Jogszabály- és szabványváltozások: március

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jogszabály- és szabványváltozások: március"

Átírás

1 Jogszabály- és szabványváltozások: március JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól. Megjelent: MK 2016/44 (III. 31.) - Hatályos: , A Kormány a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény (Ht.) 32/A. (1) bekezdésben meghatározott feladatokra Koordináló szervként az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelöli ki, továbbá meghatározza a feladatkörét, az adatkezelés módját, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályait. Minisztériumi források szerint az NHKV nem fog hulladékot gyűjteni és szállítani, sem hulladéktelepeket üzemeltetni, tehát nem közszolgáltatóként működik, hanem egységes elvek mentén koordinálja és finanszírozza majd a közszolgáltatók tevékenységét, fő feladata a közszolgáltatók működésének optimalizálása. 71/2016. (III. 31.) Korm. rendelet a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. (XII.11.) Korm. rendelet módosításáról. Megjelent: MK 2016/44 (III. 31.) - Hatályos: A módosítás oka az egyszerűsítés, a gyakorlatban felmerült szakmai észrevételek jogszabályban történő megjelenítése. - Bővült azoknak a szervezeteknek a köre, akiknek nem kell nyilvántartást, illetve adatszolgáltatást vezetni, - Új szabályt vezettek be az értesítésekre: az ellenőrzési rendszer, illetve a környezetvédelmi hatóság az értesítést kizárólag a Kormány által kötelezően nyújtott biztonságos értesítési tárhelyre küldi meg, - Az adatszolgáltatásra, illetve az adatokat fogadó környezetvédelmi hatóságra vonatkozó egyes határidők bővültek, - A veszélyességi jellemzők elavult H-kódjait a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény decemberi módosításának megfelelően HP-kódokra cserélték. Emlékeztető: évi CCXXI. törvény a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról. Megjelent: MK 2015/201. (XII. 22.) - Hatályos: , A módosított törvény amelyben egyes változások jén lépnek hatályba - a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás területén az Európai Unió által előírt hasznosítási kötelezettségek teljesítése érdekében elkülöníti az önkormányzati és az állami hatásköröket, meghatározza az önkormányzatok és az állam feladatait (utóbbira lásd a 32/A. -t). Állami feladat meghatározni a hulladékgazdálkodás országos céljait, fejlesztésének irányait, ellátni az önkormányzatok közötti és a regionális koordinációt. A hulladékgazdálkodás országos szintű céljainak és fejlesztési irányainak teljesülése érdekében feladata ellátni az infrastrukturális erőforrások optimális elosztását, használatát, kezelni az önkéntesen rábízott vagyont, beszedni a közszolgáltatási díjat és kifizetni a közszolgáltatóknak a szolgáltatási díjat, valamint kezelni a közszolgáltatás keretében keletkező kintlévőségeket.

2 2 Előzetes: 10/2016. (IV. 5.) NGM rendelet a munkaeszközök és használatuk biztonsági és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről. Megjelent: MK 2016/46. (IV. 5.) - Hatályos: Hatályon kívül helyezi a munkaeszközök és használatuk biztonsági és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről szóló 14/2004. (IV. 19.) FMM rendeletet. Az NGM rendeletről az áprilisi változásjegyzékben írunk. Figyelemfelhívások: A munkavédelmi hatóság hírei A tájékoztató dokumentum letöltése. Mellékletek Az NGM Munkafelügyeleti Főosztályának tájékoztatása az Európai Bizottság útmutatójáról az elektromágneses terekről szóló 2013/35/EU irányelv végrehajtásának megkönnyítése érdekében. Megjelent: a Munkafelügyelet - Foglalkoztatás-Felügyelet honlapján án. Nem kötelező érvényű útmutató a 2013/35/EU irányelv végrehajtásával kapcsolatos bevált gyakorlatokhoz. Elektromágneses terek kötet: Gyakorlati útmutató; Gyakorlati útmutató a 2013/35/EU irányelv végrehajtásával kapcsolatos bevált gyakorlatokhoz. Elektromágneses terek - 2. kötet: Esettanulmányok; Nem kötelező érvényű útmutató a 2013/35/EU irányelv végrehajtásával kapcsolatos bevált gyakorlatokhoz. Elektromágneses terek. Útmutató a kkv-k számára. Az NGM Munkafelügyeleti Főosztályának tájékoztatása március 31-én megrendezésre kerülő szakmai fórumról, amelynek témája a készelemes állványokkal kapcsolatos új szabvány. Megjelent: a Munkafelügyelet - Foglalkoztatás-Felügyelet honlapján én. A szakmai fórum tervezett programjának megtekintése. Az NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának jelentése a munkaügyi hatóság évi ellenőrzési tapasztalatairól. Megjelent: a Munkafelügyelet - Foglalkoztatás-Felügyelet honlapján én. - A Jelentés letöltése. Az NGM Foglalkoztatásfelügyeleti Főosztályának jelentése a munkaügyi hatóság évi országos hatósági ellenőrzési tervének megvalósulásáról. Foglalkoztatás-Felügyelet honlap- Megjelent: a Munkafelügyelet - ján én. A jelentés letöltése.

3 3 Az NGM Munkafelügyeleti Főosztályának jelentése a munkavédelmi hatóság évi országos hatósági ellenőrzési tervének megvalósulásáról. Megjelent: a Munkafelügyelet - Foglalkoztatás-Felügyelet honlapján én. A jelentés letöltése. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség ingyenes hírlevele Március 2016 OSHmail 165 Az Európai Munkavédelmi Ügynökség ingyenes hírlevele Megjelent: Az Ügynökségről a Facebookon is olvashatsz. Részletek a hírlevélből: KIEMELT ESEMÉNYEK 10/03/2016 A kampánypartnerek készen állnak a es Egészséges munkahelyet minden életkorban! kampányra. A es Egészséges munkahelyek kampány hivatalos elindulása előtt az EU-OSHA uniós partnereinek március 16- án, Brüsszelben tartandó ülésén találkoznak a jelenlegi és potenciális kampánypartnerek, például a vállalatok, szociális partnerek, munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel foglalkozó szakemberek és médiapartnerek. Az ülésen lehetőség nyílik a es kampánypartnerség kínálatának áttekintésére, a hálózatépítésre és a tapasztalatok kicserélésére. A legfontosabb európai szintű döntéshozók által támogatott eseményen felszólalnak a vezető európai vállalkozások, a munkavállalói és munkáltatói szervezetek is. A napirend megtekintése Visszaszámlálás az Egészséges munkahelyet minden életkorban! kampány indulásáig 29/02/2016 Új weboldalak az EU-OSHA uniós intézményekkel és ügynökségekkel folytatott együttműködéséről Az EU-OSHA számos különféle projekt és esemény lebonyolításában szorosan együttműködik az EU különböző intézményeivel és ügynökségeivel. Tekintse át honlapunk új oldalait, és tudjon meg többet az uniós intézményekkel és másuniós ügynökségekkel folytatott aktív együttműködésünkről, valamint az Európai Vállalkozói Hálózathoz (Enterprise Europe Network, EEN) fűződő partnerségünkről.

4 4 07/03/2016 Boldog nőnapot kívánunk minden dolgozó nőnek! A március 8-i Nemzetközi Nőnapon már több mint 100 éve ünneplik a nők társadalmi szerepét és részvételét. Az Európai Unió aktív foglalkoztatott lakosságának 45%-a nő. Ennek ellenére még így is túl sok az olyan munkahely, amelyeket a férfi dolgozókat szem előtt tartva alakítanak ki. A munkahelyi biztonság és egészségvédelem társadalmi nemeket érzékenyebben kezelő megközelítésére van szükség ahhoz, hogy a nők munkával töltött életszakasza egészségesebbé, biztonságosabbá és termelékenyebbé válhasson. Lásd az OSHWiki ezzel a témával kapcsolatos cikkét Infografika a munkahelyi szexuális zaklatásról Bővebben: Nők és munkahelyi egészségvédelem JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK 15/2016. (III. 2.) FM rendelet az Erdészeti Biztonsági Szabályzat kiadásáról szóló 15/1989. (X. 8.) MÉM rendelet, valamint a mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány bevezetéséről és kiadásának szabályairól szóló 83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet módosításáról. Megjelent: MK 2016/26. (III. 2.) - Hatályos: Hatályos: A MÉM rendelet kiegészül azzal a kitétellel, hogy hatálya nem terjed ki a Magyar Honvédség tényleges szolgálatot teljesítő állományába tartozó olyan személy által végzett fakitermelési munkára, aki a fakitermelésre jogosító belső képzésen vagy kiképzésen részt vett. - Az FVM rendelet szerint sem szükséges a rendeletben meghatározott jogosítvány az előbbi esetben. 5/2016. (III. 17.) NFM rendelet a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggésben az egyes bányászati tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról. Megjelent: MK 2016/36. (III. 17.) - Hatályos: Egyebek mellett módosítja a 16/2013. (IV. 19.) NFM rendeletet a bányaüzem felelős műszaki vezetőjének kijelöléséről. A bányaüzemi felelős műszaki vezetői tevékenység megkezdését a módosítás értelmében elegendő a bányafelügyelethez bejelenteni az eddigi engedélykérelem benyújtása helyett, amennyiben - sújtólégveszélyes föld alatti, - gázkitörés-veszélyes föld alatti, - az előbbiek alá nem tartozó föld alatti, - külszíni, továbbá - szénhidrogén bányaüzemről van szó. A szénhidrogéntermelő bányaüzem fogalma a szén-dioxid gáz bányászatot és a földalatti gáztárolást is tartalmazza. Az említetten kívül a nyilvántartási szabályok is egyszerűbbé váltak. Hatályát veszti: - 10/2011. (IV. 7.) NFM rendelet a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó sajátos építményekre vonatkozó egyes építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 96/2005. (XI. 4.) GKM rendelet módosításáról, - 11/2011. (IV. 7.) NFM rendelet a bányászati hulladékok kezeléséről szóló 14/2008. (IV. 3.) GKM rendelet, valamint a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó tevékenység során bekövetkezett súlyos üzemzavar és súlyos munkabaleset bejelentésének és vizsgálatának rendjéről szóló biztonsági szabályzat közzétételéről szóló 89/2003. (XII.16.) GKM rendelet módosításáról.

5 5 4/2016. (III. 5.) NFM rendelet az Országos Atomenergia Hivatal egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról. Megjelent: MK 2016/30. (III. 5.) - Hatályos: Módosítja az 51/2013. (IX. 6.) NFM rendeletet a radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról, amelyben - hatályát veszti a 3. melléklet (Az OAH-nak fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak), mivel ezt a díjtáblázatot ezentúl a módosító jogszabály 2. melléklete tartalmazza. 64/2016. (III. 31.) Korm. rendelet az egészségügyi létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 246/2015.(IX. 8.) Korm. rendelet, valamint a nemzeti vérkészlettel való gazdálkodás szabályairól szóló 439/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról. Megjelent: MK 2016/44 (III. 31.) - Hatályos: A 246/2015. (IX. 8.) Korm. rendeletben - az egészségügyi létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről - pontosították az egészségbiztosítás egyes informatikai rendszereinek nemzeti, illetve európai létfontosságú rendszerelemként történő meghatározását, továbbá az azonosítási jelentésre kötelezettek körét. A rendelet a következő 17/A. -sal egészül ki: 17/A. Az egészségügyi létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 246/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet, valamint a nemzeti vérkészlettel való gazdálkodás szabályairól szóló 439/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 64/2016. (III. 31.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 9. -t, 11. (1) bekezdés g) pontját, 12. (2) és (6) bekezdését, valamint 15. a) és b) pontját a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. 68/2016. (III. 31.) Korm. rendelet az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervre vonatkozó részletes szabályokról. Megjelent: MK 2016/44 (III. 31.) - Hatályos: Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásra létrehozott szervezet (Koordináló szerv) részére az önkormányzatok, a közszolgáltatók, továbbá az 1. mellékletben meghatározott szervezetek az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv (OHKT) előkészítéséhez szükséges adatokat és információkat a megkeresésétől számított 60 napon belül, elektronikus formátumban, díjmentesen rendelkezésre bocsátják. A Koordináló szerv az előkészített OHKT-javaslatot az említett szervezetek számára véleményezésre közzéteszi, - a javaslatokat szükség szerint átvezeti. Amennyiben a Kormány a határozatában elfogadja az OHKT-t, a Koordináló szerv a honlapján közzéteszi. 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól. Megjelent: MK 2016/44 (III. 31.) - Hatályos: , (Lásd fent a kiemelt jogszabályoknál) 70/2016. (III. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodással összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról. Megjelent: MK 2016/44 (III. 31.) - Hatályos: Többek között módosul a 310/2013. (VIII. 16.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási tervekre és a megelőzési programokra vonatkozó részletes szabályokról. A változások szerint a Koordináló szerv (a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet értelmében a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., NHKV) is tehet észrevételt és javasla-

6 6 tot a hulladékgazdálkodási tervben, valamint a megelőzési programban foglaltakra az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága (OKTF NHI) felé. Egyeztetés után az OKTF NHI a javaslatokat és észrevételeket átvezeti. Az új szervezet (Koordináló szerv) megjelenése miatt kisebb szövegpontosítások is történtek. 71/2016. (III. 31.) Korm. rendelet a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. (XII.11.) Korm. rendelet módosításáról. Megjelent: MK 2016/44 (III. 31.) - Hatályos: (Lásd fent a kiemelt jogszabályoknál) SZABVÁNYVÁLTOZÁSOK Munkavédelem Egyéni védőeszköz MSZ EN ISO 6529:2002 Védőruházat. Védelem vegyszerek ellen. A védőruházati anyagok folyadékok és gázok átbocsátásával szembeni ellenállásának meghatározása (visszavonva) Tűzvédelem, katasztrófavédelem MSZ EN 3-3:1994 Hordozható tűzoltó készülékek. 3. rész: Felépítés, nyomásállóság, mechanikai vizsgálatok (visszavonva) Környezetvédelem MSZ EN ISO 13160:2016 Vízminőség. 90-stroncium és 89-stroncium. Vizsgálati módszerek folyadékszcintillációs számlálóval vagy proporcionális számlálóval (angol nyelvű, az MSZ 19392:1987 Vízben lévő ^89ˇSr és ^90ˇSr radioaktív koncentrációjának meghatározása, valamint az MSZ 19393:1986 ^90ˇSr radioaktív koncentrációjának meghatározása vízben c. szabványok helyett) Tájékoztatás a áprilisi szabványváltozásokról MSZ EN 54-1:2011 Tűzjelző berendezések. 1. rész: Bevezetés MSZ EN :2011 Szállítható gázpalackok. A gázpalackok megjelölése (az LPG kivételével). 3. rész: Színjelölés MSZ EN :2012 Fény és világítás. Munkahelyi világítás. 1. rész: Belső téri munkahelyek MSZ EN 13020:2016 Útburkolat-javító gépek. Biztonsági követelmények MSZ EN 15000:2009 Ipari targoncák biztonsága. Változtatható kinyúlású gépi hajtású targoncák. A hosszirányú terhelőnyomaték-jelző és határoló előírásai, műszaki és vizsgálati követelményei MSZ EN :2013 Ipari targoncák. Biztonsági követelmények és igazolásuk. 5. rész: Gyalogkíséretű targoncák kiegészítő követelményei MSZ EN :2014 Ipari targoncák. Biztonsági követelmények és igazolásuk. 6. rész: Teher- és személyszállító targoncák kiegészítő követelményei

7 MSZ EN 16736:2016 Vegyszerek egészségügyi kockázatának felmérése. A képzési szolgáltatásnyújtás követelményei MSZ EN 16747:2016 Tengeri és kikötői biztonsági szolgáltatások 7 MSZ EN ISO :2016 Ipari targoncák. Biztonsági követelmények és igazolásuk. 5. rész: Gyalogkíséretű targoncák (az MSZ EN ISO :2014 Ipari targoncák. Biztonsági követelmények és igazolásuk. 5. rész: Gyalogkíséretű targoncák c. szabvány helyett ) MSZ EN ISO :2016 Ipari targoncák. Biztonsági követelmények és igazolásuk. 6. rész: Teher- és személyszállító targoncák MSZ EN ISO :2016 Mezőgazdasági gépek. Biztonság. 1. rész: Általános követelmények MSZ EN ISO 6218:2016 Belvízi hajók. A kötéllel összekapcsolt tolt kötelékek és hajók kézi és gépi működtetésű kötélfeszítő berendezései. Biztonsági követelmények és fő méretek MSZ EN ISO :2015 Vízminőség. Az Escherichia coli és a coliform baktériumok kimutatása. 1. rész: Membránszűréses módszer kis háttérterhelésű vizekre MSZ EN ISO :2016 Gépek biztonsága. A gépek veszélyesanyag-kibocsátására visszavezethető egészségkockázatok csökkentése. 1. rész: Alapelvek és a gépgyártókra vonatkozó előírások MSZ HD :2012 Kisfeszültségű villamos berendezések rész: Különleges berendezésekre vagy helyekre vonatkozó követelmények. Gyógyászati helyek

Hulladékgazdálkodási tervezési rendszer elemeinek összeillesztése OHT, OGYHT, OHKT

Hulladékgazdálkodási tervezési rendszer elemeinek összeillesztése OHT, OGYHT, OHKT Hulladékgazdálkodási tervezési rendszer elemeinek összeillesztése OHT, OGYHT, OHKT Dr. Petrus József Csaba vezető-tanácsos Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért felelős Államtitkárság

Részletesebben

2015. évi CCXXI. törvény. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról 1

2015. évi CCXXI. törvény. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról 1 Hatály: közlönyállapot (2015.XII.22.) 2015. évi CCXXI. törvény a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról 1 1. (1) A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2.

Részletesebben

T/7397. számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról

T/7397. számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/7397. számú törvényjavaslat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2015. november 1 2015. évi

Részletesebben

1. A betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló 209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet módosítása

1. A betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló 209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 368/2014. (XII. 30.) Korm. rendelete egyes kormányrendeleteknek az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság állami feladatellátásának központi költségvetési

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának jogszabályi háttere

Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának jogszabályi háttere Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának jogszabályi háttere Dr. Makai Martina zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár Nemzeti

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások 2015. október

Jogszabály- és szabványváltozások 2015. október Jogszabály- és szabványváltozások 2015. október A jogszabályváltozások közül az alábbi emelhető ki: 292/2015. (X. 8.) Korm. rendelet a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról.

Részletesebben

Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei

Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei Szabó Zsolt Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kiindulási

Részletesebben

Jogszabályok listája

Jogszabályok listája Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. január

Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. január Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. január JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbi emelhető ki: 2/2015. (I. 20.) NFM rendelet a Nemzeti Munkaügyi Hivatal megszűnésével

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: szeptember

Jogszabály- és szabványváltozások: szeptember Jogszabály- és szabványváltozások: 2016. szeptember JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbi emelhető ki: 33/2016. (IX. 8.) NGM rendelet a munkavédelemről szóló 1993.

Részletesebben

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2016. júniusi ülésére Tárgy: Javaslat

Részletesebben

A vagyonkezelés aktuális kérdései. Dr. Juhász Roland Integrációs és Vagyonkezelési Iroda irodavezető

A vagyonkezelés aktuális kérdései. Dr. Juhász Roland Integrációs és Vagyonkezelési Iroda irodavezető A vagyonkezelés aktuális kérdései Dr. Juhász Roland Integrációs és Vagyonkezelési Iroda irodavezető Vagyonkezelés Az NHKV Zrt. Vagyonkezelési tevékenysége során alkalmazandó főbb jogszabályok: - A nemzeti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP E-szám: 59/2016. Tárgy: Nagykovácsi Nagyközség területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról valamint a közterületek tisztántartásáról szóló 7/2014. (VI. 26.) rendelet

Részletesebben

Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf

Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf A sugárvédelmi hatósági feladatok átvételével kapcsolatos feladatok és kihívások Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf Országos Atomenergia Hivatal 2015.04.21. Sugárvédelmi hatósági feladatok átvétele 1 Tartalom

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2014. szeptember

Jogszabályváltozások 2014. szeptember Jogszabályváltozások 2014. szeptember MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről Módosítva:2014.09.05

Részletesebben

A Kormány. /2017. ( ) Korm. rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról

A Kormány. /2017. ( ) Korm. rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról A Kormány /2017. ( ) Korm. rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály. Ózd, június 22.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály. Ózd, június 22. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 20/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő: Polgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 12.-bi nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 12.-bi nyilvános ülésére Napirend: 1. Ügyiratszám: /2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. július 12.-bi nyilvános ülésére Tárgy: Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladék kezelésével

Részletesebben

1 Tervezet, amelyet a Kormány nem tárgyalt meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi... törvény

1 Tervezet, amelyet a Kormány nem tárgyalt meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi... törvény 1 2016. évi... törvény az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény módosításáról 1. Az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások október

Jogszabály- és szabványváltozások október Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. október JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 2014. évi XLI. törvény egyes közszolgáltatási tárgyú törvények

Részletesebben

5/2016. (VII. 1.) 4/2016. (V.27.)

5/2016. (VII. 1.) 4/2016. (V.27.) Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló 4/2016. (V.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/ Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 2. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R

Részletesebben

Megfelelőségi Vizsgálat és Intézkedési Terv. Urbánné Lazák Emese közszolgáltatási koordinátor Budapest, szeptember 28.

Megfelelőségi Vizsgálat és Intézkedési Terv. Urbánné Lazák Emese közszolgáltatási koordinátor Budapest, szeptember 28. Megfelelőségi Vizsgálat és Intézkedési Terv Urbánné Lazák Emese közszolgáltatási koordinátor Budapest, 2016. szeptember 28. Jogszabályi áttekintés I. A közszolgáltató tevékenysége Országos Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2016. (...) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2016. (...) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E Képviselő-testülete MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2016. (...) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatásról, a közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. május

Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. május Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. május JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 146/2014. (V. 5.) Korm. rendelet a felvonókról, mozgólépcsőkről

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. szeptember

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. szeptember Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. szeptember JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 52/2015. (IX. 18.) NFM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi

Részletesebben

Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása, ellenőrzése

Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása, ellenőrzése Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása, ellenőrzése Előadó: Orbán Péter fejlesztési koordinátor Budapest, 2016. szeptember 28. Vagyonfelmérés és vagyonkataszter jogi alapjai I. 2012. évi CLXXXV.

Részletesebben

lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll * *

lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll * * Budapest Főváros Önkormányzata Városfejlesztési Főpolgármester-helyettes valamint Pénzügyi Főpolgármester-helyettes lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll *1000078724713*

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben

Részletesebben

Elfogadott jogszabályok, vagyonkezelés. Előadó: dr. Kuti Dániel

Elfogadott jogszabályok, vagyonkezelés. Előadó: dr. Kuti Dániel Elfogadott jogszabályok, vagyonkezelés Előadó: dr. Kuti Dániel 2016. május 20. Köztársasági Elnök tájékoztatója a T/10093 számú javaslat aláírásáról és kihirdetésének elrendeléséről 2016. évi XLVII. törvény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület június 17-i nyilvános ülésére. Turisztikai és Városfejlesztési Bizottság Humán Bizottság Gazdasági Bizottság

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület június 17-i nyilvános ülésére. Turisztikai és Városfejlesztési Bizottság Humán Bizottság Gazdasági Bizottság 3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/2-4/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. június 17-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A települési hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról

T/ számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10093. számú törvényjavaslat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Budapest, 2016. április 1 2016.

Részletesebben

A 2015-ös integráció és struktúraváltozások hatásai a hulladékgazdálkodásra

A 2015-ös integráció és struktúraváltozások hatásai a hulladékgazdálkodásra A 2015-ös integráció és struktúraváltozások hatásai a hulladékgazdálkodásra Búsi Lajos Főigazgató - Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség, mb. Főigazgató-helyettes - Országos Környezetvédelmi

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. június

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. június Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. június JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbi emelhető ki: 2015. évi LXXXIII. törvény a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény

Részletesebben

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont Stressz-M Kutatási tájékoztató Budapest BME Q 2015.

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyzete. dr. Csepregi István

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyzete. dr. Csepregi István A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyzete dr. Csepregi István Közszolgáltatás 1849, Pest Meghagyatik szigorúan minden háztulajdonosnak, hogy házában ne engedje a szemetet halomra gyűjteni. Kötelesek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 10-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 10-i ülésére 1 Szám:1/401-2/2016 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 10-i ülésére Tárgy: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről szóló 12/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

AZ NHKV ZRT ÉVI ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE

AZ NHKV ZRT ÉVI ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE AZ NHKV ZRT. 2017. ÉVI ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE Kacsándi László igazgató Biztonsági és Ellenőrzési Igazgatóság Budapest, 2017. október 20. Az ellenőrzési tevékenység szükségszerűsége I. Az NHKV Zrt. feladatai

Részletesebben

A Kormány. /2018. ( ) Korm. rendelete

A Kormány. /2018. ( ) Korm. rendelete A Kormány /2018. ( ) Korm. rendelete az országhatárt átlépő hulladékszállításról szóló 180/2007. (VII. 3.) Korm. rendelet és az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről,

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. augusztus

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. augusztus Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. augusztus JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal

Részletesebben

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin Nemzeti Fókuszpont vezető 2014. április 23. A munkahelyi biztonság és egészségvédelem

Részletesebben

Krancziczki Ágnes Közszolgáltatási és koordinációs munkatárs Budapest, május 26.

Krancziczki Ágnes Közszolgáltatási és koordinációs munkatárs Budapest, május 26. Következő időszak feladatai, folyamat ábrák Krancziczki Ágnes Közszolgáltatási és koordinációs munkatárs Budapest, 2016. május 26. Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja: 69/2016.

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2015. január

Jogszabályváltozások 2015. január Jogszabályváltozások 2015. január MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 2012. évi II. törvény

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: A helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 5/2014.(V.28.) önkormányzati

Részletesebben

2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE. Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok

2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE. Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok 2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről. 1996. évi LXXV. törvény

Részletesebben

317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről

317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 18.

Részletesebben

317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet

317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet Hatályos: 2016.04.01-317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről A Kormány a hulladékról

Részletesebben

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30 JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA 2011. TÉMAKÖR: 1 / 30 Hulladékgazdálkodás Levegővédelem Termékdíj Természetvédelem Vízvédelem, vízgazdálkodás Zaj- és rezgésvédelem 2 / 30 TÖRVÉNYEK

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

Haszonanyag évi várható hasznosítási adatai az első félév tapasztalatai alapján

Haszonanyag évi várható hasznosítási adatai az első félév tapasztalatai alapján Haszonanyag 2017. évi várható hasznosítási adatai az első félév tapasztalatai alapján Bodnár Mária Közszolgáltató Konferencia Balatonalmádi, 2017. október 18-20. Jogszabályi háttér 2012. évi CLXXXV. törvény

Részletesebben

Változnak a vizsgakövetelmények

Változnak a vizsgakövetelmények Változnak a vizsgakövetelmények Az NGM társadalmi egyeztetésre bocsátja a szakképzési és felnőttképzési vizsgakövetelményekre vonatkozó rendeletmódosítást. A tervezet a szakképesítéshez kapcsolódó, újonnan

Részletesebben

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 122. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 122. szám MAGYAR KÖZLÖNY 122. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. szeptember 5., péntek Tartalomjegyzék 228/2014. (IX. 5.) Korm. rendelet A közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I. 21.)

Részletesebben

A Kormány. 78/2007. (IV. 24.) Korm. r e n d e l e t e. a környezeti alapnyilvántartásról

A Kormány. 78/2007. (IV. 24.) Korm. r e n d e l e t e. a környezeti alapnyilvántartásról A Kormány 78/2007. (IV. 24.) Korm. r e n d e l e t e a környezeti alapnyilvántartásról A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 110.

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatók, alvállalkozók adatvédelmi kötelezettségeinek teljesítése az Egységes Európai Adatvédelmi Rendelet

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatók, alvállalkozók adatvédelmi kötelezettségeinek teljesítése az Egységes Európai Adatvédelmi Rendelet A hulladékgazdálkodási közszolgáltatók, alvállalkozók adatvédelmi kötelezettségeinek teljesítése az Egységes Európai Adatvédelmi Rendelet hatálybalépése után A személyes adatok kezelése kapcsán alkalmazandó

Részletesebben

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Előterjesztő: Az előterjesztést

Részletesebben

Belső eljárásrend Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztés OHKT-nak való megfelelősége megállapítására vonatkozóan

Belső eljárásrend Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztés OHKT-nak való megfelelősége megállapítására vonatkozóan Belső eljárásrend Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztés OHKT-nak való megfelelősége megállapítására vonatkozóan Kérelem azonosító száma: Kérelmet benyújtó neve, adatai: Kérelem

Részletesebben

Jogszabályváltozás 2013. július hó

Jogszabályváltozás 2013. július hó MUNKAVÉDELEM, TŰZVÉDELEM Módosított jogszabályok: Jogszabályváltozás 2013. július hó 2012. évi CLXVI. törvény a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről 2011.

Részletesebben

2016 JűL 0 7. ifci.sz: BIHARI KFT. Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződé jjjtlőadő: módosító szerződés

2016 JűL 0 7. ifci.sz: BIHARI KFT. Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződé jjjtlőadő: módosító szerződés Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződé jjjtlőadő: módosító szerződés ED; ifci.sz: mely létrejött egyrészről Báránd Községi Önkormányzat (4161 Báránd, Kossuth tér 1., képviseletében: Dr. Kovács

Részletesebben

Jogszabály és szabványváltozások június

Jogszabály és szabványváltozások június Jogszabály és szabványváltozások - 2014. június JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet a radioaktív hulladékok

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: január

Jogszabály- és szabványváltozások: január Jogszabály- és szabványváltozások: 2017. január JOGSZABÁLYOK 1/2017. (I. 3.) NFM rendelet a központi hivatalokat és minisztériumi háttérintézményeket érintő szervezeti átalakításokkal összefüggésben egyes

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere Szám: 15178/2018. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2010. évi 12. szám 2010. május 31. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 22/2010. (V. 31.) Ö.r. Az Önkormányzat

Részletesebben

A jogszabályi változások gázipari aktualitásai

A jogszabályi változások gázipari aktualitásai A jogszabályi változások gázipari aktualitásai Szabados Gábor Magyar Bányászati Hivatal A jogi szabályozásról általánosságban A rövid közelmúlt jogszabály termése : 2003. év: 133 törvény; 284 kormányrendelet;

Részletesebben

Segíthetünk? Kérdések és válaszok

Segíthetünk? Kérdések és válaszok Segíthetünk? Kérdések és válaszok Adatmódosítás Fizetés Kérdés Adatmódosítási igények bejelentése Fizetési mód változtatása e-számla / Díjnet rendszer Válasz Az NHKV Zrt., mint a 2016. április 1-jétől

Részletesebben

A másodfokú környezetvédelmi hatóság működésének az átszervezést követő változásai

A másodfokú környezetvédelmi hatóság működésének az átszervezést követő változásai A másodfokú környezetvédelmi hatóság működésének az átszervezést követő változásai DR. BARTUS ADRIENN FŐOSZTÁLYVEZETŐ PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Első- és

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. július

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. július Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. július A jogszabályváltozások közül az alábbi emelhető ki: 41/2015. (VII. 3.) NFM rendelet az üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységeket végző természetes

Részletesebben

Tigáz-DSO Kft-t érintő hatályos, illetve - az elmúlt 5 évben - hatályát vesztett jogszabályok

Tigáz-DSO Kft-t érintő hatályos, illetve - az elmúlt 5 évben - hatályát vesztett jogszabályok Tigáz-DSO Kft-t érintő hatályos, illetve - az elmúlt 5 évben - hatályát vesztett jogszabályok Törvények: - 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről - 2013. évi V. törvény a

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. december

Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. december Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. december JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi

Részletesebben

III/2. FÜGGELÉK. Jogszabályok, szabványok, belső utasítások

III/2. FÜGGELÉK. Jogszabályok, szabványok, belső utasítások III/2. FÜGGELÉK Jogszabályok, szabványok, belső utasítások 1. Jogszabályok 1.1.Törvények - 2008. évi XL. törvény - a földgázellátásról (GET) - 2006. V. törvény - a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról

Részletesebben

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása

Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása Előadó: Török Gábor fejlesztési koordinátor Sopron, 2016. június 15. Vagyonfelmérés és vagyonkataszter jogi alapjai 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei integráció és hulladékgazdálkodási folyamatok Előadó: Hadnagy Attila fejlesztési- és stratégiai igazgató-helyettes

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei integráció és hulladékgazdálkodási folyamatok Előadó: Hadnagy Attila fejlesztési- és stratégiai igazgató-helyettes A Jász-Nagykun-Szolnok megyei integráció és hulladékgazdálkodási folyamatok Előadó: Hadnagy Attila fejlesztési- és stratégiai igazgató-helyettes Jászapáti, 2018. február 16. A hulladékgazdálkodási integráció

Részletesebben

B u D a Pe ST Budapest Főváros Önkormányzata

B u D a Pe ST Budapest Főváros Önkormányzata B u D a Pe ST Budapest Főváros Önkormányzata Városfejlesztési Főpolgármester-helyettes 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 *1000078594776* ikt. szám: FPH061 /977-55

Részletesebben

A hulladékkal kapcsolatos éves, negyedéves adatszolgáltatások teljesítése, a hulladéklerakókkal kapcsolatos új elektronikus adatszolgáltatás

A hulladékkal kapcsolatos éves, negyedéves adatszolgáltatások teljesítése, a hulladéklerakókkal kapcsolatos új elektronikus adatszolgáltatás A hulladékkal kapcsolatos éves, negyedéves adatszolgáltatások teljesítése, a hulladéklerakókkal kapcsolatos új elektronikus adatszolgáltatás Kertész-Káldosi Zsuzsanna hulladékgazdálkodási referens Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Radioaktív hulladékok kezelésére vonatkozó szabályozás kiegészítése

Radioaktív hulladékok kezelésére vonatkozó szabályozás kiegészítése Radioaktív hulladékok kezelésére vonatkozó szabályozás kiegészítése TS Enercon Kft. Takáts Ferenc Baksay Attila TSO szeminárium, Budapest 2018. június 5. Feladat Országos Atomenergia Hivatal 2017.08.17-én

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 31-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában álló gazdasági

Részletesebben

A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés. Humusz Ház Február 22. Markó Csaba

A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés. Humusz Ház Február 22. Markó Csaba A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés Humusz Ház 2017. Február 22. Markó Csaba Miről lesz szó? Nemzeti Környezetvédelmi Program 2015-2020 (NKP) A környezet védelmének általános

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 22-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 22-i ülésére 7365-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 22-i ülésére Tárgy: A hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 16/2013. (X. 14.) önkormányzati

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. március

Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. március Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. március JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbi emelhető ki: 9/2015. (III. 25.) BM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi

Részletesebben

1. A rendelet célja 1.. 2. A rendelet hatálya 2.. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése 3..

1. A rendelet célja 1.. 2. A rendelet hatálya 2.. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése 3.. Tapsony Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Tapsony Községi

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: április

Jogszabály- és szabványváltozások: április Jogszabály- és szabványváltozások: 2017. április A változások közül az alábbi jogszabály emelhető ki: Változások: 88/2017. (IV. 10.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hó 30. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hó 30. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2018. május hó 30. napján tartandó ülésére Tárgy: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 9/2014. (II.24.) önkormányzati

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások július

Jogszabály- és szabványváltozások július Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. július JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbi közlekedésbiztonsági rendelet emelhető ki: 172/2014. (VII. 18.) Korm. rendelet

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: július

Jogszabály- és szabványváltozások: július JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások Jogszabály- és szabványváltozások: 2016. július A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 23/2016. (VII. 7.) NGM rendelet a meghatározott feszültséghatáron

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter, valamint az egészségügyi miniszter. /2006. ( ) SZMM-EüM együttes rendelete

A szociális és munkaügyi miniszter, valamint az egészségügyi miniszter. /2006. ( ) SZMM-EüM együttes rendelete TERVEZET A szociális és munkaügyi miniszter, valamint az egészségügyi miniszter /2006. ( ) SZMM-EüM együttes rendelete egyes munkavédelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A munkavédelemről szóló

Részletesebben

A környezetvédelmi termékdíj zöldipart támogató és ösztönző szerepe. Schmidtka Gábor

A környezetvédelmi termékdíj zöldipart támogató és ösztönző szerepe. Schmidtka Gábor A környezetvédelmi termékdíj zöldipart támogató és ösztönző szerepe Schmidtka Gábor Földművelésügyi Minisztérium 2017. november 9. Jogszabályi háttér A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV.

Részletesebben

VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV

VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV 2011 MAGYARORSZÁG Készült: A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete szakértői szerkesztésében 2012. TARTALOMJEGYZÉK oldal Bevezető, Tartalomjegyzék 5-16 I. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

A szolgáltatási díjról szóló, /2016. ( ) NFM rendelet tervezete (a március 24-i állapot ismeretében)

A szolgáltatási díjról szóló, /2016. ( ) NFM rendelet tervezete (a március 24-i állapot ismeretében) A szolgáltatási díjról szóló, /2016. ( ) NFM rendelet tervezete (a 2016. március 24-i állapot ismeretében) Előadó: Hajnal Zsolt szakmai vezérigazgató-helyettes Budapest, 2016. március 24. A rendelet hatálya

Részletesebben

Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és április 30. között megjelent)

Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és április 30. között megjelent) Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és 2012. április 30. között megjelent) Kormányrendeletek 63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet az egyes közlekedési szabálysértések

Részletesebben

AZ INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEK JELENTŐSÉGE AZ OHÜ NONPROFIT KFT. ELŐTT ÁLLÓ FELADATOKBAN. Vámosi Oszkár ügyvezető

AZ INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEK JELENTŐSÉGE AZ OHÜ NONPROFIT KFT. ELŐTT ÁLLÓ FELADATOKBAN. Vámosi Oszkár ügyvezető AZ INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEK JELENTŐSÉGE AZ OHÜ NONPROFIT KFT. ELŐTT ÁLLÓ FELADATOKBAN Vámosi Oszkár ügyvezető Immár három éve aktív az OHÜ Az OHÜ megalakításának célja, fő tevékenységi köre Alapítva:

Részletesebben

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Előterjesztő: Fidrus Péter alpolgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály. Ózd, december 21.

Előterjesztő: Fidrus Péter alpolgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály. Ózd, december 21. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 20/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő: Fidrus

Részletesebben

Zala megyei Kormányhivatal Zalaegerszeg Járási Hivatal

Zala megyei Kormányhivatal Zalaegerszeg Járási Hivatal Zala megyei Kormányhivatal Zalaegerszeg Járási Hivatal Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Munkaügyi és Munkavédelmi Osztály Zalaegerszeg Iparkamara 2017. február 27. Munkavédelmi

Részletesebben

helye az igazgatási rendszerben

helye az igazgatási rendszerben A bányafelügyelet helye az igazgatási rendszerben A bányászat állami szakigazgatási feladatait a Magyar Bányászati Hivatal és területi szervei, a bányakapitányságok (együtt: bányafelügyelet) látja el.

Részletesebben

Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja

Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i nyilvános ülésére 4. napirendi pont Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Nyirád Szőc Ügyszám:

Részletesebben

Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 2. oldal 5. 1 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempon

Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 2. oldal 5. 1 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempon Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 1. oldal 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet sík- és dombvidéki tározók létesítéséhez és rekonstrukciójához kapcsolódó

Részletesebben