NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: VIZSGÁLAT MEGHATÁROZOTT MIKROORGANIZMUSOKRA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: VIZSGÁLAT MEGHATÁROZOTT MIKROORGANIZMUSOKRA"

Átírás

1 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur /2009: NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: VIZSGÁLAT MEGHATÁROZOTT MIKROORGANIZMUSOKRA 1. BEVEZETÉS Az alábbiakban leírt vizsgálatok lehetővé teszik az adott körülmények között kimutatható, meghatározott mikroorganizmusok távollétének vagy korlátozott jelenlétének megállapítását. A vizsgálatok kialakításának fő szempontja az volt, hogy egy adott anyagról vagy termékről megállapítható legyen: megfelel-e a mikrobiológiai minőségre megállapított követelménynek. Amennyiben a vizsgálatokat ebből a célból végezzük, az alábbi útmutatások szerint járjunk el, az előírt mintaszámot is figyelembe véve, és az eredményeket a következők szerint értelmezzük. Más mikrobiológiai eljárások, például automatizált módszerek is használhatók, amennyiben igazolták, hogy egyenértékűek a Gyógyszerkönyvben leírt módszerrel. 2. ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSOK A mintákat a általános fejezetben leírtak szerint készítjük elő. A termék esetleges antimikrobás hatását adott esetben amennyire lehetséges meg kell szüntetni vagy semlegesíteni kell, a általános fejezetben leírtak szerint. Amennyiben a mintaelőkészítésnél felületaktív anyagokat használunk, úgy a általános fejezetben leírtak szerint igazolni kell, hogy a mikroorganizusokra nem toxikusak és az inaktiválószerekkel nem összeférhetetlenek. 3. A TÁPTALAJOK MIKROORGANIZMUS-NÖVEKEDÉST ELŐSEGÍTŐ ÉS GÁTLÓ TULAJDONSÁGAI ÉS A VIZSGÁLAT ALKALMASSÁGA Meg kell állapítani, hogy a vizsgálat alkalmas-e mikroorganizmusok kimutatására a vizsgálandó termék jelenlétében. A módszer alkalmasságát újra igazolni kell, ha a módszerben vagy a termékben olyan változás történik, amely befolyásolhatja a vizsgálat eredményét REFERENCIATÖRZSEK KÉSZÍTÉSE

2 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur A referenciatörzsek stabilizált szuszpenzióit használjuk, illetve az alábbiak szerint referenciatörzseket készítünk. Oltócsíra-tenyészetet fenntartó módszereket (oltócsíra-rendszerek) alkalmazunk, oly módon, hogy a beoltáshoz használt életképes mikroorganizmusok az oltócsíra-törzstételhez képest legfeljebb 5 átoltásból származzanak Aerob mikroorganizmusok. Az egyes baktérium referenciatörzseket különkülön folyékony szója-kazein on vagy szója-kazein-agar on C-on órán át inkubáljuk. A Candida albicans referenciatörzset külön Sabouraud-glükóz-agar on vagy folyékony Sabouraud-glükóz on C-on 2 3 napig inkubáljuk. Staphylococcus aureus pl. ATCC 6538, NCIMB 9518, CIP 4.83 vagy NBRC 13276; Pseudomonas aeruginosa pl. ATCC 9027, NCIMB 8626, CIP vagy NBRC 13275; Escherichia coli pl. ATCC 8739, NCIMB 8545, CIP vagy NBRC 3972; Salmonella enterica ssp. enterica typhimurium szerotípus, pl. ATCC 14028, vagy más lehetőségként Salmonella enterica ssp. enterica abony szerotípus, pl. NBRC , NCTC 6017 vagy CIP 80.39; Candida albicans pl. ATCC 10231, NCPF 3179, IP vagy NBRC A szuszpenziók készítéséhez nátrium-klorid pepton tompítóoldatot (ph 7,0) vagy foszfát tompítóoldatot (ph 7,2) használunk. A szuszpenziókat 2 órán belül, illetve ha 2 8 C-on tároltuk 24 órán belül felhasználjuk Clostridiumok. A Clostridium sporogenes következő törzseit használjuk: pl. ATCC (NBRC 14293, NCIMB 12343, CIP ) vagy ATCC (NCTC 532 vagy CIP 79.03) vagy NBRC A clostridium-referenciatörzset anaerob körülmények között, clostridiumokhoz készült megerősített on C-on órán át szaporítjuk. A vizsgálati beoltásra a Cl. sporogenes vegetatív sejtjei friss szuszpenziójának készítése és azt követő hígítása alternatívájaként stabil spóraszuszpenzió is használható. A stabil szuszpenzió 2 8 C-on egy validált időtartamig eltartható NEGATÍV KONTROLL

3 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur A vizsgálati körülmények ellenőrzésére negatív kontroll vizsgálatot végzünk, melynek során a vizsgálandó készítmény helyett a választott hígítófolyadékot alkalmazzuk. Ebben mikroorganizmus-növekedés nem következhet be TÁPTALAJOK MIKROORGANIZMUS-NÖVEKEDÉST ELŐSEGÍTŐ ÉS GÁTLÓ TULAJDONSÁGAI A kész ok, valamint a szárított ból vagy az összetevőiből készített ok minden gyártási tételét vizsgáljuk. A táblázat szerint ellenőrizzük a releváns ok megfelelő tulajdonságait táblázat A ok mikroorganizmus-növekedést elősegítő, gátló és jelző tulajdonságai Vizsgálat epeálló Gram-negatív baktériumokra Vizsgálat Escherichia coli-ra Vizsgálat Salmonella-ra Táptalaj Tulajdonság Referenciatörzs Mossel-féle folyékony dúsító enterobaktériumokhoz kristályibolya-neutrálvörösepesavas-agar glükózzal MacConkey-féle folyékony MacConkey-féle agar Rappaport Vassiliadis-féle folyékony Salmonella-dúsító Xilóz-lizin-dezoxikolát-agar Szaporodás-serkentő Gátló Szaporodás-serkentő + jelző Szaporodás-serkentő Gátló Szaporodás-serkentő + jelző Szaporodás-serkentő Gátló Szaporodás-serkentő + jelző Jelző E. coli P. aeruginosa S. aureus E. coli P. aeruginosa E. coli S. aureus E. coli Salmonella enterica ssp. enterica typhimurium szerotípus vagy Salmonella enterica ssp. enterica abony szerotípus S. aureus Salmonella enterica ssp. enterica typhimurium szerotípus vagy Salmonella enterica ssp. enterica abony szerotípus E. coli

4 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur Vizsgálat Pseudomonas aeruginosa-ra Cetrimid-agar Szaporodás-serkentő Gátló P. aeruginosa E. coli Vizsgálat Staphylococcus aureus-ra Vizsgálat clostridiumokra Vizsgálat Candida albicans-ra Mannit-nátrium-klorid Megerősített clostridiumokhoz Szaporodás-serkentő + jelző Gátló Szaporodás-serkentő S. aureus E. coli Cl. sporogenes Columbia-agar Szaporodás-serkentő Cl. sporogenes Sabouraud-glükóz folyékony Sabouraud-glükóz-agar Szaporodás-serkentő Szaporodás-serkentő + jelző C. albicans C. albicans A mikroorganizmus-növekedést elősegítő tulajdonság vizsgálata folyékony ok esetén: a megfelelő adott mennyiségét kisszámú (legfeljebb 100 CFU) megfelelő mikroorganizmussal beoltjuk. A beoltott t a megadott hőmérsékleten legfeljebb a vizsgálatban megadott legrövidebb időtartamig inkubáljuk. A mikroorganizmus-növekedés tisztán látható legyen, és mértéke hasonló legyen a egy korábban vizsgált és előzetesen jóváhagyott gyártási tételéhez. A mikroorganizmus-növekedést elősegítő tulajdonság vizsgálata szilárd ok esetén: a felszíni szélesztéses módszert alkalmazzuk. A lemezeket kisszámú megfelelő mikroorganizmussal (legfeljebb 100 CFU) oltjuk be. A lemezeket a megadott hőmérsékleten legfeljebb a vizsgálatban megadott legrövidebb időtartamig inkubáljuk. A mikroorganizmus-növekedés hasonló mértékű legyen a egy korábban vizsgált és előzetesen jóváhagyott gyártási tételéhez. A gátló tulajdonság vizsgálata folyékony vagy szilárd ok esetén: a megfelelő t a megfelelő mikroorganizmus legalább 100 CFU mennyiségével beoltjuk. A okat a megadott hőmérsékleten legalább a vizsgálatban megadott leghosszabb időtartamig inkubáljuk. Mikroorganizmusszaporodás ne legyen megfigyelhető. A jelző tulajdonság vizsgálata: a felszíni szélesztéses módszert alkalmazzuk. A lemezeket kisszámú megfelelő mikroorganizmussal (legfeljebb 100 CFU) oltjuk be. A lemezeket a megadott hőmérsékleten annyi ideig inkubáljuk, ami a vizsgálatban megadott legrövidebb és leghosszabb időtartam közé esik. A mikroorganizmus-telepeknek küllemüket és jelző reakciójukat tekintve hasonlónak kell lenniük a egy korábban vizsgált és előzetesen jóváhagyott gyártási tételéhez.

5 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur A VIZSGÁLATI MÓDSZER ALKALMASSÁGA A mintaelőkészítést minden egyes vizsgálandó termék esetében a 4. rész megfelelő pontjában előírtak szerint végezzük el. Az egyes referenciatörzseket keverés közben adjuk az előírt hoz. A referenciatörzseket egyenként oltjuk be. A beoltott vizsgálati készítményben a mikroorganizmusok legfeljebb 100 CFU-nak megfelelő mennyiségét alkalmazzuk. A vizsgálatot a 4. rész megfelelő pontja szerint végezzük; a legrövidebb előírt inkubálási időt alkalmazzuk. A megadott mikroorganizmusokat a 4. részben előírt jelző reakciókkal kell kimutatni. A termék bármilyen antimikrobás hatása a vizsgálati módszer változtatását teszi szükségessé [lásd a általános cikkely pontját. Amennyiben nem semlegesíthető az adott termék antimikrobás aktivitása a vizsgálandó mirkoorganizmussal szemben, úgy azt kell feltételezni, hogy a gátolt mikroorganizmus nem lesz jelen a termékben. 4. A TERMÉKEK VIZSGÁLATA 4-1. EPEÁLLÓ GRAM-NEGATÍV BAKTÉRIUMOK Mintaelőkészítés és inkubálás. A általános cikkelyben leírtak alapján a vizsgálandó termék legalább 1 g-jának tízszeres hígításából mintát készítünk, azzal az eltéréssel, hogy hígítófolyadékként szója-kazein folyékony t használunk. Az összekeverést követően a mintát C-on annyi ideig inkubáljuk, amely elegendő a baktériumok újraélesztéséhez, szaporodásukhoz azonban nem (általában 2, de legfeljebb 5 óra) Vizsgálat mikroorganizmus távollétére. Hacsak nincs más előírás. A termék szerint készített, 1 g-nak megfelelő térfogatát enterobaktériumok dúsítására szánt Mossel-féle ba oltjuk. A beoltott t C-on órán át inkubáljuk. A termék megfelel a vizsgálat követelményének, ha telepek nem fejlődnek ki Kvantitatív vizsgálat Kiválasztás és átoltás. A szerint készített terméket és/vagy annak rendre 0,1, 0,01 és 0,001 g (vagy 0,1, 0,01 és 0,001 ml) terméket tartalmazó hígításait megfelelő mennyiségű enterobaktériumok dúsítására szánt Mossel-féle ba oltjuk. A beoltott t C-on órán át inkubáljuk. Ezt követően a tenyészeteket egyenként glükóztartalmú kristályibolya-neutrálvörös-

6 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur epesavas-agar lemezre oltjuk át. A lemezeket C-on órán át inkubáljuk Értékelés. A telepek megjelenése pozitív eredményt jelent. Feljegyezzük a termék legkisebb pozitív és a legnagyobb negatív eredményt adó mennyiségét. A táblázat alapján meghatározzuk a valószínű baktériumszámot táblázat Az eredmények értékelése Az egyes termékmennyiségek esetén kapott eredmények 0,1 g vagy 0,1 ml 0,01 g vagy 0,01 ml 0,001 g vagy 0,001 ml Valószínű baktériumszám 1 g termékre vonatkoztatva > >10 2 és < >10 és <10 2 < ESCHERICHIA COLI Mintaelőkészítés és inkubálás. A általános cikkelyben leírtak alapján a vizsgálandó termék legalább 1 g-jának tízszeres hígításából mintát készítünk. A minta 10 ml-ét vagy 1 g, ill. 1 ml terméknek megfelelő mennyiségét megfelelő mennyiségű (a 3-4. pont szerint vizsgált) szója-kazein folyékony ba oltjuk. Az összekeverést követően a beoltott t C-on órán át inkubáljuk Kiválasztás és átoltás. A tartály összerázását követően 1 ml szója-kazein folyékony t 100 ml MacConkey-ba viszünk át, és a keveréket C-on órán át inkubáljuk. Ezt követően Mac Conkey-agar-lemezre átoltva a lemezt C-on órán át inkubáljuk Értékelés. A telepek megjelenése E. coli lehetséges jelenlétére utal. Az eredmény azonosítási vizsgálatokkal erősíthető meg. A termék megfelel a vizsgálat követelményének, ha telepek nem jelennek meg, vagy ha az azonosítási vizsgálatok negatív eredményt adnak SALMONELLA Mintaelőkészítés és inkubálás. A általános cikkelyben leírtak alapján a vizsgálandó termékből mintát készítünk. A minta 10 g, ill. 10 ml

7 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur terméknek megfelelő mennyiségét megfelelő mennyiségű (a 3-4. pont szerint vizsgált) szója-kazein folyékony ba oltjuk. Az összekeverést követően a beoltott t C-on órán át inkubáljuk Kiválasztás és átoltás. 10 ml szója-kazein folyékony t 10 ml Salmonella dúsítására szánt Rappaport Vassiliadis-ba viszünk át, és a keveréket C-on órán át inkubáljuk. Ezt követően xilóz-lizindezoxikolát-agar ra átoltást végzünk, majd a lemezeket C-on órán át inkubáljuk Értékelés. Jól fejlett, vörös, esetleg fekete centrummal rendelkező telepek megjelenése Salmonella lehetséges jelenlétére utal. Az eredmény azonosítási vizsgálatokkal erősíthető meg. A termék megfelel a vizsgálat követelményének, ha a leírt küllemű telepek nem jelennek meg, vagy ha az azonosítási vizsgálatok negatív eredményt adnak PSEUDOMONAS AERUGINOSA Mintaelőkészítés és inkubálás. A általános cikkelyben ( B. A harmonizált módszer ) leírtak alapján a vizsgálandó termék legalább 1 g-jának tízszeres hígításából mintát készítünk. A minta 10 ml-ét vagy 1 g, ill. 1 ml terméknek megfelelő mennyiségét megfelelő mennyiségű (a 3-4. pont szerint vizsgált) szója-kazein folyékony ba oltjuk. Amennyiben transzdermális tapaszokat vizsgálunk, a minta általános cikkelyben ( B. A harmonizált módszer pont) leírtak alapján készült 1 tapasznak megfelelő térfogatát steril membránszűrőn szűrjük, majd 100 ml szója-kazein folyékony ba visszük. Az összekeverést követően a beoltott t C-on órán át inkubáljuk Kiválasztás és átoltás. Az átoltás cetrimid-agar-lemezre történik. Az inkubálás hőmérséklete C, időtartama óra Értékelés. A telepek megjelenése P. aeruginosa lehetséges jelenlétére utal. Az eredmény azonosítási vizsgálatokkal erősíthető meg. A termék megfelel a vizsgálat követelményének, ha a telepek nem jelennek meg, vagy ha az azonosítási vizsgálatok negatív eredményt adnak STAPHYLOCOCCUS AUREUS

8 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur Mintaelőkészítés és inkubálás. A általános cikkelyben leírtak alapján a vizsgálandó termék legalább 1 g-jának tízszeres hígításából mintát készítünk. A minta 10 ml-ét vagy 1 g, ill. 1 ml terméknek megfelelő mennyiségét megfelelő mennyiségű (a 3-4. pont szerint vizsgált) szója-kazein folyékony ba oltjuk. Amennyiben transzdermális tapaszokat vizsgálunk, a minta általános cikkelyben leírtak alapján készült 1 tapasznak megfelelő térfogatát steril membránszűrőn szűrjük, majd 100 ml szója-kazein folyékony ba visszük. Az összekeverést követően a beoltott t C-on órán át inkubáljuk Kiválasztás és átoltás. Az átoltás mannit-nátrium-klorid-agar-lemezre történik. Az inkubálás hőmérséklete C, időtartama óra Értékelés. Sárga/fehér, sárga zónával körülvett telepek megjelenése S. aureus lehetséges jelenlétére utal. Az eredmény azonosítási vizsgálatokkal erősíthető meg. A termék megfelel a vizsgálat követelményének, ha a leírt küllemű telepek nem jelennek meg, vagy ha az azonosítási vizsgálatok negatív eredményt adnak CLOSTRIDIUMOK Mintaelőkészítés és hőkezelés. A általános cikkelyben leírtak alapján a vizsgálandó termékből mintát készítünk. A mintából 2 egyenlő, a vizsgálandó termék 1 g-jának vagy 1 ml-ének megfelelő mennyiségű adagot veszünk., amelyek közül az egyiket 10 percig 80 C-on melegítjük, majd gyorsan lehűtjük, a másikat viszont nem melegítjük Kiválasztás és átoltás. A homogenizált aliquotok ml-ét két, egyenként 100 ml clostridiumokhoz készült megerősített t tartalmazó ( mm-es vagy más alkalmas méretű) tartályba visszük. A tartályokat anaerob körülmények között C-on 48 órán át inkubáljuk, majd mindkét edényből Columbia-agar ra átoltást végzünk, amelyet ismét C-on 48 órán át inkubálunk Értékelés. Endospórás vagy endospóráktól mentes, negatív kataláz-reakciót adó anaerob pálcák telepeinek megjelenése clostridiumok jelenlétére utal. A termék megfelel a vizsgálat követelményének, ha a Columbia-agaron nem fejlődnek ki anaerob telepek, vagy ha a kataláz-reakció pozitív CANDIDA ALBICANS

9 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur Mintaelőkészítés és inkubálás. A általános cikkelyben leírtak alapján a vizsgálandó termékből mintát készítünk. A minta 10 ml-ét vagy legalább 1 g, ill. 1 ml terméknek megfelelő mennyiségét 100 ml Sabouraud-glükóz folyékony ba oltjuk. Az összekeverést követően a beoltott t C-on 3 5 napig inkubáljuk Kiválasztás és átoltás. Az átoltás Sabouraud-glükóz-agar-lemezre történik. Az inkubálás hőmérséklete C, időtartama óra Értékelés. Fehér telepek megjelenése C. albicans lehetséges jelenlétére utal. Az eredmény azonosítási vizsgálatokkal erősíthető meg. A termék megfelel a vizsgálat követelményének, ha a leírt küllemű telepek nem jelennek meg, vagy ha az azonosítási vizsgálatok negatív eredményt adnak. A fejezet következő része tájékoztató jellegű. 5. AJÁNLOTT OLDATOK ÉS TÁPTALAJOK A következő oldatok és ok bizonyultak alkalmasnak a mikrobiológiai szennyezésekre előírt gyógyszerkönyvi vizsgálatokhoz. Más ok is használhatók, ha a vizsgálandó mikroorganizmusokra nézve hasonló növekedéselősegítő és gátló tulajdonságokkal rendelkeznek. Tompító törzsoldat. Egy -es mérőlombikban 34 g kálium-dihidrogénfoszfátot 500 ml tisztított vízben oldunk. Az oldat ph-ját nátrium-hidroxiddal 7,2 ± 0,2-re állítjuk be, majd térfogatát tisztított vízzel -re egészítjük ki. Homogenizálást követően a tompítóoldatot tartályokba töltjük, sterilezzük és 2 8 C-on tároljuk. Foszfát tompítóoldat (ph 7,2). A tompító törzsoldatot tisztított vízzel 1:800 V/V arányban elegyítjük. Az oldatot sterilezzük. pepton tompítóoldat (ph 7,0) Kálium-dihidrogén-foszfát Dinátrium-hidrogén-foszfát-dihidrát Pepton (hús- vagy kazeinpepton) 3,6 g 7,2 g; 0,067 M foszfáttal egyenértékű 4,3 g 1,0 g Az oldatot autoklávban validált ciklust alkalmazva sterilezzük.

10 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur Szója-kazein folyékony Kazeinpepton (pankreász-hidrolizátum) Szójapepton (papain-hidrolizátum) Dikálium-hidrogén-foszfát Glükóz-monohidrát 17,0 g 3,0 g 2,5 g 2,5 g A ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on 7,3 ± 0,2 legyen. A t autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük. Szója-kazein-agar Kazeinpepton (pankreász-hidrolizátum) Szójapepton (papain-hidrolizátum) 1 1 A ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on 7,3 ± 0,2 legyen. A t autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük. Sabouraud-glükóz-agar Glükóz Állati szövet (pepszin-hidrolizátum) és kazeinpepton (pankreász-hidrolizátum) 1:1 arányú elegye 40,0 g 1 A ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on 5,6 ± 0,2 legyen. A t autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük. Burgonya-glükóz-agar Burgonyafőzet Glükóz 200 g 20,0 g 1

11 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur A ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on 5,6 ± 0,2 legyen. A t autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük. Sabouraud-glükóz folyékony Glükóz Állati szövet (pepszin-hidrolizátum) és kazeinpepton (pankreász-hidrolizátum) 1:1 arányú elegye 20,0 g A ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on 5,6 ± 0,2 legyen. A t autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük. Mossel-féle folyékony dúsító enterobaktériumok vizsgálatához Zselatin (pankreász-hidrolizátum) Glükóz-monohidrát Szárított marhaepe Kálium-dihidrogén-foszfát Dinátrium-hidrogén-foszfát-dihidrát Brillantzöld 20,0 g 2,0 g 8,0 g 15 mg A ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on 7,2 ± 0,2 legyen. A t 100 C-on 30 percig melegítjük, majd késedelem nélkül lehűtjük. Kristályibolya-neutrálvörös-epesavas-agar glükózzal Élesztőkivonat Zselatin (pankreász-hidrolizátum) Epesavas sók Glükóz-monohidrát Neutrálvörös 3,0 g 7,0 g 1,5 g 1 30 mg

12 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur Kristályibolya 2 mg A ph-ját úgy állítjuk be, hogy melegítés után 25 C-on mért értéke 7,4 ± 0,2 legyen. A t forrásig melegítjük. Autoklávban nem szabad hevíteni. MacConkey-féle folyékony Zselatin (pankreász-hidrolizátum) Laktóz-monohidrát Szárított marhaepe Brómkrezolbíbor 20,0 g 10 mg A ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on 7,3 ± 0,2 legyen. A t autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük. MacConkey-agar Zselatin (pankreász-hidrolizátum) Pepton (hús- és kazeinpepton) Laktóz-monohidrát Epesavas sók Neutrálvörös Kristályibolya 17,0 g 3,0 g 1,5 g 13,5 g 30,0 mg 1 mg A ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on 7,1 ± 0,2 legyen. A t állandó rázogatás közben 1 percen át forraljuk, majd autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük. Rappaport Vassiliadis folyékony dúsító Salmonella-hoz Szójapepton Magnézium-klorid-hexahidrát 4,5 g 29,0 g 8,0 g

13 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur Dikálium-foszfát Kálium-dihidrogén-foszfát Malachitzöld 0,4 g 0,6 g 0,036 g Az oldást enyhe melegítés mellett végezzük. A t autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük, 115 C-ot meg nem haladó hőmérsékleten. A melegítést és az autoklávozást követően a ph-ja 25 C-on mérve 5,2 ± 0,2 legyen. Xilóz-lizin-dezoxikolát-agar Xilóz L-lizin Laktóz-monohidrát Szacharóz Élesztőkivonat Fenolvörös Nátrium-dezoxikolát Nátrium-tioszulfát Ammónium-vas(III)-citrát 3,5 g 7,5 g 7,5 g 3,0 g 80 mg 13,5 g 2,5 g 6,8 g 0,8 g A ph-ját úgy állítjuk be, hogy melegítés után 25 C-on mért értéke 7,4 ± 0,2 legyen. A t forrásig melegítjük, majd 50 C-ra lehűtve Petri-csészékbe osztjuk szét. Autoklávban nem szabad melegíteni. Cetrimid-agar Zselatin (pankreász-hidrolizátum) Magnézium-klorid Kálium-szulfát Cetrimid 20,0 g 1,4 g 0,3 g 13,6 g

14 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur Glicerin 10,0 ml A t rázogatás közben forrásig melegítjük és egy percig ezen a hőmérsékleten tartjuk; ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on mérve 7,2 ± 0,2 legyen. A t végül autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük. Mannit-nátrium-klorid-agar Kazeinpepton (pankreász-hidrolizátum) Állati szövet (pepszin-hidrolizátum) Marhahúskivonat D-mannit Fenolvörös 1,0 g 7 1 0,025 g A t rázogatás közben forrásig melegítjük és egy percig ezen a hőmérsékleten tartjuk; ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on mérve 7,4 ± 0,2 legyen. A t végül autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük. Folyékony megerősített clostridiumokhoz Marhahúskivonat Pepton Élesztőkivonat Oldható keményítő Glükóz-monohidrát Cisztein-hidroklorid Nátrium-acetát 3,0 g 1,0 g 0,5 g 3,0 g 0,5 g Az agart duzzasztjuk, majd folyamatos keverés közben forrásig melegítve oldjuk. Amennyiben szükséges, a ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés

15 mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur után 25 C-on mérve 6,8 ± 0,2 legyen. A t autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük. Columbia-agar Kazeinpepton (pankreász-hidrolizátum) Húspepton (pepszin-hidrolizátum) Szívpepton (pankreász-hidrolizátum) Élesztőkivonat Kukoricakeményítő (gélképző-képességtől függően) 3,0 g 1,0 g 10,0 1 Az agart duzzasztjuk, majd folyamatos keverés közben forrásig melegítve oldjuk. Amennyiben szükséges, a ph-ját úgy állítjuk be, hogy értéke sterilezés után 25 C-on mérve 7,3 ± 0,2 legyen. Autoklávban validált ciklus alkalmazásával sterilezzük, majd C-ig hagyjuk lehűlni. A hoz szükség esetén 20 mg gentamicinbázisnak megfelelő mennyiségű gentamicin-szulfátot adunk, majd Petricsészékbe osztjuk szét.

2.6.13. NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: VIZSGÁLAT MEGHATÁROZOTT MIKROORGANIZMUSOKRA

2.6.13. NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: VIZSGÁLAT MEGHATÁROZOTT MIKROORGANIZMUSOKRA 2.6.13. Nem steril termékek mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.6.0. 1 01/2008:20613 javított 6.0 2.6.13. NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: VIZSGÁLAT MEGHATÁROZOTT MIKROORGANIZMUSOKRA

Részletesebben

2.6.12. NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: ÖSSZES ÉLETKÉPES AEROB MIKROORGANIZMUSSZÁM

2.6.12. NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: ÖSSZES ÉLETKÉPES AEROB MIKROORGANIZMUSSZÁM 2.6.12. Nem steril termékek mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.5.6. 1 01/2007:20612 2.6.12. NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: ÖSSZES ÉLETKÉPES AEROB MIKROORGANIZMUSSZÁM Ez az általános

Részletesebben

2.6.1. STERILITÁSI VIZSGÁLAT

2.6.1. STERILITÁSI VIZSGÁLAT 2.6.1. Sterilitási vizsgálat Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.6.8-1 2.6.1. STERILITÁSI VIZSGÁLAT 07/2010:20601 Ezt a vizsgálatot azon gyógyszeranyagokra, gyógyszerkészítményekre és egyéb termékekre alkalmazzuk, amelyeknek

Részletesebben

AQUA PURIFICATA. Tisztított víz. Letöltetlen, tisztított víz

AQUA PURIFICATA. Tisztított víz. Letöltetlen, tisztított víz Aqua purificata Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 AQUA PURIFICATA Tisztított víz 01/2009:0008 H 2 O M r 18,02 DEFINÍCIÓ A tisztított víz indokolt és engedélyezett esetek kivételével azon gyógyszerek előállítására

Részletesebben

ANTIBIOTIKUMOK MIKROBIOLÓGIAI ÉRTÉKMÉRÉSE

ANTIBIOTIKUMOK MIKROBIOLÓGIAI ÉRTÉKMÉRÉSE 2.7.2. Antibiotikumok mikrobiológiai értékmérése Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.3-1 01/2009:20702 javított 7.3 2.7.2. ANTIBIOTIKUMOK MIKROBIOLÓGIAI ÉRTÉKMÉRÉSE Az antibiotikumok hatóértékét úgy állapítjuk meg, hogy

Részletesebben

AQUA AD INIECTABILIA. Injekcióhoz való víz. Letöltetlen, injekcióhoz való víz

AQUA AD INIECTABILIA. Injekcióhoz való víz. Letöltetlen, injekcióhoz való víz Aqua ad iniectabilia Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 AQUA AD INIECTABILIA Injekcióhoz való víz 01/2009:0169 H 2 O M r 18,02 DEFINÍCIÓ Az injekcióhoz való vizet parenterális felhasználásra szánt gyógyszerek előállításához

Részletesebben

AQUA VALDE PURIFICATA. Nagytisztaságú víz

AQUA VALDE PURIFICATA. Nagytisztaságú víz Aqua valde purificata Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 AQUA VALDE PURIFICATA Nagytisztaságú víz 01/2009:1927 H 2 O M r 18,02 DEFINÍCIÓ A nagytisztaságú víz azon gyógyszerek előállítására szánt víz, amelyekhez

Részletesebben

2.7.2. ANTIBIOTIKUMOK MIKROBIOLÓGIAI ÉRTÉKMÉRÉSE

2.7.2. ANTIBIOTIKUMOK MIKROBIOLÓGIAI ÉRTÉKMÉRÉSE 01/2009:20702 2.7.2. ANTIBIOTIKUMOK MIKROBIOLÓGIAI ÉRTÉKMÉRÉSE Az antibiotikumok hatóértékét úgy állapítjuk meg, hogy összehasonlítjuk a vizsgálandó antibiotikum és a referenciaanyag ismert koncentrációinak

Részletesebben

ÖBLÍTÉSRE SZÁNT GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK cikkely változásai:

ÖBLÍTÉSRE SZÁNT GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK cikkely változásai: ÖBLÍTÉSRE SZÁNT GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK cikkely változásai: 704. oldal Új cikkelyszám: 01/2007:1116 A Definíció rész 2. bekezdésének utolsó mondata helyesen: Az öblítésre szánt oldatokat rendszerint úgy

Részletesebben

2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN

2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN 2.6.16. Vizsgálatok idegen kórokozókra Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.7.0 1 2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN 01/2011:20616 Azokhoz a vizsgálatokhoz, amelyekhez a vírust előzőleg

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-0834/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium (1136 Budapest, Tátra utca 27/b.)

Részletesebben

LACTULOSUM. Laktulóz

LACTULOSUM. Laktulóz Lactulosum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:1230 LACTULOSUM Laktulóz és C* epimere C 12 H 22 O 11 M r 342,3 [4618-18-2] DEFINÍCIÓ 4-O-(β-D-galaktopiranozil)-D-arabino-hex-2-ulofuranóz- Tartalom: 95,0 102,0

Részletesebben

CLOXACILLINUM NATRICUM. Kloxacillin-nátrium

CLOXACILLINUM NATRICUM. Kloxacillin-nátrium Cloxacillinum natricum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.7-1 04/2007:0661 CLOXACILLINUM NATRICUM Kloxacillin-nátrium C 19 H 17 ClN 3 NaO 5 S.H 2 O M r 475,9 DEFINÍCIÓ Nátrium-[(2S,5R,6R)-6-[[[3-(2-klórfenil)-5-metilizoxazol-4-il]karbonil]amino]-

Részletesebben

NATRII AUROTHIOMALAS. Nátrium-aurotiomalát

NATRII AUROTHIOMALAS. Nátrium-aurotiomalát Natrii aurothiomalas Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.8-1 07/2007:1994 NATRII AUROTHIOMALAS Nátrium-aurotiomalát DEFINÍCIÓ A (2RS)-2-(auroszulfanil)butándisav mononátrium és dinátrium sóinak keveréke. Tartalom: arany

Részletesebben

AMPHOTERICINUM B. Amfotericin B

AMPHOTERICINUM B. Amfotericin B Amphotericinum B Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.6. - 1 AMPHOTERICINUM B Amfotericin B 01/2009:1292 javított 6.6 C 47 H 73 NO 17 M r 924 [1397-89-3] DEFINÍCIÓ Streptomyces nodosus meghatározott törzseinek tenyészeteiből

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1210/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi

Részletesebben

a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi Decentrum/Osztály

Részletesebben

a NAT-1-0834/2008 számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-0834/2008 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0834/2008 számú akkreditált státuszhoz A PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium (1136

Részletesebben

2.6.7. Mikoplazmák Ph. Hg. VIII. Ph. Eur. 6.1.-1 2.6.7. MIKOPLAZMÁK

2.6.7. Mikoplazmák Ph. Hg. VIII. Ph. Eur. 6.1.-1 2.6.7. MIKOPLAZMÁK 2.6.7. Mikoplazmák Ph. Hg. VIII. Ph. Eur. 6.1.-1 2.6.7. MIKOPLAZMÁK 01/2008:20607 javított 6.1 Ahol a mikoplazmák vizsgálatát törzs-sejtbank, szaporító sejtbank, vírus oltócsíratétel vagy kontrollsejtek

Részletesebben

a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1007/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Budapest Fõváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Közegészségügyi Laboratóriumi

Részletesebben

CHONDROITINI NATRII SULFAS. Nátrium-kondroitin-szulfát

CHONDROITINI NATRII SULFAS. Nátrium-kondroitin-szulfát Chondroitini natrii sulfas Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:2064 CHONDROITINI NATRII SULFAS Nátrium-kondroitin-szulfát R = SO 3 Na és R = H vagy R = H és R = SO 3 Na H 2 O(C 14 H 19 NNa 2 O 14 S) x DEFINÍCIÓ

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi

Részletesebben

a NAT-1-0834/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-0834/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0834/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály Környezetmikrobiológiai Laboratórium

Részletesebben

LACTULOSUM LIQUIDUM. Laktulóz-szirup

LACTULOSUM LIQUIDUM. Laktulóz-szirup Lactulosum liquidum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:0924 LACTULOSUM LIQUIDUM Laktulóz-szirup DEFINÍCIÓ A laktulóz-szirup a 4-O-(β-D-galaktopiranozil)-D-arabino-hex-2-ulofuranóz vizes oldata, amelyet általában

Részletesebben

a NAT-1-0834/2008 számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-0834/2008 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0834/2008 számú akkreditált státuszhoz A PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium (1136

Részletesebben

MICONAZOLI NITRAS. Mikonazol-nitrát

MICONAZOLI NITRAS. Mikonazol-nitrát Miconazoli nitras Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.3-1 01/2012:0513 MICONAZOLI NITRAS Mikonazol-nitrát, HNO 3 C 18 H 15 Cl 4 N 3 O 4 M r 479,1 [22832-87-7] DEFINÍCIÓ [1-[(2RS)-2-[(2,4-Diklórbenzil)oxi]-2-(2,4-diklórfenil)etil]-1H-imidazol-3-ium]-nitrát.

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi

Részletesebben

2.6.13. NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: VIZSGÁLAT MEGHATÁROZOTT MIKROORGANIZMUSOKRA

2.6.13. NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: VIZSGÁLAT MEGHATÁROZOTT MIKROORGANIZMUSOKRA 2.6.13. Nem steril termékek mikrobiológiai vizsgálata Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.6.5. 1 07/2009:20613 2.6.13. NEM STERIL TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA: VIZSGÁLAT MEGHATÁROZOTT MIKROORGANIZMUSOKRA 1. BEVEZETÉS

Részletesebben

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0723/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Gyógyszeripari Ellenõrzõ és Fejlesztõ Laboratórium Kft. (1149 Budapest, Mexikói út 9.) akkreditált

Részletesebben

2.4.8. Nehézfémek Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.8-1 2.4.8. NEHÉZFÉMEK

2.4.8. Nehézfémek Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.8-1 2.4.8. NEHÉZFÉMEK 2.4.8. Nehézfémek Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.8-1 2.4.8. NEHÉZFÉMEK 07/2010:20408 A következőkben leírt módszerek R tioacetamid reagens használatát igénylik. Úgy is eljárhatunk, hogy R1 nátrium-szulfid oldatot

Részletesebben

GLUCAGONUM HUMANUM. Humán glükagon

GLUCAGONUM HUMANUM. Humán glükagon 01/2008:1635 GLUCAGONUM HUMANUM Humán glükagon C 153 H 225 N 43 O 49 S M r 3483 DEFINÍCIÓ A humán glükagon 29 aminosavból álló polipeptid; szerkezete megegyezik az emberi hasnyálmirígy α-sejtjei által

Részletesebben

2.4.8. NEHÉZFÉMEK 01/2005:20408

2.4.8. NEHÉZFÉMEK 01/2005:20408 2.4.8. Nehézfémek Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.0-1 2.4.8. NEHÉZFÉMEK 01/2005:20408 A következőkben leírt módszerek R tioacetamid reagens használatát igénylik. Úgy is eljárhatunk, hogy R1 nátrium-szulfid oldatot

Részletesebben

FENOFIBRATUM. Fenofibrát

FENOFIBRATUM. Fenofibrát Fenofibratum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.0-1 01/2008:1322 FENOFIBRATUM Fenofibrát C 20 H 21 ClO 4 M r 360,8 [49562-28-9] DEFINÍCIÓ 1-metiletil-[2-[4-(4-klórbenzoil)fenoxi]-2-metilpropanoát]. Tartalom: 98,0102,0%

Részletesebben

LACTULOSUM LIQUIDUM. Laktulóz-szirup

LACTULOSUM LIQUIDUM. Laktulóz-szirup Lactulosum liquidum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.7-1 04/2013:0924 LACTULOSUM LIQUIDUM Laktulóz-szirup DEFINÍCIÓ A laktulóz-szirup a 4-O-(β-D-galaktopiranozil)-D-arabino-hex-2-ulofuranóz vizes oldata, amelyet általában

Részletesebben

CALCII STEARAS. Kalcium-sztearát

CALCII STEARAS. Kalcium-sztearát Calcii stearas Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 CALCII STEARAS Kalcium-sztearát 01/2009:0882 DEFINÍCIÓ Különböző zsírsavak kalciumsóinak keveréke; a savkomponenst főként sztearinsav (oktadekánsav) [(C 17 H 35

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-0834/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2) a NAT-1-1210/2007 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Mezõgazdasági Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági

Részletesebben

AQUA AD INIECTABILIA. Injekcióhoz való víz. Letöltetlen, injekcióhoz való víz

AQUA AD INIECTABILIA. Injekcióhoz való víz. Letöltetlen, injekcióhoz való víz Aqua ad iniectabilia Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5. - 1 AQUA AD INIECTABILIA Injekcióhoz való víz 01/2005:0169 javított H 2 O M r 18,02 DEFINÍCIÓ Az injekcióhoz való vizet parenterális felhasználásra szánt gyógyszerek

Részletesebben

LACTOSUM ANHYDRICUM. Laktóz, vízmentes

LACTOSUM ANHYDRICUM. Laktóz, vízmentes Lactosum anhydricum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:1061 LACTOSUM ANHYDRICUM Laktóz, vízmentes α-laktóz β-laktóz C 12 H 22 O 11 M r 342,3 DEFINÍCIÓ Az O-β-D-galaktopiranozil-(1 4)-β-D-glükopiranóz vagy

Részletesebben

Ivóvíz mikrobiológiai körvizsgálatok értékelése. Bánfi Renáta, Schuler Eszter, dr. Vargha Márta

Ivóvíz mikrobiológiai körvizsgálatok értékelése. Bánfi Renáta, Schuler Eszter, dr. Vargha Márta Ivóvíz mikrobiológiai körvizsgálatok értékelése Bánfi Renáta, Schuler Eszter, dr. Vargha Márta 2011 Körvizsgálatok - 2011 1) Február 28. Escherichia coli Telepszám (37 C) 2) Május 3. Pseudomonas aeruginosa

Részletesebben

ORRÜREGBEN ALKALMAZOTT (NAZÁLIS) GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK. Nasalia

ORRÜREGBEN ALKALMAZOTT (NAZÁLIS) GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK. Nasalia Orrüregben alkalmazott (nazális) Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.4-1 ORRÜREGBEN ALKALMAZOTT (NAZÁLIS) GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK Nasalia 04/2006:0676 Az orrüregben alkalmazott (nazális) szisztémás vagy helyi hatás elérésére

Részletesebben

CLAZURILUM AD USUM VETERINARIUM. Klazuril, állatgyógyászati célra

CLAZURILUM AD USUM VETERINARIUM. Klazuril, állatgyógyászati célra Clazurilum ad usum veterinarium Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.8-1 07/2010:1714 CLAZURILUM AD USUM VETERINARIUM Klazuril, állatgyógyászati célra C 17 H 10 Cl 2 N 4 O 2 M r 373,2 [101831-36-1] DEFINÍCIÓ (2RS)-[2-Klór-4-(3,5-dioxo-4,5-dihidro-1,2,4-triazin-2(3H)-il)fenil](4-

Részletesebben

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0834/2008 számú akkreditálási ügyirathoz A PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium (1136 Budapest,

Részletesebben

TIZANIDINI HYDROCHLORIDUM. Tizanidin-hidroklorid

TIZANIDINI HYDROCHLORIDUM. Tizanidin-hidroklorid Tizanidini hydrochloridum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.8.4-1 04/2015:2578 TIZANIDINI HYDROCHLORIDUM Tizanidin-hidroklorid C 9H 9Cl 2N 5S M r 290,2 [64461-82-1] DEFINÍCIÓ [5-Klór-N-(4,5-dihidro-1H-imidazol-2-il)2,1,3-benzotiadiazol-4-amin]

Részletesebben

AQUA AD DILUTIONEM SOLUTIONUM CONCENTRATARUM AD HAEMODIALYSIM. Tömény hemodializáló oldatok hígítására szánt víz

AQUA AD DILUTIONEM SOLUTIONUM CONCENTRATARUM AD HAEMODIALYSIM. Tömény hemodializáló oldatok hígítására szánt víz concentratarum ad haemodialysim Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2008:1167 javított 6.3 AQUA AD DILUTIONEM SOLUTIONUM CONCENTRATARUM AD HAEMODIALYSIM Tömény hemodializáló oldatok hígítására szánt víz Az alábbi

Részletesebben

SERTRALINI HYDROCHLORIDUM. Szertralin-hidroklorid

SERTRALINI HYDROCHLORIDUM. Szertralin-hidroklorid Sertralini hydrochloridum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.1-1 SERTRALINI HYDROCHLORIDUM Szertralin-hidroklorid 01/2011:1705 javított 7.1 C 17 H 18 Cl 3 N M r 342,7 [79559-97-0] DEFINÍCIÓ [(1S,4S)-4-(3,4-Diklórfenil)-N-metil-1,2,3,4-tetrahidronaftalin-1-amin]

Részletesebben

SZÁJ- ÉS KÖRÖMFÁJÁS VAKCINA (KÉRŐDZŐK RÉSZÉRE, INAKTIVÁLT) Vaccinum aphtharum epizooticarum inactivatum ad ruminantes

SZÁJ- ÉS KÖRÖMFÁJÁS VAKCINA (KÉRŐDZŐK RÉSZÉRE, INAKTIVÁLT) Vaccinum aphtharum epizooticarum inactivatum ad ruminantes inactivatum ad ruminantes Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.8.3-1 01/2015:0063 SZÁJ- ÉS KÖRÖMFÁJÁS VAKCINA (KÉRŐDZŐK RÉSZÉRE, INAKTIVÁLT) 1. DEFINÍCIÓ Vaccinum aphtharum epizooticarum inactivatum ad ruminantes A száj-

Részletesebben

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1085/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Észak-magyarországi Regionális Intézete Regionális Mikrobiológiai

Részletesebben

Körvizsgálatok

Körvizsgálatok 2012 Körvizsgálatok - 2012 1) Március 6. Enterococcus faecalis Pseudomonas aeruginosa 2) Május 15. Telepszám (37 C) Escherichia coli 3) Szeptember 10. Enterococcus faecalis Telepszám (22/37 C) 4) November

Részletesebben

Trypsinum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 TRYPSINUM. Tripszin

Trypsinum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 TRYPSINUM. Tripszin 1 TRYPSINUM Tripszin 01/2009:0694 [9002-07-7] DEFINÍCIÓ A tripszin proteolitikus enzim, melyet az egészséges emlõsök hasnyálmirigyébõl kivont tripszinogén aktiválásával nyernek. Szárított anyagra vonatkoztatott

Részletesebben

SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH-1-0723/2013 5 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Gyógyszeripari Ellenőrző és Fejlesztő Laboratórium Kft. (1149 Budapest, Mexikói út 9.) akkreditált területe

Részletesebben

CICLOPIROX OLAMINUM. Ciklopirox-olamin

CICLOPIROX OLAMINUM. Ciklopirox-olamin Ciclopirox olaminum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.8-1 07/2010:1302 CICLOPIROX OLAMINUM Ciklopirox-olamin C 14 H 24 N 2 O 3 M r 268,4 [41621-49-2] DEFINÍCIÓ 6-Ciklohexil-1-hidroxi-4-metilpiridin-2(1H)-on és 2-aminoetanol.

Részletesebben

HYDROXYPROPYLBETADEXUM. Hidroxipropilbetadex

HYDROXYPROPYLBETADEXUM. Hidroxipropilbetadex Hydroxypropylbetadexum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.2-1 07/2008:1804 HYDROXYPROPYLBETADEXUM Hidroxipropilbetadex C 42 H 70 O 35 (C 3 H 6 O) x x = 7 MS DEFINÍCIÓ A hidroxipropilbetadex (β-ciklodextrin, 2-hidroxipropil-éter)

Részletesebben

THEOPHYLLINUM. Teofillin

THEOPHYLLINUM. Teofillin Theophyllinum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.0-1 04/2005:0299 THEOPHYLLINUM Teofillin C 7 H 8 N 4 O 2 M r 180,2 DEFINÍCIÓ 1,3-dimetil-3,7-dihidro-1H-purin-2,6-dion. Tartalom: 99,0 101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK

Részletesebben

5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK

5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK 1 5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK 07/2009:50205 javított 6.5 1. ALKALMAZÁSI TERÜLET Az állatgyógyászati célra szánt immunológiai gyógyszerek

Részletesebben

TOBRAMYCINUM. Tobramicin

TOBRAMYCINUM. Tobramicin Tobramycinum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.2-1 TOBRAMYCINUM Tobramicin 01/2008:0645 javított 6.2 C 18 H 37 N 5 O 9 M r 467,5 [32986-56-4] DEFINÍCIÓ 4-O-(3-Amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-6-O-(2,6-diamino-2,3,6-tridezoxi-α-

Részletesebben

CARMELLOSUM NATRICUM CONEXUM. Kroszkarmellóz-nátrium

CARMELLOSUM NATRICUM CONEXUM. Kroszkarmellóz-nátrium Carmellosum natricum conexum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.5-1 CARMELLOSUM NATRICUM CONEXUM Kroszkarmellóz-nátrium 01/2009:0985 javított 6.5 DEFINÍCIÓ Keresztkötéses karboximetilcellulóz-nátrium. Keresztkötéses,

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2) a NAT-1-1007/2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Budapest Fõváros Kormányhivatala, Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (3),

Részletesebben

RIBOFLAVINUM. Riboflavin

RIBOFLAVINUM. Riboflavin Riboflavinum 1 01/2008:0292 RIBOFLAVINUM Riboflavin C 17 H 20 N 4 O 6 M r 376,4 [83-88-5] DEFINÍCIÓ 7,8-Dimetil-10-[(2S,3S,4R)-2,3,4,5-tetrahidroxipentil]benzo[g]pteridin- 2,4(3H,10H)-dion. E cikkely előírásait

Részletesebben

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0723/2008 számú akkreditálási ügyirathoz A Gyógyszeripari Ellenõrzõ és Fejlesztõ Laboratórium Kft. (1149 Budapest, Mexikói út 9.) akkreditált mûszaki

Részletesebben

Scan 1200 teljesítmény-értékelés evaluation 1/5

Scan 1200 teljesítmény-értékelés evaluation 1/5 evaluation 1/5 interscience Feladat Összefoglalónk célja a Scan 1200 teljesítmény-értékelése manuális és automata telepszámlálások összehasonlításával. Az összehasonlító kísérleteket Petri-csészés leoltást

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1261/2007 számú akkreditált státuszhoz M.A.H. FOOD-CONTROLL Termelõ, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai vizsgáló laboratóriuma

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium

Részletesebben

SALMONELLA KIMUTATÁSA ELISA TESZTTEL 24 ÓRA ALATT

SALMONELLA KIMUTATÁSA ELISA TESZTTEL 24 ÓRA ALATT SALMONELLA KIMUTATÁSA ELISA TESZTTEL 24 ÓRA ALATT FODOR ANDREA, TABAJDINÉ DR. PINTÉR VERONIKA FOODMICRO KFT A SALMONELLA VIZSGÁLATOK IDŐIGÉNYE Élelmiszer 24-48 óra 48-52 óra IMS, ICS, PCR Fizikai mérés

Részletesebben

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-0834/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-0834/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-0834/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai

Részletesebben

A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja

A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja élelmiszerek és környezeti minták, ivóvíz valamint kozmetikai szerek szabványos mikrobiológiai módszerekkel

Részletesebben

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi

Részletesebben

OLSALAZINUM NATRICUM. Olszalazin-nátrium

OLSALAZINUM NATRICUM. Olszalazin-nátrium Olsalazin natricum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.7-1 OLSALAZINUM NATRICUM Olszalazin-nátrium 01/2005:1457 javított 5.7 C 14 H 8 N 2 Na 2 O 6 M r 346,2 DEFINÍCIÓ Dinátrium- (6,6 -dihidroxi-3,3 -diazéndiildibenzoát)

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1765/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: SEQOMICS Biotechnológiai Kft. Élelmiszerbiztonsági laboratórium 6782 Mórahalom,

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1828/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Fővárosi Levegőtisztaságvédelmi Kft. Környezetmikrobiológiai Laboratórium 1153

Részletesebben

3.1.15. NEM PARENTERÁLIS KÉSZÍTMÉNYEK TARTÁLYAINAK ELŐÁLLÍTÁSÁHOZ HASZNÁLT POLI(ETILÉN-TEREFTALÁT)

3.1.15. NEM PARENTERÁLIS KÉSZÍTMÉNYEK TARTÁLYAINAK ELŐÁLLÍTÁSÁHOZ HASZNÁLT POLI(ETILÉN-TEREFTALÁT) előállításához használt anyagok Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.0 3.1.15.-1 3.1.15. NEM PARENTERÁLIS KÉSZÍTMÉNYEK TARTÁLYAINAK ELŐÁLLÍTÁSÁHOZ HASZNÁLT POLI(ETILÉN-TEREFTALÁT) n=100-200 DEFINÍCIÓ Poli(etilén-tereftalát)

Részletesebben

PHENOXYMETHYLPENICILLINUM KALICUM. Fenoximetilpenicillin-kálium

PHENOXYMETHYLPENICILLINUM KALICUM. Fenoximetilpenicillin-kálium Phenoxymethylpenicillinum kalicum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.1-1 01/2008:0149 javított 6.1 PHENOXYMETHYLPENICILLINUM KALICUM Fenoximetilpenicillin-kálium C 16 H 17 KN 2 O 5 S M r 388,5 [132-98-9] DEFINÍCIÓ A

Részletesebben

01/2008:40202 4.2.2. MÉRŐOLDATOK

01/2008:40202 4.2.2. MÉRŐOLDATOK Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.6-6.0-1 4.2.2. MÉRŐOLDATOK 01/2008:40202 A mérőoldatokat a szokásos kémiai analitikai eljárások szabályai szerint készítjük. A mérőoldatok előállításához használt eszközök megfelelő

Részletesebben

CICLOSPORINUM. Ciklosporin

CICLOSPORINUM. Ciklosporin Ciclosporinum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.0-1 CICLOSPORINUM 01/2005:0994 javított Ciklosporin C 62 H 111 N 11 O 12 M r 1203 DEFINÍCIÓ A ciklosporin szárított anyagra vonatkoztatott ciklo[[(2s,3r,4r,6e)-3-hidroxi-4-

Részletesebben

Urofollitropinum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.0. - 2

Urofollitropinum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.0. - 2 Urofollitropinum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.0. - 1 01/2008:0958 [97048-13-0] UROFOLLITROPINUM Urofollitropin DEFINÍCIÓ Az urofollitropin menopauzán átesett nők vizeletéből nyert, menopauzális gonadotropint tartalmazó

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1483/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DABIC Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum Nonprofit Kft. MINŐSÉGVIZSGÁLÓ LABORATÓRIUMA (6600

Részletesebben

A baktériumok szaporodása

A baktériumok szaporodása A baktériumok szaporodása Baktériumsejt növekszik, majd osztódik a populáció szaporodik - Optimális körülmények esetén a sejttömeg (sejtszám) exponenciálisan nõ az idõvel - Generációs idõ: az az idõ, ami

Részletesebben

OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 90. Omega-3-sav-etilészterek 90

OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 90. Omega-3-sav-etilészterek 90 Omega-3 acidorum esterici ethylici 90 Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.5-1 07/2012:1250 OMEGA-3 ACIDORUM ESTERI ETHYLICI 90 Omega-3-sav-etilészterek 90 DEFINÍCIÓ Az alfa-linolénsav (C18:3 n-3), a moroktsav (sztearidonsav;

Részletesebben

HYDROXYPROPYLBETADEXUM. Hidroxipropilbetadex

HYDROXYPROPYLBETADEXUM. Hidroxipropilbetadex Hydroxypropylbetadexum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 07/2003:1804 HYDROXYPROPYLBETADEXUM Hidroxipropilbetadex C 42 H 70 O 35 (C 3 H 6 O) x, x = 7 MS DEFINÍCIÓ A hidroxipropilbetadex (-ciklodextrin, 2-hidroxipropil-éter)

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-0723/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Gyógyszeripari Ellenőrző és Fejlesztő Laboratórium Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

CURCUMAE XANTHORRIZAE RHIZOMA. Jávai kurkuma gyökértörzs

CURCUMAE XANTHORRIZAE RHIZOMA. Jávai kurkuma gyökértörzs Curcumae xanthorrhizae rhizoma Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.8.3-1 01/2015:1441 CURCUMAE XANTHORRIZAE RHIZOMA Jávai kurkuma gyökértörzs DEFINÍCIÓ A jávai kurkuma Curcuma xantorrhiza Roxb. (C. xantorrhiza D. Dietrich)

Részletesebben

IPRATROPII BROMIDUM. Ipratropium-bromid

IPRATROPII BROMIDUM. Ipratropium-bromid Ipratropii bromidum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.2-1 IPRATROPII BROMIDUM Ipratropium-bromid 01/2008:0919 javított 6.2 C 20 H 30 BrNO 3.H 2 O M r 430,4 [66985-17-9] DEFINÍCIÓ [(1R,3r,5S,8r)-3-[[(2RS)-3-Hidroxi-2-fenilpropanoil]oxi]-8-metil-8-(1-metiletil)-8-

Részletesebben

PLASMA HUMANUM COAGMENTATUM CONDITUMQUE AD EXSTIGUENDUM VIRUM. Humán plazma, kevert, vírus-inaktiválás céljából kezelt

PLASMA HUMANUM COAGMENTATUM CONDITUMQUE AD EXSTIGUENDUM VIRUM. Humán plazma, kevert, vírus-inaktiválás céljából kezelt conditumque ad exstinguendum virum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:1646 PLASMA HUMANUM COAGMENTATUM CONDITUMQUE AD EXSTIGUENDUM VIRUM Humán plazma, kevert, vírus-inaktiválás céljából kezelt DEFINÍCIÓ

Részletesebben

Végbélben alkalmazott/rektális gyógyszerkészítmények Ph.Hg.VIII- Ph.Eur.5.5. - 1 VÉGBÉLBEN ALKALMAZOTT (REKTÁLIS) GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK.

Végbélben alkalmazott/rektális gyógyszerkészítmények Ph.Hg.VIII- Ph.Eur.5.5. - 1 VÉGBÉLBEN ALKALMAZOTT (REKTÁLIS) GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK. gyógyszerkészítmények Ph.Hg.VIII- Ph.Eur.5.5. - 1 VÉGBÉLBEN ALKALMAZOTT (REKTÁLIS) GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK Rectalia 07/2006:1145 A rektális gyógyszerkészítményeket szisztémás vagy helyi hatás elérésére,

Részletesebben

Baktériumok tenyésztése, táptalajok. Dr. Kerényi Monika

Baktériumok tenyésztése, táptalajok. Dr. Kerényi Monika Baktériumok tenyésztése, táptalajok Dr. Kerényi Monika Tartalom Előző gyakorlat emlékeztető Tenyésztés célja Baktériumok szaporodásához szükséges a táptalajban Környezeti tényezők Táptalajok - Konzisztencia

Részletesebben

2.2.35. Ozmolaritás Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.3-1

2.2.35. Ozmolaritás Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.3-1 2.2.35. Ozmolaritás Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.3-1 2.2.35. OZMOLALITÁS 01/2012:20235 Az ozmolalitás egy gyakorlati mérőszám, amellyel a különböző oldott anyagoknak az oldat ozmózisnyomásához történő együttes

Részletesebben

2.4.22. ZSÍRSAVÖSSZETÉTEL GÁZKROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATA

2.4.22. ZSÍRSAVÖSSZETÉTEL GÁZKROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATA 2.4.22 Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.6-1 01/2007:20422 2.4.22. ZSÍRSAVÖSSZETÉTEL GÁZKROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATA Az idegen olajok vizsgálatát gázkromatográfiásan végezzük (2.2.28), és ehhez a vizsgálandó olajban található

Részletesebben

TRIGLYCERIDA SATURATA MEDIA. Telített, közepes lánchosszúságú trigliceridek

TRIGLYCERIDA SATURATA MEDIA. Telített, közepes lánchosszúságú trigliceridek Triglycerida saturata media Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.6-1 TRIGLYCERIDA SATURATA MEDIA Telített, közepes lánchosszúságú trigliceridek 01/ 2010:0868 DEFINÍCIÓ Az anyag telített zsírsavak, főként kaprilsav (oktánsav)

Részletesebben

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a számú akkreditálási ügyirathoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Dél-alföldi Regionális Intézet Kirendeltsége, Laboratóriumi Osztály Mikrobiológiai

Részletesebben

RAMIPRILUM. Ramipril

RAMIPRILUM. Ramipril Ramiprilum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.2-1 07/2008:1368 RAMIPRILUM Ramipril C 23 H 32 N 2 O 5 M r 416,5 [87333-19-5] DEFINÍCIÓ (2S,3aS,6aS)-1-[(S)-2-[[(S)-1-(etoxikarbonil)-3-. Tartalom: 98,0101,0% (szárított

Részletesebben

AMOXICILLINUM TRIHYDRICUM. Amoxicillin-trihidrát

AMOXICILLINUM TRIHYDRICUM. Amoxicillin-trihidrát Amoxicillinum trihydricum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.7.6-1 01/2013:0260 AMOXICILLINUM TRIHYDRICUM Amoxicillin-trihidrát C 16 H 19 N 3 O 5 S.3H 2 O M r 419,4 [61336-70-7] DEFINÍCIÓ (2S,5R,6R)-6-[[(2R)-2-Amino-2-(4-hidroxifenil)acetil]amino]-3,3-dimetil-7-oxo-4-tia-1-azabiciklo[3.2.0]heptán-2-

Részletesebben

GINSENG RADIX. Ginzenggyökér

GINSENG RADIX. Ginzenggyökér Ginseng radix Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.1-1 DEFINÍCIÓ GINSENG RADIX Ginzenggyökér 04/005:153 Az ún. fehér ginzeng az ázsiai ginzeng, Panax ginseng C. A. Meyer szárított, egész vagy aprított gyökere; az ún.

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. Laboratórium

Részletesebben

E-mail: mikromikomed@t-email.hu

E-mail: mikromikomed@t-email.hu A mérés célja: Végtermékként gyártott lábbeli-fertıtlenítı eszközök verifikáló dózisának igazolása (validálása), hatékonysági vizsgálat alapján. A minták elıélete Tudományosan igazolt tény, hogy az UV

Részletesebben

ÁLLATI EREDETŰ, EMBERGYÓGYÁSZATI IMMUNSZÉRUMOK. Immunosera ex animale ad usum humanum

ÁLLATI EREDETŰ, EMBERGYÓGYÁSZATI IMMUNSZÉRUMOK. Immunosera ex animale ad usum humanum Immunosera ex animale ad usum humanum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.5.8-1 ÁLLATI EREDETŰ, EMBERGYÓGYÁSZATI IMMUNSZÉRUMOK Immunosera ex animale ad usum humanum 07/2007:0084 DEFINÍCIÓ Az állati eredetű, embergyógyászati

Részletesebben

Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár

Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár TEJSAVBAKTÉRIUMOK ÉS BIFIDOBAKTÉRIUMOK ÉLŐSEJT-SZÁMÁNAK SZELEKTÍV MEGHATÁROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE ÉS ALKALMAZÁSA SAVANYÚ TEJTERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI MINŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSÉRE

Részletesebben