Smart City Lab Budapest: A város működése c. pályázat Zárójelentés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Smart City Lab Budapest: A város működése c. pályázat Zárójelentés"

Átírás

1 Smart City Lab Budapest: A város működése c. pályázat Zárójelentés A pályázat eredménye A pályázatra beérkezett pályaművek száma és minősége alapján a zsűri eredményesnek és sikeresnek ítélte a pályázatot. 27 db pályamű érkezett, ezek közül mindegyik bírálatra alkalmas volt. A zsűri az eredeti kiírásnak megfelelően minden kategóriában egy nyertes pályamunkát választott. A nyertes koncepciók kidolgozására összesen nettó ezer Ft állt rendelkezésre, amelyből minden témakörben, a Közlekedés / Víz / Városi zöld kategóriákban kiosztotta a maximum nettó ezer Ft keretösszeget. A nyertes pályaművek mellett a zsűri olyan javaslatokat is elismerésben részesített, amelyek kapcsán a szakmai partnerek részéről továbbfejlesztési szándék mutatkozik. Erre vonatkozóan köztük és a szerzők között hosszú távú projektek keretében nyílhat együttműködési lehetőség. Az értékelés A bírálati szempontok a következők voltak: megvalósíthatóság relevancia társadalmi érték eredetiség újító erő interdiszciplinaritás fenntarthatóság alternatív felhasználási lehetőségek A Zsűri tagjai: Finta Sándor főépítész, főosztályvezető, Főpolgármesteri Hivatal, Városépítési Főosztály Vitézy Dávid vezérigazgató, Budapesti Közlekedési Központ Haranghy Csaba vezérigazgató, Fővárosi Vízművek Zrt. Szabó József vezérigazgató, Főkert Nonprofit Zrt. Lánszki Regő szakmai tanácsadó, Design Terminál Szemerey Samu szakmai tanácsadó, Design Terminál Benkő Melinda tanszékvezető, BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék Ruttkay Zsófia laborvezető, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tech Lab

2 A nyertes és díjazott pályaművek A zsűri döntése alapján a nyertes pályamunkák témánként a következők: Közlekedés: SCL KARMA - Oszd meg és haladj! Víz: SCL Tűzcsapból ivócsap Városi zöld: SCL Budapest Dialog - párbeszédben a várossal A nyertes pályázókkal szerződést kötünk, melynek célja a pályamunkákban feltüntetett koncepciók megvalósítása. A zsűri Közlekedés és Városi zöld kategóriában további 6 munkát emelt ki: Közlekedés: SCL Útvonaltervező kerekes székeseknek SCL Intelligens utazó SCL Járható.hu Városi zöld: SCL Alturb.org SCL On the roof (közösségi tetőkert Pozsonyban) SCL Köztéri kisarchitektúrák újraértelmezése Tapasztalatok, megállapítások a pályázatról A pályázat és az urbanisztikai program fő célja, hogy lehetőséget teremtsen a kreatív szakmák számára a városfejlesztés és a technológia határterületeinek feltárására. Három témában vártunk új eszközök, alkalmazások, eljárások, felületek létrehozására javaslatokat, amelyek kapcsolatot teremtenek az épített környezet és a benne működő rendszerek között, és a városi élet minőségi fejlesztését célozzák meg. Kiemelt cél volt továbbá, hogy ezek előmozdítsák a városi rendszerek megismerését, a városlakók és a nyilvánosság részvételi lehetőségeit a felhasználóbarát város kialakításában. Ennek megfelelően láthatóan nagy hangsúlyt kapott a munkákban a városi rendszerek, illetve ezek kezelői és felhasználói, a városlakók közötti kapcsolat megteremtése és erősítése. Több pályázó fordított figyelmet az egyre nagyobb teret hódító technikai eszközök jelenlétére, illetve az épített környezettel összekapcsolódó információs rendszerekben rejlő lehetőségekre. Széles szakmai spektrumból figyelemre méltó színvonalban érkeztek pályaművek. A jelentkezési időszakban együttműködő szakmai partnereinkkel folyamatos konzultációs lehetőséget biztosítottunk a pályázók részére, illetve projekttől függően szükséges adatokkal

3 és erőforrásokkal segítettük a csapatokat. Ez a fejlesztési munka során folytatódik. Szakmai partnereink a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Főkert Nonprofit Zrt. A személyes konzultációk a várakozásnak megfelelően kiemelkedően hasznosnak bizonyultak, azok eredményei határozottan érezhetők az egyes érintett pályamunkák színvonalán. A pályázat témáját illetően szándékosan tágan hagyott felhívás nem konkretizálta a tényleges elvárásokat, ezáltal egyrészről a pályázatok sok, korábban fel nem merült ötletet hoztak felszínre, másrészről viszont több javaslat a pályázat céljaitól vagy léptékétől nagy mértékben eltért, tartalmilag átgondolatlan és kidolgozatlan maradt. Esetenként kihasználatlanul maradtak a felvetésekhez kapcsolódó ténylegesen innovatív lehetőségek, illetve a kontextus, a szakterület ismeretének hiánya közismert, vagy elavult gondolatok újrafogalmazásához vezetett. Kevés pályázó használta ki valóban újító módon a sokféle szakmai és szervezeti háttér együttműködéséből adódó kreatív lehetőségeket. Végül, némileg meglepő módon, szinte teljesen elmaradtak a kritikus szemléletű, veszélyeket, kérdéseket és kétségeket feltérképező és megfogalmazó javaslatok. A következő években ennek kiküszöbölésére javasolt a feladat nagyobb fokú konkretizálása, az elvárások pontosabb megfogalmazása, illetve a téma eseményekkel és konkrét referenciagyűjteménnyel való jobb beágyazása, előzetes feldolgozása. A nem díjazott pályaműveket nem publikáljuk, a jövőbeni pályázásra való tekintettel azonban saját felhasználásra, referenciaként nyilvántartjuk. A pályaművek részletes bírálata SCL Útvonaltervező kerekes székeseknek Hiánypótló alkalmazás. Használata kiterjeszthető más közlekedőkre is (pl. kismamák babakocsival). Az érintett közösségek mérete miatt a közösségi térképezés sikere kérdéses, mivel a funkcionalitás a kritikus adatmennyiség meglététől és egyenletes eloszlásától függ. A teljes fejlesztés költsége és komplexitása valószínűleg nagyságrendekkel nagyobb, mint a pályázat adta keretek. A pályaművet a zsűri díjazza, és együttműködést kezdeményez a BKK és a szerzők között egy hosszú távú projekt lehetőségeinek feltérképezésére.

4 SCL Placc A fővárosi zöldterületeket összegző és bemutató szolgáltatás. Kérdés, hogy miben különbözik ez a meglévőktől, illetve hogy mi lenne a pontos műfaja (weboldal, alkalmazás, stb.). Nem egyértelmű, hogy a javasolt megoldások miért külön platformon működnek, illetve mi lehet a gyakorlati hasznuk a mindennapokban. SCL Okos morzsák Amennyiben a pályamű javaslatot tartalmaz, az a kidolgozottsága okán nehezen megfejthető. Ha a pályamű a pályázat kritikája, ezt a zsűri üdvözli, viszont ennél keményebbre számít. SCL BICAJOS Bike Szentendre A pályamű egy kerékpárosokat kiszolgáló építmény- és szolgáltatás rendszer megvalósítására, egy területfejlesztési program részletes teljesítésére tesz javaslatot. Ez meghaladja a pályázat léptékét, illetve kevéssé kapcsolódik annak témájához. A pályázat leírása alapján kérdésesnek tűnik az üzemeltetés hosszú távú fenntarthatósága. SCL KARMA A közösségi és a személyes közlekedés kombinációjával decentralizálja és társadalmi irányba megnyitja a városi szolgáltatásokat. Jól felépített, reális és vonzó technológiai megoldást ajánl. Úgy tűnik, ma már van elegendő igény és alapvető bizalom egy ilyen, együttműködésre alapuló program hosszú távú sikeréhez (erre spontán példát a 2009-es tömegközlekedési sztrájkok idején lehetett látni Budapesten). A pályamű üzleti modellje a magyar szabályozásokba ütközik, így szükséges lesz ennek a megváltoztatása. A pályaművet a zsűri a közlekedési kategória nyertes projektjének javasolja. SCL Intelligens utazó Hiánypótló alkalmazás, több közösségi és tömegközlekedési rendszer összekapcsolására. A szolgáltatás fejlesztéséhez szükséges adatbázisok részben rendelkezésre állnak, kérdés viszont a valós idejű adatok prioritása és elérhetősége a menetrendekkel szemben. A teljes projekt fejlesztése nagyságrendekkel meghaladja a pályázat kereteit, viszont érdemes összehangolni a létező kezdeményezésekkel. A pályaművet a zsűri díjazza, és együttműködést kezdeményez a BKK és a szerzők között egy hosszú távú projekt lehetőségeinek feltérképezésére.

5 SCL Élő árnyékvető Fontos problémára világít rá a pályamű, azonban nehezen értelmezhető a javaslat, amit a részletesen kifejtett kérdések után megfogalmaz. A városi hőszigetekre adható, élő növényeket alkalmazó megoldások jó irányt jelentenek, szükség lenne azonban konkrétan kidolgozott koncepciókra, modellekre a fejleszthetőséghez. Az edukációs oldal erősítésére érdemes megfontolni a szenzorok, mérőeszközök, adatelemzés stb. alkalmazását. SCL Tűzcsapból ivócsap Innovatív és funkcionális javaslat, ami egyúttal lehetőséget teremt a víz városi és társadalmi szerepének bemutatására és megvitatására. A tömeges alkalmazhatóság és a pontos szabályozási kérdések további munkát igényelnek. Kiemelt figyelmet érdemes fordítani a fizikailag megvalósuló elemekhez kapcsolódó programok, ismeretterjesztés és viták felépítésére. A pályaművet a zsűri a víz kategória nyertes projektjének javasolja. SCL Internetezz, dolgozz a zöldben! A köztérre helyezett, áram- és internetkapcsolattal rendelkező munkaállomások egy sok évvel ezelőtti koncepciót melegítenek fel. A mobil munkavégzés kérdéseire egy újabb, vélhetően nagy költségű, dedikált utcabútor nem ad megoldást, hiszen csupán végpontot javasolt ott, ahol gyakran az infrastruktúra hiányzik. Nem formai megoldásokban, hanem pl. a közösségi internet szolgáltatásban, az áramforrások innovatív újragondolásában érdemes keresni a választ. SCL Alturb.org Nyilvános platform, ami lehetőséget teremt a városlakók számára hiányzó köztéri szolgáltatásokkal kapcsolatos javaslattételre. Egyszerű, működőképesnek tűnő és ígéretes ötlet, a katalógusból választható és térbe beilleszthető megoldás konkrét és egyértelmű ajánlat a városlakók felé. Az intézményi oldal hosszú távú elköteleződése és a megvalósítási folyamat szabályozási és eljárásbeli kérdései jelenthetnek további komoly feladatot a fejlesztésben. A pályaművet frappáns javaslatáért és kidolgozottságáért a zsűri díjazza. SCL Aeroexpressz Nagyívű elképzelés a fővárosi hidroplán légitársaság újjászervezésére. Az eredményként javasolt részleges megvalósíthatósági tanulmány tartalma és folytathatósága kérdésesnek

6 tűnik, ezt egy hosszabb és számos érintett hatóságot megszólító egyeztetési folyamat után lenne érdemes átgondolni. SCL Járható.hu Komplex és komoly javaslat Vác akadálymentes városi környezetének megteremtésére, illetve tipizálható megoldások kifejlesztésére. A jelen pályázat keretében a program részelemét kívánják a kezdeményezők megvalósítani. A projekt költésvetése túlmutat a pályázat keretein, a részelemek finanszírozása nem központi célja a Lab programnak - azzal együtt, hogy magát a pályaművet támogatandónak és értékesnek látja a zsűri, és kidolgozottságáért a munkát díjazza. SCL CITYFARMR Mobil alkalmazás közösségi kertészeknek. Szépen kidolgozott és kedves ötlet, némileg kérdéses funkcionalitással. A közösségi kertek és balkonkertek művelői számára nyújtott tippek és szolgáltatások fejlesztésében érdemes lenne megfontolni a létező eszközök és projektek bevonását (pl. recept oldalak, kertészeti tanácsadó blogok) Az időjárási információk helyett lehet, hogy földbe helyezhető mérőeszközök relevánsabb (és szexibb) adatokat nyújtanak a kertészeknek. SCL Urbinfo Közösségi információs platform, köztéri képernyők és integrált szolgáltatások formájában. A városi információs környezet desktop típusú megközelítése az egyre mobilabb eszközök korában elavult. A nem központosítható, vegyes forrású és éppen ezért sikeres szolgáltatások nem terelhetők egy drága, ugyanakkor gyorsan avuló és fizikailag veszélyeztetett utcabútorra. SCL BuBi megálló Közösségi közlekedési megálló prototípus, integrált szolgáltatásokkal. A javaslat a jellemzően funkcionális megálló pontokat kulturális és helyi közösségi tartalmakkal látja el, illetve komplex szolgáltatásokat épít köréjük. A sokrétű működés fenntarthatósága mellett kérdés, hogy a kerékpárosok itt akarnának-e megpihenni, vagy egy környékbeli helyszínen, ami könnyen elérhető a közlekedési útvonal mellől. A mini-intermodális csomópont ötlete nem elvetendő, azonban a léptéke és a városi kontextusba ágyazottsága nem kellőképpen kidolgozott.

7 SCL Omnibus A tömegközlekedést helyi kulturális tartalmakkal látja el, részben szerkesztett, részben közösségi alapon. Az ötlet rokonszenves, kérdés, hogy miben különbözik a jelenleg elérhető idegenforgalmi, illetve városi séta, városi játék stb. típusú szolgáltatásoktól. Érdemes lenne átgondolni, hogy a járatok útvonalát kiegészítő tartalmak mellett milyen lehetőségek vannak még - tematikus útvonal ajánlók, mobil platformon elérhető lokatív információk és szolgáltatások stb. SCL Budapest Dialog Többféle szolgáltatást integráló platform, a városfejlesztés döntéshozói és érintettjei közötti kommunikáció megreformálására. A javaslat kiemelkedő érdeme, hogy figyelembe veszi a közösségi finanszírozás és a fix-my-street típusú alkalmazások mellett a fejlesztések konkrét megvalósulási folyamatait is. A világszerte terjedőben levő hasonló szolgáltatások fő kérdése ez, vagyis a tényleges kivitelezési, hivatali eljárások, a civilek számára többnyire nehezen értelmezhető és alig átlátható szürke zónák kezelhetővé tétele. Ebben rejlik a projekt fő fejlesztési lehetősége, és egyben kockázata is - érdemes lenne fókuszálni és élesíteni a jelenleg szétterjedt ajánlatot. A pályaművet a zsűri a zöld kategória nyertes projektjének javasolja. SCL Szemlélet mód váltás Kommunikációs kampány a fenntartható mobilitás tervezés megismertetésére és ösztönzésére. A városi médiafelületekre épülő tartalom társadalmi sikere némileg kérdéses. Innovatívabb megközelítés lehet magát a közlekedést és a kapcsolódó köztereket felhasználni új tartalmak létrehozására, városi játékok, programok, közösségi részvételt biztosító kísérletek formájában. Így a mobilitás tervezés eszköztára gyakorlati használatban válna megismerhetővé. SCL Womorrow Okos útpadka prototípus. Izgalmas javaslat, ami számos megfontolandó kérdést vet fel, a technológiai avulás és az építészeti környezet megújulási sebességétől a kapcsolható szolgáltatásokon át az elérni kívánt célokra legalkalmasabb műszaki megoldásokig. A koncepcióban felvázolt lehetőségek némileg széttartóak, érdemes lenne megvizsgálni a létező városi infrastruktúrákban rejlő lehetőségeket a javasolt szolgáltatások biztosítására (pl. lámpák - áramforrás, parkolás RFID rendszerekkel stb.)

8 SCL On the roof Alapos és komoly javaslat közösségi kert létrehozására Pozsonyban. A projekt jelenlegi fázisában úgy tűnik, hogy inkább önkormányzati vagy komolyabb magán partnerre lehet szükség, mint a jelenlegi pályázatban elérhető erőforrásokra. A zsűri a pályaművet kidolgozottságáért díjazza, és javasolja a kozossegikertek.hu szervezőivel való kapcsolatfelvételt, akik szükség esetén tudnak segíteni üzleti modellek, induló csomagok stb. kidolgozásában. SCL Élhető Budapest Kissé szerteágazó kommunikációs kampány, nehezen értelmezhető tartalommal. Miben különbözik a javaslat a létező kampányoktól, a szektorban aktív civil és szakmai szervezetek tevékenységeitől? Milyen konkrét szolgáltatást nyújthat a mobil alkalmazás a kampány során és utána? Hogyan kapcsolódik a projekt a Budapest városfejlesztési koncepciójában megfogalmazott hasonló célokhoz? Ezeket lenne érdemes átgondolni a koncepció fejlesztésében. SCL AntaresNav Közösségi, valós idejű forgalomfigyelő rendszer. Egy meglévő adatbázisra kíván vizualizációt, illetve szolgáltatást építeni. Kérdés, hogy ennek mi lehet a gyakorlati haszna az üzleti és civil végfelhasználók számára - mi teheti a platformot elég vonzóvá ahhoz, hogy a jelenlegi navigációs és térképszolgáltatások, vagy a saját forgalmi adatbázisok helyett ezt válasszák? SCL Vezess a folyóhoz! A javaslat jó kérdést tesz fel, de nem biztos, hogy a legalkalmasabb helyszínen. A budapesti folyópartok korlátozott gyalogos használati lehetőségeinek problémái viszonylag ismertek. A használatok feltérképezése inkább a közeljövőben várható fejlesztéseket követően lehet hasznos, amikor nem csupán pontszerű lehetőségek lesznek, illetve mód lesz a beállt használati minták megváltozására. SCL Zöld WC Zöld illemhely prototípus. A zöld tartalom a projektben inkább esztétikainak tűnik, nem tesz javaslatot pl. a szennyvíz innovatív, helyi, vízmentes stb. feldolgozására. A WC jelenleg a design innováció egyik globálisan legfontosabb területe, de nem a formák, hanem a tömeges higiénia, a hajléktalanság, az olcsó technológiák és a fejlődő országok urbanizációja terén - a zöld szemléletet ilyen megközelítésben lenne érdemes alkalmazni.

9 SCL Köztéri kisarchitektúrák újraértelmezése Okos javaslat egy fontos témában, kissé kidolgozatlan végeredménnyel. A városi terekkel kapcsolatos emlékezet fő hordozói valóban a többnyire háttérbe szoruló infrastruktúrák, amelyeket a huszadik század korábban nem ismert sebességgel cserélt le és formált át. A történeti köztéri elemek újragondolása, a folyamatosság kérdésének tervezői megközelítése nagyon lényeges kérdés, különösen az olyan konfliktusos társadalmi emlékezetű kultúrákban, mint a miénk. Érdemes lenne a tervezési folyamatban innovatívabb megközelítéseket alkalmazni. A pályaművet a zsűri díjazza, és együttműködést kezdeményez a Főkert Zrt. és a szerzők között egy hosszú távú projekt lehetőségeinek feltérképezésére. SCL Szentendrei HÉV kedvezőbb menetrend A javaslatban vázolt gyorsított járat középtávon megfontolandó kérdés, az érintett és kapcsolódó vonalakon jelenleg és a közeljövőben zajló fejlesztések és felújítások távlatában nem időszerű. A járat működésének átrendezését érdemes összefésülni a hálózatilag és modalitásban kapcsolódó szolgáltatásokkal. SCL PontON A stég és medence prototípus megvalósítási költségei biztosan meghaladják a pályázat kereteit. A javaslat témájában nem kapcsolódik lényegileg a pályázat kérdéseihez. Az úszó stégek kérdése ugyanakkor releváns és aktuális, számos európai példa adódik a sikeres működésre. Ezek azonban arra is rámutatnak, hogy a lépték és a bevont erőforrások, hatóságok és szereplők köre jóval meghaladja a pályaműben javasoltakat. Budapest, június 17.

Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása

Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása Közlekedésfejlesztés Magyarországon Aktualitások Balatonföldvár, 2012. május 15-17. Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása Kerényi László Sándor főosztályvezető

Részletesebben

A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai

A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai Paksi Adrienn A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai Partnerség és kommunikáció a területi tervezésben - Elmélet és gyakorlat Lechner Lajos Tudásközpont 2014. december 15. Az energikus 314-es

Részletesebben

Kormányzati ösztönzők az innovatív vállalkozások részére. 2013. november 22.

Kormányzati ösztönzők az innovatív vállalkozások részére. 2013. november 22. Kormányzati ösztönzők az innovatív vállalkozások részére 2013. november 22. Innovációs teljesítmény - EU Innovation Scoreboard 2013 Innovációs Alap A 2013-as kiírású pályázatok státusza (VKSZ integrált

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

Think BIG! DATA Contest

Think BIG! DATA Contest Think BIG! DATA Contest - Versenykiírás PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Big Data alapú megoldások kialakítására elérkezett az idő. A Magyar Telekom és a Kitchen Budapest a hazai Big Data ekoszisztéma vezető szereplője

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA, BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK, A BEADÁS

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A Magyar Villamos Művek Zrt. meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt. A pályázat

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Idegen nyelv használata 2. Konzorciumépítés

Részletesebben

FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BUDAPEST 2014. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA,

Részletesebben

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Németh Mónika Miniszterelnökség Nemzetközi Főosztály 1 2012 Partnerségi

Részletesebben

Smart City Tudásbázis

Smart City Tudásbázis Smart City Tudásbázis Projektpartner: Vezető partner és további projektpartnerek: TINA VIENNA (Vezető partner) Esetleg Bécs város kollégái és üzlettársai a kiválasztott tématerületeken Potenciális projektpartnerek

Részletesebben

Rónai Gergely. fejlesztési főmérnök BKK Közút Zrt.

Rónai Gergely. fejlesztési főmérnök BKK Közút Zrt. ITS fejlesztés Budapesten Rónai Gergely fejlesztési főmérnök BKK Közút Zrt. A fővárosi ITS kezdetei Nemzeti Közlekedési Napok 2013 - ITS fejlesztés Budapesten 2 ITS fejlesztések szervezeti háttere Budapest

Részletesebben

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK A z Infinety Online Kft. felsőoktatásban tanuló hallgatók számára pályázatot ír ki Adatvizualizációs technikák megvalósítása kvantitatív adatokon címmel. A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A 21. században óriási

Részletesebben

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Szuppinger Péter REC 2013.05.08. Szentendre Integrált közlekedéstervezés és a kerékpározás Miért integrált? Cél: Miért kerékpározás, integrált? mint mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Tapasztalat:

Részletesebben

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Szüdi Gábor EUREKA NPC 2012.04.05 Székesfehérvár Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2009. Dr. Szépvölgyi Ákos KDRIÜ Nonprofit Kft. 2009.05.14. A Közép-Dunántúl hosszú távú területfejlesztési koncepciója (1999)

Részletesebben

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla Az ÉV Projektmenedzsere Díj kiírási rendszere A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján Év

Részletesebben

2020+3x20. Smart Stratégia & a kapcsolatok

2020+3x20. Smart Stratégia & a kapcsolatok GYŐR 2014-17- 20 Úton a zöld Olimpia-, és a Smart-City-vé válás felé 2020+3x20 & a kapcsolatok Az ALAPOK - PARADIGMÁK EYOF 2017 EU 2014-2020 1. Kutatás, technológiai fejlesztés és innováció erősítése 2.

Részletesebben

A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei

A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei Dr. Bokor Zoltán MTA KTB közgyűlési képviselő 1 Tartalom Célok Az együttműködés

Részletesebben

Civil környezetvédelmi programok a KEOP-ban Budapest, 2009.06.22.

Civil környezetvédelmi programok a KEOP-ban Budapest, 2009.06.22. Civil környezetvédelmi programok a KEOP-ban Budapest, 2009.06.22. Szabó Gábor Dávid (tanácsadó projekt menedzser, KvVM FI) Prioritás HÁTTÉR KEOP 2007-13 Keret Keret Mrd Ft (260Ft/ ) Százalékos megoszlás

Részletesebben

EB OVO EGYESÜLET Szakértői csoport STRATÉGIAI TERVEZÉS ÉS MEGVALÓSÍTÁS A KÖZÖSSÉGI KUTYATARTÁS SORÁN ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA

EB OVO EGYESÜLET Szakértői csoport STRATÉGIAI TERVEZÉS ÉS MEGVALÓSÍTÁS A KÖZÖSSÉGI KUTYATARTÁS SORÁN ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA EB OVO EGYESÜLET Szakértői csoport STRATÉGA TERVEZÉS ÉS MEGVALÓSÍTÁS A KÖZÖSSÉG KUTYATARTÁS SORÁN ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA AZ EB OVO EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSA A települések döntéshozói azért dolgoznak, hogy

Részletesebben

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat. Csuzdi Szonja 2010.06.28., Pécs

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat. Csuzdi Szonja 2010.06.28., Pécs Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Csuzdi Szonja 2010.06.28., Pécs www.nkth.gov.hu 2010. június 8. 2. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az

Részletesebben

Célmeghatározás, célhierarchia

Célmeghatározás, célhierarchia Célmeghatározás, célhierarchia ERASMUS+ Célok: A jövőbeli fejlődése során milyen irányban haladjon az intézmény. JÖVŐKÉP A célok lehetnek: 1) - stratégiai célok: általánosak, tágak, hosszú távon fogalmazzák

Részletesebben

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21.

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21. 2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI IFJÚSÁGI HÉTEN

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI IFJÚSÁGI HÉTEN PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI IFJÚSÁGI HÉTEN Az NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda pályázatot hirdet ifjúsági és/vagy fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek számára

Részletesebben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben Tündék Törpök Emberek A Magyar Tolkien Társaság 2014. január 4-én J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja

Részletesebben

Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform

Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform Németh Vilmos főosztályvezető Budapest, 2011. május 3. Nemzeti Technológiai Platformok Nemzeti Technológiai Platformok Szakterületek: Informatika/Információs

Részletesebben

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló -

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló - Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése - összefoglaló - A kutatás célja a Norvég Civil Támogatási Alap keretében, három pályázati körben beadott (támogatott, illetve elutasított) pályázatok

Részletesebben

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján - 2014-2020 különös tekintettel az ITI eszközre A diák Nicholas Martyn, a DG Regio főigazgatóhelyettesének 2012. március

Részletesebben

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak Pályázati felhívás Jelentkezési lap letöltése Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak a hulladékká vált autóabroncsok alternatív hasznosítási lehetőségeinek

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. június 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. június 18-i ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám:02/182-6/2015. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

Vital Cities - Bp XIII. kerület Helyzetfeltárás. Urbact Helyi Csoport workshop November 02, 09, 16.

Vital Cities - Bp XIII. kerület Helyzetfeltárás. Urbact Helyi Csoport workshop November 02, 09, 16. Vital Cities - Bp XIII. kerület Helyzetfeltárás Urbact Helyi Csoport workshop 2016. November 02, 09, 16. URBACT III VITAL CITIES Mai program: 1. Az Urbact Program bemutatása (10 ) Böhönyey Ágnes HBHE 2.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága, valamint Költségvetési Bizottsága 2010. július 29-i együttes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága, valamint Költségvetési Bizottsága 2010. július 29-i együttes ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési Bizottsága elnöke Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága elnöke 569-8/2010 ELŐTERJESZTÉS Baranya Megyei

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

színesliget Színezd ki a Ligetet!

színesliget Színezd ki a Ligetet! színesliget Színezd ki a Ligetet! A Városliget teljes megújítását magában foglaló Liget Budapest Projekt kapcsán a Városliget Zrt. kreatív pályázatot hirdet színesliget Színezd ki a Ligetet! címmel budapesti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 4. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Magyar CIVINET Városok a fenntartható mobilitásért

Magyar CIVINET Városok a fenntartható mobilitásért 1 Magyar CIVINET Városok a fenntartható mobilitásért Kerékpáros Miskolc Szakmai nap, 2015.04.24. Gertheis Antal, Városkutatás Kft. / Magyar CIVINET Titkárság A CIVITAS program A CIVITAS program az Európai

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért

ATTAC: Arac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért 2011. Január 2013. december Az Európai Unió Délkelet- Európai Transznacionális EgyüMműködési

Részletesebben

A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon. Az EU városi közlekedéspolitikája ( Zöld Könyv 2007), összhang a hazai elképzelésekkel

A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon. Az EU városi közlekedéspolitikája ( Zöld Könyv 2007), összhang a hazai elképzelésekkel A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Az EU városi közlekedéspolitikája ( Zöld Könyv 2007), összhang a hazai elképzelésekkel Kerényi László Sándor Ügyosztályvezető Budapest Fővárosi Önkormányzat

Részletesebben

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük

Részletesebben

Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04.

Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program

Részletesebben

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető 2014-2020-as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető Kb. 8000 milliárd Ft 2007-2013 Lakásberuházás korlátozott lehetőségek Forrás nagysága: operatív programnak nyújtott

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft. KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő

Részletesebben

Az Európai Unió 7. kutatás - fejlesztési keretprogramja

Az Európai Unió 7. kutatás - fejlesztési keretprogramja Szeged, 2008.03.30. Az Európai Unió 7. kutatás - fejlesztési keretprogramja Támogatónk: Előadó: Nagy Gábor Dániel Email: ngd@dartke.hu Web: www.dartke.hu A 7. keretprogram és háttere A közösségi szintű

Részletesebben

INNOVATÍV EGÉSZSÉGÜGYI ÉPÍTÉSZET KONFERENCIA SE EMK, 2012. JÚNIUS 7. ELMÉLET ÉS GYAKORLAT, INNOVÁCIÓK A MINDENNAPOKBAN

INNOVATÍV EGÉSZSÉGÜGYI ÉPÍTÉSZET KONFERENCIA SE EMK, 2012. JÚNIUS 7. ELMÉLET ÉS GYAKORLAT, INNOVÁCIÓK A MINDENNAPOKBAN INNOVATÍV EGÉSZSÉGÜGYI ÉPÍTÉSZET KONFERENCIA SE EMK, 2012. JÚNIUS 7. ELMÉLET ÉS GYAKORLAT, INNOVÁCIÓK A MINDENNAPOKBAN Semmelweis Ferenc főtitkár 1111 Budapest Műegyetem rakpart 3. info@eptud.org, www.eptud.org

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-3.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC Martin János Szakképző Iskola A Martin János Szakképző Iskola felvállalta a sajátos nevelési igényű fiatalok speciális képzését és számtalan új ötlettel, differenciált

Részletesebben

KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok

KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok TERVDOKUMENTUMOK HIERARCHIÁJA FELADATOK, ÜTEMTERV 2012 2013 társadalmasítás

Részletesebben

INTELLIGENS KÖZLEKEDK

INTELLIGENS KÖZLEKEDK INTELLIGENS KÖZLEKEDK ZLEKEDÉSI FEJLESZTÉSEK SEK A FŐVÁROSBANF 10 év alatt az ITS alapoktól a működő szolgáltatásokig Rónai Gergely osztályvezető ITS Hungary 10 - jubileumi workshop - 2016. november 24.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ A Szolnoki Városfejlesztő Zrt. ötletpályázatot hirdet 18. életévüket betöltött magánszemélyek, csoportok, baráti társaságok, munkahelyi

Részletesebben

IKTA-pályázatok. M. Csaba Gabriella Hanák Péter. OM Kutatás-fejlesztési Helyettes Államtitkárság

IKTA-pályázatok. M. Csaba Gabriella Hanák Péter. OM Kutatás-fejlesztési Helyettes Államtitkárság IKTA-pályázatok M. Csaba Gabriella Hanák Péter OM Kutatás-fejlesztési Helyettes Államtitkárság 21. április 2. IKTA-pályázatok, Networkshop, Sopron 1 Az IKTA 4 pályázat célja és témakörei (21) Piacképessé

Részletesebben

Közösségi közlekedésfejlesztési igények

Közösségi közlekedésfejlesztési igények Közlekedési Projekt Előkészítési Napok Visegrád, 2013. november 26. Közösségi közlekedésfejlesztési igények Kerényi László Sándor közlekedésstratégia szakterületi vezető BKK Budapesti Közlekedési Központ

Részletesebben

MÚLT, JELEN, JÖVŐ A NEMZETI MOBILFIZETÉSI ZRT. STRATÉGIÁJÁNAK BEMUTATÁSA

MÚLT, JELEN, JÖVŐ A NEMZETI MOBILFIZETÉSI ZRT. STRATÉGIÁJÁNAK BEMUTATÁSA MÚLT, JELEN, JÖVŐ A NEMZETI MOBILFIZETÉSI ZRT. STRATÉGIÁJÁNAK BEMUTATÁSA Veres Mihály vezérigazgató Nemzeti Közlekedési Napok, Siófok 2014. október 28.. A NEMZETI MOBILFIZETÉSI ZRT. Kik vagyunk? Állami

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Dr. Grasselli Norbert igazgató Pályázati programok harmonizálása 8 pályázatból álló portfolió: az a pályázók részéről a legnagyobb érdeklődést kiváltó pályázati

Részletesebben

A K+F+I forrásai között

A K+F+I forrásai között Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k

Részletesebben

Pályázatilehetőségek az EUH2020Közlekedésiprogramjában 2014-2015. Bajdor Gyöngy Katalin Horizon 2020 NCP Nemzeti Innovációs Hivatal

Pályázatilehetőségek az EUH2020Közlekedésiprogramjában 2014-2015. Bajdor Gyöngy Katalin Horizon 2020 NCP Nemzeti Innovációs Hivatal Pályázatilehetőségek az EUH2020Közlekedésiprogramjában 2014-2015 Bajdor Gyöngy Katalin Horizon 2020 NCP Nemzeti Innovációs Hivatal FP7 támogatás szektoronként FP7 költségvetés tevékenységenkénti bontásban

Részletesebben

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI Ki pályázhat? A kedvezményezett lehet: Konzorcium Önálló jogi entitás Országokra vonatkozó szabályok Kutatók Kutatói csoportok Együttműködés Párhuzamos finanszírozások

Részletesebben

Pályázati Kiírás. Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016

Pályázati Kiírás. Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016 Pályázati Kiírás Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016 Előzmények; a pályázat célja Az Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. mint a szakmában elismert

Részletesebben

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése 2012. szeptember 18. Berger András projektvezető Budapesti Közlekedési Központ FUTÁR projekt célok és eszközök Célok A közösségi

Részletesebben

ELŐKÉSZÜLETBEN A BALÁZS MÓR TERV

ELŐKÉSZÜLETBEN A BALÁZS MÓR TERV NEMZETKÖZI PROJEKTEK A KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSBEN Széchenyi István Egyetem, Győr, 2014. március 27.- 28. ELŐKÉSZÜLETBEN A BALÁZS MÓR TERV Hajnal Tünde Kerényi László Sándor közlekedésstratégia Budapesti Közlekedési

Részletesebben

AJÁNLAT. 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek

AJÁNLAT. 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek AJÁNLAT 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária sgt. 88-90. Telefon/Telefax: 62-444-188 Mobil: 0630-9381-702

Részletesebben

ÉS A KROKODIL. Dr. Almássy Kornél BKK Közút Zrt. 40. ÚTÜGYI NAPOK szeptember Szeged

ÉS A KROKODIL. Dr. Almássy Kornél BKK Közút Zrt. 40. ÚTÜGYI NAPOK szeptember Szeged 1 ÉS A KROKODIL Dr. Almássy Kornél BKK Közút Zrt. 40. ÚTÜGYI NAPOK 2015. szeptember15-16. Szeged Egy hüllő a fővárosi forgalomirányításban 2 2013-EU-50003-P? 40. ÚTÜGYI NAPOK 2015. szeptember15-16. Szeged

Részletesebben

BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 ORSZÁGOS ÉS MEGYEI TERVEZÉSI FOLYAMATOK ÁTTEKINTÉSE Budapest új városfejlesztési koncepciója: BUDAPEST

Részletesebben

ÁROP-1.2.18 Szervezetfejlesztési Program

ÁROP-1.2.18 Szervezetfejlesztési Program Pályázói Tájékoztató Nap Önkormányzati szervezetfejlesztés ÁROP-1.A.5. és ÁROP-3.A.2 2014. március 21. és 25. Előadó: Fekete Letícia szakmai tanácsadó KIM Közigazgatás-fejlesztési és Stratégiai Tervezési

Részletesebben

Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M

Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M-15-0003 Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre 2016. július 30. A programban építészeti szakiskolába járó kiemelkedő tehetségű

Részletesebben

Területi Operatív Programok tervezése, megyei kilátások 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

Területi Operatív Programok tervezése, megyei kilátások 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1. Területi Operatív Programok tervezése, megyei kilátások 2014-2020 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Jogszabályi háttér Ø A területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

Tájékoztatás a SPARK programról

Tájékoztatás a SPARK programról Hoippj^j Bnln jjjjkkk Társadalompolitikai Programok Értékelésének Támogatása Európában Tájékoztatás a SPARK programról Scharle Ágota/Váradi Balázs Vezető kutató, Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Hélène

Részletesebben

NEM támogatható! Film és audiovizuális!

NEM támogatható! Film és audiovizuális! Kultúra Program információs nap 2011 Együttműködési projektek - 1.1 terület - 1.2.1 terület Kultúra Program: célok Kulturális szereplők transznacionális mobilitása Kulturális javak mobilitása Kultúrák

Részletesebben

Részvételi és szponzorációs ajánlat

Részvételi és szponzorációs ajánlat Részvételi és szponzorációs ajánlat Elsı Önkormányzati Projektbörze és Szakmai Konzultáció Budapest, 2010. március 31. Az európai uniós fejlesztési források elnyerése érdekében készült Integrált Városfejlesztési

Részletesebben

Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet)

Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet) Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet) Szervezeti felépítés Tevékenységi (funkció) szerkezet A rendszer adaptivitása funkcionális

Részletesebben

Sensor Technologies Kft. TrafficNET (közlekedés-információs rendszer)

Sensor Technologies Kft. TrafficNET (közlekedés-információs rendszer) TrafficNET (közlekedés-információs rendszer) 1 1. Projektcél A TrafficNet projekt célja olyan közlekedés-információs rendszer megvalósítása, amely Kecskeméten és vonzáskörzetében közlekedőket valósidejű

Részletesebben

A SZERVEZT SZERVEZETI IDENTITÁS. SZERVEZETI PROFIL. SZERVEZETI STRATÉGIA

A SZERVEZT SZERVEZETI IDENTITÁS. SZERVEZETI PROFIL. SZERVEZETI STRATÉGIA A SZERVEZT SZERVEZETI IDENTITÁS.. SZERVEZETI STRATÉGIA 2 Szervezet neve:... 1. ALAPOK A. Szervezet neve B. Szervezet jogi háttere C. Szervezet víziója D. Szervezet missziója és célrendszere 2. TERVEK A.

Részletesebben

Nemzeti Workshop. Új üzleti modellek és élelmiszer-feldolgozási stratégiák

Nemzeti Workshop. Új üzleti modellek és élelmiszer-feldolgozási stratégiák Nemzeti Workshop Új üzleti modellek és élelmiszer-feldolgozási stratégiák Dr. Sebők András Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. 1 Az üzleti modell célja 2 Olyan vonzó ajánlat a vevők számára - a termékek

Részletesebben

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte

Részletesebben

A térségfejlesztés modellje

A térségfejlesztés modellje Szereplők beazonosítása a domináns szervezetek Közigazgatás, önkormányzatok Szakmai érdekképviseletek (területi szervezetei) Vállalkozók Civil szervezetek Szakértők, falugazdászok A térségfejlesztés modellje

Részletesebben

Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása

Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása Társadalmi integráció Közösségi tervezés, participáció HOGYAN? Módszertan, A közösségi tervezés alapelemei Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Tel.: +36 46 503 770, Fax: +36 46 503 779 E-mail: Weblap: www.norria.hu Az EUREKA program Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci

Részletesebben

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

EEA Grants Norway Grants

EEA Grants Norway Grants Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása EEA Grants Norway Grants 2009-2014 Norvég Finanszírozási Mechanizmus Zöld ipari innováció program (HU-09) Szőllősi Nikolett, Debreceni Egyetem 2015.01.14.

Részletesebben

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt CIVIL RÉSZVÉTEL MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁBAN Szociális és környezetvédelmi fejlesztés a közösségi funkció megvalósítása során JAKUBINYI LÁSZLÓ SZIMBIÓZIS ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Szakmai fejlesztőhálózat a kistelepülésektől az agorákig országos projektzáró konferencia Hatvan, 2015. szeptember 3. Partnereink

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015.

A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. 2012. június 30. A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumának alapvető küldetése,

Részletesebben

Digitális transzformáció és az okos városok lehetőségei. A Nemzeti Smart City Technológiai Platform

Digitális transzformáció és az okos városok lehetőségei. A Nemzeti Smart City Technológiai Platform Digitális transzformáció és az okos városok lehetőségei A Nemzeti Smart City Technológiai Platform Dr. Solymár Károly Balázs Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

2. melléklet a 35/2015. (VI. 30.) FM rendelethez

2. melléklet a 35/2015. (VI. 30.) FM rendelethez 66 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y. évi 9. szám. melléklet a /. (VI..) FM rendelethez Értékelési szemrendszer a. () bekezdése alapján benyújtott pályázatokhoz Értékelési szem Értékelési szemok kategóriák A TANYA

Részletesebben

Határmenti programok. Határmenti programok. Tartalom. Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között

Határmenti programok. Határmenti programok. Tartalom. Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között Tartalom Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között Határmenti programok Transznacionális programok Interregionális program 2009 Nov Hegyesi Béla, VÁTI Kht

Részletesebben