A Sport Poha-Rak először került bemutatásra a Balatonátúszás rendezvényen!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Sport Poha-Rak először került bemutatásra a Balatonátúszás rendezvényen!"

Átírás

1 ESEMÉNYEK A Sport Poha-Rak először került bemutatásra a Balatonátúszás rendezvényen! Augusztus 6-án végre jó idő lett és a kétszer is elnapolt várva-várt esemény, a Balatonátúszás megrendezésre került. A Somogy megyei Szabadidősport Szövetség engedélyével az új Speed Stacks, magyarul Sport Poha-Rak készségfejlesztő program bemutatkozott. Gyerekek és felnőttek egyaránt érdeklődéssel figyelték a poharak rakását és a különböző gúlák, sorozatok építését, lebontását, valamint a különböző színek keverésével végrehajtott szem-kéz kordinációt fejlesztő gyakorlatokat is kipróbálhatták. A rengeteg érdeklődő közül több, mint 50-en egy időmérő versenyben is részt vettek, ahol a gúlák sorozatát lehetett időre kirakni. A legkimagaslóbb eredményt a 4 éves Horváth Marcell óvódás érte el Ácsról. A kisfiú szüleivel legalább másfél órát töltött velünk hogy megtanulja a különböző sorozatokat és hogy több, nála 3-4 évvel idősebb rekordját meg is döntse 7.96 mp időeredményével. További nagyszerű eredmények: 7-8 éves: Balogh Bernadett Piliscsaba 4.59 mp 9-10 éves: Tóth Boglárka Budapest, XVIII. Ker mp éves: Tóth Orsolya Budapest, II. Ker mp éves: Barta Dani Budapest 3.24 mp éves: Lovrencsis Gergő Balatonboglár 4.61 mp Felnőttek: Budapest, II.ker mp Tóth Zoltán Gratulálunk BARTA DANI, KISS ÁDÁM, HETROVICZ MÁTÉ ÉS BALOGH BENCE részvevőknek, akik időmérő versenyünkben a Balaton 5.2 km távú átúszása után vettek részt.

2 ÚJ KOROSZTÁLYOS CSÚCS A nap folyamán egy új korosztályos magyar csúcsidő is született a 9 évesek korosztályában: Kovács Dóri, a Deák Ferenc Általános Iskola, Barcs (Somogy megye) tanulója a teljes sorozatot másodperc alatt rakta ki. Ez már nemzetközi szintidő!!! Dóri nagy türelemmel pakolja a mini poha-rakat is. A Sport Poha-Rak bemutatásra került a Somogy megyei Gyermektábor augusztus 13-án megrendezett játékfesztiválján Fonyódligeten. Az évente megrendezett játékfesztiválra az ország több területéről érkezett több, mint ezer látogató: gyerekek, szülők és tanárok akik egyaránt vettek részt a különböző állomásokon kialakított aktivitásokban. Somogy megye minden részéről hívtak meg iskolákat, sport klubokat vagy más ifjúsági intézményeket. A rengeteg érdeklődő közül több, mint 40-en részt vettek az időmérő versenyben is, ahol a gúlák sorozatát lehetett időre kirakni. A 3x3x3 verseny legjobb eredményei: 7-8 éves: Szalontai Laura Lajosmizse 5.04 mp 9-10 éves: Asztalos Ábel Eger 5.54 mp éves: Hiczfelder Attila Balatonboglár 4.11 mp éves: Milinte Dániel Somogyfajos 3.75 mp éves: Balatoni Gergely Dunakeszi 3.59 mp Felnőttek: Pancsó Gergely Pécs 3.71 mp

3 Jump Up Sport-tábor, Kiskunfélegyháza 2011 augusztus én zajlott le a Jump Up kötélugró és sport poha-rak csoport nyári tábora.minden nap helyet kapott a speed stack a kötélugró edzés, sorversenyek, erősítés, nyújtáás és játék mellett. A tábor végén a ban és ban időmérő verseny győztesei: évesek Rádi Panna 6,28 Vízhányó Blanka 8, évesek Vízhányó András 4,22 Kovács Dani 5, évesek Kovács Dóri 3,80 Kovács Dóri 5, évesek Borbély Noémi 4,69 Szabó Tamara 7,41 BEMUTATÓK A nyári szünetben sem álltak le képviselőink a Sport Poha-Rak népszerűsítésével. A Bánhegyi Attila által vezetett szombathelyi UGROPE egyesület kötélúgró csapat több bemutatót is tartott augusztusban. Először Székesfehérváron szerepeltek, majd edzőtáboruk alatt Csopakon sport poha-rakkal színesítve arattak nagy sikert a strandon szervezett bemutatóikon. A csapat több tagja is beért a 10-es zónába a teljes sorozat időeredményével, melyek közül a legjobb Nagy Lola mp a teljes sorozatban! Augusztus 27-én Szombathelyen színesítették a Karnevál programját. Augusztus 27. az ország más területein is mozgalmas volt. A Jump Rope bemutatócsapat Kiskunfélegyházáról meghívást kapott a Csongrád megyei Szabadidős Szövetség által Csongrádon megrendezésre kerülő Családi Sportnapra. Egy 15 perces zenés bemutató kötélugrással együtt került színpadra. A következő esemény a térségben a környező iskolák látogatása.

4 Kovács Réka, a Zöld Katica Sportegyesület edzője és az Ikarusz BSE atlétái Mach Berta vezetésével népszerűsítették Speed Stacks programunkat a MASZ Családi Atlétikai napján a KSI Sportpályáin. MÉDIA Újabb lehetőséget kapott a Sport Poha-Rak program egy TV szereplésre. Augusztus 17-én, szerdán este 20:00 órakor fő műsoridőben szerepelt Szalai Viki a jelenleg leggyorsabb poharazónk, Héri Márti, Sport Poha-Rak programvezetője és oktatója, valamint Dr. Hamar Pál, a testnevelés- és sporttudományok szakembere, a Magyar Testnevelési Egyetem (TF) dékánhelyettese. A Sport 1 Mai Helyzet riportjában tudtunk beszámolni a Speed Stacks magyarországi programjáról, a versenysportról és jövőbeli céljainkról. KÉPZÉS Somogy megyében, Barcson tartottuk első iskolai tanári képzésünket augusztus 25- én. Magyarország első iskolája; a Deák Ferenc Általános Iskola választotta a Sport Poha-Rak készletet, mint tanulmányi segédeszközt és készségfejlesztő programot. A képzés 11 részvevői - alsós tanítók, testnevelők, napközis nevelők és fejlesztő pedagógusok aktívan próbálták ki a program alkalmazási területeit: Bemelegítő és ügyességfejlesztő gyakorlatok Gyakorlatok különböző testhelyzetekben, alakzatokban és kiegészítő feladatokkal Gyakorlatok asztalnál, körben vagy más csoportos gyakorlatok Fizikai képességfejlesztő gyakorlatok : erő, gyorsaság, lazaság és állóképesség fejlesztésésre Mozgásfejlesztő program Szemmozgásfejlesző és szem-kéz kordináció program különböző színek használatával

5 Egyéni és páros gyakorlatok Versenyek: egyéni - és csapatversenyek, valamint váltó versenyek Játékok és kreatív feladatok R-Akadémia: Poha-Rak a tanteremben R-Okosodó: Poha-Rak a számtan olvasás és nyelvtan világában A barcsi Szivárvány Iskola ( speciális tanulási igényekkel és kis - és közepes fogyatékkal rendelkező gyerekek számára) a Regő Kft. adományaként részesült egy iskolai alapcsomagban és tanári képzésben. A tanfolyam augusztus 31-én a tanévkezdés előtt egy nappal valósult meg 16 tanár, oktató, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus és nevelő részvételével. Célunk a közeljövöben hasonló képzéseket tartani óvodák, iskolák és más nevelési intézmények részére az ország minden területén. KÖZELGŐ ESEMÉNYEK Szeptember Iskolai bemutatók Somogy megye, Veszprém megye Iskolai képzés Bemutató Virtuális verseny Pécs Erzsébetligeti Fesztivál és internetes benevezéssel Október Iskolai bemutatók Budapest, Bács- Kiskun, Vas megye Időmérő versenyek Barcs, Pécs, Szombathely, Kiskunfélegyháza Budapest, Tárnok, Szentendre Bemutatók Budapesti nemzetközi Vásár

6 November 17. Speed Stacks Világnap A Speed Stacks Világnap Stack Up! a Nemzetközi Sport Poha-Rak Szövetség (WSSA) évenként megrendezett eseménye. A Guinness Rekord szerint tavaly több, mint 318 ezren vettek részt egy minimum 30 perces Pohárpakolás rendezvényen a világ 29 országában, több, mint 20 ezer intézményben. Ebben az évben 3 országgal bővült a Speed Stacks mozgalom. Felhívjuk a Magyarországon jelenleg 15 intézményt, mely használja a programunkat, hogy nevezzenek be a minimum 25 részvevővel hirdetett játékba. A benevezés a segítségünkkel interneten keresztül igen könnyű. A felszólítást, a nevezési útmutatót és az esemény programját képviselőink segítségével küldjük ki szeptember harmadik hetében. A programban részvevő iskolákat felkérjük, hogy használják a Sport Poha-Rak programot e napon minden testnevelés órájukon, hogy minnél több gyerek vegyen részt a játékban. Magyarországon versenyt hirdetünk a nevező intézmények között. Minden benevezett intézmény jutalma egy Speed Stack Inc. poszter és a benevezett részvevők számának megfelelő mennyiségű Stack Up! matrica. A legtöbb részvevővel vetélkedő intézmény díja egy Sport Poha-Rak készlet lesz! Jelentkezz be hozzánk weblapunkon vagy írj admin@speedstacks.hu e- mail címünkre hogy felkerülj adatbázisunkba és részt vehess rendezvényeinken, versenyeinken. Látogass meg minket a Speed Stacks Hungary Facebook oldalon. Héri Márti és Kovács Gábor ( Sport Poha-Rak, Speed Stacks Hungary) GONDOLKODJ ÉS MOZOGJ GYORSAN

2011. MÁJUS- JÚNIUS. Képzés

2011. MÁJUS- JÚNIUS. Képzés 2011. MÁJUS- JÚNIUS Képzés Május 7-én került megrendezésre az első Sport Poha-Rak oktatói képzés Budapesten a XVI. Ker. Ikarusz Sport Egylet új létesítményében. A 23 részvevő elsajátította a Speed Stacks

Részletesebben

Sport Poha-Rak Speed Stacks Hungary www.speedstacks.hu

Sport Poha-Rak Speed Stacks Hungary www.speedstacks.hu KÉZILABDA IFJÚSÁGI FÉRFI VÁLOGATOTT EDZŐTÁBOR Január 6.-án Tatán lehetőséget kaptunk a Sport Poha-Rak program bemutatására, mint fejlesztő sportági kiegészítő program a magyar ifi - válogatott edzőtáborában.

Részletesebben

GONDOLKODJ,MOZOGJ és TANULJ GYORSAN

GONDOLKODJ,MOZOGJ és TANULJ GYORSAN Sports Stacking GONDOLKODJ,MOZOGJ és TANULJ GYORSAN Sport Poha-Rak Az 1980-as évek elején alakult ki az Egyesült Államokban majd a 90-es évektől Bob Fox testnevelő kezdte el széles kőrű népszerűsítését

Részletesebben

2011. szeptember- október

2011. szeptember- október 2011. szeptember- október Szeptember 3. Pilisi Tekerő Biciglis Nap Szeptember 10. Képviselők Találkozója Szeptember 15. Tanári képzés A Dunakanyar egyik népszerű rendezvényén bemutatkozott a Sport Poha-Rak

Részletesebben

GONDOLKODJ,MOZOGJ és TANULJ GYORSAN

GONDOLKODJ,MOZOGJ és TANULJ GYORSAN Sports Stacking GONDOLKODJ,MOZOGJ és TANULJ GYORSAN Sport Poha-Rak 30 éve alakult ki az Egyesült Államokban egy fizioterapeuta ötletéből Bob Fox testnevelő tanár továbbfejlesztésével Nemzetközileg népszerű

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola

Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola MINI LEÁNY KATEGÓRIA 1 1 16,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola GYEREK I. LEÁNY KATEGÓRIA 11 1 15,13 Boros Szonja 2008 Gyerek I. Pasaréti Síiskola 13 2 18,80 Kovács Ilka Anna 2008 Gyerek

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 1 71.44 2 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 5 68.18 3 Adame Máté 1994 Reménység 2 65.40 4 Fedor Benjámin 1998 Reménység 4 43.18

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam 1 Böndör Dániel 1998 AC Bonyhád 4.70 2 2 Szamosi András 1999 Gödöllői EAC 4.50 PB 2 3 Raffai Péter 1996

Részletesebben

Versenyszám 2 Női/Women 50 LC Meter Ugy/Bifins Gyermek

Versenyszám 2 Női/Women 50 LC Meter Ugy/Bifins Gyermek Agria Kupa - 21.12.19. Versenyszám 1 Férfi/Men 5 LC Meter Ugy/Bifins Gyermek 1 1457 Földi, István 11Debreceni Búvárklub 27,33 2 1548 Acél, Áron 11 Dvcsh Ubse 28,44 3 Plavec, Peter 11Ksp Calypso Zvolen

Részletesebben

Jegyzőkönyv július 7. vasárnap. Csongrád, Serház- Zugi Holt-Tisza

Jegyzőkönyv július 7. vasárnap. Csongrád, Serház- Zugi Holt-Tisza Jegyzőkönyv 2013. július 7. vasárnap Csongrád, Serház- Zugi Holt-Tisza Versenybíróság Elnök: Vezető időmérő: Időmérők: Indító: Célbíró: Versenyiroda: Gergely Ildikó Sebők János Palásti Erika Bartók Márton

Részletesebben

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni II. kcs Fiú csapat 1. Székesfehérvár, Tóvárosi Ált. isk. 1818 p 2. Székesfehérvár, Zentai úti Ált. 1622 p 3. Adony Szent István Ált. 1597 p Enying, Batthyány Fülöp Gimn. Ált. 4. 1555 p 5. Csákvár, Gróf

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Rajtlista m Bemutató mell m fiú mell m leány mell. pálya név születési év egyesület nevezési idő. 1-futam. 2-futam.

Rajtlista m Bemutató mell m fiú mell m leány mell. pálya név születési év egyesület nevezési idő. 1-futam. 2-futam. Rajtlista pálya név születési év egyesület nevezési idő 0 20 m Bemutató mell 0 1 Gasztány Mira 2011 AUKE 1 Gajda Kámea 2011 AUKE 2 Pécsi Petra 2010 AUKE 3 Pécsi Petra 2010 AUKE 4 Vajas Viktória 2009 AUKE

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Fiú 100 méter Időfutam SERDÜLŐ Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Mitru Máté 2001 VEDAC 11.9h PB 1 2 Galántai Bence 2002 TSC-Geotech 12.5h PB 1 2 Kertész Levente 2001 Reménység

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Böndör Dániel 1998 AC Bonyhád 4.72 PB 3 2 Kéri Tamás 1993 Ikarus BSE 4.60 SB 3 3 Ambroz Ticar 1996 SLO 4.36

Részletesebben

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés Sor-sz. Gábor Á. Ált. Isk. Tanuló neve Osztálya neve Helyezés Felkészítő pedagógus 1. Antal Norbert 1.b. Versmondó I Polizosz Tünde 2. Le Uyen Trang Kitti 7.a Nyelvünkben élünk Révész 3. Dömötör Dóri 8.c

Részletesebben

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI 2014. március 3. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi második (2.)

Részletesebben

Országos Régiós Felmérő Verseny

Országos Régiós Felmérő Verseny Országos Régiós Felmérő Verseny 2014. február 1. Balatonfűzfő Jegyzőkönyv adatai Rendező: Magyar Úszó Szövetség Helyszín: Balatonfűzfő Uszoda megnevezése: Balaton Uszoda Medence adatai: 50 m-es 8 pályás

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 020 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 38 30:31 SB 2 038 Kovács Tamás 1983 VEDAC 39 A 30:34 SB 3 028 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 40 30:52 4 021 Galamb

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Név Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Szül. év Iskola Legjobb eredménye - 56 kg 1. Böröczky Péter 1990 Pannonia Power SE 140,0 2.

Részletesebben

Sporteredmények 2011/2012

Sporteredmények 2011/2012 Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam 1 Szamosi András 1999 GEAC 4.40 SB 4 2 Böndör Márton 2002 AC Bonyhád 4.20 PB 4 3 Fatér Zoltán 1998 GEAC

Részletesebben

25 m. leány hát láb 2. versenyszám

25 m. leány hát láb 2. versenyszám 25 m. leány hát láb 2. versenyszám F 1. Horváth Eszter 2006 Lenti Gyógyfürdő 0:54,07 1/14 25 m. fiú hátúszás 3. versenyszám B 1. Szirtes Botond 2002 Délzalai Vízmű 0:20,72 2. Dobri Lajos 2002 Délzalai

Részletesebben

Bolyai Természettudományi Csapatverseny

Bolyai Természettudományi Csapatverseny Bolyai Természettudományi Csapatverseny 2016. február 5 én rendezték meg a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulóit. Iskolánkból a 7. évfolyamról két csapat, a 8. évfolyamról pedig hat

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam 14:00 1. nap 1 13 Gregor László 1992 i AC 13 22:44 PB 2 4 Pápai Márton 1995 DSC-SI 6 23:03 PB 3 5 Vindics Balázs 1994 UTE 2 23:05 PB 4 3 Kazi Tamás 1985 DSC-SI 21

Részletesebben

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11.

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11. 46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, 2018. november 11. Női abszolút kategória (5 km) 1. Gulyás Vera DSC-SI 17.45 2. Ferenczi Nikolett DSC-SI 18.41 3. Dobi Lili DSC-SI 18.57

Részletesebben

2013 Magyarország Hegyi Országos Bajnokság Üszögpuszta

2013 Magyarország Hegyi Országos Bajnokság Üszögpuszta Haladó Fiú U15 258 Dian Ábel HUN19990307 Bikeexpress SE 1 00:35:00 259 Karl Ádám HUN19990909 Bikeexpress SE 2 00:35:10 257 Jucha Csanád HUN20000421 Szegedi KSC 3 00:35:14 253 Vastag Marcel Levente HUN20001123

Részletesebben

László Sándor Emlékverseny - Magyar Kupa ELŐZETES EREDMÉNYLISTA! Debrecen - Nagyhegyes,

László Sándor Emlékverseny - Magyar Kupa ELŐZETES EREDMÉNYLISTA! Debrecen - Nagyhegyes, 15 km abszolút 1 1 175 100 236 523 21 TOMKA István Dr. Bátorfi-Agria KTK U13 15,00 km 00:29:59 2 1 173 100 236 235 24 KŐSZEGI Bianka KSI-Csepel SE WU15 15,00 km 00:30:00 3 2 172 100 236 216 05 KOVÁCS Judit

Részletesebben

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5. KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Fiú 100 méter gát (0.84/8.50) Időfutam SERDÜLŐ 15:00 1. nap 1 Szabó Máté 2004 i Sportközpont NKft. 6 14.99 2 Herczeg Áron 2005 UTE 4 15.16 PB 3 Hamar János 2004 i Sportközpont NKft. 2 16.01

Részletesebben

Veszprémi Honvéd SE Tájfutó Szakosztály utánpótlás évzárója 2014

Veszprémi Honvéd SE Tájfutó Szakosztály utánpótlás évzárója 2014 Veszprémi Honvéd SE Tájfutó Szakosztály utánpótlás évzárója 2014 Megyei Bajnokság eredményei Dobogós helyezések Bálint Benedek Hosszútávú Bajnokság 1. Angyal Dániel Hosszútávú Bajnokság 2. F12 Középtávú

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

ALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.

ALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3. ALSÓ TAGOZAT 2014/2015-ös tanév Nyár Triatlon OB III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.b Augusztus 30. Triatlon verseny Tiszaújváros III. hely: Trungel-Nagy Zalán

Részletesebben

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Hajdúnánás Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 9. 00 Eszkimó-Indián Játékok Hajdúnánás Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola Eredményeink Országos eredményeink tanévenként 2013/2014. Kovács Dorottya 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 1.hely Németh Gréta 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 2.hely Kovács Mirtill 6.b Tollaslabda Diákolimpia

Részletesebben

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rivasz-Tóth Norbert 1996 Szolnoki MÁV-SE 10 74.32 2 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 8 70.37 SB 3 Barton Ondrej 1993 SVK 7 65.72 4 Kovács Noel 1999 Ikarus

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:25 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord 1 Parai Dávid 2001 BHSE 5 11.8h 2 Kósa Zoltán 1967 VEDAC 4 12.5h PB 3 Gregus Tamás Dominik 2002 BHSE

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév Női Kard Egyéni rang vezetéknév utónév 1. MEZEI Zsófia BME 2. SZÁNTÓ Beáta 3. SZABÓ Ági DEBRECEN 4. TÓTH Virág ELTE 5. RAB Eszter PEAC 6. KUJBUS Virág DEBRECEN 7. BARTALIS Ágnes PEAC 8. LUKÁTS Lilla PEAC

Részletesebben

MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk.

MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk. MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY 2016.03.20. 1 Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk. U11 3 Kovács Ádám Szombathelyi Sportiskola U11 4 Juhász-Tóth Eszter 2006

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Bács-Kiskun Helyszín: Kalocsa Időpont: 2018. 10. 27. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI Ssz. Versenyző

Részletesebben

A GAZDAGRÉT-CSIKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA TANTESTÜLETE ÉS A NEVELŐ-OKTATÓ

A GAZDAGRÉT-CSIKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA TANTESTÜLETE ÉS A NEVELŐ-OKTATÓ A GAZDAGRÉT-CSIKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA TANTESTÜLETE ÉS A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁT SEGÍTŐ MUNKATÁRSAI 1 / 18 Név Tanított tantárgy Beosztás Bruckner László biológia, pedagógia, testnevelés - 8. évf. fiúk

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 1500 méter Döntő 19:15 2. nap 2019-08-04 Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord 1 630 Pápai Márton 1995 GEAC 4 3:49.85 SB 2 636 Vindics Balázs 1994 UTE 9 3:49.86

Részletesebben

Név Tárgy Tanár Kezd

Név Tárgy Tanár Kezd 12.b június 17. 1. Adu Beáta angol 8:00 8:15 2. Fábián Klaudia angol 8:15 8:30 3. Reiz Gréta angol 8:30 8:45 4. Balogh Tímea magyar 8:45 9:00 5. Adu Beáta történelem 9:00 9:15 6. Fábián Klaudia magyar

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc 2010.04.18. 11:36:17 Végeredmény (sorszám szerint) rang vezetéknév utónév egyesület 1 ÁRPÁD GIMNÁZIUM BUDAPEST 2 BATSÁNYI GIMNÁZIUM TAPOLCA 3 BERTA Dániel PÉCSI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMA PÉCS 3 HUDEK

Részletesebben

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. Iskolánkról néhány szóban Tisztelt Szülők! A gyermekek iskolába kerülése fontos állomás életükben, a Szülők számára pedig

Részletesebben

abs. sor. csop. sor. név intézmény Kar eredmény EGYETEMI-FŐISKOLAI EGYENKÉNTI IDŐFUTAM KERÉKPÁRVERSENY 2009. október 11.

abs. sor. csop. sor. név intézmény Kar eredmény EGYETEMI-FŐISKOLAI EGYENKÉNTI IDŐFUTAM KERÉKPÁRVERSENY 2009. október 11. Abszsorrend abs. sor. csop. sor. név intézmény Kar Országúti MTB eredmény 1 1 Dancs Márton Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Kar O 0:24:22 2 2 Dékány Tamás Széchenyi István

Részletesebben

felkészítők (tanár neve)

felkészítők (tanár neve) VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI 2019. március - április Verseny szintje, időpontja, helyszíne (helyi, városi, megyei) Résztvevők (név, osztály) felkészítők (tanár

Részletesebben

SPORTVERSENYEK 2011 / Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár. csapat Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint

SPORTVERSENYEK 2011 / Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár. csapat Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint SPORTVERSENYEK 2011 / 2012. Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár Mezei futás - 600 m I X Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint - 1500 m VI IX. XII XI fiú Molnár Ferenc Kunsági

Részletesebben

Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége (FMSZ)

Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége (FMSZ) Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége (FMSZ) 1122 Budapest, Határőr u. 17. e-mail: fmsz.sport@gmail.com Jegyzőkönyv mely készült a 2016. évi Nyílt monori Serdülő és Felnőtt Spint

Részletesebben

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A

Részletesebben

II. B.-A.-Z. Megyei Úszás Napja

II. B.-A.-Z. Megyei Úszás Napja II. B.-A.-Z. Megyei Úszás Napja Kemény Dénes Városi Sportuszoda Miskolc, 2016. november 05. VERSENYBÍRÓSÁG Elnök Fridrich László Titkárság Ragány Szilvia Hölcz Eszter Informatika Telegdy Zoltán Jelentkeztető

Részletesebben

2015. évi DIÁKOLIMPIA [Kultsár Kupa] P :34. Eredmények OE2010 Stephan Krämer SportSoftware 2015

2015. évi DIÁKOLIMPIA [Kultsár Kupa] P :34. Eredmények OE2010 Stephan Krämer SportSoftware 2015 Lap 1 FIÚ-II (2004-ben és utána született fiúk) (9) 1 Cserna András Máté József A. Ált Isk Tatabánya 1396278 16:30 0:00 2 Eipl András Sárberki Ált Isk - Tatabánya 4714892 18:36 +2:06 3 Lengyel Martin Sárberki

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc Nevezési lista Férfi 100 méter Bódis Kornél 1990 Győri Atlétikai Club Elfogadva 11.10 Ecseki Dániel 1989 Szolnoki MÁV-SE Elfogadva 10.67 Farkas Dominik 2000 BSC Elfogadva 11.61 Grill Dániel 1996 Győri

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Kéri Tamás 1993 Ikarus BSE 4.85 SB 5 2 Nagy Marcell 2002 MTK Budapest 4.30 5 3 Bánházi Botond 2003 Ikarus

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... TERÉK Norbert BVSC-Zugló KREBS Bálint BVSC-Zugló - (J.N.) 9 MOLNÁR Ádám 9 MOLNÁR Ádám Siófoki Asztalitenisz Klub BAUER Szilárd Miklós - (, 8, -7, 7) BAUER

Részletesebben

A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei

A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei Név Osztály Tantárgy helyezés Pap Ágota 5.a szépírás 1. Zombori Kira 5.b szépírás 2. Törőcsik Alexandra 5.c szépírás 3. Zombori Flóra 6.b szépírás 1. Kis

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 15:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord 1 Pál Tamás 2003 i Sportközpont 4 13.2h PB 2 Kardos Balázs 2005 i Sportközpont 5 13.3h PB Szél: A győztes

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV Egyéni bajnokság lebonyolításáról

VERSENYJEGYZŐKÖNYV Egyéni bajnokság lebonyolításáról VERSENYJEGYZŐKÖNYV Egyéni bajnokság lebonyolításáról A verseny megnevezése: Egyéni Országos Bajnokság időpontja: 2017. 06. 17. helyszíne: Sárvár, Várpark rendezője: Sárvári Sakk Club SE Petanque Szakosztálya

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk Sport XXI. Mezei őszi verseny U9 2007-2008 fiúk 1. Vaszkán Milán 2008 Békéscsabai Atlétikai Club 3:23 2. Karsai Patrik 2007 Békéscsabai Atlétikai Club 3:37 3. Molnár Roland 2007 KARC 3:39 4. Tóth Bence

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0... 7 BALÁZS Bence Univer-Sport Kft. 9 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. - 0 (5, 8, ) 7 BALÁZS Bence 7 SZABALICS Tamás KSI SE

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A 2014-2015. tanévi Magyarország Bocsa Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése. Tehetséggondozás, egy látványos,

Részletesebben

Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny

Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Hemrich Milán 2007 1 Rozs András 2007 3 Szűcs Petra 2007 4 Mezei Dániel 2008 5 Bodor Tamás 2008 6 Szűcs

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam AC 2017. évi téli felkészülési ranglista versenysorozata EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Papp Bence 1999 DOVASE 7.35 SB 1 2 Gáti Kornél 1999

Részletesebben

Országos Régiós Felmérő Verseny

Országos Régiós Felmérő Verseny Országos Régiós Felmérő Verseny 2014. február 1. Leányfalu Rendező: Helyszín: Uszoda megnevezése: Medence adatai: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Verseny típusa: Jegyzőkönyv adatai Közép-Magyarországi

Részletesebben

XXXV. ARANY ÜST. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014.

XXXV. ARANY ÜST. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. XXXV. ARANY ÜST NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. 1. A verseny célja: Nemzetközi versenyzési lehetőség biztosítása a serdülő korosztály számára. Szintidők

Részletesebben

ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014.

ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. 1. A verseny célja: Nemzetközi versenyzési lehetőség biztosítása a gyermek korosztály

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 13:35 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Dienes Mátyás 2001 ZALASZÁM-ZAC 5 10.5h 2 Helter Dániel 2004 Keszthely VDSE 3 10.9h 3 Csahóczi Csanád 2002 Keszthely

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam JUNIOR 10:30 1. nap 1 Kovács Dániel 1997 UTE 2 7.1h Q 2 Fedor Benjámin 1998 Reménység Vác 3 7.7h Q 3 Kökény Péter 1997 VSE 4 7.9h Q 4 Tóth Ádám 1998 VSE

Részletesebben

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK 2013. június 25-26. Zánka Benevezett A csoport Benevezett B csoport KGRE Budapest 0,0 SE Budapest TS 0,0,1 BCE Budapest

Részletesebben

50 m. leány mellúszás 1. versenyszám. 50 m. fiú mellúszás 2. versenyszám. 200 m. leány gyorsúszás 3. versenyszám

50 m. leány mellúszás 1. versenyszám. 50 m. fiú mellúszás 2. versenyszám. 200 m. leány gyorsúszás 3. versenyszám 50 m. leány mellúszás 1. versenyszám Bálint Viktória 1994 BVSC 0:44,92 306p Kuzmann Petra BVSC 0:41,85 378p Sánta Klementina BVSC 0:36,03 5p Barnák Viktória 1992 Római SE 0:38,71 478p 50 m. fiú mellúszás

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

NÉV IDŐ HELYEZÉS VÁG CSANÁD VK 1;01;78 VK CSÁNYI PÉTER VK 1;06 VK TORY ANDRÁS VK 1;13;50 VK KUN DOROTTYA 1;26;59 1 NÉV IDŐ HELYEZÉS

NÉV IDŐ HELYEZÉS VÁG CSANÁD VK 1;01;78 VK CSÁNYI PÉTER VK 1;06 VK TORY ANDRÁS VK 1;13;50 VK KUN DOROTTYA 1;26;59 1 NÉV IDŐ HELYEZÉS 1. SZÁM: 2006 FIÚ ÉS LÁNY PILLANGÓ VÁG CSANÁD 1;01;78 CSÁNYI PÉTER 1;06 TORY ANDRÁS 1;13;50 KUN DOROTTYA 1;26;59 1 2. SZÁM: 2005 LEÁNY ÉS FIÚ PILLANGÓ SOLT MAJA 48;66 GÖBLÖS TAMÁS 52;47 1 CZEILER LILI

Részletesebben

Kıbánya Sport Club versenyzıinek évi, hazai és nemzetközi eredményei.

Kıbánya Sport Club versenyzıinek évi, hazai és nemzetközi eredményei. Kıbánya Sport Club versenyzıinek 2007. évi, hazai és nemzetközi eredményei. Úszás HAZAI Korosztály, Országos Béka Delfin: 2007. június 23-24. Gyula Dombrádi Ákos 1, 1, 2, 4, 4, 7, Mészáros Richárd 1, 1,

Részletesebben