Arculati elemek. Elnökségi ülést tartottunk Környén május - II. évf. 5. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Arculati elemek. Elnökségi ülést tartottunk Környén. 2010. május - II. évf. 5. szám"

Átírás

1 . május - II. évf.. szám Elnökségi ülést tartottunk Környén A Vértes-Gerecse Közösség Elnöksége ülést tartott. május 6-án Környén. A LEADER-ben (IV. tengely) beérkezett pályázatok esetében a Központ is jóváhagyott célterületet, így szükség volt az Elnökség összehívására, hogy meghozzák döntésüket. A megjelenteket Schunder Tibor elnök köszöntötte. Elmondta, hogy az MVH Budapesti Központi Igazgatósága LEADER célterület esetén jóváhagyta a pályázatokat, így meg kell állapítani a minimum ponthatárt, mely az Elnökség feladata. A munkaszervezet januárban kezdte meg a pályázatok feldolgozását és ügyintézését, több esetben előzetes helyszíni szemléket is tartott. A veszprémi MVH Kirendeltség munkatársai is elvégezték a felügyeleti ügyintézést és ellenőrzést, ezt követően pedig az MVH budapesti központja is ellenőrizte a HACS munkáját. A jóváhagyott célterületek a következők: Vércse táborok, Klubhálózat, LEADER sporthelyszínek és Vércse kincsei nyomában. Az elnökségi ülésen készült jegyzőkönyvet és a ponthatárt továbbítottuk az Irányító Hatóságnak, akik már a kötelezettségvállalást is megtették, így a támogatási határozatok is postázásra kerülhetnek. A nyertes pályázóknak ezúton is gratulálunk. Arculati elemek A LEADER pályázatok esetében a kedvezményezetteknek a tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó rendelkezések értelmében, a meghívókban, plakátokon, kiadványokban, Cd-n, DVD-n, rendezvény helyén, stb. fel kell tüntetni a kötelező arculati elemeket, melyek a következők: - Európai Unio logoja, zászlója - LEADER logo - ÚMVP logo - és a Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap a vidéki területekbe beruházó Európa mondat. Az arculati elemek többféle nyomdai formátumban elérhetők a oldalon. Közgyűlés Értesítjük a Vértes-Gerecse Közösség tagjait, hogy. május 3-én délután 7 órakor közgyűlést tartunk Tarjánban, a Kultúrotthonban. A közgyűlésre szóló meghívót és az előterjesztéseket en és postán is megküldjük tagjaink részére. Kérjük, hogy aki teheti, jöjjön el, valamint akadályoztatása esetén meghatalmazással képviseltesse magát, illetve szervezetét. Köszönjük!

2 Vértes-Gerecse Közösség - HÍRLEVÉL -. május. Mi újság a LEADER pályázatokkal? Jó hírrel szolgálhatunk a LEADER pályázatot benyújtóknak, ugyanis a VértesGerecse Közösség valamennyi pályázata immár Budapesten, igazgatói felülvizsgálaton van, ami azt jelenti, hogy sikeresen lezárult a munkaszervezet által végzett pályázatkezelés, valamennyi pályázat hiánypótlása beérkezett és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Veszprém Megyei Kirendeltsége is jóváhagyta az ügyiratok kezelését. célterület esetében már az igazgatói és irányító hatósági jóváhagyás is történt, így a LEADER Klubhálózat, Vércse kincsei nyomában, LEADER sporthelyszínek fejlesztése és kialakítása valamint a Vércse táborok esetében a. május 6-án Környei Polgármesteri Hivatalban megrendezésre került Elnökségi ülésen döntés született, melynek értelmében a fenti táblázat adatai szerint alakulnak a támogatott pályázatok és lekötött források. Reményeink szerint az elnökség következő ülésén már döntést hozhat valamennyi célterület esetében, így a támogatási határozatok kézhezvételére sem kell már sokat várni. Emlékeztetőül néhány adat: A Vértes-Gerecse Közösség területén 9. október. és november 6. között volt lehetőség pályázatot benyújtani LEADER célterületre. Mint azt már novemberi számunkban hírül adtuk, összesen 37 pályázat érkezett be a munkaszervezethez.

3 Vértes-Gerecse Közösség - HÍRLEVÉL -. május 3. Statisztikai adatok a beérkezett kérelmekről A támogatási kérelmek száma, és a támogatás nagysága kistérségenként valamennyi intézkedés vonatkozásában ÚMVP LEADER valamennyi célterület Kistérség Bicskei Móri Oroszlányi Tatai Tatabányai Székesfehérvári HACS-ban érintett település Kérelmet benyújtó település száma 6 3 A településekről összesen beérkezett kérelmek száma 9 9 Igényelt támogatás nagysága (~eft) ÚMVP LEADER valamennyi célterület pályázatok száma Kistérség Civil Vállalkozó Önkormányzat Bicskei Móri Oroszlányi Tatai Tatabányai 7 Székesfehérvári Összesen: Megítélhető támogatás nagysága (~eft) ÚMVP LEADER valamennyi célterület Település Támogatható kérelmek száma Igényelt támogatás nagyság Település Támogatható kérelmek száma Igényelt támogatás nagysága Baj Pátka Bodmér Pusztavám Bokod Sárkeresztes Csákberény Söréd Csákvár 89 7 Szákszend 7 9 Csókakő Szár Dad Szárliget Dunaalmás 6 97 Szomód Dunaszentmiklós Szomor 6 Gánt Tardos 99 Gyermely Tarján Héreg Újbarok Kecskéd Várgesztes Kocs 6 Vértesboglár Kömlőd Vértessomló Környe Vértestolna Magyaralmás Vértesszőlős 7 3 Naszály 3 9 Zámoly Neszmély

4 Vértes-Gerecse Közösség - HÍRLEVÉL -. május. A vidékfejlesztési források felhasználásának eddigi alakulása a Vértes-Gerecse közösség területén Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes intézkedéseire 8. végén nyújthattak be támogatási kérelmet a fejleszteni szándékozó civilek, vállalkozók és önkormányzatok. Jogcím Falumegújítás és fejlesztése Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése Turisztikai tevékenységek ösztönzése Vidéki örökség megőr zése Helyi Vidékfejlesztési Stratégiában elkülönített forrás Lekötésre került összeg Maradvány Lekötésre került a forrást tekintve 9. évben % Maradvány a forrást tekintve % eft eft eft Összesen A Vércse Gyümölcsei: azaz megvalósult fejlesztések a Vértes-Gerecse területén Játszótér- és parképítés Csókakőn Csókakő Község Önkormányzata 8-ban nyújtott be támogatási kérelmet a Falumegújítás és fejlesztés jogcímre a Vértes-Gerecse akciócsoport helyi vidékfejlesztési stratégiájának keretében, mely fejlesztési elképzelés támogatásra talált, így a Játszótér- és parképítés Csókakőn elnevezésű beruházásra ,- Ft támogatást kaptak.

5 Vértes-Gerecse Közösség - HÍRLEVÉL -. május. Tájékoztató az ÚMVP/EMVA támogatások esetében végrehajtható helyszíni vizsgálatokról Jelen tájékoztatót a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársai állították össze annak érdekében, hogy az ügyfelek helyszíni vizsgálatokra való felkészülését és a vizsgálatok zökkenőmentes lebonyolítását segítve röviden összefoglalja az EMVA és az ÚMVP keretében igénybe vehető támogatások odaítélésével és kifizetésével kapcsolatos helyszíni vizsgálatok típusait és azok legfőbb jellemzőit. A helyszíni vizsgálatok célja, hogy az MVH bizonyosságot szerezzen: - az ügyfél támogatásra való jogosultságáról - a projekttel, annak megvalósításával és a működtetésével kapcsolatos hatályos jogszabályokban, közleményekben megfogalmazott feltételek és célok megvalósulásáról - a támogatási kérelmekben vállalt, támogatási határozatban foglaltak teljesítéséről - a kérelemben benyújtott adatok valóságtartalmáról - a kedvezményezett javára végrehajtott kifizetések igazolhatóak-e a támogatott műveleteket végrehajtó kedvezményezettek birtokában lévő számviteli vagy egyéb dokumentumokkal - a közpénzből finanszírozott műveleteket a közösségi szabályoknak és szakpolitikáknak, különösen a közbeszerzési szabályoknak és a nemzeti jogszabályok által vagy a vidékfejlesztési programban előírt vonatkozó kötelező előírásoknak megfelelően hajtották-e végre - más, egyidejű vagy korábbi közpénzekből történő/történt támogatással érintett projekttől való elkülönítés a kettős finanszírozás kizárásának biztosítására. A helyszíni vizsgálatoknak 3 fő típusa van: - előzetes helyszíni szemle: mely elsődlegesen a támogatott művelet, befektetési terület megtekintésére, a látottak rögzítésére, a beruházás megvalósulásának igazolására irányul, de a beazonosításhoz tartozó dokumentumok és az elszámolásokat bizonyító eredeti bizonylatok szúrópróbaszerű vizsgálatából is állhat - helyszíni ellenőrzés: teljes körű, tehát minden kérelmet érint, az adott projekttel összefüggő részletre kiterjedő tételes vizsgálatot jelent, a helyszíni ellenőrzések a kedvezményezettnek a látogatás alkalmával ellenőrizhető valamennyi kötelezettségvállalására és kötelezettségére, valamint az ezeket alátámasztó, bizonyító erejű dokumentumok vizsgálatára kiterjednek - utólagos ellenőrzés: kizárólag beruházás jellegű támogatásoknál, a működtetés alatt meg kell győződni arról, hogy a kedvezményezett ténylegesen végrehajtotta-e a kifizetéseket, hogy ugyanazon befektetést nem finanszírozták szabálytalan módon különböző nemzeti vagy közösségi forrásokból, illetve hogy a közösségi céloknak megfelelően és rendeltetésszerűen működteti a beruházást Jelen tájékoztató nem teljes körű, ezért aki a témában érintett, látogasson el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapjára, és ott olvashatja a részletes tájékoztatót a helyszíni vizsgálatokról. forrás: Nyári akciós szálláslehetőség a Fecskepalotában! Néhány rövidebb üdülési időszakot kínálunk a 3 fős csoportokat befogadó Fecskepalotában, az alábbi időpontokban:. május 7. csütörtök órától május 3. vasárnap óráig. A 3 éjszakára fizetendő összeg 6 Ft, amely magában foglal kemencés sütést péntek délelőtt, játékos mozgásfejlesztést péntek délután és lovas kocsis kirándulást szombat vagy vasárnap tetszőlegesen választott időpontban.. június. péntek órától június 6. vasárnap óráig. A éjszakára fizetendő összeg 8 Ft, amely magában foglal kemencés sütést péntek délelőtt, játékos mozgásfejlesztést péntek délután és lovas kocsis kirándulást szombat vagy vasárnap tetszőlegesen választott időpontban.. szeptember. csütörtök órától szeptember. vasárnap óráig. A 3 éjszakára fizetendő összeg 6 Ft, amely magában foglal kemencés sütést péntek délelőtt, játékos mozgásfejlesztést péntek délután és lovas kocsis kirándulást szombat vagy vasárnap tetszőlegesen választott időpontban. Érdeklődni, jelentkezni lehet: fecskepalota@fecskepalota.hu, /3-, /8-69.

6 Vértes-Gerecse Közösség - HÍRLEVÉL -. május 6. Bemutatkozik Csókakő Magyarország közel 3 települése között az 3 lakosú Csókakő a kisebbek közé tartozik, azonban gazdag történelmi múltját bizonyító középkori vára, környékének varázslatos természeti szépsége, az itt termő finom borok mindig sok látogatót vonzanak ide. Várunkat a Csák nemzetség építette, majd tulajdonosa volt több királyunk, a Rozgonyi család, Báthoryak, Kanizsaiak, Nádasdyak a törökök, Hochburgok, Lambergek. Az itt élő emberek egy része több év óta a mezőgazdaságból, bortermelésből él. A csókakőiek büszkén vállalják, hogy a száraz karakteres borok közül a térségben terem a legjobb minőségű. A folyamatosan épülő, szépülő Csókakő lakói mindig hagyományos vendégszeretettel várnak minden idelátogató vendéget. A Vértes-Gerecse Közösség tagjai a településről a Csókakői Várbarátok Társasága. Vértesi Paripa Parádé a Móri Borvidéken! Május. Mór Hétkúti Lovaspark Május. Csókakő Jordán Parkerdő Május 3. Pusztavám

7 Vértes-Gerecse Közösség - HÍRLEVÉL -. május 7. Klímabarát otthon Pályázati felhívás - Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Energiahatékonysági Alprogram Leadási határidő:. október 3. Jelen támogatás célja elsődlegesen a klímavédelem. Az éghajlatváltozás növekvő kockázata miatt a környezetvédelmi beavatkozások egyik legalapvetőbb formája a fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gazok kibocsátásának csökkentese. Ez nemzetközi kötelezettség számunkra, ami egyúttal nemzeti érdek érvényesítését is jelenti. A hagyományos építésű házak elavult fűtés-, melegvíz- es energiaellátó rendszerei továbbá a gyenge minőségi szigetelés óriási energiaveszteséget es ezáltal többlet széndioxid kibocsátást okoznak. Az energiatakarékosság fokozását es az üvegházhatású gáz kibocsátást csökkentését szolgáló épületenergetikai korszerűsítéseket célzó beruházások megvalósítása költséges, és emiatt gyakran kivitelezhetetlen magánemberek számára megfelelő állami támogatás nélkül. Fontos ugyanakkor, hogy ezek a korszerűsítések komplex formában valósuljanak meg, egyszerre több beavatkozási területen javítva növeljék az energiahatékonyságot, és fajlagosan a lehető legmagasabb széndioxid-kibocsátás csökkentést eredményezzen. Ezért a Zöld Beruházási Rendszer keretében az Energiahatékonysági Alprogram lehetőséget nyújt a lakosság számára, hogy lakóépületeik felújításával hozzájáruljanak az ország. klímavédelmi céljaihoz, egyszersmind csökkentsék energiafogyasztásukat és a belőle eredő kiadásaikat. További információkért keressék fel a honlapot. Nem termelő mezőgazdasági beruházásokra kiírt támogatások júniusban Idén újra be lehet nyújtani támogatási kérelmet nem termelő mezőgazdasági beruházásokra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) keretében. A tavalyi évhez hasonlóan -ben is kizárólag elektronikus úton fogadja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a kérelmeket június elseje és július 6-a között. A tavalyi évben 66 darab kérelem érkezett a meghirdetett célprogramokra, ebből 3-et visszavontak a gazdálkodók. A legtöbb kérelem a természetes alapanyagú madárvédelmi berendezések célprogramra érkezett. A támogatás összes célprogramjára rendelkezésre álló kifizethető forrás több, mint 3, millió eurónak megfelelő forintösszeg. Támogatási kérelmet a következő beruházásokra lehet benyújtani: mezővédő fásítás, sövénytelepítés, természetvédelmi és környezetvédelmi célú gyeptelepítés, rovarteleltető bakhát létesítése. Eszközbeszerzésre két jogcímen igényelhető a támogatás: természetes alapú kerítés és madárvédelmi berendezés létesítése. Az intézkedés célja, hogy a Natura területeken illetve az EMVA AKG (agrár-környezetgazdálkodás) programba bevont területeken gazdálkodók olyan beruházásokat valósítsanak meg, amelyekkel növelik az általuk használt terület természeti értékét, elősegítik a biodiverzitás fejlesztését, és elősegítik az Agrár-környezetgazdálkodási és a Natura támogatás feltételeinek betartását. Az elektronikusan benyújtott kérelem mellékleteit papír alapon kell benyújtani a kérelmező székhelye vagy lakóhelye szerinti területileg illetékes megyei MVH kirendeltséghez, hivatkozva a benyújtott támogatási kérelmen szereplő iktatószámra. Kifizetési kérelem benyújtására minden évben az egységes kérelemmel együtt van lehetőség, illetve eszközbeszerzések esetén minden évben október. és 3-e között is. A támogatás igénylésének részletes feltételeit a 33/8 (III.7) FVM rendelet tartalmazza. Kistérségi Kulturális Kerekasztal találkozó A további együttműködés lehetőségeiről tanácskoztak a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Kerekasztalának tagjai a közelmúltban Szomor település Parókia épületében. A tatabányai kistérség kilenc településének közművelődési szakemberei megismerkedtek a vendéglátó intézmény szakmai tevékenységével, továbbá meghatározták a szervezet számára az elkövetkezendő időszak feladatait. A találkozón Szomor község polgármestere, Nagy György bemutatta a település történelmét, a környező táj nyújtotta fő nevezettességeket, valamint beszámolt a közösség összetartó erejének köszönhető főbb hagyományőrző kulturális rendezvényekről. A találkozó fő célja volt a fejlesztési irányelveken alapuló jövőbeli elképzelések megvitatása, az aktuális pályázati lehetőségek megvalósításának lehetőségei. A találkozón a kistérségek közötti összefogásról, együttműködésről, a közös programlehetőségekről, a tapasztalatok cseréjéről és a kapcsolatépítési lehetőségekről is folytak egyeztetések. A tatabányai és a tata kistérség kulturális szakemberei fontosnak tartották az esetleges közös programlehetőségek feltérképezését. A kulturális szakemberek tájékoztatást kaptak a Tatabányai Kistérségen belüli mozgókönyvtári feladatellátásáról, az új vonalkód leolvasók településeken történő üzembe helyezéséről, a könyvállomány adatbázisba történő feldolgozásának ütemezéséről. A kistérségek könyvtárainak népszerűsítése című nyertes pályázat eredményeként, 3 darab szórólapot tudnak biztosítani a kilenc kistérségi település könyvtárának népszerűsítésére. A kerekasztal tagjai megállapodtak abban, hogy a soron következő találkozó szeptemberben Vértesszőlősön lesz. forrás:

8 Vértes-Gerecse Közösség - HÍRLEVÉL -. május 8. Nemzeti Vágta Ötnapos, országos rendezvénnyé nőtte ki magát a Nemzeti Vágta, melyre június -6. között kerül sor a fővárosban. A vidéki előfutamok száma idén tizenháromra bővült, amihez az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) támogatása is hozzájárult. Keressék sátrainkat a vidéki előfutamok helyszínein! Az idei vidéki előfutamok sora a Baján megrendezett Bácskai, illetve a Bükkösdi Vágtával vette kezdetét az április --i hétvégén, majd ezt követően, május elsején került sor a Sarkadi Vágtára, május második napján pedig a Nyírségi Vágtára. Május 8-án a Bácsalmási Vágtán, május 9-én pedig a rádpusztai Balatoni Vágtán ismerhették meg az érdeklődők az ország két, egészen eltérő tájának jellegzetességeit, miközben újabb lovas élményekkel gazdagodtak. A lovas megmérettetés következő állomásaira, a Kisalföld Vágtára május -én Győr- Gyirmóton, a május 3-i Festetics Futamra pedig Gyenesdiáson várják a lovassport iránt érdeklődőket. Mátranovákon május -én sorakoznak fel a versenyzők, ekkor kerül ugyanis sor a Palóc Vágtára. A május 6-ra tervezett, de a rossz időjárás miatt elmaradt nagycenki Széchenyi futam május -én rajtol el, míg a Kocséri Vágta új időpontját május 3-ra tűzték ki a szervezők. Bikalon május 9-én lesz előfutam, ám a szirmabesenyői Északi Vágta sajnálatos módon miatt elmarad. A Nemzeti Vágta egyik legfontosabb célja, hogy hidakat építsen az egyes települések, azok lakói, illetve a magyar vidék és a főváros között. Az országos sikerhez az út a helyi összefogással kezdődik fogalmazott dr. Tamás István. A Nemzeti Vágta elnöke szerint számos településen az - uniós vidékfejlesztési irányelvek által is szorgalmazott - önerős értékteremtés modelljévé vált a Vágtára való felkészülés: az előkészületek Virágos Magyarországért verseny A Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny szervezőbizottsága úgy döntött, hogy. május 3-én (héftő), éjféligmeghosszabbítja a jelentkezés határidejét. A megmérettetésre csak interneten lehet jelentkezni a Virágos Magyarországért Mozgalom hivatalos weboldalán lehet, ahol többek között megtekinthetők a Versenyfelhívás és a Jelentkezési feltételek, valamint a zsűrizési szempontok is. A Virágos Magyarországért versenyen belül minden évben kiemelt témákat hirdetnek meg a szervezők. -ben a település főterének rendezettsége, növényekkel való díszítése, az épített környezettel való harmóniája kerül a középpontba. A települések bírálatát július és augusztus hónapban szakemberekből álló zsűri végzi. Az a falu, illetve város képviselheti -ben Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében (Entente Florale Europe), mely település idén a legkimagaslóbb eredményt éri el. A verseny szervezéséhez a Magyar Turizmus Zrt. biztosítja a működési hátteret. Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, a Virágos Magyarországért verseny célkitűzései összhangban vannak a turizmus célkitűzéseivel; sőt, egyre nagyobb jelentőséget kapnak, hiszen az igényes környezet a versenyképesség alapja. során az önkormányzatok, a helyi sportolók és a legkülönbözőbb társadalmi szervezetek közös munkájához gyakran csatlakoznak helyi vállalkozások is szponzorként. A Vágta nem klasszikus értelemben vett lóverseny tette hozzá Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató. Szabályai egyediek, újdonságként profi zsokék és a magas hendikep számú telivérek eleve nem vehetnek részt a versenyen, így biztosítva az esélyegyenlőséget, a vidám és nemes versengést. A Nemzeti Vágta egyben a magyarság határokon átívelő, hagyományőrző fesztiválja is: az elmúlt években kilenc határon túli település nevezett Erdélyből, Felvidékről, a Vajdaságból és Burgenlandból. Idén először az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) is támogatja a Nemzeti Vágtát, ennek is köszönhető, hogy jelentősen kibővült az előfutamok száma. A vidéki vágták helyszínein felállított sátrakban a Helyi Vidékfejlesztési Irodák (HVI) munkatársai többek között tájékoztatják az érdeklődőket a III. és IV. tengelyes kifizetésekről, tájékoztató anyagokat osztanak a Programról, továbbá az érdeklődők a helyi turisztikai kínálattal is megismerkedhetnek standjainkon. forrás: A verseny fontos összekötő kapocs Európával mutatott rá Kunczené Fellegi Katalin, a verseny fővédnöke és egyben Magyarország képviselője a európai országot átfogó Európai Virágosítási és Tájépítészeti Társaságban, amely az Európai Virágos Városok és Falvak versenyét szervezi már 97 óta. Az elmúlt két évtized alatt negyven magyar település vett részt az európai versenyben igen szép eredménnyel: arany, ezüst, bronz és európai érmet nyertek el a hazai települések. Tavaly Sopron és Lipót érdemelte ki e megtisztelő címet. A Virágos Magyarországért verseny immár több mint egy évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenyének számít. A verseny megszervezését a minisztériumok, a szakmai és civil szervezetek összefogása teszi lehetővé. A Virágos Magyarországért támogatói sorában a kezdetektől szerepel az Önkormányzati Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség, a Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány és még számos más civil szervezet. forrás: Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség - Tata, Erzsébet kir. tér

PDF created with pdffactory Pro trial version www.pdffactory.com

PDF created with pdffactory Pro trial version www.pdffactory.com Az Oroszlányi kistérség lakossági fórumai További információ Bokod: (Hősök tere 6.) Dad: Faluház (Fő utca 91.) Kömlőd: (Komáromi utca 16.) Kecskéd: (Fő út 1.) Szákszend: Faluház (Száki u. 89.) 2008. február

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. évi közhasznúsági jelentés KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRŐL Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. www.vercse.hu 1 8 6 1 7 4 1 2 9 4 9 9 5 2 9 1 1 Statisztikai számjel

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24.

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére előzetes tájékoztatás a 2012. május hó 24-i ülés 1. napirendi pontjához

Részletesebben

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves hírlevél olvasónknak!

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves hírlevél olvasónknak! 2013. december V. évf. 12. szám ünnepi kiadás Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves hírlevél olvasónknak! Egyesületi hírek Döntés a 2013-ban benyújtott

Részletesebben

Postázási cím és név:

Postázási cím és név: 2009. november 17-én a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület ünnepélyes keretek között köszöntötte a kisapostagi Bárka Vendéglőben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely 4 intézkedésének

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Bábolna 2013. december 10.

Bábolna 2013. december 10. Bábolna 2013. december 10. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 (uniós tervezési időszakhoz igazodva) tengelyek (I., II., III., és IV. LEADER) LEADER Helyi Akciócsoportok kiemelt feladata:

Részletesebben

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Gyakran felmerülő kérdések és válaszok

Gyakran felmerülő kérdések és válaszok Gyakran felmerülő kérdések és válaszok A beérkezett kérdésekre adott válaszok a 122/2009 (IX.17.) FVM rendelet (az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2014/07. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

November 16-ig adhatók be a LEADER pályázatok

November 16-ig adhatók be a LEADER pályázatok November 16-ig adhatók be a LEADER pályázatok Megjelent a 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Beszámoló JKHK Egyesülete 2012 évi tevékenységéről

Beszámoló JKHK Egyesülete 2012 évi tevékenységéről Beszámoló JKHK Egyesülete 2012 évi tevékenységéről 5130 Jászapáti, Tompa Mihály utca 2. A munkatervben meghatározott feladatok ellátása 2009. október 1-étől két részre oszlik. Az IH által megadott munkaterv

Részletesebben

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan Hírlevél Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan 2458 Kulcs, Rákóczi u. 139. tel.:25/252-752 email:info@mezofoldihid.hu www.mezofoldihid.hu Ezúton felhívjuk

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Fűtési rendszer korszerűsítésének támogatása alprogram

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Fűtési rendszer korszerűsítésének támogatása alprogram PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Otthon Melege Program Fűtési rendszer korszerűsítésének támogatása alprogram Pályázat kódszáma: ZFR-KAZ/2017 2017. március 09. 1. A pályázati konstrukció tárgya, célja A lakások elavult

Részletesebben

2015 ÁPRILISI HÍRLEVÉL

2015 ÁPRILISI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 ÁPRILISI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

Hírlevél 2012. július-augusztus

Hírlevél 2012. július-augusztus Hírlevél 2012. július-augusztus ÚMVP III. tengely mikrovállalkozások fejlesztése aktuálitások 1.o ÚMVP III. tengely Falumegújítás és fejlesztés 3.kör 2.o ÚMVP IV. tengely LEADER újbóli megnyitása 3.o Megjelentek

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai Nagy Attila Főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Agrár-vidékfejlesztésért felelős Államtitkárság Miniszterelnökség

Részletesebben

Pázmánd Községi Önk.

Pázmánd Községi Önk. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program januárban beadott pályázatainak elbírálása megtörtént, a Velencei-tó LEADER Helyi Akciócsoport területén a 21 beadott pályázatból 12 pályázat felelt meg a formai,

Részletesebben

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton 2013. november 25. és 2013. december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton 2013. november 25. és 2013. december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához 2. évfolyam 18. szám 2013. november 18. Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó

Részletesebben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Balogh Nóra vezető tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. június 22. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Otthon Melege Program Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram Pályázat kódszáma: ZFR-TH/15 2015. február 23. 1. A pályázati

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2015/09. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2014/08. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott.

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott. TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG A MONITROING BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A 2007-2013 KÖZÖTTI VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2012. JANUÁR 1-31. I. tengely 111.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum:

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2013.05.30. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére tájékoztatás a 2013. május hó 30-i ülés 1. napirendi pontjához az 54/2011.

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

2014-ben a verseny megújul, változnak a településkategóriák a települések lélekszámától

2014-ben a verseny megújul, változnak a településkategóriák a települések lélekszámától Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 1_,::._H számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a 2014. évi "Virágos Magyarországért" országos környezetszépítő

Részletesebben

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár A vidékfejlesztés aktuális közpolitikai és szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár Paradigmaváltás Vidékfejlesztési Minisztérium: - Agrárium - Vidékfejlesztés - Környezetvédelem

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

PÁLYÁZAT BEADÁSÁNAK MENETE

PÁLYÁZAT BEADÁSÁNAK MENETE ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM IV. TENGELY (LEADER) PÁLYÁZAT BEADÁSÁNAK MENETE A pályázatokat 2011. szeptember 30. és október 31. között elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül a Mezőgazdasági

Részletesebben

AZ EGYSZERŰSÍTÉS FŐ IRÁNYAI

AZ EGYSZERŰSÍTÉS FŐ IRÁNYAI LEADER (TK3) AZ EGYSZERŰSÍTÉS FŐ IRÁNYAI Korábbi célterületek helyett HVS LEADER része (LEADER terv) szerinti kritériumok. Helyi döntési kompetencia erősítése: HBB dönt a projektek támogatásáról, MVH csak

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2015/04. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

VÉRTES-GERECSE HELYI KÖZÖSSÉG (ELŐZETESEN ELISMERT VIDÉKFEJLESZTÉSI AKCIÓCSOPORT) TERVEZÉST KOORDINÁLÓ CSOPORTJA

VÉRTES-GERECSE HELYI KÖZÖSSÉG (ELŐZETESEN ELISMERT VIDÉKFEJLESZTÉSI AKCIÓCSOPORT) TERVEZÉST KOORDINÁLÓ CSOPORTJA VÉRTES-GERECSE HELYI KÖZÖSSÉG (ELŐZETESEN ELISMERT VIDÉKFEJLESZTÉSI AKCIÓCSOPORT) TERVEZÉST KOORDINÁLÓ CSOPORTJA KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2008. január 17. 1 A Vértes-Gerecse előzetesen elismert vidékfejlesztési

Részletesebben

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye A 135/2008 (X. 18.), 136/2008 (X. 18.), 160/2009 (XI. 19.) és a 138/2008 (X. 18.) FVM rendeletek keretében benyújtott támogatások minimum ponthatáráról

Részletesebben

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA monitoring adatszolgáltatással kapcsolatosan

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA monitoring adatszolgáltatással kapcsolatosan Hírlevél Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA monitoring adatszolgáltatással kapcsolatosan 2458 Kulcs, Rákóczi u. 139. tel.:25/252-752 email:info@mezofoldihid.hu www.mezofoldihid.hu LEADER

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Turisztikai tevékenységek ösztönzése 2007-2013 között négy alkalommal

Részletesebben

Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete

Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 között A magyarországi vidékfejlesztési program, amelyet az Európai

Részletesebben

Maros-völgyi LEADER Egyesület Praktikus tanácsok LEADER pályázatokhoz

Maros-völgyi LEADER Egyesület Praktikus tanácsok LEADER pályázatokhoz Maros-völgyi LEADER Egyesület Praktikus tanácsok LEADER pályázatokhoz Makó, Korona Üzleti és Szolgáltató Központ Széchenyi tér 10. www.marosvolgy.hu 06/62-510-264 - Elektronikus benyújtás - Nincs papír

Részletesebben

A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban

A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató NAKVI Tanyák és aprófalvak Magyarországon Budapest, 2014. 12. 16. Amiről szó lesz 1. A NAKVI feladatairól 2. Tanyafejlesztési

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 1. Napirendi pont előterjesztése Dátum:

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 1. Napirendi pont előterjesztése Dátum: KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 1. Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2014.05.30. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére tájékoztatás az 1. napirendi ponthoz az 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet

Részletesebben

Szervezetünk a Gerecse Natúrpark tagja. Írta: tea április 17. szerda, 06:06

Szervezetünk a Gerecse Natúrpark tagja. Írta: tea április 17. szerda, 06:06 Felismerve, hogy a Gerecse tágabb térségében fellelhető számos természeti és építészeti-kulturális érték, hagyomány megőrzéséhez, fenntartható fejlesztéséhez olyan térségi szintű, járásokon is átívelő,

Részletesebben

Kom-Eg megye

Kom-Eg megye Engedélyezési terv beadásának tervezett Kivitelezés megkezdés Kivitelezés befejezés Kontakt személy Járás Település Nyertes pályázó Közintézményi IH Üzleti IH Lakossági IH határideje tervezett határideje

Részletesebben

Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum

Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum Kimle, 2014.12.15. 12 15 A Miniszterelnökséget vezető miniszter 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési i Alapból finanszírozott egyes

Részletesebben

Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület 4100 Berettyóújfalu, Kossuth utca 25. Tájékoztató

Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület 4100 Berettyóújfalu, Kossuth utca 25. Tájékoztató Tájékoztató A Vidékfejlesztési Minisztérium, mint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága (IH) a Bihar

Részletesebben

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 22. szám október 21.

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 22. szám október 21. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL II. évfolyam 22. szám 2008. október 21. Tartalomjegyzék Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása (ÚMVP)... 2 A turisztikai

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Előterjesztés. A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A Duna-Vértes Köze Regionális

Részletesebben

Melegedőhelyek Komárom-Esztergom megyében

Melegedőhelyek Komárom-Esztergom megyében helyek Komárom-Esztergom megyében Vértestolna Polgármesteri Hivatal Vértestolna, Petőfi u. 82. ESZI Szent Erzsébet Központ hajléktalanszálló Tatabánya, Tatabánya Hegy utca 20. Csém melegedőhely Csém, Béke

Részletesebben

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10.

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2010. ÉVRŐL Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. www.vercse.hu 1 1 8 6 1 7 4 1 2 9 4 9 9 5 2 9 1 1 Statisztikai számjel 1 7 0 7 Cégjegyzék szám Vértes-Gerecse

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

LEADER pályázatok, projekt adatlapok bírálata

LEADER pályázatok, projekt adatlapok bírálata LEADER pályázatok, projekt adatlapok bírálata Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM. LEADER nyertes pályázók kötelezettségei VÁSÁROSNAMÉNY 2012.

TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM. LEADER nyertes pályázók kötelezettségei VÁSÁROSNAMÉNY 2012. TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM LEADER nyertes pályázók kötelezettségei VÁSÁROSNAMÉNY 2012. Az ügyfél kötelezettségei, ellenőrzések Az MVH a pályázatokat adminisztratív úton teljes körűen ellenőrzi, és jogosult helyszíni

Részletesebben

HÍRLEVÉL/2014/2 MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk a Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület nevében CÍMŰ RENDEZVÉNYÜNKRE HELYSZÍN:

HÍRLEVÉL/2014/2 MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk a Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület nevében CÍMŰ RENDEZVÉNYÜNKRE HELYSZÍN: MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk a Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület nevében 2014. MÁRCIUS 11-ÉN, KEDDEN 17.30-KOR TARTANDÓ LEADER ÜNNEP A VELENCEI-TÓNÁL, PARTNER TALÁLKOZÓ CÍMŰ RENDEZVÉNYÜNKRE

Részletesebben

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

2014. év. Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport ELNÖKSÉGI ÉVES BESZÁMOLÓ. Kelt: 2015. május J8.

2014. év. Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport ELNÖKSÉGI ÉVES BESZÁMOLÓ. Kelt: 2015. május J8. !'i"'ló -!'taju J\U'J.:l'TII-lI.!UI~ LrA l:lllulclóc5pht. - -,. - - -..". ~0 1 5 M' J 2B IktaIÓSÜDIl A. l{f r ~ S-9-';1hDIS EI6Irz

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03.

Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03. Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 2016.február 03. A 2007 2013 as időszak eredményei: Közel 260 db nyertes pályázat, melynek támogatási összege több mint 6 millió euró! Támogatási döntéssel lekötött

Részletesebben

KIVONAT. Letöltés. Letöltés

KIVONAT. Letöltés. Letöltés Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28

MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28 MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28 Ön a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hírlevelének 59. számát olvassa. Hírlevelünkben az elmúlt hét legfontosabb agrártámogatásokhoz kapcsolódó információit

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E L N Ö K E VI. /2013 E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy,

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják

Részletesebben

Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL

Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL A Borsod-Torna-Gömör Egyesület ingyenes kiadványa IX. évfolyam/1. szám, 2018. január JANUÁRI HÍREK Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2018. PÁLYÁZATI

Részletesebben

HÍRLEVÉL. valamint a. A két jogcímhez az alábbi formanyomtatványokon lehet támogatási kérelmet benyújtani:

HÍRLEVÉL. valamint a. A két jogcímhez az alábbi formanyomtatványokon lehet támogatási kérelmet benyújtani: Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport

Részletesebben

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000 Célterület azonosítója: 1 019 230 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program

Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben Baksa Tamás térségfejlesztési referens Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztéséért Felelős Államtitkárság

Részletesebben

Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP )

Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP ) Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP1-2.1.1-2.1.2-17) A Felhívás célja az agrár-, erdő-, és élelmiszergazdaság szereplői számára

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2015/01. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye a 93/2007. (VII. 29.) FVM rendelet, valamint a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján elkészült a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálatáról,

Részletesebben

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Arnóczi Rozália tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály 2011. február 16. Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról A főbb probléma

Részletesebben

Tatabánya Szent Borbála Kórház. Tatabánya 1. oldal / 104

Tatabánya Szent Borbála Kórház. Tatabánya 1. oldal / 104 Tatabánya Szent Borbála Kórház megye - Szak Progressz Település név makó Szakmanév Intézet név ivitási Szakmai szervezeti egység d 10 4105 Oroszlányi Bokod 2225 01 Belgyógyászat Tatabánya, Szt. Borbála

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Nagykunságért Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Nagykunságért Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Nagykunságért Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése: Térségi vállalkozások eszközfejlesztésének

Részletesebben

A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában

A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában 2007-2013 A mezőgazdaság és az erdészet versenyképességének javítása A környezet és a vidék minőségének javítása a termőföld-hasznosítás támogatása

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2009. ÉVRŐL Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. www.vercse.hu 1 1 8 6 1 7 4 1 2 9 4 9 9 5 2 9 1 1 Statisztikai számjel 1 7 0 7 Cégjegyzék szám Vértes-Gerecse

Részletesebben

Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL

Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL Borsod-Torna-Gömör Egyesület HÍRLEVÉL A Borsod-Torna-Gömör Egyesület ingyenes kiadványa VIII. évfolyam/10. szám, 2017. október OKTÓBERI HÍREK Újabb ügyfélbarát módosítások a Vidékfejlesztési Program pályázati

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 003 750 Helyi Akciócsoport: Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: LEADER sporthelyszínek fejlesztése

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program

Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program Indul a támogatott szaktanácsadás Nagy Attila főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Agrárminisztérium Vidékfejlesztésért felelős Államtitkárság Támogatási kérelmek - statisztika

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogram. Pályázat kódszáma: ZFR-KONVEKTOR/2017.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogram. Pályázat kódszáma: ZFR-KONVEKTOR/2017. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Otthon Melege Program Földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogram Pályázat kódszáma: ZFR-KONVEKTOR/2017. 2017. augusztus 21. Frissítve: 2017. szeptember 05. 1. A pályázati

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM

TÁJÉKOZTATÓ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM TÁJÉKOZTATÓ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM III. TENGELY VIDÉKI ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSE 2012. Támogatás tárgya 103/2012. (x. 1.) Helyi/országos védelem alatt álló építmény, építményrész (1.célterület)

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatásokra

TÁJÉKOZTATÓ az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatásokra TÁJÉKOZTATÓ Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatásokra benyújtott kérelmek folyamatba épített helyszíni

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM 2019. MÁJUS 15. Előadó: Bugyik Andrea HELYI AKCIÓCSOPORT (HACS) BEMUTATÁSA Név: Karcag Városért Helyi Közösség Megalakulás: 2016. év Forma: konzorcium Tagság: 18

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 58/2012. (V. 24.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó

Részletesebben

Érvényes: december 9-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Érvényes: december 9-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 03 Ács, Árpád u., 5.35, 12.15, 14.40 03 Ács, vá., 14.40 03 Ács, Zöldfa u., 14.40 02 Ajka, aut. áll. 16.15 03 Almásfüzítő, vá., 5.35, 12.15, 14.40 07 Almásfüzítő, vá., 4.40, 5.32, 6.25, 6.50 N 8.50, 9.45

Részletesebben

Érvényes: április 19-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Érvényes: április 19-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 03 Ács, Árpád u., 5.35, 12.15, 14.40 03 Ács, vá., 14.40 03 Ács, Zöldfa u., 14.40 02 Ajka, aut. áll. 16.15 03 Almásfüzítő, vá., 5.35, 12.15, 14.40 07 Almásfüzítő, vá., 4.40, 5.32, 6.25, 6.50 N 8.50, 9.45

Részletesebben