Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja"

Átírás

1 Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja Megjelenik minden hónap első péntekén BAJNOK CSAPAT! Ára: 170 forint XVI. év fo lyam 7. szám Jánoshalmi Napok 2011 A Gara elleni 1:0-ás hazai győzelem után a már bajnok JFC felnőtt csapata, aki 6 év után újból felkerült a Megyei II. osztályba. Gratulálunk! Jó tanuló, jó sportoló Nem volt még iskolánk spottörténetének olyan eredményes sportolója, mint Halász Bence. Az atlétika különböző ágaiban ért el kimagasló eredményeket. A 2009/10-es tanév végén a Diákolimpia Országos Döntőjén második helyezést ért el 60 m-es síkfutásban, és kiharcolta magának a Diákolimpia Országos Bajnoka címet távolugrásban 5.78 m-es ugrásával. Ebben az évben ő képviselte válogatottként Magyarországot Varsóban egy nyolc nemzet diákjai között megrendezett viadalon. Teljesítménye elismeréseként Kecskeméten egy fogadáson vett részt, ahol a Megyei Önkormányzat alelnöke köszöntötte. viadal második napján ötpróbában mérte össze erejét és ügyességét versenyzőtársaival. Óriási küzdelemben ezüst érmet szerzett. Ebben a versenyszámban két egyéni csúcsot is felállított : távolugrásban 6m19cm-t és 100m-en 12.3mpt teljesített pontos eredménye fantasztikus teljesítmény, 5 ponttal maradt el az első helyezettől. Bence a diáksport rendezvényeken, már hírnevet szerzett iskolánknak, hiszen egyre többször hangzott el: A győztes Halász Bence, Jánoshalma Hunyadi iskola! A Magyar Atlétikai Szövetség által rendezett versenyek, kupák, bajnokságok rendszeres résztvevője. Mostanáig hétszeres Magyar Baj- Öröm ilyen képet látni, hogy Jánoshalma apraja-nagyja, öregje-fiatalja zsúfolásig megtöltse a megnagyobbított teret és környékét. Az időjárás ezúttal kegyeibe fogadta a jánoshalmiakat, kellemes, inkább hűvös, de napos idő kedvezett a szabadtéri programoknak. A változatos, jó programok mellett, szombaton a gasztronómiáé volt a főszerep. Estére meg is lett az eredménye, hiszen szakavatott zsűri minősítette az étkeket. A közönség pedig a programot. Ahogy résztvevők számát elnézzük nem lehet panaszra ok. További képeket a 9-10 oldalon találnak a háromnapos rendezvénysorozatról. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Magyar állampolgárokká lettek Az év folyamán egyre többet foglalkozott a dobóatlétikával; súlylökéssel, diszkoszvetéssel és kalapácsvetéssel. E sportágakkal menetelt újra az országos döntő felé. A diákolimpia idei országos döntőjét június 6-7-én rendezték meg Budapesten. Két versenyszámban indult, súlylökésben és ötpróbában. A 4kg-os golyót 16m47cm-re röpítette és a 2011-es év Diákolimpia Országos Bajnoka lett súlylökésben. A ISSN nok. Korosztályában sportágai ranglistavezetője. Eredményei a kitartó, rendszeres és kemény edzésmunkának köszönhetőek. Minden nap Kiskunhalason edz. Nem akadály a téli hideg, a nyári forróság, az iskolai szünetek sem. A kiskunhalasi GANZ AIR sportolója, edzője Míg György. Edzőjével célul tűzték ki a három év múlva megrendezésre kerülő ifjúsági olimpiai részvételt a kínai Nanjingban. Jánoshalma Város hivatalos honlapja Lapszámaink itt is olvashatóak! Milyen vizet iszunk a jövőben? 3. old. Nem minden napi esemény helyszíne volt június 24-én délután a Polgármesteri Hivatal díszterme. Állampolgársági eskütételre érkeztek az emberek. Ennek előzményeként a vajdasági Temerinből Szabó Árpádot és feleségét Szabó Gabriellát, valamint gyermekeiket Zsuzsannát, Andrást és Annamáriát, Topolyáról Turuc Zoltánt és lányait: Andreát és Brigittát, valamint az erdélyi Marosvásárhelyről Csathó Józsefet kérelmükre, a Köztársasági Elnök honosította, és erről okiratot adott ki. A törvény értelmében a magyar állampolgárságot, az eskütétel napján szerzik meg. Annak, hogy ezt megtegyék minden akadálya elhárult. Az esemény főszereplőit és a vendégeket, akik megjelenésükkel szeretetüket, tiszteletüket `fejezték ki a ünnepeltek iránt az állampolgársági eskütételük alkalmából elsőként Szalai Józsefné köszöntötte. Az anyakönyvvezető kifejtette, hogy egyrészt fájó, amikor egy magyar embernek esküt, vagy fogadalmat kell tennie ahhoz, hogy hivatalosan is elismerjék magyarnak. Ugyanakkor örül annak, hogy annyi politikai, történelmi megpróbáltatás után, egy kicsit a helyükre kerülnek a dolgok. Majd így folytatta: A magyarság érzése, tudata, minden magyar embernek a szívében él, bárhol legyen vagy szülessen a világon. Összeköt bennünket a kultúra, a szokások, hagyományok, az összetartozás hite, érzése, őseink és egymás tisztelete, és Isten egyik remekműve, ez a csodálatos, más népek által nehéznek és különlegesnek ítélt, ősi magyar nyelv. A történelem viharai megtépázták nemzetünket, de az erőnket mutatja, hogy vagyunk, és hitünk szerint leszünk is. Szalainé köszöntője végén felkérte Czeller Zoltánt, városunk polgármesterét az eskütétel lebonyolítására. Az eskü elmondását követően az okmányok, jegyzőkönyvek aláírása zárta az esemény hivatalos részét. Majd a temerini Szabó-család minden tagja közösen egy régi magyar dallal köszönte meg., hogy magyar állampolgárok lehettek. Az eseményt szépítette szereplésével Mike Árpád és Mizser Zsófia, valamint a Szent Anna katolikus iskola zenei együttese, Mészáros Gábor vezetésével.

2 2. oldal Városi Napokon Tusnádfürdőn Népszerűsítő programok A Csík Zenekar nagy sikerű koncertje után, június 6-án és 7-én újból benépesült az EU-s támogatásból megújult főtér. A DAOP-5.1.2/A-2f Jánoshalma Város Integrált fejlesztése elnevezésű pályázat, melynek összköltsége: 544 millió 564ezer 208 Ft, ebből az Európai Uniótól elnyert támogatás: 452 millió 488 ezer 828 Ft volt, tette Interaktív orgonakoncert 2011 június között kerültek megrendezésre Jánoshalma testvértelepülésén Tusnádfürdőn a Városi Napok. Albert Tibor tusnádfürdői polgármester meghívására Czeller Zoltán városunk polgármestere, Komáromi Lajos alpolgármester vett részt a település ünnepén. A rendezvénysorozat keretén belül a szomszédos települések polgármesterei és a testvértelepülések delegációinak részvételével került sor az erdélyi magyarok helyzetének áttekintésére, egy baráti beszélgetés keretei között. Majd azt követően Tusnádfürdő legjelentősebb fejlesztésének, az új, épülő strandfürdő bemutatására. Lúdas Matyi című előadás lehetővé, hogy a Lúdas Matyi és Az okos nyuszi című előadások szórakoztatták a nagyszámú gyerekközönséget. A szintén ebből a forrásból megújult Művelődési Központ, az engedélyezési eljárások lefolytatása után, hamarosan megnyitja kapuit. Addig azonban, a szintén e pályázat keretében új ügyfélszolgálati irodával büszkélkedő Polgármesteri Hivatal adott helyet Fekete Nándor interaktív orgonakoncertjének, Dr. Csernus Imre előadásának, D. Tóth Kriszta író-olvasó találkozójának, ezzel is bemutatva, hogy milyen sokféle programok várják majd a felújított művelődési központban és a könyvtárban az érdeklődőket. Az okos nyuszi Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Dr Csernus Imre előadása D. Tóth Kriszta író-olvasó találkozója A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg Árral Szemben Munkaerő-piaci válságkezelés Jánoshalmán Árral Szemben Munkaerő-piaci Válságkezelés a Dél-alföldi Régió Leghátrányosabb Helyzetű Kistérségeiben című projektje nyitókonferenciáját rendezte meg a Kecskeméti Regionális Képző Központ június 1-jén. A projekt nyitó eseményén Palotás József, a KRKK igazgatója köszöntötte a meghívottakat, majd Mák Kornél Kecskemét oktatási alpolgármestere a szakképzés fontosságáról, Nyitray András, a Bács- Kiskun megyei Közgyűlés alelnöke Bács-Kiskun megye gazdaságáról szólt. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője a kétéves projekt jelentőségét méltatta. A munkaügyi központok szervezetét Bartha Lajosné, a mezőkovácsházi kirendeltség vezetője képviselte, aki a helyi munkaügyi problémákat ismertette. Dr. Pál László, a munkaügyi központ bácsalmási kirendeltségének vezetője a jánoshalmi és a bácsalmási kistérségek munkaerő-piaci helyzetét tárta fel. Stixné Barakkó Györgyi, a Kecskeméti Regionális Képző Központ munkatársa az Árral Szemben projektet mutatta be a jelen lévőknek. Kiemelte a projekt célját, amely egy innovatív modell megalkotása és kipróbálása, melyben a hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli és megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci integrációja valósul meg. Kunbaján betanított száraztészta-készítő, Jánoshalmán pedig motorfűrész-kezelő és brikettgyártó képzésre kerül sor, melyek után hosszú távú fenntartható foglalkoztatás valósul meg. Törökné Bagosi Andrea a Békéscsabai Regionális Képző Központ képzési menedzsere a Sarkadon, Mezőkovácsházán tervezett képzésekről, elhelyezkedési esélyekről, valamint képviselt intézményének a konzorciumi együttműködésben betöltött szerepéről beszélt. A Centrál-Mentál Szociális Szolgáltató és Munkarehabilitációs Nonprofit Kft. ügyvezetője, Barnáné dr. Jámbor Dominika bemutatta vállalkozását, elmondta, hogy a száraztészta gyártó üzembe a pályázat keretein belül eszközbeszerzésre kerülhetett sor. Simon Gábor a korábbi EQUAL REGINET Munkahelymegtartó projekt foglalkoztatási fenntarthatóságának eredményeit ismertette a megjelentekkel. Az esemény a TÁMOP /1-2F sz. Árral Szemben Munkaerő-piaci Válságkezelés a Dél-alföldi Régió Leghátrányosabb Helyzetű Kistérségeiben projekt keretein belül, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

3 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvényben meghatározott parlagfű elleni védekezési kötelezettségek hatékony betartatása érdekében Jánoshalma Város Képviselő-testülete az alábbi parlagfűmentesítési programot alkotja: I. Jogszabályi háttér: - Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény, - A parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet. - az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módjáról és mértékéről szóló 194/2008. (VII. 31.) Korm. rendelet. A évi XLVI törvény 17. (4) bekezdése értelmében a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Parlagfű elleni közérdekű védekezést kell elrendelni, ha a földhasználó nem tesz eleget parlagfű elleni védekezési kötelezettségének. Ezzel párhuzamosan a földhasználóval szemben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 1. -a szabályozza a hatásköri és illetékességi kérdéseket. E szerint belterületen a jegyző jogosult az ellenőrzésre és a közérdekű védekezés végrehajtására. Külterületen az ellenőrzésre az ingatlanügyi hatóság (körzeti földhivatal), közérdekű védekezésre pedig a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Növényés Talajvédelmi Igazgatósága jogosult. A 194/2008. (VII. 31.) Korm. rendelet részletesen szabályozza a növényvédelmi bírság mértékét. A bírság alapja a károsítóval fertőzött terület mérete. A rendelet 1. sz. melléklete alapján belterületen a fertőzött terület nagyságától függően ez tizenötezer forinttól ötmillió forintig terjedhet a bírság. II. Jánoshalma Városának parlagfűszennyezettségi állapota: A város központi része parlagfűvel gyengén, vagy egyáltalán nem szennyezett, ezeken Otthoni szakápolási szolgáltatás a területeken a védekezés könnyen megvalósítható. Veszélyt csak néhány elhanyagolt ingatlan jelent, de a tulajdonos felszólításával külön intézkedésre nincs szükség. Jelentősebb mennyiségben található parlagfű a még belterületnek számító peremterületeken. Ezek egy része önkormányzati terület, egy része viszont magánterület. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban itt sem volt szükség eljárás megindítására. Elsődlegesen szennyezett területek: - Bajai utcai temető mögötti vízgyűjtő, - Bem utca és a Pacsirta utca kereszteződésénél lévő vízgyűjtő terület, - Borpince utca és a Majoros Aladár utca kereszteződésének környéke, - Czobor utca beépítetlen része és az abból nyíló utak szélei - Damjanich utca vége (vízgyűjtő), - Dézsmakert utca - Diófa utca, Meggyfa utca - Erzsébet tér, - Hajósi út, Erzsébet erdő, régi gyepmesteri telep környéke, - Hold utca vége - Hosszúhegyi út (régi szeméttelep), - Kélesi úti vízgyűjtő, - Kisfaludy utca vége, - Kiss Ernő utca és Kalmár Sándor utca kereszteződése - Laktanya előtti rész, - Mátyás király utca, - Móricz Zsigmond utca vége, - Pacsirta utca, - Szőlő utca - Tópart utca és a Kistelek utca közötti rész, - Újvidék utca eleje, - Vasútállomás és környéke, - Zenészsor melletti terület (vásártér), A Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ december hónapban kezdte meg működését heti 200 óra szakorvosi és 60 nem szakorvosi óra keretében. A szakrendelőben a kor színvonalának mindenben megfelelő egészségügyi ellátás folyik kiváló, új műszerekkel, vizsgáló eszközökkel valamint jól képzett szakorvosokkal, szakdolgozókkal. A működtetés első fél évében közel beteg szakorvosi ellátása történt meg a szakrendelőben. Az ellátott esetszám közül a legnagyobb mértékben a jánoshalmi lakosság - közel 80%- ban -, 16%-ban a kistérségben élő lakosság (Mélykút, Borota, Kéleshalom) és 4% egyéb településekről érkező lakosság vette igénybe a szakrendelő szolgáltatásait január 1-jétől a szakrendelő szolgáltatásai kiegészültek az otthoni szakápolási szolgáltatással. A szolgáltatás keretében a szakrendelő klinikai oktatáson is részt vett, szakképzett ápolói és gyógytornászai ingyenes szakirányú szolgáltatást nyújtanak otthonaikban. Az otthoni szakápolási szolgáltatás feladatkörébe tartoznak: sebellátások felfekvés, fekély, műté- Felhívás parlagfű elleni védekezésre Az egészséghez való alapjog és az egészséges környezet biztosítása érdekében közös cél, hogy a parlagfű elszaporodását és terjedését allergén pollentermelése miatt megakadályozzuk. A parlagfű Magyarországon, a legnagyobb területen előforduló és legelterjedtebb gyomnövény, melynek egészségügyi és gazdasági károsító hatása rendkívül jelentős. Kérjük Jánoshalma lakosságát, hogy mindannyiunk egészségének védelme érdekében akadályozzuk meg a parlagfű terjedését. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény 17. (4) bekezdése értelmében: A földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. A hatályos jogszabályok szerint: belterületen a jegyző, a település külterületén a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága június 30. napját követően, köteles hatósági eljárást indítani azon ingatlantulajdonosokkal, földhasználókkal szemben, akik elmulasztották a védekezési kötelezettségüket teljesíteni. III. Megelőzés: A parlagfű virágzását megelőző időszakban minden évben megtörténik a lakosság értesítése kötelezettségeinek betartása érdekében. Ez általában a polgármesteri hivatal épülete előtt és a város egyéb pontjain elhelyezett hirdetőtáblákon, valamint a helyi lapban történik. Frekventáltabb helyeken azonban lehetőség van szórólapokon történő tájékoztatásra is. IV. Ellenőrzés, intézkedés: Jánoshalma belterületén az ellenőrzést a Amennyiben megállapítást nyer a védekezési kötelezettség elmulasztása, ú.n. közérdekű védekezést kell elrendelni, mely azt jelenti, hogy a hatóság vagy az önkormányzat által megbízott vállalkozó az ingatlantulajdonos hozzájárulása és előzetes értesítése nélkül is jogosult a szükséges parlagfű- mentesítési munkálatokat elvégezni. A mentesítés, valamint az eljárás egyes költségei az ingatlan használóját terhelik. A védekezési kötelezettség elmulasztása esetén az eljáráshoz kapcsolódóan - a hatóság nem mérlegelhet, növényvédelmi bírságot kell kiszabni a fertőzött terület nagysága, fertőzöttségének mértéke figyelembevételével, melynek összege 15 ezer forinttól 5 millió ( külterületen 15 millió ) forintig terjedhet. Ez a felhívás annak érdekében készült, hogy minden ingatlantulajdonos és földhasználó ismerje meg kötelezettségeit. Mivel az előírások szigorúak, és a védekezési kötelezettség megszegése esetén a rendkívül súlyos jogkövetkezményeket, előzetes értesítés nélkül alkalmazni kell, ezért kérjük településünk ingatlantulajdonosait, ill. használóit, hogy különösen nagy figyelmet fordítsanak a parlagfűmentesítésre vonatkozó kötelezettségük teljesítésére Dr. Benda Dénes Czeller Zoltán Balogh László jegyző polgármester növényvédelmi felügyelő Jánoshalma Város Önkormányzatának parlagfű-mentesítési programja végzi, aki a parlagfűvel fertőzött területekről tájékoztatást ad a Városgazdálkodási Iroda vezetőjének. A fertőzött területeket a helyszínen megvizsgálják és az ellenőrzés tapasztalatait dokumentálják. A virágzási időszakban ellenőrzésre sor kerülhet hivatalból, vagy lakossági bejelentés alapján. Hivatalból történő ellenőrzésre előre nem meghatározott időpontban és helyszíneken kerül sor, figyelembe véve a területek szennyezettségének arányát. Mind hivatalból, mind lakossági bejelentésre történő ellenőrzéskor, csekély mennyiségű szennyezettség esetén megtörténik az ingatlan tulajdonosának a parlagfű kiirtására irányuló szóbeli felszólítása, határidő megállapításával. A határidő lejártát követően utólagos ellenőrzésre kerül sor. Erősebb szennyezettség esetén a törvényben meghatározott növényvédelmi bírság kiszabására kerül sor. V. Parlagfű elleni közérdekű védekezés: A parlagfű elleni védekezés elmulasztása esetén a jegyző a parlagfű elleni közérdekű védekezést határozatban rendeli el, amely fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtható. A határozat egy példányát meg kell küldeni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak. A közérdekű védekezés elvégzése során a hatóság, valamint a közérdekű védekezést elvégző vállalkozó feladata végrehajtásának keretei között az érintett területre beléphet, ott a szükséges cselekményeket elvégezheti. Az eljárás lefolytatására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (Ket.) az irányadók. A parlagfű elleni közérdekű védekezésre Jánoshalma Város Önkormányzata a Városgazda Kft-t (Jánoshalma, Bajai u. 66.) bízza meg. A Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ hírei Jánoshalma Város Polgármesteri Hivatala Cím: 6440 Jánoshalma, Béke tér 1.; Pf: 49. Tel.: Fax: polghiv@janoshalma.hu kaszibasanyi@janoshalma.hu ti területek katéterezés szondatáplálás intravénás folyadékpótlás (infúzió) gyógytorna és fizioterápia gégekanülös betegellátás sztómás beteg ellátása Az otthoni szakápolás igénybevétele háziorvosi elrendelés alapján történik. Amennyiben az előbbiekben felsorolt ingyenes szolgáltatásokra Önnél vagy a környezetében élőknél igény merülne fel, bővebb felvilágosítást kaphat a Szakrendelőben vagy az alábbi telefonszámon: 77/ Milyen ivóvizünk lesz a jövőben? Tisztelt Újságolvasók! Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Jánoshalma Város Önkormányzata kiemelt jelentőséget tulajdonít az egészséges ivóvíz biztosításának napjainkban és a jövőben is. Városunk jelenleg a Dél-alföldi Régió azon 7 társulása közé tartozik, akik már benyújtották az ivóvízminőség-javító pályázatukat. A Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program keretében elkészült pályázatok beadásának határideje egyébként június 30. volt. A Magyar Kormány június 21-i ülésén tárgyalta az ivóvízminőség-javítás kérdését. Az üléssel kapcsolatos sajtótájékoztatóról készült MTI összefoglalót újságunk hasábjain is közzéteszem az Önök tájékoztatása céljából. Cselekvési tervet fogadott el a kormány az ivóvízrendszerek arzénmentesítése érdekében. Nagy Anna szóvivő június 22-én a kabinet előző napi döntését ismertetve elmondta: a kormány Orbán Viktor miniszterelnök kérésére vette napirendre a közüzemi ivóvízrendszer állapotának felmérését. Indoklásul hozzátette: az ivóvíz arzéntartalma hétszáz, többnyire dél-alföldi településen okoz problémát, így mintegy 1,5 millió embernek nem áll rendelkezésére naponta egészséges ivóvíz. A kormányszóvivő kitért arra: Magyarország európai uniós csatlakozásakor vállalta, hogy 2009-ig az ivóvíz arzéntartalmát mindenhol a biztonságos határérték alá csökkenti, ez azonban az erre a célra biztosított uniós és állami források ellenére eddig nem sikerült. Ennek oka - folytatta -, hogy az érintett önkormányzatok egy részénél hiányzik a szükséges pénz, felkészültség vagy cselekvési kedv, a települések negyede el sem indult az arzénmentesítési pályázatokon. A jánoshalmi Bajai út melletti kerékpárút kiépítésének I. üteme elnevezésű beruházás átadása Új kerékpárút épült Jánoshalmán Jánoshalma Varos önkormányzatának a Dél-alföldi Operatív Program támogatási rendszeréhez évben benyújtott A jánoshalmi Bajai út melletti kerékpárút kiépítésének I. üteme című, DAOP B C S rs kódszámú pályázata Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt az Európai Unió támogatásával, Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg június 10-én ünnepélyes keretek között átadásra került a 749 méter hosszú kerékpárút Jánoshalmán. Az ünnepséget Miklovics Mónika a HBF Hungaricum Kft. munkatársa nyitotta meg, majd Czeller Zoltán Jánoshalma Város polgármestere ismertette a projektet és kihangsúlyozta a kerékpárút jelentőségét közlekedésbiztonsági szempontból. A sajtó részvételével lezajlott átadóünnepség végén a Terézhalmi Ökoturisták Egyesületének fiataljai használatba vették az új kerékpárutat. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség oldal A kormány ezért cselekvési terv kidolgozásáról döntött, amelynek lényege: ne fordulhasson elő, hogy egy településen nincs biztonságosan fogyasztható ivóvíz "csak azért, mert az arzénmentesítéshez az önkormányzatok részéről hiányzik a kellő pénz vagy motiváció" - mondta Nagy Anna, megjegyezve: a gyors cselekvés azért is fontos, mert az uniós támogatásokat június 30-ig lehet felhasználni erre a célra. A kormány azt szeretné elérni, hogy az érintett önkormányzatok döntéshozatala felgyorsuljon, hogy ösztönözve érezzék magukat, és minden támogatást megkapjanak ennek a problémának az orvoslásához, s így az ország minden szegletében egészséges ivóvíz folyjon a csapokból - mondta. A cselekvési terv alapján azoknak az önkormányzatoknak, ahol már folyamatban van a pályázat, a kormány biztosítja a szükséges önerőt. A kabinet megvizsgálja, hogy az arzénmentesítő eszközbeszerzéseknél van-e lehetőség központosított közbeszerzésre, s ha igen, a pályázatok előkészítéséhez is segítséget nyújt. A kormány emellett arra kérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a vonatkozó pályázatokat egyszerűsítse és gyorsítsa fel, amint az például az árvízi újjáépítésnél történt - mondta Nagy Anna. A kabinet a helyhatóságok ösztönzése érdekében azt is vizsgálja, hogy milyen szankciók alkalmazhatók, ha egy önkormányzat az említett segítségek ellenére sem teszi meg a szükséges lépéseket. A cselekvési terv tartalmazza továbbá, hogy az önkormányzatok január elsejétől kötelezhetők legyenek az átmeneti vízellátás biztosítására. Czeller Zoltán polgármester Kedvezményezett: Jánoshalma Önkormányzata, 6440 Jánoshalma, Béke tér 1. Közreműködő szervezet: DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft Szeged, Közép fasor 1-3. Kivitelező: STRAVIA Emulziógyártó és Útfenntartó Kft. 113 Budapest, Daróczi út 30. Tájékoztatás és nyilvánosság: HBF Hungaricum Kft Kecskemét, Vacsi köz 8/A A projekt költségvetése: Ft A támogatás mértéke: Ft A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg

4 4. oldal A Hunyadi HUNYADI Iskola NÉPE hírei Nyolcadikosaink elballagtak Összetartozunk... év végi közösségcsiszolás a Városi Diákotthon udvarán Musical-est a gimnázium tornatermében én Méltó módon emlékeztünk meg a Nemzeti Összetartozás Napján Trianonról. Kicsik és nagyok együtt énekeltek a musical-esten Kipakolás, felújításra készülve

5 A Hunyadi Iskola hírei 5. oldal A sikeresen leérettségizett 12. osztály Mikó Edit, a 12. osztály érettségi vizsgabizottságának elnöke gratulál a sikeres érettségi vizsgához. Sikeres érettségi vizsgát tett a 13. N osztály 21 tanulója Dr. Bognár Zoltán, az érettségi vizsgabizottság elnöke gratulál a frissen megérteknek Az általános iskola án bezárta a szorgalmi időszakot. Június 27-én délelőtt beiratkoztak gimnazistáink A gimnázium tanulói án a gimnázium tantermeit is bezárták.

6 6. oldal Nyári hagyományőrző tábor Szármafőző verseny Jánoshalmán Június 28-án, kedden kezdődött a Czinka Panna hagyományőrző cigány tábor, amely csütörtökig tart. Az általános iskola és a gimnázium titkárságának nyári nyitva tartása június augusztus 20-ig a Radnóti u. 13.(Gimnázium) épületében Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Az ízek minősége A minőség íze Kóstolja meg termékeinket! Immáron második alkalommal került megrendezésre, június 4-én, Jánoshalmán a töltött káposzta főző verseny. Idén 31 csapat vett részt a versenyen. A nevezés díjáért, 5000 forintért a szervezők biztosították a hozzávalókat ( 2kg savanyított káposzta, 40 db levél és 3kg darált hús ), amelyet június 3-án vehettek át a résztvevők. Június 4-én 9 órától kezdődött a regisztráció, ahol minden csapat kapott egy számot. 10-kor a tűzgyújtással elindult a verseny. Amíg készültek a káposzták, addig mindenki figyelemmel kísérhette a fogathajtó verseny alakulását, valamint a gyerekeknek ugráló várral, íjászattal készültek a szervezők. 13 órától az elkészült töltött káposztákat a zsűri elkezdte kóstolni és megbeszélt stratégia alapján pontozni. A zsűri elnöke Tumbár Attila főszakács volt. A további tagok Bányainé Móricz Krisztina, Szűcs-Szabó Dávid, Taskovics Tibor, Petróczky Ferencné. Nagy szakértelemmel kóstolták végig a 31 káposztát, majd a pontok összesítésével felállították a sorrendet. A zsűri megállapította, hogy valóban igaz a mondás: ahány ház, annyi szokás. Az eredményeket 17 órakor hirdették ki. Több különdíjat is kiosztottak. Misimókus és csapata, Király Sándorné, Fajszi Ferenc és Torma Attila a TASKO Savanyúság által felajánlott díjat kapták meg, Otthon Ajándékbolt jutalmában részesültek: Grecula István és az Alternatív Klub. A Brókernet által felajánlott ajándékot kapták meg a Tűzoltók és Haláve Zsuzsa, továbbá különdíjban részesült Deák Sándor. Ezt követően sor került az első három díj kiosztására. A harmadik helyet az Összefogás Jánoshalmáért csapat kapta meg. Ajándékuk egy bogrács és Takács József felajánlásával a Sóstói csárdába szóló forint értékű utalvány volt. A második helyezett a Mezőgazdasági Szakképző Iskola csapata lett, nyereményük szintén egy bogrács és forint értékű utalvány. Végül az első helyezett Maruzsa László jutalma egy bogrács és forint értékű utalvány. Idén először az első helyezett egy vándorbográcsot is kapott. Végül is senki sem maradt ajándék nélkül. Az eredmény hirdetés végén minden résztvevő kapott egy kis apróságot. A zsűri szakmai elnöke úgy ítélte meg a versenyt, hogy az első 20 versenyző csak egy-két ponttal ért el kevesebbet, ezért a Taskó Savanyúság további 8 különdíjat adományozott a helyezést elért versenyzőknek. A verseny kiemelkedő momentuma volt a Jánoshalmáról elszármazottak nevezése. Deák Sándor Kurucsai Márta különdíját kapta, melyet a felajánló készített. Deák Sándor a díj átvételekor különdíjat ajánlott fel a jövő évi versenyre 50 ezer forint értékben jövőre a Jánoshalmáról elszármazott versenyzőknek. A tartalmas napot utcabállal zártuk. A szervezők remélik, hogy jövőre is ilyen szép számmal lesznek jelentkezők és lesznek ismét olyanok is, akik elvándoroltak Jánoshalmáról, de eme rendezvényre visszalátogatnak. Petróczky Henrietta Savanyúságaink megvásárolhatóak Petróczky Ferenc vállalkozó üzleteiben : (Dózsa Gy. u. 75, Kálvária u. 4., Rákóczi u. 12, Téglagyár u. 32.) valamint a Fajsziék boltjában a Bálvány utcában FELHÍVÁS A Jánoshalmi Önkéntes Polgárőrségi Egyesület értesíti Jánoshalma város lakosságát, hogy a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség a Jánoshalmi Polgárőrséggel közösen, (2011 év Július 09 napján Jánoshalmán rendezi meg a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr napot) a helyi Vásártér és környékén ahova fő polgárőrt várunk a megyéből ahol különböző fellépők is részt vesznek a Mivel ezen rendezvény költségvetése forint, ezért szeretnénk ha támogatásukkal hozzájárulnának a rendezvény zavartalan lebonyolításához. A jánoshalmi Önkéntes Polgárőrségi egyesület kéri Jánoshalma városában működő (társas vállalkozások vezetőit, vállalkozókat,- földtulajdonosait, hogy anyagiakkal támogassák a rendezvény megtartását. Mindennemű nagyságrendű pénzösszeget elfogadunk, az összeg átadható Horváth Ferenc elnöknek,- vagy Mészáros István elnöknek,- (Vagy a Borotai takarékszövetkezet Jánoshalmi fiókjába betehető illetve utalható a Polgárőrség bankszámla számára: ( ) A támogatás összegéről a Polgárőrség készpénzfizetési számlát tud biztosítani minden támogató számára. A Támogatásokat köszönjük. Horváth Ferenc elnök

7 Pedagógusnap az iskolában A Szent Annában történt 7. oldal Ismét véget ért egy tanév. A Szent Anna Katolikus Óvoda Általános Iskola és Diákotthon június 16-án tartotta tanévzáró ünnepségét az iskola udvarán. Az év zárásaként furulyásaink, versmondóink, táncosaik színes műsorszámokkal készültek, majd Horváthné Sörös Anita ünnepi beszédet mondott. Hisz egy intézmény életében a tanévnyitó és a tanévzáró alkalom az, amikor az intézmény vezetője megoszthatja elképzeléseit, értékeli az elmúlt tanévet, vagy éppen kitűzi a következő év céljait. Az értékelő szavak után kitűnő tanulóink, versenyeken kiemelt eredményt elért diákjaink vehették át jutalmaikat. Az ünnepi műsor végén a diákok termeikbe vonulva átvehették bizonyítványukat, és ezzel végérvényesen kitört a vakáció. Szente Mariann A 3. osztályos szülők és gyermekek nagyon szép ajándékkal lepték meg az iskolában dolgozó nevelőket pedagógusnap alkalmából. Bánfiné Sódar Szilvia, Király Anikó, Gulyás Katalin, Lábadi Éva és Boros Gáborné, a szülői közösség képviselői, fontosnak tartották, hogy megköszönjék munkánkat. Összeállítottak A visszaemlékezés és a köszönetnyilvánítás perceiben, a ballagók nevében, Simon Imre beszélt az eltöltött évekről. Általános iskolás éveik jutalmaként 17 tanuló vehetett át díjat kitűnő vagy jeles tanulmányi eredményéért, versenyeken való részvételéért, sportversenyeken való teljesítményért. Az idei évben Kiss Györgyné alapító igazgatónő és főtisztelendő Nagyidai Zsolt plébános úr adta át a Pro Meritis díjat és az azzal járó komoly pénzjutalmat három tanulónak nyolc éves kiemelkedő eredményükért: Czimber Nikolettnek, Farkas Zsanettnek, Taskovics Renátának. Az intézmény támogatásáért Pro Scola díjat adományoztak Farkas Andrásnak, akinek ezúton is köszönjük segítségét. A Jánoshalmi Napokon Énekkarunk és barátai egy műsort, melyre teljes titokban, idejüket nem sajnálva készítették fel a gyermekeket. A köszöntő igazán bensőséges, szívhez szóló volt, majd virággal, emlékkártyával, sőt finomabbnál finomabb házi süteményekkel kedveskedtek a jelenlévőknek. Ezúton is szeretnénk megköszönni a szülőknek és a gyerekeknek ezt a szép délutánt. Az ünnepség közben kicsit mindannyian fontosnak érezhettük magunkat, jól esett valamennyiünknek, hogy munkánkat elismerik és hálásak a gyermekeikkel való törődésért. Kedves Szülők és Gyerekek, nagyon köszönjük ezt nektek! Simityné Mészáros Judit Ballagás A ballagók ünnepségünk végén spanyol és flamenco elemekkel átszőtt táncvariációval búcsúztak az iskolától, a diáktársaktól, nevelőiktől. Hitben és sikerekben gazdag éveket kívánunk nekik! Évzáró A Jánoshalmi Napok keretében énekkarunk musical-válogatással lépett fel a szabadtéri színpadon. Erre az alkalomra a zeneszámokhoz illő koreográfiával is készültünk. Sajnos az időjárás nem volt kegyes; az erős szél miatt a kiváló technikai berendezések ellenére szinte lehetetlenné vált a produkció hangosítása. Azonban a gyermekek teljesítménye így is dicsérendő volt, a legjobb formájukat hozták. A műsoridő szűkössége miatt nem történt meg a szereplők bemutatása. Álljon most itt a névsor: Bánfi Anna Éva, Berta Virág, Bognár Edmond, Boros Gitta, Dági Orsolya, Nikli Andrea, Varga Virág, Zámbó Loretta, Czeller Ágnes, Dági Gabriella, Berecz Ramóna, Berecz Roxána, Bányai Krisztina. Vendégszereplők: Bányai Eszter, Buzder Renáta, Jacsó Ibolya, Pék Andrea, Terner Dániel. Ezúton szeretném megköszönni a résztvevő gyermekeknek, hogy a nyári szünetükből időt áldoztak a felkészülésre! Mné Buzder Mónika A főzőversenyen Június 12-én búcsút vett iskolánk minden nyolcadikos tanulója. Várva várt, mégis nehéz nap volt ez a számukra. Reméljük, életük e részét sohasem feledik, a boldog perceket szívükben megőrzik! Magukkal viszik a tudást, a hitet, azt a szépet s a jót, mit intézményünkben kaptak. Intézményünk két pörkölttel is indult a megmérettetésen: a tavalyi aranyérmes Szántó Sándor vadpörköltjével és Kiss Pál birkapörköltjével. Mindkét bográcsból rendkívül csábító illatok szálltak, s a kóstolás különlegesen finom ételek készültéről győzött meg. Nagy örömünkre a bíráló bizottság is hasonló véleményen volt, hiszen idén sem hagyott bennünket díj nélkül: a legízletesebbnek a sok-sok bográcsos közül Kiss Pál birkapörköltjét tartották. Hálásak vagyunk szakácsainknak a gasztronómiai élményért és Csóti Jánosnak a szervező munkáért. Köszönjük a város vezetésének ezt a szórakoztató és egyben hasznos időtöltést biztosító fesztivált és a szervezőknek azt a sok munkát, amit ennek a nagyszabású programnak kiváló megvalósításáért végeztek. Horváthné Sörös Anita Homokhátság Hulladékgazdálkodási Kft. Elérhetőségei az alábbiak: Cím: KISKUNHALAS Szilády Áron u. 5-7 Telefon: 0630/ , 0677/ , 0677/ Olcsó szállás lehetőség Benzinkút Kínálat: BENZIN DÍZEL AUTÓGÁZ Jánoshalma Bajai u. 51/B. sz. alatt Nyitva tartás: H P Szo: V Elérhetőségeink: 0630/ Egyéb szolgáltatások: Bankkártya elfogadás Autópálya matrica Telefon feltöltés (vezetékes is) A Lajtha László Nonprofit Kft. Interneten is elérhető a címen. Honlapunkon friss kulturális információkkal, aktuális programajánlóval, a könyvtár online katalógusával várjuk az érdeklődőket. Magyarul is beszélnek További információ: 0677/ és 0630/

8 8. oldal Jánoshalmi HUNYADI Napok NÉPE 2011 Fotó: Szarvas Péter Szabó Andrea és Komáromi Róbert, a két műsorvezető köszöntötte elsőként a közönséget a 2011-es Jánoshalmi Napok első napján. A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitójáig a hagyományokhoz híven a jánoshalmi gyerekeké és fiataloké volt a színpad. Először a legkisebbek, a Központi Óvoda Napocska csoportjának óvodásai gyerekdalokat, gyerekjátékokat adtak elő Molnár Istvánné és Puskás Katalin vezetésével. Őket követték a Probitas TSE táncosai, akik ízelítőt adtak a tudásukból. Műsoruk egyfajta gála előzetes volt. A Szent Anna Katolikus Iskola diákjai, volt diákjai és vendégszereplői Bányai Eszter, Buzder Renáta, Jacsó Ibolya, Terner Dániel, Pék Andrea musical-részleteket adnak elő. Felkészítő tanáruk: Buzder Mónika volt. A NOX Együttes dalától István a királyon át, az Abigélből és az Aladdinból is hangzottak el részletek. Egy különleges, magyar népi hangszert, a tárogatót szólaltatta meg és mutatta be Vesztergám Miklós. Mazsorettek bevonulása vezette be a Jánoshalmi Napok ünnepélyes megnyitóját a megújult Béke téren. Az, hogy ebben a szép környezetben kerül sor erre a változatos, két napos rendezvénysorozatra, annak köszönhető, hogy Jánoshalma Város Önkormányzata megnyerte a DAOP /A-2f Jánoshalma Város Integrált fejlesztése elnevezésű pályázatot. A projekt összköltsége: 544 millió 564 ezer 208 Ft, az Európai Uniótól elnyert támogatás: 452 millió 488 ezer 828 Ft volt. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A város legkisebbjei háromnyelvű énekes műsorral köszöntötték a vendégeket. A elsőként színpadra lépett kislányokon nemzetiszínű ruhácska, a kisfiúkon három huszár ruha volt, az elengedhetetlen karddal. Még további négy gyermek követte őket, lengyel és francia népviselet jegyeit magán hordozó ruhákban. A színvonalas kis műsorra Komáromi Lajosné készítette fel a gyermekeket. Ezt követően Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke lépett a mikrofonhoz és üdvözölte a közönséget. Czeller Zoltán Jánoshalma város polgármestere köszöntötte a képviselő testület tagjait, a külföldről érkezett testvérvárosok képviselőit, és minden megjelent vendéget, majd bemutatta projektet. A felújított teret Nagyidai Zsolt plébános szentelte meg. A hivatalos megnyitó után könnyedebb műfaj következett. Koós János és barátai szórakoztatták szépszámú közönséget. A Jánoshalmi Napok második napján a főzőversenyre és házi sütemények versenyére 16 óráig lehetett nevezni bármilyen bográcsban készült étellel lehet, Az ételeket szakemberekből álló, szakmai zsűri értékelte, melynek elnöke Farkas Attila nyugalmazott igazgató, tagjai pedig Schnitta Sámuel életmű-díjas gasztronómus, Kovács Sándor falugazdász és Szakál Lajos a halasi Vári- Szabó szakképző iskola gyakorlati oktatás vezetője, önkormányzati képviselő volt.

9 Jánoshalmi HUNYADI Napok NÉPE 2011 A házi sütemények versenyére bármilyen házi készítésű, hűtést nem igénylő édes és sós süteményből 3-5 darabot kellett leadni a szakemberekből álló 3 fős zsűrinek, melynek elnöke Fekete Sándor, tagjai pedig Ságodi István és Sztrinkó Ferencné mester cukrászok voltak. Az eredményhirdetésre 19 óra után kerül sor itt a színpad előtt! A szabadtéri színpadon a műsorfolyamot a Mezei Csokor Népdalkör indította, 1990-ben alakult a nyugdíjas klub tagjai közül 18 fővel. A következő együttes a Pávakör, mely szintén 1990-ben alakult, ezúttal vajdasági és erdélyi magyarok népdalait énekelték. A színpadon köszönthettük a mélykúti Vadvirágok néptánccsoportot, akik táncukkal falunapok, népzenei találkozók műsorát színesítik, de felléptek már Lengyelországban és Szerbiában is. A Málna zenekar vidám, zenés gyermekműsora a legfiatalabbakat szólította meg. Utánuk ismét helyi amatőr csoportok léptek színpadra. Az 1992-ben alakult Új Pávakör felső-bácskai népdalcsokrot adott elő. A Pöndölösök Jánoshalmi asszony citerazenekar szeptemberében alakult jánoshalmi asszonyokból. Jánoshalmi nóta-csokorral készültek. Aerobic, hastánc bemutatókat Tomi bohóc műsora követte, és SP koncertje előzte meg a Főzőverseny és a házi sütemények versenyének eredményhirdetését. Hosszas előkészületek után fiatalokból álló Zoom együttes koncertje vezette be a nagyérdeklődéssel várt Republic együttes koncertjét 9. oldal Szombaton egész nap látogatható volt az új helytörténeti gyűjtemény a Molnár János utcában. A parkban Magyarok Vására, magyar kézműves termékek, magyar ételek, italok várták az érdeklődőket sötétedésig. A Molnár János utcai Alkotóházban, kemencében sült lepényt kóstolhattak a Felső-Bácskai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jóvoltából. Az Összefogás Jánoshalmáért Egyesület a Plébánia előtti sátorban kézműves foglalkozással várta a gyerekeket. A Katona József megyei Könyvtár EU-s sátorban az Európai Unióról szóló játékos vetélkedőkkel várta a kicsiket és nagyokat. Az Erdélyi Hagyományokért Egyesület sátrában rajzpályázat, arcfestés, kézműves foglalkozás várta az érdeklődőket. Méta, foci, vetélkedők fogadták a Mezőgazdasági Szakképző Iskola udvarára érkezőket. A Pajzs Technológiájú gépjárművédelmet lehetett megismerni a Plébánia előtt. A Városi Sportpályán a labdarúgás szerelmesei két mérkőzést is végig szurkolhattak. Az egyiken fiatalok, a másikon felnőttek játszottak barátságos mérkőzést (Ezekről a sport rovatunkban olvashatnak többet.), A József Attila utcában, a HATI tanpályán sötétedésig gokartozhattak gyerekek és felnőttek. Ezen kívül több árus is kínálta portékáit a felújított tér északi végén, valamint a plébánia és a Hunyadi iskola előtti úton. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg

10 10. oldal május 28-án, szombaton, nagy ünnepre ébredtünk. Ezen a napon volt a jánoshalmi Szent Anna római katolikus templomban a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségeinek országos találkozója. Reggeltől Magyarország minden részéről és több, határon túli településről, főleg a Vajdaságból, folyamatosan érkeztek a csoportok, vagy képviselőik és a zarándokok. A találkozóra a plébánosi jóváhagyás után, már kora ősztől készültek nagy örömmel és izgalommal a helyi közösség tagjai és segítőik. Mindent gondosan megterveztek. Ezen a napon a templom minden bejáratánál regisztrálták a különböző helyről érkezőket és kitűzővel, szentképpel és leírt programmal látták el őket. 9 órakor kezdődött az első közös ima, a Rózsafüzér. Ezt 10 órakor a májusi litánia követte. Ezután Nagyidai Zsolt, házigazda plébános köszöntötte az édesanyákat, a vendég és helyi híveket, a zsúfolásig megtelt virágokkal feldíszített, gyönyörű templomunkban. 11 órától Főtisztelendő Bíró László püspök úr mutatta be, Nagyidai Zsolt plébánossal, Bergmann János apát úrral, Bolvári János kerületi esperes úrral, Róna Gábor jezsuita szerzetes atyával, Gyöngyösi Balázs jánoshalmi káplán úrral Az 1993-ban létrejött közhasznú Baráti Missziós Alapítvány kiemelt tevékenységei közé tartozik: a szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, a nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, a gyermek- és ifjúságvédelem, érdekképviselet, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység. A Baráti Missziós Centrum Jánoshalma Kiskunhalas felőli részén a városközponttól 2,5 kmre helyezkedik el 1,6 ha-on, csendes, zöld környezetben. Itt van a Centrum épülete irodával, raktárral, parkosított udvarral, pihenő és sportolási lehetőséggel, játszótérrel, gyermek pancsolóval, állatsimogatóval. Az Alapítvány évente tavasszalősszel egy-egy napon szervez fő részére gyermeknapot, s nyári táboroztatást is. A gondozó munka keretében a gyermekek és családjaik lelki, pszicho-szociális, mentális és fizikai gondozását valósítják meg, tanulószobai támogatást, korrepetálást, továbbá ruházatot, taneszközöket és sok esetben élelmezést biztosítanak és lehetőséget nyújtanak a szabadidő hasznos eltöltésére is. A rendezvények, a találkozások, a táborozások amellett, hogy tartalmas, hasznos, ill. játékos időtöltést jelentenek, egyben közösségszervező és pozitívan nevelő hatásúak is. Az Alapítvány, melynek Kuratóriumi Elnöke Bayer György, felelős társadalmi szereplőként, élénk együttműködést alakított ki civil szervezetekkel, magánszemélyekkel, a helyi szociális intézményekkel és az önkormányzatokkal. Ez történt Egyházközségünkben A Szent Mónika Közösségek országos találkozója Jánoshalmán A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének országos találkozója volt május 28-án Jánoshalmán. A helyi Mónikás édesanyák nagy izgalommal készültek a találkozóra. A 26 fős csoport 80 százaléka kisnyugdíjas, ezért számítottunk a jó szándékú emberek segítségére. Először szeretnék köszönetet mondani a Szent Anna Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon igazgatójának, Horváthné Sörös Anitának és helyettesének, Kasziba Magdolnának. Magdika már pénteken cipelte a padokat, az Baráti Missziós Alapítvány Köszönet és Szécsényi Attila kiskunfélegyházi káplán úrral koncelebrálva az ünnepi, hálaadó szentmisét. A püspök atya a prédikációban beszélt az édesanyai hivatás és a Szent Mónika Közösségek fontosságáról, feladatairól és felelősségéről a gyermekek és a jövendő nemzedék nevelésben, valamint a családok összetartásában. A szentmise alatt jó volt látni a sok-sok örömmel éneklő és imádkozó édesanyát, akiket megerősített ez a találkozás és összetartozás. A szentmise közös énekléssel, a családok himnuszával, valamint a keresztény édesanyák ismert imájával ért véget. Utána a résztvevőket, szeretettel készített agapéval várták a Szent Anna Katolikus Iskola udvarán a jánoshalmi Szent Mónika Közösség tagjai. Itt az éhség és a szomjúság csillapítása mellett alkalom nyílt a régi ismerősökkel való beszélgetésre és új ismeretségek, barátságok elindítására is. Délután fél kettőtől több tanúságtételt is hallhattunk a templomban. A találkozó résztvevőit a Kalocsa-Kecskeméti érsek, Dr. Bábel Balázs érsek úr is ekkor köszöntötte. A család felelősségéről, Szent Mónika és Szent Ágoston példája nyomán az édesanyák és gyermekeik kapcsolatáról és az ima fontosságáról is beszélt. Az egész napos program zárásaként 15 órakor kezdődött a Szentségi körmenet. Itt együtt láthattuk a lelkes résztvevőket és a közösségek szép zászlóit is. A körmenet végén Szentségimádással, Szentségi áldással, a pápai és a nemzeti himnusz eléneklésével zárult ez a találkozó. Örömteli szívvel, hivatásunkban megerősödve és szép emlékekkel indultak haza a zarándokok. Felemelő volt látni egész nap, hogy a templomot megtöltő édesanyák egyként énekeltek és imádkoztak gyermekeikért és családjukért. Istennek legyen hála ennek a napnak a csodálatos lelki ajándékaiért! Köszönet érte Nagyidai Zsolt házigazda plébános úrnak a helyi közösség tagjainak és segítőiknek, a zarándokoknak és mindenkinek, aki szeretettel vett részt ezen a találkozón! asztalokat, és főzte a teát, szombaton pedig reggel 6 órától este 6 óráig dolgozott, mindenben segített. Soha nem fogjuk tudni elfelejteni, de még meghálálni sem a szeretetét és a munkáját. Köszönetet mondunk Czeller Zoltán polgármester úrnak és az Önkormányzat Képviselő-testületének. Itt kel tolmácsolnunk a határainkon innen és túlról érkezett közel nyolcszáz vendég édesanya háláját, mert a vihar és az eső ellenére, védett helyen voltak a sátorban. Ezenkívül köszönetet mondunk a VM Kelet-Magyarországi Agrár Szakképző Központ megbízott főigazgatójának, Taskovics Péternek, valamint Varga Ferenc tanár úrnak. Ádám Gyula és Petróczky Ferenc vállalkozóknak, Nagy István és a Csőszné Juhász Hajnalka virágboltosoknak, a bácsalmási és jánoshalmi Mónikás édesanyáknak. Végül, de nem utolsó sorban, azoknak a névtelen adakozóknak szeretnénk kifejezni hálánkat, akik nem kívánták felfedni nevüket. A felsorolt intézmények vezetői, a minket munkájukkal támogató emberek, a vállalkozók, a névtelen adakozók mind önzetlenül és szeretettel tették mindezt, mert tudták, hogy édesanyjukhoz hasonló édesanyáknak segítenek. A 62 településről érkezett, közel 800 édesanya vendéglátásához nyújtott segítséget mindenkinek még egyszer hálás szívvel köszönöm a jánoshalmi Szent Mónika Közösség nevében, nagy tisztelettel: Pető Zoltánné A Probitas TSE jánoshalmi táncosai az idei tanévben is eredményesen képviselték egyesületüket és Városunkat. Részt vettek számos egyéni versenyen, ahonnét többnyire dobogós vagy döntős helyezéssel térhettek haza. Táncosaink a szegediekkel kiegészülve májusban részt vettek a Sátoraljaújhelyen megrendezett Zemplén Országos Minősítő Társastánc Fesztivál és Koreográfus versenyen, ahol 900 táncos, 25 művészeti iskola, 120 koreográfiája versenyzett.az utánpótlás, vagyis a kisebbek formációja EZÜST minősítést szerzett. Felkészítő tanáruk, Balaton Rená- TÁNCOSAINK SIKEREI Közös munka közös öröm ta a koreográfus versenyen Nívó díjat kapott. Ifjúsági kategóriában a nagyobbakat 1 EZÜST és 2 ARANY minősítéssel pontozta a szakértő zsűri. Gratulálunk Balaton Renáta felkészítő tánctanárnak, minden kicsi- és nagy táncosnak a szép eredményekért, és kitartó munkájukért! Igazán büszkék lehetünk rájuk, hiszen hiába kezdődött meg a nyári szünidő, még mindig szorgalmasan edzenek és gyakorolnak az évadzáró gálaműsorra. Teszik ezt az óvodás legkisebbek is, akik egy része most először mutathatja meg közönség előtt a bontakozó tánctudását. Izgatottan készülnek a nagyobbak is színvonalas táncaikkal, meglepetés formációkkal. S hogy mindezt láthassa a jánoshalmi közönség, SZERETNÉNK MEGHÍV- NI ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT A PROBITAS TÁNCSPORT EGYE- SÜLET TÁNCOSAINAK ÉVADZÁ- RÓ GÁLAMŰSORÁRA JÚLI- US 9.-ÉN SZOMBATON ÓRAKOR A SPORT- CSARNOKBA. SZMK. Rendezzük környezetünket - projektcímmel nyert Európa Uniós pályázatot a Baráti Missziós Alapítvány a Vasvári, Irányi, Klapka utca rendezésére, szépítésére. A 2011-es Önkéntesség Európai Évének célkitűzéseihez kapcsolódva június 8-11-ig önkéntes napok szervezésével kívánták a program kivitelezői megmutatni, a közösség figyelmét arra irányítani, hogy tisztaságban, rendben élni mindenkinek jobb, s hogy milyen környezetben töltjük mindennapjainkat, az nagyban meghatározza életünk minőségét is. A munkálatok megkezdése előtt előadás és kötetlen beszélgetések során az önkéntességről, a környezetvédelemről, a múlt század közepi igen sikeres Tiszta udvar, rendes ház mozgalomról is szó esett, és a jelenlevők számba vették szűkebb környezetünk, kistérségünk pl.: a kéleshalmi ősborókás természeti értékeit. A program, melyet nem egyszeri kampánynak tekintettek megvalósítói, hanem hagyományteremtő gyakorlattá kívánnak tenni, tartalmazta az utcákban a bejárás során a szemét összegyűjtését zsákokba, konténerekbe, a házak előtti közterület gyom és gazmentesítését, az elburjánzott bozótok irtását, ritkítását, tereprendezést, fűnyírást, parkosítást, fák, cserjék és virágok ültetését, virágoskertek kialakítását. Pár nap alatt a szorgos munkáskezek gondozottá téve teljesen megváltoztatták az utcaképeket. Kortól függetlenül a Vasvári utcában az ott lakók apraja-nagyja serénykedett a munkálatokban, s csak a jó hangulatú közös étkezések szakították meg a felnőttek napi 6-7 órás intenzív munkáját. Az összefogással kialakított szép, rendezett környezet látványa mindenkit boldogsággal töltött el, a közös munka élménye valóban közös örömet is jelentett az abban résztvevőknek. A program folytatása majd kiültetett fák, virágok gondozása, a közterületi rend fenntartása és a lakóházak udvarának rendezése lesz. A Minta-program megvalósítása, látványos kivitelezése az Önkéntesek Hetében fontos, inspiráló erejű, mellyel motiválni kívánják a helyi közösséget és a városban élő további közösségeket az önkéntes cselekvésre, a kulturált környezet kialakítására és fenntartására. Kun Johanna

11 Nyári élet az óvodában június 14-től megkezdődött intézményünkben a nyári élet, ami nagyon sok színes, érdekes, az évszak jellegzetességéhez igazodó tevékenységet kínál a gyermekek számára. A nyári melegben jó pancsolni a tanuszodában (minden csoport egy délelőttöt a tanuszodában tölt) Az udvaron felállított nagy trambulin a gyerekek kedvence Az ügyesség próbája A várat körülvevő vizes árok kincseket rejt. A közös munka eredménye Intézményünk egész nyáron folyamatosan, felváltva üzemeltetett óvodai épületekben tart nyitva. A szülők elhelyezési igényei szerint biztosítunk minden kisgyermek számára szakszerű ellátást június 14-től, július 15-ig a Radnóti utcai óvoda tart nyitva, 18-tól, augusztus 5-ig a Petőfi utcai óvodában helyezzük el a gyermekeket, augusztus 8-tól, augusztus 26-ig pedig a Batthyány utcai épület tart nyitva. Bölcsődénk, a gyermekek életkori sajátosságaira való tekintettel, egész nyáron, saját helyén fogadja a kicsiket. A szükségszerű karbantartási munkálatok idejére, augusztus 1-től, 26-ig zár be. A Diákélelmezési konyha rekonstrukciójának idejére a gyermekek étkeztetését, június 1-től, augusztus 31-ig a VM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium konyhája biztosítja. Az Intézmény Vezetője segítőkészen állt a helyzet megoldásához, a konyha személyzetének pedig köszönet a változatos, egészséges, ízletes táplálékért. Kellemes kikapcsolódást, jó pihenést kívánunk a nyárra minden olvasónak Napközi Otthonos Óvoda, Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolgálat nevelőközössége nevében: Mikó Mária óvodavezető A korábbi években nyáron állami támogatásból biztosítható volt a legrászorultabb gyerekek részére a napi egyszeri meleg étel. Az idén változott ennek a törvényi szabályozása, Jánoshalma idén erre a célra nem tud állami támogatáshoz jutni. Felmérések szerint az olyan gyermekek száma, akik a tanév során a hétvégék után is éhesen mennek iskolába, 80 főre tehető. Az Összefogás Jánoshalmáért Egyesület tagjai tudomást szerezve a problémáról gyűjtést kezdeményeztek a Jánoshalmi Napok alkalmával az egyesület sátránál. Nagyidai Zsolt plébános úr támogatólag állt az ügy mellé, a gyűjtés Úrnapján a templomban is hirdetésre került. Az egyesület tagjai tárgyalást kezdeményeztek Taskovics Péterrel az FM Agrár Szakképző Központ igazgatójával, aki felvállalta, hogy az iskola konyháján elkészítik az ételt, aminek kiosztását a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai fogják végezni. Az újság megjelenéséig az összefogás eredményeképpen 390 ezer forint gyűlt össze. Júliusban indul az étel kiosztása, a rászoruló gyerekek a tervek szerint heti 3 napon, napi egy alkalommal 1 tál meleg ételt kaphatnak. A Húsvét utáni 50. nap a pünkösd, melyen az egyház a Szentlélek eljövetelét ünnepli. Hétfő, pünkösd másnapja is ünnep. Kedves népszokás az ehhez kapcsolódó pünkösdölés, melyet óvodánkban évek óta hagyományként gyakorlunk. Minden évben vegyes életkorú csoportból választunk a kicsik közül egy pünkösdi királynét. A pünkösdölés napján a királynét fehér ruhába öltöztetjük, aki egy fonott kosárban rózsaszirmot visz. Négy nagylány fátylat tart a feje fölé, a pünkösdi királyné ez alatt jár, a többiek utánuk. Mindhárom tagintézményünkből összegyűltek a gyerekek és egy nagy körben állva a pünkösdi királyné a lábuk elé hintette a rózsaszirmokat. Eközben az Elhozta az Isten kezdetű dalt énekeltük. Amikor mindenki lába elé jutott a szirmokból, a nagylányok felemelték a kicsi királynét és kórusban hangosan kiabálták: Pünkösdöltünk Az adományokat kérjük az Összefogás Jánoshalmáért Egyesület bankszámla-számára átutalni (Számlaszám: Borotai Takarékszövetkezet Kérjük, írja rá, Nyári gyermekétkeztetésre) vagy a Gyermekjóléti Szolgálat Dózsa u. 93. szám alatti irodájába eljuttatni. Köszönettel tartozunk a Jánoshalmi Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatójának, Taskovics Péternek, a Pelikán Nonprofit Közhasznú Kht. dolgozóinak a lebonyolítás megvalósításáért, valamint azoknak, akik eddig adományaikkal hozzájárultak e nemes cél megvalósulásához: Antal József Rafajnaújfalu polgármestere Bácsgépker Kft., Bányainé Móricz Krisztina, Baráti Missziós Alapítvány, Bodroginé Dr. Mikó Zsuzsanna, Csom Mária-Budapest, Római Katolikus Egyházközség, Gulyás András, Házi Gyülekezet (Kisszállási út 7.), Herczegné Faddi Jolán, Jakus Jánosné, Kistérségi Egészségügyi Központ, Kovácsné Sváby Kornélia, Malustyik Béla alpolgármester, Martinekné Kovács Györgyi, Mikó Mária intézményvezető, Nagyidai Zsolt plébános, Napköziotthonos Óvoda dolgozói, Összefogás Jánoshalmáért Egyesület tagjai, Phoenix Forklift 11. oldal Ekkora legyen a kendtek kendere! Ezután került sor a pünkösdi király kiválasztására. Minden nagycsoportból kiválasztották az arra legrátermettebb fiút, ők mint pünkösdi király jelöltek mérkőztek meg a címért. A versenyszámok a következők: birkózás, versenyfutás, egyensúlyozó ügyességi játék. ( kakasviadal ) Ebben az esztendőben is derekasan küzdöttek a fiúk, biztatásban sem volt hiány. Az esemény a Pünkösdi Király megkoronázásával ért véget, aki Mike Dávid Batthyány utcai óvodás lett. Lukács Edit óvodapedagógus Az összefogás csodákra képes Kft., Szent Anna Katolikus Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon, Szikora Ágnes, Taskovics Tiborné (TASKO Savanyúság) Cél, hogy augusztus hónapban is megteremtődjenek az étkeztetés anyagi feltételei, ezért tisztelettel kérjük az Önök segítségét! pénzadományt bármilyen élelmiszer-, termény adományt egy-egy gyermek, család Kosztosnak fogadását a nyárra VÉRADÁS óráig a jánoshalmi Sportcsarnokban TAJ kártyáját kérjük hozza magával!

12 12. oldal PETKUS Szárító ünnepélyes átadása Elkészült az új szárító az Agroprodukt Kft. Mélykúti úti telephelyén, mely felváltotta az 1970-es évek közepén létesült elődjét június 21-én adták át ünnepélyesen a közel 200 milliós új létesítményt, melyen ott voltak a kivitelező cégek képviselőin kívül a megyei és helyi politikai élet szereplői is. Az ünnepség első részében Farkas András ügyvezető mutatta be a vendégeknek Agroprodukt Kft-t. Ismertette az as megalakulása óta eltelt időszak eseményeit, és azt, hogy miként sikerült megőrizni az elért eredményeket, s biztosítani több mint 130 ember munkalehetőségét. Malustyik Béla ügyvezető helyettes elmondta, hogy 2008 május 30-án adták be pályázatukat az EMVA pályázati rendszer keretén belül az új szárító létesítésére. A 35/2008.(III.27.) FVM rendeletértelmében növénytermesztés korszerűsítése elnevezésű projekten belül kimondottan új szárítóüzem és technológia megépítésére nyílt lehetőség pályázni. Az Agroprodukt Kft. pályázatát még abban az évben elfogadták és 40%-os intenzitással Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Kft. A pályázat egy darab PETKUS típusú szárító beszerzését, megépítését és a hozzá kapcsolódó elő és utótisztító gépek, (melyek szintén PETKUS típusúak) valamint fogadó garat és tranzit tároló megvalósítását tartalmazza. A beruházás megvalósítására 3 év állt rendelkezésre, s 2011 év végéig kell teljes körűen megvalósítani. A Kft. vezetése tudtuk, hogy több mint 100 millió forintot még hozzá kell tenni az elnyert több mint 65 millió forinthoz, hogy megvalósuljon a beruházás. A legnagyobb körültekintés mellett is csak az utolsó évben mertek neki vágni a beruházás megkezdésének. A BETON-ÉPKER Kft-t bízták meg a teljes körű kivitelezéssel. A MEPET Kft által forgalmazott PETKUS típusú szárító fog Jánoshalmán reményeink szerint a következő évben üzemelni, és a környékünkön megtermett növénytermesztési termékeket kezelni és szárítani. A két kivitelező cég képviselői a beruházás tapasztalatait osztották meg az ünnepség résztvevőivel. Az új létesítmény átadása kapcsán avató beszédében Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Bács- Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke méltatta a beruházás jelentőségét, vázolta magyar mezőgazdaság jövőjét a gazdasági világpolitikai eseményeinek tükrében. Az ünnepélyes átadás keretében a nemzeti színű szalagot együtt vágta át Czeller Zoltán Jánoshalma Város Nemzeti Fejlesztési Ügynökség polgármestere, Bányai Gábor a Megyei Közgyűlés elnöke és Farkas András ügyvezető. Az Agroprodukt Kft. vezetése ezt követően ebéden látta vendégül az ünnepség résztvevőit a Gála Étteremben. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg Czobor u. 6. számú családi ház eladó Érd: 06-20/ Az Önnek járó szépségért tini és alapkezelések ránctalanító, Bortherápiás kezelés lazító, Csokoládé kezelés pigment foltok kezelése parafin kézkezelés alkalmi sminkek Ajándékutalvány Romsits Andrea mesterkozmetikus Jánoshalma, Berzsenyi u. 22. Kiskunhalas, Fűrész u. 1 Tel: 06-30/ Az epe a májban termelődik, ahonnan az epevezetéken keresztül először az epehólyagba jut. Az epehólyag falának izomzata szabályozza, hogy egy-egy étkezés alkalmával mennyi epe jusson tovább a patkóbélbe, azaz menynyi epe szükséges a zsírok emésztéséhez. Ha az epe kiürülése valamilyen okból nem történik meg, alkotóelemeinek összetétele megváltozik. Ez a változás kőképződéshez és gyulladáshoz vezethet. A kövek képződését elősegíti az egészségtelen életmód, a mozgáshiány, a rostszegény, viszont zsírban, kalóriában gazdag táplálkozás. Ebből az is következik, hogy a legtöbb epeköves beteg túlsúllyal küzd, elhízott. Bár a fogyás önmagában nem gyógyítja meg az epekövességet, a panaszok csökkennek, akár el is múlhatnak. Az egyik legfontosabb feladat tehát csökkenteni az energia bevitelt. Az epe a zsírok emésztésénél játszik szerepet, ezért az epekímélő étrendnél a zsírbevitel csökkentése a fő szempont. Ilyenkor nemcsak az állati eredetű zsiradékok korlátozása a feladat, a növényi zsiradékokkal is óvatosan kell bánni. Részesítsük előnyben a növényi olajakat, Az Alternatív plusz től kezdte el működését. Teljesen akadálymentes, tárgyi eszközökben jól felszerelt épületben fogadhatjuk a sérültséggel élő fiatalokat a napi foglalkozásokra, szabadidejük hasznos eltöltésére. A pályázati programban igénybevett képzéseknek köszönhetően felkészült szakemberek fogadják nap, mint nap színvonalas foglalkozásokkal a fiatalokat. Tánc, dráma, gyógytorna, aerobik, kézműves, gyógypedagógiai foglalkozás, valamint áprilistól októberi terjedő időszakban minden pénteken, a Királytanyán állatasszisztált terápiával (ló, kutyus, nyuszi) színesítjük a hétköznapjaikat. E mellet lehetőség van számítógépe- A dietetikus tanácsai Epebetegek diétája mert csökkentik az epe koleszterinkoncentrációját. Ételeink elkészítésekor válasszuk inkább a párolást, a főzést és a grillezést. Tilos a szalonna, tejszín, zsíros húsok, vajas, krémes, csokoládés cukrászsütemények fogyasztása, mert ezek epegörcsöt produkálhatnak. Az egyéni tűrőképességnek megfelelően kerüljük azokat a zöldségféléket, amelyek panaszokat okoznak, de a többi zöldség és főzelékféle fogyasztását nem tilos, sőt javasolt. A puffadást okozó zöldségféléket (pl. a káposztafélék, hüvelyesek) főzzük fedő nélkül, vagy öntsük le az első főzővizet Rosttartalmuk miatt jó hatással vannak a bélműködésre, segítenek az epebetegekre jellemző székrekedés elkerülésében. Naponta többször (4-5), kis adagokat fogyaszszunk, így biztosíthatjuk, hogy az epehólyag kiürüljön. Egyéni tűrőképesség függvénye lehet még a tej, tojás, vaj, margarin, nyers saláták, paradicsom, gomba, zöldpaprika, uborka, apró magvas gyümölcsök (málna, eper stb.), mustár, ánizs, köménymag és a rostos gyümölcslevek fogyasztása. Fontos, hogy figyeljük magunkat, és próbáljuk meg beazonosítani a panaszt kiváltó ételeket. Faragóné Hován Éva Dietetikus Az Alternatív plusz egy éve nyújtja szolgáltatásait a TÁMOP /2 program keretein belül. Egészségfelmérés diagnosztikával! 60 perces vizsgálat 100 %-os kimutatás, szervekre bontva Gyors, kényelmes és fájdalommentes Gyógyszer, vitamin, más anyagok szervezetre gyakorolt tesztje Góckutatás, okok felderítése A betegségeket jobb megelőzni, mint kezelni! Bejelentkezés: / zésre, internetezésre, hiszen a fiataloknak lehetőségük volt ilyen irányú képzésen is részt venni. A nyári programok között egyhetes napközis táboroztatás, valamint egy Budapesti Állatkerti kirándulás szerepelt. A 2011 es évben Ópusztaszerre látogatunk. A családtagoknak is nyújtunk szolgáltatást, szülőcsoporton való részvételre havonta van lehetőség. A pályázati programban fontos célként fogalmaztuk meg a társadalmi integrációt. Sikeresek a helyi szakközépiskolás korosztálynak nyújtott érzékenyítő tréningek a másság, a fogyatékosság megismeréséről és elfogadásáról, mely a sérültséggel élő fiatalokkal együtt közös szabadidős programmal zárulnak. Szolgáltatásaink évben is megtalálhatóak a Bajai u. 4 szám alatt, ahol szeretettel várjuk a fiatalokat és családtagjaikat. Ádám Zsuzsanna szakmai vezető 20-án Or szágos Kirakodó Vásár 31-én Búcsúi Vásár Nyári fogyási program

13 Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik A Jacsó Mihály temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek el és együttérzésükkel osztoztak mély fájdalmunkban! Külön szeretnénk megköszönni a jánoshalmi 60. sz. Galamb és Kisállattenytők Egyesület tagjainak önzetlen segítségét Ne utazzon máshová, nézzen be hozzánk! hírei Gyászoló család MTZ alkatrészek és tárcsa alkatrészek Motoros fűrész alkatrészek (lánc, vezető, csillagkerék stb. a piacos fűrészkehez is egyes alkatrészek kaphatóak) Kerti munkagépek (marók, fűnyírók, motoros kaszák) és alkatrészeik kaphatóak. Vékony, vastag különböző fajta tűzifa köbméterre, vágottan és szállítva kapható! Jánoshalma Kisfaludy utca 63 Tel: 77/ vagy BOR A MINDENNAPOKRA! Az ügyfélfogadás helye: Jánoshalma, Bajai út 66. (vízmű) Telefon: 06-77/ Az ügyfélfogadás ideje: Hétfő, szerda, péntek óra között, Kedd óra között Csütörtök szünnap Kérjük, hogy aki LTP szerződött kötött és hátraléka van rendezze elmaradásait, mert a nem pontos fizetés állami támogatás csökkenést von maga után. A továbbiakban hiányzó összeget önerőből kell megfizetni. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy azok az Érdekeltek, akik még nem, vagy csak nagyon keveset fizettek be LTP szerződésükre a Fundamenta Lakáskassza felmondhatja a szerződést, mely az állami támogatás teljes elvesztését jelenti. Ennek következménye, hogy a Ft megfizetése helyett a Ft (egyösszegű) megfizetésére lesz kötelezett. Ügyfélszolgálati irodánk készséggel áll rendelkezésükre minden kérdésben. VÍZIKÖZMŰ-TÁRSULAT H-6440 Já nos hal ma, Ba jai u. 66. Tel.: 77/ , 30/ interne: varosgazda@t-online.hu Ügy fél szol gá lat nyit va tar tá sa: hétfő, szerda, péntek , kedd, csütörtök TÁJÉKOZTATJUK FOGYASZTÓINKAT AZ ALÁBBIAKRÓL: Vízóra állás bejelentése az alábbiak szerint lehetséges: o Telefonon: 77/ (üzenetrögzítőre is a nap 24 órájában) o A fenti címre. o Személyesen az ügyfélszolgálati irodában Hálózatfertőtlenítés a vízhálózaton: 2011.július 10-től 2011.július 14-ig. GÉPI FÖLDMUNKAVÉGZÉS! JCB kotró-rakodóval vállalunk: árokásást, rakodást, egyéb földmunkavégzést. Érdeklődni: Víz, gáz és központi fűtés szerelés Gázkazánok, gáztűzhelyek, gázbojlerek JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA új gázkészülékek beüzemelése: KISS ATTILA gázszerelő mester Cím: Jánoshalma, Bem J. u Tel.: Fűnyírást vállalunk! Érdeklődni lehe: Terner Alíznál A SPORTCSARNOKBAN MINDEN HÉTFŐN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN NŐI TORNA Várunk minden érdeklődőt! A TANUSZODA EGÉSZ NYÁRON NYITVA! MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK. A KORÁBBAN MEGVÁSÁROLT BÉRLETEK ÉRVÉNYESEK. SZIPPANTÁS BEJELENTÉSE KIZÁRÓLAG A SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN 77/ as telefonon ig oldal STÍLUS ÜZLET júliusi akciója! Bevásárló szatyor: Fém teáskanál 6 db-os: 99.- Műköröm készlet: Légfrissítő (300 ml): (563,3/l) További akciós termékeinket keresse üzletünkben! Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 71. Tel.: 06-30/ A Csényi és Társa Te met ke zé si Kft. a gyá szo ló csa lá dok megbí zá sá ból június hónapjában a kö vet ke ző elhunytak kegyeleti ügyintézését segítette, illetve temette el: Tölgyes Jánosné sz: Homolya Ilona Gusztonyi Ferencné sz: Vén Erzsébet Binszki Gyuláné sz: Kovács Erzsébet Puskás Árpád élt: 89 évet élt: 68 évet élt: 82 évet élt: 71 évet Jacsó Mihály Wiener János Fekete Tamásné sz: Ambrus Julianna Kiss Lászlóné sz: Molnár Borbála élt: 62 évet élt: 67 évet élt: 70 évet élt: 68 évet Adj, Uram, örök nyu go dal mat ne kik! A gyá szo ló csa lá dok ne vé ben a Csényi és Társa Kft. kö szö ne tet mond mindazok nak, akik az el hunyt sze mé lyek gyász szer tar tá sán, te me té sén meg je len tek, sír juk ra vi rá got, ko szo rút he lyez tek, s ez zel a gyá szo ló csa lá dok fáj dal mát eny hí te ni igye kez tek. Dr Csényi Attila cégvezető 25 és 10 tagból álló öntöttvas radiátor eladó Érd: 06-20/ ÉPÜ LET- BONTÁST tör me lék szál lí tást, föld ki eme lé si mun kát, alap ki ásást, ho mok ra ko dást szál lí tás sal rö vid ha tár idő re, vagy azon nal ra vál la lok Pal kó Lász ló kő mű ves vál lal ko zó Já nos hal ma, Dió fa u. 10. Tel.: 77/ Mo bil: 30/ Temetkezési vállalkozás Vállalkozásunk a hozzánk forduló temettetők megbízásából június hónapban a következő elhunytak temetésén működött közre: Földes Mihály (1951) Horváth Imre Antal (1942) Pálcás Istvánné sz. Magyar Erzsébet (1954) Mészáros Máténé sz Faddi Julianna (1919) Endre Mihályné sz. Skultéty Julianna (1948) Vasúth Mátyás Sándorné sz.czégény Mária (1929) Ha emlegettek: köztetek leszek. Ha imádkoztok: veletek vagyok. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok. Emlékem így áldás lesz rajtatok.. Nagy Zsolt ügyvezető

14 14. oldal Máté Péter dalának a címe volt az apropója a június 4-én megrendezett Fogathajtó és Töltöttkáposzta-főző versenynek. A hűvös, esős napok után szikrázó napsütésre ébredtünk ezen a reggelen. Szép számmal érkeztek is versenyzők mindkét megmérettetésre. Egész nap élőzene, a Csinnya zenekar szólt a Batthyány utcai sportpályán. 9 órakor városunk alpolgármestere, Malustyik Béla úr nyitotta meg a fogathajtók versenyét. A köszöntő szavak után Nagyidai Zsolt plébános úr áldotta meg a hajtókat és a fogatokat. Izgalmas, látványos versenynek lehettek tanúi a nézők. Több, mint 30 versenyző mérte össze ügyességét. 10 órakor ünnepélyes tűzgyújtással kezdetét vette a főzők versenye is. A Tűzoltóság szirénája szólt a tűzgyújtáskor, s 30 bogrács alatt lobbant a láng. Az egész téren eluralkodott a jókedv és a jó illatok kavalkádja. Köszönjük a fogatosoknak, akik partnerek voltak abban, hogy kellemes élményben részesítsék, megkocsikáztassák a Pelikán Kft. Alternatív Plusz klubjának fiataljait. A jó szórakozás mellé Ádám Tamásné, az intézmény ügyvezetője finom töltött káposztát varázsolt az asztalukra. A kiskunhalasi Sóstó csárda vezetője, Takács József úr színes labdákkal ajándékozta meg a klub tagjait. Mivel a sors nem mindannyiunknak egyformán osztja kegyeit, talán ezekkel az apró figyelmességekkel vittünk néhány napsugarat az életükbe. Igyekeztünk a nap folyamán minden korosztálynak elfoglaltságot biztosítani. A gyerekek a Pelikán Kft. Trambulinján ugrálhattak, s ha pihenni akartak, kézműveskedhettek. Ebben a Hunyadi iskola pedagógusai, Gundáné Farkas Ágnes és Juhász Edit segítette őket. Egész nap türelmesen irányították a kicsiket. Köszönet érte! A versenyben elfáradt fogatosoknak Tóth Zoltán, Lengyel Antal, Zámbó Zoltán, Menyhárt Tamás, Halla Erika, Lukácsné Horváth Magdolna és Komáromi Henrietta készített finom étkeket. Dicséret illeti őket, nagyon kitettek magukért. A fogatok délutáni versenyének új színfoltja volt a szinkronhajtás. Három páros-kettes és pónikettes mérettetett meg. Látványos volt az eltérő méretű lovak versenye. Szemet gyönyörködtető látvány volt az eredményhirdetésre felsorakozott elegáns hintók sokasága. Azért vannak a jó barátok Eredmények: Kettes fogatok délelőtt: 1. Farkas Vince (Zákányszék) 2. Ali Lajos Attila (Jánoshalma) 3. Felső László (Érsekcsanád) 4. Varga János (Gara) 5. Vinkó Gábor (Baja) 6. Balázsevics Imre (Kiskunhalas) Pónifogatok délelőtt: 1. Lazányi Andrea (Etyek) 2. Flóring József (Bugac) 3. Flóringné Pajkos Erzsébet (Bugac) 4. Agócs Gergő (Bácsalmás) 5. Horváth László (Bikács) 6. Kelemen Zoltán (Etyek) Kettes fogatok délután: 1. Sziráczki János (Érsekcsanád) 2. Ali Lajos Attila (Jánoshalma) 3. Farkas Vince (Zákányszék) 4. Varga János (Gara) 5. Balázsevics Imre (Kiskunhalas) 6. Vinkó Gábor (Baja) Pónifogatok délután: 1. Kelemen Zoltán (Etyek) 2. Agócs Gergő (Bácsalmás) 3. Horváth László (Bikács) 4. Lazányi Andrea (Etyek) 5. Flóringné Pajkos Erzsébet (Bugac) 6. Flóring József (Bugac) A fogathajtók utána a káposztafőzők eredményhirdetése következett. Fiatalok és kevésbé fiatalok egyaránt jeleskedtek ebben a tudományban. Az első három helyezett stílusosan bográcsot kapott, s mellé a Sóstó csárda vacsorameghívását, ezer forint értékben. Minden csapat jelképes ajándékot is kapott, egy felöltöztetett habverőt. Díjazottak: 1.Varmuzsa László Dunakeszi 2. FVM Szakképző diákjai 3. Összefogás Egyesület A Sóstó csárda főszakácsa, Tumbácz Antal úr volt a zsűri elnöke, akinek munkáját Bányainé Kriszti, Petróczkyné Uzsorás Ildikó, Taskovics Tibor, Szűcs-Szabó Dávid, Minorics Mónika, Kovács Evelin és Csima Éva segítette. Ezután a nap csúcspontja következett. Egyesületünk csikériai tagja, Korbély László az Alternatív Plusz tagjainak ajándékozta Bogi nevű lovát. Egy másik, szintén csikériai tag, Taskovics László pedig egy évig biztosítja a ló abrak és szénaadagját. A fiatalok örömmel fogadták az ajándékot, s még az est folyamán közülük sokan hódoltak is a lovaglás szenvedélyének. Azóta Bogi Kéleshalomra, Horváth Pongráchoz került ahová a gyerekek bármikor mehetnek lovagolni. E nemes gesztus után újra a zenéé lett a főszerep. Csinnyáék zenéjére 11 óráig bulizhatott a jó hangulatú közönség. Mi, szervezők, a Jánoshalmi Sportlovasok Egyesülete tagjai bátran állíthatjuk, hogy ezért vannak a jó barátok Mindenkinek, aki mellénk állt, hogy ez a nap sikeres legyen, tisztelettel köszönjük a segítséget, támogatást! Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Megyei Közgyűlés elnöke, MODINVEST, Agroprodukt Kft. Farkas András, Malustyik Béla, Kunvin Kft. Ádám Gyula, Hendrosz Kft. Petróczky Ferenc, Pethő Zoltán, Jánoshalma Város Önkormányzata, Sóstó csárda Takács József, Gála Étterem, Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Városgazda Kft. Juhász Zsolt, Római Katolikus Plébánia, Kéleshalom Önkormányzata, K&H Bank, Taskó Savanyúság, Univer Fekete Tibor, Benkő Patika, Városházi Gyógyszertár, Kaszibáné Dr. Birkás Erzsébet, Pelikán Kft., Süni Papírbolt Mayer Tamásné, Festék és Barkácsbolt Radvánszki Ferencné, Mészáros István vállalkozó, Kovács István vállalkozó, Zsebi Lászlóné, Renner Bt., Bozsics László, Szemlicsné Varga Edit, Dobos Józsefné, Stílus Üzlet Lakatos László, Korzó Étterem Takács István, Szőke Janka és Szűcs Márta, Tünde Virágbolt, Mónika Virágbolt, Blázsik Sándor, FER-ER Kft., Goods Market Rátvai Dezső, Frick Vagyonvédelem Frick Antal, Otthon Ajándékbolt, Török Gyuláné, Garami Mária Renáta, Doszpod Cukrászda, Zámbó-csemete, Jánoshalmáért Alapítvány Kiss György, Farkas László és Dr. Farkas Anita, Király Lovastanya, Beretzky István, Tűzoltóság Nagy Sándor, Menyhárt Tamás és családja. NAPOK XVII. FEKVENYOMÓ BALATON KUPÁN! JÁTESZ-HÍREK Fekvenyomóink ezúttal Balatonszárszón öregbítették városunk hírnevét. Valamennyi férfi számban érmes helyezéseket értek el. Különösen kiemelkedett a világbajnoki hármas Schauer Kornél, Kubatov Géza és Kolompár Árpád, akik fölényesen nyerték korosztályuk és súlycsoportjuk versenyét. KUBATOV GÉZA ÚJ ORSZÁGOS CSÚCSOT ért el, és ismételten lett a Bajnokok Bajnoka és nyerte el a balatonszárszói Önkormányzat különdíját a 2 főre érvényes két éjszakás hétvégi wellness pihenést. Kolompár Árpi újra 185 kg-t teljesített és beállította saját országos csúcsát. Schauer Kornél pedig eddigi legjobb 265 kg-s eredményét elérve új egyéni csúcsot javítva, az országos csúcstól alig elmaradva utcahosszal győzte le ellenfeleit. Szintén új egyéni csúcsokkal győztek korosztályukban és súlycsoportjaikban az ifjúsági Rostás Dávid (-93 kg.) 165 kg-s teljesítménnyel, Bársony Attila a masters I. korosztály (40-50 éves korig) 93 kg-s súlycsoportjában kg-t teljesített. Csiszár Dániel a junior korosztály 74 kgos súlycsoportjában szerzett új egyéni csúccsal (150 kg) ezüst érmet, ugyancsak ezüst érmes a felnőttek között Földvári Csaba a 66 kg-s súlycsoportban (120kg.). Szintén egyéni csúccsal (190 kg.) VI. a felnőtt 105kg-s súlycsoportban Nagy Csaba. Mindössze két versenyzőnk esett ki érvénytelen gyakorlat miatt: Kohl Feri első fogását azonnal új egyéni csúcskísérlettel kezdte, de ez nem sikerült 170kg., ugyanígy járt a 3 év kihagyás után ismét versenyző Kiss Tamás Ferenc is. További eredmények: Férfi abszolút kategória: 1. Kubatov Géza JÁTESZ SE Wilks pont 2. Piszák Péter Völgy Fittness Bp Könye Szabolcs Tabi Bp Schauer Kornél JÁTESZ SE Férfi ifjúsági kategória 1. Kolompár Árpád JÁTESZ SE Fekete Mihály Vésztő Rostás Dávid JÁTESZ SE Férfi Masters kategória 1. Béres Sándor Mérk Kinizsi Cserna János Vésztő Bársony Attila JÁTESZ SE További jó hír, hogy KUBATOV GÉZA, SCHAUER KOR- NÉL, FÖLDVÁRI CSABA tagja lett az augusztus. 4 és 8 között a csehországi Pilsenben megrendezésre kerülő EURÓPA BAJNOKSÁGON résztvevő MAGYAR VÁLOGA- TOTTNAK. GRATULÁLUNK! HAJRÁ FIÚK, HAJRÁ JÁNOSHALMA! Asztalitenisz Szakosztály: Csapatunk egy helyet a megyei Bajnokság C csoportjában. A fiatalok Beretzki István és Piukovics Vélykó segítségével folyamatosan fejlődnek. Az őszi egy győzelemmel szemben tavasszal már három győzelmet szereztek és így megelőzték a bajai felnőttel IV. csapatát. Egyre szorosabb meccseket játszva pont és szett arányuk javuló tendenciát mutat. A Bajnokság befejező mérkőzéseinek eredménye : Jánoshalma - Kiskunmajsa 12-6 Jánoshalma - Lajosmizse 6-12 Egyéb asztalitenisz hírek: Szakosztályunk tagjai június elején részt vettek Kiskunmajsán az I. Bognár Imre Emlékversenyen, ahol a rendezők meghívták a legendás Világbajnok hármas Jónyer-Klampár-Gergely triót, akik bemutatót játszottak a gyerekeknek és még ütögettek is a fiatalokkal. Csapatunk tagjai egyik korosztályban sem jutottak túl a csoportmérkőzéseken. E hónap harmadik hetében a Hunor S.E- öt napos edzőtábort szervezett a ban született versenyzők részére, ahol kiemelkedő jánoshalmi siker született: Zentai Viktor minden ellenfelét legyőzve 100 %-os eredménnyel, abszolút bajnokként nyerte a versenyt. A versenyzők most kicsit pihennek, majd kezdik a következő évre a felkészülést valószínű, hogy már az idősebb korosztályt képviselő Beretzki István és PIúkovics Vélykó nélkül. A Szakosztály vezetés úgy döntött, hogy a legfontosabb feladat a szünetben további fiatal játékosok felkutatása, az asztalitenisz megszerettetése, majd egy teljes fiatal csapat kialakítása. HAJRÁ JÁTESZ! Haász László elnök Országos jánoshalmi sportsiker! A tápiószentmártoni Attila dombon került megrendezésre a 2011-es év Történelmi Tradicionális Íjász Országos Bajnokság, amelyen három versenyzővel vettünk részt városunkból. Felnőtt Férfi kategóriában Varga Csaba, Ifjúsági Női kategóriában Farkas Zsanett Emese és Gyerek Fiú kategóriában Horváth Dániel mérette meg magát az ország minden szegletéből érkező versenyzőkkel. A verseny az égiek áldásával zajlott ugyanis tikkasztó hőségben bár igen-igen jóleső szélben kellett minden versenyzőnek megmutatni tudásának, profizmusának legjavát. Városunk méltán híres sportolói ezt a feladatot ismét magas szinten teljesítették ugyanis ifjú versenyzőink a kora délutáni órákig tartó versenyen a negyeddöntőbe kvalifikálták magukat. A nyolcad és negyeddöntők 15 óra 30 perckor kezdődtek melyek egy erre a célra kijelölt és berendezett pályán kerültek lebonyolításra. Horváth Dániel a kategóriájában a III. helyezést szerezte meg. Farkas Zsanettnek első körben 4-2 arányban sikerült magabiztosan győzni, így kivívta magának az aranydöntőben való részvétel jogát. Ekkor már a sportolókon kívül a nézők is pattanásig feszülten izgultak a versenyzőkért. Zsani magabiztosságának köszönhetően 3-3 pontos döntetlennel zárta a döntőt. A dobogó helyezéseit a versenyszabályzat szerint úgynevezett szétlövéssel kellett eldönteni, ahol két vesszővel történő lövés után a céltábla mértani közepétől való találatok távolsága dönti el, hogy ki állhat a dobogó első vagy második fokára. Az izgalom a tetőfokára hágott és az Attila-domb mellett kijelölt pályán dermesztő csendben várta mindenki az utolsó vesszők röptét. A dobogó első helye a döntőbíró mérése szerint egyetlen centiméteren dőlt el, Zsanett ezen az idegtépő kemény versenyen Országos Bajnoki Ezüst Éremmel kimagasló sportteljesítménnyel büszkén jött haza. A szakosztály sanyarú sorsa ellenére versenyzőink mindenféle anyagi és edzési feltételek hiányában,edzői munka nélkül saját erőből és a szüleik anyagi áldozataiból érték el ezeket az országos eredményeket. Arra kérünk mindenkit aki teheti az új sporttörvény értelmében támogassa, szponzorálja ezt a sportot, esetleg a versenyzőket egyénileg sporteszközzel, sportruházattal, a versenyekre történő nevezési díjakkal, a versenyekre történő utazás költségeinek fedezésével. Az idei Európa Bajnokságon történő részvételünk anyagi okokból nem lehetséges ugyanis a négynapos verseny nevezési díja és a szállás költsége nem áll rendelkezésre, amely versenyzőnként százezres nagyságrendű kiadást jelentene. Versenyzőinknek gratulálunk és reméljük töretlenül készülnek tovább, hogy ezeket a kimagasló eredményeket fényesebbre csiszolva növeljék győzelmeik számát és nevüket az íjászat sportágban példaként emlegesse mindenki. Farkas László

15 Hírek a Jánoshalmi Futball Club életéről 15. oldal Június hónapban mindhárom csapatunknak befejeződött a 2010/2011 évi bajnokság küzdelmei. A magunk mögött hagyott bajnokságok végeredményei arany oldalakra kívánkoznak az egyesület életében, hiszen a felnőtt csapatunk bajnok lett a megyei III. osztály Déli csoportjában és ez által felkerült a megyei II. osztályba. Serdülő csapatunk szintén bajnok lett a Déli csoportba és a Szankon lebonyolított megyei döntőben csak 11-es rúgásokban maradt alul és lett megyei 2. helyezett. Női csapatunk a regionális bajnokságban a 4. helyen végzett és a rájátszás során is megmaradt megyei 3. helyezett csapatnak. Eredmények: Rájátszás VIII. forduló: Kunbajai SE Jánoshalmi FC 1 : 3 (0 :2) Gólszerzők: Szem Róbert, Jeszenszky Roland, Tóth András Bada Pál edző értékelése: Ez a győzelem nagyon kellet ahhoz, hogy versenyben maradjunk a bajnoki címért folyó küzdelemben. Jók: Varga Károly kapus aki a mezőny legjobbja volt, valamint az egész csapat. Rájátszás IX. forduló: Jánoshalmi FC Garai KSE 1 : 0 (0 : 0) Gólszerző: Lukács Zoltán 11- gyes ből. Edző értékelése: A győzelmi kényszer görcsössé tett bennünket, de végül csak sikerült nyernünk, és ezzel a győzelemmel már bajnokok lettünk! Gratulálok a csapatnak és megköszönöm szurkolóknak, hogy ilyen szép számban kilátogattak erre a fontos mérkőzésre. Jók: Horváth Ádám, Szem Róbert Rájátszás X. forduló: Dávod SC Jánoshalmi FC 2 : 2 (2 : 0) Gólszerzők: Tóth András, Lukács Zoltán Edző értékelése: A bajnoki cím ünneplése tovább tartott a szokásosnál és ez rányomta bélyegét a játékunkra. Jók: Szem Róbert, Ságodi Imre, Horváth Ádám GLOBÁL - PLASZTIK MEGYEI III. OSZTÁLY DÉLI CSOPORT VÉGEREDMÉNY Felsőházi tabella: h. név mérkőzés győz. dönt. ver. gólarány. gólk. pont 1. Jánoshalmi FC Garai KSE Kelebia KNSK Kunbajai SE Dávod SC Alsóházi tabella: h. név mérkőzés győz. dönt. ver. gólarány. gólk. pont 6. Borotai SE Nagybaracska-Csátalja Madarasi SE Tataházi Petőfi TSZ. SK Barátságos mérkőzés: Jánoshalmi FC GRUND FC Budapest 5 : 2 (3 : 0) Gólszerzők: Jeszenszky Roland 2, Kolompár Dávid, Horváth Ádám, Irbouh Soufiane Edző értékelése: Könnyed laza győzelmet arattunk a BLASZ I. osztályú csapat ellen. A Jánoshalmi Napokhoz illő időben sok gólt és szórakoztató játékot láthatott a szép számú nézőközönség. Ezen a mérkőzésen már bemutatkozhattak azok az új játékosok is, akikre számítunk a megyei II. osztályban. Serdülő csapatunk a déli csoport megnyerése után készülhetett a megyei döntőre, melyre én került sor Szankon, ahol együttesünkön kívül az északi csoport bajnoka, a Lakitelek TE valamint a közép csoport bajnoka, a Szank csapata vett részt. Eredmények: Jánoshalmi FC Lakitelek TE 1 : 0 (1 : 0) Gólszerző: Enesei Dániel Bada Pál edző értékelése: A rövidített játékidőben (2 x 20 perc) csodát nem lehetett tenni. Egy szép szabadrúgásból szerzett góllal nyertük meg az első mérkőzésünket. Szank Jánoshalmi FC 0 : 0 Edző értékelése: A számunkra furcsa rendezésben lebonyolított megyei döntőt 11-es rúgásokkal buktuk el. Azért a megszerzett ezüstérem is szépen csillog! Még egyszer gratulálok az egész csapatnak! Serdülő megyei bajnokság végeredménye: 1. Szank 4+2=6 pont 2. Jánoshalmi FC 4+0=4 pont 3. Lakitelek TE 0+1=1 pont Barátságos serdülő mérkőzés: Jánoshalmi FC GRUND FC Budapest 1 : 6 (0 : 2) Gólszerző: Fenyvesi Evelin Edző értékelése: Sajnos az ellenfél más dimenzióban játszott. Mi már nyaraltunk! Női csapatunk a regionális bajnokságban megszerzett negyedik helyezése után jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a Bács-Kiskun megyei bajnokság sorrendjét kialakítandó rájátszásban. A regionális bajnokság alapszakaszának végeredménye Név Fsz. Gy. D. V Gk. P. 1. Kiskunhalasi FC Mórhalmi TE KHTK Mókusok Jánoshalmi FC Városföldi SE Szegedi Boszorkák Nagykőrösi FC Pálmonostora SE Katymári SE Dusnok KSE Méhecskék SE Géderlaki KSE Eredmények: Rájátszás a megyei döntőbe való jutásért: Kiskunfélegyházi HTK Mókusok Jánoshalmi FC 8 : 1 (4 : 0) Gólszerző: Patocskai Rita Gál László edző értékelése: A mérkőzés harmadik percétől óriási fölényben játszott a hazai csapat, majdnem minden párharcot megnyertek és a nagy arányú győzelmük is teljesen megérdemelt volt. Igazából az bánt bennünket, hogy csak ellenünk álltak fel ilyen jó csapattal. Rájátszás a 3. helyezés eléréséért: Jánoshalmi FC Városföldi SE 2 : 0 (2 : 0) Gólszerzők: Taskovics Rebeka, Ajzelt Aida Edző értékelése: A dobogóért folyatott harc rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. Végig kiélezett küzdelem folyt a pályán, szerencsére az első félidő elején, kétgólos előnyre tettünk szert, amit a mérkőzés végéig sikerült megtartanunk. A megyei bronzérem megszerzése azért felvet pár gondolatot bennem: Nagy dolognak tartom, hogy a komoly költségvetéssel rendelkező Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza profi csapatai mögött harmadikak tudtunk lenni. Egyébként az amatőr csapatok közül mi lettünk a legjobbak. Ebben az évben egy játékosunk, a jánoshalmi Fenyvesi Evelin felkerült a budapesti FTCbe, ahol rövid időn belül beválogatták az U17-es magyar válogatottba. Jelenleg 18 igazolt játékosa van a csapatunknak, akiknek fele kiskorú. Úgy gondolom, hogy ebből fakadóan az idő nekünk dolgozik és lesz még jobb és eredményesebb is ez a csapat. A megyei bajnokság végeredménye: 1. Kiskunhalasi FC 2. Kiskunfélegyházi HTK Mókusok 3. Jánoshalmi FC 4. Városföldi SE Amint a barátságos mérkőzés eredményeiből is látszik, a Jánoshalmi Napok alkalmával a budapesti Grund FC ellen lejátszott mérkőzéseken jó házigazdának bizonyultunk, hiszen egy mérkőzést nyertünk és egy mérkőzést vesztettünk. Ezek a mérkőzések a tavalyi évben Budapesten lejátszott mérkőzések visszavágói voltak. A kellemes időben lejátszott mérkőzésekre viszonylag sok jánoshalmi szurkoló látogatott ki. A mérkőzések zárásaként a budapesti vendégeket (Buzsáky Ákos és csapata) az új főtéren láttuk vendégül egy finom szarvaspörkölt elfogyasztására. Egyesületünk június 29.-én tartotta éves rendes közgyűlését a Király Lovastanyán. A szép számú tagság előtt az elnökség beszámolt a JFC 2010 évben végzett tevékenységéről, a 2010 évi pénzügyi terv teljesítéséről és értékelte a 2010/2011 évi bajnokságok eredményeit. A tagság meghallgatta a felügyelő bizottság jelentését a JFC 2010 évi munkájáról és a költségvetés teljesítéséről. Az elnökség ismertette a 2011 évi pénzügyi tervet, valamint a 2011/2012 évi bajnokság célkitűzéseit. Az utolsó napirendi pontban került sor a felnőtt bajnokcsapat érmeinek és kupájának az átadási ünnepségére, amelyet a Bajai Labdarúgó Szövetség jelenlévő versenybizottságának tagjai adtak át. Az elnökség 2011/2012 évi bajnokság célkitűzése a női csapat vonatkozásában, hogy újból dobogós helyezést érjenek el, az ifjúsági csapatnak az között kell tartósan szerepelnie (ebben az évben serdülő csapatot nem kívánunk indítani), a felnőtt csapat vonatkozásában a Megyei II. osztályban erős középcsapattá válni. Ehhez szeretnénk erősítésként hazahívni a Kunfehértó csapatából Nagy Kristóf, Kiss Benedek, Maráczi Ádám, valamint a Mélykút csapatából Giesinger Péter jánoshalmi labdarúgókat. Minden kedves szurkolónknak kellemes nyári pihenést kívánunk és kellő felkészülést a Megyei II. osztály mérkőzéseire. Hajrá JFC! Ádám Gyula JFC elnök A J J - K M G S Gyógyászati Segédeszköz Ügyintéző munkatársat keresünk Feltétel: egészségügyi végzettség Előny: gyógyászati segédeszköz forgalmazói képzettség / érettségi / helyi lakos A fényképes önéletrajzokat fizetési igény megjelölésével az alábbiakban juttathatják el: ben a hudak.aniko@otcmedical.hu címre A felnőtt csapat a Jánoshalmi Napokon vívott barátságos mérkőzés szünetében Személyes átadással, zárt borítékban a Központ földszintjén lévő Gyógyászati Szaküzlet pultjánál nyitvatartási időben: H-P: 9-12; Jelentkezési határidő: 8. MEGNYITOTTUNK! SÓKAMRA, INFRASZAUNA, FINN-SZAUNA Helyszín: Jánoshalma, Dózsa György utca 71 Nyitva tartás:hétfő-péntek : Szombat: 8-12 Ettől eltérő időpontban bejelentkezés alapján! Telefon: /Mészáros Márta/ Az ifjúsági csapat a Jánoshalmi Napokon vívott barátságos mérkőzés szünetében

16 16. oldal A Btk (1) bekezdésébe ütköző és a szerint minősülő jármű önkényes elvétele bűntettének gyanúja miatt eljárás indult B. M. jánoshalmi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki május 31.-re virradóra a lakóháza előtt, az utcán parkoló WV Golf típusú személygépkocsiját eltulajdonította. Az elkövető a gépkocsival az jelű úton Kunfehértó külterületéig közlekedett és ott az árokba haladva a járművet elhagyta. A nyomozás adatai alapján a bűncselekmény elkövetésével K. F. fk. K. N. jánoshalmi lakosok gyanúsíthatók megalapozottan. A Btk (1) bekezdésébe ütköző és a szerint minősülő jármű önkényes elvételének bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt P. R. jánoshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki május 30-án 17:30 óra és május 31-én 07:30 óra közötti időben a 6440 Jánoshalma, Kölcsey utcai lakótömb mellet lezárt állapotban leparkolt személygépkocsi ajtajait ismeretlen módon kinyitotta, majd azt - feltehetően kocsikázás miatt - megpróbálta eltulajdonítani, ami nem sikerült. Ismeretlen személy, május 31-én 5 óra 15 perckor az általa vezetett VW típusú személygépkocsival, amely B. M. jánoshalmi lakos tulajdona, úgy közlekedett Jánoshalma és Kunfehértó között, hogy egy egyenes útszakaszon áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol útárokba szaladt. A gépkocsi ismeretlen vezetője feltehetően gyalogosan távozott a helyszínről. A gépkocsiban kb.: Ft kár keletkezett. Alapos a gyanú, hogy a gépkocsit K.F. jánoshalmi lakos vezette, s mivel őt a Kiskunhalasi Bíróság már jogerősen eltiltotta a gépjármű vezetéstől, és most ismételten vezetői engedély nélkül vezetett, a Kiskunhalasi Városi Bíróság 30 napra előzetes letartoztatásba helyezte. Eljárás indult gyermekkorú Z. R. jánoshalmi lakos feljelentése alapján lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki június 1-én 14 óra és 15 óra közötti időintervallumban - a feljelentő - Jánoshalma, Rákóczi utca 2. szám alatt lévő Turi bolt öltözőjében felejtett táskájából eltulajdonította rádiótelefonját kb forint értékben. Eljárás indult Zs. M. jánoshalmi lakos ellen, aki június 5-én 17 óra 45 perckor az általa vezetett személygépkocsival közlekedett az 5412-es jelű úton Jánoshalma felől Kiskunhalas irányába. Amikor a fenti jelű út méteréhez ért, akkor úgy kanyarodott balra, hogy nem biztosított elsőbbséget a szemből érkező szabályosan közlekedő és egyenesen továbbhaladni szándékozó J. L tiszakécskei lakos által vezetett személygépkocsinak. Ennek következtében frontálisan összeütköztek. A balesettel okozati összefüggésben Zs. M. 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, továbbá a részes gépkocsi utasa J. Á. E. tiszakécskei lakos 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, valamint a részes gépkocsi vezetője Jakab László és a jobb hátsó ülésén gyermekbiztonsági rendszerben elhelyezett gyermekkorú G.T. Sz. 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A két gépkocsiban kb forint anyagi kár keletkezett. A balesettel érintett útszakaszon június 05-én 19 óra 40 percig félpályás útlezárás volt érvényben. Btk. 176/A. (1) bekezdésébe ütköző és a szerint minősülő zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt Ó. L. jánoshalmi lakos feljelentést tett leánya volt élettársa, K. N. jánoshalmi lakos ellen, aki korábbi vitás viszonyuk folytatásaként azzal fenyegeti hogy megöli, továbbá házánál, személyesen rendszeresen szidalmazza. zaklatja. Eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki K. F. jánoshalmi lakos, lakásába június 5-én 10 óra és 19 óra között a ház utcára néző nyitott ablakán bemászott és a lakásból eltulajdonította a bejelentő tulajdonát képező 1 db fekete színű, NOKIA E51-es típusú, ismeretlen hívó, illetve IMEI számú rádiótelefonját, valamint Ft készpénzt. A lopással okozott kár: Ft. Rongálási kár nem keletkezett. Eljárás indult Cs. J. kiskőrösi lakos feljelentése alapján rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. J. bócsai. és N. L madarasi lakosok ellen, akik június 8-án 21 óra körüli időben Jánoshalmán a Béke tér 13. szám alatt található Mezőgazdasági Szakközépiskola előtti parkolóban egy csavarhúzóval megrongálták a feljelentő Opel Vectra típusú személygépkocsiját. Az okozott kár mintegy forint. Ezt követően június 9-én 14 óra 30 perc és 15 óra közötti időintervallumban Jánoshalmán a Béke tér és a Bernáth utca kereszteződésében Cs. J. bántalmazta N. L-t, amiért a gépkocsiját az előző nap folyamán megrongálta. A bántalmazás során N. L. hámhorzsolásos sérülést szenvedett. Eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki április 12. és június 10. között ismeretlen módon behatolt A. J. jánoshalmi lakos lakóházba és a lakószoba kéményébe rejtett arany ékszereket eltulajdonította kb ,-Ft értékben. Eljárás indult K I. jánoshalmi lakos bejelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki június 14 napon 13 és 18 óra között az egyik jánoshalmi sörözőben a maga mellé lerakott táskából, amíg ő játékgépezett, eltulajdonított elmondása szerint Ft-ot. Sz. I. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki június 18 13:30 és június 19 10:14 közötti időben Jánoshalmán a Rákóczi utcai büfé ablakát betörte, és onnan eltulajdonított 3 db 0,5 literes üdítőitalt, 10 db örökírót, 15 db Mentos cukorkát, és fémpénzt a pénztárgépből. Lopási kár: 5 ezer forint, a rongálási kár: 10 ezer forint. A Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés II. fordulat f. pontja szerint minősülő jogtalan behatolással, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki június 18-án 10 óra és 16 óra közötti időben a K. E. tulajdonát képező 6440 Jánoshalma, Magyarkanizsa utcai ház nyitott ablakán benyúlt és a lakószobából eltulajdonította gyermekkorú K. Z. Samsung telefonját. A lopással okozott kár kb. 10 ezer forint. C. Á. jánoshalmi lakos június 23-án 18:12 órakor Jánoshalma külterületén, a Kiskunhalasra vezető 5412 jelű úton Jánoshalma felől Kunfehértó irányába közlekedett az általa vezetett személygépkocsival. A méternél levő útszakaszon egy jobbra ívelő útkanyarulatból kihaladva nem tartott kellő követési távolságot az előtte vele azonos irányban haladó, a Kiserdei Csárda parkolójába bekanyarodni szándékozó gépkocsi mögött. Az ütközés elkerülése érdekében fékezett, járművét jobbra kormányozta, ami miatt az útról lehaladva az a csárda murvával felszórt parkolóján átsodródva a csárda épületének ütközött. A baleset következtében C. Á. nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, a gépkocsiban az anyagi kár becsült értéke 800 ezer forint, a Kiserdei Csárda épületében pedig 200 ezer forintnyi kár keletkezett. D. M. jánoshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki június 24-én 18 óra és június 25-én 04 óra közötti időben a 6440 Jánoshalma, Béke téren található virágbolt hátsó kisablakán a rácsot felfeszítve oda bejutott, majd a boltban található pénztárgépet megrongálta és az abban található kb Ft készpénzt eltulajdonította. A Jánoshalma Rendőrőrsön folyamatban volt ügyek egy részén is látszik, hogy időnként a későbbi sértett szinte felkínálja értékeit az elkövetőnek. Kérjük a lakosságot, hogy ne hagyják értékeiket őrizetlenül. Nincs az a rövid idő még a boltba, ismerőshöz való belépés 1-2 perce sem ami ne lenne elegendő ahhoz, hogy például a kerékpáron őrizetlenül hagyott táskát, vagy magát, a lezáratlan kerékpárt a tolvaj el ne vigye, a kocsiban látható helyen hagyott értékekért a járművet fel ne törje. A korábbiakban a posta munkatársai segítségével és ezen újság hasábjain is tájékoztattuk a lakosságot az utazó bűnözők módszereiről. Sajnos ezek a gátlástalan emberek mind újabb és újabb történetet találnak ki hogy megtévesszék a jóhiszemű idős embereket. Az utóbbi időben már nemcsak a polgármesteri hivatal alkalmazottjának, áram- vagy gázszolgáltató munkatársának, hanem árvízkárosultnak is kiadják magukat. Továbbra is az a kérésünk, hogy idegent ne engedjenek be a házukba csak akkor ha megfelelően leellenőrizték személyazonosságukat, meggyőződtek nem rossz szándékkal érkeztek Felhívjuk továbbá a lakosság figyelmét az utazó és házaló faárusoktól ne vegyenek fát, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján sok idős embert károsítottak meg, hiszen nem a megrendelt minőségű és mennyiségű tüzelő ill. fa leszállítására került sor. Ne váljon bűncselekmény áldozatává! Az utóbbi időben ismét megszaporodtak Jánoshalma a területén a trükkös lopások. Az elkövetők vidékiek, akik igyekeznek magányosan élő idősebb embereket felkeresni. A gépkocsijukat távolabb állítják le és a házakhoz már gyalog érkeznek. Itt valamelyik szolgáltató (Démász, Dégáz, Önkormányzat, Eü. szolgáltató stb.) alkalmazottjának adják ki magukat és különböző indokokkal elérik, hogy a házba bejussanak. Módszerük többek között, hogy túlfizetésre hivatkoznak és vissza akarják adni a pénzt a későbbi sértettnek, de csak nagy címletű bankjegyük van, ezért abból vissza kell adni. Hivatkozhatnak arra, hogy pénzek sorszámait fel kell írniuk. Utóbbi időben elterjedt, hogy az elkövetők a villanykörték fogyasztását akarták felmérni, vagy a villanyórát leellenőrizni, ezért a lakót a házban az egyik elkövető ide-oda küldözgeti míg a másik zavartalanul kutat az értékek után. Elkövetési módszer szintén, hogy a polgármesteri hivatal dolgozójának adják ki magukat és későbbi segélyezés miatt akarják a lakhatási körülményeket felmérni, ennek célja is csak a figyelem elterelése. Valamelyik ismerősre (háziorvos, családtag) hivatkozva pénzösszegeket kérnek el, vagy elérik, hogy a náluk lévő általában rossz minőségű egészségügyi terméket drágán megvegyék. Kis értékű vásárlást végrehajtva nagy címletű pénzzel fizetve vagy egyszerűen pénzváltást kérve elérik, hogy a későbbi sértett elővegye a megtakarított pénzét. A fenti módszerek során a pénz rejtekhelyet kilesik, majd a sértett figyelmét elterelve a pénzt eltulajdonítják. Az ilyen bűncselekmények tetteseinek felderítése tekintettel arra, hogy legtöbb esetben az ország másik részéből érkeznek - rendkívül nehéz, ezért a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt. A szolgáltatók és a Polgármesteri Hivatal alkalmazottainak fényképes igazolványa van azt mindig kérjük el -, de sem ők, sem egyéb hivatal készpénzt nem visz házhoz. Ha valakire hivatkoznak azt mindig ellenőrizzük le telefonon, vagy személyesen. Egyedül élő idős emberek kapujukat tartsák zárva, legyenek bizalmatlanok az idegenekkel, azokat ne engedjék be, nagyobb összegű készpénzt ne tartsanak otthon. Amennyiben gyanús személyeket látnak telefonon értesítsék a rendőrséget, a következő telefonszámon: 20/ A személyeket figyeljék meg, az esetleges rendszámot jegyezzék fel, mert ez akkor is segítség lehet a rendőrségnek, ha éppen akkor nem történik bűncselekmény. OL CSÓN AKAR VÁ SÁ ROL NI? Min dent egy he lyen? Tér jen be hoz zánk! Petróczky Fe renc Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 75., Rákóczi u. 12., Kálvária u. 4. Téglagyár u. 32. Az esetleges nyomdahibákért felelősséget nem vállalunk! Ügyeleti beosztás JÚLIUS 1. Dr. Kishonti Attila, 2. Dr. Mikó Attila, 3. Dr. Mikó Attila, 4. Dr. Faddi Zoltán, 5. Dr. Mikó Attila, 6. Dr. Kishonti Attila, 7. Dr. Vándor Ilona, 8. Dr. Tompa László, 9. Dr. Faddi Zoltán, 10. Dr. Faddi Zoltán, 11. Dr. Csoboth Johanna, 12. Dr. Kishonti Attila, 13. Dr. Mikó Attila, 14. Dr. Faddi Zoltán, 15. Dr. Tompa László, 16. Dr. Vándor Ilona, 17. Dr. Vándor Ilona, 18. Dr. Gregó Sándor, 19. Dr. Tompa László, 20. Dr. Gregó Sándor, 21. Dr. Vándor Ilona, 22. Dr. Faddi Zoltán, 23. Dr. Tompa László, 24. Dr. Tompa László, 25. Dr. Gregó Sándor, 26. Dr. Csoboth Johanna, 27. Dr. Gregó Sándor, 28. Dr. Faddi Zoltán, 29. Dr. Tompa László, 30. Dr. Csoboth Johanna, 31. Dr. Csoboth Johanna AUGUSZTUS 1. Dr. Gregó Sándor (búcsú másnapja), 2. Dr. Csoboth Johanna, Dr. Kishonti Attila, 4. Dr. Faddi Zoltán, 5. Dr. Mikó Attila Csak SÜR GŐS és ÉLET VE SZÉ LYES eset ben ve he tő igény be! Ellátási területe: Borota, Já nos hal ma és Kéleshalom bel- és külte rü le te. Ideje: munkanap okon: du. 17 órá tól másnap reg gel 7 órá ig tart. Hét vé gén és ün nep nap okon: pén te ken ill. az ün ne pet meg elő ző nap 17 órá tól hét főn ill. az ün ne pet kö ve tő nap reg ge lén 7 órá ig tart. He lye: Or vo si ren de lő Já nos hal ma, Arany J. u. 13 Te le fon: (06) 77/ Or vo si ügye let Anya köny vi hí rek Lapunk legközelebb augusztus 5-én jelenik meg Kezelés és tanfolyamok, Szalai Csaba Koppány természetgyógyász Japán masszázs! / született Rostás Klaudia Beáta (Anyja neve: Korda Beáta), Bükk Bianka (an.: Szűcs Bernadett), Samu Fanni Száva (an.: Samu Kriszta Fanni), Kolompár Mirella (an.: Kolompár Henrietta), Kolompár Patrik (an.: Burai Anikó), Raffai István (an.: Varga Veronika). GRATULÁLUNK! 2011 június hónapban forrás: Jánoshalma Rendőrőrs Rendőrségi hírek A jánoshalmi rendőrőrs indokolt esetben a 06-20/ telefonszámon hívható éjjel nappal Petróczky Fe renc Petróczky Fe renc házasságot kötött Szépségpatika Miskolczi Nóra Fodrász, pedikűrös, talpmasszőr Jánoshalma, Remete u. 43. Időpont egyeztetés alapján Tel: 06-70/ Elfekvő autó és traktor alkatrészek, tartozékok, felszerelések (MTZ,IFA,UAZ,ZUK,LADA, stb.) csapágy, szimering,ékszij. Jánoshalma, Czobor u. 21. Tel: 06-70/ Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za tá nak lap ja Meg je le nik: havonta Alapító: Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za ta 6440 Já nos hal ma, Bé ke tér 1. Kiadja: Zsikor Bt. Ügyvezető Blázsik Sándor Levélcím: Jánoshalma, Jókai u. 11. Szerkesztésért felel: Ágoston István a Szerkesztőbizottság elnöke. Szer kesz tő ség cí me: 6440 Já nos hal ma, Bé ke tér 1 hunyadinepe@gmail.com Ké szül: Kó pia Nyomdaipari Kft. nyomdájában, Ügyvezető: Lihtenberger Csilla Kis kun ha las, Bükkönyös u. 6. ISSN Nyomdai előkészítés: Zsikor Bt. Terjesztést a kiadó saját hálózata végzi. Megvásárolható Jánoshalma nagyobb üzleteiben Ne váljon bűncselekmény áldozatává! Tolnai István és Zámbó Mária Tóth Ferenc és Bálint Brigitta Zöldség és gyümölcs reklám áron! 3 egymást követő szombaton - július és 16. egyes termékek árából óriási árengedmény! Óriási dinnye akció!

Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja

Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja Megjelenik minden hónap első péntekén BAJNOK CSAPAT! Ára: 170 forint XVI. év fo lyam 7. szám Jánoshalmi Napok 2011 A Gara elleni 1:0-ás hazai győzelem

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 1. melléklet FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 7 vezér (Szabadmájus) tér Alkotmány utca Arany J. utca Attila utca Akác utca Batthyány

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Beszámoló. a lejárt határidejű határozatokról. Képviselő-testület április 21 - i ülésére

Beszámoló. a lejárt határidejű határozatokról. Képviselő-testület április 21 - i ülésére Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról Képviselő-testület 2016. április 21 - i ülésére 217/2015.(XII.10)Kt. sz. Szondy u. 7. sz. alatti ingatlan Önkormányzat részére történő felajánlásáról Jánoshalma

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Felhívás I. Böszörményi Ízek Fesztiválja 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Hajdúböszörményben megrendezésre kerül az I. Böszörményi Ízek Fesztiválja, a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú iskola Országos,, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredmények

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Rendelet-tervezet. Jánoshalma Város Képviselő-testülete október 18-i ülésére

Rendelet-tervezet. Jánoshalma Város Képviselő-testülete október 18-i ülésére Rendelet-tervezet Jánoshalma Város Képviselő-testülete 2018. október 18-i ülésére A rendelet-tervezet címe: Az önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodási szabályairól szóló 17/2012.(IX.14.) önkormányzati

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

A parlagfű mentesítés jogi háttere és a 2013-as szezon tapasztalatai

A parlagfű mentesítés jogi háttere és a 2013-as szezon tapasztalatai A parlagfű mentesítés jogi háttere és a 2013-as szezon tapasztalatai Avar Kálmán osztályvezető Vas Megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága Vasszécseny 2014.02.07. 1 Vonatkozó jogszabályok

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 12-i rendkívüli testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 12-i rendkívüli testületi üléséről Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2011. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 12-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett VERSENYKIÍRÁS Az Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett 15. Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklési minősítő verseny az 5-6.; 7-8. és 9-12. évfolyamos tanulók számára A verseny

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által Kossuth Morzsák November 11.: Márton nap alkalmából ismét összegyűlt az iskola apraja-nagyja. A 4. osztály már a délelőtt folyamán is szorgoskodott a konyhában, hogy vendégül láthassák társaikat. Mert

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről

Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről A verseny megrendezésének időpontja: 2017.04.07-08. rendező intézményének neve: KRK Szilády Áron szervezőjének neve, beosztása: Gavlikné

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Az ülés helye: Dunaújváros, Városháza tér 1. "A" épület, földszinti Díszterem. Javasolt napirendek:

M E G H Í V Ó. Az ülés helye: Dunaújváros, Városháza tér 1. A épület, földszinti Díszterem. Javasolt napirendek: tényle- DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁG Dunaújváros, Városháza tér 1. (06-25) 544-148 E-mail: human2@pmh.dunanet.hu M E G H Í V Ó Dunaújváros Megyei

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat Szentes Város Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: U-18185/2010. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Intézményi SZMSZ-ek módosítása és a módosított SZMSZ-ek jóváhagyása Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

fogadható fő b. nyári gyermek-és ifjúsági felügyelői, szervezési feladatok megvalósítása, c. közösségi munkavállalás (pl. szórólapozás).

fogadható fő b. nyári gyermek-és ifjúsági felügyelői, szervezési feladatok megvalósítása, c. közösségi munkavállalás (pl. szórólapozás). 1.Kunszentmi klós Város Önkormányzata dr. Kelemen Henrietta jegyző a. Kunszentmiklós Város által szervezett szervezésében, lebonyolításában, b. nyári gyermek-és ifjúsági táborokban segítői, felügyelői,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 24. HÍRLEVÉL Oldal 2 KÖSZÖNŐ LEVÉL A Mintaprogram a minőségi időskorért program részeként az Alapítvány Alsómocsoládért gondozásában a nemzetközi gyakorlatban

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 39/2014. (VI. 10.) számú BKt. határozat 40/2014. (VI. 10.) számú BKt. határozat 41/2014.

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a a Képviselő-testület 2013. november 25-i ülésére Tervezett döntés: 1 db határozat ELŐTERJESZTÉS Véleményező Biz.: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Döntés: Egyszerű többségi, nyílt szavazással Előterjesztő:

Részletesebben

Eger, április 26.

Eger, április 26. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS ZF Lenksysteme Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2015. április 26. Időpont : 2014. április

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 510-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018.

Részletesebben

2011. április 7-i ülésére

2011. április 7-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7-i ülésére Tárgy: Pályázati felhívás a dombóvári kisebbségi önkormányzatok részére elkülönített támogatási

Részletesebben