KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2014 év

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2014 év"

Átírás

1 A szervezet megnevezése: Esély Budapest (fővárosi gyermek és ifjúsági) Alapítvány Címe: Budapest, Tátra utca 6. Adószám: KSH szám: Bejegyző határozat száma: 0100/.Pk.62592/1990 Nyilvántartási szám: KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2014 év Tartalomjegyzék 1. Az Alapítvány célja, működési területe 2. Kimutatás a vagyon alakulásáról 3. Kimutatás a bevételekről 4. Kimutatás a kapott támogatásokról 5. Kimutatás a működési költségek összetételéről 6. Kimutatás a szervezet tisztségviselőinek javadalmazásáról 7. Mérleghez kapcsolódó kimutatások Budapest, május 05. p.h... a szervezet vezetője 1

2 A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány, valamint a Budapest Főváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága, a fővárosi gyerekek és fiatalok helyzetének, életkörülményeinek javítása, kiegyensúlyozott fejlődésük elősegítése érdekében alapítvány létrehozását határozta el április 27. napján kelt Alapító okiratával, melyet a Fővárosi Bíróság május 07. napján nyilvántartásba vett. 1. Az alapítvány célja, működési területe Az Alapítvány célja: a. / Gazdagítani, bővíteni a fővárosi gyermekek és fiatalok szabadidős, szünidei programjait, táborozási lehetőségeit. b. /Segíteni a speciális képességekkel, tehetséggel rendelkező, de életkörülményei miatt hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok fejlődését. c. /Lehetőséget teremteni az állami iskolarendszeren kívüli sajátos gyermek- és ifjúsági képzések, tanfolyamok lebonyolítására, illetve szakkörök, klubok gyarapítására, egymás közötti kapcsolatok bővítésére. d. / Támogatni a gyerekek és fiatalok egyéni és közösségi aktivitását, az érdekükben és értük cselekvők együttműködését, hozzájárulni a társadalom gyermek és ifjúság ismeretének, illetve a felnövekvő nemzedék ön- és társadalomismeretének gyarapodásához. Információkat gyűjteni és közreadni a különböző gyermek- és ifjúsági szervezetekről, egyesületekről, körökről, klubokról, alapítványokról és pályázatokról. e. / Elősegíteni az európai nemzetek egymáshoz való közeledését, Magyarország bekapcsolódását Európa közös fejlődésének folyamatába azzal, hogy - bátorítja a fővárosi gyermek- és ifjúsági közösségek nemzetközi kapcsolatainak bővítését - különös figyelmet fordít A nyelvtanulást elősegítő, Az európai fővárosokkal való kapcsolatokat erősítő A modernizációval, a korszerű technikával, technológiával, gazdálkodással kapcsolatos ismereteket bővítő Megoldások, programok támogatására és szervezésére. Az alapítvány működési területe: Magyarország, illetve nemzetközi kapcsolatok révén mindazon országok, melyekkel Magyarországnak diplomáciai kapcsolata van, különös tekintettel az európai államokra. 2

3 2. Kimutatás a vagyon alakulásáról Megnevezés Előző év Tárgyév Változás Saját tőke Induló tőke Tárgyévi eredmény alaptevékenységből Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből Kimutatás a bevételekről Cél szerinti tevékenység bevételei: adatok ezer forintban Megnevezés Balatonszemes Tata Összesen: Szálláshely szolgáltatás Közétkeztetés Bérleti díj Közüzemi díjak Üzemeltetés Összesen: Szálláshely szolgáltatás árbevételének megoszlása: Balatonszemes: 45 % Tata: 55% Vállalkozási tevékenység bevételei: Megnevezés Balatonszemes Tata Budapest Összesen: Bérleti díj Víz szolgáltatás Összesen:

4 Pénzügyi műveletek bevételei: Megnevezés Balatonszemes Tata Budapest Összesen: Kapott kamatok Összesen: Kimutatás a kapott támogatásokról (adatok forintban) Juttatás megnevezés Balatonszemes Tata Központ Önkormányzattól kapott támogatás 0 Társaságoktól kapott támogatások 0 Központi költségvetéstől kapott támogatások NAV 1% 0 Magánszemélyektől kapott támogatás 0 0 Összesen Az Alapítvány 2014 évben támogatást nem kapott. 4

5 5. Kimutatás a működési költségek összetételéről Megnevezés Balatonszemes Tata Budapest Összesen Üzem és fűtőanyagok benzin Üzem és fűtőanyagok gázolaj Palackozott PB gáz Villamos energia Gáz energia Nyomtatvány, irodaszer Anyagi eszközök Víz, csatorna díjak Tisztítószerek Egyéb anyagköltségek Szállítási költségek Bérleti díjak Javítás, karbantartás költsége Hirdetés, reklám költsége Oktatási, továbbképzési kötlségek Postai költségek Távközlési költségek Internet költségek Utazási és kiküldetési költségek Utazási költségekből Kuratórium Szakkönyv, folyóirat beszerzés Fénymásolás, sokszorosítás költsége Vagyonvédelmi szolgáltatás Számviteli szolgáltatás díja Takarítás, szemétszállítás Kábel TV Kártevő irtás Jogi szolgáltatás Mosodai szolgáltatások Egyéb igénybevett szolgáltatások Hatósági díjak Pénzügyi szolgáltatási díjak, bank költségek Biztosítási díjak Közvetített szolg Bérköltség, és személyi jell. Kifizetések Bérjárulékok összesen:

6 6. Kimutatás a szervezet tisztségviselőinek javadalmazásáról Az Alapítvány tisztségviselői részére semminemű tiszteletdíjat nem folyósított. 7. Mérleghez kapcsolódó kimutatások A szervezet mérleg főösszege: E Ft Tárgyévi cél szerinti, közhasznú tevékenység eredménye: E Ft Tárgyévi vállalkozási tevékenység eredménye: E Ft Eszközök összetétele Megnevezés Előző év Tárgyév Változás E Ft E Ft E Ft Immateriális javak Tárgyi eszközök Készletek 0 0 Követelések Értékpapírok 0 0 Pénzeszközök Aktív időbeli elhatárolások Összesen: Az immateriális javak és tárgyi eszközök állományváltozását az 1. sz. mellékletben mutatjuk be. A Szervezet az értékcsökkenés elszámolásánál a lineáris módszert alkalmazza. A leírás alapja a bruttó érték. A tárgyévi értékcsökkenés E Ft volt, melyből a ,-Ft alatti beszerzési értékű tárgyi eszközök a használatbavételkor, egy összegben kerültek költségként elszámolásra. Források összetétele Megnevezés Előző év Tárgyév Változás E Ft E Ft E Ft Saját tőke Induló tőke Tőkeváltozás, eredménytartalék Tárgyévi eredmény alaptevékenységből Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből Hosszú lejáratú kötelezettség Rövid lejáratú kötelezettség Passzív időbeli elhatárolások Források összesen: A beszámolót készítette Kanalas Katalin mérlegképes könyvelő 1072 Budapest, Akácfa u. 9. Nyilvántartási szám:

7 1. sz. melléklet Immateriális javak és tárgyi eszközök állományváltozása adatok forintban Megnevezés Bruttó érték Elszámolt ÉCS. Nettó Nyitó Növekedés Csökkenés Záró Nyitó Növekedés Csökkenés Záró Nettó érték 11. Immateriális javak Vagyoni értékű jogok Szellemi termékek Ingatlanok Telek Épületek Egyéb építmények Műszaki berendezések Termelő gépek, berendezések Egyéb berendezések Üzemi gépek, berendezések Egyéb járművek Irodai, igazgatási berendezések Üzemkörön kívüli berendezések Mindösszesen

Készült: 2012. április 26... aláírás

Készült: 2012. április 26... aláírás Adószám: 18131677-1-41 Statisztikai számjel: 18131677-9499-569-01 Székhely: 1135 Budapest, Szent László út 15. V/8. EUROPA VARIETAS ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Készült: 2012. április 26....

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2012 év

KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2012 év A szervezet megnevezése: Pusztazámor Községéért Közalapítvány Címe: 2039 Pusztazámor, Munkácsy Mihály utca 1. Adószám: 18700547-1-13 KSH szám: 18700547-9499-561-13 KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2012 év Tartalomjegyzék

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY 8800 Nagykanizsa, Teleki u. 7/C KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Kettős Könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

Kettős Könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 8 0 8 6 5 3 9 9 1 3 3 5 6 9 0 1 A vállalkozás megnevezése: NARCONON MAGYARORSZÁG ALAPÍTVÁNY A vállalkozás címe, telefonszáma 1073 Budapest, Erzsébet krt 33.3/15. egyszerűsített éves beszámolója 2011

Részletesebben

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK FŐKÖNYVI KIVONAT 2013.01.01-2013.12.31 Psalmus Humanus Egyesület - 2013 Forgalom Fők.szám Megnevezés Tartozik Követel 1 14 3 31 36 38 381 384 39 392 4 41 45 454 463 464 471 474 49 5 51 143 145 149 1491

Részletesebben

Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány 8294 Kapolcs, Kossuth u. 2.

Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány 8294 Kapolcs, Kossuth u. 2. Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány 8294 Kapolcs, Kossuth u. 2. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Közhasznúsági jelentése az 2010-es esztendőről 1.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámoló 212 év Növényvédőszer-Gyártók és Importörök Szövetsége Egyesület -----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

SZUVERÉN NONPROFIT KFT

SZUVERÉN NONPROFIT KFT 2 2 6 6 6 8 1 4 1 1 9 9 3 5 5 3 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 211.1.1-211.12.31. egyéb szervezet megnevezése 137 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 13.

Részletesebben

Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány 2016. évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1. A alapítvány rövid bemutatása: Tevékenység kezdete: 2005.02.17 Székhelye: 2030 Érd, Júlia u. 45. A beszámoló aláírására jogosult:

Részletesebben

Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány. 2012. évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. (2030 Érd, Júlia u. 49.)

Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány. 2012. évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. (2030 Érd, Júlia u. 49.) Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány 2012. évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1. A alapítvány rövid bemutatása: Tevékenység kezdete: 2005.02.17 Székhelye: 2030 Érd, Júlia u. 49. A beszámoló aláírására jogosult:

Részletesebben

SZUVERÉN NONPROFIT KFT

SZUVERÉN NONPROFIT KFT 2 2 6 6 6 8 1 4 1 1 9 9 3 5 5 3 A viteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beolója 213.1.1-213.12.31. egyéb szervezet megnevezése 137 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 13. címe A

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámoló 2011 év Növényvédőszer-Gyártók és Importörök Szövetsége Egyesület -----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat

CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat Bírósági bejegyzés száma: 0100/Pk.60702/2015 Telefon: 1-268-0183 CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat Alapítvány Alapítványok egyszerűsített éves beszámolója Bírósági bejegyzés száma: 0100/Pk.60702/2015

Részletesebben

Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. (2030 Érd, Júlia u. 45.)

Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. (2030 Érd, Júlia u. 45.) Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány 2015. évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1. A alapítvány rövid bemutatása: Tevékenység kezdete: 2005.02.17 Székhelye: 2030 Érd, Júlia u. 45. A beszámoló aláírására jogosult:

Részletesebben

Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B.

Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B. Bírósági határozat száma: Pk.60553/2010/1/II, 2011.01.25 Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B. Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2013. január 1. - számviteli évről

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 0 0 8 év GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY egyéb szervezet megnevezése 8800 NAGYKANIZSA TELEKI U. 7/C. II/16. címe Keltezés:

Részletesebben

Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM

Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM Gyerekszem Művészeti Egyesület 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 1. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója

Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója 1 8 1 2 5 0 6 7-9 4 9 9-5 2 9-0 1 Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2010. január 01. - 2010. december 31. 2010 Kelt Budapest, 2011. május 20. 1 8 1 2 5 0 6 7-9 4 9 9-5 2 9-0

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám:

NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám: NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám: 18704211 1 13 2013. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2014. február 4. Bárdos Zsuzsanna elnök NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET

Részletesebben

2010. évi. Közhasznúsági jelentése

2010. évi. Közhasznúsági jelentése ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Őr, 2011. június 16. Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről 1. SZÁMVITELI

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámoló 2015 év Növényvédőszer-Gyártók és Importörök Szövetsége Egyesület -----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2011 év

Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2011 év Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2011 év Budapest: 2012. március 26. Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2011 évről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint 18028049-1-13 i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint, 2011. május 10. képviselő 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A szervezet ben gazdálkodásáról a számviteli

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Beszámolási időszak: 01.01. - 12.31 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI: Alapítás éve: 2008. Működés kezdete: 2009.02.04. Bírósági bejegyzés száma: 9. Pk.60.716/2008/2. Bejegyezte: Fővárosi Bíróság

Részletesebben

Őszi Napsugár Alapítvány

Őszi Napsugár Alapítvány 1 8 6 9 1 3 7 7-9 4 9 0-5 6 9-1 3 Statisztikai számjel Őszi Napsugár Alapítvány 2112 Veresegyház fő út. 106 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2012. január 01. -

Részletesebben

2009. évi. Közhasznúsági jelentése

2009. évi. Közhasznúsági jelentése ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2009-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Az Alapítvány

Részletesebben

La Leche Liga Magyarország EGYESÜLETI JELENTÉS. 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9199- -01

La Leche Liga Magyarország EGYESÜLETI JELENTÉS. 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9199- -01 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9199- -01 EGYESÜLETI JELENTÉS a 2012. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz Budapest, 2013. február 2 EGYESÜLETI

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója SURDI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET 8831 Nagykanizsa, Gárdonyi u. 8. 1. A szervezet alapadatai 1. Elnevezés: Surdi Sporthorgász Egyesület 2. Képviselő: Kovács Tibor 3. Székhely: 8831 Nagykanizsa Gárdonyi u. 8.

Részletesebben

2010. január december 31.

2010. január december 31. Közhasznúsági jelentés 2010. január 1-2010. december 31. I. A szervezet alapadatai Budapest, 2011.05.31 1 a Társaság vezetője 1. Név: Magyar Sürgösségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesület 2. Képviselő:Dr

Részletesebben

2012.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

2012.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 9 8 0 6 0 7 9 9 2 6 2 5 2 1 0 1 MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SPORTEGYESÜLETE a egyéb szervezet megnevezése 1123 Budapest, Alkotás u. 44. az egyéb szervezet címe 2012.évi A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2012 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe

Részletesebben

La Leche Liga Magyarország EGYESÜLETI JELENTÉS. 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9499-529-01

La Leche Liga Magyarország EGYESÜLETI JELENTÉS. 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9499-529-01 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9499-529-01 EGYESÜLETI JELENTÉS a 2008. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz Budapest, 2009.március 2 EGYESÜLETI

Részletesebben

HAZAFELÉ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS DECEMBER 31.

HAZAFELÉ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS DECEMBER 31. HAZAFELÉ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. DECEMBER 31. Készült: 2004. május 25. Kondor Péterné I. ÉVES BESZÁMOLÓ ESZKÖZÖK MÉRLEG, 2003. DECEMBER 31. FORRÁSOK (eft) előző év tárgy év előző

Részletesebben

Őszi Napsugár Alapítvány

Őszi Napsugár Alapítvány alpitványi beszámoló 2014 1 8 6 9 1 3 7 7-9 4 9 0-5 6 2014.01.01-2014.12.31 9-1 3 Statisztikai számjel Őszi Napsugár Alapítvány 2112 Veresegyház fő út. 106 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves

Részletesebben

Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2017.év

Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2017.év Fényszóró Kulturális Alapítvány a sérült emberekért 2000 Szentendre, Szentlászlói út 78/b. A lh. Iktatószám:... Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2017.év Beszámolási időszak: 2017.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007.

Közhasznúsági jelentés 2007. Adószám: 19000565-2-13 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: nyilvántartási szám: 536 1023 Budapest, Margit utca 9. III. I. 1. 2007. Fordulónap: 2007. december 31. Beszámolási időszak: 2007.

Részletesebben

Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31

Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója Kelt: Budapest 2012.április 21. egyéb szervezet vezetője Statisztikai

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 19011211-2-13 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 378 Magyar Pulmonológiai Alapítvány 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály út 70 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak:

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2014 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe Nagykanizsa,

Részletesebben

2013. évi. Közhasznúsági jelentése

2013. évi. Közhasznúsági jelentése ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2013-as esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Az Alapítvány

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 8 9 5 5 4 9 1 9 9 3 3 3 7 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 8 év DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Ikt. Sz.:../2013.K KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról Jóváhagyom:... elnök 1 KIMUTATÁS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI

Részletesebben

Az Új Magyar Zene Egyesülete. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

Az Új Magyar Zene Egyesülete. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 181899 9499 29 1 Az Új Magyar Zene Egyesülete 167 Budapest, Podmaniczky u. 31. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 211 A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek

Részletesebben

Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1.

Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1. Statisztikai számjel Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 2010. január 01. - 2010 december 31. 2010.

Részletesebben

SZUVERÉN NONPROFIT KFT

SZUVERÉN NONPROFIT KFT 2 2 6 6 6 8 1 4 1 1 9 9 3 5 5 3 A viteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beolója 21.3.5-21.12.31. egyéb szervezet megnevezése 137 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 13. címe A beolót

Részletesebben

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Közhasznú egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámoló Eredménykimutatás A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Előző év(ek) a b c d e A Összes közhasznú tevékenység bevétele 81 797-70 279 1.

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011 évről 2011. 01. 01-2011.

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2012 évről 2012. 01. 01-2012.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Kiskunmajsai Keresztény Ifjúságért Alapítvány 2012. május 14. Kiskunmajsai Keresztény Ifjúságért Alapítvány Kiskunmajsa Csontos Károly utca 2. 2011. évi Közhasznúsági

Részletesebben

ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1.

ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1. Adószám: 18692536-1-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Bírósági végzés száma: PK.60106/2001 Bírósági végzés kelte: 2001.02.21. ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1. Közhasznúsági

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Csillogó Gyermekszemek Alapítvány 4100 Berettyóújfalu Vass Jenő u. 8. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Gálné Tóth Klára elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Csillogó Gyermekszemek Alapítvány

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2013.

Közhasznúsági jelentés 2013. Adószám: 18128204-1-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 12.Pk.60.535/2007 1053 Budapest, Ferenczy István utca 28. 5. 4. 2013. Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási időszak: 2013.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Tíz Gira Kft 2008. március 1. TEVAN Alapítvány 1146 Budapest, Cházár András u. 15. 2007. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2008. március 1. WOLNER KRISZTINA elnök

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007.

Közhasznúsági jelentés 2007. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. JÚNIUS Adószám: 19011211-2-13 Bejegyzõ szerv: Fõvárosi Bíróság Regisztrációs szám: 378 Magyar Pulmonológiai Alapítvány 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály út 70. Közhasznúsági

Részletesebben

BEA ICE DANCE TEAM SPORTEGYESÜLET

BEA ICE DANCE TEAM SPORTEGYESÜLET 1 8 2 0 1 9 1 4-9 3 1 2-5 6 9-0 1 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2011. január 01. - 2011. december 31. Kelt Budapest, 2012. május 24. P. H. A vállakozás beszámolóját

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Tíz Gira Kft 2009. március 1. TEVAN Alapítvány 1146 Budapest, Cházár András u. 15. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2009. március 1. WOLNER KRISZTINA elnök

Részletesebben

2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló

2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény-kimutatás Szolnok, 2012. május 20. Szegedi György a Kuratórium elnöke

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 Budapest, 2010. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A Moravcsik Alapítvány számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Rotary Club Győr Alapítvány Közhasznúsági jelentés

Rotary Club Győr Alapítvány Közhasznúsági jelentés Rotary Club Győr Alapítvány Közhasznúsági jelentés Készítette: Sys & Co Kft 2015. május 27. Rotary Club Győr Alapítvány 9086 Töltéstava, Virág u. 2/A 2014. évi Közhasznúsági jelentése Győr, 2015. május

Részletesebben

2012. évi Közhasznúsági jelentés

2012. évi Közhasznúsági jelentés Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint Adószám: 18028049-1-13 Bírósági végzés száma: 13.Pk.60.467/2009/6.sz. Képviselő neve: Géczy Krisztián i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint,

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 1 9 2 8 3 6 7 4-1 - 2 0 adó 6 0. 0 4 8 / 2 0 0 8 4 cégjegyzék a a vállalkozás neve 8790 Zalaszentgrót Dózsa György u. 9. a vállalkozás címe, telefona EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ a kettős könyvitelt vezető

Részletesebben

KÖZHASZHÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZHÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZHÚSÁGI JELENTÉS 29. Beszámolási időszak: 29.2.4. - 29.12.31 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI: Alapítás éve: 28. Működés kezdete: 29.2.4. Bírósági bejegyzés száma: 9. Pk.6.716/28/2. Bejegyezte: Fővárosi Bíróság

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2013 Bírósági nyilvántartási szám: 7.PK.60669/2005/3 Adószám: 18187616-1-42 Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány

Részletesebben

Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Ikt. Sz.:.. /2006.K Jóváhagyom:.. elnök KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2005. évi gazdálkodásáról 1 KIMUTATÁS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Őr, 2013. február 14. Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2012-es esztendőről 1. SZÁMVITELI

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Tíz Gira Kft 2007. március 1. TEVAN Alapítvány 1146 Budapest, Cházár András u. 15. 2006. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2007. március 1. WOLNER KRISZTINA elnök

Részletesebben

NégyeS-O-S Alapítvány

NégyeS-O-S Alapítvány 1 9 1 3 6 0 5 3-8 5 2 0-5 6 9-1 0 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2011. január 01. -

Részletesebben

Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány. 2011. évi Közhasznúsági jelentés

Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány. 2011. évi Közhasznúsági jelentés Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány 2011. évi Közhasznúsági jelentés Címe: 1065 Budapest, Bajcsy Zsilinszky u. 9. Bírósági végzés száma: 61194 Statisztikai száma: 18023099-9499-569-01 Közhasznúság fokozata:

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2013.

Közhasznúsági jelentés 2013. Adószám: 18125861-1-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 14.Pk.61.013/2006 1053 Budapest, Ferenczy István utca 28. 5. 4. 2013. Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási időszak: 2013.

Részletesebben

Kozmikus Tudat Közhasznú Egyesület

Kozmikus Tudat Közhasznú Egyesület 1 8 7 2 5 5 6 4-9 4 9 9-5 2 9-1 3 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2009. augusztus 18. - 2009. december 31. 2009 Kelt Budapest, 2010. május 31. P. H. A vállakozás

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2011 Budapest, 2012. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A Moravcsik Alapítvány számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE 8868 Letenye, Kossuth L. u.58. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 évről Készítette: Talentum Kontakt kft 2014-04-22 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentése

2011. évi Közhasznúsági jelentése 1042 Budapest, Árpád út 44-46. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. március 10. Kusper Zsolt elnök A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről 1.

Részletesebben

Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2016.év

Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2016.év Fényszóró Kulturális Alapítvány a sérült emberekért 2022 Tahitótfalu, Vöröskő u. 49. Iktatószám:... Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2016.év Beszámolási időszak: 2016. 01. 01. - 2016.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet taggyűlése részére (2014. március 28-i 2.

ELŐTERJESZTÉS A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet taggyűlése részére (2014. március 28-i 2. ELŐTERJESZTÉS A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet taggyűlése részére (2014. március 28-i 2. napirendi pont) Tárgy: A MKVK Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete 2013. évi

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám:

NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám: NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám: 18704211 1 13 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. május 2. Bárdos Zsuzsanna elnök NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET

Részletesebben

SUZUKI Klubok Egyesülete. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített Éves Beszámolója

SUZUKI Klubok Egyesülete. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített Éves Beszámolója 1 8 2 5 3 8 8 7-9 4 9 9-5 2 9-0 1 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített Éves Beszámolója Fordulónapra készült beszámoló 2017. január 01. - 2017. december 31. 2017 P. H. Kelt: Budapest,

Részletesebben

2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló

2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 18693001-1-13 Pk.60.266/2001 Ceglédi Őszikék Szociális Alapítvány 2700 Cegléd Bajcsy-Zs. u. 1 2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített

Részletesebben

DR. SZAKÁL SÁNDOR ALAPÍTVÁNY

DR. SZAKÁL SÁNDOR ALAPÍTVÁNY 1 1 0 1-4 - - 1 00 PÁPA, MÁRCIUS 1. TÉR. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 20. január 01. - 20. december 31. 20 Kelt Pápa, 2012. január 31. P. H. Az adatok 0 könyvvizsgálattal

Részletesebben

Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 18198898 8552 569 01 Nemzeti Zenede Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező utca 1. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2009 A közzétett adatok könyvvizsgálattal

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2012.

Közhasznúsági jelentés 2012. Adószám: 18181256-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: nyilvántartási szám: 8949 MAGYAR KARDIOLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK SZÍVALAPÍTVÁNYA 1146.BUDAPEST. CHÁZÁR ANDRÁS ÚT 19. 2012. Fordulónap:

Részletesebben

2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.01.01.-2012.12.31 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés

Részletesebben

Számlakeret. egyházi gazdálkodó szervezet MINTA SZÁMLAKERET. Adószám: Bejegyző szerv: EMMI Regisztrációs szám: 00003/2012. Kelt:.,

Számlakeret. egyházi gazdálkodó szervezet MINTA SZÁMLAKERET. Adószám: Bejegyző szerv: EMMI Regisztrációs szám: 00003/2012. Kelt:., Adószám: Bejegyző szerv: EMMI Regisztrációs szám: 00003/2012 cím MINTA SZÁMLAKERET Kelt:., 2017.. P.h. Az egyházi gazdálkodó szerv képviselője [EsBo program] -1- Bevezető 0 Nyilvántartási számlák 1 Befektetett

Részletesebben

FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.

FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT 2011. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.

Részletesebben

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2014..május 14. Szabó János elnök Közhasznúsági jelentése a 2013-as esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója Statisztikai számjel: 18261774-9499-569-1 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 27. év Tudásmenedzsmentért, Tudás alapú Technológiáért Alapítvány egyéb

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Másság Alapítvány 1082 Budapest, Üllői út 68.2/15 Nyilvántartási száma: 01-01-0004477 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Képviselők: DR.MUHI ERIKA 1034 Budapest, Pacsirtamező u.36. fsz/2. Mérlegképes könyvelő: LÉDERER

Részletesebben

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01.-2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2005. évi tevékenységéről

Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2005. évi tevékenységéről Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2005. évi tevékenységéről I. Általános rész Alapítvány neve: Kapernaum Csoport Alapítvány Székhelye: 1126 Budapest, Hollósy

Részletesebben

DUNAKANYARI LÁTÁSSÉRÜLTEK EGYESÜLETE 2011. évi Közhasznúsági jelentése

DUNAKANYARI LÁTÁSSÉRÜLTEK EGYESÜLETE 2011. évi Közhasznúsági jelentése Székhely : 26 Vác Földvári tér 14. Adószáma : 1879869-1-13 Fővárosi Bíróság Nyilvántartási száma : 4426 Közhasznú fokozatot bejegyezte a Fővárosi Bíróság 4.Pk.6.425/25/2 számú határozatával. 211. évi Közhasznúsági

Részletesebben

2009. évi Közhasznú Jelentés

2009. évi Közhasznú Jelentés Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklet 190594289 9499 529 04 Jóga a Mindennapi Életben Egyesület 5600 Békéscsaba Mester u.45 2009. évi Közhasznú Jelentés Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény

Részletesebben

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2013.május 24. Surányi Gábor elnök Közhasznúsági jelentése a 2012-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

1. Számviteli beszámoló

1. Számviteli beszámoló Név: III. Béla Gimnázium a Művelt Ifjúságért Alapítvány Székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 5. Adószám: 19046574-1 - 03 KÖZHASZNÚSÁGÚ JELENTÉS 2010 Tartalma: 1. Számviteli beszámoló Közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

2008.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

2008.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 9 8 0 6 0 7 9 9 2 6 2 5 2 1 0 1 MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SPORTEGYESÜLETE a egyéb szervezet megnevezése 1123 Budapest, Alkotás u. 44. az egyéb szervezet címe 2008.évi A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló 2009

Közhasznúsági Beszámoló 2009 Hallatlan Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2009 Adószám: 18187128-1-42 Tartalom Oldalszám Egyszerűsített éves Közhasznú beszámoló eredménykimutatása 3 Tájékoztató adatok 4 o Személyi jellegű ráfordítások

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MURASZEMENYE KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 8872 MURASZEMENYE, BÉKE U. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli

Részletesebben

SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Készítette: Alf Martienssen elnök sk. - 2 - T A R T A L O M 1. A 2007. évi számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2010. évi egyszerűsített éves beszámolója

ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2010. évi egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 0 0 6 5 6 Statisztikai számjel - - Cégjegyzék száma 1 1 ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2010. évi egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 0 0 6 5 6 Statisztikai

Részletesebben

Virtuális Plébánia Alapítvány Közhasznúsági jelentés

Virtuális Plébánia Alapítvány Közhasznúsági jelentés Virtuális Plébánia Alapítvány Közhasznúsági jelentés Készítette: Wünsch Kft. 2012.02.18. Virtuális Plébánia Alapítvány 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 38/a 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012.

Részletesebben

Civil (közhasznú) szervezetek számlatükre. 2012. (készítette: Baracskainé dr. Boór Judit)

Civil (közhasznú) szervezetek számlatükre. 2012. (készítette: Baracskainé dr. Boór Judit) 1 Civil (közhasznú) szervezetek számlatükre 2012. (készítette: Baracskainé dr. Boór Judit) I. Befektetett eszközök 11. Immateriális javak 113 Vagyoni értékű jogok 114 Szellemi termékek 118 Immateriális

Részletesebben