Vasúti Érdekegyeztető Tanács január 12.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2010. január 12."

Átírás

1 VDSZSZ: A munkáltató még nem adott át bérjavaslatot. Átadja a bérjavaslatot, vagy sem? Ne húzzuk egymás idejét. Ugyanis, ha nem kapunk most bérjavaslatot, akkor elmegyünk. Ez nem fenyegetés, csak tényként közlöm. Csak azért, hogy ne húzzuk itt az időt. Elnök (Káré István): Köszönöm szépen. MTSZSZ MTSZSZ: Üdvözlök mindenkit. A múltkori események hatására mi is azt kérjük, hogy legyen megfordítva a napirend. Köszönöm. Elnök: Szakszervezeti oldalon óhajt még valaki? Munkáltatóé a szó. Munkáltató: Tehát, akkor azt szeretném kérdezni, mert most itt kétfajta felvetés volt, volt az MTSZSZ részéről, hogy fordítsuk meg a napirendet, a VDSZSZ részéről volt egy ilyen, hogy átadjuk, vagy nem adjuk át a javaslatot. Tehát, akkor most azt szeretném kérdezni, hogy akkor alaposan megfontolták az érdekképviseletek, hogy akkor fordítsuk meg a napirendi pontot? Elnök: VDSZSZ. VDSZSZ: Bocsánat, már korábban is azt kértük, az elmúlt alkalommal, hogy ez legyen az első napirend, tehát előzze meg a bértárgyalásról szóló tárgyalás a bocsánat, a évi bérekről szóló tárgyalás a KSZ-t. Nyilvánvaló, ezen nincs módunk módosítani. De hát, ahhoz is az kell, hogy lássuk a munkáltató által javasolt bérfejlesztési koncepciót. Figyelemmel arra, hogy mi már nagyjából elmondtuk, nem egyszer, nem kétszer, a munkáltató meg még ezt nem tette meg, és nem is adta át. Holott többször is ígérte. Ebből arra kell gondolnom, hogy nincs ilyen. A nincsről meg nem lehet tárgyalni. Elnök: PVDSZ és utána munkáltató. PVDSZ: Én a munkáltató által adott választ úgy érzem, hogy mintha a szakszervezeti oldalon lenne probléma, vagy akár akarat arra, hogy a sorrenden elvitatkozzunk. Ha a döntéshez az szükséges, hogy a szakszervezeti oldal egységesen kérje, hogy akkor az első napirendi pont a bér, akkor mi ehhez készek vagyunk csatlakozni. Mi azt szeretnénk elkerülni, hogy egy óráig arról vitatkozzunk, hogy most melyikkel kezdünk. Tehát, mi támogatjuk a szakszervezeti kérést. Elnök: Köszönöm. Munkáltatóé a szó.

2 Munkáltató: Tehát, ahogyan korábban, decemberben tett ígéretnek megfelelően, hogy amennyiben a Kollektív Szerződés tárgyalásával megfelelően előrehaladunk, azt gondolom, hogy nem lett volna akadálya semmilyen formában már az elmúlt alkalommal sem átadni a munkáltatói ajánlatot, de hát a Kollektív Szerződés tárgyalást nem minden tárgyalópartner tartotta fontosnak. Viszont, menet közben eltelt már az az időszak, amikor úgy gondoljuk, hogy ahhoz, hogy a tárgyalások érdemben előremozdíthatóak legyenek, és miután alapos megfontolás tárgyává tettük ezt a kérdést, ezért hajlandóak vagyunk első napirendi pontként a bért tárgyalni. Elnök: Köszönöm szépen. VDSZSZ. VDSZSZ: És azt nem tetted hozzá, hogy átadjátok a további napirendi pont tárgyalása előtt azt a tetves bérjavaslatot, vagy sem. Mert akkor nincsen. A nincsről tárgyalhatunk, de akkor jelentsétek ki, hogy van, vagy nincs. Adjátok át, légy szíves. Ne húzzuk már az időt, és ne szórakozzatok. Fölösleges. A napirend előtti felszólalások előtt ezt szét lehet osztani, közben szét lehet osztani. Elnök: Köszönöm szépen. A VDSZSZ munkáltató felé tett egy kérést, hogy most mindjárt az elején átadja-e a 2010 évi bérjavaslatát, avagy nem. Munkáltató: Én azt mondtam, hogy egyes napirendi pont akkor a bérről történő tárgyalás, amelyhez van írásos előterjesztésünk. Tehát, máris átadjuk, de akkor nincs napirend előtti. VDSZSZ: Hát, hogyne lenne. Elnök: Akkor, megállapítom, hogy az első napirendi pont a évi bérfejlesztési javaslat tervezetének megtárgyalása, a második, a Kollektív Szerződés módosításáról szóló megállapodás-tervezet. Kérdezném a feleket, hogy meddig óhajtjuk, a szokásos 17 óráig, vagy van valakinek másfajta időponti javaslata? VDSZSZ: Bocsánat, nem tudom, mi az, hogy szokásos 17 óra, ez a beszélgetés eddig még sose tartott 17 óráig, tehát nem tudom, mi a szokás. A 17 óra rendben van, persze, csak nem a szokásos időpont. Elnök: Gondolom, hogyha a VDSZSZ is megvárta volna a többi tárgyalódelegációt, akkor tudta volna, hogy 17 óráig tart, de ettől függetlenül, akkor teszek javaslatot más megfogalmazásban, 17 órára. Elfogadható-e ez a szakszervezeti oldal, illetve a munkáltatói oldal részére? Munkáltató. Munkáltató: a múltkor is közösen határoztuk el, hogy 17 óráig tart a VÉT, és most nagy örömmel veszem, hogy a VDSZSZ hétpecsétesen megígérte, hogyha írásos bérjavaslatot kap, akkor tárgyalni fog, tehát nem fog távozni. Tehát, ez azt jelenti, hogy akkor 17 óráig VÉT-et tudunk tartani annak érdekében, hogy ahogyan erről megállapodtunk, hogy hónap közepe lassan érkezik, tehát e hét végén, jövő hét elején meg tudjunk állapodni a bérben és a Kollektív Szerződésben, hogy a munkatársaink a 2

3 januári jövedelmeiknél már tudják realizálni a szükséges korrekciókat, amennyiben érinti őket. Elnök: Köszönöm szépen. Mivel más javaslat nem volt, akkor 17 óráig, a felsorolt napirendi pont, sorrendmódosítással, és akkor megadom a szót a napirend előttire. Óhajt-e valaki napirend előtt? Nem. Akkor, köszönöm szépen VSZ? Parancsolj. VSZ: Tisztelettel köszöntök mindenkit. Úgy tűnik, a levezető elnök nagyon gyorsan túl akart lépni rajta. Látni szeretné ő is a bérjavaslatot. Biztos, nagyon meg fog lepődni. Velünk együtt. Pár, rövid észrevételt szeretnék tenni, napirend előttiekben, és hát nyilván, amire lehet, akkor választ is várunk a munkáltatótól. Számvitel. Az elmúlt évben megállapodtunk, hogy azon munkavállalók, akik budapesti munkavégzésre följárnak, azok IC felszálló kártyát fognak kapni. Ez részint teljesült, volt olyan munkavállaló, aki természetesen, nem kapott IC felszállót, illetve valamennyi munkavállalóra igaz, hogy 2010-re egyik munkavállaló sem kapta meg ezt a szolgáltatást. Szeretnénk erre majd választ kapni, hogy mikor kapják meg a munkavállalók, akik vidékről följárnak, az IC felszállókat. A humánszolgáltató szervezet átalakításával kapcsolatban szeretnénk egy olyan előterjesztést kérni a munkáltatótól, amiben az SAP Hungary Kft-vel június 30-án kötött szerződés alapján bemutatná a humánszolgáltató szervezet átalakításával kapcsolatban azokat az eredményeket, költségeket, hogy a szervezet átalakítása mennyibe került, milyen jövőkép bontakozik ki. Gondolunk itt arra is, hogy valamilyen előkészítése a privatizációnak fellelhető-e, nyomon követhető-e ebben az anyagban, avagy nem. Természetesen, ez az előterjesztés, amit a munkáltatótól írásban kérünk, gondolom, majd ezt is magában fogja tartalmazni. Szeretnénk arra vonatkozóan is valamilyen egyeztetési időpontot, vagy talán megállapodás-tervezetet kérni a munkáltatótól, szintén a humánszolgáltató átszervezésére vonatkozóan, hogy feltéve, de nem megengedve, azon munkavállalóknak, akiknek ugye, 14-éig valamilyenfajta nyilatkozatot kellett tenni, hogy 15-e, bocsánat oldhatatlan vágyuk az, hogy Budapesten végezzék ezt a tevékenységet. Ennek is nyilván bizonyos feltételrendszeréről már beszéltünk. Szeretnénk ezt akár rögzítve látni, vagy valamilyen munkáltatói előterjesztésben egy konzultáción, hogy mi az a feltételek, amik biztosítottak lennének. Mi szívesen látnánk egy ilyen megállapodás-tervezetet a munkáltató részéről. Nagyban segítene a későbbiekben. A következő pedig, hát a székházra vonatkozik, bár ez tőlem egy kicsit idegen, mert legszívesebben védelmezem az emberek egészséget, tehát, hogy ne dohányozzanak, de hát ez úgy tűnik, hogy ma még kevésbé sikerül. Tehát, a házban, a törvénynek megfelelően, nincsen kijelölve olyan helyiségek, ahol a munkavállalók dohányozni tudnának, illetve amelyek ki voltak jelölve, azokat is sorra, sorozatosan bezárják, mert különböző előírásoknak nem felelnek meg. Erre vonatkozóan szintén kérnénk egy tájékoztatást. Például, a második, vagy a hatodik emeleten konkrétan tudjuk, hogy ott bezárásra kerültek ezek a kijelölt a második, illetve a hatodik. És valamilyen veszélyes helyre járnak ki az emberek. Meg, mielőtt még a kamera azt fényképezné, hogy a Vezérigazgatóság székháza előtt hosszú, tömött sorokban kint az utcán dohányoznának az emberek, ennek érdekében is kérjük, hogy a munkáltató a törvényben előírt kötelezettségének tegyen eleget. És akkor még egy, a kollegáim részéről. tanu 3

4 VSZ: Tisztelt Igazgatóasszony, a múlt év utolsó VÉT ülésén szóvá tettem a Ferencvárosban, a vezetői munkakörben kifizetett százezres nagyságrendű helyettesítési díjat, és szeretném tudni, hogy a vizsgálat hol tart. VSZ: És akkor folytatnám még a VSZ részéről. Azt hiszem, pont ezen az ülésen volt, amikor az úgynevezett umbrellával kapcsolatban feltettem a kérdést, hogy miért olyan sürgős egyébként, hogy ezt MÁV pénzből megcsinálják, amikor Európa Uniós pénzből is meg lehet csinálni, és ezt a pénzt egyébként másra lehetne költeni. Akkor azt mondtad, Igazgató asszony, hogy jó az információnk. Ma is jó, mert tudom, hogy vezetői értekezleten ma van ebben döntés, vagy már lehet, hogy született is döntés. Még egyszer megismétlem, miért kell ezt a pénzt erre elherdálni. Decemberben pedig azzal égtünk, hogy gyakorlatilag a budapesti három nagy fejállomásban gyakorlatilag ugye, nem működtek a váltók, és hát az utastájékoztatásra meg egyetlenegy fillér sincsen. Meg az egész országban van, hogy gyakorlatilag a nagyobb állomásokon az utastájékoztatás egyáltalán nem működik. Nem volna-e célszerűbb ezt a pénzt erre fordítani, annak érdekében, hogy az utasokat visszanyerjük, vagy megnyerjük, és megfelelő tájékoztatást kapjanak, és nem pedig egy ilyen önös érdeken keresztülmenni, ami gyakorlatilag abból áll, hogy bizonyos emberek, hát még azt is megkockáztatom, hogy ebben még talán korrupció is van annak érdekében, hogy ezt ki fogja csinálni. Tehát, azt gondolom, hogy ez nem tisztességes ebből a szempontból, amikor egyébként decemberben olyan események történtek, amelyek az egész MÁV-ra és a vasutasságra kedvezőtlenül hatottak. Köszönöm szépen. Elnök: A VDSZSZ-é a szó. VDSZSZ: Jó. Hát, azt gondolom, hogy a százezer forint, nem százmillió, úgyhogy talán még foglalkozni sem érdemes ezzel. Hát, a MÁV-nak a jó hírneve romlik, vagy nem romlik, szerintem, azt már jobban rontani nem igazán lehet. Figyeljetek, hogyha négyszáz milliót ki lehet dobni évente az ablakon, a 25 mozdony okán, akkor az a pár tízmillió ugyan már! mit se számít. A mozdony beszerzésre gondolok. Az évi 25 mozdonyra vonatkozó négyszázmillió veszteség, a MÁV-nak, hogy tehervonati gépeket vesz a személyszállító vonatokra. Tehervonati gépet. A németeknél ezt tehervontatásra használják, ezeket a mozdonyokat. Csak azért mondom, hogy tájékozódj. Nem a Trakció, Mariann, nem a Trakció. Nem a Trakció. Nem bizony. A Trakció is benne van, de a MÁV is vastagon. A MÁV Zrt. is. Hogy valakik ennyire ne értsenek ahhoz, amit csinálnak, vagy ennyire szenilisek legyenek, ez tragédia. Jó. A MÁV Gépészeti Zrt-nél és a MÁV-START Zrt-nél év végével majd minden munkavállaló kapott húszezer forint bruttó jutalmat. Azt gondolom, hogy ezt a pályavasút pótlólag megteszi, eddig feledékenységből nem tette meg. Milyen micsoda? Húszezer forint jutalmat kapott a MÁV Gépészeti Zrt-nél, a MÁV-START Zrt-nél foglalkoztatottak majd mindegyike. No. Hát, semmi okom nincs, azt hinni, hogy a MÁV, illetve a MÁV Zrt-nél ez a húszezer forint nem lesz kifizetve. Épp ezért, azt kérdezem, hogy mivel feledékenységből vélhetően nem volt kifizetve karácsony előtt, ahogy ezt a másik két cégnél megtették, ez mikor lesz pótolva. Ilyen egyszerű. Persze. Az NKH-nál egyeztettünk, azt megelőzően a MÁV Trakció Zrt. és a Kht-vel egyeztettünk az orvosi vizsgálatokkal kapcsolatosan, és akkor az a szomorú körülmény derült ki számunkra, hogy egy felől az alkalmazói úgy tesznek, mintha nem ismernék a jogszabályt, de lehet, hogy tényleg nem ismerik. Ez sem jó. De, az meg végképp nem jó, hogy nem kell 4

5 személyekre gondolni, de, hogy a MÁV-nál vannak olyan személyek, és a Kht-nál is, akiknek érdekükben áll, hogy elszabotálják a rendeletben foglaltaknak a végrehajtását, és szánt szándékkal olyan helyzetet teremtenek, hogy a MÁV-START Zrt-nél több száz ember várakozik orvosi vizsgálatra több száz, a MÁV Zrt-nél nem tudom, de azt gondolom, hogy hasonló a szám, és a Trakciónál is épp elég sokan. Na most, az, hogy több száz ember várakozik, annak két nyomorúsága is van. Egyfelől az, hogy a kollegák állásidővel kerülnek kifizetésre, ami hát, nem szerencsés. Hiszen, önhibájukon kívül kényszerülnek hosszú várakozásra, a cégnek pedig jelentős veszteségeket jelent, hiszen érthetően, növekszik a túlóra, akár olyan mérvűvé is válhat, ami az Üzleti tervek, a nem létező Üzleti terv teljesítését is veszélyezteti, és akkor majd mi leszünk a bűnbakok, a gonosz szakszervezetek, netán tán. Egyébiránt tarthatatlan, hogy egy viszonylag egyszerű jogszabályt képtelenek alkalmazni, még akkor is, ha bizonyos érdekeket ez sért. Ezt, azt megelőzően kellett volna elrendezni, akár a Kht-nak, akár a MÁV prominenseinek, mielőtt a rendelet nem alkalmazása ilyen következményekkel jár. Egyébiránt azt tisztáztuk a közlekedési hatósággal, meg talán a colos emberrel is ez a Kht-nak az igazgatója, aki jelenleg durcás, de hát, istenem, hogy gyakorlatilag az időszakos vizsgálatok esetében azt az eljárási rendet simán lehet alkalmazni, amit korábban is követtek, ugyanis a közlekedési egészségügyi orvos mindazokkal a jogosítványokkal bír, amik a rendeletben számukra előírtak, és a tanúsítványt is kiadhatják, és a tanúsítvány eljuttatása a munkáltatóhoz, már lehetővé teszi az ott, munkakörben való foglalkoztatást. Tehát, nem kell várni, eddig se kellett volna várni a határozatra, meg miegymásra. Egyébiránt még az is fölmerült, hogy a tanúsítvány maga a határozat is egyúttal. Hiszen, a jogszabály csak egyetlenegy helyen említi a határozatot, a 26. -ban, ott is csak két alkalommal. Az akár lehet elírás is. Tehát, ebben az NKH rém rugalmas, és az meg furcsa, hogy távollétében elég gyakran hivatkoztak rá, hogy ő bakafántoskodik a rendelet megfelelő értelmezése során, és kiderült azon a megbeszélésen, hogy erről szó nincsen, mert pontosan, amit a számára róttak, kegyetlen eljárást, pont az ellenkezőjét kérték az alkalmazóktól. Egyébként, ott volt a MÁV képviselője is, és nem tiltakozott ez ellen. Pusztán egy nyavalyája volt folyamatosan, a regisztrációs számért vágyakozott, és a regisztrációs szám kioszthatatlanságát jelölte meg minden baj okául, és hát az emberi elme itt csődöt mondott, mert azon túl nem voltak képesek gondolkodni. Úgy vélem, hogy a MÁV majd elrendezi, hogy ki felel ezért, de viszont arra ismételten fölhívjuk a figyelmet, és ha úgy tetszik, követeljük a MÁV Zrt-től, hogy az állásidőn lévőket átlagkeresettel díjazza. Mert, a MÁV Zrt. hozta őket olyan helyzetbe, hogy állásidőre kényszerülnek, hiszen, a jogszabályt, hogyha józanul gondolkodva alkalmazzák, akkor nem került volna sor az állásidőre az időszakos vizsgálatok esetében, ahogy eddig se volt az orvosi alkalmasságnál erre példa. Nem kérjük, követeljük. Ilyen egyszerű. Elég volt már ebből a mismásolásból. Hónapok óta megy a hercehurca. Tessék mindenkinek kifizetni az állásidőt, az átlagkeresetet az állás idejére. Jogszabály ezt lehetővé teszi, nem tiltja semmi. Aztán, az is érdekes, hogy a MÁV még mindig nem cáfolja érdemben, a 1700 fő elbocsátásáról szóló elnök-vezérigazgatói nyilatkozatot, ami a Gazdasági Rádióban hangzott el, úgy karácsony előtt ajándékképpen. Ebből azt kell gondolnunk, hogy ebben továbbra is gondolkodik a vasút. Az sem megnyugtató, egyáltalán, nem, hogy nem rendeződött az a több hónapos vita, ami abból fakad, hogy a MÁV Zrt. illetékesei a létszám megállapodásban foglaltakat sajátos értelmezés alapján úgy alkalmazzák, hogy embereket rugdosnak ki azért, mert nem fogadják el azon munkaköröket, amely akár az otthonuktól több száz kilométerre van. Erre kirúgják őket. És teljesen mindegy, hogy 5

6 milyen munkakörökre vonatkozik a megállapodás, a végrehajtó szolgálatnál lévőkre és az ügyviteli alkalmazottakra vonatkozik. És akikről beszélek, mind e körbe tartozóak. Az ügyviteli alkalmazottaknál van lehetőség arra, hogy a munkáltató a létszámot csökkentsen átszervezés címén, de abban az esetben viszont ugyanaz a kötelezés életbe lép, mint a többieknél is, hogy megfelelő munkakört föl kell kínálni. A végrehajtó szolgálatnál nem lehet létszámot csökkenteni. Ez van leírva. El kell olvasni lehet, de az elbocsátással érintett munkavállalóknak fel kell kínálni más megfelelő munkakört. És ha ezt a megfelelő munkakört nem fogadja el, akkor van csak lehetősége a munkáltatónak arra, hogy rendes felmondással őket elküldje. Ugye? És nem kínáltok föl megfelelő munkaköröket. Az nem megfelelő, hogy hatszáz kilométerre az otthonától, vagy kétszázra kényszerítitek őket dolgozni. A KÖFI és a távvezérelt vasútvonalak esetén a forgalmi szolgálatot ellátóknál a képernyős munkavégzés feltételei fennállnak. Két kérdés van, az egyik az, hogy vitatja-e ezt a munkáltató, hogy ezen munkaköröknél a képernyős munkavégzés feltételei adottak. Ha nem vitatja, akkor hogyan kíván ennek a feltételnek megfelelni? Nevezetesen, a miniszteri rendeletben előírtaknak, hiszen itt is, ha jól emlékszem, óránként tízperces szünet, és hat óránál hosszabb időt képernyős munkavégzéssel nem lehet a munkavállalót foglalkoztatni. Jó. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönjük szépen. Még a szakszervezeti oldalon valaki? Nem. Akkor, a munkáltatóé a szó. Munkáltató: A VSZ-nek a felvetéseivel kezdeném akkor. Tehát, igazgatósági határozatot hallhattunk a szakszervezet szájából, melyben meghatározták, hogy a humánszolgáltató szervezet kiszervezésére és privatizációjára készítsek előterjesztést. Ha jól értelmeztem. Én nem óhajtottam ilyet előkészíteni és tenni, de ha szükségeltetik, akkor megteszem. Ha nem, akkor az az előterjesztés él, amelyet tavaly nyáron átadtunk, amely a működését bemutatta az IHIR bevezetése óta. Az SAP-val sosem kötöttünk szerződést arra vonatkozóan, hogy létszám-intézkedéseket tegyen, ugyanis a technikai szolgáltatásoknak a biztosítása a feladata. Tehát, azt szeretném kérni, hogy ha és amennyiben akkor a tavaly nyáron átadott, egy back office kialakítására vonatkozó koncepcióhoz képest más előterjesztést szeretne a szakszervezet kapni, abban benne van az előző időszaknak is a megtörtént eseményei, akkor ebben a formában megteszem. Egyébként kiszervezésre és privatizációra szándékunk nincsen. A számviteli területen felvetett kérdésekkel kapcsolatosan, és az Inter City felszálló, vagy kártyával kapcsolatos kérdés. Tehát, az Inter City kártya százezer forintba kerül, szervezeti egységenként. Az, hogy valaki egy igen, tehát darabonként. Tehát, gyakorlatilag az azt jelenti, hogy ezt a költséget nevezetesen a MÁV-START-nak a MÁV Zrt. megtérítette. Na most, gyakorlatilag ennek az a gazdaságossági határa, és azért szükségeltetik, mondjuk, a humánszolgáltató esetében is, hogy a kollégák először nyilatkozzanak, hogy tudjuk a volument és a nagyságot látni. Két variációt tudok. Vagy megveszi a munkavállaló az Inter City pótjegyet, és azt költségként kifizetjük, vagy hogyha olyan volumenű egy szervezeti egységnél az utazás, hogy mindennap valakinek Inter Cityre kell szállni, akkor gyakorlatilag érdemes venni egy százezer forintos kártyát. De, egy százezer forintos Inter City kártyához kétszázszor kell utazni, vagy valami ilyen. Tehát, legalább száz napot utazni kell hozzá. Csináltunk egy ilyen számítást, és ennek megfelelően, mindenki azt kérte tehát, gyakorlatilag ráadásul a kártya, az munkavégzéshez jogosít, munkavégzésen túli időben nem használható, rá is van írva, úgy egyébként, és gyakorlatilag kifejezetten szervezethez rendelt, és nem 6

7 személyhez, mert gondolom, a 100%-os jövedelemadót, és egyéb izét senki nem fogja hozzá kifizetni. De, ha kell, akkor le is adóztatjuk a munkavállalóval, ilyen formában. Tehát, azt szeretném kérni a kollégáktól, hogy szakadjanak már el attól, hogy az Inter City kártyát akarják követelni. Gyakorlatilag azt kell megnézni, hogy a munkába járáshoz milyen technikai módon lehet megvalósítani, és az elszámolásnak megvannak a feltételei. Tehát, az egyedi Inter City pótjegyet is el lehet számolni, azokkal a feltételekkel, amit az adójogszabály előír. Tehát, ne azonosuljanak már legyenek kedvesek, még egyszer, de elég részletesen elmondtam a humánszolgáltatós kollégáknak is, ilyen módon, hogy ne azt számolják, hogy hány kártya van, hanem azt mondják meg, hogy mennyi utazás lesz. És akkor utána lehet hozni gazdasági döntést, hogy érdemes kártyát venni rá, vagy nem. Tehát, az bocsánat, Balázs, az, aki soha a büdös életben nem teszi ki az orrát se az autópályára, az gondolom, nem vesz autópálya matricát. Hát, akkor, aki naponta följár, annak megteszik a szükséges intézkedést annak megfelelően. Tessék? Igen. Balázs, nem szórakozok vele Elnök: Megkérném szépen a feleket, hogyha ilyen vitát akarnak folytatni, ott a folyosó, ez nem igazán hogyhívjákol. Úgyhogy, jó volna egyelőre a munkáltatóé a szó, hogyha a VDSZSZ akar, majd megkapja. Dehogynem. Hát, akkor beszélgess kint a folyosón. Mi nem hiszem, hogy ebben a formában kíváncsiak lennénk rá, és ehhez nem asszisztálok. Jó? Köszönöm szépen. Munkáltató: Jó. Én azt gondolom, hogy öt percen belül be fogom fejezni a válaszokat, félórában meghallgattam a felvetéseket eddig. Ehhez képest, azért lehessen mondani. Lényeg az, hogy kifizetjük az Inter Cityvel történő utazást, ne a munkavállaló aggódjon, hogy milyen módon. A megállapodás alapján, amit a munkavállalóval megkötnek. A humánszolgáltató 15-e után, 15-éig nyilatkoznak, megmondják, hogy milyen feltételekkel, hogyan tudják vállalni, és utána lehet arról tárgyalni, hogy kötünk rá, vagy nem kötünk megállapodást. Dohányzó helyiségekkel kapcsolatosan tegnap észleltem, hogy ki van téve a papír a dohányzó helyiség ajtajára. Állítólag a nem dohányzók reklamáltak, hogy túl sok a dohányfüst. Nem tudom. Tehát, a dohányzók, vagy a nem dohányzók érdekeit képviselitek per pillanat. Ebben én nem osztanék igazságot, én nem értek hozzá, hogy miket és hogyan kell betartani. Egyébként marha kellemetlen, hogy ki kell blokkolni, hogyha kimegy dohányozni, de bocsánatot kérek, hát az munkaközi szünet. És akkor mennyi idő van? Húsz percet tekintünk a munkaidő részeként. Egyébként meg egy órát vesz ki szünetként? Nem tudom. Na mindegy. Szóval, ezzel nem megyek bele, ilyen formában. Vigyázzunk, hogy a hetedik emelet le ne szakadjon. Tehát, azt majd a statikai vizsgálat tekintetében megkérdezzük, hogy mennyien szívhatnak ott egyszerre. Ferencváros helyettesítésben. Ellenőriztük a történetet, és kértünk magyarázatot a vezetéstől, hogy mondják meg, hogy mit tettek. Tehát, írásban igen. Miért kell elherdálni az umbrellát. Tehát, esernyőt nem tudom, hogy miért vesznek, úgy egyébként, de azt szeretném mondani, hogy nem tudom, hogy mit döntöttek, mert eljöttem veletek tárgyalni. De, ha megosztanád a döntést, akkor tudnám, hogy mire kell válasz. Oké, akkor majd megkérdezzük a szakmai területtől. Bocsánatot kérek, én nem óhajtok mi nyújtunk valamilyenfajta juttatást, a mi bérmegállapodásunkban van valami, van valami a Gépészetnél, van valami a STARTnál, én nem tudok arról a megállapodásról, hogy bármilyen módon is a MÁV Zrt-nek kellene húszezer forintot fizetnie, ilyen formában, úgyhogy mi nem fogunk ilyen jutalom kifizetést eszközölni, és ezt a decemberi VÉT-en is megmondtam, amikor ott az 7

8 első felvetés megtörtént ebben az esetben. A Gazdasági Rádiónak megnéztem a konkrét, részletes anyagát, egyértelműen lehet belőle látni, hogy az Elnök-vezérigazgató úr MÁV csoportról beszélt. Olvasható belőle. Tehát, nincs mit helyreigazítani. Tessék? A rádiónak a riportját is leírják a sajtófigyelő kapcsán, és azt meg lehet kapni, hogy mi hangzott el. Sőt, a tévében elhangzottakat is lehet olvasni. Sőt, van olyan tévé csatorna, aminek, ha az Internetes honlapjára rámész, akkor ott is tudod olvasni azt, ami elhangzik szövegben. Tehát, nem lehetetlen, és nem képzavart jelent ebben a formában. A létszámmegállapodásban foglaltakra csak azt a választ tudom adni, amit már többszörösen is adtunk, betartottuk, tehát ebbe az értelmezésbe most ne menjünk bele, mert szerencsére, jelen pillanatban nincsen létszám-intézkedésünk folyamatban, és a következő hetekben nem is óhajtunk újabb ilyen típusú programot vezényelni. És a KÖFI távvezérelt képernyős munkavégzéssel kapcsolatosan, ha az EBK-s kollégáktól jól hallottuk, akkor már ezzel szakmailag megkerestétek őket, úgyhogy majd az illetékesek választ adnak rá. Én csak azt tudom, hogyha képernyős, akkor évente kell a hároméves orvosi vizsgálatra menni. Akkor, most évente, vagy háromévente? De, ezt te meg tudod mondani teljesen tutira, mert ezt mi így értjük. Úgyhogy, ezeket a válaszokat tudom adni. Tehát, tulajdonképpen a Ferencvárosra várjuk a választ, meg fogjuk tenni, a dohányzó helyiséggel megkeressük az ingatlant, hogy nyilatkozzanak, hogy most a dohányzók érdekeit, vagy a nem dohányzókkal mi van. Az esernyőről kérünk szakmai anyagot ilyen formában, és a KÖFI és távvezérelt forgalomirányítóknak a képernyős munkavégzésére vonatkozóan is. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm a munkáltatónak. VSZ-é a szó. VSZ: Természetesen, azt örömmel vettük, hogyha az Igazgatóasszony szájából most elhangzott az, hogy más szolgáltató szervezet nem kerül privatizációra, azonban, nemcsak ezt kértük. A mondat első részét vagy nem jól mondtam el, vagy nem jutott át az éterem keresztül. Mi azt kértük, hogy az IHIR és az SAP rendszer működése, működtetésével kapcsolatban a humánszolgáltató szervezet átalakítása és annak a költségei milyen formában, hogyan jelentek meg az elmúlt évek során, ezek milyen költséget tartalmaztak. Az a feltételezésünk, az a vélelmezésünk, hogy egy, a MÁV Zrt, ez egy ilyen kísérleti alanyként szerepel ebben a történetben, rajtunk tesztelnek, rajtunk kísérleteznek, és ennek a költségeit szeretnénk világosan látni, hogy ez mibe kerül. Nekünk teljesen más véleményünk van magáról, a rendszer működésével. Olykorolykor, mikor találkozunk azokkal a problémák, amelyek ehhez kapcsolódnak, akkor nem ilyen pozitív az eredményünk, vagy képünk. Ami az IC kártyákkal kapcsolatos, tehát erre kérnénk, Igazgatóasszony, és nem azt az előterjesztést, amit a munkáltató valamikor 2009 közepén a humánszolgáltató átszervezésére átadott, előterjesztést, nem erre kérünk egy újabb anyagot. Munkáltató: Tehát, ez az anyag tartalmazza. Tehát, a 2009 nyarán készült anyag tartalmazza a 2005-től történt szervezeti intézkedéseket. Szeretném kérni, hogy tételesen, ahhoz képest milyen többletinformációt és miért kértek. Jó? Tehát, olyan jól tudtok írni, tehát ezt nyugodtan akkor írásban meg lehetne ereszteni. Elnök: Köszönöm. VSZ 8

9 VSZ: Köszönjük szépen. Magam is ezt javasoltam volna, hogy írásban át fogjuk küldeni az Igazgatóasszonynak azokat a kérdéseket, amelyekre tételes válaszokat szeretnénk kapni. Az IC kártyával kapcsolatban pedig egy kicsit furcsállom az Igazgatóasszony válaszát, annál is inkább, mert az előző alkalommal, amikor ezzel szintén foglalkoztunk, akkor az hangzott el, hogy körülbelül hatszáz darab IC felszállót rendelt a munkáltató, ami önmagában nem egy nagy szám, de szeretnénk tudni, hogy Munkáltató: Pontosan 585 darabot, szervezeti egységenként és tételenkénti kimutatásban most azonnal parancsolnád? Elnök: Bocsánat, elnézést, ne párbeszédet folytassunk. Elmondja a szakszervezeti oldal, és utána a munkáltató, ha óhajt, majd válaszol. Köszönöm szépen a megértéseteket. VSZ: Köszönjük a válaszokat Igazgató asszony, majd a kérdéseinket, hogyha kérjük, azt meg fogjuk fogalmazni, és el fogjuk mondani. Azt szeretnénk tudni, hogy ezek milyen területre kerültek kiosztásra. Adott esetben lehet, hogy tételesen is be lehet mutatni természetesen. Utána majd megnézzük, hogy milyen más bontásban kérjük. Ha már így szórakozni szeretnénk egymással. De hát, azt gondolom, hogy nem ez a lényegi kérdés, hanem, a számítógépes rendszer korszakában nem a munkavállalóknak volt olthatatlan vágya, hogy Budapestre járjanak dolgozni azért, mert iksz számú mennyiséget be kell nekik könyvelniük naponta. Én azt gondolom, hogy akkor nagyon barátságosnak tűnt, vagy volt a humánszolgáltató szervezésnél is az Igazgató asszony, amikor a munkavállalókat próbálja arról meggyőzni, hogy milyen boldogok lesznek, ha Budapesten végezhetnek munkát. Én azt gondolom, hogy az egy kicsit becsapás a munkavállalóknak, hogy eltelik pár hónap, és utána megfeledkezünk ezekről az ígéretekről. Akkor ígértünk nekik albérletet, lakáshoz való jutást, IC felszállókat, utána eltelik három hónap, följárnak a munkavállalók, akkor pedig az Igazgató asszonytól ezt a választ kapjuk. Mi a magunk részéről nagyon nem vagyunk boldogok attól, hogy az Igazgató asszonytól is, egy humán igazgató asszonytól ezt a választ kapjuk. Tény, hogy január óta följárnak azok a munkavállalók Debrecen területéről is, például, és nem kapnak, így van, számvitelről beszélek először, IC felszállót a mai napig sem. Munkáltató: Bocsánatot kérek, meg fogod látni a táblázatban, hogy IC felszállót a számviteli területen hányat igényeltek, és akkor a szervezeti egységre lehet látni. Egy. Kettő, szállást biztosítottunk nekik, és megmondtuk akkor, hogyha megvan az új szerződés, akkor annak megfelelően van. Tehát, egyszerűen nem értem, hogy miről beszélünk jelen pillanatban. Tessék? Van valami kifogás? VSZ: Tisztelt Igazgató asszony, azt kellene megnézni, hogy lehet, hogy most költséghelyileg megmutatjátok, hogy melyik szervezeti egységnek adtátok oda ezeket az IC felszállókat, de meg kellene kérdezni azokat a munkavállalókat, akik mondjuk, Debrecenből járnak föl, hogy megkapták-e. Ma csak az IC felszállót veszitek el tőlük, holnap már nem lesz kedvetek, fizetni a bérleteket, és ez így lesz majd szépen, lassan, hogy kiutáljátok Budapestről azokat, akik följártak dolgozni. Munkáltató: Akkor még egyet szeretnék kiegészíteni. Tehát, az IC felszállóját, akinél most itt van, az kapja elő, és nézze meg, hogy az van ráírva, úgy egyébként, hogy munkába járás céljából nem használható. Pont. Tehát, gyakorlatilag a jegyvizsgáló 9

10 simán elveheti azt, aki munkába járásra használja. Első. Második, azt szeretném mondani, hogy milyen cél, és kit, honnan kiutálni, kérdés. Tehát, akkor felejtsük el a munkáltatói bérajánlatot, meg ami ebben van. Akkor minden munkavállalónak adjunk IC kártyát és kész. Hát, nem rossz felfogás. Ha ezt egyéni juttatásnak értékeli a szakszervezet, ez a legegyszerűbb megoldási mondja, akkor kész. Akkor Elnök: VSZ-é a szó. Munkáltató: Nézd meg a jegyzőkönyveket, soha nincsen megígérve a kártya. Arról volt szó, hogy kifizetjük. De, az, hogy milyen módon, ez ne a munkavállalónak legyen már azért ez nem arra van, hogy utána átadom ennek, meg annak, meg amannak, mert véletlenül csökken az árbevételünk, és akkor nézünk, hogy miért nincsen jegy árbevétel. Mert már mindenki azzal utazik. 585 darabot adtunk ki, MÁV Zrt. szintjén, ötvennyolcmillió ötszázezer forintba került ez a cégnek. Elnök: Üdvözlöm az interaktív VÉT-et, de még mindig a VSZ-é a szó. VSZ: Köszönöm szépen. Ehhez csak annyit, hogy azt gondolom, hogy azért az, hogy a munkavállaló adott esetben naponta, munkába tudjon járni, amikor itt ezek a változások a szervezet során, akkor voltak, ha nem is ilyen szószerinti ígérgetések, vagy ígéretek, de elígérkezések ebbe az irányba, hogy biztosítva lesz. Most ebből folyamatosan kihátrálni, azt gondolom, hogy nem éppen tisztességes. És lehetne biztosítani ezt a fajta dolgot. A másik pedig, azt gondolom, hogy azért talán annyi kényelmi szempontot folytassuk, vagy csak úgy beszélgetünk? Tehát, azt gondolom, hogy azt a fajta kényelmi szempontot is meg kéne nézni, én se azért kérek IC kártyát magamnak, mert annyira ragaszkodom hozzá, hanem csak azért, mert egyébként minden reggel sorba kell állni. Ja, és ha éppen arra a vonatra veszem meg, amivel nem tudok hazajönni, akkor újra kezdhetem a dolgot. Tehát, azért azt gondolom, hogy például, egy ilyen helyen az is előfordulhat, hogy a munkavállaló tovább marad, vagy éppen előbb tud elmenni, én nem ismerem ezt a fajta rendet, de azt gondolom, hogy ezt a fajta kényelmet azért talán meg kéne adni a munkavállalónak, és egyébként költségben nagyjából ugyanannyit jelent, vagy még kevesebbet, egy ilyen kártya. Erre vonatkozóan. És a következőre vonatkozóan, amit én fölvetettem, én nem azt kértem, hogy azt mondd meg, hogy az Igazgatóság, illetve nem is az Igazgatóság, hanem csak vezetői van, és ezután kerül, tudomásom szerint az Igazgatósághoz, hogy milyen döntést hozott, hanem, hogyan fordulhat az elő, hogy egyáltalán, ezek a dolgok idekerülnek? És elherdálunk háromszáz egynéhány millió forintot. Mert, ha azon alapszik egyébként, hogy ki dolgozott együtt a mostani MÁV Rt. elnök-vezérigazgatójával, és megfűzi, hogy ez márpedig milyen jó, és egyébként mindenki tiltakozik ellene, akkor talán ezt a fajta stílust kell fölvenni. De, ezt hívják mutyinak, meg korrupciónak, ebben az országban. Azért ezt nem szabad elfelejteni. Mert a dolog, az így működik, ebben a dologban. És hát azért nagyon érdekes, hogy itt mindenki, mindent elhisz, de ugye, amikor fölmerült az, hogy 450 bizberest akartak a BPR kapcsán egyébként eltávolítani a MÁV-tól, és mind a szakma, mind a szakszervezetek tiltakoztak ez ellen, akkor senkinek nem merült föl, hogy ezt az egész BPR-t úgy kéne kihajítani a MÁV-nál, az ablakon, ahogy van. Mert, ha egy esetben ekkorát lehet tévedni, a többiben tessék mondani mikor tévedtek, vagy mennyit tévedtek? Mi a biztosíték, hogy az összes többi 44 esetben nem tévedtek ilyen dolgot? Tehát, azért ezeket sokkal alaposan körül kéne járni. És nincs abban a 10

11 helyzetben se ez a MÁV, se ez az ország, hogy Európa Uniós pénzeket dobjanak ki az ablakon. Erről szól a történet. És hogyha ezt meg lehet engedni, akkor engedjük meg, de akkor azt gondolom, hogy nagyjából azon a szinten fogunk állni elnézést, hogy a BKV-t fölhozom, mint a BKV. Hogy mutyi, mutyi hátán, korrupció, korrupció hátán, és ezt lehet továbbfolytatni. Aztán utána már ugye, még az hiányzik, hogy ideálljon a ház elé a rendőrautó. Köszönöm szépen. Elnök: Bocsánat, a VSZ, hogyha megengeded. VSZ: Igazgató asszony, én köszönöm a válaszodat, és egyrészt sírok is, másrészt mosolygok is, vagy örülök, mert ha valóban, ez a fajta, hát úgymond, jogtalan kifizetés egy levelezés útján legálissá válik, akkor innentől kezdve nincs problémám, hiszen 2009-ben munkavállalóink százainak utasítottátok el a helyettesítési díj kifizetését, azon a jogcímen, hogy ugyanabban a munkakörben nem lehet fizetni helyettesítési díjat. Innentől kezdve akkor bírósági precedens fog ebben a dologban születni, mert bizonyítékunk van rá, hogy jogtalan a helyettesítési díj. És én azt hittem, hogy vizsgálatot ígértél, nem levelezést. Köszönöm. Elnök: VDSZSZ VDSZSZ: Na. Ugye, milyen jó lenne, hogyha a VÉT szerint működne ez a beszélgetés, és akkor itt ülne egy olyan ember, aki nem pofozógépnek van ideültetve. Mariann, én sajnállak egyébként, tényleg, és megkövetlek, hogy ilyen dolgokkal fárasztunk, vagy piszkálunk. Nem tehetsz róla. Elfogadom. Nem fogok többet ilyenért szólni ezen a fórumon. Egyszerűen, fölösleges. Egyszerűen, fölösleges. Nem, nem, nem megy. Nézd, az a helyzet, hogy amikor itt intézményesen lehet hazudni ennél a cégnél, következmények nélkül egy illusztris példát mondok. Kaptam egy levelet az Andrási Miklóstól, amely többek között azt tartalmazza nyilván, nem ő írta, de hát aláírta azt mondja, emellett megjegyzendő, hogy a büntetőperben ez a kutasi baleset az akkori MÁV Rt. semmilyen minőségben nem vett részt. Ezt írja, és ebből aztán okfejtésekbe bocsátkoznak a levél írói. Kérem, ez nem igaz. Hogy a rossebben lehet ekkorát hazudni? Itt vannak a bizonyítékok, hogy részt vett benne. De, mi magunk is ott voltunk, és ott volt a MÁV is, tudom. Jobb, ha hallgatsz. Jó? Jobb, ha hallgatsz. El van küldve egyébként, nyugodj bele, az Andrásinak. Csak azt mondom, figyeljetek, itt úgy hazudik mindenki, ahogy éppen a kedve tartja. Ne kérdezzél meg ott van, menj ki az Andrásitól, megmondom az ügyszámot, és tőle kérd el. Jó? A 29/2010-es levél. Ott a melléklet, nézd meg. Ennyit erről. Hagyjuk ezt. Ne szóljál bele, a kurva életbe, légy szíves, mert én beszélek most. Jó? Nem fogom húzni vele az időt. Csak azt mondom, hogy hazudtok. Ennyi az egész. Innentől teljesen fölösleges bármit is fölvetni, mert nem kapunk rá, normális választ. Jó. Menjünk tovább. Nem kell válaszolni. Tényleg nem. Nem, Mariann, fölösleges bármire is válaszolnotok. Kiadtok egy sajtóközleményt, letagadjátok a benne foglaltakat. Hát, most mit mondjak erre? A húszezer forintról úgy tesztek, hogy nem tudtok. Na jó. Most el akarjátok velünk azt hitetni, hogy a MÁV Gépészeti Zrt-nél és a MÁV-START Zrt-nél úgy történhet több tízezer számára húszezer forint kifizetése, karácsony előtt helyesen egyébiránt, hogy ti arról nem tudtok, hát az érdekes. Akkor, érdekes a működése a cégcsoportnak. Kurva érdekes. Ugye? Ugyanakkor osztd meg és uralkodj elvén szándékosan nem adtok a pályavasútnak. Nem kell adni. Hát, világos. Hát, miért adnátok? Amikor ugyanabból a 11

12 kondérból merítkezik az összes cég. Egyiknek jut, a másiknak nem. Ugyan kérem, hát, ki hiszi ezt el? Ki hiszi ezt el? Azért mondom, hát fölösleges. Ide vagy ültetve, aztán azt kell mondanod, amit hát, nem, amit gondolsz amit kell. Nem akarlak én evvel kínozni, úgyhogy még egyszer mondom, elnézést kérek az összes eddigiért, Mariann, szükségtelen. Tényleg. Szükségtelen. Fölösleges. Elég nagy szégyen, hogy nem tolják azok ide a pofájukat, akik mindezt kifőzik, és az orrunk alá dugják. Igen, ez egy ilyen ország. Egy ilyen ország. Az a helyzet. Fölösleges. Köszönöm. Elnök: MTSZSZ MTSZSZ: Nekem csak egy halk megjegyzésem lenne ehhez az IC kártyás történethez, főleg a gazdaságossági számítás, részéhez. Én azt hiszem, hogyha emlékeim nem csalnak, akkor tavaly valami húszezer forint környéki összeg volt az IC felszálló kártya. Hogy az miért alakult ki, hát azt inkább most hagyjuk. De, ez annyi volt, ha jól emlékszem. Jó, ötvenezer. Én, hogyha jól emlékszem, akkor nem 100%-os infláció van ebben az országban per pillanat, hanem 3,9-et jósolnak, és annyira kellene leszorítani. Hát, ehhez képest ez az áremelkedés ennél egy kicsit durvább. Na most, ha én jól emlékszem, tavaly is ez azért lett ennyire alacsony, mert a MÁV Zrt. tulajdonosi székéből odacsapott a kislányának az asztalára, és megmondta, hogy mennyi legyen, és mennyiért adhatja a leányvállalatoknak. Hiszen, ugye, ez csak a vasutas igazolvánnyal rendelkezőknek az IC felszálló kártyája. Na most, vagy a MÁV gyengült meg, vagy a START erősödött meg ennyire, ezt döntse el a munkáltató, de azért egy 100%-os növekedést, ezt azért szerintem, egy kicsit nehéz lesz eladni. Köszönöm. Elnök: Köszönöm szépen. A munkáltató óhajt reagálni? Munkáltató Munkáltató: Gyenge elméjű, lelki szegénnyé váltam, úgy gondolom, nem óhajtok. De, elgondolkodom a tárgyalás további értelmén, és akkor de, bocsánatot kérek, azért majd hallgassátok vissza ezeket a vélekedéseket. Tehát, ennek vannak különböző fajta olvasata ilyen formában. Én azt gondolom, és azért nem akarok az összes többi részletére reagálni, hogy ma itt azért jöttünk, hogy a MÁV Zrt. munkavállalóinak 2010 évi jövedelempolitikájáról, és Kollektív Szerződéséről tárgyaljunk. Tehát, az összes többi sértegetést, ami elhangzott ebben a formában, azt ezért nem vagyok hajlandó, meghallani. Elnök: Köszönöm mindenkinek, akkor a napirend előttit lezárom, és akkor az első napirendi pontra térnénk rá. És akkor megkérném a munkáltatót, hogy akkor az első napirendnek megfelelően tegye meg az előterjesztését. Köszönöm szépen. Munkáltató: Igen. Most ezen gondolkodom, hogy hogyan csináljuk, vetítsük, és vonalanként húzzuk, mondatonként, és akkor annak megfelelően akkor engedélyt szeretnék kérni, és legyetek kedvesek kiválasztani, hogy ki ossza ki. Merthogy nehogy ebből legyen probléma, hogy jó. Csilla, légy szíves, tedd meg légy szíves, ezt a kedvünkért. Jó? Köszönjük. Elnök: Közös megegyezéssel Éles Csilla úrhölgy lesz, aki kiossza. 12

13 Munkáltató: Egyébként munkáltatói tekintetében úgyis a szervezeti egység illetékes munkatársa jelen pillanatban, csak nem hagyjátok munkát végezni. Elnök: A jegyzőkönyv számára szeretném megjegyezni, hogy a munkáltató átadta a szakszervezeti oldalnak a 2010 bérfejlesztési javaslatát, és kérdezem, hogy a munkáltató óhajt-e szóbeli kiegészítést tenni, vagy adjunk egy öt perc, olvasási szünetet a szakszervezeti oldalnak? Munkáltató: Miután úgy látom, hogy a szelektív olvasás kategóriába csaptak bele a kollégák, tehát szeretném rögzíteni, hogy a Gy.8 10/2010. iktatószámú bérfejlesztési javaslatot adtuk át, tehát ilyen formában. Tehát, alapvetően elég sokat gondolkodtunk abban, hogy milyen formájú és tartalmú javaslatot fogalmazzunk meg. Az egyik alapvetés, hogy továbbra is elkötelezettek vagyunk a munkaköri rendszeren alapuló bérezési formának a működtetésén, és ezért is szeretnénk ezt megerősíteni, mert az is egy dilemma kérdéseként merült fel érdekel valakit, vagy nem? Jó. Tehát, az is egy dilemmaként merült fel egyébként, és ezzel kapcsolatosan számos kérdés volt, hogy a bérkategória táblázatot karbantartsuk, vagy ne tartsuk karban, vagy azt hogyan kezeljük. Tehát, tulajdonképpen a munkaköri rendszernek megfelelően, akkor a bérkategória táblázat karbantartásra kerül. Na most, ez azért nagyon fontos, mert a szakmunkás minimálbér, amely növekedett, tehát az forintot jelent, ez azt igényli, hogy a 8-as kategória, amelynek eddig a minimuma 85 ezer forint volt, ezt a 8-as kategóriaminimumot tulajdonképpen karbantartsuk, és így 90 ezer forintra emeltük ennek a minimumát. Ennek vannak különböző hatásai, mert így gyakorlatilag a részminimumokat is, tehát amely a cégnél töltött éveket jelenti, tehát azt is emeli. Ráadásul, gyakorlatilag ezzel a többi kategóriának is a sávminimumát karban kell tartani. Tehát, egyrészt van egy ilyen típusú változás, amely a munkaköri kategória megfelelő sávjainak a karbantartását igényli. A másik az, hogy itt együtt értelmeztük az Országos Érdekegyeztető Tanács decemberi megállapodását, tehát az OÉT megállapodásnak van egy hatása a minimálbér tekintetében, a szakmunkás minimálbér tekintetében, a MÁV Zrt-re, és gyakorlatilag az ahhoz kapcsolódó intézkedés. A másik pedig, hogy az OÉT megállapodás 2. pontja alapján, tehát kerestük az ajánlást, az nincs, kerestük a sávot, az sincs, a sáv középértékét, az még annyira sincsen, tehát tulajdonképpen azt tudjuk tekinteni, ami az OÉT ajánlás, amely arról szól, hogy a munkavállalókat reálkereset-csökkenés ne érje, tehát tulajdonképpen a nettó keresete mindenkinek legalább nőjön 3,9%-kal, ugyanis 3,9%-os inflációval számolunk. Na most, a 3,9%-os nettó keresetnövekedéshez, ehhez átadtuk a táblázatot egyébként, hogyha jól emlékszem egy másodperc, itt a sok számban nem akarok rosszat mondani, főt érint, akinek a keresete nem éri el a 170 ezer forintot a MÁV Zrt-nél. Tehát, gyakorlatilag ezeknél az alábbi intézkedést javasoljuk. Na most, a kereset, illetve az alapbér tekintetében áteshet a kolléga egy másik sávba. Tehát, mivel gyakorlatilag nem lineáris az adótörvénynek a változása és annak a hatása, ezért lehet, hogy valakinek az alapbére alapján más értéket kell emelni, mint a valós keresete alapján, ezért képeztük azt a három kategóriát, vagy négy kategóriát, tehát a nappalos, plusz három kategória, amely a rendszeres műszakpótlékok alapján van a MÁV-nál, a nappalos munkarend tekintetében, az Országos Érdekegyeztető Tanács által ajánlott sávértékeket tekintjük irányadónak. A nyújtott műszakos műszakrendet 30%-os átlagos pótlékkal kalkuláltuk, illetve a többműszakos munkarendben, és a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatottaknak na, hülye vagyok. Nyújtott műszakosok 10%-os, 13

14 a többműszakosnál van, a megszakítás nélkülinél a 30, a többműszakosnál pedig a 20%- os érték. Tehát, gyakorlatilag így van kalkulálva és figyelembe véve. A keresetek tekintetében csak ezeket a pótlékokat vennénk figyelembe, tehát nem nézzük azt, hogy a munkatársnak szokott-e készenléte, túlórája, etetős szünete, nem tudom én, mije lenni, tehát tulajdonképpen azt nézzük, hogy az alapbér és a rendszeres, munkaszerződésbe foglalt pótlékok alapján ki van 170 ezer forintos kereset alatt. Ez azt jelenti, hogy valójában kevesebb munkavállaló van 170 ezer alatt, de ezt nem óhajtom a jövő évben, vagyis ebben az évben végigdekázni, hogy akkor most hány embernél számoltuk el, és nem úgy vettük figyelembe, és most akkor két munkaközi szünettel több esett neki, és akkor ezért került át. Tehát, tulajdonképpen csak ezek a számok lennének figyelembe véve. Úgyhogy, ez a javaslatnak az alapja. A 2. pontban akkor ennek megfelelően végigvezettük a kategóriáknak a rendszerén. Gyakorlatilag a sávmaximumon nem óhajtunk változtatni, vagy emelni, hiszen gyakorlatilag a sávmaximumon foglalkoz most nincs hatása egyébként se a bérfejlesztésre, de indokoltsága sincsen, hogy miért kellene, mondjuk, azokat az értékeket továbbemelni. Mivel a diplomások a 170 ezer forint fölötti kategóriába kerülnek, és ha megnézzem a számolást, akkor gyakorlatilag az ő esetükben 11%-os nettó keresetnövekedés van, tehát a pályakezdő minimum tekintetében. Így a 2010 évi bérfejlesztésben a MÁV Zrt-nél már 2009-ől foglalkoztatott diplomásoknak a bére nem emelkedik, ezért az újonnan bejövő pályakezdők bérét sem kívánjuk emelni ennek megfelelően, mert akkor egyéb más hatásai lehetnek. Egyébként pedig a munkaerőpiac sem indokolja, hiszen olyan mértékű és mennyiségű jelentkezőnk volt 2009-ben is, ezért a bérért, hogy nincsen rá piaci indokoltság, hogy ezt megtegyük. Nagyjából ez az összefoglaló, és ami még kérdést jelent a Választható Béren Kívüli Juttatásoknak az összege, itt pedig azt, a cégeknél már alkalmazott, illetve a tárgyalások során bemutatott gyakorlatot kívántuk folytatni, hogyha most a 3,9%-kal emelnénk, akkor gyakorlatilag a 270, az nem teljesen 280 ezer forintos ajánlatértéket jelentene, ha megtartom a korábbi megállapodásnak megfelelően, mert mivel a megállapodásban az van, hogy ez bruttó keret, most ilyen formában azt is lehetne mondani, hogy bocsánat, a munkavállaló így járt. De, a javaslat, az az, hogy felezzünk a munkavállalóval, tehát gyakorlatilag a felét, a terheknek, átvállalja a munkáltató, a másik fele pedig a munkavállalókat érintő hatás. Ez volt a bérajánlatunk. Elnök: Köszönöm a munkáltatónak a szóbeli kiegészítést, a VDSZSZ-é a szó. VDSZSZ: Ja. Hát, elég sokat vártunk a sztrájkfelhívásra, és a munkáltató átadta. Ha ez a célja, akkor rendben van. Ebből sztrájk lesz, mégpedig alapos. Jó, hát várd ki a végét. Nem tudok erre, mit mondani. Az, hogy véletlenül se halljátok meg a munkavállalói oldal képviselőinek az észrevételeit, legalábbis, nem tükröződik vissza az anyagból, mondjuk, ez szokásos, csak azt gondoltam, ez változik, ez a fajta magatartás. Hát, nem. Ez elfogadhatatlan, január 12-én. Októberben, vagy novemberben is az lett volna, de hát most aztán végképpen. Annak tükrében, hogy van olyan cég, ahol képviselettel bírunk, ahol ennél különb, jóval különb megállapodás született, még decemberben. Nyilván ti is tudjátok, ismeritek. A kafetéria tekintetében, a jelenlegi kafetéria mértékének a szinten tartása, az ugye, úgy nézne ki, hogy a várható inflációval meg kell emelni a 270-et, az 280,8, tehát 280,800 forint, és hogyha számba vesszük azt, hogy milyen szokások szerint használták föl az emberkék a kafetériát, és azért ez megmaradjék, akkor ezer a reálértéke, forintot kell fizetnie a MÁV-nak, kafetériaként, minden egyes munkavállalónak. Ehhez képest a 300 ezer elég karcsú. Nyilván, ezt nem tartalmazza. 14

15 És hangsúlyozom, hogy ekkor csak a szinten tartásról beszélünk. A MÁV ugye, arra tett nagyesküt, hogy az OÉT ajánlásnál kedvezőbb bérjavaslatot tesz, ebből fakadóan joggal, ennek alapján joggal követelünk további emelést a kafetériában is, mégpedig annyit, amennyit majd a bérfejlesztés egyéb elemeinél is. A reálkeresetek megőrzése minden munkavállalóra vonatkozik, az OÉT szerint. Tehát, ezen gondolom, nincs vita. Mindenkinek ki kell számítani. Mindenkinél. És ahol szükséges, ott a szinten tartást pótolni kell. És utána jön az, hogy milyen bérfejlesztést kértünk. Korábban azt mondtuk, hogy 7%-ot, átlagosan. Hát, egyelőre nincs okunk arra, hogy ebben további emelést gondoljunk, ismerve a magyar valóságot. Értelemszerűen, ez egy tárgyalási alap, ez a plusz 7%, ha a reálszintek tartását tekintjük alapul, arra további bérfejlesztést a bérfejlesztés tehát, arról nincs mit, vitatkozni. Tehát, azt gondolom, hogy a reálszint tartáson nincs mit, vitatkozni, azt mindenkinél meg kell adni. Az nem bérmegállapodás kérdése, hogy a reálkeresetek szinten tartása megvalósuljon. Az trivialitás. Amin vitatkozni tudunk, az ezen felüli mérték, az az ezen felüli érték. Nem tudom, miért vagy ezen úgy elcsodálkozva, a négyéves megállapodás erről szól. Hát, persze, mert te megint nem úgy vagy vagy nem engedik, úgyhogy nem tudom. Szóval, erről nem tehetek, hogy a MÁV-nál az a divat, hogy nem tudnak értelmezni szövegeket. Sajnálom. Munkáltató: Bocsánat, az előbb tiltakoztál az ellen, amikor mondtam, hogy gyenge elméjűnek minősítettél, most másodszor teszed ezt. VDSZSZ: A MÁV-nál nem tudnak nem akarnak, bocsánat. Akkor nem akarnak, vagy, mert nem lehet. Sajnálom. Akkor, fejezzük be a tárgyalást, nem tudunk erről tárgyalni így. Ez nem és akkor egész egyszerűen a tulajdonosi arrogancia, hogy egy ilyen bérjavaslattal ideküldik a menedzsmentet, tárgyalni. Az a helyzet. Főleg akkor, amikor a KHEM-ben 860 ezer forint a kafetéria. 860 ezer forint. És ott a Szólád Domokos meg is magyarázza, hogy miért annyi. Érdekes. Na most, hogyha a kormányzat a hű embereinek, a mit tudom én, teljesen mindegy, a rövidláncon tartott embereinek ezt oda tudja adni, még meg is magyarázza, akkor mi az, hogy itt ez nincsen? Ez nem automatizmus. Ezt nem is értem. Hát, hogy, hát beszélőeszközöket tart itt egy pár ember, úgy gondolja? Vagy meg lehet rohadni mindenkinek? Vagy sokaknak? Dögöljön meg, haljon éhen, vagy mit tudom én, mit csináljon? Csak robotoljon, ameddig tud, utána meg lesz vele, ami lesz. Ha szerencséje van, akkor hamar megdöglik. Mert, ha nem, akkor megfagy. Kihűl, és megfagy, ha kellő hideg van. Hát, hogy gondoljátok ezt? Hogy a jóistenben lehet elnyomorítani egy társadalmat? Hogy lehet ebben szerepet vállalni? Akkor, amikor nincsen rá, szükség. Úgy tudom, Európában vége a válságnak. Erről olvashatunk. Vagy lehet, hogy csak nekünk írják ezeket, nem tudom. Nálatok elsötétül a képernyő, ha erre az oldalra kattintotok. Rendben van. Azt elhiszem, hogy le van tiltva esetleg, vagy mit tudom én, mit csinálnak vele. De, akkor miért dolgozzon bárki is azokkal az elvárásokkal terhesen, amit úgy támasztotok felé, a különböző kiadványokban, meg a különböző szónoklatokban? Hát, mire föl? Amikor az jut osztályrészéül, hogy napról napra nyomorultabbá válik. Hát, hogy van ez? Pápább akar lenni valaki akkor hangsúlyozom, akinek nem inge, ne vegye magára. Nem kell pápábbnak lenni a pápánál, vagy ha annak akarnak mutatkozni, az ő bajuk. De, ezt nem lehet átvetíteni a többiekre. Hát, micsoda dolog az, hogy egy ajánlást a munkáltató képviseletében eljárók ennyire a munkavállalók számára kedvezőtlenül próbálnak, magyarázni? Hát, micsoda dolog ez? Akkor, amikor a 15

16 kormányzat a saját munkatársainak érdekes módon a jó oldalával, amit érdekes, mást tud belőle kiolvasni, ami kedvezőbb. Maradjunk a kafetériánál. A Szollár Domokos még ezt ki is hirdette. Ebben a tekintetben nincs okom vele vitatkozni. Mondom, a kafetériáról beszélek. A bér oldalában nem látom azt, hogy például a hát, a kormányzati oldalon nyilván nem nagyon van ok arra, hogy különösképpen mérsékeljék a jövedelmeket, de arról nem is szólt a fáma. Igen? Kinek? Kiknek? Hát, nem tudom, hogy ez így van-e. Bizonyára így van, nem tudom. Én a kafetériáról beszélek, most a kafetériáról beszéltem nem tudom, kinek, mit csökkentettek Munkáltató: Együtt kell olvasni a dolgokat VDSZSZ: Nem, nem, nem. Munkáltató: Hát, de Balázs, hát együtt olvasd már el légy szíves, a dolgokat VDSZSZ: Ne vágjál már hagy mondjam már végig. Nem. A kafetériát Munkáltató: nézd meg, hogy mi, mivel jár. VDSZSZ: Én a kafetériáról beszéltem, folyamatosan. A kafetériáról. Na. Tehát, egy szónak is száz a vége, a kafetériában forintot kérünk, forintot. Na most, hogyha ezen valaki nagyon hevesen mosolyog, akkor azért elmondom, hogy a MÁV Cargónál hogy, hogy nem, akik szintén komoly veszteségekkel küszködnek, állítólag ugye, ott is veszteség, mindenütt veszteség van, mindig veszteség van ott csak 405 ezer lett ugye, jól emlékszem? 405 ezer lett a kafetéria. 320, vagy nem tudom, mennyi volt. Igen, 320 volt. Hogy, hogy nem? Ott is jajongtak az elején, aztán nem jajongtak. Ugye? És annyit, hogy a bérfejlesztésnél a személyi alapbérre vetítetten állapodtunk meg abban, hogy a reálértéket megtartandó, pótlásra van szükség, és ezen felül, például, aki nem tudná, mindenkinek, az átlagkeresetének 1,6%-át áprilisban megkapja oly módon, hogy az január 31-én 2%-os értékkel alapbéresítésre kerül. És a 14-es fizetési osztálytól 6%-os valamifajta ösztönző rendszer szerint fizetendő, premizálással. Ennyit erről. És egy érdekes dolog, ugyanazokat a vonatokat rángatják ők, amik ezen a hálózaton közlekednek. Ezen a hálózaton közlekednek. Hogy, hogy nem? Ott meg lehetett egyezni, itt meg az orrunk alá dugtok egy ilyen szörnyűséget sztrájkfelhívás, praktikusan. Nem tudom, érdemben mit tudunk még erről vitatkozni. Nem fogok sokáig. Hagyjuk abba. Elnök: Köszönöm szépen. Munkáltató óhajt rá, reagálni, vagy a szakszervezeti oldalt először végighallgassuk, és akkor? Jó. A szakszervezeti oldalt, jó? És akkor majd utána reagáltok. Köszönöm szépen a megértést. Akkor akkor tessék, akkor egyesével válaszolj. Akkor, a munkáltató válaszoljon a VDSZSZ-nek. Köszönöm. Munkáltató: Jó. Tehát, én azért azt gondolom, ilyen formában, hogy elég sokat megnéztük, hogy de, hagy válaszoljak már. Jó? Úgy szeretnék beszélni. Most az előző húsz percben, folytonossági sorrendben hallgattalak, úgyhogy most én. Tehát, azt szeretném mondani, hogy egy: azt gondolom, hogy senki nem hinné el, ha azt mondanám, hogy nem elemeztük a különböző társaság által kötött megállapodásokat. A Cargós bérmegállapodás nem hivatkozási alap, mert gyakorlatilag az egy kérdés, hogy 16

17 ott hány munkavállaló van megszakítás nélküli munkarendben, rendszeresen foglalkoztatva. Tehát, nézzük meg a foglalkoztatási arányokat is. Gyakorlatilag teljesen más a munkaidő, teljesen más a pótlékolási mérték, tehát ennek azért de, más. Más, más, más. Hány raktárnok dolgozik éjjel-nappal? Tessék? Nálunk nincsen kocsivizsgáló, úgyhogy nem tudom, hogy milyen, és más munkarendben dolgoznak. Egy. Kettő VDSZSZ: Mariann, nem mondasz igazat, mert nem dolgoznak más munkarendben Munkáltató: Teljesen más a bérjövedelem szerkezete és eleme. Egy. Kettő, szeretném azt mondani, hogy a munkavállalóinkra olyan elemek is kihatások vannak, a jövedelmére, amelyet a Kollektív Szerződésünk tartalmaz. Tehát, ezért mondtam azt, hogy a Kollektív Szerződés tárgyalásának vannak alapvető hogy is mondjam? sarokpontjai, ami miatt azt célszerűnek tartanám, minél inkább folytatni, mert gyakorlatilag a fővonalon foglalkoztatott munkavállalóink nagy részének mondjuk, van a kedvenc munkaközi szünet, pénz tekintetében, amely szintén több ezer forintos hatást tud jelenteni a munkatársaknak. Balázs, te szoktad mindig azt mondani, hogy fizessük ki. Most eldöntöttük, hogy kifizettük, akkor, ha kiadjuk, akkor meg elvesszük a munkatársaktól ezt a fajta juttatást, ami benne van. Tehát, tulajdonképpen azt gondolom, hogy azt ígérted, hogy megkapod a bérjavaslatot, és végig fogod hallgatni a mai VÉT-et. Na. Hát akkor meg? Akkor szóljál, legközelebb elhozom magammal. Van ilyen füldugóm, ami igen komoly, tehát munkavédelmi füldugóval rendelkezem. Ha szükségeltetik, és úgy óhajtod végigülni, akkor hozok. Szájtapasztóm még nincsen, de azt gondolom, hogy ez a demokrácia jegyében bárki elmondhatja a véleményét, szabadon. Tehát, teljesen más a feltételrendszer, és gyakorlatilag azt figyelembe kell venni, hogy a munkatársaink között van egy jelentős kör, akik, megszámoltuk és megnéztük, különben pont abba a kategóriába esnek, ahol az adótörvény változása a legkedvezőbben érinti őket. Ilyen típusú adótörvény változás nem volt még. Tehát, ez egyfajta döntés volt abban a tekintetben, hogy a gazdaságnak a megfelelő feltételek melletti foglalkoztatása, amely a szakszervezetek érdeke, és többször felszólaltatok ebben a tekintetben, közös érdekünk az, hogy mindenki bejelentett munkavállalót megfelelő járulékfizetésekkel alkalmazzon. Úgyhogy, ez nem kifejezetten a MÁV-nak a hogy is mondjam? hatása, de ami a MÁV-os munkavállalókra pozitív ebből, azt legyünk kedvesek pozitívan értelmezni. A Választható Béren Kívüli Juttatások tekintetében pedig mi is csináltunk egyfajta vizsgálatot, és ha úgy gondoljátok, akkor azt a tájékoztatót is szeretnénk átadni, amelyben benne van az, hogy melyik elemnek az adózása hogyan változik, és a munkavállalók többször felvetették, több fórumon, hogy eddig úgy volt szabályozva, például, hogy otthoni Internet, hogy lehessen, mondjuk, mobil Internetet is mondjuk, netalán tán elszámolni, ezért úgy változtatnánk, hogy a munkavállaló nevére szóló Internet szerződés alapján, akár egy munkavállalóra többet is el lehet számolni. Tehát, például, azért, hogy megfelelőképpen tudjunk igazodni ezeknek a feltételeknek megfelelően. És egyébként pedig nem kellene egy olyan gombhoz kabátot varrni, amely gombot már mondjuk, tegnap letettek az asztalra. Tehát, nagyon álságos viselkedés az, hogyha már tegnap kinyilatkoztattátok, hogyha bárki, bármit akar, és bármilyen érdeke van a MÁV-nak, akkor ennek ellenére ti úgy gondoljátok, hogy sztrájkot kívántok szervezni, nem fair arra felhasználni a MÁV-os ajánlatot, mert semmi köze nincsen. És óva intenélek benneteket azzal, hogy a munkavállalókat ezzel a csatazajjal próbáljátok meg, sztrájkba hívni, vagy musztángra 17

18 feltenni. Tehát, gyakorlatilag felelős szakszervezeti magatartást kérek ebben a tekintetben. Elnök: Köszönöm szépen. A VDSZSZ kapott választ. PVDSZ jelentkezett. Tartja-e még? Akkor a PVDSZ-é a szó. PVDSZ: Persze. Hát, kifejtenénk mi is akkor az álláspontunkat a munkáltató által átadott javaslatról, amiben egyetlenegy örvendetes dolog van, hogy megszületett, és végre van valami vitaalap, tehát elkezdhetjük a tárgyalást. Azt ugye, azt nem tudom, hogy ki tudjuk-e elégíteni azt a várakozást, hogy itt a jövő hét közepéig megállapodás szülessen, mert úgy tűnik, hogy elég messziről indulunk. Mi azért a magunk részéről azért annak a mérlegelését javasolnánk, hogy kicsit esetleg hát, ha nem kicsit sűríteni kéne azért a tárgyalásokat ahhoz képest, ami a jelenlegi, heti egyszer négy órát jelenti. Hát, már amennyiben komolyan gondolja mindenki, hogy itt január 1-től végrehajtható, és február 1-jén kifizethető bérnövelés lehetséges. Hát, ugye, az átadott javaslat, az messze van a miáltalunk elképzelttől, annál is inkább, mert ugye, azt mondtuk, hogy alanyi jogon 4700 forint. Itt nincs egy olyan kategória sem, ahol ez a 4700 forint alapbéremelés megvalósulna. Sőt, hát a mi meglátásunk szerint magát, az OÉT megállapodást sem igen elégíti ki, mert ugye, ez a 4700 forint, ez a 110 ezer forintos alapbérű munkavállaló esetében szükséges a 3,9%-os nettó bérpozíció eléréséhez, és ez esetben itt az átadott táblázat az ő számára csak 3,9%-ot takar, szemben az ehhez szükséges, ugye, legalábbis az OÉT ajánlás szerinti 4,3%-kal. Tehát, mi annak mérlegelését javasoljuk a munkáltatótól, hogy ezekben a kategóriákban ezt a 4700 forintot biztosítsa valamennyi munkavállaló számára. Ugye, nem értünk egyet azzal az alapelvvel sem, amely kiragadva éppen a műszakpótlékot az egyébként talán leginkább mozgó pótlékelemet veszi figyelembe, és annak lététől és nem lététől függően, csökkenti ezt az egyébként is alacsony béremelést, ami a személyi alapbérre vonatkozik. Ugye, a műszakpótlék, az a konkrét munkarendhez kötődően valósul meg, amely hát, egyre gyakrabban változik napjainkban. Ami itt szakszervezeti oldalon elhangzik a kafetériával kapcsolatban, ezt a véleményt osztjuk, és számunkra a 372 ezer forint természetesen, elfogadható és támogatott. Nyilván, tisztában vagyunk a realitásokkal, ennek figyelembevételével akár a 420 is lehet, így van. Úgy gondoljuk, hogy technikailag is, ez az alanyi jogú és abszolút értékben kifejezett 4700 forint, ez magára a bértáblára is mindenféle probléma nélkül alkalmazható egyszerűen, ezzel a 4700 forinttal, a kategóriaértékeket meg kell emelni, és így automatikusan biztosítható ennek a szerintünk arányaiban is elfogadható mértékű táblázatértékeknek a korrekciója. És nem szükséges azokat a hát, hogy úgy mondjam, torzító elemeket belevenni, amely a szakmunkás minimálbér biztosításához szükséges. Mi itt első megközelítésben ennyit szerettünk volna elmondani, és hát kérjük a munkáltatót, hogy mérlegelje a javaslatunkat. Köszönöm. Elnök: Köszönöm. A munkáltató óhajt válaszolni a PVDSZ-re, és most? Köszönöm szépen. Munkáltatóé a szó. Munkáltató: Ez egy, a 4700 forint, illetve a sávoknak az értéke és a kérdése. Gyakorlatilag azt kell nézni, hogy az OÉT megállapodásban egy-egy érték példaként van kiemelve. Tehát, a 110 ezer forint, az ki van emelve, hogy de tulajdonképpen az adóváltozások azért egy függvény alapján történnek, és gyakorlatilag 18

19 ezen elég sokat dilemmáztunk, hogy ezt hogyan lehet számolni, mert mondjuk, ezt jó lenne kiszámítani is valamilyen módszerrel. Tehát, ez, ami itt szerepel, ajánlatban, tulajdonképpen egy függvényképlet alapján kijövő számolásnak megfelelő értékeket tartalmazza. Pont. Tehát, ezért nem az egyedi érték tekintetében jelöl meg. Most én azt tudom mondani, hogy a VDSZSZ részéről volt egy ajánlat, egy egyenletes százalékról, ami nem fogadható, mert természetesen, az, hogy ezen felül még többletjuttatásokat, tehát olyan rózsás helyzetben van a MÁV, illetve a magyar gazdaság, hogy nyugodtan lehet ilyen értékű jó, akkor mozdonykereket vigyünk haza, és akkor majd megrágjuk, és mi leszünk a rozsda. Na, szóval, a lényeg az, hogy a tehát, az, hogy most egyedi értékek vannak, kategóriákra meghatározva, vagy százalékos érték, ezt tárgyalásos alapnak tekintjük itt a következő időszak tekintetében, a következő napok és órák tekintetében, és azt gondolom, hogy mindnyájunknak az az érdeke, hogy minél hamarabb normális megállapodásra tudjunk jutni, tehát a PVDSZ felvetését, hogyha úgy gondoljuk, sűrítsük a tárgyalásokat, ezt én is szeretnék hozzácsatlakozni. Elnök: Köszönöm szépen. VSZ-t illeti a szó. VSZ: Ugye, a sűrítésre vonatkozik, természetesen, sűríteni kell, amit sűríteni kell. A magunk részéről se vagyunk ellenére a sűrítésnek, csak legyen bérmegállapodás. Ha, természetes, azt szeretnénk, hogy legyen bérmegállapodás. Na, ez az előterjesztés, ez nem azt mutatja, hogy bérmegállapodást tudunk kötni. Soha nem látott módon dicsérik, dicsérték az elmúlt hetekben az OÉT megállapodást többen. Már én magam is nagy, nagy becsben tartom. De, ahhoz, hogy bérmegállapodás legyen, szerintem, ma el kellene szakadni ettől a szövegkörnyezettől, és nem az OÉT bérmegállapodáshoz kellene kötnünk magunkat, mert akkor, ha a munkáltató is így áll hozzá, akkor, ha a munkáltató is így áll hozzá, akkor nem lesz bérmegállapodás a MÁV-nál. Ami a VBKJ mértékét mondja, az, azt gondolom, hogy nyilván ezek a számok, ezek legalább arra jók, hogy valahonnan elindultunk, és valamiről már elkezdődött a vita. Természetesen, a legkisebb minimumérték, az valóban az, amit az alelnök kollega megfogalmazott, a Balázs. Nagyjából ezt az értéket lehetne úgy kezelni a VBKJ vonatkozásában, ami egyrészt az inflációt is magában hordozza, illetve azt az adóváltozást, ami e tekintetben a munkavállalókat sújtaná. Én azt gondolom, hogy ott veszteséget, csak olyan megállapodást tudunk kötni, amiben a munkavállalóknak vesztesége e területen nem származik ra vonatkozóan volt egy olyan bérmegállapodás, és azt hiszem, hogy azt a Vasutasok Szakszervezete is talán aláírta, amiben hasonlóképpen, az adóváltozásokkal összefüggő bérfejlesztés valósult meg, és akkor körülbelül a fele munkavállaló nem részesült bérfejlesztésben. Na, ilyen típusú bérmegállapodást 2010-re vonatkozóan nem szeretnénk kötni. Az, hogy milyen elemekkel, vagy milyen technikákkal fogunk valamennyi munkavállalónak többletjuttatást tenni a bérfejlesztés oldalán, arról természetesen, beszéljünk, és nyitottak vagyunk minden megoldásra, ami a munkáltató számára is eladható. Na, de kevés olyan problémát okoz nekünk, a lelkünk mélyén az a fajta, tulajdonos felé való mutogatás, hogy nem engedi, minek következtében pontosan mire tetszik gondolni? Elnök: Még egyelőre a VSZ-nél a szó. Jó? És majd utána az Igazgatóasszony kifejtheti a viszontválaszában a mondanivalóját. 19

20 VSZ: Nem értem az Igazgatóasszonynak a közbeszólását. Természetesen, én is mindig meg szoktam hallgatni. Ha majd reagálni szeretnél rá, akkor a gondolatom végén gondolom, reagálhatsz rá, hasonlóképpen, mint a többieknél. Én azt gondolom, hogy a gondolatot befejezve, nincs lelkiismeret furdalásunk a tekintetében, hogy a tulajdonosnak olyan gátlástalan módon, bizonyos juttatások kifizetésre kerülnek, itt pedig, a munkavállalóknál meg ezer, vagy kétezer forinton kezdtek el, vitatkozni velünk. Én azt gondolom, hogy az ilyen típusú bérfejlesztéssel, ha bérmegállapodást szeretnétek, akkor másfajta magatartás, és másfajta ajánlattal gyertek ide. Tehát, azt gondolom, hogy ez a fajta, hogy a tulajdonosra mutogattok mindig, ez bennünket jelen pillanatban nem fog meghatni. Elnök: Köszönöm szépen. Akkor, a munkáltató most kifejtheti a véleményét a VSZ-nél elhangzottakra. Köszönöm. Munkáltató óhajt rá, reagálni, a VSZ felvetésére, vagy nem? Munkáltató nem óhajt rá, reagálni? Nem. Akkor, az MTSZSZ-é a szó. MTSZSZ: Előre szeretném leszögezni, hogy senkit nem tartok gyengeelméjűnek. Egy kicsit az anyagot szakmailag nézve meg, azt mondom, hogy ez egy női rafináltsággal összeállított anyag. Merthogy isten igazándiból nagyon sok szám nincs benne. Viszont, nekem van egy hiányérzetem, és ezt a hiányérzetemet ez az első oldalnak az utolsó bekezdése mondja, ami azt mondja, hogy a MÁV Zrt. munkavállalói munkarendjének figyelembevételével, személyenként kerülnek meghatározásra a személyi alapbérfejlesztések. Tehát, gondolom, az adatvédelmi törvény alapján az abszolút nem tilos, hogy kapunk egy olyan, sacc per kábé 17 ezer főről szóló táblát, ami úgy néz ki, hogy név, munkakör, munkarend, bérfejlesztés mértéke. Mert ez akkor hiányzik e mögé az anyag mögé. De, jó, ez a vicc része a történetnek. Tehát, azért bocsánat, hogyha ezt így nagyon komolyan vesszük, akkor ezzel együtt lehetne róla, tárgyalni. A másik, a kafetéria mértéke. Isten igazándiból, az tény és való, hogyha az adózásból származó jövedelmeket nézzük, akkor valószínűleg a 170 ezer forintig így nincs reálkeresetveszteség. Ugye, 600 ezer forintig, ha jól emlékszem, reálkereset-növekedés van, viszont akkor innen hiányzik a 600 ezer forint fölötti rész. Mert azért én azt gondolom, hogy előfordulhat a MÁV Zrt-nél is olyan, 17-es munkaköri kategóriába tartozó szakértő, akinek mindenféle egyéb juttatásával együtt ezt a mértéket eléri a pénze, ott meg újfent reálkereset-csökkenés van. A másik része a történetnek, ezt a 300 forint/fős történetet mi azért nem fogjuk tudni, elfogadni, mert ha csak ezt vesszük mértékül, a bérfejlesztés során, akkor az tény és való, hogy reálkereset-csökkenés nem következik be, ellenben lesznek olyan munkaköri kategóriák, ahol reáljövedelem-csökkenés viszont be fog következni. Hiszen, ugye, ebből hiányzik a járuléknak a mértéke. Hogyha jól értettem, Mariann, ahogy mondtad, körülbelül meg van felezve a járulék, tehát a befizetendő adónak a mértéke. Azt meg, bocsánat, senki ne várja már el tőlem, hogy 150 ezer forintért Internetet, 150 ezer forintért meg kockázati életbiztosítást válasszak azért, hogy ne kelljen nekem adót fizetnem a magyar állam kasszájába. Ami nem köszön vissza még, magából a bérmegállapodásból, az az, hogy az 5%-os járulékcsökkenésnek az összege, vagy mértéke, az hogyan kerül fölhasználásra a munkáltató részéről. Hiszen ugye, ha én jól tudom, akkor az meg csökkenni fog ennyivel, és annak ott van egy valamilyen személyi jellegű ráfordítás, megtakarítás vonzata. Lehet azt mondani, de akkor mondjuk ki, hogy ezt valaki, a tulajdonos, a MÁV, a nem tudom én kicsoda, el akarja vonni. De, akkor legyünk szívesek jó. Ez a másik része. Akkor, tessék azt mondani, hogy ez nincs. Tehát, isten igazándiból ez 20

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Üdvözlök mindenkit a mai Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésen. Kérdezném, hogy a mai VÉT-nek adjunk-e egy időkorlátot, meddig tervezzük a mai VÉT ülést tartani. Tessék?

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. december 22.

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. december 22. Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Megkérdezném munkáltatói részről, hogy ki szeretné vezetni az ünnepi ülést. VDSZSZ következne a múltkori lezáráshoz képest, ehhez képest azt jelezték, hogy ők nem.

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

Megszületett a évi bérmegállapodás

Megszületett a évi bérmegállapodás Megszületett a 2017. évi bérmegállapodás A Rail Cargo Hungaria és a szakszervezetek (VDSZSZ, VSZ, MTSZSZ, MOSZ) hosszú előkészítő munka és többhetes tárgyalássorozat eredményeként december 8-án aláírták

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Nagyon nagy tisztelettel köszöntöm a VÉT résztvevőit. Megállapítom, hogy a VÉT tagjai közül a munkáltató és a reprezentatív szakszervezetek is megjelentek, ezért a tárgyalás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/50-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök (Lipcsei Zsuzsanna) : Köszöntöm a mai napon megjelent tárgyalófeleket és akkor már, hogyha így gyorsan megnyertem ezt az elnöki pozíciót, akkor javaslom, hogy vágjunk

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv A VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2012. június 21.

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2012. június 21. Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Zsuzsannát javasolnánk levezető elnöknek, és a mai napon megkezdenénk a tárgyalást, ennek megfelelően, ha nincs ez ellen ellenvetés. Csak, hogy a szokásos tiszteletköröket

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök (Lipcsei Zsuzsanna) : Akkor, egy kis figyelmet kérnénk. Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm a mai Vasúti Érdekegyeztető Tanácsülésen megjelent tárgyalófeleket. A

Részletesebben

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. július 24. 2009. július 24.

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. július 24. 2009. július 24. Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Szeretettel köszöntöm a mai rendkívüli VÉT ülésen megjelent feleket. A rendkívüli VÉT ülést a VDSZSZ Szolidaritás kezdeményezte. A javasolt napirendi pont a MÁV vállalatcsoportnál

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET

MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET Iktatószám: Gy. 4-3/2012. MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET Budapest, 2012. január 06. MÁV-TRAKCIÓ VASÚTI VONTATÁSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1087 Budapest,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről 1997. év Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács 1996. december 20-i üléséről Napirend előtti felszólalásában a munkavállalói oldal a szervezkedési szabadságot veszélyeztető és a munka világát szabályozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

Gondolatok a tegnapokról. és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek?

Gondolatok a tegnapokról. és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek? Gondolatok a tegnapokról és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek? Semmi értelme azon gondolkodni, hogy a tegnap miért alakult úgy, ahogy. Azon azonban érdemes elmélkedni, hogy miképpen lehet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 1-jén megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 1-jén megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 10/2014. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 1-jén megtartott üléséről Határozatok száma: 58-66. TARTALOMJEGYZÉK 58/2014.(XII.1.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

Konzultáció. 2013. január 30.

Konzultáció. 2013. január 30. Konzultáció Munkáltató: A VDSZSZ képviselőit reméljük, hogy Balázsék megérkeznek, de azért mi elkezdenénk. Tisztelettel köszöntök mindenkit. A munkáltató átküldte a Nemzeti Vasúti Pályaműködtető Zrt-nek

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. AUGUSZTUS 6-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. AUGUSZTUS 6-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-11/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. AUGUSZTUS 6-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 278, 279, 280, 281, 282/2012. (VIII. 6.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének HELYI FÜGGELÉKE

A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének HELYI FÜGGELÉKE SZERVEZETI EGYSÉG NEVE A MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének HELYI FÜGGELÉKE (egységes szerkezetben) IRATMINTA a MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének 2012. augusztus 1. napjától hatályos szövegéhez 2 ÁLTALÁNOS

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A rendkívüli képviselő-testületi ülésre telefonon történt értesítés alapján került sor. Az ülés 16:00 órakor kezdődött.

Jegyzőkönyv. A rendkívüli képviselő-testületi ülésre telefonon történt értesítés alapján került sor. Az ülés 16:00 órakor kezdődött. 78 Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Magyar Csilla po1gárn~ester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi

Részletesebben

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya:

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya: VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET ENCS Szám: 138-13/2011/Rk. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület az Encs Városi Művelődési Központ és Könyvtár kistermében 2011. szeptember 14-én 7.00 órai kezdettel tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezzel az ülést megnyitotta, ismertette a napirendi pontokat, amelyek a következők:

JEGYZŐKÖNYV. Ezzel az ülést megnyitotta, ismertette a napirendi pontokat, amelyek a következők: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 494-5/2015. iktatószám 5.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám:.-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

26. számú JEGYZŐKÖNYV

26. számú JEGYZŐKÖNYV 26. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 11-én 10 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Az elnök személyére vonatkozóan valami megállapodás tető alá hozására, ugyanis nem igazán jött be az a KSZ módosítás, amit ugyan a munkáltató nem szándékolt, de sajnálatosan

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 7-én Dunaalmás Község Önkormányzata

Részletesebben

1 7. s z á m ú. Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről.

1 7. s z á m ú. Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. 1 7. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Eléggé megfogyva vagyunk, de törve nem. Szeretném kérni az érdekképviseleti oldalt, hogy egy személyét legyen már kedves adni, hogyha lehet. Elnök: Köszöntöm a

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. december 21-én (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2011. december 21. Határozat:

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának 2011. június 21-én, kedden 9 órakor

Részletesebben

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV 1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének és Sajópüspöki Község Képviselőtestületének 2011. február

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4 Ikt. sz.: MB/121-1/2012. MB-34/2012. sz. ülés (MB-82/2010-2014. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2012. október 31-én, szerdán 9 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő 29 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. február 23-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete

Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete Iktatószám: SZ/22/6/2010. Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 7-én (16.00-16.10) megtartott nyílt rendkívüli képviselı-testületi ülésrıl. Jelen vannak: dr. Benkovics

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2015. június 25-én megtartott rendkívüli ülésének a.) jegyzőkönyve: 1 b.) tárgysorozata: 1. c.) határozata: 88 /2015. T Á R G Y S O R O Z A T 1) Nyári

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. július 28-án (hétfőn) 16.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. július 28-án (hétfőn) 16.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. július 28-án (hétfőn) 16.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 18/2013. (II.22.) számú képviselőtestületi. a 2013. február 22. (péntek) napján 7:30

JEGYZŐKÖNYV. 18/2013. (II.22.) számú képviselőtestületi. a 2013. február 22. (péntek) napján 7:30 Iktatószám: 364-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 22. napján 7:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. május 22. NAPJÁN MEGTARTOTT 10. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. május 22. NAPJÁN MEGTARTOTT 10. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. május 22. NAPJÁN MEGTARTOTT 10. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. május 22-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú.

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú. Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága 10/2012. számú Jegyzőkönyv Készült: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi

Részletesebben

I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. december 10.-én megtartott Oktatási- Közmővelıdési- Sport és Ügyrendi Bizottság rendkívüli nyílt

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 27-i soron kívüli nyílt üléséről

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 27-i soron kívüli nyílt üléséről J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-14/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 28-án megtartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 28-án megtartott ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 28-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint. Bencze István polgármester köszönti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2 Bekecs Község Önkormányzatának

Részletesebben

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel A Kaposvári Tavaszi Fesztivál kulturális rendezvényei sorában most már hagyományszerûen szervezett kétnapos Jogi beszélgetések

Részletesebben

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások,

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások, VIII. évfolyam 11. szám Egyeztettünk Mottó: Attól még senki sem lett szegényebb, hogy beleadott mindent. 16.-án a Mozdonyvezetõk Szakszervezete (MOSZ) és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) vezetõ

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYVE A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l JEGYZ KÖNYV Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helységében 3044 Szirák,

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 14/2014.(III.27.) önkormányzati határozat 15/2014.(III.27.)

Részletesebben

J e g y zőkönyv FMB-33/2011. (FMB-62/ )

J e g y zőkönyv FMB-33/2011. (FMB-62/ ) FMB-33/2011. (FMB-62/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. december 23-án, pénteken 9 óra 49 perckor az Országház főemelet 55. számú tanácstermében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. február 1-jén 15 órakor megtartott 2. nyílt üléséről

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. február 1-jén 15 órakor megtartott 2. nyílt üléséről Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. február 1-jén 15 órakor megtartott 2. nyílt üléséről Jelen vannak: Illyés

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének 2015. március 18-án tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének 2015. március 18-án tartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének 2015. március 18-án tartott rendkívüli üléséről 14/2015.számú képviselőtestületi határozat: Söpte 0104/1 ingatlannal kapcsolatos egyezség módosító indítványának

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 24/2015. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány a hagyományokra építő aktív

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl 562-4/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató:

Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató: Jegyzőkönyv 1 Jegyzőkönyv Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről Mutató: Rendelet: 2/2011.(II.15.) ÖR. sz. rendelet: Veresegyház Város

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/19/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: 54-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 30-án Dunaalmás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-án 9.30 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2009. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

A Volán társaságoknál jogszerű és hatásos sztrájkot képtelenség tartani! október 22. szombat, 13:51

A Volán társaságoknál jogszerű és hatásos sztrájkot képtelenség tartani! október 22. szombat, 13:51 A SZAKSZ Intéző Bizottsága 2016. október 21-én Budapesten tartotta soron következő űlését, ahol a testület tájékoztatást kapott az elnöktől, az AKSZSZ által meghirdetett sztrájk végrehajtását megelőző

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 26-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2015. április 28-án 10 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház tárgyalóterme,

Részletesebben