Tőzsdei hírlevél szeptember 19.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tőzsdei hírlevél szeptember 19."

Átírás

1 Tőzsdei hírlevél szeptember 19. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző Egész nap Banki szünnap 16:00 NAHB Lakáspiaci index A japán banki szünnap mellett szépen teljesítettek a távol-keleti tőzsdék. A sanghaji és szöuli parketten 0,6%-os erősödést láthattunk, míg a hongkongi HSI 0,83%-kal haladta meg pénteki záró értékét. A határidős piacokon hajnalban a nyersanyagok szembetűnő drágulásával kezdődött a nap: az arany, az ezüst és az olaj ára is feljebb kúszott. A devizapiacon tartja a pénteki erősödés eredményeit a forint: az USD/HUF értéke 275,96-nál jár, míg az euróval szemben a devizakereszt a 308,10-as érték körül mozog. Korrekció után éledezik a BUX Magyar piac Komoly lendületvesztés érte a hazai tőzsdét a mögöttünk álló héten: a BUX közel ezer ponttal, pontig esett vissza. A gyengülést visszapattanás követte és a hét végére sikerült ponton zárni, a javítás ugyanakkor egyelőre átmenetinek tűnik. Amennyiben a 100-as periódusú EMA nem tartja meg a kurzust, úgy akár , esetleg pont is potenciális célállomás lehet lefelé. A következő héten a FED kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztató, a kamatpálya kijelölése mutathat utat a piacoknak.

2 Csak a vállát vonta meg az OTP Nem rázta meg túlzottan az OTP-t az elmúlt hét negatív hangulata, a bankpapír ára a korábbi csúcsától nem sokkal elmaradva, 7339 forinton zárt. A kurzus egyelőre jól néz ki, csak a 7250-es érték alatt lehet veszélyben, onnan 6900 forintig szabad az út lefelé. Összeszedte magát a MOL forinton fejezték be a hetet a MOL részvényei, amelyek egy dupla támaszzónából tértek magukhoz a hét eleji sokkot követően. A körüli zóna erős akadálynak tűnik lefelé, így a befektetők bízhatnak abban, hogy a bankpapír talpra tud állni forint fölött ennek láthatnánk is az első jeleit.

3 Jól tartja magát a Richter Bukfencezett egy látványosabbat ugyan, de talpon fejezte be a múlt hetet a Richter. A gyógyszerpapír kurzusa pontosan 5800 forintos értéken állapodott meg, és jelenleg egy szűkebb csatornában kúszik 5950 forint felfelé. Támaszként jelenleg az 5670 körüli zóna áll, alatta fusson, ki merre lát. Tisztességgel próbálkozik a Telekom Nagyon izgatja a Magyar Telekom befektetőinek fantáziáját az a 450 forintos ellenállási szint, de egyelőre csak nem akar összejönni az igazi áttörés. A kurzust az elmúlt héten látványosan elkerülték a negatív hullámok, aprócska visszaeséseket tapasztalhattunk csak, majd pénteken már 453 forintig is eljutott a részvény ára. Elvi síkon, ha nem szól közbe a piacokra nézve hátrányos fejlemény (tegyük fel, szerdán), akkor érkezhet végre a 475- ös korábbi csúcs támadása.

4 Nemzetközi indexek Baljós árnyak a DAX képén A frankfurti tőzsdeindex láthatóan szenved, és a múlt heti megingását súlyosabb esés követheti. Ugyan az indexnek sikerült egy fontosabb ellenállászóna alól kibújnia hetekkel ezelőtt, de azt szignifikáns eltávolodás nem követte, és immár nagyon közel járunk ahhoz, hogy letörje a közötti támaszt a kurzus. Ha ez bekövetkezik, akkor várhatóan visszatér a csökkenő trend, és nemhogy a 9500, de a 9000 pontos zóna is veszélybe kerül. S&P felminősítés után jó erőben a forint Devizák A Standard & Poor s nemzetközi hitelminősítő javított Magyarország adósbesorolásán, mely azonnali hatást gyakorolt a forint euróval szembeni árfolyamára. A devizakereszt a 310-es szint körül keringett egész héten, ez azonban egy csapásra megváltozott és immár ismételten a 307,50 körüli támaszt ostromolja az árfolyam. Az EUR/HUF szempontjából nagyon fontos az említett támasz, alatta 305-ön van egy gyengébb, majd 302,50-nél ismételten egy erősebb akadály.

5 Árupiac Támaszig ütötték az aranyat Nem ment az aranynak egész héten, a nemesfém árát az 1310 körüli támaszzónáig gyötörték vissza. A jelenlegi zónában, illetve 1285 dollárig továbbra is érdemes long beszállókkal foglalkozni, eladásra középtávú kereskedést felépíteni még mindig nem idő- és célszerű. Nemzetközi részvények Hogy szolgál az egészsége? Egészségügyi részvényelemzés Johnson & Johnson Az amerikai Johnson & Johnson a világ egyik legnevesebb egészségügyi gyártója, részvényei hosszú ideje szép emelkedő trendet mutatnak. A kurzus egy korrekciót követően 117,50 dollárig csúszott vissza, de ahogy az ábrán is látható, napos felbontáson rejtett pozitív divergencia alakult ki.

6 A helyzet kísértetiesen hasonlít az idei januári állapotra, amikor 105 dollárról 95-ig esett vissza a papír értéke, majd egy hasonló divergencia után kezdett szárnyalásba. Az árfolyam most is kész lehet egy újabb erősödésre, 120 dollár fölött zöld az út. Bayer A német gyógyszeripari óriás, a Bayer, az előbbiekben mutatott példával ellentétben komoly gondokkal küzd. A részvény ára hosszú ideje csökkenő trendben süllyed lefelé, és úgy tűnik, a trend folytatását előrejelző startpisztoly eldördült. A kurzus a piros trendvonal érintését követően lefordult, és az emelkedő csatorna alsó szárát, valamint a 91,70 körüli támaszát is letörte. Ha egy lavina beindul, akár 82 euróig is maga alá temetheti a részvény értékét. Baxter International A Baxter elsősorban kórháztechnikai termékek és egészségügyi kellékek gyártásáról és forgalmazásáról híres, ugyanakkor a részvényei is megérdemlik a figyelmet. Az árfolyam nagyon hasonló képet fest a J&J ábrájához: emelkedő trendben korrekciót láthattunk, valamint egy pozitív RSI divergenciát is. Itt annyival előrehaladottabb a helyzet, hogy a fordulatot jelző éles felpattanás már megtörtént, így az 51,6 körüli célárfolyamra már megalapozottabban lehet keresni a beszállási pozíciót.

7 Elérhetőségek: Szakos János - Befektetési tanácsadó szakos.janos@citycapital.hu Rákóczi Zoltán Befektetési tanácsadó rakoczi.zoltan@citycapital.hu City Capital Kft Debrecen, Simonffy utca 4-6. Halköz Üzletház 1. emelet info@citycapital.hu Jogi nyilatkozat A City Capital Kft honlapján található írások, így például információk, tanulmányok, elemzések, kommentek nem minősülnek a 2007.évi CXXXVIII tv.(bszt) 4.szak.(2) bek. 8.pontja szerinti befektetési elemzésnek, és a 9.pontja szerinti befektetési tanácsadásnak. Tájékoztatási céllal készülnek, nem tekinthetők ajánlatnak, ajánlati felhívásnak pénzügyi eszközök jegyzésére, vételére, eladására. Abban az esetben sem, ha valamelyik írás egy eszköz eladása/vétele mellett foglal állást.bármely befektetési döntés meghozatalához az adott befektető személyre szabott megfelelőségi vizsgálatára van szükség, melyre ezek az oldalak nem vállalkoznak, nem alkalmasak. Az itt szereplő írások az elkészítő szakmai véleményét tükrözik, így objektív és szubjektív elemeket is tartalmaznak. Mindezekre való tekintettel az írásokra és az abból származó információkra és véleményekre alapított ügyletekből eredő esetleges károkért,költségekért a City Capital Kft semmilyen felelősséget nem vállal.a honlapon,elemzésekben és hírlevelekben található illusztrációk, logók, grafikák és letölthető dokumentumok szerzői jogvédelem alatt állnak, azok szerzői jogi jogosultja a City Capital Kft. Ezen tartalmak,illetve azok részeinek bármilyen formában történő személyes használattól eltérő felhasználásához a City Capital Kft előzetes írásbeli engedélye szükséges.

Tőzsdei hírlevél október 3.

Tőzsdei hírlevél október 3. Tőzsdei hírlevél 2016. október 3. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző Egész nap Banki szünnap Egész nap Banki szünnap 10:30 Gyártási beszerzési menedzserindex 52,1 53,3 16:00 ISM

Részletesebben

Tőzsdei hírlevél szeptember 9.

Tőzsdei hírlevél szeptember 9. Tőzsdei hírlevél 2016. szeptember 9. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző 03:30 Fogyasztói árindex 1,7% 1,8% Egész nap Euro-csoport megbeszélés A távol-keleti piacok fele ma sztrájkolt

Részletesebben

Tőzsdei hírlevél szeptember 26.

Tőzsdei hírlevél szeptember 26. Tőzsdei hírlevél 2016. szeptember 26. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző 10:00 IFO üzleti hangulat index 106,3 106,2 16:00 Új lakás eladások 598 E 654 E 17:05 Az EKB elnökének beszéde

Részletesebben

Tőzsdei hírlevél október 6.

Tőzsdei hírlevél október 6. Tőzsdei hírlevél 2016. október 6. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző 08:00 Iparcikkek megrendelés állománya 0,3% 0,2% 14:15 Heti munkanélküli kérelmek száma 255 E 254 E Folytatva

Részletesebben

Tőzsdei hírlevél szeptember 29.

Tőzsdei hírlevél szeptember 29. Tőzsdei hírlevél 2016. szeptember 29. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző 08:35 A Japán Jegybank elnökének beszéde 14:30 Negyedéves GDP 1,3% 1,1% 14:30 Heti munkanélküliségi kérelmek

Részletesebben

Tőzsdei hírlevél szeptember 12.

Tőzsdei hírlevél szeptember 12. Tőzsdei hírlevél 2016. szeptember 12. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző 07:30 FDI - Külföldi Közvetlen Tőkeberuházás 4,3% 19:00 A FED Nyíltpiaci Bizottsága elnökségi tagjának beszéde

Részletesebben

Tőzsdei hírlevél november 14.

Tőzsdei hírlevél november 14. Tőzsdei hírlevél 2016. november 14. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző 02:00 Ipari termelés (év/év) 6,2% 6,1% 11:00 Ipari termelés (hó/hó) -1,0% 1,6% 16:00 Az EKB elnökének beszéde

Részletesebben

Tőzsdei hírlevél augusztus 29.

Tőzsdei hírlevél augusztus 29. Tőzsdei hírlevél 2016. augusztus 29. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző Egész nap Banki szünnap 14:30 Személyes kiadások (hó/hó) 0,3% 0,4% Az amerikai jegybank két vezetője pénteki

Részletesebben

Tőzsdei hírlevél október 24.

Tőzsdei hírlevél október 24. Tőzsdei hírlevél 2016. október 24. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző 09:30 Feldolgozóipari beszerzési 54,3 54,3 09:30 Szolgáltatói beszerzési 51,9 50,9 10:00 Feldolgozóipari beszerzési

Részletesebben

Tőzsdei hírlevél november 21.

Tőzsdei hírlevél november 21. Tőzsdei hírlevél 2016. november 21. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző 17:00 Az EKB elnökének beszéde Viszonylag kedvező hangulatban indították a távol-keleti tőzsdeindexek az e

Részletesebben

Tőzsdei hírlevél október 10.

Tőzsdei hírlevél október 10. Tőzsdei hírlevél 2016. október 10. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző Egész nap Banki szünnap Egész nap Banki szünnap 07:45 Munkanélküliségi ráta 3,4% 3,4% Csendes kereskedés folyt

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 27.

Vezetői összefoglaló november 27. 2017. november 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben erősödött, a svájci frank és a dollár ellenében gyengült. A BUX 5,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 16.

Vezetői összefoglaló április 16. 2018. április 16. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,06

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 6.

Vezetői összefoglaló november 6. 2017. november 6. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, míg a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 15,9 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX 2014. október 10. 11:33 Borzasztó napja volt tegnap az amerikai befektetőknek, a közelgő kamatemelés és a gyenge európai és kínai konjunktúrával kapcsolatos

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.06.18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében erősödött.

Részletesebben

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Napii Ellemzéss 45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Összegzés Az előző napi enyhe pozitív teljesítmény után várakozásainknak megfelelően a főbb indexek emelkedéssel kezdték a kereskedést, több ázsiai

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 13.

Vezetői összefoglaló június 13. 2017. június 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,22 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 19. Vezetői összefoglaló A várakozásoknak megfelelő növekedési adatokat tett közzé Kína (a GDP 6,9 százalékkal; ipari termelés 5,9 százalékkal; beruházások 10,0 százalékkal növekedtek),

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 27.

Vezetői összefoglaló október 27. 2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 23.

Vezetői összefoglaló november 23. 2017. november 23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár viszonylatában egyaránt gyengült. A BUX 15,4 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök

4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök Napii Ellemzéss 4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés Az előző napi amerikai hátraarc kedvezőtlen környezetet teremtet a befektetésre Európában, amelynek következtében

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló Napi Elemzés 2010. szeptember 13. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 10462.84 +0.46% S&P 500 1109.58 +0.49% Nasdaq 100 1892.34 +0.33% DAX 6214.77-0.11% BUX 23045.71-1.08% EURHUF 283.83-0.22%

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 15.

Vezetői összefoglaló május 15. 2017. május 15. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 17,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön jelentősen estek az európai és az amerikai tőzsdék is, a Kínából érkező kedvezőtlen hírek hatására. Erősödött a forint mindhárom vezető devizával

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 17.

Vezetői összefoglaló február 17. 2017. február 17. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 11,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,70 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 18.

Vezetői összefoglaló december 18. 2017. december 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében erősödött, a svájci frankkal szemben pedig gyengült. A BUX 18,8 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 9.

Vezetői összefoglaló november 9. 2017. november 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 17,2 milliárd forintos, jóval átlag

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben egyaránt gyengült. A BUX 8,1 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 5.

Vezetői összefoglaló május 5. 2017. május 5. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben kis mértékben gyengült, a svájci frank viszonylatában pedig erősödött. A BUX 17,7 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 11.

Vezetői összefoglaló augusztus 11. 2017. augusztus 11. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 7,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 14.

Vezetői összefoglaló június 14. 2017. június 14. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben erősödött. A BUX 15,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,72 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 27.

Vezetői összefoglaló július 27. 2016. július 27. Vezetői összefoglaló Vegyesen változott a forint árfolyama szerda reggelre a vezető devizákkal szemben. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,23 százalékkal erősödött

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 10. Vezetői összefoglaló Európában és Amerikában is estek a tőzsdék, a jövő hétre várt amerikai alapkamat-emelés határozta meg a befektetői hangulatot. Tovább csökkent az olaj

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 30.

Vezetői összefoglaló november 30. 2017. november 30. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 10,2 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 27.

Vezetői összefoglaló december 27. 2017. december 27. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 4,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 8.

Vezetői összefoglaló január 8. 2018. január 8. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben erősödött, míg a svájci frank és a dollár ellenében gyengült. A BUX 8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 4.

Vezetői összefoglaló október 4. 2016. október 4. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében viszont gyengült. A BUX 3,9 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 14.

Vezetői összefoglaló november 14. 2017. november 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 12,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 6.

Vezetői összefoglaló január 6. 2017. január 6. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama kis mértékben gyengült az euróhoz és a dollárhoz képest, míg a svájci frankkal szemben stagnált. A BUX 13,2 milliárd forintos, átlag

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 12.

Vezetői összefoglaló május 12. 2017. május 12. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben kis mértékben erősödött. A BUX 12 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,57 százalékos

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.09.03. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza viszonylatában erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 16.

Vezetői összefoglaló november 16. 2016. november 16. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben nem mutatott jelentős elmozdulást. A BUX 8,1 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett stagnálással

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 7. Vezetői összefoglaló Jelentős eséssel zárták a múlt hetet a vezető nyugat-európai és az amerikai tőzsdék is, a megjelent csalódást keltő német ipari megrendelési adatok és az

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 24.

Vezetői összefoglaló február 24. 2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 28.

Vezetői összefoglaló augusztus 28. 2017. augusztus 28. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében egyaránt erősödött. A BUX 5,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,15

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 23.

Vezetői összefoglaló május 23. 2017. május 23. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 9,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

szerda, december 23. Vezetői összefoglaló

szerda, december 23. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 23. Vezetői összefoglaló Amerikában kedden pluszban zártak a tőzsdék, az európai indexek közül pedig a londoni és a párizsi szintén emelkedett, a frankfurti DAX viszont enyhén csökkent.

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. szeptember 14. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 10544.13 +0.78% S&P 500 1121.90 +1.11% Nasdaq 100 1921.67 +1.55% DAX 6261.68 +0.75% BUX 23415.34

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 6.

Vezetői összefoglaló február 6. 2018. február 6. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frank viszonylatában pedig gyengült. A BUX 10,5 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

18. Hét 2010. május 04. Kedd

18. Hét 2010. május 04. Kedd ..Napii Ellemzéss 18. Hét 2010. május 04. Kedd Összegzés A pénteki esés után tegnap több pozitívan értékelt makrogazdasági adat is az amerikai piacok emelkedését támogatta. Elsősorban mindenki a görögök

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 19. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11143.70 +0.73% S&P 500 1184.71 +0.72% Nasdaq 100 2104.15 +0.31% DAX 6516.63 +0.37% BUX 23407.53-0.03%

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 13.

Vezetői összefoglaló november 13. 2017. november 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 17,3 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 3. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 3. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 3. Vezetői összefoglaló Szerdán az amerikai tőzsdék egységesen mínuszban zártak, a vizsgált európai börzék közül egyedül a londoni FTSE könyvelt el enyhe növekedést. A forint

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.06.24. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben nem változott, a svájci frank és a dollár viszonylatában

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 21.

Vezetői összefoglaló december 21. 2017. december 21. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 10,3 milliárd forintos, alig átlag alatti forgalom

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló A tegnap közzétett makroadatok mellett az összes vezető nemzetközi részvényindex pluszban zárta a kereskedési napot. Csütörtök délután a hazai fizetőeszköz

Részletesebben

44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök

44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Napii Ellemzéss 44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Összegzés Szinte nem tudunk olyan ismertebb instrumentumot felmutatni amely a tegnapi napon pozitív teljesítményt nyújtott volna. Az amerikai tőzsdeindexek

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 27.

Vezetői összefoglaló március 27. 2017. március 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 5,8 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 21.

Vezetői összefoglaló március 21. 2017. március 21. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében pedig erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 15.

Vezetői összefoglaló szeptember 15. 2017. szeptember 15. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében stagnált. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 24.

Vezetői összefoglaló március 24. 2017. március 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 26,8 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom mellett 0,94 százalékos

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 30.

Vezetői összefoglaló december 30. 2016. december 30. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollár ellenében erősödött. A BUX 5,2 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 20.

Vezetői összefoglaló szeptember 20. 2017. szeptember 20. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró viszonylatában stagnált, a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollárhoz képest erősödött. A BUX 9,4 milliárd forintos,

Részletesebben

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 24. Vezetői összefoglaló Pénteken veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, miközben a dollárral szemben

Részletesebben

kedd, február 9. Vezetői összefoglaló

kedd, február 9. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 9. Vezetői összefoglaló Negatív hangulat uralkodott Európa tőzsdéin a hétfői kereskedés folyamán, Amerika a nap végén valamelyest visszakapaszkodott. Nagyot zuhant ma reggel a japán

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 3.

Vezetői összefoglaló április 3. 2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 14.

Vezetői összefoglaló december 14. 2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 18.

Vezetői összefoglaló július 18. 2017. július 18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében gyengült, a svájci frank viszonylatában stagnált, a dollárhoz képest pedig kis mértékben erősödött. A BUX 5,6 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 3.

Vezetői összefoglaló július 3. 2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben