İszi nézettségi trendek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "İszi nézettségi trendek"

Átírás

1 İszi nézettségi trendek Hamarosan véget ér az idei év, s ilyenkor már a legtöbb írás és gondolat a Karácsonyról és az Újévrıl szól. Mielıtt azonban végleg elbúcsúznánk 2009-tıl, idei utolsó elemzésünkben összefoglaljuk az ısz meghatározó televíziós nézettségi és mősorkínálati folyamatait, összehasonlítva azonos (szeptember-november) idıszakával a teljes népesség (+) és a 18-9 évesek körében egyaránt. A nézettségi adatok tanulmányozása elé kívánkozik, hogy bár kétségtelenül egyet jelent az utóbbi évtizedek legsúlyosabb gazdasági válságának kiteljesedésével, ez azonban szerencsére nem szabott gátat új magyar nyelvő televíziós csatornák indulásának, melyek tovább színesítik a televíziós mősorválasztékot. Többek közt megjelent Digi Sport néven egy új sportcsatorna, a szintén új Nóta TV a zenecsatornák kínálatát erısíti, az Origó által indított LifeNetwork és OzoneNetwork pedig az ismeretterjesztı, illetve életmód csatornák sorát gyarapítja. Csatornafogyasztás Idén ısszel a teljes népesség (+ évesek) 79 százaléka nézett tévét naponta legalább egy percig, és az így elért nézık átlagosan 5 órát és 3 percet töltöttek a képernyık elıtt, amely 7 perces növekedést jelent 2008 ıszéhez képest. A teljes célcsoporton belül egy fı naponta átlagosan órát és 25 percet szentelt a tévénézésnek, ami 8 perccel több, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben a tavaly ıszi szezonhoz képest idén az országos kereskedelmi csatornák 7 perces csökkenéssel számolhattak, a közszolgálati csatornák esetében mindössze 1 perces visszaesés volt tapasztalható. A videó/dvd használata változatlan maradt, következésképpen a kábelcsatornákra jutó napi átlagos nézési idı jelentısen növekedett. Az idıszak legnagyobb nyertesei az általános szórakoztató csatornák és a filmcsatornák voltak, de kisebb mértékő, összesen 2 perces növekedést könyvelhettek el a zenecsatornák, valamint 1-1 percet a hírcsatornák és a gyerekcsatornák is. (1. ábra) AGB Nielsen Médiakutató Kft. 1

2 Csatorna-csoportok nézésére fordított napi átlagos idı (perc/fı) a teljes népesség körében Idıszak: és szeptember - október - november Total: 265 perc Total: 257 perc Videó/DVD Egyéb csatornák Zenecsatornák Gyerekcsatornák Életmód Ismeretterjesztı Sportcsatornák 100 Filmcsatornák Hírcsatornák Általános szórakoztató Közszolgálati ısz ısz Országos kereskedelmi Országos kereskedelmi csat.: RTL Klub, TV2; Közszolgálati csat.: MTV, M2, Duna TV, Duna II Autonómia; Általános szórakoztató csat: BBC Entertainment, Budapest TV, Comedy Central, Cool, Fix TV, Fınix TV, Hálózat TV, Pax TV, Poén, Reflektor, Story - TV, TV6, Viasat3, Zenit TV; Filmcsat.: AXN, Film+, Filmmúzeum, Hallmark, HBO, HBO2, MGM, Movies 2, Zone Romantika; Gyerekcsat.: Cartoon Network, Jetix, Jim Jam, Minimax/A+, Nickelodeon; Hírcsat.: Echo TV, Hír TV, Magyar ATV; Ism.terj.csat.: Animal Planet, Discovery Ch., Discovery Civilization, Discovery Science, DoQ, National Geographic Ch., National Geographic Wild, Ozone Network, Spektrum, Viasat History; Életmód csat.: Discovery Travel&Living, Fishing&Hunting, Life Network, Travel Channel, TV Deko, TV Paprika, Viasat Explorer, Vitál TV, Zone Club, Zone Reality; Sportcsat.: DigiSport, Eurosport (magyar ny.), Extreme Sports, Sport 1, Sport 2, Sport Klub, Sport Klub+; Zenecsat.: MTV (Music Television), Music Mix, Nóta TV, VH-1, VIVA 1. ábra A 18-9 évesek esetében hasonló tendenciát figyelhettünk meg a napi mősorfogyasztás kapcsán. A korcsoport 72 százaléka látott naponta legalább 1 percet bármely tévé mősorából (teljes tévé használat). Ezen a 72 százalékon belül 5 óra 12 perc volt a napi átlagos tévénézési idı (ezt hívjuk egy nézıre jutó nézett idınek, röviden ATS), a 18-9 éves korosztályban pedig egy fı átlagosan 3 óra 8 percet töltött a képernyı elıtt. A 2008-as ıszi szezonhoz képest mindkét esetben átlagosan 11 perccel több idıt szántak tévézésre a korcsoport tagjai. A közszolgálati és az országos kereskedelmi csatornák helyett a napi nézett idı növekedése itt is egyértelmően a kábelcsatornák javára írható, és ahogy azt a teljes népesség esetében is láthattuk, ezúttal is leginkább az általános szórakoztató csatornák és a filmcsatornák vonzották el a nézıket az országos adóktól, de szinte mindegyik kábelcsatorna-csoportról elmondhatjuk, hogy nézett idejüket 1-2 perccel növelni tudták tavaly ıszhöz képest. (2. ábra) AGB Nielsen Médiakutató Kft. 2

3 Csatorna-csoportok nézésére fordított napi átlagos idı (perc/fı) a 18-9 évesek körében Idıszak: és szeptember - október - november Total: 228 perc Total: 217 perc Videó/DVD Egyéb csatornák Zenecsatornák Gyerekcsatornák Életmód Ismeretterjesztı Sportcsatornák Filmcsatornák Hírcsatornák Általános szórakoztató Közszolgálati ısz ısz Országos kereskedelmi Országos kereskedelmi csat.: RTL Klub, TV2; Közszolgálati csat.: MTV, M2, Duna TV, Duna II Autonómia; Általános szórakoztató csat: BBC Entertainment, Budapest TV, Comedy Central, Cool, Fix TV, Fınix TV, Hálózat TV, Pax TV, Poén, Reflektor, Story - TV, TV6, Viasat3, Zenit TV; Filmcsat.: AXN, Film+, Filmmúzeum, Hallmark, HBO, HBO2, MGM, Movies 2, Zone Romantika; Gyerekcsat.: Cartoon Network, Jetix, Jim Jam, Minimax/A+, Nickelodeon; Hírcsat.: Echo TV, Hír TV, Magyar ATV; Ism.terj.csat.: Animal Planet, Discovery Ch., Discovery Civilization, Discovery Science, DoQ, National Geographic Ch., National Geographic Wild, Ozone Network, Spektrum, Viasat History; Életmód csat.: Discovery Travel&Living, Fishing&Hunting, Life Network, Travel Channel, TV Deko, TV Paprika, Viasat Explorer, Vitál TV, Zone Club, Zone Reality; Sportcsat.: DigiSport, Eurosport (magyar ny.), Extreme Sports, Sport 1, Sport 2, Sport Klub, Sport Klub+; Zenecsat.: MTV (Music Television), Music Mix, Nóta TV, VH-1, VIVA 2. ábra İszi mősorkínálat és fogyasztás alakulása (Mősortipológiák 1. szinten) 2009 ıszi idıszakában a fıbb mősortípusok sugárzási (kínálati) arányaiban nem történt számottevı változás egyik kategóriánál sem: a meglehetısen stabil mősorstruktúrák miatt szinte minden kategóriánál a mozdulatlanság volt jellemzı. Ennek megfelelıen a mősorok fogyasztási arányaiban sem következett be komolyabb változás. A Nem zenei szórakoztató mősorok és a Mozifilmek esetében enyhén nıtt a tévénézésen belüli arányuk tavalyhoz képest, de ez nem okozott komolyabb elmozdulást a fogyasztás teljes megoszlásában. Mégis érdemes egy pillantást vetnünk a mősorkereslet- és kínálat grafikonjaira, hiszen önmagában is érdekes, hogy mibıl van túlkínálat vagy éppen hiány. Elıfordul ugyanis, hogy a mősorok fogyasztása akár többszörösen is eltér a kínálati arányoktól. Jellemzı példa a Mozifilm kategória, melynek sugárzási aránya a teljes kínálat 10%-át tette ki mindkét idıszakban, ugyanakkor a nézett idıbıl való részesedése idén 17,5 százalék volt a teljes népesség körében, és 21,7 százalék a 18-9 éveseknél (vagyis a kínálati aránynak több, mint duplája). A két idıszak összehasonlításakor mindkét célcsoport esetében látható a mozifilmek fogyasztásának növekedése. A sugárzáshoz képest nagyobb arányú fogyasztás jellemzı még a Nem zenés fikció és a Nem zenei szórakoztató mősorokra, valamint a Hírmősorokra is. AGB Nielsen Médiakutató Kft. 3

4 Ezzel szemben a Sportmősorok és a Mővelıdés, tudomány, kultúra témájú mősorok fogyasztása a kínálathoz képest lényegesen kisebb volt. (3. ábra) Mősortipológiák kínálati és fogyasztási megoszlása 2008 és 2009 ıszén* Idıszak: és szeptember-október-november 100% 90% 80% 70% 60% 50% 0% 30% 20% 10% 0% 23.5% 22.7% 9.% 10.7% 20.8% 19.9% 1.% 1.6% 10.6% 10.8% 11.5% 11.7% 5.7% 5.5% 6.1% 6.% 17.0% 17.3% 21.5% 2.3% 2.0% 15.7% 17.5% 3.8%.3% 10.0% 16.2% 15.% 23.5% 9.6% 17.5% 15.9% 23.1% 2.3% 16.6% 1.1% 2.5% 1.9% 20.0% 21.7% 3.7%.3% 7.0% 6.6% 8.5% 7.5% 6.7% 6.5% 10.3% 10.2% 3.5% 3.6% 3.6% 3.8% 0.7% 0.5% 0.% 0.3% 0.3% 0.2% Sugárzási idı megoszlása Fogyasztás megoszlása; + évesek Fogyasztás megoszlása; 18-9 évesek Egyéb (reklám, inzert, stb) Nem zenei szórakoztató Nem zenés fikció Zene Mozifilm Sport Hírek, aktuális politika, gazdaság Információ Mővelıdés, tudomány, kultúra Vallás *Az adatok összehasonlíthatósága érdekében csak az AGB Nielsen által 2008 és 2009 ıszén is mősorszinten rögzített csatornákat vettük figyelembe, melyek a következık: AXN, Cool, Discovery Channel, Duna TV, Film+, Hálózat TV, m2, Magyar ATV, MTV, RTL Klub, Sport1, Sport2, StoryTV-TV, TV2, TV6, Viasat3 3. ábra İszi mősorkínálat és fogyasztás alakulása részletesebben A mősorokat a fentinél részletesebb tipológiai rendszerben is nyilvántartjuk, így lehetıségünk volt áttekinteni a változások fıbb nyerteseit és veszteseit. A mősoridıbıl való sugárzási részesedést (EST, emission share of typology) és a nézésbıl való fogyasztás (RST, reception share of typology) változását a teljes népességen belül vizsgáltuk és ez alapján a meghatározó mősortípusokat csoportba soroltuk be az alábbiak szerint (. ábra). Az ábrán az origót a 100/100 indexek metszete jelzi, a 100-as érték ugyanis mindkét változó esetében azt jelenti, hogy nem történt változás a ısz és ısz azonos idıszakában. a) Növekvı sugárzási idı Növekvı fogyasztás ( EST>100, RST>100) Ebbe a csoportba tartoznak többek között a Sorozatok (önálló epizódokkal), a Szappanoperák, a Talk-show-k, a futball-közvetítések, bőnügyi témájú Mozifilmek és a jellemzıen betelefonálós Játékok is, melyekbıl egyrészt idén ısszel többet sugároztak a tévécsatornák, másrészt nıtt a nézett idıbıl való részesedésük aránya is. Közülük a Sorozatok, a Szappanoperák és a Talkshow-k fogyasztása volt a legjelentısebb, melyek együttesen a teljes tévéfogyasztás negyedét képviselték (ennek arányát az ábrában a tipológia pozícióját jelzı kör mérete jelzi) AGB Nielsen Médiakutató Kft.

5 b) Növekvı sugárzási idı Csökkenı fogyasztás ( EST>100, RST<100) Ide tartoznak a hírmősorok, a reggeli információs magazinok, az egyéb információs mősorok, valamint a reality-show-k, melyek kínálata idén ısszel ugyan magasabb volt, mint tavaly, a nézett idejük ennek ellenére visszaesett. Ez a csökkenés igen minimális volt a hírmősorok és a reggeli mősorok esetében, sıt a hírmősorok 8 százalékos fogyasztási aránya az önálló sorozatok után a második legnagyobb volt. A csoporton belül a legnagyobb veszteséget mégis a Reality-show-k könyvelhették el, melyek sugárzási ideje ugyan jelentısen nıtt tavaly ıszhöz képest (ide értve a korábbi adások ismétlését is), a rájuk fordított nézett idı aránya azonban a felére esett vissza, de még így is a viszonylag nagy részt mintegy 5 százalékot képviseltek a tévéfogyasztásból. c) Csökkenı sugárzási idı Csökkenı fogyasztás ( EST<100, RST<100) E csoportban találhatók a tudományos és ismeretterjesztı filmek, az aktuális politikai viták-riportok, egyéb labdajáték sportközvetítések, valamint a folytatásos sorozatok is, melyekbıl kevesebbet sugároztak idén, és a tévéfogyasztásból is kisebb arányban részesedtek, mint 2008 ıszén. Ennek ellenére a folytatásos sorozatok nézett idıbıl való részesedése majdnem 7 százalékos volt. d) Csökkenı sugárzási idı Növekvı fogyasztás ( EST<100, RST>100) Ezekbıl a mősorokból az idei ısz során kevesebbet sugároztak, mégis növelni tudták a fogyasztásban képviselt arányukat tavalyhoz képest. Ide tartoznak a gyermek-animációk, a mozifilmeken belül a romantikus, kaland- és akciófilmek, vígjátékok továbbá a szolgáltató magazinmősorok (szabadidı). Közülük a legtöbb idıt az akciófilmekre és vígjátékokra fordították a tévénézık, melyek együttesen a fogyasztás 11 százalékát tették ki. Egyes mősortípusok sugárzási és nézett idıbıl való részesedésének változása Vizsgált idıszak: 2008 ısze vs ısze; Célcsoport: teljes népesség (+) RST Sportközv.: egyéb sp. Sportközv.: labdarúgás Talk-show Szappanopera, telenov. Mozi: romantikus,kaland, wesern Sporthírek, sportmagazin Sorozat (önálló) Gazd.hírek gazd.mag Animáció gyerekeknek Szolgált.mag., szabadidı Filmdráma Mozi: akció, akcióvígj. Mozi:vígjáték, Mőv. kult. hírek zenés Akt. pol.vita riport Hírek híradó Egyéb nem zenei szórak. Reggeli info. magazin Egyéb mozifilm Játék Sportközv.: egyéb labdajáték Mozi:bőnügy,krimi,horror EST 80 Sorozat (folytatásos) Tud.ism.terj.filmek Egyéb információ Reality show EST = sugárzási idı változása); RST = nézett idı változása; a körök mérete a nézett idıbıl való részesedéssel. ábra AGB Nielsen Médiakutató Kft. 5

6 A fentiek tükrében mindenképpen elmondhatjuk, hogy az ısz idén is hozott változást 2008 ugyanezen idıszakához képest. A tévénézık láthatóan több figyelmet szenteltek a kábel-csatornáknak, mősorpreferenciáik kis mértékben átrendezıdtek, a tévénézésre fordított átlagos napi idı pedig jelentısen megnıtt december 22. Ambrus Mónika Dömötör Sándor AGB Nielsen Médiakutató Kft. 6

Tévénézés az év első felében:

Tévénézés az év első felében: Tévénézés az év első felében: 29-21 Írásunkban ezúttal a 29 és 21 első felében jellemző tévénézési trendeket hasonlítjuk össze a teljes népesség (+) és a 18-9 évesek körében. A televíziós piac az elmúlt

Részletesebben

Őszi nézettségi trendek 2009-2010

Őszi nézettségi trendek 2009-2010 Őszi nézettségi trendek 2009 20 Őszi nézettségi trendek 2009-20 Közeledünk a 20-es év vége felé, és elérkeztünk idei utolsó elemzésünkhöz, amelyben áttekintjük az őszi televíziós nézettségi és műsorkínálati

Részletesebben

TV piaci körkép 2011 Nielsen Közönségmérés

TV piaci körkép 2011 Nielsen Közönségmérés TV piaci körkép 2011 Nielsen Közönségmérés (C) AGB Nielsen Médiakutató Kft. ATV (perc) Egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő (ATV perc) Időszak: 2010-2011. január 1 - december 31. 450 400 350 2010

Részletesebben

Tévézés a vakáció idején

Tévézés a vakáció idején Tévézés a vakáció idején Gyermekek tévénézési szokásai 29 nyarán Amikor véget ér a tanév, és elkezdődik a várva várt vakáció, hirtelen rengeteg szabadidő áll a gyerekek rendelkezésére, melynek egy részét

Részletesebben

A tévénézés individualizálódása Magyarországon I. 1997-2006

A tévénézés individualizálódása Magyarországon I. 1997-2006 I. 1997-2006 1997-ben Magyarországon a csatorna- és mősorkínálat gyökeres változásnak indult, elsısorban az idén 10 éves jubileumát ünneplı RTL Klub és a TV2, majd késıbb számos új kábelcsatorna megjelenésével.

Részletesebben

Nézettségi trendek 2008 és 2009 elsı 9 hónapjában

Nézettségi trendek 2008 és 2009 elsı 9 hónapjában Nézettségi trendek 2008 és 2009 elsı 9 hónapjában Jelen tanulmányunkban az idei év elsı 9 hónapjának tévénézési szokásait kívánjuk összehasonlítani 2008 ugyanezen idıszakával. Bár még elıttünk áll az utolsó

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2013. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2013. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2012. és 2013. II. negyedév 400 350 300 357 346 250 270 268 200 224 226 150 180 184 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

Kivel néznek tévét a gyerekek?

Kivel néznek tévét a gyerekek? A tévénézés individualizálódása Magyarországon II. Magyarországon az elmúlt 10 év során kibıvült csatorna- és mősorkínálat, az újonnan megjelenı gyerekcsatornák, illetve a külföldi csatornák magyar nyelvővé

Részletesebben

Nézettségi trendek: 2009-2010

Nézettségi trendek: 2009-2010 Nézettségi trendek: 2009-2010 2010-ben a korábbi évekhez hasonlóan továbbra sem csökkent a vállalkozó kedv a hazai tv piacon, így a kínálat tovább bővülhetett és színesedhetett a tévénézők legnagyobb örömére.

Részletesebben

TV piaci körkép Q4 Nielsen Közönségmérés

TV piaci körkép Q4 Nielsen Közönségmérés TV piaci körkép 2011. Q4 Nielsen Közönségmérés (C) AGB Nielsen Médiakutató Kft. Csatorna típusok közönségaránya a teljes népesség (4+) körében Időszak: 2011. IV negyedév (október 1 - december 31.); Idősáv:

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2013. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2013. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2012. és 2013. IV. negyedév 450 400 350 389 384 300 250 200 150 297 297 194 210 251 250 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2014. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2014. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2014. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2013. és 2014. I. negyedév 450 400 350 411 407 300 250 200 150 318 311 212 205 271 261 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2014. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2014. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2014. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2013. és 2014. II. negyedév 400 350 300 346 362 250 200 150 268 278 184 188 226 233 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2014. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2014. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2014. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2013. és 2014. III. negyedév 400 350 300 338 345 250 263 266 200 150 202 192 218 220 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2014. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2014. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2014. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2013. és 2014. IV. negyedév 450 400 350 384 390 300 250 200 297 300 210 209 250 251 150 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

TV piaci körkép II. negyedév

TV piaci körkép II. negyedév TV piaci körkép 2012. II. negyedév Nielsen Közönségmérés EGY FŐRE JUTÓ NAPI ÁTLAGOS TÉVÉNÉZÉSI IDŐ (ATV PERC) Időszak: 2011. és 2012. II. negyedév (április 1 - június 30.) 269 270 TOTAL 4+ 179 180 2011.

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2012. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2012. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2012. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2011. és 2012. IV. negyedév 450 2011 Q4 400 2012 Q4 350 389 389 300 250 200 150 300 297 206 194 253

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2012. III. negyedév

TV PIACI KÖRKÉP 2012. III. negyedév TV PIACI KÖRKÉP 2012. III. negyedév Nielsen Közönségmérés EGY FŐRE JUTÓ NAPI ÁTLAGOS TÉVÉNÉZÉSI IDŐ (ATV PERC) Időszak: 2011. és 2012. III. negyedév (július 1 - szeptember 30.) 261 261 TOTAL 4+ 187 183

Részletesebben

A gyermekek tévénézési szokásai 2007-ben

A gyermekek tévénézési szokásai 2007-ben A gyermekek tévénézési szokásai 2007-ben A 2007-es év a 4-14 évesek körében a tévénézésre fordított idı növekedését hozta. Ez a korosztály naponta átlagosan több mint 3 órát (188 percet) töltött a tévéképernyık

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2012. és 2013. II. negyedév 400 350 300 357 346 250 270 268 200 224 226 150 180 184 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2012. és 2013. I. negyedév 450 2012 Q1 400 411 411 2013 Q1 350 300 314 318 250 266 271 200 150 205 212

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2014. és 2015. IV. negyedév, Live+Playback 450 400 350 390 401 300 250 200 300 302 209 208 251 245

Részletesebben

Elérés és nézett idı: a nézettség változásának dimenziói

Elérés és nézett idı: a nézettség változásának dimenziói Tanulmányok az AGB Nielsen nézettségi adatainak értelmezésérıl Elérés és nézett idı: a nézettség változásának dimenziói 2006 egyszerre volt a fejlıdés és a megtorpanás éve a hazai televíziós médiapiacon.

Részletesebben

Csatorna neve Tematika Nyelv. 5 Duna World Közszolgálati, szórakoztató magyar és hírműsorok. 4 m4 Sport Közszolgálati, sport magyar

Csatorna neve Tematika Nyelv. 5 Duna World Közszolgálati, szórakoztató magyar és hírműsorok. 4 m4 Sport Közszolgálati, sport magyar PRÉMIUM (78) ALAP (49) START (13) Közszolgálati Csomag Kábeltelevíziós csatornakiosztás Budapest Érvényes 2016. január 04.-től Csatorna sorszám Csatorna neve Tematika Nyelv 1 m1 Közszolgálati, szórakoztató

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2014. és 2015. III. negyedév, Live+Playback 400 350 300 345 354 250 266 266 200 150 192 196 220 211

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2016. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2015. és 2016. I. negyedév, Live+Playback 450 400 350 405 411 300 307 309 250 200 150 196 200 257 250

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2014. és 2015. I. negyedév, Live+Playback 450 400 350 407 405 300 250 200 150 311 307 205 196 261 257

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2014. és 2015. II. negyedév, Live+Playback 400 350 300 362 356 250 278 271 200 150 188 189 233 223

Részletesebben

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak Csatornakiosztás, rendszeres díjak 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma Alapcsomag* 1. RTL Klub kereskedelmi 2. tv2 kereskedelmi 3. m1 közszolgálati 4. m2 közszolgálati 5. Duna TV közszolgálati 6. Viasat3

Részletesebben

Üzleti jelentés 2006. január-december

Üzleti jelentés 2006. január-december 46. SZ. MELLÉKLET Magyar nyelvű csatornák 1994-2006. (Kék: év folyamán megszűnt, vagy beolvadt piros: év folyamán indult) Üzleti jelentés 2006. január-december ES1994 ES1995 ES1996 ES1997 ES1998 ES1999

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Nézettségi trendek: 2006-2007

Nézettségi trendek: 2006-2007 Nézettségi trendek: 2006-2007 Az Elérés és nézett idı: a nézettség változásának dimenziói 1 c. tanulmány kiegészítése a 2007-es trendekkel 2007 folyamán tovább bıvült a hazai televíziós piac kínálati oldala:

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Nézettségi trendek: 2007-2008

Nézettségi trendek: 2007-2008 Nézettségi trendek: 2007-2008 Az Elérés és nézett idı: a nézettség változásának dimenziói 1 c. tanulmány kiegészítése a 2008-as trendekkel 2008 folyamán tovább bıvült a hazai televíziós piac kínálati oldala:

Részletesebben

K I V O N A T. A jelen kivonat az Intellihome Kft. fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza.

K I V O N A T. A jelen kivonat az Intellihome Kft. fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza. K I V O N A T az Intellihome Távközlési Szolgáltató Kft 2019.01.04. napjától hatályos, digitális IP technológián alapuló televízió műsorelosztás, helyhez kötött internet, és IP technológián alapuló helyhez

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

IDŐELTOLÁSOS TÉVÉZÉS NOVEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

IDŐELTOLÁSOS TÉVÉZÉS NOVEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS IDŐELTOLÁSOS TÉVÉZÉS 2014. NOVEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS LIVE ÉS PLAYBACK NÉZETT IDŐ (ATV) NAPONTA 2014. november CÉLCSOPORT LIVE PERC PLAYBACK PERC PLAYBACK % TELJES NÉPESSÉG 297 3.4 1.1% 4-17 199 2.9

Részletesebben

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak Csatornakiosztás, rendszeres díjak 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma Közszolgálati csomag* 1. m1 közszolgálati 2. m2 közszolgálati 3. Duna TV közszolgálati 4. Duna II Autonómia közszolgálati Alapcsomag*

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TÉVÉNÉZÉSRE FORDÍTOTT IDŐ ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ (PERC/FŐ/NAP) 2014 és 2015 egész év, egész nap, Total TV, Live+Playback 400 350 376 379

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2013. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2013. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2012. és 2013. III. negyedév 400 350 300 345 338 250 261 263 200 150 183 202 216 218 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet. Csatornakiosztás. Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet. Csatornakiosztás. Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2016. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2015. és 2016. III. negyedév, Live+Playback 400 350 300 354 349 250 266 256 200 150 196 177 211 196

Részletesebben

HWR-Telecom Kft. Műsorkiosztás Budapest-központi fejállomás

HWR-Telecom Kft. Műsorkiosztás Budapest-központi fejállomás Alap programcsomag Bővített programcsomag HWR-Telecom Szolgáltatás típusa: Vezetékes műsorjel-elosztás Az igénybe vehető szolgáltatások tartalmi leírása: A vezetékes műsorelosztás a műsorszolgáltatók által

Részletesebben

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. október 1-től

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. október 1-től Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Alap csomag 1 m1 1 m1 2 m2 2 m2 3 Duna Tv 3 Duna TV 4 Duna World 4 Duna World 5 RTL Klub 5 RTL Klub 6 TV2 6 TV2 7 Discovery Channel

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma. 1. Alapkínálati csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma. 1. Alapkínálati csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. augusztus

Részletesebben

Állománynév: Oritel ÁSZF 1szmelléklet2007-02-01.doc Létrehozás dátuma: 2006/12/29 12:32

Állománynév: Oritel ÁSZF 1szmelléklet2007-02-01.doc Létrehozás dátuma: 2006/12/29 12:32 1/1 1. sz. melléklet:, egyéb díjak, költségtérítések Oroszlány Sz. csatorna 1. MTV 2 magyar közszolgálati X 69,25 A2 st 2. DUNA TV magyar közszolgálati Y 76,25 A2 st 3. MTV 1 magyar közszolgálati Z 83,25

Részletesebben

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2013 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2013 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TÉVÉNÉZÉSRE FORDÍTOTT IDŐ ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ (PERC/FŐ/NAP) 400 350 375 370 300 250 286 286 200 150 191 202 239 241 100 50 0 TOTAL 4+

Részletesebben

Lehet-e tévét csinálni nőknek?

Lehet-e tévét csinálni nőknek? Lehet-e tévét csinálni nőknek? szívesen főz szerintük felesleges étteremre költeni nem szereti a gyorséttermeket 164,27 cm 68,63 kg fogyni szeretne kb. 9,98 kg-ot nem dohányzik és megsértődik ettől a figurától

Részletesebben

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN!

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN! HÍRLEVÉL 2016. JANUÁR MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN! Az elmúlt időszak műszaki fejlesztései lehetővé tették, hogy tovább bővíthessük a digitális TV szolgáltatásunk kínálatát. Még több

Részletesebben

A évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés eredményei március 8.

A évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés eredményei március 8. A 2010. évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés eredményei 2011. március 8. Reklámtorta 2010-es felmérés A piac méretének megállapításához az adatokat közvetlenül a MEME tagjai, a televíziós és rádiós

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/E. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/E. melléklet Csatornakiosztás Társszolgáltatók ADSL előfizetőinek nyújtott IPTV szolgáltatások tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. augusztus 31.

Részletesebben

A 2012. évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés. 2013. március 7.

A 2012. évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés. 2013. március 7. A 2012. évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés 2013. március 7. Az előző évekhez hasonlóan elkészítettük a Reklámtortát 2012-re vonatkozóan is. 54 televízió és 111 rádió volt az adatszolgáltatók

Részletesebben

Digitális idegen. Program- hely. Program Jelleg Nyelv

Digitális idegen. Program- hely. Program Jelleg Nyelv Digitális idegen 1. ORF1 Általános Német 2. ORF2 Általános Német 3. ARD Általános Német 4. ZDF Általános Német 5. Sat1 Általános Német 6. PRO7 Általános Német 7. RTL Általános Német 8. RTL2 Általános Német

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői III. II. I. 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti,

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. szeptember 30. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2012.december

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2016. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2015. és 2016. IV. negyedév, Live+Playback 450 400 350 401 403 300 250 200 150 302 298 208 200 245

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. március 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2013. augusztus

Részletesebben

Szeged-Kiskundorozsma, Bordány, Forráskút, Zsombó területén igénybe vehetı szolgáltatások

Szeged-Kiskundorozsma, Bordány, Forráskút, Zsombó területén igénybe vehetı szolgáltatások Szeged-Kiskundorozsma, Bordány, Forráskút, Zsombó területén igénybe vehetı szolgáltatások KTV Mini** m1, Információs csatorna, Homokhát Televízió, Duna II Televízió, RTL Klub, m2, TV2, ATV, HírTV, Danubius

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások A SuperOne HD felnőtt csatorna 2014. március 3-tól, időkorlát nélkül elérhető. Szolgáltató 2014. március 31. napjában határozza

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2014 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2014 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2014 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TÉVÉNÉZÉSRE FORDÍTOTT IDŐ ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ (PERC/FŐ/NAP) 2013 és 2014 egész év, egész nap, Total TV 400 350 370 376 300 250 286 289

Részletesebben

A legrészletesebb számadatok az elektronikus médiumok 2009. évi reklámbevételeiről

A legrészletesebb számadatok az elektronikus médiumok 2009. évi reklámbevételeiről SAJTÓKÖZLEMÉNY 2010. március 11. Kapcsolat: Orbán Zsuzsa, Ernst & Young Ujszászi Diána, MEME mobil: 30 / 372 4581, email: zsuzsa.orban@hu.ey.com mobil: 20 / 432 1294, email: titkar@memeinfo.hu A legrészletesebb

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. március

Részletesebben

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI ÁSZF Kábeltelevízió.1-d sz. melléklet 1 / 6 Általános Szerződési Feltételek 1-d. sz. melléklet ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI PROGRAMCSOMAG HAVI ELŐFIZETŐI DÍJAI ÖSSZESEN 01 MINIMÁL PROGRAMCSOMAG

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2017. február 28. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. január

Részletesebben

Egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő (ATV perc) Időszak: 2009-2010. január 1 - december 31.

Egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő (ATV perc) Időszak: 2009-2010. január 1 - december 31. ATV (perc) Egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő (ATV perc) Időszak: 2009-2010. január 1 - december 31. 450 400 350 2009 2010 +19 perc 346 +19 perc 365 300 265 284 +18 perc 250 +14 perc 226 244 200

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. január 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2013. április

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2014. július

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2016. augusztus 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2016. október 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2014. július 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői III. II. I. 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti,

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. július 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2013. DECEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2013. DECEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2013. DECEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2013. december; egész nap Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12

Részletesebben

Digitális csatornakiosztas

Digitális csatornakiosztas Digitális csatornakiosztas Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv S24 330 MHz Parlament TV politikai és gazdasági információs csatorna QAM256 SYm:6000 d1 TV kulturális műsorok M1 HD közszolgálati

Részletesebben

6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001. Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. Hálózati azonosító. Jelleg, profil Nyelv

6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001. Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. Hálózati azonosító. Jelleg, profil Nyelv Közszolgálati 800 Ft Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv Csomagok Symbol Moduláció Hálózati azonosító Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. S2 S3 S4 S5 S6-114,5 MHz d1

Részletesebben

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI ÁSZF Kábeltelevízió 1-d sz. melléklet 1 / 7 Általános Szerződési Feltételek 1-d. sz. melléklet ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI PROGRAMCSOMAG HAVI ELŐFIZETŐI DÍJAI ÖSSZESEN 01 MINIMÁL PROGRAMCSOMAG

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2014. május 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2018. október 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Program- hely. Program Jelleg Nyelv

Program- hely. Program Jelleg Nyelv 500. Arte Általános Német 501. ORF1 Általános Német 502. ORF2 Általános Német 503. ARD Általános Német 504. ZDF Általános Német 505. Sat1 Általános Német 506. PRO7 Általános Német 507. RTL Általános Német

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2016.09.15. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. november 2-től

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. november 2-től Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Alap csomag Családi csomag 1 m1 1 m1 2 m2 2 m2 3 Duna Tv 3 Duna TV 4 Duna World 4 Duna World 5 RTL Klub 5 RTL Klub 6 TV2 6 TV2 7 Discovery

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA A HELLO HD Kft. a mai nappal az alábbiak szerint módosítja az integrált Általános Szerződési Feltételeit: (A változott részek dőlt betűvel kiemelve.)

Részletesebben

Előfizetői szolgáltatások és azok díjai

Előfizetői szolgáltatások és azok díjai Előfizetői szolgáltatások és azok díjai Mátészalka - Jármi - Papos Nyírmeggyes települések csatornakiosztása: O1 Kölcsey tv 49.25 regionális műsor O2 Mátészalka 1 59.25 Városi tv regionális csatorna O3

Részletesebben

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői KTV Csomagok KTV-I KTV-II KTV-III Digitális simulcast A KTV-II és KTV-III. analóg csomagok

Részletesebben

A továbbított rádióműsorok az alábbiak: Kossuth rádió (98,2 MHz) Petőfi rádió (99,8 MHz) Bartók rádió (102,5 MHz)

A továbbított rádióműsorok az alábbiak: Kossuth rádió (98,2 MHz) Petőfi rádió (99,8 MHz) Bartók rádió (102,5 MHz) Területi megjelölés: Budapest, XXI. kerület, Szigetszentmiklós Érvényes: 2015. január 01.-től I. PROGRAMCSOMAG havi előfizetési díja: 2441 Ft/hó + 659 Ft/hó Áfa = 3100 Ft/hó Program Frekvencia Csatorna

Részletesebben

Megnevezés Szolgáltatás tartalma Szolgáltatás díja

Megnevezés Szolgáltatás tartalma Szolgáltatás díja Szeged Kiskundorozsma, Bordány, Csólyospálos, Forráskút és Zsombó területén igénybe vehető szolgáltatások KTV Mini ** DTV Start * MR3 Bartók Rádió, MR1 Kossuth Rádió, MR Szegedi stúdió, 100.2 Rádió Plusz

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2017.09.30. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2016.07.11. valamint a 2016.08.06. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-095-019/ 2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Nyúzó Péter jogi képviselı (dr. Nyúzó Péter Ügyvédi Iroda) által képviselt ViDaNet Kábeltelevíziós Szolgáltató

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2014. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2014. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2014. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2014. július; egész nap Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12 13-17

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2017.10.01. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 207. február 28. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

ÁSZF Kábeltelevízió 1-c. sz. melléklet 1 / 6 Szarvasi Általános Informatikai Kft. 1. Internet 1. / visszirány DOCSIS/12 22,1

ÁSZF Kábeltelevízió 1-c. sz. melléklet 1 / 6 Szarvasi Általános Informatikai Kft. 1. Internet 1. / visszirány DOCSIS/12 22,1 ÁSZF Kábeltelevízió 1-c. z. melléklet 1 / 6 Szarvai Általáno Informatikai Kft. Általáno Szerződéi Feltételek 1/c. z. melléklet A Szarvai Kábeltelevízió konvertálái adatlapja é catornakioztáa Sz. TV program

Részletesebben