FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK. OM-azonosító:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK. OM-azonosító:"

Átírás

1 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK OM-azonosító: Tehetséggondozó Középiskola, Tehetségpont, Ökoiskola " helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Óráinkon holnap van! I. Béla Gimnázium Szekszárd és térsége egyik legkeresettebb gimnáziuma. Diákjaink jövőbeli sikerességét színvonalas és eredményes, differenciált képzéssel igyekszünk megalapozni. A tanulmányi eredményesség mellé, az egyéniséget elfogadó légkört és együttműködésen alapuló tanulásszervezést kínálunk és valósítunk meg. A tanulmányi területek nyújtotta kínálatunk azoknak a tantárgyaknak az emelt szintű vagy emelt óraszámú oktatását vállalja fel, amelyek a felsőfokú továbbtanulás egyes szakterületein, mint - jog-, gazdaságtudomány, agrár-, műszaki-, természet- és társadalomtudomány, sport-, orvos- és egészségtudomány, közigazgatás, művészetközvetítés szükségesek. A felsőfokú felvételi eredményesség tekintetében az ország középiskoláinak rangsorában a felső 10 %-ba tartozik gimnáziumunk. Az iskola pedagógiai szemléletében a sokoldalú tanulói támogatás meghatározó. A megyében egyedül a mi gimnáziumunk szervezi meg a középiskolai köznevelési sportiskolai kerettantervre épülő sportosztályt, lehetőséget biztosítva ezzel a sportban tehetséges fiataloknak, tudatosan felvállalva az élsportolóvá, sportemberré nevelést. A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjának keretében megszervezzük az előkészítő középiskolai osztályt. Partnereink véleménye szerint az I. Bélában az egyéniséget elfogadják, a tehetséget felkarolják. A sokoldalú tanulói támogatás tehetséggondozó program működésében, a tanári-tanulói közös alkotótevékenység ösztönzésében, a természettudományos, művészeti és idegen nyelvi nemzetközi projekttevékenységben és újdonságként a Művészetek tanulmányi terület tantárgyainak (mozgókép és média) emelt szintű oktatásában is megnyilvánul. Iskolánk elkötelezte magát az ismeretek és a képességek fejlesztésének egyensúlyán alapuló nevelés és oktatás mellett. Ezzel összhangban az információs és kommunikációs technikák alkalmazásának fejlesztését, a társas készségek fejlesztését segítő tanulás- és oktatásszervezési eljárások folyamatos modernizálását is fontosnak tarjuk és segítjük. Várjuk azokat a pályaválasztás előtt álló tanulókat, akik a jövő követelményeinek szeretnének megfelelni és ehhez biztonságos, versenyképes tudás birtokosaivá kívánnak válni és egy jó hangulatú középiskolába vágynak. TEHETSÉGFEJLESZTÉS INTELLEKTUS, SPORT KREATIVITÁS, MŰVÉSZET KOOPERÁCIÓ KOMPETENCIA, IKT

2 I. F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó R E N D E Z V É N Y E K Tájékoztató szülőknek, diákoknak: november 24-én, szombaton szülők és diákok számára: : a képzési kínálat (előadás) : a gimnázium és a tanári kar megismerése a kijelölt szaktantermekben Nyílt napok Gyülekezés: naponta 8.15-kor a B épület Neumann-termében november 26-án: a szekszárdi általános iskolák számára november 27-én: a nem szekszárdi általános iskolák számára Konzultációs nap tájékozódó szülőknek: január 18-án 8.00-tól ig Felvilágosítást ad: Hajós Éva igazgató Dr. Mikli Éva általános igazgatóhelyettes I.BÉLA GIMNÁZIUM 7100 Szekszárd, Kadarka u Tel.: 74/ ibelagimnazium@gmail.com

3 I I. K É P Z É S I R E N D S Z E R Ü N K N É G Y É V F O L Y A M O S G I M N Á Z I U M Műszaki és természettudományi irány A tanulmányi terület megnevezése: 41 Emelt szintű matematika és informatika képzés. 42 Természettudományi emelt szintű komplex képzés (fizika, biológia). Angol nyelv és reál/humán informatikai irány A tanulmányi terület megnevezése: 43 Emelt szintű angol nyelv, emelt szintű/óraszámú reál tantárgyi és informatika képzéssel 44 Emelt szintű angol nyelv, emelt szintű/óraszámú humán (történelem, média) és informatika képzéssel. Humán irány A tanulmányi terület megnevezése: 45 Emelt szintű magyar és történelem, művészetek (média) képzés. A diákok két idegen nyelvet tanulnak, előzetes tudásuk szerint évfolyamonként nívócsoportokban. Haladótól kezdőig mindenki tanul angolul vagy németül. Másik nyelvként az angol, német, olasz, francia vagy holland nyelv tanulása választható. Az iskola vállalja az ECDL-vizsgákra való felkészítést egyéni jelentkezés alapján. A 11. és a 12. évfolyamon emelt szintű óraszámban, 10 tantárgyból felkészítő képzésben vehetnek részt a tanulók. emelt szintű érettségire

4 Köznevelési típusú sportiskolai képzés 46 Köznevelési típusú sportiskolai képzés, sportági edzéssel, emelt szintű/ óraszámú idegen nyelvi (angol nyelv vagy német nyelv) és természettudományi képzéssel. A sportági edzések délelőtt és délután, egyesületi keretben zajlanak. A tehetséges sportolókat a sporttevékenységgel összeegyeztetve készítjük fel a sikeres továbbtanulásra, az idegen nyelv, a biológia, testnevelés és sport tantárgyak emelt szinten történő oktatásával. Arany János Kollégiumi Program 47 Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja előkészítő középiskolai osztálya A programba az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati felhívása alapján lehet jelentkezni február 15-ig az intézményünkbe eljuttatott pályázattal. A részletes feltételeket a pályázati kiírás tartalmazza, ami megtekinthető az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján ( / Emberi Erőforrások Minisztériuma / Oktatásért Felelős Államtitkárság) vagy az AJKP honlapján ( A pályázat elkészítéséhez személyes segítséget nyújtunk. Kollégiumi tagság fenntartása a középiskolai tanulmányok idejére kötelező. A programba a 2013/2014-es tanévre 28 tanulót tudunk felvenni. Az előkészítő év után szekszárdi szakközépiskolai/gimnáziumi képzés. A felvételről március 13-ig értesítést küldünk. I I I. A F E L V É T E L I E L J Á R Á S R E N D J E Gimnáziumi osztályainkba felvételi vizsgával lehet bekerülni. A felvételi eredményébe beszámítjuk az általános iskolai eredményeket (hozott pontok) és az írásbeli vizsga eredményét. A sportosztály megszervezéséhez fizikai képesség felmérést is szervezünk. Az Arany János Kollégiumi Program előkészítő osztályába pályázattal lehet bejutni. Iskolánk a felvételi eljárás részeként központi feladatlapok alapján írásbeli vizsgát tart magyar nyelvből és matematikából.

5 Az írásbeli vizsgára december 10-ig iskolánkba eljuttatott, központilag kiadott jelentkezési lapon lehet jelentkezni. A vizsga lebonyolításáról minden jelentkező számára tájékoztató levelet küldünk. Az írásbeli vizsgák időpontjai: A központi írásbeli vizsga időpontja: I január 19. (szombat) 10 h. II. Pótlás: január 24. (csütörtök) 14 h. A dolgozatok megtekintésének időpontjai: A központi írásbeli vizsga dolgozatainak megtekintése, az értékelés átadása: I január 24 (csütörtök) 8 és 16 óra között. II. Pótlás: január 28. (hétfő) 8 és 16 óra között. A jelentkezési határidő: február 15. A jelentkező jelentkezési lapján gimnáziumunk több tanulmányi területét is megjelölheti. Jelentkezési lapot az általános iskolában lehet kapni, illetve letölthető az internetről is. Az általános felvételi eljárás keretében az iskolánkba beküldött jelentkezési laphoz a központi felvételi vizsga eredményét csak azoknak a tanulóknak kell mellékelniük, akik nem nálunk írták meg a felvételi írásbelit. Sportegészségügyi alkalmassági és fizikaiképesség-felmérési vizsgálat a 46 köznevelési típusú sportiskolai képzés tanulmányi területen: A jelentkezők számára az írásbeli vizsgák mellett fizikaiképesség-felmérési vizsgálatot szervezünk február 25. és március 5. között előzetes beosztás alapján. A felméréshez érvényes sportorvosi igazolással kell rendelkezni. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók esélyegyenlőségének biztosítására a felvételi vizsgán a szülő írásbeli kérelmére a köznevelési törvény előírásait alkalmazzuk. A szakértői vélemény alapján biztosítjuk a hosszabb felkészülési időt, lehetővé tesszük segédeszköz (pl. számítógép) alkalmazását. Az írásbeli vizsgákat (és a 46-os területen a szóbeli meghallgatást, illetve képességmérést) követően az ún. ideiglenes felvételi listát honlapunkon és a gimnázium földszinti folyosóján tesszük közzé legkésőbb március 13-ig. Az I. Béla Gimnáziummal közös igazgatású általános iskolából a továbbhaladás tanulmányi feltételeit a nevelési program rögzíti. A felvételi döntésről április 25-ig értesítést küldünk a jelentkezőknek.

6 I V. F E L V É T E L I P O N T S Z Á M Í T Á S U N K, A J E L E N T K E Z Ő K R A N G S O R O L Á S A Az általános iskolai tanulmányi eredmények (hozott pontok) számítása: A hozott pontokat a 7. osztályos év végi és a 8. osztályos félévi eredményekből, az osztályzatok összegeként számítjuk ki öt tantárgyból. A jelentkezési lapon megadott összes tantárgy osztályzataiból a kötelezők mellett a választható tárgyak közül a jelentkező számára legkedvezőbbet választjuk ki, és azt vesszük figyelembe: Kód Kötelező négy tárgy Választható tárgyak közül egy: Magyar nyelv és irodalom (egy tárgyként) Matematika Történelem Idegen nyelv Földrajz Biológia Kémia Fizika Informatika (Ha magyar nyelvből és magyar irodalomból külön osztályzat van, a két tantárgy érdemjegyének egészre kerekített átlagát vesszük figyelembe a pontok kialakításánál.) A felvételi pontok számítása: A (műszaki-természettudományi), a (angol nyelv, reál/humán-informatika), a 45 (humán) tagozatokon, a 46-os (köznevelési típusú sportiskolai tantervre épülő) tanulmányi területen az írásbeli vizsga eredményét és a hozott pontokat egyenlő súllyal (50:50) számítjuk be. A sportiskolai képzésben a felvétel szükséges feltételeként a sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelést határozzuk meg. A felvételi rangsor kialakítása: A felvételi pontszám alapján sorba rendezzük a jelentkezőket. Sorrend azonosság esetén előnyben részesítjük a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat. További egyezés esetén az írásbeli vizsga eredményeit hasonlítjuk össze, és a jobbat soroljuk előre. További előnyben részesítést élvez az a tanuló, akinek testvére jelenleg is iskolánk tanulója; vagy testvére, szülője iskolánk tanulója volt. Az előnyben részesítéshez a megfelelő dokumentumok benyújtása szükséges! (Jegyzői igazolás, nyilatkozat testvér/szülő jelenlegi/korábbi középiskolai jogviszonyáról.) Az így kialakult sorrend a felvételizők rangsora. Egyéb hasznos tudnivalók: Menzát és kollégiumi elhelyezést helyben biztosítunk. A 8. osztályos tanulók számára a középiskolai felvételihez hasznos tehetségfejlesztő foglalkozásokat szervezünk. Honlapunkon - erről bővebb tájékoztató olvasható. További információt adnak az iskola elérhetőségein: Hajós Éva igazgató, dr. Mikli Éva általános igazgatóhelyettes 74/

7 Sportegészségügyi alkalmassági és fizikaiképesség-felmérési vizsgálat a közoktatási típusú sportiskolai képzésben A 2013/2014-es tanévben induló sportiskolai tanterv alapján szervezett osztályunkba jelentkező tanulók számára a felvételi vizsga több részből áll. A központi általános matematika és magyar írásbeli vizsgák mellett részt kell venniük egy a fizikai képességeket felmérő vizsgán, továbbá meg kell felelniük a sportegészségügyi alkalmassági vizsgálaton, azaz rendelkezniük kell érvényes sportorvosi igazolással. A fizikaiképesség-felmérési vizsga a következő területeket érinti: gyorsaság nagy izomcsoportok ereje mozgáskoordináció labdakezelés. Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja Az Arany János Kollégiumi Program (a továbbiakban AJKP) szociokulturális hátrányokkal rendelkező tanulóknak ad esélyt megfelelő gondozással, odafigyeléssel és hátránykiegyenlítő, felzárkóztató foglalkozásokkal az érettségi megszerzéséhez. Az AJKP 1+4 évig tart: Az 5 éves program egy előkészítő évvel indul, ami segítséget ad ahhoz, hogy a halmozottan hátrányos helyzetből adódó hiányokat a diákok pótolják. Az előkészítő év után a tanulóknak lehetőségük van arra, hogy tehetségüknek és érdeklődésüknek megfelelően az I. Béla Gimnáziumban vagy az általuk választott szekszárdi középiskolában folytassák tanulmányaikat (átvétellel). A programba való bekerülés feltétele A programra azok a 8. osztályos tanulók jelentkezhetnek: - akik a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény értelmében halmozottan hátrányos helyzetűek (rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, és a szülők iskolai végzettsége nem magasabb nyolc osztálynál) - akik a gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülnek, átmeneti vagy ideiglenes hatállyal elhelyezettek - akik árvák és a gyermekjóléti szolgálat, az általános iskola és a gyám kezdeményezésére elkészített javaslata alapján rászorult - a szülők iskolai végzettsége legfeljebb nyolc általános, de rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre nem jogosultak - ahol az egyik szülő végzettsége legfeljebb nyolc általános, a másik szülő legfeljebb szakképesítéssel rendelkezik (a tankötelezettség beállásának időpontjában), és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak

8 - akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek és lakóhelyük az egészséges fejlődéshez szükséges feltételeket nem biztosító, elégtelen lakókörnyezetnek minősül (a családsegítő szolgáltatás vagy a gyermekjóléti szolgálat által végzett környezettanulmány alapján). A felvehető maximális létszám: 28 fő A kollégiumi tagság fenntartása a középiskolai tanulmányok teljes időtartamára kötelező. A kollégium a programban részt vevő tanulók számára pedagógiai és szociális segítséget nyújt: egyrészt egyéni fejlesztési tervek alapján például egyéni foglalkozások megszervezésével a tanuló iskolai eredményeinek sikerességéhez járul hozzá, másrészt mindvégig támogatást nyújt (pl. tanulói étkezés vagy utazási költségek átvállalása/hozzájárulás; kirándulásokon, kulturális és sport programokon való ingyenes részvétel stb.) ahhoz, hogy a diákok szociális körülményeiktől függetlenül sikeresen befejezhessék középiskolai tanulmányaikat, és felvételizhessenek a felsőoktatásba. A programba jelentkezés pályázat beadásával történik! A pályázat beadási határideje: február 15. A pályázat tartalma: kitöltött tanulói adatlap kitöltött szülői nyilatkozat A pályázat melléklete: rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról szóló határozat halmozottan hátrányos helyzetről szóló határozat, vagy a szülők jegyző előtt tett iskolai végzettségről szóló nyilatkozata - elégtelen lakókörnyezet esetén a gyermekjóléti szolgálat által végzett környezettanulmány - árvaság esetén a gyermekjóléti szolgálat javaslata Pályázat beadása: postai úton, vagy személyesen Cím: I. Béla Gimnázium, 7100 Felvilágosítást ad: Dr. Buri Antalné kollégiumvezető, AJKP programgazda Tel: (74) , 06-20/ Petter Mária AJKP mentor-ifjúságsegítő Tel: (74) , 06-30/ Nyílt napok: november 23. péntek, január 11. péntek, VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA. TALÁLKOZZUNK A 2013/2014. TANÉVBEN!

Nyílt napok. Tájékoztató szülőknek, diákoknak: Konzultációs nap szülőknek:

Nyílt napok. Tájékoztató szülőknek, diákoknak: Konzultációs nap szülőknek: FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2012-2013. TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola " helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) I. B É LA GIMNÁZIUM

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2011-2012. TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK. Óráinkon holnap van!

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2011-2012. TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK. Óráinkon holnap van! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2011-2012. TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK Tehetséggondozó Középiskola " helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) I. B É L A GIMNÁZIUM OM-azonosító:

Részletesebben

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA Cím: 7100 Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Telefon: 74/511-077 E-mail: ibelagimnazium@gmail.com Honlap: www.ibela.hu Igazgató: Hajós Éva Pályaválasztási

Részletesebben

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA Cím: 7100 Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Telefon: 74/511-077 E-mail: ibelagimnazium@gmail.com Honlap: www.ibela.hu Igazgató: Hajós Éva Pályaválasztási

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Szekszárdi I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Mentoráló intézmény

Részletesebben

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA Cím: 7100 Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Telefon: 74/511-077 E-mail: ibelagimnazium@belamail.hu Honlap: www.ibela.hu Igazgató: Hajós Éva Pályaválasztási

Részletesebben

Mit kínál az I. Béla Gimnázium?

Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont, Európai Tehetségpont, kiemelt teljesítményű iskola, Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium Ibrány, Petőfi u. 1.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium Ibrány, Petőfi u. 1. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium 033647 4484 Ibrány, Petőfi u. 1. www.moricz-ibr.sulinet.hu I. A meghirdetett tanulmányi területek, az azokat jelölő belső kódok Belső

Részletesebben

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 036394 Cím: 7100 Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Telefon: 74/511-077 E-mail: ibelagimnazium@belamail.hu Honlap: http://ibela.sulinet.hu/gimnazium/

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

oktatási azonosító 73068903870 73342549764 79306853024 76397763878

oktatási azonosító 73068903870 73342549764 79306853024 76397763878 Tanulmányi terület kódja: 41 gimnázium: 4 évfolyamos; emelt szintű matematika tantárgyi tehetséggondozás kerettanterve; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) német nyelv

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty

Részletesebben

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat. Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Arany János Kollégiumi Program (AJKP)

Arany János Kollégiumi Program (AJKP) Tisztelt Osztályfőnök/Pályaválasztási Felelős! Az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezéshez szeretnénk tájékoztatást nyújtani a leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszok segítségével. Milyen

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

Kedves Nyolcadikos Felvételizők!

Kedves Nyolcadikos Felvételizők! Kedves Nyolcadikos Felvételizők! A szóbeli vizsgák, képesség-, készségmérés, motivációs beszélgetés a felvételi tájékoztatóban megjelentek szerint a következő időpontokban zajlanak a Nyíregyházi Vasvári

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása: 1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad: Módos Tibor igazgató és Merklin Ferenc igazgatóhelyettes

Részletesebben

Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes

Igazgató: Veizer Valéria (  Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes 1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016-os tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Arany János Általános Iskola és Gimnázium A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.

Részletesebben

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 E-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 922/2018. OM azonosító: 035327

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad:

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2017. december 8. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003 Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2018. december 7. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014 Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: igazgato.szszc.gd@gmail.com Honlap:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:

TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul: Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 e-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu www.klebi.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 833/2019. OM azonosító:

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben