A PANNONHALMI APÁTSÁG TÖRTÉNETE ÉS JELENE. Készítette: Feczkó Regina Szilágyi Máté Zellei Richárd Czeglédy Kristóf

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A PANNONHALMI APÁTSÁG TÖRTÉNETE ÉS JELENE. Készítette: Feczkó Regina Szilágyi Máté Zellei Richárd Czeglédy Kristóf"

Átírás

1 A PANNONHALMI APÁTSÁG TÖRTÉNETE ÉS JELENE Készítette: Feczkó Regina Szilágyi Máté Zellei Richárd Czeglédy Kristóf

2 PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM, EGYHÁZZENEI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TÖRTÉNETE A pannonhalmi gimnáziumot és kollégiumot 1939-ben kezdték építeni. Teleki Pál miniszterelnök és az akkori főapát, Kelemen Krizosztom "olasz" gimnáziumot szeretett volna itt indítani, amelyben nagy hangsúlyt kap az olasz nyelv és kultúra oktatása. A kezdet kezdetén tízéves korukban kerültek ide a fiúk, egy osztályban huszonöten voltak, az iskolát pedig nyolcosztályosra tervezték. A magyar és a hazai bencés iskolák történetében teljesen új megoldásnak számított, hogy a gimnázium és a kollégium egybeépült. Az osztályközösség a diákotthonban is együtt maradt, egy hálóban lakott, az osztályfőnök pedig többnyire diákotthoni nevelő (prefektus) is volt. A pannonhalmi iskolát 1948 júniusában államosították, a monostorral összekötő folyosókat lefalazták. Az iskola mint bencés gimnázium 1950-ben indulhatott újra és egyike volt annak a nyolc katolikus gimnáziumnak, amely a kommunizmus éveiben is fennmaradhatott Magyarországon. A pannonhalmi olasz gimnázium létrejöttéről Pelles Tamás, volt győri bencés diák írt részletes tanulmányt, amely az Iskolakultúra c. pécsi folyóiratban jelent meg 2000-ben. FORRÁS:

3 FORRÁS: KOMÁROMI ANNAMÁRIA ÉS TÓTH CSABA FOTÓI

4 FORRÁS: AZ ISKOLA ÉRTÉKRENDJE Szent Benedek Regulája nem tartalmaz sem teológiai, sem antropológiai vagy pedagógiai elméletet. Leírja, rendezi és szabályozza "az élet folyamatait". Tanításának első címzettjei a szerzetesek, akiket arra biztat, hogy testvéri közösségben élve építsék és mélyítsék Krisztussal való kapcsolatukat. A mód azonban, ahogyan az Újszövetség üzenetét a konkrét életfolyamatokra, az élettel való küzdelemre és az emberi együttélésre átülteti, nemcsak a szerzeteseknek szólhat, hanem mindenkinek, akik ma egy keresztény alapon álló nevelési koncepció megvalósításán fáradoznak. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium, bár nagyon fontosnak tekinti bencés pedagógia eddigi eredményeit, nem akar múzeumi intézmény lenni. Feladatát sem pusztán abban látja, hogy egy tiszteletreméltó örökséget kezeljen, hanem kész szembenézni mindazzal, ami világunkat mozgatja, nyugtalanítja és fenyegeti. Az iskola tanárai és nevelői tudatában vannak, hogy az ott felnövekvő fiatalok már nem egy zárt keresztény társadalomba, hanem a szekularizált világba kerülnek vissza. Emiatt talán még inkább fontosnak tartják, hogy az iskola ne szűküljön egyoldalúan ismereteket közlő "oktatási intézménnyé". Az eredményes oktatómunka mellett a nevelés helye is szeretnének maradni. Pannonhalma monostorának iskolájában szerzetesek és világiak egyenrangú munkatársakként dolgoznak együtt.

5 FORRÁS: KOMÁROMI ANNAMÁRIA ÉS TÓTH CSABA FOTÓI

6 FORRÁS: KOMÁROMI ANNAMÁRIA ÉS TÓTH CSABA FOTÓI

7 FORRÁS: A BENCÉS REND Három évszázad alatt Szent Benedek 529 táján íródott Regulája a nyugati monostorok életének, spiritualitásának egyetlen irányadója lett, s ezt 817-ben az aacheni zsinaton határozatba is foglalták. A bencések azonban hosszú ideig nem törekedtek arra, hogy centralizált szervezetet hozzanak létre. A XIII. század hivatalos pápai irataiban gyakran előfordul ugyan a "Szent Benedek Rendje" ("Ordo Sancti Benedicti") kifejezés, ez azonban nem egységes szerzetesrendet jelöl, hanem egész egyszerűen azokra a monostorokra vonatkozik, amelyek Szent Benedek Regulája szerint élnek. Az "ordo" jelentése tehát nem szervezet, hanem "ordo vivendi", vagyis: életmód. A "bencés" ("benedictinus") elnevezés csak a 17. században jelenik meg, de még mindig nem egy meghatározott "rend" ("ordo") jelentésben. A 19. század végén XIII. Leó pápa hozza létre a Bencés Konföderációt, amely összefoglalja a különféle bencés kongregációkat (monostor-csoportokat), de nem valamennyit. A pápai döntés annak ellenére sem hoz létre mai értelemben vett, egységes szerzetesrendet, hogy felállítja a bencések római nemzetközi tanulmányi házát, a Szent Anzelm Kollégiumot, s kinevezi az "abbas primas"-t (prímás apátot). Azt mondhatjuk tehát egész egyszerűen, hogy a középkorban egy bencés ihletésű szerzetesség létezett, a 15. századtól pedig kongregációk és monostorok léteznek, mindmegannyi "bencés szerzetesrend". És bár a benedeki hagyomány nagyra értékeli a szervezettséget, ez a szervezettség azonban itt sokkal inkább a Lélek szabadságságban megélt sokféle egyensúlyából születik, mint bármiféle szigorú, szervezeti centralizmusból.

8 FORRÁS: KOMÁROMI ANNAMÁRIA ÉS TÓTH CSABA FOTÓI

9 FORRÁS: A BAZILIKA A Pannonhalmi Szent Márton Bazilika ma látható épületének nagy része a XIII. század elején épült kora gótikus stílusban, ám az újabb régészeti kutatások szerint korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az ötven méter hosszú, háromhajós bazilika, négy jól elkülönülő részre tagolódik. A templomot Mátyás király uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély csillagboltozatos mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedekkápolnagyönyörű cseppkőboltozatával. A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. Az épület mai formáját, díszítését, berendezése nagy részét a XIX. század második felében végzett restaurálásnak, személy szerint ifj. Storno Ferencnek köszönheti. A templom homlokzatát Róth Miksa műhelyében készült mozaikkép díszíti a monostor két alapítója, Szent István és I. Ferenc alakjával. A legutóbbi renoválás 2012-ben fejeződött be, a bazilika újra régi fényében ragyog, egyszerű, de egyben nemes belseje a szerzetesi mindennapokra fókuszál.

10 FORRÁS: KOMÁROMI ANNAMÁRIA ÉS TÓTH CSABA FOTÓI

11 FORRÁS: KOMÁROMI ANNAMÁRIA ÉS TÓTH CSABA FOTÓI

12 FORRÁS: Az altemplom A román stílusú altemplomban a fő látnivaló egy XIII. századi ülőfülke, amelyet Szent István székének is neveznek, mivel a legenda szerint azon a helyen áll, ahol hajdanán az államalapító fatrónja lehetett. A hagyomány szerint, ha valaki úgy tud beleülni a trónba, hogy háta hozzáér a háttámlához, miközben lábai leérnek a földig, abból egyszer még király lesz. A kerengő A XV. század második felében épült kerengőt a templommal egy különlegesen díszes, XIII. századi kapu, az ún. Porta Speciosa köti össze. A vörös márványból és fehér mészkőből épült kaput a templom védőszentje, Szent Márton képe díszíti. A kerengőfolyosó által körülölelt kis belső kertet gyakran Paradicsomkertnek is nevezték, a középkorban elsősorban gyógynövényeket termesztettek itt. A folyosó végén lévő Szent István-kápolnában a két, Róth Miksa által készített üvegablak Benczúr Gyula egyegy híres festménye alapján készült.

13 FORRÁS: KOMÁROMI ANNAMÁRIA ÉS TÓTH CSABA FOTÓI

14 A MONOSTOR 996-ban Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. A Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt monostor a fejedelmi alapítás szándéka szerint a középkori Európa kultúrájának keleti hídfőállása lett. Falai között rendszeresen megfordult Szent István ( ), az első magyar király is. Uros apát ( ), a ma is meglévő templom építtetője visszaverte a mongolokat a monostor-erőd falai alól. Tolnai Máté apátsága idején Pannonhalma kiemelt helyet kapott a magyarországi bencés monostorok között, és 1514-ben főapátsággá vált. A török hódoltság másfél évszázada alatt azonban hosszabb-rövidebb időszakokra a szerzeteseknek menekülniük kellett. Ezt követően indulhatott el a megrongálódott épületek helyreállítása. Sajghó Benedek főapátsága alatt jelentős barokk építkezés folyt a monostorban. Ezzel párhuzamosan a szerzetesélet ismét felvirágzott. A XVIII. század, a felvilágosodás évszázada a szerzeteséletben is éreztette hatását. Az állam és az uralkodók a szerzetesközösségek működését a közvetlen hasznosság szerint ítélték meg, és lényegében csak azoknak a rendeknek a létjogosultságát fogadták el, amelyek betegápolással vagy tanítással foglalkoztak. Mivel az a hagyomány, amelyet Szent Benedek Regulája képviselt, nem a közösség munkájára, hanem magára a közösségi életre helyezi a hangsúlyt, II. József 1786-ban beszüntette a magyar bencés kongregáció összes házának működését. Ez az időszak nem tartott sokáig. I. Ferenc 1802-ben visszaállította a rend öt apátságát, s a közösség elsődleges munkaterületéül a középiskolai oktatást szabta meg. Ennek megfelelően a bencés közösségek a Dunántúl városaiban megkezdték a tanítást, valamint folytatták szerzeteséletüket Pannonhalma, Bakonybél, Tihany, Zalaapáti és Celldömölk apátságaiban után a rend birtokait és a bencés iskolákat is államosították től csak két közösségben engedték meg a szerzeteséletet, Pannonhalmán és Győrött, azzal, hogy e két házban újra engedélyezték a gimnázium működését. A szerzetesközösség a nehéz években is hűségesen végezte munkáját, helytállt az istenszolgálatban, és a II. Vatikáni Zsinatot követő évektől sokat fáradozott liturgiájának megújításán és a zsolozsma magyar szövegeinek és dallamainak elkészítésén. A rendszerváltás után a pannonhalmi bencés közösség az iskolai munka folytatása mellett új munkaterületeken is próbálja megteremteni azokat az anyagi lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik számára, hogy betöltse szerepét az egyházban és a világban. A III. évezred kezdete így Pannonhalma számára a szerzetesélet újradefiniálásának, a monasztikus alapokhoz való visszatérésnek és a közösség építésének időszaka. FORRÁS:

15 FORRÁS:

16 FŐAPÁTSÁGI KÖNYVTÁR A főapátság épületegyüttesének a torony és a gimnázium mellett egyik leghangsúlyosabb része a könyvtár. Bár maga az építmény csak a XIX. század első harmadában készült el, az általa megtestesített eszme ezerötszáz éves. Szent Benedek olyan nagy szerepet adott az olvasásnak a monostor életében, hogy a szerzetesek munkája őrizte meg számunkra nemcsak az első századok keresztény irodalmát, hanem a görög-római kultúra alkotásait is, ugyanakkor megteremtette Európa és benne hazánk kultúráját is. A könyvtár épületének hosszanti részét az 1820-as években Engel Ferenc tervezte és építette. Ezt követően Packh Jánost bízták meg az épület bővítésével. Az ő munkája az ovális teremrész. Az épület belső díszítésére egy bécsi mestert, Josef Kliebert kérték fel. Az ovális terem mennyezetének négy oldalán a négy középkori egyetemi fakultás jelképe látható (jog-, hit-, orvos- és bölcselettudomány). Az ő munkái a napjainkban eredeti helyükre visszakerült gipsz királyszobrok is (az alapító Szent István, és a visszaállító I. Ferenc). A hosszanti terem központi freskója Pallas Athéné (Minerva) alakját ábrázolja. A két rövid oldalon ókori bölcsek, filozófusok, tudósok alakjai, míg a hosszanti oldalakon a magyar kultúrtörténet kiemelkedő alakjainak portréi láthatók. Az ábrázolt személyek kiválasztása a kor szellemiségét tükrözi. A névvel meg nem jelölt magyar személyek a magyar reformkor nagyjai. Egy Szent László-kori (1090 körüli) oklevél tanúsága szerint a 11. század végén Pannonhalmán már 80 kötetet (kb. 200 művet) tartottak nyilván ban a feloszlatáskor már több mint kötetet számlált a gyűjtemény ben a könyvek közül csupán 757 kötetet és 27 kéziratot szállítottak vissza a monostor könyvtárába. A könyvek elhelyezésére elegendő volt néhány terem. A könyvek száma azonban a 19. század elején ugrásszerűen megnőtt. Ekkor határozták el az új könyvtárépület építését. A könyvtár állománya mind a mai napig gyarapszik. Napjainkban körülbelül kötetet őriznek a gyűjteményben. FORRÁS:

17 FORRÁS: KOMÁROMI ANNAMÁRIA ÉS TÓTH CSABA FOTÓI

18 Köszönjük figyelmüket!

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;

Részletesebben

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette

Részletesebben

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2 Tiszták, hősök, szentek Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2013 ( 2 ) Adalbert Prága püspöke volt Szent Adalbert emléknapja: április 23. Az államalapítást követő évtizedekben

Részletesebben

Isten házában, közösségben

Isten házában, közösségben Isten házában, közösségben Bencés monostor ezer éve Bakonybélben Szent Mauríciusz Monostor Isten házában, közösségben Bencés monostor ezer éve Bakonybélben Isten házában, közösségben Bencés monostor ezer

Részletesebben

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.

Részletesebben

A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA

A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA A Kárpát-medence népei és kultúrájuk a honfoglalás előtt V. század: népvándorlás germán népek, mongol-türk eredetű lovas-nomád népek, avarok, szlávok A magyarok eredete

Részletesebben

Pannonhalma városközpont előzetes akcióterületi terve

Pannonhalma városközpont előzetes akcióterületi terve Pannonhalma városközpont előzetes akcióterületi terve 2009.10.30. Tartalomjegyzék 1.Vezetői összefoglaló...3 2.Akcióterület kijelölése, jogosultság igazolása...8 Az akcióterület kijelölése...8 Az akcióterület

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2014/2015. tanév Megyei/budapesti forduló II. kategória, 9-10. évfolyam 2015. március 2. hétfő 10.00 versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma: Elérhető

Részletesebben

P A N N O N H A L M I FŐA P Á T S Á G

P A N N O N H A L M I FŐA P Á T S Á G P A N N O N H A L M I FŐA P Á T S Á G 996-ban Géza fejedelem bencés szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. Az István király által jogaiban megerősített monostor feladata a kereszténység terjesztése

Részletesebben

Javaslat a A Szent Imre templom épülete

Javaslat a A Szent Imre templom épülete Javaslat a A Szent Imre templom épülete Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. július 15. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK

LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK Önt is várjuk a ciszterci szellemiség magyarországi központjába! Amennyiben lelkesedik a középkori szellemiséggel átitatott, megjelenésében mégis barokk művészettörténeti

Részletesebben

P AN N O N H AL M I F Ő AP ÁT S ÁG

P AN N O N H AL M I F Ő AP ÁT S ÁG P AN N O N H AL M I F Ő AP ÁT S ÁG 996-ban Géza fejedelem bencés szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. Az István király által jogaiban megerősített monostor feladata a kereszténység terjesztése

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák:

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák: Jébert Katalin Festőres-taurátor művész Oklevél száma: I-17/1986 Restaurátorkamara névjegyzéki száma: F1-373 Tel.: 06 20 77-19-2-19 jebertka@gmail.com Szakirányú képesítés 1986-1991 Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának 1906. évi képe Pörge Gergely rajzain A Bódva-parti Szalonna község református templomának mai szentélye eredetileg kerek templomocskaként épült, feltehetőleg

Részletesebben

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint Kaposi József Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág és erkölcsi felfogás terjesztése mindennapok élete

Részletesebben

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.

Részletesebben

Helyszíni gyakorlat Középkor

Helyszíni gyakorlat Középkor Helyszíni gyakorlat Középkor Tárgykód BBN-MŰV-310/c Időpont Csütörtök, 16.00 17.30 Helyszín BTK MUK 6-8 I/110 és terep Oktató Kusler Ágnes (agnes.kusler@gmail.com) A szeminárium két részre tagolódik: a

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve:

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy

Részletesebben

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is... 2013 október 16. Flag 0 Értékel kiválasztása Még Givenincs Álmodik értékelve a múlt - Szent Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Rudabánya - amelynek neve az ószláv érc, vasérc szóból származik - első írásos említe

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A PANNONHALMI FŐAPÁTSÁGI KÖNYVTÁR ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL. Helyzetelemzés:

BESZÁMOLÓ A PANNONHALMI FŐAPÁTSÁGI KÖNYVTÁR ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL. Helyzetelemzés: BESZÁMOLÓ A PANNONHALMI FŐAPÁTSÁGI KÖNYVTÁR 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL Helyzetelemzés: Az alábbi megállapítások 2005-től kezdve minden magyarországi könyvtárra, így a pannonhalmi Főapátsági Könyvtárra is érvényesek.

Részletesebben

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta

Részletesebben

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97

Részletesebben

P AN N O N H AL M I F Ő AP ÁT S ÁG

P AN N O N H AL M I F Ő AP ÁT S ÁG P AN N O N H AL M I F Ő AP ÁT S ÁG 996-ban Géza fejedelem bencés szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. Az István király által jogaiban megerősített monostor feladata a kereszténység terjesztése

Részletesebben

Rákosliget építőmesterei

Rákosliget építőmesterei Rákosliget építőmesterei Rákosliget épített környezetét alapvetően a munkáslakás építés tervei határozták meg. Ennek lezárulta után kaptak lehetőséget a különböző egyedi tervek, amelyek a nyaralótelep

Részletesebben

??? Profitorientált egyházi intézmény. Hortobágyi T. Cirill osb

??? Profitorientált egyházi intézmény. Hortobágyi T. Cirill osb Vezetői Konferencia a Pannonhalmi Főapátságban Értékteremtés az értékválság idején? 2014. november 7. Profitorientált egyházi intézmény??? Hortobágyi T. Cirill osb perjel, a főapát gazdasági helyettese

Részletesebben

Egy év Pannonhalmán. A PANNONHALMI VILÁGÖRÖKSÉGI HELYSZÍN ÉS KÖRNYÉKE 200 m

Egy év Pannonhalmán. A PANNONHALMI VILÁGÖRÖKSÉGI HELYSZÍN ÉS KÖRNYÉKE 200 m SZENT JKB HÁZ Kulturális, építészeti útvonal Természeti útvonal Gyalogos út a Szent Jakab Ház felé két útvonal közös szakasza LÁTOGTÓ- KÖZPONT VITOR PÁTSÁGI ÉTTEREM ÉS BORBÁR FOGDÓÉPÜLET PNNONHLMI VILÁGÖRÖKSÉGI

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található. Vásárosnamény Elhelyezkedése Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található. A,,Bereg kapuja -ként ismert vendégszerető

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Nyitra felől Turóc-völgyébe Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma

Részletesebben

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI Köntös László gy jteményi igazgató (Pápa) 2015 Szabadon tenyészik A Pápai Református Kollégium a történeti hagyomány szerint 1531 óta m ködik

Részletesebben

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Kik a ferencesek? A Ferences Rend 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A Rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel?

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Szabad témakör Intézményi hatáskör, lehetőség. Követelmények és a tartalom meghatározása a

Részletesebben

2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK

2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK 2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK I. KORCSOPORT I. KORCSOPORT 1. Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Kecskemét A 2. Patrona Hungariae Gimnázium és Általános Iskola, Budapest 3.

Részletesebben

A Bécsi Arany Biblia

A Bécsi Arany Biblia A Bécsi Arany Biblia A valaha megjelent legszebb magyar Biblia A könyvnyomtatás felfedezése előtt minden írásművet, így a Bibliát is kézzel másoltak. Királyi és főúri udvarokban, szerzetes kolostorokban,

Részletesebben

Sárospatak - tanulmányút április 7. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

Sárospatak - tanulmányút április 7. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM Sárospatak - tanulmányút 2018. április 7. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok "SCHOLA PATAKIANA" Sárospatak,

Részletesebben

Levélben értesítsen engem!

Levélben értesítsen engem! 2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi

Részletesebben

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi

Részletesebben

Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala

Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala 2009. május júniusában régészeti feltárást végeztünk Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti

Részletesebben

P AN N O N H AL M I FŐ AP ÁT S ÁG

P AN N O N H AL M I FŐ AP ÁT S ÁG P AN N O N H AL M I FŐ AP ÁT S ÁG 996-ban Géza fejedelem bencés szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. Az István király által jogaiban megerősített monostor feladata a kereszténység terjesztése

Részletesebben

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3.

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. A, Bevezetés Az 1972-ben létrehozott Helytörténeti Gyűjtemény községünk történetével, régészetével, néprajzával foglalkozó gyűjtemény.

Részletesebben

Egyéni pontverseny végeredmény

Egyéni pontverseny végeredmény Egyéni verseny végeredmény Leány mini 11 év Diákranglista esítő Diákranglista 500 méter Csepel K. Tata Öböl K. 1 22 Magyar Testgyakorlók Köre Lukácsovics Enikő (2006.06.09) Bocskai-István Ált. Isk. 12

Részletesebben

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek

Részletesebben

Beszámoló. a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár működéséről ről. Általános helyzetkép,

Beszámoló. a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár működéséről ről. Általános helyzetkép, Beszámoló a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár működéséről 2012-ről Általános helyzetkép, mert a könyvtárnak, mint non-profit intézménynek a tevékenysége eredményei és sikertelensége - csak az országos gazdasági

Részletesebben

Határtalanul a Felvidéken

Határtalanul a Felvidéken Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.

Részletesebben

Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát emigrációs évei

Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát emigrációs évei Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát emigrációs évei 1 TARTALOM Várszegi Asztrik, Előszó......................................7 Bevezetés.................................................11 Kelemen Krizosztom

Részletesebben

KÖNYV, KÖNYVTÁR, NEMZETI KÖNYVTÁR

KÖNYV, KÖNYVTÁR, NEMZETI KÖNYVTÁR REFERENSZ KÉRDÉSEK 6-7. osztályosoknak KÖNYV, KÖNYVTÁR, NEMZETI KÖNYVTÁR TÉMAKÖRBEN Tanulói példány 1 1. a) Melyik a helyes írásmód? Széchenyi vagy Széchényi Hogyan kell elválasztani ezt a személynevet?

Részletesebben

Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, metszet. Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, metszet.

Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, metszet. Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, metszet. Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, 2.4.3. A Kaukázus-vidék középkori építészete Chronologia Grúzia i.e. 500 k.:

Részletesebben

Ópusztaszer. Fénymásolható

Ópusztaszer. Fénymásolható Ópusztaszer Ópusztaszer egy kis település az Alföld dél-keleti részén, Szegedtől 25 kilométerre. Jelenleg kb. kétezer állandó lakosa van. Régi források és legendák szerint a honfoglalás idején Árpád vezér

Részletesebben

Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből

Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből Készítette: Fülep Ádám EKE Tittel Pál Könyvtár, szaktájékoztató Neveléstudományi Doktori Iskola, II. évf. hallgató Eger, 2016. Dr. Kovács

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia

Részletesebben

A projekt neve: Zirc, a Bakony fővárosa Komplex, látogatóbarát turisztikai kínálat kialakítása a Ciszterci Apátságban és Zirc Város főterén

A projekt neve: Zirc, a Bakony fővárosa Komplex, látogatóbarát turisztikai kínálat kialakítása a Ciszterci Apátságban és Zirc Város főterén Zirc, a Bakony fővárosa Komplex, látogatóbarát turisztikai kínálat kialakítása a Ciszterci Apátságban és Zirc Város főterén Zirci Ciszterci Apátság Zirc Városi Önkormányzat sajtóanyag 2010. 11. 24. A projekt

Részletesebben

Képeslapok a Dunáról

Képeslapok a Dunáról Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis

Részletesebben

A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989.

A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989. A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989. A katolikus egyház Magyarországon A századelsőfelében a lakosság 63%-a katolikus 1941-re az arány 55%-ra csökken határváltozások Mint bevett

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza A SZENT GYÖRGY TÉR TOPOGRÁFIAI VÁLTOZÁSAI ^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza 1687-ben nyomán ;PíWS«fit......... f... /í Szén? György tér és környéke 1753-ban részlet a Hadtörténeti

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A nagy barokk városrendezés során, a téren épültek fel a ma is látható legszebb

Részletesebben

A Gál Ferenc Főiskola Könyvtár múltja és jelene

A Gál Ferenc Főiskola Könyvtár múltja és jelene A Gál Ferenc Főiskola Könyvtár múltja és jelene 2018. 10. 02. Intézménytörténet Szegedi szeminárium 1930. Főiskola Intézménytörténet a könyvtár élete kapcsolódik az intézmény életéhez a változások hatnak

Részletesebben

A MAGYAR SZENT KORONA

A MAGYAR SZENT KORONA NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR SZENT KORONA [ II ] A SZENT KORONA AZ EURÓPAI KORONÁK SORÁBAN A koronázásnak és a koronák viselésének világszerte különböző hagyományai vannak, de még Európán belül is számos

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS szeptember 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS szeptember 13-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: Előterjesztő: A József Attila Általános Művelődési

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok PANNONIA REFORMATA MÚZEUM 2018. július 22. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok BEMUTATKOZÁS A gyönyörű, késő barokk-copf stílusban épült,

Részletesebben

Erdélyi barangolás - Marosvásárhely

Erdélyi barangolás - Marosvásárhely 2011 február 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Erdély középsõ részén fekszik, festõi földrajzi környezetben. Átszeli a Maros folyó, s tölgy és bükk erdõkkel

Részletesebben

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit. Határtalanul! Az Ady Endre Gimnázium 2012 ben pályázatott nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által hirdetett Határtalanul! program gimnáziumok közötti együttműködésben megvalósuló programjára.

Részletesebben

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára

Részletesebben

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: Hősök voltak mindannyian (URL: hosokvoltak.blog.hu) Jász-Nagykun-Szolnok Megye helyismereti

Részletesebben

21. K.I.D.S. KUPA FIÚ és LEÁNY TORNÁSZBAJNOKSÁG Budapest III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

21. K.I.D.S. KUPA FIÚ és LEÁNY TORNÁSZBAJNOKSÁG Budapest III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szentendre Szent András Katolikus Általános Iskola "A" 45,800 1 46,300 1 47,350 1 139,450 2 Szentendre Szent András Katolikus Általános Iskola "B" 42,500 2 43,100 2 44,950 3 130,550

Részletesebben

á p r i l i s 1 3.

á p r i l i s 1 3. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. á p r i l i s 1 3.

Részletesebben

MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE

MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE 1 MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE KÖNYVTÁRAK 15.századi kódex, két ősnyomtatvány teljes restaurálása, A Patachich-, és az ősnyomtatvány gyűjtemény állományvédelme 2 400 000 Kecskeméti Református

Részletesebben

Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező

Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy kódja, címe: BT-PSZ 1210 Iskolarendszerek Óraszám: 40 Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy típusa: előadás Számonkérés módja: kollokvium A tárgy célja:

Részletesebben

ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet

ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet Propedeutika / Bevezetés a művészettörténetbe Tárgyrögzítés az építészetben és a falképfestészetben Épületkutatás, feltárás, restaurálás és művészettörténet ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET:

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP-3.1.4.- 12/2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Itt kezdődött a reformkor

Itt kezdődött a reformkor Itt kezdődött a reformkor 24 ÓRÁS FELOLVASÁS A LEGNAGYOBB MAGYAR, SZÉCHENYI ISTVÁN SZOMBATHELYI ÉRETTSÉGI VIZSGÁ -JÁNAK 200. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE Johann Ender: Széchenyi István ifjúkori portréja, 1818

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

Visegrád. Esztergom. KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI

Visegrád. Esztergom. KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI Visegrád Esztergom KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI 0 A Dunakanyar legszebb városai Duna folyó Esztergom Visegrád Szentendre Vác Budapest Duna folyó 1 ESZTERGOM VISEGRÁD A Duna

Részletesebben

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban

Részletesebben

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium. a i keltezésű alapító okirat módosítása egységes szerkezetben

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium. a i keltezésű alapító okirat módosítása egységes szerkezetben Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium A L A P Í T Ó O K I R A T a 2014. 05. 13-i keltezésű alapító okirat módosítása egységes szerkezetben amelyet Dr. Várszegi Asztrik

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII

2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) KÓD CÍM ÓRA TELJ KR. OKTATÓ BTTR103BA Informatikai 2 koll. 2 Nemes Zoltán H. 14-16 XII BTTR116BA Történeti földrajz* 2 koll. 2 Szilágyi Zsolt K. 10-12

Részletesebben

Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet.

Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet. Firenze, Sta Croce ferences kolostor (1295-1442), alaprajz, templom belső képe. Az Alpoktól északra a háromhajós, hosszú, poligonális apszisú ferences templomtípus vált általánossá. Esetenként a városi

Részletesebben

A CISZTERCI REND MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-EURÓPÁBAN

A CISZTERCI REND MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-EURÓPÁBAN A CISZTERCI REND MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-EURÓPÁBAN MÛVELÕDÉSTÖRTÉNETI MÛHELY Rendtörténeti konferenciák 5. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet Új- és Legújabbkori

Részletesebben

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom A templom története: A mai ipolyfödémesi templom 1757-ben épült barokk stílusban torony nélkül (fotó 1934-ből) 1850-60-ban volt felujítva. Egyhajós építmény, melynek

Részletesebben