pályázó neve pályázat célja képviselő igényelt összeg Ft kapott támogatás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "pályázó neve pályázat célja képviselő igényelt összeg Ft kapott támogatás"

Átírás

1 TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL 2009/2010

2 A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány Város Képviselőtestülete április 1- től bízta meg feladatai ellátásával. A kuratórium elnöke: Papp Lászlóné A kuratórium tagjai: Kovácsné Csuzda Judit Kiss Istvánné Lajtosné Buzási Márta Laskai Irén Pató Józsefné Rácz Józsefné Tóthné Kolozsi Ilona A felügyelő bizottság tagjai: Nemes Józsefné Nemesné Nagy Erika Szabóné Máté Mária Tájékoztatóm a augusztus és augusztus közötti időszakot öleli át. Az elmúlt évben a módosított dokumentumaink alapján működtünk. A pályázatokat korábban két helyen fogadtuk be, de mivel ez szervezési problémákat szült, szigorítottuk a pályázatok befogadásának rendjét. Most már csak Erdei Zoltánné vette át a pályázatokat átvételi elismervény ellenében. Így lett teljesen megbízható a nyilvántartásunk. Az érintett civil szervezetek a megváltozott körülményeket elfogadták, hozzánk ez ügyben panasz nem érkezett. A nyilvánosságot az üléseinken való részvételi lehetőség mellett a városi honlapon való tájékoztatóink biztosítják. Ott igyekszünk minden fontos információt eljuttatni az érdeklődőknek. A döntéseket követő napokban már olvasható a támogatások listája. 1

3 A finanszírozásunkról: ben a rendelkezésre álló keretünk Áthozat 2008-ról Önkormányzati támogatás összesen Ft Ft Ft Felhasználás december 31.ig: Támogatásokra Szolgáltatások (könyvjutalmak, postaköltség, nyomtatványok) Megbízási díj Bankköltség Átvitel évre összesen Ft Ft Ft Ft Ft Ft ben a rendelkezésre álló keretünk Áthozat 2009-ről Önkormányzati támogatás összesen Ft Ft Ft Felhasználás júlis 31-ig : Támogatásokra Szolgáltatások (könyvjutalmak, postaköltség, nyomtatványok) Megbízási díj Rendelkezésre áll még összesen Ft Ft Ft Ft Ft A következő évre azért tartalékolunk, mivel a januári támogatások odaítélésekor még nincs elfogadott költségvetése a városnak, így az alapítvány támogatása sem tudható pontosan. Bár figyeljük a pályázati kiírásokat, eddig még nem találtunk olyat, amire a Közalapítvány nevében pályázni tudtunk volna. A kuratóriumhoz pályázó civil szervezetek közül a legtöbb tradíciókkal rendelkezik, évek óta jól működik. A pályázatok többsége a már több alkalommal 2

4 megrendezett, valóban értékközvetítő tevékenységek és rendezvények támogatására irányul. Már egyre ritkábban, de előfordul az is, hogy nem kiforrott, bejáratott rendezvényhez kérnek támogatást, hanem jó szándékú ötletek megvalósításához. Több esetben akár a teljes költségvetésre. Ilyenkor forráshiány vagy a közalapítvány céljaival nem összeegyeztethető tervek miatt kell elutasítanunk a pályázatot. Nem várt esemény volt az odaítélt támogatás csökkentése az év folyamán. Bár nem nagy összeggel csökkent, mégis fájlaltuk, hisz évek óta a támogatás növelését kérjük a Fenntartótól. Mint az alábbiakból ki fog tűnni, az igények messze meghaladják a felhasználható keretet, ezért kérnénk a Fenntartó önkormányzatot, hogy amennyiben pénzügyi lehetőség adódik rá, a közalapítvány költségvetését növelni szíveskedjen, hogy a megerősödő civil szervezetek kezdeményezéseihez a város ilyen formában is hozzájárulhasson. A tájékoztató időszakában augusztus és augusztus között beérkezett pályázatok száma: 101 db Támogatott pályázat ezekből: 87 db A kuratórium összesen 14 db pályázatot nem támogatott A pályázatokban igényelt összeg összesen: Ft A pályázóknak megítélt támogatás összesen: Ft ( az igényelt támogatás 35%-a ) Kérem tájékoztatóm elfogadását. Tisztelettel: Püspökladány, Papp Lászlóné Kuratóriumi elnök 3

5 MELLÉKLETEK OKTÓBERI IGÉNYEK pályázó neve pályázat célja képviselő igényelt összeg Ft kapott támogatás Püspökladányi Kossuth Olvasókör szüreti mulatság Egri Gyuláné Ft Ft Városi Polgárőrség Város közbiztonság javítása Csala Ferenc Ft Ft Muszka János Közhasznú Adventi hagyományok Alapítvány felelevenítése Koloszár Erzsébet Ft 0 Ft Muszka János Közhasznú Alapítvány Táncház sorozat Koloszár Erzsébet Ft Ft Elhagyott Állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Kóborló állatok gondozása Joó Attiláné Ft 0 Ft Segítő Kezek Szoc.Szolg. Közp. és Gyerm.jóléti Szolg. Csenki Sándor roma mesemondó verseny Kériné Szabó Anikó Ft Ft P.ladányi Városvédő és Szépítő Boldogasszony-halma rekonstrukció folytatása Makai Lajos Ft Ft Csenki Imre Nyugdíjas Klub 20. évforduló Gulyás Kálmánné Ft Ft Őrdaru Könyvbemutató irodalmi est Federics Lászlóné Ft Ft Őrdaru "Madárijesztő szépségverseny" Federics Lászlóné Ft Ft Sárréti Középiskolás Diákokért Közh.Alapítvány Nagyváradi Színházlátogatás Tódor Györgyné Ft Ft P.ladányi Vakok és Gyengénlátók e évi fehérbot világnapja Duró Ferencné Ft Ft P.ladányi ÁFÉSZ Énekkari Karácsonyi hangverseny Hári Margit Ft Ft P.ladányi id. Csenki Imre vegyeskar Közh. 20. éves jubileumi koncert Magyari Lajos Ft Ft "Petritelepi Iskoláért" Köztársaságnapi kerékpáros Alapítvány emléktúra Tőkéné Nagy Ilona Ft Ft P.l.Többcélú Okt. Nev.Int. Kálvin Téri Ált.Iskola Megyei Szövegértési verseny Dajka Andrea Ft Ft Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára "Tündérolvasók" Andrási Istvánné Ft Ft Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára "Mi micsoda világa" vetélkedő Andrási Istvánné Ft 0 Ft 4

6 Többcélú N. O.I.Kálvin Téri Ált. Iskola Tagintézménye Iskolai karácsonyi koncert Szabóné Kincses Judit Ft 0 Ft Galamb és Kisállattenyésztő Területi galamb kiállítás Katona Tibor Ft Ft P.ladányi Természetvédő Csoport Madárkarácsony Rásó János Ft Ft "ADD A KEZED" P.l.Nagycsalád.e Évzáró karácsonyi ünnepség Tóthné Marosi Róza Ft 0 Ft "ADD A KEZED" P.l.Nagycsalád.e Adventi játszóház Tóthné Marosi Róza Ft Ft P.ladányi Határok Nélkül II.P.ladányi tehetségkutató rockfesztivál Szabó Attila Ft Ft Arnóth Sándorné Bajcsy Úti Óvodásokért Alapítvány Karika Rozália irodalmi estje Arnóth Sándorné Ft Ft Közösségépítő együttlét Nádas Imréné Ft Ft Zenés-táncos-verses délután Nádas Imréné Ft 0 Ft Karacs Ferenc Múzeum Őszi programok Ferenczyné Csáki Annamária Ft Ft Android Együttes Lemezbemutató Pocsai Sándor Ft Ft Összesen: Ft Ft 5

7 2010. JANUÁRI IGÉNYEK pályázó neve pályázat célja képviselő igényelt összeg Ft kapott támogatás Kovács Károly /Tári/ cigány kultúra átadása a fiataloknak Kovács Károly Ft Ft P.l.Városvédő és Szépítő helytörténeti vetélkedő Makai Lajos Ft Ft Őrdaru Arany János vetélkedő Federics Lászlóné Ft Ft Elhagyott Állatokért Reg. állatok megszerettetése a gyerekekkel Joó Attiláné Ft 0 Ft "ADD A KEZED" P.l.Nagycsalád.e házasság világnapja Tóthné Marosi Róza Ft Ft id. Csenki Imre vegyeskar termál koncert Magyari Lajos Ft Ft LEBASA Trió Moldvai táncházak Sas Ferenc Ft Ft P.ladányi Kossuth Olvasókör jégtörő bál Egri Gyuláné Ft Ft P.ladányi Határok Nélkül "Biztonsággal két keréken " Szabó Attila Ft Ft Sárréti Népi Együttes interaktív bemutató Baranyai András Ft Ft farsangi programsorozat Nádasi Imréné Ft Ft Derecskei verbunk találkozó Nádas Imréné Ft Ft Sárréti Íjász eszköz beszerzés Sass Bulcsú Ferenc Ft Ft Széchenyi Kör P.l. Csoportja vers mondó verseny Sass Ferencné Ft Ft Petritelepi Ált.Isk. Tagintézmény "Mesél a Sárrét" mesemondó verseny Griger Mihályné Ft Ft Karacs Ferenc Múzeum városi rendezvény Ferenczyné Csáki Annamária Ft Ft Zenei Nevelésért Alapítvány FARSHANG Sándorné Kovács Enikő Ft Ft K.E.K.SZ. farsangi játszóház Hegedűs Krisztina Ft 0 Ft P.l.Vakok és Gyengénlátók csoportja farsangi ünnep Dúró Ferencné Ft Ft Meseerdő Alapítvány "Egészséghét" Baloghné Bede Róza Ft Ft ÖSSZESEN Ft Ft 6

8 2010. ÁPRILISI IGÉNYEK pályázó neve pályázat célja képviselő igényelt összeg Ft kapott támogatás Városi Polgárőrség működési költség Csala Ferenc Ft Ft Karacs Ferenc Gimnázium amatőr dráma csoport Egy.Óvodai Int. Szivátvány Óvoda P.ladányi Városi Lövész és Tömegsport Klub P.l.Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára angol nyelvű drámafesztivál Magyar Népmesemondó Verseny Óvodásoknak Szabóné Nagy Ildikó Ft Ft Gyarmatiné Vona Irén Ft Ft Magyar Rákellenes Liga P.ladányi Alapszervezet rajzpályázat Kiss Gáborné Ft Ft P.l-i általános és középiskolás légfegyveres bajnokság Somogyi József Ft 0 Ft Széchenyi I. halála 150. évford. Vetélkedő Mészáros Eszter Andrási Istvánné Ft Ft Széchenyi Kör P.ladány fogalmazás író verseny Sass Ferencné Ft Ft Elhagyott Állatokért Első Sárrréti "Örökbefogadói nap" Reg.Állatvédő E. vetélkedő Joó Attiláné Ft 0 Ft P.l-i ÁFÉSZ Énekkari évadzáró hangverseny Hári Margit Ft Ft Zenei Nevelésért Alapítvány Őrdaru Karacs Ferenc Múzeum 50.éves jubileumi ünnepség Pintér Éva Ft Ft Vasárnapi iskola nyári tábora Biharfélegyházán Federics Lászlóné Ft Ft XV.Székely-magyar Honismereti tábor Kiss Istvánné Ft Ft Muszka János Közhasznú Alapítvány évadzáró rendezvény Koloszár Erzsébet Ft Ft Muszka János Közhasznú Alapítvány "Add a kezed" P.l.Nagycsaládosok e derecskei verbunkos találkozó Koloszár Erzsébet Ft Ft nyári játszóház Tóthné Marosi Róza Ft Ft Népzene a Fiatalokért Kh. moldvai táncházak Sas Ferenc Ft Ft galamb és Kisállat Tenyésztő fiatal galamb bemutató Katona Tibor Ft Ft FöGE Sárréti Közhasznú családi majális Tóth Lajos Ft Ft Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör IV. Betyárdal fesztivál Vigh Sándor Ft Ft Nemesné Nagy Erika 11.Kárpát-medencei Rovásírásverseny területi ford. Nemesné Nagy Erika Ft Ft 7

9 Segítő Kezek Szoc.Szolg. Központ majális 2010 Zagyva Sándorné Ft Ft Petőfi Sándor Ált.Iskola Tagint. anyák napi koncert Nagyné Kiss Olga Ft 0 Ft XIV.Sárrétmenti Népzenei, Néptánc és M. Fesztivál Nádas Imréné Ft Ft közösségépítő együttlét Nádas Imréné Ft Ft Sárréti Népi Együttes KÓTA minősítés Baranyai András Ft Ft P.ladányi Természetvédő Csoport 15. Madarak és Fák Napja Rásó János Ft Ft D.M.Városi Művelődési Központ Jurtakör P.ladányi Városvédő és Szépítő Magyar Vöröskereszt P.ladányi T.Szervezete Sárrétért Táncművészeti Alapítvány P.ladányi Tűzoltók Nyugdíjas Idegennyelvi Munkaközösség Magyar - történelem munkaközösség Természetismereti munkaközösség szépkorúak vers- és prózam. versenye a költészet napja alk. Rácz Józsefné Ft Ft magyar-mongol kulturális napok Kiss Tamás Ft Ft városvédő vetélkedő középiskolások részére Makai Lajos Ft Ft elsősegélynyújtó verseny Turcsányiné Bene Irén Ft Ft Táncelőadás látogatás Budapesten Tőke László Ft 0 Ft buszkirándulás Nagyváradra vagy Ópusztaszerre Békési Mihály Ft Ft "Érted" angol-német szövegértési verseny Jámborné Hegedűs Erika Ft Ft "Sárrét Kincsei" történelmi helytörténeti vetélkedő Nagy Sándorné Ft Ft Erdei Iskola Birinyiné Girdán Éva Ft 0 Ft Művelődési Központ Gyermeknap Rácz Józsefné Ft Ft ÖSSZESEN Ft Ft 8

10 2010. JÚLIUSI GÉNYEK pályázó neve pályázat célja képviselő igényelt összeg Ft kapott támogatás Városi Polgárőrség működési költség Csala Ferenc Ft Ft franciaországi Nemz.Néptánc Fesztivál Nádas Imréné Ft Ft népművészeti együttlét Nádas Imréné Ft Ft Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör Belgiumi fellépés Vigh Sándor Ft Ft Sárréti Íjász jurta vásárlás Nagy László Ft Ft Népzene a Fiatalokért Közh. Hagyományőrzők napja Sas Ferenc Antal Ft Ft Muszka János Közhasznú Alapítvány Lengyelországi fellépés Koloszár Erzsébet Ft Ft Muszka János Közhasznú Alapítvány Néptánc tábor Koloszár Erzsébet Ft Ft "ADD A KEZED" Pl.Nagycsaládosok e Vakok és Gyengénlátók P.l-i Szervezete P.ladányi Városvédő és Szépítő Kaland tábor Parádfürdőn Tóthné Marosi Róza Ft Ft Megyei rendzvény Hajdúszoboszlón Dúró Ferencné Ft Ft Településtisztasági verseny Makai Lajos Ft Ft P.ladányi Városvédő és Szépítő Kulturális Örökség Napjai Makai Lajos Ft 0 Ft P.ladányi Határok Nélkül Aug. 20-i rendezvény Szabó Attila Ft Ft Sárréti Lovas Baráti Kör VII.Sárréti Hagyományőrző Lovasnap Kiss Lajos Ft Ft Karacs F.Múzeum Múzeumbaráti Köre Győrfi Ádám kiállítása Ferenczyné Csáky Annamária Ft Ft P.ladányi ÁFÉSZ Énekkari Nyári Zenei tábor Hári Margit Ft Ft ÖSSZESEN Ft Ft 9

11 2009 naptári év összesített adatai pályázónkénti bontásban 1 KARACS FERENC MÚZEUM Ft 2 VÁROSVÉDŐ ÉS SZÉPÍTŐ EGYESÜLET Ft 3 KENDERKÓC HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET Ft 4 MUSZKA JÁNOS KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY Ft 5 SÁRRÉTI NÉPI EGYÜTTES EGYESÜLET Ft 6 VÁROSI POLGÁRŐRSÉG Ft 7 ID. CSENKI IMRE VEGYESKAR Ft 8 PL.ÁFÉSZ ÉNEKKARI EGYESÜLET Ft 9 PETRI TELEPI ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY Ft 10 P.LADÁNYI HATÁROK NÉLKÜL EGYESÜLET Ft 11 CSIMPOLYA NÉPTÁNC CSOPORT Ft 12 "ADD A KEZED" PL.NAGYCSALÁDOS Ft 13 TÖRŐ GÁBOR HAGYOMÁNYŐRZŐ NÉPDALKÖR Ft 14 KÁLVIN T.ISK.TAGINTÉZMÉNY DIÁKÖNKORM Ft 15 PÜSPÖKLADÁNYI TERMÉSZETVÉDŐ CSOPORT Ft 16 KEKSZ Ft 17 PÜSPÖKLADÁNYI ÓVODAI ALAPÍTVÁNYOK Ft 18 SEGÍTŐ KEZEK GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Ft 19 SÁRRÉTI ÍJÁSZ EGYESÜLET Ft 20 ŐRDARU EGYESÜLET Ft 21 ZENEI NEVELÉSRT ALAPÍTVÁNY Ft 22 GALAMB ÉS KISÁLLATTENYÉSZTŐ EGYESÜLET Ft 23 KOSSUTH OLVASÓKÖR Ft 24 PÜSPÖKLADÁNY SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET Ft 25 SÁRRÉTI LOVAS BARÁTI KÖR Ft 26 IDEGENNYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG PETŐFI S. ÁLT Ft 27 ARNÓTH SÁNDORNÉ + BAJCSY ÚTI ÓVODÁSOKÉRT Ft 28 LÁTÁSSÉRÜLTEK É-A. REG. EGYESÜLETE P.L. CSOP Ft 29 MAGYAR VÖRÖSKERESZT PL.VÁROSI SZERVEZETE Ft 30 ANDROID EGYÜTTES Ft 31 DR. BIGE SZABOLCS Ft 32 P.L.VÁROSI LÖVÉSZ ÉS T.SPORT KLUB Ft 33 P.LADÁNYI TŰZOLTÓK NYUGDÍJAS EGYESÜLETE Ft 34 PETŐFI S. Á.I. MAGYAR-TÖRTÉNELEM MUNKAKÖZ Ft 35 SÁRRÉTI KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOKÉRT ALAPÍTVÁNY Ft 36 VÁROSI GYERMEKKÖNYVTÁR Ft 37 CSENKI IMRE NYUGDÍJAS KLUB Ft 38 KARACS F.GIMNÁZIUM BIOLÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉGE Ft 39 PL.REG.RÁDIÓS SPORTKLUB Ft 40 SZÉCHENYI KÖR Ft ÖSSZESEN Ft 10

12 PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ÜLÉSEI A TÁJÉKOZTATÁSI IDŐSZAKBAN október 07. Téma: 29 db beérkezett pályázat elbírálása Jelen volt: fő január 06. Téma: 20 db beérkezett pályázat elbírálása Jelen van: fő április 07. Téma: 35 db beérkezett pályázat elbírálása Jelen vannak: fő május 05. rendkívüli ülés Téma: 1 db beérkezett pályázat elbírálása Jelen van: fő július 07. Téma: 16 db beérkezett pályázat elbírálása Jelen volt fő Kuratóriumi üléseinken a Felügyelő Bizottság minden alkalommal képviseltette magát. 11

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány

Részletesebben

A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány Város Képviselőtestülete május

A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány Város Képviselőtestülete május TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL 2010/2011 A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZM

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZM TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL 2011/2012 A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S SZMSZ módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S SZMSZ módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S SZMSZ módosításáról Püspökladány Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006.

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZM

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZM BESZÁMOLÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL 2008/2009 A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány

Részletesebben

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz.

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Nyékiné Katona Hedvig E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel 18/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzéséről szóló tájékoztatót elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester 19/2007. (III. 29.)

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladány április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladány április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 32/2011. (IV. 28.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány Holding Vagyonkezelő Kft 2010. évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Árbevétel, bevétel összesen: Költség és ráfordítás

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 19/2014. (III. 13.) önkormányzati testületi határozat a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 22. (5) bekezdése alapján ezúton kihirdeti, hogy a Püspökladány Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7. Sorszám Település KSH-és megyekód 1. Bagamér 0920011-HB Bagamér i Közművelődési 2. Balmazújváros 0902918-HB Lengyel Menyhért i Nyilvános könyvtár neve címe vezetője Kossuth u. 5. 4286 Dózsa Gy. u. 1. 4060

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2013

Rendezvénynaptár 2013 Rendezvénynaptár 2013 A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege 2013. január 2. Tanácsadás 2013. január 7. Tanácsadás A rendezvény szervezője A rendezvény helyszíne 2013. január 9. Tanácsadás, Családi

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2012

Rendezvénynaptár 2012 A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezője A rendezvény helyszíne 2012. január 14. Jótékonysági Est 2012. január 19. Ünnepi műsor A Magyar Kultúra Napja tiszteletére: Ozsváth

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 10-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 10-i rendkívüli ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: 2014. évi civil keret felosztása Előterjesztő: Nagy

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: 2015. évi Civil keret felosztása Előterjesztő: Tóth Gyula

Részletesebben

Beszámoló a 2014 májusától 2015 májusáig végzett munkáról

Beszámoló a 2014 májusától 2015 májusáig végzett munkáról Mottó: Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé teheted egy pillanatát / Várnai Zseni/ Beszámoló a 2014 májusától 2015 májusáig

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15. Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. polgármester

E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. polgármester PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 22/2008. (X. 31.) rendelete Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) rendelet módosítására

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Püspökladány, január 20.

Püspökladány, január 20. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke 1 az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) ú rendelet függeléke K I M U T A T Á S FÖLDESEN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEKRŐL, EGYESÜLETEKRŐL,

Részletesebben

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA 2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő

Részletesebben

2012. évi támogatások

2012. évi támogatások 2012. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. 150. sz. Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület 50

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV TARTALMI BESZÁMOLÓ A Zalaszentgyörgyi Ifjúságért Kulturális és Sport Közalapítványt 2001.

Részletesebben

Püspökladány 2010. évi rendezvénynaptára. (tervezet)

Püspökladány 2010. évi rendezvénynaptára. (tervezet) Püspökladány 2010. évi rendezvénynaptára. (tervezet) A rendezvény ideje A rendezvény jellege Szervezı 2010. január 09. Véradó Ünnepség Püspökladány Vöröskereszt 2010. január 22. Magyar Kultúra Napja megemlékezés

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

működtetésének, csapatok Humánszolgáltatások határozat Mátészalkai Idősekért Közalapítvány REND-TEAM Polgárőr Egyesület Aádám Jenő Pedagógus Énekkar

működtetésének, csapatok Humánszolgáltatások határozat Mátészalkai Idősekért Közalapítvány REND-TEAM Polgárőr Egyesület Aádám Jenő Pedagógus Énekkar Sorszám Döntéshozó testület Döntés száma 1. Város 34/2007. (III.07.) i MTK szakosztályok 13.500.000,-Ft működtetésének, csapatok versenyeztetésének, sportingatlanok fenntartásának támogatása/ 2. Város

Részletesebben

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra 01.22. Szép Magyar Beszéd verseny Sarkad Könyvtár 01.23. Szegedi

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1 név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i

Részletesebben

Augusztus Tantestület. Mitev Ivánné igazgatóhelyettes. Augusztus

Augusztus Tantestület. Mitev Ivánné igazgatóhelyettes. Augusztus Augusztus 24. ALAKULÓ ÉRTEKEZLET Augusztus 25. 11. 00 Augusztus 24 27. 24. 9 10 - ig 25. 9 10 - ig 9 10 ig 10 11 ig 11 12 - ig 26. 9 10 ig 9 10 - ig Augusztus 26. Augusztus 27 28. 1 Augusztus 31. Augusztus

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf.

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Énekverseny 1-4. évf. Bolyai Matematika Csapatverseny 3-4. évf. Bolyai

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Eseményeink naptára. Ellenőrzést nap. események. 17 órától Tanévnyitó értekezlet Vecsei Brigitta Fenntartó

Eseményeink naptára. Ellenőrzést nap. események. 17 órától Tanévnyitó értekezlet Vecsei Brigitta Fenntartó Év, hó, Időpontja Rendezvény, Team vezetője, nap 8.25-8.28 17 órától Tanévnyitó értekezlet Fenntartó aug.29. 7.00 órától Alkalmazotti kirándulás Szabóné Rozgonyi Krisztina szept. 10. 15.30-19.00 Bográcsozás

Részletesebben

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 munkaközösség tagjai Tereminé Horváth Ildikó Baltighné Kozma Marianna Dancs Julianna Barizs Tünde Horváth-Bócsi Irén Kozma Csabáné Serly Anikó Zagyva Klára

Részletesebben

J e l e n t é s. A határozatban megjelölt intézmény alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. A határozatban megjelölt intézmény alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika Pappné Dr. Forgács Edit PhD. intézményvezető,,, közoktatási vezető nyelvtudományi PhD. Germanisztika Szénási Andrea intézményvezető-helyettes,, Tóth Attiláné Deák Andrea intézményvezető-helyettes, André

Részletesebben

Támogatási szerződések nyilvántartása A támogatás kedvezményez ettje. A támogatás összege

Támogatási szerződések nyilvántartása A támogatás kedvezményez ettje. A támogatás összege hozó 1. Mátészlka 2. Mátészalka 25/2009. (III.04.) 2009. célja összege Idősekért Közalapítvány MTK előleg biztítása szakztályok működtetése, utánpótlás nevelése, versenyeztetés, sportingatlanok fenntartása

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR i Kistérség Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR április május 11.-12. MindenMás Alternatív Kulturális Fesztivál 17. Húsvéti készülődés 19. Húsvéti tojáskereső 20. Locsolóbál 2 Pokla nyílt futó-

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Mesemondó verseny nagycsoportos óvodásoknak - intézményi 20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője március 7. Szent Lajos u. Óvoda 14.30

Részletesebben

Monor város 2016. évi programtervezete

Monor város 2016. évi programtervezete Rendezvény időpontja: Rendezvény megnevezése: Monor város 2016. évi programtervezete Rendezvény helyszíne: Szervező: A szervezésért felelős személy neve és elérhetősége: 2016. január 8. 17:00 2016. január

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottságának 2009. február 25-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

Földes Nagyközség rendezvény naptára (2010. év) S.sz. Időpont Rendezvény neve Helyszín 1. Január 9.

Földes Nagyközség rendezvény naptára (2010. év) S.sz. Időpont Rendezvény neve Helyszín 1. Január 9. FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2010. (II.25.) Kt. HATÁROZATA Földes Nagyközség 2010. évi közművelődési rendezvénytervéről A Képviselő-testület Földes Nagyközség 2010. évi közművelődési

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv Hónap Esemény, feladat Felelős Augusztus Aug. 23. Javítóvizsga Munkaközösség vez. Aug. 24. Alakuló értekezlet Ocskó Zoltán Nevelőtestület Aug. 28-31. Tantermek

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE. a Képviselő-testülethez. a Földes Nagyközség 2014. évi rendezvény naptárának elfogadására

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE. a Képviselő-testülethez. a Földes Nagyközség 2014. évi rendezvény naptárának elfogadására Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 14. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára (tervezet)

A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára (tervezet) A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára 20 (tervezet) JANUÁR 1 Zenés disznótor 2 A magyar kultúra napja FEBRUÁR Baráti találkozó Kertbarát Kör, Péti Nyugdíjas Klub előadás 1 Dance Action Gála

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Óvodapedagógusok iskolai végzettsége: Felsőfokú óvónőképző Főiskola

Óvodapedagógusok iskolai végzettsége: Felsőfokú óvónőképző Főiskola Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde 8124 Káloz, Óvoda u. 2. Tel.: 25-506-405 OM azonosító: 029998 Különös közzétételi lista: Bölcsődei gondozók: 2 fő Bölcsődei kisegítő: 1 fő Óvodapedagógusok száma: 9 fő

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

Működési célú pénzeszköz átadás

Működési célú pénzeszköz átadás Támogatások Adatainak Közzététele Az államháztartásról szólló 1992.évi.XXXVIII: törvény 15/A és 15/B -ban meghatározott adatok közzétételéről ( "Üvegzseb" információk 2004 január 1-től kezdődően) A nem

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

JAVASLAT a Civil Keretből elnyerhető támogatásra 2013.

JAVASLAT a Civil Keretből elnyerhető támogatásra 2013. JVSLT a ből elnyerhető ra Összes felosztható keret: 6.000.000.- Ft *-gal jelölt szám alapítványi pályázat, közgyűlési hatáskör! pályázó szervezet neve és a támogatandó cél szervezet évi 1. VI. 526 Szekszárdi

Részletesebben

343/2018.(VIII.28.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról

343/2018.(VIII.28.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról 343/2018.(VIII.28.) számú Ügyrendi-Jogi- Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság a 2018. augusztus

Részletesebben

Működési célú pénzeszköz átadás

Működési célú pénzeszköz átadás Támogatások Adatainak Közzététele Az államháztartásról szólló 1992.évi.XXXVIII: törvény 15/A és 15/B -ban meghatározott adatok közzétételéről ( "Üvegzseb" információk 2004 január 1-től kezdődően) A nem

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadó intézményei. a tanévben

Az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadó intézményei. a tanévben Az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadó intézményei a 2014-2015 tanévben - Körös sárréti Civil szervezetek Szövetsége Cím: Szeghalom Tildy Zoltán u.15-17. Kapcsolattartó: Ambrus Szilvia,

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

Határozat kivonat a Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság 2010. április 12.-i üléséről

Határozat kivonat a Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság 2010. április 12.-i üléséről 26/2010. (04. 12.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság mai ülésének napirendi pontjai és azok sorrendje a következő: 1. A 2010. évi kisebbségi

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben