Zoltán László ( )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Zoltán László ( )"

Átírás

1 K R Ó N I K A A Sakkszerzemény Bizottság tájékoztatója 60. szám, február Zoltán László ( ) Kedves Laci! Csupán néhány hónap telt el azóta, hogy részt vettünk a SSzB legutolsó témaversenyén. Szokás szerint jókat vitatkoztunk, veszekedtünk, aztán két óra múlva kibontakozott egy szabadmatt-kettes, amellyel mindketten meg voltunk elégedve. Én a fura alapeszmét védtem, te a filigrán kidolgozást, helyezést is kaptunk mint most már tudom utolsó közös munkánkért. Most pedig kettészakadt a furcsa pár (külföldön is így hívnak bennünket, feladványaink bírálatakor ritkán mulasztva el a paradox, humoros, eredeti jelzőket.) Kamaszkorod óta, fél évszázada ismerlek. Egymás mellett játszottunk a Tipográfiában, majd a Vízügyben. Alapító tagja voltál a Vízügyi SC feladvány-szakkörének, ahonnan sokat ígérő mesterek és nagymesterek kerültek ki. Eleinte inkább direkt feladványokat és tanulmányokat készítettél, a tanulmánybajnokságban többször kaptál értékes helyezést. Érdeklődésed később a szabadmatt és a tündér felé fordult, az utolsó két évtizedben már velem együtt. Közel félezer közös munkánk, egy feladványgyűjteményünk jelent meg. Elérted a magyar nagymesteri címet is. Kiváló fejtő voltál (többszörös országos bajnok), bírói jelentéseidet szűkszavúság, precizitás, jó ízlés jellemezte. Nővéredtől tudom, hogy amikor letetted az érettségit, az érettségi biztos nagy jövőt jósolt Neked, úgy gondolta, hogy kiemelkedő feltaláló, tudós lehet belőled (amíg dolgoztál, vízépítő-mérnök voltál). Hamar jött azonban a kegyetlen és gyógyíthatatlan betegség, nyugdíjaztak, édesanyád viselte gondodat. Ám agyadnak az a féltekéje (szeglete?), amelyben a sakk honolt, ép maradt, megmentett a sakkművészetnek. Bár életed utolsó évében fizikailag is leromlottál, az utolsó percedig voltak gondolataid, ötleteid. Még megérted és elbíráltad jubileumi versenyedet, a Zoltán 65-öt (köszönet Mikitovics Jánosnak). Hiányzol. Gyuri

2 Barna László ( ) A végzet úgy hozta, hogy Zoltán Lacival egy napon, december 16-án, alig néhány óra eltéréssel halt meg Barna Laci is. Színes egyéniség volt, címek, rangok nemigen érdekelték (bár szép számmal voltak helyezései, sőt díjai is), annál inkább az újdonságok és a különlegességek. Ő mutatta be a Vízügyi SC szakkörében az akkor még gyerekcipőben járó CIRCE szabályait és lehetőségeit, és ő bírálta el az első magyar CIRCE-versenyt is. A betegség őt sem kímélte. A cukorbaj végül vaksággal járt, párja önfeláldozóan gondozta. Tábla nélkül is kiválóan fejtett. Emléked megőrizzük. Versenykiírás A Sakkszerzemény Bizottság országos félgyors szerzőversenyt ír ki Zoltán László és Barna László emlékére sorozatlépő szabadpatt-feladványokra CIRCE követelménnyel, tetszés szerinti lépésszámban. További tündérkövetelmény, tündérbáb tilos. Versenybíró: Bakcsi György. Határidő: május 31. Könyvdíjak. A pályaművek (lehetőleg ellenőrzés után) a versenybíró címére küldhetők: 1450 Budapest, Pf. 68. vagy bakcsi(kukac)freestart.hu. Ugyancsak országos félgyors szerzőversenyt ír ki a Sakkszerzemény Bizottság olyan (tündérbábok és egyéb feltételek nélküli) 4 vagy többlépéses szabadpatt-feladványok készítésére, amelyek egy és ugyanazon megoldásában sötét legalább két világos tisztet üt. Versenyvezető és bíró: Érsek Tibor. A pályaművek (ábrán, névvel, címmel és teljes megfejtéssel) június 30-ig küldhetők meg a versenybíró címére: 1107 Budapest, Bihari út 3/c. Díjalap: ,- Ft. A példafeladvány megfejtése: 1. Fh7 Hh5! 2. gxh5 Fd4 3. Fb1 Hc2! 4. bxc2 Fxa7= Az élő magyar sakkszerzők névsora (a december 20-i állapot szerinti, nem teljes lista) Összeállította: Mikitovics János Antal Gergely Ányos László mester Bakcsi György nk. nagymester, magyar nagymester Bauer Péter Bene Győző (Svédország) 2 Példafeladvány Érsek Tibor (eredeti) Szabadpatt 4 lépésben Benedek Attila FIDE-mester, magyar nagymester Benkő Pál nk. mester, magyar nagymester, versenysakkban nk. nagymester Bennó Pál Bilek István

3 versenysakkban nk. nagymester Bottlik Iván Buglos János Csengeri József (Szerbia) Czakó László I. o. sakkszerző Csák János nk. mester, magyar nagymester Durham Dávid mester Érsek Tibor magyar nagymester Garai Tamás (USA) nk. nagymester Grätzer György (Kanada) Gyarmati Péter mester Harl Antal mesterjelölt Jánosi Ervin tb. magyar nagymester Kalotay András (USA) Kerekes Ottó mesterjelölt Kirchner Imre Koder Gábor mesterjelölt Koch János Labai Zoltán (Szlovákia) nk. mester Laborczi Zoltán mester Dr. Legendi Tamás Lórántfy Zoltán Majoros Béla mester Mihalkó József Mikitovics János mesterjelölt Molnár A. József Molnár Árpád nk. mester, magyar nagymester Dr. Németh József Dr. Németh Gyula I. o. sakkszerző Nemes Imre II. o. sakkszerző Pásztor József mester Rusz Árpád Schenkerik Csaba Schüll Gyula Szabó Tibor FIDE-mester, magyar nagymester Szebényi Tamás Tar Gábor Torma Róbert Tóth Imre mesterjelölt A Magyar Sakkszerző Bajnokság eredménye (A versenyfelelős mindegyik osztályban Molnár A. József volt.) A) Kétlépéses mattfeladványok (versenybírók: Alexander Bálint és Koder Gábor Bajnok: Pásztor József 166 pont 2. Molnár Árpád 165 pont 3. Érsek Tibor 146 pont 4. Majoros Béla 133,66 pont B) Három- és többlépéses feladványok (versenybírók: Alexander Bálint és Szabó Tibor) Bajnok: Pásztor József 186 pont 2. Érsek Tibor 171 pont 3. Majoros Béla 111,5 pont C) Önmatt-feladványok (versenybírók: Molnár Árpád és Manfred Zucker) Bajnok: Csák János 168 pont 2. Érsek Tibor 127 pont 3. Majoros Béla 116 pont 4. Pásztor József 109,5 pont 3

4 D) Szabadmatt-feladványok (versenybírók Fadil Abdurahmanović és Juraj Lőrinc) Bajnok: Csák János 198 pont 2. Molnár Árpád 167 pont 3. Laborczi Zoltán 166 pont 4. Pásztor József 129 pont 5. Majoros Béla 104,5 pont 6. Benedek Attila 104 pont E) Tündérosztály (versenybírók: (Thomas Maeder és Marko Ylijoki) Bajnok: Laborczi Zoltán 176 pont 2. Molnár Árpád 161 pont 3. Érsek Tibor 153,5 4. Pásztor József 82 pont 5. Majoros Béla 47 pont Szívből gratulálunk a bajnokoknak (Pásztor József első két bajnoksága, Csák János 8-9., Laborczi Zoltán 2. bajnoksága), valamint az összes résztvevőnek. Az alábbiakban osztályonként reprodukáljuk az első három helyezett legmagasabb pontszámot elért feladványát. Pásztor József (30 pont) SSzB v., 2006, II. díj Molnár Árpád (32 pont) Diagrammes, 2006 Matt 2 lépésben 1. exf3+ 2. Hxf3# 1. Ve7 2. Vxe7# 1. fxe4? Fxe4+! 1. Hxe4? (2. d4# A) 1. Vxd5/dxc5/Hb5! 2. Vxf6/Hd3 B/? 1. Fxe4! (2. Hd3# B) 1. Vxd5/Hf2 2. Hxg6/d4 A# Matt 2 lépésben 1. axb3? (2. Bd6 A#) 1. Bxd4/Bxf8/Be7! 2. He3 B/Bxd7 C#/? 1. Ve2! (2. Vxe4#) 1. Hf5~/Hxd4!/He7! 2. Bd6 A/He3 B/Bxd7# 4

5 Érsek Tibor (27 pont) Schach, 2005, elism. Pásztor József (35 pont) 7. WCCT , 17. hely Matt 2 lépésben A) ábra B) VBe8 g5 A) 1. Vc5? (2. dxe6#) 1. Hd7/Fxd6! 2. Bxe6/? 1. dxe6! (2. Vc5#) 1. Hd7/Fxd6 2. exd7/vxd6# B) 1. exf5? (2. Ve3#) 1. Fg2/Be1! 2. fxe6/? 1. Ve3! (2. exf5#) 1. Fg2/Be1 2. Hg4/Hxd3# Érsek Tibor (35 pont) Schach, 2005 Matt 3 lépésben 1. Ve5? (2. Ve6+ Hd5 3. V/Fxd5# 1. Ve4 2. Bb4+ A Fxb4/cxb4 3. Hb6/Vb5# 1. Vxf5 2. Bxc3+ B Fxc3 dxc3 3. Hb6/Hxe3# 1. Vxe2! 1. Vxe3! (2. Ve6+ Hd5 3. V/Fxd5#) 1. Ve4 2. Bxc3+ B Fxc3/dxc3 2. Hb6/Vxc5# 1. Vxf5/Vxe2 2. Bb4+ A Fxb4/cxb4 3. Hb6/Vxd4# Majoros Béla (21 pont) Sahmatnaja Poezija, 2005 Matt 3 lépésben 1. Hc3/Fxf5 2. Bd2/Vxf3# 1. Hd2? (2. Ve4#) 1. Hc3! 1. gxf3? Fxf5! 1. Vd5! (2. Vxd4+ cxd4 3. Bxd4#) 1. Fb2 2. Hd2! Hc3 3. Hxc5# 1. Bd7 2. gxf3! Fxf5 3. Vxf5# 5 Matt 7 lépésben 1. c3! (2. Vxb4/cxb4#) Vb6! (1. bxc3+? 2. Ka3 Vb6 3. b4+ Kb5 4. Vd5+ Vc5 5. Vxc5#) 2. Vd5+ Vb5 3. Vd8+ Vb6 4. cxb4+ Kb5 5. Vd5+ Kxb4 6. Vc4+ Ka5 7. Va4#

6 Csák János (34 pont) Problem-Forum 2005, III. díj Érsek Tibor (28 pont) Thema Danicum, 2006, I. díj Önmatt 6 lépésben 1. g5! (Zz.) g6 2. a4 gxh5 3. Bg4 hxg4 4. Bd6+ Hxd6 5. Vxg4+ He4 6. Vf4 e2# 1. a4 2. g6 a3 3. Fb2 axb2 4. Hb5+ Hxb5 5. Vxb2+ Hc3 6. Va1 e2# Majoros Béla (24 pont) Šachová Skladba, 2006 Önmatt 4 lépésben 1. Hf6! (2. Ve2+ Fxe2#) 1. exf6 2. Be5! (3. Ve2+ Fxe2#) 2. fxe5 3. Fc6! (4. Ve2+ Fxe2#) 3. dxc6 4. Bh3+ Vxh3# Csák János (36 pont) Földeák ev., 2005, I. díj Önmatt 11 lépésben 1. Fd3! Kc6 3. Fe4 Kd6 3. Fxg6 Kc6 4. Fe8+ Kd6 5. Bd7+ Kc6 6. Bb7+ Kd6 7. Fg6 Kc6 8. Fe4 Kd6 9. Fd3 Kc6 10. Fb5+ Kd6 11. Vb4+ Hxb4# Szabadmatt 4 lépésben (2 mf.) 1. Hb3 Bg2 2. Fe5 Bxg1 3. f4 Bg6+ 4. Kf5 Fxd3# 1. Hd1 Fb5 2. Bce6 Fxa4 3. Be5 Fe8 4. Ke6 Bc6# 6

7 Molnár Árpád (30 pont) Orbit, 2006 Laborczi Zoltán (34 pont) StrateGems, 2004, I. díj Szabadmatt 3 lépésben A) ábra B)VG h5 e3 (2-2 mf.) A) 1. Kd3 hxg6 2. Ke3 Hxc2+ 3. Kf4 Bf5# 1. Kxd4 b7 2. Kxe5 b8h 3. Kxf6 Hd7# B) 1. Hxe4 Bh5 2. Kd2 Hxe4+ 3. Ke1 Bh1#. 1. Fxe5 Hxg8 2. Bxg8 h8v 3. Fxd4 Vxd4# Laborczi Zoltán (38 pont) Holladay Memorial, 2005, I. díj A) ábra: szabadmatt 10 lépésben B) SKe2-re: szabadmatt 10½ lépésben A) 1. Kg2 Fh2 2. Kxh1 Fg1 3. Kg2 Fh2 4. Kxf2 Fg1+ 5. Kxg3 Fe3 6. f6 Fxg5 7. fxg5 f6 8. Kh4 f7 9. g3 f8v 10. g4 Vh6# B) 1. Fh2 2. Kd3 Fg1 3. Ke4 Fh2 4. Kxf5 Fg1 5. Kg6 Fh2 6. f5 Fg1 7. f4 Fh2 8. fxg3 Hxg3 9. Kh6 He2 10. Kh5 Hf Kh4 Fg3# Molnár Árpád (33 pont) StrateGems, 2005, 1. dics. h#4½ A) ábra B) VGb2 e2 Pao (PA) f4 Vao (VA) b6 A) 1. VAd4 2. Fe5 VAc3 3. Kd6 PAd4 4. Kd5 PAd1 5. Kd4 VAd2# B) 1. PAd4 2. Fd5 PAd2 3. Ke6 VAd4 4. Ke5 VAa1 5. Kd4 PAb2# Sorozatlépő szabadpatt 13 lépésben A) ábra B) SGf2 g2 A) 1. f1h 2. Hxh2 4. Hxh6 5. Hf7 10. h1h 13. He7 Hgf6# B) 1. g1f 2. Fxh2 4. Fxh6 5. Ff8 10. h1f 13. Ff7 Sdf6# 7

8 Érsek Tibor (27 pont) StrateGems, 2004 Sorozatlépő önmatt 34 lépésben CIRCE+Madrasi 3. Ka4 7. Kxa8 (Fc8) 9. Kc7 10. Kd8 13. Kg6 16. Kxh3 (Hg8) 18. Kxf1 (Ba8) 20. Kh3 22. Kxg5 (Vd8) 26. Kxd8 30. Ka4 33. Ka1 34. Ve1+ Fxe1# Nemzetközi fejtőverseny január 25-én rendezték meg szerte a világon több mint 30 helyszínen az 5. Nemzetközi Fejtőversenyt. Budapesten a Tabáni Spartacus látta vendégül a versenyzőket. A következő eredmények születtek: 1. Molnár A. József 36,5 pont (a lehetséges 60-ból) 2. dr. Morvay Miklós Rusz Árpád (Románia) 13,5 4. Pribula Nándor dr. Fehér-Polgár Pál 11,5 A részeredmények nemzetközi szintű összesítése lapzártakor még nem készült el. A SSzB június 24-i gyorsversenyének versenybírói jelentése A gyorsverseny témája egy kétlépéses ikerállásos direktmatt szerkesztése volt, melynek témája a másfenyegetés, azaz az ikerállásban a világos lépés másfenyegetést hoz létre. A versenyre 6 mű érkezett, a színvonala gyengének mondható. Díj: Érsek Tibor. A sötét vezér és futó harmonikus játéka. Érdekes a Vf3# másvédelemre való visszatérése. Sajnos, a rövid idő nem volt elég a feladvány tökéletesebb formába való öntéséhez (az a8 futó jelenléte zavaró). Különdíj: Csák János. A szerző érdekes ikresítést használva hozta létre a másfenyegetést. A huszárt ütő lépésekre másmatt következik. Rusz Árpád és Schenkerik Csaba versenybírók 8

9 Díj: Érsek Tibor Különdíj: Csák János Matt 2 lépésben A) ábra B) SFb8 a7 A) 1. Hd7! (feny. 2. Vxc5#) 1. Fa7/Vg1/Fd6/Fxd3 2. Ve5/Vxf3/Hc3/Vxd3# B) 1. Hd7 (feny. 2. Ve5#) 1. Fb8/Vh2/Fxd3 2. Vxc5/Vxf3/Vxd3# Matt 2 lépésben A) ábra B) SKf4<->g5 A) 1. He5! (feny. 2. Hd3#) 1. Fb5/Fxe5 2. Hxg6/Fxe5# B) 1. He5! (feny. 2. Hxf3#) 1. Fc6/Fxe5 2. Hf7/Bxe5# A SSzB szeptember 30-i gyorsversenyének versenybírói jelentése A téma: egy kétlépéses szabadmatt ikerállása úgy jön létre, hogy megtesszük az A) állás első világos lépését. 9 szerző (köztük 3 vidéki) 14 művel pályázott. A maguktól értetődő helyzárások mellett sok ismert feladványelemmel gazdagodtak a művek. Fejtörést okozott a végső sorrend eldöntése. 1. díj: Pásztor József. Összesen 4 témabábbal 2+2 helyzárást mutat be mintamattokkal. 2. díj: Tar Gábor. 2 sáncolás mintamattokkal. 3. díj: Bakcsi György és Zoltán László. Metszéspont motívum tempólépéssel kombinálva, átváltozásokkal, mintamattokkal. 4. díj: Benedek Attila. A témabáb feloldása mattképismétléssel. Különdíj: Érsek Tibor. Mindkét állásban 2 világos (F+B) és egy sötét báb játszik. Dicséret: Benkő Pál. Sötét királlyal, mint témabábbal ábrázolja a témát. Így sáncolás lesz a B) állásban. Elismerés: Molnár A. József. Meglepő a B) állás létrejötte sáncolással október Molnár Árpád témaadó-versenybíró 9

10 1. díj: Pásztor József 2. díj: Tar Gábor A) ábra B) VGc3 c4 A) 1. Ba4 c4 2. Ba6 Bb5# B) 1. Bb5 c5 2. Bgb4 Ba7# 3. díj: Bakcsi György és Zoltán László A) ábra B) VHg5 f7 A) Hf7 2. Hd7 Hd6# B) 1. Hh7 Fd Hh6# 4. díj: Benedek Attila A) ábra B) VGc6 c7 A) 1. Ba7 c7 2. Bb7 c8h# B) 1. Hb8 cxb8v+ 2. Ka6 Fb5# A) ábra B) VBc5 d5 A) 1. Ke4 Bxd5 2. Fe3 Hc3# B) 1. Vf2 Bd3+ 2. Ke2 Hc1# 10

11 Különdíj: Érsek Tibor Dicséret: Benkő Pál A) ábra B) VFd1 e2 A) 1. Fa5 Fe2 2. Fd2 Be4# B) 1. Fc7 Ff1 2. Fxf4 Bd3# A) ábra B) SKf8 e8 A) 1. Ke8 c6 2. Bf8 Hd6# B) Ff6 2. h4 Hxh6# Elismerés: Molnár A. József A) ábra B) sáncolás után A) 1. Bb Bc4 Hd5# B) 1. Bb4 Bd2 2. Bc4 Hd5# 11

12 Magyar versenysikerek Csák János Böttger-Fiebig 70 jub. v., 2008, IV. díj Érsek Tibor Zucker 70 jub. v., 2008, 1. dics. Szabadmatt 8½ lépésben 1. d3 2. Ha7 dxc4 3. Hb5 cxb5 4. Hc6 b6 5. Ha7 bxa7+ 6. Kc7 a8v 7. c4! Vxa3 8. Kb8 Ve7 9. Va7 Vd8# Pásztor József Zucker 70 jub. v., 2008, 2. elism. Önmatt 4 lépésben 1 Bg5! (feny. 2. Bxg2+ Kxg2#) 1. fxg5 2. Bxg5 Fxg5 3. Vxg5 Vxg5 4. Ff2+ exf2# Bakcsi György és Zoltán László Iwanow 75 jub. v., 2008, I. díj Önmatt 7 lépésben 1. Ve6! (Zz) bxa4 2. Hd6 exd6 3. Vd5 dxc5 4. Vc4 cxb4 5. Vb5 bxc3 6. Hc2+ Fxc2 7. Vb2+ cxb2# Szabadpatt 3 lépésben A) ábra B) SKb1 g1 A) 1. Vxc5+ Kxe4 2. Vxc6+ Kxe3 3. Vc3 Vxc3# B) 1. Vxe6+ Kd4 2. Vxd7+ Kxe3 3. Vh3 Vxh3# 12

13 Molnár Árpád Kárpáti-ev., 2008, I. díj Molnár Árpád Kárpáti-ev., 2088, III. díj h#2 A) ábra B) SGc4 f6 A) 1. Bb2 d8v 2. Fe6 Vd4# B) 1. Fe5 d8h 2. Bd7 He6# Molnár Árpád Kárpáti-ev., 2008, 3. elism. Szabadmatt 2 lépésben A) ábra B) a7=vf A) 1. Fc2 Ba1 2. Bd4 Bg1# B) 1. Fd6 Fe3 2. Bb5 f6# Molnár Árpád Kárpáti ev., 2008, 2. dics. h#2 A) ábra B) SGb4 d5 A) 1. Fc7 Bd2 2. Kg5 Bd6# B) 1. Bc5 Fe3 2. Ke5 Fg5# h#3 A) ábra B) SFe1 nélkül A) 1. Fg3 Kb7 2. Fb8 axb8v 3. d5 Vf4# B) 1. h2 Kb8 2. Kh3 a8v 3. h4 Vf3# 13

14 Bakcsi György és Zoltán László StrateGems, 2007, 1. dics. Bakcsi György és Zoltán László Zadacsi i etjudi, 2005, elism. Szabadmatt 3 lépésben A) ábra B) f8=vh A) 1. Kd4 Fh6 2. Ke5 f8=vh 3. Bd4 Hd7# B) 1. B4f3 Hd7 2. Fg3 f8f 3. Kf4 Fh6# Bakcsi György és Zoltán László Schach in Schleswig-Holstein, 2007, elism. Szabadmatt 2 lépésben A) ábra B) d7 SH nélkül A) 1. Hf6 b8h 2. Hd5 Hd7# B) 1. Va8 b8v 2. Vd5 Vh8# Bakcsi György Laborczi Zoltán Zoltán László Sahmatnaja Poezija, 2007, dics. Szabadmatt 2 lépésben A) ábra B) SGb7 c7 A) 1. Vh7 He3 2. Vc7 Hd4# B) 1. Vb1 He3 2. Vb7 Hd4# Sorozatlépő önmatt 18 lépésben 1. e4 2. e5 3. exd6 4. d7 5. d8b 6. Bxd3 7. Bh3 8. d4 9. d5 10. Kxf7 11. Kxf8 12. d6 13. d7 14. Ke8 15. Kd8 16. Kc8 17. d8b 18. Bxg8+ Vxg8# 14

15 Érsek Tibor Olekszij Fajzulin Leopolis, h#2miniatürök, 2008, I. díj Laborczi Zoltán Feather Twins tv., 2008, 2. dics A) ábra B) VHd3 c1 C) VGb3 b4 D) g5=vf A) 1. Fc3 Kf2 2. Kd4 Bd8# B) 1. Fc3 Be5+ 2. Kd4 Hf3# C) 1. Fc3 Hf4+ 2. Kd4 Be4# D) 1. Fc3 Hb4+ 2. Kd4 Fe3# Laborczi Zoltán Feather Twins tv., 2008, 4. dics. h#4½ A) ábra B) VGf2 < > SGg7 A) 1. f4 2. f6 f5 3. Fe6 fxe6 4. Kg8 e7 5. Bh7 e8v# B) 1. gxh8f 2. f1f Fg7 3. Fd3 Fxh6 4. Kh8 Fg5 5. Fh7 Ff6# Laborczi Zoltán Problem-Forum, II. díj h#5 A) ábra B) VGg2<->SGg7 A) 1. He4 g4 2. f5 gxf5 3. Kh8 fxe6 4. Fh7 e7 5. Kg8 e8v# B) 1. He2 Ka1 2. Fd6 Kb1 3. Ff8 gxf8v 4. g1b Vxf7+ 5. Bg7 Vh5# Szabadmatt 3 lépésben A) ábra B) SKh2 C) SKa2 A) 1.Fd7 exd7 2.Bxg6 d8v 3. Bg4 Vd3# B) 1.Bh7 gxh7 2.Fxb6 h8v 3.Fg1 Vxh4# C) 1.Fxe6 bxa7 2.Ff5 a8v 3.Fb1 Vxa3# 15

16 Tar Gábor Feather Twins tv., 2008, 2. elism. Molnár Árpád Orbit, , VI. díj h#2 A) ábra B) VGa2 <--> SGa7 A) 1. axb4 Fxb7 2. a5 Fxc6# B) 1. cxb3 e. p. a8h 2. Hb4 Hxb6# Molnár Árpád Orbit, , 6. dics. Szabadmatt 2 lépésben (2 megf.) 1. Fe5 exf3 2. d6 Hg7# 1. He5 Hg5 2. c4 e4# Molnár Árpád Orbit, , 7. dics. Szabadmatt 2 lépésben (2 megf.) 1. Fb5 Bf5 2. Kxf5 Vc2# 1. Vf5 Bd5 2. Kxd5 Hf6# Szabadmatt 2 lépésben (2 megf.) 1. Hc5 Fa2 2. Fb5 Hd5# 1. Fc5 Fd5 2. b5 Ha2# 16

Hajdú-bihar megye abszolút bajnoksága Félegyházi László emlékére, Debrecen 2012

Hajdú-bihar megye abszolút bajnoksága Félegyházi László emlékére, Debrecen 2012 Hajdú-bihar megye abszolút bajnoksága Félegyházi László emlékére, Debrecen 2012 1. forduló (1) Kelemen Imre (2145) Braun Márton (2254) [A09] 1.Hf3 d5 2.g3 c5 3. c4 d4 4.b4 Fordított Benkő csel. 4...cxb4

Részletesebben

CSÁK MAJOROS PÁSZTOR

CSÁK MAJOROS PÁSZTOR CSÁK MAJOROS PÁSZTOR nemzetközi sakkfeladvány-szerző verseny 2012 2013. (In memoriam BAJTAY József-110 SZABÓ László-60) BAJTAY József Oudot MT., 1976., elismerés ç + + + K% å + + + +% ä+ + + + % ã O +

Részletesebben

K R Ó N I K A. A Sakkszerzemény Bizottság tájékoztatója 57. szám 2007. november

K R Ó N I K A. A Sakkszerzemény Bizottság tájékoztatója 57. szám 2007. november K R Ó N I K A A Sakkszerzemény Bizottság tájékoztatója 57. szám 2007. november Kötelez ó egyesületi tagság A Magyar Sakkszövetség Elnöksége szept. 11-i ülésén foglalkozott a magyar sakkszerzéssel, és a

Részletesebben

2010. CSÁK - MAJOROS - PÁSZTOR. nemzetközi sakkfeladvány-szerző verseny. (DURHAM Dávid - 75 jubileumi verseny)

2010. CSÁK - MAJOROS - PÁSZTOR. nemzetközi sakkfeladvány-szerző verseny. (DURHAM Dávid - 75 jubileumi verseny) CSÁK MAJOROS PÁSZTOR - 2010. (MAJOROS Béla - 55 jubileumi verseny) MAJOROS Béla magyar sakkszerző mester születésének 55. évfordulója alkalmából nemzetközi sakkfeladvány-szerző versenyt rendezünk az alábbi

Részletesebben

CSÁK MAJOROS PÁSZTOR

CSÁK MAJOROS PÁSZTOR CSÁK MAJOROS PÁSZTOR nemzetközi sakkfeladvány-szerző verseny 2013. 2014. (BAKCSI György-80 DURHAM Dávid-80 jubileumi verseny) BAKCSI György Magyar Sakkélet, 1982. I. díj ç +w+ + +% æ+pp + + % å +p+ No+%

Részletesebben

A centrumfeszültség kezelése a klasszikusoktól a modernekig

A centrumfeszültség kezelése a klasszikusoktól a modernekig A centrumfeszültség kezelése a klasszikusoktól a modernekig Bevezetés Hogyan gondolkodik egy tapasztalt sakkozó, ha egy ismeretlen állást elébe tesznek? Számba veszi a figurákat, az anyagi eloszlást. Lehet,

Részletesebben

(in memoriam GÉCZI Dénes-25 ISTOKOVICS Ferenc-30)

(in memoriam GÉCZI Dénes-25 ISTOKOVICS Ferenc-30) CSÁK Magyar Sakkszövetség, MAJOROS 1977. PÁSZTOR nemzetközi sakkfeladvány-szerző verseny 2016. (in memoriam GÉCZI Dénes-25 ISTOKOVICS Ferenc-30) GÉCZI Dénes CSÁK János Sakkélet, 1990. æ+oppppp % å N +

Részletesebben

2P+-+N+-zP" 1vL-+-+R+K! xabcdefghy

2P+-+N+-zP 1vL-+-+R+K! xabcdefghy (1) Forgács Urzica mester [A01] Ploiesti nk.ifj. körverseny, 1971 Első mesterskalpom. Egy nemzetközi ifjúsági versenyen játszottam. Ellenfelem román mester, az előző évi ifjúsági világbajnokságon Karpov

Részletesebben

A XXIV. Országos Sakkszerző Bajnokság. válogatott feladványai ( )

A XXIV. Országos Sakkszerző Bajnokság. válogatott feladványai ( ) A XXIV. Országos Sakkszerző Bajnokság válogatott feladványai (2013-15) Kétlépéses mattfeladványok Tibor Érsek, Budapest idee & form, 2013.okt. (01/30 p) #2 (10+10) C+ 1. g6! (thr. 2. f7 #) 1 e2 2. d6 #

Részletesebben

A 9. Sakkszerző Világverseny (WCCT) témái

A 9. Sakkszerző Világverseny (WCCT) témái 1 A 9. Sakkszerző Világverseny (WCCT) témái A osztály: kétlépéses mattfeladványok. Kétlépéses mattfeladvány két megtévesztésében ugyanaz az A matt fenyeget, két másik megtévesztés fenyegetése pedig ugyanaz

Részletesebben

K R Ó N I K A A Sakkszerzemény Bizottság tájékoztatója szám, július. Számvetés és búcsú

K R Ó N I K A A Sakkszerzemény Bizottság tájékoztatója szám, július. Számvetés és búcsú K R Ó N I K A A Sakkszerzemény Bizottság tájékoztatója 63-64. szám, 2010. július Számvetés és búcsú A Krónika 63-64, utolsó számát látják az olvasók. Az 1. szám 1990 októberében jelent meg. Célja az volt,

Részletesebben

Sárkány Diáksport Egyesület Hírlevél 2016/ szám

Sárkány Diáksport Egyesület Hírlevél 2016/ szám SDSE Elnök és 1173 Budapest felelős kiadó: Nádasi Balázs Összefogás u. 20. Mob.: 06-70-3785328 sdse17@gmail.com Adó 1%: 18192782-1-42 NB II., harmadik és negyedik forduló, 2016. október 30. és 2016. november

Részletesebben

II. Játszma és feladvány

II. Játszma és feladvány 1 A gyalog a játék lelke. Közkatonák I. Bevezetés Mielőtt hozzákezdenénk a gyalogokkal kapcsolatos fejtegetéseinkhez, meg kell ismerkednünk a sakkjáték anyagának tulajdonságaival. A sakktábla kétdimenziós

Részletesebben

válogatott feladványai Selected problems of the 23rd Hungarian Chess Composition Championship (2010-12)

válogatott feladványai Selected problems of the 23rd Hungarian Chess Composition Championship (2010-12) A XXIII Országos Sakkszerző Bajnokság (2010-12) válogatott feladványai Selected problems of the 23rd Hungarian Chess Composition Championship (2010-12) E L Ő S Z Ó A XXIII Országos Sakkszerző Bajnokság

Részletesebben

Az elmélet útvesztőiben

Az elmélet útvesztőiben 1 Az elmélet útvesztőiben Tekintettel a sakkszerzésünkben a kétlépéses mattfeladványok és különösen a többfázisú kétlépéses témák terén tapasztalható lemaradásra, a továbbiakban megpróbálom közelebb hozni

Részletesebben

Időpont: november óra 30 perc

Időpont: november óra 30 perc Időpont: 2013. november 11. 14 óra 30 perc Vereb András Sziasztok! Bevezetés: Ma a sakkjátékról fogunk beszélgetni, ismerkedni annak szépségeivel. Ez a régi táblás játék sokakat megfogott már lenyűgőző

Részletesebben

Polgármesteri Hírlevél

Polgármesteri Hírlevél 2007 II Kû f: O: õ p 8-18 : 06-70-456-7102 O : - fõ : 06-76-516-984 - : 06-76-516-904 Mõ: 104; 06-76-486-511; 06-76-478-119 P Hí Fõ : D K M p M Kh: 06-76-516-700 F: 06-76-361-313 G: 06-76-371-202 Tû: 06-76-545-000

Részletesebben

TÜNDÉREK VONZÁSÁBAN THE ATTRACTION OF FAIRY PROBLEMS

TÜNDÉREK VONZÁSÁBAN THE ATTRACTION OF FAIRY PROBLEMS TÜNDÉREK VONZÁSÁBAN Érsek Tibor 80 válogatott sakkfeladványa THE ATTRACTION OF FAIRY PROBLEMS 80 selected problems of Tibor Érsek FELESÉGEMNEK AJÁNLOM DEDICATED TO MY WIFE TÜNDÉREK VONZÁSÁBAN Érsek Tibor

Részletesebben

Sárkány Diáksport Egyesület Hírlevél 2016/ szám

Sárkány Diáksport Egyesület Hírlevél 2016/ szám SDSE Elnök és 1173 Budapest felelős kiadó: Nádasi Balázs Összefogás u. 20. Mob.: 06-70-3785328 sdse17@gmail.com Adó 1%: 18192782-1-42 Minden kedves csapattagunknak boldog és sikeres új évet kívánunk! NB

Részletesebben

Néhány tündérbáb. lehetnek kínai bábok.

Néhány tündérbáb. lehetnek kínai bábok. 1 Néhány tündérbáb A tündérbábok tartománya Tündérország dzsungelének egyik legáthatolhatatlanabb, gyakorlatilag feltérképezhetetlen része. Itt élnek, mozognak, keletkeznek és elhalnak mindazok a bábok,

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 51. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. június 28., hétfõ. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 51. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. június 28., hétfõ. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. június 28., hétfõ 51. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 7/2010. (VI. 28.) KIM utasítás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Részletesebben

Junior Egyéni Férfi Párbajtőr Országos Bajnokság Keszthely 2015. január 31.

Junior Egyéni Férfi Párbajtőr Országos Bajnokság Keszthely 2015. január 31. Junior Egyéni Férfi Párbajtőr Országos Bajnokság Keszthely 2015. január 31. Főbíró: Plásztán Attila Számítógépes főbíró: Varga Péter Versenyorvos: Dr. Szőcs Tamás Versenybírák: Békefi Dániel Diera Ferenc

Részletesebben

Név Évjárat Engedély Egyesület

Név Évjárat Engedély Egyesület 0 m. Légpisztoly 0 pont Kisbakonyi János 9 767 Győri PLE 80 Sass László 95 6 Écs LK 7 Kovács Bálint István 98 00 Soproni PLE 7 Horváth László 960 08 Győri PLE 6 5 Gelencsér Dávid 978 Soproni PLE 6 6 G.

Részletesebben

Férfi Tőr Csapat. Budapest, december 15

Férfi Tőr Csapat. Budapest, december 15 Westend-Felnőtt Magyar Bajnokság Férfi Tőr Csapat Budapest,. december Főbíró: Számítógépes főbíró: Orvos: Gátai Róbert Boldizsár Eszter Dr Balla Sándor Versenybírók: Deli Dóra BHSE Rózsavári Nándor BHSE

Részletesebben

!"#$%& ' #$ ()*+,-. /0 1 ()*+ *+., :;- *+ & < DE FG *+ HIJKELM () E NO< %& *+ PQRS T%&#$ U*+VOW X Y V > () ()*+ Z[\ FG #]^_ :%&#

!#$%& ' #$ ()*+,-. /0 1 ()*+ *+., :;- *+ & < DE FG *+ HIJKELM () E NO< %& *+ PQRS T%&#$ U*+VOW X Y V > () ()*+ Z[\ FG #]^_ :%&# !"#$%& ' #$ ()*+,-. /0 1 ()*+ *+.,234561 789:;- *+ & < ()*+=>?@ABC DE FG *+ HIJKELM () E NO< %& *+ PQRS T%&#$ U*+VOW X Y V > () ()*+ Z[\ FG #]^_ :%&# $`a %& ()b6^ c Vb ^ < b < %& V b K^_ ()*+ > ()* + V=>

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Mezgazdasági Szakigazgatási Hivatal SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Komárom-Esztergom Megyei Mezgazdasági Szakigazgatási Hivatal SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZATA !"" # $ %$&'($($)'*(%&+ Ikt.szám: 20/01-20/4/2007. A Komárom-Esztergom Megyei Mezgazdasági Szakigazgatási Hivatal SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZATA Budapest, 2007. április 24. Jóváhagyom:... I. FEJEZET

Részletesebben

Italnagykereskedés. Vendéglátóknak, Kiskereskedõknek 2014. 12. 06-12. 31. Siófok, Dózsa Gy. u. 108. Tel.: 84/314-902 30/478-6826

Italnagykereskedés. Vendéglátóknak, Kiskereskedõknek 2014. 12. 06-12. 31. Siófok, Dózsa Gy. u. 108. Tel.: 84/314-902 30/478-6826 Vdgó, Kdõ 2014. 12. 06-12. 31. Igyd bpma3_lyu 1 9/8/14 9:29 AM Pg 1 bpma3_lyu 1 9/8/14 9:29 AM Pg 1 Sóf, Dóz Gy. u. 108. T.: 84/314-902 30/478-6826 Kpv, R u. 2. T.: 30/405-6982 Kpv, Gub S. u. 51/. T.:

Részletesebben

Open Praha A 14. rocnik mezinarodniho sachoveho festivalu Nasazení/Výsledky 5. Kolo Datum kola 2015/01/12 Hodina 16,00

Open Praha A 14. rocnik mezinarodniho sachoveho festivalu Nasazení/Výsledky 5. Kolo Datum kola 2015/01/12 Hodina 16,00 îðïë ÑÐÛÒ ÐÎßØß ØÑÌÛÔ ÑÔÇÓÐ Õ çò ó ïêòïò îðïë ò½»½ ±«ò²» Æ? «² ¼ º» ª»³ (»ª ± Ð è ² α³ ² л «¾ ² ë Open Praha 2015 - A 14. rocnik mezinarodniho sachoveho festivalu Nasazení/Výsledky 5. Kolo Datum kola

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 19/2012. (X. 4.) MNB rendelete

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 19/2012. (X. 4.) MNB rendelete A Magyar Nemzeti Bank elnökének 19/2012. (X. 4.) MNB rendelete a jegybanki információs rendszerhez szolgáltatandó információk és az információt szolgáltatók köréről, a szolgáltatás módjáról és határidejéről

Részletesebben

KockaKobak Országos Matematikaverseny 8. osztály

KockaKobak Országos Matematikaverseny 8. osztály KockaKobak Országos Matematikaverseny 8. osztály 2012. november 12. Feladatok: PÉCSI ISTVÁN, középiskolai tanár SZÉP JÁNOS, középiskolai tanár Lektorok: LADÁNYI ANDREA, középiskolai tanár TÓTH JÁNOS, középiskolai

Részletesebben

ᔗ卷- ü /2011. ( ) ö d H É í S b ó ó ó 24/2003. (XII. 23.) ö d ód í ó ᔗ卷- ü í ö í ó d ᔗ卷 ó ó 1997. LXX III. ö 6. (3).) j j, h ö ó ó ó 1990. LX. ö 8. (1) b d b gh f d ö b j, d g g ü g b, ö ᔗ卷 d : H É í S

Részletesebben

Fülöp Mihály Magyar Kupa Gyermek Férfi Tőrverseny

Fülöp Mihály Magyar Kupa Gyermek Férfi Tőrverseny Fülöp Mihály Magyar Kupa Gyermek Férfi Tőrverseny 1107 Budapest, Bihari út 23. Főbíró: Számítógépes főbíró: Meszéna Gábor Tóth Attila Versenyorvos: Horváth Éva (mentőtiszt) Zsűrik: Budavári Bettina (TDVE)

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

Polaris-Nord Kupa Csibe Fiú Tőr Verseny 2015. március 7. Szigetszentmiklós

Polaris-Nord Kupa Csibe Fiú Tőr Verseny 2015. március 7. Szigetszentmiklós Csibe Fiú Tőr Verseny Főbíró: Solti Antal Számítógépes főbíró: Szlama Ákos (DVSZ) Orvos: Kis Juhász Ilona Versenybírák: Bereczki Réka (Csomorkány) Budavári Bettina (Terézváros) Donka Gábor (Csomorkány)

Részletesebben

Köztársaság Kupa Összesített egyéni eredmények. Megkezdve: Befejezve:

Köztársaság Kupa Összesített egyéni eredmények. Megkezdve: Befejezve: Köztársaság Kupa 2016. Összesített egyéni eredmények Megkezdve: 2016.10.22. Befejezve: 2016.10.22. Helyezés Versenyző neve F.szam Pont Ft Csapatnév 1 Boros Imre 1 15 278 2 Borbély Imre 1 13,5 194 3 Fejér

Részletesebben

GKK Reménység Körverseny Gyermek Férfi Kard

GKK Reménység Körverseny Gyermek Férfi Kard Budapest Bajnokság UTE - 1077 Budapest, Király u. 71. 2018. 10. 13. Főbíró: Számítógépes főbíró: Kovács Laura (UTE) Tóth Attila Versenyorvos: Bars Tamás Zsűrik: Árpási Botond (Vasas) Baaken Mátyás (KVSE)

Részletesebben

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

Kategória. Kategória

Kategória. Kategória HH Hátsókerék hajtású kategória 12 HUN Pintér László BMW 00:05:08,124 01:43,370 ( 0 ) 01:42,145 ( 0 ) 01:42,609 ( 0 ) 01:43,702 ( 2 ) 53 HUN Czang György Lada 2107 00:05:13,098 01:44,686 ( 0 ) 01:46,959

Részletesebben

MNASz Magyar Szlalom Bajnokság évi ponttáblázata

MNASz Magyar Szlalom Bajnokság évi ponttáblázata MNASz Magyar Szlalom Bajnokság 2017. évi ponttáblázata I. 13. DragRacing Kupa - Kiskunlacháza, 2017. 04. 01. Tuti Car Kft II. 71. HegCsi Race Kupa - KakucsRing, 2017. 05. 07. HegCsi Kft III. 72. HegCsi

Részletesebben

Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Fehér Arany Nyugdíjpénztára

Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Fehér Arany Nyugdíjpénztára Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Fehér Arany Nyugdíjpénztára!$%&'()*+,-%..'!.%+ /0012%3%-4%56 $" %%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%% &' # & () "7 "8 $ 9"8 &' #*&+), -./ # +01# 2' 3 %#

Részletesebben

Férfi Felnõtt Válogató Párbajtõrverseny

Férfi Felnõtt Válogató Párbajtõrverseny Document Engarde 2010.02.13. 16:19:53 Férfi Felnõtt Válogató Párbajtõrverseny Pécs, PTE BTK-TTK Tornacsarnok 2010' február 13. szombat Pécs 2010 - Európa Kulturális Fõvárosa Végeredmény (sorszám szerint),

Részletesebben

1/4 Final. Qualif. 1/2 Final. Final 1-2. Final :15:26 U23 szabadfogású országos bajnokság - Mar 2016 FS - 57 kg CVSE HORVATH C.

1/4 Final. Qualif. 1/2 Final. Final 1-2. Final :15:26 U23 szabadfogású országos bajnokság - Mar 2016 FS - 57 kg CVSE HORVATH C. 2016-03-05 16:15:26 U23 szabadfogású országos bajnokság - Mar 2016 FS - 57 kg Qualif. 1/4 Final 1/2 Final Final 1-2 CVSE HORVATH C. (1) KTE ROMAN T. (2) 4-0(10-0) by ST - 02:33 DÉL-ZSELIC KOROM A. (3)

Részletesebben

MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 2/2011-2012

Részletesebben

Vívó diákolimpia országos döntő Bucsy Balázs emlékverseny 2014. március 14-16. Balatonalmádi

Vívó diákolimpia országos döntő Bucsy Balázs emlékverseny 2014. március 14-16. Balatonalmádi Vívó diákolimpia országos döntő Bucsy Balázs emlékverseny 2014. március 14-16. Főbíró: Bódy István (BVSC), Kocsis Miklós (VDDSE) Számítógépes főbíró: Szlama Ákos (DVSZ) Orvos: Dr. Kisvarga Magdolna Versenybírák:

Részletesebben

2014. évi röpverseny eredmények I.

2014. évi röpverseny eredmények I. 2014. évi röpverseny eredmények I. Az idei versenyidény első eredményei a május 3-án megrendezett birminghami pergő öreg galambok versenyének napján születtek, versenyre 7 fő nevezett. Íme az eredmények:

Részletesebben

III. Adventi Vizes Gála

III. Adventi Vizes Gála 56. 603 Szauter Gergő VUA 1998 I. 3 29,34 I. 602 Kaminszky Bence Aqua 18 SE 1997 I. 2 31,66 II. 600 Mráv Gábor Lörinc 2000 1976 I. 1 - - 57. 604 Szakály Bence Lörinc 2000 2002 I. 1 33,53 I. 605 Kasper

Részletesebben

Olimpici Párbajtőr Grand Prix Országos Bajnokság Újonc Fiú Párbajtőr Csapat Balatonfüred, június 16. kedd

Olimpici Párbajtőr Grand Prix Országos Bajnokság Újonc Fiú Párbajtőr Csapat Balatonfüred, június 16. kedd Olimpici Párbajtőr Grand Prix Országos Bajnokság Újonc Fiú Párbajtőr Csapat Balatonfüred,. június. kedd Főbíró: VIDA János, HUN Számítógépes főbíró: PLAZZERIANO Gábor, PTE-PEAC Orvos: Dr. Rusz Attila Versenybírók:

Részletesebben

MNASz Magyar Szlalom Bajnokság évi ponttáblázata

MNASz Magyar Szlalom Bajnokság évi ponttáblázata MNASz Magyar Szlalom Bajnokság 2017. évi ponttáblázata I. 13. DragRacing Kupa - Kiskunlacháza, 2017. 04. 01. Tuti Car Kft II. 71. HegCsi Race Kupa - KakucsRing, 2017. 05. 07. HegCsi Kft III. 72. HegCsi

Részletesebben

Ihász Veronika és Bezzeg Nándor végzett az élen december 12. szerda 13:46

Ihász Veronika és Bezzeg Nándor végzett az élen december 12. szerda 13:46 Ihász Veronika és Bezzeg Nándor végzett az élen. december. szerda : A viszontagságos idõjárás ellenére, kiváló rendezéssel lett lebonyolítva a Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság IV. fordulója Szekszárdon.

Részletesebben

Érvényes 2016. február 01-től visszavonásig Cikkszám Név Mee lista ár.10964 ABR Adapter 45-ös szerelvényhez db 345.21031 MEC Hotelkártya kapcsoló db

Érvényes 2016. február 01-től visszavonásig Cikkszám Név Mee lista ár.10964 ABR Adapter 45-ös szerelvényhez db 345.21031 MEC Hotelkártya kapcsoló db Érvényes 2016. február 01-től visszavonásig Nettó Cikkszám Név Mee lista ár.10964 ABR Adapter 45-ös szerelvényhez db 345.21031 MEC Hotelkártya kapcsoló db 1 857.21975 RJ45 Cat 5e csatl.betét(100mhz) db

Részletesebben

Férfi 35+ Szabóky Márton (1) 3 1 Kék Tamás Szabóky Márton (1) 3 Kék Tamás (Q2) 0 3 Bartek Bálint Szabóky Márton 3

Férfi 35+ Szabóky Márton (1) 3 1 Kék Tamás Szabóky Márton (1) 3 Kék Tamás (Q2) 0 3 Bartek Bálint Szabóky Márton 3 Férfi 35+ Szabóky Márton (1) 3 1 Kék Tamás Szabóky Márton (1) 3 Kék Tamás (Q2) 0 3 Bartek Bálint Szabóky Márton 3 0 Kék Tamás Bartek Bálint 0 Lőrinczi Balázs 3 3 Bartek Bálint Lőrinczi Balázs (3/4) 0 Lőrinczi

Részletesebben

Kadet Férfi Tőr Országos Bajnokság Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok Budapest, november 24.

Kadet Férfi Tőr Országos Bajnokság Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok Budapest, november 24. Főbíró: Szetey András Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Budakalász Versenybírók: Bényei Erik Törekvés Deli Dóra BHSE Gasparin János MTK Hári Máté Budakalász Kreiss Péter UTE Mesteri Viktória UTE Németh

Részletesebben

FO NE TI KA OLVASÓKÖNYV

FO NE TI KA OLVASÓKÖNYV FO NE TI KA OLVASÓKÖNYV Sz erkeszte tte: B óna Ju dit ! "#$%& '()* +,-. / 012 02 /! 02 32 $4"5.4-$ $65 -%47.8$5 4#5+ $, 5-.5.9 7:4$ ;< 02 32 ; 1= 2 ->?8< 21 @ + ; $ + ABCA*D'CE**C' )(9)CE'FG9'()* < 999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011. JäGERMAISTER BRFK-TEAM RÁKÓCZIFALVA EZÜSTFŰZ JÁSZLADÁNY Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011. CSAPAT FORDULÓK ÖSSZ: I. II. III. IV. V. VI. VII. MÓD DRÁVUCZ FERENC 36 33 30 35 0 0 0

Részletesebben

172. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2011/6. szám

172. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2011/6. szám 172. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2011/6. szám ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A MEGYEI KÖZGYŐLÉS RENDELETE 6/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 7/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Olimpici Grand Prix Országos Bajnokság - Bükfürdő Kupa Serdülő Fiú Csapat Párbajtőr Verseny Szombathely - Bükfürdő, 2013' június 22.

Olimpici Grand Prix Országos Bajnokság - Bükfürdő Kupa Serdülő Fiú Csapat Párbajtőr Verseny Szombathely - Bükfürdő, 2013' június 22. Országos Bajnokság - Bükfürdő Kupa Serdülő Fiú Csapat Párbajtőr Verseny Szombathely - Bükfürdő, ' június. szombat Főbíró: Vida János, HUN Számítógépes főbíró: Fodor Gábor, HUN Plazzeriano Gábor, PTE-PEAC

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

1/2 Final. Qualif. 1/4 Final. Final 1-2. Final 3-5. Repechage :25: U23 kötöttfogású országos bajnokság - Feb 2017 GR - 59 kg

1/2 Final. Qualif. 1/4 Final. Final 1-2. Final 3-5. Repechage :25: U23 kötöttfogású országos bajnokság - Feb 2017 GR - 59 kg 2017-02-18 15:25:55 2017 U23 kötöttfogású országos bajnokság - Feb 2017 GR - 59 kg Qualif. 1/4 Final 1/2 Final Final 1-2 ÉRD KOVACS B. (1) 4-0(10-0) by ST - 00:25 VASAS TOTH R. (2) EGER GYONGY M. (3) 15

Részletesebben

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz 18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz Szilárd egyéni 0:28:31 4 K30F Györffy Ákos egyéni 0:28:52

Részletesebben

Gerevich - Kovács - Kárpáti Reménység Kard Körverseny Derecske február

Gerevich - Kovács - Kárpáti Reménység Kard Körverseny Derecske február Gerevich - Kovács - Kárpáti Reménység Kard Körverseny Derecske 2016. február 20-21. Főbíró: HAMAR Balázs Számítógépes főbíró: REHÁK András Versenyorvos: dr. ZSADÁNYI Judit Versenybírók: FEKETE KOVÁCS Benedek

Részletesebben

4 km abs. Dunaparti Futópartik fordulójának eredményei. Hely Idı Rajtszám Név

4 km abs. Dunaparti Futópartik fordulójának eredményei. Hely Idı Rajtszám Név Dunaparti Futópartik 2010 1. fordulójának eredményei 4 km abs. Hely Idı Rajtszám Név 1. 0:14:31 611 Nagy Richárd 2. 0:14:34 792 Dunai László 3. 0:14:45 647 Orbán Balázs 4. 0:15:21 610 Ridly István 5. 0:15:45

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Tőr Egyéni IV. Korcsoport ( ) Budapest, március 28.

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Tőr Egyéni IV. Korcsoport ( ) Budapest, március 28. Vívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Tőr Egyéni IV. Korcsoport (2002-2003) Budapest, 2017. március 28. Főbíró: Gátai Róbert Törekvés Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Budakalász Orvos: Dr. Fülöp

Részletesebben

HUSQVARNA-MAURER Magyar Enduro Bajnokság

HUSQVARNA-MAURER Magyar Enduro Bajnokság Enduro OB - I.o HUSQVARNA-MAURER Magyar Enduro Bajnokság I. o Poz. Rsz. Név Szöv. Ország Egyesület Motor 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Össz. 1. 8 GYENES Emanuel FRM ROU Románia KTM 20 25 22-25 25 - - 117 2.

Részletesebben

Egy francia-sakk feladvány: Világos lép, és döntetlen az alsó sor az 1. sor!

Egy francia-sakk feladvány: Világos lép, és döntetlen az alsó sor az 1. sor! Leüttetni az összes bábud! A játszmát a rendes sakkal ellentétben sötét kezdi. Döntetlen itt is lehetséges, például két különböző színű futó esetén. A királynak ebben a játékban nincsen kitüntetett szerepe

Részletesebben

Keszthely június

Keszthely június Kadet-Junior Női-Férfi Párbajtőr Előválogató 2015. június 06-07. Főbíró: Számítógépes főbíró: Orvos: Vida János Boldizsár Eszter Dr Szőcs Tamás Versenybírók: Farkas Bernadett Lasztovicza Máté Markovics

Részletesebben

Grepton Cered Rallye Sprint az Inventiva kupáért 2016 MARB Északi Régió 1.futama

Grepton Cered Rallye Sprint az Inventiva kupáért 2016 MARB Északi Régió 1.futama MARB Abszolút Végeredmények 2 34 Prigyeni Péter Furák Ádám IV. kat. Lada VFTS Lada. P/2 MARB 0:04:43,90 0 0:04:54,20 0 0:04:45,70 0 0:04:51,60 0 0:04:42,60 0 0:00:00,0 0 0:23:58,00 0:00:00,80 0:00:00,80

Részletesebben

1 56 Szekeres Miklós 2ó 3p 29mp Németh Géiza Temesvár 2ó 6p 28mp Fehér Mázlista László Peregi Vad Darazsak SE 2ó 8p 51mp

1 56 Szekeres Miklós 2ó 3p 29mp Németh Géiza Temesvár 2ó 6p 28mp Fehér Mázlista László Peregi Vad Darazsak SE 2ó 8p 51mp TK-F1-50 1 56 Szekeres Miklós 2ó 3p 29mp 2 92 Németh Géiza Temesvár 2ó 6p 28mp 3 107 Fehér Mázlista László Peregi Vad Darazsak SE 2ó 8p 51mp 4 25 Rácz Miklós hobby 2ó 10p 13mp 5 139 Szabó Sándor Szigetszentmiklósi

Részletesebben

1.Hegyhát Kupa terepfutó verseny

1.Hegyhát Kupa terepfutó verseny 1.Hegyhát Kupa terepfutó verseny Pályánkénti eredmények Futónaptár.hu 5 Km 1 13 Nemes Bálint 01 Béri Balog Ádám Ált. FR1 20:41 0:00 2 79 Vásárhelyi Szabolcs 02 Körmend FR1 21:40 0:59 3 78 Csapó Balázs

Részletesebben

Rakparti Szlalomparty 2013. Kategória. 2013.04.21. Budapest, Műegyetem Rakpart KATEGÓRIA Eredménylista CATEGORY Results HH

Rakparti Szlalomparty 2013. Kategória. 2013.04.21. Budapest, Műegyetem Rakpart KATEGÓRIA Eredménylista CATEGORY Results HH HH Hátsókerék hajtású kategória 69 HUN Spankó András BMW 325 00:02:04,563 01:03,125 ( 0 ) 01:02,094 ( 0 ) 01:02,469 ( 0 ) 93 HUN Tóth András BMW E30 00:02:17,656 01:14,203 ( 0 ) 01:09,328 ( 0 ) 01:08,328

Részletesebben

Kunszentmiklós Kupa bambi fiú tõr

Kunszentmiklós Kupa bambi fiú tõr 2013.04.07. 9:32:27 Vívó (jelen, struktúrált rendben - 26) vezetéknév utónév egyesület POLGÁR Dániel BHSE BSE RAIS Krisztián CSEPEL VE SZÖGI Richárd Jácint CSOMORKÁNY SE VAS Benedek CSOMORKÁNY SE PAPP

Részletesebben

II. Országos Sulivívó Találkozó. Férfi Párbajtőr 1-4. osztály

II. Országos Sulivívó Találkozó. Férfi Párbajtőr 1-4. osztály BOK Csarnok 2017. 04. 27. Férfi Párbajtőr Versenyfelelős: Szetey András Főbíró: Számítógépes főbíró: Plásztán Attila Tóth Attila Verseny lebonyolítása 27 vívó 1 csoportforduló 27 vívó 4 csoport (3 csoport

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt I. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. BEAC II 8,5 4, 6, 8,5 4-6. 2. Újpesti KSE I 3,5 4, 7, 4,5. 3. Mattolda SSC I 8, 7, 6, 2, 3. 4. Tabáni Spartacus II 6, 6,5 3,5 6, 8. 5. Vasas

Részletesebben

200 játék a sakktáblán

200 játék a sakktáblán sakkvaransokuj.qxd 10/11/2006 12:47 PM Page 1 Birkás György 200 játék a sakktáblán ÕRÜLET FEKETÉN- FEHÉREN Magyar Sakkvilág, 2006 sakkvaransokuj.qxd 10/11/2006 12:47 PM Page 2 Magyar Sakkvilág könyvei

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 9.1:2015.03.05. Tartalomjegyzék

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 9.1:2015.03.05. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Formátumok és dokumentálás... 3 3. A TMMK tartalma... 4 3.1. Az építmény tűzvédelmi, létesítési követelményeinek ismertetése... 4 3.2. A tűzjelző berendezés, a tűzoltó

Részletesebben

nap 1/1 FT 1x 1000m Döntő 10:00 Helyezés Rajtszám Egyesület Csapat Név Idő 1 4 Palics Evezős Klub A Rind Roland (

nap 1/1 FT 1x 1000m Döntő 10:00 Helyezés Rajtszám Egyesület Csapat Név Idő 1 4 Palics Evezős Klub A Rind Roland ( Kalocsai Duna Kupa Jegyzőkönyv 2018.08.161. nap 1/1 FT 1x 1000m Döntő 10:00 1 4 Palics Evezős Klub A Rind Roland (2004.01.03) 01:00,00 2 5 Danubius Nemzeti Hajós Egylet B Balog Csaba Roland (2004.02.15

Részletesebben

Cool4u Kft Denso kompresszor akció. DENSO Leírás OE szám Modell szám , , , , ,

Cool4u Kft Denso kompresszor akció. DENSO Leírás OE szám Modell szám , , , , , Az akció ideje alatt minden megrendelés ajándékot ér. Egy kompresszor mellé egy baseball sapkát két kompresszor mellé egy mobil akkutöltőt ajándékozunk ügyfeleinknek. A mennyiségi kedvezmények a listában

Részletesebben

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra Jelen ÁSZF hatályba lépésének napja:

Részletesebben

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

Jelentkező neve Épület neve Épület címe Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd

Részletesebben

2. A Kr. 2. helyébe a következő rendelkezés lép:

2. A Kr. 2. helyébe a következő rendelkezés lép: Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (XI.08.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013 (II.14.) önkormányzati rendelet módosításáról Tömörd

Részletesebben

Eredmények. X. Farsangi Fánk-lövő Örömíjász verseny Tiszafüreden jégbontó havának 20. napján (Február) összes versenyző

Eredmények. X. Farsangi Fánk-lövő Örömíjász verseny Tiszafüreden jégbontó havának 20. napján (Február) összes versenyző Eredmények X. Farsangi Fánk-lövő Örömíjász verseny Tiszafüreden 2016. jégbontó havának 20. napján (Február) Végre elérkezett a várva várt nap, melyre előre 101 vitéz nevezett be. A megmérettetésre azonban

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. EZÜSTFŰZ BRFK-TEAM TÓSZEGI DR. BAY BÉLA Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. CSAPAT FORDULÓK KEZDŐK JAGERMEISTER ABÁDSZALÓK II. I. II. III. IV. V. VI. ÖSSZ: MÓD ÁBEL LÁSZLÓ 32 37 30

Részletesebben

XIII. KERÜLET HOSSZÚ TÁVÚ FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

XIII. KERÜLET HOSSZÚ TÁVÚ FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ T E R V E Z f I L I S T A M E G B Í Z Ó B u X I I I. ü Ö 1 1 3 9 B u B 1. G E N E R Á L T E R V E Z f C D C T ü f j T T c ó K f. 1 1 1 4 B u B ó B ú 6 1. V Á R O S É P Í T É S Z E T K G ü A c G ü S S ó

Részletesebben

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter gyermek fiú EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY Helyezés Pontszám Csapat Edző 1 34,25 Magvasi Marcell BHSE Reszeli Tamás 2 33,75 Gollob Ádám BHSE Reszeli Tamás 3 33,05 Vizlendvai Máté Hevesi DSE Nagykanizsa Vizlendvai

Részletesebben

BUDAPEST FOLYÓIRAT A SAKKJÁTÉK KÖRÉBŐL. M E G J E L E N I K M I N D E N HÓl-ÉN. KIADJA A BUDAPESTI SAKKOZÓ-TÁRSASÁG"

BUDAPEST FOLYÓIRAT A SAKKJÁTÉK KÖRÉBŐL. M E G J E L E N I K M I N D E N HÓl-ÉN. KIADJA A BUDAPESTI SAKKOZÓ-TÁRSASÁG 5 szám. 1892, május 1-én. IV. évfolyam. BUDAPESTI FOLYÓIRAT A SAKKJÁTÉK KÖRÉBŐL M E G J E L E N I K M I N D E N HÓl-ÉN. KIADJA A BUDAPESTI SAKKOZÓ-TÁRSASÁG" BUDAPEST ROEICSEK ZSIGMOND KÖNYVKERESKEDÉSE

Részletesebben

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0 férfi 35+ Király Zsolt (1) 0 Király Zsolt (1) 3 Bye 3 Lázár Béla Király Zsolt (1) 0 Lázár Béla 0 3 Lázár Béla Juhász Zoltán 2 Juhász Zoltán (5/8) 3 0 Lázár Béla Buday Zoltán (5/8) 3 Buday Zoltán (5/8)

Részletesebben

A as tanév versenyeredményei

A as tanév versenyeredményei A 2017-2018-as tanév eredményei szövegértő 2.o. Borbély Levente IV. szövegértő 3.o. Kovács Zita Kinga I. Tóth Sára felsős helyesírási Gyenes Alexandra IX. Rojtos Klára Vikár Csilla Napsugár IV. Marton

Részletesebben

Serdülő Férfi Tőr Egyéni OB május 27. Törekvés

Serdülő Férfi Tőr Egyéni OB május 27. Törekvés Serdülő Férfi Tőr Egyéni OB. Törekvés Főbíró: Számítógépes főbíró: Versenyorvos: Szetey András Fodor Gábor Bliznik Rezső mentőtiszt Versenybírák: Deli Dóra BHSE Varga Katalin BHSE Németh Gábor BHSE Szabados

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést tárgyalja: 2018. 04. 20-i Elnökségi Ülés A verseny megnevezése: Felnőtt Európa-bajnokság

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 425 db HU-12-06- 04726 04800 Németh István 75 HU-12-06- 04801 04845 Haraszti Győző 45 HU-12-06- 04846 04895 Tóth Mihály 50

Részletesebben

Kadet férfi-női tőr magyar bajnokság. Budapest, február 4-5

Kadet férfi-női tőr magyar bajnokság. Budapest, február 4-5 Kadet férfi-női tőr magyar bajnokság -5 Főbírók: Hidasi József MTK Boldizsár Eszter Orvos: Dr Fülöp Csaba Versenybírók: Varga Katalin Rózsavári Nándor Káli András Szabados Gábor Valicsek Péter Bakó Tamás

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben

2012. évi Utánpótlás Országos Bajnokság április 6. Serdülő fiú P Á R O S F Ő T Á B L A. Szabó II. László főbíró

2012. évi Utánpótlás Országos Bajnokság április 6. Serdülő fiú P Á R O S F Ő T Á B L A. Szabó II. László főbíró P Á R O S F Ő T Á B L A 1. 2.. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 1. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 2. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 0. 1. 2. 11 Majoros János Bence Nyírbátori ASE 12 Tóth Gábor Nyírbátori ASE

Részletesebben

Serdülő Férfi Tőr Országos Bajnokság

Serdülő Férfi Tőr Országos Bajnokság Serdülő Férfi Tőr Országos Bajnokság 1107 Budapest, Bihari út 23. 2015. 06. 07. Főbíró: Számítógépes főbíró: Meszéna Gábor Tóth Attila Versenyorvos: Horváth Éva (mentőtiszt) Zsűrik: Steiner Dániel (BHSE)

Részletesebben

Magyar Kupa - 1. forduló Junior Férfi Tőr Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok szeptember 24.

Magyar Kupa - 1. forduló Junior Férfi Tőr Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok szeptember 24. Magyar Kupa - 1. forduló Junior Férfi Tőr Főbíró: Szetey András Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Budakalász Orvos: Dr. Fülöp Csaba Versenybírók: Deli Dóra BHSE Dósa Dániel Törekvés Hári Máté FTC

Részletesebben

Veszprémi Honvéd SE Tájfutó Szakosztály utánpótlás évzárója 2014

Veszprémi Honvéd SE Tájfutó Szakosztály utánpótlás évzárója 2014 Veszprémi Honvéd SE Tájfutó Szakosztály utánpótlás évzárója 2014 Megyei Bajnokság eredményei Dobogós helyezések Bálint Benedek Hosszútávú Bajnokság 1. Angyal Dániel Hosszútávú Bajnokság 2. F12 Középtávú

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt I. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.. Hely. Barcza GSC I 5,5 7, 8, 4, 8, 3,5 4. 2. Siketek SC I 6,5 8,5 6,5 7,5 7, 36,. 3. Tabán II 5, 3,5 5, 6, 6, 25,5 9. 4. Pénzügyőr SE III 4, 5,5 4,5

Részletesebben

Kossuth Lajos Ált. Isk.

Kossuth Lajos Ált. Isk. TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév 1 4 Tatabánya Vezető: Németh Attila Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. Huszti Dávid 9,100 7,500 16,600 Oláh Bence 8,800 8,850 17,650 Kullai Gergely 8,200

Részletesebben