22. szám május hírmondó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "22. szám 2015. május hírmondó"

Átírás

1 22. szám május hírmondó Kövessen minket a facebookon is!

2 Ügyvezetői köszöntő Kedves Partnerünk! Az idei év első pár hónapja a várakozások és a bizakodás hónapjai voltak mind a vállalkozásunk mind pedig a pályázati szektor számára is egyaránt. Számos hír és információ merült fel a pályázatok megjelenését illetően, mely minden alkalommal új kihívások elé állított bennünket. Ügyvezetőként elmondhatom, hogy az akadályokat jól vettük, és a helyükön tudtuk kezelni azokat. Számos kampánnyal és megjelenéssel készültünk, valamint folyamatosan közvetítjük a friss pályázati híreket a pályázni vágyók felé. Várakozásainknak meg lett a gyümölcse, hiszen meghirdetésre került a évre szóló fejlesztési keret kormányhatározata, melyből kiderült az is, hogy melyik hónapban kerülnek kiírásra várhatóan a pályázatok a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében. Májusban megjelent az idei év első gazdaságfejlesztési pályázata. Végre eljött a mikor-, kis- és középvállalkozások ideje a pályázást illetően. A pályázat a külföldi piacra jutást támogatja, így végre nagyobb volumenben jelenhetnek meg a magyar termékek a nemzetközi piacokon. A pályázat beadására már június 22-től lehetőség nyílik a gyártó és feldolgozóiparban tevékenykedő cégeknek. A hosszú évek tapasztalatai azt igazolják, hogy minden pályázati anyag elkészítése, alapos és gondos előkészületeket igényel. Ennek tudatában, minden pályázó számára azt tudom tanácsolni, hogy időben kezdje meg a felkészülést a pályázati időszakra, ha a biztos elsők között szeretné benyújtani projektjét. Hírlevelünkben nem csak jövőbeli, hanem a közelmúlt eseményeiről is beszámolunk az olvasók számára. Ezen kívül két nyertes pályázatunk kerül bemutatásra, valamint egy érdekes cikket olvashatnak a környezettudatos építészetről, amit Tóth Annamária- okleveles építészmérnök munkatársunk készített a témában. Mindemellett büszkén említhetem, hogy vállalkozásunk Németországban is megnyitotta hannoveri irodáját, ahol teljes körű szolgáltatás nyújtással áll az ügyfelek részére. Kellemes és hasznos időtöltést kívánok! Harsányi Gábor ügyvezető igazgató, tulajdonos GoodWill Consulting Kft Budapest, Timur utca 74. Tel.: 06/ , Fax: 06/ Web:

3 Pályázati hírek Megjelent az idei év első jelentős pályázata! A GINOP kódszámú és Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázati felhívás látott napvilágot 2015 májusában. A vállalkozásoknak lehetőséget biztosítanak, hogy termékeiket a külföldi piacokon is bemutassák, későbbiekben értékesítsék. A pályázat keretén belül támogatás igényelhető a külföldi kiállításokon való megjelenésre, árubemutatók szervezésére. Nagy előny lehet továbbá a vállalkozásoknak, hogy a marketing eszközök elkészítésére, beszerzésére, piackutatásra, külpiaci és innovációs tanácsadásra, illetve média és reklám megjelenésre is elszámolhatják a támogatás összegét. A pályázatot június 22-től lehet benyújtani és a várható keretösszeg 5 milliárd forint. A vállalkozások a teljes projekt összegének 50 %-át igényelhetik a pályázat keretén belül, melynek mértéke minimum 1,5 millió forint, de maximum 20 millió forint lehet. Cégünk a Goodwill Consulting Kft. jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik hasonló típusú pályázatok elkészítésében és utógondozásában, így javasoljuk, hogy már most kezdjenek el felkészülni a pályázat beadására. Szolgáltatásaink: Lépjen kapcsolatba velünk, hogy megkönnyíthessük a készülődést! Pályázatírás Projektgenerálás Projekt menedzseri feladatok ellátása Garantált külpiaci kapcsolatok biztosítása Marketing stratégia elkészítése Személyre szabott, rugalmas árkialakítás Vállalkozásunk Közép-Európa aktív tanácsadói jelenlétének valamint jelentős piacra jutást támogató szakmai tapasztalatának köszönhetően, szolgáltatásait nem csak a hazai, de a külföldi országokban, így Romániában, Horvátországban, Bulgáriában és Németországban is KOMPLEX-en nyújtja.

4 Külföldi irodáink jelentik Irány Hannover! május 8-án bejegyzésre került a GoodWill cégcsoport új, németországi irodája Hannoverben, Alsó-Szászország tartományi központjában. A GoodWill Consulting Fördermittel- und Innovationsberatung GmbH elnevezésű vállalatunk Németországban is a pályázati források elnyerésében és lehívásában segíti üzleti és önkormányzati ügyfeleit, továbbá innovációs tanácsadással támogatjuk a fejlődő cégeket, és emellett kiemelt szerepet játszik az 5 Európai Uniós tagországban jelenlévő GoodWill irodák közötti üzleti kapcsolatok erősítésében. Miért Hannover? Hannover, ahogy Németországban nevezik: Hannover ist die Stadt der Innovation olyan innovációs központ, ahol az IT, a gép- és autógyártás, a gyógyszer- és biotechnológia nagyon erősen képviselteti magát; a tartományban működik a világ legnagyobb autógyártója, a Volkswagen, amely természetesen nagyon sok beszállító partnerrel dolgozik együtt és szeretne a későbbiekben dolgozni Kelet-Európából is. Hannover ideális helyszín számunkra. Külön szolgáltatási csomag keretében segítjük a magyar, román, bolgár és horvát cégek németországi üzleti jelenlétének kialakítását, emellett német cégek beruházásait szeretnénk minél nagyobb számban az érintett Kelet-Közép Európa országaiba vinni a kölcsönös gazdasági előnyök hasznosítása érdekében. Új cégünk folyamatosan alakítja ki szakértői csapatát és együttműködési rendszerét, valamint zajlik a további németországi telephelyek kialakításának a tervezése is. Amennyiben segíteni tudjuk cége németországi megjelenését, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken. Vasvári Ferenc ügyvezető GoodWill Consulting Fördermittel- und Innovationsberatung GmbH

5 Gratulálunk! Megvannak az első nyertesek! Május közepén meghirdették a GINOP első kiírásának nyertes listáját! A pályázatokat tavaly novemberben lehetett beadni, már az új elektronikus felületen, a FAIR rendszeren keresztül. Két kiírásról volt szó, az egyikben gyártó cégek kapacitás fejlesztési projektjei kerültek támogatásra, a másik kiírás szintén a gyártó cégeket célozta, ebben külföldi piacra jutási tevékenységekre kaphattak forrást a kedvezményezettek. Három héttel korábban első körben hétfőn, második körben pénteken hirdettek nyertes listát, mely az alábbi linken tekinthető meg: https://palyker.fair. gov.hu/?page=nyertes_lista. A novemberi kiíráskor mindkét kiírás 5-5 milliárdos keretösszeggel jelent meg, de az első napos túljelentkezés miatt a kapacitásbővítő pályázat keretösszege mára már 17 milliárdos, míg a külpiaci megjelenést támogatónál egyelőre 1,5 milliárdos. Mivel ezt a keretet még nem fedi le a jelenlegi nyertes lista, ezért a következő pár hétben várhatóan további nyerteseket hirdetnek majd. Sok hír szólt arról, hogy amíg itt a nyerteseket ki nem hirdetik, addig nem lesz beadható az újabb termelési kapacitásbővítő pályázat, hogy ne legyen olyan pályázó, aki nem tudja, hogy be kell-e adnia újra a pályázatát vagy már első körben nyert támogatást a fejlesztésére. Az első percek... A novemberi beadáskor jellemző volt, hogy az első percekben nagy túljelentkezés alakult ki, olyanynyira, hogy az 5. percben beadott pályázatok már as sorszámot kaptak. A kiírásban előzetesen 400 pályázatot vártak, ezekre a keret tehát 5 perc alatt kimerült. Ugyanez a pályázó kedv és tendencia várható a gazdaságfejlesztési pályázatok legtöbbjénél, így a jól előkészített, összerakott projektek nagy előnyt fognak élvezni. Jelentheti ez egy gépbeszerzés esetén az árajánlatok meglétét, de akár egy építési projektnél a megfelelő engedélyek, költségvetés beszerzését a beadáshoz. A pályázatok meghirdetését követően minimum 30 nap áll majd mindenki rendelkezésére a projekt elkészítésére, hiszen a palyazat.gov.hu oldalon történő megjelenést követően 30 nap múlva lesz legkorábban lehetőség a pályázat beadására. Jó tanács tehát, mindenki készüljön, remélhetőleg most már tényleg jön a Széchenyi2020 pályázati dömping! Lehoczky Tibor vezető pályázati tanácsadó, csoportvezető

6 Rendezvények Rendezvények és események, melyeken májusban megjelentünk A magyar Pékek és Cukrászok részére rendezett konferenciával egybekötött termékbemutatón a Sonnefeld jóvoltából cégünk is előadást tarthatott. Madarász András vállalatunk Értékesítési igazgatója beavatta a résztvevőket a várható pályázati lehetőségekbe. A rendezvényen jellemzően pékek és cukrászok képviseltették magukat, így első sorban a gyártó tevékenységgel rendelkező vállalkozások számára ismertette a pályázatokat. A GINOP és VEKOP programokon belül szóba kerültek az energetikai és kapacitásbővítést támogató pályázatok A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara épületében került megrendezésre a hónapban második rendezvényünk, melyen Lehoczky Tibor vezető pályázatíró és csoportvezető tartott előadást. Az esemény alkalmával a résztvevőknek alkalmuk nyílt kérdéseik feltételére akár a megjelenő pályázatokkal, akár egyéb a területet érintő témákkal kapcsolatban. Az előadás célzottan a GINOP pályázati lehetőségek bemutatását szolgálta, de nagy örömünkre szolgál, hogy interaktív résztvevőket ismerhettünk meg A MEHI azaz a Magyar Energiahatékonysági Intézet a Siemes Zrt. közreműködésével megrendezte az Energiahatékonyságot Magyarországnak! új források, új szabályozások, új lehetőségek című konferenciát, melyen a Goodwill Consulting Kft. is képviseltette magát. Torma Erzsébet cégünk vezető pályázati tanácsadója, csoportvezetője beavatta a résztvevőket a következő ciklusban várható, energiahatékonyságot célzó pályázati lehetőségekbe. Felhívta a figyelmét a főként elektronikában, illetve kivitelezésben jártas cégeknek, hogy a pályázat megvalósítása során is fontos szerepet tölthetnek be. Természetesen a pályázás és pályáztatás rájuk is vonatkozik, így biztatjuk továbbra is az érdeklődőket, hogy ne habozzanak, mert a pályázati időszak elindult A Zöld Energia 8. Konferenciáján szintén szerepeltettük cégünket, ezzel is támogatva és becsülve a megújuló energiaforrások hasznosságát. A rendezvényen Gyurcsovics Márk a cégcsoport tervező mérnöke képviseltette magát és Radnai Róbert Projektmenedzser csoportvezető mutatta be a vállalkozásunk tevékenységét pár perces előadásában. A nagy érdeklődésre való tekintettel kollégáink több résztvevőt is felvilágosítottak a várható pályázati lehetőségekről A Nissan Gablini jóvoltából megrendezésre kerülhetett a GÉMOSZ újabb eseménye, melyen cégünk vezető pályázatíró és csoportvezetője Lehoczky Tibor tartott előadást. A Gépjármű márkakereskedők nagy érdeklődést mutattak a pályázati lehetőségek iránt, így megjelenésünkkel ismét emelhettük a rendezvény színvonalát.

7 Mérnöki tanulmány Ökologikus avagy öko-logikus építészet Ma már szinte divattá vált a környezetvédelem, a zöld gondolkodásmód, ugyanakkor ez most egy olyan divatirányzat, melyet érdemes és szükséges követnünk. De mi is az az ökologikus építészet? Az ökologikus építészet nem más, mint egy szemléletmód, mely a fenntarthatóság szempontjait tartja szem előtt, környezeti és épített kultúránk megőrzésén fáradozik. Az ökológia szóból eredeztethető, melynek jelentése: háztartástan, az élőlények és környezetük kölcsönhatásait vizsgáló tudomány. Azt a rengeteg feleslegesen felhasznált energiát, terhelést igyekszik csökkenteni ezzel a módszerrel, mely károsítja környezetünket. Emellett nem lehet elégszer hangsúlyozni a visszaforgatás, az újrahasznosítás és újrahasználat fontosságát. Hiszen rengeteg olyan termék, berendezési tárgy, ruha, használati tárgy vesz körül minket, melyet kis kreativitással újra használatba tudnánk állítani, ahelyett hogy hagynánk a polcon porosodni vagy egyszerűen kidobnánk. Gondolhatunk itt a raklapbútorokra, hullámkartonból készített bútorokra, illetve ennél is innovatívabb megoldásokra, mint például a PET-palackból kialakított fedett-nyitott parkolóra. Tegyünk érte! Sajnos manapság sokan a könnyebb utat választják, pedig ahhoz, hogy az ember sikereket érjen el, rengeteg befektetett munka szükséges. Ez az élet minden területére igaz, és ezt az áldozatot meg kell hozzuk környezetünk védelmében, és annak érdekében, hogy ne csak jelenünk, hanem jövőnk is legyen. Nem szabad csak legyintenünk, hogy úgyis lesz valahogy és elhaladnunk a probléma mellett. Tekintsünk a jövőre is! Az ökologikus építészet szorosan összefügg a fenntarthatósággal. Ez egy olyan fejlődési folyamatot jelent mind társadalmi, mind gazdasági téren, mely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét arra, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket. Az anyaghasználatnál előtérbe kerülnek a helyi építőanyagok, hogy a nagy távolságokból való szállítás ne terhelje környezetünket és nem mellesleg a költségeket se növelje, emellett alkalmazkodjon a helyi adottságokhoz. Illetve a természetes anyagok, azaz a kő, fa, föld a falak és födémek építésénél, nád, sás, gabonahulladék a tetőfedésnél és adalékanyagként, gyapjú hőszigetelésként. Az építőanyagoknál arra kell még figyelnünk, hogy az egészségünkre veszélyes anyagokat kerüljük, így például: a formaldehid tartalmú ragasztókat, festékeket, tisztítószereket, az allergén klór-fluor szénhidrogéneket, melyek műanyaghabok, dezodorok hajtógázai, közülük a legismertebb a freon gáz, a szálas anyagokat, kőzet és üveggyapotot, melyek a tüdőt károsíthatják, illetve a nehézfémeket, radioaktív anyagokat.

8 Mérnöki tanulmány Az épületszerkezetek kialakításánál arra törekszünk, hogy védelmet biztosítson és szabályozza a belső téri komfortérzetet, a határoló szerkezetek úgynevezett harmadik bőrként viselkedjenek, lélegezzenek. Épülethasználat során energia- és víztakarékos berendezések, megújuló energiaforrások használatára törekedjünk. Erre manapság rengeteg lehetőségünk van: Mi az amiből kedvünkre válogathatunk? A napenergiát hasznosíthatjuk napelemmel, amely a napsugárzást közvetlenül villamos energiává alakítja. Vagy akár napkollektorral, hiszen ez az eszköz napenergia felhasználásával közvetlenül állít elő fűtésre, vízmelegítésre használható hőenergiát. A levegőből, vízből vagy földből nyert energia hasznosítására alkalmas a hőszivattyú, mely az alacsonyabb hőmérsékletű környezetből hőt von el és azt magasabb hőmérsékletű helyre szállítja, illetve fordítva. Tehát hűtésre és fűtésre egyaránt használható. Az energetikai célra hasznosítható biomasszát szerves anyagok, hulladékok vagy kifejezetten az energiaágazat céljaira termesztett növényi nyersanyagok, azaz energianövények alkotják. A biomasszát tekintve beszélhetünk növényi, állati vagy vegyes eredetű anyagról. Szélenergia hasznosítás esetén épületre szélkerék, ipari hasznosításra akár szélturbina is alkalmazható. A csapadékvíz hasznosítása öntözésre, mosásra vagy WC-öblítésre szintén jelentős környezetvédelmi megoldás lehet. Építkezünk vagy felújítunk? Ha építkezünk ezeket a szempontokat is szem előtt érdemes tartani. Fontos, hogy az épület kialakítása és működése illeszkedjen környezetünkhöz, a szerkezeti megoldások lehetővé tegyék a természettel való kommunikációt, anyagai ne károsítsák az egészséget, illetve az is fontos, hogy az épület mérete ne haladja meg az őt ellátó termelő terület nagyságát. Az ökologikus építészet szempontrendszerét követve egy egészséges, energiatakarékos, élhető épületet alakíthatunk ki, mely jó hatással van saját és környezetünk egészségére egyaránt. Tóth Annamária okleveles építészmérnök

9 Referenciák Danubia Alapfokú Művészeti Iskola A GoodWill Consulting Kft. segítségével és szakmai tapasztalatával a Danubia Alapfokú Művészeti Iskola Forint támogatást nyert el az Innovatív iskolák fejlesztésének 2. ütemében a TÁMOP C-14 kódú pályázati kiíráson. A pályázat keretében az iskola, olyan oktatás-nevelés programot tud kialakítani a jövőben, mely újszerű módszereket és eszközöket ad a pedagógusok kezébe, ami felületet biztosít továbbá a nevelési tevékenység színvonalának hosszú távú növeléséhez. A projekt közvetlen célja egy olyan projektterv kialakítása, mely elsősorban a tanulók kompetenciáira, személyiségére és attitűdjére fókuszálnak a jövőben. Ily módon a tervezett programok az alábbi célterületekre fognak irányulni, mint a tanulók személyiségfejlődése, kötelesség és felelősségtudatuk kialakítása, személyi nyelvi és informatikai kompetenciáik fejlesztése, a munkaerő piaci helyzetük javítása érdekében. A projekt hosszú távú célja, hogy a szempontok betartásával valamint a program összehangolt szervezésével a megalkotott módszertant úgy tudják beépíteni a szervezeti kultúrájukba, hogy a későbbiekben egy fejlettebb, hatékonyabb intézményi működést és oktatási tevékenységet tudjanak képviselni az által, hogy nagyobb figyelmet fordítanak a szociális és munkaerő-piaci problémák és hiányosságok orvoslására. Termelési kapacitásbővítés a Polyax Kft-nél Vállalkozásunk segítségével a Polyax Kft. közel 100 millió Forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül a Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP kódjelű pályázati kiíráson. A vállalat fő tevékenysége az alkatrészgyártás. Gyártókapacitása főként közepes-, és nagy szériaszámú precíziós alkatrészek gyártására alkalmas. A Polyax Kft. versenyelőnye abból adódik, hogy a teljes gyártási folyamatot biztosítja, tehát az alapanyag beszerzéstől kezdve a késztermékek kiszállításáig. Mindez a logisztikai származékos költségek csökkentését, a minőség stabil színvonalát egyaránt jelenti. Ellátja a gyártás során a CNC esztergálási megmunkálását, köszörülést és indukciós hőkezelést. A pályázat keretében új eszterga gépek kerültek beszerzésre, melynek beszerzésével a vállalkozás, a termelés volumenének 10%-os növekedése is megvalósul a jövőben. A kapacitások bővítésének köszönhetően új munkahelyek jönnek létre. Mindezek mellett a vállalkozás épületére 196 db IBC PolySol 250 típusú, polykristályos napelem modul kerül telepítésre. A napelemek csúcsteljesítménye összesen 49 kwp. A rendszer éves szinten kb kwh villamos-energiát fog kitermelni, mely jelentős mértékben fogja csökkenteni a villamos áram felhasználás költségeit. A telepítés során minden előírásnak eleget kívánnak tenni. Jelen projekt keretein belül az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése elsődleges cél, valamint a megújuló energiahordozó felhasználás növelése is a céljaik között szerepel, a környezetvédelemi szemléletformálás mellett.

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2011. január 19., szerda AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Pest megyén és Budapesten

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2015. június Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára 2015. június 9-én megjelent két új GINOP pályázat KKV-k kapacitásbővítésének

Részletesebben

Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban

Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban MSZÉSZ XLI. Közgyűlés Kujbus Krisztián, tanácsadó, OTP Hungaro- Projekt Kft. 2014. november12. 1 A 2014-2020-as fejlesztési időszak uniós forrásainak

Részletesebben

SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI MENETREND 2015

SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI MENETREND 2015 SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI MENETREND 2015 A 2007-2013 és a 2014-2020-as tervezési időszak összehasonlítása A 2007-2013 és a 2014-2020-as tervezési időszak összehasonlítása EURÓPA 2020 Stratégia: Hazai és

Részletesebben

Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások. Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft.

Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások. Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft. Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások Előadó: Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft. Egymásra épülő üzletágaink Finanszírozási tanácsadás Projektmenedzsment

Részletesebben

Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015

Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015 Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015 A gépbeszerzést, technológiai fejlesztést, munkaerő bővülést és piaci megjelenést tervező vállalkozások számíthatnak először forráslehetőségre.

Részletesebben

SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI MENTETREND 2015

SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI MENTETREND 2015 SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI MENTETREND 2015 FEJLESZTÉS POLITIKA UNIÓS SZABÁLYRENDSZERE EU EU 202 stratégia 11 tematikus cél >> 7zászlóshajó stratégia EU KOH. POL Kohéziós politika rendeletei (2014-2020) Szabályok

Részletesebben

Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban

Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály Budapest,

Részletesebben

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat melléklete 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Zöldségtermesztés a homokon szakmai konferencia Nyíradony, 2015.09.25. Tartalom

Részletesebben

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN Köszöntöm Önöket! Az előadás vázlata 1. A Rolling Consulting Hungary bemutatása 2. Pályázati lehetőségek a Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14.

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14. Az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energiaforrást támogató pályázati lehetőségek Havasi Patrícia Energia Központ Szolnok, 2011. április 14. Zöldgazdaság-fejlesztési

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A Fejlesztési program eszközrendszere: Energiahatékonyság Zöldenergia megújuló energiaforrások

Részletesebben

Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül Zöldgazdaság-fejlesztési program 1. prioritás: Egészséges, tiszta települések 2. prioritás: Vizeink jó kezelése 3. prioritás: Természeti értékeink jó kezelése

Részletesebben

Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye

Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye Seszták Oszkár A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Elnöke Nyíregyháza, 2012. június 19. Vázlat I. Változások II. Múlt III. Stratégiai céljaink IV.

Részletesebben

Előadó: Ambrus Tímea Terra-Tender Kft.

Előadó: Ambrus Tímea Terra-Tender Kft. Előadó: Ambrus Tímea Terra-Tender Kft. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) szerepe a legjelentősebb Hazai fejlesztések

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/8/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 25-i ülésére Tárgy: Döntés az Önkormányzatok és intézményeik

Részletesebben

HELYI HŐ, ÉS HŰTÉSI IGÉNY KIELÉGÍTÉSE MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOKKAL KEOP-4.1.0-B

HELYI HŐ, ÉS HŰTÉSI IGÉNY KIELÉGÍTÉSE MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOKKAL KEOP-4.1.0-B HELYI HŐ, ÉS HŰTÉSI IGÉNY KIELÉGÍTÉSE MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOKKAL KEOP-4.1.0-B Jelen pályázat célja: ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését.

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt.

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2015. március GINOP 2015 várható pályázatok Megnt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évi tervezett ütemezése. A várható pályázati

Részletesebben

Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozói pályázati lehetőségek Zalaszentgrót, 2015. május 21. Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 1995. január 9-én

Részletesebben

Intézményrendszernek végzett munkák

Intézményrendszernek végzett munkák Boza Pál HDI Consulting Kft. 2013. október 29. Budapest HDI Consulting Kft. Intézményrendszernek végzett munkák KEOP IH számára pályázati konstrukciók előkészítése pl. KEOP 4.3.1 Norvég Alap energiahatékonysági

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA TARTALOM I. HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 1. KEHOP, GINOP 2014-2020 2. Pályázatok előkészítése II. ENERGIA HATÉKONY VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEK

Részletesebben

Pályázati tapasztalatok és lehetőségek KEOP. Kovács József tanácsadó Eubility Group Kft.

Pályázati tapasztalatok és lehetőségek KEOP. Kovács József tanácsadó Eubility Group Kft. Pályázati tapasztalatok és lehetőségek KEOP Kovács József tanácsadó Eubility Group Kft. Jelen és közelmúlt támogatási rendszere 1. ÚMFT-Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) 2. Új Magyarország Vidékfejlesztési

Részletesebben

Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a KEOP keretein belül

Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a KEOP keretein belül Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a KEOP keretein belül 2010. február1. KEOP-2009-4.2.0/A: Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal A konstrukció ösztönözni és támogatni

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 2015. ÉVI LEHETŐSÉGEK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 2015. ÉVI LEHETŐSÉGEK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 2015. ÉVI LEHETŐSÉGEK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN Milos Katalin Főosztályvezető Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes

Részletesebben

lyázatok lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m

lyázatok lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m Energetikai témájút KEOP-pály lyázatok Az önellátó energiagazdálkod lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m 25. 1 Pályázni válság idején? Milyen kiutat

Részletesebben

2014-2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014.10.16.

2014-2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014.10.16. 2014-2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014.10.16. TEMATIKA Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás Operatív programok VEKOP, GINOP Támogatás intenzitás Várható pályázatok HÁTTÉR ÉS ALAPFOGALMAK Főbb

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban

Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Kiss Balázs Energia Központ Debrecen, 2011. április

Részletesebben

Az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásairól

Az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásairól Pénzt a legjobb helyre és a leggyorsabban -2011. február 10. - Az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásairól TARTALOM 1. ÚSZT-ről általában 2. Támogatási lehetőségek 3. Kérdések, konkrét projektek ÚSZT-RŐL

Részletesebben

AKTUÁLIS PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK

AKTUÁLIS PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK AKTUÁLIS PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK 2015. szeptember Amennyiben egy pályázati kiírás felkelti érdeklődését és további információkat szeretne kapni róla, azt kérjük jelezze a jobb oldalon található jelölőnégyzetben,

Részletesebben

Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft

Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft Környezetvédelemi és Energetikai fejlesztések támogatási lehetőségei 2007-13 KEOP Energia prioritások Megújuló energiaforrás felhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek ERFA alapú támogatás KMR

Részletesebben

Fejlesztési projektjeink eredményei

Fejlesztési projektjeink eredményei Fejlesztési projektjeink eredményei 1 www.bosch.hu Fejlesztési projektjeink eredményei 2 Miskolc Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2003 nyarán alakult,

Részletesebben

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban.

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban. Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Tisztelt Vállalkozó Ügyfelünk! Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban. MÓDOSULT A TELEPHELY

Részletesebben

Széchenyi2020 első vállalkozói pályázatai

Széchenyi2020 első vállalkozói pályázatai Széchenyi2020 első vállalkozói pályázatai Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2014.10.22. Készítette: ECONOSERVE Pályázati Kft. Büki Péter Benedek Bálint Tematika Széchenyi2020 Pályázati

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁS HASZNOSÍTÁSSAL KOMBINÁLVA KEOP-2012-5.5.0/B

ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁS HASZNOSÍTÁSSAL KOMBINÁLVA KEOP-2012-5.5.0/B ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁS HASZNOSÍTÁSSAL KOMBINÁLVA KEOP-2012-5.5.0/B Jelen konstrukció célja: ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító

Részletesebben

Pályázati lehetőségek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT.

Pályázati lehetőségek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. Pályázati lehetőségek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM Céljai:

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Megújult pályázatkezelési folyamat a MAG Zrt-nél 1. Pályázatkezelési folyamat Társadalmi egyeztetés a kiírást megelőzően Egyszerűsített eljárásrendek

Részletesebben

2. Technológia és infrastrukturális beruházások

2. Technológia és infrastrukturális beruházások 2010. június 08., kedd FONTOSABB AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA 2010. ÉVBEN 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Támogatás mértéke: max. 40 50% (jellegtől és helyszíntől

Részletesebben

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, Kis- és

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Az Új Széchenyi Terv kiemelt céljai 1. Foglalkoztatás dinamikus növelése Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés Stratégia alkotás Kitörési pontok

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2011

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2011 ÚJ SZÉCHENYI TERV 2011 USZT pályázati kírások 2011 I. félévében Vállalakozásfejlesztés Témakör Ki pályázhat? Támogatás összege Logisztikai- és raktárfejlesztés Budapesten) Kis- és középvállalkozás Nagyvállalat

Részletesebben

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17.

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. 2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök

Részletesebben

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012.

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. Zöldenergia Konferencia Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. június 14 A zöldenergia szerepe a hazai energiatermelés és felhasználás

Részletesebben

A hamarosan megjelenő GINOP pályázat prioritásai, keretösszegei és várható pályázatok száma

A hamarosan megjelenő GINOP pályázat prioritásai, keretösszegei és várható pályázatok száma A hamarosan megjelenő GINOP pályázat ai, keretösszegei és várható pályázatok száma 2014-2020 Uniós források kb. 133 pályázat kb. 2733 milliárd Ft 2015 GINOP kb. 70 pályázat kb. 830 milliárd Ft Várható

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZÉCHENYI 2020 - GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM BEMUTATÁSA Boór Tamás Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős

Részletesebben

PÁLYÁZATOK BEMUTATÁSA 2012. SZEPTEMBER 27. 1

PÁLYÁZATOK BEMUTATÁSA 2012. SZEPTEMBER 27. 1 Kovács Ibolya Krisztina Ügyvezető igazgató PÁLYÁZATOK BEMUTATÁSA 2012. SZEPTEMBER 27. 1 Új Széchenyi Terv Innovációs pályázati lehetőségei Előadás vázlata I. Feltételek II. ÚSzT - Tudomány Innováció Program

Részletesebben

ALTERNATÍV V ENERGIÁK

ALTERNATÍV V ENERGIÁK ALTERNATÍV V ENERGIÁK HASZNOSÍTÁSÁNAK NAK LEHETŐSÉGEI AZ ÖNKORMÁNYZATI NYZATI SZFÉRÁBAN ZÖLD ENERGIA KONFERENCIA 2011-10 10-26. Juhász János J villamosmérn rnök CÉGÜNK TEVÉKENYS KENYSÉGI KÖREK Alternatív

Részletesebben

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Erősségeink Több mint 50 magasan képzett fejlesztési szakértő 700-800 vállalati ügyfél, 150 önkormányzat Több mint 90 Mrd Ft elnyert támogatás

Részletesebben

TÁMOP 2.5.3.B-12/1. Jogsegély-szolgálat fejlesztése a konvergencia régiókban

TÁMOP 2.5.3.B-12/1. Jogsegély-szolgálat fejlesztése a konvergencia régiókban TÁMOP 2.5.3.B-12/1 Jogsegély-szolgálat fejlesztése a konvergencia régiókban Pályázók köre: szakszervezet, egyéb munkavállalói érdekképviselet, munkáltatói, tulajdonosi érdekképviselet, egyéb egyesület,

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály

Részletesebben

Heves Megye Területfejlesztési Programja 2014-2020

Heves Megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 A Károly Róbert Főiskola kutatási eredményeinek hasznosítása a gyakorlatban konferencia 2014. július 1. Heves Megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 Domján Róbert osztályvezető Területfejlesztési

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

A gazdaságfejlesztés jelene, jövője. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A gazdaságfejlesztés jelene, jövője. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A gazdaságfejlesztés jelene, jövője Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák szervezete és működése Budapesti székhellyel országos hálózat Régiós

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZÉCHENYI 2020 - GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM BEMUTATÁSA

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZÉCHENYI 2020 - GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM BEMUTATÁSA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZÉCHENYI 2020 - GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM BEMUTATÁSA Dr. Szabados Zsuzsa osztályvezető Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok

Részletesebben

Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése. Kódszám: KMOP-3.3.3-13.

Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése. Kódszám: KMOP-3.3.3-13. Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése Kódszám: KMOP-3.3.3-13. Támogatható tevékenységek köre I. Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenergia-,

Részletesebben

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében AJÁNLAT 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.

Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz. Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzat

Részletesebben

Klaszter konferencia 2013

Klaszter konferencia 2013 Klaszter konferencia 2013 Klasztersorsok Magyarországon szekció Az ArchEnerg Akkreditált Innovációs Klaszter élettörténete Szügyi György Innovációs és szervezetfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2011. ÁPRILIS

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2011. ÁPRILIS Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk figyelmébe ajánlani partnerünk, a Menedzsment Fórum szervezésében megrendezésre kerülı Pályázati Konferenciát. Partnereink 10 %-os kedvezményre jogosultak

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZÉCHENYI 2020 - GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM BEMUTATÁSA

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZÉCHENYI 2020 - GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM BEMUTATÁSA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZÉCHENYI 2020 - GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM BEMUTATÁSA Milos Katalin- Főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért

Részletesebben

Helyi hő és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal KEOP-2012-4.10/A

Helyi hő és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal KEOP-2012-4.10/A Helyi hő és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal KEOP-2012-4.10/A Jelen pályázat célja: Vissza nem térítendő támogatás formájában támogatni a következő technológiáknak az épületek

Részletesebben

ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása. Vámosi Gábor igazgató

ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása. Vámosi Gábor igazgató ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása Vámosi Gábor igazgató 1 Megalakulás Az intézmény az Intelligens Energia Európa Program támogatásával alakult meg 2009. március 6-án Tulajdonosok:

Részletesebben

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon Dr. BALOGH Zoltán Ph.D. nemzetközi ügyek csoport vezetője Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

Aktuális és várható pályázati konstrukciók a KEOP-on belül Gáspárné Hasznosi Krisztina 2013.04.26. Makó

Aktuális és várható pályázati konstrukciók a KEOP-on belül Gáspárné Hasznosi Krisztina 2013.04.26. Makó Aktuális és várható pályázati konstrukciók a KEOP-on belül Gáspárné Hasznosi Krisztina 2013.04.26. Makó Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása,

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

KEOP-2012. évi kiírások aktualitásai

KEOP-2012. évi kiírások aktualitásai KEOP-2012. évi kiírások aktualitásai KEOP Pályázati rendszerek ENERGIA Rendelkezésre álló források: 1. prioritás: Egészséges, tiszta települések, keret: 734.5 Mrd Ft 2. prioritás: Vizeink jó kezelése,

Részletesebben

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások Romvári Róbert tervezési referens Magyar Tanyákért Programiroda NAKVI Tanyák és aprófalvak Magyarországon Budapest, 2014. 12. 16. Amiről szó lesz

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Siba Ignác, Irányító Hatóság Új Széchenyi Terv 1. Foglalkoztatás Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés: Stratégia alkotás Kitörési pontok meghatározása

Részletesebben

GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA

GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek

Részletesebben

Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)

Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Barta E. Gyula, vezérigazgató 2011. január 19.

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Barta E. Gyula, vezérigazgató 2011. január 19. Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Barta E. Gyula, vezérigazgató 2011. január 19. Megújult fejlesztéspolitika Rövidebb bírálati idő, automatikus értékelés Felesleges jelentéstételi kötelezettség

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztési Program

Vállalkozásfejlesztési Program Támogatás megnevezése: Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 32 000 000 000.- HUF Jelen pályázati kiírás célja kis- és középvállalkozások különféle belsı fejlesztéseinek

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020. Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020. Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020 Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra Gazdaságfejlesztési és Innovációs

Részletesebben

TÁMOP- 1.4.4.-08/1 rségi Foglalkoztatási Partnerség

TÁMOP- 1.4.4.-08/1 rségi Foglalkoztatási Partnerség TÁMOP- 1.4.4.-08/1 Ajka TérsT rségi Foglalkoztatási Partnerség létrehozása és s mőködtetm dtetése Az ÚSZT legfontosabb céljai Az ÚSZT legfıbb céljai Az Új Széchenyi Terv középpontjában a foglalkoztatás

Részletesebben

Előadó: Durszt Anikó Terra-Tender Kft.

Előadó: Durszt Anikó Terra-Tender Kft. Előadó: Durszt Anikó Terra-Tender Kft. A 2007-2013. évi európai uniós fejlesztési ciklus zárása 2015. év végéig ki kell fizetni az előző ciklusban leszerződött összes projektet A Miniszterelnökség nyilvánosságra

Részletesebben

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2008. (III.28.) sz. rendelete

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2008. (III.28.) sz. rendelete Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 4/008. (III.8.) sz. rendelete a Nemzeti Energiatakarékossági Program energiatakarékossági pályázatainak önkormányzati támogatásáról Tata Város Önkormányzati

Részletesebben

Környezetipari és Megújuló Energetikai Kompetenciaés Innovációs Központ (KÖMEKIK)

Környezetipari és Megújuló Energetikai Kompetenciaés Innovációs Központ (KÖMEKIK) Környezetipari és Megújuló Energetikai Kompetenciaés Innovációs Központ (KÖMEKIK) tudományos tanácsadó Kapos ITK Kht. Kompetenciaközpont konzorciumi tagok és munkatársak Kapos ITK Kht. Görcs Nóra (okl.

Részletesebben

Az új Széchenyi Terv (ÚSzT) vállalkozásfejlesztési támogatási lehetőségei

Az új Széchenyi Terv (ÚSzT) vállalkozásfejlesztési támogatási lehetőségei European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet Az új Széchenyi Terv (ÚSzT) vállalkozásfejlesztési támogatási lehetőségei Pályázatírás Vállalati, vállalkozói szektor gépbeszerzés, technológiai

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉS A 2020 PÁLYÁZATAIRA, AKTUÁLIS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AZOK PÉNZÜGYI MEGOLDÁSAI. Csábi-Kiri Marietta Tóth András

FELKÉSZÜLÉS A 2020 PÁLYÁZATAIRA, AKTUÁLIS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AZOK PÉNZÜGYI MEGOLDÁSAI. Csábi-Kiri Marietta Tóth András FELKÉSZÜLÉS A 2020 PÁLYÁZATAIRA, AKTUÁLIS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÉS AZOK PÉNZÜGYI MEGOLDÁSAI Csábi-Kiri Marietta Tóth András A CÉGCSOPORT TEVÉKENYSÉG Tőkebefektetés Határozott időre kisebbségi tulajdonrész

Részletesebben

Martfű általános bemutatása

Martfű általános bemutatása 2014 Martfű általános bemutatása Martfű földrajzi elhelyezkedése Megújuló lehetőségek: Kedvezőek a helyi adottságok a napenergia és a szélenergia hasznosítására. Martfűn két termálkút működik: - Gyógyfürdő

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak. támogatása GINOP-1.2.2-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak. támogatása GINOP-1.2.2-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak Támogatás célja támogatása GINOP-1.2.2-15 A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. október 29.-i képviselő-testületi ülés 13-as számú - A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon

Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon Energia Másképp III., Heti Válasz Konferencia 2011. március 24. Dr. Németh Miklós, ügyvezető igazgató Projektfinanszírozási Igazgatóság OTP Bank

Részletesebben

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások Romvári Róbert tervezési referens Magyar Tanyákért Programiroda NAKVI Tanyavilág 2020 Szentkirály, 2015. 03. 11. Amiről szó lesz 1. Megújuló energiaforrások

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Debrecen, 2013.11.29.

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Debrecen, 2013.11.29. Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Debrecen, 2013.11.29. Partneri kapcsolat alakult ki az ügyfelekkel Projekt Partner Rendszer A Projekt Partneri Rendszer

Részletesebben

A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Balassagyarmat, 2013.május 09. Mizik András erdőmérnök Ipoly Erdő Zrt. Miért Zöldgazdaság? A Zöldgazdaság alapelvei:

Részletesebben

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Pécs, 2013.12.06.

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Pécs, 2013.12.06. Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Pécs, 2013.12.06. A bizalom megnyilvánul a megkeresésekben 80 000 74 000 76 000 70 000 Darabszámok 60 000

Részletesebben

Készítette: Sojnoczki József Credithungary Kft.

Készítette: Sojnoczki József Credithungary Kft. Készítette: Sojnoczki József Credithungary Kft. Lakáshitelek Lakástakarékpénztár Kamattámogatott lakáshitel Zöld hitelek Zöld hitel - K&H Energia takarékos finanszírozás Erste Ökohitel UniCredit Új Széchenyi-terv

Részletesebben