Bibliotheca et Universitas. Tanulmányok a hatvanéves Heltai János tiszteletére

Átírás

1 Bibliotheca et Universitas Tanulmányok a hatvanéves Heltai János tiszteletére Bibliotheca et Universitas Tanulmányok a hatvanéves Heltai János tiszteletére borito.indd :11:26

2

3 Bibliotheca et Universitas Tanulmányok a hatvanéves Heltai János tiszteletére Szerkesztette Kecskeméti Gábor Tasi Réka Miskolci Egyetem BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Miskolc, 2011

4 Készült a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében és Irodalomtudományi Doktori Iskolájában Kecskeméti Gábor, Tasi Réka és a szerzők, 2011 ISBN Felelős kiadó: Kecskeméti Gábor, az ME BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, az Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetője A borítón látható fényképet Tasi Réka készítette Nyomta az Argumentum Kiadó nyomdaüzeme

5 TABULA GRATULATORIA Heltai Jánost 60. születésnapján szeretettel köszöntik kollégái és tanítványai! Ajkay Alinka, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Bajáki Rita, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Balogh F. András, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Bánfi Szilvia, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Bartók István, Budapest, MTA Irodalomtudományi Intézet Báthory Orsolya, Budapest, Semmelweis Egyetem Békés Enikő, Budapest, MTA Irodalomtudományi Intézet Bernáth Árpád, Szeged, Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar B. Gergely Piroska, Miskolc, Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Bibor Máté, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtár Bíró Ferenc, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Bitskey István, Debrecen, Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Borsa Gedeon, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Czibula Katalin, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Csörsz Rumen István, Budapest, MTA Irodalomtudományi Intézet Dalloul Zaynab, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Darab Ágnes, Miskolc, Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Déri Balázs, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Amedeo Di Francesco, Napoli, Università degli Studi di Napoli L Orientale Dörnyei Sándor, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Egyed Emese, Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Farkas Gábor Farkas, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Fazekas Sándor, Kaposvár, Kaposvári Egyetem Fekete Csaba, Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár Ferenczi Ilona, Budapest, MTA Zenetudományi Intézet Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Font Zsuzsa, Szeged, Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Földesi Ferenc, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Gábor Csilla, Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar G. Etényi Nóra, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Gömöri György, London (a Cambridge-i Egyetem nyugalmazott tanára) Hargittay Emil, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Hausner Gábor, Budapest, Hadtörténeti Intézet és Múzeum Havas László, Debrecen, Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Budapest, Hungaria Latina Magyarországi Neolatin Egyesület 5

6 Herner János, Szeged Budapest H. Németh István, Budapest, Magyar Országos Levéltár Hoffmann Gizella, Szeged Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Horváth Iván, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Hubert Ildikó, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Jankovits László, Pécs, Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar János István, Tokaj Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola J. Újváry Zsuzsanna, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Kabán Annamária, Miskolc, Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Käfer István, Szeged, Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Kemény Gábor, Miskolc, Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Keserű Bálint, Szeged, Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Kovács Eszter, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Kovács Zsuzsa, Olaszország Kovács Zsuzsanna, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Kőrizs Imre, Miskolc, Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Kőszeghy Péter, Budapest, MTA Irodalomtudományi Intézet Küllős Imola, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Lőrinczi Réka, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Luffy Katalin, Kolozsvár, Központi Egyetemi Könyvtár Madas Edit, Budapest, MTA OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport Maurer Zsuzsanna, Budapest, MTA Irodalomtudományi Intézet Mayer Gyula, Budapest Piliscsaba, MTA Ókortudományi Kutatócsoport Medgyesy S. Norbert, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Molnár Antal, Budapest, MTA Történettudományi Intézet Monok István, Eger, Eszterházy Károly Főiskola Nagy Levente, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Németh S. Katalin, Budapest, MTA Irodalomtudományi Intézet Orlovszky Géza, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Őze Sándor, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Pajorin Klára, Budapest, MTA Irodalomtudományi Intézet Pál József, Szeged, Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Pálffy Géza, Budapest, MTA Történettudományi Intézet Perger Péter, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Péter Katalin, Budapest, MTA Történettudományi Intézet Pintér Márta Zsuzsanna, Veszprém, Pannon Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Regéczi Ildikó, Debrecen, Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Rozsondai Marianne, Budapest, MTA Könyvtára Sarbak Gábor, Budapest, MTA OSZK Fragmenta Codicum Kutatócsoport 6

7 Sárközy Péter, Róma, Università di Roma La Sapienza Budapest, MTA Irodalomtudományi Intézet Sipos Gábor, Kolozsvár S. Sárdi Margit, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Szentmártoni Szabó Géza, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Szentpéteri Márton, Budapest, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Szigeti Jenő, Miskolc, Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Szilágyi András, Budapest, Iparművészeti Múzeum Szilasi László, Szeged, Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Szvorényi Róbert, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Tóth Zsombor, Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar V. Ecsedy Judit, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Velenczei Katalin, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Veszprémy László, Budapest, Hadtörténeti Intézet és Múzeum Virágh László, Budapest, Magyar Régizenei Társaság Vizkelety András, Budapest Voigt Vilmos, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Wojtilláné Salgó Ágnes, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Zvara Edina, Szeged, Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar 7

8 8

9 D e controversiis fidei 9

10 10

11 TASI RÉKA EZEKBE AZÉRT A BIZONYSÁGOKBA ILLYEN VÉTEK VAGYON (Hitvita és vitamódszer: Monoszlóy, Gyarmathi, Pázmány) * Nemrégiben készülő tanulmányomhoz az ünnepelt tanácsait kértem, aki készséggel véleményezte a dolgozatot. A tanulmány főként Monoszlóy András De cultu imaginum 1 c. vitairatával foglalkozott, s az egyik helyen az idézett Monoszlóy-szöveghely mellé lektorom a katolikus vitázó álláspontjával való azonosulás képtelenségét is kifejezve odaírta: gyenge érvelés. A következő gondolatmenetet, amelyet a fenti megjegyzés is motivált, neki ajánlom. Monoszlóy hitvitái és az általuk generált további szövegek ugyanis a korai hitvitáink érvelésére vonatkozóan is szolgálnak némi megfontolandó tanulsággal, így az említett és majd részletesebben tárgyalandó Monoszlóy-idézet is. A Monoszlóy András életművére vonatkozó szakirodalom nem túl bőséges, Peisch Alajos 1941-es monográfiája a legátfogóbb munka a témában, 2 továbbá Braunecker Margit Nagyszombatról mint irodalmi központról írt könyvében olvashatunk részletesebben róla. 3 Bitskey István a képvitákról szóló tanulmányában értekezik Monoszlóy munkáiról, különösen a De cultu imaginumról, 4 újabban pedig Gábor Csilla szentelt tanulmányt a szentek tiszteletét tárgyaló Monoszlóy-vitairatnak. 5 Monoszlóy vitáinak témaválasztását a De cultu imaginum végén a következőképpen kommentálja, megjelölve a három legfontosabbnak tartott vitatémát a hitújítókkal szembeni harcban: Azert miuel hogy az regi es mostani igaz hittul szakattakis, harom kiualtkeppen valo dologban vetkesztec, es haborognac mostis az Anyaszentegyhaz egyessege, az az, a Catholicusok ellen [ ] Elöször a szenteknec érettünc valo segetsegekröl: * A tanulmány a Debreceni Egyetem Reformációkutató és Kora Újkori Művelődéstörténeti Műhely OTKA K sz. pályázata támogatásával készült. 1 MONOSZLÓY András, De cultu imaginum. Az idvössegre intö kepeknec tiszteletiröl valo igaz tudomany, Nagyszombat, 1589 (RMNy 632). 2 PEISCH Alajos, Monoszlóy András ( ), Bp., [szerzői kiadás], BRAUNECKER Margit, Nagyszombat mint irodalmi központ, Bp., Notre Dame Tanítórend, 1933, BITSKEY István, Képtisztelet vagy bálványozás? (Pázmány hitvitái a szentek ábrázolásáról) = Tenger az igaz hitrül való egyenetlenségek vitatásának eláradott özöne : Tanulmányok XVI XIX. századi hitvitáinkról, szerk. HELTAI János, TASI Réka, Miskolc, Miskolci Egyetem BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék, 2005, GÁBOR Csilla, Hagiográfia és polémia: Monoszlói András és Gyarmathi Miklós vitája a szentek tiszteletéről = Szöveghagyomány és íráskultúra a korai újkorban: Tanulmányok a BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszéken folyó kutatások köréből (középkor, kora újkor) , szerk. GÁBOR Csilla, Kolozsvár, Egyetemi Műhely Kiadó Bolyai Társaság, 2007, A tárgyalt szövegek: MONOSZLÓY András, De invocatione et veneratione sanctorum. A szenteknec hozanc valo segetsegekrül hasznos könyü, Nagyszombat, 1589 (RMNy 633); GYARMATHI Miklós, Keresztyén Felelet Monoszlai András könyve ellen, Debrecen, 1598 (RMNy 830). 11

12 Masodszor az kepeknec tiszteletekröl: Harmadszor az purgatoriomrol. Im Istennek segetsege altal, kiben dichertessec az tellyes szent Haromsag, es az mennyei szentec, ketteit az en erömnec gyöngesegehez kepest, az menniböl hozaioc iutottam, az régieknec irasokbol oltalmaztam, es tamogattam, az egyigyüueknec meg tartasara. Az Harmadikatis, vgy mint az purgatoriomnac röuid nap, az én vramnac Istenemnec, és az menyei seregeknec segetsege altal igyekezem, megirnom, es ki bochatom 6 Ez a három téma a tridenti zsinat 25. ülésén került megvitatásra. 7 Az itt megígért, purgatóriumról szóló Monoszlóy-nyomtatványról nincs tudomásunk. A Monoszlóy által kijelölt három fő vitatémáról a 17. században a polémia áttevődött az egyház fogalma, mibenléte, történetisége és a Biblia (kánon, értelmezés) körüli kérdésekre. 8 A De cultu imaginum tétje a képek tiszteletének legitimációja, ehhez keretként két elméleti megközelítést emel ki: a képek szemiotikai felfogását, valamint az imago idolum megkülönböztetést. Az előbbi abból indul ki, hogy a képek is jelek, ahogyan a szavak is. A jelfogalom alapja Szent Ágoston De civitate Dei c. munkája (lib. 2. cap. 2.: De signis), Monoszlóy a jel ágostoni definícióját fordítja: az kilsö iel magat mutattia vgyan, de maga kiuöl, mástis ad elönkben. 9 Ebből következik, hogy [m]iis azert az kepekben, nem azt tekentiüc, miből chenaltattanac, köböl, aranybul, sarbule, hanem nezüc azt, az mit nekünc iegyczenek, magyaraznac, es mutatnac azoc a kepec, mint hogy az Istennec kepe mutattia, es ielenti nekem az Istent, es az kepet immar, nem ü magaert, hanem az Istenert, az kit ielent nekem, tisztelem 10 Az imago fogalmának megkülönböztetése az idolumtól az első parancsolat magyarázatának keretében történik, ez a tulajdonképpeni tétje, hiszen a hitújítók elsősorban erre hivatkozva utasítják el a képtisztelet minden formáját. Az elsö parancholatnac magyarazattiat oda föl a szentec könyuebben beüsegessen meg magyarazam utasítja az olvasót korábbi szövegéhez, 11 ahol valóban részletesebben értekezik az első parancsolatról. Itt is kitér arra, hogy mit jelent a faragott kép fogalma, aminek készítésétől Isten eltiltja a zsidó népet. Midön azert az Isten azt paranchola, az elsö parancholatbanis Moisesnec. non facies tibi sculptile, ne chenaly magadnac faragot kepet. Az hetuen sido bölchec azt fordetottac sculptile, faragot kepet, ειδωλον. 12 Az érvelésbe itt kapcsolódik be a Fiú mint az Atya képmása teológiai problémaköre, bibliai helyekre (Kol 1,15, Zsid 1,3, Bölcs 7,25 26) hivatkozva írja Monoszlóy: ha penig egy kép [ti. Krisztus!] baluannac nem mondatic, köuetkezic tehat hogy az többi sem mondathatic annac igazan, az Dialecticanac közön- 06 MONOSZLÓY, De cultu, i. m., (A szentekről szóló könyv olvasóhoz írt előszavának végén még csak így ír könyvterveiről: Imadgyatokis Istent érettem, hogy adgyon eröt rea, hogy töbröl valo igyekezetemetis, bekesegesen veghez vihessem, e4b.) 07 A tridenti zsinat 25. üléséről: Hubert JEDIN, Geschichte des Konzils von Trient, IV/2, Freiburg Basel Wien, Herder, 1975, HELTAI János, Műfajok és művek a XVII. század magyarországi könyvkiadásában ( ), Bp., Universitas OSZK, 2008 (Res Libraria, 2), MONOSZLÓY, De cultu, i. m., Uo., MONOSZLÓY, De invocatione, i. m. 12 MONOSZLÓY, De cultu, i. m.,

13 seges regulaia szerent, mert noha minden tüz meleg, de chac egy tüz ne talaltnec melegnec lenni, amaz közönseges mondas, es propositio, minden tüz meleg, hamis volna, mert hogy azert egy particula ebben hamis, minden kep baluany (mert Christus vrunc, ki attianac kepe, nem baluany) bizonyara amaz köszönseges propositiois, es mondas, minden kep baluany, hamis es hazug. 13 Ez utóbbi idézet mellé került dolgozatom kéziratában Heltai János említett megjegyzése. Az idézett szakasz hátterében, kifejtetlenül, egy meglehetősen összetett teológiai problémakör áll: a szentképek általi ábrázolás teológiai kérdése szorosan kapcsolódik a Megtestesülés titkához. Az első évezred képrombolási vitái során alakult ki ennek teológiája: a képrombolók számára Krisztus ikonjának megfestése istenségének lehatárolását, körülírhatóságát jelentette, a képtisztelők számára azonban a Megtestesülés hitvallását: mivel Isten Igéje Krisztusban láthatóvá lett, ezért az Ige megfesthetővé is vált. A képtisztelők teológiájának összefoglalása a II. niceai zsinat határozataiban történt meg, a zsinat hangsúlyozta, hogy a képmás lényegileg kettős jelentőséggel bír: hüposztatikus (hüposztaszisz: személy ) azonosság az ábrázolttal és természetét tekintve különbözőség. Krisztus ikonjának megfestése a személy (hüposztaszisz) ábrázolását jelenti, ő pedig az isteni és emberi természetet érinthetetlenül egyesítette, ezért tökéletes Isten és tökéletes ember így lehet a láthatatlan Isten képmása. A zsinat határozatai Damaszkuszi Szent Jánost idézik: Krisztus ábrázolása nem egyik vagy másik természetét jelenti, hanem az ő személyét, hüposztasziszát. Az ikon nem az emberi vagy az isteni természet egy képmása, hanem egy»megtestesült isteni személyé«, amely a testben eljött, s ezáltal láthatóvá és ennek következményeképp emberi eszközökkel ábrázolhatóvá vált Fiú igaz voltát közvetíti.»a természet önmagában még nem jelent saját létet, az személyben jelenik meg.«(damaszkuszi Szent János). 14 A Krisztus mint az Atya képmása teológiai gondolata fontos érvet jelentett a szentképek, az ábrázolhatóság mellett. Monoszlóynál azonban éppen ennek a teológiai háttere, pontosabban annak részletezése marad el. Érvelésének ezen a pontján, úgy tűnik, elegendőnek véli annak közlését, hogy a Szentírás Krisztust az Atya képének nevezi, nem tér ki a képmás teológiájának kifejtésére. A Krisztusban megtestesülő képmás és az ikonok képmás volta közötti kapcsolat ugyancsak kifejtetlen marad, így mintegy magától értetődőnek tételeződik, a képmás és a kép fogalma pedig tisztázatlan, látszólag problematizálatlan. Monoszlóy érvelése szerint ha a képeket a hitújítók eljárása szerint bálványnak nevezzük, akkor Krisztus maga is bálvány volna. (Itt nem esik szó a különböző felekezetek közti különbségről a képek tekintetében.) Azt látjuk, hogy az érvelés a teológiai vonatkozások mélységi kifejtése helyett a hangsúlyt másra fekteti: a dialektikai cáfolás előtérbe helyezésére. A logikai értelemben vett kijelentés, vagyis a propozíció érvényességét kérdőjelezi meg az a tény, hogy Krisztus mint az Atya képmása, tehát 13 Uo., SESZTÁK István, A képmás teológiai fogalma a képrombolókkal folytatott vitában, Athanasiana, 10(1999), 71 82, itt: 78; Christoph SCHÖNBORN, Krisztus ikonja, h. n. [Bp.], Holnap Kiadó,

14 mint kép, nem bálvány ebből következően: hamis és hazug az a mondás, hogy minden kep baluany. 15 Az, hogy Monoszlóy nem vállalkozik a teológiai probléma mélységében történő kifejtésére, nem olyan meglepő. Egyfelől anyanyelvén nem áll még rendelkezésére az a terminológia, ami lehetővé tenné a kérdés magyarul történő kifejtését. Ennek az egyébként visszatérő problémának explicit megfogalmazását is adja Monoszlóy. 16 Legelső hitvitázó nyomtatványában, a Telegdi Miklóst Dávid János vádjai ellenében védő Apologiában arról ír, hogy finom distinkciókkal teli teológiai gondolatmenetet nem lehet magyar nyelven közvetíteni: Miuel hogy ezeket Magyarul nem beszelhettyüc meg a mint kellene, chac nektec irom, ha az Theologiahoz valamellitec ert valamit, meg tapasztalia bolondsagat Dilemadnac 17 ezért latinul folytatja. A másik okot a hitvita feladatának és lehetőségeinek értelmezésében kell keresnünk. Gábor Csilla szerint Monoszlóy sem ebben, sem a szentek tiszteletéről írt munkájában nem kimondottan hitvitát ír abban az értelemben legalábbis nem, hogy nincs konkrét vitapartner, akivel vitába szállna, és elsősorban az a célja, hogy részletes, enciklopédikus ismertetést adjon a katolikus álláspontról. 18 Ezt azonban a vitás kérdésekre kihegyezve teszi, a protestáns gondolkodók ellenvetéseinek felidézésével, cáfolatával. Az érvek persze nem mindig a legsikerültebb rendben kerülnek a szövegbe, és a munkák az önismétléstől sem mentesek, viszont mindeközben a szerző tekintettel van arra, hogy egyszerű olvasója is profitáljon a szövegből, ezért helyenként summa szerint kifejtve zárja le a gondolatmenetet, vagy a nehezen érthető teológiai különbségtételek és magyarázatok mellé biztosít egy-egy könnyebben érthető argumentumot is: Mely dolgocnac könnyebben valo ertelmere, eszünkben kel vennünc 19 Maga is megfogalmazza, hogy a cél a hit dolgaiban kevésbé kiműveltek kezébe iránytűt adni, ennek megfelelően írja a De cultu imaginum elején: Az szentec érettünc valo esedezeseknec meg tanetasa vtan, köuetkezic az kepec tiszteleticről valo könnyeb magyarazat. 20 A fent idézett érvelés azonban azt mutatja, hogy Monoszlóy alkalmanként nagyobb hangsúlyt fektet az argumentáció dialektikai alapozottságának nyilvánvalóvá tételére. Kötetéből lehetne citálni még néhány további ezt bizonyító idézetet olyan szöveghe- 15 A propositio a középkori logikában a quintilianusi értelem szerint a mondat vagy kijelentés szinonimája. A kép, képmás, hasonlatosság fogalmának értelmezésétől egyébként máskor is eltekint Monoszlóy, pl. amikor az Isten képmására teremtett ember tiszteletét a külső képek tiszteletének legitimációjához használja. Ekkor az analógiát használja a következtetés alapjául: ez azért az analogia, mivelhogy egyenlö dolgoc közt vagyon, egyenlö iteletet kel tennünc. MONOSZLÓY, De cultu, i. m., Ezekre a nyelvi nehézségekre Gábor Csilla is utal a De invocatione c. vitairat kapcsán: Monoszlóy ugyanis a latria dulia fogalompár tárgyalásakor idézi Szent Ágostont, aki szerint satis idonaeum non occurrit latinum graeco. (MONOSZLÓY, De invocatione, i. m., 62.) Gábor Csilla szerint Monoszlóy derekasan megpróbál egy, a témához adekvát nyelvezetet teremteni, valamint az ad hoc szakterminológia megszületésének körülményei -t vizsgálatra érdemesnek tartja. GÁBOR, i. m., MONOSZLÓY András, Apologia. A közönseges kerestyen hit agazatinak [ ] oltalma David Ianos felelete ellen, Nagyszombat, 1588, (RMNy 620). 18 GÁBOR, i. m., MONOSZLÓY, De cultu, i. m., Uo., 1. 14

15 lyeket, melyek a dialektika terminusaival operálnak. A szerző általában tekintettel van egyszerűbb befogadóinak képességére és lehetőségeire, ilyenkor azonban nem tartózkodik attól, hogy az egyébként sem egyszerű teológiai eszmefuttatásokat dialektikai reflexiókkal terhelje meg. De immar de primo ad ultimum, hogy ha az vr Isten Peternec chac arnieka altal, illy chodakat chelekedet, es arnieka tiszteletes volt, mennievel kepénec tiszteletesbnec kell lenni, mely sokcal tökelletesb arniekanal 21 A de primo ad ultimum érvelés az aristotelicus sorites, vagyis a lánckövetkeztetés egyik fajtája. Az umbra fogalmához (imperfecta imago) Szent Ágostont idézi, s ez a hivatkozás lehetővé teszi, hogy árnyék és képmás közti viszony (gradatio) egyértelműnek látsszék, ami pedig a következtetés feltétele. Umbra és képmás viszonya mögött persze a katolikus képtisztelet szemiotikájának bonyolult kérdései húzódnak meg (az árnyék a forrásával szoros, érintkezésen alapuló kapcsolatot tart, míg a képmás esetében ez a kapcsolat nem vagy nem így áll fenn). 22 A hitvitában erre kitérni azonban inkább hiba lenne. Ugyan két szorosan összetartozó munkáját nem konkrét vitairattal szemben fogalmazza, ennek ellenére a katolikus hittételekkel ellentétes pozíción elhelyezkedők dialecticus műveltségének megkérdőjelezése jelöli ki számára a helyesen érvelő szerepét: a latria és dulia fogalmak értelmezésének nagy teret szentel a De invocatione, és itt a nevek, megnevezés kapcsán Szent Hilariusra (De Trinitate) hivatkozva kéri számon a dialecticus megközelítés követelményét: ki ki mind tudgya, ha chak valamenire Dialecticus legyenis, hogy minden fele dolgot neuen kel neuezni, szent Hillarius irasa szerent. Voces rebus seruire debent, non contra res vocibus, praesertim si usus, vel fidei ratio id postulet: Mert hogy minden igeböl formalt neuezetnec, sükseg az letel szerent valo dolgot köuetni, nem penig az let allatnac, valami neuezetnec szolgalni, föképpen midön az hitnec agazattya azt keuannya, mert minden allatnac elöb kel termeni, hogy sem mint neuenec lenni. 23 Poitiers-i Hilarius (Hilarius Pictaviensis) könyve az ariánus eretnekekkel szembeni küzdelem fontos dokumentuma (De trinitate libri XII, ), a név szerepét az isteni lényeg megértése kontextusában taglalja. A latria dulia kérdésben persze ennek az érvnek komoly szerepe van: egyfelől azért, mert a hitújítók szerint a két fogalom közti különbségtétel a nyelv szintjén marad (vagyis a katolikusok dulia elnevezés alatt a latriát gyakorolják), másfelől mert szerintük ez a különbségtétel nem igazolható a Szentírásból. Monoszlóy idézete a katolikus tradíció létjogosultságát nyelvfilozófiai-logikai alapon igazolja, egyben pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy ennek hiányában a vitatkozó téves következtetésre juthat. Visszatérve Monoszlóy elsőként említett idézetére azt lehet megállapítanunk, hogy a dialektika láthatóvá tétele helyenként nyilvánvalóan fontosabb, mint az árnyalt teológiai megkülönböztetések, részletekbe menő hittani magyarázatok alkalmazása. Ez azonban viszonylag elszórt marad a szentek és a képek tiszteletéről szóló traktátusokban, amelyek nem konkrét vitapartnerhez fordulnak. Más a helyzet a már említett Apologiával, mely- 21 Uo., Hans BELTING, A hiteles kép: Képviták mint hitviták, ford. HIDAS Zoltán, Bp., Atlantisz Könyvkiadó, é. n. [2009], MONOSZLÓY, De invocatione, i. m.,

16 nek egyik helyén Monoszlóy kioktatja Dávid Jánost arról, hogy nem tud cornutus syllogismus -t alkotni, és ekkor kitér a hitbeli kérdések megtárgyalásának alapkövetelményére is: Nem elég azert chac szolni, hanem a szolásnac okat-is kel adni, az hitnec dolgaban 24 A szólás okát, alapját tehát a dialektika törvényeinek helyes, megbízható ismerete és alkalmazása biztosítaná, ennek elsősorban a másiknál fellelhető hiányosságait rögzíti a vitázó, a saját érvelés menetében pedig célzottan helyezi el a dialektika eljárásainak alkalmazására utaló, azt egyben interpretáló megjegyzéseket. Jellemző ebben a szövegrészben az, hogy míg a distinkcionált teológiai gondolatmenet latinul olvasható, addig a Dávid János dialektikai tudományát megkérdőjelező szillogizmus magyarul, nemcsak a Dávid János egyébként feltehetőleg kéziratban maradt és elveszett művére való hivatkozás miatt, hanem a dialektikai eljárás helytelensége hangoztatásának retorikai nyeresége miatt is. A De cultu imaginum nem talált közvetlen válaszadóra, a szentek tiszteletét taglaló könyve azonban igen: Gyarmathi Miklós királyhelmeci prédikátor személyében. 25 Monoszlóy és Gyarmathi szentekről szóló vitájának menetét Gábor Csilla részletekbe menően tárgyalta, és röviden kitért arra is, hogy [a] dialektikai bizonyítás követelményei mind Monoszlóynál, mind Gyarmathinál az ellenfelet célba vevő számonkérés formájában jelennek meg. 26 Idézetei beszédesek, és persze szép számban bővíthetők lennének különösen Gyarmathitól. A vita dialektikai alapozottságára történő utalások még a nyomtatvány indexében is jelen vannak, vagyis olyan tételeket találunk itt kiemelve, mint: Holtakra az argumentum nem illik az elökröl vagy Egy pelda nem jo közönseges törvenyre illetve Ez vilagi dologrul mas vilagira nem illik argumentalni. Ha az index nem is túl nagy számban tartalmaz efféle utalásokat, szerepeltetésük arra enged következtetni, hogy a dialektikai bizonyítás hangsúlyozása de még inkább az ellenfélnél az efféle hiányosságok kiemelése nagy szerepet tölt be a vitában. A dialektikai alapozású érvelés Gyarmathinál ugyanis a Keresztyéni felelet legfőbb szervezőelve lesz. Monoszlóy állításainak cáfolásához ellenfele könyvét úgy olvassa, hogy érveit szillogizmusokba vagy induktív bizonyítási sémákba, szerkezetekbe rendezi, majd ezeket cáfolja, azt a benyomást keltve, hogy katolikus vitapartnerének megvitató eljárásai dialektikai szempontból megbízhatatlanok. Monoszlóy szillogizmusait (vagy inkább a neki tulajdonított érvelési egységeket, vagy ahogy ő fogalmaz, Monoszlóy ellenvetéseit ) sajátokkal váltja le vagyis felekezete jól kidolgozott szillogizmusait, feleleteit állítja helyükbe. Így lehet talán a leghatékonyabban bemutatni és emlékezetessé tenni a befogadó számára egy érvelés eltörlését, leváltását. Monoszlóynak 1601-ben bekövetkezett halála miatt már nem volt lehetősége reagálni Gyarmathi válaszára. A De gratia c. munkája előszavában még megemlékezik erről a szándékáról, a római útjáról való visszatérés utánra tervezve a választ. 27 Pázmány 24 MONOSZLÓY, Apologia, i. m., GYARMATHI, i. m., 53b. 26 GÁBOR, i. m., MONOSZLÓY András, De gratia, ac libero hominis arbitrio et de volvntate Dei. Az Isten malasztyarol, az szabad akaratrol es az Istennec akaratyarol valo tudomany, Nagyszombat, 1600 (RMNy 868). 16

17 Péter szerint is eltökélt szándéka volt, hogy megfelel ellenfelének, s mivel erre már nem került sor, ő vállalta fel ezt a feladatot. Keresztyéni felelete Gyarmathi munkájának címét ismétli, jelezve, hogy az igaz keresztény megnevezésre is igényt tart. 28 A Forgách Ferenchez és Zsigmondhoz írt latin nyelvű ajánlásban kitér arra, hogy jóllehet semmi olyat nem talált Gyarmathi könyvében, amely katolikus részről korábban ne lett volna megcáfolva, visszautasítva nyilván magánál Monoszlóynál is, de quia tamen ita verborum lenocinio e Scripturis mendaciisque, velut alternantibus filis, centonem istum textum advertebam, ut non quemvis e trivio verum a falso secernere posse arbitrarer, 29 ezért szükségesnek érezte újabb cáfoló irattal előlépni. Pázmány feleletét tehát eszerint kettős motiváció határozza meg: Monoszlóy szándékát beteljesíteni, valamint újabb összefoglaló munkát adni a hitben bizonytalanok vagy kevésbé tájékozottak kezébe. Pázmány a Keresztyéni felelet előszavában többek közt Gyarmathi könyve beszerezhetőségének nehézségéről is tájékoztatja olvasóját: Inter hos ergo Luthero-calvinovoevangelicocamaeleontes, qui religionem Catholicam palam treducendo excellere in Ungaria videbantur, non ultimo loco nominari iampridem audio Nicolao Gyarmathi, cuius tamen librum sero admodum videre contigit; quem ut amici liberalitate nactus sum a gravioribus studiis animum avocavi nonnihil, fallendoque tempori librum arripui, hebdomadae non integrae spatio perlegi, centonem esse a Calviniano Rhapsodo, ex auctore Apiarii, Herbrando, Chemnicio, Calvino consutum deprehendi. 30 Ennek oka lehetett természetesen Pázmány grazi tartózkodása, ám létezhet a kijelentésnek egy retorikai olvasata is: Gyarmathi munkája, melynek olvasását nagy várakozás előzte meg Pázmány részéről, gyengeségei miatt csalódást okozott; az eltúlzott várakozás a csalódottság s így a munka értéktelensége mértékét hivatott felnagyítani. A Keresztyén olvasónak címzett magyar nyelvű előszavában elhárítja azt a munkája megszületésének ténye alapján esetlegesen feltételezhető szándékot, miszerint Monoszlóy munkája védelemre szorulna: És itt ugyan nem-akarok Apologiát, oltalmazó irást szerzeni, melyben vagy Monoszlói uramat és az ő irásit avagy bizonyságit, vagy egyéb embert oltalmazzak (az ő magok irási elégségesen megoltalmazzák minden rágalmazó nyelvnek mardosási ellen); hanem csak a római anyaszentegyháznak a szentekrűl való közönséges tudományát akarom ótalmazni, és rövideden megbizonyítani. 31 Az RMNy nyomtatványleírása szerint Pázmány a vita felelevenítésével magához ragadja a kezdeményezést, ami valóban helytálló is, hiszen Gyarmathi könyvének megjelenése óta már 9 év telt el pontosan annyi, amennyi Monoszlóy munkája és Gyarmathi válasza között. A tizennyolc könyvre osztott munka jelentős részében Pázmány valóban Gyarmathi bizonyságait rostálja meg, de mindeközben részletes, a katolikus egyház szenttiszteletről szóló tanításának teljességét bemutató, enciklopédikus könyvet ad ki. Gyarmathi vitájá- 28 PÁZMÁNY Péter, Kereztieni felelet a megh dücsöült szentek tiszteletirül, ertünk valo könyörghesekrül es seghitsegül hiuasokrul, Graz, 1607 (RMNy 961). Modern kiadása: Pázmány Péter összes munkái, II, s. a. r. KISFALUDY Árpád Béla, Bp., 1896 (a továbbiakban: PÖM II), PÖM II, PÖM II, PÖM II,

18 nak nehézkességét az adja, hogy szerkezete Gábor Csilla jellemzését idézve körkörös, sőt, alkalmasint ötletszerűnek tűnik a témák közötti csapongása, 32 ez pedig megnehezíti az áttekinthetőséget, Pázmány ellenben úgy szervezi a szöveget, hogy a Gyarmathi-szöveghez való kapcsolódás mellett kialakít egy olyan fejezetcsoportot is, amely a szentek tiszteletéről szóló katolikus hittételeket egységben tekinti át. Gyarmathi bizonyságainak megrostálása hangsúlyozottan dialektikai alapon történik: ezt Gyarmathi könyvének módszere elkerülhetetlenné is teszi. Ezért Pázmány idézi és górcső alá veszi Gyarmathi szillogizmusait ahogy azt a protestáns prédikátor Monoszlóy munkájával tette. Ellenfele érveinek a dialektika felől nézett hibái Pázmány tanúsága szerint alapvetően kétfélék: vagy a tudományos kompetenciát nélkülözik, vagy szándékosan rosszindulatúak, ami az ars disserendi eljárásainak hazug, csalárd alkalmazását jelenti. És Pázmány értelmezése szerint ez utóbbiak vannak többségben. A hazugság mint a tisztességes vita ellehetetlenítésének oka egyébként is központi kérdését jelenti Pázmány munkájának: a könyv karéján, vagyis margóján feltünteti és sorszámozza Gyarmathi száz czégéres hazugság -át, hogy folyamatosan olvasója szeme előtt tartsa annak bizonyítékát, hogy a Gyarmathival lefolytatandó vita tulajdonképpen szükségtelen, sőt, lényegében lehetetlen, hiszen ellenfele részéről csak hazugságokon alapul. Persze annak ellenére, hogy vitapartnere eljárásának fő jellemzőjét a valótlanságok állításában jelöli meg, a dialektikai alapokon álló cáfolás szükségességéről, ennek nyilvánvalóvá tételéről nem mondhat le. Az érvelés csalárdságában ugyanis az a veszélyes, hogy szabályos szillogizmusok benyomását kelti, befogadóját a dialektikai eljárás látszólagos sikerével győzve meg. A harmadik rész három csalárd mesterségek címszavak alatt az efféle eljárások leleplezését szándékozik megvalósítani. Első csalárdsága imez: Mikor valami bizonságot elő állatott, melybe két rész, két propositio vagyon, és ezek közzül az eggyik nyilván-való, a másik pedig kétséges és bizontalan: elmegyen Gyarmathi, neki áll a sz. Irással erőssen megbizonyítya, a mit egy csepnyére sem kellene bizonyítani, mivel hogy mindeneknél nyilván vagyon; a másik részet pedig, mellyet mi helyén nem hagyunk, és nem igaz-is, egy mákszemnyire sem igyekszik bizonyítani. 33 A marginálisok között megszaporodnak a dialektika terminusai: Argum. ex majori particulari, in 1. et 2. Figura non concludit. A kötésbeszéd vagy argumentum tehát azért hibás, mert a felső terminus bizonytalan, ez azonban Pázmány szerint szándékos csalárdság. A könyv negyedik részében ugyanezt az érvelési hibát viszont nem csalárdságnak, hanem fogyatkozásnak nevezi: az itt felemlegetett férges argumentumok, amik non sunt in forma, azt bizonyítják, hogy protestáns ellenfele nem tud jól concludálni. Ezekbe azért a bizonyságokba illyen vétek vagyon, melyrül az-elött-is nem régen emlékezém, hogy a Dialecticusok törvénye szerént: in prima et secunda figura ex majori particulari nihil concluditur. Argumenta vero praedicta in prima vel secunda figura formantur ex majore particulari; quare nisi in majori addatur particula exclusiva solum, 32 GÁBOR, i. m., PÖM II,

19 praemissae verae erunt, mala consequentia. Si addatur illa particula, major propositio erit falsa. 34 Második fogyatkozásként az ún. petitio principii -t, vagyis a körkörös érvelést rója fel ellenfelének: azzal akar bizonyítani, a mit meg kell vala bizonyítani, és a mit a conclusioba béhoz. 35 Ezekre és további hasonszőrű érvelési hibákra folyamatosan hivatkozik Pázmány Keresztyéni felelete, ritkábban a kompetencia hiányát, sűrűbben a csalárdságot nevezve meg azok forrásaként. Pázmány ezt Gyarmathi vitamódszerének legfőbb sajátosságaként igyekszik feltüntetni az olvasó előtt, ezt célozza a kíméletlen gúny is, amivel időnként utal Gyarmathi eljárására: És itt erőssen megbizonyíttya (az ő móggya szerént, ki mindenkor jól meg szokta bizonyítani, a mi bizonyos és próba-nékül nem szükölködik) 36 A könyv második felében az érvelés iránya megfordul: immár Gyarmathi támadásai és cáfolatai ellenében kell bizonyítania azt, hogy a katolikus argumentáció megállja a helyét. A dialektikai módszer láthatóvá tétele továbbra is fontos, ám a hangsúly nem a szillogisztikán van, hanem az induktív általánosítás érvényességének kérdésén, amely évszázadokon át viták tárgyát jelentette, és Pázmány interpretációja szerint Gyarmathi főként ebben látja katolikus ellenfele érvelésének gyengéjét, miután többször kitér arra, hogy egy példából nem szabhatunk közönséges törvényt. 37 Pázmány válaszában ügyel arra, hogy a cáfolat ne csak Gyarmathi érvelésének szándékolt csalárdságát emelje ki, de azt is, hogy személyében dialektikailag alaposabban képzett vitapartnerre talált a helmeci prédikátor: ezért fordítja le például Gyarmathi vádját a dialektikai szakterminológiára, amikor visszautasítja a consequentia a simili helytelen használatát. 38 Természetesen a saját érvek szillogisztikus alakzatokba rendezése sem veszíti el jelentőségét; a tizenhetedik rész, melyben Pázmány IX győzhetetlen bizonyságokkal mutatja be, hogy a Szentektül segítséget kérhetünk, a bizonyságok felsorakoztatásakor gyakran él a szillogizmussal, hangsúlyozva saját bizonyításának dialektikai alapozását is. A hatodik bizonyság esetében például így: Ez a bizonyság a szent Irásból vétetett, mivel hogy mind az első s mind a második mondás, avagy a major és minor, a szent Iráson 34 Uo., Uo. 36 PÖM II, Tény, hogy a helmeci prédikátor a bibliaértelmezés önkényessége mellett valóban ezt nevezi meg a katolikus érvelés legfőbb gyöngéjeként, erre a kérdésre számos alkalommal visszatér, lásd pl. az indexben, vagy: De ez az pelda mindenkepen singulare exemplum, kivaltkepen valo cselekedeti az Istennek Gyarmathi szerint ugyanis az, hogy Mózes és Illés megjelent Krisztusnak, vagyis tudomásuk volt haláluk utáni történésekről, még nem enged arra következtetni, hogy a szentek általában tudnak a dolgainkról: es ha akarja, hogy ez peldanak valami hasznat vegye, azt mutassa meg, mint következhessek igazan: Egynek avagy kettönek az Szentek közzül az Isten meg jelentet valamit csudakepen, mint Moysesnek es Elliesnek az Christus jelen letet az Tabor hegyen kihez le-is szallitya öket. Azert minden Szentinek megjelentette mind ezt, mind kedig ez vilaghi dolgainkot. Nem következik kedig, mert A particulari ad universale non valet argumentum. Egy peldabul nem szabhatunk közönseges törvent. Es az mit Isten egyvel kettövel cselekedet, nem cselekedte azt egyebekvel. (GYAR- MATHI, i. m., 212a.) 38 PÖM II,

20 fundáltatott. 39 Ezzel a Gyarmathi által leváltott katolikus szillogizmusokat visszaállítja az őket megillető helyre. Pázmány Keresztyéni feleletének, valamint Monoszlóy és Gyarmathi megelőző szövegeinek tanúsága szerint a vitázó felek a megszólalások általi (köz)véleményformálás hatékony módszerének az ellenfél dialektikai képességének megkérdőjelezését tartják, párhuzamosan saját érvelésük ilyetén természetének, megbízhatóságának felmutatásával. Ennek eszköze a dialektikai természetű problémák felsorakoztatása, az érvelési hibák terminusokat is alkalmazó kiemelése és a saját érvelésmenet dialektikai alapjainak hangsúlyozása. Ekképpen a dialektika a retorika eszköze lesz. Ahogy Oláh Szabolcs írja a Bornemisza Telegdi-vita kapcsán: Ha ugyanis valamely vitázó fél a dialektikai módszerre alapozott elvárását hangoztatja, sőt, ezt szembe is szegezi a másik fél magatartásával, akkor ezzel a tettével már az olvasóját vezérli. 40 Megállapítása szerint Telegdi felismeri a dialektikai alapozottságú érvelés korlátait, ezért a vitában kiépít egy retorikai sávot is. 41 A vizsgált szövegek alapján azt gondolom, a dialektikai érvelés, különösen, ha ennek műveletei feltűnően láthatóvá vannak téve mint a helyesen vitázó fél éthoszának megteremtője, mindig egyben a retorikai sávot is építi. A viták arról tanúskodnak, a meggyőzéshez nem szükséges a vitázónak a befogadó részéről széles körű logikai ismereteket feltételezni. A dialektikai módszer láthatóvá tétele inkább olyan eszközként szolgál, amely által a hitvitázó kompetenciáját, ill. annak hiányát ellenfelénél olyan területen lehet nyilvánvalóvá tenni, a retorikai meggyőzés szándékával, amely a vitázó felek számára valamiféle közös alapként funkcionál és így tekint rá a befogadó is. Pázmány azonban a dialektikában való jártasság hiányánál erősebben hangsúlyozza ellenfelénél a rosszindulatú, csalárd érvelés alkalmazását. Ennek leleplezéséhez látja szükségesnek a logika eszközeinek ismeretét, aminek ő birtokában lévén kevésbé képzett olvasói számára is fel tudja tárni a csalárdságot. A dialektika tehát afféle eszközként bizonyul különösen hasznosnak, amely azt a retorikai szándékot szolgálja, melyet a hazugságok margón történő felsorakoztatása és számbavétele, a csalárdságra való hivatkozás folyamatossága jelent. Gyarmathi egy dialektikai szempontokat hangsúlyozó szerkezetet alkalmazott Monoszlóy könyvének bírálatához, Pázmány ezt az egész szándékot teszi érvénytelenné Gyarmathi érveinek megsemmisítésekor és a csalárdságra hivatkozás állandósításával. Bitskey István Pázmány grazi vitairatait vizsgálva a Keresztyéni felelet kapcsán is hangsúlyozta, hogy a szemben álló felek erősen sarkították egymás álláspontjait, gyakran döngettek nyitott kapukat. 42 Pázmány egy apró megjegyzés formájában nyilvánvalóvá teszi, hogy látja, az egymás meggyőzésének egyik feltétele az azonos nyelv lenne, 39 Uo., OLÁH Szabolcs, A tanúságra hívás retorikája és a vita dialektikai elvű elutasítása (Bornemisza Fejtegetése és Telegdi Felelete) = Tenger az igaz hitrül, i. m., OLÁH, i. m., BITSKEY István, Pázmány grazi vitairatai = B. I., Eszmék, művek, hagyományok (Tanulmányok a magyar reneszánsz és barokk irodalomról), Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1996 (Csokonai Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium, 7),