Mozgásfejlődés. A testi és a motorikus fejlődés jellemzői

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mozgásfejlődés. A testi és a motorikus fejlődés jellemzői"

Átírás

1 Fnysz.: E /2014 Mozgásfejlődés A testi és a motorikus fejlődés jellemzői A testi fejlődés magába foglalja az egyén szomatikus és fiziológiai fejlődését (Ezen belül beszélhetünk strukturális és funkcionális fejlődésről). Az előbbiekhez tartozik a csontváz, a testmagasság, a testtömeg, a bőr alatti zsírszövet fejlődése, az utóbbihoz tartozik a vázizomzat, a szív és keringési rendszer fejlődése. Mozgásfejlődésen értjük a motorikus folyamatok szabályozását, a funkciót érintő folyamatok életkorhoz kötött változásait, amelyek többek között testtartást és az emberi mozgást teszik lehetővé. A testi fejlődés és a mozgásfejlődés megkülönböztetésének alapja az, hogy az előbbit főként endogén, míg az utóbbit főként exogen érési folyamatok befolyásolják. A csont és vázizomzat fejlődésének jellemzői Az emberi csontváz 233 csontja születéskor 20%-a, felnőtt korban 18%-a a testtömegnek. A csontosodási folyamat három fázisra osztható. (Demeter, 1981) Az első fázisban, amely születéstől hétéves korig tart, a csontot a porcos állomány többsége jellemzi, majd a második fázisban (7 9 éves lányok, 7 11 fiúk) lelassul a növekedés, a csontosodás irama. A harmadik fázisban, amely lányoknál 14, fiúknál 17 éves korra terjed, a csontosodás alaki jellemzői felveszik végleges kontúrjaikat, a csontokban a kalcium és foszforsók lerakódnak. Mivel a szalagok és az ízületek sérülékenyek, kerülni kell a gyakorlást nagy ellenállásokkal. Még akkor is legyünk óvatosak, ha a versenyző többéves edzéssel a háta mögött erősnek minősíthető. A csontosodás éves korra befejeződik. Minél gyorsabb a sportoló növekedésének irama, annál sérülékenyebbek az izmok, az inak és a csontok szövete éves korban kezdődik a fiúk és a lányok szomatikus növekedésének differenciálódása. A további testtömeg-gyarapodás előnytelenül befolyásolja az izomerő és a külső ellenállás közti viszonyokat. A gyermek és felnőtt izomsejtje hasonló egymáshoz. Az izomnövekedés a meglévő izomrostok hypertrófiája, tehát a növekedés hátterében nem a rostok számának növekedése áll. Az újszülöttek izomrostjainak átmérője kicsi. Hároméves korban 4-5-szörösére nő az izomrostok myofibrillumainak száma, hétéveseknél szorosára (Koinzer, K ). Az izomrostok típusait vizsgálók szerint éves korban a lassú (Slow type, ST) és a gyors (Fast type, FT)

2 rostok aránya megközelítően 60 40% a gyors rostok javára, fiúknál valamivel több a gyors rostok száma. Az izomtömeg újszülöttnél 20-30%-a az egész testtömegnek, felnőttnél az arány 40-49%. Pubertás kortól a nemek között hormonális folyamatok hatására eltérések keletkeznek. Fiúknál 41,8%, lányoknál 35,8% az arány (Weinack, 1986). A pubertáskor végén látszatra jól fejlett a fiúk és a lányok izomzata, erőképessége azonban nem éri el a felnőtt értékeket. (Martin, 1999) A szív keringési rendszer jellemzői A szívnagyság megközelítő pontossággal az ökölbe szorított kéz nagyságával megegyező méretű. A fejlődés folyamatában a szív izomrostjainak száma azonos marad, a rostok azonban hosszabbak és vastagabbak. Az izomrosthossz növekedésével csökken a szívfrekvencia, a szívverésszám/perc. A növekedéshez, valamint a sportedzéshez kötött szívnagyság-növekedés (hipertrófia) következtében nő a szív űrtartalma, belső térfogata és nagyobb lesz az ütőtérfogat, a kilökött vér mennyisége. Ennek következtében növekszik a szív működésének hatékonysága és gazdaságossága. (Weineck, 1987) A szívfal vastagságának és a szívkamra átmérőjének aránya felnőtt korig 1:6. A továbbiakban az ütőtérfogat növekedése és a szívverésszám csökkenése figyelhető meg. A nőket magasabb, a férfiakat alacsonyabb szívverésszám jellemzi, a különbség percenként 5 szívverés. Mozgásfejlődés A mozgásfejlődésen az egyén életében kialakuló kondicionális és koordinációs képességek, valamint emberi mozgásformák és mozgáskészségek összességét értjük az idő függvényében. Mivel az ember születése előtti mozgásfejlődésére tervszerűen nem tudunk hatni, ezért a testnevelésben, sportban folyó kutatások csak a születést követő mozgásfejlődésre, a motorikus ontogenezisre összpontosítanak. A mozgások végrehajtásában a vezető szerepet a központi idegrendszer játssza, amely már születéskor morfológiai szempontból kifejlettnek mondható. (Noth, 1994) Eszerint az agysejtek száma három hónapos kortól nem szaporodik, de a környezethez szükséges alkalmazkodás központi idegrendszeri folyamatai működésbe hozhatók. Hatéves korban az agy tömegének eléri a 85 90%-át. Az iskoláskor kezdetétől puszta utánzással elsajátíthatók az egyszerű mozgásminták, sportági technikai alapok úszásban, tornában, számos labdajátékban. Ezek a korai, 4 7 éves életkorban elsajátított mozgásprogramok később a mozgásemlékezetből mozgósíthatók, egyúttal megkönnyítik a gazdaságos, biomechanikai szempontból előnyös sporttechnika kialakulását. Az ideg izom együttműködés már az újszülötteknél gyorsan fejlődik, hamar lehet észlelni változást a mozgásteljesítésben. Az első két évben néhány kiemelkedő fejlődési szakasz különíthető el. A negyedik hónap után az újszülött önkéntelen, ritmikus mozgásai eltűnnek. Egyéves kora előtt kifejlődnek a gerincvelő felső szakaszán a szándékos, akarattól függő mozgások, viszonylag kismértékű aktivitás a csípőben és az alsó végtagokban. Egyéves kor után nő a gerinc alsó szakaszához tartozó régió aktivitása, majd elkezdődik az asszociációs folyamatok gyors fejlődése. Ezzel az egyszerű és közvetett társítások, a kondicionálás, a szimbólumokkal asszociálás beleértve a nyelveket is válik lehetővé. A gyermek mozgásfejlettsége másfél éves kortól lehetővé teszi az önálló cselekvést. Növekedésének üteme fokozatosan csökken, ezzel szemben egyre többféle mozgást tud

3 végrehajtani. A viselkedésminták állandóságát és egymást követését amely valamennyi csecsemőnél tapasztalható a filogenezis determinálja. Ugyanakkor a fejlődés üteme már egyénileg eltérő. Ez a fejlődési ütem környezeti tényezőkkel, hatásokkal is befolyásolható. Kimutatták, hogy ha a gyermek számára 7 15 hónapos korban korlátozottak a mozgáslehetőségek, akkor mozgása a fejlődésben elmarad. Ingerszegény környezetben például jelentkezik a hospitalizáció. Az első két év hosszantartó, súlyos betegségeinek káros hatása lehet még a személyiség alakulására is. Az 5 és 7 évesek csoportjának mozgásfejlettségére utal a következő táblázat. (Hirtz, 1994) 5 évesek 6 évesek Ugrás páros lábbal 58% 84% Szökdelés folyamatosan 33% 84% Futás térdemeléssel (szkippelés) 14% 91% Galoppfutás 43% 92% Dobás, hajítás 20% 74%-a oldotta meg a feladatot. A fiúk ugrásban és dobásban, a lányok szökdelésben, szkippelésben (futás magas térdemeléssel), galoppfutásban tűntek ki. Ötéves kor után már alig alakulnak ki új, alapvető mozgásformák, viszont a meglevők csiszolódnak. A későbbi fejlődés üteme attól függ, hogyan foglalkoztatták a gyermeket az első évtizedben. Az erő szorosan összefügg a magassággal, alkattal, de környezeti hatásokra jobban változik, mint a magasság. Ezzel kapcsolatban a nemi különbség is jelentős. Egyes kutatók összegezték a kéz szorítóerejét vizsgáló eljárások eredményeit. Megállapították, hogy a fiúk ereje 18 éves korig folyamatosan növekszik, a lányoknál viszont 14 éves kortól megtorpanása tapasztalható. Gyermekkorban kifejezett a testtömeg és az izomerő közötti összefüggés. Az azonos korúaknál a testtömeg jobban utal a jobb mozgásteljesítményre, mint a testmagasság. Megállapították, hogy az izomerő (a láb nyújtóizmainak, a hát és az ujj hajlítóizmainak összesített ereje) a testtömeggel párhuzamosan növekszik. Ezért a gyermek növekedésénél az izomerő és a testtömeg összefügg. Az egyik kéz nagyobb szorítóereje az akcelerált lányoknál (magasabbak, korábban érettek) serdülőkorban átmeneti jellegű. A nemi érés időszakában az erőnövekedés ugrásszerű fejlődése összefügg az izom-összehúzódás gyorsaságának növekedésével és az izomnak azzal a sajátosságával, hogy alkalmas huzamos statikus jellegű megfeszítésre éves korban valószínűleg még éretlen a vázizom a maximális, akaratlagos összehúzódásra, tehát az intenzív erőfejlesztésre. A nemi érés megindulásával a vázizomzat erőteljes formálódása azt mutatja, hogy éves korban már megvannak a feltételek az izomerő hatásos fejlesztésére. A gyorsasági erőteljesítmény (felugrás) és az érintett izmok a lábszárfeszítő és combfeszítő erejének növekedése egyenetlen, bár a dinamikus erőteljesítmény (felugrás) és az érintett izomcsoportok erőszintje között kölcsönös összefüggés van. Az egyensúlyérzék komplex volta következtében, valamint a benne szerepet játszó képességek nagyfokú változása miatt nincs olyan mérési eljárás, amellyel át lehetne fogni többéves életkori periódust. Például ötéves kor előtt nem lehet becsukott szemmel feladatokat végeztetni. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a dinamikus egyensúly (egyensúlyérzékelésben mutatott teljesítmény) az életkorral nő. A fiúknál pubertáskorban a növekedés üteme lelassul. A mozgásteljesítményben fontos szerepet játszó mozgáskoordinációt objektív módon nem tudjuk mérni, megragadni. Az viszont bizonyos, hogy bármely sportteljesítményben a

4 mozgáskoordinációnak nagy szerepe van. A mozgáskoordináció terén éves koruktól megnyilvánulnak a nemi különbségek. Az ügyességi próbákon a lányok 14 éves koruktól már alig, a fiúk még fejlődnek. Ez is az első 8 10 év jelentőségére utal a mozgáskoordináció fejlesztését illetően tanulón (13 18 évesek) végzett vizsgálataim eredménye arra utal, hogy a koordináció szintje között nemek és életkorok szerint nincs jelentős különbség. A teljesítménykülönbségek más összetevőktől függnek. A futás, ugrás, dobás a legtöbb játéknak a közös eleme, egyúttal a bennük nyújtott teljesítmények a mozgásfejlettségre mutatnak. A fejlődés, érés éveiben lehetőséget kell adnunk ezért az alapvetően fontos mozgásfajták gyakorlására. A lányok teljesítménye kisiskoláskorban emelkedik, a maximumot futásban, ugrásban 18 év körül érik el. Dobásban viszont kis változás még előfordulhat. A kutatók utalnak arra, hogy a teljesítmények később főként azért stagnálnak, mert a lányok érdeklődése erősen csökken a testedzés és a sport iránt. Ebben tehát nem az organikus, hanem elsősorban a motivációs okoknak van elsőrendű szerepük. A sportképességek fejlődésének érzékeny szakaszai Gyakorlati tapasztalatok és tudományos kutatások eredményei alapján fogalmazták meg a múlt század hetvenes éveiben a kutatók, hogy a testi fejlődésben érzékeny szakaszok vannak. Ezen az élőlények fejlődési folyamatának jól körülhatárolható időtartamait értették, amelyekben az élőlény szervei, szervrendszerei a környezeti ingerek hatására kedvezőbben fejlődnek, mint más időszakokban. A jól felkészült edzők tapasztalatból merítve régóta adagolják a fiatal sportolók edzésterhelését differenciált módon. Az edzettség összetevőit tehát a különböző életkori szakaszokban eltérő hatékonysággal lehet fejleszteni. Igaz ez a megállapítás mind a terhelésalkalmazkodást, mind a mozgáskészség-fejlesztést illetően. A mozgáskészség fejlődésének, pontosabban fejleszthetőségének érzékeny szakasza a korai gyermekkorra esik, majd előnyös feltételeket teremt a késői gyermekkor is. A serdülés második szakaszában a felnőttkor küszöbén ismét jók, kedvezőek a tanulási, alkalmazkodási feltételek. A koordinációs képességek fejlődésének vonala tehát megközelíthetően felfelé lineáris irányú gyermekkortól felnőtt korig. Korán fejleszthető, illetve fejlesztendő a komplex gyorsasági képesség a ciklikus és az aciklikus mozgásszerkezetű sportágakban egyaránt. Ugyanez vonatkozik a hallási, illetve a látási ingerekre adott válasz idejének lerövidítésére. Mindezekből levonható az a tanulság, hogy a gyermekkori edzésnek főként a sportmozgások (sporttechnikák) elsajátítását és a sokoldalú kondicionális és koordinációs képességfejlesztést kell tartalmaznia. A maximális erőképesség megalapozására, majd fejlesztésére, valamint az erő-állóképesség növelésére kedvező életkori szakaszok a serdülőkor első fázisától felnőtt korig tartanak, ugyanakkor az izomfejlődés is kedvezően alakul a hormonális átrendeződés és szabályozás következtében. A gyorsasági teljesítmény jórészt függ az izom maximális erejétől és a koordinációs képességek fejlettségétől. Az aerob állóképesség viszonylag függetlenül alakul valamennyi életkori szakaszban. Javulását a tartós, folyamatos, közepes iramú, ellenállású terhelések segítik. Az anaerob állóképesség fejlődésének dinamikája hasonlóan alakul, ha a terhelés intenzitása a szervezet alkalmazkodásával összhangban nő. Férfiak esetében az optimális fejlődési szakasz éves korra esik, nőknél éves korra. A fiúk és lányok között az állóképesség fejlesztésének lehetőségeit, érzékeny szakaszait illetően érdemi különbség nincs. A mozgástanulásban, a mozgáskészség megszilárdításában és alkalmazásában fontos feltételt jelentenek a koordinációs képességek. Ezt az összefüggést Hirtz és munkatársai mutatták ki megalapozottan, meggyőzően. (Hirtz, 1994) A koordinációs képességek a sportteljesítmény feltételeként szereplő testi képességek egy csoportját alkotják, amelybe a mozgáskoordináció funkciójának megfelelő képességek tartoznak. Fontos koordinációs képességek: mozgásszabályozás, alkalmazkodás és átállítódás képessége, továbbá tanulékonysági és

5 egyensúlyozási képesség. Szoros kölcsönhatásuk van a mozgáskészség fejlődésével, hatékonyságuk a kondicionális képességek fejlődésével együtt jelentkezik. Ismert továbbá az a modell, amely szerint a technikai edzés, a mozgáskészségek tanulása, megerősítése folyamatában építőkocka elv alapján alakulnak ki a mozgáskészségek, amelyek illeszkednek a már meglévőkhöz, gazdagítják, tökéletesítik az egyén mozgáskészletét. Ebben a folyamatban kapnak fontos szerepet a koordinációs képességek. Említettük, hogy a koordinációs képességek a mozgásos cselekvés hatékony végrehajtását, sporttechnikai elemek összerendezését segítik elő, ugyanakkor gazdaságossá teszik a mozgások végrehajtását. A koordinációs képességek jelentős szerepet kapnak az egyén mindennapi cselekvéseiben és a gazdaságos munkavégzésben. A testi fejlődés érzékeny szakaszaiban, tehát a 6 13, illetve éves korúak esetében az alábbi alapvető koordinációs képesség érdemelnek különös figyelmet: a reagálás képessége, amely a rövid ideig tartó cselekvésben, rendszerint válaszcselekvésben kap fontos szerepet, az egyensúlyképesség, amellyel változó, illetve labilis helyzetekben megtartjuk, helyreállítjuk egyensúlyunkat, a tájékozódás képessége tájékoztat bennünket a testhelyzetekről, helyzetváltozásokról térben és időben, egyúttal alkalmassá teszi az egyént a térbeli időbeli tájékozódás elővételezésére, a ritmusképesség segíti a mozgás téri idői dinamikai szerkezetének komplex megragadását, tárolását és elővételezését, a differenciáló képesség a mozgásfázisok és azok téri idői dinamikai megkülönböztetését, behatárolását teszi lehetővé, valamely mozgásfolyamaton belül. Említést kell tennünk az élet- és sporthelyzetekben előforduló zavaró tényezőkről is, amelyek előreláthatók, ugyanakkor mégsem küszöbölhetők ki, de a mozgáskészség elvárt szintjét kedvezőtlenül befolyásolhatják. Ilyen tényezők: amikor a végrehajtásban az időkényszer szerepel teljesítményt befolyásoló tényezőként (torna, műugrás, műlovaglás stb.), amikor a végrehajtásban az ellenfél cselekvése, illetve beavatkozása szerepel meghatározó tényezőként (vívás, küzdősportok, játéksportok stb.), amikor a versenyben, küzdelemben, azok egyes fázisaiban több megoldásra van lehetősége a sportolónak, de egyet ki kell választania, pl. a küzdő sportokban, játéksportokban. A jól felkészült sportolók mozgását a zavaró tényezők (nézők zaja, ellenfél látványa, szokatlan színhely) jelentősen nem befolyásolják. A mozgások gyors és pontos végrehajtása gyakorlással optimális szintre emelhető. Ha többféle megoldásmód áll a sportoló rendelkezésére, pl. labdarúgásban labdaátvételkor, akkor a játékos taktikai technikai érettségétől függ a gyors és kedvező választás. Tapasztalati tény, hogy a 6 13 éves korúak sikeresen sajátítják el a bonyolult sporttechnikát is, amint ez úszók, tornászok körében jól megfigyelhető. A éves életkori szakaszban tapasztalható sporttechnikai bizonytalanságnak hátterében rendszerint kondicionális okok hiányos erő-állóképesség rejlenek. A legbonyolultabb sporttechnikai feladatok, pl. összetett, új elemek tornában, cselek, rúgásfajták labdarúgásban, távoli dobásfajták kosárlabdában felnőtt korig megtanulhatók, majd a továbbiakban stabilizálhatók. 18 éves kortól az ismert sporttechnikai elemek tökéletesítésére, újszerű megoldásra, meglepetésszerű alkalmazásokra kell törekedniük a versenyzőknek. Az erőképesség és az erő-

6 állóképesség, továbbá a gyorsaság és a gyorserő a sportágak többségében 18 és 30 éves kor között még jól fejleszthető. Az alap-állóképesség (aerob állóképesség) szinten tartása, az anaerob állóképesség fejlesztése 18 éves kor után is fontos edzői feladat.

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI 5-7 éves korban ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK: A gyermekek fejlődésük során különböző szinteken mennek át. Különböző szükségletek, attitűdök és növekedési periódusok.

Részletesebben

A MOTORIKUS MOZGÁSOS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI ÓVODÁS ÉS KISISKOLÁS KORBAN

A MOTORIKUS MOZGÁSOS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI ÓVODÁS ÉS KISISKOLÁS KORBAN A MOTORIKUS MOZGÁSOS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI ÓVODÁS ÉS KISISKOLÁS KORBAN Némethné Dr. Tóth Orsolya Főiskolai docens Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógia és Pszichológiai Kar Savaria Egyetemi

Részletesebben

FITNESS A fitness kifejezés szótári jelentése:

FITNESS A fitness kifejezés szótári jelentése: FITNESS A fitness kifejezés szótári jelentése: 1. Alkalmasság LABDA NÉLKÜLI KOORDINÁCIÓ 2. Megfelelés 3. Rátermettség 4. Állóképesség A körülmény, amikor valaki fizikailag erős és egészséges (Oxford Dictionary)

Részletesebben

SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK II. FELADATLAP

SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK II. FELADATLAP SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK II. FELADATLAP 1. feladat 4 pont Egyszerű feleletválasztás. Húzza alá a megfelelő választ! Csak egy helyes válasz létezik. A sportforma kialakításában

Részletesebben

UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN

UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN A kondicionális képességek fejlesztése állandó vita témát szolgáltat a csapatok felkészítése során. Van, aki a tiszta futásokkal kialakított,

Részletesebben

Utánpótlás-nevelés: nevelés: az egészséges fejlesztés gyógytornász szakmai szempontjai Moldvay Ildikó Sportági jellemzők Mozgató szervrendszer Axiális aszimmetrikus terhelés Erőközpont: medence Medence

Részletesebben

Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész

Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Az ökölvívás nyílt mozgáskészségére utalva döntő szerepet kap a kiszámíthatatlanság, bizonytalanság. Ezeket a tulajdonságokat a felkészülésnek is követnie kell.

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

UEFA A A GYORSASÁG MEGJELENÉSI FORMÁI A LABDARÚGÁSBAN

UEFA A A GYORSASÁG MEGJELENÉSI FORMÁI A LABDARÚGÁSBAN A GYORSASÁG MEGJELENÉSI FORMÁI A LABDARÚGÁSBAN A játékosokat jellemző motorikus képességek közül a labdarúgásban kiemelt szerepet kap a gyorsaság, és annak különböző megnyilvánulási formái. Már a sportági

Részletesebben

A kondicionális felkészítés jelentősége az U9-es korosztályban

A kondicionális felkészítés jelentősége az U9-es korosztályban A kondicionális felkészítés jelentősége az U9-es korosztályban Dr. Sáfár Sándor PhD. Sporttudományi szakember MLSZ, Erőnléti - Rehabilitációs és Módszertani Központ Kondicionális Emocionális Koordinációs

Részletesebben

Vitorlázás 12. évfolyam

Vitorlázás 12. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A megszerzett állóképesség továbbfejlesztése; Korosztályos válogatottak képzése; A tantárgyhoz fűződő pozitív érzelem fenntartása; Az edzéshatások növelése (terjedelem,

Részletesebben

UEFA B licencmegújító továbbképzés. A gyorsaságfejlesztés alapjai. Siófok 2014. 12. 02.

UEFA B licencmegújító továbbképzés. A gyorsaságfejlesztés alapjai. Siófok 2014. 12. 02. UEFA B licencmegújító továbbképzés A gyorsaságfejlesztés alapjai Siófok 2014. 12. 02. Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció Ügyesség r=0,565 Gyorsaság Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció

Részletesebben

Vitorlázás 10. évfolyam

Vitorlázás 10. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, alapismereteinek továbbfejlesztése;

Részletesebben

2. Az általános és a középiskolás korú gyerek testi fejlődésének és mozgásos cselekvőképességének kapcsolata.

2. Az általános és a középiskolás korú gyerek testi fejlődésének és mozgásos cselekvőképességének kapcsolata. 1. Az olimpiai játékok eredete, története, kialakulásának körülményei. Ókori és újkori olimpiák. Magyarok az olimpiai versenyeken. Olimpiai szimbólumok. 2. Az általános és a középiskolás korú gyerek testi

Részletesebben

Edzéselméleti alapok alkalmazása az utánpótlás nevelésben Gera Tibor

Edzéselméleti alapok alkalmazása az utánpótlás nevelésben Gera Tibor Edzéselméleti alapok alkalmazása az utánpótlás nevelésben Gera Tibor Az edzés és az edzettség Edzés: a sportoló sportteljesítményének növelése szakszerűen irányított folyamattal, a szervezet tudatos felkészítése

Részletesebben

Az állóképesség fejlesztés elméleti alapjai. Dr. Bartha Csaba Sportigazgató-helyettes MOB Egyetemi docens TF

Az állóképesség fejlesztés elméleti alapjai. Dr. Bartha Csaba Sportigazgató-helyettes MOB Egyetemi docens TF Az állóképesség fejlesztés elméleti alapjai Dr. Bartha Csaba Sportigazgató-helyettes MOB Egyetemi docens TF Saját gondolataim tapasztalataim a labdarúgó sportoló állóképességének fejlesztéséről: Kondicionális

Részletesebben

Vitorlázás 9. évfolyam

Vitorlázás 9. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, továbbfejlesztése; Országos

Részletesebben

A karate edzés során fellépő terheléspihenés összefüggésének elméleti ismertetése, Elfáradási tünetek jellemzői és ennek használata az edzői munkában

A karate edzés során fellépő terheléspihenés összefüggésének elméleti ismertetése, Elfáradási tünetek jellemzői és ennek használata az edzői munkában Vincze Virgil A karate edzés során fellépő terheléspihenés összefüggésének elméleti ismertetése, Elfáradási tünetek jellemzői és ennek használata az edzői munkában Az Edzés mint alapfogalom: Az edzés a

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA SPORT ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA SPORT ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK SPORT ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK 1. Húzza alá a megfelelő választ! Csak egy helyes válasz létezik. 8 pont Az emberre jellemző életjelenség a mozgás, melynek fő végrehajtója a(z)

Részletesebben

Vitorlázás 6. évfolyam

Vitorlázás 6. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: Vízbiztonság továbbfejlesztése; A sportág mozgásformáinak, továbbfejlesztése; A serdülőkori fiziológiás elváltozások (végtaghossz-, testmagasság növekedés) miatt

Részletesebben

A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE, OSZTÁLYOZÁSA (testnevelés)

A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE, OSZTÁLYOZÁSA (testnevelés) A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE, OSZTÁLYOZÁSA (testnevelés) Alapja I. Az elvégzett munka (tanulási folyamat, gyakorlás) II. A tanulási folyamat során bekövetkező változások - technikai - taktikai tudásszint; - általános

Részletesebben

Gyorsaság fejlesztése

Gyorsaság fejlesztése Gyorsaság fejlesztése katalinracz@mail.com A gyorsaság fejlesztésének módszerei Ismétléses módszer Beleerősítéses módszer: Lassú mozgásra jelre váltás max. iramra. Iramjátékok. Rajtgyorsasági módszerek:

Részletesebben

ÉLETKORI SAJÁTOSSÁGOKNAK MEGFELELŐ KÉPZÉS 8-14 ÉVES KORBAN

ÉLETKORI SAJÁTOSSÁGOKNAK MEGFELELŐ KÉPZÉS 8-14 ÉVES KORBAN MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI KONFERENCIA ÉLETKORI SAJÁTOSSÁGOKNAK MEGFELELŐ KÉPZÉS 8-14 ÉVES KORBAN Készítette: Dr. Bartha Csaba egyetemi docens TF Sportigazgató-helyettes MOB Az élsport

Részletesebben

SPORTTEHETSÉG ÉS UTÁNPÓTLÁSEDZÉS

SPORTTEHETSÉG ÉS UTÁNPÓTLÁSEDZÉS SPORTTEHETSÉG ÉS UTÁNPÓTLÁSEDZÉS Általános Edzéselmélet 2010 Készítette: Dr. Géczi Gábor A sporttehetség azonosítása Koncepciók 1. Természetes kiválasztódás -/+ Szinte az összes mozgásos tevékenység kipróbálása

Részletesebben

Általános bemelegítés

Általános bemelegítés Általános bemelegítés Összefoglalás A test tengelyei és síkjai a szaknyelv kialakításának az alapja. Test és szer viszonya a test szélességifőtengelyének viszonya alapján állapítható meg. Az álló helyzetek

Részletesebben

ÁLLÓKÉPESSÉG FEJLESZTÉSI PROGRAM LABDÁS- ÉS LABDA NÉLKÜLI GYAKORLATOKKAL

ÁLLÓKÉPESSÉG FEJLESZTÉSI PROGRAM LABDÁS- ÉS LABDA NÉLKÜLI GYAKORLATOKKAL ÁLLÓKÉPESSÉG FEJLESZTÉSI PROGRAM LABDÁS- ÉS LABDA NÉLKÜLI GYAKORLATOKKAL (általános alapismeretek) Állóképesség: A szervezet azon képessége, amely lehetővé teszi a sportmozgás hosszú ideig, a teljesítmény

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL. Mérkőzés követelmények 2013.10.02. Alapfogalmak

KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL. Mérkőzés követelmények 2013.10.02. Alapfogalmak KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL Alapfogalmak KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL Kondíció /fitness/ Edzettség Erőnlét Fizikai képességek Forma Kondíció (feltétel) Koordináció játékkészség

Részletesebben

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens A program beindításának indoklása Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap. Minden arra járó nyomot

Részletesebben

TESTNEVELÉS. Hajtsák végre a vezényszónak megfelelő alakzatot.

TESTNEVELÉS. Hajtsák végre a vezényszónak megfelelő alakzatot. TESTNEVELÉS 1-2. osztály A tanterv az első két évet egyetlen egységként kezeli. A gyerekek iskolába lépésük idején igen eltérő képességűek, tudásúak. A tanulók fizikai és szellemi tulajdonságait a második

Részletesebben

Biomechanikai vizsgálatok lehetősége a TF-en: Témavezető: Rácz Levente tudományos kutató TF Biomechanika Tanszék Új épület III. em. Tel: 487-92 92-62 MUSCLE LAB MOBIL LABOR Az emberi felső végtag mozgásmintáinak

Részletesebben

Edzésprogramok tantárgy tanításához. Heti óraszám: 2 óra, csoportbontásban. Oktatási időszak: tanév. osztályok: 9.s, 9.h, 10.s, 10.h, 12.

Edzésprogramok tantárgy tanításához. Heti óraszám: 2 óra, csoportbontásban. Oktatási időszak: tanév. osztályok: 9.s, 9.h, 10.s, 10.h, 12. BMSZC EGRESSY GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ SZAKGIMNÁZIUMA 1149, EGRESSY ÚT 71. TANMENET Edzésprogramok tantárgy tanításához Éves óraszám: 74 óra Heti óraszám: 2 óra, csoportbontásban Oktatási időszak: 2017-2018.

Részletesebben

7. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK:

7. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK: Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF 7. Évfolyam CÉLOK: 1. A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása;

Részletesebben

Koordinációs képességek

Koordinációs képességek Koordinációs képességek Mozgáskoordináció fogalma Az idegrendszer azon szabályozó folyamata, amely a cselekvéseink összetevőinek, a mozgásoknak és azok részleteinek összerendezettségét funkcionális egységbe

Részletesebben

Rövid- és hosszú távú edzéstervezés utánpótláskorú sportolóknál

Rövid- és hosszú távú edzéstervezés utánpótláskorú sportolóknál Rövid- és hosszú távú edzéstervezés utánpótláskorú sportolóknál Rövid- és hosszú távú edzéstervezés konferencia Magyar Edzők Társasága 2018. 09. 25. Magyar Sport Háza Készítette: Prof. Dr. Géczi Gábor

Részletesebben

A változás kezdete. Mit csináljunk másként és főleg hogyan?

A változás kezdete. Mit csináljunk másként és főleg hogyan? A változás kezdete Mit csináljunk másként és főleg hogyan? . UEFA PRO továbbképzés Budapest 2014. SOHA NEM LÓGTAM KI A SORBÓL, MERT SOHA NEM ÁLLTAM BENT Az erőnléti edző fogalmát a külföldi gyakorlatból

Részletesebben

Az edzéselmélet alapjai

Az edzéselmélet alapjai Az edzéselmélet alapjai Általános edzéselmélet 2010 Készítette: Dr. Géczi Gábor Az edzéselmélet kialakulása Kikkuli (ie. 1360): Tréning könyv Philostratos : A tréneri tudományról Sötét középkor. Sinclaire

Részletesebben

Fogalmi meghatározás

Fogalmi meghatározás A terhelés összetevıi Készítette: Gondi Noémi Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusk gusképzı Kar 2007.10.04. Fogalmi meghatározás A terhelés az az alkalmazkodás érdekében szervezetre gyakorolt

Részletesebben

Edzésterv készítése a tájfutó utánpótlás korosztály részére

Edzésterv készítése a tájfutó utánpótlás korosztály részére Edzésterv készítése a tájfutó utánpótlás korosztály részére Készítette: Fehér Ferenc Bevezetés Az edzésterv: egy megvalósíthatónak tartott rövidebb-hosszabb ideig tartó edzésfolyamat elméleti előrevetítése.

Részletesebben

Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban I.

Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban I. Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban I. Magyar Triatlon Szövetség Edzői konferencia Martfű 2017. 01. 21. Balyi István előadása alapján Dr. Géczi Gábor Pár főcím a tavalyi médiából Na

Részletesebben

MLSZ EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT - TOVÁBBKÉPZÉSI NAPOK 3. Korosztályos kondícionális felkészítés. Kasper István Erőnléti edző

MLSZ EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT - TOVÁBBKÉPZÉSI NAPOK 3. Korosztályos kondícionális felkészítés. Kasper István Erőnléti edző MLSZ EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT - TOVÁBBKÉPZÉSI NAPOK 3. Korosztályos kondícionális felkészítés Kasper István Erőnléti edző Korosztályonkénti sajátosságok Három kulcskérdése van a képességfejlesztésnek: a játékosok

Részletesebben

Gyermekkori specifikumok sportorvosi megközelítésben

Gyermekkori specifikumok sportorvosi megközelítésben Gyermekkori specifikumok sportorvosi megközelítésben Vannai Judit dr. Magyar Labdarúgó Szövetség Labdarúgás-egészségügyi és Teljesítménydiagnosztikai Osztály Budapest, 2018. december 11. A sportolók életkori

Részletesebben

Szakdolgozati témakörök az osztatlan tanárképzésben

Szakdolgozati témakörök az osztatlan tanárképzésben SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet Szakdolgozati témakörök az osztatlan tanárképzésben A labdarúgás technikai elemeinek oktatása, és mérési lehetőségei testnevelésórán Utánpótlás korú labdarúgók

Részletesebben

Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban II.

Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban II. Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban II. Magyar Triatlon Szövetség Edzői konferencia Martfű 2017. 01. 21. Balyi István előadása alapján Dr. Géczi Gábor 3. Befolyásoló tényező Fejlesztési

Részletesebben

alapértéke Játékos-társas vízi gyakorlatok, és gyógyúszás asztmás gyermekek számára Dr. Gunda András

alapértéke Játékos-társas vízi gyakorlatok, és gyógyúszás asztmás gyermekek számára Dr. Gunda András A gyógytestnevelés a testnevelés alapértéke Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Játékos-társas vízi gyakorlatok, és gyógyúszás asztmás gyermekek számára Dr. Gunda András Szakvezető tanár,

Részletesebben

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm.

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (V. 22.) Korm. rendelet alapján: Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Kondicionális képességek Erő - gyorsaság - állóképesség

Kondicionális képességek Erő - gyorsaság - állóképesség Kondicionális képességek Erő - gyorsaság - állóképesség Erő Izomerő: A külső erők és a mozgás közben fellépő erők, ellenállások (gravitáció, szer súlya, ellenfél, saját testtömg) legyőzésének képessége

Részletesebben

Labdajátékok 5-8. évfolyam

Labdajátékok 5-8. évfolyam Labdajátékok 5-8. évfolyam 5-6. évfolyam Cél: - Az 1-4. évfolyamon megszerzett elemi szintű technikai tudás közelítsen a sportági alaptechnikához - A tanulók keringési-, légzési-, és mozgató rendszerének

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképzı Kar Testnevelés és Sporttudományi intézet. A sportmozgások oktatásának alapjai

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképzı Kar Testnevelés és Sporttudományi intézet. A sportmozgások oktatásának alapjai Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképzı Kar Testnevelés és Sporttudományi intézet A sportmozgások oktatásának alapjai Faragó Attila Ákos FAANACT.SZE Informatika testnevelés III. évf. 2007.

Részletesebben

SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK / 7 06. OKTÓBER. tétel Milyen módszerek, eszközök használatával igyekszik megőrizni edzés során és után a sportoló

Részletesebben

Az egyensúlyozó képesség

Az egyensúlyozó képesség Az egyensúlyozó képesség Készítette: Szaszkó István Mivel fogunk megismerkedni? Az egyensúlyozás szervei Mőködése Egyensúlyozó képesség A képesség javításának módszertana 1 Az egyensúlyozás képessége Egyensúlyérzékelés:

Részletesebben

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csontos váz és a mozgatórendszer fejlődése Csontosodás, izomzat és ízületek - a csontos vázrendszer az embryonális

Részletesebben

Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila

Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve 2012. év Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila Az U23 korú válogatott: Név, születési év Magát Krisztina 1989.

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Karatéban lényeges képességek-készségek, és fejlesztésük: II. A Gyorsaság és a speciális gyorserő. Vincze Virgil

Karatéban lényeges képességek-készségek, és fejlesztésük: II. A Gyorsaság és a speciális gyorserő. Vincze Virgil Karatéban lényeges képességek-készségek, és fejlesztésük: II. A Gyorsaság és a speciális gyorserő Vincze Virgil A gyorsaság képesség a mozgások lehető nagy sebességű végrehajtására, adott feltételek mellett.

Részletesebben

Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK

Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK A sport ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi követelményei a XXXVII. Sport ágazat alábbi

Részletesebben

dokumentumok - Az iskolai testnevelés pedagógiai cél-és feladatrendszere a kialakítandó kompetenciák függvényében.

dokumentumok - Az iskolai testnevelés pedagógiai cél-és feladatrendszere a kialakítandó kompetenciák függvényében. 1. tétel: A testnevelés tartalmát meghatározó dokumentumok - Az iskolai testnevelés pedagógiai cél-és feladatrendszere a kialakítandó kompetenciák függvényében. Kompetencia: optimális működésbeli rátermettség,

Részletesebben

Labdarúgó szakmai fogalomtár I. (edzéselmélet)

Labdarúgó szakmai fogalomtár I. (edzéselmélet) MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG SZAKMAI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET Labdarúgó szakmai fogalomtár I. (edzéselmélet) Készítette: BARANYA ISTVÁN intézetigazgató 2006. Aerob folyamat: Anyagcsere /energiaátalakulási/

Részletesebben

FUNKCIONÁLIS TRÉNING SZEREPE A PORCKÁROSODÁSOK PREVENCIÓJÁBAN ÉS A REHABILITÁCIÓBAN

FUNKCIONÁLIS TRÉNING SZEREPE A PORCKÁROSODÁSOK PREVENCIÓJÁBAN ÉS A REHABILITÁCIÓBAN FUNKCIONÁLIS TRÉNING SZEREPE A PORCKÁROSODÁSOK PREVENCIÓJÁBAN ÉS A REHABILITÁCIÓBAN Készítette: Kovalcsikné Czifrák Tímea gyógytornász SANITAS Rehabilitációs és Diagnosztikai Központ 2017.09.16. FUNKCIONÁLIS

Részletesebben

Motorikus képesség-felmérı tesztrendszer a Nemzeti Kézilabda Akadémián

Motorikus képesség-felmérı tesztrendszer a Nemzeti Kézilabda Akadémián Motorikus képesség-felmérı tesztrendszer a Nemzeti Kézilabda Akadémián DR. PÁLI JENİ Nemzeti Kézilabda Akadémia MKSZ Sporttudományi Tanácsadó Testület 2017. szeptember 27. 2016/2017-ben végzett sporttudományi

Részletesebben

Mitől kritériumorientált a NETFIT tesztrendszer?

Mitől kritériumorientált a NETFIT tesztrendszer? NETFIT 2017-2018. Mi a NETFIT? A Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT ) egy olyan diagnosztikus értékelő rendszer, amely segítségével a tanulók egészségközpontú fizikai fittségi állapota országosan

Részletesebben

Testnevelés és sport 2. Edzéselméleti alapismeretek

Testnevelés és sport 2. Edzéselméleti alapismeretek Testnevelés és sport 2 Edzéselméleti alapismeretek A félév végi jegy kialakítása: A gyakorlati jegy és az elméleti dolgozat érdemjegyének átlaga adja a félév végi osztályzatot. A félévi eredmény elégtelen,

Részletesebben

1. Próba: Aerob állóképesség mérése

1. Próba: Aerob állóképesség mérése 1. Próba: Aerob állóképesség mérése 6 perc futás Leírás: A megadott idő alatt a lehető legnagyobb táv megtételére kell ösztönözni a diákokat. Fontos, hogy igyekezzenek egyenletes futótempóban, megállás

Részletesebben

Manipulatív természetes mozgásformák A sporteszközök szabadidős használata igénnyé és örömforrássá válása.

Manipulatív természetes mozgásformák A sporteszközök szabadidős használata igénnyé és örömforrássá válása. Testnevelés Elvárt eredmények 1. osztály végén: A testrészek megnevezése. A fizikai terhelés és a fáradás jeleinek felismerése. Különbségtétel a jó és a rossz testtartás között álló és ülő helyzetben.

Részletesebben

UEFA A licencmegújító továbbképzés. A gyorsaság és az erő A két kondicionális képesség kapcsolata. Sáfár Sándor Gödöllő 2014. 08. 04.

UEFA A licencmegújító továbbképzés. A gyorsaság és az erő A két kondicionális képesség kapcsolata. Sáfár Sándor Gödöllő 2014. 08. 04. UEFA A licencmegújító továbbképzés A gyorsaság és az erő A két kondicionális képesség kapcsolata Sáfár Sándor Gödöllő 2014. 08. 04. Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció Ügyesség r=0,565 Gyorsaság

Részletesebben

1. Próba: Aerob állóképesség mérése

1. Próba: Aerob állóképesség mérése 1. Próba: Aerob állóképesség mérése 1-4. évfolyam: 6 perc futás Leírás: A megadott idő alatt a lehető legnagyobb táv megtételére kell ösztönözni a diákokat. Fontos, hogy igyekezzenek egyenletes futótempóban,

Részletesebben

Címzett: Kastély Óvoda vezető Karaszek Ernőné részére. Dátum: szeptember 01. Tárgy: Gyermek tenisz program. Tisztelt Intézményvezető Asszony!

Címzett: Kastély Óvoda vezető Karaszek Ernőné részére. Dátum: szeptember 01. Tárgy: Gyermek tenisz program. Tisztelt Intézményvezető Asszony! Címzett: Kastély Óvoda vezető Karaszek Ernőné részére Dátum: 2016. szeptember 01. Tárgy: Gyermek tenisz program Tisztelt Intézményvezető Asszony! Makai Viktor vagyok a Fenyves Tenisz Park megálmodója,

Részletesebben

Általános tudnivalók. A testnevelés tantárgy követelménye

Általános tudnivalók. A testnevelés tantárgy követelménye A tantárgy: AMITESTNEV/valamennyi szakon/testnevelés Heti óraszám: 2 gyakorlat, kredit: 0 pont A tantárgy célja: a hallgatók rendszeres sportolásához szükséges feltételek biztosítása, az egészséges életvitel

Részletesebben

SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP 1. feladat 5 pont Egyszerű feleletválasztás. Húzza alá a megfelelő választ! Csak egy helyes válasz létezik. A térd ízülete: egytengelyű

Részletesebben

A sportteljesítmény színvonalának hatása a szív edzettségi jeleire

A sportteljesítmény színvonalának hatása a szív edzettségi jeleire A sportteljesítmény színvonalának hatása a szív edzettségi jeleire Pavlik Gábor 1, Bakács Tibor 2, Csajági Eszter 1, Kováts Tímea 1,3, Keglovits Klára 1, Kirschner Róbert 4 1 Testnevelési Egyetem, Egészségtud.

Részletesebben

2007. október 17. A terhelés összetevıi:

2007. október 17. A terhelés összetevıi: A terhelés összetevıi 2007. október 17. Készítette: Hajdu Botond Bence testnevelés-rekre rekreáció III. évfolyam Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusk gusképzı Kar Testnevelési si és s Sporttudományi

Részletesebben

Hosszú távú edzéstervezés az evezés versenysport célú felkészítésében

Hosszú távú edzéstervezés az evezés versenysport célú felkészítésében Országos evezős edzőtovábbképzés Hosszú távú edzéstervezés az evezés versenysport célú felkészítésében Edzéstervezési stratégiák kialakítása a kezdő szinttől, az olimpiai bajnok felkészítéséig Dubecz József

Részletesebben

STREET WORKOUT ESZKÖZÖK

STREET WORKOUT ESZKÖZÖK STREET WORKOUT ESZKÖZÖK Rendelési SW7601 DUPLA KORLÁT 64 x 254 x 92 20,02 67 800 Ft 86 106 Ft 40 680 Ft Állóképességet és egyensúlyt saját testsúly használatával fejlesztő eszköz, mely a rajta elvégezhető

Részletesebben

A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI

A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást

Részletesebben

Az óvodás korúak közlekedésre nevelés módszertana. Gulyás Anikó közlekedéspedagógia Budapest, 2014.02.28.

Az óvodás korúak közlekedésre nevelés módszertana. Gulyás Anikó közlekedéspedagógia Budapest, 2014.02.28. Az óvodás korúak közlekedésre nevelés módszertana Gulyás Anikó közlekedéspedagógia Budapest, 2014.02.28. Projekt kidolgozásának ütemterve Helyzetelemzés végzése a programban résztvevő óvodáról. Ismeretszerzés

Részletesebben

Mindennapi testmozgás-egészséges élet

Mindennapi testmozgás-egészséges élet Mindennapi testmozgás-egészséges élet Dr. Vass Zoltán Ph.D. Magyar Diáksport Szövetség 1948-as megalakulásakor a World Health Organization (WHO) az egészséget a következőképpen definiálta: Az egészség

Részletesebben

Fáradásos törések. Prof. Dr. Berkes István

Fáradásos törések. Prof. Dr. Berkes István Fáradásos törések Prof. Dr. Berkes István Probléma Sportolók száma növekszik Sportterhelés fokozódik Képalkotó diagnosztika fejlődése Megfelelő prevenciós stratégia Után-vizsgálatok hiánya Definíció Túlterheléses

Részletesebben

SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK

SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A sport ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy

Részletesebben

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon Évfolyam: 5-8. Kézilabda Korosztály: Cél A korosztálynak megfelelő kondicionális képességek kialakítása. A hozott kézilabdás mozgásminták megerősítése, ill. felülvizsgálata alapján jó technikai alapok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ EDZÉS TERVEZÉS EDZÉS MÓDSZEREK

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ EDZÉS TERVEZÉS EDZÉS MÓDSZEREK Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ EDZÉS TERVEZÉS EDZÉS MÓDSZEREK MOZGÁS De hogyan, mennyit és mit? Nekünk azonban másra van szükségünk Fizikai követelmények mérkőzésen Robbanékonysági képesség

Részletesebben

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ön azt a feladatot kapta a munkahelyén, hogy készítsen kiselőadást a sejtek működésének anatómiájáról - élettanáról! Előadása legyen szakmailag alátámasztva, de a hallgatók számára érthető!

Részletesebben

Az úszás biomechanikája

Az úszás biomechanikája Az úszás biomechanikája Alapvető összetevők Izomerő Kondíció állóképesség Mozgáskoordináció kivitelezés + Nem levegő, mint közeg + Izmok nem gravitációval szembeni mozgása + Levegővétel Az úszóra ható

Részletesebben

A kézilabdázók felkészítésének alapvető ismérvei

A kézilabdázók felkészítésének alapvető ismérvei A kézilabdázók felkészítésének alapvető ismérvei III. Perodizáció a kézilabdázók felkészítésében A sportolók által élvégzett edzésmunka, az új alkalmazkodási folyamatok kiváltása mindig időhöz kötött.

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság JANUÁR, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött

Részletesebben

Vegyen részt életmódváltó programunkban!

Vegyen részt életmódváltó programunkban! Vegyen részt életmódváltó programunkban! Európai Szociális Alap Életmód váltás Ha életmódot kívánunk váltani, első lépésben meg kell tanulnunk az egészséges életmód alapjait: hogyan kell változtatni mindennapi

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE. Középiskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4,5+1 tanév)

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE. Középiskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4,5+1 tanév) OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE Középiskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4,5+1 tanév) Tantárgyak KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ A tantárgy felvételének féléve A tantárgy felvételének

Részletesebben

A testnevelés tantárgy követelménye

A testnevelés tantárgy követelménye A tantárgy neve: AMITESTNEV kódon TESTNEVELÉS Heti óraszám: 2 gyakorlat, kredit: 0 pont A tantárgy célja: a hallgatók rendszeres sportolásához szükséges feltételek biztosítása, az egészséges életvitel

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE. Általános iskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4+1 tanév)

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE. Általános iskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4+1 tanév) OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE Általános iskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4+1 tanév) Tantárgyak A tantárgy felvételének féléve A tantárgy felvételének előfeltétele

Részletesebben

járás különböző sebességgel, járás a talp különböző részein rövidtávú futások: 10-30 m szubmaximális iramú futás (versenyek)

járás különböző sebességgel, járás a talp különböző részein rövidtávú futások: 10-30 m szubmaximális iramú futás (versenyek) 1-2. évfolyam (6-8 évesek) Judo Általános jellemzők: - képes mozgásokat kombinálni - kategorikus azonosítás - mozgásban a teljesítmény javul - mozgásvégrehajtás minősége, pontossága javul Jellemzően gyorsan

Részletesebben

Testnevelő-edző BSc 2014.

Testnevelő-edző BSc 2014. ZÁRÓVIZSGA TEMATIKA/TÉTELEK Testnevelő-edző BSc 2014. A tétel témakörei 1. A testkultúra értelmezése, helye és szerepe az általános műveltségben (kultúra, testkultúra fogalma, értelmezése; a testkultúrális

Részletesebben

Dr. Szőrös Gabriella NRSZH. Előadás kivonat

Dr. Szőrös Gabriella NRSZH. Előadás kivonat Dr. Szőrös Gabriella NRSZH Előadás kivonat Alkalmassági vizsgálatok Rehabilitációs alkalmasság Motivációs vizsgálatok Gépjárművezetői alkalmasság Munkaszimulátoros vizsgálatok Jogszabályi változás Mkcs

Részletesebben

Versenyzés és az edzés. Általános Edzéselmélet 2010 Készítette: Dr. Géczi Gábor

Versenyzés és az edzés. Általános Edzéselmélet 2010 Készítette: Dr. Géczi Gábor Versenyzés és az edzés Általános Edzéselmélet 2010 Készítette: Dr. Géczi Gábor VERSENY Fogalma Harsányi (2001) szerint: Sportolók, csapatok azonos feltételekkel történő, meghatározott sportági szabályok

Részletesebben

A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével

A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével Szabó Bence OORI Nappali kórház Szombathely 2012.09.07. A fizikai aktivitás hatása Fő terápiás eljárás volt az inzulin felfedezéséig Fokozott a

Részletesebben

1.ábra Az edzés blokkvázlata

1.ábra Az edzés blokkvázlata Előkészítő, rávezető, célgyakorlatok a köríves rúgás gyakoroltatásánál 1.ábra Az edzés blokkvázlata Tervezett edzésprogramom célcsoportjai olyan haladó edzett versenyzők, akik a szereplő technikákban már

Részletesebben

Testnevelés és sport 3. Sportélettani alapismeretek

Testnevelés és sport 3. Sportélettani alapismeretek Testnevelés és sport 3 Sportélettani alapismeretek A félév végi jegy kialakítása: A gyakorlati jegy és az elméleti dolgozat érdemjegyének átlaga adja a félév végi osztályzatot. A félévi eredmény elégtelen,

Részletesebben

Rögbi. - 60 m fejlesztése 7.3 mp alatt - 45 mp 2 perc közötti erőkifejtés

Rögbi. - 60 m fejlesztése 7.3 mp alatt - 45 mp 2 perc közötti erőkifejtés Rögbi Évfolyam: 9-10. osztályosok Korosztály: junior II. Cél 1. A versenysport és élsporthoz szükséges testalkati tényezők, élettani összetevők optimális fejlesztésére való törekvés. 2. Terhelési összetevők

Részletesebben

teljesítmény diagnosztikai és biomechanikai szolgáltatás elvégzése

teljesítmény diagnosztikai és biomechanikai szolgáltatás elvégzése teljesítmény diagnosztikai és biomechanikai szolgáltatás elvégzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/86 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Módosítás/helyesbítés/visszavonás/2015

Részletesebben

Életkor: Kondicionális állapot: Becsült: nagyon gyenge, gyenge, közepes, jó, nagyon jó, kitűnő, Tesztelt: Sport/versenyszám:

Életkor: Kondicionális állapot: Becsült: nagyon gyenge, gyenge, közepes, jó, nagyon jó, kitűnő, Tesztelt: Sport/versenyszám: Általános bemelegítés 15 éves kor feletti sportolók* részére Név: Életkor: Kondicionális állapot: Becsült: nagyon gyenge, gyenge, közepes, jó, nagyon jó, kitűnő, Tesztelt: Sport/versenyszám: Nyugalmi pulzus:

Részletesebben