Átadták az első fecskelakásokat A fiatalok életkezdését támogatja az önkormányzat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Átadták az első fecskelakásokat A fiatalok életkezdését támogatja az önkormányzat"

Átírás

1 I. évfolyam, 6. szám június 17. Hatvan Város Önkormányzatának lapja Trianon Emlékművet állítottak z elcsatolt országrészekből is érkeztek vendégek annak a Trianon Emlékmű avatására, amelyet a Nemzeti Összetartozás Napján állítottak. Megnyitott a városi strand Beköszöntött a nyár, a hatvani strand pedig tárt kapukkal várja a fürdőzni vágyókat. Hatvan Kártya tulajdonosok kedvezményt kapnak. z Fc Hatvanért rúgták a bőrt Hatvani önkormányzat és az Fc Hatvan elnöksége támogatói futballtornát rendezett azoknak a cégeknek, akik odaálltak a klub mögé. 2. OLDL 5. OLDL 6. OLDL Átadták az első fecskelakásokat fiatalok életkezdését támogatja az önkormányzat Három szerencsés pályázó hozzátartozóikkal együtt már be is költözhetett az első, felújított fecskelakásokba, amelyekkel az önkormányzat a Hatvanban élő fiatalok és kisgyermekes családok életkezdését támogatja. Mint arról már korábban beszámoltunk, a város vezetése lakással segíti az állandó és biztos jövedelemmel rendelkező, gyermekeket vállaló fiatalokat. z első nyertes pályázók közül pedig hárman már be is költözhettek lakásukba, amelyet négy és fél évig használhatnak. kulcsokat Szabó Zsolt (Fidesz) polgármester adta át, aki kiemelte, céljuk, hogy minél több gyermek szülessen Hatvanban, ezért segítik a fiatal párok, vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők életkezdését, lakáshoz jutását. Elmondta, Szabó Zsolt polgármestertől vehették át a kulcsokat bíznak abban, hogy a pár év alatt anyagilag megerősödnek a fecskék és tudnak majd egy saját lakást építeni vagy vásárolni. Összesen 180 ingatlant szeretnének átadni, ebből 10 már felújítás alatt áll, a többit pedig a pénzügyi ütemezésnek megfelelően hozzák helyre és pályáztatják. Bótáné Kozári drienn két ikergyermekével költözhetett be a fecskelakásba. Nagy örömmel és izgalommal lépte át új otthonának küszöbét és arra bíztat minden fiatalt, hogy aki hasonló problémákkal küzd, mint ő, bátran pályázzon. Teljesen felújított lakásokba költözhettek be Rómában a hatvani tárlat Már Rómában is látható a hatvani gyermekrajz kiállítás, amelyet május 23-án nyitottak meg a Magyar kadémián. tárlat alapítója, Basa Ottóné Révész Erzsébet a megnyitón vehette át a Hatvany Irén kitüntető emlékérem az ifjúságért kitüntetést. Erdő Péter bíboros nyitotta meg a Magyar kadémián II. János Pál Pápa Embersége Magyar Gyermekrajz Kiállítást május 23-án, amelyre Basa Ottóné Révész Erzsébet művésztanár, a Tilma a Gyermekművészetért lapítvány alapítója valamint Kevés Dorottya, Hoffmann Dorottya és Rodek Eszter alkotók is meghívást kaptak. római gyermekrajz kiállítás ünnepélyes megnyitója alkalmából Hatvan Város Önkormányzata nevében Tóth Csaba kabinetfőnök Basa Ottóné Révész Erzsébet művésztanár részére több évtizedes kimagasló, a gyermekek és az ifjúság körében végzett munkája elismeréseként a Hatvany Irén kitüntető emlékérem az ifjúságért kitüntetést adományozta Rómában. 6. OLDL kis művészek egy hetet töltöttek Olaszországban Biztonságban vannak a hatvani intézmények z elmúlt évek szocialista vezetésének eredményeképp 7 milliárd forint adósság halmozódott fel, ez mára kezelhetetlenné vált. Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke szerint a hatvani intézmények biztonságban vannak. Önkormányzati biztos segítségével próbálják rendezni Heves megye helyzetét és fejlődő pályára állítani azt, hiszen a tavaly októberi önkormányzati választáson győztes fideszes vezetés 7 milliárd forintos adósságot örökölt. Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke szerint már az is csoda, hogy az elmúlt fél évben működtetni tudták a megyét, hiszen olyan súlyos adósságterhet örököltek az előző, szocialista vezetéstől, amely szinte lehetetlenné tette a napi működés biztosítását. - Nincsenek veszélyben azok a hatvani intézmények, amelyeknek részben vagy egészben a megye a fenntartója szögezte le a politikus. 4. OLDL

2 2 Köz-élet június 17. Közös emlékmű, közös fa, közös ünnep z önkormányzat Trianon Emlékművet állított Egy három napos rendezvénysorozat zárásaként Trianon Emlékművet avattak Hatvanban. határokon átívelő összetartozást jelképező szobor ünnepélyes avatásán az elszakított területek képviselői is részt vettek. Trianon Emlékművet avatott Hatvan város. Nemzeti Összetartozás Napján, június negyedikén megtelt ünneplő tömeggel a Hajós lfréd-, Kazinczy- és a Horváth Mihály utca által határolt tér. z esemény egyik legfontosabb pontja az volt, amikor az elszakított területek képviselői az általuk hozott földbe közösen egy szilfa csemetét ültettek. Ez a felelősségvállalást, a folytonosságot, a gondoskodást és a szeretetet jelképezi. Ezt követően Szabó Zsolt Hatvan város polgármestere beszédében elmondta, hogy az 1920-ban a nemzetünket ért trauma okán a nemzeti igazságtétel érdekében, a közös értékrend tiszteletében, a politikai és társadalmi kultúra szabályai szerint erkölcsi kötelességünk emlékezni arra, ami Trianonban történt. z emlékezést pedig Elszakítva, mégis együtt- hirdeti Tóth Dávid szobra Hagyományőrző műsorral léptek fel a diákok ünnepi köntösbe kell öltöztetni. z érzések napjának nevezte az eseményt. Mint mondta, a hatvaniak is összefogtak és közösen együtt döntöttek arról, hogy a beérkezett pályaművek közül melyik valósuljon meg. választás így Tóth Dávid szobrászművész alkotására esett, amely egy kettétört kőlapot, és azokból egymás felé nyúló kezeket ábrázol. művész szobráról elmondta, hogy a tervezése és kivitelezés közben az a gondolat foglalkoztatta leginkább, hogy hogyan lehet szemléltetni az összetartozást. Szerinte úgy, ha megfogjuk egymás kezét, és úgy tudunk segíteni, ha határainkon túl is átnyúlunk. mai nap nekünk nagyon nagy elégtétel fogalmazott Rácz Károly Kézdivásárhely polgármestere. - Felemelő érzés volt ezen az eseményen részt venni, tényleg együttesen azt érezhettük, hogy újra a nemzet részeivé váltunk. Tavaly sikerült először Kézdivásárhelyen is megemlékeznünk a Trianoni diktátumról, idén már itt Hatvanban, a testvérvárosunkban is jelen lehettünk a Nemzeti Összetartozás napjára készült rendezvénysorozaton taglalta érzéseit. z elcsatolt országrészekről hoztak földet világ legigazságtalanabb békéje Budapesten és országszerte is megkondultak a harangok június 4-én. Ugyanis ezen a napon 16:32-kor írták alá az első világháborút lezáró békeszerződést Trianonban. háborúban győztes antant szövetség államai békediktátumot kényszerítettek hazánkra is: az ország elveszítette területének több mint 70 százalékát valamint a határokon túlra szorult a lakosság 64 százaléka. Idegen fennhatóság alá került minden harmadik magyar. Magyarország hegyeinek, erdőinek, ásványkincseinek, vizeinek és vasútvonalainak zömét elcsatolták. trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Nemzetcsonkítás, ahogy az irodalmár látja z irodalomtörténész szerint a magyarság Trianon kapcsán még adós múltja hiteles ábrázolásával. tragédia után megtört magyarság azonban még mindig talpon van és összetart. Takaró Mihály történész előadása Trianoni megemlékezés-sorozat keretében Takaró Mihály irodalomtörténész előadásával segített megérteni az 1920-as eseményeket. Hangsúlyozta, hogy a magyarság még mindig adós múltja hiteles ábrázolásával, hiszen évtizedekig elhallgatták a teljes igazságot Trianonról. Ennek egyik eszköze volt, hogy Babits Mihály Öszszes Versei kötetből kihagyták a tragédiáról szóló műveket, és a kommunizmusban sem volt szabad beszélni az eseményekről. rendszerváltás után pedig, amikor történelmi lehetőségünk lett volna ezt a kérdést végre ezzel szembe nézve megtárgyalni hitelesen is, más irányokat vett mind a magyar kultúra, mind a magyar politika. Húsz elvesztegetett év után most van itt a lehetőség, hogy részrehajlás nélkül és hitelesen beszéljünk ezekről a tényekről hangzottak szavai. Ugyanakkor elmondta, hogy a magyarság életerejének legfontosabb szimbóluma az, hogy a békediktátum után megtört ország még mindig talpon van, a magyar emberek pedig öszszetartanak. Trianon öröksége a mindennapjainkban Újra van hely az állati tetemeknek z elmúlt években számtalan problémát okozott az elhullott állatok elhelyezése Hatvanban. Sokan illegális megoldásokhoz fordultak. Most az önkormányzat egy erre a célra alkalmas, minden feltételnek megfelelő konténert helyezett ki a Csányi úton. dögkút rekultivációja óta nem lehetett szabályosan elhelyezni az állati tetemeket Hatvanban, hiszen csak egy olyan konténer volt az egykori dögkút helyén, ami nem alkalmas a feladatra. Ennek máig megvannak a nyomai, még mindig számos állati csont hever a környéken. Horváth Richárd (Fidesz) alpolgármester elmondta, hogy ez egy örökölt probléma volt, de amint hivatalba léptek, a költségvetésbe betervezték a dögkút rehabilitációját. z elmúlt hónapban pedig egy minden szabálynak megfelelő konténert helyeztek ki az állati tetemek számára, amelyet hetente ürítenek. z új konténerek magassága pont akkora, hogy az autók csomagtartójából egyszerűen át lehessen emelni a tetemet. Kihelyeztek egy táblát is, amin a szabályok betartására figyelmeztet. Ezek szerint haszonállatokat nem lehet elhelyezni a konténerben, így ha valakinek elhullik egy ilyen állata, akkor azt a tetemeket elszállító cégnél kell jeleznie. Ezenkívül más szemetet sem lehet bedobni. Mindezt az önkormányzat rendszeresen ellenőrzi, és aki nem megfelelően használja, az bírságra konténereket hetente ürítik számíthat. Szabálytalan állati tetem elhelyezések miatt már jelenleg is több eljárás folyik az önkormányzat kezdeményezésére. Tajti Csaba revizionista tárgyaiból nyílt kiállítás Trianonhoz kapcsolódó kiállítás is nyílt a városban, amelynek különlegességét jelentette, hogy a megnyitóján egy gramofon-esten is részt vehettek az érdeklődők. Moldvay Győző Galéria és a Hatvany Lajos Múzeum közösen szervezte azt kiállítást és estet, amelyen a trianoni eseményekhez kapcsolódó tárgyakat állítottak ki, és korabeli lemezeken, gramofonon hallgathattak dalokat, felvételeket a látogatók. megnyitón a Bajzás diákok idézték fel a trianoni döntést. Tompa Z. Mihály, a galéria vezetője elmondta, hogy a trianoni eszme fellelhető a kiállított falvédőkön, könyveken, de még társasjátékokon is. z akkori magyar társadalom érzéseit Tajti Csaba gramofonestje tükrözte. Különlegesen ritka lemezeket mutatott be, köztük olyan darabokat is, amelyekből a világon már csak egy darab van. zért különlegesek azok, mert a világháborúk alatt és a Rákosi rendszerben számos revizionista hangvételű lemezt megsemmisítettek.

3 2011. június 17. Köz-élet 3 Elszántan a környezetünkért fideszes képviselő a sport mellett nagy hangsúlyt fektet a közbiztonságra Kondek Zsolt (Fidesz) az egyik újhatvani választókörzetben, a 7-esben győzött a helyhatósági választásokon, így a városvezetésben ő képviseli a főúttól balra eső területet, a Bajcsy-Zsilinszky út környékét. Van dolga bőven, hiszen a körzethatárok megváltoztatásával jóval több a feladata, mint elődeinek. S hogy 44 évesen miért vállalta el a megbízatást? Többek ösztönzésére tettem válaszolja. Tény, hogy az előző képviselő munkájával elégedetlen voltam, de az utolsó impulzust az adta, amikor a körzetet elöntötte a belvíz, s emellett a csatornázás valamennyi áldását is élvezhettük. Úgy gondoltam, tennem kell valamit, ezért elvállaltam a felkérést. Miután bejutott a képviselőtestületbe, környezetvédelmi tanácsnokká, valamint az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság, illetve az Elmúlt Időszak Visszaéléseit Feltáró Eseti Bizottság tagjává választották. Valamennyi feladatát komolyan veszi, de amint szavaiból kitűnik a környezetvédelem áll hozzá a legközelebb. Igyekszem környezettudatosan élni jelenti ki. Ez nem Helyreállították a buszmegállókat fideszes képviselők saját keretükből kátyúztatnak Több mint nyolcszázezer forintot fordított az önkormányzat arra, hogy helyreállítsák a település megrongált buszmegállóit. z intézkedés nem csak esztétikai, biztonsági szempontból is fontos lépés volt. azt jelenti, hogy keresztbetevős környezetvédő volnék, hiszen egyetértek azzal, hogy a technika vívmányai, a fejlődés az ember életének a könnyebbé tételét szolgálják, de vallom, hogy nem szabad kiszipolyozni a természetet. Nagyon kevesen tudják, hogy milyen gazdag élővilág található a környéken: több ezer madár köztük a szerencsére visszatért ragadozó madarak, rágcsálók és egyebé állatok. Például már hermelinnel is találkoztam. Mindezt meg kell becsülni, amint a város közepén átfolyó Zagyvát is, amit jószerével csak a horgászok ismernek. Kondek Zsolt szerint nem hanyagolható el az a feladat, amely az emberek tudatformálását célozza. Úgy véli, Hatvan város önkormányzata két millió forintot különített el arra a célra, hogy a település megrongált buszmegállókat, azok pavilonjait helyreállítsák. várakozók felújítására nem csak esztétikai biztonsági szempontból is szükség volt. Horváth Richárd alpolgármester elmondta, hogy általában kirugdosott üvegekkel találkoztak, de volt, ahol a tetőt is tönkretették. z önkormányzat tizennégy darab üveget cserélt ki, három darab tetőt állított helyre. Ez a hatvani adófizetőknek több mint 800 ezer forintjába került. vandalizmusból eredő károkat valószínűleg csökkenti majd a közeljövőben kiépítendő közterület figyelői és térfigyelő kamerarendszer. fejlesztések azonban ezzel még nem állnak meg. Elindult a fekete Kondek Zsolt környezettudatosabb gondolkodásra volna szükség, s ennek elősegítése érdekében mindent megtesznek. Nézzük például a szeméthelyzetet mondja. z elmúlt fél évben 7-8 nagyobb és számtalan kisebb illegális lerakót tártunk fel. Bármely kivezető utunk mellett lehet ilyet találni, ami azért is érthetetlen, mert olcsóbb lenne, ha az emberek apránként beraknák zsákokba vagy kukákba, és elvitetnék, ahelyett, hogy a település határába szállítják. helyzet javítása érdekében várostisztító napokat szervezünk, virágot osztunk, pályázatokon veszünk részt. szobornál lévő megálló kibővítését célzó pályázat, valamint az önkormányzat ismét jelezte a közlekedési és környezeti problémákat az állami közútkezelő felé. z alpolgármester azt is elárulta, hogy hét fideszes képviselő összesen egymillió forinttal járult hozzá az utak megrongált buszvárók üvegét és a tetejét is sok helyen cserélni kellett kátyúzásához, a járda fenntartásához, ezen kívül kis mértékű fejlesztéseket is meg tudnak majd valósítani a felajánlott keretből. Többek között kültéri padokat helyeznek majd el, járdakarbantartást és ároktisztítást finanszíroznak városunk önkormányzatának tagjai. P. R. Gyorsabb ügyintézés Ezekkel a kezdeményezésekkel bízom benne mindenki felismerheti a környezet szebbé, egészségesebbé és kulturáltabbá tételének a fontosságát. mi a szűkebb választókörzetét illeti, Kondek Zsolt szerint a legnagyobb gondot még mindig a belvíz jelenti. Ezt mielőbb orvosolni kell, mégpedig az árkok kitisztításával, az átereszek rendbe tételével. szervezés nem könnyű, hiszen az egész lakosságot be kell vonni a feladatba, de három utcában már az anyagköltséget is kiszámolták. Mindeközben az önkormányzat munkagépe elkezdte a külterületeken a talajvíz elvezetését segítő árokrendszer kialakítását. mennyiben Hatvan százmillió forintos pályázata sikerrel jár, akkor hamarosan teljes egészében és a remények szerint hosszú időre megoldódhatnak a városrész gondjai. Természetesen az oktatás helyzetét is elemezzük a képviselővel, aki úgy látja, hogy az intézmények újbóli önállóságával szélesedik a kínálat, bővül a választás lehetősége. diáksport erősítését kiemelt fontosságúnak tartja erre az FC Hatvan ellenőrző bizottságának a tagjaként is felhívja a figyelmet, s egyébként is erősítené a város sportéletét. Részt vettem a sportkoncepció kidolgozásában, és öröm számomra, hogy a kiemelt egyesületek támogatása a korábbiaknak a duplájára nőtt. hatvaniak azt is joggal várják el, hogy az FC Hatvan magasabb osztályba lépjen, s remélem, erre minél előbb lehetőség nyílik. mi a közeljövő terveit illeti, Kondek Zsolt szerint jó lenne, ha mielőbb megvalósulna a szociális munka lehetősége, amelynek keretében az érintettek maguk termelnék meg szükségleteiket, s ehhez az önkormányzat segítséget nyújtana. Emellett szociális bolthálózat kialakítását is tervezik, ahol az előbbi csoportba tartozók értékesíthetnék feleslegeiket. z újhatvani kispiac fejlesztésére is szükség volna, csakúgy, mint a templom rendbe tételére, vagy éppen az utak kátyúzására. Utóbbira már kiírták a kivitelezői pályázatot, így remélhetően rövidesen elkezdődhet az aszfaltozás, amelynek minőségét folyamatosan ellenőrzik. Végezetül a közbiztonság erősítéséről váltunk szót, amit Kondek Zsolt kiemelten fontosnak tart. Úgy gondolja, egy újhatvani rendőrőrs felállítása enyhíthet a gondokon, amint az a kamerarendszer is, ami a településrész főbb pontjain vigyázza a rendet rövid időn belül. (-ó) Eddig megszokott, ám mégis bosszantó dolog volt, hogy az okmányirodai ügyintézés során, ha fizetnünk kellett, kénytelenek voltunk átsétálni a postára, majd vissza az intézménybe. Ennek júniustól vége, hiszen ezentúl az okmányirodában is tudunk fizetni. Időt és fáradtságot spórolunk az új rendszer kiépítésével, miszerint júniustól az illetéket és az igazgatási díjat is be tudjuk fizetni az okmányirodában. helyszíni befizetés technikai és humánerőforrás feltételeit az önkormányzat teremtette meg. Várhatóan még ebben a hónapban újabb fejlesztés keretében valósul meg a bankkártyás fizetés lehetősége is. rendszer bevezetését követően pedig azonnal érezhető volt, hogy az ügyfelek elégedettek. - Nagy örömmel fogadták a polgárok, hogy készpénzzel, illetve már többen tudnak róla, hogy lehetőség lesz bankkártyával fizetni. Ugyanakkor a kisebb ügyintézési határidő egy kicsit eltolódik, hiszen további adminisztrációt igényel, de ez kiváltja, sőt meghaladja azt az időtartamot, amely a postára való elfáradásból származik részletezte Paronai Richárd, az okmányiroda igazgatási osztályvezetője bankkártyás terminálok beüzemelését a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala végzi majd. plasztik kártyával tehát várhatóan június második felétől fizethetünk a hatvani okmányirodában, amelynek nyitva tartása a nyári időszakban sem változik. Együttműködő partnerünk Látogasson bennünket mindennap! Hírek, Kultúra, Egyház, Sport, Életmód, Baba-mama

4 4 Városi-élet június 17. Egy nap a gyermekekért Számtalan gyermek és szülő kapcsolódott ki a Kossuth téren z arcfestés még mindig a legnépszerűbb foglalkozások közé tartozik Május utolsó vasárnapján a gyermekek számos játékot és foglalkozást próbálhattak ki a városi gyermeknapon. Voltak akik streetballoztak, mások a labdarúgóversenyre neveztek be, a legkisebbeknek pedig a védőnői szolgálat tartott ügyességi feladatokat. Sportversenyek, kézműves foglalkozások, ügyességi játékok és színes színpadi programok szórakoztatták a kicsiket gyermeknapon Hatvanban. Hetesrúgó verseny is volt a főtéren. büntetőket legbiztosabban Nagy Gergő az 5-ös számú tagiskola tanulója értékesítette, az első körben egyedüliként háromszor talált a hálóba. Később elárulta: készült a versenyre. Közben a parkolóban Street Basket Kupa zajlott, a hatvani hagyományőrző előadások mellett Pillangó, mell- hát vagy gyorsúszás, a típus mindegy volt, a szervezők csak egy kritériumot szabtak a 24 órás úszás résztvevőinek: minimum 15 percet kellett a vízben tölteniük a Markovits Kálmán Városi Uszodában. Szinyei ndrás alpolgármester indította és Kondek Úszás déltől délig Zsolt önkormányzati képviselő volt az első aki vízbe ugrott június 14-én délben a 24 órás úszáson. képviselő elmondta, bár nem a kedvenc sportja az úszás mégis egy nagyon jó kezdeményezésnek tartja, és arra bíztatott mindenkit, hogy menjen el a városi uszodába legalább egy negyed órára és vegyen részt a rendezvényen. Hetesrúgó verseny a Városháza előtt általános iskolások pedig tűzharcban mérték össze tudásukat. z dy Endre könyvtár dolgozói kifestőkkel és fejtörőkkel várták a gyermekeket. -Nagyon jól teljesítnek a gyerekek a feladatoknál, bár időnként a szülők is segítenek. Remélem mindenki egy kellemes napot töltött itt a főtéren - fogalmazott Sinkovics Erika, az dy Endre Könyvtár igazgatója. hatvani védőnői szolgálat ügyességi, és fejlesztő feladatokkal készült gyermeknapra. - tapintásérzék az ügyesség és az ízlelés fejlesztése, erre van szükségük - magyarázta Tóth Györgyné védőnő. Szivárvány Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény munkatársai pedig édességgel jutalmazták azokat a gyermekeket, akik ügyesen dobtak célba. Kézműves foglalkozásokon is részt vehettek a gyerekek ahol kipróbálhatták a fémdomborítást, a bőrözést, a dekopázs technikát, készíthetnek fafigurákat, virágcserép betűzőket, cserépfigurákat, papírszalag és papírzsinór figurákat, csipeszbábot, szélforgót, és csörgő hangszert. különböző programok mellett egész délután egymást váltották a fellépők a színpadon. - Megnéztük a műsort a színpadon és az ugrálóvárat is kipróbálták a kicsik, mi nagyon elégedettek vagyunk - mondta el Veresné Csomós Ildikó. város főterére gyermeknapon több százan látogattak ki. a Dzsungel könyve musicalből is láthattak egy részletet nevezőket az uszodában várták, és negyedórás váltásokban úszhattak a résztvevők, de aki akart, az több mint 15 percet is tölthet a vízben. rendezvénynek már hagyománya van, tavaly is több mint százan vettek részt a 24 órás megmérettetésen ban kezdtük, a városi uszoda első évfordulóján. Meg szeretnénk mutatni, hogy az uszodánkra büszkék lehetünk és sokan megtanultak itt úszni - fogalmazott Fülöp ndor testnevelő tanár. Nem csak a negyedórás úszást lehetett teljesíteni, bárki csatlakozhatott a Hatvan hossz Hatvanban akcióhoz, aki egyhuzamban leúszott hatvan hosszt az emléklapot kapott. Biztonságban vannak a hatvani intézmények 1. OLDLról Összesen hat intézmény érintett Hatvanban. Ebből a Bajzát a hatvani önkormányzat teljes mértékben átvette, így az szeptembertől kizárólag városi fenntartású lesz. További két iskolát ezek után is közösen működtetik, míg másik két oktatási intézményt teljes egészében a megyei önkormányzat finanszíroz. z idősek otthona is a megyénél marad. Ezeket a továbbiakban is megfelelő minőségben működtetik: nem kerül veszélybe sem a létük, sem a szakmai színvonaluk. z ellátást és a dolgozók bérét a megye továbbra is tudja fizetni. közgyűlés elnöke elmondta, hogy ez a rossz gazdálkodás és a felelőtlen döntések miatt halmozódhatott fel ekkora tartozás. Példaként említette, hogy a megszűntetett és a Hospinvestnek átadott megyei kórháztól megörökölt műhibaperek sok százmilliós kiadást jelentettek a megyének. Ezenkívül számos egyéb olyan kárt okozó döntés született a Sós-korszakban, amely hozzájárult Heves megye végzetes eladósításához. nyári szünet előtti utolsó Orvos a képtárban előadáson megtelt a Moldvay Győző Galéria kiállítóterme. Popovits József főorvos, gansztroenterológus, a hatvani kórház ismert és elismert orvosa szakmai- és magánéletébe is betekintést engedett. Elárulta, hogy életé- politikus elmondta, az utolsó csepp a pohárban egy bírósági ítélet nyomán keletkezett több mint 200 milliós adósság volt, ezt már nem tudta kigazdálkodni az önkormányzat. per egyébként egy 2001-es ügy nyomán zajlott és most zárult jogerős határozattal. mintegy 90 milliós ügyből mára 200 milliót is meghaladó tartozás lett. pénzért Kóka János volt SZDSZ-es pártelnök egykori sógora jelentkezett. Mivel olyan vállalhatatlan feltételeket szabott a tartozás átütemezésére, amelyet az önkormányzat nem fogadhatott el, jönnie kellett az önkormányzati biztosnak. biztos és a megye vezetése 210 nap alatt kell rendbe tegye a Megyei Önkormányzat gazdálkodását. Szabó Róbert ezzel kapcsolatban leszögezte: mindent megtesznek azért, hogy a pénzügyi vészhelyzetből az ellátottaknak ne lehessen hátránya. Szerinte az adósságrendezési eljárás után a megye végre lezárhatja a hatalmas adósságot felhalmozó Sós-korszakot és elindulhat a fejlődés útján. Szűcs Péter Világhírű orvos a képtárban Popivits József világhírű gasztroenterológus volt az Orvos a képtárban népszerű sorozat legutóbbi vendége. főorvos a magánéletébe és szakmai pályafutása rejtelmeiben is beavatta az érdeklődőket. Popovits József nek e meghatározó két pontja szorosan összekapcsolódik és szétválaszthatatlan. Kollégáival együtt felidézték azokat a történéseket, amelyek meghatározták pályáját. Markusovszky-díjas Popovits Józsefet több orvostársa is megajándékozta. Volt, aki verset, mókás történetet mesélt, és akad olyan is, aki hegedűjátékával kápráztatta el. közel másfél órás esten elsősorban a szakmáról folyt az eszmecsere. főorvos példákat mondott többek között arra, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy a hazánkban népbetegségnek számító vastagbél-rendszer megbetegedéseit elkerüljük. Óriási mennyiségű rostot kellene bevinni, zöldségben, akár korpában, akár gyümölcsben, a vörös húsokat kerülni, itt gondolok a marhára és sertéshúsra. Több halat kellene fogyasztani, csirkét, pulykát hangsúlyozta. jó tanácsok mellett mindenkit arra bíztatott, hogy legalább évente egyszer vegyenek részt egy vastagbéldaganat szűrésen. ttól sem tart, hogy ezzel túlterhelődik a kórház szakirányú részlege, hiszen mint mondta igyekeznek megteremteni a korábbinál is jobb feltételeket. Elárulta, hogy kollégáival azon dolgoznak, hogy hatodszor is felépítsék az endoszkópos labort.

5 2011. június 17. Városi-élet 5 Nem csak virágos, tiszta is lett Hatvan Több száz önkéntes vett részt a kezdeményezésen Civil szervezetek is csatlakoztak a szemétszedéshez Minden eldobott tárgyat összegyűjtöttek csoportvezetők irányították a munkafolyamatot Tiszta lett Hatvan, ugyanis a város részt vett a Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akciójában. nap végeredménye: hét gyűjtőponton mintegy 12 köbméter szemétet szedtek össze. 12 köbméter szemetet takarítottak el Hatvan is csatlakozott az országosan meghirdetett TeSzedd Hulladékgyűjtési akcióhoz. Május 21-én reggel nyolckor gyülekezett a tömeg a városháza előtt, fél órával később már Újhatvanban is megkezdték az akciót. Hét kijelölt gyűjtőpontra hordhatták a zsákokba összegyűjtött szemetet az önkéntesek. z akcióban a magánszemélyeken túl több civil szervezet és cég is részt vett. Csoportvezetői feladatot láttak el többek között a Bosch, a Hatvani Motoros Egyesület, az Együtt Hatvanért Egyesület, a Hatvani Taekwon-do Klub, a Polgárőrség, a Hatvani Vízügyi Kirendeltség, valamint a Hatvani Polgári Védelmi Iroda munkatársai is. nagytakarításban segítettek az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tagjai is, akik még gumikesztyűkkel és szemeteszsákokkal is hozzájárultak az akció sikerességéhez. Fiatalok, és idősebbek is kivették részüket a munkából. diákok elmondták, hogy többek között azért is csatlakoztak a mozgalomhoz, mert a városnak vannak szemetes területei, az emberek többsége mindenhova szétszórja azt, amire már nincs szüksége. Pacsold ttila, a Bosch Üzemi Tanácsának elnöke elmondta: fontosnak tartják, hogy részt vegyenek a tisztasági napon, hiszen rengeteg szemetet dobálnak el az utcákon, tereken, és bízik benne, hogy az ilyen alkalmak kapcsán az emberek igényességi szintje emelkedik majd. Reméli, hogy jövőre még többen indulnak majd el szemetet szedni. város képviselői és a polgármesteri kabinet tagjai is kivették részüket a munkából. Horváth Richárd alpolgármester szerint csak összefogással lehet Hatvant megtisztítani, és tisztán tartani. nagytakarításon több mint kétszáz ember mintegy 12 köbméter szemetet gyűjtött össze, amelyet a Bio Pannónia ingyenesen szállított el a gyűjtőpontokról. Új helyen az orvosi ügyelet z eddigi megszokott helyéről a kórház épületébe költözik július elsejétől az orvosi ügyelet, amit megosztanak külön felnőtt és gyermek részlegre. szakemberek szerint így hatékonyabb lesz az ellátás. kórház épületében ugyan csak július elsejétől működik majd az orvosi ügyelet, a helyiségek műszaki átadása már megtörtént. z áthelyezésre a szakmai színvonal emelése miatt volt szükség, hiszen az ügyeletnél biztonságosabb ha a kórház épületében vannak, így egy súlyos esetnél azonnal tudnak reagálni. z új, megosztott ügyeleti rendszert teljes mértékben fenn lehet tartani OEP finanszírozásból. zonban az orvosi bérekről nem sikerült még megegyezni a felnőtt ügyeletet vállaló orvosok képviselőivel. gyermekorvosi ügyelet este 8 óráig lesz minden nap, azt követően pedig a gyermekosztályhoz kell fordulni a betegekkel. szakemberek azt mondják a kórház épületében működő patika is kiválóan tudja majd szolgálni az ügyeleteket. Könyvelőiroda bérszámfejtésben, egyszeres-kettős könyvvitelben jártas mérlegképes könyvelőt keres. Stressztűrő képesség, jó munkamorál szükséges, könyvelőirodában végzett gyakorlat előnyt jelent. Érd: Exact Könyvelőiroda, 37/ exactcont@exactcont.hu Megnyitott a városi strand Hatvan Kártyával olcsóbban használható Beköszöntött a nyár, ilyenkor rendszerint megrohamozzuk a vízközeli helyeket. hatvani strand is már tárt kapukkal várja a fürdőzőket, a Hatvan Kártya tulajdonosok pedig kedvezményt kapnak a belépőjegy árából. Június 11-től folyamatosan várja a vendégeket a hatvani strand Június 11-én kinyitott a városi strand, mindhárom medencéjét feltöltötték, így minden nap 6 órától 19 óráig várják a fürdőzni vágyókat. Ám sokan választják a biztonságos strandok helyett a különböző tavak vizeit, így Hatvanban is többen járnak a Görbeéri tavakhoz. Ott azonban évek óta tilos a fürdés, amit tábla is jelez, és ezt a rendőrség folyamatosan ellenőrzi is. tilosban hűsölőket pedig akár 20 ezer forintra is megbírságolhatják. H elyszíni bírsággal is szankcionálhatunk, de a súlyosságra való tekintettel feljelentéssel is élhetünk, ebben az esetben a jegyző szabja ki a bírságot- tájékoztatott Széchy Zsolt rendőrkapitány. büntetés mellett azonban más kellemetlensége is lehet a szabályszegőknek, veszélyeket rejt magában a tavakban strandolás. - tavak mederszakasza nem áttekinthető, illetve ha valaki felhevült testtel például gumimatracról beleesik a vízbe, olyan görcsök keletkezhetnek, amelyek az úszást lehetetlenné teszik, de hirtelen keringés megállással is találkoztunk már -hívta fel a figyelmet Szabó László a Hatvani Mentőállomás vezetője.

6 6 Városi-élet június 17. ngoltanítás mesterfokon Egész életen át tartó tanulás - ez a mottója Jusztinné Szekszárdi Ildikónak, aki a tanári pályán 37 éve, Hatvanban pedig 24 éve dolgozik angoltanárként. J usztinné Szekszárdi Ildikó angoltanár mindig is fontosnak tartotta a szakmai-módszertani továbbképzéseket, ahol célnyelvi környezetben, nyelvgyakorlással egybekötve új módszerek, eljárások megismerésére nyílik lehetőség. továbbképzéseket pályázati úton lehet csak elérni, így jutott el a tanárnő is az angliai Devonba, az Egyesült Államokba és Strasbourgba is. Szekszárdi Ildikó 1987 óta a hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola alkalmazottja, mint angoltanár. Felkészítette diákjait megyei, és országos versenyekre, nyolcadikosait pedig az alapfokú nyelvvizsgára. Tanulóival együtt sok szép eredményt tudhatnak magukénak. Hatvan városi idegen nyelvi munkaközösség vezetőjeként angol szép kiejtési versenyeket is szervezett és bemutató órákat tartott. rendszerváltás után a Pedagógiai Intézet megbízásából orosz szakos kollégáinak vezetett angol nyelvi képzést óta pedig az Intézet szaktanácsadója. Mint ilyen, többször szervezett a Kistérség nyelvszakos tanárainak előadásokat, workshopokat. kokkolai testvériskolával 2001 óta tartják a kapcsolatot, ennek köszönhetően kétszer is megszervezte az utat diákjainak a finn testvérvárosba. Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai, Szakmai és Közművelődési Szolgáltató Intézménye munkatársaként jutott el először 2001-ben Lisszabonba, ahol a korai nyelvtanulás volt a téma ban Törökországban vett részt szakértői tanulmányúton, ahol a résztvevő uniós országok általános oktatásáról volt szó. Legutóbb pedig 2011 májusában, Spanyolországba utazott, ahol a kéttannyelvű oktatás volt a téma. Mint ahogy a tanárnőtől megtudtuk az ilyen tanulmányút alapos előkészítő munkát és utógondozást igényel. Ha a megírt pályázatot elfogadta a Tempus Közalapítvány, megkezdődik az anyaggyűjtés és a prezentáció elkészítése. z egy hetes munkahét során az andalúz idegen nyelv oktatáson keresztül a 15 szakértő egymás hazájának oktatási rendszerébe is betekintést nyert. z óralátogatások, és a véleménycsere után készül el az a beszámoló, amelyet a CEDEFOP székhelyére, Thessalonikibe kell megküldeni. Ez tartalmazza a hasznos, mindenki számára átvehető pozitív tapasztalatokat, de a változásra megérett újításokat is. munkahét után a Tempus számára is el kell készíteni a beszámolót, majd a Kistérség nyelvtanárai számára ahogy eddig is történt - a disszeminációs munka során tartja meg prezentációját a tanárnő, aki mint fogalmazott: izgalmas feladat, hiszen rengeteg elemet be lehet építeni a mindennapi gyakorlatba, és a jövő mindenképp a kéttannyelvű oktatásé. Mint mondta, fontos, hogy ismerjük a pályázati lehetőségeket, amelyek minden nyelvtanár rendelkezésére állnak. Bátor Henrietta Elsősegélyből jeles a közgéseknek z idén is indult közgés csapat az elsősegélynyújtó versenyen. Több fordulón is sikerrel vették az akadályokat, végül az országos megmérettetésig jutottak. Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola hagyományaihoz híven ebben az évben is elindított egy csapatot az elsősegélynyújtó versenyen. területi megmérettetésről könnyedén továbbjutva az egri verseny volt a következő állomás. 10.b osztályos diákok szoros küzdelem után állhattak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Innen pedig már egyenes út vezetett Zánkára, az országos megmérettetésre, ahol a gyerekeknek élethű szituációkkal kellett szembenézniük. feladatok között szerepeltek elméleti kérdések a Vöröskereszt munkájáról, egészségmegőrzés, kárhelyen történő sebesültellátás. diákok elmondása szerint az volt a legizgalmasabb, amikor a három korcsoportnak együtt kellett tizennyolc embert egyszerre ellátni. közgések végül a 16. helyen végeztek. Rómában a hatvani tárlat Schmitt Pál köztársasági elnök is elismerően nyilatkozott a kiállításról 1. OLDLról kiállítás-sorozat még hat évvel ezelőtt indult útjára Hatvanból. z évek során több magyar nagyvárosban és külföldön is, többek között Finnországban, Szicíliában és Rómában is megismerkedhettek a tehetséges, fiatal művészek alkotásaival, akik a világ minden tájáról küldték el munkájukat Hatvanba ben II. János Pál Pápa tisztelete és embersége ösztönözte a gyerekeket alkotásra, amelyre több mint 700 festmény, rajz, grafika érkezett a világ minden tájáról, többek között Peruból, Indonéziából, Lengyelországból, Romániából, Kanadából, Szlovákiból, Szerbiából és Németországból is. kiállítás ideje alatt XVI. Benedek Pápa apostoli áldását adta a Hatvanból érkezőkre, valamint beszédében elhangzott a következő a gondolat magyar nyelven: Isten hozta a magyarokat, különösen azokat, akik Hatvan városából érkeztek. Biztosítalak benneteket imáimról, kérve elődöm boldog II. János Pál Pápa közbenjárását szívesen adom rátok és minden családtagotokra apostoli áldásomat. Vatikáni látogatása során Schmitt Pál köztársasági elnök is megcsodálta a hatvani tárlatot, aki köszönetét fejezte ki a TILM, a Gyer- hatvaniak XVI. Benedek pápa szentmiséjén is részt vettek mekművészetért lapítvány munkatársainak, akik sokat dolgoztak a kiállítás létrejöttéért, és tevékenységükkel hirdetik: milyen fontos, hogy minden gyerek megfelelő művészeti nevelésben részesüljön, kiteljesíthesse készségeit. Mert az alkotás élményével nemcsak szebb, harmonikusabb, boldogabb, gazdagabb lesz az élete, de erősebb, sikeresebb, kreatívabb felnőtté is válhat bármilyen hivatásban, bármilyen területen. hatvaniak egy hetes római művészettörténeti tanulmányútra is meghívást kaptak, amely során a kereszténység legnagyobb templomában a Szent Péter Bazilikában tiszteletüket tették boldog II. János Pál Pápa sírjánál, hálát adva és megköszönve közbenjárását, gondviselő szeretetét. Szent Péter Bazilika előtti téren Bernini oszlopsora a Szentek szobrai és Bronz kapu, az Áldások erkélye, Michelangelo piétája, Raffaello művei is ámulatba ejtették a hatvani csoportot. fényűzően hatalmas főoltár és kupola is mindannyiuk szívébe beírta magát. kötött programok mellett múzeumokat, a Sixtusi kápolnát a legnagyobb bazilikákat, a történelmi belvárost, a Trevi kutat, a Kolosszeumot is láthatták. látnivalók mellett minden nap sok mosoly, derű és jó hangulat vette körül a csoport tagjait. Szabó Zsolt polgármester kislányával végezte el a kezdőrúgást, ezzel indult az első FC Hatvan támogatói labdarúgó torna. legnagyobb hatvani és a városban működő multinacionális cégek szinte mindegyik részt vett a tornán, volt ahonnan három csapat is jött. torna elsődleges célja az volt, hogy szorosabb kapcsolatot építsen ki a klub a támogató cégekkel. z FC Hatvan új elnökségének egyik tagja Tárai Gábor pályára is lépett. mérkőzések többnyire szorosak és sportszerűek voltak. Mindenki hajtott az első helyért bár itt még inkább igaz volt az, hogy nem a győzelem, sokkal inkább a részvétel a fontos. klub gazdasági háttere egyre inkább stabilizálódni látszik, erről tanúskodott a támogatói tornán résztvevő cégek száma is. Ofella Zoltán elnök szerint egyelőre a Részt vehettek Őszentsége XVI. Benedek Pápa tiszteletére, az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi zenei koncerten, amelyen köszöntőt mondott Schmitt Pál. műsoros est végén XVI. Benedek Pápa magyarul mondott beszédet és megáldotta a résztvevőket, akik gyűrűcsókhoz járultak a Szent tya elé. jelenlévők között volt Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Erdő Péter Bíboros és Magyarország több közjogi méltóságai, ahová a tizenkét fős hatvani csoport is meghívást kapott. római kiállítással párhuzamosan hazánkban Miskolcon, Budapesten és Szolnok is vándorolnak a képek másolatai, amelyből Katona István püspök javaslatára október elején Krakkóban is nyílik majd kiállítás. Budai Várban, a Magyar Kultúra Székházában a családok éve tiszteletére Szabó Zsolt Hatvan polgármestere, Győriványi Gábor Szentszéki Nagykövet, Jókai nna Kossuth díjas író és Saárossy Kinga Eger megyejogú város alpolgármestere, színművésznő fővédnökségével rendezik meg a VI. Nemzetközi Gyermekrajz Kiállítás ünnepélyes műsorral egybekötött díjkiosztójára. Bátor Henrietta z FC Hatvanért rúgták a bőrt hatvani önkormányzat és a FC Hatvan újjáalakult elnöksége támogatói futballtornát rendezett azoknak a cégeknek, akik odaálltak a klub mögé. Összesen nyolc csapat mérkőzött meg a bajnoki címért. Összesen nyolc csapat mérkőzött meg legfontosabb feladat, hogy az előző elnökség vállalásait teljesítsék, a következő évre pedig egy erősebb anyagi hátteret szeretnének biztosítani a csapatnak. Kiemelte: a szülők is többet vállalnak, hiszen megszavazták a magasabb tagdíjat is. Támogatói tornát pedig rendhagyó módon minden évben rendezne a klub elnöksége.

7 2011. június 17. Szépkorú gazdálkodó Kádár ndrás és Szinyei ndrás a tanyán családja a mindene a kilencven éves Kádár bácsinak. szépkorú tanyatulajdonost Szinyei ndrás alpolgármester köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából. Szinyei ndrás alpolgármester köszöntötte születésnapja alkalmából Kádár ndrást, aki kilencvenéves kora ellenére egy saját gazdaságot épített fel magának. Minden reggel fél hattól estig dolgozik a tanyáján, amit 73 éves korában kezdett felépíteni a semmiből. Bandi bácsit a munkája élteti, ilyen idősen még mindig friss és fitt. Büszkén mesélte, hogy családja a legfontosabb számára, három gyermeke, öt unokája és hat dédunokája van. - Szép családom van, bennük lelem minden örömömet. Nem lehet elmondani azt a hiányt, ha az ember nem látja őket részletezte. Megtudtuk, hogy tanyája területén 17 évvel ezelőtt még semmi sem volt. zóta két kezével építgeti birodalmát. legkisebb bódétól az istállóig mindent ő épített. Büszkén mutatta szarvasmarháit, amelyekből évente vágóállatot nevel. Néhány lova is van még, bár azokat már csak szeretetből tartja, nem lovagol. Elárulta, hogy egész életében ezt csinálta, mindig gazdálkodott, bár volt két hónap, amikor a cukorgyárban répaátvevő volt, de az csak két hónapig bírta, visszatért földhöz és az állatokhoz. Véleménye szerint aki ezeket nem szereti, ne is fogjon hozzá. Meglátása szerint az országot a mezőgazdaság fejlesztése viheti előre. jó idő közeledtével egyre több időt töltünk a szabadban, a friss levegőn, ám nem csak az embereket, hanem a kullancsokat is vonzza a meleg, így védekeznünk kell a csípésük ellen. meleg kedvez a kullancsoknak, elterjedésüket egy európai uniós szabályozás szerint irtószerekkel sem lehet megakadályozni, így a kullancscsípés ellen csak a zárt ruházat, a riasztószer vagy a védőoltás lehet a megoldás. magas növényzetben Városi-élet 7 Negyven év után újra együtt Bajza József Gimnázium között végzett angoltagozatos diákjai 40 év után ismét összeültek, és közösen elevenítették fel a középiskolás évek legszebb pillanatait. bban az időben ritka volt a nyelvi tagozatos osztály, és tanáruk nem más volt, mint Budai László, aki az első angol nyelvkönyvek egyikét írta. Most ő is megjelent a találkozón, és elárulta: már a 66. könyvénél tart. - Páratlan tanári gárdánk volt, hiszen Laci bácsi mellett olyan nagy szaktudású, rendkívüli 35 diákból 18 pedagógusnak állt pedagógusok tanítottak, mint osztályfőnökünk, Rigó Jánosné, de ugyanígy említhetnénk Védekezzünk a kullancsok ellen! érzik leginkább jól magukat a kullancsok, így bármelyik parkban vagy ligetben előfordulhatnak. Lázárcsik Ildikó neurológus szerint a legbiztosabb védekezés a kullancsok ellen védőoltás, bár ezt tavasz elejéig érdemes beadatni. kullancsok számos vírust és baktériumot hordoznak, és agyhártyagyulladást vagy Lyme kórt is okozhat egy csípés, de doktornő elmondta, a kullancsok által okozott betegségek ritkák. - z agyhártyagyulladás akár már három nappal a csípés után magas lázzal, gyengeséggel és bénulással is járhat -hívja fel a figyelmet a főorvos. fertőzött kullancscsípést gyulladt, piros bőrfelület jelzi. -Ez egy céltábla szerű folt, ami segíthet a diagnózis felállításában, de ezek a bakteriális fertőzések jól reagálnak az antibiotikumokra, a problémát az szokta jelenteni ha még Jámbor Ottónét, Németi Gábort, Lovász Sándort, Varga Józsefet vagy éppen Vashegyi Katalint emlékszik vissza Jusztinné Szekszárdi Ildikó, az akkori osztály egyik tanulója. Hozzátette: tanáraik humanitásukkal igazi példakánt álltak előttük, ezért nem is életlen, hogy a 35 diákból olyan sokan, összesen 18-an dolgoznak ma is tanárként. z osztálytalálkozón egy hálaadó és az elhunyt tanáraikra emlékező szentmisén is részt vettek az öregdiákok, akik minden ötödik évben nagy lelkesedéssel készülnek a következő alkalomra. Bátor Henrietta átvizsgáljuk a testhajlatokat vagy a fejbőrt, ugyanis ezeket a helyeket évekkel vagy évtizedekkel később jelentkeznek a tünetek -tette hozzá Lázárcsik Ildikó. kullancsot speciális csipesszel kell eltávolítani és semmiképp sem szabad krémmel bekenni vagy pohárra lefedni. kullancscsípés megelőzhető, ha a kirándulások után kedvelik leginkább a vérszívók. Idén is lesz triatlon Hatvan Város Önkormányzata és a Hatvani Szabadidő Sportegyesület, valamint Lőrinci Város Önkormányzatának együttműködésével idén is megrendezik a 18. Triatlon matőr Országos Kupa gyermek, serdülő ranglistát. z országosan az egyik legjobban megrendezett verseny, amely kiemelt eseménynek számít hazánkban július 3-án, vasárnap lesz. megmérettetés különlegessége, hogy két depóval rendezik, valamint Hatvanban fesztivál is kíséri a versenyt. szervezők komoly segítséget kapnak a hatvani és környező települések polgárőrségétől, a városi rendőrkapitányságtól, az iskoláktól és a helyi sportegyesületektől. rendezők ezúton szeretnék köszönetüket előre kifejezni a több száz önkéntes segítőnek, valamint kérik a lakosság türelmét az esetleges fennakadások miatt. zt ígérik, hogy a várható kellemetlenségeket egy színvonalas fesztivállal fogják kárpótolni, amire minden érdeklődőt szeretettel várnak. Bátor Henrietta Tájékoztató igazgatási szünet elrendeléséről Törvényi felhatalmazás alapján Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete - a Kormány ajánlásának figyelembevételével - igazgatási szünetet rendelt el, melyről rendeletet alkotott. (27/2011. (VI. 10.) önkormányzati rendelet) képviselő-testület az igazgatási szünetet július 18. napjától augusztus 21. napjáig, valamint december 23. napjától január 6. napjáig terjedő időszakra határozta meg. z igazgatási szünet időtartama alatt a Polgármesteri Hivatal ügyeleti rend szerint működik. Ezúton kérjük a Tisztelt Ügyfeleket, hogy amennyiben az egyéni érdekét nem sérti vagy veszélyezteti, az ügyeiket az igazgatási szünet időtartamán kívül kérelmezzék és intézzék. Hatvan, június 14. dr. Szikszai Márta jegyző Kastélykert Patika a Hatvani lbert Schweitzer Kórház Szakrendelőjének földszintjén szakrendelőben illetve a kórházban felírt gyógyszereit, gyógyszerkészítményeit gyorsan, egyszerűen helyben kiválthatja. Nyitva: hétfőtől-péntekig: 8-16 Egészségkártya elfogadóhely!

8 8 programajánló június 17.

9 2011. június Hétköznapi csodák a belvárosban Történelmi források szerint Hatvanban már Szent István uralkodása idején is létezhetett katolikus templom, mert 1170 táján itt alapították meg a premontrei rend első magyar prépostságainak egyikét. legkorábbi adatunk ból való, eszerint az akkori középkori templom védőszentje Szent Mária Magdolna volt, ám az az épület ban elpusztult. Rákóczi szabadságharcban is részt vett Szabó Máté postamester ez- Hatvan központjában található Szent dalbert templom megkerülhetetlen a városba érkezőknek. Grassalkovichkastéllyal és a városházával közösen határolják be a település főterét, a 3-as főúton közlekedők pedig mindkét irányból szinte belefutnak az impozáns épületbe. Így nem csak a katolikusok számára nagy jelentőségű a templom, hanem minden hatvani a magáénak érezheti, hiszen számtalan emlék kötődik hozzá. res kapitány 1693-ban, a török kiűzése után, az itt maradt mecset köveiből Szent dalbert tiszteletére épített kisebb templomot, ez 1746-ra már düledező félben volt és használatát betiltották. ma is álló, egyetlen homlokzati tornyú, barokk római katolikus templomot, Grassalkovich ntal építette 1751 és 1757 között. Oraschek Ignác és Jung József építészek munkáját a húsvét utáni második vasárnapon szentelték fel. Bent, a főoltár mögött Szent dalbert látható, amint egy földnyelven állva prédikál. Hallgatói között az evangéliumi (bal) oldalon ott van Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre és egy dajka, míg a lecke (jobb) oldalon, egy magyar család, a háttérben a Zagyva folyó, a templom sziluettje és a Mátra vonulata látható. harangokat, mint a legtöbb templom esetében az első világháború alatt hadicélokra lefoglalták, ám az akkoriban itt szolgáló Lévay Mihály választott püspök, pápai prelátus a hívek adományából ban újakat öntetett. Persze nem csak történelmi múltja miatt lehetnek rá büszkék a hatvaniak, megszámlálhatatlan emlék köti őket a templomhoz. felemelő élményeim vannak a belvárosi templommal kapcsolatban- meséli mosolygós arccal Juhász Imréné Jucika néni. Közel félévszázada itt kötött házasságot és itt fogadott örök hűséget férjével. Sosem feledi azt a napot, a templomban töltött gyönyörű és felemelő perceket. Nagyon sokan voltunk, volt aki még leülni sem tudott. kkoriban még a nagy lakodalom és ünneplés volt a szokás. z eskető pap arcára még ma is jól emlékszem, a nevére már sajnos nem, de örökké hálás leszek neki a gyönyörű szertartásért részletezte élményeit Jucika néni. z is megtudtuk, hogy azóta újabb szoros szálak fűzik a templomhoz, ugyanis unokáját, Márkot ott keresztelték meg pár évvel ezelőtt. fiatalabb korosztályt is szép emlékek fűzik a Szent dalbert templomhoz. Bene Réka és vőlegénye Zsolt majdnem három évvel ezelőtt véletlenül találkoztak az épület előtti kis téren. Mint megtudtuk Zsolt fordult segítségért Rékához, ugyanis ő akkor járt először Hatvanban, így a buszról leszállva nem tudta, hogy merre van a vasútállomás. lány segített neki a tájékozódásban, és mivel így első látásra szimpatikus volt neki a Hajdunánásról érkező fiú, megadta neki a számát azzal az indokkal, hogy ha eltévedne a vasútra menet, hívja fel nyugodtan. Egyből értettem a lényeget büszkélkedett Zsolt. Éreztem, hogy tetszem neki, és mivel nekem sem volt közömbös, a pályaudvar felé sétálva többször is felhívtam, pedig nem túl bonyolult az útvonal folytatta szerelmük történetét. Innen már egyenes út vezetett a felé, hogy pár hónappal ezelőtt Zsolt megkérte Réka kezét, és terveik szerint jövő nyáron össze is kötik az életüket. Jó eséllyel abban a templomban, ami előtt megismerkedtek. Szűcs Péter Forrás: Hatvani lexikon 1996 Heves megye műemlékei Demény-Dittel Lajos kétezredik Hatvan Kártya városban töretlen a kedvezményrendszer sikere Nemrégiben átadták a kétezredik Hatvan Kártyát. számos kedvezményt és lehetőséget biztosító plasztik lap egyre nagyobb sikert arat a hatvaniak körében. Hatvan Kártya méltán népszerű a városban élők, és a településen működő cégek körében egyaránt. Május 25- én azonban egy újabb fontos állomásához érkezett a kártya története: Csomborné Dencs ndrea átvehette a kétezredik Hatvan Kártyát. Szabó Zsolt polgármester, országgyűlési képviselő ünnepélyes keretek között adta át, és hozzá ajándékként azt, kedvezményt, hogy az év végéig ingyen veheti igénybe az uszodát és a strandot. Nagyon örülök neki, élni fogunk a lehetőséggel. Elsősorban a parkolási matrica miatt igényeltem, de a kedvezmények is nagyon csábítóak árulta el a szerencsés kétezredik. polgármester hangsúlyozta: külön öröm számukra, hogy rendkívül sok hatvani vállalkozó csatlakozott a kezdeményezéshez. Köszöni a cégeknek, hogy együtt dolgoznak velük a településért. Hozzátette, hogy a városvezetés feladatának tekinti, hogy olyan cégek is csatlakozzanak a programhoz, amelyek segítségével a lakosok olyan szolgáltatásokat is elérnek, amelyeket eddig nem tudtak. Céljuk, hogy elősegítsék azt az öntudatot, ami a jövőnk örökségét jelenti, és magát a Hatvan Kártyát. Sz. P. Csomborné Dencs ndrea megkapja a kártyát

10 10 Hirdetés június 17. Ügyfélfogadási rend a Polgármesteri Hivatalban Ügyfélszolgálati iroda, Hatvan, Kossuth tér 2.: hétfő: kedd: szerda: csütörtök: péntek: Hivatali általános ügyfélfogadási idő: hétfőn: szerdán: péntek: Okmányiroda Hatvan, Balassi Bálint út 14.: hétfő: óráig kedd: nincs ügyfélfogadási idő szerda: óráig csütörtök: óráig péntek: óráig Hirdetésszervezőt keresünk Jó megjelenésű, számlaképes hirdetésszervezőket keresünk! Fényképes jelentkezését az info@mediahatvan.hu címre várjuk. Hirdetni szeretne? Média-Hatvan Kft mindenkihez eljuttatja kereskedelmi üzenetét! Tüske Hatvan Város Önkormányzatának lapja a város lapja, melyet minden hatvani ingyenesen megkap videó reklámokkal hirdethet a híradót és magazinműsorokat sugárzó televízióban képújság ajánlata szinte egész nap látható a képernyőn a térség vezető hírportálja, a legegyszerűbb és legtöbb emberhez eljutó hirdetési felülettel Hatvan és körzetében lévő összes háztartásába eljutó térségi újság több mint 23 ezer példányszámban megjelenő lap, amely figyelemfelkeltő megjelenésével mindenkinek szemet szúr Csomagajánlatainkban az összes médiumban hirdetési lehetőséget kap! Telefonszám: Hatvani önkormányzati képviselők fogadóórái z egyéni választókörzetek képviselői minden hónap első hetében tartanak fogadóórát. Bejelentkezés az adott fogadóórát megelőző napig lehetséges 1. körzet Tarsoly Imre (Fidesz): z Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke Minden hónap első szerdáján óra Elérhetőség: 06-20/ info@hatvan.hu 2. körzet Szinyei ndrás (Fidesz): lpolgármester Minden hónap első hétfőjén óra Elérhetőség: 06-30/ szinyei.andras@hatvan.hu 3. körzet Lestyán Balázs (Fidesz): Egészségügyi tanácsnok Minden hónap első keddjén óra Elérhetőség: 06-30/ lestyan@digitalis.hu 4. körzet Nádas Sándor (Fidesz): Jogi és Ellenőrzési Bizottság elnöke Minden hónap első csütörtökén óra Elérhetőség: 06-20/ nadass@fre .hu 5. körzet Köves Gáborné (Fidesz): Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Minden hónap első hétfőjén óra Elérhetőség: 06-20/ h-gyorgyi@fre .hu 6. körzet Horváth Richárd (Fidesz): lpolgármester Minden hónap első keddjén óra Széchenyi I. Szakközépiskola erre a célra kijelölt helyisége (Bajcsy Zs. u. 6.) Elérhetőség: 06-37/ info@hatvan.hu 7. körzet Kondek Zsolt (Fidesz): Környezetvédelmi tanácsnok Minden hónap első hétfőjén óra Széchenyi I. Szakközépiskola erre a célra kijelölt helyisége (Bajcsy Zs. u. 6.) Elérhetőség: 06-20/ kondekzsolt@vipmail.hu 8. körzet Papp István (Fidesz): Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Minden hónap első szerdáján óra Széchenyi I. Szakközépiskola erre a célra kijelölt helyisége (Bajcsy Zs. u. 6.) Elérhetőség: 06-20/ office@zielkiado.hu Hatvan Város Önkormányzatának lapja Kiadja: Hatvan Város Önkormányzatának megbízásából a Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. I. évfolyam 6. szám június Felelős Kiadó: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: Főszerkesztő: Kempf Károly Ignác info@mediahatvan.hu Lapszerkesztők:, Szűcs Péter, Fotó: Burda Gabriella szerkesztőség címe: 3000 Hatvan, Madách Imre utca 12. szerkesztőség telefonszáma: szerkesztőség címe: info@mediahatvan.hu Hirdetésfelvétel: Megjelenik: havonta, 9400 példányban Terjeszti: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Terjesztés: ingyenes terjesztve Hatvan városában ISSN szám: Együttműködő partnereink: Hatvan Tv Chevrolet és Daewoo szakszervíz, MÁRKFÜGGETLEN UTÓSZERVÍZ Ztzs utó-szerviz 60 Kft. Hatvan, Bercsényi út 22. Tel: 37/ kciós Olajcsere 9900 Ft-tól bármely autótípusra Ingyenes átvizsgálással z akció időtartama: tól ig kompenzációs listáról bejutott képviselők minden hónap második hetében tartanak fogadóórát. Bejelentkezés az adott fogadóórát megelőző napig lehetséges Palik Józsefné (EHE-MSZP): Minden hónap második keddjén óra Elérhetőség: 06-30/ palikevi@fre .hu Oroszlán Lajosné (EHE-MSZP): Minden hónap második hétfőjén óra Elérhetőség: 06-30/ oroszlanerika@gmail.com Mikó János (Jobbik): Minden hónap második csütörtökén óra Elérhetőség: 06-70/ miko.janos60@gmail.com

11 2011. június 17. Sport-élet 11 tlétajelöltek kerestetnek az iskolákban Szalatnai Dóra a 60 méteres síkfutásban a legjobb idővel került be a döntőbe, de lesérült. Eredménye ezzel együtt a legígéretesebbnek tűnt a hatvani lányok közül. Pedig nem akárhol versenyeztek ám: Debrecenben, a Nemzetközi Gyermekatlétikai Fesztiválon. Május utolsó hétvégéjén még Salamon Lilla, Melkó Emese és Sármány Rebeka képviselte a éves általános iskolásokat a Hatvani Szabadidősport Egyesület tlétikai Szakosztálya színeiben. Egy héttel korábban a Diákolimpia megyei döntőiben álltak helyt az iskolás korcsoportok atletikus képviselői. hatvani, területi versenyről Egerbe, illetve város a kiemelten támogatott sportok közé sorolja az atlétikát Hevesre jutott diákok közül a már említett Szalatnai és Salamon mellett Jánosi Rebeka és Ficzere Dániel, illetve Balogh Beatrix és Tóth Dávid, valamint néhány csapategység indulhat a júniusi tatai és budapesti országos döntőben. Valahány ifjú atléta tagja a helyi egyesületnek, amelyben Csordás Mátyás elnök irányítása alatt Sághy ntal távoztával Gémesi Ildikó vezeti az edzéseket. futók gyakorlásait Schwetz Péter, a próbázókéit Ködmön Szabolcs, a dobókéit pedig Kurucz Gergő segíti, heti hat-hét alkalommal, versenyidőszakban többször is. Edzéseik a népkerti sporttelepen vannak, és a nyári tanítási szünetekben Tardoson szoktak edzőtáborozni. Hanem tavasztól változott az egyesület és az iskolák kapcsolata. város sportkoncepciója ugyanis a kiemelten támogatott sportágak közé sorolta az atlétikát. Ezért aztán kidolgozták a testnevelési órák felméréseire alapozott kiválasztás új rendszerét. Kodályban Rácz László, a Kossuthban Tarsoly Imre, a Barossban pedig Páldi Róbert és Lipkovics Gáborné végzi a felmérési eredmények regisztrálását. Óráik nyíltak, amelyekre az egyesület edzői is meghívást kapnak. Mi több, az iskolai versenyeken is részt vehetnek. szülők szerepe is felértékelődik: erkölcsi és anyagi támogatásukat egyaránt felajánlják gyermekeik előrejutása érdekében. helyi atlétikai egyesület tárt karokkal várja az általános és a középiskolai korcsoportok ifjú képviselőit, nyolcéves kortól egészen tizennyolc éves korig. Tót-Kováts Márk Ács volt a mezőny legjobbja MTK Honvéd 2:1. Ilyen futballeredmény már nincs is mondhatná az ember, hiszen az MTK kiesett az NB I-ből. Igen ám, de az U17-es bajnokság záró fordulójában az ezüstérmes Sándor Károly kadémia fiataljai legyőzték a két éve veretlen, de így is bajnokságot nyerő Kézilabdában szép reményekre jogosít fel a hatvani utánpótlás. Mindenek előtt a szivacsos változatában. Két iskola jár élen egy-egy csapatával. z Ötös lányait Fülöp ndor, a Kodály fiait Juhászné Deák Edit trenírozza. Már országosan is jegyzett eredményeik vannak. Hanem a hagyományos kézilabda hatvani jelenvalósága elszomorító. Gohér Jánosné és Fülöp tanár úr irányításával játszó női csapat a bajnoki mérkőzésein mindenkitől kikapott, aki szembejött. ztán előbújt a Nap a horizonton: legyőzték Pásztót. két edző meg azzal erősíti saját hitét, hogy ezek a lányok nagyon szeretnek játszani. ntalóczy Péter férficsapata idén sem tudta magát visszaverekedni a harmadosztályba. Míg tavaly Gyöngyös, most honvédosokat. De hogy kerül a csizma az asztalra? Hát, úgy, hogy a Sport Televízió adásában Várhidi Péter szakkommentátor Ács Ádámot választotta a mezőny legjobbjának. Róla pedig minden hatvani futballdrukker tudja, hogy a mi kutyánk kölyke. Büszke is rá, aki csak ismerheti, vagy segítheti a sportkarrierjét. Heves előzte meg a dobogón, és lett bajnok. Tavaly a versenykiírást is áthágta az ellenlábas, csak hogy nyerjen. Most már erre sem hivatkozhat a csapatvezetés; jobb volt a Heves, de még a Salgótarján is a hatvani gárda fejére nőtt. Odalett a játékbeli dinamika, a figurák összetöpörödtek és elszürkültek. z ellenfelek könnyen kiismerték, következésképp, határozott-kemény védekezéssel semlegesíthették a Hatvan támadásait. Sokszor Természetesen, köztük van Monori Géza, az Ötös Iskola testnevelője és Győri Zoltán, az FC Hatvan edzője. Mind a ketten sokat tettek azért, hogy a már gárdon pallérozódó tizenhat éves fiatalember hatvani földön, annak idején, elsajátíthatta a szépséges és bonyolult futballtudomány alapjait. Várhidi Péter így értékelte a második MTK-gólt lövő Ádám teljesítményét: Nagy tehetsége a magyar labdarúgásnak; még sokat fogunk hallani róla. z MTKnak is vezéregyénisége. Szereti a labdát; egy-két érintéssel és hasznosan játszik. Persze, fizikálisan még fejlődnie kell, és fejlődni is fog. Tót-Kováts Márk Elkeseredett kézitusa a szivacshorizonton Országos eredményekkel is büszkélkedhet Hatvan erőtlen volt a játékosok összpontosítása. Talán az edzésmunka és a motiváltság sem volt elegendő a tartós sportsikerekhez. csapat korosabb játékosai Lőrik, Strobán és a többiek már nem tudják hátukra kapni a csapatot, ha a helyzet úgy kívánja. fiatalabbak Juhász, Luklíder, Bertók és néhányan még nem annyira erőteljesek, hogy ledöntsék a szobortalapzatról bálványozott tanítómestereiket. ntalóczy edző lemondott; a jelenlegi elnökség pedig képtelen arra, hogy szakmaipénzügyi megalapozottsággal működtesse a kézilabdaklubot. Nem szabad feladni a reményt, hiszen tehetségek mindig voltak a városunkban. Vasasban Kókai Vivien jeleskedett, míg le nem sérült. Vácban Petrovics Gerda fejlődését Gohérné követi nyomon. Ki ne emlékezne Mezei Ricsi szegedi karrierjére! Talán Juhász Szabolcsra is hasonló sikerek várnak, ha sikerül Vácra kerülnie. És itt van a legfiatalabb: Nagy Zsolt. Őérte meg a szivacskézilabdás iskolásokért talán érdemes lenne újra gatyába rázni a nagy múltú klubot. Pláne akkor, ha a sportkoncepcióban kiemelten támogatott sportág a kézilabda. ztán meg, a leendő városi sportcsarnok is üres lenne átlövések, beállósgólok és hetesek nélkül. Tót-Kováts Márk Célkeresztben: London Szlovák Grand Prix-t nyerni nem semmi; főleg akkor, ha a pekingi olimpiai bajnokot előzi meg az ember. Márpedig ez a diadal adatott meg a hatvani Hegyi Norbertnek. Sportlövőnk háromkorongos hátrányban volt az alapverseny után. ztán a hat legjobb fináléjában már nem hibázott el egyetlen korongot sem a huszonötből; így, az egyáltalán lehetséges százötvenből, száznegyvennégy korong szétlövésével beállította az ötéves magyar csúcsot. Ezzel a bravúros teljesítményével, még ha csak egyetlenegy koronggal is, de lepipálta a cseh olimpiai bajnokot: David Kosteleckyt. Hatvani büszkeségünk tehát ígéretes formában várja a soron következő nemzetközi versenyeket: a júliusi mariborit, az augusztusi és szeptemberi belgrádit. Utóbbi fővárosban először az EB-t, majd a VB-t rendezik meg. Nagy a tét; bármelyik verseny első öt helyezettje megszerzi az olimpiai kvótát; jövőre pedig Londonba repülhet. Norbert már csak azért is bizakodhat, mert tavaly már nyert Belgrádban. Tót-Kováts Márk Hegyi Norbert az olimpiai bajnokot is legyőzte Csatlakozzon Ön, illetve a cége is a hatvani sikertörténethez! csatlakozás a legjobb reklám Önnek! Várjuk vállalkozók, szolgáltatók, cégek, üzletek jelentkezését: Média-Hatvan Kft. További információk, csatlakozási lehetőség: Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: cím: kartya@hatvan.hu

12 12 hirdetés június 17.

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Napcsoda Hatvanban 2015

Napcsoda Hatvanban 2015 Beszámoló a Civil Alap öntevékeny, önszerveződő közösségeket támogató keret pályázatához Napcsoda Hatvanban 2015 A Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány által szervezett Ezerszínű Világ című 10. Jubileumi

Részletesebben

2014. évi 17. szám október 24. TARTALOMJEGYZÉK

2014. évi 17. szám október 24. TARTALOMJEGYZÉK 2014. évi 17. szám 2014. október 24. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2014. (X. 24.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület, valamint szervei szervezeti és működési

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. február 28-án a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

A Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány Beszámolója

A Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány Beszámolója A Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány Beszámolója Ezerszínű világ című X. jubileumi nemzetközi gyermekrajz vándorkiállítás Budapesten az ARS SACRA MŰVÉSZETI FESZTIVÁLON A kezdet kezdetén A Tilma Alapítvány

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész)

Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész) Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész) 2010. augusztus 30-ára terveztük bringatúránk alsó-szigetközi részét, ám az időjárás közbeszólt: az eső úgy esett, hogy két napig el sem állt. Kénytelenek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyzői irodavezető Bánkutiné Katona Mária gazdálkodási irodavezető Széchenyi Zsigmond Könyvtár igazgatója.

JEGYZŐKÖNYV. jegyzői irodavezető Bánkutiné Katona Mária gazdálkodási irodavezető Széchenyi Zsigmond Könyvtár igazgatója. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottságának 2015. január 27-én 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatalban

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető jegyzőkönyvvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető jegyzőkönyvvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. július 10-én a Városháza emeleti ovális termében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. május 25-én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

További tervek alapján a kutyafuttató területére kutyaitató kerül, valamint reményeim szerint a Hajós játszótér is megújulhat.

További tervek alapján a kutyafuttató területére kutyaitató kerül, valamint reményeim szerint a Hajós játszótér is megújulhat. Az elmúlt egy évben tizennégy testületi ülésen, egy díszülésen, negyvenkilenc saját Bizottsági ülésen vettem részt, valamint hat - hat Gazdasági és Jogi Bizottsági és hét Környezetvédelmi és Városfejlesztési

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET Bemutatkozunk Az egyesület 2010 augusztusában alakult azzal a céllal, hogy tagjaink megfelelő körülmények között, szervezett kereteken belül tudják űzni ezt a sportot.

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2014. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális javak

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 15.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak: Kaszanyi

Részletesebben

Családi nap Nyírszőlősön

Családi nap Nyírszőlősön Családi nap Nyírszőlősön Fogorvoslátogató MERFOL Kft. Szerelő BECK AND PARTNERS Kft. Területi képviselő Exelect Hungary Kft. HR Manager Épületgépész mérnök NEXT-Consulting Kft. Könyvelő Gyártómérnök {positionname8}

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. október 14-én 16.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI? Készítette A Csornai Széchenyi Ist ván Általános Iskola csapata: Funtek Dániel, Hernitz Bianka, Kiss Virág, Kocsis Bianka, Nagy Anna,Tuba Frida, Vári Dorina 2019. 04. 26. GRÓF SZÉCHENYI

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN.

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN. KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN. 1.Lakóhelyi Környezet és településfejlesztés 2002. október - november. - Lakossági összefogással, gyalogos utak építése ill. felújítása

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

"De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot.

De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot. IV. évf. 2018. nyár Megjelenik havonta Kosztolányi Dezső Céltársulás Tájékoztató Kiadványa KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ "De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. május 14-én a Városháza emeleti kistermében 7 30 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. jegyzőkönyvvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottságának 2013. augusztus 27-én 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatalban

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Tájékoztató Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtott 2011. évi támogatásairól

Tájékoztató Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtott 2011. évi támogatásairól Tájékoztató Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtott 2011. évi iról sorsz. célja (ezer Ft-ban) 1. FC Hatvan Egyesület működési támogatás

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában VEOL Page 1 of 11 HIRDETÉS 2019. 03. 12. 16:46 E M B E R K Ü Z D J É S B Í Z V A B Í Z Z Á L! MEGOSZTOM Tetszik 96 A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus

Részletesebben

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális

Részletesebben