Jegyzőkönyv a Szent István Egyetem Szenátusának május 23-án tartott üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv a Szent István Egyetem Szenátusának május 23-án tartott üléséről"

Átírás

1 Jegyzőkönyv a Szent István Egyetem Szenátusának május 23-án tartott üléséről Dr. Solti László köszöntötte az ülésen megjelenteket. Megállapította, hogy a Szenátus határozatképes. Bemutatta Dr. Sótonyi Pétert, az ÁOTK újonnan megválasztott dékánját, aki július 1-én veszi át hivatalát. Jelezte, hogy Dr. Gyuricza Csaba személyében az MKK-nak is új dékánja van. Tájékoztatta a Szenátust az Intézményfejlesztési Tervvel kapcsolatos ügyekről és koncepció változásokról. Az egyik koncepció szerint a SZIE közép-magyarországi agrárpólus lenne, a Békés megyei karok a dél-alföldi pólushoz kerülnének. Az Ybl eltávozott volna a SZIE kötelékéből, viszont a Corvinus három kara (Kertészeti, Élelmiszeripari, illetve Tájépítészeti) visszatért volna. Az időközben folyó lobbizásokn és egyeztetések hatására a fenntartó megváltoztatta az eredeti terveket. A Corvinus intézményfejlesztési tervében a jelenlegi struktúrában akar maradni. Kérte, hogy az egyetem közvéleményét a karok képviselői folyamatosan tájékoztassák a változó tervekről. Elmondta, hogy a legújabb tervekben szó van egy Budapesti Egyetemi Szövetségről, amibe a SZIE is tartozna, de erről még nem ismertek a részletek. Az biztos, hogy a felsőoktatásból további 50 milliárd forintot vonnak ki jövőre, ez azt jelenti, hogy a felsőoktatás a jelenlegi struktúrájában nem lesz fenntartható. Olyan Intézményfejlesztési Tervet kell benyújtani, ami a kormány számára elfogadható lesz, különben vagy visszakapjuk átdolgozásra vagy a kormányzat fog dönteni. A SZIE elfogadhatónak tartja a jelenlegi koncepciót, amelyben az egyetem súlya a távozó és bejövő karokkal nem fog változni, viszont ahhoz semmiképpen nem járulunk hozzá, hogy tőlünk elcsatolnak karokat, de nem kapunk újakat. Elmondta továbbá, hogy a SZIE-t megkérték, redukálja szakjainak számát, mert fenntarthatatlan a jelenlegi szakstruktúra. Viszont, amíg nem tudjuk, milyen karaink lesznek, ez nem megoldható. Az Ybl Miklós Építéstudományi Kar jelezte, hogy esetleg a budapesti műszaki, felnőttképzésitovábbképzési zónához csatlakoznának. Ez csomagban tárgyalható, ha már a többi kar sorsa is ismert lesz. Az IFT-t várhatóan június 20-án tudja tárgyalni a Szenátus, június 30-ig kell benyújtani. Kérte a Szenátust, hogy az elhangzottakról tájékoztassák munkatársaikat és gyakoroljanak nyomást az érintett munkatársakra, hogy az anyagokat időben nyújtsák be az IFT-hez. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkérte Dr. Daróczi Miklóst és Szabó Csillát. A Szenátus egyhangúlag jóváhagyta a jegyzőkönyv hitelesítőit. Dr. Solti László jelezte, hogy az Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karról Dr. Wirth István helyett Dr. Koltai Tibor vesz részt az ülésen, de mivel a hivatalos jegyzőkönyv a megválasztásáról még nem érkezett be a Rektori Hivatalba, ezért nincs mandátuma, nem szavazhat. A gazdasági főigazgatói megbízás megszavazása miatt, mivel több jelölt van, Szavazatszedő Bizottság alakítására kérte fel a Szenátust. Elnöknek javasolta Dr. Fodor Lajost, tagnak Dr. Guth Lászlót és Berke Sándort. A Szenátus egyhangúlag jóváhagyta a Szavazatszedő és Számláló Bizottság összetételét. 1

2 Dr. Solti László a napirenddel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Gazdasági Tanács kérte a 17. és 18. napirendi pont levételét (Ingatlan-vagyongazdálkodási terv, illetve SZIE-GAK szerződés). A Szenátus egyhangúlag jóváhagyta a módosított napirendet. 1. Napirendi pont: Javaslat gazdasági főigazgatói álláshely betöltésére Dr. Solti László tájékoztatta a Szenátust arról, hogy a gazdasági főigazgatói álláshely pályázati felhívása április 3-án jelent meg az egyetem honlapján, valamint a Kormányzati Személyügyi Központ hirdetményeként. A pályázat beadási határideje május 3. volt. Hét fő nyújtotta be a pályázatát, a Bíráló Bizottság (Dr. Solti László rektor, Dr. Fodor László dékán, a Költségvetési Bizottság elnöke és Sándorné Dr. Kriszt Éva, BGF rektor) a hét anyagot áttekintette és megállapította, hogy 5 fő pályázata mind tartalmi, mind formai szempontokat illetően megfelelő. Két fő esetében nem volt meg az előírt ötéves, közszférában eltöltött gyakorlat, illetve olyan államháztartási gyakorlat és regisztráció, amely a költségvetés és beszámoló aláírására feljogosít. A Bizottság úgy határozott, hogy a hiánypótlás lehetőségét megadva a 2 fő részben megfelelt - pályázót is meghallgatja. Az interjúk lezárást követően a Bizottság az alábbi rangsort állította fel: 1. Takács Attila 2. Dr. Bankó Csilla 3. Maróti Szilvia 4. Szendrei Tibor Csaba 5. Szabó István A hiánypótlás céljából behívott két fő pályázó, Figler Kálmán és Mag Zoltán a pályázati kiírásban megjelölt feltételeket nem tudta teljesíteni, így a rangsorba nem kerültek be. A pályázók a Bizottság által ajánlott fenti rangsorban kerültek a szavazólapra. Szabó István a szenátusi ülés előtt félórával visszavonta pályázatát, tehát négy főre lehet szavazni. Kérte, hogy a titkos szavazáshoz egyenként fáradjon át minden szenátor a szavazóhelyiségbe, a Szavazatszedő és számláló Bizottságtól vegye át a szavazólapot és jelöljön meg egy nevet. 240/2011/2012 SZT A Szent István Egyetem Szenátusa a gazdasági főigazgatói álláshelyre beadott pályázatok alapján a következő arányban támogatta a jelölteket: 1. Szendrei Tibor Csaba 23 szavazat 2. Takács Attila 10 szavazat 3. Dr. Bankó Csilla 7 szavazat 4. Maróti Szilvia 0 szavazat Összesen: 40 zavazat Dr. Solti László kérte a napirendi pontok sorrendjének megváltoztatását, hogy a személyi kérdések megszavazásánál a Szavazatszedő és számláló Bizottság tagjai is ismét jelen legyenek. 2. Napirendi pont: Előterjesztés a SZIE ÁOTK szenátusi tag választására Dr. Fodor László hivatkozott arra, hogy Dr. Veresegyházi Tamás, a Szent István Egyetem Szenátusának alapító tagja nyugdíjazása miatt lemondott mandátumáról, ezért a ÁOTK-n szenátusi képviselő megválasztása szükséges. 2

3 242/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa egyhangúlag megszavazta, hogy az Állatorvostudományi Karon szenátusi képviselő megválasztására a következő időpontokban kerüjön sor: - Első forduló: június Második forduló: június Napirendi pont: Előterjesztés a SZIE nyelvvizsga követelményeire Dr. Beke János utalt a Nemzeti Felsőoktatási Törvényre, amely lehetőséget kínált a nyelvvizsga hiányában visszatartott diplomák kiadására intézményi hatáskörben. Hosszas viták után fogalmazódott meg az előterjesztés, mely szerint egyrészt az egyetem tekintélyét szem előtt tartva a diplomákat nyelvvizsga nélkül a SZIE továbbra sem fogja kiadni, másrészt az érintetteknek viszont minden segítséget megadunk, hogy megfelelő szintű nyelvvizsgát tegyenek. A Zöld Út Nyelvvizsgaközpont, illetve nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamok segítségével biztosítjuk a lehetőséget az érdeklődőknek, sikeres nyelvvizsga esetén pedig a költségeket visszatérítjük. Az előterjesztés harmadik részében jelezzük azt, hogy egyéni elbírálás alapján esetleg más intézményben letett nyelvvizsgát is elfogadunk. Dr. Veresegyházi Tamás az ÁOTK részéről nem javasolja elfogadni más intézmény nyelvvizsgáját, csak az állami nyelvvizsgát. Dr. Solti László megjegyezte, hogy ez egyéni elbírálás alapján történne. Más egyetemek is elfogadják a külső intézménynél letett nyelvvizsgát. Dr. Tóth János javasolta, hogy a nyelvtanfolyam költségének visszatérítésével kapcsolatban pontosítsunk: ne azt írjuk, hogy sikeres nyelvvizsga, hanem azt, hogy sikeres első nyelvvizsga esetén térítjük vissza a tanfolyam árát. Nem szerencsés, ha addig próbálkozik valaki, amíg nem sikerül neki. Dr. Solti László ezt nem tartotta indokoltnak. Esetleg egy időkorlát, pl. fél év belekerülhetne a követelményrendszerbe, függetlenül a próbálkozások számától. 243/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és 29 igen, 5 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett, jóváhagyta a nyelvvizsga-követelményekre vonatkozó előterjesztést. 4. Javaslat egyetemi tanári álláshely betöltésére Dr. Villányi László nem kívánt szóbeli kiegészítést fűzni az írásos előterjesztéshez. 241/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa 36 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett, támogatta Dr. Győri Zoltán egyetemi tanári megbízását a GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézetébe. 5. Előterjesztés a Szent István Egyetem Gyakorlóóvoda és Gyakorló Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására. Dr. Lipcsei Imre elmondta, hogy egy bölcsődei csoporttal egészítenék ki a gyakorló óvoda és iskola intézményét, ezt szükséges az Alapító Okiratba foglalni. 244/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és a szövegszerű előterjesztésnek megfelelően jóváhagyta a Szent István Egyetem Gyakorlóóvoda és Gyakorló Általános Iskola Alapító Okiratának módosítását. 3

4 6. Előterjesztés együttműködési megállapodás megkötésére a SZIE és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem között kutatás-fejlesztés, technológia-transzfer és kutatási eredmények hasznosítása területén Divinyi Ágnes elmondta, hogy már három egyetemmel kötöttek hasonló megállapodást. A megállapodás célja a különböző technológia-transzfer együttműködések biztosítása. 245/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és egyhangúlag jóváhagyta együttműködési megállapodás megkötését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel kutatás-fejlesztés, technológia-transzfer és kutatási eredmények hasznosítása területén. 7. Előterjesztés az ESZMSZ 5/C melléklet (TVSZ) Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kari kiegészítésének módosítására Dr. Puskás János kérte az előterjesztésben szereplő néhány módosítás jóváhagyását. 246/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és a szövegszerű előterjesztésnek megfelelően jóváhagyta az ESZMSZ 5/C melléklet (TVSZ) Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kari kiegészítésének módosítását. 8. Előterjesztés a SZIE Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar csatlakozására a határ menti térség aktív és ökoturisztikai fejlesztését szolgáló együttműködéshez Dr. Puskás János elmondta, hogy lényegében egy együttműködésről van szó, arról, hogy a felek stratégiai partnernek tekintik egymást és közösen lépnek források felkutatásában. Keretszerződés, kötelezettségeket nem tartalmaz. 247/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és jóváhagyta a Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar csatlakozását a határmenti térség aktív és ökoturisztikai fejlesztését szolgáló együttműködéshez. 9. Előterjesztés a SZIE Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar szarvasi tanpanzió bérleti jogának megpályáztatására. Dr. Puskás János elmondta, hogy azok, akik az elmúlt három évben üzemeltették a 24 férőhelyes panziót, nem tudták igazolni, hogy veszteségmentesen lehet működtetni. Októbertől a működést felfüggesztették, állagmegóvás és egyéb bevételszerzés céljából kívánják meghirdetni. Az előterjesztés a bérbeadás lehetőségéről szól, a konkrét bérleti szerződés ismét visszakerül majd a Szenátus elé. Dr. Makovényi Ferenc megkérdezte, hogy az előzőleg megszavazott ökoturisztikai fejlesztés keretében nem lehet a panziót hasznosítani? Dr. Puskás János azt válaszolta, hogy Szarvas viszonylatában novembertől áprilisig nincsenek vendégek. Veszteség nélkül, kari üzemeltetéssel nem tud működni, viszont a képzés céljai szerepelni fognak a bérleti szerződésben. 248/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta a Körös-völgye Panzió bérbeadásával kapcsolatos előterjesztést és a Gazdasági Tanács támogató véleményét figyelembe véve az előterjesztést változatlan formában elfogadja. 4

5 10. Előterjesztés az aradi Vasile Goldis Egyetemmel fennálló együttműködési szerződés meghosszabbítására. Dr. Puskás János utalt arra, hogy az elmúlt 15 évben mindig volt közös projekt a partnerintézménnyel. A Vasile Goldis Egyetem kérte, hogy a SZIE erősítse meg a keretszerződést, amelyet még a Tessedik önálló intézményként kötött.. 249/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és jóváhagyta az aradi Vasile Goldis Egyetemmel fennálló együttműködési megállapodás meghosszabbítását. 11. Előterjesztés a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar és az ÖKO Közösségek Zöldépítési Innovációs Klaszter együttműködésre Dr. Makovényi Ferenc röviden elmondta, hogy a klaszter pályázni tudna, olyan kisebb-nagyobb cégek vannak benne, amelyek egyébként is együttműködnek. A kar profiljába illeszkedik a klaszter programja, remélhetőleg az oktatásban is hasznosul a közös munka. 250/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és egyhangúlag támogatta az Ybl Miklós Építéstudományi Kar és az ÖKO Közösségek Zöldépítési Innovációs Klaszter együttműködését. 12. Előterjesztés a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar és a Földmérési és Távérzékelési Intézet együttműködésére. Dr. Makovényi Ferenc elmondta, hogy az Intézettől igénybe vennének egy szolgáltatást a hallgatók számára az együttműködés keretében. 251/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és egyhangúlag támogatta az Ybl Miklós Építéstudományi Kar és a Földmérési és Távérzékelési Intézet együttműködését. 13. Előterjesztés a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar és Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata közötti együttműködésre Dr. Makovényi Ferenc röviden elmondta, hogy az együttműködés keretében a hallgatók számára biztosítanak elsősorban munkavállalási, nyári gyakorlati lehetőségeket. 252/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és egyhangúlag támogatta az Ybl Miklós Építéstudományi Kar és Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata közötti együttműködést. 14. Előterjesztés a SZIE és az Országos Epidemiológiai Központ közötti együttműködési megállapodás megkötésére. Dr. Fodor László elmondta, hogy a központ névváltozása miatt szükséges a megállapodás megkötése, mert az együttműködés nagy múltra tekint vissza. 253/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és egyhangúlag támogatta az Országos Epidemiológiai Központtal való együttműködési megállapodás megkötését. 5

6 15. Napirendi pont: Előterjesztés a Practical implementation of precision livestock technologies and services at European pig farms using the living lab methodology című pályázatra Dr. Fodor László utalt arra, hogy egy EU-FP7 pályázatról van szó, az önrész a projektben résztvevő munkatársak bérét jelenti. 254/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és jóváhagyta a Practical implementation of precision livestock technologies and services at European pig farms using the living lab methodology című pályázat benyújtását és az önerő biztosítását. 16. Napirendi pont: Előterjesztés a The sustainable use of agrobiodiversity: a strategy for fairer international relationship and a more sustainable citizens lifestyle című pályázatra Divinyi Ágnes elmondta, hogy FP-7 pályázat, az önrészt bérből fogja állni az MKK és az elvárt rezsit is teljesíti a projektből. 255/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és jóváhagyta a The sustainable use of agrobiodiversity: a strategy for fairer international relationship and a more sustainable citizens lifestyle című pályázat benyújtását és az önerő biztosítását. 17. Napirendi pont: Előterjesztés Hulladékgazdálkodási mérnök mesterképzési szak alapítása konzorciális formában. Dr. Puskás János kiegészítette az előterjesztést azzal, hogy az anyag előkészítése két éve folyik, az együttműködők közösen szeretnék alapítani a szakot. Dr. Telekes Gábor megkérdezte, hogy az Ybl Kar bevonására van-e lehetőség. Dr. Puskás János azt válaszolta, hogy ez még csak az alapítás, az indítás kidolgozásába természetesen bevonják a SZIE minden érintett karát. Dr. Kalácska Gábor jelezte, hogy az Egyetemi Oktatási Bizottsága tárgyalta a dokumentációt, az indítási anyagot újra fogja majd tárgyalni. 256/2011/2012 SZT. A Szent István Egyetem Szenátusa megtárgyalta és egyhangúlag jóváhagyta a Hulladékgazdálkodási mérnök mesterszak alapítási dokumentumát és egyetért annak alapításával az alábbi konzorciális formában: Konzorciumvezető: Konzorciumi tagok: Miskolci Egyetem Szent István Egyetem, Debreceni Egyetem, Pannon Egyetem. 6

7 7

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. december 14-én tartott üléséről

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. december 14-én tartott üléséről Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. december 14-én tartott üléséről Napirend: 1. Előterjesztés általános rektorhelyettesi megbízás betöltésére Előterjesztő: Dr. Solti László rektor 2.

Részletesebben

Tájékoztató a Szent István Egyetem Szenátusának határozatairól. 2009/2010-es tanév negyedik rendes ülése december 16.

Tájékoztató a Szent István Egyetem Szenátusának határozatairól. 2009/2010-es tanév negyedik rendes ülése december 16. Tájékoztató a Szent István Egyetem Szenátusának határozatairól 2009/2010-es tanév negyedik rendes ülése 2009. december 16. Napirend: 1. Előterjesztés a Gödöllő belterület, 4938. helyrajzi számú étterem

Részletesebben

Határozatok a SZIE Gazdasági Tanács november 22-én tartott üléséről

Határozatok a SZIE Gazdasági Tanács november 22-én tartott üléséről Határozatok a SZIE Gazdasági Tanács 2011. november 22-én tartott üléséről 1. Előterjesztés Szarvas belterület 5301 hrsz. 5540 Szarvas, Szabadság út 1-3. udvar 3. 2. Előterjesztés Szarvas belterület 5301

Részletesebben

Határozatok a SZIE Gazdasági Tanács 2012. március 19-én tartott üléséről

Határozatok a SZIE Gazdasági Tanács 2012. március 19-én tartott üléséről Határozatok a SZIE Gazdasági Tanács 2012. március 19-én tartott üléséről 1. Tájékoztatás a Látogató Bizottság érkezéséről és a 2012. évi intézmény akkreditációs eljárásról Előterjesztő: Dr. Mikáczó Andrea

Részletesebben

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről Napirend: 1. Javaslat Professor Emeritus/Emerita cím és SZIE Babérkoszorú arany fokozat kitüntetés adományozására Előterjesztő:

Részletesebben

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának április 18-án tartott üléséről

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának április 18-án tartott üléséről Napirend: Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2012. április 18-án tartott üléséről 1. Előterjesztés dékáni megbízás elnyerésére (ÁOTK, MKK) Előterjesztő: Dr. Solti László rektor 2. Előterjesztés

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

I. A Szent István Egyetem

I. A Szent István Egyetem I. A Szent István Egyetem REKTORI KÖSZÖNTŐ 2000-ben - több, korábban önálló egyetem és főiskola integrációjával - létrehozott egyetemünk névadójára, államalapító Szent István királyunkra az egész ország

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Tét, Kisfaludy Panzió Jelen voltak: A csatolt jelenléti ív szerint. A Fejlesztési Tanács 12 fővel határozatképes volt.

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Tét, Kisfaludy Panzió Jelen voltak: A csatolt jelenléti ív szerint. A Fejlesztési Tanács 12 fővel határozatképes volt. JEGYZŐKÖNYV A Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása 2009. május 21-én, Téten megtartott Kistérségi Fejlesztési Tanácsüléséről Az ülés helye: Tét, Kisfaludy Panzió Jelen voltak:

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 27-én órai kezdettel megtartott testületi ülésén.

Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 27-én órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 15./2018. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. szeptember 27-én 17.00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/2011. 98/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv

Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. augusztus 1-jén 8.00

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének 13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 12-én de. 10.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor Katalin képviselő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8. JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,

Részletesebben

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv a 2008. november 26-ai Kari Tanács üléséről (PTE ETK Pécs, Vörösmarty u. 4. Kari Tanácsterem) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Köszöntötte a Kari Tanács ülésen megjelenteket.

Részletesebben

Je~yzőkönvv. A mai rendkívüli képviselő-testületi ülésre telefonon történt értesítés alapján került sor, és délelőtt 8,00 órakor kezdődött.

Je~yzőkönvv. A mai rendkívüli képviselő-testületi ülésre telefonon történt értesítés alapján került sor, és délelőtt 8,00 órakor kezdődött. Je~yzőkönvv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. február 27-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Magyar Csilla polgármester

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1. Köszöntő és a napirendi pontok ismertetése, valamint elfogadása Előterjesztő: Fekete Csanád, DÖK elnök

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1. Köszöntő és a napirendi pontok ismertetése, valamint elfogadása Előterjesztő: Fekete Csanád, DÖK elnök JEGYZŐKÖNYV Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzat (2017/2. számú) Küldöttgyűlésének 2017. március 20-án 17:30 kezdettel tartott üléséről Helye: 1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 2731-R/2007-5. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. október 18-án megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSA Szám: 437-2/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Lesence Völgye Általános Iskola közös fenntartására létrejött Közoktatási Intézményfenntartó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 28-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. november 25-én (hétfő 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent: 1 Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 2016. január 6-án du. 17.00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 510-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA XV. Iktatószám: 262-10/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2017. június 29-én megtartott, n y í l t, s o r o

Részletesebben

8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat 2013. május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 31-én 16.30 órakor megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA VII. Iktatószám: 278-4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2018. február 28-án megtartott, nyílt,soros üléséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Móricgát Községi Önkormányzatok Társulása október 30-án órai kezdettel megtartott üléséről.

Készült: Jászszentlászló Móricgát Községi Önkormányzatok Társulása október 30-án órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Móricgát Községi Önkormányzatok Társulása 2013. október 30-án 14 00 órai kezdettel megtartott üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló Községháza tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 24-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/1/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 85-89. 1 TARTALOMJEGYZÉK OK: 85/2016.(IX.15.)

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 16/2012. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 21.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Az ülés napirendje: Jegyzőkönyve Jegyzői

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének 5/2014. Napirend: Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2014. május 13-án (kedden) de. 10.00 órai kezdettel megtartott társulási ülésének Jegyzőkönyve 1. Gondozási Központ Rózsafüzér

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1949-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: Hetes, Csombárd és Várda Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek 2017. június 28-án 17 órai kezdettel a Hetesi Közös Önkormányzati Hivatalban (7432 Hetes, Rákóczi u. 34.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket. Jegyzőkönyv Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat 2008. július 3-i ülésén, melyre a Megyeháza Rákóczi termében került sor. Jelen vannak: A testület tagjai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A REKTORI PÁLYÁZATOK VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK ÉS A REKTORJELÖLT MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZENÁTUSI ELJÁRÁSI RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A REKTORI PÁLYÁZATOK VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK ÉS A REKTORJELÖLT MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZENÁTUSI ELJÁRÁSI RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A REKTORI PÁLYÁZATOK VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK ÉS A REKTORJELÖLT MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZENÁTUSI ELJÁRÁSI RENDJE 2017. október 30. SZ-II/2017/2018. 1 A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a nemzeti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv

Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv Hárskút község Önkormányzata : 8442. Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/272-916 e-mail: harskutonkor@invitel.hu Jegyzőkönyv Készült Hárskút Község Önkormányzat képviselő-testületi ülésén, 2013. október 10-én,

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 1 Szám: 39-49/2010. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. október 28-án 18,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Készült a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. november 27-én 11 órakor tartott alkalmazotti értekezletén, mely az intézményvezetői pályázat Véleményező alkalmazotti értekezlete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. szeptember 23 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása. Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 7-én, 14:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részéről:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSA Szám: 645-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Lesence Völgye Általános Iskola közös fenntartására létrejött Közoktatási Intézményfenntartó

Részletesebben

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót. TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. október

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8. /2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 28-án (szerda) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15. napján de. 8.30 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt

Részletesebben

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

3./ A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2011. háromnegyed éves beszámolójának megtárgyalása

3./ A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2011. háromnegyed éves beszámolójának megtárgyalása 5. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2011. november 04.-én, 13.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak: Egyházas Gyula, Jakus Árpádné, Zsiga Tamás képviselők, Dukáné

Részletesebben