhetünk a legjelentősebb Tao- inspirációnak? Mi volt az a mindent felülmúló Taoajándék, melyet az atlantida átélhetett? Míg az ősi Szaturnuszon 5 első planetáris testet öltésünk idején az ember fizikai testének csírája jelent meg, a régi Napon az étertest csírája, a régi Holdon pedig az asztráltesté alakult ki, a földi evolúció célja az ember szellemi tudatának, Énjének megjelenése, majd felébredése. 5 Az 6

7 emberi Én tekintetében két dolgot fontos leszögeznünk. Én-lényünket nem mi alkottuk meg, hanem magasabb lények adományozták számunkra. Arról azonban mindenkinek magának kell gondoskodnia, hogy az isteni lények ezen ajándéka, az emberi Én minden egyes tevékenység során egyre erőteljesebben és tisztábban megnyilvánulhasson. Először azonban ennek az Énnek a lemúriai, majd az atlantiszi korszak folyamán fokozatosan le kellett ereszkednie az asztráltest, majd az étertest burkába, hogy az atlantiszi időszak második felében végül a fizikai testbe is leérkezhessen. Az Én-leereszkedés utolsó két fázisát vizsgálva az étertestbe, majd a fizikai testbe történő alászállás idején találunk rá atlantiszi őseink legjelentősebb Tao-inspirációjára. A Tao hangja hatotta át évezredeken keresztül Atlantisz világát, miközben a Tao által ajándékozott Én fokozatosan ereszkedett alá az étertestbe, majd a fizikai testbe. Tao így zengett ez, évezredeken át, és erre mintegy visszhangként, válaszul formálódott folyamatosan az emberi test, hogy az Én megfelelő hordozójává válhasson. Az elkövetkezendő évezredekben az emberi Ének fokozatosan ereszkedtek alá a fizikai testekbe, melyek mintegy a Tao hangjából formálódtak, és már hasonlítottak a mai ember fizikai testéhez. Egyre erőteljesebben léphetett az immár megformálódott láb a folyamatosan szilárduló földre. A Tao-t rezgető teremtő szubsztancia még nem az Atlantisz utáni korszak szellemétől megfosztott anyaga korszakokon át hordozta eddigi legnehezebb, ám legmagasabb szülésének misztériumát: Ének ereszkedtek alá így mondja a Tao felmérhetetlen messzeségéből, le, egészen hozzám, az emberiség bölcsőjébe. Mint földi Ének, ezentúl a testemben fognak élni. Így tűnődött magában, majd felnézett a ködön és vízen keresztül is átderengő Nap hatalmas aurájára. Odafent, a Napon élnek a Forma-szellemek, akik az Én szikráját adományozzák az emberek burkainak tanították évezredeken keresztül a mély rejtettségben működő Nap-szentélyekben a Tao eredetébe beavatott papok. Odafent, a Forma-szellemek között lakozik és tevékenykedik a Világ-Én is, aki szabad elhatározásából és saját erejéből alá fog szállani a távoli jövőben az emberiség üdvére és az emberiség Őt Krisztusnak fogja nevezni. Célpontjába tartó nyílként sugárzik alá 6 ily módon élte meg az aláereszkedő Ént még a Nap-orákulum tanításaiban nem részesülő atlantida is. A Nagy Szellem ajándékát fogadta magába, azét a Nagy Szellemét, aki a Tao-ban csendült fel számára, minden irányból. Először élte át az önirányítás hatalmas erejének születését egész lényére és életére vonatkozóan, hiszen ezeket eddig évezredek óta kívülről irányították magasabb szellemi lények. Rudolf Steiner szellemtudománya összesen hét Forma-szellemről tesz említést. A Napon élnek, bár az egyikük később a Holdra tette át a székhelyét: ő Jehova, ahogyan a régi héberek nevezték. A bibliában Elohimoknak hívják őket, a keresztény gnózisban Pleroma (Teljesség) néven tisztelik a hat Nap-Elohimot. Tekintettel arra, hogy ők hozták el az emberiség számára az Ént, ezáltal hozzájuk kötődik az emberi állapot megjelenése is a Földön, mivel az Én befogadásával, majd az Én-tudat kialakulásával lép be az emberi minőség a régi Szaturnusztól a távoli Vulkán korszakig tartó evolúciós folyamatba. Az atlantiszi korszak említett fázisában még éppen hogy csak elkezdődött a fajok differenciálódása. Ezt a folyamatot más lények impulzálták, mint az Én születését, bár ők is rokonságban álltak a Forma-szellemekkel. A fajok kialakulásánál visszamaradt Mozgás-szellemek 7 tevékenykedtek, akik egykor, a régi Hold korszak idején az asztráltestet beleültették az emberi lénybe. Rudolf Steiner a normálistól eltérő Forma-szellemeknek nevezi őket. Nem rájuk - akiknek a tevékenysége még csak a kezdeti stádiumban volt - tekintett fel az atlantida. Az Emberiség Létbehívóját élte át a Nap aurájának ragyogásában. A hatalmas és fenséges erők korszaka volt ez, mondja Rudolf Steiner a Népszellemek-ciklusban, amikor a fajok tagozódása még éppen hogy csak elkezdődött, az emberek még képesek voltak felnézni a Napra és érzékelhették a ködtengeren átsugárzó Forma-szellemeket. A hét Forma-szellem együttműködését nevezte az atlantida Nagy Szellemnek. Az ő tevékenységét érzékelte minden jelenségben. 7 Tao-ban felcsendülő Nagy Szellem! Az egész teremtést áthatotta jelenléte. Nem állt még szemben a világgal az étertestet és fizikai testet átható Én, így az atlantida a saját lényén belül élhette meg, hogyan zeng keresztül a szellemmel áthatott természeten, hogyan jut el hozzá a Nap környezetéből. Szellem a szellemből volt számára az Én, egy a világ mindent átható Nagy Szellemével. Összefonódott a bent és a kint, a szellemben benne nyugodott az anyag, lemniszkátaszerűen egymásba merülve, egyesítve a mindenható Tao-val. Félig anyagi, félig 7

8 szellemi 8 volt az atlantida számára istene, magába foglalta azonban mindkettőt: átélte a Tao-t a víz csörgedezésében, a köd gomolygásában, a növények fejlődésében, a legtisztábban azonban az isteni Én zengésében. A TISZTÁNLÁTÁS HANYATLÁSA A GONDOLKODÁS MEGJELENÉSE Az individuális Én az idők során mind aktívabbá vált, és ezzel párhuzamosan egyre halkult benne a mindenható Tao zengése, míg végül fokozatosan elrejtőzött a gondolat erejének első megmozdulásaiban. Rudolf Steiner ős szemitáknak nevezi az atlantidák azon népcsoportját, akik elsőként rendelkeztek az Én-szerű, aktív gondolkodás képességével. Én vagyok az Én nevezi majd meg magát késői héber utódaik vezérlő szelleme, Jehova. Egészen az érzékszervekig zengett az Én, és a földi Én elsőszülöttjeként megmozdult az emberben a gondolkodás. Elhalványult a korábban uralkodó istenátélés, az egykor oly tiszta, jövőbelátási képesség, és derengeni kezdett a horizonton az értelem, a gondolkodás kora. Elnémult a lélekben a Tao, hogy helyette az ész, és az értelem kaphasson hangot. Hiába ereszkedett alá a királyi Én, atlantiszi őseinkben egyre hatalmasabbra nőttek az indulat, az önzés és a tévedés lelki örvényei. Egyre inkább a szenvedélyek, az érzéki kötődések 8

9 ragadták magukhoz az irányítást. A lelkierők működését Lucifer, 9 a régi Holdon fejlődésében visszamaradt kísértő impulzálta, aki a lemúriai korszakban költözött be az emberi lélek birodalmába. Az emberiség másik ellenfele félelmet és sötétséget árasztott a lelkekbe. Ezt a lényt Ahrimannak 9 nevezte a perzsa korszak emberisége. Ahriman által elcsábított embertársaink lelke elsötétült, így fokozatosan elszakadtak a Tao-tól. Az ily módon tévútra vezetett emberi lények megrontották a szent életerőket, és az egyre erősödő, beteljesülést azonban soha nem adó önzés rabszolgáivá váltak. Manu, a Nap-orákulum beavatottja, a közeledő veszélyt látván az atlantidák legjobbjait kivezette addigi lakóhelyükről, egy hideg északi szigetről, mely a mai Írország közelében terült el. 10 Követői a már említett ős-szemita fajból származtak, tehát ők voltak azok, akik amellett, hogy még birtokában voltak a tiszta érzékelésnek, rendelkeztek már a gondolkodás képességével is. A Tao-tól elidegenedett emberek lelki erői végzetes tombolásba kezdtek. A természet, - amely ekkor még szorosan kapcsolódott az emberi lélek történéseihez - válaszképpen hatalmas légköri és vízi katasztrófákkal pusztítja el az egykori Tao-kontinenst. Manu szanszkritul azt jelenti, hogy ember. Hasonlóan a német Mensch (ember) szóhoz, benne is ott rejlik a mens a gondolkodó elme. Manunak és követőinek fenséges küldetés jutott osztályrészül: azt kapták feladatul, hogy mentsék át az új evolúciós korszakba a régi tisztánlátó képességet, a szellemihez és istenihez való tartozás érzületét - azaz az elhalóban lévő Tao-átélés képességét -, mintegy őrizzék meg azt a születendőben lévő gondolkodási képesség eljövendő tartalmául. A gondolkodás evolúciója írják majd hosszú évezredeken át az emberiség tudatfejlődéséről. Nézzük csak meg jobban ezt a mondatot! E mögött a célirányos kifejezés mögött finom, komplementer színekben még valami más is olvasható: a tisztánlátás involúciója betűzhetjük a következő pillanatban. Más szavakkal: az egykor uralkodó magasabb látásból fejlődik ki az ifjú gondolkodás, minekutána az előbbinek fokozatosan háttérbe kellett húzódnia. A gondolkodási képesség mintegy az atlantiszi tisztánlátás átalakult folytatásaként vonul be az Atlantisz utáni korszakokba. Elevenség és erővel telítettség jellemezte az atlantida szellemi élményét, melyet világhatalmasságok állítottak lelkének színpadára, Tao-átélése tehát még nem kapcsolódott a saját szabad akaratához. Miközben a valósággal és erővel telített Tao-szellemiség mindinkább a gondolati szellemiség absztrakt formájáig redukálódott le, 41 az emberi Én ráléphetett az Atlantisz utáni korszakok meghatározó kulturterületére, a szabadság útjára. Erre azért volt szükség, mert kizárólag az absztrakt gondolkodás által létrejövő halott szellemiségen belül képes az Én kibontakoztatni a saját szabad akaratából táplálkozó gondolkodó tevékenységét. Bár ezt a szellemiséget halottnak kell jellemezzük, ezzel együtt mégis szellemiségről beszélhetünk, melyből azonban minden lényszerűen ható lassanként teljesen visszahúzódott. Így borította be az eleven Tao-szellemiséget az Atlantisz utáni kulturkorszakok folyamán az egyre absztraktabbá váló ideák jégrétege, míg a gondolkodás egyszer majd képes nem lesz ezt a szellemiséget megragadni. Három kultúraalapító misztériumáramlat indult el a süllyedőben lévő Atlantiszról Kelet és Nyugat lassan kialakuló területei felé. 11 Két áramlat Kelet felé indult. Az úgynevezett észak-keleti áramlat belső-ázsia területei felé vonult Írországon, Anglián, Nyugat-Franciaországon, Skandinávián és Oroszországon keresztül. A dél-keleti áramlat Dél-Spanyolországon, Görögországon és Egyiptomon át szintén Ázsiába tartott. Egy harmadik áramlat Nyugat felé, Amerikába vette az útját. Az eddigi Atlantisz utáni kulturkorszakokra elsősorban a Kelet felé irányuló (északi és déli) misztériumáramlatok hatottak termékenyítőleg. Az északi misztériumokban a beavatandónak a természet szellemi valóságába kellett behatolnia, melyet ekkorra Ahriman már teljes mértékben elfátyolozott az emberi érzékelés elől, a déli misztériumokban pedig az emberi lélek, Lucifer által eltakart titkait tárták fel. A régi Tao-élmény azonban nem egy csapásra tűnt el az Atlantisz utáni korszakokban. A legkülönbözőbb kultúrköröknél találhatunk Tao nyomokat - egészen napjainkig -, akár a tartalmát tekintve, akár az elnevezés alapján. Mózes első könyvében Matuzsálemről olvashatunk, aki Rudolf Steiner utalása alapján a Tao-írás feltalálója. 12 A Templom legenda hagyománya szerint Krisztus előtt mintegy 1000 évvel, Salamon király uralkodásának idején Hiram egy sorsdöntő pillanatban a mágikus hatású Tao-, 9

10 avagy Tau-jellel lép elő, mivel a salamoni templom építőmunkásai ennek a T formájú keresztnek a hatalma alatt álltak. 13 Hiram Káin fiaihoz, a földi tudományok képviselőihez tartozik. A Templom legendában az atlantiszi mágikus technika őrzőjeként találkozunk vele. Ennek a technikának a jövőben egy magasabb fokon kell majd újból megjelennie. A régi Egyiptomban szintén említést tesznek bizonyos Tao-könyvekről, ezen kívül jelentős nyomok találhatóak Kínában is, mely Rudolf Steiner szerint már az atlantiszi időkben is lakott volt. 14 A kínai taoizmus klasszikus, történelmi dokumentuma a Lao-tse által írt Tao te king, mely feltehetően a Kr. e. VI. századból származik. Míg ugyanebben az időben Heraklitosz a tűzről beszél, mint a dolgok ősalapjáról, Buddha pedig a déli misztériumáramlat tagjainak nyolctagú ösvényével mutat utat az érzéki világ és a lét kötelékeitől való szabaduláshoz, addig Lao-tse az abszolút Tao - hoz vezető útról tanít, amely a maga konkrét spiritualitásában azonban máris kezd kicsúszni a fejlődőben lévő absztrakt intellektus karmai közül. Nem hiába olvashatjuk a Tao te kingben: A Tao, amelyről képesek vagyunk beszélni, már nem az abszolút Tao. SKYTHIANOS ÉS AZ ATLANTISZI TISZTÁNLÁTÁS MEGŐRZÉSE NYUGATON Az Atlantisz utáni korszakok főbb kulturcentrumaiban (India, Perzsia, Egyiptom és Görögország) az individuális öntudat kialakulásának érdekében, valamint a szabadság irányába haladó tudati fejlődés megvalósulásához természetesen háttérbe kellett húzódnia a tisztánlátó Taoélménynek. A régi Tao-élmény fokozatos halványodását kell tehát tapasztaljuk, a szabadság alapelvén kifejlődő absztrakt intellektus javára. Szemben az előző fejezetben leírtakkal, ahol a Taoszellemiség maradványairól és nyomairól szóltunk, meg kell említsük, hogy ennél több is fennmaradt. Rudolf Steiner utalása szerint ugyanis az atlantiszi tisztánlátás is megőrződött, méghozzá egészen célirányosan, a jövő számára. 15 A fő kulturáramlatokhoz kapcsolódva működtek ugyanis bizonyos kiegészítő, a fő kulturfejlődést megtámasztó központok is, ahol ezt a megőrző tevékenységet biztosították. Rögtön meg kell jegyezzük azonban, hogy ezalatt nem az atlantiszi tisztánlátás (avagy az atlantiszi Tao-élmény) konkrét tartalmának megőrzését értjük elsősorban, hiszen maga ez a tartalom mint például a tisztánlátással érzékelt érzékfeletti lények, lásd Forma-szellemek is 10

11 keresztülment azóta egy fejlődésen, aminek következtében minden későbbi tisztánlátás számára már módosult formában jelenik meg. Sokkal inkább arról van szó tehát, hogy az atlantiszi tisztánlátás tudatformáját (illetve annak törvényszerűségeit) őrizték meg bizonyos módon, mint az emberi lélek potenciális képességét az utókor számára. Azt a tudatformát értjük ezalatt, amely számára még nem vált el élesen a kint és a bent, az anyag és a szellem, és amelyet az eddigiekben röviden csak Taoélménynek neveztünk. Ezt, a modern ember számára többnyire teljesen elveszett tudatformát őrizték meg potenciális képességként a későbbi korok számára. Az atlantiszi tisztánlátás megőrzésével kapcsolatosan tehát mindig ezt kell szem előtt tartanunk. Most irányítsuk Nyugatra tekintetünket, mert itt találunk rá arra a helyszínre, ahol ezt a megőrző tevékenységet bizonyos szempontból a legszisztematikusabban végezték. Atlantisz pusztulása után ugyanis nem minden áramlat érte el ázsiai célját. Egyes népek megszakították Kelet felé vezető útjukat, sőt, vissza is fordultak Nyugat felé. Belőlük alakult ki az európai kelta őslakosság, amelynek kulturfeljődése - egészen a görög-római korig - érintetlen maradt India, Perzsia és Egyiptom kulturperiódusainak impulzusaitól. Ily módon beszélhetünk egy Nyugat- Európában és egy Észak-Európában letelepedett kelta népcsoportról. A fenti témához kapcsolódóan idézzünk most Rudolf Steiner előadásából: Az Atlantiszról kiinduló áramlatok képviselői hatalmas bölcsességet hoztak magukkal Európába, illetve Ázsiába. Atlantiszi elődeink legtöbbje rendelkezett az ösztönös tisztánlátás képességével, ami azt jelentette, hogy beleláttak a szellemi világ folyamataiba. Ez a tisztánlátás azonban nem fejlődhetett tovább hiszen az Atlantisz utáni kulturhelyszíneken a gondolkodásnak kellett kifejlődnie -, hanem vissza kellett húzódnia a Nyugat egyes személyiségeibe. Őket egy olyan lény vezette, aki a legmélyebb elvonultságban élt és dolgozott - még azok számára is megközelíthetetlenül, akik már szintén elvonultak a világtól, hogy egy nagy beavatott tanítványaivá válhassanak -, aki úgymond visszamaradt, hogy őrzője legyen mindannak, amit a régi Atlantiszról az utókor számára át lehetett menteni. (Kelet a Nyugat fényében előadássorozat, záró előadás) 15 Ugyanebben az előadásban olvashatunk a Nyugaton megőrzendő tisztánlátás eme vezetőjéről is, jóllehet inkább a tisztánlátás tartalmi részével kapcsolatban. Ezt a nagy beavatottat, az atlantiszi bölcsesség őrzőjét amely bölcsesség ráadásul képes volt mélyen behatolni a fizikai test titkaiba is -, a korai középkor hagyománya alapján Skythianosnak nevezik. Az európai misztériumlény ismerője a Föld egyik legnagyobb beavatottjára tekint fel Skythianos nevének hallatán. SKYTHIANOS ÉS A HYBERNIAI MISZTÉRIUMOK Hogyan tevékenykedett ez a hatalmas beavatott? Hagyott-e hátra nyomokat? kérdezhetjük joggal. Történelmi, külsődleges nyomok tekintetében a kérdésre - a nyugati területeket illetően - minden bizonnyal nemmel kell válaszoljunk. Más nézőpontból kell megvizsgáljuk a történteket. Évezredeken át működtek mély rejtettségben Európa nyugati részén, Írországban a hyberniai misztériumok. Valószínűleg már a Kr. e. negyedik és harmadik évezred fordulóján is léteztek, hiszen Gilgames, a babiloni civilizáció alapítója a Kr. e. harmadik évezred elején a mai Burgenland területére a hyberniai misztériumok egy helyszínére - vándorol, hogy beavatást nyerhessen ezen misztériumok bölcsességébe olvashatjuk Rudolf Steiner leírásában. 16 Feltételezhető azonban, hogy alapításuk ennél sokkal régebbi keletű. Rudolf Steiner az utolsó nagy misztériumoknak nevezi őket, amelyeken keresztül még meg tudtak nyilvánulni az emberi és a kozmikus titkok. 17 Más alkalommal olyan tekintetben beszél ezekről a misztériumokról, ahol egy bizonyos szempontból a legtisztábban maradt fenn az atlantisziak bölcsessége. 16 Mind a hyberniai misztériumokban, mind Skythianos működésében találkozunk tehát az atlantiszi bölcsesség őrzőimpulzusával, így megeshet, hogy további párhuzamok is adódnak. Rudolf 11

12 Steiner egyszer nyomatékosan jellemezte azt a szellemi erődítményt, amely éppen a hyberniai misztériumok képeit veszi körül az Akasha Krónikában, és hangsúlyozta, hogy ezekbe sem történelmi, sem tisztánlátó-történelmi szemmel 18 nem lehet behatolni. Másrészről kiemelte a Skythianos tevékenységére különösen jellemző visszavonultságot, avagy rejtettséget. Skythianos részese volt annak a Kr. u. IV. századi emberiségvezetői kollégiumnak, amely a rózsakeresztes kereszténység impulzusát történelmi áramlatként elindította. Manu, Buddha és Zarathustra osztoztak Skythianos mellett ezen a nagy horderejű feladaton. Figyelemre méltó azonban, hogy míg Rudolf Steiner szellemi kutatásai alapján meglehetősen sokat tudunk Buddháról és Zarathustráról, és valamivel kevesebbet Manuról, addig Skythianosról összehasonlíthatatlanul kevesebbet beszél. Ez feltűnő ellentétben áll a róla adott jellemzéssel, mely szerint a Föld egyik legnagyobb beavatottját tisztelhetjük benne! Úgy tűnik, hogy Rudolf Steiner több kérdést is nyitva hagyott Skythianos kapcsán, illetve csak érintőlegesen foglalkozott velük - mintegy összhangban Skytianos munkamódszerével -, meghagyván ezzel hallgatóságának, illetve olvasóinak szabadságát, hogy saját, önálló szellemi aktivitásuk segítségével hatoljanak a dolgok mélyére. Felmerül például a következő párhuzam. Rudolf Steiner Skythianos tekintetében egy olyan bölcsesség őrzőjéről beszél, amely bölcsesség mélyrehatóan belemerül még a fizikai test titkaiba is. Vajon nem találunk-e a hyberniai misztériumfolyamatokon belül is ilyen elemeket? Hiszen éppen a hyberniai misztériumok tanítványait vezették be mélyen az emberi fizikai organizmus bizonyos titkaiba! A legátfogóbb, legmélyebb módon avatták be őket az ember tizekét érzékének titkába, amely feltárta előttük az ember és a kozmosz múltját. A legátfogóbb, legmélyebb módon avatták be őket az emberi szív titkába, amely feltárta előttük az ember és a kozmosz jövőjét. A Föld messzi, múltbéli Szaturnusz állapotától egészen a Föld távoli, jövőbeni Vulkán állapotáig szélesedett ki a horizont a hyberniai beavatott tisztánlátó tekintete előtt. 19 Hogyha önálló gondolkodásunkkal mostanra már eljutottunk odáig, hogy a Skythianos misszió és a hyberniai misztériumfolyamatok bizonyos elemeinek figyelemre méltó párhuzamára alapozva szorosabb összefüggést feltételezünk e nagy beavatott és az utolsó nagy misztériumok között, akkor álljon itt igazolásul Rudolf Steiner Ita Wegmanhoz intézett szóbeli közlése. W. J. Stein, akivel Ita Wegman megosztotta ezt a kijelentést, a következőképpen rögzítette naplójában a hallottakat: Skythianos a nyugati, hyberniai misztériumok beavatottja. Ő őrzi az atlantiszi bölcsességet. Az sem véletlen, hogy éppen Ita Wegman volt a címzettje ennek a fontos kijelentésnek. Ez ismét csak összefügg egy jelentős körülménnyel, nevezetesen Ita Wegman karmikusan feltételezhető kapcsolódásával az említett misztériumhoz. 20 Az atlantiszi tisztánlátás megőrzésére irányuló kérdést a fentiekben tehát egy bizonyos fokig megválaszoltuk. Beszéltünk az ismert nyugati helyszínekről, valamint az őrzéssel megbízott beavatottról és tanítványairól. A Kr. u. első évszázadok folyamán körülbelül a népvándorlások korától lassanként bezáródtak a hyberniai misztériumok kapui. Szellemi iskolázási impulzusuk nyomait azonban még egészen a IX. századig megtalálhatjuk, például az Artus áramlatban. Rudolf Steiner említést tesz a hyberniai misztériumok egy elzászi helyszínéről, melyet a VIII. és a IX. század fordulóján alapított az az individualitás, aki a későbbiekben az olasz szabadságharcos, Giuseppe Garibaldiként öltött testet. 21 Eltekintve az ilyen egyedi módon kialakult, szórványos misztériumhelyektől, valamint az elhalóban lévő Artus áramlattól, egészében véve azt mondhatjuk, hogy a Krisztus utáni évszázadokban lassan, de biztosan elkezdődött a hyberniai misztériumok kapuinak elreteszelése. A hyberniai misztériumfolyamatokat mindemellett szellemileg egy sűrű fal veszi körül, hogy az ember ne hatolhasson passzívan a mélyükre, ne közelíthessen hozzájuk másképpen, csak ha már felébresztette a szellemi aktivitását 18 ez tökéletes összhangban áll Skythianos működésének sajátos jellegével, fűzhetnénk még hozzá. A hyberniai misztériumok bezárulásának módja világosan utal arra, hogy ezekben a misztériumokban - az atlantiszi tisztánlátás megőrzése mellett - számoltak már a szabadság elemével is, amely a jövőben azoknak az embereknek az absztrakt gondolkodásából fog kifejlődni, akik felébresztették magukban a szellemi aktivitást. Megfigyelhetjük, hogy éppen a hyberniai misztériumokban, valamint azok szellemi körülbástyázásának sajátságos módjában rejlik az 12

13 atlantiszi tisztánlátás és az Atlantisz utáni gondolkodás evolúciója közötti átmenet, hogy ez utóbbi egyre mérvadóbbá válhasson az emberi tudatfejlődés számára a negyedik és az ötödik Atlantisz utáni korszakban. Egy figyelemre méltó Tao-kereszt található az ír szigeten, a hyberniai misztériumok hazájában, az Atlantisz utáni északi misztériumáramlat kiindulási helyén. Ez a történelmi emlékmű méltóképpen emlékeztet bennünket az absztrakt gondolkodás szellemiségének evolúciós eredetére. Egészen a hatvanas évekig a szabad ég alatt állt, ma Corofinban (Country Clare) a Clare Heritage Centre-ben látható. Vízszintes gerendájába, melynek végei kissé felfelé emelkednek, két, egymás felé forduló arcot faragtak. Hosszabbítsuk meg képzeletben a két arc tekintetének sugarát, és találkozni fognak a messzi égbolt végtelenjében. Tekintsetek Atlantiszra sugallja az egyik arc, hogyha meg szeretnétek érteni az Atlantisz utáni kultúrák folyamatát, és meglátjátok, hogyan fejlődött ki a tisztánlátásból a gondolkodás. Már Atlantisz Nap-szentélyeiben megjelent a Taobeavatottak prófétikus tekintete előtt az Atlantisz utáni kultúrák teljes folyamata, melynek során a gondolkodás evolúciója végbemegy majd fűzi hozzá az ellenkező irányba néző másik arc. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon teljes mértékben megvalósult-e az atlantiszi tisztánlátás későbbi időkre történő megőrzése a hyberniai misztériumok által? És mit értett Rudolf Steiner későbbi idők alatt? Csupán a Krisztus utáni első évszázadokat? Lehetséges lenne, hogy a Taobölcsesség és a Tao-élmény mindössze a IX. századig őrződött meg hogyha még az elzászi, Garibaldi alapította helyszínt is ide vesszük? Az eddig elmondottakból ez lehet a benyomásunk. Kétféleképpen őrizték a továbbiakban a Tao-bölcsességet. Egyrészről a már említett rózsakeresztes áramlatban, melyet a 4. században alapított a négy beavatott individualitás. Rudolf Steiner a következő mondatokkal támasztja alá véleményét, mely szerint a rózsakeresztes szellemi áramlaton belül valóban megőrződött a Tao- avagy Tau-bölcsesség, ráadásul egy olyan formában, amely megfelel az európai Nyugatnak, vagyis számol az absztrakt természettudományos gondolkodás kialakulásával: A Tau jelet, a régi kereszt szimbólumot latinul crux-nak mondják. És hogyan fejezik ki latinul a német Tau, Tautropfen szót (harmat, harmatcsepp)? Ros. Roscruxnak (harmatkeresztnek) mondják a mi német Rosenkreutz kifejezésünket (rózsakereszt). 22 A szellemi áramlat időszerű megjelenését Rudolf Steiner szellemtudománya hozza el. A 13. fejezetből érthetővé válik majd, hogyan őrződik meg átalakult formában a régi tisztánlátó erő ennek a szellemtudománynak pusztán már a gondolati megértése által. Másrészről emlékezzünk arra a már szintén említett tényre, hogy a süllyedő Atlantiszról kiindult egy harmadik misztériumáramlat is, amely az amerikai kontinens felé vette az útját. Itt, az amerikai Nyugaton is megtaláljuk a IV. század utáni időkben a régi Tao-átélés nyomait igaz teljesen más formában. AZ AMERIKAI NYUGAT ÉS AZ ATLANTISZI TAO-ÉLMÉNY MEGŐRZÉSE Rudolf Steiner Szaturnusz-faj névvel illeti azt a barna bőrű fajt, amelynek szülöttjei nem vettek részt a Keleten kialakuló fajok és kultúrák fejlődésében. Ezeknek a keleti kultúráknak a fejlődése - melyből az újkor európai kultúrája is származik -, teljes egészében a gondolkodás kiképzésére irányult. Az egyes népszellemek missziója 7 című előadássorozatában Steiner a következőképpen ábrázolja az amerikai kontinensen élő barna bőrű fajt: Ez a faj ragaszkodott az ősi múlt Nagy Szelleméhez. Semmit sem értettek abból, amin embertársaik keresztülmentek - akik pedig a távoli múltban szintén elfogadták a Nagy Szellem létezését -, pont olyan érthetetlen volt a számukra, mint amikor egy apró jelekkel teli papírt tettek eléjük. Minden ilyesmi idegen volt a számukra, lelkükben azonban még ott élt a Nagy Szellem. 7 A fehér hódítók a XIX. század negyvenes éveiben megígérték egy bizonyos indián törzsnek, hogy amennyiben elhagyják a szülőföldjüket, kapnak helyette cserébe egy területet, ahol letelepedhetnek. Ígéretüket azonban nem tartották meg. Hosszú várakozás után az indiánok törzsfőnöke a következő szemrehányó beszéddel fordult a fehérekhez: Hódítóink azon a földön járnak, amelyben testvéreink földi maradványai nyugszanak. Miért taposhat a lábuk testvéreink sírján? Azért, mert birtokolják azt, ami hatalmat ad a fehér embernek. A barna embernek valami más ad hatalmat. Őt a Nagy Szellem teszi hatalmassá, aki a szél fúvásában szól hozzá, az erdő susogásában, a víz hullámaiban, a forrás csobogásában, a villámban és a mennydörgésben. Ez a Szellem az igazságról beszél nekünk. Ó, a Nagy Szellem beszél az igazságról! A ti szellemeitek, itt a 13

14 papíron, arról beszélnek csupán, ami számotokra jelentős, de nem hordozzák az igazságot. Akár egy világtörténelmi párbeszéd! Így jellemzi Rudolf Steiner ezt a hódítók és a barna bőrű emberek utolsó nagy törzsfőnöke között lezajlott jelenetet. Érzékletes módon mutatja meg ez a beszéd, hogy az amerikai Nyugaton távol és érintetlenül a keleti fő kultúráramlatoktól sokkal tovább megőrződött a régi Tao-átélés képessége, mint az európai Nyugaton. Nem csupán a természet szellemiségének átélése, hanem a halottak szellemi jelenlétének érzékelése is hozzátartozott az indián Tao-élményhez. Jól érzékelteti ezt egy másik ismertté vált indiánbeszéd, a Seattle-i törzsfőnök beszéde. Így szól a törzsfőnök az indián sírokon járkáló hódítókhoz: Őseink hamvai szentek a számunkra. Ti elhagyjátok őseitek sírjait, és szemmel láthatóan minden megbánás nélkül messzire költöztök tőlük. Ezért abban a pillanatban, hogy őseitek elhagyják a földi létet és a csillagok világába költöznek, többé már nem szeretnek benneteket és földjeiteket. Ti hamarosan elfelejtitek őket, és ők soha többé nem térnek vissza. A mi halottaink nem felejtik el ezt a szépséges világot, amely otthont adott számukra. Gyakran visszatérnek az örök vadászmezőkről, finom érzésekkel fordulnak a magányosan élőkhöz, felkeresik Földön élő testvéreiket, vezetik, vigasztalják vagy éppen jókedvre derítik őket. 23 A halottakkal való kapcsolat fenséges érzése mellett az újból és újból testet öltő emberi szellemről szóló tudás is megőrződött az indián Tao-élményben - amint az a beszéd ábrázolási módjából is kivehető -, szemben a keleti, Atlantisz utáni kulturhelyszínekkel, ahol mindkét elem elhalványodott, majd el is tűnt lassan az idők folyamán. A Tao-bölcsesség és a Tao-élmény ily módon sokkal tovább megőrződött az amerikai kontinensen, mint Nyugat-Európában. Figyelemre méltó ezen kívül, hogy éppen az észak-amerikai Szaturnusz -faj számára a faj fogalma egy egészen különös árnyalatot kap: az atlantiszi tisztánlátás képességével rendelkező indián a Nagy Szellem iránti tiszteletében ugyanis még átélhetett valamit egy olyan fenséges korszakból, amikor még éppen hogy csak elkezdődött a fajok tagozódása, 7 amint azt Rudolf Steiner a már említett előadásában elmondta. Az emberiség szellemi fejlődésének tiszta esszenciáját őrizték meg a későbbi korok számára ebben az amerikai misztériumágban, ellentétben azonban a nyugat-európai rózsakeresztes áramlattal, az emberi intellektus által még alig érintett formában. Az atlantiszi tisztánlátás amerikai Nyugaton történő őrzése az idők során egyre inkább konkrét individualitások egyes inkarnációiban kifejtendő tevékenységéhez kötődik, mivel az indián fajtól mint egésztől ez már nem várható el. Ebben a fajban ugyanis öreg, leépítő erők működnek, mint faj már leáldozóban vannak, amint azt már Rudolf Steiner szellemi kutatásai előtt is sejteni vélték a fehér emberiség soraiban. Ezen leáldozás barbár siettetése azonban természetesen semmiképpen sem indokolható az idevágó történelmi folyamatokban lejátszódó megoldásokkal. 14

15 A TAO KÉT VILÁGTÖRTÉNELMI TORZKÉPE Nem csak az atlantiszi bölcsesség legtisztább esszenciáját őrizték meg azonban a későbbi korok számára : a régi Tao-átélés szélsőségesen eltorzított formáival szintén találkozhatunk ezekben az időkben. Két világtörténelmi torzképet ábrázolok az alábbiakban, az egyiket inkább ahrimani, a másikat inkább luciferi irányultság jellemzi. Az ősi amerikai kontinensen, a régi Mexikó területén már jóval az időszámítás kezdete előtt kultiválták a fekete-mágikus misztériumtudást, a hozzá tartozó rituáléval. Ezeket a misztériumokat, amelyek dramatikus csúcspontjukat a palesztinai Golgotai Misztérium idején érték el, egy Taotl elnevezésű szellem inspirálta, aki már nevében is az egykori Tao-szellem leszármazottjaként tűnteti fel magát. Az első világháború tombolása közepette, 1916 szeptemberében Rudolf Steiner indíttatást érzett, hogy beszéljen az atlantisz utáni idők két legjelentősebb Tao-torzképéről szeptember 18-án a következőket mondta a Taotl-misztériumokkal kapcsolatosan: Amikor az atlantiszi ember a Nagy Szellemről beszélt, egyetlen szóval fejezte ki: TAO. Létezett azonban egy ahrimani torzkép is, a Nagy Szellem egy ellenfele, amely mindazonáltal kapcsolatban állt vele. Ezt a szellemet amely oly módon hatott, hogy csak az atavisztikus látás számára válhatott felismerhetővé - egy hasonlóan hangzó szóval illették: Taotl. A Nagy Szellem egy ahrimani változatáról volt tehát szó, Taotl-ról, egy hatalmas lényről, aki soha nem élt fizikai testben. 24 Mire irányult az ahrimani Taotl-misztériumok tevékenysége, túl a fekete mágikus célokon, melyek magukba foglaltak bizonyos rendszeresen végrehajtott rituális gyilkosságokat is? Rudolf Steiner szeptember 18-án a következőket mondja erről: Céljuk az, hogy az egész Földet a halál birodalmává változtassák. Ebben a birodalomban a lélek minden belső impulzusát, önállóságát meg lehetne semmisíteni. A Taotl-misztériumokban olyan erőket nyerhettek el, amelyek képessé teszik az embert egy teljesen mechanikus földi birodalom felépítésére. Az ily módon felépített földi 15

16 birodalomból mintegy kiszorítanák a lelket, és ezáltal egy sajátságos luciferi bolygó lakosává tennék az emberiséget. Már a Taotl-misztériumok praktikáinak és céljainak tömör jellemzéséből is kivehető, hogy terveik megvalósítása érdekében mintegy kezet nyújtanak egymásnak a Tao-erők ahrimáni és luciferi torzulásai. Hogyan hatott a Keleten tevékenykedő, inkább luciferi hangsúlyt hordozó Tao-torzkép? Ázsiában is létezett ugyanis egy bizonyos papi réteg, amely kapcsolódott az atlantiszi Nagy Szellemhez. Az ázsiai luciferizált Tao-misztérium egyik papja egy speciális missziót hajtott végre, éppen olyan módon, ahogy egykoron a régi Atlantisz uralkodói hajtották végre a Nagy Szellemtől kapott megbízatásukat. Ez a pap beavatott egy későbbi idők számára szóló szellemi megbízással inspirálta a fiatal Dzsingisz kánt, aki a század fordulóján egész Európát rettegésben tartotta az általa vezetett mongol hadjáratokkal. Milyen célt szolgáltak a mongolok hadjáratai, melyek hátterében az előbb említett papság sugalmazó tevékenysége állt? Rudolf Steiner a következőket mondja erről szeptember 17-én: A legintenzívebben azon dolgoztak, hogy álomba ringassák az emberi lelkeket, azaz ismét lehetővé tegyék számukra az imaginációk homályos, álomszerű átélését. Az volt a szándékuk, hogy Atlantiszról megőrzött sajátos erőikkel oly módon hassanak Nyugatra, hogy ezáltal a Nyugat kultúrája egy látnoki kultúrává váljon. Céljuk elérésével lehetségessé vált volna, hogy az emberi lelkeket a Földtől elcsalogatva egy új planetáris testet alkossanak, és benépesítsék azt a víziókba belekábult emberekkel. Az újkori emberiség fejlődésében megjelenő minden nyugtalanság és zavar, amely a mongolok hadjáratainak köszönhető, összefügg ezzel a hatalmas, Ázsiából kiinduló kísérlettel, mely egyértelműen arra irányult, hogy látnokivá tegye az európai kultúrát, elválassza az ott élő emberiséget a folytatólagos evolúció feltételeitől, és bizonyos szempontból mintegy eltérítse őket a Földtől. 24 Míg a Taotl-misztérium legnagyobb beavatottját - pontosan a Palesztínában lejátszódó Golgotai Misztériummal egy időben - egy még hatalmasabb fehér mágus beavatott győzi le, addig az ázsiai rohamot a modern evolúciós erők másfajta módon akadályozzák meg. Az európai emberiség Amerika felfedezésére inspirálódik. Amerika felfedezése, és minden, ami ezzel összefügg - vagyis az ember tulajdonképpeni alámerülése a Föld anyagi voltába -, magasabb szempontból nézve Dzsingisz kán tevékenységének ellensúlyozása mondja Rudolf Steiner ugyanebben az előadásban. Az emberiség törvényes tudatfejlődése korunkban, az Atlantisz utáni ötödik korszakban egyrészt a régi látnokiságtól megtisztított megfigyelőképesség kifejlesztésére irányul, másrészt a szellemi-imaginatív tisztánlátó képesség kifejlesztésére, amelyet azonban folyamatosan kísérnie és kontrollálnia kell az időközben kifejlődött értelemnek. E szabályszerű fejlődésirányzat ellen intézett támadást a két említett torz Tao-impulzus, méghozzá a legerőteljesebb módon. Bár az említett ahrimáni és luciferi Tao-torzulások szándékait sikerült meghiúsítani, a hozzájuk kapcsolódó ellenirányzatok természetesen nem váltak ezáltal hatástalanokká a jövő számára. Sőt, egyre inkább számolnunk kell a jelenlétükkel, egészen az Atlantisz utáni ötödik korszak végéig, azaz még körülbelül 1500 évig. 16