Fogadja ezt az albumot mindenki olyan szeretettel, amilyennel alkotói készítették.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fogadja ezt az albumot mindenki olyan szeretettel, amilyennel alkotói készítették."

Átírás

1 Emlékszel! Volt egy iskola, volt benne egy osztály! Ezek voltunk mi! És ott voltam én, a kisdiák. A sok ismerős arc. Mind fel tudom sorolni őket! A sok kedves emlék, a közös történetek Egy osztálykép nem csupán egy fotó a sok közül. Megmutatja azt a közösséget, amelyhez tartozunk, tartoztunk. Egy csoportképekből álló fotóalbum pedig még ennél is több. Az iskolai közösség egészét mutatja be egy adott pillanatban. Csupán a másodperc tört része, amit rögzítettünk, de mennyi mindenről mesél ez a parányi idő! A kicsiny alsósoknak arról, hogy milyen sok izgalmas dolog vár még rájuk és mennyire várják, hogy nagyobbak legyenek. A felsősöknek pedig arról, hogy mi minden történt már velük. A megragadott pillanat segít elraktározni és felidézni mindezt. Legyen hát ez a fotóalbum része a nemes intézményi hagyományoknak. Egy olyan kiadvány, amely fontos helyre kerül minden család könyvespolcán, amire vigyáznak és megóvják. Kedves Diákunk! Kedves Tanártársunk! Kedves Érdeklődő! Fogadja ezt az albumot mindenki olyan szeretettel, amilyennel alkotói készítették. A közös pillanatot 2009 novemberében rögzítettük Ongán, a Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Kovács György igazgatóhelyettes 1

2 2

3 3

4 4

5 5

6 6

7 7

8 8

9 9

10 10

11 11

12 12

13 13

14 14

15 15

16 16

17 17

18 18

19 19

20 20

21 21

22 22

23 23

24 Az iskola diákjai és pedagógusai a 2009/2010. tanévben 1. a: Baktai Balázs, Balogh Gyula, Budai Barbara, Budai Tibor, Buri Róbert, Dendők Tamás, Herendi Rajmund Máté, Horváth Zoltán, Horváth Ádám, Horváth Ákos, Horváth Béla, Horváth Bettina Anita, Horváth Elemér, Horváth Ibolya Nikoletta, Horváth Krisztofer, Horváth Petra, Horváth Róbert, Horváth Teréz, Kiss Tünde, Lakatos Viktória és Siroki Szilvia Viktória. 1. b: Balogh Mária, Budai Zoltán, Buri Miklós, Gulyás Edina Petra, Hankó Alex, Hankó Roland, Horéna József Milán, Horváth Bianka Regina, Horváth Dzsenifer, Horváth Katalin, Horváth Laura, Horváth Margaréta, Horváth Róbert, Horváth Sztella Izabella, Krassai Henrik, Lakatos Krisztofer, Nagy Mercédesz, Siroki István, Varga Melinda és Varga Richárd. 1. eltérő: Horváth Dzsenifer és Nagy Dániel. 2. a: Bajcsi Milán, Balabás Botond, Bukszár Levente, Farkas Gábor, Horváth Diána, Horváth Dzsenifer Cinita, Horváth Glória Gréta, Horváth Martina, Horváth Vendel, Horváth Vilma, Kerekes Dominik, Molnár Ildikó, Molnár Szabina, Orlóczki Anna, Palakovics Laura, Szabados Evelin, Szamkó Georgina, Torma Krisztina, Urszin Enikő és Varga Sándor. 2. b: Budai Boglárka, Buri Renáta, Csontos Luca Csilla, Galvács Máté, Horváth Éva, Horváth Ferenc, Horváth György Károly, Horváth Krisztián, Horváth Laura, Horváth Márta, Horváth Nóra, Horváth Petra, Horváth Szilvia, Juhász Vivien, Lakatos Ernő, Lovas Vivien, Nagy Sára, Pósán Zalán, Ruszó Fruzsina Kinga és Török Gergely. 2. eltérő: Horváth Attila, Horváth Edina, Horváth Leon és Horváth Rozália. 3. a: Bay Dominik Bánk, Bódi Adrienn Dzsenifer, Budai Emília, Budai Sándor, Horéna Krisztina, Horváth Annamária, Horváth Csaba, Horváth József, Horváth Julianna, Horváth Krisztina, Horváth Krisztina, Horváth Renátó, Horváth Veronika Edit, Lakatos Levente, Nagy Kristóf, Négyesi Imre, Román Attila, Tirpák Erika és Torma Tímea. 3. b: Balogh Dzsenifer, Balogh Kitti, Balogh Magdolna, Farkas Felícia, Forgács Flóra, Horváth Andor, Horváth Dániel, Horváth Dzsenifer, Horváth Ilona, Horváth László, Horváth Mária Magdolna, Horváth Nikoletta, Kótai Ádám, Kovács Csilla, Máté Gabriella, Molnár Dzsenifer, Péli Farkas, Porkoláb Marcell, Siroki Krisztián Vilmos, Toboz Angelika, Toboz Dániel, Toboz István, Váradi Cintia és Váradi Veronika Vivien. 3. c: Forgács Krisztián, Horváth Alex, Horváth István, Horváth Krisztofer, Horváth Olga, Horváth Szilvia, Horváth Tünde Alexandra, Kirn Zsolt, Kiss Attila, Kiss Virág Mária, Lakatos Antal, Lakatos Dominika Katalin, Molnár Henrietta, Palakovics Márton, Ruszó Alexandra, Ruszó Imre, Szakmári Alex János, Szamkó Alexandra, Szikora Evelin, Szöllősi Andrea és Virág Fruzsina. 3. eltérő: Horváth Margit és Horváth Richárd. 4. a: Balázs Tibor, Csomós Zoltán, Dendők Tímea, Hankó Krisztina, Horváth Adrienn, Horváth Annamária, Horváth Bálint, Horváth Georgina, Horváth József, Horváth Katalin, Horváth Kitti, Horváth Petra Ilona, Juhos Krisztina, Juhos Márk, Kopácsi Norbert, Lakatos Barbara, Molnár Dániel, Molnár Zsolt, Nagy Szilvia, Szobota Réka, Urszin Erika és Váradi Anasztázia. 4. b: Agócs Kinga, Balabás Nelli, Bári Petra, Buzás Márta, Földesi Zsófia, Horváth Adrián, Horváth Attila, Horváth Barbara, Horváth Brigitta, Horváth Elemér, Horváth Enikő, Horváth Klaudia, Horváth Levente, Horváth Melánia, Kürti Alexandra, Lakatos Gyula, Lakatos Márk Imre, Lőrinczi Klaudia, Madzin Botond, Ruszó György, Schvarcz Viktória, Szabados Natália, Szamkó Richárd, Szmutku Zoltán, Taksár Tamás és Varga Mária. 4. c: Baktai Zsófia, Balogh Éva, Bukszár Dániel, Frei Gréta, Galyas Stella, Gulyás Valentina, Horváth Barbara, Horváth Erzsébet, Horváth Georgina, Horváth Károly, Horváth Levente, Horváth Zsuzsanna, Károlyi Ramóna, Kerekes Petra, Kótai Alex, Lakatos Tünde, Lakatos Vivien, Lőrincz Cintia Liliána, Máté Péter, Matisz Alex, Ruszó Zsuzsanna, Siroki Erika, Tószegi Ádám és Zupkó Réka. 5. a: Budai Krisztián, Dendők Bernadett, Farkas Bence János, Forgács Gábor, Horváth Alexandra, Horváth Attila, Horváth Brigitta, Horváth Dániel, Horváth Etelka, Horváth László, Horváth Sándor, Horváth Viktor, Kiss Dániel Zsolt, Lakatos Bianka, Lakatos Kitti, Orlóczki Ivett, Osztermann Anna, Stucz Adrienn, Szakács Zsolt, Szamkó Roland, Torma Ferenc, Török Ádám, Váradi Dávid, Varga Vivien, Vasas Vivien ésvirág Vivien Tünde. 24

25 5. b: Balogh Péter, Berta Zoltán, Buzás Barbara, Farkas Kitti, Gulyás Barbara, Győri Mónika, Hankó Gergő, Horváth Judit, Horváth Klaudia, Horváth Roland, Horváth Valéria, Illés Tamás, Keresztes Gábor, Kiss Gergő, Kovács Luca, Kusinszki Kornél, Molnár Mihály, Molnár Róbert, Molnár Zoltán, Nádasdi Petra, Olasz Gergő, Plósz János, Száva László, Tirpák Nikoletta, Váradi István, Váradi Norbert és Viszkai Renáta. 5. eltérő: Balogh Evelin, Erdei Klaudia, Horváth Anett, Horváth Balázs, Horváth Barbara, Horváth Réka, Siroki Krisztián és Vadász Evelin. 6. a: Balogh Elemér, Balogh Erika, Dendők Krisztina, Ducsai Kristóf, Harsányi József Ferenc, Horváth Lajos, Horváth Mária, Horváth Szilvia, Horváth Zoltán, Kádas Barbara, Károlyi Vanessza, Kiss Vanda Alexandra, Kótai Eszter, Lakatos Gergő, Lakatos Géza, Lakatos János, Miczán Benjámin, Radványi Alexandra, Ruszó Dávid, Szamkó Dániel, Urszin Csanád és Váradi Rajmund 6. b: Budai Péter, Forgács Balázs, Fortuna Ádám, Horváth Attila, Horváth Gábor, Horváth Gina, Horváth Tibor, Kiss László Attila, Kiss Sándor Dávid, Kocsis Katalin, Mogyoró Valéria, Molnár Dávid, Molnár Ibolya, Nagy Angelika, Simon Krisztina, Simon Máté, Siroki Balázs Normand, Siroki Mónika, Vadász János, Váradi Béla, Váradi Sándor Elemér és Zsiga Viktória. 6. eltérő: Fazekas Ruszó Gyula, Horváth Endre, Horváth Jenő, Horváth Lajos, Horváth Richárd, Horváth Zsolt, Lakatos Márió, Lakatos Sándor és Szamkó Gábor. 7. a: Anti Péter, Balogh Alex, Balogh Imre, Dendők Mónika, Dendők Viktória, Farkas Attila, Forgács Ivett, Galamb Márió, Gulyás Barbara, Horváth Angéla, Horváth Béla, Horváth Gyula József, Horváth Patrícia, Horváth Patrik Lajos, Horváth Raffael, Kovács Beáta, Ládi Krisztina, Lakatos Bettina, Lakatos Tibor, Matisz Brigitta, Mátyus Gábor, Molnár Edina, Molnár Ilona Viktória, Orlóczki Katalin, Szikora Eszter, Szoboszlai Krisztián, Szoboszlai Zsolt és Vasas Renáta Nikolett 7. b: Bekus Orsolya, Erdei Pál, Fehér Attila, Galamb Márk, Galyas Ferenc, Horváth Dalma, Horváth Krisztián, Horváth Tibor, Horváth Vivien, Horváth Zsolt, Juhász Anna, Kiss László Tamás, Korotki Vivien, Kótai Károly, Kusinszki Alexandra, Lőrincz Gréta, Mihalik Anita, Molnár Viktor, Molnár Viven, Nagy Csilla, Nagy Dorottya, Réthy Adrienn, Siroki Jenő, Tirpák Orsolya, Váradi Beatrix és Váradi Mária. 7. eltérő: Horváth Gyula és Horváth Patrícia. 8. a: Ádám Jenő, Árvai Péter, Czíria László, Dorgai Alexandra, Éhn Szilvia, Hankó József, Héjjas Andrea, Horváth Alex, Horváth Dávid, Horváth Henrietta, Horváth Magdolna, Illés Péter, Kalocsai Szabolcs, Károlyi Fruzsina, Kerékjártó Gergő, Kovács Barbara, Krassai Diána Evelin, Laczkó Gergely, Laczkó Mátyás, Majzik Dániel, Molnár Krisztián, Pálinkás Roland, Sebák Réka, Szakács Dávid, Szamkó Ilona, Szamkó Izabella, Szunyogh Esztella, Talmaci Gréta, Tóth László, Váradi Kinga és Vidó Dalma. 8. b: Forgács Fanni, Fülöp Zsófi, Horváth Erika, Horváth Gábor, Horváth Sándor, Horváth Viola, Horváth Zoltán, Lakatos Krisztina, Lakatos Sándor, Mihalek Boglárka Anita, Mulató Martina, Nagy Herceg Dávid, Pálfi Zsuzsa, Ruszó Georgina, Ruszó János, Siroki János, Siroki Lajos, Solymosi Bálint, Solymosi Levente, Szabó Roxána, Urszin Attila, Valánszki Péter, Vanyó Viktor, Vass Péter, Wingendorf Tamás és Zsiga Mirella. 8. eltérő: Horéna Krisztián, Horváth Anna, Horváth Henrietta, Horváth Richárd, Horváth Szilárd és Váradi Nikoletta. Pedagógusok: Balabásné Földesi Zita, Baloghné Szászi Edit, Brózmanné Tóth Melinda, Buzás Zoltánné /Nagy Eszter/, Holobrádiné Györkei Viola, Juhászné Rácz Enikő, Kacsándiné Bokor Ildikó, Kajtor Csaba, Karabinszkyné Becse Ágnes, Kerékgyártóné Makranczi Ildikó, Kiss Istvánné /Tóth Katalin/, Kovács György, Kovácsné Gara Alice, Kovácsné Garadnai Éva, Kovácsné Nagy Ágnes, Kulcsárné Feledy Marianna, Ládiné Molnár Ilona, Lőrinczné Kovács Noémi, Lukács Gyuláné /Kövesdi Mária/, Madzin Tiborné /Becse Judit/, Malik Erika, Máté Béláné /Papp Mária/, Minyó Ákosné /Kukó Adrienn/, Molitorisz Zoltán, Nagy Attiláné /Mészáros Andrea/, Nagyné Simkó Rita, Nagyné Kavalecz Csilla, Pankucsiné Orosz Eleonóra, Poroszkainé Urszin Márta, Rózsa László, Rózsa Lászlóné /Halász Erika/, Siska Zsolt, Siskáné Bálint Zsuzsanna, Solymosiné Kondás Anikó, Szabóné Reszegi Éva, Szakáczki-Ujházy Rita, Takács László és Tomorszky Marianna. 25

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

304. terem (20) 305. terem (27)

304. terem (20) 305. terem (27) Magyar nyelv- és irodalom 304. terem (20) 305. terem (27) Balog Ádám Balog Klaudia Bertalan Péter Borsi Nikolett Borsós Andor Csentei Vivien Eskulics Máté István Gál András István Harmath Zsuzsanna Hesz

Részletesebben

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 1. Kuczi Péter 79213857479 elutasítva 1. SZANDI 73221928073 felvéve 2. Marton Mietta 71730071397 felvéve 3. Sebestyén Áron 76028483679 felvéve 4. Erb Daniella 76066834680

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

cukrász cukrász rang rang sor sor

cukrász cukrász rang rang sor sor cukrász cukrász 1. KOCH ATTILA 71628942661 51. REPEI MÓNIKA 71617965452 2. FÜLÖP TÍMEA 71607819147 52. TURZÓ SÁNDOR 71636997889 3. SZONDI RAJMOND PÁL 71603022329 53. VÁRKONYI ADRIEN SZILVIA 71611030871

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

Jelentkező neve Épület neve Épület címe Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

02 Közgazdasági szak

02 Közgazdasági szak 01 Közlekedési szak Balogh Barbara József Attila Dombóvár 78648474882 Koller Imre Vásárosdombó 76338751299 Lelkes Réka Belvárosi 74829857000 Boros Szabina József Attila Dombóvár 77194104062 Vincze Balázs

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes 2009-2010. tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes Dávid, Szabó Bence második sor: Aranyos Gergely, Takács

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Ágoston Kata 5 Ágoston Kata 5 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Algács Dzsenifer Éva 7 Algács Dzsenifer Éva 7 Apagyi Csilla

Ágoston Kata 5 Ágoston Kata 5 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Algács Dzsenifer Éva 7 Algács Dzsenifer Éva 7 Apagyi Csilla Jelentkező neve Terem azonosítója Ágoston Kata 5 Ágoston Kata 5 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Algács Dzsenifer Éva 7 Algács Dzsenifer Éva 7 Apagyi Csilla Katalin 4 Apagyi Csilla

Részletesebben

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola Aczél Dávid Márk 41 szakács Agócs Zalán 11 két tanítási nyelvű - vendéglátóipar - angol Ármány Vivien Laura 13 két tanítási nyelvű - turisztika - angol Bacsó Valentina 42 pincér Balázs Gergely 39 szakközépiskola

Részletesebben

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola Aczél Dávid Márk 72960777038 41 szakács Agócs Zalán 71983917058 11 két tanítási nyelvű - vendéglátóipar - angol Ármány Vivien Laura 74126042208 13 két tanítási nyelvű - turisztika - angol Bacsó Valentina

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia) 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) 2. sz. vizsgabizottság (francia) Szóbeli időpontja 2012. november 22-24. 2012. november 26-28. (A spanyol és francia kitételtől ne ijedjen meg senki, ez csak a kéttannyelvű

Részletesebben

Bálint Sándor Tagiskola

Bálint Sándor Tagiskola Bálint Sándor Tagiskola 1. osztály Osztályfőnök: Kisné Fülöp Ilona Bali Titanilla Magdolna Bereczky Zoltán Tamás Csonka Marcell Tibor Csóti Bianka Anna Gulyás Kincső Havai Hanna Flóra Hideg Dávid Huszka

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

2010/2011. tanévben az 1.d tanulóinak névsora Osztályfőnök: Dóczi Zsuzsanna Napközis nevelő: Kovács Kinga

2010/2011. tanévben az 1.d tanulóinak névsora Osztályfőnök: Dóczi Zsuzsanna Napközis nevelő: Kovács Kinga 2010/2011. tanévben az 1.d tanulóinak névsora Osztályfőnök: Dóczi Zsuzsanna Napközis nevelő: Kovács Kinga 1. Auer Vanessza Anikó 2. Babai Cintia 3. Boros Zoltán Brendon 4. Bus Anna Dzsesszika 5. Csiszár

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

01. terem Jelentkező neve Születési dátum 02. terem Jelentkező neve Születési dátum

01. terem Jelentkező neve Születési dátum 02. terem Jelentkező neve Születési dátum 01. terem 1. Ádám Péter 2002-09-01 2. Adu Antal 2003-11-09 3. Aranyosi Nikoletta 2003-12-11 4. Balázs Erika 2003-04-16 5. Balázs Orsolya 2004-04-07 6. Balázs Szamanta 2003-10-23 7. Balázs Tifani Ida 2003-07-01

Részletesebben

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny 2013. I. forduló eredményei ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Angol nyelvből az első 22 fő jutott tovább a döntőbe. A döntő időpontja: 2013. november 26.

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

földszint 01-es terem Aranyi János Dávid Balogh Benjámin Belme Anikó

földszint 01-es terem Aranyi János Dávid Balogh Benjámin Belme Anikó földszint 01-es terem 1 72572017679 Aranyi János Dávid 1998-08-04 2 71656116777 Balogh Benjámin 1998-09-05 3 79129309365 Belme Anikó 1998-06-11 4 72221279152 Cséki Mirjam Csilla 1998-08-01 5 76614495754

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Felkészítő pedagógus

Felkészítő pedagógus Osztály: 2. 1 KÓKA ANNA Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 68 26 94 2 ZDROBA PANNA -EMÖKE Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 65 28 93 3 Nagy

Részletesebben

001 Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8400 Ajka Kandó Kálmán lakótelep 4. Férőhely:

001 Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8400 Ajka Kandó Kálmán lakótelep 4. Férőhely: Tanulmányi terület kódja: 21 vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász Férőhely: 30 Az egyeztetett felvételi jegyzék alapján felvett

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA Ssz. Név Ssz. Név 1. Futó Kovács Szandra 36. Török Nándor 2. Barta Róbert 37. Moroncsik Roland 3. Sólyom Vivien 38. Simon Dániel 4. Csorba Adrienn 39. Gáspár Gabriella 5.

Részletesebben

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév Szakvezető: Szakter Zsuzsa Tantárgy: angol VMT Ideje: hétfő 10-12:35 óra Helye: 4. d osztály ANATABF.SZE Antal Anett angol BERTABF.SZE Bertalan Renáta Melinda angol DEETABF.SZE Deák Erzsébet angol KIVTAAF.SZE

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

1. évfolyam - eredmények. II. forduló. I. forduló

1. évfolyam - eredmények. II. forduló. I. forduló név 1. évfolyam - eredmények I össz pont össz. % 73 fő max.pont: 35 34 45 114 100% 1. Ábel Ferenc 1.b 35 34 45 114 100% 1. Andóczi-Balog Viktória 1.c 35 34 45 114 100% 1. Badar Botond 1.c 35 34 45 114

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Érmihályfalva 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység 1. Gulácsi Kitty Nagy Éva Zelk

Részletesebben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben 9. D osztály FELSŐFOKÚ NYELVVIZSGÁK Ferracci Simone angol felsőfokú C 10. B osztály Ténai Éva angol felsőfokú A 12. A osztály Gazsi Bettina angol felsőfokú

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2013/2014-es tanév. 70 kód: Autószerelő

Ideiglenes felvételi jegyzék 2013/2014-es tanév. 70 kód: Autószerelő Ideiglenes felvételi jegyzék 2013/2014-es tanév 70 kód: Autószerelő 1. Hoffer Krisztián 2. Török Roland 3. Kiskó Szilveszter István 4. Antal Dániel 5. Klotz Ferenc 6. Vincze Dávid 7. Vass Roland 8. Szőke

Részletesebben

V. korcsoport. Fiú ( ):

V. korcsoport. Fiú ( ): HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FOGYATÉKOS SPORTOLÓK SZÖVETSÉGE 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Lev. cím:4024 Debrecen, Piac u. 71. Tel.: 0670/370-4737 E-mail: hafoszov@hafoszov.ehc.hu Fogyatékos tanulók nevelését,

Részletesebben

VIZSGÁZÓK BEOSZTÁSA Központi írásbeli felvételi január 17.

VIZSGÁZÓK BEOSZTÁSA Központi írásbeli felvételi január 17. földszint 01-es terem 1 Ábrók Nelli 2000-12-24 2 Bereczki Márk Ferenc 2000-05-10 3 Gáspár Kiara Dorina 2000-01-26 4 Gönczi Lajos 2000-03-12 5 Kálucz Sára 2000-07-06 6 Keuter Gerrit Nathanael 2001-01-30

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

2003-ban végzett 8/A osztály Osztályfőnök: Bencze Mihály

2003-ban végzett 8/A osztály Osztályfőnök: Bencze Mihály 2003-ban végzett 8/A osztály Osztályfőnök: Bencze Mihály Balogh István Sándor Lakatos Karola Balogh Mária Lelesz János Belme Judit Megyesi Miklós Brán Brigitta Erika Molnár Ilona Dallos-Nagy Ildikó Mosolygó

Részletesebben

földszint: 70-es terem 1 Kovács Dávid Nagy Alexandra Fruzsina Nyilas Anetta Oláh Krisztián Károly

földszint: 70-es terem 1 Kovács Dávid Nagy Alexandra Fruzsina Nyilas Anetta Oláh Krisztián Károly földszint: 70-es terem 1 Kovács Dávid 1996-02-20 2 Nagy Alexandra Fruzsina 1996-09-22 3 Nyilas Anetta 1995-10-23 4 Oláh Krisztián Károly 1996-04-18 földszint 01-es terem 1 Adamóczki Lili 1997-04-22 2 Albert

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok

es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok sor szám Beküldő iskola OM azonosítója 2010-2011-es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok Tanuló OM neve Tanuló neve Tagozat kód azonosító 1. 031589 ÁMK Mezőtárkány Egerfarmos Bakondi Zsófia

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri

Részletesebben

21 Informatika, nyelvi előkészítő

21 Informatika, nyelvi előkészítő szakmacsoportonként, sor szerint. Felvett tanulók: 19 fő 21 Informatika, nyelvi előkészítő 76893419171 BAGI ERIK ARMAND 74816063796 BAJER BORBÁLA 77162836912 DÉKÁNY ERIKA 78746607955 DÉNES TAMÁS 74059706758

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó 1. turnus június 26-30. Táborvezető: Krak Ildikó 1. Albrecht Ádám 2. Albrecht Adél 3. Báder Dóra 4. Bakondi Bálint 5. Benes Attila 6. Botor Dávid 7. Botos László 8. Botos Letícia 9. Ceszlai Sára 10. Csajkás

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye 60 m Fiú I. kcs. 1 81 Turó József Eger 8,20 2 82 Farkas Gusztáv Eger 8,40 3 65 Bogdán László Kaposvár 8,50 4 33 Papp Balázs Bp. Siketek 8,80 5 6 2 Tóth József Debrecen 9,10 5 6 114 Rigó Marcell NH. Bp.

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Székelyhíd és környéke 5. osztály Ssz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve Az iskola neve Helység Tollbamondás 1. Cservid

Részletesebben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2011/2012-es tanévben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2011/2012-es tanévben Nyelvvizsga-eredményeink a 2011/2012-es tanévben 8. A osztály Yeager Tamás angol középfokú C 10. A osztály Csernátonyi Lilla angol középfokú A Gulybán Csenge angol középfokú A Kincses Kristóf angol középfokú

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 1965-ben és előtte születettek Hakszer Erika 23:51:00 23:32:00 47:23:00

Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 1965-ben és előtte születettek Hakszer Erika 23:51:00 23:32:00 47:23:00 Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 965-ben és előtte születettek Hakszer Erika :5:00 ::00 47::00 966-980 között születettek Czett Zoltán 6:9:00 nincs Gyenizse Zoltán 0:58:00 0:0:00 4:00:00 Kántor Attila

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye

Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye Tanuló neve Évfolyam Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Nagy Viola 5. Németh Melanie Elsı Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

5.a 1. Baranyi Krisztofer 5.a 2. Benke Dorottya 5.a 3. Czibula Boglárka 5.a 4. Csollák Vanessza 5.a 5. Dóczi Dorina

5.a 1. Baranyi Krisztofer 5.a 2. Benke Dorottya 5.a 3. Czibula Boglárka 5.a 4. Csollák Vanessza 5.a 5. Dóczi Dorina 5.a 1. Baranyi Krisztofer 5.a 2. Benke Dorottya 5.a 3. Czibula Boglárka 5.a 4. Csollák Vanessza 5.a 5. Dóczi Dorina 5.a 6. Gáspár Kiara 5.a 7. Gólya Bálint 5.a 8. Karácsondi Réka 5.a 9. Kátai Benjámin

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista 1 1 GREGOR László 1992 00:13:24 00:13:20 2:53 min/km 1 csaba +00:00:00 2 18 TÁBOR Miklós 1986 00:13:50 00:13:47 2:59 min/km 2 csaba +00:00:27 3 3 DIÓSZEGI Dávid 1998 00:13:58 00:13:55 3:00 min/km 3 csaba

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Eredmény % 1. Csergő Eszter Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola Budapest 77

Eredmény % 1. Csergő Eszter Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola Budapest 77 1. Csergő Eszter Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola Budapest 77 2. Nagy Krisztina Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola Nyíregyháza 77 3. Horváth Cintia Westsik Vilmos Élelmiszeripari

Részletesebben

Közgazdasági alapismeretek (Üzleti gazdaságtan) Helyezés Név Intézmény Város

Közgazdasági alapismeretek (Üzleti gazdaságtan) Helyezés Név Intézmény Város 1. Nemesi Barbara Kecskemét 94 2. Bajcsi Bertold Gergő Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Győr 94 3. Sás Viktória 4. Fekete Enikő Szakközépiskola és Szakközépiskola és Békéscsaba

Részletesebben

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. 9 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Csaba 28 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Lakatos Áron Levente

Részletesebben