Nemzetközi Mondioring versenyszabályzat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nemzetközi Mondioring versenyszabályzat"

Átírás

1 Nemzetközi Mondioring versenyszabályzat I. Előszó A Mondioring (továbbiakban MR) sport megalkotásában számos európai és amerikai ország küldöttje vett részt azzal a céllal, hogy felhasználják a már létező nemzeti kutyás sportok különböző elemeit, létrehozva ezzel egy nagy volumenű munkakutyás egyesületet a munkakutyázás szerelmeseinek- kezdőknek és haladóknak egyaránt. A MR több célt is szolgál egyszerre: nézőközönséget szórakoztató látványosság, egy szintről-szintre nehezedő játék a résztvevőknek, és egy versenysport a kiképzés kedvelőinek. A sport gyakorlásához elsősorban szükség van egy bekerített területre, ami jól fel van szerelve a legkülönbözőbb anyagokkal. Továbbá szükség van egy vagy két védőfelszereléssel védett segédre. Ők lesznek a kutya és a kutyavezető társai, és persze a bíró segítségére vannak abban, hogy a verseny napján el tudja dönteni, melyik páros a legjobb. Mindezt természetesen a szabályok adta keretek közt. A szabályok magukba foglalják a verseny lefolyásának menetét, a meghatározott gyakorlatokat és a rájuk adható pontokat, valamint a hibákért járó pontlevonásokat. A MR leírásában tömör, a gyakorlatban egyszerű, bírálatában pedig tiszta- így válhatott a munkakutyázás egyik legnagyobb szervezetévé. A bíróknak mindig szem előtt kell tartaniuk a célt, ami az alapítókat motiválta. Mindenekfelett magukévá kell tenniük a MR szellemiségét, és kerülniük kell mindennemű megnyilvánulást, ami árthat a kutyának. A MR célja, hogy felmérje a kutyák munkaalkalmasságát, használhatóságát, képzettségének fokát, kézbentarthatóságát, valamint hogy mindezen tulajdonságok milyen mértékben öröklöttek. A MR feladatsor 3 nagyobb egységből tevődik össze, melyek a következő sorrendben követik egymást: Fegyelmező gyakorlatok Ügyességi gyakorlatok Őrző-védő gyakorlatok A gyakorlatok sorrendje egyeztethető a versenyzőkkel minden egyes verseny kezdetén, minden szinten. Az azonos szintű versenyzők mindegyike ezen sorrend alapján versenyez. Megjegyzés: a MR szabályzatot számtalan nyelvre lefordították, így az egyes fordítások között eltérések lehetnek. Ellentmondás esetén a francia fordítás a mérvadó! II. Segéd Rövid történeti áttekintésként szót érdemel, hogy a segédet régen Apache, Malfaiteur /törvényszegő/, Mannequin és Paillasse /szalmabáb/ nevekkel is illették. Amerikában hívják őket Decoy -nak /csalétek/ illetve Helper -nek /segítő/. Minden megnevezés magában hordozza az utalást a kiképzés művészetére, és érdekes lesz ezt a listát kibővíteni azokkal a megnevezésekkel, amiket más országokban használnak. Említést érdemel még, hogy a segéd igazándiból sosem támad, hiszen a legtöbb esetben védi magát, menekül, vagy a kutyára bízott tárgyat próbálja meg ellopni.

2 Ahogy fentebb említésre került, a segéd igazából a kutya és a kutyavezető társa. Ugyanakkor ellenfél is, hiszen együtt kell működnie a versenyeken a bíróval, hogy az a kutyákat érdemük és képességük alapján rangsorolni tudja. Ha a segéd passzívan viselkedik, nem más, mint egy harapnivaló mozgó bábu. Ha az a feladata, hogy segítse a bírót kiértékelni a kutyák minőségét, akkor már szembehelyezkedik velük. Mivel védőruhában van, eltúlozhatja feladatát. Szintén fenn áll a veszélye annak, hogy akaratlanul is, de- nem viselkedik egyformán minden egyes kutyával. Nehéz helyzetben van, de feladatát mindig sportszellemben kell ellátnia. Anélkül, hogy részletesen elemeznénk technikailag a segéd munkáját, 3 arany szabályról meg kell emlékezni, melyeket mindig szem előtt kell tartani: 1. a segéd mindig legyen abszolút pártatlan 2. soha nem okozhat semmilyen módon fizikai fájdalmat a kutyának 3. úgy kell viselkednie, mintha nem lenne rajta védő felszerelés, ezért gyorsan, fortélyosan, fenyegetően, és a kutya elől kitérve védje magát, vagy próbálja megzavarni az ebet. A segéd semmi esetre sem ütheti meg a kutyát a bottal. A revolver használatakor a levegőbe kell lőnie, kb. 45 fokos szögben. A kutya bátorságát tesztelő gyakorlatok kezdetén a segéd a kutyától 10 és 20 méter közötti távolságra helyezkedik el, a pálya középvonalán. Tilos a segédnek beszélni, vagy hangot kiadni, de mozoghat. Ha folyadék használatára sor kerül, csak a víz a megengedett. A bíró felelős a segéd munkájáért, a segéd pedig köteles a bíró utasításait követni. A segédek kiválasztása mindig az adott országban meghatározott és követett gyakorlat szerint történik. III. Szabályok 1. Lejelentkezés Pályára lépés előtt a Kutyavezető (továbbiakban KV) átadja kutyája pórázát, nyakörvét és szájkosarát a segédbírónak mászóval ringsegéd (Comissar de ring). A KV a helyettes bíró hívására lép a pályára. Követi a segédbírót, aki elvezeti a bíró asztalához. A kutya szabadon, láb mellett követi, miközben se póráz, se nyakörv, se szájkosár nincsen rajta. A KV jelzi az induló magasságát illetve távolságát a magas- és távolugró akadálynak. Szintén jelzi, hogy a kutyáját szóval, vagy sípjellel hívja be. 3-as szintű versenyző esetén a KV húz egyet a borítékok közül, melyben benne van, hogy melyik típusú menekülő elfogása gyakorlattal fog kezdeni. Anélkül, hogy kinyitná, át kell adnia a lezárt borítékot a bírónak. Így egészen a gyakorlat megkezdéséig a bíró lesz az egyedüli személy, aki tudja, hogy a párosnak az első támadáskor a menekülő elfogása, vagy a megállított támadás gyakorlatot kell végrehajtania. 2-es és 3-as szintű versenyzőknél szintén itt történik a tárgyválasztás gyakorlathoz szükséges számozott fadarab kiválasztása, amit a KV egyik üres zsebében helyez el.

3 2. Általános instrukciók a gyakorlatok végrehajtásához A KV mindig a SB utasításai szerint helyezkedik. A SB mindig megmutatja a KV-nek a gyakorlatok kiindulópontját, ami a felkészülési vonaltól kb. 3 méteres távolságon belül van. A kutya felkészítése az adott gyakorlatra megengedett a felkészülési vonal -on belül, ami 3 méterre van a kiindulási vonal -tól. Ez a felkészítés diszkréten történjék, és be kell fejezni legkésőbb a felkészülés végét jelző duda/kürtszó felhangzásakor. Az első dudaszó felhangzása jelzi a felkészülési idő kezdetét. A felkészülési idő 30 másodperc, melyet a bíró mér. Ennyi idő áll a KV rendelkezésére, hogy kutyáját a gyakorlatra felkészítse, illetve, hogy felálljon a kiindulási vonal -ra. Időtúllépés esetén a gyakorlat törlésre kerül. A KV egy vezényszót adhat ki a pozícióra vonatkozóan (pl.: ül, fekszik, áll- a gyakorlattól függően). Ezt követően kiadható még egy helyben maradásra vonatkozó vezényszó (pl.: ott, marad, ne mozdulj). Ezután minden kiadott vezényszó plusz vezényszónak minősül, és 1 pont levonásával jár. Ha a KV-nek 5 plusz vezényszót kell kiadnia, a gyakorlat törlésre kerül, még akkor is, ha a rendelkezésre álló 30 másodperc még nem telt le. Amint a KV elfoglalta a helyét a kiindulási vonal -nál, újabb dudaszó jelzi a gyakorlat kezdetét. A KV a megfelelő vezényszó kiadásával kezdi a gyakorlatot. A vezényszó a kutya nevével együtt kiadható. Minden nem megengedett vezényszó pontlevonással jár. 3. Visszahívó vezényszavak a gyakorlatok végén: A visszahívó vezényszavaknak 2 típusa van: a távoli és a közeli (1 méter, vagy annál közelebb). A közeli visszahívás láb mellé hívást jelent. A távoli visszahívást vezényszóval vagy sípszóval lehet kiadni. Lejelentkezéskor a KV ismerteti a bíróval, hogy melyik variációt használja. A verseny egésze alatt a visszahívást csak e módon végezheti, ellenkező esetben pontlevonással büntetik. A közeli/lábhoz történő hívás csak vezényszóval történhet. A visszahívást (történjen az vezényszó kiadásával, vagy sípjellel) röviden és azonnal végre kell hajtani. A nem folytonos visszahívás plusz vezényszónak minősül, és ennek megfelelően büntetik. Csak egy vezényszó adható, a plusz vezényszavak pontlevonással járnak. Fegyelmezetlen kutya esetén, mely több vezényszót igényel, a kutyavezetőt extra pontok levonásával büntetik az Általános szabályok alapján. Hasonlóképpen, ha a kutya nem engedi el a segédet 5 másodpercen belül (akár le lett hívva, akár nem), elveszti a visszahívásra adható 10 pontot. Az a kutya, amelyik a rendelkezésre álló idő alatt nem jön be lábhoz, elveszti a gyakorlat végére adható 10 pontot. Egyes szinten megengedett, hogy a visszahívás helyett a kutya őrizze a segédet a gyakorlat végén. A B-t erről informálni kell a lejelentkezéskor. 4. Általános szabályok Általános szemlélet: Ha a bíró úgy ítéli meg, hogy a gyakorlat kivitelezése kívánnivalót hagy maga után, akkor a gyakorlat értékelésén felül még pontlevonást eszközölhet, ami az adott gyakorlatra kapott pontok 10%-a. Ez alkalmazható, ha pl. a KV a verseny egésze alatt bármikor helytelenül viselkedik. A bíró határozza meg a pontlevonás mértékét. A versenyző páros csak abban az

4 esetben szakíthatja meg a gyakorlatát, hogy a bíróval közölje: visszalépnek a versenytől a kutya, vagy a KV egészségi állapota, netán sérülése miatt. Ha a KV mégis megtenné (a sérülésről való informálást leszámítva), akkor 10 pont levonásával büntetik az Általános szemlélet szerint. Ha a kihágás megismétlődne, akkor a versenyző munkáját megszakítják. Súlyosabb esetben a bíró utasíthatja a versenyzőt a teljesítménykönyve átadására. A versenyző viselkedéséről országa Mondioring Szervezete előtt kell számot adjon. MR versenyen való részvétel feltételei: A versenyzőnek teljesítményfüzettel kell rendelkeznie (minden országban a felelős MR szervezet adja ki). Bármilyen fajtájú kutyával lehet versenyezni. A kutyának F.C.I. törzskönyvvel kell rendelkeznie. Az alsó korhatár betöltött 12 hónap. Ahhoz, hogy egy kutya 3-as szinten indulhasson, az alábbi követelményeknek kell megfelelnie: 1-es szinten 2 alkalommal kell minősülnie; a megszerezhető 200 pontból min. 160 pontot kell elérnie 2-es szinten 2 alkalommal kell minősülnie; a megszerezhető 300 pontból min. 240 pontot kell elérnie Amennyiben a KV nem kíván továbblépni egy szintről, a minősülés ellenére tovább versenyezhet az adott szinten, időkorlátozás nélkül. Szintén, ha egy versenyző kettes szinten minősült, addig versenyezhet ezen a szinten, amíg kívánja, akár addig, amíg a kutyája el nem éri a 300 pontot. Francia ring vizsgával rendelkező kutya versenyezhet MR-ben azon a szinten, amelyet a Francia ringben megszerzett. Az a kutya, amely hazájában a nemzeti bajnokság fordulóin/selejtezőin legmagasabb kategóriában indul, csak MR 3-as szinten indulhat el. Az F.C.I. rendelkezésének megfelelően a MR versenyen induló kan kutyáknak 2 jól fejlett, a herezacskóban elhelyezkedő heregolyóval kell rendelkezniük. A versenypálya berendezése után a versenyzők nem mehetnek fel a pályára. A szabály megszegése a versenyből való azonnali kizárást von maga után. A verseny szervezése Azok a szervezetek, melyek versenyt szeretnének rendezni, az előkészületek során a lehető legalaposabban kell eljárjanak. A külföldi nevezések reményében célszerű informálni a környező országok kynológiai szervezeteit. A verseny bírói gárdája: A verseny zsűrije egy vagy két delegált bíróból, valamint az ő munkájukat segítő segédekből áll. Egy nap az egyedül bíráló bíró maximum 9 órát bírálhat. Szintén szükség van egy segédbíróra. Szintén elengedhetetlen egy vagy két titkár, akik megkönnyítik a verseny lebonyolítását. Továbbá szükség van egy táblázatra a bírónak a célból, hogy elérjék azt, miközben a pályán folyó munkát nézik A szervezőknek biztosítaniuk kell legalább 2 fő kisegítőt, akik a pálya átrendezésében, az élelem megtagadásban, és az akadályok állításában működnek közre.

5 A versenypálya: A pálya legalább 60x40 méteres legyen, maximum 5000 négyzetméter nagyságú. Lehetőség szerint a pálya talaja ne legyen kemény, ha mégis az, semmiképpen sem lehet kövezett vagy kavicsos. A pályán nem lehet semmilyen anyag, tárgy, ami a kutyát megsebezheti. A pálya csak bekerített lehet, és legalább 2 bejárattal kell rendelkeznie: egy a versenyzők, egy a segédek számára. A szervezők feladata a pálya felfestése. Minden gyakorlat kezdőpontját meg kell jelölni. A tárgyőrzés gyakorlathoz két koncentrikus kört kell felrajzolni, 2 és 5 méteres átmérővel. Az akadályos gyakorlatoknál szükséges négyzetet jól láthatóan kell feltüntetni az összes akadálynál (palánk, távolugró, akadály). A keresés és kísérés gyakorlatnál a segéd búvóhelye előtt egy 2 méter sugarú körívet kell felfesteni- így vizsgálható a kutya őrzési készsége. Biztosítani kell a búvóhely(ek) területén egy részt, ahonnan a KV az élelemmegtagadás a gazda távollétében gyakorlat alatt szemmel tudja kísérni az eseményeket. Az előreküldés gyakorlathoz egy 20 méter hosszú vonalat kell húzni párhuzamosan a kiindulási ponttal, s mindkét végét meg kell jelölni, pl. zászlóval. 5 méterre a zászlóktól ki kell jelölni merőlegesen 1-1 egy méter hosszú vonalat, ami az ideális haladási zónát jelöli. A verseny felszerelései: A szervezőknek a bírók rendelkezései szerint el kell helyeznie: 6 hozzávalót az őrző-védő gyakorlatokhoz 1 akadály az őrző-védő gyakorlatokhoz (lásd még a szabályoknál) 6 búvóhelyet a keresés és kísérés gyakorlathoz 3 akadályt (szabályoknak megfelelően) 6 apport tárgyat fa tárgyakat a szagazonosítás gyakorlathoz (méretük: 10x2x2 cm) 2 pisztoly 6 vagy 9 mm-es vaktölténnyel zászlók a megállított támadáshoz hivatalos bírálati lapok egy vagy két zavaróra (a gazda távollétében történő gyakorlatokhoz) három vagy négy tárgyra a tárgyőrzés gyakorlathoz A B választja ki a verseny reggelén az apport tárgyat és az őrző-védő gyakorlatokhoz a kellékeket. A bemutató kutya szereplése közben a bírónak figyelemmel kell kísérnie a kiválasztott kellékeket (zavaró tárgyakat) a tárgyőrzés és a szembetámadás gyakorlatoknál. Ezek a kellékek sosem hasonlíthatnak ara a tárgyra, melyet a kutyának őriznie kell a tárgyőrzés gyakorlat során. A szervezők feladata, hogy minden versenyszintre bemutatókutyát biztosítsanak (többnapos verseny esetén értelemszerűen minden napra kell gondoskodniuk bemutatókutyáról). A gyakorlatok kezdetét jelző dudáról/kürtről szintén a szervezők gondoskodnak; sípjellel ezek a jelzések nem történhetnek, sípot csak a versenyzők használhatnak a kutyáik visszahívására. A segédek számára is biztosítani kell egy pihenő részleget, ahol a verseny során rejtve pihenhetnek, amíg nem kell pályára lépniük. Ezt a részleget a pályától legalább 5 méterre kell kialakítani úgy, hogy a kutyák semmiképpen se láthassák/érezhessék meg a segédeket. Sem a pályán, sem annak közvetlen közelében nem lehet víztároló alkalmatosság. A segéd megkeresése gyakorlathoz biztosítani kell a kutya és a KV számára egy helyet a pályán kívül, ahonnan egyikőjük sem látja az előkészületeket (segéd beállása a búvóhelyre). Itt kell elhelyezni itatóedényt, hogy a KV tetszése szerint megitathassa kutyáját.

6 Sorsolás A rendező klub sorsolással dönti el a versenyzők pályára lépésének sorrendjét. Szintén sorsoláson dől el, a gyakorlatok sorrendje. Ezek a sorsolások a versenyzők jelenlétében történnek. Ha egy versenyző sincs jelen, akkor a B joga eldönteni a gyakorlatok sorrendjét. Sorsolás dönti el a kezdő pozíciót is (ülés, fekvés, állítás) a pozíciók változása gyakorlatnál. Szintén ily módon döntik el, hogy a gazda távollétében végzett gyakorlat milyen pozícióban történik. Bemutatókutya Előírás, hogy a verseny kezdete előtt minden szint követelményeit bemutatókutya mutassa be. Élelem Az élelemmegtagadás -hoz használt ételt variálni kell, és mérete elfogadható méretű kell, hogy legyen ( maximum ökölnyi méretű). Lehet nyers vagy főtt hús, csont, halfej, sajt, sütemény, stb. Bot Előírásszerűen negyedbe hasított bambusz botnak kell lennie (klappé). Vezényszavak Csak a szabályoknak megfelelő vezényszavak adhatók ki, többnyire a KV saját anyanyelvén. Bírálati lapok A bírálati lapoknak egyezniük kell a hivatalos sémával, és tartalmazniuk kell a versenyre vonatkozó összes útmutatást. Minden szinthez be kell szereznie a megfelelő bírálati lapokat. Egy bírálati lap 3 példányos: egy (eredeti) példány a bíróé. Az első másolat a versenyzőé ( a kiértékelés után), a második, pedig a szervező klubé. A bírók feladatkörei A hivatalos szervezet által kijelölt bírók teszik a rendezvényt elismertté, hivatalossá. Ha egy versenyen több bíró bírál, akkor a bírálatokat közösen kell végezniük. A bíróknak alaposan ismerniük kell a szabályzatot, és bírálatukban ahhoz kell igazodniuk. A bíróknak teljhatalmuk van a verseny egésze alatt, és természetesen a segédek munkáját is irányíthatják a verseny mindhárom szintjén. Büntetések, pontlevonások esetén a szabályzat (jól körülírt) idevágó részleteit kell alkalmazniuk, azok szigorú betartásával. Minden levonáshoz társul egy hiba, amit vagy a kutya nem megfelelő (itt nem minősítést jelöl) munkája, vagy a KV kihágása okoz. Minden versenyzőnek, még a kezdőknek is tisztában kell lenniük a szabályzattal, és a büntetésekkel. A bírók döntése minden esetben végleges, elszámítva azokat, amelyeket a szabályzat külön említ. A bírók vezérlik a versenyt; a gyakorlatokat csak az ő irányításukkal lehet végrehajtani. A gyakorlatok kezdetét és végét duda/kürtszóval jelzik. A bíróknak kell ügyelniük arra, hogy a gyakorlatok az összes kutya esetében ugyanazon a módon történjenek.

7 Minden gyakorlat után a bíró azonnal ismerteti a pontszámot a közönséggel. A munka befejeztével a bírók összeadják a pontokat, és aláírják a bírálati lapot. IV. Fegyelmező gyakorlatok 1. Szabadon követés Elérhető pontszám: 6 pont A gyakorlat leírása A KV egy- a bíró, vagy a segédbíró által meghatározott- egyszerű útvonalat követ, amiben 3 irányváltás, hegyes- vagy tompaszögű fordulás, egy hátraarc, és két megállás van. A megállásokkor a kutya bármilyen pozíciót felvehet. Minden mozzanat (irányváltás, fordulás, megállás) a bíró jelére történik. A menetelés irányvonalát a segédbíró ismerteti. Ha a KV nem követi ezt az útvonalat, az hibának minősül, ami megfelelően büntetve lesz az Általános szemlélet rendelkezéseinek megfelelően. Pontlevonások a kutya elől vagy hátul, illetve távol megy (akár egyenes irányban, akár forduláskor, megálláskor vagy hátraarckor -0,5 pont a kutya elhagyja a vezetőjét, vagy nem követi azt -6 pont 2. Helyben maradás a gazda távollétében Elérhető pontszám: 10 pont A gyakorlat leírása Egyes és kettes szinten a kutyát a bíró által kijelölt helyre kell fektetni, hármas szinten a kezdő pozíciót (ültetés vagy fektetés) sorsolással döntik el. Verseny közben a bírónak jogában áll a kezdő pozíciót megváltoztatni (amennyiben szükségesnek érzi) ha az időjárási- és talajviszonyok jelentősen megváltoznak. A gyakorlat egy percig tart, és akkor veszi kezdetét, amikor a KV elfoglalja a kijelölt rejtekhelyét. A KV nem nézhet vissza a kutyára sem az eltávolodás, se a rejtekhelyre való beállás közben. A gyakorlat alatt a kutyát zavarják, de a kutyának közömbösnek kell maradnia; nem mozdulhat el, és nem változtathat pozíciót. A zavarás mikéntje és mértéke az adott szinttől függ, de sosem lehet provokálni a kutyát, vagy agresszíven fellépni ellene. A segéd behatása tilos. Egyes és kettes szinten a zavarást a kutyától minimum 10, hármas szinten minimum 5 méterről kell végezni.

8 Pontlevonások a kutya pozíciót változtat az egy perces helyben maradás alatt -10 pont a kutya pozíciót változtat, miközben a KV a rejtekhely felé megy -10 pont a KV visszanéz miközben eltávolodik a kutyától, vagy amikor -10 pont a rejtekhelyre beáll a kutya a pozíció megváltoztatása nélkül mozog méterenként -1 pont a kutya pozíciót változtat, amikor a KV visszatér hozzá -2pont a KV kilép a rejtekhelyről a gyakorlat közben -10 pont minden szabálytalan, nem megengedett vezényszó -10 pont 3. Előreküldés Elérhető pontszám: 12 pont -az optimális zónában, a jelzőpontok között: 12 pont -a belső és a külső jelzőpontok között: 8 pont - a külső jelzőponton túl: 4 pont külső belső optimális zóna belső külső 4 pont 8 pont 12 pont 8 pont 4 pont A gyakorlat leírása A kutyának át kell haladnia a kezdővonallal párhuzamos vonalon, aminek meg van jelölve mindkét vége. A végpontokat jelölő jelektől 5 méterre, belül, van 2 merőleges, 1 méteres vonal, melyek az optimális zónát jelölik. Az előreküldés távja 20, 30 és 40 méter, szintenként emelkedik. A kutyát a kezdővonal mögött lévő kiindulási pontról indítja a KV a bíró jelére. A kutyának egyenesen előrehaladva át kell haladnia a célvonalon, majd a vezető visszahívására azonnal el kell indulnia visszafelé, és lábhoz kerülnie. A visszahívásra 20 másodperc áll rendelkezésre. Pontlevonások testjel és vezényszó együttes kiadása: pluszvezényszó a kutya továbbküldéséhez: vezényszavanként a kutya nem egyenesen halad, cikázik: irányváltásonként a kutya vezényszó nélkül visszaindul: a kutya a bíró jelzése előtt indul: a kutya a bíró jelzése után indul: a kutya nem hagyja el a vonalat: plusz visszahívó vezényszó: -2 pont -4 pont -1 pont -2 pont -4 pont -2 pont -12 pont -2 pont

9 4. Pozíciók Elérhető pontszám I.-es szint: 10 pont -3 pozícióváltoztatás: 3x3 = 9 pont -a gyakorlat végén a lábhoz kerülés: 1 pont II.-es és III.-as szint: 20 pont -6 pozícióváltoztatás: 6x3= 18 pont -a gyakorlat végén a lábhoz kerülés: 2 pont A gyakorlat leírása A gyakorlatot a földön végzik; a kutya és a vezetője látják egymást. A távolság 5, 10, 15 méter- szinttől függően. Megengedett a kutya nevének kimondása a vezényszó előtt, de minden vezényszó előtt csak egyszer. Különben plusz vezényszónak minősül. Minden egyes pozícióváltoztatáshoz a vezényszó kétszer adható ki. Ha a kutya a két vezényszó elhangzása után sem reagál, akkor a gyakorlatnak vége, de az addig elért pontokat megkapják. A KV kutyájával a kiindulási vonalra áll fel, a kutyát leülteti. A bíró jelzésére kiadja a kezdő pozíciónak megfelelő vezényszót, majd eltávolodik a kutyától (helyben maradásra felszólító vezényszó kiadható). A gyakorlat során a KV végig láthatja a kutyát. A kezdő pozíciót a B határozza meg. Egyes szinten minden pozícióra egyszer, a többi szinten kétszer kerül sor; a segédbíró jelzésére. Pontlevonások (ahol nincs külön jelölve, ott az összes szintre ugyanaz a levonás érvényes) a kutya megváltoztatja a kezdő pozíciót: -2 pont a kutya a vezényszó ellenére nem változtat pozíciót: -3 pont a kutya a vezetője felé mozog: méterenként -1 pont a kutya a KV-hoz megy a gyakorlat befejezése előtt: I-es szint: -1 pont II-es és III-as szint: -2 pont Ha a kutya a gyakorlat befejezése előtt lábhoz megy, elveszti a lábhoz hívásért járó pontot, de az addig elért pontjai beszámítanak. A levonások az elért pontszámból történnek. 5. Élelemmegtagadás Elérhető pontszám I.-es szint: 5 pont II.-es és III.-as szint: 10 pont A gyakorlat leírása I-es szinten egy darab élelmet dobnak a kutya felé valamikor fegyelmező gyakorlatok közben a bíró által meghatározott pillanatban és helyen (de nem egy másik feladat alatt. Tehát ez arra vonatkozik, hogy a bíró illeszti be a gyakorlatot tetszése szerint). II-es és III-as szinten 2 darab élelmet dobnak a kutya felé (akár egymás után, akár 2 különböző időpontban). A feladathoz használt élelem minden kutya esetében azonos. Ezen kívül II-es és III-as szinten 6,

10 különböző fajtájú élelmet helyeznek el a pálya talaján. Tilos élelmet elhelyezni a tárgyválasztáshoz használt fadarabok 5 méteres közelében, valamint a tárgyőrzés feladathoz felfestett körök 2 méteres közelében. Pontlevonások I-es szint II-es és III-as szint a kutya megnyalja, megeszi, vagy a szájába veszi az - 5 pont -10 pont élelmet a kutya az élelem eldobásakor elmozdul, méterenként -1 pont -1 pont 3 méteres, vagy annál nagyobb mértékű elmozdulás esetén -5 pont -10 pont a KV közbelépése -5 pont -10 pont a KV visszatérésekor elmozdul a kutya (a bíró megítélése szerint) 2 pont -2 pont 6. Eldobott tárgy behozása: Elérhető pontszám: 12 pont A gyakorlat elírása A tárgy visszahozására 15 másodperc áll rendelkezésre. A tárgyat a verseny kezdete előtt sorsolással választják ki egy, a bírónak adott listából. A tárgy lehet például súlyzó, kuglibábú, henger, műanyag palack, táska, stb. A kutyának meg kell tudnia fogni és a szájában tartania tárgyat. A behozandó tárgy súlya maximum 1 kg. A tárgyak anyaga üveg és fém kivételével bármi lehet. A KV a bíró jelzésére legalább 5 métere kidobja a tárgyat. A kutya a bíró jelzése után indítható; a visszahívásra egy vezényszó engedélyezett. A gyakorlat befejezése után a KV-nek meg kell várnia a bíró jelzését, hogy elhagyhassa helyét. Pontlevonások plusz- vagy nem megengedett vezényszó -12 pont vezényszó és testjel adása -2 pont időtúllépés (a kutya 15 másodperc alatt nem tér vissza) -12 pont a kutya a bíró jelzése előtt indul -4 pont a kutya a bíró jelzése után késlekedve indul -2 pont a kutya rágja a tárgyat, vagy játszik vele -1 pont a kutya kiejti a szájából a tárgyat, alkalmanként -1 pont a kutya nem ülve adja át a tárgyat -1 pont

11 7. Tárgyválasztás Elérhető pontszám: 15 pont (csak II-es és III-as szinten) A gyakorlat leírása A gyakorlatra egy perc áll rendelkezésre. A keresendő tárgy számozott, nem használt fadarab, mely 15 cm hosszú és 2 cm széles. A fadarabot a KV választja ki magának a rendelkezésre álló számozott, egyforma fadarabok közül. A választás a lejelentkezéskor történik a bíró asztalánál. A KV egyből a zsebébe rejti azt anélkül, hogy a kutyának megmutatná. A sorszámot bemondja a bírónak. Biztosítani kell, hogy minden versenyzőnél ugyanannyi ideig lehessen a tárgy. A KV a nála lévő tárggyal mindenben megegyező, de számozatlan fadarabok közé helyezi el a saját tárgyát. A fadarabot nem lehet a kutyának megmutatni, és úgy kell elhelyezni, hogy könnyen megközelíthető legyen. A feladat alatt a kutyát semmivel sem szabad zavarni. Azokat a számozatlan fadarabokat, amiket egy másik kutya a szájába vett, ki kell cserélni. Minden tárgyválasztás végeztével a zavaró fadarabokat egy tálra kell helyezni, és ügyelni kell rá, hogy ne nyúljanak hozzájuk. A gyakorlat menete (nincs feltüntetve a rendelkezésre álló idő) A KV a segédbíró által kijelölt helyen hagyja a kutyáját, majd a kutya szeme láttára kiteszi a tárgyat a 30 méterre lévő képzeletbeli 1x1 méteres négyzetbe. Mialatt a KV visszatér a kutyához, kiteszik a számozatlan fadarabokat a számozott mellé (a képzeletbeli négyzeten belül), attól kb. 25 centiméternyire. 2-es szinten három, 3-as szinten 4 tárgy van kihelyezve. A bíró jelére a KV a keresd és hozd vezényszavak kiadásával kiküldi a kutyát. Megengedett, hogy a vezényszó kiadása előtt a kutya szimatot vegyen a KV kezéről, így téve egyértelművé számára, melyik gyakorlatról van szó. A behozott tárgyat a segédbírónak kell átadni, aki odaviszi a bírónak beazonosítás céljából. Pontlevonások vezényszó és testjel használata -2 pont plusz vezényszó a kiküldésre -15 pont a kutya nem hozza be a tárgyat, vagy túllépi az időkeretet -15 pont a kutya a bíró jelzése előtt indul -4 pont a kutya a bíró jelzése után, késlekedve indul -2 pont a kutya rágja a tárgyat -1 pont a kutya kiejti a szájából a tárgyat, alkalmanként -1 pont a kutya nem ülve adja át a tárgyat -1 pont a kutya elhagyja a helyét (2 méternél messzebb) -15 pont mielőtt a KV visszatér hozzá a kutya a megengedett 2 méteres körön belül elmozdul, méterenként -1 pont a kutya rossz tárgyat hoz be -15 pont

12 V. Ügyességi gyakorlatok Egyes szinten a KV választhat a háromféle akadály közül, döntését a lejelentkezéskor jeleznie kell a bíró felé. Kettes szinten az akadály (20 pont) kötelező, és a KV-nek a palánk (2,1 m= 15 pont) és a távolugrás (3,5 m= 15 pont) között kell választania. A következő instrukciók mindhárom akadálytípusra vonatkoznak: a KV kellő távolságra hagyja kutyáját az akadály előtt a KV rögtön elfoglalja helyét az akadály mellett lévő (jobb- vagy baloldalon) kijelölt négyzetben, közvetlen az akadály mellett ha a kutya elhagyja a helyét a vezényszó elhangzása előtt, a KV köteles korrigálni a kutyát, és így egy lehetőséget elveszít mindhárom akadály leküzdését háromszor lehet megkísérelni (csak az oda irányra vonatkozik) az akadálynál a háromszori próbálkozás oda-vissza irányra vonatkozik. Ha a kutya nem ugorja meg visszafelé az akadályt, a KV azon a helyen, ahol a kutya megállt, újra pozícióba helyezheti az ebet. Ezután el kell foglalnia az akadály mellett kijelölt helyet, és a bíró jelzésére folytatható a gyakorlat ha a kutya az akadályok bármelyikét nem tudja teljesíteni, a KV nem kérheti sem a magasság/ hosszúság növelését, sem a csökkentését. a parancsot csak szóval lehet kiadni, minden testjel, mozdulat büntetendő. A KV szemmel kísérheti a kutya munkáját természetes testtartásban, de fixíroznia már nem szabad. az akadályok teljesítése után a gyakorlat két módon fejezhető be. A KV behívhatja lábhoz a kutyát, ez esetben 10 másodperc alatt be kell érnie a kutyának. Visszahívó vezényszó kiadható, de nem kötelező. A másik mód: a kutya az ugrás befejeztével helyben maradásban várja meg a KV-t. pontlevonással jár, ha a kutya a vezényszó ellenére nem marad az akadály mögött. a KV csak a bíró jelzésére hagyhatja el az akadály mellett kijelölt helyét a KV nem mutathatja meg a kutyának az akadályokat a gyakorlat kezdete előtt 1. Palánk Elérhető pontszám: 15 pont Magasság(m) 1,8 1,9 2,0 2,1 2,2 2,3 I-es szint II-es szint III-as szint A palánk alja, 1 méteres magasságig rögzített, a felett rögzítetlen falécekből áll. A lécek 10 cm magasak, és kb mm vastagságúak. A palánk szélessége 1,5-1,9 méter. A leugrást megkönnyítendő, a palánk túloldalára egy rámpa van szerelve. A rámpa teteje a palánk aljától számítva 1,7 m magasan van, míg az alja a földön 1,2 méternyire a palánktól. A rámpán 30 centiméterenként kapaszkodólécek vannak felszerelve. A rámpa szerepe fontos a palánk stabilitásában is. A könnyű mozdíthatóság érdekében a palánk fordított T betűt mintázó lábakon áll.

13 2. Távolugrás Elérhető pontszám: I-es szint: 15 pont II-es és III-as szint: 20 pont Hosszúság (m) I.-es szint II-es. szint III.-as szint Az akadály kerete 3 elemből áll. Az első 2 m hosszú és 10 cm magas (ez az eleje), ehhez csatlakozik a két oldalán egy-egy 3 m hosszú elem, amiknek az eleje 10 cm, a vége 20 cm magasan van. A földhöz talapzattal van rögzítve. A keretre 30 centiméterenként színes, elasztikus gumiszalagok vannak rögzítve.??????????? 3. Akadály Elérhető pontszám: I-es szint: 15 pont II-es és III-as szint: 20 pont Magasság (m) 1,0 1,1 1,2 I.-es szint II.-es és III.-as szint I.-es szinten az akadály magassága 1 méter, amit oda-vissza kell megugrani. A gyakorlat hibátlan végrehajtása 15 pontot ér ( 7,5 + 7,5= 15 pont). Az akadály felső 1,5 méter széles, 0,6 méter magas, és könnyen elmozdul. Ennek a tetején van egy deszka, ami szintén 1,5 m széles, de csak 0,3 m magas. A legkisebb érintésre is leesik, így védi a kutyát a sérüléstől. Az akadály magassága állítható. Sem az akadály előtt, sem mögött nem lehet árok. A gyakorlat leírása Az akadály leküzdése után a KV csak egy vezényszót adhat ki, hogy a kutyát a kívánt pozíció felvételére utasítsa (testjel nem alkalmazható). A bíró jelére indítható a kutya vissza, ekkor már vezényszó és testjel is kiadható egyszerre. Minden plusz vezényszó büntetendő. Lábhoz kerüléshez szintén egy vezényszó adható ki. Pontlevonások (mindhárom akadályra vonatkozóan): a bíró jelzése előtti indulás -4 pont + egy lehetőség elvesztése a bíró jelzése utáni indulás -2 pont vezényszó és testjel együttes kiadása -2 pont az ugrás megtagadása, az akadály kikerülése (bármely irányban) -4 pont

14 a léc leverése (bármely irányban) -2 pont ha a kutya nem veszi fel az akadály után a kiadott pozíciót (abban az esetben, ha a vezényszót a KV kiadta) - 2 pont bármilyen plusz vezényszó a helyben maradásra, a pozícióra vagy a visszahívásra - 2 pont plusz vezényszó az akadály leküzdésére -5 pont a kutya nem hajtja végre a lábhoz kerülést 10 másodpercen belül -2 pont Pontlevonások (csak az akadályra vonatkozóan): testjel és vezényszó együttes kiadása az akadály -2 pont leküzdése után a pozíció felvételére akadály érintése (bármilyen irányban) -1 pont verőhiba, vagy erőteljes érintés (akkor is, ha a lécet nem veri le) - 2 pont VI. Őrző védő gyakorlatok 1. Szembetámadás bottal Elérhető pontszám: I.-es szint (akadály nélkül): 50 pont II.-es szint (akadállyal): 40 pont III.-as szint (akadállyal): 50 pont A pontok eloszlása: -indulás: 10 pont -támadás: 30 pont (I.-es és III-as. szint) 20 pont (II.-es szint) - befejezés, visszahívás: 10 pont Rendelkezésre álló idő: 10 másodperc. Távolság: I.-es szint: 30 m II.-es szint: 40 m III.-as szint: 50 m Megengedett: -fenyegetés -megfélemlítés -maximum 2 lépésnyire rámenni a kutyára -ha a kutya elvéti a fogást, a segéd próbálhat elmenekülni

15 -felsőbb szinteken a bot helyett lehet valamilyen más kelléket használni -egyes szinten a segédnek úgy kell mozognia, hogy a karjai és lábai a kutya számára elérhetőek legyenek Tilos: -kitérni a fogás elől a fogás előtti pillanatban -a kutya szándékos megütése -kifejezetten tilos minden olyan viselkedés vagy mozdulat, ami a kutyának fájdalmat okozhat. Ha ez megtörténik, a segédet azonnal le kell léptetni, és tevékenységét jelenteni kell. Akadályok: -természetes árok, vagy műanyag vizes cső (max. vízmélység: 20 cm) -szalmabálák -autógumik -rúdra függőlegesen felfüggesztett szalagok -háló Az akadályok nem lehetnek 80 cm-nél szélesebbek. A vizes akadály maximum 25 centiméternyire emelkedhet ki, a többi akadály magassága sem haladhatja meg a 80 centimétert. Az akadályok 8-10 méter hosszúak (keresztirányban). A bírók figyelik és értékelik a kutya viselkedését az akadály leküzdése közben. Az akadályok sem sérülést, sem fájdalmat nem okozhatnak a kutyának. Az akadály szerepe tulajdonképpen az, hogy lelassítsa a kutyát fogás előtt, így jól felmérhetővé válik a kutya viselkedése, bátorsága a bottal vagy az egyéb zavaróeszközzel való közvetlen szembetalálkozáskor. Emellett pedig a sérülésveszélyt is csökkenti. A segéd az akadálytól 3-5 méterre, annak közepén várja a kutyát. Elhelyezkedését mindig a kutya sebessége határozza meg: akár hátrébb is mozoghat, hogy elkerüljön egy nagy erejű frontális ütközést. Ha szükséges, kijelölt helyét mindig meg kell tisztítania (pl.: elszakadt szalagoktól, vagy felborított báláktól). A segéd a gyakorlat befejezéséig mozog; a lehíváskor azonban mozdulatlanná válik. Pontlevonások I. és III. szint II. szint a bíró jelzése előtti indulás (! -10 pont -10 pont a bíró jelzése előtti indulás (második start) -50 pont -40 pont a bíró jelzése utáni indulás -5 pont -5 pont plusz támadásra felszólító vezényszó (csak egy megengedett) -10 pont -10 pont bármilyen nem megengedett viselkedés (gyakorlat előtt vagy alatt) -50 pont -40 pont késlekedés a fogással (másodpercenként) -3 pont -2 pont fogásváltás (alkalmanként) -1 pont -1 pont

16 a kutya tartja a fogást a vezényszó után is; -2 pont másodpercenként ( 1 másodperc késlekedés még -2 pont megengedett) a kutya visszafog a gyakorlat befejezése után -2 pont -2 pont plusz visszahívó vezényszó (csak egy megengedett) -5 pont -5 pont ha a kutya nem fog a visszahívás pillanatában -5 pont -5 pont (pluszban annyiszor vonnak, ahány másodpercen át nem fog a kutya) a kutya nem ér be a vezetőhöz 30 másodperc alatt -10 pont -10 pont bármilyen nem megengedett viselkedés a gyakorlat végrehajtása után -10 pont -10 pont a kutya nem támad, vagy nem fog -50 pont -40 pont a KV elhagyja a kiindulási vonalat -50 pont -40 pont ( a KV a vonal mögött mozoghat, hogy kutyáját mindig szemmel tarthassa, de visszahíváskor mozdulatlannak kell lennie) a KV gyakorlásként hajtja végig a feladatot -50 pont -40 pont a kutya tétovázik az akadály leküzdésekor -5 pont -5 pont a kutya megkerüli az akadályt ( visszafelé nem büntetik) -20 pont -20 pont 2. Szembetámadás zavaró eszközzel Elérhető pontszám: II-es, III.-as szint:30 pont Távolság: 30 méter Megengedett eszközök ( a kutyát nem lehet megütni velük) : - (lombos) faág, kereplő - ruha, újságpapír - műanyag fólia vagy- zsák - műanyag vödör (üres, vagy teli) - bármilyen zajos, de ártalmatlan tárgy, stb. Bármit is használjanak zavaró eszközként a gyakorlat során, az nem fedheti le a fogás alatt a kutya testét teljesen. A zavaró eszközök a kutya bátorságát hivatottak felmérni; a segéd semmi esetre sem használhatja őket úgy, hogy kifejezetten fogásra csábítsa velük a kutyát. A gyakorlatra vonatkozó általános rendelkezések, pontlevonások megegyeznek a szembetámadás bottal gyakorlatra vonatkozókkal. 3. Menekülő elfogása

17 Elérhető pontszám: I-es szint: 50 pont II-es, III.-as szint:30 pont A pontok eloszlása: -indulás: 10 pont -támadás: 30 pont (I.szint) 10 pont ( II.-es és III.-as szint) - befejezés, visszahívás: 10 pont Távolság: méter Rendelkezésre álló idő: 10 másodperc A gyakorlat leírása: A segéd menekül, anélkül, hogy hátranézne, vagy megpróbálna kitérni a kutya elől. Revolverrel van felszerelve, melyből fogás közben 2 lövést ad le. Energikusan, de nem brutálisan védekezik; megpróbálja hatástalanítani a kutya támadását. Amikor a KV kiadja az ereszd parancsot, a segéd azonnal mozdulatlanná válik. Pontlevonások: Megegyezik a szembetámadás bottal gyakorlatnál leírtakkal. 4. Megállított támadás (csak III.-as szinten) Távolság: méter Elérhető pontszám: 30 pont Pontok eloszlása: -indulás: 10 pont -támadás: 20 pont Pontszámítás: A megállított támadás gyakorlat pontjait úgy számolják, hogy a két korábbi szembetámadás gyakorlaton elért pontok összegének harmadához hozzáadják a konkrét gyakorlat indulásakor kapható pontokat. Vagyis: -szembetámadás bottal: max. 30 pont (itt a fogásra adható pontszámot veszik alapul, nem számít bele sem az akadály leküzdéséért, sem a visszahívásért adható pont) -szembetámadás zavaró eszközzel: max. 30 pont 30+30= 60/3= 20 pont ehhez adható még az indulásra max. 10 pont = 30 pont

18 Példák: 1. -kapott pontok: 28+26=54/3=18 -indulásra kapott pontok: 10, a kettő együtt 28 pont -levonás: a visszahíváskor a távolság 5 m= -4 pont -összesen: 24 pont 2. -kapott pontok:30+30=60/3=20 -indulásra kapott pontok: jelzés utáni indulás:-5 pont( 10-5), a kettő együtt 25 pont -levonás: a visszahíváskor a távolság 2m, nincs levonás -összesen:25 pont A gyakorlat leírása: Minden KV sorshúzással dönti el, hogy a két menekülő elfogása gyakorlat közül melyikkel kezd. A sorshúzás eredményét csak a bíró ismeri. A kutya indítása után a segédbíró piros zászlót mutat fel, amennyiben az első gyakorlat megállított támadás, és azonnal meg is érinti a KV vállát, így adva jelzést a visszahívásra. Ha a páros menekülő elfogása gyakorlattal kezd, akkor a segédbíró fehér zászlót mutat fel. A segéd minden esetben úgy mozog, fut, viselkedik, hogy ne utaljon arra, ha éppen megállított támadás a gyakorlat. Megállított támadás esetén a visszahívás ellenére a segéd tovább fut (mintha menekülő elfogás gyakorlatról lenne szó), de a kutyát nem provokálhatja, és a revolvert sem sütheti el. Pontlevonások: indulásra vonatkozó levonások megegyeznek az egyéb őrző védő gyakorlatoknál leírtakkal a kutya fog: -30 pont a kutyát a segédtől 3 méterre, vagy azon belül hívja vissza a KV: nincs levonás a kutyát a segédtől 3 méternél távolabb hívja vissza a KV: méterenként -2 pont 5. Fürkészés, felugatás, kísérés Elérhető pontszám: II.-es, III.-as szint: 40 pont Pontok eloszlása: -fürkészés és felugatás: 10 pont -kísérés: 30 pont A gyakorlat leírása: Hat fix és egy mozdítható rejtekhelyet helyeznek el a pályán, a mozdíthatót a bíró utasításai szerint. A fürkészésre és felugatásra rendelkezésre álló idő 2 és 3 perc között van, a bíró

19 rendelkezései szerint (figyelembe véve a talaj állapotát). Abban az esetben, ha a kutya elvesztené érdeklődését a harmadik szökési kísérlet után, a bíró a pontlevonás mellett újabb szökési kísérletet rendelhet el. A feladat tulajdonképpen a kutyáknak azon képességét demonstrálja, mely szerint képesek egy menekülni próbáló rosszfiút elkapni, és bekísérni a gazdához. Mindeközben a segédnek is úgy kell viselkednie, mintha egy nyakon csípett bűnöző lenne, aki mindent megtesz, hogy elmenekülhessen. A bemutatókutya pályára lépése előtt a bíró részletesen ismerteti a segéddel a kísérés útvonalát, a kívánt viselkedést a gyakorlat közben. Szem előtt tartva a mondioring szellemiségét és a gyakorlat követelményeit, a megfelelő egyensúly megtalálására törekedve ad iránymutatást. Ugróakadályokat tilos használni a gyakorlat alatt, de egyéb akadályokat igénybe lehet venni, maximum 2 szökés erejéig. Tilos helyben maradás parancsot kiadni az egyes szökések megakadályozása után a kutya helyben tartására. A gyakorlat legvégén a visszahívás előtt a kutya neve kimondható. A rejtekhely területén az esetelegesen felfestett talajjelzéseket el kell távolítani. A KV és kutyája a segédbíró vezetésével elhagyják a pályát. A bíró jelzésére térnek vissza, amikor a segéd már elfoglalta búvóhelyét. Ha a kutya nem találja meg a segédet a rendelkezésre álló idő alatt, a gyakorlatot nulla ponttal befejezi. Ha a kutya megtalálja ugyan a segédet, de nem jelzi ugatással, az összes, fürkészésre adható pontot elveszti. A KV a bíró jelére a rejtekhelyhez megy, és a gyakorlatot onnan tovább folytathatja. Ha a kutya a fürkészésre adott időn belül a vezetőjéhez 3 méternyire visszamegy, a KV adhat plusz vezényszót pontlevonás mellett. Ha a kutya befog a rejtekhelyen, akkor az összes fürkészésre, felugatásra adható pontot elveszíti, függetlenül attól, hogy a fogás előtt ugatott vagy sem. Ha a kutya nem találta meg a segédet, de ennek ellenére ugat, pontlevonást eredményez. A bíró (vagy a bírói gárda valamelyik tagja) úgy helyezkedik, hogy pontosan lássa, mi történik a rejtekhelyen. Ha a kutya nem eléggé figyelmes, vagy nem ugat, a bíró jelt adhat a segédnek a szökésre, és minden egyes megtett méterért pontlevonás jár. Ha a kutya jól ugat, és őriz, a KV a bíró jelére elindulhat a rejtekhelyre. Kihívja a segédet a rejtekhelyről, és indulásra utasítja. A segéd elindul, és minden esetben tökéletesen követi a bíró által előzetesen kijelölt útvonalat, így téve lehetővé az egyenlő elbírálás lehetőségét minden egyes kutyánál. A segéd mozgása természetes, és törekednie kell, hogy amennyire lehetséges, minden kutyánál ugyanúgy mozogjon, viselkedjen. A kísérés alatt háromszor kell szökést megkísérelnie, saját belátása szerint, figyelembe véve az adott kutya éberségét, viselkedését (nem számít bele a bíró utasítására történő szökés a rejtekhelyről). A segéd addig szökik, amíg a KV a bíró jelére nem adja ki az ereszd vezényszót. A kutyának legalább 3 másodpercig fognia kell. A kísérés közbeni szökéseknél nem jár pontlevonás a segéd szökés alatt megtett útjáért (vagyis ha a kutya csak 5 méter után éri utol, nem vonnak le pontot). Ha a kutya vezényszó előtt ereszt, a segéd tovább menekül. Az eresztések után a segéd csak a bíró jelére indulhat el újból a kijelölt útvonalon. A KV a kísérés alatt legalább 3 méter távolból követi a segédet vagy annak háta mögött, vagy vele egy vonalban, de megelőzni nem előzheti meg. A gyakorlatsor végét a bíró jelzi, ekkor a KV felszólítja a segédet, hogy álljon meg, mire az azonnal mozdulatlanul megáll, a kutya őrzi. A KV ekkor hívja lábhoz a kutyáját. Pontlevonások: plusz vezényszó (csak egy megengedett): -10 pont a kutya nem indul a segéd keresésére plusz vezényszó ellenére sem: -40 pont a kutya nem találja meg a segédet a rendelkezésre álló idő alatt: -40 pont a kutya befog a rejtekhelyen: -5 pont

20 elégtelen őrzés esetén a bíró által elrendelt szökésnél a segéd által -1 pont megtett útért (amíg a kutya nem tud fogni): méterenként a kutya kísérés közben fog, vagy visszafog eresztés után: -2 pont alkalmanként plusz ereszd vezényszó: alkalmanként -2 pont a kutya hagyja a segédet szökni, méterenként -1 pont a KV 3 méternél közelebb megy a segédhez kísérés alatt: -10 pont a kutya ugat, de nem találta meg a segédet: -5 pont a kutya nem őriz szorosan legalább 5 másodpercig: -5 pont 6. A Kutyavezető megvédése Elérhető pontszám: 30 pont (I,II,III szint) Rendelkezésre álló idő: 10 másodperc A gyakorlat 5 fő elemből áll: - minden esetben a gyakorlat legelején a KV és a segéd kezet fognak. A bíró dönti el, hogy szóban is üdvözöljék egymást, vagy sem. Ha igen, az üdvözlésnek tökéletesen hétköznapinak kell lennie. -a gyakorlat nehézsége szintenként változik -minden szinten a segéd fellépése egyértelműen agresszív; a segéd két kézzel támad - a támadást 2 másodpercig mímelik. Ha a kutya ez alatt a 2 másodperc alatt támadásba lendül, akkor a gyakorlat folytatódik, ellenkező esetben a bíró megszakítja azt. -a kutya csak akkor támadhat, ha vezetőjét támadás éri A kézfogást mindig a segéd kezdeményezi. A gyakorlat irányvonalát a bíró a bemutatókutya pályára lépésekor ismerteti (csakúgy, mint a lábnál követés esetében). Ezen változtatni csak a bemutatókutya szereplése után lehet, indokolt esetben. A segéd zavaró eszközt nem használhat provokációra, csak önvédelemre. A segéd két kézzel támadja meg a KV-t, és ezt a támadási pozíciót 2 másodpercig fenntartja. A segéd megpróbálkozhat a kutya figyelmének elterelésével, pl.: -incselkedik a kutyával -harmadik személyt támad meg, így próbálva támadásra ösztönözni a kutyát -a KV-t ingerli, és megpróbál belőle agresszivitást kicsikarni, és így valódi szituációt teremteni, stb. A bíró jelére történik az eresztés, amit követően a kutyának 5 másodpercig őriznie kell a segédet. Ezután ér véget a gyakorlat, és hívható lábhoz a kutya. A KV-nek a gyakorlat alatt legalább 3 méterre kell állnia a segédtől. Pontlevonások: a KV beszél a kutyához a start jelzés után - 30 pont a kutya a kézfogás előtt/alatt támad - 30 pont

21 a kutya a kézfogás után, de az agresszív fellépés előtt támad (a támadásra kijelölt helytől számolt méterek után kap büntetőpontot; méterenként) a kutya 1 méternél távolabbra eltávolodik a vezetőjétől, méterenként -2 pont -1 pont a kutya 10 méternél messzebbre távolodik a vezetőjétől - 30 pont a kutya harmadik személyt támad meg - 30 pont a kutya nem támad a vezetőjét ért támadást követő 2 másodpercen - 30 pont belül a KV bátorítja a kutyát, vagy 3 méternél közelebb áll a segédhez - 30 pont a kutya az eresztés után visszafog, alkalmanként - 2 pont a kutya a gyakorlat végén nem ér be lábhoz 10 másodperc alatt - 5 pont a kutya nem őriz - 5 pont 7. Tárgyőrzés Elérhető pontszám: 30 pont, csak III-as szinten A gyakorlat leírása: A pálya talajára két koncentrikus kört festenek fel (2 és 5 méteres átmérővel), ezek közepébe tetszőlegesen kiválasztott tárgyat helyeznek el. A gyakorlat alatt két védőfelszerelésbe öltöztetett segéd is lehet a pályán, de mialatt az egyik segéd dolgozik, a másiknak 10 méternyire kell állnia tőle. A segéd háromszor kísérli meg ellopni a tárgyat, ha ez bármelyik kísérletnél sikerül neki, a gyakorlatot megszakítják, és a páros nulla ponttal zárja azt. A hibákért járó levonás minden egyes lopási kísérletnél ugyanúgy történik. Mindhárom kísérlet során a segéd zavaró eszközöket használ, hogy elterelje a kutya figyelmét. A gyakorlatsort az összes kutya esetében azonos módon kell végrehajtani. A segéd a zavaró eszközöket sosem használhatja pajzsként, hogy a kutyád meggátolja a fogásban. Csak olyan eszköz használható, amin a kutya át tud hatolni. A gyakorlat során használt eszközöknek nem kell megegyezniük az egyéb versenyszámokban használtakkal. A segéd szándékosan nem dobhatja le ezeket az eszközöket az 5 méteres körön belülre. Az őrizendő tárgy nem jelenthet veszélyt a kutyára. A gyakorlat alatt kiemelt jelentőséggel bír, hogy a kutya mikor (illetve a tárgytól hány méterre) támadja meg a segédet. Ha a segéd zavaró eszközzel közelít, akkor a távolságot a kutya, és az eszköz kutya felé eső oldala között mérik. Ha a segéd eszköz nélkül közelít, akkor a kutya és a segéd testének a kutyához legközelebb eső része között számítandó a távolság. A földre felfestett körök szerepe nagyon fontos a távolságok felmérésében, így ha elmosódnak a vonalak, helyre kell őket állítani. A KV a 2 méteres kör közepére helyezi a tárgyat, és a kutyát annak őrzésére utasítja, majd elhagyja a pályát, és beáll a kijelölt rejtekhelyre. A segéd az 5 méteres körbe lép. Viselkedése természetes, nem agresszív, és nem próbálja meg felhívni magára a figyelmet. Ha a kutya

22 beengedi őt a 2 méteres körbe, akkor onnantól kezdve 30 másodperc áll rendelkezésére, hogy ellopja a tárgyat. Bevethet minden cselt, trükköt, hogy elvonja a kutya figyelmét, és ellophassa a tárgyat. Ha a kutya megfogja a segédet, akkor az 2 másodperc kivárás után lassan hátrálni kezd a körből. Amennyiben esetleg megfogta volna a tárgyat, és a kutya akkor, vagy közvetlenül utána fogja meg, a segédnek a lehető leghamarabb le kell tennie a tárgyat a földre, és csak utána hátrálhat ki a körből. Ha a kutya a segédet nem fogja meg, de a szájában tartja a tárgyat, vagy ráteszi a mancsait, a segédnek ki kell löknie azt a 2 méteres körön kívülre, hogy a bíró az őrzést nem megfelelő -nek vegye. Hogy pontosan meg tudja határozni, a kutya hol lendült támadásba, vagy meddig tartotta meg a fogást a hátráló segéden, a bíró a segéddel ill. a kutyával egy vonalba helyezkedik. A bíró mindig fenntartja magának a jogot, hogy az általános szabályok értelmében akkor is levonjon pontot, ha a kutya bár hatékonyan, de mégsem teljesen szabályosan őrizte a tárgyat. Pontlevonások: a kutya a 2 méteres körön belül fogja meg a segédet anélkül, hogy nincs levonás az a tárgyat megérintené a kutya a 2 méteres körön belül fogja meg a segédet, és a fogást nincs levonás megtartja a kör határáig a kutya a 2 méteres körön belül fogja meg a segédet, és a fogást a -1 pont 2 méteres kör határán túl is tartja, méterenként a kutya az 5 méteres kör határán túlra húzatja magát a segéddel -15 pont a kutya az 5 méteres kör határán túlra húzatja magát a segéddel, -30 pont és nem ereszt 10 másodpercen belül a kutya csak azután fog, hogy a segéd ellopta a tárgyat, a segéd -1 pont által megtett út vonatkozásában, méterenként (de 5 méteren belül) a segéd ellopja a tárgyat, és a kutya 5-10 méteren belül tud csak -15 pont fogni a segéd 10 méternél messzebb viszi a tárgyat, a kutya nem fog -30 pont a kutya otthagyja a tárgyat, és a segédet a 2 kör közötti zónában fogja meg a kutya megfogja a segédet, mielőtt az az 5 méteres körbe belépett volna (gyakorlat vége) -5 pont -30 pont VI. Pontok Maximális pontszám: I.-es szint: 200 pont II.-es szint: 300 pont III.-as szint: 400 pont

23 Gyakorlat megnevezése Szint I II III Szabadon követés Helyben maradás a gazda távollétében Élelem megtagadás Előreküldés Eldobott tárgy behozása Pozíciók Tárgyválasztás Palánk Akadályugrás Távolugrás 15* 15* 15 15* * 15* 20 Szembetámadás bottal Menekülő elfogása Kutyavezető megvédése

Terápiás kutyák verseny szabályzata

Terápiás kutyák verseny szabályzata Terápiás kutyák verseny szabályzata A terápiás kutyák igen sokrétű feladat megoldására kiképzett és folyamatosan tanuló, és emellett dolgozó ebek. A sokféle tevékenységük közül ezen versenyen két legfontosabb

Részletesebben

Engedelmes vizsga E/1. Vizsgaszabályzat (rövidített változat) 2010. 1/1. Pórázon követés (30 pont) 1/2. Ültetés eltávolodással (25 pont)

Engedelmes vizsga E/1. Vizsgaszabályzat (rövidített változat) 2010. 1/1. Pórázon követés (30 pont) 1/2. Ültetés eltávolodással (25 pont) Engedelmes vizsga E/1 1/1. Pórázon követés (30 pont) 30-35 normál lépés 5-10 normál lépés 5-10 futólépés 5-10 lassú lépés 5-10 normál lépés 90 fokos jobbra át 15 normál lépés 90 fokos jobbra át 15 normál

Részletesebben

VERSENY BEVEZETŐ SZINT

VERSENY BEVEZETŐ SZINT MEOESZ MAGYAR PÁSZTORKUTYÁK MUNKAVERSENYE Startszám: VERSENY BEVEZETŐ SZINT B ágazat (8 HÓNAPOS KORTÓL) BÍRÁLATI LAP A kutyavezető önként elfogadja a teljesítménybíró, ill. a rendező utasításait, valamint

Részletesebben

V. SZEGVÁR KUPA JÚNIUS 10. 1

V. SZEGVÁR KUPA JÚNIUS 10. 1 V. SZEGVÁR KUPA 2017. JÚNIUS 10. 1 Általános szabályozás A versenyen bármilyen fajtájú és nemű kutya indulhat. Oltási könyv nélkül a versenyző nem vehet részt a versenyen. Kötelező felszerelés minden ágazatban:

Részletesebben

ScH I. - VK I. vizsga Nyomkövetés. A nyomkövetés elõkészítése

ScH I. - VK I. vizsga Nyomkövetés. A nyomkövetés elõkészítése ScH I. - VK I. vizsga Nyomkövetés A nyomkövetés elõkészítése 1. Pórázon lévõ kutyával a kutyavezetõ jelentkezik a bírónál. 2. A tetoválási szám leolvasása és a vizsgapapírokkal való összevetése. 3. Lazán

Részletesebben

Vizsgaszabályzat. Jelen vizsgarendszer kidolgozásában közremûködtek: K3 Kinológia Egyesület. K99 Egyesület

Vizsgaszabályzat. Jelen vizsgarendszer kidolgozásában közremûködtek: K3 Kinológia Egyesület. K99 Egyesület Vizsgaszabályzat 2010 Jelen vizsgarendszer kidolgozásában közremûködtek: K3 Kinológia Egyesület K99 Egyesület A vizsgarendszer összeállításában felhasználásra került az FCI IPO szabályzata. A K99 címû

Részletesebben

A K99 vizsgarendszer bemutatása

A K99 vizsgarendszer bemutatása A K99 vizsgarendszer bemutatása A korábbi időkhöz képest a harmadik évezred jelentősen más, új kutyatartási kultúrát honosított meg. Az ember bevitte a kutyát a családjába, lényegesen nagyobb figyelmet

Részletesebben

HANIMEC Barátság Kupa

HANIMEC Barátság Kupa HANIMEC Barátság Kupa Általános szabályozás A versenyen bármilyen fajtájú és nemű kutya indulhat (keverékek is!). Az első 2 szintet 8 hónapos kortól, a harmadik szintet 12 hónapos kortól lehet teljesíteni,

Részletesebben

A K99 vizsgarendszer bemutatása

A K99 vizsgarendszer bemutatása A K99 vizsgarendszer bemutatása A korábbi időkhöz képest a harmadik évezred jelentősen más, új kutyatartási kultúrát honosított meg. Az ember bevitte a kutyát a családjába, lényegesen nagyobb figyelmet

Részletesebben

IPO-1 verseny szabályzat

IPO-1 verseny szabályzat IPO-1 verseny szabályzat 1. Szabadon követés: Vezényszó: lábhoz csak elinduláskor és ütemváltáskor engedélyezett. A kutyavezető a pórázon lévő kutyájával a bírónál alapállásban jelentkezik. A bíró engedélyére

Részletesebben

PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok.

PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok. PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok. A bója akadályok építhetők kicsi vagy nagy bójából, a labirintusban és a beékező és kiérkező bójakapuk csak kis bójából építhetők. Minden bója tetején

Részletesebben

Obedience magyar nemzeti verseny és vizsgaszabályzat, Obedience Kezdő osztály feladatai

Obedience magyar nemzeti verseny és vizsgaszabályzat, Obedience Kezdő osztály feladatai Obedience magyar nemzeti verseny és vizsgaszabályzat, Obedience Kezdő osztály feladatai Az Obedience sport tanítása alatt a kutya elsajátítja az együttműködő és irányítható viselkedést. A hangsúly mindig

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

Segítőkutyák vizsgafeladatai Rohamjelző Személyi segítő Terápiás Vakvezető

Segítőkutyák vizsgafeladatai Rohamjelző Személyi segítő Terápiás Vakvezető Hallássérülteket segítő Mozgássérültsegítő Segítőkutyák vizsgafeladatai Rohamjelző Személyi segítő Terápiás Vakvezető 1. vizsgán való megfelelés követelményei - - - z értékelés szempontjai vizsga 1. helyen

Részletesebben

Megújuló és tiszta energia

Megújuló és tiszta energia World Robot Olympiad 2017 Regular Kategória SENIOR Játékleírás, szabályok és pontozás Sustainabots [Robotok a fenntarthatóságért] Megújuló és tiszta energia Ez a dokumentum a World Robot Olympiad magyarországi

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag. Budapest 2016. január

Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag. Budapest 2016. január Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 13. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag Budapest 2016. január A dokumentum a floorball sportág jegyzőkönyvvezetői tudnivalók leírását tartalmazza.

Részletesebben

Amatőr lovas verseny

Amatőr lovas verseny Amatőr lovas verseny Ügyességi versenyek szabályzata Az ügyességi verseny három versenyszámból áll, nehézségi sorrendben: 1. Kezdő 2. Könnyű 3. Nehéz Minden versenyszám nyílt, korhatár nélküli. A versenyrendező

Részletesebben

Beachtennis szabálykönyv ( )

Beachtennis szabálykönyv ( ) Beachtennis szabálykönyv (2010.06.17.) Tartalom 1: A pálya 2: A pálya borítása 3: A labdák 4: Az ütők 5: A számolás 6: Az adogató és a fogadó 7: A meccs előtti sorsolás 8: A térfélcsere 9: A poén kezdete

Részletesebben

IPO-2 verseny szabályzat

IPO-2 verseny szabályzat IPO-2 verseny szabályzat 1. Szabadon követés: Vezényszó: lábhoz csak elinduláskor és ütemváltáskor engedélyezett. A kutyavezető a pórázon lévő kutyájával a bírónál alapállásban jelentkezik. A bíró engedélyére

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl Fehér Nyíl 1 A FITA FEHÉR NYÍL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 10 méter Minimális elérendő pontszám: 115 pont MOZGÁSTECHNIKA - A lövési folyamat végrehajtása a következők

Részletesebben

Próbaérettségi 2004 MATEMATIKA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. 240 perc

Próbaérettségi 2004 MATEMATIKA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. 240 perc PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MATEMATIKA EMELT SZINT 240 perc A feladatok megoldására 240 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A II. részben

Részletesebben

KÖRUNG SZABÁLYZAT. I. A Körungmester

KÖRUNG SZABÁLYZAT. I. A Körungmester Hunnia-Rex Német Juhászkutya Egyesület (HNJE) H-1116 Budapest, Tétényi út 128/b-130. KÖRUNG SZABÁLYZAT A Hunnia Német Juhászkutya Egyesület a szakszerű német juhászkutya tenyésztés érdekében a Standard-gazda

Részletesebben

Büntetés katalógus. Rajtfolyosó

Büntetés katalógus. Rajtfolyosó Rajtfolyosó Büntetés katalógus Gokart 1 a rajtfolyosóban: szabályos Kart 2 rajtfolyosót átlépi: nem szabályos 3 másodperc büntetés ha a gokart két kerékkel lápi át, 10 másodperc ha az egész gokart 4 kerékkel

Részletesebben

A PARA-GUN SPORTVÁLLALKOZÁS 2012 évi március I.P.S.C. LEVEL II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁSA

A PARA-GUN SPORTVÁLLALKOZÁS 2012 évi március I.P.S.C. LEVEL II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁSA PR-GUN SPORTVÁLLLKOZÁS 2012 évi március 23-24 I.P.S.C. LEVEL II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁS verseny helye: Waffenorg Bt. Lőtere Bp. XX. Helsinki 81. Gépkocsival bejárat a Torontál utca 1. felöl verseny

Részletesebben

FEI Fogathajtó Világbajnokság Fiatal Lovak számára. Tartalomjegyzék

FEI Fogathajtó Világbajnokság Fiatal Lovak számára. Tartalomjegyzék FEI Fogathajtó Világbajnokság Fiatal Lovak számára Tartalomjegyzék 1. Általános elvek... 2 2. A FEI versenynaptárba felvehető versenyek elnevezése... 2 3. Szabályzatra vonatkozó hivatkozások... 2 1. Kocsik

Részletesebben

Sport kutyának és embernek

Sport kutyának és embernek Sport kutyának és embernek A ágazatra 100 pont B ágazatra 100 pont C ágazatra 100 pont tagolódik. Össz.: 300 pont IPO-II A ágazat Idegen nyom, leglább 400 lépés, 3 szár, 2 törés (kb. 90 fok), 2 idegen

Részletesebben

Kick-box light-contact övvizsga 3. kyu (barna öv egy piros keresztcsíkkal)

Kick-box light-contact övvizsga 3. kyu (barna öv egy piros keresztcsíkkal) 3. kyu (barna öv egy piros keresztcsíkkal) 14-16 év között 16 év felett fekvőtámasz 50 60 felülés 120 150 a, első köríves rúgás (t) + fordított köríves rúgás (f) + köríves rúgás (f) - hátsó csapott (t)

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 201 december, Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget biztosítani

Részletesebben

Sport XXI. Atlétikai alapprogram

Sport XXI. Atlétikai alapprogram Sport XXI. Atlétikai alapprogram Alföldi Régió, Terem 2 gyerekversenye Kecskemét 2017. december 15. 14,00 óra Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola Sportcsarnoka 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 2018. január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok 1. A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget

Részletesebben

Versenykiírás/ Szabályok

Versenykiírás/ Szabályok Veszprémi Kispályás Liga 2016 Versenykiírás/ Szabályok Helyszín: Veszprém, Vasas pálya 2 db 20x40 méteres szabvány műfüves pálya Időpont: 2016.04.04. 2016.11.28. (tavaszi-őszi forduló), Szezonzáró: KISPÁLYA

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00

Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00 Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr 2016.12.04. vasárnap, 11:00 1. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban és a iskolai Kölyök Atlétika

Részletesebben

Mi az a Táblajáték? Játék vagy sport? Még ha Táblajátékról is beszélünk, ez egy sport, mert vannak szövetségek,nemzeti és nemzetközi versenyek.

Mi az a Táblajáték? Játék vagy sport? Még ha Táblajátékról is beszélünk, ez egy sport, mert vannak szövetségek,nemzeti és nemzetközi versenyek. Mi az a Táblajáték? Játék vagy sport? Még ha Táblajátékról is beszélünk, ez egy sport, mert vannak szövetségek,nemzeti és nemzetközi versenyek. Dobd a korongokat a táblára, és közelítsd a mesterhez (a

Részletesebben

2. Középfokú Kísérőkutya Vizsga - BH 2.

2. Középfokú Kísérőkutya Vizsga - BH 2. FCI minősítést nem adó vizsga, csak Magyarországon teljesíthető és érvényes! 2. Középfokú Kísérőkutya Vizsga - BH 2. 1. gyakorlat: Pórázon vezetés 20 pont 2. gyakorlat: Szabadonkövetés 20 pont 3. gyakorlat:menet

Részletesebben

A PARA-GUN SPORTVÁLLALKOZÁS 2012 évi Pénzkisérő I.P.S.C. LEVEL II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁSA

A PARA-GUN SPORTVÁLLALKOZÁS 2012 évi Pénzkisérő I.P.S.C. LEVEL II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁSA A PARA-GUN SPORTVÁLLALKOZÁS 2012 évi Pénzkisérő I.P.S.C. LEVEL II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁSA A verseny helye: Waffenorg Bt. Lőtere Bp. XX. Helsinki 81. Gépkocsival bejárat a Torontál utca 1. felöl

Részletesebben

Az engedelmes vizsga a MEOE Elnöksége által, 2007-ben elfogadott, jelenleg érvényben lévő szabályzat.

Az engedelmes vizsga a MEOE Elnöksége által, 2007-ben elfogadott, jelenleg érvényben lévő szabályzat. engedelmes vizsga e Az engedelmes vizsga a MEOE Elnöksége által, 2007-ben elfogadott, jelenleg érvényben lévő szabályzat. Bevezetés A kutyaiskolákat sokan keresik fel azzal, hogy szeretnék, ha a családi

Részletesebben

Kincsem Parki Profi Agárverseny kiírás és versenyszabályzat 2015.

Kincsem Parki Profi Agárverseny kiírás és versenyszabályzat 2015. Kincsem Parki Profi Agárverseny kiírás és versenyszabályzat 2015. A verseny elnevezése: Profi Agár Versenyek a Kincsem Parkban A verseny fajtája: meghívásos síkversenysorozat Időpontok: június 19., július

Részletesebben

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Országos Métabajnokságának szabályzata

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Országos Métabajnokságának szabályzata A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Országos Métabajnokságának szabályzata 1. A játék menetéről általában A játék során két csapat: az ütő ( A csapat) és a fogó ( B csapat) küzd egymással a pontokért.

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve PIROS. Toll

Kezdő íjászok kézikönyve PIROS. Toll PIROS Toll 1 A FITA PIROS TOLL JELVÉNY MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 6m Lövésszám: 15 (5x3 vessző) Elérendő teljesítmény: 12 találat 80 cm-es lőlapra (találat =

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK AZ OBEDIENCE VIZSGÁKHOZ ÉS VERSENYEKHEZ AZ OBEDIENCE 1. ÉS 2. OSZTÁLYBAN

ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK AZ OBEDIENCE VIZSGÁKHOZ ÉS VERSENYEKHEZ AZ OBEDIENCE 1. ÉS 2. OSZTÁLYBAN ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK AZ OBEDIENCE VIZSGÁKHOZ ÉS VERSENYEKHEZ AZ OBEDIENCE 1. ÉS 2. OSZTÁLYBAN Érvényes 2014. május 26-tól. A MEOESZ és FCI által elfogadott szabályzat. TARTALOM I. Részvételi

Részletesebben

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga T1 / 1. Sprint váltó 1 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen áll fel a futás 2. A gyermekek tetszőleges sorrendben

Részletesebben

CÉLJA A LASSÍTÁS ÉS EZZEL BÜNTETŐNÉL KÖNNYEBB GÓLSZERZÉSI LEHETŐSÉG MEGAKADÁLYOZÁSA

CÉLJA A LASSÍTÁS ÉS EZZEL BÜNTETŐNÉL KÖNNYEBB GÓLSZERZÉSI LEHETŐSÉG MEGAKADÁLYOZÁSA A szabályokról Az MVLSZ Játékvezetői Bizottsága a Ligával egyeztetve a szabályok eltérő értelmezésének kizárása, és az egységes játékvezetői szemlélet kialakítása érdekében az alábbi kötelező érvényű iránymutatással

Részletesebben

DRIFT-TRIKE VERSENYSZABÁLYZAT!

DRIFT-TRIKE VERSENYSZABÁLYZAT! FIGYELMEZTETÉS! A versenyzés veszélyes sport! Olyan, hogy biztonságos verseny nem létezik. A versenyzés mindig magában hordozza a súlyos vagy halálos sérüléssel járó baleset kockázatát. Ez a veszély mindig

Részletesebben

VII MELLÉKLET TD ÉS VERSENYRENDEZŐI ELLENŐRZŐ LISTA

VII MELLÉKLET TD ÉS VERSENYRENDEZŐI ELLENŐRZŐ LISTA VII MELLÉKLET TD ÉS VERSENYRENDEZŐI ELLENŐRZŐ LISTA Az alábbi lista csak emlékeztetőül szolgál a hogyan és mit kérdésekre a Szabályzat, és a Memorandumban szolgál részletes válasszal. HIVATALOS SZEMÉLYEK

Részletesebben

Rádióirányítású műrepülés. Magyar versenyek szabályzata MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG F3A KATEGÓRIA MOTOROS MŰREPÜLŐ MODELLEK

Rádióirányítású műrepülés. Magyar versenyek szabályzata MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG F3A KATEGÓRIA MOTOROS MŰREPÜLŐ MODELLEK Rádióirányítású műrepülés Magyar versenyek szabályzata 2006 F3A KATEGÓRIA MOTOROS MŰREPÜLŐ MODELLEK 5A MELLÉKLET F3A MANŐVEREK LEÍRÁSA 5B MELLÉKLET F3A BÍRÓI ÚTMUTATÓ MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG TARTALOM

Részletesebben

A Magyar Field Target (Tereplövész) Szövetség Szabálykönyve HUNTER FIELD TARGET VERSENYSZABÁLYOK. 5. kiadás Érvényes: 2010.

A Magyar Field Target (Tereplövész) Szövetség Szabálykönyve HUNTER FIELD TARGET VERSENYSZABÁLYOK. 5. kiadás Érvényes: 2010. A Magyar Field Target (Tereplövész) Szövetség Szabálykönyve HUNTER FIELD TARGET VERSENYSZABÁLYOK 5. kiadás Érvényes: 2010. január 15-től A használható felszerelések körének meghatározása 1. A használható

Részletesebben

2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE

2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE 2.9.1 Tabletták és kapszulák szétesése Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:20901 2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE A szétesésvizsgálattal azt határozzuk meg, hogy az alábbiakban leírt kísérleti körülmények

Részletesebben

VERSENYFÜZET. Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu

VERSENYFÜZET. Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu VERSENYFÜZET Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu A verseny célja: Lehetőséget biztosítani az intézmények alsó tagozatos tanulói számára, hogy az atlétika játékos formában történő gyakorlásával

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015

JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015 JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015 A Torna mérkőzéseit az MKOSZ által meghatározott 3 3 kosárlabda mérkőzések az alábbi szabályai szerint kell játszani. A Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok előírásai érvényesek

Részletesebben

Kincsvadászat. Feladatleírás Regular Category / Junior High School. WRO Magyarország Nemzeti Forduló 2015

Kincsvadászat. Feladatleírás Regular Category / Junior High School. WRO Magyarország Nemzeti Forduló 2015 Kincsvadászat Feladatleírás Regular Category / Junior High School WRO Magyarország Nemzeti Forduló 2015 Ez a dokumentum a World Robot Olympiad magyarországi Nemzeti Fordulóján érvényes. A Nemzetközi Döntő

Részletesebben

CP-ISRA Nemzetközi Boccia Szabályok

CP-ISRA Nemzetközi Boccia Szabályok Bevezetés CP-ISRA Nemzetközi Boccia Szabályok Jelen szövegben bemutatott szabályok a boccia játékra vonatkoznak. A nemzetközi boccia versenyek szervezésével kapcsolatos további információk a Nemzetközi

Részletesebben

FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK A 2009-13. ÉVEKRE

FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK A 2009-13. ÉVEKRE FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK A 2009-13. ÉVEKRE FINA VÍZILABDA FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK 2009-2013 A FINA nemzetközi vízilabda szabályok az MVLSZ döntése szerint a mindenkori hazai kiegészítésekkel érvényesek

Részletesebben

Történelmi Íjász országos versenyrendszer céllistája, segédlete

Történelmi Íjász országos versenyrendszer céllistája, segédlete - 1 - MÍSZ- Történelmi szakmai bizottsága kötelező céllistája Történelmi Íjász országos versenyrendszer céllistája, segédlete Általános szabályok a célokra: Célkategóriák: CÉL- lövészet :(klasszikus lőlapok)

Részletesebben

IV. Nemzetközi Német Katonai Lovas Bajnokság Gotha Csapatfeladatok leírása (fordítás)

IV. Nemzetközi Német Katonai Lovas Bajnokság Gotha Csapatfeladatok leírása (fordítás) IV. Nemzetközi Német Katonai Lovas Bajnokság 2017. 09. 08-10. Gotha Csapatfeladatok leírása (fordítás) A csapatfeladatok és az egyéni feladatok német és angol nyelvű leírását az alábbi linken találjátok:

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Ifjúsági Robot Kupa Budapest Rescue Line (könnyített)

VERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Ifjúsági Robot Kupa Budapest Rescue Line (könnyített) VERSENYSZABÁLYZAT Magyar Ifjúsági Robot Kupa 2018. Budapest Rescue Line (könnyített) 1. Bevezető A kategóriát pedagógiai és közösségépítő szempontok hívták életre. Célja azoknak a versenyzőknek és mentoroknak

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága Magyarország 2019. évi Serdülő Csapatbajnoksága A verseny célja: 1. Versenyzési lehetőség biztosítása serdülő és újonc atléták részére. 2. A serdülő és újonc atléták pozitív élményhez segítése. 3. A Sport

Részletesebben

VII. Székesfehérvári Hagyományőrző Tűzoltó Verseny versenyszabályzata

VII. Székesfehérvári Hagyományőrző Tűzoltó Verseny versenyszabályzata A Havranek József Tűzvédelmi Alapítvány és a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltóság Szervezésében megrendezésre kerülő VII. Székesfehérvári Hagyományőrző Tűzoltó Verseny versenyszabályzata 2014-1 - I. fejezet

Részletesebben

Dungeon Twister - Paladinok és Sárkányok

Dungeon Twister - Paladinok és Sárkányok Dungeon Twister - Paladinok és Sárkányok Figyelem: Ahhoz, hogy ezt a kiegészítőt használni tudd, szükséged lesz egy Dungeon Twister alapcsomagra. Tartalom: 8 négyzet alakú szoba 2 szett token (mindkét

Részletesebben

Játékszabály. Logikai játék 2 5 fő részére 7 éven felülieknek 1 játszma időtartama kb. 45 perc. A doboz tartalma:

Játékszabály. Logikai játék 2 5 fő részére 7 éven felülieknek 1 játszma időtartama kb. 45 perc. A doboz tartalma: Játékszabály Logikai játék 2 5 fő részére 7 éven felülieknek 1 játszma időtartama kb. 45 perc A doboz tartalma: 75 fakocka (15 15 db öt színből) 5 db kétoldalú játéktábla pontozótábla 5 db pontszám jelölő

Részletesebben

CSMLSZ Szabadidős versenysorozat kiírás 2016

CSMLSZ Szabadidős versenysorozat kiírás 2016 CSMLSZ Szabadidős versenysorozat kiírás 2016 Szabadidős Lovasverseny Sorozat a Berente Sándor Kupáért 2016.03.16. 1. Általános szabályok 1.1. A Csongrád Megyei a 2016. évben szabadidős lovasverseny sorozatot

Részletesebben

OKOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS

OKOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS World Robot Olympiad 2019 Regular kategória Elementary korosztály A játék leírása, szabályok és pontozás SMART CITIES OKOS VÁROSOK OKOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS Verzió: Végleges Változat Január15. Tartalomjegyzék

Részletesebben

2. FELSZERELÉS ÉS LÉTESÍTMÉNYEK

2. FELSZERELÉS ÉS LÉTESÍTMÉNYEK Bevezetés Boccia Szabályok Jelen szövegben bemutatott szabályok a boccia játékra vonatkoznak. A játékszabályok minden olyan nemzetközi versenyre vonatkoznak, amelyet a BISFed (Boccia Nemzetközi Sport Szövetség)

Részletesebben

Minta 2. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR. I. rész

Minta 2. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR. I. rész 2. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR I. rész A feladatok megoldására 45 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A feladatok megoldásához

Részletesebben

INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ

INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ Strandröplabda bizottság INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ 1. Játékterület: A játékpálya 16 X 8 méteres négyszög alakú terület, melyet legalább 3 méteres kifutó vesz körül és légtere legalább

Részletesebben

2015. V E R S E N Y K I Í R Á S

2015. V E R S E N Y K I Í R Á S 2015. V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny elnevezése: A verseny minősítése: A verseny időpontja: ORSZÁGOS TWIRLING VERSENY PAKS Versenyrendszerbe tartozó, Kiemelt Pontszerző Verseny 2015. március 28. szombat

Részletesebben

AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől

AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől függetlenül MINDENKÉPPEN meg lesz tartva!!! A pálya az éppen

Részletesebben

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA Budapest, 2015. október. 6. oldal 1 I. A verseny célja A Magyar Darts Szövetség (a továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

VII. Amatőr késharc verseny és önvédelmi szeminárium

VII. Amatőr késharc verseny és önvédelmi szeminárium Tisztelt Sporttársak! Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy 2015. november 21-én a Magyar Közelharc- Kézitusa Szövetség, HASE közelharc-kézitusa szakosztálya ismét amatőr késharc versenyt és szeminárium

Részletesebben

II. Hévízi Derby (C0 - A2)

II. Hévízi Derby (C0 - A2) II. Hévízi Derby (C0 - A2) Verseny ideje: 2008.06.06-2008.06.08 Típusa: A - kategória Hévíz, Kossuth u. Helyszíne: Labdarúgó edzőpálya és környéke Nevezés # lezárása 1 2008.06.02.nap 22:00 2 2008.06.02.nap

Részletesebben

VIII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Regionális versenyfeladatok évfolyam

VIII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Regionális versenyfeladatok évfolyam A robot portjainak kiosztása VIII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Regionális versenyfeladatok Motorok: B és C Szenzorok: Ütközésérzékelő: Fény/szín szenzor: Fény/szín szenzor: Ultrahang szenzor:

Részletesebben

World Robot Olympiad2019. Regular Kategória Senior Korosztály SMART CITIES OKOS VÁROSOK OKOSHÁLÓZAT. Verzió: December 11.

World Robot Olympiad2019. Regular Kategória Senior Korosztály SMART CITIES OKOS VÁROSOK OKOSHÁLÓZAT. Verzió: December 11. World Robot Olympiad2019 Regular Kategória Senior Korosztály SMART CITIES OKOS VÁROSOK OKOSHÁLÓZAT Verzió: December 11. WRO Nemzetközi Prémium Partnerek Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 2 2. Az asztal specifikációi...

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 28., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 28., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 201 január 2, Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget biztosítani

Részletesebben

V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015

V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015 Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: V. MIGHTYFIST Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség, Sasok Sportegyesület Rendező: Szalay Gábor V.dan, Békássy Csaba V.dan

Részletesebben

IV. LEGO Robotprogramozó Országos Csapatverseny

IV. LEGO Robotprogramozó Országos Csapatverseny BÁNYAI JÚLIA GIMNÁZIUM - ROBOTIKA CSOPORT Tel.: 76/481-474 (+36 20 479 8460) Fax.: 76/486-942 web: http://www.banyai-kkt.sulinet.hu/robotika e-mail: robotika.bjg@gmail.com IV. LEGO Robotprogramozó Országos

Részletesebben

Fedettpályás fogathajtó versenyek versenyszabályzata 2012-2013

Fedettpályás fogathajtó versenyek versenyszabályzata 2012-2013 Fedettpályás fogathajtó versenyek versenyszabályzata 2012-2013 Az alábbi szabályokat az érvényben lévő Általános Szabályzattal és a Nemzetközi Fogathajtó Versenyek Szabálygyűjteményével együtt kell értelmezni.

Részletesebben

FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK 2005-2009

FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK 2005-2009 FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK 2005-2009 A FINA nemzetközi vízilabda szabályok az MVLSZ döntése szerint a mindenkori hazai kiegészítésekkel érvényesek a magyarországi vízilabda eseményeken. A szövetség azonban

Részletesebben

A játékosok evőpálcikákat használva próbálják a sushikat tányérjukra helyezni különböző kombinációkban, hogy azokkal pontokat szerezzenek.

A játékosok evőpálcikákat használva próbálják a sushikat tányérjukra helyezni különböző kombinációkban, hogy azokkal pontokat szerezzenek. KAITEN SUSHI Egy Sushi bárban ízlésednek megfelelően számos ízletes sushit kaphatsz. De milyen kombinációban állítsuk össze a legfinomabb sushit? Ez már azon múlik, milyen ügyesen bánsz az evőpálcikákkal,

Részletesebben

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA Érvényes 2005-től visszavonásig MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG DIÁKOLIMPIA JÁTÉKOS SPORTVERSENY Gyakorlatanyaga Érvényes 2005-től visszavonásig A versenyszámokat összeállította:

Részletesebben

airsoft idpa szabályzat

airsoft idpa szabályzat airsoft idpa szabályzat Szabályok A fegyverbiztonság 4 főszabálya: Töltetlen fegyver nincs. Sose irányozd a fegyvert olyanra, amire nem akarsz lőni. Mindig tudd, mi a cél, és mi van mögötte. Az elsütő

Részletesebben

MAGYAR KARATE SZAKSZÖVETSÉG BÍRÓI BIZOTTSÁGA. Kumite. Vizsgakérdések kumite bírók részére

MAGYAR KARATE SZAKSZÖVETSÉG BÍRÓI BIZOTTSÁGA. Kumite. Vizsgakérdések kumite bírók részére MAGYAR KARATE SZAKSZÖVETSÉG BÍRÓI BIZOTTSÁGA Kumite Vizsgakérdések kumite bírók részére A vizsgakérdéseket és a vizsgalapot a vizsgabizottságnak kell átadni. Kérjük, a kérdéseket tartalmazó lapra ne írjon

Részletesebben

2 Fejezet/ bekezdés. Minden súlycsoport küzdelmei 2018-tól két napig fognak tartani

2 Fejezet/ bekezdés. Minden súlycsoport küzdelmei 2018-tól két napig fognak tartani 2 Fejezet/ bekezdés Verseny lebonyolítás A versenyeket kieséses rendszerben rendezik, ahol a résztvevő birkózók, számának megfelelően kell kialakítani 4, 6, 8, 16, 32, 64-es táblát. Ha a mérlegelt versenyzők

Részletesebben

ARDF Szabályok a vakok számára rendezett versenyekhez

ARDF Szabályok a vakok számára rendezett versenyekhez V1.3 (nem hivatalos fordítás) 1. ARDF Szabályok a vakok számára rendezett versenyekhez Ezen szabályok a vakok számára rendezhető ARDF versenyek rendezésére vonatkoznak. Az egyéb versenyektől függetlenül,

Részletesebben

18 állat-kártya (9 kutya és 9 macska) 18 akció-kártya (9 különböző típus, mindegyikből 2)

18 állat-kártya (9 kutya és 9 macska) 18 akció-kártya (9 különböző típus, mindegyikből 2) Wie Hund und Katz! Chris Baylis játéka 2-6 játékosnak 10 éves kortól Játékötlet A játékosoknak kutyákat és macskákat kell etetniük úgy, hogy élelem-kártyákat tesznek az állatok mellé. Amíg a kutyák a csontokat

Részletesebben

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Garas Mihály, Herczeg Zsolt, Melter László 2010.01.14. 2 Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Történelmi Versenyszabályzat

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK AZ OBEDIENCE VIZSGÁKON ÉS VERSENYEKEN A NEMZETKÖZI OBEDIENCE OSZTÁLYBAN C.A.C.I.OB CÍM KIADÁSÁVAL

ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK AZ OBEDIENCE VIZSGÁKON ÉS VERSENYEKEN A NEMZETKÖZI OBEDIENCE OSZTÁLYBAN C.A.C.I.OB CÍM KIADÁSÁVAL FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (FCI) (AISBL) Place Albert 1er, 13, B - 6530 Thuin (Belgique) Tél : ++32.71.59.12.38 Fax : ++32.71.59.22.29, internet: http://www.fci.be ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK

Részletesebben

A FIT DANCE Program lényege

A FIT DANCE Program lényege A FIT DANCE Program lényege A Programot elindító Mozogj Alapítvány célja, hogy amatőr dance aerobic csoportok számára versenyzési lehetőséget biztosítson, óvodás korosztálytól egészen a felnőtt korig.

Részletesebben

World Robot Olympiad2019. Regular kategória Junior korosztály SMART CITIES- OKOS VÁROSOK OKOS VILÁGÍTÁS. Verzió: December 1.

World Robot Olympiad2019. Regular kategória Junior korosztály SMART CITIES- OKOS VÁROSOK OKOS VILÁGÍTÁS. Verzió: December 1. World Robot Olympiad2019 Regular kategória Junior korosztály SMART CITIES- OKOS VÁROSOK OKOS VILÁGÍTÁS Verzió: December 1. WRO Nemzetközi Prémium Partnerek Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 2 2. Az asztal

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...

Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:... Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ 2017. április 22. 7. évfolyam Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül még a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár neve:...

Részletesebben

Technikai Mérések és Ellenőrzések Módszertana

Technikai Mérések és Ellenőrzések Módszertana Technikai Mérések és Ellenőrzések a Segédlet a mérések lefolytatásához Készítette: Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Technikai Bizottsága Jóváhagyta: Az MNASZ Intéző Bizottsága Közzétéve: 2013.október

Részletesebben

TERELŐ MUNKAVIZSGA FCI-HWT

TERELŐ MUNKAVIZSGA FCI-HWT FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (FCI) (AISBL) Place Albert 1er, 13, B - 6530 Thuin (Belgique) Tél : ++32.71.59.12.38 Fax : ++32.71.59.22.29, email : info@fci.be _ TERELŐ MUNKAVIZSGA FCI-HWT - Hagyományos

Részletesebben

A GYORSASÁGI MOTORVERSENYZÉS SZABÁLYAI 2015. Kibocsátva: 2015. március 1.

A GYORSASÁGI MOTORVERSENYZÉS SZABÁLYAI 2015. Kibocsátva: 2015. március 1. A GYORSASÁGI MOTORVERSENYZÉS SZABÁLYAI 2015 Kibocsátva: 2015. március 1. 1. Általános Az alábbi szabályzások a MAMS Általános Sportszabályzatában (Sporting Code), valamint az éves Alapkiírásban foglaltakkal

Részletesebben

A PARA-GUN SPORTVÁLLALKOZÁS I.P.S.C. LEVEL I-II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁSA március 25-26

A PARA-GUN SPORTVÁLLALKOZÁS I.P.S.C. LEVEL I-II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁSA március 25-26 PR-GUN SPORTVÁLLLKOZÁS I.P.S.C. LEVEL I-II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁS 2011. március 25-26 verseny helye: Waffenorg Bt. Lőtere Bp. XX. Helsinki 81. Gépkocsival bejárat a Torontál utca 1. felöl verseny

Részletesebben

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Szabálykönyvei GYORS PONTLÖVÉSZET

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Szabálykönyvei GYORS PONTLÖVÉSZET GYORS PONTLÖVÉSZET Összeállította: Babits László 2004. 1. kiadás, érvényes: 2005. január. 3-tól 2. kiadás, érvényes: 2013. január. 20-tól 3. kiadás, érvényes:2013.április. 01-től Minden jog fenntartva.

Részletesebben

Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I.

Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I. Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I. 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban/iskoláiban

Részletesebben

Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag

Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag SPRINT ÖSSZETETT Sprint összetett (ügyességi pálya,+ 40m guggoló támaszból) U11: 1m 2,5m 3m 5m 6m 5,5m 7m 10m Pálya kialakítása: pálya hossza 2pályax40m. A versenyző

Részletesebben

A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata

A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata A Sólyi Szőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete minden évben borversenyt rendez, hogy a gazdák egymás között meg tudják méretni boraikat. I. Nevezési

Részletesebben

GYÜMÖLCSÖK GYŰJTÉSE ÉS VÁLOGATÁSA

GYÜMÖLCSÖK GYŰJTÉSE ÉS VÁLOGATÁSA World Robot Olympiad 2018 WeDo Regular kategória (10 éves korig) A játék leírása, szabályok és pontozás AZ ÉLELMISZER FONTOS ÜGY GYÜMÖLCSÖK GYŰJTÉSE ÉS VÁLOGATÁSA Verzió: január 15. Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

FEI DÍJUGRATÓ SZABÁLYZAT 25. kiadás, érvényes 2014. január 1 től A frissítés érvényben 2015. január 1 től

FEI DÍJUGRATÓ SZABÁLYZAT 25. kiadás, érvényes 2014. január 1 től A frissítés érvényben 2015. január 1 től FEI DÍJUGRATÓ SZABÁLYZAT 25. kiadás, érvényes 2014. január 1 től A frissítés érvényben 2015. január 1 től Kiadja a Magyar Lovas Szövetség 1146 Budapest Istvánmezei út 1 3. Tel: +36 1 460 6950 Fax: +36

Részletesebben

MANTRAILINGES KUTYÁK ALKALMASSÁGI ÉS MINŐSÍTŐ TELJESÍTMÉNYBÍRÁLATI RENDJE A KATEGÓRIA 1. SZINT

MANTRAILINGES KUTYÁK ALKALMASSÁGI ÉS MINŐSÍTŐ TELJESÍTMÉNYBÍRÁLATI RENDJE A KATEGÓRIA 1. SZINT MANTRAILINGES KUTYÁK ALKALMASSÁGI ÉS MINŐSÍTŐ TELJESÍTMÉNYBÍRÁLATI RENDJE A KATEGÓRIA 1. SZINT v1.0-161025 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 3 KIEMELT CÉLOK... 3 ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK... 3 A VIZSGARENDSZER

Részletesebben

3. RETRIEVER MUNKAVIZSGA. Munkavizsga szabályzat

3. RETRIEVER MUNKAVIZSGA. Munkavizsga szabályzat 3. RETRIEVER MUNKAVIZSGA Munkavizsga szabályzat A munkavizsga célja a retriever örökletes tulajdonságainak, képzettségének, vadászati használhatóságának vizsgálata. A retriever csak sikeres vizsga után

Részletesebben