TÜDŐRÁK. Budapest, Máltai Szeretetszolgálat, Miklós utca, 1996 Az interjút készítette:varga Zsolt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÜDŐRÁK. Budapest, Máltai Szeretetszolgálat, Miklós utca, 1996 Az interjút készítette:varga Zsolt"

Átírás

1 TÜDŐRÁK Budapest, Máltai Szeretetszolgálat, Miklós utca, 1996 Az interjút készítette:varga Zsolt - Ezen a szállón tavaly március eleje óta vagyok... - És más szállón? - Más szállókon soha nem voltam, jobban mondva egyszer laktam valamikor 91 december 23- tól 92 májusáig a Vízmű szállón, utána úgy csöveztem... - Az munkásszálló volt, vagy az is átmeneti? - Átmeneti szálló volt. Akkor marha hideg volt azon a télen, és akkor a Vízmű a munkásszálló utolsó emeletét megnyította, hogy ne fagyjunk meg mi, csövesek.. Utána pedig úgy csöveztem, hogy találtunk egy félig romos irodaházat kint Budafokon, és akkor 3 évet eltöltöttünk abban. Cserépkályha, minden volt. - Senki nem zaklatott benneteket? - Nem, egy idő után még a rendőrök sem. Mi akkor ott heten voltunk, tényleg sokszor azért jöttek be a rendőrök, hogy megkérdezzék, hogy jól vagyunk-e, nem-e zavartak bennünket. Mi egészen jól elvoltunk, aztán a szomszédok mondták, kijött az egyik nő, hogy van öt mázsa szene a pincébe, vigyük el, csak ne legyen útba, a másik jött, hogy van egy csomó fa, vigyük el. A cserépkályhával úri módon éltünk, ágyat, minden vacakot adtak. - Több szoba is volt? - Tulajdonképpen nyolc irodahelység. - Ez valami bezárt gyárnak az épülete volt? - Egy tsz-nek volt a központi iroda akármije, csak aztán a tsz valahogy megszűnt, és ott maradt üresen. Még tán még most is ott lennék, ha nem jött volna a dózer és lebontották az egészet. De még akkor is rendesek voltak, mert azok jöttek szólni, hogy srácok, keresni kell ám helyet, mert le fogják bontani... Kijöttek a Tanácstól, hát a végén már majdnem fizettünk! De azt mondtuk, hogy semmi gondunk- bajunk nincs, de mi fizetünk lakbért, vagy akármit, a közműdíjakat meg mindenféle vacakot, csak nem mentek bele, mert van valami szabály, hogy aki nem hivatalos bérlő, az nem fizethet! Körbe jártak ők, körbe interjúvolták az egész környéket, az összes szomszédokat, hogy nem-e zavarjuk. Soha nem volt semmi izé. A szomszédok mondták, hogy ők segítettek keresni nekünk szállást... - Ők adták a tippet is, hogy ide lehet jönni a szállóra? - Nem! Ezt a jardok adták. Nagyon rendesek. Nem emlékszem...valami László nevű százados, akkor még százados volt. Kijött és azt mondta, hogy most nem tud velünk mit csinálni, mit kezdeni, próbáljuk meg a Báthori úton. Megadta a telefonszámot meg a címet. Ő föl is hívta őket és úgy jöttünk ide rögtön, a hétből csak ketten. - És a többiek? - A többiek nem vállalták ezt a szállói életet.

2 2 - Kerestek máshol szállást? - Én nem tudom, hova kerültek, mert akkor szétszóródtak. Akkor ketten maradtunk. Ők ezt nem vállalták, hogy reggel 8-tól este 6-ig kint kell lenni. Mert itt annyiból könnyebb, hogy megfürdik az ember, amikor akar. Ők nem vállalták ezt, pedig ez magasabb színvonal. Azért fürödni lehet, mosni könnyebb, mosógép meg minden volt benn. Nem a szomszédból kell hozni a vizet és le lehet feküdni. - Ez a hét ember állandóan ott lakott abban az üres rodaházban? - Három éven keresztül. Mást be se engedtünk volna közénk. - Hogy laktatok ott? Külön szobában mindenki? - Nem. Lett volna, szóval tényleg mindenkinek lett volna különszobája, de inkább... Volt egy házaspár, azoknak volt külön szobája. Mi többiek a legnagyobb szobában voltunk. Ez sok szempontból jó, könnyebb volt. Mert fűteni csak egy, jobban mondva másfél-két helyiséget kellett. Ezt meg cserépkályhával be tudtuk fűteni. A kutya meg a többit bejárta. - Volt kutyátok is? - Komolyan. Német juhász volt. A piacon vettük, 6400 Ft-ért. Amikor kiköltöztünk rá egy-két hétre megvolt. - Közösen vettétek? - Közösen. Kellett a kutya mert, ne mászkáljon ott senki. Mert akkor ott volt minden cuccunk. Nem bántott az soha az életbe senkit, csak hát azért egy ilyen kutya, ha valaki be akart menni... - Nem is volt semmilyen problémátok? - Egyetlen egyszer volt. Feltúrták a házat. Az a kevés cuccunk, ami volt. Nem is az, hogy elvitték, mert nem volt mit elvinni, de széttúrták. Nem tudom, hogy kik lehettek. De mi kihívtuk a rendőröket, szabályosan feljelentést tettünk. Olyan vandálok voltak, hogy volt egy kisrádióm, nem elvitték, hanem így sarokkal széttaposták. Úgyhogy ezek nem is lopni akartak, egyértelmű volt. Még szerencse, hogy nem voltunk otthon. Abból nagy gubanc lett volna, mert azért hat férfi meg egy nő, meg a kutya. Azér már rendet tudtunk volna csinálni, hogyha arról van szó. De úgy voltunk a rendőrökkel is, hogy megmondtuk nekik, hogy idefigyeljetek, mi itt lakunk, úgyse csinálunk itt semmit. Ez a terület ez nekünk van. - Eleinte sem volt probléma a rendőrökkel? - Jöttek, igazoltattak, lenulláztak. Mit tudnak velünk... Maximum azt mondták, hogy húzzunk el mint a vadlibák. Hát mondtuk nekik, hogy hova húzzunk, mutassák meg. És aztán megszoktak minket. Meg, mondom, körbekérdezték a lakókat, nem csinálunk balhét, nincs-e heje-huja, meg szóval nem úgy viselkedünk, mint a szabvány csöves. Hanem örültünk, hogy meghúzhattuk ott magunkat. Aránylag jó helyen, meg mondom főzni tudtunk, fűteni tudtunk. Egyedül az volt, hogy vizet kellett, mint régen faluhelyen, a kútról hordani. - Közösen csináltatok mindent? - Nagyjából megvolt a beosztás, hogyha nekem nem volt kedvem kimenni dolgozni, akkor én mostam, én hoztam a vizet, én főztem meg. Ha a másiknak nem volt kedve, mert azért van olyan az embernek, akkor ő csinálta, beosztottuk egymás közt. - A pénzügyek hogy mentek? - Közös kassza volt. - Azzal a házaspárral is? - Igen. Én keresek ezerötöt, általában ezeregy-ezeröt között szoktunk elmenni melózni. Jó, hát mondjuk az a kétszer-két deci lejött, meg a cigaretta, meg hasonlók. Letettem a pénzt, ennyi van. Abból utána elmentünk a közértbe bevásároltunk. Megvettük a kaját úgy, hogy meleg vacsora legyen mindenkinek. Ami maradt, azt utána vagy félretettük, mert hol ennek kellett befizetni a büntetést, mert a BKV-tól kezdve a rendőrségig, szóval valami mindig volt, amit fizetni kellett. És ezeket így rendeztük. Mondom, ez egy nagyon jó közösség volt, es akkor szűnt meg amikor felőlünk ledózerolták a házat. - Mivel töltöttétek a szabadidőtöket, az estéket?

3 3 - Kártyáztunk. Társasjátékoztunk. Rádiót hallgattunk, tévét ugye nem tudtunk nézni, mert az nem volt. De órákig el tudtunk römizni. Volt, amikor négyen römiztünk, a másik három meg kibicelt. Vagy hát ugye az ember végigdolgozott tíz órát, akkor fáradt volt, lefeküdt és aludt hát. - Mivel fűtöttetétek a cserépkályhát? -Hát, mikor hogy. Fa az mindig volt. Találni is lehetett, meg kaptunk is annyit, hogy bőven sok volt. Meg mondom, kaptunk szenet az egyik szomszédtól. - Dolgoztatok is a szomszédoknak? - Igen, de a szomszédoknak nem pénzért. Azokkal tényleg úgy voltunk, hogy csak szóltak, hogy mit tudom én, ki kell ásni egy fát, vagy ilyen apróságok voltak, akkor átszaladtunk, fölkaptuk a fát, oszt leszaladtunk vele. De a szomszédoknak nem pénzért. - Hány szomszéd volt? - Hát, egy-kettő-három-négy-öt-hat. Hat szomszéd, mert a hátsó fele ilyen üres terület volt. - Ha három évig laktatok ott, akkor egy kicsit karban is kellett tartani a házat, a tetőt, hogy ne ázzon be. Csináltatok ilyet? - Kellett csinálni, de az rendbe volt. Minden évben kimeszeltük belülről. Ember módjára szerettünk ott lakni. - Bútorok is voltak a szobákban? - Hát, ott kellett hagyni, addigra tökéletesen bebútoroztuk, mindenkinek... - Mi volt benne? - Mindenkinek önálló ágya volt. Heverő meg ilyesmi. Asztalok, székek, fotelok, konyhaszekrény, sparhelt, amivel fűtöttünk, konyhaasztal... Mondjuk hűtőszekrény nem volt, mert áram nem volt, de majdnem minden megvolt ami egy háztartásban kell. - Mivel világítottatok? - Petróleum lámpával meg gyertyával. Nagyon sokba került a gyertya. Drágább volt, mint a petróleum. Milyen nehéz néha beszerezni... Apróságokat gondol az ember, ilyen kis vacak gyertyákat lehet venni, karácsonyfa gyertyák, meg ilyesmi, de hát ha azt meggyújtom, az egy fél óra alatt elég. Az nem éri meg. Hát volt olyan, hogy a templomban, Budafokon a paptól kértük, ilyen karnyi vastag templomi gyertyát. Mondja, minek nekünk? Mondjuk, idefigyeljen, ezzel szeretnénk világítani, ez legalább egy hónapig kitart. Nevetett és adott egyet. - Mindenkivel jó viszonyba voltatok? - Hát igyekeztünk, muszáj is volt jó viszonyba lenni vele, szóval megtűrtek ott minket, azt meg kellett hálálni valamivel. - Általában a környéken kerestetek munkát, vagy átmentetek a város másik felébe? - Hát, ha volt a környéken akkor inkább ott kerestünk munkát, mert azért nem mindegy, hogy az ember másfél órát utazik, vagy ott van helyben. De a vége fele rájöttünk, hogy nem igazán volt érdemes ott, mert a gombás rész az Budafok környéke. - Gombás? - Gombás. Töméntelen gombapince van. Gombát termelnek. S azzal marha sok meló van. És nagyon nem akarnak fizetni. - Odajártatok a vége fele dolgozni? - A vége fele már nem jártunk oda dolgozni. Eleinte... - A kevés pénz miatt? - Éppen ez miatt, nyűgösebb munka volt, és nem igazán akartak fizetni. Aszondták, hogy kaja, pia, cigaretta, meg egy ötszázas. Hát az kevés. Meg ha úgy vesszük, hogy meleg kaját adnak, akkor is kevés. - Érdekes, hogy már akkor is ezerötért lehetett dolgozni, és most is körülbelül annyi, nem? Öt év alatt nem nagyon emelkedett a munkadíj.

4 4 - Az a helyzet, hogy én most már ezerötért nem mennék el melózni. Jó, hát segédmunkásként igen, de hogyha a szakmámba, mint lakatos mennék, akkor az körülbelül kétezeröt. Nem adnám lejjebb. - Alkalmiba? - Alkalmiba. - S lehet találni ilyen munkát? - Persze. Nehéznek nehéz, meg nekem most különösen rossz, beteg vagyok, s nem mindent bírok el. Nekem igen nehéz dolgom van, nincs válogatásra lehetőségem. De lakatosnak, ha jó fizikai állapotban lennék, én kétezeröt alatt nem mennék el dolgozni. Most már. Most már a románok sem tudják annyira letörni a béreket... vagy megokosodtak, vagy nem tudom mi lett velük, de most már ők sem viszik le annyira a béreket. - És állandó helyekre jársz dolgozni? - Van négy-öt olyan hely, ahol majdnem mindig tudok menni, szólnak, tudják milyen állapotban vagyok, hogyha olyan könnyebb munka van, akkor... - Milyen betegséged van? - Hát volt egy daganat a tüdőmbe, aztán most kiszedték.meg tavaly. Tavaly decemberben. Most találtak egy daganatot a másik felin. - Akkor kivették a tüdődnek egy részét? - A fölső három lebent. Annak annyi. - Mikor találták a másik részében a daganatot? - Most júniusban. Akkor voltam egy ilyen ellenőrző vizsgálaton, és akkor azzal vigasztaltak, hogy hát a másikban is van. - Azért köhögsz ilyen sokat? Vagy a cigi miatt? - Nem, azért mert meg vagyok fázva. Cigarettától nem szoktam köhögni soha. Sőt, valamikor azzal mulasztom el a köhögésem, hogy rágyújtok. - Attól elmúlik? - Meg is tudom indokolni, hogy miért múlik el. Mert ha az ember rágyújt, óhatatlanul legkevesebb kétszer annyi levegőlélegzetet tesz. Meg a füst egészen mást irritál, mint a köhögés, és valahogy a kettő kioltja egymást. Meg azt is meg tudom indokolni, hogy miért nem szabad dohányozni. - Meg, gondolom, az orvosok is mondták. - Meg egyszer mondtam is a dokinak is: az intenzívről toltak át a rendes kórházi osztályra, öt cső itt lógott ki belőlem szanaszét, oxigén, baszd meg, mindenféle vicik-vacak volt rajtam, mondom a dokinak: adjunktus úr, ha istent ismer, egy slukkot adjon. Azt mondja, bele fogok halni. Mondom: doki, engem nem érdekel, megígérem, hogy nem rontom a kórház statisztikáját, csak adjon egy slukkot. Röhögött, adott egy slukkot. Nem rontottam a statisztikát, élve kijöttem. - És megint lesz műtét? - Hát nem tudom, hogy mi a fenét csinálnak velem, mert mit műtenének? Innentől csak a tüdőmnek az alsó része van. Hogyha ezt kiszedik, akkor gubanc van, mert azért valamivel levegőt is kéne időnként kapni. - Hát azért eltelt egy pár hónap július óta, mióta észrevették a másik daganatot. - Sugárkezelésre jártam, de azzal körülbelül semmit nem értem el, meg ők sem, annyit, hogy nem növekedett a daganat. - Akkor most? - Hosszú és nehéz kérdés. De nemcsak én töröm rajta a fejemet, hanem a fél tüdőgondozó. Nem tudják hogy mi van, mit csináljanak... A műtétbe nem nagyon mennék bele. - Miért?

5 5 - Hát egy éven belül két ilyen nagy műtét... Sok. Még nekem is, pedig én azt szoktam mondani, hogyha rajtam átmegy a harckocsi, szétesik. De én túlélem. Meg a másik fele, én borzasztóan félek a kórháztól. - Régebben nem volt komoly betegséged? - Apróságok voltak, két infarktus, egy agyhártyagyulladás. - Igen, minden viszonylagos. S áttételeket találtak a szervezetedben? - Nem tudom megmondani, mert ilyen okosan latinul beszélnek előttem, s meg kell hogy mondjam, latin iskolázottságom nem igazán kielégítő. Magyarul a Hajózási Szakközépiskolába, ahova én jártam, nem tanítottak latint. Hát amennyit voltam kórházban, illett volna megtanulnom. Valahogy nem. A zárójelentések meg az összes orvosi papírt olyan szépen fogalmazzák meg, akárkitől kérdezem, hogy fordítsa már le nekem magyarra... - Nem vállalkoznak rá? - Hát lehet, lehet hogy lefordítja magyarra, de még annyira se értem, mintha latinul lenne. Itt is kimentem a Borszékibe az öreg dokihoz, doktor úr, hát fordítsa már le nekem ezt magyarra, mi van ezen a vacakon, mert hát azt tudom én, hogy daganat van itt is, de legalább annyit mondjon el, hogy jóindulatú vagy rosszindulatú. Erre ő is nekiáll latinul. Hát a végén még kénytelen leszek beiratkozni valami iskolába, hogy megtanuljam az orvosi latint., nyugodjon bele, ott is van daganat, ez odáig stimmel, még akkor most sincs igazán eldöntve - mert a tenyészettől függ - hogy jóindulatú, vagy rosszindulatú. Hát én bízok saját magamba, meg a pártunkban és kormányunkban, hogy jóindulatú lesz... Hát ha nem, akkor.. - Az első jóindulatú volt? - Hát azt mondták, de akkor meg honnan a fenéből keveredett a másik a túlfelére? Nemigen bízok, sose bíztam az orvosokba, még a fogorvosba, sőt abba a legkevésbé. - Volt velük tapasztalatod: két infarktus, meg egy agyhártyagyulladás. - Az agyhártyagyulladást se hiszem el, hogy agyhártyagyulladás volt. - Hogy lett az a betegség? - Nem tudom, egyszerűen összeestem az utcán, és akkor 86 márciusában elmentem orvoshoz, oszt az hónapon bevittek. Én arról abszolút nem igazán tudok, hogy hogy kerültem kórházba, körülbelül két hét múlva magamhoz tértem, kinyitottam a szemem: masinák, innen cső, onnan cső, hónomba, számba, meg se tudtam szólalni... - Két hét után tértél magadhoz? - Az utólag derült ki, hogy két hét, azt nagy nehezen kiszedték a számból a csövek, amikor rájöttek, hogy én tulajdonképpen tudok ám beszélni, meg még se haltam meg, és mondták, hogy két hete bent vagyok és agyhártyagyulladás. Hetekig abalygattak azzal, hogy hol csípett meg kullancs? Mondom, engem utoljára hároméves koromban csípett meg egy kullancs, de az már odébb volt, mondom, nem is jártam az elmúlt másfél évben ilyen helyen, ahol kullancs lett volna. De ők váltig állították. Jó, hát ők az orvosok, a zárójelentésre is azt írták, hogy mengitis - Jézusom, még nem felejtettem el!... megy ez nekem. - Ez tíz éve volt, ugye? 86? És az infarktusok utána voltak vagy előtte? - Előtte De hát akkor eléggé nyűgös életet éltem. - Milyen életet? - Akiket én vezetek, azok engem szidnak, hogy mért hajtom őket, az összes főnök meg engem szid, hogy mér nem hajtom őket, és akkor még mellette papírmunka, adminisztráció. Szóval, attól kidőltem. Nem is a hajtás meg a meló, - mer ha nem tetszet, megmutattam a srácnak: fiú, ezt így kell csinálni és megcsináltuk, de a papírmunkát, azt borzalmasan utáltam, nem az én stílusom... Akkor volt a legszebb, amikor még hajóztam! - Hajóztál is? Mondtad, hogy elvégezted a hajózási szakközépiskolát. - Öt évig tengerhajóztam. Nem voltam Ausztráliába és Észak-Amerikába... Na jó, Haitin se voltam. Vannak ilyen kis helyek, ahova az ember nem jutott el, de a 70-es évek elején kevés olyan húszéves ember volt, aki ennyi helyen járt a világba, mint én.

6 6 - Hogy lett belőled tengerész? - Ez mesének tűnik, de pici gyerekkorom óta tengerész akartam lenni. Azért is mentem hajózási szakközépiskolába, az egész család, mindenki azt mondta, hogy nem! Én meg úgy voltam, hogy dafke, jusztis csináltam, és mondom, öt évig. - Miért ellenezte a családod? - Nem tudom. Tulajdonképpen ők se tudták megindokolni, hogy miért. Talán az nem tetszett nekik, hogy nem vagyok otthon, vagy nem tudom. - Ők mit szerettek volna, hogy mit tanulj? - Humán dolgokat. - Gimnáziumban? - Arra hajtottak, bár érdekes, mert én amikor 70-be beadtam a felvételi kérelmet, az első a Hajózási Szakközépiskola volt, a második meg a Kossuth Zsuzsa Óvónőképző. Hogyha nem vesznek fel a hajózáshoz, akkor elmentem volna óvóbá.. - Miért pont óvónőképzőbe? -Imádom a gyerekeket. Minden, szinte minden gyereket. Én megcsináltam azt a játékot, hogy hazajöttem szabadságra, három házból 16 gyerekkel el mertem menni egyedül strandra. - Hány éves voltál akkor? Körülbelül 19-20? - Hát érettségi után elmentem hajózni, hazajöttem szabadságra gyereket elvittél strandra? Milyen idős gyerekek voltak? - Háromtól tíz évesig. - Hallgattak rád? - Hát muszáj volt! Olyanokat csináltam, hogy háztömb körüli futóverseny, megszerveztem a gyerekeket, mit tudom én, - na innentől odáig aki fut, start, az első kap egy ekkora kis csokoládét. Tibi szeletnek a felét, de - játék volt. Soha nem felejtem el, egyszer kiszaladt a fél ház, - miután már istentelen ricsajjal voltak. Na, mondom, gyerekek, itt van egy tábla csoki, azé lesz, aki legtovább csöndbe marad. Országos csend volt. Tíz perc múlva lenn volt az egész ház, hogy hol vannak a gyerekek? Föltűnt, hogy néma csend van. - Jobban szerettél a gyerekekkel foglalkozni mint korodbéli fiatalokkal lenni? - Hát szerettem én a korombeli fiatalokkal is foglalkozni, de hát a hülye gyerekekkel az ember napközben foglalkozott, a korombeliekkel meg hát ráértem este, meg éjszaka. - Akkor ilyen nagy közösségi életet éltél? - Igyekeztem szervezni közösségi életet. - Akkor még a szüleiddel laktál? - Is. Nekem aránylag könnyű volt hogy ugyanabból a házból nősültem. Azért mondom, hogy szóval engem tényleg az összes gyerek ismert. Meg én is ismertem az összes gyereket, születésétől kezdve, amíg föl nem nőttek. Még a feleségem is, volt feleségem is ismerte mindegyiket. - Te budapesti származású vagy? - Abszolút. - Mindig is Budapesten éltél? - Mindig. Sőt nem is annyira Budapesten, Pesten! Tősgyökeres kőbányai voltam. 30 évet éltem le Kőbányán. - Családod, szüleid is budapestiek? - Ha jól tudom, egyetlen rokonom van, aki vidéki, ha még él, mer nem tudom, mer az meg Egerbe való. Anyai nagymamámnak valami mit tudom én micsodája. Összes többi rokonom pesti. Hát, mondjuk a feleségemnek volt rokona Mohácson. De azokkal nem érintkeztünk. - Te mikor születtél? - 55, március majdnem idusán, de csak majdnem, mert 11-én múltál? - Lassan kezdek fiatalodni.

7 7 - Melyik részén születtél Kőbányának? Milyen típusú vidék volt, bérházak voltak, vagy családi házak? - Bérházak, gyárak, meg Kőbánya egyébként is gyárváros. - Közelben is volt gyár? - Ott volt például a Richter Gedeon Gyógyszergyár, lényegében ez vette körbe a részt ahol laktunk. - Dolgozott valaki a családból a Richterben? - Rajtam kívül mindenki. Apám is, anyám is, nagymamám is. - Nagyapád? - Azt nem tudom, mert én azokat egyiket sem ismertem, mert azok addigra már meghaltak. - Hány éves korukban haltak meg? - Úgy igazán nem tudom, de 50 körül. - Mind a kettő? - Lehetett, hát én csak úgy kiszámítottam magamba, mer ugye legkevesebb 20 évesek voltak, mer a régi világba nem nősültek meg a férfi népek... Főneveltek azér, főnevelték anyámat, apámat, arra is kellett legalább 20 év, - 50 körül halhattak meg. - Betegségben? - Mind a kettő tüdőbajba. Anyám is abba halt meg. csórikám. - Tudod, mi volt a foglalkozásuk? - Az apai nagyfater az magánzó volt. - Az mit jelent? - Nem igazán tudom, de szerintem nem csinált semmit, csak volt pénze. - Szakmája volt neki, iskolázottsága? - Isten az atyám, nem tudom. Az anyai nagypapám az szerszámkészítő volt. Kőbányai Gyógyszerárugyárba volt szerszámkészítő. A faterom is szerszámkészítő volt, egy darabig a Kőbányai Gyógyszerárúgyárba, de aztán átment a, Jézusom hova.. az Elzett Lemezipari Művek Írószergyárába, szintén szerszámkészítőnek. - A nagyszüleid, - az apai és anyai, közel laktak egymáshoz még a házasságuk előtt, fiatal korukban? Mondjuk, mint te meg a feleséged? - Nem igazán mert az anyai nagymamám az Kispesten lakott, de úgy közel voltak, mer úgy öt perc séta. Csak az egyik kispesti volt, a másik kőbányai és az akkoriba elég gubancos dolog volt, mert a kőbányaiak meg a kispestiek utálták egymást, nem tudom mért? Szóval tulajdonképpen tényleg közel laktak egymáshoz, mégiscsak messze voltak éppen azér, mer volt egy ilyen, minek mondjam? helyi sovinizmus, vagy mint most a zsidók meg az arabok. Kötözködnek egymással, csak azért mert ez kispesti az meg kőbányai. - Hát akkor nem is volt olyan egyszerű dolog ez a házasság a szüleiteknek... - Innentől kezdve szegény apám gondolom lerendezett mindent, mer ez egy ilyen két méter öt centi, 140 kilós emberke volt, úgyhogy teljesen ritkán hiszem, hogy mert volna neki szólni valaki, hogy mért kispestivel áll szóba, bár roppan jámbor szerzet volt. Nagydarab emberek általában nagyon szelídek szoktak lenni. - Nem volt erőszakos veled se? Nem vert meg? - Engem egyetlen egyszer vert meg, de akkor megérdemeltem. Sírva mentem haza, hogy megvertek, ő meg adott két pofont, és visszairányított, hogy most akkor menjek, és intézzem el a magánügyeimet. Tudod, ha ütött volna én akkor a temetőbe lennék már régen. Csak úgy megsimogatott, és visszairányított, hogy most intézzem el a magánügyeimet, abszolút igaza volt. Egy gyárvárosban egy proli környéken itt nem lehet, nem volt szabad az embernek elhagyni magát. - Neked is kellett gyakran verekedned? - Volt egy időszak, amikor igen.úgy kamasz korba, olyankor az ember egyébként is olyan: ki ha én nem!

8 8 - Kezdeményeztél is ilyen dolgokat? - Nem. Általában én igyekeztem kitérni az ilyen elől, de hogyha úgy alakult a helyzet, akkor viszont nem hagytam magam, és ha nem hagyom magam, akkor az sokszor azt jelenti, hogy nekem kellett először ütni. - Az apai nagyapád, a magánzó felesége mivel foglalkozott, mit dolgozott? - Jó kérdés, én mióta ismertem, ő soha nem csinált semmit. Otthon volt háztartási alkalmazott. - Hány gyerekük volt? - Azt mondja: volt a fater, volt a Béla, - az meghalt. - Hogy halt meg és mikor? - Nagyon régen, azt nem ismertem. - Fiatalon halt meg? - 22 éves korában tüdőbajba meghalt. Eta néni, - az még él. Imre bácsi keresztapám az is él, meg a Muca. Öten voltak testvérek? - És a másik ágon hány testvér volt? - Anyámnak volt egy bátya. Az kinn van valahol Kanadába, ha még van. - Mikor ment ki? - 56-ba, de lehet hogy ki se ért, hiszen 56 óta egyszer jött egy üzenet, hogy Kanadába van és azóta sehol semmi. Úgyhogy lehet hogy nincs is. - Neked hány testvéred van? - Van egy húgom. - Az anyai nagymamád mivel foglalkozott? - Én mióta ismertem portás volt a Gyógyszergyárba. Mondom én, ez gyógyszergyári család volt, hát Kőbányának a legnagyobb gyára volt a Gyógyszergyár. - És a nagybácsi vagy nagynéni közül volt még gyógyszergyári? - Nem, mert az Eta néni, az az egyetlen rokon, akivel most tartom a kapcsolatot, az a Vörös Október Ruhagyárba volt amíg dolgozott. Ilyen főszakszervezeti főakármi volt. Függetlenített szakszervezető fő mit tudom én micsoda volt, na de hát aztán sztornózták, sajnos. - Rendszerváltás környékén? - Olyan körül, de egyébként is nyugdíjba ment volna. Én egyébként nem izélem, én is voltam például munkásőr, sőt párttag, s abszolút nem is szégyellem. - Mennyi ideig voltál párttag? -76-tól. 86 áprilisába rúgtak ki. - Mért rúgtak ki? - Mer megmondtam a párttaggyűlésen, hogy nem bélyeggyűjtő szakkörbe jöttem, hanem valamit csinálni szeretnék. - Mert addig, az alatt a tíz év alatt tudtál valamit csinálni? - Igyekeztem. - Volt valamilyen beosztásod a pártba? - Mezei párttag voltam csak, de azért igyekeztem valamit csinálni. Azért is mentem el munkásőrnek, egyébként nekem nagyon tetszett és nem voltam olyan pufajkás izé.. - Mi tetszett benne? - A légkör. - Mért, milyen volt a légkör? - Nem tudom. Visszakérdezek, voltál katona? - Voltam. - Olyan másod-időszakos, amikor már összeérett a csapat és mondtál hülyeséget... - Olyasmi volt a munkásőrség? - Olyasmi volt. - Ezt meddig csináltad? ig, de amikor kirúgtak a pártból...

9 9 - Kirúgtak, vagy kiléptél a munkásőrségtől? Vagy ez együtt járt a kettő? - Együtt járt a kettő. A munkásőrség a pártnak volt a fegyveres testülete, és amikor kirúgtak a pártból, akkor a munkásőrségtől is. De én, mondom, Isten az Atyám, tiszta idealizmusból léptem be a pártba, mert alapvetően a céljaik nagyon szépek és nagyon emberiek. Az, hogy ezt nem sikerült megvalósítani, az egy más tészta. Mondjuk azt utólag, akkor is gyanítottam, hogy nem is lehet megvalósítani, de szóval azok szépek voltak a célok. Nem azért léptem be a pártba! Mert semmi hasznom nem volt belőle! Önként és dalolva léptem, és mondom most is büszke vagyok rá, mert az amit akkor a hivatalos ideológia hirdetett, az tulajdonképpen nagyon szép volt. - Úgy érzed, hogy az helyes lépés volt? - Igen. Egyértelműen helyes lépés volt. Csak amikor már benn volt az ember, akkor látta azt, hogy azzal a szervezettel ezeket a célokat nem lehetett megvalósítani, mer kevesen voltunk. Én még akkor se mertem magam, most se merem magam, komonistának mondani, mer kevés olyan ember volt, aki itt is amolyan vérbeli.. Volt egy pár nagyon öreg, akik még 19-be lettek párttagok, meg két-három olyan fiatal mint én, akik tényleg tudtak volna valamit csinálni. Ez egy olyan elenyésző kisebbség volt, én azért is izéltem, szedtem össze az egész hóbelebancot. - Volt valamilyen konkrét ügy, vagy csak úgy, általánosságban akartál valamit elérni, amikor ott 86-ban felszólaltál? - Hát nem igazán, - egyszerűen azt szerettem volna elérni, hogy valamit csinálunk, ne csak üljünk és beszéljünk, hogy ezt kell csinálni, azt kell csinálni, hanem márpedig tessék konkrétan letenni valamit az asztalra! Ha mást nem, akkor mit tudom én, naponta tíz perccel többet dolgozok, még mindig nem dolgozom ki a 8 órát, de nem 7 órát dolgozok, hanem 7 és felet, már akkor is többet tettem le az asztalra, mint a többi. - Tettél ilyen javaslatot? - Tettem és kiröhögtek, s erre mondtam én azt, hogy márpedig bélyeggyűjtő szakkörbe nem fogok fizetni! - És azonnal kirúgtak, vagy voltak tárgyalások előtte? - Volt még egy párttaggyűlés utána, ahol aztán mindenféle megbélyegeztek, minden voltam, csak szép és okos nem! Revizionistától kezdve. - És volt más személyi ellentét is a vezetőkkel, vagy csak emiatt? - Nekem például akkor a párttitkár volt az egyik legjobb barátom, csak ő egy kicsit karrierista szempontból vette a dolgokat, én meg idealista szempontból. Hát másképp nem is szabad élni az életet, ha az embernek nincsenek szép céljai, akkor... - Most is vannak ilyen céljaid? - Leálltam. - Mikor? - Amikor az utcára kerültem. Abba a pillanatba ki kellett kapcsolni, mer ez egy önvédelem. Az ember, hogyha elkezd gondolkozni ebbe az állapotba, mi van akkor, - vagy belehülyül, vagy öngyilkos lesz. Ilyenkor ez egy abszolút önvédelem, az hogy kikapcsolok, igyekszek nem gondolkozni, na mer azér úgyse tudja az ember abszolút kikapcsolni magát, - igyekszem csak a napi problémákat megoldani. - Hogy kerültél az utcára? - Na, térjünk vissza a 90-re. Nekem akkor össze jött minden. Egyszerre leálltam, - halt meg édesanyám, szóval nagyon összejött minden. Én akkor abszolút padlón voltam, de abszolút, - olyanok, hogy napi tíz liter bort ittam meg. Szóval teljesen elmentem, és ez körülbelül ment egy évig. Szóval nem voltam, nem is éltem, csak vegetáltam, és akkor rá egy évre körülbelül kezdtem el azzal, hogy mikor bekerültem a Vízmű szállóra, ott kezdtem izélni, hogy ezt nem szabad. De akkor már így remegett a kezem. Mondtam magamnak: Tivadar, leállsz! Nem hagytam abba abszolút a piát, meg aztán nem is lehet, mert belehaltam volna, de lefokoztam a

10 10 napi tíz literről fél literre. Hát azért meg kellett inni valamit. Kínlódtam én vagy egy fél évig, de nagyon. - Egyedül jutottál erre az elhatározásra? - Muszáj volt. - S volt előzménye ennek, hogy így fölfutott tíz literre? Korábban is boroztál rendszeresen? - Nem rendszeresen, de hát amennyit egy felnőtt férfi ember megszokott inni, hát meló után. Mit tudom én, megittunk egy fröccsöt, vagy valamit, aztán mentem haza, - hát ugye a család tartotta bennem a lelket. - Amíg volt család, addig nem volt szükség alkoholra? - Szóval nem volt szükség rá, és tulajdonképpen utána is, mikor leálltam, azon izéltem, hogy nekem... akkor még két lányom volt, van két gyerek, az segített, a tudat, hogy ott van a két gyerek, azért tudtam leállni, mondom, hónapokig így reszkettem. - S mennyi idő alatt futott fel tíz literre? - Anyám temetésén berúgtam, és Isten az Atyám, három hónapig nem józanodtam ki. Teljesen padlóra, abszolút nem érdekelt semmi, akkor volt pénzem.. - És ez mért volt? - Nem láttam célt, értelmet, semmit. - Az édesanyád halála ennyire megviselt? - Nagyon, nagyon kiborított. - Miért? - Hülyén hangzik, de számomra Isten volt. Feleségem otthagyott, aszontam neki, nem érdekel, menyjen! - Korábban volt a válás? - Igen. - Mennyivel? - Hát ő87-be ment el. Én három évig neveltem... három hónapos volt a kisebbik lányom, mikor otthagyott minket az asszony. - Nem vitte magával egyik gyereket sem? - Kisebbik lányom nem is ismeri az anyját. Én három évig neveltem a pici lányt, meg a nagyobbikat. - Most kilencéves a kisebbik, akkor a nagyobbik hány éves? - 19 éves. Napra pontosan tíz év van köztük. Mind a kettőt a Mikulás hozta. 87 és 77. Szóval én megkínlódtam, s nekem tényleg egyszerre ment ki a lábam alól a talaj, mert mielőtt anyám meghalt megbeszéltük, hogy a húgomék átveszik a két gyereket, mert hát azért még is családba vannak, s rá egy hónapra meghalt anyám, - csórikám. Közbe összevesztem a húgommal, mert piszkos anyagiakba, temetéssel kapcsolatos.. - Örökség? - Az már nem igazán érdekelt, gyakorlatilag a húgom még mindég az én lakásomba lakik. - A te neveden van a lakás? - Igen, nevemen van a lakás, csak a húgomnál van a két gyerek, - most reklamáljak, hogy menjen ki, mert most már azóta neki is van három. Ott van öt gyerekkel, most dobjam ki a lakásból? Ilyen nincs! Ennyire azért még vagyok úr. - Szoktatok találkozni? - Nem. - Mikor láttad őket utoljára? - A lányaimmal azzal szoktam. De nem megyek hozzájuk. Vagy az iskolához megyek el, vagy elmegyek a nagyobbik lányomnak a munkahelyére. - Konkrétan min vesztetek össze a húgoddal?

11 11 - A temetésre készpénzben forintot fizettem. A koszorút mikor megrendeltem, nem volt nálam annyi pénz. Átmegyek a húgomhoz, hogy adjál már 2000 forintot! Mondom: idefigyelj hatvannyolcezer valahányszáz forintot már kifizettem, nincs nálam annyi pénz, ezt az istenverte koszorút meg ki kell fizetni. Ő meg: nem érdekel, nincs pénzem. Jó, Isten áldjon. Visszamentem a virágoshoz, mondom, nincs már nálam annyi pénz, csináld meg a koszorút, ki fogom fizetni. Nem tudom mikor, de ki fogom fizetni. Megcsinálta, húgom el akarta vinni a koszorút. Nyista, nem is azt irattam a szalagra, hogy a család, hanem azt, hogy a Tivadar. - Máskor is volt ilyen konfliktus kettőtök között? - Nem, tulajdonképpen nem tudom, mi ütött a húgomba. Ráadásul úgy volt a végrendelet, hogy a készpénzt azt a húgom örökli, én meg a lakást. - Arányba volt a kettő egymással? - Hát, a fene tudja, ő valami forintot kapott. Egy böhöm nagy, 60 négyzetméteres szoba-konyha volt, ebből egy palotát tudtam volna csinálni, hogyha nem veszek össze a húgommal. - És nem próbáltatok kibékülni? - Én nem, én nem békültem! - Ő próbálkozott, keresett? - Nem. Mondjuk, azért volt annyira Baricska, hogyha én nem akarok békülni, akkor ő sem. Azt tudja, hogy a gyerekeket látogatom, mert gondolom, csak elmondják neki. - Hol látogatod a gyerekeket? - Kicsi ez az ország. A húgomnak a munkahelyére megyek be, kisebbik lány abba az iskolába jár, ahova én jártam, anyám járt, húgom járt, családi iskola. Kőbányán. - Hány év van húgod és teközted?? - Tizennégy. - Mi volt ennek az oka, hogy ennyivel később született? - Én nem kérdeztem meg se apámat, se anyámat, de amikor hétéves voltam, akkor váltak el ben? ben, valahogy úgy. - Akkor nem vagytok édes testvérek. - Nem tudom, Isten az Atyám nem tudom, mert azért össze-össze jártak. - Hivatalosan édes testvérek vagytok akkor, tehát ugyanaz az édesapátok? - Én ezt... Hogy mondjam? Ennek soha nem néztem utána. Anyám azt mondta, hogy a fater a Tündi apja, fater azt mondta, hogy nem ő az apja, hát akkor most okosabb legyek, mint a bíróság? - De az apád nevén van? - Nem igazán, mert az anyai nagymamám lánykori nevét kapta, de az is érdekes, mert 17 éves korába kellett nevet cserélnie. Addig ugyanúgy Baricska volt, mint én. 17 éves korába lett Széchi. - Hogyhogy kellett, nem ő döntötte el? - Mit tudom én! Faternak sikerült kibuliznia, hogy mégse az övé a gyerek, szóval nem tudom, de valahogy jött a Tanácstól egy papír, hogy keressen magának egy nevet, mert a Baricska nevet ő nem használhatja. - De hogyhogy nem tudsz semmit a húgod származásáról? - Nem sok beleszólásom volt anyám dolgaiba, szóval nem olyan stílusú volt a muterkám, hogy megengedte volna, hogy beleszóljak a dolgokba. - Ők mikor házasodtak össze? - Jó kérdés, régen, valamikor 50 körül. Még talán valamivel előbb, 48-ba, 49-be valahogy, pont a Ratkó korszak elején. - Akkor is eltelt azért hat év, mire te 55-ben megszülettél. - Jó, hát előtte volt két olyan gyerekük, kik rögtön a születés után meghaltak.

12 12 - Szüleid mikor születtek egyébként? - Apám 32-be, anyám 34-be. - Édesapád él még? - Nem tudom. - Mikor találkoztál vele utoljára? - Napra pontosan tudom: május 12-kén délután 5 óra 10 perckor. - Mitől ilyen emlékezetes ez a találkozás? - Na, akkor vesztünk össze. Bevittem akkor még menyasszonyomat bemutatni, és avval kezdte, hogy ki ez kurva? - Azt mondtad, hogy szelíd ember volt. - Ja! Szelíd ember volt, de, rossz passzba lehetett. Ki ez a kurva? - Hát nem ismerte a menyasszonyodat? Hiszen azt mondtad, hogy egy házba laktatok. - Apámék akkor már külön laktak, csak én jóba voltam az öreggel is, hát leviszem és bemutatom neki. Akkor még én se voltam igazán biztos benne, hogy menyasszonyom, de azért, mondom, bemutatom az öregnek, és evvel nyitott. És akkor mondtam az öregnek, hogy hát, fater, azért gondolkozzál, s mit szolnál hozzá, hogy ha én, - bejönne a Gyöngyi néni, - az a nő, akivel akkor élt - és megkérdezném, ki ez a kurva? És szépen összevesztünk, de akkor nagyon. Mondom, jól van akkor, öreg, agyő, s átmentem a nagymamámhoz, ők is egy házba laktak, szűkkörű család volt. Mondja a nagyanyám, hogy a fia, mármint az apám, két hete nem volt bent nála, s fekvő beteg volt az öreglány. Nahát, ettől aztán berobbant a fejem. Vissza a faterhoz, mondom jó atyám, kedves édesanyád hogy van? Mit tudom én! Nahát, mondom, akkor te nekem többet ne pofázzál, elfelejtjük egymást, én, mondom, minden nap le fogok jönni Kőbányáról, megnézni a nagymamát, hogy van, meg megetetni, meg mit tudom én mit, többé hozzám ne szólj egy szót se! Nem is szólt. Összevesztem akkor nagyon az öreggel, s én tartottam is magam elég soká ahhoz, hogy nem szóltam. Az esküvőre küldtem neki egy táviratot, hogy tudjon róla. - Mikor volt az esküvő? - 76 január 18-án, szombaton, fél 11-kor, Kőbányán... - Elment az esküvőre? - Nem. Nem is hívtam meg egyébként, csak küldtem neki egy táviratot, hogy lesz az esküvő. - Elég jól össze tudsz veszni a rokonaiddal, ahogy igy elmeséled. Más emberekkel is összevesztél igy? Barátokkal, munkatársakkal... - Nem. Nagyon hamar el tudom felejteni a legkeményebb sértéseket is. De ezek mind olyan dolgok voltak, amivel annyira beletaposott a lelki világomba, hogy azt már nem lehet. Ez nem sértés volt, hanem az apámba vetett hitet törte össze bennem valahogy. - Nem volt ennek korábbi előzménye? - Én voltam a családba az egyetlen, aki mindenkivel jó viszonyba volt. Az egész család keresztbe-kasul utálta egymást, én mindenkivel igyekeztem jóba lenni. De mondom, hogy apám úgy taposott bele a lelki világomba, hogy a bennem - nagyon keményen fogok fogalmazni - a bennem fölépített apaképet törte össze. A húgom meg úgy taposott bele a lelki világomba, hogy azt egyszerűen nem lehetett kiheverni. Nagyon. Keresztülmehet rajtam az úthenger, tényleg nem érdekel. Leütnek, rúgnak, csípnek, harapnak, nem zavar. Öt perc múlva túl vagyok rajta. Túl tudom tenni magam. Ez a két dolog olyan dolog volt, hogy most is fáj. Pedig az már odébb volt. Engem az sem érdekelt, hogy a feleségem ott hagyott. Hát nem érdekel, talált jobbat, menjen! Bár az is fájt, hazudnék hogyha nem. Fájt. Monogám típus vagyok, de azért most is szeretem... - Tudsz róla valamit? - Nem, nem is akarok. Tudnék róla, hogyha érdekelne, utána tudnék járni. - Ő mikor született? - 53-ban.

13 13 - Térjünk vissza a kezdetekre. Hol laktak a szüleid, miután összeházasodtak? - Én arra nem igazán emlékszem, mer amikor én elkezdtem emlékezni, akkor kinn laktunk a Mária-Valérián, és onnan keveredtünk Kőbányára az anyám anyjához. Olyan 60, 59-ben költöztünk ki Kőbányára, és ezt is csak onnan tudom, mert onnan mentem már elsőbe. - Tehát ugyanabba a lakásba költöztetek Kőbányára, ahol az anyai nagymamád lakott? - Igen. - És milyen volt az a lakás a Mária - Valérián, emlékszel arra még? - Egy szabvány lakás, volt egy szoba, egy konyha és egy spejz. Fürdő nem volt, de wc bent volt. - Ez egy bérházi lakás, vagy ilyen udvari? - Ez a Mária-Valéria, ez egy telep, ezt még az első. világháborúban építették szükséglakásoknak. Egy ilyen egy szoba konyhás, wc-vel ellátott, ilyen sorházak voltak. Volt vagy tíz sorház igy egymás mögött, kábé tíz lakás volt egy sor házban. Tíz, vagy hat ház hosszában, szóval marha sok. Aztán lebontották, annak a helyén van most a József Attila Lakótelep. - És milyen volt a kőbányai lakás? - Egy 60 m2-es szoba-konyha, de hatalmas. - Az is sorház, vagy bérház? - Az inkább egy bérház volt, egy ilyen régi U alakú. - Hány szintes? - Az első egyik oldala három szintes, a másik oldala két szintes, a vége meg valamiért csak egy szintes volt, nem tudom miért. Cikkcakkos volt. - Gyakorlatilag négyen laktatok egy szobában? - Igen. Mondom hatalmas volt. 6,5x7 méteres volt a szoba alapterülete és 5 méter magas. Én abból a, hogyha nem veszek össze a húgommal egy palotát tudtam volna csinálni. Hát 60 nm eszméletlen nagy terület. - Milyen komfortfokozatú? - Gyakorlatilag komfort nélküli volt, mert ott csak a víz volt bent, az udvaron volt a wc, de semmi percek alatt meg lehetett volna oldani. - Mennyi ideig laktál ott? - Hatéves koromtól 21 éves koromig. - Azt mondtad 59-ben költöztetek oda és 55-be születtél - Akkor négy ban házasságot kötöttél. - Utána anyósomékhoz költöztünk, aztán kaptunk egy szükséglakást. - De anyósodék ugyanbban a házban laktak. Miért költöztetek át oda? - Mer ott két szoba volt. Volt saját szobánk, aztán utána, 80-ba kaptunk egy szükséglakást a VII. kerületbe. - Mekkora lakás volt? - 19 nm szoba-konyha semmi komfort. Azután fölajánlottak ban egy 4,5 szobás lakást a Vizafogón, de már akkor sem lehetett megfizetni. Hát több mint 1 millió forintot kellett volna befizetni, dehát annyi pénz még a számtanpéldában sincs. Aztán úgy ott ragadtunk, egész jól elvoltunk a lakásban. Az is magas volt, és én villámgyorsan csináltam egy galériát. - Az volt a háló? - Persze. Az alsó rész, az olyan nappaliszerűség volt, ahol lődörögtünk, a galérián meg hát ott aludt az egész létező család. Nem is volt ott semmi más, egy ilyen 10 cm-es szivaccsal volt bevonva az egész galéria. A konyha fölött is volt galéria, abból volt a fürdő. Zuhany, fürdőkád, bojler, automata mosógép. Dolgoztam én azzal majd egy évet, s akkor ráadásul a Tanács majdnem lebontatta velem. - Miért akarták lebontatni?

14 14 - Mert nem kértem engedélyt az átalakításhoz. Ráadásul szétszedtem a szomszédnak is a házát. Mondjuk ő is jól járt, mert a vizesblokk bekerült, amikor megcsináltam a galériát, és a vizesblokkot akkor úgy csináltuk meg, hogy a szomszédnak is meglegyen az izé. Még a szomszéd reklamált, hogy menjek be a Tanácshoz, mert nincs pénz, nincs engedélyem. - Meddig laktatok ott? - Kilenc évig. - Ezt már megvásároltad? - Nem, csak bérleti díjat fizettem. Szükséglakást nem vásárolhattam meg. Megvettem volna én akkor még, de én ezt nem vehettem meg, mer az csak egy átmeneti szükséglakás volt. - Akkor más lakás azonkívül, amit örököltél nem volt a neveden? - Nem. - És mi lett azzal a szükséglakással? - Amikor elváltunk, ki kellett fizetnem az asszonyt. El kellett adnom ben váltatok el? be ment el az asszony, 90-be hivatalosan lett papíron is válás. Az is érdekes volt, én elvileg nem adhattam el a lakást, mert tanácsi, de a bíróság megítélte, hogy a lakás árának a fele a feleségemé. Hivatalosan loptam, csaltam és hazudtam, mert csak el kellett adnom. - Miért, a bíróság úgy tudta, hogy az a tietek? - Nem, ő tudta jól azt, hogy egy tanácsi lakás, de az árának a felét nekem ki kellett fizetnem, az volt a lelépés, vagy valami ilyesmi. - Mennyiért adtad el? ért. - És megfeleztétek az árát? - Na, mondjuk azért annyira úr nem voltam, 60-at kapott az asszony, 100-at én, avval a címszóval, hogy én csináltam a galériát. Az a saját beruházásom volt. - Ez melyik részen van a VII. kerületben? - Garay piacnál. - És azt eladtad, és utána mentél a Vízművek szállójára? - Igen. - Utcán is voltál közben? - Nekem nagyon szerencsém volt, kábé két hónapot voltam akkor utcán. De akkor, mondom, totál, azt se igazán tudom, hogy hol voltam azalatt a két hónap alatt. - Beszéljünk még egy kicsit a gyerekkorodról. Az általános iskolát Kőbányán kezdted, ugye? Hány éves korodban? - Kábé hatéves lehettem... - Milyen volt az általános iskola? - Unalmas, mert én már akkor olvasni tudtam, számolni tudtam. - Kitől tanultad? - Családba könyvmániás volt mindenki. - Körülbelül hány éves korodba tanultál meg olvasni meg számolni? - Mondom, mire iskolába kerültem, folyékonyan olvastam meg számoltam. Nekem unalmas volt az iskola. Tanulni sose kellett, mer én mindig csak úgy tanultam, amit az órán mondtak, vissza tudtam mondani. Annál kicsit mindig többet tudtam visszaadni, mert én nem a tankönyveket olvastam, hanem hozzáolvastam. - Milyen könyveket olvastál? - Az első időben mindent, mindegy volt csak betű legyen, aztán később inkább történelmet, útleírásokat, hát amiket kamasz gyerekek olvasnak. - Van, amire emlékszel ezek közül a könyvek közül, ami nagyon megfogott? - Nekem például összes gyerekkori olvasmányaim közül legjobban Vernétől az Utazás a Holdba tetszett. Az volt az egyik legjobb, és most is tündéri.

15 15 - Mostanában is olvastad? - Egy éve talán. Még most is egy tündéri, maga az ötlet is csodálatos. Hát meg számolatlan kalandregényt, történelmi regényeket, később aztán rákaptam Passuthra, minden könyvét olvastam, és szeretem. Érdekes a stílusa egyébként, oda kell figyelni, amikor olvassa az ember, engem nagyon le tud kötni. - És mlyen jegyeid voltak az általános iskolában? - Egyetlenegyszer voltam 4,8 alatt. - Végig jeles voltál? - Igen. - Semmi probléma nem volt, ismétlés, ilyesmi? - A szakközépiskolába egyszer oroszból megvágtak félévbe. De annyi kellett, hogy az ember elmondhassa, hogy diák is volt. Soha nem tanultam. - Mikor fejezted be az általános iskolát? 14 éves korodba, ugye? as tanévbe, 68-ba kezdtem el a szakközépet. - És a tanárok mit szóltak hozzá, hogy nem gimnáziumba mész? - Az osztályfőnököm, azért rajongtunk egyébként, nagyon drukkolt nekem, hogy fölvegyenek a hajózási szakközépiskolába, ami akkor nagyon nagy szó volt. - Ez nehezebb volt, mint a gimnázium? - Lényegesen. Ahhoz képest hogy kábé 2000-en jelentkeztünk és 38-at vettek fel a 2000-ből. Érdekes módon az érettségin nem voltam kiváló. - Mi nem sikerült? - Hajóépítés. Azon szó szerint úgy rugdostak át az érettségi biztosok, abszolút nem rajtam múlt, hogy abból sikerült leérettségiznem. Gőzöm nem volt róla, hogy miről van szó. - Milyen jegyeid voltak a középiskolában? - Ott már inkább jó, stabil, jó és közepes között mocorogtam, A műszaki része, az aránylag ment, a humánba a történelem, a földrajz... a kémia, a matek, a fizika nem volt igazán a kedvenc tantárgyam. De hogyha odafigyeltem, akkor azért meg tudtam oldani minden problémát. Nem kötött le, nem érdekelt. - Téged mi érdekelt? - Minden és semmi.tényleg igy volt. Minden elkezdett érdekelni, aztán vagy rájöttem, hogy nem érdekel, vagy... Példának okáért, érdekelt, hogy a Nagy Francia Forradalom milyen előzményekből kellett, hogy bekövetkezzen, és mi köze lehetett a magyarországi jakobinusok peréhez. Szóval ezek az összefüggések sokkal jobban érdekeltek mint az, hogy mit tudom én, mi volt 1793-ban? Azért tudom, hogy a Nagy Francia Forradalom. Vagy hogy mért kellett bekövetkeznie majdnem törvényszerűen a mohácsi vésznek. Nem az érdekelt, hogy mikor, hanem az, hogy miért. - És ezt nem tudtad volna valahogy hasznosítani a pályaválasztásnál? - Gyakorlatilag nem véletlen, hogy a hajózási szakközépiskolába mentem, szóval azért hajózni is akartam. - Ennek van valami előzménye? - Nem tudom, de gyakorlati oka nem volt. Nekem egyszerűen tetszett, hogy én márpedig hajózni fogok. Más vasutasnak akart mennim vagy mittudom énm mentőautósnak vagy tűzoltónak, vadakat terelő juhásznak, ahogy József Attila mondja, de én hajózni akartam. Ez csak egy olyan álom volt, amit azért arra büszke vagyok, hogy azér megcsináltam. - Ez is egy olyan álom volt, mint mondjuk a szocializmus, kommunizmus, párttagság? - Nem egészen olyan álom volt. Ezt meg tudtam csinálni, arról pedig azért valahol tudtam, hogy nem lehet megcsinálni. Azért léptem be, hogy hátha tudok legalább valamit segíteni, hogy esetleg majd később kialakuljon, nem most, mert én azt tudtam, hogy ebben a nemzedékbe, az én nemzedékembe esélye sincs. De majd... később, esetleg, talán. Hát nem jött össze. Azóta oszt abszolút.

16 16 - Érettségi után mi történt? - Utána mán egyszerű volt az élet... hajóztam. - Hova mentél el dolgozni? - MAHART Tengerhajózási Üzemigazgatóság. - Milyen beosztásban? - Hajógépész. - Végig ugyanabban a beosztásban dolgoztál? - Hát ugyanabba. Tiszti iskolára mán nem mentem el. - Miért nem mentél el? - Mer megszűnt a munkaviszonyom. - Miért szűnt meg? - Mer megvertem az első tisztet. - Miért? - Egy kötekedő, iszákos állat volt. Szakmailag se volt sehol, és még azt hitte, hogy ő az okos a szép meg a nagy. Pedig csak rangja volt, esze nem. Évekig tűrtem, egyszer robbantam, kész. - Ugyanazon a hajón dolgoztál végig? - Nem. Öt hajón voltam egyébként úgy, csak mindig összekeveredtem azzal a... - Miért kerültél át más hajókra? - Hát mer a hajózásnál az volt a rendszer, hogy az ember 8-9 hónapot lehúzott egy hajón, és akkor hazajött két-három hónap szabadságra. - Addig nem is jöhettél haza? - Hát elég nehéz, mondjuk Bombay-ból hazajönni. Na meg ki kellett várni, amikor elmentem egy útra, ki kellett várni, hogy olyan helyre jöjjek, ahonnan reálisan haza lehet jutni. Mert haza lehetett volna jönni mondjuk Rio de Janeiróból is, csak akkor mit tudom én, 16 ezer dollárba került volna az út, ha innen jöttem Riekából, akkor meg 16 ezer forintba. - Hajtós volt? - Kellet dolgozni. - Fizetés az milyen volt? - Ó hát akkor még milliókat kerestünk. Nekem 73-ban 1920 Ft-os alapfizetés mellett havi jövedelmem 13 ezer forint volt. - Mit csináltál a pénzzel? - Az úgy...úgy elment. - Mire? - Éltem. Hazajöttem, hát egy húszéves gyereknek tele van a zsebe pénzzel, és akkor még én voltam a Cézár, és nyugati Cézár, mer nyugaton jártam, nyugati cuccokban mászkáltam, de a 70-es éveket ne felejtsük el, mer nem most van. - Nem vásároltál valami nagyobb dolgot? - Anyámnak a születésnapjára kicseréltem a szobabútort, en block, komplett, szőnyegtől a függönyökig meg a bútorokig. Hát reggel bementem a Domusba, mondtam a komának, hogy nekem így ahogy van kell, mondomkifizetem készpénzbe, aszonygya: holnap szállítjuk, mondom: Uram nem holnap, ma. Két óra múlva otthon volt a bútor. - Nagy lábon éltél akkor. - Megjátszottam az eszemet, de volt mire. Mer én akkoriba azér, mondom 13 ezer forintos havi átlagkeresettel 70-be, taknyos kölök - lényegibe az voltam be végeztél. - A hetvenes évekbe. Nyolcvanba se volt kevés pénz a 13 ezer forint. - És utána hova mentél dolgozni? - Hát a változatosság kedvéért a külkereskedelembe.. - Milyen céghez? - HUNGEXPO..

17 17 - Milyen munkakör? - Kiállításépítő. - Van egy lakatos szakmád is, ugye? - Hát van. - Más szakmád is van? - Motorszerelő, lakatos, targoncavezető, hegesztő... várjál valamit kihagytam. Ja, nehézgépkezelő. - És hol szerezted a lakatos szakmát? - Hát én szaközépre jártam, és a nehézgépkezelőt, a lakatost és a hegesztőt azt a szaközéphez az érettségivel együtt kaptam. - És volt, amit később szereztél? - A szakmásított targoncavezetőt, a hegesztéshez a minősítést. Mer nekem az is megvan. - És a HUNGEXPO-nál mennyi ideig dolgoztál? - Ott is öt évet. - Azt miért hagytad ott? - Mer untam. - Mit untál benne? - Állandóan ugyanazt csinálni. Azér mentem oda, mer azt hittem, évente építünk 8-10 kiállítást szanaszét, hogy ez ilyen változatos lesz, de egyre unalmasabb lett. Meg egyébként is öt év egy helyen az bőven elég. - Hányban hagytad ott? - 81 vagy 82-ben. - És utána hova? - Egy ipari szövetkezetnél lakatos csoportvezető. - Ott mennyi ideig? - Ott aztán végig. 89-ig. - Tehát amikor papíron is elváltál, és édesanyád meghalt, akkor már nem dolgoztál? - Utána már nem. Mondom, utána kerültem abszolút padlóra, utána már semmi nem jött be nekem. Föléltem a tartalékokat, és.. - És történt más is előtte? Hiszen édesanyád még élt? Hogyhogy mégis utcára kerültél, munkanélküli lettél? - Tulajdonképpen akkor nekem nem kellett volna munkanélkülinek lennem, leszázalékolás alatt voltam. - Mi miatt? - Hát a ketyegőmmel, a két infarktus meg a mengitis, akármi miatt le akartak százalékolni, csak hát én meghülyültem, azt nem mentem el. - Azóta se? - Azóta se. - Elég sokáig voltál utcán, nem volt tbc-d? Mostanában megint terjed. - Nem. Mer tüdőszűrőre majdnem minden évben eljárok, már csak a szállók miatt is. Kell, ezek a daganatok itten jönnek, mennek, de hát azzal meg nem tudok mit kezdeni. - Neked ez az egy házasságod volt? - Az is sok volt. - Na és komoly kapcsolat? Élettársi kapcsolat? - Kimondottan monogám típus vagyok. - Ti együtt nőttetek fel a feleségeddel, ugye? - Igen. - És ez mikor vált komollyá ez az ismeretség? - Valamikor 75 elején. - Nem is jártatok együtt?

18 18 - Nem jártunk együtt. Már az iskolába is együtt mentünk, mert egy helyre jártunk. De nem úgy jártunk együtt. Ha visszagondolok, a fene tudja tulajdonképpen, hogy alakult ki, egyszer úgy csak kitaláltuk, hogy ha már itt vagyunk, házasodjunk össze. Akkor még nem is volt igazán olyan nagyon nagy szerelem. Aztán az idő meghozta a nagy szerelmet is. - Kölcsönös volt? - Nagyon nem hiszem, hogy kölcsönös lett volna, máskülönben nem hagyott volna ott. - Miért hagyott ott? - Nem tudom. Én nem kérdeztem, ő nem mondta. Szembetűnő se volt. Megszülte a második csemetét, három hónap múlva egyszer csak hazajött, mondja csomagol, és megy el. - Volt valakije? - Volt. - Tudtál róla, vagy akkor derült ki? - Tudtam. Jobban mondva hallottam. Tulajdonképpen az egészet a gyereknek köszönhetem, mert azzal a fotóssal ment el, aki fényképezte a második gyereket. Én csak annyit mondtam neki, hogy nézd, ha menni akarsz, menjél, de többet vissza ne gyere, mert megöllek. Tartotta egyébként, mert ismerte, hogy én ritkán jelentek ki ilyeneket. - Megverted, vagy.. - Én? Hozzá se nyúltam. Én nőt nem ütök meg. Még lánygyereket se, pedig két lánygyerekem volt. Engem úgy neveltek föl, úgyhogy én nőt nem bántok. Megmondtam neki, menjél, hogyha akarsz, de úgy gondold meg, hogyha most innen elmész, akkor az végleges. Kitettem a húsvágó kést a kredencre, mondom, ezzel a késsel fogom elvágni a torkodat. És tudta hogy - egyébként három évig ott volt a kredencen a kés - tudta, hogy elvágom a torkát. - Ez is egy ilyen hirtelen és végleges döntés volt? Mint ahogy összevesztél édesapáddal és a húgoddal? - Igen. De ezt, ezt kiprovokálta, mármint a feleségem. Én még elviseltem volna azt is, hogy ezzel a krapekkal van, én nem is azér rágtam be, hanem azért, mer utána például a gyereket abszolút nem, meg se kérdezte - én még utána találkoztam vele kétszer-háromszor véletlen, meg sem kérdezte, hogy vannak a gyerekek. - És a gyámügy, az mit szólt hozzá, hogy te neveled a három hónapos kislányt? - Nem sok közük volt hozzá, mer én nem voltam a gyámjuk. - Ja, persze, mert nem volt hivatalos a válás. - Válás után nekem ítélték a két gyereket. Azér vannak a húgomnál. De példának okában kifolyólag egy fillér gyerektartást nem kaptunk, pedig járt volna. Mer meg lett ítélve nekem a gyerektartás, amit én egy az egyben átruháztam a húgomra, mer hogy állítólag nála vannak a gyerekek. De ő se kapott. Mondom én, azér az egyér haragszok a volt feleségemre. Pedig még most is szeretem, nem győzőm hangsúlyozni, mondom én monogám típus vagyok... Hogy a gyerekekkel abszolút nem törődött, még most is sírni tudnák mérgembe, hogyha eszembe jut. - Miért mondtad az imént, hogy akkor még két gyereked volt? - Igen, mer a kisebbik lányom tavaly november hetedikén autóbalesetben elhunyta magát... Nyolc éves volt... Hát ez van... Ennyi egy fél élet. Hátha valaki azt mondja, milyen büszke vagyok, hogy sikerült ilyen mélyre leküzdeni magam... - Ezt hogy érted? - Hát, csak szó szerint. Sikerült ilyen mélyre leküzdenem magam - ezt Kvasztics Fedor mondta egy Rejtő könyvben. Sikerült ilyen mélyre leküzdenem magam. - Nem volt párkapcsolatod? Nem kezdeményeztél, nem próbáltál 87 után, mikor elhagyott a feleséged? - Először is melyik az a marha nő, aki kétgyerekes apával tartós kapcsolatot akar? - Mondjuk, akinek szintén van két gyereke.

19 19 - Na és melyik az a marha férfi, aki kétgyerekes nőt... Nem, sőt gondosan vigyáztam, hogy ne legyen tartós kapcsolat. Az a helyzet, hogy aki egyszer megégeti a kezét, az fél. Futó kapcsolatok voltak, az természetes, de... hát ki is szaladnák a világból. - Katona voltál? - Kerek három hónapot voltam, hetvenhá.. hetvenkettő elején. - Hát ez hogy sikerült? - Hát csak alapkiképzés kaptam. Mentem a flottillához, a tengerhajózáshoz. - De az kereskedelmi hajó volt, nem? - Nem baj, jók voltak a kapcsolataim, felmentettek. - Miért? - Arra való tekintettel, hogy nekem szakmám a hajógépészet, szükségük van rám, nemzetgazdasági érdek, meg mittudom én mi, okos jogászok kitalálták. Alapkiképzést megkaptam, mer azon minden magyar állampolgárnak át kell esni.. - Az hol volt? - Flottillánál. Megkaptam az alapkiképzés, letettem az esküt, fölvettem a leszerelési papírt, és három hét múlva már kint voltam. - Mondtad, hogy a szüleid különváltak. Mikor váltak el hivatalosan? - Mikor váltak el? Jézusom, már a húgom megszületett. Én meg nem tudnám mondani, hatvanhétben, vagy hatvannyolcban váltak el hivatalosan. - Addig hogy voltak? - Hát voltak. Faterom itt lakott, anyám velünk lakott... Aztán időnként összejöttek. - Mennyi ideig voltak ilyenkor együtt? - Hát volt, amikor két órát, volt amikor két napot. - Kötöttek másik házasságot? - Anyám férjhez ment még egyszer. - Mikor? - Nyolcvan... háromban, nyolcvannégybe? Nem tudom, nagyon rövid ideig tartott. - Mi volt a férje? - Leszázalékolt BM nyomozó, de finoman fogalmaztam, mert 56-ban százalékolták le, és Ávós volt előtte... - És miért százalékolták le? - Mer 56-ban a felkelőknek kellett odavágni. Ellenforradalmárok, Isten az Atyám hülyére verték. De szó szerint hülyére verték. - Nem volt igazán normális? - Nem. Flúgos volt. - Mennyi ideig voltak együtt? - Talán egy fél évet. Aztán eltörtem a kezét. - Eltörted a kezét? - El. Pici volt még a húgom, aztán hozzá akart nyúlni. Fogtam így a kezét, félbe is ment szabályosan, érted? - Szóval észrevetted, hogy akar valamit? - Hmm - Nem lett belőle rendőrségi ügy? - Nem igazán. Én hívtam ki a rendőröket. Meg a mentőt is. Mert szilánkos törése volt. Megmondtam a rendőröknek, hogy mércsináltam, még ők is megverték. - Elítélve voltál? - Nem is leszek. - Akkor, amikor olyan sokat ittál, 92 körül, nem kerültél be elvonókúrára? - Nem. Meg tudtam fogni saját magamat. Mikor már úgy döntöttem, hogy ezt már nem lehet, hát nem tudtam rágyújtani, nem tudtam kivenni a cigarettát a dobozból, na akkor úgy

20 20 döntöttem, hogy elég. Kínlódtam én rengeteget. Lehet, hogy jobban jártam volna, ha elvonókúrára megyek, de én saját magam megálltam. Borzalmas volt, mer mindenféle bajom volt, a verejték patakokban folyt rólam, meg minden...nem érdekelt, hülye voltál, idd meg a levét címszóval. - Gyerekkorodban sportoltál valamit? - Tollaslabdáztam. - Versenyszerűen? - Versenyszerűen. - Mennyi ideig? - Négy évig. - Hány éves korodban? - Hát szakközépbe jártam végig. - És milyen szinten? - Budapest bajnok. Lehettem volna jobb is, csak hát közbejött a hajózás, mást nem tudtam csinálni, mer nekem a hajózás fontosabb volt, mint a játék. - Hobbid volt valami? Az olvasáson kívül? - Könyv. A könyv. - Sok könyv volt otthon? - Nyolcezer kötetet adtam oda a válás után a... - És mind a tied volt? Te vásároltad? - Anyám is. - Már volt nekik is könyvük? - Az enyém volt. Mióta, mióta dolgozom. - És hogy fért el ottan? - Hát az alsó rész az körbe volt. Minden falon könyv volt, a polcon a fölső részen három fach. Meg a konyhában, meg mindenhol. Anyáméknál is volt. A hetvenes évektől havonta ezer forintot költöttem átlagosan könyvekre. - És milyen könyveket vettél általában? - Hát, jót. Most nem akarom verni a nyálam, de jól fölépített könyvtár volt. Gyerekeknek a mesekönyvtől kezdve az ifjúsági, történelmi regényeken át, a.. úgynevezett komoly irodalomtól a lexikonokig,... minden. A kőbányai könyvtárba én örökös tag vagyok. - Amikor egyedül maradtál, akkor hogy tudtad egyedül nevelni a két kislányt? Segített valaki? - Nem is hagytam volna. Erre büszke vagyok. - Édesanyád? - Hát ők segítettek, de csak távolról. Hát először is nekem tapasztalatom volt a gyereknevelésben, hát 13 év van köztem meg a húgom között, szóval, ilyen, hogy pelenkázás, fürdetés... - Ezt te csináltad? - Egyébként is, amikor a nagyobbik lányom született, akkor is csináltam, mer én úgy vagyok vele, hogy szeretek segíteni. Hát azér, mer nő, neki is kell szabad idő, meg mittudom én mi. - A húgodat is gondoztad? - Persze. Hát anyám egyedül nevelt minket, szóval muszáj volt, rá voltam kényszerülve. Mentem volna focizni - vigyázz a húgodra. Mondom, jó. Becsaptam a kocsiba, vittem magammal. Szerettem. Nem véletlen, hogy a második izém nekem óvónőképző. Én szeretem a gyerekeket, imádom a gyerekeket. Én nagyon jól elvoltam velük. Csak hát aztán kitalálta a család, hogy mégis egyedül két lánnyal... Akkoriban kezdett a nagyobbik lányom érdekes kérdéseket föltenni, amit egy nő csak jobban... Mer el tudtam volna magyarázni, de egy nőnek csak könnyebb egy lánygyereknek, hogy most mér indul meg a vérzése, meg ilyen apróságok. Egyébként nagyon jól, jött ki a gondozónő a kicsihez, három hónapos volt akkor már, elkezdi

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

A család szerepei 11. ÉVFOLYAM. Felkészítés a felnőtt szerepekre. A modul szerzõje: Simon Gabriella SZKB_211_02

A család szerepei 11. ÉVFOLYAM. Felkészítés a felnőtt szerepekre. A modul szerzõje: Simon Gabriella SZKB_211_02 SZKB_211_02 Felkészítés a felnőtt szerepekre A család szerepei A modul szerzõje: Simon Gabriella SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 11. ÉVFOLYAM 20 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos Kurva vagyok (Karriertörténet) Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Csaplár Vilmos 1. Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva,

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idén évkönyvünk vendége Gryllus Dorka színésznő, aki 1987 és 1991 között volt iskolánk diákja. Vöröslő arccal, zihálva rohantam be egy magyar népmese címére hallgató pesti

Részletesebben

egy jó vállalkozás. Aztán nem egészen egy év alatt az egész elúszott. A pincéred elbokázta. Igaza lett apádnak! Haragszik rád.

egy jó vállalkozás. Aztán nem egészen egy év alatt az egész elúszott. A pincéred elbokázta. Igaza lett apádnak! Haragszik rád. Pista bácsi unokája A pesti kislány. A faluban csak így emlegették. Két éves lehetett, amikor az édesanyja hazavitte a faluba és a szülei segítségét kérte. Sírva panaszolta, hogy tovább már nem bírja a

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére

A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére A gyűrű kora A jobb keze gyűrűsujján lévő karikagyűrűt nézegette. A házassági évfordulójuk közeledett. Hányadik is? Ki kell számolnia. Ha 52-ben házasodtak és most 2011-et írunk, akkor ez az 59. Nem kerek

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv A VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL -Amikor a Tanárkepzőn fuvolás hallgatóit a hangszer tulajdonságairól faggaltam, azt válaszolták, hogy nem sokat tudnak róla, de amire kídncsi vagyok,

Részletesebben

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár-

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár- (Éva) Ezerkilencszázhatvannyolc augusztusában egy éjjel kimentem a Városligetbe. Nem tudom, miért. Nem volt szokásom éjjel sétálni. A Ligetet különben sem szeretem, ha letérek a főallékról, még nappal

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

A CSALÁD. Következzen tehát a család:

A CSALÁD. Következzen tehát a család: A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül.

Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. Egy éve a BÁNKIn Közvélemény kutatás v00.7. Ötletgazda: Shadow Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. http://hok.banki.hu Hallgatók a hallgatókért ./mechatronika Tanulni kell sokat, mert hirtelen jönnek

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke

DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke A TÁRSADALMI BŰNMEGELŐZÉS STRATÉGIÁJÁNAK MEGVALÓSULÁSI FELTÉTELEI A NAGYVÁROSOKBAN Köszönöm a meghívást.

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

A macska keresztfia. (széki népmese)

A macska keresztfia. (széki népmese) A macska keresztfia (széki népmese) Egyszer egy macska játszadozott egy egérrel. Meg akarta enni. Hát aztán már az egeret megsajnálta, olyan ügyes egér volt. Meggondolkozott a macska, s nem ette meg. -

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

"CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév

CSALÁDI HÁTTÉR felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév "CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola 9. évfolyama 214/215. tanév Kérdések - Válaszok - Alapadatok Ssz. Kérdés 9.a 9.b Gimnázium 9.c 9.d 9.e Szakiskola Iskolai

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN

Részletesebben

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. SORSZÁM: Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 MEGJEGYZÉS: EZT AZ OLDALT A KÉRDEZŐBIZTOS TÖLTI KI! Település:... Az iskola neve:...

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

A politikai és a szakmai vezetés találkozása volt a motor

A politikai és a szakmai vezetés találkozása volt a motor Bánszky Pál A politikai és a szakmai vezetés találkozása volt a motor Ön nem kecskeméti, mégis nagyon sokat tett az utóbbi évtizedekben Kecskemét város kulturális életéért. Honnan származik, hogyan került

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN Honnan jött az előadás ötlete? VIKTOR: Az alapötletem igazából az

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet

Részletesebben